Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Sosem szeretett beszélni róla, most mégis kénytelen. Őszintének kell lennie, vagy végleg búcsút mondhat az animágiának. Erre a férfi hanghordozásából is azonnal rájött, mely bár nem türelmetlen, vagy goromba, mégis arra ösztökéli, hogy valljon. Szégyenli a probléméját. Olyan nevetséges, hogy emiatt törnekdarabokra egy álmot. - Szemproblémáim vannak - kezd bele tehát a diagnózisba éreszhetően rossz szájízzel - Az egyik, az éjszakai fényudvar látás, ami azt jelenti, amikor sötétbe nézek, a pupillám túlságosan kitágul, így több fényt enged be a szemembe. Ezért a fénysugarak eltérően törnek meg és ez glóriaszerű látást idéz elő nálam, illetve csökkenti a kontrasztérzékenységemet. - magyarázza miközben ujjait ölében összekulcsolja, hogy ne doboljon velük idegességében - Ha ez nem volna elég, van még hozzá egy kisfokú astigmiám, vagyis belső szemtengely ferdülésem, meg némi magasabb rendű fénytörési hiba gyanúja, amit mára kizártak - fedi hát fel titkát, hogy ezzel együtt sorsát immár a férfi kezébe tegye. Elfogadja tőle, ráadásul garantáltan méltósággal természetesen, ha visszautasítja, mert ezek is kizáró okokká váltak. Azonban ssalódását úgy érzi kevéssé tudja majd éles vonásai mögé rejteni miután kilépett a tanári ajtaján. Megigazítja szemüvegét, majd tekintetét a vele szemben ülőre függeszti, Lálektükreiben feszült figyelem csillan. Várja az ítéletet, mint annak idején a Sárkányölőben, csak az évek teltek el, de az izgalommal vegyes aggodalom ugyanolyan torokszorító maradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Türelmesen várja meg a választ, majd fejét csóválva pillant a nőre. Nem tudja eldönteni, hogy ideges legyen-e vagy nevessen a válaszon, végül valahol a kettő között maradva grimaszba csavarodik a szája.
- Mit ne mondjak... ezért kár volt abbahagyni az animágiát. Sőt, szemüveges aurort is láttam már néhányat, lehet őt kevésbé inkompetens barom felvételiztette - közli, a mondat végét már inkább csak magának dünnyögve. Őt legalább azért nem vették fel, mert egyértelműen elbukta a fizikai erőnlétre fókuszáló részét a vizsgának. Konkrétan akkorát esett lendületből, hogy azt lehet még azóta is emlegetnék, ha nem cserélődött volna le rég a tanári kar. Ha ettől még befejezi az egészet, talán még esélye is lett volna, viszont szerencsétlenségére kicsit le is sérült, következő évben pedig már nem is próbálkozott, hiába ajánlották. Lehet, hogy kevésbé dacos is lehetett volna, és ma teljesen más lenne az élete, de akkor meg nem itt ülne. Így is megkérik néha szívességekre, tekintve, hogy macskaként, nem túl feltűnő ismertető jeggyel könnyebben szerez meg bizonyos információkat, mint sokan mások.
- Amíg szemüveg nélkül tovább lát az orránál, én nem látom okát, hogy ne tanulhasson animágiát - jelenti ki végül határozottan, és újra maga elé húzza a határidőnaplót, felcsapva azon részénél, ahová dátumra pontosan időpontokat jegyez fel.
- Bár az oktatást már egyszer megkezdte, sajnos abból nem vagyok hajlandó engedni, hogy újra átvegyük az elméletet is. Nem vállalom a felelősséget az esetleges hiányos információkból adódó anomáliákért. Szóval, kedves Rothstein kisasszony... mit szólna a jövőőőő... - elnyújtja a szó végét egy üres időintervallumot keresve, ahová be tudna tuszkolni egy másfél órás konzultációt.  - Kedden tíz óra, csütörtökön tizenegy óra vaaagy... pénteken tartom a szakkört, de valamiért gyanítom, hogy nem szeretne a negyedikesekhez csatlakozni. Vagy tévedek? Ha mégis, akkor négy órától lesz a kandallóknál a keleti szárnyban, az első emeleten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Meglepi a válasz. Leginkább annak halkabbra fogott második fele, melyet persze tökéletesen hallott. A füle legalább kifogástalanul működik és most már a memóriájára sincsen panasz. Egyelőre kivár a reakcióval, hiszen ez még bármit jelenthet. Akkor folytathatta volna. Lehet az következik, hogy viszont mostmár nem, mert túlkoros. Megfeddi magát belső narrálója amiért kamaszként dacból, dühből és egyéb frankfurti levessel felérő érzelmi katyvaszból sutba dobott mindent. Fiatalság - bolondság, mondják. Azonban a professzor folytatja, s hősnőnk szemei prezentálják amiről az imént beszélt. Pupillái hatalmasra tágulnak izgalmában, melytől szemei mondhatni feketékké válnak. Pislognia kell párat, hogy megelőzze a férfi képletes glóriával felruházását. Azért szentként még nem tekint Kedves úrra. - Kezelem a helyzetet. Vagy szemüveg van rajtam, vagy kontaktlencse - veti közbe halkan és bólintva párat, hogy azután el merjen engedni egy felszabadult sóhajt, hallva kérésére a határozott áment. Szép ívű ajka ekkor őszinte és boldog mosolyra húzódik annak ellenére is, hogy át kell ismételnie a képesség elsajátításának elméleti részét. Itt helyben megfogadja magának, hogy felkészül, s a férfi nem fog csalatkozni tudásában. - Elek, kérem - ajánlja vidám hangszínen - Elvégre azért kollégák vagyunk - követi tekintetével a naplót sorjázó férfi minden rezdülését. Hangján hallja, nem várt plusz feladat számára, hogy órarendjében elhelyezze. Várakozva hallgat, s idézi közben maga elé saját határidő naplójának heti bontását. Lelki szemei előtt ott áll a dupla oldal, rajta minden időponttal. - A kedd tíz óra tökéletes és igen, ha kérhetem ez az egész tanulás dolog, maradjon köztünk. Tudja az én szakmámban egy ilyen képességet jobb titokban tartani - vonja meg vállát amolyan, ez van ezt kell szeretni felhanggal, majd miután még pár dolgot megbeszélnek az elméleti óra lefolyásával, szakkönyv és eszköz igényével kapcsolatban, Elektra köszönetet mond a férfinak, majd csupán egyelőre lélekben ünnepelve elhagyja a tanárit, s nem sokkal ezután a Kastélyból is hazaindul.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Őszintén remélte, hogy nem fogja őt kollégája előbbi, kissé szerencsétlenül sikerült bemutatkozása alapján megítélni, és együtt tudnak majd úgy dolgozni, hogy komolyan vegye őt a férfi, elvégre nem volt már tinilány, még ha most kissé úgy is viselkedett. Hiába volt gyereke, és dolgozott már egy évtizede, a felnőtt léttel olykor meggyűlt a baja Abigélnek.
Szerencsére azért a férfi sem volt egy megcsömörlött aggastyán, kedves szavait pedig a nő egyből apró nevetéssel jutalmazta, mielőtt még eszébe jutott volna azon eltűnődni, vajon viccelt-e, vagy épp most figyelmeztette, hogy addig fusson, amíg megteheti.
 - Köszönöm szépen - rogyasztotta meg ismét térdeit Abi. Gyorsan össze is szaladt a szemöldöke, mert nem értette, hogy ezt is minek kellett most csinálnia. Gyorsan folytatta is a mosolyturnét, hiszen tudta, bájával sok hülye helyzetből kivághatja magát, ha más nincs, és talán Kedves erre fog koncentrálni, és nem arra, hogy közben milyen tornagyakorlatokat lejtett.
 - Nekem jobbára csak tankönyvi eseteim voltak, vagyis csak olvastam róla, hányféle módon és mennyire félresikerülhet a dolog, látni csak keveset volt szerencsém. De az a kevés is eltántorított tőle, hogy magamon kísérletezzek.
Megrántotta a vállát, mintha semmiség lenne. Nem is igazán félt tőle, tényleg, mert tudta, hogy meg tudná tanulni, csak..
 - Igazából jól érzem magam a saját bőrömben, és jobb nekem tollas hát vagy szőrös lábak nélkül - felelte ismét elvicceskedve a dolgot. Pedig nagyon is komoly volt, a szőrtelenítés hosszú procedúra még varázslattal is. - Ön felis catus alakot ölt, jól tudom?
Kíváncsian csillant egyet a szeme, de persze esze ágában nem volt bemutatót kérni, hiszen egy elismert professzorral társalgott, nem egy mutatványossal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Muszáj volt kiszakadnom abból a közegből, és rendbe tennem a gondolataimat, mielőtt bármilyen döntést vagy javaslatot is nyújtanék be az igazgató úrnak. Ő is ott volt, természetesen tapasztalta a történéseket, de úgy mint tanár, s nem mint szülő. Neki nem ült a sorok közt gyermeke, így benne valószínűleg egész másként csapódhattak le az események. Forrtam a dühtől, nagyon sok minden aggasztott tanárként és szülőként egyaránt. Hogyan is vetemedhet egy felnőtt férfi ilyesmire? Normális?
Belegondolni is rossz volt abba, hogy mi lett volna, ha mondjuk épp Natália az, akire kezet emel. Az mondjuk egész biztos, hogy akkor nem hagyta volna el a helyszínt élve. Ahogy azon se tudtam túltenni magam, hogy egy házvezető hogyan volt képes hidegvérrel végig nézni az eseményeket. Merlinre, hálát adtam a sorsnak, hogy Natália nem az Eridon asztalánál ült. A sok gondolattól persze meg is fájdult a fejem, az asztalomhoz ülve elkezdtem masszírozni a halántékomat, hogy picit lenyugtassam magam, amikor észrevettem belopakodni Ákost. Őt mindig jó volt látni, most sem zavart a jelenlétével.
Szavaira csak megráztam a fejem, ezzel is utalva arra, hogy mennyire csalódtam az egyik kollégámban.  - Őszintén? Fel tudnék robbanni a méregtől. - kezdtem bele, miközben felkeltem a székből és odaléptem Ákos mellé.
- A lányom vállalhatatlanul viselkedett, és úgy éreztem, hogy ott helyben leég a bőr az arcomról. Pontosan neki kellene tudnia csöndben maradni, hát mire neveltem? De ha még csak ez lenne. Miksa kihúzta a gyufát. Éppen, mikor kiemeljük a nevét, így viselkedik? Nem fér össze a kettő, érted? Mire jutalmazzuk most mégis? Ezt nem lehet elengedni egy ejnye-bejnyével. Rudolfról már nem is beszélve, szó nélkül végig nézte, hogy mit művel Bontovich. Egy házvezető nem viselkedhet így, erről ha nem én, majd az igazgató úr egész biztos, hogy beszélni fog vele. És nem csak tanárként dühít ez, hanem mint anyaként. Szülőként voltam tanúja annak, hogy egy diákot bántalmaztak. Érted? Ha ez kiszivárog az iskola falain kívülre, ebből oltári nagy balhé lesz. Szóval azt sem tudom, hogy intézzük azt, hogy senkinek ne járjon el a szája, de itt házon belül is rendeződjenek a dolgok - egy szuszra panaszoltam el mindent Ákosnak, majd hozzábújtam. - Mit kéne tennem? - persze ötleteim voltak, de úgy őszintén, azokból semmi sem tűrte a nyomdafestéket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A mai napom igen kimerítő volt, s órák után azonnal a szobámba vettem az irányt. Szinte gondolkodás nélkül szedtem ki hallókészülékemet, mivel csendre és nyugalomra vágytam. Taláromat le sem véve dőltem be az ágyba, s szemeim hamarosan le is csukódtak. A fáradtság teljesen magával ragadott, s hiába volt vacsora idő, hiába próbáltak meg a szobatársaim szólni, hogy keljek fel, semmire nem reagáltam. Néhány óra alvás után pihenten keltem fel, s rémülten szembesültem vele, hogy hány óra van. Most pedig takarodó után a hasam is jelzett, hogy jó lenne valami élelmet juttatnom magamba. Bármennyire is tudtam, hogy nem kéne éjszaka mászkálni, az éhség győzött, én pedig készülékemet visszahelyezve osontam ki a hálószobából. Csendesen próbáltam távolodni a hálókörlettől, nem akartam senkit sem felébreszteni, így cipőmet is inkább kezemben vittem, majd mikor tiszta volt a terep bújtam bele. A konyha felé vezetett az utam, mondván, hogy ott biztos találok valami elemózsiát. Teljesen más képet mutat ilyenkor az iskola, mely a művészi énemet magával ragadta. A félhomály, a kinti sötétség, a színek… Számtalan festmény képe jelent meg előttem, pedig még mindig dolgozom Belián portréján, s ameddig az nincs kész, addig nem kezdek újba. A folyosók csendesek és néptelenek, olykor egy-egy prefektus cipőinek kopogása töri meg azt. Ilyenkor kissé félelmetes hatást kelt az épület, pláne a maga kiszámíthatatlanságával. Egy mély sóhaj kíséretében fordultam rá egy újabb folyosóra, mely talán a jó irányba vezet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

A kulcscsomóját leadta ugyan, amikor évekkel ezelőtt felmondott, de a titkos alagutak és rejtett zugok többségéhez egyébként sem kell kulcs. Elég a pálcája, jobb esetben pedig még arra sincs szükség, pusztán csak ismerni kell a helyet. Márpedig ezek a zugok nem igazán hajlamosak fogni magukat és elköltözni. A román mágiaügyi minisztériumnak van néhány folyosója a bukaresti központban - belsős információ, hiszen ott dolgozik az apja -, ami időnként fogja magát és átköltözik más helyre, és még egy ideig rendszeresen késnek el emberek a megbeszélt időpontokról. Egyszer megnézné saját szemével is legalább a felfordulást, bár a bűvölés még annál is jobban érdekli úgy mellékesen. Itt azonban ilyesmi nem fordul elő, a keresett járatot ugyanott találja, ahol sok éve is volt, legfeljebb csak nem mindenkinek sikerült felfedezni azt. Ugyan nem tökéletesen rejti a festmény a kijáratát, de kellőképpen el tudja vonni az emberek figyelmét a nem éppen tökéletes álcázó bűbájról, ami az ajtót rejti. Egészen az erdő széléig lehet innen eljutni. Gond csak akkor lehet, ha valakinek nincs bejárási engedélye, de mivel egyébként magántanulóként ez neki amúgy is jár, a papír meg ott lapul a zsebében, nem kezd visítani semmi, amikor belép az iskola területére. A túl sok embert meg igyekszik kerülni, így kihasználva, hogy volt lehetősége egészen alaposan kiismerni a kastélyt, mellőzi a főbejáratot. Ahogy kinyitja az ajtót, a festmény kissé már illuminált állapotban lévő dámája sipítozni kezd. Rég járhatott erre is bárki, állapítja meg, aztán be is csukja maga mögött, mutatóujját szája elé emelve jelezve a portrénak, hogy hallgasson.
- Sssh - teszi hozzá kurtán, ami fenyegetésnek is vélhető. A dáma nem biztos, hogy felismeri, de annak idején is zördültek már össze és megfenyegette, hogy ha nem viselkedik, nem hozatja rendbe a valaki által éppen megpörkölt keretét. Lehet, hogy mégiscsak rémlik neki, hogy találkoztak már, mert egyből elhallgat. Elégedett mosollyal nyugtázza az eredményt, és mit sem törődve a talárjára ragadt pókhálóval, vagy az amúgy összegyűrődött anyaggal útnak indul a folyosón. Tíz lépést sem sikerül azonban megtenni, az első kanyarban sikerül frontálisan nekimennie valakinek, miközben válla fölött visszapillant a portréra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Köhögök egy aprót, melyre az egyik festményről egy álmos, de mégis morcos figura néz vissza rám, ami lepisszent. Bocsánat! suttogom oda neki, majd színpadiasan húzom végig összecsippentett ujjaimat a szám előtt, mintha egy cipzárt húznék be rajta. Egy másik festmény is felriad a nem várt köhögésre, de ő kevésbé szolidan szid meg, majd fordul a másik oldalára, s hunyja le szemeit. Elgondolkodok azon, hogy lehalkítom a hallókészülékemet, s akkor figyelmen kívül tudom hagyni a sok dühös férfit és nőt, akik a falakról köszönnek vissza rám. Azonban ezzel azt is kockáztatnám, hogy nem hallom meg, ha valaki közelít felém. Igaz, legutóbb sem lettem megbüntetve, annak ellenére sem, hogy egy tanár talált rám becsiccsentett állapotomban, a földön ücsörögve. Majd ezt követően kifejtettem neki, hogy mennyire helyes, s ezáltal veszélyes a női nemre. Úgy vélem, hogy ez a Bagolyköves pályafutásom csúcsa, illetve ennél rosszabb már nem igen történhet. Végül is inkább a büntetés, mint még egy ekkora égés. Azóta igyekszem sokkal konszolidáltabb lenni, bár engem ismerve ennek nem sok esélye van. Mindehhez csatlakozik még a topaságom és instabilitásom, melyet a fantasztikus hallássérülésemnek köszönhetek. Egy kész főnyeremény vagyok! Igazából csodálom, hogy még élek és nem ütött el egy villamos vagy bármi. A gondolataim örvényét a megkorduló gyomrom szakítja meg, vagyis inkább evezi át másik vizekre. Lelki szemeim előtt látom a vacsoráról talán megmaradt ételeket, melyeket nem tüntettek el a manók. De ha az nincs, akkor beérem egy szendviccsel is, bár biztos vagyok benne, hogy a kis zsémbesek ki fognak nyírni, ha megtudják, hogy én jártam hőnszeretett konyhájukban. De sajnos az éhség nagy úr, így vállalom a kockázatot. Fejben már pakolom össze, hogy miket teszek a szendvicsembe, miközben a padló lapjait és a lépéseimet nézem. Nyelek egy nagyot, mivel az étel gondolatától beindult a nyáltermelésem, ám ekkor valakire felkenődök. Egy lépést hátrálok, majd egy Nemáár! hangzik el fejemben, végül meglepetten pislogok fel akadályomra. Gyorsan végig mérem, s az öltözetéből arra a következtetésre jutok, hogy diák lehet, aki szintén tilosban jár. De nem nyugszom meg, mivel legutóbb sem sikerül felismernem az intézmény egyik pedagógusát, csak nagy nehezen. Védelmemre szóljon, hogy akkor nem kevés alkohol volt a szervezetemben. Bár ha mást kérdeznék, akkor képen röhögne, hogy az semmi nem volt. Jaj de bonyolult minden!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

Álmos az a különleges eset, aki egyszerre diák is, és nem is. Mivel alapvetően minisztériumi dolgozó - ennek megfelelően egyszerű fekete talárjára fekete és ezüst cérnával hímezték diszkréten a minisztérium szimbóluma alá a kísérleti bűbájok bizottságának egymást keresztező varázspálcáit -, az iskolában csak magántanulóként van jelen. Akadnak persze alkalmak, amikor tiszteletét teszi, még a vizsgák előtt - mint például ma -, mert a gemmológussal konzultál vagy éppen könyvtárt látogat. Ma történetesen az átoktörés tanárával szeretne konzultálni, ha már éppen ma kerülendő számára az erdő. Nem mintha gondja lenne azzal úgy elméletben, ha a nő megharapná, de az itt érvényes korlátozások miatt gyakorlatban ez nagyon nem lenne jó ötlet. A főbejáratot elkerülve is sikerül bejutnia közben az épületbe, a gond akkor adódik, amikor már a fejetlenség továbbra is nevéhez tökéletesen hű folyosóján befordul az első kanyarba és nekivágódik valakinek. Egyetlen pillanatra nézett hátra a válla mögött, hogy lássa, a portré viselkedik-e, és ennyi elég is, hogy szó szerint belebotoljon valakibe.
- A francba... jesszusmária - morogja félhangosan. Mondhatnánk, hogy a bajsza alatt, de hát nincs bajsza, ami egyébként sem segít azon, hogy ne nézzék fiatalabbnak egyébként a koránál. Lassan közelebb áll a harminchoz, de ezt a látszat nem igazán támasztja alá sok esetben. Lendületből lép hátra kettőt is, hogy egyensúlyát megtartsa, megdörzsöli a homlokát, aztán végignéz a lányon.
- Egyben vagy? - kérdezi meg kurtán, de azért mégis annak tudatában, hogy a maga részéről ő biztosan nem a lába elé nézett, így fölösleges lenne a másikra hárítani a felelősséget teljes egészében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ahogy felnézek az előttem állóra egy ismeretlen arcot vélek felfedezni, bár lehet csak a félhomály miatt. Véleményem szerint nem láttam még, ami annyira nem meglepő, mivel nem vagyok a társaságok közepe, bár egyre több embert sikerült megismernem a suliban. Ahogy felpillantok rá látom, hogy mozog a szája, de nem hallom, hogy mit mond. Első gondolatom az, hogy biztos suttog. A szájról olvasási tudásom valamennyit segít, így nagyjából értem, hogy Jézust meg Máriát emlegeti. Aztán következő mondatát tisztán láthatóan hozzám intézi, de továbbra is néma csend honol mindenhol. Ekkor koppan egy nagyot az a bizonyos éji bogár. Hirtelen fülemhez kapok - mivel trehány voltam, így csak az egyik fülemet kell lecsekkolnom -, s szembesülök azzal a kellemetlen ténnyel, hogy nincs meg a hallókészülékem. Nyilván az ütközés közben pottyanhatott ki, mivel csak gyorsan behelyeztem, s nem igazítottam be megfelelően és precízen. -Basszus! Ne mozdulj! - szakad ki belőlem, majd azonnal a padlót kezdem nézni. Pálca nélkül még fényt sem tudok csiholni, így a félhomályban próbálom megkeresni az egyébként átlátszó és test színű apró készüléket. Nagyjából a lehetetlenre vállalkoztam, de e nélkül én sehova nem megyek. - Nem tudsz egy kis fényt gyújtani valahogy? Bárhogy? Akár a taláromat is felgyújthatod!- pillantok fel rémültem az előttem állóra. Mondjuk hiába válaszol szóban, úgysem fogom meghallani, de a testbeszédet értem, meg a jelbeszédes is, bár kicsi az esély arra, hogy tudjon jelelni. Tényleg simán beáldozom a talárt, mivel az sokkal olcsóbb, mint egy hallókészülék. A családom anyagi helyzete pedig nem a legfényesebb így, hogy mindketten más irányba mentünk tanulni és máshol önmegvalósítunk. Szóval nagyon nem hiányozna, hogy egy több százezer forintos készülék eltűnjön. - Nem hiszem el, hogy ennyire béna vagyok!- puffogok, közben pedig leguggolok, s a nem éppen tiszta talajt kezdem simogatni magam körül. Szinte pánikszerűen tapogatom végig a környezetemet ameddig elérek, de nem merek lépni, mivel ha rálépek, akkor is bukott a mutatvány. Szemeimbe könnyek szöknek, pedig nem vagyok egy sírós típus. - Kérlek segíts megkeresni!- közlöm a sráccal, mintha tudnia kellene, hogy mire gondolok. Hatalmas, kérlelő bociszemekkel pislogok rá. Könnyen megeshet, hogy indokolatlanul hangosan vagy halkan kommunikálok vele, mivel nem tudom felmérni a hangerőmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

Egyetlen pillanatra nem néz maga elé, máris nekimegy valakinek. Kérdőn szalad fel a szemöldöke a lány reakciójára válaszul, értetlenül áll a hosszú csend, majd az hirtelen felkiáltás előtt. Nem tudja eldönteni, mi válthatta ki ezt, mintha fáziskésése lenne vagy lefagyott volna valamitől. Ismerősnek nem tűnik a lány, de hát az elmúlt hat évet nem itt töltötte, sok arc nem ismerős neki már. Nem kell könyörögni, hogy fényt idézzen, a talár felgyújtását inkább mellőzné, ujjai közé csúsztatja az amúgy mindig kézügyben lévő ébenfa pálcát és elmormolja a megfelelő varázsigét. Lumos maxima. A varázsige egészen éles fényt generál, amily megvilágítja a teret körülöttük, közben szinte már baljósan nyújtva meg az árnyékokat körülöttük.
- Mit is? - kérdezi meg végül, még mindig ott ácsorogva, ahová az imént lépett, egyensúlyát megőrizendő. Továbbra sem érti, mit keresnek pontosan. Pálcája hegyét a talaj felé irányítja, mert az legalább egyértelmű már, hogy a lány valamit elejtett, és nem az ijesztette meg, hogy esetleg pókot lát vagy ki tudja milyen kastélylakót, hiszen akad itt biztos mostanság is ez-az. Emlékszik ő még bundimunra, padlásszörnyre, elkószált macskákra. Volt itt minden jó. Leguggol azért végül, bár nincsenek illúziói, hogy ettől okosabb lesz. Talán ékszert hagyott el? Fülbevalót? Szusszan egyet, és karját oldalra kinyújtva próbálja növelni a megvilágított területet előbb jobbra, majd balra, körbehordozva tulajdonképpen a fényforrást, hátha ezzel segít megtalálni azt a valamit.
- Ha elmondanád, mit keresünk, lehet, hogy egy begyűjtő varázslat is elég lenne, ugye azt tudod? - kérdezi meg közben. Ha valaki, hát ő aztán mindent mágiával old meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A kérésem után hirtelen fény támad. Szívesen megköszönném neki a segítséget, de egyelőre nagyobb bennem a pánik, mint a hála. A fény segít, de továbbra sem elhanyagolható tény, hogy egy tűt keresünk a szénakazalban. Mert az a fránya készülék bizony nagyon apró, s színeinek köszönhetően nagyon jól rejtőzködik is. Tapogatózok, s ekkor érzékelem, hogy az ismeretlen is leguggol, majd pálcáját jobbra-balra mozgatva igyekszik jobb megvilágítást nyújtani számomra. Lehet sokkal célravezetőbb lenne, hogyha tudná, hogy mit keresünk, de pánikszerű hangulatomban odáig nem jutottam el, hogy fel is világosítsam. Emellett a fogyatékosságom miatt örök életemben rosszul viseltem, hogyha valaki segíteni akart. Sajnos azok az emberek, akik empatikusak velem szemben, hajlamosak túlzottan is segítségnyújtók lenni, ami olykor nagyon zavaró tud lenni. Sose fogom elfelejteni, hogy hányszor kerültem kellemetlen szituációba hallássérülésem miatt, amikor is úgy kezeltek, mintha nem futnék százon. Jó, valóban a tanulás szempontjából nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de ettől függetlenül köszönöm szépen, képes vagyok önálló és teljes életet élni. Már ha megtalálom a készüléket, s anyáék nem nyírnak ki. Felpillantok az előttem guggoló srácra, s látom, hogy újra jár a szája. Hirtelen a homlokomra „csapok”, s végre megérkezik a felismerés. - Semmit nem hallok abból, amit mondasz. Hallássérült vagyok és most a hallókészülékemet keressük, mivel ütközés közben kiesett.- bizonyára jelenleg sokkal nehezebben érhető, amit mondok, de próbálok nagyon artikulálni. Általában, amikor bent van a készülék, s „hallom” magam, akkor szebben beszélek, de ez most nem az a szituáció, hogy ezzel foglalkozzak. Nagyokat pislogok rá, s várom a reakciót, amiből gyorsan kiderül, hogy ő is az a túlbuzgó empatikus lélek, vagy az, aki képes normálisan kezelni, mint bárki mást, aki nem fogyatékkal élő. - Egy nagyon apró készüléket keresünk, mely testszínű és átlátszó.- közlöm vele a tényeket, mivel úgy fest, hogy segíteni szeretne. Tekintetem újra a talajra siklik a fiú tekintetéről, s újra keresésbe kezdek. Megtámaszkodok magam mellett, kicsit kinyújtózok, s úgy próbálom meg feltérképezni a srác mögötti területet is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Nem szeretne esetleg helyet foglalni? - kérdezi meg, miután kicsit kezdi úgy érezni, mintha audienciát tartana. Igaz, hogy házvezető helyettes, de a nő egyike a kollégáinak úgy mellékesen, ez pedig itt a tanári, ahol aztán igazán nyugodtan, még kérdeznie sem kell.
- Be kell vallanom, a könyvemben azért egy kicsit szándékos is volt, hogy annyi elrettentő példát emlegettem, mert néha azt tapasztalom, hogy úgy kezelik az egész képességet, mint valami, ami menő - magyarázza, megemelve kezét, hogy ujjaival idézőjelet mutasson, ahogy azt Majától tanulta. Na meg a szót is a lányától tanulta, kicsit furának is érzi a szájában, de mégis illik ide a kontextusba. - Szóval szerettem volna hangsúlyt fektetni rá, hogy mégis csak azok próbálják meg elsajátítani, akikben tényleg kellő kitartás van és tisztában vannak az esetleges veszélyekkel is - fejezi be a gondolatmenetet, majd szusszan egyet.
- Bocsásson meg, nem is untatnám ezzel, csak ez a heppem, hogy úgy mondjam. Inkább kevesebb diákot oktatok, mint hogy olyanokat vegyek be a szakkörbe, akik nem veszik komolyan az egészet. Kegyed igazán jól gondolja, nem lenne kellemes úgy rohangálni emberi alakban, hogy valami megmaradt egy sikertelen próbálkozásból - helyesel, ha már a nő ilyen bölcsen áll a témához. A kérdésére válaszul bólint.
- Valóban. Maine coon egész pontosan - válaszolja. Az információ egyébként is bárki számára elérhető, akit érdekel, hiszen az animágusok nyilvántartása nem titkos. Titok csak akkor tud lenni, ha valaki olyan botor, hogy nem jegyezteti be magát, börtönbüntetést kockáztatva a hatályos törvények értelmében. Közben kicsit kényelmesen dől hátra a széken, bár igyekszik mégsem túl kényelmesen lenni, inkább meg is mozdul, hogy ne legyen annyira a napon. Álmosítja.
- És ha szabad tudni, miért éppen átváltoztatástan? Olyan kevés emberrel találkozom, akik erre érzik elhivatottnak magukat.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Halványan elmosolyodom, amikor szájáról leolvasom, miként nyugtázza a hallókészülék kinézetét, s ezáltal a nehezített feladatot. A lehető legrövidebben és legegyszerűbben fogalmazza meg, hogy mennyire szuper szituáció ez most. Ha nem lennék picit befeszülve, akkor lehet még hangosan fel is nevettem volna. Ezt követően újra szorgalmasan pásztázni kezdem a környezetünket, de ekkor érzem kezét a karomon, ami húzni kezd felfelé. Én jól nevelt kislány módjára fel is egyenesedek, s kérdő tekintettel pislogok rá. Látom, hogy újra megszólal, s nagyon koncentrálok ajkaira. Szerencsére nem egy barokkos körmondatot mond, így ki tudom bogozni, hogy mit is szeretne. Nyilván az is nagyban hozzájárul a megértéshez, hogy átcsapunk activity-be. Amikor végig nézem a jelenetet, ahogy a pálcára mutat, majd színpadiasan előadja a kérdőjel pózt, először bájosan elmosolyodom, majd egy jóleső nevetés tör ki belőlem. Kezemet szám elé teszem, fejemet kissé lehajtom, s úgy kacagok a jeleneten. Mikor újra felnézek rá, szemeim könnyesek, s egy-két csepp le is folyt arcomon. Apró gödröcskéimet előhozó mosolyom töretlen, és szemeim is mosolyognak, mintha hirtelen meg is feledkeztem volna arról, hogy elvesztettem egy nagyon értékes és a napi életemhez elengedhetetlen eszközt. - Nincs nálam pálca, csak ennivalószerző körúton vagyok, gondoltam oda nem kell.- kissé megvonom vállaim. Tudom, egy magamfajtánál mindig ott kellene lennie a pálcának, de én sajnos az a típus vagyok, akit marhára nem érdekel ez a varázslósdi. Valószínűleg emiatt nem vagyok a legjobb tanulók között sem, s emiatt felejtek el ilyen lényeges dolgokat. Én inkább maradok a művészetnél, abban tudok igazán kiteljesedni, s ahhoz nem kellenek bűbájok meg egyéb finomságok. Mivel az ő ötletéhez úgy fest az én pálcám kellett volna, így újra tervezek. - Cseréljünk helyet!- közölöm vele nemes egyszerűséggel, majd megfogom két karját, s óvatosan oldalra haladva átforgatom magunkat. Így ő ott áll, ahol eddig én, jómagam pedig az ő helyén. Pipiskedve, óvatosan lépkedve hátat fordítok neki, majd újfent leguggolok, s a talajt pásztázom. - Ide tudsz világítani, kérlek?- kérdem, majd az előttem lévő területre mutatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

Nem különösebben érti a nevetés okát, ennyire vicceset csak nem mutogatott, de azért annyira meg sem hatja. Lepereg. Ritkán veszi magára embertársai reakcióit, ehhez már elég vastag páncélt növesztett az évek során, hiszen mindenkit igyekszik legalább kartávolságnyira tartani, ha nem is három lépésnyire rögvest. Szinte mindenkit. Az előtte álló lányt pedig nem is ismeri, így pusztán pár pillanatig értetlenül mered rá, mielőtt száját egy rövid ideig tartó grimaszba csavarja, majd vállat von. Egészségére. A szemét forgatva veszi tudomásul aztán a választ. Ki az, aki nem hord magánál varázspálcát?
- Ez most komoly? Édes Jézus - szusszan fel szinte már keservesen, megdörzsölve a homlokát szabad kezével, majd beletúr a hajába is. Ezt nem hiszi el. Tényleg, komolyan nem érti, hogy ki az, aki elindul pálca nélkül bele a vakvilágba? Itt ácsoroghat a végén reggelig, mert egy testszínű, átlátszó, miniatűr akármi, amiről tényleg ötlete sincs, hogyan kellene egyáltalán elképzelnie is, leesett. Szórna rá begyűjtő bűbájt, de hát azt se tudja, mire kellene szórnia. Ha esetleg megpróbál mindent egy kupacba gyűjteni, abban meg ki tudja, mi a szösz akad még, és nem sérül-e meg ez a valami. El fog késni a megbeszélt időpontról is, ha nem lesz meg hamar az a valami. Ujjait még mindig a hajába fúrja, másik kezével pedig a pálcát tartja, mint a fényforrást. Nem mintha a folyosó amúgy ne lenne kivilágítva, csak mivel a fejetlenség folyosója olyan, amilyen, a világítás közel sem olyan erős, mint az általa idézett lumos maxima. Bólint a kérésre, majd sóhajt egyet kissé lemondóan - bár a lány úgyse hallja -, majd a kért irányba nyújtja a karját. Nézelődik azért ő is, hátha észrevesz valamit, ami az a bármi lehet, amit keresnek. Kényszere van megkérdezni, hogy "na, megvan már?", de úgyis háttal van neki a lány, a falnak beszélne. Gondterhelten vakargatja meg a homlokát, kellene valami értelmes megoldás. Nem jut eszébe semmi olyan, amivel ne sikerülne összeszednie minden hülyeséget is a padlóról, és azért ezen a folyosón akad az bőven bármikor. Ez a lehető legrosszabb hely bármit is elveszíteni. Megkocogtatja inkább a lány vállát, és megszünteti a fényt.
- Erre nincs időm - közli kurtán, majd egy begyűjtő bűbájt szór ki. Saját változat, még mindig kísérleti stádiumban, de hátha beválik. Tenyerében végül négy darab akármi landol. Az egyik egy fülbevalóból kihullott achátnak tűnik, szép kerekre van csiszolva, de nem csak az van ott. - Valamelyik az? - kérdezi meg, és a lány orra alá tartja a tenyerét rajta mindennel, amit a kapott információk alapján sikerült begyűjtenie. Hátha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Újra magamon érzem az ismeretlen srác kezét, de most mindössze megkocogtatja vállamat, amire felegyenesedek, s óvatosan felé is fordulok. Ekkor az általa előidézett fény is megszűnik, majd figyelem, hogy mit mond. Ezt most nem teljesen sikerült leolvasnom szájáról, mivel nem artikulált olyan szépen, de a végén az idő szót felfogtam. Ekkor a fejem gyorsan összetette a morzsákat, a fény megszüntetése, az idő szó, s megszületett az elképzelés, hogy ő most itt fog hagyni engem. Nem tudom miért, de hirtelen egy nagyot dobban a szívem a gondolattól, hogy itt maradok egyedül, hallókészülék nélkül, az egyik leggázosabb folyosón. A festmények közben mind felébredtek, mivel láthatóan mind minket bámulnak. Nyilván volt egy-két nem túl kedves megjegyzésük is, és most örülök, hogy nem hallottam ezeket. Gondolataimból az rángat vissza, hogy a srác kezében hirtelen négy apró dolog jelenik meg. Tekintetemmel gyorsan végig mérem a dolgokat, s hirtelen elveszem tenyeréből az apró hallókészüléket! - Köszönöm!- közlöm vele talán hangosabban a kelleténél és talán túlzottan is lelkesen, majd végig sem gondolva, hogy mit csinálok, karolom át az előttem álló nyakát. Hát igen, ez vagyok én, az a lány, aki talán túlzottan is közvetlen, meggondolatlan és indokolatlanul sokszor vesz fel testi kontaktust másokkal. Igazából végig sem gondolom, hogy a teljesen idegen srác mit fog szólni hozzá, de még egy hatalmas puszit is nyomok arcára, végül eltávolodom tőle. Gyerekkorom óta a taktilis ingerlés volt a gyengém, valamiért imádom a különböző textúrákat, s ezzel együtt mások érintését is. Lehet köze van a hallássérüléshez, mivel ott egy érzékszervem kiesett, így nálam ez a fajta érzékelési mód felerősödött. Ez sokakban rosszallást vált ki, de képtelen vagyok mit kezdeni ezzel a szokásommal, pedig lehet nem ártana. Taláromba megtörlöm az apró készüléket, majd óvatosan fülembe helyezem és beállítom a megfelelő frekvenciát. - Adósod vagyok! Köszönöm!- közlöm vele kurtán, majd egy bájos mosolyt küldök felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ó, de, igen, köszönöm - ült is le gyorsan a kérdést követően, mert az egész helyzet kínosságát csak tetézte, hogy Abigél nem tudta eldönteni, melyik lábára nehezedjen épp, vagy kezdjen-e el rugózni rajtuk, esetleg lépkedni fel-alá.
Persze, ahogy leült, egyből rájött, hogy most majd azzal fogja saját magát bosszantani, hogy váltogatja, melyik lábát teszi keresztbe. De remélhetőleg a férfinek ez már kevésbé fog feltűnni az asztal takarásában.
Ismét összeszaladt kicsit a szemöldöke, de ezúttal azért, amit Kedves mondott.
 - Dehogy untat, ne vicceljen! - rázta meg fejét. - Bár ami azt illeti, tényleg menő egy képesség, meg úgy az egész transzfigurációs tudomány is, de ennek ellenére én sem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire veszélyes. Viszont egyáltalán nem szeretném elvenni a kedvét senkinek tőle, akkor se, ha kezdetben felelőtlen. A hibáinkból tanulunk a legtöbbet. Feltéve, ha túléljük őket - tette hozzá nevetve.
Azzal természetesen tökéletesen tisztában volt, hogy milyen állattá tud alakulni aktuális beszélgetőtársa, még az ismertetőjegyét is meg tudta volna mondani, de az ilyen specifikus tudással legfeljebb részegen, a barátainak büszkélkedik az ember, nem pedig a szóban forgó illetőnek, mert a végén még megszállottnak nézi.
 - Az mondjuk mindig is érdekelt volna, hogy milyen alakot öltenék, ha megtanulnám az animágiát - merengett el egy pillanatig. - De ez megmaradt gondolati szinten. Viszont az átváltoztatástan? Valahogy mindig is szerettem a magam képére formálni a környezetem. Semmi sem volt jó úgy, ahogy van. Tudja, ha van rajta kalap, az a baj, ha nincs, akkor meg az. Kicsit megalomán, tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Máris jobban érzi ő is kicsit magát, hogy a kedves kollegina helyet foglal. Bár szereti a figyelmet, azért nem kell azt sem túlzásba vinni, és már tényleg kezdte úgy érezni, mintha ő lenne itt a főméltóságos. Áh, ugyan, Kollégák. Ez meg itt egyébként is a tanári, érezze csak nyugodtan otthon magát. Még akkor is ezt javasolná, ha netán az irodája lenne, de mivel idén biztos, hogy nem fog minden napot itt tölteni - egyszerű fizikai képtelenség feladatai szerteágazó voltából adódóan -, nem is igényelt saját irodát. Amikor megkérdezték, inkább arra döntött, hogy nem foglalja más elől a helyet, csak hogy üresen álljon egy terem, amire kibiggyesztik a teljes nevét. Az már amúgy is simogatja az egóját éppen a kellő mértékben, hogy a minisztériumban van irodája részlegvezetőként, és ki is írták a nevét az ajtóra szép kis aranyozott táblára. Végre már nem zavarja, hogy a sógora mit ért el, mert neki úgysincs ilyen. Gondolatban azért hozzátesz egy Doriánnak szóló "bibibi"-t, mert az olyan abszolút felnőtt emberhez illő, de hát az egész rivalizálásuk az óvodában kezdődött. Elhessegeti azonban a sógora gondolatát is, inkább figyelmesen hallgatja Abigél szavait.
- Kénytelen vagyok beismerni, hogy ebben nagyon igaza van. Na meg azt is bevallom, a magam részéről örvendek, hogy már nem én oktatom az átváltoztatástant. Hogy is mondjam... nem mindig a türelem az erősségem, szóval nagyon örülök, hogy valaki olyan veszi át a stafétát, aki így látja és a diákokat is megérti. Azt hiszem, nekem már kicsit becsípődött a "bezzeg az én időmben" - neveti el magát, habár komolyan mondja. Anna mondjuk mondott múltkor valami érdekeset, hogy az is nehezítő körülmény lehet neki, hogy szívvel lélekkel szereti a kutatási területét, és nehezen fogadja, ha valaki nem így áll hozzá, még akkor is, ha nyeretlen alsós az illető. Lehet benne valami, de azért ezt inkább megtartja magának.
- Sejtése sincs? - teszi fel a kérdést. - Gyakori, hogy egyezik a patrónus alakjával, bár e tekintetben én éppen kivétel vagyok, és örülük is, hogy így van, a patrónusom ugyanis egy irdatlan méretű orrszarvú. Alapvetően azonban nevezhetnénk spirituális állatnak is, olyan valami, amihez igazán kötődni tud. Totemállatnak is mondják, kulturális közeg kérdése, minek hívjuk - magyarázza már egészen belehevülve a témába, még a kezével is gesztikulál, innen is láthatja, aki kicsit is ismeri, hogy neki ez az egész tényleg a szívügye.
- Inkább szórakoztatónak nevezném. Meg ha már megtehetjük, miért ne tennénk? A lányom imádja, ha átváltoztatunk dolgokat a házban, most az eridonosoknak is szoktam néha ezt-azt alkotni, ha éppen van ihletem. Ha van kedve, akár ki is élheti nálunk nyugodtan. Most éppen őszi dekor van, a kedvenc alkotásom az almafák világító almákkal. Csak meg ne próbálják megenni a gyerekeim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A visszajövetel olyan, mint egy jó fejbekólintás. Egy boxmeccsen az utolsó ütés, amit kapsz, mielőtt teljesen átadod magad a sötétségnek. Minden annyira átalakult a helyen, hát a levita torony is teljesen másképp néz ki, mint az ő idejében - mint utólag megtudta, le is omlott az egész a fenébe. De közben meg ismerős volt és jó. Főleg mert újra látta Adlert. Oh te jó ég. Mennyi hülyeséget csináltak gyerekkorukban. Mintha csak tegnap lett volna, és közben meg millió egy évvel ezelőtt. Aztán meg ott volt Nadia is, aki franc tudja hogy kötött ki pont ezen a helyen az Egyesült Államok után. De őt is jó volt látni az évnyitón, még ha csak a hátsó sorból is követte az eseményeket, és senki nem vette észre. Volt ott elég dráma nélküle is.
Ahogy az ismerős folyosókat rótta az éj leple alatt, valaki kilépett a tanáriból. És a legjobb, még ismerte is a tagot, együtt jártak... valamelyik órára, amelyiken nem figyelt. Sok volt az olyanból. Elvigyorodott. - Ejj mate - tisztelgett, de a másik elszáguldott a másik irányba. A szürke, félhomályos folyosón is látni lehetett, hogy össze volt borzolva a jól álló sérója, és a sietségből elég valószínű volt, hogy valakivel odabent valami egészen nem odaillőt műveltek. Huba elröhögte magát, és fütyörészve közelítette meg a tanárit.
- Gotcha - suttogta, mielőtt kinyitotta volna az ajtót. - Hello! Valaki, későn dolgozó? - szólt be, kutakodva a páros másik fele után. Vissza kell rázódnia az iskola életébe, és azt leginkább úgy tud, ha a pletykákkal is tisztában van. Ne ítélkezz, te se tennél mást, kedves olvasó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Na siess, nehogy meglássanak - nyomtam egy csókot az ajkaira, aztán mielőtt még lelépett volna, visszahúztam. - Várj már, a nyakkendőd - gyorsan megigazgattam a nyakában fityegő darabot, nem is értem, miért vett fel ma nyakkendőt, de talán nekem akart kedvezni. Mindenesetre nehéz szívvel engedtem el a bozontos tanárurat, aki villámgyorsan távozott az éj leple alatt, én meg villámgyorsan húztam vissza a bugyimat, hogy aztán megigazgassam a szoknyámat, és gyorsan visszagomboljam a blúzom gombjait. Pechemre egy leszakadt, ettől függetlenül még sikerült a küldetést teljesítenem, úgy ahogy sikerült visszarendeznem a felsőmet, mikor meghallottam a füttyögést, így zavartan huppantam le az asztalról, s próbáltam azon gyorsan rendet rakni egyik kezemmel, miközben másikkal a hajamat igazgattam.
- Merlinre, hahó - a szívbajt hozta rám, pislogtam is a hang irányába, mikor a gyertya fényében megláttam Hubát. - Nahát, Te vagy az? - furcsa érzés volt, egyrészt zavart leplezve próbáltam jelen lenni, másrészt viszont megörültem neki, hisz a megérkezése óta nem volt még időm őt normálisan köszönteni. - Ezer éve nem láttalak, na gyere már, mesélj! Hogyhogy ilyen későn még ébren? - kérdeztem mosolygó zavaromban,miközben tovább rendezgettem az asztalon lévő dolgokat. Ezen az estén elvileg én voltam ügyeletben, ezért is lepett meg, hogy Huba csak úgy a semmiből felbukkant a tanáriban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Hát nézzenek oda, nem a kedvenc igazgató-helyettesét találta ott? Elvigyorodott, hogy a szemei is csak résnyire tudtak nyitva maradni a nevetőráncoktól.
- Üdvözletem kollegina. Tudod, láttam egy gubancos hajú, és érzelmi rendszerű idegent elsietni a folyosón, és gondoltam benézek, hátha a dulakodás másik részvevője elszenvedett bármilyen lelki traumát - fejtette ki hosszabban, és átvitt értelemben, hogy mennyire nagyon tudja, mi folyt itt nem is olyan rég.
- Azt kell hogy mondjam, hozzánk nem hoztál fel ilyen szépfiúkat anno - lépkedett közelebb, csak hogy rátelepedjen a Nadia melletti asztal tetejére.
- Uuu... ugye nem itt csináltátok? - fintorodott el, és összes színészi tevékenységét bevetve próbált komoly maradni egészen addig, amíg ki nem tört egy nevetésben. Felvett maga mellől egy naplót, és azt kezdte el lapozgatni érdektelenül.
- Mivel tökéletesen tisztában vagyok a te jelenlegi lelki állapotoddal, és hadd jegyezzem meg, hogy ehhez a különleges képességemre se volt szükségem, így inkább én beszélek. Feldúlt vagyok - szívta be a levegőt a fogai közül, majd engedte ki egy lemondó sóhajjal, miközben a lapok recsegő hanggal jelezték az újabb gyerek oldalát. - Lassan két hete itt vagyok, és még egyáltalán nem kerestél meg. Se egy levél, amióta megjöttem, se egy cetli a tanári asztalomon - mutatott lapozó kezével a még elég gyéren "feldíszített" bútordarab felé. Aztán összecsapta a naplót, és lelógatta két lába között. - Ezt hittem ennél többet jelentek neked, Nadia. Többet, minthogy Sir Kállay Ákos miatt elfelejts - szólt teátrálisan, hangjából Nadia is tökéletesen tudhatta, hogy csak viccel. Túl sokáig éltek együtt ahhoz, hogy bármelyik szavát is elhiggye ennek a szélhámosnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Végre hallom is amit mondd, és érzem az enyhe leszúrást a hangjában a pálcám miatt. Valóban igaza van, azzal sokkal könnyebb megoldani az ilyen jellegű helyzeteket, de ki gondolta volna, hogy este összeütközök valakivel, pláne ezen a folyosón. Na meg rólam van szó, aki bizonyos dolgokat inkább megold varázslat nélkül, így rendszeresen felejtem el a pálcámat magammal vinni. Jelen helyzetben azonban jobbnak láttam, ha ezt nem fejtem ki a srácnak, mert a végén lenyel keresztbe. Helyette annyit reagáltam, hogy rendben, legközelebb jobban odafigyelek erre. A folyós kapcsán kifejtett véleményét hallva csak lelkesen bólogatok. Nincs bennem rossz érzés a fejetlenség folyosójával kapcsoltban, de ha van rá lehetőségem, akkor azért elkerülöm, de jelen helyzetben ez volt a legrövidebb út. Én pedig éppen egy olyan hely felé tartok, ahol tartózkodnom se lenne szabad, még jó, hogy nem kerülővel megyek oda, meg majd vissza. Megüti fülemet, hogy ő próbált itt már valamiféle javítást végezni, de hasztalan. - Mit szóltak hozzá a tanárok, hogy te itt ilyesmit akartál tenni?- kérdezek vissza, mivel úgy gondolom, hogy nem feltétlen díjazták azt, hogy egy diák akarja átvenni a gondnokok feladatát. Gondolom nem dicsérték meg, hogyha kiderült a dolog. Hamarosan azt is megtudom, hogy merre tart, s mivel nekem is majdnem arra van dolgom, így örömmel konstatálom, hogy egy darabig lesz társaságom. - Mint mondtam, valami ennivalót szeretnék szerezni magamnak. Elaludtam és lemaradtam a vacsoráról, de már irtóra éhes vagyok.- közlöm vele, majd kicsit igazgatok összekuszálódott öltözetemen. - Na akkor induljunk!- közlöm mosolyogva, majd a megfelelő irányba fordulva indulok el, s minden bizonnyal a srác is mellettem haladva velem tart. - Mi a pontos úticélod? Mi dolgod neked arra ilyen „későn”? – kérdem, és az utolsó szó kimondása közben idézőjelet mutatok ujjaimmal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Araczki Boglárka

Nem fogja győzködni a lányt arról, hogy egyébként miért lehet fontos, sőt, hasznos az ember keze ügyében a pálca ebben a kastélyban. Ez a folyosó meg különösen érdekes, sosem sikerült rendbe tenni még. Valami oknál fogva minden kísérletnek ellenáll, részleges sikereket sikerült csak elérni, és azt is időszakosan. Sose sikerült rájönnie, mi zavarja össze mindig, most pedig már nem is fog, mert nem ő a gondnok.
- Semmit, mert én voltam a gondnok akkor éppen - osztja meg a tényt. A lánynak végtére is nincs honnan tudni, hiszen nyilvánvalóan nem ismerik egymást. Némelyik portré azért még emlékezhet rá abból az időből, amikor megfenyegette őket, hogy ha sokat pletykálnak Lilláról meg róla, nem fog odafigyelni a karbantartásukra. Nem is gondolná az ember, milyen kellemetlen lehet egy képkeret, ami penészedni kezd vagy éppen beleköltözött a szú. Zsebre vágja közben azt, amit talált, majd kidobja, és a pálcáját is elrakja. Egyelőre talán nem lesz rá újra szüksége, de azért mindig keze ügyében szereti tudni.
- Akkor útba esik a konyha is - állapítja meg, tudomásul véve, hogy a lány vacsorázni szeretne, és emlékei szerint ugyebár a konyha épp a nyugati toronyban található. Méghozzá ezen a szinten. Neki még onnan fel kell jutni a másodikra, mert a társalgóban egyeztek meg. Bólint, indulhatnak felőle, sőt, még örül is neki, ha nem ácsorognak tovább itt, mert így is lehet, hogy el fog késni. Rá kellene jönnie, rémlik-e arra rövidebb út, mert azért ő mindig előbb szeret odaérni mindenhová, semmint késve, hiába nincs órája. Van ugyan telefonja, de az mindig a táskája legmélyére van süllyesztve, csak a nővére kedvéért hordja magával, de ki nem állhatja a gondolatát sem.
- A társalgó a nyugatiban a másodikon. Megbeszélésem van az egyik tanárommal. Napközben viszont dolgozom, és nem tudok egyszerre két helyen lenni - válaszolja. Nehéz azt mondani, hogy mesél, tekintve, hogy mennyire szűkszavú, de valójában még most is többet beszél, mint átlagosan egyébként szokása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Már ő maga is a harmincas éveit taposta, ami ugyan még mindig a fiatal kategóriába tartozott, pláne a varázsvilágban, ahol tovább éltek többnyire az emberek, mégis gyakorta megesett, hogy "öregnek" érezte magát. Nem értette úgy az utána érkező generációt, az őket követőket pedig egyenesen földönkívülinek találta olykor. Így aztán át tudta érezni a férfi szavait, de remélte, az ő türelme azért még kitart pár évig.
 - De hisz még ön is fiatal - udvariaskodott mosolyogva. Illetve annyira azért nem is volt túlzás az állítás, hiába öregítette magát Kedves, jó esetben még csak az élete felénél járt.
Abigélnek pedig még több ideje volt, többek között akár arra is, hogy megtanulja az animágiát. Bár jelenleg (sem) tervezte ezt, hiába furdalta a kíváncsiság az oldalát.
 - Nem is tudom, talán valami szabadon élő ragadozóként tudom elképzelni magam. Róka, farkas, vagy hasonló. Mosómedve? Az mit eszik? Végül is magokon is elvagyok, lehetek mókus is. Mábel, a lányom nemrég kitalálta, hogy vegán akar lenni, szóval most ismerkedem az alternatívákkal úgyis. Bár mikor mondtam neki, hogy akkor nincs több garnélarák, eléggé elsápadt - kuncogott.
Felderült az ajánlatra, és hálásan fürkészte a férfi arcát, majd egy pillanatra elgondolkodott, és megint nevetnie kellett.
 - Miért is ne? Szívesen betársulok. És az se baj szerintem, ha megeszik, legalább nem kell majd világítás a mellékhelyiségben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Igaz, igaz. A fél évszázad néha soknak tűnik, de varázslók között még legalább másfélszer ennyi előttem van is - válaszolja elgondolkodva bólogatva, ugyanis közben fejben számol. Való igaz, a nagyszülei is boldogan élnek még így közel a százhoz, jövőre meg épp esedékes a hetvenötödik házassági évforduló is. Már most szervezni kezdte a család az ünnepséget. Erre azonban most nem is fecsérel egy másodperccel sem többet, mert úgyis kijut neki is majd valami feladat az egészben előbb vagy utóbb, ugyanakkor meg a jelen beszélgetés egyébként is roppant érdekes, így inkább ennek szenteli a figyelmét.
- Mindenfélét. Ragadozó, de a gyümölcsöt is éppen annyira szereti. A nagylányom történetesen éppen mosómedve, már csak kíváncsiságból is utána olvastam - válaszolja elmosolyodva. Majára roppant büszke, hogy sikerült befejeznie a képességtanulást, főleg, hogy nála volt szerencséje tanulni, márpedig a tanoncait nem kezeli kesztyűs kézzel, azt meg kell hagyni. Attól nem lett kivétel, hogy egyébként ő is apuci kicsi lánya még most is, hiába múlt el húsz éves is már.
- Azt majd ilyen kiskapus napokon, vagy az nem lesz? Az egyik unokatestvérem volt úgy pár évig vegetáriánus, hogy hétfőtől csütörtökig semmi hús, péntektől vasárnapig meg belefért a hal és minden vízi élőlény, és egyszer volt szerencsém azon érveléshez is, hogy ezt a malacot láttuk bemenni a folyóba, úgyhogy belefér - meséli kuncogva. Meg kell hagyni, Petrának mindig is voltak sajátos gondolatmenetei, kiskaput mindig mindenre talál és meg kell hagyni, unatkozni is határozottan képtelenség mellette a mai napig. Felajánlja aztán azt is, hogy ha a kolleginának kedve lenne, nyugodtan besegíthet időnként átalakítani az Eridont, a diákok úgyis élvezik a változatosságot. A válaszon elneveti magát.
- Jogos. Azért a Halloweenre tervezett gyertyás dekorációra szándékszom szórni némi pajzsbűbájt, mielőtt valaki valamit felgyújtana. Tudom, hogy a főnix a házunk állata, de nem szeretném igazi főnixfészekként látni viszont a tornyot. Viszont nagyszerű, bármikor arra garázdálkodna kicsit, szóljon bátran, és elárulom az aktuális jelszót, aztán szabad a gazda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem mintha eddig búskomor lett volna, mégis ha lehet, méginkább felderült az arca, a gyümölcsöket ugyanis ő maga is szerette. De egyébként sem hitte, hogy bármiben is befolyásolná, mit ehet vagy nem ehet egy animágus meg az állati alakjában, függetlenül attól, hogy az adott faj éppenséggel fogyaszt-e mondjuk húst vagy sem. Legfeljebb a felépítése, fogazata nem igazán teszi lehetővé, hogy valóban magához vegye az adott ételt.
 - Mindenki animágus a családban? - kérdezett most olyat, amit valóban nem tudott Kedvesről. Elvégre ez magánéleti dolog volt, még ha utána is lehetett járni, ha nagyon akart. Legalábbis a bejegyzetteknek, akik még csak tanulják, róluk nem feltétlenül találna nyilvántartást.
Megrántotta kissé vállát, és aprót rázott fején is, csak hogy megerősítse következő szavait:
 - Őszintén fogalmam sincs. Nem állna tőle távol, hogy lesi a kiskapukat, nekem is szokásom. Ugyanakkor ez a fajta csalás önámítás, magamnak meg nem szoktam hazudni, és szerintem ebben is hasonlít rám. De a vízimalac jópofa - nevetgélt.
A tengeri herkentyűket a pizzán is másféle feltétként kezelték, mint a többi húst, nem is keverték őket, szóval látott benne rációt, de nem gondolta, hogy Mábel kevésbé látná élőlénynek a polipot, csak mert a víz alatt lakik.
Megpróbálhatta volna játszani a félszeg, bátortalan lányt, de esze ágában se volt kéretni magát, még a végén visszakozna Kedves, szóval határozottan bólintott egyet.
 - Szaván fogom, professzor! És jelzem, kiválóan értek a tűzoltáshoz is, nem egyszer sikerült félre annyira egy-egy átváltoztatásom, hogy felrobbant a céltárgy, szóval nagy tapasztalattal rendelkezem a kárelhárításban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem éri meglepetésként a kérdés, annyiszor tették már fel akkor is, amikor Maja még csak tanulta. Röpke mosollyal veszi tudomásul, és megrázza a fejét.
- Ezt így nem mondhatnám azért, a közvetlen felmenőim közül például senki sem az, viszont a lányaim közül a nagyobbik az, a kisebbik meg még csak tíz éves, de mire elég érett lesz ehhez, még kitalálhatja, hogy ő is szeretne animágiát tanulni. Talán nem is bánnám, remélhetőleg nem ő lesz az elefánt a szobában vagy valami hasonló - válaszolja ismét elmosolyodva, habár valljuk be, annak idején ő is aggódott, nehogy a végén tényleg egyezzen az animágus alapja a vizsga előtt nem sokkal manifesztálódott patrónusával. Izgalmas lett volna orrszarvúként, csak jóval nagyobb kihívás is beilleszkedés szempontjából, mint a tényleges alakja.
- Ebben mondjuk látok rációt, és érthető - feleli bólogatva, végtére is ő is érdeklődve nézte mindig is Petra ilyetén kísérleteit, bár a legtöbb igazán nem tartott túl sokáig. Vegán is csak addig volt - egész pontosan két hétig -, amíg el nem mentek egy családi vacsorára, és szinte azonnal rávetette magát a grillsajtra, mert az étterem nem számít. Ő viszont már csak ilyen, lassan a családban senkinek se rebben szeme sem azon, mire milyen magyarázatot talál éppen.
- Ó, ők valóban. Venezuelában kutatva megismerkedtem néhánnyal, állítom, hogy a világ legbarátságosabb állatai - osztja meg a tapasztalatait az említett állattal kapcsolatban. Majd felajánlja, hogy amennyiben a nő érezné a késztetést meg a kreativitást, az ő engedélyével nyugodtan alkothat az Eridonban is akár. Tapasztalatai szerint - habár hazabeszél, nem igazán nevezhető elfogulatlannak - a legtöbb átváltoztatástanra szakosodott ember meglehetősen kreatív elmével áldatott meg.
- Óh... az velem is előfordult már néhányszor, de azért remélem, ilyesmire nem lesz szükség, ha már az Eridon a főnixeké, nem szeretném, ha tényleges főnix-fészekké válna egyszer a tornyunk - válaszolja, és habár most viccelődik, azért mégiscsak komolyan aggasztja a lehetőség. - Tudja, merre lakunk? Ha van kedve, esetleg megmutathatom, talán ideje is lenne megnéznem, hogy megvan-e még egyáltalán a torony, vagy csak a hűlt helyét találom. Nagyon elevenek ezek az eridonosok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nadia

- Halihó! - köszönök bedugva a fejem a résnyire nyitott ajtó mögött, miután meglehetősen határozottan és hangosan kopogtam az ajtó, hogy biztosan hallják odabent. Megbeszélt időpontra jöttem, nagy meglepetést talán nem okozok a felbukkanásommal. Sőt, ez már egészen rendszeres időpont nekem valójában, merthogy habár a Bagolykőben oktatok, gyakorlatban nincs pedagógus végzettségem. Mindössze annyi tapasztalattal rendelkezem, amit az aurorképzőben tanársegédként szereztem. Kaptam is onnan egy ajánlólevelet egyébként, amit csatoltam a jelentkezésemhez, talán nyomott is valamennyit a latban. Mindenesetre az iskola vezetőségével azért abban maradtunk, hogy ez az év amolyan próbaidőnek minősül, és bármikor bejöhetnek az óráimra behallgatni, illetve mindig leadom előre egy hónapra a lecketerveimet és a gyakorlati tevékenységekről minden szükséges információt. Most, hogy ez a mai az utolsó péntek a hónapban, már legalábbis ami a tanítási napokat illeti, egy svájci óra pontosságával érkezem délután negyed háromra.
- Ugye nem zavartam meg semmit? Meghoztam az ehavi adagot - jelentem be, meglengetve a piros mappát a bal kezemben, és mivel ez az én időpontom, amennyiben nem érkezik semmilyen más utasítás Nadiától, beslisszolok a hozzávetőlegesen huszonöt centire nyitott ajtó résén oldalazva.
- Jelentem, legépelve, időrendben sorba rakva, témákra bontva. A gyakorlati tevékenységet még nem hirdettem meg, de az első évfolyamhoz már egyeztettem egy botanikus ismerősömmel, és a gyógynövénytan tanárt is szeretném bevonni, a másodikosokhoz pedig beszéltem a gyógyítóval, sikerült egy medimágus ismerősömet is bevonni, csatoltam az önéletrajzát, ellenőrizhető a fővárosi ispotálynál, illetve nem ígérem, hogy sikerül, de rajta vagyok az aurorképzőből meggyőzzem a taktikai képzés tanáromat is. Egyelőre nem zárkózott el a lehetőségtől - osztom meg a legfontosabb infókat, a mappát az asztalra téve, hogy bele is nézhessen, miről beszélek, aztán befogom a szám, és úgy helyezem egyik lábamról a másikra a súlyomat, meg vissza, mint aki most várakozik a végső ítéletre, hogy ez jó lesz-e, vagy kezdheti elölről.