Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A kijelentésre elhúzza a száját. Leginkább azért, mert sajnálja, hogy belerángatta a másikat. Nyilván nem könnyű neki és sohasem lesz az, még akkor sem, ha az ember alapjáraton egy remekül alkalmazkodó faj. Lassan, hat év után rutinba fordul az egész ciklus. A falásrohamok, a napok kényszeres átalvása, a kegyetlen átváltozás és az azt követő fájdalmas regenerálódás. Mégis biztos benne a fiú, hogy ahogy dagad a hold, mindig rettegés fogja majd el attól a naptól, amikor teret kell engednie a fenevadnak.
A víz valamennyit segít, a folyadék kicsit kitisztítja a fejét és meggyőszi Rómeó testét, hogy a fiú nem egy hánykolódó hajópadlón áll, hanem szilárd kövezeten.
Illetve az a hideg is észhez térítő, amit az ingére loccsant víz idéz elő. Kicsit megdörzsöli, bár sok értelme nincs, csak akkor áll le, mikor a megjegyzést hallja a varázslatra.
- Tudom, de...menő, hogy tudod... mindegy - megrázza fejét. Ismeri a varázslatot, ismeri a mozdulatot amit vele kell végezni és a hangsúlyt, ahogy ki kell mondani. De ismeri a csalódás érzését is, ahogy sohasem akart engedelmeskedni.
- Há izé...ami azt illeti nem vettem be - zavart nevetéssel túr hajába  - Azt hittem képes leszek nélküle is átvészelni a napot - ismeri be mielőtt ellökné magát a faltól teljesen kiegyenesedve. Ha Benett is elindul akkor Rómeó is az ablak felé. Picit lassú, de arcáról nem olvasható le fájdalom és a falat sem fogja kezével. Jól esne neki a támasz, mégis, valahogy úgy érzi, hogy bizonyítania kell a mellette lévőnek, hogy nem egy nyomi aki járni se tud rendesen.
- Viszont a bájitalt nem lehet csak úgy meginni. Enni is kell hozzá - előre néz, fél Benett esetleges megrovó pillantásától, így is már kezd vörös lnni a képe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Hangosan nevetek fel. - Rendben, majd kitalálunk valamit - nevetgélek tovább fejcsóválva. Nem csoda, hogy nem tudott megbarátkozni vele. Először nekem is furcsa volt, hiszen nem tudom hány év magántanulóság után mindennap talárt hordani, amiben viszketett a nyakam... igazából kínzás volt, de talán én még a szerencsések közé sorolhatom magam, mert egész hamar megszoktam.
- Ez nem az, hogy nem örül neki, dehogyis. Csak óvni szeretné az unokahúgát, amit megértek. Teljesen. Mondom, lehet, hogy visszafele én még rosszabb lennék - vonom meg vállaimat. Igazából csak hálás lehetek Zalánnak, amiért a barátságunk megmaradt mindezek után és még hajlandó velem szóba állni.
- Benne vagyok! - vágom rá azonnal. Ha esetleg felsülök Szofival, amire igencsak nagy esélyt látok, és nem feltétlen Szofi hibájából, hanem mert simán ilyen vagyok, akkor Pollal a maximumot fogjuk kihozni abból az estéből. És őszintén, alig várom már, hogy megtörténjen, mert soha nem voltam még bálon. Egy, nem mertem elhívni soha senkit, kettő, nem éreztem magaménak az ilyen eseményeket - túl sok kiöltözős bálon kellett már részt vennem ahhoz, hogy ne kedveljem az ilyeneket, mikor tudatosult bennem, hogy lényegében ez a bál a mi végzőseink és a mi szórakoztatásunkra készül. Ott a helyem.
Ha ez még lehetséges, akkor egyre értetlenebbül pislogok Polra, miközben meséli a történetet. Mármint azt, ami addig történt, amíg nem volt alkalmunk beszélgetni. - Várj. Tehát Grace-szel nincs semmi, mert neki van barátja, a másik lánnyal sincs semmi, mert berezeltél, de közben van ez a gitáros srác, akibe meg fülig beleestél? - a személyekkel párhuzamosan tartom fel mindig plusz egy ujjamat, hogy tudom-e követni az eseményeket. - És akkor most ezzel a sráccal mi a helyzet? Jártok vagy ilyesmi? - dörzsölöm meg államat gondolkodóan, mintha hatalmas szakértője lennék a témának. Pedig elég csak rám nézni, hogy mindenki tudja ez mekkora hazugság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Ezt most úgy mondod, mintha nem jártál volna órára. Hányadikos is vagy? Harmadikos? - értetlenkedem, ahogy összeráncolom a homlokomat. Azt hittem, hogy nekem akar hízelegni, aztán kapiskálni kezdem, hogy a pálcahasználatban teljesíthet rosszabbul. Igazából nem tartom számon, hogy melyik diáknak mi az erőssége, gyengesége a kastélyban, a viszonylagosan nagy létszám miatt ez még a magamfajta koponyának is lehetetlen küldetés lenne szerintem. Örülök, hogy az egyetemen helytállok, össze tudom egyeztetni a szemináriumokat a bagolyköves óráimmal, és le tudom adni normálisan az anyagot a negyedik-ötödik évfolyamoknak. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, hiszen én pontosan tudom, hogy milyen érzés lemaradottnak lenni. Amikor a varázsvilággal az átlagosnál később ismerkedtem meg, éjt nappallá téve tanultam szorgalmasan, hogy utolérjem az aranyvérűeket. A szorgalmam jelentős része ebben a kisebbségérzetben gyökeredzik. - Jövőre felveheted a hoppanálást, talán az jobban fekszik majd - próbálom bátorítani őt. Persze az is lehet, hogy a gyógynövények, bájitalok, vagy a varázslények lesznek azok, amikben kiemelkedő lesz. Én szerencsés vagyok, hogy viszonylag erős varázslónak számítok.
Szemeim összeszűkülnek a felháborodottságtól, ahogy ráemelem a tekintetem. Veszek egy mély levegőt, gondolkodóba esve. - Ezt most nem mondod komolyan... - tényleg mérges vagyok rá. Feleslegesen hozza a frászt a többiekre. - Azért van a bájital, hogy szedd. Nem viccből írták fel. Remélem nem akarod, hogy a nyakadra járjunk miatta - csóválom meg a fejem, amint az ablakhoz érünk. Nagyon kioktató tudok lenni, de szavaimból az aggódás, a lelkiismeretesség is kitűnik, még ha túl is tolom egy kicsit. - És honnan szerzünk kaját? - vakargatom meg az állam, s kezdek kicsit ideges lenni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kicsit elvörösödik a ráncoló homlokra pillantva. Zavartan tekintetét el is kapja az ürességtől kongó folyosóra. Csendes, csak ők vannak itt ketten.
- Harmadikos. De ez a varázslat sohasem ment nekem - ismeri be halkan, izzó fejjel. Nem titok, hogy rossz mágiában, így nem azért halk, hogy az erre tévedők ne hallják meg, inkább csak azért, mert ha nem mondja ki fennhangon talán nem is lesz olyan jelentőségteljes és komoly, mint amilyen valójában.
- Gondolod? - lelkesedés csillan szemébe. A hopponálás is egy olyan dolog ami mindig is izgatta a fantáziáját, de úgy volt vele, hogy ha az elsős varázslatok nehezen mennek eltűnni és megjelenni talán nem az ő szintje még. Viszont a cseresznye próbája is az evés. Mi baj lehete belőle?
Benett nézésére kicsit behúzza a nyakát, mint a sunnyogó kutya.
- Sajnálom én csak azt hittem, hogy elég erős vagyok nélküle is - vonja meg a vállát. Ennél nagyobbra valószínűleg úgyse fog nőni, maximum szélesedni fog, meg pocakot ereszteni.
- A konyhában a manók elég rendesek szoktak lenni, mondjuk az a nyugati szárnyban van - húzza el a száját. Kellemetlenül hosszú séta közben megáll picit, megtámasztva a falat. A feje újra hasogatni kezd. Tenyerét beletúrja barna, kócos tincseibe kitapogatva a fájó pontot.
- Ne haragudj, hogy neked kellett rám találnod - suttogja szomorúan, ahogy próbál hamar urrá lenni a fájdalom és folytatni az utat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Annyiszor érzem azt, hogy jobb lett volna meg sem szólalnom. Mint régen, amikor a kastélyba kerültem, és úgy kellett harapófogóval kihúzni belőlem a szavakat. Kerültem a párbeszédet, amíg fel nem gyülemlettek bennem, s akkor mintha átszakadt volna a gát, kiadtam őket magamból sok más feszültséggel együtt. Ez így ment, amíg át nem lendítettek a körülöttem állók, és persze sok más tragikus eseménynek is meg kellett történnie ahhoz, hogy megváltozzak. Aminek általában örülök. Nem hiányzik különösebben az a korszakom, de mindig van belőle mit tanulnom.
A fejemhez kapnék, de megállom, hogy ne így tegyek, helyette a fiúval együtt sütöm le a szemeimet a folyosó köveire. Talán pont ott, ahol egykor Petyával ketten fogtunk padlót. Micsoda emlékek...
- Akkor gyakorold, amikor csak tudod. Megmentheti az életedet - van egy csomó olyan bűbáj, amit az ember egyébként se használ sűrűn, de ez pont az. Az egyetemi minorom kvázi megtiltja, hogy a bűbájtanulás fontossága ellen érveljek, ezért csak bátorítani tudom, a saját példámon keresztül, ahogy egy jó tanárnak illik. - Szokták szeretni, na persze nem az elején - nevetek fel hangosan, amint felidézem magamban az első élményeimet a gyakorlati órákról. Hát, még engem is elfog néha a félelem, amit az utazás során át kell éljek, de kezdem megszokni. A hoppanálást szeretik, mert nem pálcás mágia, ezért simán van esélye.
- Ettől senki nem fog gyengének gondolni. De attól igen, ha a folyosókon szédelegsz - adom tudtára, hangom azonban nem sokáig szigorú, látva ugyanis azokat a bűnbánó szemeket, na meg a vöröslő fejet, hamar megesik rajta a szívem.  Szeretném, ha hinni tudna nekem, ha megbízna bennem a későbbiekben. Tudom, hogy hátrányosabb a helyzete a többiekhez képest, még ha nem is adom nyíltan a tudtára, hogy emiatt is szánom.
- Mire odaérünk, éhen halsz. Na jó, megnézem, van-e valami a táskámban... - unok rá a tétlenkedésre, s karjaimmal kotorászni kezdek a cuccaim között. Rágóm például akad, aztán kiveszek egy zacskó bontott cukorkát, és felé mutatom. - Ez nem elég, igaz? - tanácstalanodom el. - Ugyan miért haragudnék? - kérdezek vissza később értetlenkedve, ahogy kísérem őt a folyosón, komótosan ballagva mellette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem mondható el Noráról, hogy ne lenne provokatív: mindegy, mit tesz, benne van az a kecses nőiesség, ami bizony bolondítja a pasikat, többek között Irvinget is, bármennyire is erősen koncentráljon. Olyan nincs, hogy ez az ember tényleg egy szikla legyen.
- A diákokat nem érdekli a vizsga, majd akkor, ha már meg kell írniuk... Jelenleg szabadok akarnak lenni, felfedezni a kastélyt és önmagukat, feszegetni a határokat. Ha azt várod, hogy negyven csillogó szempár üljön veled szemben, akkor sohasem leszel elégedett - kedvesen elmosolyodik miközben oldalra billentve fejét egy tincs megszökik szorosra kötött kontyából, hogy finoman keretezze arcát. Amikor nem csinál semmit is tökéletes, ez a nagy helyzet és akkor is szexi, amikor nem akar az lenni. Nehéz lehet egy tömény gyönyörűséggel egy helyiségben maradni, főleg, ha ez a valaki tudja is magáról a dolgot. Az persze a javára írandó, hogy legalább nem dörgöli mások orra alá, nem fennhéjázó vagy magamutogató. Természetéből és egyéniségéből fakadóan kerül automatikusan a középpontba - ez pedig épp egy olyan tulajdonság, amiért nőtársai ki nem állhatják.
- A kedvenc tanárukat. Micsoda bók! - ajkainak görbülete kiszélesedik, megvillannak tökéletesen rendezett fogai is, ahogyan a nevetőráncok is játékosan gyűrődnek fel szemei sarkában. - Nem ajánlottad, de nem is biztos, hogy az első évedben elfogadnám. Fontos, hogy a diákok megszokjanak, de persze... ha szeretnél velem találkozni, annak nincs akadálya - olyan szemérmetlenül kezd flörtölni, amibe sokak füle pirulna bele, nem úgy Noráé. Vélamágiát egy cseppet sem használ, ellenben szemtelen, huncut és merész. Nem pont azok a tulajdonságok, amik vonzóvá tesznek egy nőt, persze ez függ a nőtől is, akinek birtokában vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
Jé, egy közös pont, végre. A diákokat nem érdekli a vizsga - őt sem. Persze most; ha majd annak alapján értékelné a vezetőség a teljesítményét, ez biztosan változni fog. Egyelőre azonban Irving inkább dolgoztatni szeretné őket - és nem, nem rabszolgamunkát képzelj magad elé, nem is érti, hogy kapott szárnyra a folyosókon az a pletyka, hogy majd ő katonai iskolát csinál itt, abszurd; hanem, hogy amit csak lehet, próbáljanak ki, legyenek kis projektjeik, figyeljék és kövessék őket figyelemmel. Terjesszenek békalencsét! Tudják csak meg, milyen nehéz életben tartani őket egy fiolában! Valószínűleg sokkal többet is tanulnak belőle mint a tankönyvekből - Merlin bocsássa ez természetesen nem úgy értendő, hogy akkor a kábítószereket is saját magukon próbálják ki. Irving megrázza a fejét, ahogy kiszakad gondolatai közül, és bár bólint, idealista lelke nem tudja teljesen elengedni a képet, ahol bizony mind a negyvenen feszült figyelemmel hajolnak a munkaasztalok fölé. - Harminckilenc? - szűkíti össze szemeit, de választ már nem vár, vállai picit megemelkednek, majd kényelmesen visszasüppednek. Lapockái a szék háttámláján pihenek, és feszülnek meg enyhén a viszonzott mosoly láttán.
- Tehát hagysz szenvedni - sóhajt fel elkínzott arccal, és bár a rövid  mosoly megszűnik, komor arca és szavai mögött nem bújkál az az él, ami azt jelezné, valódi sérelem mondatta ezt vele.
- Tudod - fordul némiképp oldalrább, hogy vállai teljesen szembekerüljenek Eleanoráéival, miközben keresi a szavakat. Balja halkan koppan az asztallapon, ujjai öntudatlanul kezdenek elgondolkozó ritmust járni, ahogy tekintete végigcikázik a termen. Megakadt természetes válaszában, és valami azt súgja ösztöneinek, hogy tudna itt most nagyon rosszul felelni... De hát az mégsem járja, hogy csak így egyszerűen azt mondja, persze, szívesen találkozna a nővel? Terel hát: - ha attól félsz, hogy rontanád velük a kapcsolatom, ne tedd; főleg a hatodéveseknél volt nagy zúgolódás, amikor én léptem be a terembe. Tudtad, hogy néhány rellonos volt elég bátor hozzá, hogy számonkérjen, miért tartalak távol tőlük? - csillan szórakozottság a tekintetében. Utólag is jól szórakozik a szőke srácon, akitől óra közben padtársa felé elcsípett egy cetlit, amely kolléganője musculus gluteus maximusának íveit firtatta. Nem feltétlenül ezekkel a szavakkal, Irving igyekszik hát gyorsan ki is verni a fejéből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Megforgatja szemeit a visszakérdezésre, de mivel pontosan tudja, hogy mindez csupán költői, választ nem fűz hozzá. Sokkal inkább foglalkoztatja azt, hogy flörtölésbe csábítsa a férfit, elvégre a közöttük lévő munkakapcsolat hivatalossága ellenére - amit egyébként igen nagyra becsül és féltve őriz - dolgozik benne a vágy, hogy egy kicsit... Felkeltse Irving érdeklődését. És ugyebár, ha Eleanora valamit eltervez... az úgy is lesz.
- Kegyetlen, szívtelen nőszemély vagyok, hát persze, hogy hagylak szenvedni - könnyedén megy bele a játékba és a másik meggyötört hangsúlyával teljes kontrasztban az övé könnyed és talán kicsit gonoszkodós is. Mintha egy Disney meséből lépett volna elő, akár egy boszorkány, ki ördögi tervét vázolná épp. A látvány persze sokkal szemet gyönyörködtetőbb. Sem egy bibircsók, sem ronda ráncok.
Nem kell sokat gondolkodnia, hogy rájöjjön, ez a két rebellis bizonyára Móric és... Móric. Meglepődhetne rajta, de azért valahol dagad a melle a büszkeségtől, hogy így az ujja köré csavarta a két fiút. Irving minden bizonnyal nem szórakozna ilyen jól, ha tudná, hogy az ikrekkel való viszonya sokkal intimebb formába csapott át, ami finoman szólva sem illendő. De mivel már nagyok, így büntetni sem lehet érte. - A jelenlegi hatodévesek voltak a kedvenceim. Meg is sértődnék, ha nem hiányolnának ennyire - mondandója végén enyhén csücsöríteni kezd, szemeiben pajkos csillanás játszik, csak ezután sepri félre ezt a témát, hogy baljára támaszkodva valamivel közelebb hajoljon a férfihoz. - Viszont nem feleltél még arra, szeretnél-e velem tanodán kívül is találkozni. Egész ügyesen terelsz, de azért még gyakorold - le sem veszi Irvingről a pillantását, mosolyát sem lehet lemosni arcáról, testbeszéde pedig egyértelmű. Vadászik, a préda pedig épp itt csücsül vele szemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
Nem reagál, még orra se rezzen, pedig a mesebeli strófa nagyon küzd figyelméért. És nem ám, hogy egyszerűen hagyja szenvedni, a kis boszorka még élvezi is! De Irving szeme ehhez túlságosan férfiasan vak, a cicázásra csak leheletnyit feljebb emeli állát, és határozottabban igyekszik tartani a szemkontaktust, hogy tekintete véletlenül se kalandozhasson más irányba.
- Nos, tolmácsolom feléjük a szavaidat - akad fent szeme egy pillanatra, ahogy az automatikus szemforgatást az utolsó utáni pillanatban fékezi meg. Kölykök. Persze, tök érthető, de akkor is. Kölykök.
- Nem hiszem, hogy lenne olyan oldalam, amit ne láthatnál itt. Persze, ha a kutatással van valamilyen gond, amiben segítségemet vennéd - vált át selymesen könnyed, évődő baritonjára, ellensúlyozva a nő nyílt szavai nyomán ébredt meglepettséget -, esetleg így, tanári belépő híján körülményes lenne számodra a kastélyba való bejutás - artikulál szépen további lehetséges indokokat, segítőkészen - , kereshetünk más alkalamat arra, hogy tanácsot kérhessek a diákjaink ügyében. Természetesen, csak amennyiben továbbra is számíthatok nagylelkű segítségedre velük kapcsolatban.
Ezen a szinten már nem mondható, hogy Irving ne vette volna észre a felé hajoló test által küldött jeleket, ám tudatosan dönt úgy, hogy ezeket figyelmen kívül is hagyja. Azazhogy dehogy hagyja figyelmen kívül, hiába szegeződik pillantásra szigorúan a nő arcára, látótere szélesebb ennél. Ám önuralmának határait sem tanácsos lebecsülni, így lassú pislogás után ujjai tovább dobolnak egy valamivel lassabb ritmust, amelyeket rövid megfontolás után mégsem vett el az asztalról. - Jó, mit szeretnél hallani?
Tudja már, hogy nincs értelme Eleanora kíváncsiságának, terveinek, elképzeléseinek, játékainak útjába állni, így ha nem szeretné veszélyeztetni józan eszét, úgyis ő fogja megadni magát a nőnek. Még elgondolkozik azon, mennyire bánja a dolgot, a reklám után visszatérünk, maradjanak velünk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem mintha tolmácsolni kellene, elvégre az egyik Móriccal - bár a jó ég tudja, melyikkel - néha össze szokott futni a faluban. Már meg is hallgatta egyszer a sirámot, miszerint borzalmas kín egy férfira figyelni, mikor magyarázhatná akár Nora is a káros szerek ismeretét. A nő nyilvánvalóan felajánlotta, hogy ad magánórákat, de mivel ez csupán játék volt, természetesen sohasem valósult meg.
- Valahol lenyűgöz, hogy képes vagy ennyire hivatalos maradni - biccent egyet, amolyan elismerésképp, majd az erre a pillanatra eltűnt mosolyát újra arcára varázsolja. - Viszont tévedtél - ezzel jobbját a férfi felé emeli, hogy mutatóujja a markáns áll alatt álljon meg. Finom bőre lassan simít végig a csont vonalán, feje oldalra billen, s mintha csak keresne valamit a férfi tekintetében. Kimondottan zavarba ejtő jelenet, amelyből persze Irving rögvest kihátrálhat, ha akar, de vajon akar-e... - A felszabadult, kevésbé merev oldalad nem mutattad még meg és kétlem, hogy a tanáriban oldódnál fel - mintha az imént mi sem történt volna, visszahúzza kezét és bár eddig veszélyesen közel hajolt a másikhoz, most ugyanabba a pozícióba kerül, ahogy korábban volt. Könnyeden, légiesen, kecsesen ücsörög az asztalon, keresztbe tett lábakkal. Csupán mosolya az, ami mit sem változott.
- Nem feltétlenül az a kérdés, hogy én mit szeretnék hallani, erre a kérdésre mindketten tudjuk a választ. Inkább az érdekel, hogy mennyiben cseng össze a valós reakciód azzal, ami madárcsicsergés lenne füleimnek - s milyen igaz. Mindketten tisztában vannak azzal, hogy a helyes válasz az, hogy természetesen tanodán kívül is szeretné látni, mert izgalmasnak tartja a nőt és vágyik a társaságára, bizony munkán kívül is. Azonban, ha nem ezt érzi, miért kellene hazudnia? Talán azért, hogy Nora ne találja helyesnek vélamágiával megbűvölni. Milyen mostoha az élet!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
Nos valóban, ha Irving tudna azokról a bizonyos magánórákról, most nem ülne ilyen nyugodtan a nő előtt, és nem húzna magára a kényelmes nyugalom látszatát. Nem az ő műfaja a megfutamodás, de bármennyire igyekszik is kapcsolatukat a kollegiálisan baráti, vagy barátian kollegiális címke alatt tartani, lehet ehhez egyedül ő kevés lesz, ha Eleanora egészen mást akar. A férfi sejti, hogy könnyen áldozatául válhat a kísértésnek, de nem tudja, egészen pontosan mire képes a másik - amíg nem repülsz elég közel a lánghoz, nem tudod, hogy megperzseli a szárnyad, mondta a molylepke, majd lángra lobbant. Így hát hogy, hogy nem, a kísértés - maradjon Irving látszatra bármennyire is higgadt - tagadhatatlanul közéjük simul puha ábrándjaival.
Persze, hogy tévedett - merőben le merte volna fogadni, hogy helytelenségét a nő ki fogja még emelni ma, ám önérzetében akkor is mélyre fúrja magát a kis tüske. Engedi, hogy az álla alá sikló ujjak kedvük szerint mozdítsák állát, így aztán Eleanora akár ujjbegyein is érezheti a rezzenést, amelyet a "felszabadult oldal" emlegetésére feltörő diszkrét felmorranás vált ki. Nem húzódik el, tekintete tiszta, ahogyan tudata is az elhangzó szavakra koncentrál, meghátrálás nélkül. Az nem, már nagyon régen nem stílusa, és nem is szándékozik visszatérni hozzá. Szemöldöke lassan kúszik fel, ahogy a másik mozgását követve, a nő távolodásakor kissé előre dől, csak hogy ültében kissé oldalra mozdulva rendezze vissza tagjait eredeti helyzetébe. Lassan. Odafigyelve. Fegyelmezetten. Lehet mozgásából adódik a katonai iskola rémképe? - Honnan gondolod, hogy egyáltalán rendelkezem ilyennel? - hangzik fel a költői kérdés, mielőtt megadná magát a kíváncsiságnak.
Irving pontosan tudja, mit szeretne Eleanora hallani. Irving pontosan tudja, hogy ezt a választ nem adhatja meg neki, ha meg szeretné őrizni jelenlegi jó kapcsolatukat, hiszen abba még a legkisebb (bal?)lépés is bezavarna. Irving azt is pontosan tudja, szíve szerint mit felelne, azonban Irving két dolgot nem tud: azt, hogy Eleanora meddig hajlandó elmenni a válaszáért, és hogy jelenlegi helyzetében a - bármikor szívesen bocsájtom a tudásom rendelkezésedre, hisz tudhatnád - szavak csak olajforgácsként ömlenek a tűzre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Tetszik neki, hogy Irving nem hátrál, mi több, ez csak még jobban felkorbácsolja a benne tomboló vágyat, hogy többet húzzon ki a férfiból, mint amennyit az adni akarna magából. Most, hogy már nem az iskola alkalmazottja, semmilyen szabályzat sem tiltja, hogy viszonyt folytasson bárkivel, s bár még maga sem tudja, mennyire gondolja komolyan saját szándékait kollégájával kapcsolatban, abban már biztos, hogy szívesen mélyítené tovább. Persze jogosan hördül fel a kedves olvasó: tipikus Nora. Mégis, van valami egészen más ebben a macska-egér játékban, mint a korábbiakban. Ott egészen egyszerűen testi vonzalomról és kielégülésről volt szó, Irvinget viszont nem bűvölte meg és nem nyomult rá, mi több, saját, mágiától mentes vonzerejével igyekszik bűvkörébe csábítani. Na ez a nem semmi.
- Fogalmazzunk úgy, hogy tapasztalat - óvatos mosolya elárulja, hogy ez a megjegyzés épp annyira vonatkozik szexuális téren történő felszabadultságra, mint emberi és baráti oldalra. Mert bizony mindkettővel volt már dolga - noha előbbivel jóval gyakrabban.
S hogy a felelet kielégíti-e Eleanora kíváncsiságát? Cseppet sem. Azt kapta, amit hallani akart? Nem. De vajon kétségbeesik-e és adja-e bármi jelét annak, hogy ismételten kedvezőtlen választ kapott? Dehogy. Ellenben a benne buzgó, pattogó vélamágia lassanként a felszínre törleszkedik. Az asztalról leszáll, hogy megkerülje azt és Irving jobbján megállva háttal támaszkodjon a kemény falapnak, s ismét jobbjával nyúljon a férfi arcáért és fordítsa maga felé. Az ereiben csörgedező mágia átjárja egész testét, szinte érezhető, ahogy minden szabályt áthágva fonja körül a férfit és kényszeríti arra, amit a nő akar. Vagy inkább csak... ösztönzi. A kényszer olyan helytelen szó. - Akkor bocsásd rendelkezésemre a választ a kérdésemre. Találkozni szeretnél velem tanodán kívül is, Irving Schnelsen? - szinte végigfut az ember hátán a hideg, ahogy csábító, búgó női hangján kiejti a férfi teljes nevét. Ha nem volna elég a testéből alapvetően is áradó csáberő, a vélamágia olyan löketet kölcsönöz ehhez, melyet hangja, ajkai finom mozgása és íriszének végtelen örvénye mérhetetlenül felerősít. Na most vagy bajban, barátom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
Tisztázzuk, nem azért nem hátrál meg, hogy ezzel bárkit vagy bármit is felkorbácsoljon, sőt, pont azért nem hátrál, nehogy úgy tűnjön, hatással van rá a dolog, és így bíztatásnak érződjön... De hát Irving tervez, Eleanora végez. Csak nehogy az a tapasztalat cserben hagyjon, terelné tovább évődésüket, de egy bizonytalan hang ekkor szólal meg belül: nem kéne tovább hergelnie a nőt. Természetesen, ekkorra már teljességgel mindegy mit kéne, vagy nem kéne, ahogy a hal sem veszi észre, hogy a halászháló fölé úszik, Irving tudatára is prémes puhasággal olvad a vélamágia.
Bőre bizseregni, csontjai kocsonyásodni kezdenek, mintha egész lénye át akarna formálódni a rá ható erő hívó szavának engedelmeskedve, tekintete, mely eddig büszkén, tisztán ragyogott, most egyre inkább opálosodni kezd, veszítve fókuszából.
Most először néz végig úgy igazán az előtte támaszkodó női testen. Eddig mindig kínosan ügyelt rá, hogy ne tegye, hogy tiszteletben tartsa azt, hogy elsősorban a másik is ember, személy, egy tudat és rengeteg érzelem, akit nem bámulunk csak azért, mert kedvünknek tetsző módon mozdul, lép, lélegzik. Kollégaként, barátként nem engedhette meg magának, hogy a nőt nézze, keresse, űzze benne, és bizony nem csak Eleanorától tagadta meg ezzel az elismerő pillantásokat, de magára is kemény határokat kényszerített. Nos, ezek most határozottan feloldódni látszanak. Mély lélegzet kíséri tekintete útját, amely most, a szavakra alig fordítva figyelmet türelmesen végigpásztázzák a kihívó alakot, a nem kirívó, mégis pont ezért sokat sejtető felső rejtette idomokat, a csípő asszimetrikusra döntött, kecses ívét, az előtte hosszan elnyúló igéző, formás lábakat.
Felkel ültéből, a mozdulat nem hirtelen, ám annál határozottabb. Tekintete úgy kúszik fel a szemrevételezett testen, ahogy legszívesebben jobbja tenné, az azonban egyelőre csak a levegőben húzódik kettejük közé az ütemre, hogy aztán egyet lépve ezúttal ő érinthesse meg a másikat. Nem rohanja le, nem válik nyöszörgő, kérlelő kupaccá, nem, tartása és határozottsága olyan mélyen lényében csörgedezik, hogy a felébredő vággyal és rátörő befolyással tökéletes összhangot alkotva irányítja Irvinget a nő felé. Mozgása kontrolláltnak tűnik, de ha így is van, maximum a mágia áll mögötte, nem Irving gondolatai. Lényének ez az annyira mélyen gyökerező, határozott része ugyanolyan kéjes táncba fonódik az ereit kitöltő vélamágiával, ahogyan tenyere simul Eleanora arcélére, balja pedig a kettejük közt támaszkodó tenyérre. Csípője, dereka, felsőteste szorosan a másik mellé simulva húzódik közelebb, és miközben arca egészen közel kerül, orruk összeér, lélegzetük keveredik, egészen addig, míg a belsejéből előgyűrűző vágy egy pillanattal később arra nem készteti, hogy ajkai finoman végigcirógassák az előtte ülő nő mosolyát.  - Igen. - Minek ragozza túl? Nem is emlékszik a kérdésre, csak a mélyen belül megszülető választ égeti kettejük közé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Hiába csak negyedvéla, meglepően erősnek hat mágiája, ha arra fogékony emberrel találkozik - vagy ne adj isten olyannal, aki alapvetően is táplál iránta vonzalmat, csupán nem hajlandó azt kimutatni. Persze nem tudhatja előre, a férfi vajon melyik csoportba tartozik majd, az is lehet, hogy van valamiféle korlátozó eszköze, így tehát kísérlete nem csupán kétesélyes, de roppant rizikós is. Vajon miként hatna kettejükre, ha Irving képes lenne teljesen józanul fogadni Eleanora közeledését? Azt nem most fogjuk megtudni.
Egész teste belebizsereg, ahogy kollégája végigfuttatja tekintetét testén, az pedig, ahogy határozottan feláll és közelebb lép hozzá, szinte el is feledteti még önmagával is korábbi kérdését. Nos, igen, valami ilyesmit szeretett volna látni Irvingtől: hogy felszabadul, elengedi a merevségét és teszi, amit akar. Mivel ő csupán választ várt tőle, így minden más, amit tesz, saját döntési körébe tartozik, ergo nem jelenthető ki egyértelműen, hogy pusztán a vélamágia okán bátorodik fel ennyire (bár kétségtelen tény, hogy ebben igen nagy szerepe van - a szerk.). Lélegzetét visszafojtva engedi, hogy a férfi arcára simítsa kezét és szorosan hozzá simuljon. Szívverése felgyorsul, bár maga sem tudná megmondani miért, hisz még ebben a pillanatban is csak a válaszra vár. De még mennyire, hogy vár, csakhogy a hozzá közel húzódó Irving ajka súrolja övét, s Eleanora lehunyja szemét, engedve a vágy és kéj furcsa egyvelegének. - Jó válasz - halkan súgja kettejük közé, hogy aztán közelebb mozduljon és korábbi évődésüket csókba fordítsa.
Puhán érnek össze ajkaik, nem tolakodóan és, noha minden porcikája azt kívánja, bár folytatnák, csupán egy röpke pillanatra mélyítve el találkozásukat elhúzódik, s ezzel együtt vélamágiájának is visszavonulót fúj. Megtehetné, hogy visszaél helyzetével, hiszen jelen pillanatban bármit megtehetnének, azonban sem a múlt sérelmei, sem eddigi tapasztalatai nem engedik, hogy ezt tegye. Úgy érzi, bár vágyódik a férfi után, nem úgy akarja megszerezni, hogy megbűvöli, ezzel hamis érzéseket ébresztve benne. Csupán annyit akart, hogy válaszoljon, őszintén. - Nos, akkor megbeszéljük, mikor találkozzunk legközelebb. Köszönöm, hogy őszinte voltál - mosolya huncut és titokzatos, várja, hogy Irving magához térjen. Dühös lesz? Talán soha nem akar majd szóba állni vele? Meglehet, de mind tudjuk, hogy Eleanorára úgysem lehet sokáig haragudni, ráadásul az is tény, hogy helyzetét aligha használta ki. Mehettek volna sokkal messzebbre is, ám a nő volt az, aki megálljt parancsolt. Ebből talán a férfi is érezheti, bárha a nő közeledése játék is csupán, többre tartja annál, minthogy megszerezze aztán eldobja. Remélhetőleg ez elég vigaszt jelent majd számára, mikor kijózanodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
Irving nem szeretne találkozni erősebb vélákkal, köszöni, ez most szépen eldőlt. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy nem egyedül a vélamágia lenne ilyen erős hatással rá, hanem minden befolyásoló bűbáj... Ha porszem kerül abba a komplex, szorosan összezáródó védfalra, amelyet magában és maga körül folyamatosan felhúzva tart, puff, könnyedén omlik össze, mint a legártatlanabb kártyavár tenné. Reakciói, válaszai olyan előre megkomponált, gondos tervezés és határozott fegyelem eredményei, hogy nélkülük villámgyorsan válik teljesen védtelenné. Ennek eredményét láthatjuk most is: a vélacsábítás legenyhébb szele is összezavarja ösztöneit, így ami benne él, most korlátok nélkül szabadul fel, összefonódva egy-egy ismert viselkedésmintával.
Némán mozdul bele a csókba, hiszen nem csak várta, de vágyta is azt. Törzse oldalvást biccen, hogy kényelmesebben férjenek egymáshoz, készülne még közelebb húzódni, ujjai már majdnem megindulnak felfelé a támaszkodva megfeszülő karon...
Az elhúzódást zsibbadt vággyal veszi tudomásul. Utoljára még önkéntelenül mozdul Eleanorával, enyhén felé dől, így mielőtt a lassan bombló mágia teljesen elhagyná, feje a nő válla, nyaka felé biccen. Lélegzete elvész a garbó vastag anyagának redői között, ahogy a valóság darabkái lassan visszakúsznak a helyükre. Szinte hallható az a pillanat, amikor tudatába kerül helyzetüknek, bár nem mozdul azonnal, gerince mentén végigfut a jól ismert, rideg tartás, csigolyái egymás után merevednek meg, a meleg illatot árasztó nyaktól már nem túl távol érzi ajkait, hanem éppenséggel veszélyesen közel. Ádámcsutkája hűségesen követi a kényszerű nyelést, ahogy a hosszúra nyúlt pillanat után felegyenesedik, s hátralépve néz ismét a nő szemébe.
Látszólag minden ugyanolyan mint előtte volt, tekintetében nem ül düh, harag vagy megbánás, vállait megmozgatva kényszeríti magára a nyugodt tartást. - Te boszorka - sóhajtja maga elé, alig látható fejcsóválással, de szavai élét teljes mértékben ellopja, ahogyan nyelvét önkéntelenül végigfuttatja saját, elárvult ajkán. Látszólag minden ugyanolyan mint előtte volt, azonban tekintete újra és újra az arcélre villan; megacélozza magát, nem. - Ezt kérlek még egyszer ne játsszuk el - hangzik a kérés puhán, mindenféle köntörfalazás nélkül, de többes számban fogalmaz, hiszen érzi és tudja, a történtekért nem teheti felelőssé egyedül Eleanorát. Barnáiban talán akkor villan először frusztráltság, amikor parancsolni képtelenül megengedi nekik, hogy még egyszer, utoljára, komótosan végigfussanak a másik ívein. Igyekszik elnyomni maga ellen ébredő idegességét, amiért legszívesebben visszalépne az asztalhoz, és immár cselekedetének teljes tudatában vonná magához a nőt. Közelebb is lép, ám a kísértésnek határozott megálljt parancsolva elnyúl mellette, hogy a kissé túl hosszúra sikerült, és túlságosan Eleanora-illatú pillanat után a szorgalmi kiírás zizzenjen meg ujjai között, azt csavarja fel körülményesen, a kelleténél jóval szigorúbb fegyelemmel és precizitással fókuszálva a pergamenre. - Így ne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A csók egészen különlegesnek hat, még annak tudatában is, hogy a vélamágia jócskán kiveszi belőle részét. Eleanora, bár bizonyára szörnyen rosszul fog hangzani, kiindulva a férfiból nem volt biztos abban, hogy partnerként kellően... tapasztalt? Érzéki? Magával ragadó? Akárhogy is, nem volt biztos abban, hogy a mindig merev, precíz, tűpontosan kiszámított Irving képes lehet olyan forró és édes csókkal tapasztani be ajkait, melyet egyhamar nem felejt el. Márpedig így történt, ezért csak még nehezebbé válik az elválás, a röpke egymásba fonódás ellenére is. Meglepve tudatosítja magában, ahogy az eddig száját ostromló kollégája hirtelen az arcél és a nyak felé irányítja figyelmét. Ki tudja, talán érezni lehet, ahogy ereiben lüktet a vér, meg-meglódul szívverésének ütemére. A várakozás, amíg a másik magához tér, egy örökkévalóságnak tűnik és talán, de csak talán, még a nő is visszaszívja azon vágyát, hogy ezt abbahagyják.
A megszólításra kiszélesedik mosolya, hosszú szempillái alól néz fel Irvingre, láthatóan egy cseppnyi megbánást sem tanúsítva. Ha újrakezdhetné, semmit sem csinálna másképp, de ez talán egyikük számára sem volt kérdés. - Rendben, többet nem fordul elő - oldalra biccen feje, majd tekintete végigsiklik a férfi tökéletes megjelenésén, élére vasalt ingén, tiszta zakóján, hogy elidőzzön férfias kezén, mielőtt visszatérne az arcára. Nos, nem tudja leplezni érdeklődését, de nem is igazán kívánja. Figyeli, ahogy a kontroll újra visszatér és az eddig felé nyúló kéz most egy pergamenre fonódik, hogy azt morzsolgathassa. Pótcselekvés? Nem szabad hagyni az ilyesmit.
- Szerintem tudok érdekesebb dolgot is ennél a pergamennél - ujjai finoman simítják végig az alkart, hogy bőrük találkozzon a kézfejen és finoman az asztalra ejtse az immáron elvett papírost. Íriszei a férfiéba fúródnak, ezúttal azonban nem használ vélamágiát. Csak az volt a kérés, hogy ne így, hát akkor csinálják rendesen, még jobb! Egyensúlyát valamivel előrébb helyezi, hogy az eddigi támaszkodás helyett balját Irving mellkasán át végigfuttatva a tarkóra kanyarintsa és közelebb húzódjon hozzá. - Folytathatjuk így is - széles mosolya finom, csábító, vágyakozó görbévé szelídül, pillantása az ajak vonalára rebben, mielőtt újra összefonódna a mélybarna tekintettel. Igen, bizony, ez egy célzás, folytassák ott, ahol abbahagyták, csak most valamivel tisztességesebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
Amellett, hogy szavainak élét igyekszik meg sem sejtetni, a vélamágiára vonatkozóan komolyan gondolja kérését. Nem szereti, amikor kiragadják kezéből az irányítást, de ki is hibáztathatná ezért? Értékeli hát az ígéretet, és tekintve, hogy egyelőre nincs oka azt feltételezni, hogy Eleanora megszegné szavát, magában lezártnak tekinti a kérdést, borítékba suvasztva szépen elzárja a többi mellé, mentális iratszekrényébe. A rend kezd visszatérni. Az ablakon át bekacsintgató napsugarak lassan kezdik elveszíteni élőarany színüket, itt az ideje összepakolni és hazamenni, Irving kényszeríti magát, hogy az előtte álló teendőkre összpontosítson, kitűzze a szorgalmit, és otthon még megválaszolja német kollégáitól érkezett leveleit.
Ismét alábecsüli a mellette támaszkodó nőt. Igaz ami igaz, eddig még egyszer sem lépték át kapcsolatuk határait, sem egyetem alatt, sem később nem keveredtek hasonló helyzetbe, így hát nem csuda, ha a férfi nem méri fel racionálisan, mi mindent válthat ki Eleanorából az ő visszafogott viselkedése. Két kezével igyekszik megragadni a biztonságos viszonyukat jelképező kordont, és húzni magukat ki a partra, mielőtt elöntené tudatát egy rázúduló hullám.
Azonnal megfagy, ahogy megérzi a bőrén végigsurranó ujjak érintését, nem kap a papír után, csak tekintete követi zavarodottan. Hiba a mátrixban, zavar az erőben. Felpillant, és hátralépne, de összefonódó tekintetük kényszerűen bénítja le. Most nem úgy reagál mint korábban - az ösztöneit és vágyait előcsalogató mágia hiányában mozgása nem idomul természetesen a húzó-vonó erőhöz, az érintések nyomán megfeszül, nem lép előre, és legfőképpen nem vesz fel kezdeményező attitűdöt. Tartása a nőéhez képest most disszonáns, valami elcsúszott és félrement, nem készséges, nincs benne semmi érzéki vagy magával ragadó, hiszen a falak, és velük együtt a gátak is eredeti helyükre kúsztak vissza. Hiába érzi, már nem hajlandó tudatosítani magában Eleanora illatát, érintéseit, barnái távolságtartóak, és ismét hajthatatlanul csupán a nő ívelt szemeire szegeződnek. - Ne haragudj, de ezt most így - nyúl ki a tarkójára simuló tenyér felé, hogy azt finoman, ámde annál határozottabban vonja vissza kettejük közé. - Ez így nem helyes - húzza meg a határokat, a jellegzetes, apró, önigazoló bólintásával. Káosz uralkodik benne, amit rendeznie muszáj, de egyelőre csak annyit tehet, hogy napirendjéhez, és iskolai feladataihoz kényszeresen ragaszkodik. - Nem fejezhetnénk be ezt a beszélgetést egy másik alkalommal?
Még úgy is, hogy azt se tudja merre áll a feje, igyekszik a lehető legkészségesebben állni a nőhöz, és ha legszívesebben egyedül is maradna gondolataival, az iránta érzett tisztelete és megbecsülése végett nem engedi, hogy a zavarából keletkezett gorombaság akár csak megcsillogtassa magát szavai mögött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Tudja ő is, hogy a férfi megbűvölése után a sikerrátája minimum felére csökken, ha nem rosszabb esélyekkel indul, ám a folytatás ígérete megrészegíti. Az a baj, hogy megszokta, hogy mindent megkap, mert ő úgy akarja, az pedig fel sem merül benne, hogy valami nem úgy alakul, mint ahogy eltervezi. Talán ezért is bátorodik fel annyira, hiszen a mágia által felerősített érzések valahol még ott lapulhatnak Irvingben és nem lehetetlen, hogy...
Hogy az elutasítás csattanó pofonként hagyjon nyomot arcán. Nem tehet semmit sem érte, sem ellene, pontosan érzi, hogy ez az a pillanat, amikor hagynia kell, hogy a férfi azt tegye, amit akar. És e percben a folytatás szóba sem jöhet. Szívének össze kéne szorulnia, megalázva kellene éreznie magát, mégsem fedez fel semmiféle, akárcsak hasonló indulatot sem. Az tagadhatatlan, hogy csalódott, ám ezt is tökéletesen leplezi, ahogy kollégája kérésére finoman elhúzódik tőle, s nem egyszerűen leveszi róla kezeit, hanem fel is kel, hogy átmenjen az asztal másik felére. Azt hihetné a másik, hogy ezzel bántó volt és kapcsolatukon mély sebet ejtett, ám Eleanora ahelyett, hogy sértett kislányként elviharzana, még szélesebb mosollyal fordul Irving felé, hogy zsebre dugott kézzel, könnyeden fogadja el az ítéletet.
- A beszélgetést? - felvonja fél szemöldökét, huncut csillanás játszik íriszeiben, majd nem bírja tovább és felnevet. Felszabadultsága bizonyíték lehet a másik számára is: nincs közöttük gond. Nem mintha a nő ne pusztulna meg egy újabb csókért, egy érintésért vagy akárcsak egy szenvedélyes pillantásért, csakhogy nagylány. Sohasem erőszakolta rá magát senkire és nem most fogja elkezdeni. - Folytathatjuk máskor. A beszélgetést is - kinyújtja kezét, hogy a férfi, ahogy eddig is, megfoghassa és búcsúzhasson. - Jó éjszakát, Irving Schnelsen - játékos mosollyal arcán fordít hátat, hogy cipője kopogásának nyomán elhagyja a tanárit és egyben a tanodát is. Szomorú fejlemény, hogy végül nem jutottak tovább. S bár szomorúnak szomorú, hogy vége van-e, az még a jövő titka...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A biztató szavak máris izgatott csillogást csalnak elő a fiú előbb még lesütött szemeiből. Újra vissza fogja tenni a gyakorolni való mágiák listájára ezt és legközelebb, ha összefut a férfival majd jól megmutatja neki, hogyan is kell.
- Következőnek meglebegtetlek akár...akár téged is! - vigyorodik el. A nagy lelkesedésben még a magázást is kidobja a kukába, bár nem direkt, észre se veszi különben a változást.
- Kicsit tartok tőle, hogy kidobom a taccsot. Volt már diák aki az osztály előtt rókázott? - nem túl kellemes kérdés, de annál érdekesebb. Az egész osztály előtt leszerepléstől való félelem folyamatos stresszt generál benne a mindennapokba. Mégis a hányás külön fok lenne az eddigiekhez képest. Bár az arcába robbanó varázslöttyök sem voltak piskóták.
Amikor Beni rájön a bájital létezésére és szemöldöke összefut orra felett Rómeó nyakát húzva lapít, mindaddig amíg úgy nem érzi, hogy már nem haragszanak rá annyira. Úgy tűnik szigorúság ide-vagy oda Benett elég rendes ember. Ezt el is könyveli magában a fiú, míg azt figyeli a másik hogyan kutakodik a táskájában valami elemózsia után. A cukorkára rábámul, majd elhúzva a száját megrázza a fejét.
- Félek nem, akkor marad a konyha? Nem lesz bajom addig - biztosítja róla a férfit. Csak össze kell szednie megát. Mindig mindenki azt mondja, hogy ez lélekben dől el, szóval csak jobban kell akarnia.
- Mert biztos lenne jobb dolgot is mint egy diákot istápolni egy ilyen csodás napos délutánon. Mondjuk én a helyedben meginnék egy jó pofa vajsört. Vagy egyszerűen csak kastélyon kívül varázsolnék, mert nincs nyomjel a pálcán és már szabad. Esetleg a repülő autómmal furikáznék mindaddig amíg le nem állít egy auror, hogy megmutathassam neki a repülő autós jogsimat - jókedvűen fecseg, megtalálta valahol útközben a hangját. A falat azért még mindig támasztja néhány lépés között. Nincs jobban, de ha pofázik legalább erről a tényről el tudja terelni a figyelmét egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kétkedő pillantással nézek vissza rá, kommentálni azonban mégsem szeretném a mondatát, mert azzal újra elbizonytalanítanám őt. Örülök, hogy szavaim oldani tudták a benne lévő szorongást, és meghoztam a kedvét a gyakorláshoz. Talán elindul benne valami. Viszont a stílusa elér egy olyan határt, amit veszélyesnek találok. Attól, hogy kettesben vagyunk, még nem hunyhatok szemet a házirendünk felett.
- Biztos, hogy tudni akarod a választ? - kérdezek vissza sejtelmes hangon, némi hatásszünetet tartva. A hoppanálás köztudott mellékhatása, és amikor valaki először találkozik ezzel az utazási formával, azt garantáltan váratlanul éri. Ez persze nagyon is komoly, sőt sokszor veszélyes dolog, nem is hiszem, hogy szégyellni való lenne, ahogy annak idején nem volt kínos hibázni a pálcaforgatás tanulmányozása során sem. Ezek mind olyan kellemetlenségek, amiken nekünk, varázstudóknak szükséges átesnünk, ha azt akarjuk, hogy jó mágiahasználók legyünk.
- Hát jó, elkísérlek - törődöm bele a sorsomba. Nem mondom, hogy sok kedvem van átsétálni vele a fél iskolát, de nincs más választásom, ha nem akarom úgy kezelni, mint egy súlyos beteget, és nem bűntudattal akarok nyugovóra térni ma. Tudnom kell, hogy biztonságban lesz, nem bízom benne annyira, hogy tartaná a szavát akkor, ha nem látom. Van benne valami fura, olyan fiatalos lázadás, eleve felelőtlenség volt tőle, hogy nem vette be időben a szérumot, most meg mástól várja, hogy megoldják a problémáit... Gyerek.
Intek a kezemmel, hogy kövessen, majd a sebességéhez igazodva a konyhát célozzuk meg. Ahogy haladunk, a fiúnak megered a nyelve, a döbbenet pedig egy csapásra ül ki az arcomra. Elkerekedett szemekkel hallgatom a második kijelentése után, mert az elején még csak-csak elengedem a fülem mellett a szavait. Aztán elpirulok, és kedvem támad félbeszakítani a mondandóját.
- Szeretnélek emlékeztetni, hogy nem egy diákkal beszélgetsz - köszörülöm meg a torkomat, ahogy zavartan visszanézek rá. - Egy kicsit mintha felelőtlenül gondolkodnál annak ellenére, hogy neked különösen vigyáznod kéne magadra - hívom fel segítő szándékkal a figyelmét a stílusára. Aztán befordulunk a saroknál, és kissé távolságtartóbban már, de elhagyjuk a folyosót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Végre itt a péntek! Igen, gyerekek, ezt a felnőttek ugyanúgy várják, mint ti. Ha nem még jobban! Viszont van még valamim beütemezve 4-re. Igen, ennyit tudok, hogy valamim. Az idő el is jött, szóval baktatok az irodába. Biccentek egyet az előtérben üldögélő titkárnőmnek, aztán betolom a résnyire nyitvalevő ajtómat és belépek munkaszobámba, ahol meg is torpanok, hiszen ül valaki a székemben.
- Szólhatott volna, hogy vendégem van - pillantok vissza irodavezetőmre, aki meglepetten kér elnézést és elárulja, hogy nem tudott róla. Az illető beengedte magát. Hümmögök egyet és visszasétálok irodámba.
- Helló! Legközelebb, ha nem vagyok itt és/vagy zárva az ajtó, várj kint, amíg a kedves kint üldögélő kollega beenged, oké? - üdvözlöm és irányítom el a diákot, miközben asztalom mögé sétálok és kényelmesen leülök vele szemben. Éppen nyúlnék a papíromért, amire a fogadása volt feljegyezve, de nem ott van, ahol hagytam. Homlokráncolva fogok újabb és újabb köteg papírokat a kezembe és látom, hogy az ez előtt a földön heverők is már itt vannak.
- Ezek hogy kerültek ide? - morfondírozom fennhangon. - Á, megvan! - akadok rá a most nekem kellő iratra. - Te lennél Nonó? - pillantok a velem szemben ülő lányra. - Mesélj, mi járatban? - rakom félre a papírost és előre dőlök kicsit, az asztalra könyökölve, ujjaimat összekulcsolva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Várok egy kicsit és belép az igazgató. Köszönök – Jó napot! Bocsánat, legközelebb kint várok. – Hát, lehet kicsit mérges lesz. – Öhöm, és szedtem össze. – Mondom, várva a mérges arcot. Aztán amikor megtalálja a keresett papírt, megnyugszom. – Igen, Fekete Nonó. – Mondom, hogy tudja. Körbe pillantok és a következő kérdésre az igazgatóra terelem tekintetem. És nekikezdek. – Elhagytam valamit. És már megkérdeztem útközben egy iskola társat, de nem látta ő sem. És azért jöttem ide, mert hallottam, hogy másnak is eltűntek a holmijai. Sophie Tepes-é is és mivel egyikünké sem került elő, gondoltam utána kérdezek. Hátha látta. Nekem a varázspálcám, neki pedig a nyaklánca. És érdeklődni szeretnék, látta-e valaki, vagy látta-e valakinél esetleg valamelyik tanár. – Mesélem, aggódó arccal és reménykedem, hogy tud segíteni. A taláromból előhúzok egy borítékot és kihúzok belőle egy fényképet, leteszem az asztalra az igazgató elé.
– Nézze, így néz ki. Látta esetleg? – kérdezem az igazgatót. Leteszem és összekulcsolom én is a kezemet, türelmesen várakozom. Elkezdek gondolkodni: “mi lesz a következő programom ez után?” – Eszembe jutott – “Ja igen, találkozom Zselykével és tanulni fogunk. Aztán elmegyek a klubhelységbe olvasni tovább” Tovább várok, az igazgató gondolatára, és segítő ötletére.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

szeretném azt mondani, hogy én nem így nézek ki, és nos, legalább férfi tényleg nem vagyok
Az én dalrepertoárom inkább az egyszerűen megjegyezhető, könnyed nyári slágerek körül szokott forogni, kiegészítve a - tudom, tudom, most fogsz felhördülni - régről megmaradt és untig ismételgetett gyerekdalokkal. Azaz dehogy untig! De ha te unod is, én biztosan nem!
- Pedig egy jó kis Zeller bácsi, vagy Várffy vár-fi, ú, tudod vannak azok a dalok amiket elkezdesz, és énekelsz, és azt hiszi mindenki, hogy csúnya kifejezés jön, de akkor folytatod, és valójában nem is, és csak az emberek fejében van meg, de azért nevetnek! - csillogó szemekkel magyarázok, érzem, ahogy az agycsipéim próbálják összekaparni legalább az egyik ilyen szóban forgó dalt, de... Eltérülök fordulok, és az ötlet hopp, volt, nincs, szekrény.
- Imádom ezt a megközelítést! - lelkesedem azonnal Korival. - A himnnusz is tök jó időspórolás, csináljuk! De várj, nem is kell itt feketelistásokon gondolkodni, ne írjunk bele mindenki mindenkit?
Azzal egy ív papírt magamhoz hívva már firkantom is fel a lap tetejére, cikornáys betűkkel: Himnusz, Várffy Zoller Róbert bagolyköves évjárataiból. Szerintem a művünk, ha elkészül, akár múzeumokig is vihetik! Rögtön a paradicsomos panna cotta mellett állítják majd ki, szinte érzem a számban az íz- nem, látom magam előtt a nemes, fényárban úszó termet, a napszemcsis biztonságiőröket, a kutyát behozni tilos táblákat... Ah, az lenne csak az igazi elismerés!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Kristóf

- Micsoda káosz... vagy lenne valami sajátos rendszere? - teszi fel a költői kérdést, miközben egyenként fedezi fel, melyik trófeát ki kapta és miért. Ez alkalommal egészen lazán öltözött, csak semmi nagyon feltűnő, sötétkék farmer és fehér ing, amit önmagához hűen félig gombolt be, így lánti lehet a nyakában lógó három nyakláncot. Egy sosem elég. A jobb csuklóján is legalább öt különféle karperec található, jobbján meg a méregdrága órája. Most már végre beköltözött rendesen is az Eridonba, legalábbis egyelőre, a többi majd elválik év közben. Talán még Dorkát is sikerül meggyőzni, hogy tanuljon tovább itt valami mestertanonci szakon, ez azonban legfeljebb következő tanévre lehet esedékes. Addig van ideje kideríteni, miért is tesz úgy a közelben élő unokabátyja, mintha nem is léteznének. Sejtése meg elképzelései vannak, de sajnos tényeket nem sikerült még összeszednie, és mi tagadás, ha már neki nem sikerült semmire sem jutni eddig, eszébe jutott, hogy az apja személyi titkárnőjének a fia mintha itt tanulna. Aztán gyorsan sikerült is megtudni, hogy nem csak mintha, valóban itt tanul, sőt, még prefektus is. Na majd jól meggyőzi, hogy segítsen neki, és quid pro quo alapon majd szépen megalkusznak valamiben. Írt is egy kedves levelet nemrégiben, elővette hozzá a legelbűvölőbb énjét, és javasolta, hogy fussanak össze, ha már ilyen kicsi a világ, úgyhogy most éppen rá vár, addig meg felfedezi ezt az érdekesnek tűnő helyet. A kupák és kitüntetések mindig is vonzották.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Nagy izgalommal töltött el, mikor édesanyám felettesének a fia megüzente nekem egy bagoly által, hogy találkozzunk személyesen. A szüleim partijain találkoztam vele néhányszor, illetve azokon az estéken is, amikor a szülei különféle bálokat, vacsorákat, összejöveteleket szerveztek. Ezeken az eseményeken ugyan összefutottunk jó párszor, de nem igazán volt alkalmunk úgymond igazán társalgásba elegyedni. Egyébként számomra rendkívül szimpatikusnak tűnt ő is és a családja is. Ráadásul ezen kívül általuk lehetőségem adódott arra, hogy feljebb lépjek a társadalmi ranglétrán, és ezáltal megvalósíthassam az álmaimat, a céljaimat. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon miért hivatott magához a másik, hiszen idáig nem igazán kereste a társaságomat az iskola falai között. Volt bennem egy kis óvatosság, de mindez szinte semmivé foszlott, mikor belegondoltam, hogy mennyire értékes lehet ez az újfajta ismeretség annak érdekében, hogy elérhessem a céljaimat. El is készültem gyorsan, felvettem az egyik elegánsabb öltözékemet, beállítottam a frizurámat, majd felvettem egy bőrcipőt. Ezután útnak indultam a megbeszélt helyszínre, ahová percre pontosan oda is értem.
- Örvendek! - nyújtottam feléje a kezem széles mosolyt varázsolva az arcomra. A teljes nevemet nem hangsúlyoztam ki neki újból, hiszen mégiscsak ismert már a közös összejövetelek által. Az már egy plusz pont volt számomra, hogy valószínűleg már a megbeszélt időpont előtt ért a Trófeaterembe, így nem kellett várnom rá. Mindig is szerettem a pontosságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Valahol megértem, másfelől meg nem teljesen. Szerintem mindenki azt szeressen, akit akar... Mármint, ameddig az a valaki egy érett személy, aki tudja, mibe egyezik bele - tisztáztam le az álláspontomat. Én nem értem, hogy a fiúk miért csinálnak ebből ekkora ügyet. Szerintem többet kellene beszélgessenek és talán értenék is egymást.
- Jó. Még egyiken sem voltam, szóval... most már illene megnézni - vigyorogtam rá szélesen, el tudtam képzelni, hogy rengeteget nevetünk, meg hülyéskedünk az eseményen. Igazából talán pont ez lenne az, amire szükségem lenne az idei év után. Túúúl sok dráma volt benne az én ízlésemnek. Ahogy Kornél összefoglalta nekem az eseményeket, keskeny vonallá préseltem a számat, majd lassan bólogattam párat.
- Ja, lényegében ennyi történt. Borzasztóan hangzik - nevettem el magam fülig vörösen, a kezembe temetve az arcomat. Szerintem legjobb lenne, ha nem mutatkoznék most egy ideig nyilvánosan. - Nem, nem, dehogy. Mármint, egy tök népszerű zenekarban játszik, nem szorul rá egy olyan nyomira, mint én. Csak futólag ismerjük egymást.
Az ezt követő sóhajba a világ összes fájdalmát belesuvasztottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Valóban találkoztak néhányszor már. A folyosón meg az utcán biztos felismerné Kristófot, és különben is a kapcsolatépítés fontos dolog. Jó eséllyel akkor is megpróbálkozna a barátkozással, ha sose találkoztak volna, csak egy nevet hallott valahol valamikor valakitől. A fiú pontosan érkezik. Örvendetes tényként állapítja meg ezt, ahogy az órájára pillant. A késést nemhogy nem szereti, de még csak nem is tolerálja. Ritka kivételt csak az képez, ha valaki méltóztatja jelezni, hogy ezen vagy azon okból kifolyólag késni fog, és az az ok minimum vis majornak minősül. Az azért késtem, mert nem indultam időben... nos, ezt meg sem hallotta. Na de Kristóf pontos, ez a fontos.
- Szintúgy - válaszol barátságosan mosolyogva és kezet ráz a fiúval. - Mi a helyzet? Édesanyád bírja még az iramot, amit apám diktálni képes? - érdeklődik. Nem akar ám ajtóstul rontani a házba, az nem az ő taktikája lenne. Meg aztán különben is, jó színben feltűnni is igazán érdemes. Mégiscsak illedelmesnek és udvariasnak nevelték.
- És hogy megy az iskola? Rellonban tanulsz, jól tudom? Milyen? Jaj, és mondd már el nekem, mi a logikája ennek a teremnek? Tisztségek szerint vannak a kupák? Az évek szerint sehogy sem áll össze - ad hangot imént már a teremnek megfogalmazott kérdésének, merthogy akkor még nem volt, aki válaszoljon. Ám ha szerencséje van, talán Kristóf tudhatja már, mi is itt a rendszer, ami ő öt perce felfedezni igyekszik. - Vagy teljesen körbe kellene mennem, és akkor összeáll?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Sűrű bólogatással fogadom bocsánatkérését. Az remek lesz, ha legközelebb kint megvár és nem helyezi csak így kényelembe magát az irodámban. De sajnos folytatja. Vesztére igen őszinte.
- Nézd, aranyom, ha ennyire szeretnéd itt otthon érezni magad, kényedre-kedvedre üldögélni, a földre gondosan leszórt iratokat rendezgetni, csak szólok, hogy az egyéb kötelezettségekkel is jár ám, amit könnyen a nyakadba vehetsz majd sok-sok év múlva, mikor kijártál mindenféle sulit meg egyetemet és jelentkezel a posztomra. Rendben? - kérdezem, nulla mérges arccal, ám szarkazmusba áztatott baráti mosollyal. És felvetésemre persze nem várok választ, tőlem haladhatunk tovább. Halljuk, mi járatban!
- Ha láttam volna sem emlékeznék rá - rázom a fejem, fancsali képpel nézegetve a fotográfiát. - Invitot próbáltátok? Jó, nyilván neked pálca nélkül nehéz, de... esetleg valaki más? - vetem fel, vajon éltek-e ezzel a kedves, egyszerű, hasznos bűbájjal. Közben visszaadom a képet.
- Mindenesetre szerintem első körben írjátok ki a házatok hirdetőjére, ha még az nem volt meg - jön az újabb javaslatom. - Illetve HVdnak mondtad? - dőlök hátra székemben, hasamon kulcsolva tovább ujjaimat, majd erősen összevonom a szemöldököm.
- Addig mivel varázsolsz? - pillantok végig rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Bólogatok. Meglep az igazgató mondata. – Igen… öhöm, nem terveztem. – Kuncogok. – Nem, nem próbáltunk. – Egy csodás ötletet ad az igazgató. De megpróbálom majd. – Megoldom, mert Shopie megtudja idézni a varázslatot. – Mosolygok. Reménykedem, hogy be fog válni az igazgató javaslata – Köszönöm a segítséget. – Nem, az sem volt meg, serintem megpróbáljuk. Aztán ha nem megy akkor kiírjuk. – Bólogatok örömömben. Tudtam, hogy az igazgatót kell megkérdeznem, mert ha nem is látta akkor ötleteket tud adni a keresésre. – Nem, nem mondtam. Nem jutottam a házvezetőhöz, ezért nem mondtam neki. – Semmivel. – Sóhajtok. Nem is tudom, hogy oldottam meg. – Nem tudom, hogy oldottam meg. – Mesélem, az igazgatónak. Aki még mindig gyanakvóan figyel engem. – Shopievel most egy ideje nem beszéltem, de holnap megkeresem és megkérdezem előkerültek-e a cuccaink. És kirakom hirdetőbe is. – Mosolygok a férfira aztán a táskámba bujok és előveszek egy fóliát, elveszem az igazgató elől a fényképet és beleteszem. Majd utána hosszan szemezek az illetővel. Nagy csönd terül az egész szobára. Csak az óra kattogását lehet hallani. A csendet egy éppen leesett könyv töri meg. Felállok és visszateszem a helyére. – Kész. – Mondom és vissza ülök a székbe. Várok Antonra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Köszönöm kérdésed, jól vagyok. Édesanyám pedig nagyon hálás, hogy egy ilyen remek és példamutató ember a főnöke, mint édesapád. Rengeteg hasznos  ismeretet sajátított el tőle, és keményen dolgozik azért, hogy helyt álljon. Véleményem szerint rendkívül elégedett a jelenlegi helyzetével - emeltem tekintetem mosolyogva a másikra. Nagyon büszke voltam édesanyám hivatására, kapcsolatrendszerére, ez az elégedettség pedig az arcomra is kiült.
- Az iskola egyszerűen remek, igyekszem magamból mindig kihozni a maximumot. Egy ideje prefektus lettem, így nagyobb felelősség hárul rám, de ez volt az egyik célom, hogy megkapjam ezt a posztot, emellett a szüleim is büszkék rám. A Rellon házat képviselem, ez pedig teljes elégedettséggel tölt el. Te hogyan érzed magad az Eridon házban? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel.
- Ez a helyszín valóban képes megviccelni az embert, és az sem segít sok esetben, ha akár órákat rászán arra, hogy teljesen körbejárja - válaszoltam Bercinek komoly arccal, miközben a helyiséget vizslattam.
- Ez a terem tulajdonképpen átlósan van kialakítva. Maga a rendszer évekre és díjakra van lebontva. Igazából díjakról, kupákról, kitüntetésekről szól a fáma. Elképesztő precizitással van felépítve az egész. Mindenesetre azért egyszer érdemes körbejárni az egészet, talán jobban kialakul utána az emberben az összkép  - közöltem elgondolkodva a másikkal. Én már körbejártam jó pár alkalommal a helyiséget, ennek köszönhetően képes voltam összetenni magamban a képet arról, hogy mi a lényege, struktúrája a teremnek. Felnéztem a mennyezetre, amelyen az alapítás éve volt látható egy gondosan megfestett kép kíséretében, amelyet lenyűgözőnek tartottam.
- Nos, neked mik a terveid a jövőre nézve, ha nem titok? - érdeklődtem meg a fiútól, ha már így összetalálkoztunk. Igyekeztem finoman és udvariasan feltenni a kérdéseimet. Nem akartam se érdektelennek, se tolakodónak tűnni a másik szemében.