36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
A kastély - Déli szárny - összes RPG hozzászólása (3482 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 106 ... 114 115 [116] 117 » Le
Frida L. Bergstein
Tanár, Melodimágus, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár



RPG hsz: 51
Összes hsz: 55
Írta: 2022. június 12. 19:42 Ugrás a poszthoz

Hegedüsh Marcell
Öltözék

- Nem, nem, jól vagyok - közben azért megdörzsöltem picit a térdem, amit beleütöttem a kőbe. Nyoma nem fog maradni, azt jobban megérezném. - Semmiség - biztosítottam a férfit halvány mosollyal, miközben átvettem a holmimat tőle.
Mosolyom folyamatos, ám kiszélesedett, ahogy megbizonyosodtam róla, jól tudom kivel beszélgetek. Hízelgett, hogy ő is tudta, én ki vagyok, jóllehet nem vagyok még régóta az iskolában, és nem is mindig sokat. A hangszereimet viszont gyakran hordom magammal az iskola folyosóin is, hozzászoktam már, hogy az emberek megnézik őket. Néhány diák rá is kérdezett, hogy mit cipelek, mióta zenélek. Sokuk nem is tudta, hogy tanár vagyok valójában. Kollégámtól is más kérdésre számítottam, bár nem tagadom, ennek jobban örültem.
- Egy ilyen alkalom általában még nem tud biztos megmondója lenni a melodimágiának. Az éneklés és a zene sokszor kihozzák belőlünk az érzelmeket, amik ugyebár tudják serkenteni a természetes vadmágiát is. Lehet egyszerűen ez volt a helyzet az Ön diákja esetében is. - Jó lenne felfedezni a melodimágiával megáldottakat itt is, segíteni nekik, hiszen ezért jöttem ide. - De ha az megnyugtatná, szívesen beszélek vele. Mennyi idős diákról beszélünk? - A vadmágia és a helyzet szempontjából ez fontos lehet, hiszen minél idősebb diákról van szó, annál biztosabb, hogy melodimágiáról beszélünk. - Persze sok más fontos kérdés merülhet még fel a biztos válasz megtalálásához.
Utoljára módosította:Frida L. Bergstein, 2022. június 12. 19:42
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kállay Ákos
KARANTÉN


Cursed Crow
RPG hsz: 156
Összes hsz: 239
Írta: 2022. július 18. 19:53 Ugrás a poszthoz

Az igazgató-helyettes asszony számára


A tanéven nagyon sokat helyettesítették a férfit, az már biztos, hogy meg sem tudja számolni, hogy mennyivel jön a kollégájának ezért. Biztosan kevés lesz egy kis itallal, teával meghálálnia a minisztériumi varázsló erőfeszítéseit. Persze, ha valamilyen különleges teáról van szó, az egészen biztosan más fogadtatásban részesülne.
Ha bármi haszna volt annak, hogy megsérült az az, hogy a római átkokból igencsak kipattintotta magát. Egyiptomban találtak egy, a romániaihoz nagyon hasonló leletegyüttest. Igaz, itt a faluból már romokat sem véltek felfedezni azonban emberáldozatra utaló nyomokat leltek. A látomásaiban is vér tapad a kehelyhez, amiből az átok jött. Igaz, ezt csak így nevezte, érzi, hogy az átok szeretne mesélni neki ilyenkor, azonban semmilyen bizonyíték nincs a látottak valódiságára. Ehhez Egyiptomban sem került közelebb, azonban érdekes feljegyzésekre bukkantak. A latin nyelven íródott leletek egy részét vissza tudta fejteni, azonban volt néhány luvi hieroglif forrás is, melyhez más szakértőt hívtak. Az egyiptomi átkok is érdekelték régebben, azonban ennyi nyelven képtelenség megtanulni, már az ógörögre sem volt igazán ideje a tanulmányai mellett.
A tengervíz megtette hatását, a haja kócosabban áll, mint bármikor máskor. Még nem olyan hosszú, hogy összefogja, így őrült tudóst cosplayezve nyomul. A bőre egyszerre barnult és égett le, nemigen van hozzászokva az ottani forrósághoz, főleg az elmúlt évek zárkózott világa után. Vállára hetykén van rádobva egy vékony utazó talár, hozzá rövidujjú inget és egy gyűrött szövet nadrágot húzott.
Nem rég érkezett vissza, épp csak homokot nem ráz ki a füléből. Táskájában még ott vannak a papírok, melyekkel az úton foglalkozott. Azonban most egészen más iratok ügyében szeli a folyosó csendjét. Le kell adnia az igazolásokat, hogy megérkezett az országba és ismét felveszi a munkát - immáron rendesen, nem csak egy-egy hetet megtartva.
Hiába úgy néz ki, mint aki nyaralásból jött, kimerült az utóbbi hónapok alatt, nagyon sokat dolgoztak és rengeteget kellett tanulnia, hogy az ásatás segítségére legyen. De ez egy jófajta kimerültség. Azt hitte, hogy rosszabbul fogja viselni, hogy csak messziről szemlélheti azt, ami valaha a szenvedélye volt. Persze hazugság lenne, ha azt állítaná, hogy könnyű volt.
Egy kanyar jobbra és befut a gazdasági osztályhoz. Elég késő délután érkezett, de talán még így is elcsíphet valakit. Határozott kopogás után kevésbé határozottan nyit be az irodába, ahol Nadiával találja szembe magát.
- Ééééééééééééééj! -
Közli félhangosan a maga tömör egyszerűségével egy széles vigyorral az arcán. Talán egy hétig ki is fog tartani a jó kedve, amíg nem kell a diákokkal bajlódnia. Mondjuk tanult néhány új átkot.
- Igaz-gató-helyettes asszony, maga dolgozik? - Az igazgatót nagyon alaposan tagolva mondja, mintha csak ízlelgetné. Hiába Nadiáé a pozíció egy ideje, még nem sokszor tudta megbüntetni, mert elmaradt a szorgalmik pontozásával.
- Irodai munka? Kis lazítás így délutánra? - Kérdi a fejét színpadiasan ingatva. Láthatóan nagyon örül a találkozásnak.
Utoljára módosította:Kállay Ákos, 2022. július 18. 19:54
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nadia Rosales
INAKTÍV



RPG hsz: 141
Összes hsz: 187
Írta: 2022. július 19. 20:46 Ugrás a poszthoz

Kállay professzor részére

- Nem lesz semmi gond, most hogy leadta a papírokat, minden rendeződni fog, ebben biztos vagyok. Viszontlátásra, Önnek is Kellemes Hétvégét! - még integettem is Bachohhenhoff professzornak, aki a maga lassú, komótos módján hagyta maga mögött a Gazdasági Irodát. A mosoly még ott játszott az arcomon, kedves és illedelmes öregúr volt, csak azt sajnáltam, hogy ez volt az utolsó tanéve, mert nyugdíjba vonult. Gondolkodtam azon, hogy visszacsalogassuk óraadóként, de mivel az egészségi állapota sem volt jó formában, ezért egyelőre nem akartam letámadni a professzort. Csak azt nem tudtam, hogy ki más tudná helyette ilyen jól leadni a tananyagot.
Egy halk sóhaj kíséretében tettem be leadott papírjait a személyi aktájába, amit csak nagyon nehezen találtam meg, mert ez nem az én terepem volt. Amit kellett, igyekeztem tisztességesen elintézni, de a gazdasági iroda asszisztensét nem is volt olyan könnyű helyettesíteni. Elvileg csak pár napról volt szó, ezért is vállaltam el, de ennek ellenére vártam már, hogy leteljen az a néhány nap, s minden visszazökkenjen a saját kerékvágásába.
Az aktát elhelyezve visszatoltam a szekrényt a helyére, csak épp azt nem vettem észre, hogy a szoknyám kötője is beszorult a zár közé. Nem figyeltem, mert tekintetem leginkább az ablak felé vándorolt, a lelkem meg kifelé sóvárgott, ki a friss levegőre ebből az irodából. Eszembe jutott a lányom is, akit Zétény elvitt magával egy üzleti útra, amolyan előnyaralás gyanánt. Nagyon hiányzott, de tudtam azt, hogy az apja vigyáz rá, és nem eshet semmi baja. Még akkor sem, ha anyám meg volt arról győződve, hogy az a férfi egy átok, és megbízhatatlan. Talán sokáig az is volt, de szerintem megváltozott. S ahogy ezek a gondolatok előbuktak elmémben, úgy rántott ki az ismerős hang, s fordítottam az ajtó irányába tekintetem.
Hirtelen a döbbenet ült ki az arcomra, ahogy észrevettem a magas, jól ismert vonásokkal rendelkező, mégis, kicsit viseltes férfit. Aztán a következő másodpercben már széles mosoly kúszott az arcomra, ahogy tudatosult bennem, hogy a szakáll mögött rejtőző, lebarnult viking nem más, mint Kállay professzor.
- Így kell érkezni, mindenféle bejelentkezés nélkül? - színlelt komolysággal feleltem, kikerülve kérdéseit, de mosolyom még jobban kiszélesedett, örültem, hogy újra látom, a következő lépésemmel oda is akartam lépni hozzá, miközben már tártam ölelésre a karjaimat, de valami visszarántott, s egy kellemes reccsenés süvített át az irodán.
- Opppsz - meglepetten kaptam hátra a fejem, hogy felmérjem a károkat, s ami azt illeti, a szoknyám oldala fel is szakadt. Rém kínos, s mintha csak dejavu-m lett volna, olyan volt, mintha egyszer már jártunk volna hasonló helyzetben.
- Valami olyasmi, na gyere, és segíts kiszabadítani, hogy megölelhesselek - kértem, miközben egyelőre elmaradt a nagy örömködés, s próbáltam magam is kiszabadulni a szekrény fogságából.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kállay Ákos
KARANTÉN


Cursed Crow
RPG hsz: 156
Összes hsz: 239
Írta: 2022. július 19. 22:15 Ugrás a poszthoz

Az igazgató-helyettes asszony számára

Annak ellenére, hogy ennek a munkának vége van, egyáltalán nem jelenti azt, hogy Ákos is befejezte a nyomozást az ügyében. Már nem hajtja ugyanaz a beteges vágy, hogy megfejtse mi okozta a vesztét, de eltökélte, hogy egyszer válaszokat kapjon arra, hogy pontosan milyen módon került ilyen állapotba. Persze, mint szakember tudja, hogy nagyon sok megfejthetetlen átok van, főleg olyanok, amiket bizonyos kisebbségi népcsoportok használtak az ókorban, sőt akár még régebben. A középkori átkok közül is nem egy még ennél is veszedelmesebb van, amit nem sikerült visszafejteniük, így pedig ellenszert sem találni rá. Szerencsére ez a legtöbb emberre nem jelent veszélyt, hiszen nagyon ritka, hogy egy átlagos ember ilyen elátkozott tárgyakkal kapcsolatba kerüljön mielőtt kiderül róluk a veszélyességük.
Így valamivel könnyebbek a hétköznapjai, hogy kevésbé kattog ilyeneken az agya, kénytelen volt elfogadni, hogy ez az új valóság, amiben van. Ebben a világban kell a legtöbbet kihoznia az életéből. Azért sokkal könnyebb, mint néhány évvel ezelőtt, még ha nagyon sok minden vissza is maradt a sérüléséből.
Hogy szívesen tér-e vissza a Bagolykőbe? Végül is, igen. Nem hiányzott a tanítás, de már több emberhez képes ragaszkodni, ami nagy szó. Ezért különösen örül, hogy az első ember, akivel egy köszönésnél többet kényszerül beszélni az Nadia. Nagyon különös az ő barátságuk, nem sokaknak sikerül kiprovokálni Ákosból a tíz évvel ezelőtti énjét, azonban a tanárnő mellett ez rendszerint elő-előbukkan.
- Meglepii? - Kérdi a szemét játékosan forgatva. Nadia derült arckifejezésére Ákos arcára is egy halvány mosoly szökik. Tényleg hiányzott neki ez a nő. A vigyort a reccsenésnek hála egy sor tanácstalan pislogás váltja fel. Éppen szólásra nyitná a száját, hogy mi történt, azonban buta kérdések nélkül is hamar egyértelművé válik.
- Jövök! - Feleli röviden elcsukló hangon, mert próbálja nem kiröhögni a Nadiát a szorult helyzetében. Sanszos, hogy egy saller is járna ajándékba az ölelés mellé.
- Egyiptomban ezért adtak volna plusz egy tevét érted. - Folytatja bele-belekuncogva a mondandóba, ahogy próbál komolynak tűnni. A szekrény erősen odafogta a szoknyát, kézzel rángatva nem is nyílik ki.
- Alohomora! - Mormolja a zárra mutatva, mely végül elengedi magát, így Ákos a baljával át tudja nyújtani a szoknya beszorult részét. A tekintete néha rásiklik a formás combokra, azonban gyorsan elrántja a tekintetét a szekrény irányába.
- Szerintem ez nem volt túl szabályos. - A kollégái bizalmas adataival találja magát szemben, így inkább visszafordul a helyettes asszony irányába, ahogy a jobb kézfejével behajtja, mintha nem is látott volna semmit. Semmilyen bérpapírt, fogalma sincs róla, hogy mennyit keres Henrik. Nincs.
Lehet mégis szenvedélyesebben kéne tanítson, ha ennyivel többet lehet keresni.
- Így is jól áll, csak merész darab.- Karját a megérdemelt ölelésre tárja. Már hónapok óta nem találkoztak, biztosan nagyon sok olyan dolog történt Nadiával is, ami nem levél téma.
- Legközelebb bejelentkezem, hogy nadrágot vehess, hogy a harmadik szoknyád ne tegyük tönkre. - A fejében egy pillanatra átfut egy alternatív befejezése ennek a mondatnak, azonban megtartja magának. Ezek a szoknyák nehezen maradnak egyben.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 20. 00:00 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |

______________________________________________________


A nyári hőség lassan csökken az idő múlásával, így délutánra az erkély kellemes, hűvös árnyékba borul. Ezt kihasználva ücsörgök a korlát tetején néha le-lenézve a mélybe. Mókás a tudat, hogy ha megbillennék egy erő azonnal visszarántana. Lehetetlen lezúgni. Bezzeg máshol, a kastély magasabb pontjain is sokszor nincs ilyen védőbűbáj. Úgy tűnik csak az erkélyről nem szabad zakózni, bár megjegyzem a leni rózsabokrokat elnézve nem soknak jutna eszébe innen a másvilágra kúszni.
Visszatekintve odaát a nyitott üvegajtón túl üres a folyosó. Hirtelen elfog az érzés, hogy egyedül vagyok az egész kastélyban, sőt talán az egész világon. Minden mozdulatlan és dermedt. Ha pedig átsétálok az örökkévalóságba fagyott festmény előtt, hát majd értetlenkedve mélázik el azon, hogyan is szabad léteznem.
Mintha ez a séta gondolata varázsige volna, úgy idéz meg egy diákot. Az alakot gyorsan felismerem, ajkam kaján vigyorra görbül.
- Hé Zalán, hogy van a csajod? - elég kicsit felemelnem a hangom, hogy a folyosón elsétáló hallhassa. Amit akkor Winternél hallottam valahogy a feledés homályába veszett, mindaddig, amíg most elém nem került szerencsétlen. Lehet hiba volt a legényke részéről ma nem kitérővel tenni az utat, amerre siet.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 20. 00:43 Ugrás a poszthoz

Júlia


A versenyről visszatérve, mintha szellemként viselkedett volna. Arról nem is beszélve, hogy tanácstalan lett Benett bájitalos akciója után. Elveszettnek érezte kicsit magát és nem tudta eldönteni, melyik problémája megoldásának fusson neki újult erővel. Merthogy gondból sok volt, erőből viszont annál kevesebb. Fogyatkoztak a lehetőségei.
 Hangsúlyozta Kornélnak, hogy nem kerüli őt, de több időre van szüksége egyedül. Talán ezért is fogadta el Lafayette ajánlatát, hogy éjjel minél távolabb legyen a körletétől (nem mintha sok választása lett volna). Az órákra is sokszor egyedül járt el, vagy inkább Rami társaságát választotta. Ő legalább nem kérdezett.
 Füle megrezzent a neve hallatán, ahogy sporttáskával a vállán próbált utat találni a keleti szárny felé. Nem merte volna bevallani senkinek, de mostanában többször tévedt el a kelleténél. Lehet jobban járt volna, hogyha a csak a körlet edzőtermét használta volna. De ott nincs futógép...
 Zaklatottan forgatta fejét, hogy megtalálja a hang forrását, úgy tolatott vissza az erkélyre vezető ajtó felé.
 - Júlia? - kérdezte bizonytalanul. Tényleg ő szólt hozzá? Hiába, valamiért nehezére esett elhinni. Főleg amiatt, amit a neve után ejtett ki a száján. - Nem értem, honnan veszed, hogy... - kezdte óvatosan, miközben kezével az ajtófélfába markolt. Őszintén, ötlete sem volt, hogyan kellene befejeznie a mondatot.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. július 20. 01:03
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 20. 00:58 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |

______________________________________________________


Kifejezetten élvezem, hogy úgy tűnik annyira sikerült összezavarnom a gyereket, hogy még vissza is tolat. Hang nélkül párszor ajkammal a bíp-bíp tolatóhangot utánozom, amíg felém nem fordul. Akkor bájos, szertelen mosolyt küldök rá. Sőt még integetek is neki. A félig kinyögött mondatát figyelmen kívül hagyva kezdek bele.
- Nézzenek oda, hogy megnőttél, mióta is nem találkoztunk? Vagy ezer éve - tárom szét kezeimet rá mutatva. Régen sem volt kicsi, de nem is ilyen colos az hét szentség. Lassan Wintert is le fogja pipálni, ha így folytatja. Mondjuk azért szélességre még van hova terpeszkedni akkor.
- Nézd, azóta én is megváltoztam ám, már nem félek a magastól - felhúzom lábaimat és hátrabillenek annyira, hogy a korlátot markoló kezemmel még vissza tudjam magam húzni az utolsó pillanatban. Francnak se hiányzik, hogy a bűbáj a földre kényszerítsen.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 20. 01:18 Ugrás a poszthoz

Júlia


Gyanakodva méregette a lány sziluettjét, amit még a délutáni sugarak formáltak meg körülötte. Kedvelte anno Júliát, kedves volt vele, de sosem tudta hova tenni. Mindig ott terpeszkedett valamiféle keserédes bizonytalanság a gyomrában, amikor beszélgetett vele. Most is ezt okozták a szavak, amivel leszólították, miközben ami azt követte, barátinak tűnt... legalábbis... valami olyasmi.
 - Igen, egy kicsit. Köszönöm? - a hangsúly már kérdéssé formálta a köszönetet, nem volt képes eldönteni, dícséretnek szánták-e, hogy már derekáig érne egy hegyi trollnak.
 - Ennek örülök - ragadta grabancon a témát és mosolyt erőltetett magára. Azért a fáradságtól beesett arc rontott kicsit az összképen. - Sikerült megtanulni jól kezelni a seprűdet? Ugye vigyázol rá?
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. július 20. 01:20
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 20. 01:44 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |3

______________________________________________________


A kérdésére szélesen elmosolyodom. Ez édes. Legszívesebben azonnal rávágnám, hogy ki*tam azt a szart a picsába az első adandó alkalommal, de valahol még az én kőszívemben is érzem, hogy ezt nem volna szabad kiejteni ajkamon.
- Azt hiszem kviddics kupákat nem fogok nyerni azért még most sem -halk nevetéssel vonom meg a vállamat, mielőtt lekászálódnék a korlátról, hogy hátul összekulcsolt kacsókkal közelebb lépjek hozzá.
- De nem válaszooltál még az első kérdésemre Nyuszifül, hogy van? - pillantok fel somolyogva.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 20. 01:52 Ugrás a poszthoz

Júlia


A mosoly olvadni kezdett, vonásai pedig fagyosan dermedtek komollyá. Ezek szerint nem hallotta rosszul.
 - Őszintén nem tudom, kire gondolsz - volt azért benne némi igazság. A legkézenfekvőbb elmélet vert gyökeret a fejében. - Azért létezik jobb olvasmány is az Edictumnál, remélem tudod - pillantott le jelentőségteljesen Júliára. Mégha a lábai könyörögtek is azért, hogy hátrálni kezdjen és tisztes távolságot lőjön be a lánytól. Nem lehetne egyszerűen csak itthagyni őt? Nem, ahhoz túl kíváncsivá tették. Mennyi pletykát képes mégis elhinni?
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. július 20. 01:54
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 20. 02:07 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |

______________________________________________________


Figyelem az arcát ahogy megváltozik. Nem tudom miért jó nekem az, hogy másokat bántok, mert bajom van az élettel, de nem akarok leállni. Emlékszem még arra az édes, naiv fiúra, aki folyton zavarba jött, aki mindig hebegett meg habogott amíg a seprű vagy a kviddics szóba nem jött, most meg nézd, nem lép egy lépést sem hátrébb. Csak nem felnőtt kicsit? Vagy más miatt dermedt kővé?
- Oh tudod az a cuki lány, barna haj, kb velem egymagas, zöld szemű, meglepődik ha a bátya szobájából kisétálva kávét kér az ember tőle, én nem tudom szereti e az őszt de irónia lenne tőle, ha nem... - elsétálok az első székig és levágódok rá, keresztbe fonva lábaimat.
- Hallottam a...hangodat aznap éjjel - vigyorom előbújik, ajkamba kell harapnom, hogy ne legyen annyira széles, hogy fültől fülig elérjen.
- Nem tudtam, hogy sógorok leszünk - az, hogy Winter és én elég jó barátok vagyunk nem titkolt a suli előtt. Sokszor látnak együtt. Ez nem is gond, amíg csak egy férfival látnak nem nyolccal, addig csak ártatlanul szerelmes vagyok egy rosszfiúba. Ha látnának Létaival is akkor már talán bonyolódna a helyzet.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 20. 02:33 Ugrás a poszthoz

Júlia


Minden egyes eleme a listának egy újabb ráncot eredményezett Zalán homlokán, ahogy szemöldöke a magasba szökött. A pókerarc sosem volt erőssége. Pedig mit meg nem adott volna most érte.
 A nyakába zúdított információk meglehetősen mély vízbe sodorták. Persze, az Edictum nem akart anno leszállni Autumn-ról és róla, de az már régi történet. Mégha valakinek el is járt a szája arról, hogy tetszik neki egy lány, kinek jutna eszébe a középső Danvers testvér?
 Frusztrációjának egy halk szusszanással adott hangot, Júlia szembesítő szavai pedig arra késztették, hogy rászorítson a táskája pántjára.
 - Mi a fenéről beszélsz, Júlia?
 Ki van zárva, hogy arra az éjszakára értse. Rue bűbájt húzott az ajtóra, hogy ne hallhassák, ha kiabál álmában. És ha mégis, ha a falak nem lettek volna elég vastagok... mit kersett volna Danversék lakásán? Nem olyan lánynak gondolta, aki összeszűrné a levet Winterrel.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. július 20. 02:42
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 20. 02:49 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |1

______________________________________________________


Ahogy mondom egyre csak változik az a cuki pofika. Annyira összeszaladnak a ráncok,hogy szinte egészen férfiszámba megy már a babaarcocskája.
Azonban továbbra is teszi az angolt, megforgatom a szemeimet.
- Jaj már Zalán, kábé felnőtt ember vagy, 17 ugye? Nem kell ennyire titkolnod azt, ha bemászol valakinek az ágyába. Tini vagy, mindenki ezt tette tinikorába - legyintek.
- Nem ülsz le? - ütögetem meg magam mellett a széket - vagy állsz? Nehéznek tűnik a táska - ugyan minek gügyögjek vele úgy, mint egy gyermekkel. Hiszen már egészen férfi. Az ilyen témákra is csak lazán vigyorognia kellene enyhe büszkeséggel a képén. Ej no majd hátha a beszélgetés végén.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 20. 03:07 Ugrás a poszthoz

Júlia


Feszülten tekint körbe a folyosón, van-e esély, hogy bárki is hallja őket, de kíváncsi fülek híján nem volt hajnaldó egy tapontat sem mozdulni az erkély ajtajából. Tagadni akart mindent, de az egyenlő lett volna a beismeréssel, hogy tényleg ott töltött egy éjszakát abban a házban. Hiszen Júlia még mindig nem pontosított.
 Törékeny ambivalencia, talán ez írta le tökéletesen a véleményét most a vele szemben állóról. Sosem látta így viselkedni, még csak hírből sem hallotta, ezért állt többek között továbbra is megsemmisülten.
 - Nem csináltam semmi ilyesmit és kifejezetten örülnék, ha ezt itt és most abbahagynád. Nem hallhattál semmit, mert nem történt meg.
 El sem merte képzelni, mit reagálna Rue, ha efféle pletyka kélne szárnyra a kastély falai között. Okkal nem vallotta be neki és nem híresztelte másnak sem, hogy érez iránta.
 - Mit akarsz ezzel elérni pontosan? - kérdezte szárazon. Essenek túl ezen a beszélgetésen minél hamarabb.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. július 20. 03:09
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nadia Rosales
INAKTÍV



RPG hsz: 141
Összes hsz: 187
Írta: 2022. július 20. 21:11 Ugrás a poszthoz

Kállay professzor úr

- Szerintem neked van valami különleges képességed, mert akármikor találkozunk, mindig leszakad a szoknyám - el is nevettem magam, mert Ákos társaságában sikerült mindig hülyét csinálnom magamból, akárcsak most, így kivételesen az sem zavart, hogy láttam, mennyire szenved, csak hogy magában tartsa véleményét a helyzetemről.
- Naaaa, ne sértegess, mi az, hogy csak egyet? Szerinted én csak egy tevét érek? - nagyon is komolyan pillantottam rá, ha szúrni lehetne szemekkel, azok biztosan betalálnának, de a morcosságom is csak színjáték volt, nem tudtam haragudni ezekért a beszólásokért.
- Óvatosan rángasd, mert amilyen régi, a végén még ránk omlik - némi aggodalommal figyeltem mozdulatait, amit dolgos kezével végzett, mindhiába. Úgy tűnt, hogy az átkozott szekrényen még egy átoktörő sem tud kifogni, legalábbis azt hittem, míg végre elő nem húzta rég nem látott pálcáját.
- Na végre, már kérdezni is akartam, hogy mikor akarod használni - figyelemmel kísértem mozdulatait, melynek segítségével végre a szoknyám szabaddá vált, általa pedig én is. Azért pár pillanat erejéig lebiggyesztettem ajkaim, s ujjaimmal végig szántva a sérült szövet felületén, felmértem a károkat, majd egy másodperc néma csönddel meg is gyászoltam a szoknyámat. - Ezt annyira szerettem - sóhajtottam egyet, majd pillantásom visszafutott Ákos rég nem látott íriszeire.
- Hoppsz - volt szerencsém nekem is megpillantani Henrik neve alatt az összeget, igen csak elkerekedtek a szemeim, mert azért na…pedig én még pótlékot is kapok.  - Szerintem meg vegyük úgy, hogy nem láttunk semmit -kacsintottam, majd picit távolabb léptem a szekrénytől, nehogy újra ott ragadjak.
- Komolyan? Nem túl…? - nem fejtettem ki, hogy mire is gondolok, de amennyiben nem kezdett el határozottan bólogatni, miszerint szajhákat megszégyenítő a szoknyám, úgy végre megkönnyebbültem és magamhoz ölelhettem a rég nem látott barátot.
- Már azt hittem, hogy vissza sem jössz Egyiptomból, remélem az új tanévben már végig maradsz - meséltem fülébe a szavakat, miközben volt szerencsém feltérképezni, hogy milyen fitten tért is vissza hozzánk a professzor. Persze csak diszkréten, na.  
- De jó formában vagy, ki kellett lapátolnod a Nílus mentét? - kuncogva nyomkodtam meg karját ujjaimmal, majd hátrébb léptem az öleléséből, és egy tincset is a fülem mögé igazítottam. Az asztalnak dőlve hátsómmal, ismét a tekintetét fürkésztem. - Szerintem veled a nadrágom sem lenne biztonságban - fűztem hozzá nevetve, ami aztán a fejemben valahogy kétértelművé vált, emiatt meg viháncoltam, mint egy kis csitri. Ebből vissza kell venni. Össze is szedtem magam, és igyekeztem komolyan viselkedni.
- Tényleg jó, hogy visszatértél, és csak jelzem, hogy nagyon sok munka vár majd rád, és sok lelkes tanonc - gyorsan tisztázni is akartam vele, hogy a két szép szeméért még nem fog vele senki kivételezni, s bizony ha tanítani akar, akkor bizonyítania kell. Ennyit a szigorú igazgatóhelyetteskedésről, a többit majd Anton igazgató úr dönti el úgy is, bár abban biztos voltam, hogy ha Ákos továbbra is tanítani szeretne, akkor arra lesz lehetősége.
- Na és, mi újság, mi történt veled Egyiptomban? És mit tervezel most, hogy visszatértél? - kíváncsian néztem rá, tényleg érdekelt, mert eddig úgy tűnt, hogy nem sikerült megtelepednie Bogolyfalván.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kállay Ákos
KARANTÉN


Cursed Crow
RPG hsz: 156
Összes hsz: 239
Írta: 2022. július 21. 00:28 Ugrás a poszthoz

Rosales igazgató-helyettes asszony


Arca huncot vigyorra húzódik Nadia megjegyzésére. Alsó ajkába harapva próbálja elfojtani azt, amire gondolt, azonban  ez azt eredményezi, hogy az orrán fújtat, ahogy a röhögést is szeretné lenyelni.
- Nem kell ám mindig balesetnek álcázni. Megbeszélhetjük, tudod jól. - Feleli arcizmait kényszerűen ellazítva, hogy ne röhögje el ezt az erős megjegyzést is, nem ütne akkorát, ha elnevetné. Lehet, hogy cserébe Nadia fog ütni, de azt már megszokta. Egy jó poént megér néhány saller.
- Az csak a bónusz, szerintem legalább ötöt kínálnának érted a szoknyás eset miatt. - Fejével lassan bólogat, tekintetét pedig mélyen Nadia sötét íriszeibe mereszti, hogy hatásosabb legyen. Szája halvány mosolyra húzódik a mély barna szemeket látva, fejét megállítja és gyengén oldalra biccenti. Milyen hosszúak a szempillái, főleg ahogy néha megrebegteti őket.
- Tudtad, hogy a tevéknek hosszúak a szempillái, hogy ne menjen bele a homok? Én ezt eddig nem is tudtam amúgy. - Ákos, a funfact gyáros. Maga sem tudja, hogy miért ütötte el a helyzetet egy ilyen hülyeséggel. Talán ez kellett ahhoz, hogy az elméje elhagyja a pillanatra belassult állapotot, amit a barna szempár okozott. Tényleg nagyon szép szemei vannak a nőnek.
- Az kéne még csak, mit gondolnának mit csináltunk itt, hogy beleomlott a szekrény meg elszakadt a szoknyád. - Hangja bosszúsnak tűnhet, de igazából csak félig viccel ezzel. Nem akar belegondolni, hogy mi történne, ha tényleg rájuk omlana ez a vacak. Remélhetőleg nem imák tartják egyben, hanem varázslat.
Szerencsére nekik sem kell imádkozni a deszkák meg a szegek alatt, viszonylag hamar sikerül kiszabadulnia a szoknyának, ami sajnos nincs éppen jó állapotban. Ákos felemeli a pálcáját és a szakadt részre bök vele.
- Reparoval nem lehetne? Textilen még nem próbáltam. - Amikor beteg lett, nagyon sok mindent tört össze véletlenül, amit aztán később ezzel a varázsigével javított meg. A bérpapíron is működhetne, mert ez így eléggé megtörte odabent a férfit. Persze, tudja ő, hogy sokszor nincs itt, meg seggel áll az egészhez, de na. Azért mégis.
- Lehet az extrém szemléletőeszközökre kell. Majd én is hozok múmiát legközelebb, szigorúan elátkozottat. Tényleg, a múmia! Hoztam neked valamit. - A táskáját végre kinyitja, ahonnan előkerül a távollétes papír, amit egy laza mozdulattal az asztalra hajít. A lendülettől majdnem levert pár dolgot, de szerencsére éppen megállt minden. A bőr táska alján az ujjbegye megakad valami kerekbe, így reszkető ujját átdugva rajta előkotorja a legmélyéről.
- A fene, kiesett a dobozából. Pillanat. - Újabb kínos másodpercek, amíg könyékig túr a táskájában, amit már a szék háttámlájára ületet, hogy megtalálja. - Mindjárt-mindjárt. - Motyogja ezúttal tényleg némileg gondterhelten. Nem is érti, hogy hogyan nyílhatott ki az ékszeres doboz. Ügyetlenül remegve, de beleállítja a tartójába a kis ékszert, majd gondosan bezárva nyújtja Nadia felé az apró dobozt.
Ha Nadia kinyitja, egy gyűrűt talál benne, melyben a kő piramis formájú. Homokszínű moraljlás kavarog benne, akárcsak egy hógömb, azonban ha megrázza, akkor láthatóvá válnak a belső járatok és a múmia helye.
- Egy kis meglepi Egyiptomból, eszembe jutottál róla. - Így utólag belegondolva érkedes gondolattársítás, hogy pont egy gyűrű jutatta eszébe Nadiát, hiszen senkinek sem vett még ilyet. De nagyon vagányak voltak kiállítva a standokon.
- Ne is mondd, a legnehezebb része az volt, amikor még ketté is kellett választanom a Nílust. Abszurd. - Csóválja a fejét méltatlankodva.
A várva várt ölelésünk a szabadulást követően hamar megérkezett.
Hümmögve válaszol Nadia butáskodó kérdésére. Pont jó így. Azonban hamar elröhögi magát Nadia válla fölött, ahogy elengedi a nőt a szorításából.
- Nadrágokért nem vállalok felelősséget. Én szoknyapecér volnék. - Feleli ismét magára erőltetve a megjátszott komolyságot, azonban Nadia nevetése ragadós. Jól áll neki, amikor ilyen, hirtelen fiatalodik több évet. Hihetetlenek a nők.
- Szegény kollégám megszerettete velük a tárgyat és most vannak diákjaim? Íííjaaj... hát akkó‘... csalódni fognak. - A férfi nagyon sok jót mondott a mostani új bagázsról, akiket lehet, hogy látásból már ismert volna a folyosón... ha érdekelte volna őt bármelyik diák is.
- Keményen dolgozom és építem a jövő nemzedékét, hogy a minisztérium a legjobb átoktörőket alkalmazhassa. - Válaszolja megjátszott komolysággal. Ennek ellenére szokott ő tanítani, sőt némelyik kölyköt nem is tartja olyan rossz fejnek. Talán egyszer, egy szép napom tényleg meg tudná szeretni a tanítást. De ahhoz ma nagyon meleg van.
- Nagyon jó volt, sok hasznos dolgot tanultunk. Annak ellenére, hogy Egyiptomban jártunk, az ókori római birodalommal kapcsolatos leleteket néztük meg. Jó, meg akkor már pár hazait is hobbiból. - Hangja egészen szenvedélyessé vált, ahogy beszélni kezdett ezekről, érezhetően ezen a területen mozog otthon, a terepmunka és a kutatás élteti.
- Veletek minden oké? Mi újság van Natival? - Érdeklődik Nadia tekintetét fürkészve.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 21. 00:29 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |

______________________________________________________



Ahogy figyelem Zalánt miként néz körbe feltételezett füleket keresve egy pillanatra elgondolkodom, hogy most drogot adok el neki vagy a csajáról kérdezem, mert a viselkedése alapján nem egészen tiszta.
- Akkor miért nyögdécseltél Rue szobájába? Legóztatok és ráléptél egy darabkára? - vonom fel a szemöldökömet. Valahogy nem túl hihető két fiatal, hormonoktól fűtött egyénnél.
- Csak kíváncsi vagyok. Mikor még tanítgattál repülni el se tudtam képzelni, hogy valakit megcsókolj, annyira kis gyerek voltál anno. Hihetetlen milyen gyorsan szalad az idő. - elmélázva rázom a fejemet. Rémes, hogy itt hülyéskedünk olyan dolgokkal mint a kutyaszőr fésülő bűbáj meg tortamázat simító bűbáj, de azt nem találták még ki senki sem, hogyan éljünk több száz évig.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 21. 00:56 Ugrás a poszthoz

Júlia


A szavak nem csak a fejében vertek visszhangot, de a folyosón is. Júlia nem zavartatta magát a témával. Riadtan lépett beljebb az erkélyen és hajtotta be az ajtaját. A lány felé sietett és próbálta lepisszegni őt. Kezével határozottan akarta vállon fogni, hogy nyomatéka legyen a kérésének, de a csupasz vállakat észrevéve inkább visszahúzta a kezeit. Igen, tényleg arról az éjszakáról beszél. Most már biztos.
 Csend állt be, mert a válaszon gondolkodott. Semmi értelmes nem jutott eszébe. Maradt hát a klasszikus sztorinál, amivel nem teljesen hazudott és a levitások már úgy is tudtak róla. Bármit, csak ne keljenek szárnyra róluk alaptalan pletykák.
 - Rosszul alszom, oké? - szemei valósággal könyörögtek, hogy el is higgyék, amit mond. - És még szerencse, hogy nem neked kell azt elképzelned. Egyáltalán minek... - megbicsaklott a nyelve, hisz látszott, hogy nem kicsit zavarta a feltételezés, miszerint képtelen lenne megcsókolni egy lányt.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. július 21. 00:57
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 21. 01:09 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |

______________________________________________________


Iszonyat mulattató, ahogy behúzza az ajtót, mintha hangszigetelt volna innentől kezdve az erkély, sőt még egészen közel is jön, csak a kezét húzza vissza, mielőtt hozzám érne. Vajon az veszélyezi, hogy csak egy kendőt húztam ma fel felső gyanánt? Nehéz minden nap feketét venni a gyász miatt, néha elfogy a motyó na. Shame on me.
- Oké, oké, rosszul alszol és ezért Rueval játszadozol helyette éjszakánként, vágom - kifogások mindig csak a kifogások. Mondjuk tuti sok csajnál működhet, a "Nem tudok aludni, hozzád bújhatok csak egy kicsit?" kérdések és társai.
- Mit minek? - értetlenkedek. Minden szót harapófogóval kell kirángatni belőle, mintha nem akarna beszélni róla vagy ilyesmi...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 21. 01:23 Ugrás a poszthoz

Júlia


Kezébe temette fél arcát, s úgy vette a levegőt, mintha képes lenne kinyerni belőle egy használati útmutatót Júliához. Most igencsak rászorult volna.
 - Egyáltalán minek beszélünk erről? Hogy pont ez érdekel téged? És pont most? Hónapok teltek el azóta. Nem értem, mondtam valami rosszat rólad, vagy csináltam olyasmit? Nem így szoktál viselkedni.
 Próbált ismét nyugalmat erőltetni magára. Csak túlságosan hirtelen támadták le a kérdéssel. Nincs miért kiakadni. Nincs valóságalapja sem... mármint tényleg nem... kéne, hogy legyen?
 - Mi lenne, ha... kiegyeznénk abban, hogy azt hiszel igaznak, amit csak szeretnél, csak... könyörgöm, ne add tovább senkinek. Nem akarom, hogy még több dolgot beszéljenek róla a háta mögött.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 21. 01:51 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |

______________________________________________________


A fej arcba temetésére már tényleg nem tudom megállni hogy ne kezdjek kuncogni. - - Ittenem, ha nem hallottam volna aznap azt mondanám, hogy még kis szűz vagy életem. - kezemmel próbálom leplezni a kuncogást, meg hogy ne fajujjon röhögéssé.
- Semmi rosszat nem tettél. Elfelejtettem, aztán amikor megláttalak eszembe jutott és gondoltam rákérdezek. Kíváncsi ember vagyok na. Ez genetikailag belém lett kódolva, hát szerinted hol kezdték az öregasszonyok? Rögtön a ház előtti kispadon? - mi sem egyértelműbb ennél. Pont van időm null huszonnégy az ő életével foglalkozni? Néha érek csak rá ilyesmivel, mint mondjuk most. Bár egy jó margaréta jól esne a csevej mellé. De elmenne mire visszaérnék az itallal.
- Ahw, hogy védi, mint egy igazi lovag, kezdek irigy lenni, kinéznéd belőlem, hogy bárkinek is továbbadnám? - sértett fejjel teszem bal kezem a mellkasomra. Ejnye, ez fájt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 21. 02:08 Ugrás a poszthoz

Júlia


Összeszorított ajkakkal nézett el a lány feje fölött a semmibe, lapos tekintettel, mivel minden erejével azon volt, hogy a kifejezés ne indítson el végeláthatatlan diskurzust a fejében. Mert lehet, hogy nem látszott, de ez is egy volt a problémák közül, ami foglalkoztatta... nos, még ha a sor legvégén is kapott jelenleg helyet.
 Megváltozott Júlia? Vagy a régi énje volt csupán kiemelkedő színészi alakítás? Vicces, hogy régen azt szerette volna, bárcsak őszintébb lenne vele. Visszakozni szeretne most már.
 - Őszintén kéne válaszolnom erre? - kérdezett vissza az utóbbira. - Nem ismerlek. A legtényszerűbb, amit tudok rólad, hogy kiszámíthatatlan vagy.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 21. 02:36 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |

______________________________________________________


Kiszámíthatatlan. Az volnék? Talán igaza van, talán most az összes ember aki ismer bólogatna ha hallaná.
- A matematika is az a legtöbb embernek, de aki megismeri meg tudja kedvelni - mormogom halkabban. Kiszámíthatatlan. Bóknak kéne vennem, hiszen mióta itt vagyok erre hajtok, csak lassan kezd a tököm is tele lenni vele.
- Ne vedd már támadásnak az egészet. Na gyere ülj már le duzzogi. Miért zavar annyira, hogy Rue meg te? Szégyelled? - megpaskolom a széket még egyszer magam mellett. Azzal, hogy ott cövekel mint egy nyolc méter magas fenyőfa, na azzal hívja fel a figyelmet pont a fülecskékre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 21. 03:01 Ugrás a poszthoz

Júlia


 
A hasonlata több sebből is vérzett, de a véleményét Júlia már abból kitalálhatta, hogy szimplán ránézett. Vagy tucatnyi apró, de felismerhető érzelem mozgatta a fiú vonásait: bizonytalanság, félsz, aggodalom, kíváncsiság, talán egy árnyalatnyi düh.
 - Akkor ne gyere így nekem a kérdéseiddel a semmiből. Merlinre... - szusszantotta fáradtan. Pedig még nem is volt edzeni.
 Annyira azért már ismerte, hogy tudja, ha ennél közelebb megy hozzá, akkor nem csak a szavak fogják kiégetni nála a biztosítékot. Még emlékezett a mozdulatra, mikor Júlia csak úgy lerántotta a fűbe magával. Nem akarta, hogy lássák rajta, mennyire zavarba tud jönni (bár ennél a pontnál már igazán mindegy volt), így inkább odalépett, ahol a lányt az elején találta: a korláthoz, hogy megtámaszkodhasson rajta.
 - Nem szégyellem - bökte oda tömören, de muszáj volt folytatnia, ha nem akarta, hogy tovább nyaggassák ostoba kérdésekkel. - Egyszerűen nincs olyan, hogy ő és én. Csak a barátom. - magyarázta fene tudja hányadjára, de magát nem tudta legbelül átverni. Szerette volna, ha mást tudna mondani, de ahhoz egyszerüsíteni kéne a kéttényezős egyenletet: el kéne mondania Autumn-nak, mit érez.
 - Nem úgy, mint neked Danvers, ha jól sejtem - fonta össze maga előtt karjait. Égkék íriszére borús szürkeség telepedett.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 21. 23:51 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |

______________________________________________________


- Előtte elkellett volna vinnem téged vacsorázni vagy mi? - azt hittem csak szex előtt vannak ilyen szabályaik a romantikusabb lelkeknek. Minden nap tanul valami újat az ember.
Figyelem ahogy a korláthoz lép, majd végre elkezd magától is beszélni. Csak barátok. Rue vak, fogyatékos, vagy csak kihasználja Zalánt. Talán mind a három.
- De te kedveled nem? Ha megkaphatnád elvennéd mi? - eléggé felesleges kérdés, tudom a választ rá. Mégis, legalább kíváncsi vagyok, hogy mennyit tagad le maga előtt ezekből az érzésekből, vagy előttem.
- Mi is csak barátok vagyunk - kicsit kevésbé gátlásos barátok az mondjuk igaz. Egyikünk sem elrontója a jó dolgoknak, mégis ami köztünk van az mind a kettőnk részéről hatalmas friendzone.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 22. 00:18 Ugrás a poszthoz

Júlia


Úgy látszott, ráférne Júliára némi felvilágosítás az emberi kapcsolatok szintjeiről. Vagy ő látta rosszul? Nem, tényleg ez volt a helyzet - nyilalt belé a felismerés. De lenne bármi haszna, ha ezt elkezdené magyarázni neki? Igen, meglepődött, amikor a lány átlépte egyik pillanatról a másikra a személyes határokat. Fizikálisan és verbálisan is. Most utóbbira volt ez ékes példa. Mindig csak őt kérdezte és alig mesélt magáról. Betört a védelmi falai közé, hogy a sajátját csak erősítse vele. Olyan dolgokról próbál vele társalogni, amiről a legjobb barátjának is nehezen beszélt. Nem volt jogosult arra, hogy ennyit tudjon róla. Ahhoz egy utat kéne megtennie, ahol nem vághatja le a kanyargós részeket.
 Nem látta értelmét, hogy szembesítse Júliát az általa hozott konklúzióval (persze, hogy ezt az információt is előnnyé kovácsolja?), így csak ingerülten bontotta ki összefont karjait, hogy megigazítsa a vállán a táskát.
 - Ne haragudj Júlia, de ez nem tartozik rád. - felelte kimérten. Tudta, hogy ez felért egy válasszal, de kivételesen nem a mögöttes tartalmon volt a hangsúly.
 Csendben várt pár másodpercet, hogy leülepedjen benne ez az egész, majd a magára erőltetett nyugalmat kihasználva visszalépett az ajtóhoz, hogy távozhasson.


Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vattai Júlia
Aurortanonc, Animágus, Világalkotó, Végzett Diák


Porcica
RPG hsz: 1175
Összes hsz: 1243
Írta: 2022. július 22. 02:00 Ugrás a poszthoz

Zalán|
OOTD|2/6 |1

______________________________________________________


Nem tartozik rád. Az egyik leggyűlöltebb szó, amit valaha hallhatok. Mert ez egy kurva falat jelent, amit vagy meg kell másznom vagy össze kell zúznom, akárhogy is, ideig-óráig akadályként tornyosul előttem.
Összepréselem ajkamat pengevékonyra, úgy tekintek el messze a távolba. Nem. Nem szoktak nemet mondani nekem. Most is összetörhetném amiért megtette. A kis lelkét, akár Rue alakjába akár máséba. Mégis, mit érdekel engem egy még kölyök levitás seprűbuzi?
Csak ciccegek egyet, és oda se nézek amíg elmegy. Kapja be. Én meg egy kis port, hogy kiengedjek.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nadia Rosales
INAKTÍV



RPG hsz: 141
Összes hsz: 187
Írta: 2022. július 23. 22:17 Ugrás a poszthoz

Kállay professzor úr

Csak egy mosolyt villantok Ákos felé, valami oknál fogva mindig így évődtünk egymással, és ez mára sem változott. Lehet, hogy hosszú idő telt el, mióta nem láttuk egymást, mégis ahogy betoppant az irodába, olyan volt, mintha csak tegnap fordult volna ki azon az ajtón. Még ennyi idő után is hatással volt rám, de egyelőre ezen még csak el sem gondolkodtam. Egyszerűen csak húzott magával, élveztem a társaságát, még akkor is, ha már megint a szoknyám bánta. - És ezzel most mire szeretnél célozni édes szívem? Remélem, nem azért hoztad fel, mert fene mód hasonlítok valamelyik tevére, amit odakint láttál -  gyanakvóan néztem rá, kinéztem belőle, hogy még egy ilyen poént is elsütne.  Az volt a szerencséje, hogy elég jól tűrtem az ilyen beszólásokat és nem vettem magamra. ( Kivétel, mikor épp rossz napjaim voltak, mert olyankor aztán hajlamos voltam mindent is félreérteni és a legapróbb ártatlan megjegyzésre is megsértődni).
- Miért, mit gondolnának? - somolyogva fel-le húzogattam a szemöldököm, aztán el is nevettem magam. - Na ne dumálj, inkább csak csináld - biztattam, hogy minél előbb szabaduljak én is, meg ő is ebből a pozícióból, mert nem volt olyan kellemes egy szekrénynek szegeződve, hajlongva társalogni.
- Nem tudom, még én sem próbáltam. Anyám imád varrni, szóval többnyire ő hozza helyre ezeket, de megpróbálhatod - kicsit komolyabban véve a helyzetet, csöndben maradtam, míg elmormolta a varázslatot, közben figyeltem a szoknyámat, aminél a szakadás ugyan összeállt, de már nem lett az igazi. - Ó, ez már ilyen marad - sóhajtottam, de végül is, Ákosnak hála már nem néztem ki úgy, mint egy útszéli, ez pedig, meg amúgy már az érkezése is egy nagy ölelést kívánt, s persze hogy szabadulva meg is történt ez köztünk.
- Múmiát? - nevetve néztem rá, és elképzeltem, hogy milyen lenne, ahogy bevonszol magával egy reggelen valamiféle bebugyolált csontvázat.
- Nekem? - meglepődve néztem, ahogy kutakodik, mert nem is számítottam arra, hogy kapok majd tőle ajándékot. Kíváncsi voltam persze, hogy vajon mit is hozott, valamiért csokira tippeltem, képeslapra vagy hűtőmágnesre.
- Jól van, nyugodtan hajigálj csak szét mindent, van takarítónő - hát persze, hogy nem volt, és azért ezeket a kapkodó mozdulatokat látva el tudtam képzelni, hogy vajon hogyan is nézhetett ki a szállodai szobája. Egy papír repült ide, egy másik, nagyobb köteg oda, mi a manó?
- A dobozából? Tehát él? - egyre jobban izgultam, hogy vajon mifélét is hozhatott, de reméltem, hogy nem egy élő skorpiót, csak azért mert az a horoszkópom. Már-már egyre türelmetlenebbül fixíroztam a hátát, mert hogy csak ennyit láttam belőle, lopva megnéztem magamnak a fenekét, majd gyorsan el is kaptam róla a tekintetem.
- Neee - ahogy fordult felém, és nyújtotta azt a dobozkát, egészen úgy nézett ki az egész, mintha. Ugye nem?  Mert az igaz ugyan, hogy volt köztünk valami, amit aztán megakasztottam én, aztán meg ő, de az sem most volt, és az életem már valahol egész más vágányon haladt, szóval csak nem arra készült. Ugye?
Kissé elsápadva vettem át tőle a dobozt, lassan nyitottam fel a fedelét, és ahogy megláttam a gyűrűt, egy pillanatra azért még a lélegzetem is elakadt. Már az idejét sem tudtam, hogy mikor kaptam utoljára gyűrűt, még Zétény se vett nekem soha (még csak gumicukorból sem), erre meg, a dobozban ott ácsorgott egy gyönyörű kis ékszer.
- Nahát - elámulva néztem, mert nem csak szép volt, de különleges is, szinte egészen meghatódtam, amellett persze, hogy meg is lepett ezzel az ajándékkal.
- Na várj, ugye ha elfogadom, az nem azt jelenti, hogy holnaptól én főzök rád?- vicceskedve próbáltam elterelni a gyanúmat, s reméltem, hogy mindezt tényleg csak úgy hozta, bár gyűrűt adni csak úgy nem szoktak. Kivéve a kis ékszert, jobban is szemügyre vettem, volt bennem némi kis bizonytalanság, hogy illik-e ilyesmit elfogadnom tőle, de nem tudtam volna erre nemet mondani.
- Ez nagyon tetszik, Ákos nem kellett volna ilyen költségekbe verned magad - megcsóváltam a fejem, mintha kicsit megdorgálnám, de azért az ékszert felhúztam az ujjamra, aztán újra magamhoz öleltem őt, tényleg jól esett, hogy gondolt rám.
Ez az ölelés is kitartott néhány másodpercig, aztán szabadjára engedtem, nehogy megfullasszam szegényt, majd igyekeztem eltörölni szemem sarkából is a kis könnycseppet, ami meghatottságomban gurult oda.
- Na igen, Te szoknyapecér - jót nevettem vele együtt, majd egy kicsit megint szóba jött a suli, átbeszéltük a dolgokat.
- Remekül hangzik, és csodálatos helyeken járhattál. Ha nem lenne mindig annyi elfoglaltságom, egész biztos, hogy elutaznék néhány hétre - közben a kézfejemre néztem, és megcsodáltam újra a gyűrűt. - Tetszik, ahogy kavarog benne - mosolyogva újra őt fürkésztem.
- Aha, minden rendben van, Nati is jól van. Most az apjával elutazott pár napra - ó igen, az apja. Eszembe jutott Zétény, miközben láttam Ákos mosolyát velem szemben. Őrület.
- Öhm, mit szólnál, ha együtt vacsoráznánk? Itt már úgyis végeztem, és van jó pár remek étterem a városban - közben összepakoltam az asztalon, indulásra készen, reméltem hogy éhes, mert én farkaséhes voltam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kállay Ákos
KARANTÉN


Cursed Crow
RPG hsz: 156
Összes hsz: 239
Írta: 2022. július 24. 20:41 Ugrás a poszthoz

Igazgató-helyettes (meny)asszony

Valahogy Nadiával olyanok ők ketten, mintha saját időszámításban élnének. Bármennyi idő is teljen el két találkozás között, pontosan ugyanonnan folytatódik minden, mint korábban. Volt egy kis nehézség is a kapcsolatukban a bizonyos halloween party után, amikor egyikük sem tudta, hogy hányadán állnak. Igazából ennek a megfejtéséhez most sem jutottak közelebb, de egyszerűen csak szeretik jól érezni magukat együtt.
Nadia tevés kérdésére ismét le kell nyelnie egy jókora, feltörni készülő röhögést, hiszen van két púpja az állatnak, amely bár más irányban és máshol helyezkedik a tevén, igazából párhuzamba vonható is lehet.
Hümmögve veszi tudomásul, hogy a Reparo nem annyira alkalmas ruhák megjavítására. Vagy csak ő volt a béna, sosem próbálta még ilyen módon alkalmazni.
Szemét forgatva elmosolyodik Nadia takarítónős elszólására. Tud ő rendet tartani, ha akar. Most épp sokkal fontosabb küldetése van annál: egy gyűrű mind fölött.
- A múmiák nem élnek. A muglik szeretik a mozgó múmiákat. - Feleli húzva Nadia agyát, kicsit megnyomva a muglik szót - hiszen ezt Nadiának tudnia kell, mint mugliszakértő. Mindenesetre sok múmiával nem találkozott a férfi a kint léte során, csak múzeumban látott egy párat, hiszen ők egy más korból való és más népcsoporthoz tartozó falut tártak fel.
Ez az ajándék sokkal személyesebb volt, mint egy halott ember fásliba csomagolva. Nem volt már olyan sok minden az árusnál, némelyik creepy meg undorító volt, azonban néhány nőies ékszer is lapult a férfinél, amik sokkal kifinomultabbak voltak. A varázsvilág nagyon szereti a megdöbbentő és undorító dolgokat, nehéz egy nőnek valami szépet vásárolni.
Érdeklődve fürkészi Nadia tekintetét, ahogy kinyírja az ajándékot. A válaszán mosolyogva megrázza a fejét, majd zavartan a kócos hajába túr. Kicsit nehezen találja a szavakat.
- Nem, de az enchiladát, amit múltkor csináltál bármikor megenném. - Válaszolja kacsintva. Nem is gondolta volna, hogy ez lánykérésnek is tűnhet, hiszen nem térdelt le meg nem is kérdezett semmit, amit ilyenkor szokás. Ez csak egy kis bizsu, semmi több.
Örömmel látja, hogy Nadiának is legalább annyira tetszik ez a kis darab, mint neki, amikor meglátta. Ciki, nem ciki ő is elszórakozott vele néhányszor, valahogy megnyugtató látványt nyújt.
- Nem Rosales-féle enchilada, de menjünk. Éhen halok és semmi kaja nincs otthon. - Nagyon hamar igyekezett behozni a papírokat, hogy jövő héttől már át tudják adni neki a munkát, mindent ledobálva, korgó hassal sietett.
A táskáját még gyorsan összerámolta, majd elindultak kettesben a faluba.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Polaris Jomana
INAKTÍV


Lenié
RPG hsz: 58
Összes hsz: 102
Írta: 2022. augusztus 10. 15:44 Ugrás a poszthoz

Kornis

A vizsgaidőszak itt a nyakunkon, hohó, de még hogyan. Kettőt pillogunk és már szét is fogja rúgni a seggünket, annak ellenére is, hogy se fizikai teste, ennek okán meg nyilván lába sem. Én napok óta nyughatatlan vagyok, és ezen se a zöld, se az altatópirula nem segített, de még a friss levegő sem, szóval társaságra volt szükségem. Túlzás azt mondani, hogy egy kopó képességeivel rendelkezem (tetszik tudni az egy olyan kutya, aki nagyon jól tud nyomozni.), de pár kérdésbe telt csak a folyosón lébecoló diákoktól és már tudtam is, hogy merre keressem Kornélt.
- Jaj, mássz már ki azokból a jegyzetekből, hallod? Nem kell, okos vagy, átmennél úgy is a vizsgán, ha semmit nem tanulnál rá - fújtattam egy nagyot, ahogy berobbantam az erkélyre és megpillantottam a papírok fölött görnyedő Levitást. - szünet. Beszélgessünk, próbáltalak utolérni a napokban, de nagyon elfoglalt embernek látszol.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
A kastély - Déli szárny - összes RPG hozzászólása (3482 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 106 ... 114 115 [116] 117 » Fel