Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ugyan tudata előszobájában minden gondja ott toporgott, most mégsem tudta semmi levakarni arcáról mosolyát, lelkéből kiűzni izgatottságát. Kicsit úgy érezte magát mint egy tinilány, akinek ott volt a kezében a jegy a kedvenc zenekarának másnap esti koncertjére, ráadásul backstage látogatást is magában foglalt.
Persze az átlag tinédzser nem egy Kedves kaliberű férfi miatt dobná le a bugyiját, és Abigél is kinőtt már ebből (legalábbis nem ivott még eleget hozzá), de a maga területén a prof igenis rocksztárnak számított, legalábbis olyasvalaki számára, aki az átváltoztatástan területén mozgott az elmúlt majdnem húsz évben. Egy szó mint száz, egészen felvillanyozta a nőt a gondolat, hogy együtt dolgozhat vele, a meghívás az Eridonba meg már sok(k) volt.
Lelki szemei előtt meg is jelent a lángokban álló torony, de gyorsan elnyomta piromániás énjét, mielőtt még valami árulkodó kifejezés jelenik meg arcán.
 - Pedig néhány pillanatra biztosan dobna a hangulaton - jegyezte meg azért szórakozottan, de aztán gyorsan bólintott párat komolyan, jelezvén, hogy erre persze nem kerülhet sor. Hallott ő már leomló toronyról, jobbnak látta nem megidézni az esetet.
 - Tudom, merrefelé van, de a bejáratot talán csak egyszer láttam, és azóta se vagyok biztos benne, hogy valóban az volt az, vagy csak egy titkos helyiség, amibe véletlenül épp a főnixek szerettek járni annak idején. Szóval mehetünk! - pattant fel, és ha Kedves is készen állt rá, hogy elhagyja asztalát, mellé szegődve, különféle transzformációs gyakorlatokat kitárgyalva vele az úton, elhagyta a tanárit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Szerintem az tökéletes. Nem semmi munkája lehetett benne, hogy tényleg megtalálja ezt a dátumot. - A falnak vetett vállal, féloldalasan hajolok a mellettem álló navinés határidőnaplója felé. Ő a hátát a falnak vetett, mellettünk tanárok és diákok haladnak el, ki a szerkesztői szobából jött ki, ki meg éppen színjátszó próbára siet. Hanni is ez utóbbi miatt járt erre, de mivel az ő próbája csak később kezdődik, és ha már erre tévedt, akkor feltétlenül alkalmasnak találta a pillanatot, hogy egy igen fontos dolgot oszt meg velem. Közel hajolok hozzá, hogy jobban halljam azt, amit mond, mert azért van nyüzsgés nem is kicsi, és közben mosolyogva bólogatok. - Szóval akkor itt jövök be én, és hozom őt is. - Mert nem egyszerűen csak a dátumot egyeztetjük, hanem a részleteket is, noha kívülről nem feltétlenül tűnhet ez csak szimpla tanár-diák beszélgetésnek, sőt, még én is félreérteném, ha nem tudnám, hogy kik is vagyunk egymásnak. - Tökéletes. - Felpillantok, amikor ketten túl közel mennek el mellettünk, és megpillantom a távolban Rue-t. Csak egy pillanatra, mert a következőben már ki is takarják, de amióta Miksa mondta a mosolygást, már én is érzem magamon, ahogy elmosolyodok, így ezzel együtt inkább Hanni felé fordulok, hogy bólogassak arra, amit mond, és szinte kényszerítem magam, hogy ne nézzek fel, csak a lányra koncentráljak. - Rendben, akkor találkozzunk ott. Mikor van vége az óráidnak aznap, lemehetünk együtt is a faluba, felugrunk hozzám, aztán mehetünk is tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Azt hittem ez is egyszerű nap lesz, aminek a végén a könyvesboltból hozott legújabb szerzeményemet olvashatom a kocsmában. Hétvégén úgy se szokott olyan sok ember jönni, hogy képtelenség lenne leülni egy pillanatra. Viszont ahogy bekanyarodtam a tanári szobához vezető folyosóra, egy ismerős szempárra lettem figyelmes. A gyomrom szinte azonnal apróra zsugorodott, és amíg odaértem hozzájuk, folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ennek az embernek bizony van valakije. Ámbár minél jobban vizslattam a kis párost, annál kevésbé voltam ebben magabiztos.
Tisztes távolságba megálltam, és nekidőltem a falnak, hogy ne halljam, amiről beszélgetnek, de Albi mégis tudja, hogy rá várok. Tiszteletben tartom a magánügyét, még akkor is, ha nagyon nem tudom hova tenni, amit látok. Táskámat inkább magam elé húztam, és kikerestem belőle a kölcsön kapott kötetet. Minden nap beraktam, mióta elolvastam, hátha valamikor meglátom. Nem volt merszem írni.
Ránéztem kopott üvegű karórám számlapjára. Volt még egy kis időm a munkáig. Bár nem annyi, hogy sokáig nézegessem még a párost enyelegni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Az ember azért lát ezt-azt a szeme sarkából, főleg, ha ez-az igen színes, mint ahogyan azt a közeledő, majd a közelben helyet foglaló Rue is teszi, nekem pedig ezen mosolyognom kell. Utoljára tizenhat évesen voltam ennyire szerencsétlen és izgatott egyszerre, de úgy tűnik vénségemre, így huszonkét évesen megint előjött a dolog, noha a közeg némiképp változott. Utolsó egyeztetések, minden szép és jó, két puszi, egy ölelés, és Hanni megy is tovább, még hangosan visszaszólva, hogy akkor jövő pénteken találkozunk. Én bólintok, de mosolygó alsó ajkamat beharapva már fordulok is, hogy a lány felé lépjek, és ahogy ő, úgy mellette én is megtámasszam a falat, egészen közel hozzá. - Lehetetlen az arcodról olvasni, de feltételezem, hogy végeztél a könyvvel. Vártam a baglyod. - nyilván, mivel akkor nem ilyen körülmények között találkoztam volna vele, nem egy folyosón, ahol mennek el mellettünk az emberek, felnőttek és diákok egyszerre. De most már így alakult, ebből is képes vagyok kihozni a maximumot. Nem, nem és nem, ki sem akarom hozni, hát mit beszélek? Ez csupán csak csevej. - Hogy tetszett? - erős fiú vagyok, már hozzászoktam a negatív kritikához is, de azért remélem, hogy egy kicsit sikerült tetszést találnia Wendelin életében, az én első számú, imádott történelmi boszorkáméban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Idegesen babráltam az egyik nyakláncommal, amíg oda nem ért. Rápillantottam, és hanyag mozdulattal nyújtottam felé a könyvet. Meglepően közel volt, számomra kicsit túlságosan is. Nem voltam híve mások személyes szférájának megsértésének. Elemelkedtem a faltól, és oldalvást fordulva, kissé távolabb dőltem neki újra, hogy jobban rálássak a férfira. És nem mellesleg növeljem a köztünk lévő távolságot.
- Nem mondtam, hogy küldök baglyot - jelentettem ki egyszerűen, még a szemöldököm is összefutott egy pillanatra a feltételezés hallatán. Agyamat túlságosan lefoglalta, hogy az előbbi szituációt próbáljam megfejteni ahhoz, hogy felleljem a mondatai mögött húzódó második üzenetet.
- Tetszett az író stílusa. Egyedi, és nagyon szépen kidolgozta a könyv történéseit, hogy legyen egy íve a narratívának. A karakternek tetszett a fejlődése, bár kicsit irritáló volt a makacssága. Az egyetlen, amit hiányoltam, az egy kicsivel több kreativitás a halálok terén. Ha én annyiszor halnék meg, ahányszor akarok, akkor biztosan minden módot kipróbáltam volna. Az alapokon kívül. Valószínűleg feljegyzéseket is vezettem volna róla, rangsorolva fájdalom, gyorsaság és hatékonyság szerint. De persze értem, hogy itt a lélekpszichológia fontosabb volt - fejtettem ki kvázi ledarálva a véleményemet, egyetlen érzelem nélkül az arcomon. Aztán hirtelen szűkült összébb a pillám, ahogy tekintetem újra oda révedt, ahol előbb a csinos lánnyal ácsorgott. Ha éppen mondat közepén is volt, kezdtem neki újra.
- Hey, te neked amúgy nincs valakid jelenleg? Mármint egy percig ne gondold, hogy Miksa érzelmei szemernyit is érdekelnek, de ez? - vágtam ki a kezem oldalra, mutatva a két alak hűlt helyére, miközben bíráskodó pillantást küldtem Albi felé. - És a lánnyal szemben sem fair. Tudja, hogy mással vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Tényleg nem? Nem figyelhettem, mert akkor már láttam Miksán, hogy a következő pillanatban valamit be fog szólni. Nem értem, hogy mi a baja Rue-val, nekem kifejezetten szimpatikus lány, olyan, akivel jól esik az időmet tölteni. Nem csavargatja a haját, nem kuncorászik, hanem egyenes, egyszerű, kellemes. Hát nem pont ilyen az, amire az ember vágyhat? Az ilyen lányokat kerülöm, nehogy egybe beleszeressek. Arra is van már ötletem, ha az anyukám esetleg rákattanna arra, hogy legyen egy unokája tőlem, mielőtt vége lenne a csodás földi karrieremnek, csak Miksa most nincs olyan állapotban, hogy felvessem neki, hogy mi lenne, ha a nő, aki a felesége lesz, hordaná ki a gyerekemet, és ők nevelnék fel, de úgy, hogy az anyukám is unokájaként szerethesse. Szerintem a szerelem ennyit bőven kibír. De persze, ez a legvégső eset. - Pont ez a lényege. Ez nem a racionalitásról szól, hanem az élvezetekről. Wendelin szerelemmel szerette a maglyahalált, később pedig ez is lett a veszte. De így szép meghalni, azért, vagy akiért, akit igazán szeretsz. - Nem, én nem szeretem igazán azt, ami végül elvisz majd, bár lehet, hogy stílusosabb lenne úgy eltávozni, hogy életem szerelmét védem, ha nem éppen ő mártja belém a kést. Igen, mostanság picit feszkós otthon a hangulat.
- Annyira kíváncsi lennék, hogy miért nem kedvelitek egymást. Kivéve, ha szex is volt a dologban. - Ezt a mondatot már a másik félnek is mondtam, hogy azt nem akarom tudni, ha megfektette Rue-t. - Miksával az életünk nyitott...volt, amíg be nem csajozott. De bocsánatos bűn, ha megtartja a lányt. Nagyon hasonlít rám, mintha testvérek lennénk, így tökéletes anyja lesz a gyerekeinknek. - Jelentem ki fesztelenül, mintha ez egy tény lenne, de lehet, hogy erről az apróságról Laurát is tájékoztatnom kellene. Szereti Miksát, aki az életem szerelme, és akinek én is az vagyok, miért is mondana nemet? - Hanni a húgom párjának a húga. Andris a jövőhónap elején meg szeretné kérni a húgom kezét, de fontos neki, hogy a család is jelen legyen, és mivel tudja, hogy ilyenkor el szoktunk utazni Miksával kikapcsolódni, egyeztette a dátumot a tökéletesen titkos, de mégis feltűnően nagy családi vacsorához. Így Hanni hamarosan a kishúgom lesz, úgy, ahogy Miksa húgai is azok lettek. Nem kezdek ki kiskorúakkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Albert szavai nyomán azonnal drága egyetlen anyánk jutott eszembe, szinte azonnal. Makacs dühvel telt meg a mellkasom egy pillanat alatt. - Meghalni mindenki tud. Életben maradni, vagy kitartani a szerette mellett kevesen - szóltam kicsit kimértebben, mint amit a szituáció megkövetelt. Az ellenérzéseim ezúttal nem Albi ellen szóltak, mégis talán úgy tűnhetett. Pláne annak a fényében, amit az előbb láttam. És nem is bírtam ki szó nélkül.
- Komolyan, ti csak a szexre tudtok gondolni? - hitetlenkedtem, és pupilláim íves kört jártak szemüregemben. Már nyílt is a szám, hogy kifejtsem azt a rengeteg dolgot, amiért ellenérzéseket táplálok szíve választottja iránt, amikor csak úgy rám zúdította a fél életét. Egy lépést hátráltam, és kitártam magam elé a kezem.
- Oké, elég lesz, ezt én mind nem akartam tudni - ráztam hozzá a fejem. Hirtelen minden idealizált kép, amit eddig láttam megdőlt. Aki előttem állt nem volt más, mint Miksa legjobb haverja. Egy férfi, aki biztosan kihasználja az összes nőt, akin megesik a pillantása. Mégis hogy lehettem ekkora hülye?
Aztán a nagy magyarázkodását hallva már majdnem megenyhülök újra, ha nem lett volna ott az a kicsi kis utalás a végén.
- Kiskorúakkal nem mi? Csak mindenki mással? - vontam fel a szemöldökömet. Éreztem, hogy számomra ennek itt vége kell, hogy legyen. Egyszerűen nem akartam többet tudni. Többet érezni, vagy csak egyszerűen látni. - Tudod mit, felejtsd el. Amúgy is mennem kell. Nagy Sándor prof már várja a beadandóm - csaptam rá az órámra, majd intettem a tanári szoba felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Az igazgatóval kellett váltania néhány szót, illetve a pszichológussal is. Vészesen közelednek a vizsgák, és ilyenkor szeret extra lehetőségeket biztosítani, illetve megismerkedni a negyedévesekkel. Ez utóbbi eddig el is maradt, annyira rákoncentrált a mostaniakra, így némi faluújságra szúrt órarendböngészés után meg is találja, hogy éppen most lenne alapozó órájuk, vagyis tökéletes alkalom arra, hogy összeismerkedjenek. Albertet viszont nem találja sehol, de a hangját mintha hallaná - egymillió hang közül is megismerné a szeretett gyermeket -, így a folyosóra lépve már látja is, elindul felé. A felesége ugyan kéri, hogy a gyermekeiknek adjon teret, de ugyan mi rossz sülhetne ki belőle?
- Danvers kisasszony, elnézést, hogy megzavarom a beszélgetést. Fiam, most lenne órád a negyedévesekkel, bemutatkoznék nekik most, ha nem baj.
Valójában úgy véli, hogy semmi oka ne lenne a gyereknek nemet mondani az öregének, így hát elégedetten biccent, majd elindul tovább, de azért még hátrafordul, mielőtt eltűnne a szem elől.
- És beszélj anyáddal, mert aggódik miattad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Szíven üt az, amit mond, főleg a kimértség, és ez az, ami emlékeztet arra, hogy nekem pontosan ezért nem is szabad szeretnem, mert nem tudok maradni, mert nincs annyi időm, hogy egy teljes, közös életet adjak valakinek, pedig szeretnék, vagyis szerettem volna, mert már nem szabad úgy tekintenem erre, mintha most is szeretném. Én inkább arra fókuszálok, hogy a szeretteim boldogok legyenek, hogy mindenki megtalálja a maga útját, és, hogy ameddig csak tudok, jelen legyek én is. Ahogy nézem őt, azon kapom magam, hogy szeretném neki elmondani, hogy mi is történik velem, hogy szeretném, ha azok közé tartozna, akik tudják, hogy mennyire rövid időm van még, azonban, amikor kinyitom a szám, mégsem ezt mondom, hiszen ez teher, amit látok a szüleimen és Miksán is, teher, amit egyiküknek sem kéne cipelni. - Egyetértek, meghalni valóban könnyű, azonban ott van az az opció is, hogy szeretnél kitartani, de nincs lehetőséged, vagy éppen azért ágálsz az ellen, hogy valakit mélyen megszeress, mert tudod, hogy nem tudod megadni, amit megadnál. - az én döntésem pedig innentől fogva logikus és ésszerű. Nincs szerelem, nincs szívfájdalom.
- Brit tudósok szerint nem csak, azonban az agyunk olyan, hogy ha végeztünk a szexre gondolással, akkor van harminc másodpercünk, míg valami másba bele nem látjuk megint a szexet. Az egyik haverom egyszer egy szegélylécbe látta bele, bár ő eléggé be volt tépve akkor. - a lényegen viszont nem változtat, hogy igen, mindenbe képesek vagyunk belelátni. Látom, ahogy megenyhül, még akkor is, ha nem tudom tartani a határokat, azonban a következő pillanatban megint felháborítom, de most nem a jó értelemben, és hirtelen érzem, hogy nem kéne magyarázkodom, mégis megteszem, szinte azonnal, finoman megérintve a könyökét. - Nem, nem, nem, nem én nem. Nem úgy, ahogy hiszed. Nem használok ki senkit, nyílt lapokkal játszom, és csak olyannal megyek el messzebb, aki benne van abban, amit adni tudok. - hozzátenném, hogy ő vele éppen azért, mert nem csak ennyi lenne, nem juthatok el eddig sem, de akkor egészen biztos, hogy felképelne, és azért, ezt mégiscsak elkerülném. Ahogy szívesen elkerültem volna azt is, hogy megszólítanak, mert eddig nem titok, hogy nem hangoztattam, hogy ki is vagyok én, de hát mindenki tudja, hogy ő kicsoda. - Rendben, a mai témát úgyis megvitathatjuk a következő alkalommal is, jó ütemben haladunk. - Végül úgy csinálok, mintha egy idősebb tanár lenne, és sétál is tovább, amikor visszafordul, és tudom, hogy ezzel vége a játéknak. - Felhívom őt, apa, mindenképpen. - hozzátenném, hogy jól vagyok, de tudom, hogy az sok kérdést vetne fel, így csak nézem a távolodó alakját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egy pillanatig mind a ketten csöndbe burkolódzunk. Lassan a folyosó is kihalni látszik. Agyam a szavait forgatja, keveredik a saját keserűségemmel, és habár valahol sejtem, hogy a bölcsesség szintén tapasztalaton alapszik, mégis úgy reagálok, mintha csak teóriákról beszélgetnénk.
- Ez hülyeség. Félni a haláltól a legirreálisabb érzelem. Egyszer mindenki meghal, ez tény. Vannak, akik öreg korukban, vannak, akik balesetben, de az is lehet, hogy holnap félresikerül egy varázslatom, és holnap után már itt sem vagyok. Attól még nem fogok magamtól megvonni minden érzelmet, és nem fogok zárdába vonulni, hogy biztos ne hiányozzak senkinek - magyarázok hevesen, pedig éppen nekem nem volt jogom erről magyarázni. Én vagyok az, aki három éve nem mer kialakítani rendes emberi kapcsolatokat. Én, aki még a testvéreit is ellökte magától.
Az érintésre megfagy az ereimben a vér, és teljesen megdermedek. Habár indultam volna, mégis megvárom a magyarázatát. Nem értem a mögöttük rejlő utalásokat, félmondatokat, és ez csak bizalmatlanságot kelt bennem. Ám mielőtt megszólalhattam volna, a perifériában feltűnt egy újabb alak. Karjaimat összevontam a mellkasom előtt, ahogy felpillantottam a tanárra.
- Professzor úr - biccentettem, és pillantásom a környezeten zizegett a "fiam" szóig. Értetlenül vontam össze a szemöldököm, és járattam íriszeimet a két férfi vonásain. Hogy nem tűnt eddig fel?
Csöndben hallgattam őket, és még egy ideig nem szólaltam meg, amikor már az idősebbik Holló ellépett a párosunktól. Aztán kifejezéstelen arccal Albi szemeiben kutattam az igazság után. - Nyílt lapokkal játszol mi? - tettem fel az egyetlen kérdést, immár igazi dühvel a hangomban. Utáltam, ha megvezetnek. Utáltam, hogy elhittem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Nem, félreértesz, én nem a haláltól félek, csak elkerülni szeretnék olyanokat, amik a halálommal hátramaradnak. - Olvastam egy könyvben nemrég, hogy ez az egyetlen közös bennünk a világ összes élőlényével együtt, hogy egy nap mind meghalunk. Amikor láttam Róza kocsiját elsüllyedni, benne Miksával, aki nem bukkant fel, megtapasztaltam, hogy milyen kiszámíthatatlan is ez az egész. Én, a magam halálával kapcsolatban optimista vagyok, azt mondták, hogy a legidősebb ember, akiről tudnak, hogy ebben a betegségben szenvedett, negyven éves korában halt meg, tehát, én magam is akkor fogok. Aztán Fabiola levelet írt, elmondta, hogy hirtelen kezdett el romlani az állapota, hogy nem hiszi, hogy annyi ideje van, mint tervezte. Pillanatok kérdése volt a leépülés előrehaladása. Én pedig, ha tehetném, már tegnap elmentem volna hozzá, hogy olyan hosszú ideig legyek vele, amíg már csak meg nem un, és el nem zavar. - Bárcsak hasonlítanánk ebben. - Én görcsösen ragaszkodom ahhoz, hogy ne legyen több szenvedő a szükségesnél. Idővel a húgomnak is meg kell majd tudnia, de már csak akkor, amikor nem tikolhatom tovább, de addigra remélem, hogy feleség lesz, és talán édesanya is.
- Nyíltakkal. - Már akkor éreztem, hogy hűvösség vesz körbe minket, amikor az apám megszólított, és most, ahogy Rue-ra nézek, ahogy meghallom a hangját, tudom, hogy én okoztam ezt, bár nem tudom, hogy miért, hiszen nem hazudtam semmiben, de mégis meg kell magyaráznom neki, pedig a magyarázkodást sosem tartottam szerencsésnek. - Eridonos voltam, még most is annak érzem magam. Miksa a legjobb barátom, egy napon, sőt egy percben, egy kórházban születtünk, az anyukáink legjobb barátnők, elválaszthatatlanok vagyunk. Ikrek, két apától és két anyától. Én az alapképzés után egyetemre mentem, és most jöttem vissza, hogy a gyakorlati időmet itt töltsem le. Az apám után neveztek el, Albertnek. Az évnyitón, amikor kivittem Miksát, beszóltál nekem, egészen addig ott ültem én is, a tanári asztalnál, Henrik mellett. - Arról viszont igazán nem tehetek, hogy kitakart a bicepsze, az az ember hatalmas, és nyilván olyan, akit sokkal előbb észrevesz mindenki, Miksával is ez a helyzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Úgy tűnt tényleg nem értem Albertet. Nem tudom megfejteni a gondolatait, a szándékát. Nem volt olyan, mint Winter, vagy Zack, és véletlenül se volt olyan, mint Paul. Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, nem dacosan, inkább csak védelmet követelve. Mogyoró tekintetem a vonásait vizslatta, próbálva eldönteni, hogy csak játszik-e velem. Mint Zack. Lehet csak Miksa vette rá. Ők is fogadtak. Aztán mégis én maradok hoppon, mikor már elhiszem, hogy van olyan férfi, aki nem csak azért közelít, hogy megfektessen.
- Bevallom, az évnyitón nem figyeltem. Olvastam, és már csak azt láttam, hogy Miksa valakivel halad ki, pár elsős pedig megsemmisülve ül az asztalnál - jelentettem ki, még mindig azon morfondírozva, hogy vajon hogyan álljak Albihoz. Most őszintének tűnt. Túlságosan, amihez szintén nem vagyok hozzászokva. Az a sok titok, ami mindig övez, a kérdések, amik a levegőben lógnak, de nem lehet őket feltenni. Mégis annyira ismerős, hogy szinte már barátságos. És talán épp ez történik jelenleg is. Mert tudom, hogy valami mégis van, mégsem tudom lehámozni a hagyma rétegeit, hogy eljussak a válaszig.
- Miért magyarázkodsz? Hagyhattad volna, hogy csak elsétáljak - léptem meg mégis a kérdést. Olyan más volt. Az arcomról is le tudta olvasni az értetlenkedést. - És most mi lesz? Hogy tudom, hogy tanár vagy? - tettem hozzá halkabban. Valamiért nem szerettem volna, ha vége szakad a barátságunknak. Könyvek és okoskodás, de mégis olyan megnyugtató.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Ha én így indítottam volna az első évemet, ahogy ők, akkor az apám, aki sosem bántott, de tényleg, egy rossz szóval sem, valószínűleg olyan véresre seggelt volna, hogy egy hónapig nem tudok leülni. - Ez nem túlzás, ez az igazság. Tudom, nem szép azt mondani, hogy régen minden jobb volt, de tény, hogy régen minden jobb volt. A kislányok kislányok voltak, a tisztelet pedig alapvető volt. Az, hogy beszólogatunk egy prefektusnak és egy olyan embernek, aki rengeteget dolgozott azért, hogy a házunk megnyerje a házkupát, nem volt éppen természetes. Mindenki tudta, hogy hol a helye. - Miksa védelmező, nem maga miatt ment neki annak a lánynak, hanem azért mert egy szerettét bántották. Sokszor ő maga sem tudja, hogy milyen erő lakozik benne. - Mondom én ezt úgy, és teljes nyugalommal, hogy egyik pillanatban még az instát bogarásztam a következőben pedig már a falnak nyomja találtam magam, miközben kést szorongatott a kezében. De akkor is tudom, hogy engem nem bántott volna. Nem akart bántani, csak nem tud megbirkózni az érzelmeivel.
- Nem szerettem volna, hogy csak elsétálj. - van valami benne, ami hozzá húz. Nem tudom megmondani, hogy mi, egyszerűen csak nem tudok távol lenni tőle, pedig mindenkinek az lenne a legjobb. Nem tudom megadni azt, amire a lányok vágynak, vagy azt, amire én is vágyok, mert egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy nem én rendelkezem az életem felett, hanem egy kór. Dobogós mágustusabajnok voltam, párbajokat nyertem, versenyekre vittek, akár még a leghatalmasabb mágussá is válhattam volna, majd egyik pillanatról a másikra letaglózó ténnyé vált, hogy haldoklom, hogy az agyam és a varázserőm fokozatosan leépül majd, és bár jól hangzik, hogy van még tizennyolc évem, de ha meg is érem, nem fogok a végén senkit sem felismerni, és úgy halok majd meg, hogy nem tudom, kik vesznek körül, nem kérhetem senkitől, hogy ebben legyen partner. - Mit változtat, hogy tanítok? Engem ismertél meg, van egy foglalkozásom, pénzt keresek, az egyik legszebb szakmát választottam, és örülök, hogy a tudásomat átadhatom. De én, ezzel együtt is én vagyok, Rue.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nem akarta ezt az egészet. Az a kis megnyugvás, amit a tudat adhatott volna, hogy ismeri az okát, nem létezett. Soha nem létezett. Nem tudta, mivel érdemelte ezt ki és hogy miért történik.
 Egy üvegcsét szorongatott remegő kezében, de csak úgy, mint Benett bájitala esetében, ennek birtokában sem érezte már biztonságban magát. Ez megy, amióta hazajött a szünetről. Minden éjjel ujjai közt forgatta a fiolát és mérlegelte, melyik döntése fáj kevésbé. A nyugtalan álom vagy a rémkép, ami nappal kergetheti.
 Szakadozottan vett levegőt, ahogy elrugaszkodott az erkély korlátjától, majd az ajtóhoz ment és benézett a folyosóra. Semmit sem látott vagy hallot. Türelmetlenül hátrált vissza a külső falhoz, hátha a századik próbálkozásával sikeresen tud nyugalmat erőltetni magára. A csillagos égnek emelte a tekintetét, nyelt egyet. Igyekezett legalább a légzését lecsillapítani, amikor léptek zaját hallotta.
 Alapjáraton rettegnie kellett volna. Este volt és sosem származott jó abból, amikor összeakaszkodott olyankor mással a kastélyban. Most meg úgy kapaszkodott a lehetőségbe, mint az utolsó esélyébe. Megint kiforult a folyosóra, remélve, hogy Kornéliának igaza volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nagyon nem tetszett, ahogy az akkori szituációról beszélt. Lehet, hogy a lányok túllőttek a helyzeten, de attól még a nyilvános megalázás nem megoldás. - Miksa akkor is neki ment volna a lányoknak, ha őt bántják. A nagy egója nem bírta volna el, hogy egy kislány a szájára veszi - feleltem reflexből, kicsit indulatosabban, mint kellett volna, és ezért nem is fűztem semmi mást a témához. Ha beleforgunk a Miksa spirálba, akkor nem lesz belőle kiút, ám így is pont elég időt pazaroltunk el rá.
Nem hittem neki. Nem hihettem el, hogy "csak úgy, nem szerette volna, ha elsétálok". Ez olyan mondat volt, amit begyakorolnak a tükör előtt, hogy igaznak tűnjön. Biztosan.
- Igen, ez igaz. Nem leszel más ember, de a kettőnk viszonyának változnia kell. - A tanárok nem próbálják felszedni a diákokat. Legalábbis nem normális körülmények között. És bármennyire tudtam, hogy vannak kivételek, Albertet nem számoltam közéjük, és akkor dől az elmélet. Nem hazudna? Talán mindent rosszul látok?
- Például... például akkor mostantól magázódnom kell veled? Vagy... átgondolnom, hogy mit mondok! Mármint nem kéne, hogy így számon kérjek egy tanárt, mint ahogy most is teszem - túrtam bele a hajamba, ahogy rájöttem, hogy ugyanúgy folytatom az információk tudatában is. Az agyam egyszerűen képtelen feldolgozni. Az előbb még csak a kedvességével nem tudtam mit kezdeni, most meg már hirtelen Holló professzornak kéne szólítanom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Még mindig nem tudtam, hogy álljak... mindenkihez. És ráadásul közeledett az év vége is. Az utolsó év végém. Kilátástalan voltam, bármennyire is úgy tűnt, hogy tudom mit csinálok. Éppen ezért ez az egyedül mászkálás még jobban is esett a kastélyban, mint hittem volna. Kiszabadulni a pokoli Gárgyán kúriából, és kicsit arra hallgatni, ami az agyamban van. Egyik gondolat kergette a másikat, aztán egyszer csak az egyik előttem állt. Teljes valójában.
Arcomról leolvasható volt a hitetlenkedés, ám ahogy egyre közeledtem az alakhoz, úgy keményedtek meg a vonások. Prefektus voltam. A kötelességemet végeztem.
- Zalán, ugye nem kell emlékeztetnem téged arra, hogy mikor van a lámpaoltás? Tudom, hogy nehezen alszol, de ez nem mentség arra, hogy éjszaka a folyosón kóricálj - jegyeztem meg fáradtan. Utáltam kerülgetni a témát. Gyűlöltem, amiért a fejünk fölött lógtak a kérdéseim, és még inkább, hogy képtelen vagyok elvonatkoztatni tőlük. Megláttam Zalánt, és azonnal eszembe jutott. Ott volt az összes vonásában, a fáradt tekintetében, a hanyag testtartásában. És nem segíthettem rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A lány hangjától libabőr futott végig a karján és sóhaj szakadt fel belőle. Tudta, hogy ilyesmit fog mondani, de minden mondat, amit eltervezett válaszképp, darabokra szakadt az elméjében.
 - Autumn... - El akarta magyarázni a miérteket, még ha szétszórt is lesz, ám a hangja megcsuklott. Kezét a szájára tapasztotta, nehogy hangosan törjön elő belőle a kétségbeesés, szemét lehunyta, hogy visszatartsa a könnyeket. Muszáj volt elfordulnia.
Elszégyellte magát. Mégis mit képzelt magáról, hogy őt zaklatja ezzel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Szigorú tudtam lenni, ez tény. Magammal szemben, a húgommal szemben, és a barátaimmal szemben is. Mégse éreztem, hogy a szavaim megkövetelik Zalán cselekvését. Valami másnak kellett a háttérben lennie. Újabb rejtély. Valami, ami nyomja a lelkét, és hiába ajánlanám fel, hogy meghallgatom, biztos csak újabb falakba ütköznék. Mégis, az arcvonásaim egy pillanatra csak, de megszelídülnek, és ha a szívemre hallgatnék azonnal átkarolnám, hogy megnyugtassam.
- Zalán? - suttogom csak végül halkan az erkély csöndjébe. Félek kérdezni, félek válaszolni. Eltávolodtunk, ez látható, de talán én még annál is jobban. Addig ismételgettem magamban a mantrákat, hogy meggyőztem az elmémet, hogy aki előttem áll, sose fog bízni bennem eléggé. És most féltem ilyen sebezhetőnek látni. Megtört? Ennyire rossz a helyzet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Járkálni kezdett. Mindig ezt csinálja. A lépések ólomsúlyúnak érződtek, akárcsak a beismerés, amit megért szavakba önteni.
 - Nem akartalak felzaklatni - préselte ki az ujjai közt. - És megbántani sem. Nem akarlak nyaggatni Autumn, nem szeretném, hogy dühös legyél rám, vagy hogy kényelmetlenül érezd magad miattam, én... úgy sajnálom.
 Felnézett a lányra, az íriszére kúszó viharfelhők reményvesztett cseppeket hintettek a tekintetére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Megfagyott az ereimben a vér, ahogy meghallottam Zalán halványkék hangját. Mintha nem is erről a világról jött volna, olyan más volt. Libabőrözni kezdett az arcom, mintha csak valami rosszat sejtene, és értetlenül, szinte bambán néztem a fiúra.
- Felzaklatni? - kérdeztem vissza halkan, inkább csak magamtól, mint Zalántól. Úgy tűnt ő valami egészen más gondolati síkon mozgott, mint én. Valami olyanról beszélt, amiről tudtam, hogy ott van, én is éreztem, de mégsem mertem gondolni rá. Nem beszélhet arról, mert az azt jelentené, hogy ennyi volt. Így vagy úgy, de valami rávenné, hogy beszéljen róla, és elég csak ránézni, hogy tudjam, nem azért, mert egyszeriben Csipkerózsika lett.
- Nem vagyok dühös. Majd... kitalálok valami könnyű büntetőmunkát, és el is felejtjük, hogy itt találtalak - válaszoltam inkább automatikusan hárítva. Közben kicsit közelebb sétáltam Zalánhoz, hátha engedi, hogy a vállára téve a kezem, megnyugtassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Fejét rázta az eridonos magyarázatára, amíg megint a korláthoz hátrált, de számított rá, hogy kaotikusnak fog hatni a vallomása. Annyira el volt foglalva azzal, hogy erőt gyűjtsön egy újabb kísérlethez, valósággal villámcsapásként hatott rá az érintés. Tüdejébe szakadt a levegő tőle, arca eltorzult és úgy vonta magához a lányt, mintha ez lenne az utolsó nap, amikor láthatja őt. Remegett az egész teste, mert egész délután próbált talpon maradni és visszafogni a látomásokat. Végleg kimerült. Az a sok ígéret, amit magának és másoknak tett azzal, hogy kézben tartja a dolgokat... most már olyan nevetségesnek hatott az összes.
 - Elrontottam mindent. És nem érdemled, hogy ezek után a nyakadba borítsam... - mondta szakadozottan. - Önzőség az egész tőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Érintésemet újabb követte, ahogy tehetetlenül vontam magamhoz Zalánt. Egy pillanatig haboztam csak, míg vissza nem öleltem, és habár sokkal alacsonyabb és kisebb voltam tőle, mégis igyekeztem minél jobban körbeölelni.
- Shh... ne mondj ilyeneket, nincs olyan, amit nem tudnánk helyrehozni - csitítgattam, és jobbom ujjai nyugtatóan köröztek a fiú tarkójánál. Nem értettem. Fogalmam se volt róla, hogy mi történik, csak hogy ott kell lennem, és türelmesen várnom, hogy kibukjon. Vagy... legalábbis nagyon reméltem, hogy beválik. Summerrel ezt a játékot űztük évekig. Csak ott több volt hozzá a kiabálás.
Addig öleltem, amíg csak szüksége volt rá. Nem bontakoztam ki, nem kértem számon. Most az egyszer teljesen elvetettem minden gondolatot, és a szívemre hallgattam. A világ legnehezebb dolga volt, mégse tudtam figyelmen kívül hagyni. Zalán a barátom volt, és segítenem kellett neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Szemét hunyta be olyan erősen, hogy a könnyek kiszabadultak. A lány nyakába temette az egész arcát, befogadta az illatát, de mintha most ez sem akart volna segíteni rajta. Szaporán vert a szíve, egyenetlen ütemben emelkedett és süllyedt a mellkasa. Úgy kapaszkodott Autumnba, mintha az tartaná vissza, hogy átessen a korláton.
 - Olyankor távolodtam, amikor... nem kellett volna és olyankor akarom, hogy itt legyél, amikor nem szabadna. Vagy amikor már késő. Mi ez, ha nem önzőség?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

-Nem.- ezt olyan határozottan mondom ki, hogy talán még egy kicsit magamat is meglepem, de talán inkább azzal, hogy nem akarok ilyen keményen ellenszegülni neki. - Nézd, Miksa nem tett volna ilyet saját maga miatt, ebben biztos vagyok, és nálam jobban senki sem ismeri a világon. Magasról tett volna rá, ha neki szólogatnak be, és tudom, hogy azt fel sem vette, viszont ő védelmező, védi a sajátjait, és az a lány hozzá tartozik. - Fene se hitte volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de igen, van egy lány, aki Bontovich Miksához tartozik, és ezt nagyon is tiszteletben kell tartani, ahogy azt is, ahogy ő vigyáz rá. Ez egy teljesen más szituáció volt, mint csak pimaszkodás.
- A kettőnk viszonyának? - kérdezek vissza egy kicsit ráncolva a szemöldökömet, mert nem igazán értem, hogy ez alatt mit is ért. Talán észrevett valami olyat, amiről én azt hittem, hogy teljes nyugalommal és könnyedén tudom leplezni? Miksa még rendben van, hogy látja, de másnál, főleg nála, ezt nem biztos, hogy szeretném. A helyzetem nem éppen rózsás. - Merlinre Rue, dehogy. Laura se magáz engem, pedig őt tanítom is. Neked nem vagyok a tanárod, csak egy ismerős arc. Nagyjából egyidősek vagyunk. Én technikailag még egyetemista vagyok, a gyakorlati időmet töltöm itt. Szeretem, hogy őszinte vagy velem, hogy van véleményed, és nem azt nézed, hogy mi a beosztásom, hanem engem, Albertet, azt az embert, aki fejbevert egy ajtóval, és nem azt, aki bemegy és elmond pár információt a világunkról, vagy azt, akinek az apja gomorgörcsöt okoz a végzős évben. Ne változz meg ezért, mert én ezt pont így szeretem, kérlek. - nézek rá kérlelőn, remélve, hogy valóban eredményt is érek el nála.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Védekezőn felemeltem a kezem magam előtt, amolyan "jól van értem" arckifejezéssel. Ám egy fél pillanatig látni lehet egy apró mosolyfélét is a szám sarkában, amit az a gondolat okoz, hogy ugyanígy reagáltam volna, ha valaki bármi rossz szót mert volna mondani Winterről. Vagy Summerről, csak ő a kevésbé balhés a társaságból. A szeretet az már csak ilyen, elfogadjuk egymást minden hülyeséggel együtt, és habár mi is tudjuk, hogy botorságot csináltak, attól még más nem mondhat semmi olyat. Kész. Pont.
- Hát... tudod... - akadtam meg a visszakérdezésre. Nem is hittem, hogy ez ilyen kétértelmű. Talán ha a fejemben nem kapcsoltam volna össze Miksával, most bele is pirulok. - Eddig barátok voltunk, és most meg... tanár vagy. Én meg diák - ismertetem a szituációt, mintha nem lenne vele tisztában az első pillanattól.
Esetlenül és kétségbeesetten pillantottam fel Albertre, miközben magyarázott. Értettem az érveit, de közben mégis zavart a tudat. Nagyot sóhajtottam. - Jó, rendben, de akkor legközelebb valami kevésbé Bagolyköves helyen találkozzunk. Nem akarok újra összefutni az apáddal, és hallani, ahogy "Danvers kisasszonynak" szólít. Olyan öregnek érzem magam tőle - fintorogtam, de csak hogy jobban elüssem a téma súlyát. Az igazság inkább az volt, hogy féltem tőle, hogy megírják a pletykalapok. Szinte láttam magam előtt a főcímet "Újabb embert hálózott be a szektavezér". Végre elültek kicsit körülöttem a dolgok, nem kellett újra szítani a tüzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nem először láttam Zalánt megtörve. De úgy, hogy nem próbálta erősnek mutatni magát közben, soha ezelőtt. A szívem nagyot dobbant a fájdalomtól, és tehetetlennek éreztem magam. Nem volt szó, ami kellőképpen nyugtató lett volna, hiszen azt se tudtam igazán, hogy mi a baj. Könnyei a taláromra hulltak, reszketett a teste karjaim alatt, és próbáltam megérteni a szavai értelmét.
- Ez bizony makacsság, és kötődés - mondtam ki a diagnózist, bár az utóbbiba még én is beleremegtem. Egy pillanatra a maró bűntudat fogott el, hiszen pont ezt akartam elkerülni. Nem voltam és soha nem is leszek elég stabil, hogy valakinek én nyújtsak komfortot. - Azt is elmondod, hogy miért érzed, hogy szükséged van rám? - tereltem inkább vissza a témához, ám ha szerette volna, továbbra is szorosan magamhoz ölelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Csendben próbálta befogadni Autumn jelenlétét, ez volt az egyetlen, amibe most kapaszkodni tudott.
 - Sajnálom - ismételte, de most már legalább egyértelmű lehetett a másiknak, mire értette. - Hogy megbonyolítottam a dolgokat.
 Görcsösen hajlottak ujjai, amikkel a lány talárjába markolt. Nem akarta elengedni, addig is takarni tudta az arcát előle.
 - Segítséget kértem. Ahogy mondtad. De... Csak rosszabb lett. Minden nappal egyre jobban... Autumn, ezek nem álmok - hangja az utolsó szónál megcsuklott. Rettegett a beismeréstől. Önmagának sem szerette volna bevallani. De muszáj. Félt, hogy ez az állapot, amiben most létezik, semmi ahhoz képest, ami várhat rá a későbbiekben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kíváncsian nézem őt, fogalmam sincs, hogy ebből mit szeretne kihozni, de amikor megszólal, elmosolyodom. Igen, ahogy eddig is, úgy most is igaz az, hogy én tanár vagyok, ő meg diák. De tanár létemre simán étkezem az Eridon asztalánál és töltök időt a barátaimmal. Főleg kisebbeket tanítok, a diákjaim az utolsó évemben válnak nagykorúvá, egészen odáig tökalsók, szóval nekik ez még csak nem is furcsa.
- Vagyis, legyünk titkos barátok? - teszem fel a kérdést szinte suttogva, bizalmasan közelebb hajolva hozzá. Szórakoztató, hogy ezen aggódik, ő először a környezetemben. Jó, Laurának is volt ilyen furcsa mellékzöngése az elején, bár neki a magázás se ment jól, mert velem ellentétben, ő tudott rólam, én meg azt hittem, hogy a fiatalságom az oka annak, hogy nem tud megbirkózni velem. Aztán persze egy holdfényes éjjelen csak úgy hozzánk lett vágva a tény, ez pedig, így belegondolva, nagyon Miksás volt. - Az öregem határtartó, minisztériumi ember. Egyszer még az anyukámat is Holló asszonynak hívta, mert nem figyelt rá. Legalábbis ő ezzel indokolta, de szerintem meg ez jött a szájára. - talán csak akkor fagyott meg körülöttünk otthon a levegő, mert persze mind ott voltunk, és éreztük, hogy máshol akarunk lenni. Ráadásul Eszter aznap mutatta be Andrist, szóval volt ott káosz. - De rendben van, Danvers kisasszony, ha ön úgy véli, hogy megfelelőbb, találkozzunk eldugott helyeken, titokban. - sajnálom, tudom, hogy ez nem kellene, hogy szórakoztasson, és mégis szórakoztat. - Mikor és hol?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Egy pillanatra megmerevedett az összes izmom a hír hallatán. Egyrészt mert hálát adtam az égnek, hogy végre segítséget kért, másrészt mert rosszul éreztem magam, hogy igazam volt. És mert nem segített a helyzeten.
- Tudom, tudom, hogy nem - jelentettem ki világi nyugodtan. Ez nem a világ vége, és még csak nem is Zalán életének szégyenfoltja. Ez a beismerés egy olyan kaland kezdete, amit hiába akartam, nem lehetett az enyém. - Tudod, a jövendőmondás tanulható. Ha majd irányítod, nem látod majd ilyen tragikusnak, ígérem - simogattam tovább a tarkójánál a fiút.
- Elmondod, mit látsz? - kérdeztem félve egy pillanatnyi hezitálás után. Nem szerettem a nemleges válaszait, pedig elég sok volt belőle. Főleg ezt a témát illetőleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Miért is ne tudná... Zalán volt az egyetlen aki nem volt hajlandó belátni hogy épeszű ember nem álmodik így. De ez így kimondva egy pillanatnyi megnyugvást adott neki, hiszen nem rettentette el Rue-t, noha tudta, hogy van neki elég baja nélküle is.
 Szerette volna, ha megállna kicsit az idő. Hogy összekaphassa a gondolatait. Hogy uralkodhasson magán végre. Hogy ne kelljen válaszolnia Rue utolsó kérdésére.
 Vállai hirtelenjében megrándultak. Elhúzódott a lánytól, hogy a szemébe nézhessen, de csak lassan találták meg őt az értelmes szavak. Arcán a kín vésett torz vonásokat, de hiába szégyellte a látványt, azt szerette volna, ha megértenék őt.
 - Ez minden, csak nem ajándék. Ha tehetném... Odaadnám bárkinek, aki örömét lelné benne, de ez... Miért nem tudok csak normális lenni? - szünetet tartott, bár a kérdés költői volt. - Vagy már az is luxusnak számított, hogy boldog gyerekkorom volt? Hogy átlagosnak mondhattam magam? Túl sokat kérek? - Bár keserűség is düh tombolt benne, Autumn ezt nem érzékelhette. Zalán hangja halk volt, már-már könyörgő és hogy legyen ereje végigmondani, a nyakához nyúlt, hogy elvegye onnan Autumn kezét. Óvatosan fonta rá reszkető ujjait, egy másodpercig elmélázott a látványon, de folytatnia kellett.
 - Szerintem már tudod, mi az. Amióta láttál úgy... Utána már sejtetted. Azért aggódsz értem, valahányszor repülni akarok. Igaz? - Mély levegőt vett, bár ide az sem lett volna elég. - Mert le fogok zuhanni.