Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

E l e a n o r a
A felbukkanó alakra ugrik tekintete, szája sarkába érdeklődő mosoly árnyéka kúszik, de megállja, hogy szemöldöke kíváncsian ugorjon a magasba. Pillantása rögtön, már-már ijesztően kontrolláltan fixálódik a nő szemeire, és bármennyire kísértő is a hívás, hogy pásztázza végig az ajtófélfának támaszkodó alakját, nem teszi meg, inkább baráti szavaira koncentrál. Baráti. Szavaira.
Természetes, hogy ha valaki új környezetbe, új helyzetbe kényszerül, akkor akadályokkal néz szembe, és az is természetes, hogy ezek megingathatják az ember önmagába vetett hitét. Ugyanakkor a férfitől meglehetősen idegen lenne, ha ezeknek a pillanatoknak a meglétét beismerné. Nem tart mindent úgy kézben, mint tervezte - ami nyilván valahol várható volt, hiszen élőlényekről beszélünk, nem pedig olyan feladatokról, ahol egyértelmű minden végkimenetel -, de nem is áll... borzasztóan. Leginkább átlagos tanárként viselkedik, ami köznapi értelemben véve pompás, Irving szemében azonban igencsak... szégyenletes.
Kérdésre kérdésre felel hát, jobb könyökét a karfán pihentetve emeli tenyerét komótosan arcához, hogy aztán állát ujjainak támasztva biccentse félre a fejét némiképp feladva valamit karótnyeltségéből. - Mondd, hogyan vetted rá őket, hogy érdeklődjenek?
Az elmúlt években megszokta, hogy környezetével lehet vitázni, vevők az ötleteire, sőt, SŐT, vannak sajátjaik, kérdeznek, feltételeznek, kutatnak, és nyitottak a párbeszédekre. De a diákok - tisztelet annak az egy-két kivételnek - nem ilyenek. Fáradtan esnek be, fáradtan pislognak, érdeklődésnek halvány szikrája sem látszik olykor, csak néznek ki a fejükből, és várják a csengőt. Ijesztő váltás ez a férfi számára, kicsit olyan mint amikor az embert két tudományos cikk között egy rokon áthívja vigyázni a totyogósra, és estimesét kell olvasnia. Szokatlan betűméret, szokatlan betűstílus, szokatlan központozás, téma, mondathossz. Tudja, hogy nem kezelheti úgy a diákjait mintha kollégái lennének, mert nincs meg az a tudásuk (és sajnos érdeklődésük sem), de hülyére se veheti a bagázst, mert akkor ennyi erővel akár már csomagolhatna is.
Vékony jég, még maga sem tudja hogyan fogalmazza meg a nőnek a problémát. Száját kinyitja, mintha forgatná tovább a kérdést, majd inkább összezárja ajkait. Szemei lehelletnyit összeszűkülnek, ahogy saját szavait analizálja, mennyire volt érthető... vagy éppen érthetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Vajon mikor került oda az a madártoll a tanári közepére?, döntöm oldalra a fejemet, miközben én már az ajtó melletti falnak dőlve várom, hogy vége legyen a megbeszélésnek. Ajkaimat elgondolkodón biggyesztem, fekete szemeimet pedig szűkítem. Adler hangja csupán messzi zajnak számít, a körülöttem lévők halovány szellemek. Nem aludtam túl jól az éjjel, s ezen az sem segített, hogy hajnali 2 óra környékén felpattantam a motoromra, és elindultam fejet szellőztetni a Mátra kanyargós útjaira. Nem lettem okosabb, azonban ma este hoppanálnom kell messzire, mert van még mit elintéznem. Ebből a gondolatból rázom fel magam, miközben mocorogni kezd a tömeg, ezért én az ajtóból intek egyet Rudolfnak, majd kilépek az átriumba, hogy annak folyosóján meginduljak a dolgomra. A márványpadlón meg-megcsillan a hatalmas ablakokon benéző Nap fénye, amire valójában csak bambulok, és nem igazán veszek tudomást a környezetemről. Vannak ilyen napok is, amikor nem szélesen vigyorgó, rágózó képpel vonulok a diákok között.
Viseletes bőrkabátot viselek, egy fekete inget, hasonlóan sötét farmernadrágot, és lépteimnek ütemét motoros bőrbakancsom adja. Jobb kezem zsebem mélyén pihen, a balnak ujjai pedig elrévedt öregapó módjára simogatják borostámat, ami már inkább valamiféle szakállba kezd áthajlani. Ebben a kicsit sem tudatos állapotban járom hát a folyosót, amikor véletlenül nekimegyek valaminek. Vagyis… valakinek, mert ez oszlopnak vagy falnak eléggé puha lenne. Szellemnek meg… túlságosan hús és vér. Kezemet előkapom zsebemből, és megilletődött, nagyra nyílt szemekkel figyelek az előttem eddig nyugodtan álló vagy éppen haladó nőre. – Merlinre! Ne haragudjon… – itt összehúzom fáradt szemeimet. – Bergstein professzor, igaz? – az évben még nem sokszor volt szerencsénk összefutni. – Vénségemre vak lettem, mint a denevér – vakarom meg tarkómat, s ha látom, hogy valamiben segíthetek – mondjuk, elejtett pergamenek vagy hasonló –, akkor azonnal hajolok, és bocsánatkérve ügyködök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kezemben a következő órám jegyzetei, az egyetemi könyveim és az aktuális regényem tetején. Egyik vállamra a hegedűmet akasztottam tokjában, hogy feldobjam egy kis zenével az elsősöket, másikra pedig a fuvolámat, hogy mutassak egy kis mágiát a harmadikosoknak. A tanáriból igyekeztem a termem felé, hogy még ott legyek a diákjaim előtt, legyen időm előkészülni. Azért belepillantottam a jegyzeteimbe, épp csak egy pillanatra, hogy ellenőrizzek egy részletet az életrajzból, amit elmesélek majd a mai órámon. Szerencsétlenségemre épp abban a pillanatban léptem pont arra a pontra, amelyre a férfi. Ő is figyelmetlen volt, így ütköztünk egymásba.
Jegyzeteim lassan szállingóztak a földre, míg könyveim nagy puffanással hullottak a kőre, ahogy ijedtemben kiengedtem őket kezeim közül. Ujjaim reflexből a hangszerekre fogtak, nehogy azokat is elejtsem, ahogy elvesztettem az egyensúlyom, és saját szoknyámban megbotolva a térdemre estem. Szusszanva tápászkodtam fel, leporolgatva a szoknyámat.
- Semmi gond, én is figyelmetlen voltam - ráztam óvatosat a fejemen. Aztán hajoltam csak könyveimért és jegyzeteimért. Mosolyra húzva számat vettem át a lapokat a férfitól. - Igen, így van. Ön pedig Hegedüsh professzor, jól emlékszem? Eridon házvezető-helyettes? - Közben elrendeztem a kezemben tartott holmimat. - Ugyan, mindenkivel megesik, hogy figyelmetlen néha. Én is az voltam. De köszönöm a segítséget - bólintottam finoman, mosollyal a szám szélén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A márványra hulló pergamenek látványára megszeppenten düllednek fekete szemeim, hogy aztán inkább a nő segítségére siessek, ha már én idéztem elő ezt a kellemetlen helyzetet. A hangszerek szerencsére épségben megússzák a mutatványt, azonban a professzorasszony a térdén végzi. Természetesen a földön hagyom azt a néhány, már összeszedett pergamenlapot, hogy aztán hosszúkás jobb kézfejemet – s a hozzá tartozó szintén rövidnek nem mondható ujjaimat – és megpróbálom felsegíteni őt. Nem elég, hogy rendetlenséget csináltam, még a nőnek is fájdalmat okoztam. Nagyot nyelek, hátha elfogadja jobbomat.
– Nagyon megütötte magát? – kérdezem szinte félve, mert ez valóban nem volt egy szép mutatvány. Hallom, ahogyan a diákok mit sem törődve sétálnak tovább mellettünk. Ez jó. Végre nem az van, hogy néznek rám, mint borjú az új kapura – hogy ezzel a modoros szólással éljek. Majdnem mindenki megszokta, hogy „újra életben vagyok”, és mintha meg sem írták volna azt a bizonyos cikket az életből való exitálásomról. A nő felé tartom az elejtett papírokat, s miközben sötétszín szemeimmel az övéibe pillantok meglátom, hogy elmosolyodik. Hatalmas kő koppan a kövezeten, ami a szívemről pottyant oda. Hiszen mosolyog. Akkor nem rontottam el a napját. Remélhetőleg. „Ön pedig Hegedüsh professzor, ha jól emlékszem”, húzom én is feloldalas mosolyra ajkaimat, miközben biccentek is egyet. – Személyesen – erősítem meg szóban is kilétemet. A titulusomra viszont már csak biccentek.
Ismét bocsánatkérésre terelném a témát, de nem akarok átmenni a „csak Ön után, nem csak Ön után” jelenségbe, ezért csak összepréselem az ajkaimat, és úgy fogadom el, hogy nem dühös az előbbiekért. Ekkor kúszik tekintetem a hangszerekre. Szemeimet összeszűkítve, elgondolkodón csücsörítve figyelem egy ideig, majd egy idő után végre meg is szólalok, mielőtt még nagyon ijesztő lenne a helyzet.
– Hogyan lehet megmondani, hogy diáknak van-e tehetsége a melodimágiához vagy sem? – kérdem óvatosan. – Az egyik „gyerekem” arról számolt be valamelyik nap, hogy... talán a véletlen műve, de éppen éneklés közben vélt valamilyen mágikus hatást észlelni… Lehet ez annak a jele, hogy Önhöz kellene járnia? – persze, nem sokat tudok a melodimágiáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A szék támlája a korlát felé fordítva, szemből ülök rajta, miközben nyugalomban szívom az egészségesnek nem mondható, de legalább "megadomazötpercpihit" érzést keltő nikotinrudat. Hamarosan össze kell kapnom magam és megindulni gyászos órát tartani az elsősöknek. Bármennyire szeretem a tárgyam, a kölykök attól még elviselhetetlenek, és hiába mondják nekem, hogy új év, új gyerekek, új minden tököm, nem vigasztal. Aki hülye, az most is hülye, és valahogy az elsősök mindig rosszabbak.
Erőszakos mozdulattal dörzsölöm meg szemeimet, a korlátra könyökölve szívok mélyet a cigarettámból. Cortez halkan szuszog a nyakamba, amire koncentrálni próbálok elég erőteljesen, hogy ne idegroncsként menjek be órára. Ó, nagy faszt. Szerintem már mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Épp csak kilép az erkélyre, már kattan is az öngyújtó, a füst pedig felhőként száll fel feje fölé. Nem zavarja, hogy az egyik tanár is épp itt tölti az öt percnyi "hagyjon mindenki békén" idejét. A korláthoz sétál, hátat fordít neki, hogy az ajtón át lássa a rohanó diákságot. Hogy neki mennyi semennyi, arról nehéz volna beszélni.
Végül oldalra pillant és rájön, hogy a mélyen tisztelt tanerő nem más, mint szeretőjének férje, aki... Egy másik csávóval kavar. Nem igazán tudja felfogni, hogyan történhetett mindez, elvégre Catherine több, mint jó nő. Nagy mellek, feszes combok, kerek fenék, a szextudásáról már nem is beszélve. Persze idővel az is kiderült, hogy nem zavaró, amikor beszél, sőt egészen érdekes diskurzusokat is lehet vele folytatni, mely egy ponton meglepte Augustine-t. Ha már ilyen meghitten itt vannak, ideje, hogy feltegye azt a kérdést, amit a nőtől tapintatlanságnak érzett. - Maga meleg? - nem mintha Denistől kérdezve nem lenne ugyanannyira paraszt, egyszerűen csak más ez férfiak között. Az ő lelküket nem viseli meg annyira ez a téma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Akkor ennyit a pihiről gondolom. Látványosan borzongok meg, egy ideig még csak felé sem fordulok a kérdés után, hiába van meg az inger, hogy hangosan felröhögjek. De gondolom úgysem úszom meg. Fejem fordul a delikvens felé: ah, Payne diák szeretője. Micsoda váratlan fordulat!
- Ja, az vagyok - vonom meg vállamat nem törődöm stílusban. Ágálhatnék a pletykák ellen, hiszen házas vagyok, mit ad Merlin, még az ő szeretője is a feleségem, de most mit rontsam el mások örömét? Nem visel meg mit gondolnak, és így talán a beszélgetés is rövidebb lesz, mintha azt mondom, hogy nem. De kivel is boronáltak össze? Várjál, már többször megtörtént. Hm... Helvey lenne? Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Egy biccentéssel, a válasz tömörségéhez hűen reagál maga is, majd újabb slukkot szív cigarettájából. Ezt megbeszéltük. Illetve annyira mégsem, mert hát miért is ne feszíthetné tovább azt a bizonyos húrt? Köztudott, hogy Augustine nem az a könnyen kihátrálós forma, de még csak nem is az illedelmesen fejet hajtó, csendesen, szerényen beolvadó típus. Lehetne, de nem az, éppen ezért, bár Denis azt hihetné, akkor ennek itt most vége, újra szóra nyitja a száját.
- Pedig jó nő a felesége - minek titkolja? Az iskolában nem nyilvános Cath-tel folytatott viszonya, könnyen kirúgnák őket, ha fény derülne rá, azonban férje erről is tud, ahogy a nő tisztában van a férfi viselt dolgaival is. Általában, mert hát a sárkánytan vizsga tavaly csúnyán kiverte a biztosítékot nála. Emlékszik, hogy puffogott Cath, amikor elmesélte, azon az estén pedig többször is előkerült. Egészen pontosan minden alkalommal, amikor csinált vagy mondott valamit, feltette a kérdést, hogy ugye, hogy nem sárkány ő? Augustine pedig, jó diákhoz hűen csak bólogatott, hogy megkapja a maga jutalmát minden egyes egyetértés után - ezen ajándékok természetét az olvasóra bízzuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Oké, ebben az esetben legalább már biztos, hogy nem úszom meg. Vállaimmal egy időben esik előre fejem is. Talán abban reménykedem, hogy megfejelem a korlátot és kiájulok, de a terv nem működőképes. Túl magas vagyok. Sóhajtva fogom meg a szék két oldalát, a szék hangosan csattanva fordul felé.
- Nekem mondod? - égetem el a csikket. - Sértésnek élte meg, hogy bemelegedtem mellette. Kellemetlen - támasztom meg államat a támlára fektetett kezemen.
- Legalább többet kapsz belőle. Szívesen - biccentek lehunyt szemekkel egy aprót. Hihetetlen, hogy van pofám ezeket mind úgy mondani, hogy márpedig - elnézést kérek - de én is szexelek a feleségemmel. Közrejátszhat a tény, miszerint nem vagyok meleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Efelől nem volt kétsége, elvégre ha a sárkányon kiakadt, mit érezhetett akkor, mikor kiderült, esetleg Denis közölte, hogy nem szereti a nőket? Nem kételkedik abban, hogy Cath ezt saját bukásaként, hibájaként élte meg, ami persze tipikus női dráma, hiszen a dolog nem itt csúszott el. A fickó volt selejtes.
- Én is sértésnek élném meg, ha kimelegednél mellettem - nem tudja, milyen indíttatásból kezdi tegezni a másikat, de úgy van vele, ha már baráti bagózásról és indiszkrét csevegésről van szó, ez már aztán nem oszt, nem szoroz. Egyébként nyilvánvalóan nem hiányos magyar tudása okozza a "kimelegedni" szó használatát, sokkal inkább a teljes ellentétbe állítás, ami a heterszexualitáshoz való visszatérést szimbolizálja. Hát ebben a fiúban egy költő veszett meg - nem is olyan mélyen.
- Nem panaszkodom - tárja szét karjait, hogy aztán ismét szájához emelje a dohányt és elszívja az utolsó slukkot is. - Azért sajnálhatod, nagy dolgokból maradsz ki - és itt most történetesen valóban méretekre céloz. E tekintetben úgy tűnik Augustine sem más, mint a többi kamasz: ha nőkről van szó, elkerülhetetlen, hogy a nadrágjában nyugvó toldaléka gondolkozzék helyette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Felötlik bennem a remeknek vélt ötlet, hogy kivágjam a hisztit a tiszteletlen ebugatta miatt, amiért zsigerből letegezett, míg eddig magázott - de őszintén megmondom, így is a hideg futkosott a hátamon tőle. Így sokkal jobb érzés társalogni, még ha az a feleségem szexuális élményeiről is folyik.
- Mindjárt gondoltam - nagyobb agyi megerőltetést igényel ez a beszélgetés, mint az elsőre csak sejtetni engedte volna. Nehéz ám valóban komolyan előadni a szavaidat, miközben legszívesebben izomból, gyomorból röhögnél az eleje óta.
- Szó szerint nagyokból - vakarom meg államat. - Volt szerencsém megtapasztalni, de hát mit mondhatnék? A laposabb hisztigépek fogtak meg - utalok Helvey-re, aki még csak kicsit sem mondható domborúnak. A hisztigép természetesen százszázalékosan igaz rá, úgyhogy mosolyogva vonom is meg vállamat. Én sem panaszkodom, nincs rá okom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nem hevesen, inkább csak megfontoltan egyetértően bólogat néhányat. Vajon mennyire szürreális az, hogy épp az őt megrontó tanár meleg férjével beszélget a nő figyelemreméltó idomairól? Ezer százalékig az.
- Hisztigép? - felvonja fél szemöldökét, majd egy gonosz mosoly ível ajkaira. - Ezek szerint mégis csak egy fiú bőrbe bújt nővel vagy. Lehet nem is vagy meleg - töprengőn vakargatja meg pelyhedző állát, hogy aztán kezeit zsebre vágja. Nincs neki baja Helvey-vel, lehetett ez volna Keserű is, ha Denis vele kavar, minden bizonnyal kifigurázta volna. Csak hát míg ex-házvezetője kimondottan heteroszexuális és nagy családban él, addig Belián... Ki tudja. Ezek szerint Denis társaságát élvezi hatalmas hisztirohamok között. Nők.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Mondasz valamit - lesz elismerés az arcomon. - Majd otthon számot vetek magammal, hátha kiderül, csak félreértés történt - támaszkodom a székre, hogy lassan mozdulva felkeljek. Nyakamat ropogtatom ki, amennyire tudom az alvó Corteztől, majd fordulok Meurice felé.
- Neked nincs órád? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, majd gondolkodom el. - Inkább nem érdekel - legyintek egyet. Addig jó, amíg nem tudom kitől és miért lóg, ha esetleg van órája, mert így legalább rajtam sem kérhetik számon, miért nem... nem tudom. Nevelem? Segítek észhez téríteni? Terelem a jó útra? Már csak gondolni rá fárasztó, plusz nem fektetnék olyanba energiát, aki nem akarja, hogy segítsenek neki. Ezt hamar megdumáltuk.
- Legalább próbálj meg úgy tenni, mintha oda indulnál - biccentek fejemmel az erkély ajtaja felé, bármelyik felállás is legyen. Tanár vagyok vagy mi a fasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Azért csak óvatosan, Catherine-t nem adom könnyen - szemében huncut csillanás játszik, hogy aztán el is tűnjön. Nem az a tipikus jófej gyerek, még akkor sem, ha e pillanatban határozottan annak tűnik. Bár jellemző rá, hogy ott is méregeti  a méregetnivalót, ahol nem kéne, annyi esze még neki is van, hogy egy dimágus legilimentor oktatóval ne húzzon ujjat.
- Van órám, de időm is van a kezdésig - megvonja vállát hanyagul, amelyből nem lehet megítélni, hogy tényleg ilyen magasról szarik rá vagy inkább csak dacból mondja. Ha engem kérdez bárki, az utóbbi. Bármit megtenne, hogy borsot törjön apja orra alá, azonban szabadjon megjegyeznem, ez azon már rég túlmutat. Vajon mikor tanulja meg végre, hogy úgy kell kibaszni másokkal, hogy önmagával ne tegye? - Jól van, megyek már, nem kell szekálni - egészen más szót használt volna szíve szerint, de továbbra is Brightmore-ral beszél. Lazaság ide vagy oda, csak nem káromkodja el magát...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Veled ülök le először beszélni arról, hogyha kiderül, mégsem vagyok meleg. Ígérem - forgatom meg szemeimet látványosan. Ennyiből gondolom elég erőteljesen leesett, hogy eszem ágában sincs csinálni senkivel semmit. Főleg nem egy diákkal leülni beszélni arról, hogy ál-meleg voltam eddig.
Hangosan engedem ki a levegőt. Oké, akkor ne játssza el, hogy értelmes diák, aki nem pofázik vissza olyannak, aki egyébként leszarja mit csinál. Igen, tényleg nem érdekel mit csinál. Ha az én órámról lógna, akkor esetleg, de még ebben sem vagyok biztos. Szeretem megkönnyíteni magamnak. Éppen ezért van lehetősége Marchettinek rövidítetten élvezni az óráimat, míg Danversnek meg pár mestertanoncnak be sem kell járniuk. Behalok, milyen jó fej vagyok.
- Végre, azt hittem itt öregszünk meg - megvárom, amíg hajlandó megindulni, még be is teszi a kastélyba a lábát esetleg... Nincsenek nagy elvárásaim a diákjaim felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Megtisztelő, remélem nem fog berágni a barátnőd - visszafojtott mosollyal, azonban szemei sarkában nevetőráncokkal pillant a férfira, mielőtt azt éreztetnék vele, hogy ideje bevonszolnia a valagát órára. Hát nem tölti el túl sok örömmel a tény, az biztos.
Ellöki magát a korláttól és elindul befelé, de ki nem hagyná, hogy a válla felett ne szóljon vissza, nem is lenne önmaga. Sajnálatos lenne. - Neked ilyen gondjaid már úgysincsenek, öreg vagy Te anélkül is - azzal zsebre vágott kezekkel elindul a folyosón ahhoz a teremhez, ahol órája lesz. Igazság szerint egészen kedveli  Denist, azt viszont nem tudja megmondani, miért van ez így. Talán mert a többi tanártól eltérően nem akar mindenbe beleszólni és feltétlenül jobb útra téríteni minden eltévedt lelket. Ez már erős indítás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

#Boró
#Yours
#Elsőésutolsó

Szemei újra és újra végigfutottak a sorokon, mintha csak nem akarná elhinni, ami ott van. Talán így is volt. Mellkasa nehezen emelkedett és süllyedt. Újra. Ma. Az erkélyen. Boróka, miért pont ott? Marina a karjaiba dőlve próbálta eldönteni mi lenne a helyes lépés. Ez a nő akárhányszor megjelent az életében, nagy port kavart, és hatalmas űrt maga után. Még akkor is, mikor nem történt semmi, és már Ádámmal járt. Valami elemi erő húzta hozzá, és ugyanez a külső erő nem hagyta, hogy elszalassza a mai alkalmat.
Lassan, hangtalanul lépkedett ki a hűvös csempékre. Úgy jött el, ahogy volt, nem zavartatva magát, hogy Borókáról van szó. Ha belegondolt volna, talán értelmetlenül festette volna ki magát, ruhába bújtatta volna testét, és úgy tett volna, mint aki újra el akarja csábítani a nőt. Pedig már nem volt mit tenni. Nem volt mit mondani. Más utat választott, és Mae csak hálás lehetett a közösen töltött időért.
Szeme rögtön a lányokra tapadt. Megállt az ajtóban. Félt. Nem a lány kezében lévő tűztől, de ami benn égett a mellkasában, és mindig felgyulladt Boróka láttán.
- Visszanyerted az elemed - állapította meg színtelen hangon. Mikor legutóbb találkoztak Boróka fél lábbal a sírban volt. Ő pedig kislányos féltéssel maradt vele másnapig. Nem aludt egy szemhunyásnyit sem, csak simogatta a haját. Aztán a nő elment. Ahogy mindig teszi. Vajon most mikor fog megtörténni újra?
- Örülök, hogy jobban vagy - bólintott, mintegy megerősítve szavait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Számít rá, hogy Irving nem boldogul olyan könnyen, mint ahogy ő tette annak idején, de ennek természetesen az okát is igen jól ismeri. Talán ezért is lepi meg, hogy a férfi nyíltan rákérdez, ez ugyanis rögvest mosolygásra készteti. A nevetőráncok finoman húzódnak szemei sarkában, ahogy ellöki magát az ajtófélfától és beljebb merészkedik. Évekig volt ez a hely az otthona, így könnyeden mozog az asztalok és székek között.
- Ha nem lenne egyértelmű az egyébként nyilvánvaló... - mutat végig magán, ezzel jelezve, hogy egy dekoratív tanerőnek mindig sokkal könnyebb dolga van. Bár nem kételkedik saját képességeiben és óratartási stílusában, tény és való, hogy igencsak nehéz megragadni a gyerekek figyelmét. Az előkészítő még könnyű, ott játszani kell, az egyetemen pedig beszélhet úgy a tanulókkal, akárha felnőttekkel tenné, de itt... Amikor kamaszodnak, ezer és egy hormon teng túl bennük, bármire szívesebben figyelnek, mint a tananyagra - tisztelet a kevés kivételnek -, nem egyszerű sikeresnek lenni.
- Mielőtt viszont plasztikai műtétre adnád a fejed, szerintem a titok egyik nyitja, hogy ne egyszerűen tanár-diák viszonyt ápolj velük. Tekintsenek rád barátként is. Azzal, hogy egyenrangúként kezeljük őket, netán azt érzik, hogy bizalommal fordulhatnak hozzánk, automatikusan növeli a tiszteletet irántunk, jobban odafigyelnek, felkészülnek a vizsgákra. Ilyenkor a legsebezhetőbbek, terelgetni kell őket - megvonja vállát, miközben féloldalasan felül az asztalra és megtámaszkodik kezén, szemben a férfival. Mi tagadás, erre szívesen odafigyel az ember, nem fogok hazudni. Teste íve, kerek idomai, az az állandó, huncut csillanás a szemében megigézi az embereket. Foghatjuk persze a vélamágia jótékony hatására, a belőle áradó hihetetlen vonzerőre, azonban meg kell jegyezni, hogy Eleanora ettől eltekintve is roppant szerethető és elbűvölő. Ezt talán még Irving sem tagadhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ahogy telnek a másodpercek, a lángok egyre türelmetlenebbül mozognak körülöttem. Hirtelen felcsap egy-egy láng egyenesen az ég felé, hirtelen elvakítva engem, eltakarva előlem az egész világot, majd hirtelen lapos vonallá simulnak a levegőben, hogy lágy derengésbe vonják mindazt, ami a látóhatáron túl vár majd rám. Ujjaim idegesen dobognak a karfán, ám tudom, hogy nem szaladhatok el a rám váró percek elől. Tartozom neki ennyivel, sőt, pontosan tudom, hogy ennél sokkal többel is. Merlin tudja, hogy mennyinek lesz tanúja az erkély ma este.
Ahogy nyikordul az ajtó, szívem akaratlan vált szaporább ütemre és én nem győzöm szidni ezért. Vágyom rá? Tartok tőle? Merlin a tanúja, mindkettő igaz. Túl sokat tud, túl sokat látott belőlem és épp most tervezem lecsupaszítani előtte a lelkemet is, a testem mellé, amit talán mindenkinél jobban ismer. Bár ne lenne ennyire piszok nehéz...
Nem fordulok felé, ahogy végre megszólal, ám a lángcsíkom lassan kúszni kezd felé a levegőben, hasonlóképp, mint első alkalommal. Mennyivel könnyebb lenn egyszerűen csak visszautazni az időben és mindent másképp csinálni. Egyszerűen csak kihajítani a gyűrűt az erkélyen és vállalni apám haragját. Darik, vajon akkor is magam mellé vettelek volna, ha így teszek? A válasz túlságosan is egyértelmű és csakis ez gátol meg, hogy a feledést válasszam.
- Jobban. Végre olyan vagyok, mint mindezek előtt - búgom, miközben csupasz vállam felett pillantok hátra rá, vörösre festett ajkaimon csábító mosollyal. Szép emléket akarok magamnak is és neki is.
- Tartozom neked Darik. És ezt úgy szeretném neked leróni, mint még soha, senkinek. - Lassan fordulok meg, ám kékjeim nem veszem le róla egy pillanatra sem. Ha ő nem jön közelebb hozzám, hát én lököm el magam a korláttól és lépdelek oda hozzá, míg végül alig pár centi marad közöttünk. - Készen állsz rá? - kérdem halkan, ahogy álla alá nyúlok lágyan. A lángcsík lassan körbefut körülöttünk és kört alkotva von minket dicsfénybe. Téged és engem, Darik, mert bármilyen messze is megyek, miután itt végeztünk, mindig az enyém maradsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

#Boró
#Yours
#Elsőésutolsó

Félt, sőt rettegett ettől a találkozótól, mert tudta, hogy Boróka bármire képes. Több hónapon keresztül elhitette vele, hogy szereti, miközben jegyben járt. Vajon szereti egyáltalán a lányokat? Lassan mindent meg kellett kérdeznie, ami vele kapcsolatos volt, talán csak így tudott fátylat bontani a múltra. Már ha képes lett volna. Mert az igazság az, hogy az első szerelem soha nem múlik el teljesen. Mindig az emberrel marad, és ha csak egy irányú volt is, Marina az egész szívét belerakta.
- Mint előttem, vagy előtte? Van egyáltalán különbség? - kérdezte meg érdesen, bár szemében a legnagyobb naivitás fénye csillogott. Tudni akarta, melyik Borókát ismerte. Amilyen volt? Vagy akivé abban a kapcsolatban vált? A kérdések egyszerűen túlnőttek rajta, és a dermesztő hideg végigfutott a karján, pedig tavaszi meleg szél fújt az erkélyen.
A szíve a torkában kezdett el dobogni, ahogy a nő felé közelített. Hátrálni akart, elmenni, de a lábai nem engedelmeskedtek. Talán ha csak elmozdítaná egy kicsit. Ha egyetlen izma kifejezné, hogy nem akarja, csak egy picit. Ám végső soron a kérdés tette kezébe a hatalmat. Óriásit nyelve nyitotta száját válaszra.
- Boróka én nem... nekem... mi nem.... barátom van, és én nem... - ingatta a fejét. Leginkább sírni lett volna kedve a benne háborút vívó hullámok kereszttüzében. Hiszen megtehetné, megcsalhatná Ádámot. Egyetlen estéért. Ám mégis képtelen volt rá. - Kérlek ne kényszeríts rá, hogy elutasítsalak - szűkölt a lány tehetetlenségében. Borókának ellentmondani olyan volt, mint megszegni a legfontosabb elvét. Mint elfelejteni a dán származását. Lehetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mélyeket lélegzik, mint mikor készül lemenni alfába. Szereti, hogy ennyire tudatosan képes kontrollálni a testét és az elméjét is, és szívesen emlékszik vissza azokra az elképesztően küzdelmes diákévekre is, amikor napi több órát töltött gyakorlással. Legalább hozzászokott a koffeinfüggőséghez és a kialvatlansághoz, ami akkor tetőzött, mikor a gyereke kisebb volt. Most már legalább emberi időben kel és fekszik.
Kicsit a frász jön rá, mikor tökéletes bambultságából visszarántja a földre a kollega hangja, de az arcán rezdülő izmokon kívül nem árulkodik semmi ijedtségéről. – A húzós nem elég találó. – Brutális, katasztrofális, már-már angsti. – És valóban, nincs az a kávé, ami ezen javítani tud. – Igen, aludni kéne ahelyett, hogy dönti magába a koffeint, de hát egyrészről nincs neki ideje ilyen luxusokra, másrészről szereti az ízét. Már többször elhatározta, hogy időszerű lenne legalább a mennyiséget csökkenteni, ha nem is tud leszokni, de aztán mindig közbejött valami olyasmi, mint ez a nap is, amikor nem tudja megállni és csak lecsúszik az a negyedik is.
- Oláh Milán, a mindenféle jósok és látók koordinátora. Legalábbis próbálom őket kordában tartani. – Több, de inkább kevesebb sikerrel. Néha elgondolkozik azon, hogy mi a fenét keres a tanári pályán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Nem, nem, jól vagyok - közben azért megdörzsöltem picit a térdem, amit beleütöttem a kőbe. Nyoma nem fog maradni, azt jobban megérezném. - Semmiség - biztosítottam a férfit halvány mosollyal, miközben átvettem a holmimat tőle.
Mosolyom folyamatos, ám kiszélesedett, ahogy megbizonyosodtam róla, jól tudom kivel beszélgetek. Hízelgett, hogy ő is tudta, én ki vagyok, jóllehet nem vagyok még régóta az iskolában, és nem is mindig sokat. A hangszereimet viszont gyakran hordom magammal az iskola folyosóin is, hozzászoktam már, hogy az emberek megnézik őket. Néhány diák rá is kérdezett, hogy mit cipelek, mióta zenélek. Sokuk nem is tudta, hogy tanár vagyok valójában. Kollégámtól is más kérdésre számítottam, bár nem tagadom, ennek jobban örültem.
- Egy ilyen alkalom általában még nem tud biztos megmondója lenni a melodimágiának. Az éneklés és a zene sokszor kihozzák belőlünk az érzelmeket, amik ugyebár tudják serkenteni a természetes vadmágiát is. Lehet egyszerűen ez volt a helyzet az Ön diákja esetében is. - Jó lenne felfedezni a melodimágiával megáldottakat itt is, segíteni nekik, hiszen ezért jöttem ide. - De ha az megnyugtatná, szívesen beszélek vele. Mennyi idős diákról beszélünk? - A vadmágia és a helyzet szempontjából ez fontos lehet, hiszen minél idősebb diákról van szó, annál biztosabb, hogy melodimágiáról beszélünk. - Persze sok más fontos kérdés merülhet még fel a biztos válasz megtalálásához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Zalán|
OOTD|2/6 |
______________________________________________________

A nyári hőség lassan csökken az idő múlásával, így délutánra az erkély kellemes, hűvös árnyékba borul. Ezt kihasználva ücsörgök a korlát tetején néha le-lenézve a mélybe. Mókás a tudat, hogy ha megbillennék egy erő azonnal visszarántana. Lehetetlen lezúgni. Bezzeg máshol, a kastély magasabb pontjain is sokszor nincs ilyen védőbűbáj. Úgy tűnik csak az erkélyről nem szabad zakózni, bár megjegyzem a leni rózsabokrokat elnézve nem soknak jutna eszébe innen a másvilágra kúszni.
Visszatekintve odaát a nyitott üvegajtón túl üres a folyosó. Hirtelen elfog az érzés, hogy egyedül vagyok az egész kastélyban, sőt talán az egész világon. Minden mozdulatlan és dermedt. Ha pedig átsétálok az örökkévalóságba fagyott festmény előtt, hát majd értetlenkedve mélázik el azon, hogyan is szabad léteznem.
Mintha ez a séta gondolata varázsige volna, úgy idéz meg egy diákot. Az alakot gyorsan felismerem, ajkam kaján vigyorra görbül.
- Hé Zalán, hogy van a csajod? - elég kicsit felemelnem a hangom, hogy a folyosón elsétáló hallhassa. Amit akkor Winternél hallottam valahogy a feledés homályába veszett, mindaddig, amíg most elém nem került szerencsétlen. Lehet hiba volt a legényke részéről ma nem kitérővel tenni az utat, amerre siet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A versenyről visszatérve, mintha szellemként viselkedett volna. Arról nem is beszélve, hogy tanácstalan lett Benett bájitalos akciója után. Elveszettnek érezte kicsit magát és nem tudta eldönteni, melyik problémája megoldásának fusson neki újult erővel. Merthogy gondból sok volt, erőből viszont annál kevesebb. Fogyatkoztak a lehetőségei.
 Hangsúlyozta Kornélnak, hogy nem kerüli őt, de több időre van szüksége egyedül. Talán ezért is fogadta el Lafayette ajánlatát, hogy éjjel minél távolabb legyen a körletétől (nem mintha sok választása lett volna). Az órákra is sokszor egyedül járt el, vagy inkább Rami társaságát választotta. Ő legalább nem kérdezett.
 Füle megrezzent a neve hallatán, ahogy sporttáskával a vállán próbált utat találni a keleti szárny felé. Nem merte volna bevallani senkinek, de mostanában többször tévedt el a kelleténél. Lehet jobban járt volna, hogyha a csak a körlet edzőtermét használta volna. De ott nincs futógép...
 Zaklatottan forgatta fejét, hogy megtalálja a hang forrását, úgy tolatott vissza az erkélyre vezető ajtó felé.
 - Júlia? - kérdezte bizonytalanul. Tényleg ő szólt hozzá? Hiába, valamiért nehezére esett elhinni. Főleg amiatt, amit a neve után ejtett ki a száján. - Nem értem, honnan veszed, hogy... - kezdte óvatosan, miközben kezével az ajtófélfába markolt. Őszintén, ötlete sem volt, hogyan kellene befejeznie a mondatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Zalán|
OOTD|2/6 |
______________________________________________________

Kifejezetten élvezem, hogy úgy tűnik annyira sikerült összezavarnom a gyereket, hogy még vissza is tolat. Hang nélkül párszor ajkammal a bíp-bíp tolatóhangot utánozom, amíg felém nem fordul. Akkor bájos, szertelen mosolyt küldök rá. Sőt még integetek is neki. A félig kinyögött mondatát figyelmen kívül hagyva kezdek bele.
- Nézzenek oda, hogy megnőttél, mióta is nem találkoztunk? Vagy ezer éve - tárom szét kezeimet rá mutatva. Régen sem volt kicsi, de nem is ilyen colos az hét szentség. Lassan Wintert is le fogja pipálni, ha így folytatja. Mondjuk azért szélességre még van hova terpeszkedni akkor.
- Nézd, azóta én is megváltoztam ám, már nem félek a magastól - felhúzom lábaimat és hátrabillenek annyira, hogy a korlátot markoló kezemmel még vissza tudjam magam húzni az utolsó pillanatban. Francnak se hiányzik, hogy a bűbáj a földre kényszerítsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Gyanakodva méregette a lány sziluettjét, amit még a délutáni sugarak formáltak meg körülötte. Kedvelte anno Júliát, kedves volt vele, de sosem tudta hova tenni. Mindig ott terpeszkedett valamiféle keserédes bizonytalanság a gyomrában, amikor beszélgetett vele. Most is ezt okozták a szavak, amivel leszólították, miközben ami azt követte, barátinak tűnt... legalábbis... valami olyasmi.
 - Igen, egy kicsit. Köszönöm? - a hangsúly már kérdéssé formálta a köszönetet, nem volt képes eldönteni, dícséretnek szánták-e, hogy már derekáig érne egy hegyi trollnak.
 - Ennek örülök - ragadta grabancon a témát és mosolyt erőltetett magára. Azért a fáradságtól beesett arc rontott kicsit az összképen. - Sikerült megtanulni jól kezelni a seprűdet? Ugye vigyázol rá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Zalán|
OOTD|2/6 |3
______________________________________________________

A kérdésére szélesen elmosolyodom. Ez édes. Legszívesebben azonnal rávágnám, hogy ki*tam azt a szart a picsába az első adandó alkalommal, de valahol még az én kőszívemben is érzem, hogy ezt nem volna szabad kiejteni ajkamon.
- Azt hiszem kviddics kupákat nem fogok nyerni azért még most sem -halk nevetéssel vonom meg a vállamat, mielőtt lekászálódnék a korlátról, hogy hátul összekulcsolt kacsókkal közelebb lépjek hozzá.
- De nem válaszooltál még az első kérdésemre Nyuszifül, hogy van? - pillantok fel somolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A mosoly olvadni kezdett, vonásai pedig fagyosan dermedtek komollyá. Ezek szerint nem hallotta rosszul.
 - Őszintén nem tudom, kire gondolsz - volt azért benne némi igazság. A legkézenfekvőbb elmélet vert gyökeret a fejében. - Azért létezik jobb olvasmány is az Edictumnál, remélem tudod - pillantott le jelentőségteljesen Júliára. Mégha a lábai könyörögtek is azért, hogy hátrálni kezdjen és tisztes távolságot lőjön be a lánytól. Nem lehetne egyszerűen csak itthagyni őt? Nem, ahhoz túl kíváncsivá tették. Mennyi pletykát képes mégis elhinni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Zalán|
OOTD|2/6 |
______________________________________________________

Figyelem az arcát ahogy megváltozik. Nem tudom miért jó nekem az, hogy másokat bántok, mert bajom van az élettel, de nem akarok leállni. Emlékszem még arra az édes, naiv fiúra, aki folyton zavarba jött, aki mindig hebegett meg habogott amíg a seprű vagy a kviddics szóba nem jött, most meg nézd, nem lép egy lépést sem hátrébb. Csak nem felnőtt kicsit? Vagy más miatt dermedt kővé?
- Oh tudod az a cuki lány, barna haj, kb velem egymagas, zöld szemű, meglepődik ha a bátya szobájából kisétálva kávét kér az ember tőle, én nem tudom szereti e az őszt de irónia lenne tőle, ha nem... - elsétálok az első székig és levágódok rá, keresztbe fonva lábaimat.
- Hallottam a...hangodat aznap éjjel - vigyorom előbújik, ajkamba kell harapnom, hogy ne legyen annyira széles, hogy fültől fülig elérjen.
- Nem tudtam, hogy sógorok leszünk - az, hogy Winter és én elég jó barátok vagyunk nem titkolt a suli előtt. Sokszor látnak együtt. Ez nem is gond, amíg csak egy férfival látnak nem nyolccal, addig csak ártatlanul szerelmes vagyok egy rosszfiúba. Ha látnának Létaival is akkor már talán bonyolódna a helyzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Minden egyes eleme a listának egy újabb ráncot eredményezett Zalán homlokán, ahogy szemöldöke a magasba szökött. A pókerarc sosem volt erőssége. Pedig mit meg nem adott volna most érte.
 A nyakába zúdított információk meglehetősen mély vízbe sodorták. Persze, az Edictum nem akart anno leszállni Autumn-ról és róla, de az már régi történet. Mégha valakinek el is járt a szája arról, hogy tetszik neki egy lány, kinek jutna eszébe a középső Danvers testvér?
 Frusztrációjának egy halk szusszanással adott hangot, Júlia szembesítő szavai pedig arra késztették, hogy rászorítson a táskája pántjára.
 - Mi a fenéről beszélsz, Júlia?
 Ki van zárva, hogy arra az éjszakára értse. Rue bűbájt húzott az ajtóra, hogy ne hallhassák, ha kiabál álmában. És ha mégis, ha a falak nem lettek volna elég vastagok... mit kersett volna Danversék lakásán? Nem olyan lánynak gondolta, aki összeszűrné a levet Winterrel.