Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Ha érdekelnél. Akkor esetleg figyelnék a jelekre, amiket küldesz - tudom, ez gyenge, de egyszerűen nem tudok vitába szállni ezzel. Tényleg még csak tanulom ezt a "figyeljünk a másikra" dolgot. Mindazonáltal, én egy padon ülő szobornak is lelkesen ecseteltem, hogy a srácnak csak nagy arca volt, és mire arra került volna a sor, visszatáncolt. Még kedveltem is, mert nem szólt közbe. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy akkor volt bennem némi... segítség, aminek köszönhetően elég valóságosnak tűnt, na.
Felvonom a szemöldököm a kihívást hallva, majd egy gúnyos vigyor után, épp csak hozzáérintve a nyelvem a nyakához, húzom rajta végig, hogy aztán hátrálva egy lépést, olyan grimaszt vágjak, amit ő is premier plánból tud végignézni.
- Elrontottad - biggyesztem le az ajkam, aztán újra közel lépve hozzá, ha nem tesz semmit, megfogom a pólója szegélyét, hogy felhúzva azt, megtöröljem vele a nyakát, persze közben végig a szemébe nézve.
- Ezért már úgyse kár... ellenben a lattemért... - igen, még most is dühös vagyok. Ezért is tervezem elengedni azt a pólót, és ellépve mellette, a kastély felé menni, hogy szerezhessek magamnak egy újat.
- Oh a francba... hát nem elkezdődött az a fránya óra? - azért még visszafordulva, ijedtséget mímelve teszem kezeim a mellkasomra, csak hogy pár másodperc múlva, újra csak a gúnyos vigyorom legyen.
- Gratulálok Romhányi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

M Á C S A IHEY-HO || nézz rám

Szürkés fényű tekintetem azonnal elnyílik a lány válaszára, mondjuk eszem ágában sincs titkolni, hogy meglep vele - hát ki az a hülye, aki olyannak rizsázik kétszer negyvenöt percben, aki amúgy nem is érdekli? Ember, ebben semmi logika. Habár az igazsághoz hozzátartozik a tény, hogy nővel állunk szemben, ami azért szolgál némi magyarázattal.
- Mi lenne, ha még érdekelnélek is... - morgom az orrom alatt olyan halkan, hogy Mácsai talán nem is érti mit mondok. Hát, mondhatnám, hogy kár érte, de mind tudjuk: hazudni bűn.
A következő pillanatban megérzem az illatát - az mélyen az orromba fészkeli magát -, és azzal együtt nyelve érintését is a bőrömön. Meglep, ismét, mert biztos voltam benne, hogy a kihívó szavakra fújjolással felel majd, nem pedig gondolkodás nélküli cselekedettel.
- Olyan csúnyán, hogy még álmodban is erre az ízre vágysz majd - jegyzem meg számszegletében bujkáló mosollyal, és fél szemöldökömet felvonva a szemei után kutatok. Aztán előrébb döntöm az államat, és jobbommal ráfogok a pólómat fogdosó kezére. Cöcöcö, hátrébb az agarakkal, kislány. Ujjaim vékonyka csuklójára kulcsolódnak, és úgy, erősen tartva őt emelem közénk a kezét.
- Ha a tűzzel játszol, könnyen megégetheted magad. Nem mondta még senki? - teszem fel a költői kérdést, és bár a hangom komolyan cseng, a vonásaim lágyak, a szemeimben pedig játékosság fénylik. A csuklóját elengedem, hagyom, hogy ellépjen mellőlem, és én is elindulok az üvegház felé. Tudom, hogy nem bírja ki, hogy hozzám fog még szólni, de nem állok meg, csak lassítok a lépteimen, ahogy a vállam fölött visszapillantok rá.
- Na mibe, hogy engem beenged az a holdkóros? Sajnálatos, hogy Mikola téged meg kábé száz, hogy nem fog - együttérzést tettetve, amolyan ehj, bro' jelleggel vonom meg a vállam, aztán kiszélesedő vigyorral elfordulok tőle, és mielőtt zsebre tenném mindkét kezem, még felmutatom neki a jobb középső ujjamat - hátha vagyok akkora máker, hogy elcsípje a szeretetteljes gesztust.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ahogy néz... csak megvonom a vállam. Nem kívánom elmagyarázni neki a miérteket, és nem csak azért, mert ez az egész abból indult ki, hogy lesz*rja a rizsám. Egyszerűen ilyen vagyok. Az ember ezt vagy megszokja, vagy szépen túllendül rajta.
- Csoda - szinte azonnal vágom rá, gondolkodás nélkül, s talán most először komolyan. Nem, köszönöm szépen, volt szerencsém hozzá hasonlóhoz, és őszintén, nem kérek belőle. Bírja a ő magát nélkülem is, én meg nem vagyok hajlandó asszisztálni.
- Nyilván... - rázom meg a fejem, szárazon nevetve mellé. És tényleg, így hogy megkóstoltam, nem is értem, hogy élhettem idáig nélküle. És most őszintén remélem, ebből mindenki kiérezte az iróniát.
Egyetlen másodperc tört része.. egyetlen apró érintés, és úgy kapom el a csuklóm, mintha minimum megégette volna... s fogom meg a másik kezemmel, de végig tartom a szemkontaktust, csak a tekintetemmel üzenve neki, nem ez is olyan dolog, ami őt nem izgatja (*).
- Nem szeretem a tüzet - küldök felé egy angyali mosolyt, még a pillám is megrebegtetve. A tekintetem viszont gyanakvóvá válik, bár ezt inkább paranoiának tudom be. Azt hiszem, le kell ülnöm Zójával, még ha ez fájni is fog... tudom.
- Még akkor se tenném, ha nem pletykálnák, hogy nagyító szükséges hozzá - óóó igen, ezt így stílusosan utána kiabálom, mintegy szívélyes búcsúként. De könyörgöm... komolyan... meglehet az ilyet állni? Ahogy a kastély felé veszem az irányt, azért kicsit el is nevetem magam, szigorúan úgy, hogy még véletlenül se legyen ennek tanúja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ha ő lett volna Emma helyében tuti biztos, hogy az első pánik után kipróbálta volna, hogy ez ilyen akaratlagos dolog-e. Bár könnyű volt így külső szemmel okosnak lenni úgy, hogy igazából baromira távol volt a lány helyzetétől.
- Neeem, én például első alkalommal felgyújtottam a szobatársam haját. - Meg hát úgy mellékesen égett egy kicsit a keze is, de erről ő jótékonyan hajlamos volt megfeledkezni. Az elméje úgy döntött, épp elég sokk volt ez neki, így inkább az apró részletektől megkímélte legalább az emlékei formájában. Az a nap csak homályos ködfoltként volt meg neki, és leginkább az elbeszélésekből tudta meg, hogy mi történt ott és akkor.
- Annyira átérzem a problémát - sóhajtott bosszúsan. Ő is hajlamos volt megfeledkezni mindenről is, csak ő ahelyett hogy legalább ilyen formában emlékeztette volna magát inkább tényleg elfelejtett mindent. az időpontokkal kifejezetten hadilábon állt, de szerencsére mindig akadt valaki, aki tudta, hogy mikor és hol kellett lennie. A barátai nélkül talán elveszett volna az egész élete úgy ahogy volt. Simán elfelejtette volna a beadandóit és vizsgáit, amit minden bizonnyal tanárai nem néztek volna olyan jó szemmel.
- Az ilyen kis vicceseket össze kéne ereszteni, szórakozzanak egymással - fintorodott el. Bár őt magát nem érték gyakran ilyen csínyek - talán túl fenyegetően tudott nézni - de hallott már egy-két igencsak durva sztorit, amiben az áldozatok nem érdemelték meg azt, amit kaptak. - Panaszkodj nyugodtan amúgy, szívesen meghallgatlak. Addig is, próbálj meg megbarátkozni vele. Reméljük, hogy hamar elmúlik, de lehet, hogy örökre így maradsz - egészítette ki vigyorogva. Na nem akart ő rosszat a lánynak, ezért is mosolygott olyan bőszen, hogyha nem is hangzik úgy, legalább valamivel éreztesse, hogy igazából csak viccel ezzel az elhúzódó állapottal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Minden ember életében van egy olyan pillanat, ami a legcsodálatosabb és a legfélelmetesebb egyszerre. Az a pillanat, amikor mindent felteszel egy lapra, amikor úgy érzed, hogy kell egy utolsó ugrás ahhoz, hogy megkapd azt, amire egész életeben vártál. Az ugrással csak az a baj, hogy néha nem elég nagy a lendület, és a mélybe zuhansz, vagy, ami még rosszabb, jön egy Péter, aki húsos kis lábát felemelve a gyomrodba rúg, és a mélybe zuhansz.
Nagyon sokszor láttam már ezt a pillanatot a kamerán keresztül. Ahogy emberek igent mondanak egy másik emberrel kötött házasságra, ahogy egy ember felszáll egy gépre vagy vonatra azzal a szent elhatározással, hogy addigi életét hátrahagyva, új esélyt ad. Láttam, ahogy a depresszió szépen lassan felemészti az embereket, ám a végső tett előtt felszívják magukat, és láttam, ahogy rehabilitáció után egy új csillanás jelenik meg a szemekben. Láttam, de sosem éreztem, egészen addig nem, míg égi fénybe burkolva meg nem érkezett Nyuszi az életembe. Még most is fel tudom idézni hajának csillanását, hogy mennyivel volt másabb akkor a fény, mint most, amikor ezzel a nevenincs kölyökkel áll, és leírhatatlanul úgy tekint rá, ahogy rám kellene. Én vagyok a férfi, aki elköteleződne a nő mellett. Én vagyok a fiú, aki úgy határozott, hátrahagyja a múltat, és új életet kezd. Én vagyok az ember, aki az utolsó lépés előtt felszívta magát, de nem én vagyok a férfi, akinek máshogy csillan a szeme a rehabilitáció után. Én a férfi vagyok, aki zuhan, akinek nincs védőkötele, akinek nincs értelme. Én vagyok a férfi, aki a másik feljárón sétál lefelé, hogy aztán belevesszen a tájba, mielőtt az enyelgők észrevennék, hogy elment. Én vagyok a férfi, aki hitte, hogy minden kitaszított, ha elég erős, kap egy esélyt. Az én esélyem csillogó tekintettel pillant most Péterre, és bár magamnak nem mondanám ki, de tudom, hogy helyesen teszi. Mert ez a kölyök valószínűleg jó.
Kezeimet fázósan, holott egyáltalán nincs hideg, fonom össze magam előtt ahogy az erdő felé közeledek, és érzem, szinte érzem, ahogy a szememből lassan kihuny a fény, ahogy elmúlik a remény. És hogy ott voltam, hogy egyáltalán megléptem a lépést, amitől féltem, sőt rettegtem, arra csupán csak a padon hagyott apró, cikeszes nyaklánc emlékeztet, melyből több nincs és nem is lesz a világon. És noha most megtört vagyok, idő kérdése, és valami mássá változom, valaki mássá, de azt hiszem, abban nem lesz sok köszönet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szerencsémre Dana mit sem változott, most is közvetlen és barátságos. Igen, mindig az és nem, nem értem, hogy hogyan csinálja. Legalábbis én mindig ilyen csibészesnek és vidámnak láttam, bármikor is találkoztunk, na meg olyannak, akinek mindenre vannak válaszai. Ha kell, ha nem. De ez sosem tántorított el tőle, jó fej volt, és mindenkinek vannak fura dolgai, leginkább másoknak furák, én így szeretem, ahogy van. Ráadásul ő egészen gyorsan párt talált magának, és azóta is kitartott a rellonos mellett.
- Kritikus – húzom össze a szemöldököm, miután megkapom az ölelésem és a puszijaim. Fogalmam sincs, hogy ugrat-e éppen, vagy tényleg valami komoly baj van nála. Végig pillantok gyorsan a testén, de semmi kivetnivalót, vagy éppen furcsa elváltozást nem látok rajta. Minden rendbennek tűnik, bár a hanglejtése kicsit aggasztó, ezt elismerem. Gyorsan kiderül, hogy mi az, ami kritikus, és el is húzom a számat. Somának el kellett mennie, az indok igazából mellékes, a lényeg, hogy nincs itt. Akkor nem csak Dana kapcsolatának, de a motorozásnak is annyi. Nyilván az előbbit sajnálom jobban, de a másodikat is sajnálom, még ha önző dolognak is tűnik. Bizonyára az.
- Sajnálom – mondom neki, de folytatja és kiderül, hogy gyakorlatilag emiatt szakítottak. A monológja végén megint odalépek és átölelem őt. Mit tudnék erre mondani? Soma így döntött, nyilván nem viccből, mégiscsak a húgáról van szó.
- Az élet az már csak ilyen, de még mindig jobb, ha az élet csinálja, mintha mondjuk belőled lett volna elege – simítok végig az aranyszín haján, és ellépve belemosolygok a képbe. Én most nem igazán tudom megnyugtatni, tudom, hogy nem lehet, remélem az is elég, ha itt vagyok mellette.
- Soma jó fej, és sajnos gondolom nem volt más megoldás. Esetleg utánamehetnél, nem? Vagy hopp-hálózat is van a világon, találkozhatnátok… de tudom, eső után köpönyeg – mondom keserűen, és tudom, hogy ezek nem igazi megoldások. Ráadásul pont ötödéves, még jó, hogy nem az év végén történt, mert akkor lehet, hogy rossz hatással lenne a tanulmányaira.
- Megigyunk valamit, valahol? vagy sétáljunk? Mit szeretnél? – kérdezem, mert talán ez a legjobb módszer, ha ő mondja meg, hogy mire van szüksége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Sosem gondoltam volna, hogy valaki kitart mellettem ilyen sokáig a különös természetem miatt, de Somában valódi társra leltem. Nem csupán egy pár voltunk, hanem emellett a legjobb barátok, cinkosok, lelki társak is. Kár, hogy így kellett végződnie a dolognak, de sajnos az élet közbeszólt, és nem tudtunk ez ellen semmit se tenni. Ha tovább húztuk volna valamilyen formában a dolgot, akkor mindketten jobban megsínylettük volna az egészet. Minden lehetőséget átgondoltunk, de végül nem jutottunk dűlőre, így jobbnak láttuk, ha inkább véget vetünk a kapcsolatunknak, és boldog emlékeket hagyunk egymásnak hátra... aztán, ki tudja, mit tartogat még számunkra a jövő, talán újra összehoz minket. Sosem lehet tudni...
- Igen, igazad van, jobb, mintha azért lett volna vége az egésznek, mert rám un vagy egy harmadik fél tolakodik be a kapcsolatunkba - mondtam Bencének szomorúan, ebben azonban nagyon is igaza volt, jobb, hogy így ért véget a köztünk lévő viszony, nem pedig csúnyán.
- Engem ide köt minden, a saját jövőmre is gondolnom kell, plusz szeretném itt befejezni a tanulmányaimat. És nem mellesleg itt vannak a barátaim is, a családom pedig semmiről sem tud. Már minden esetleges megoldást átgondoltunk, de egyik sem tűnt nyerőnek... hát ilyen az élet - feleltem a barátomnak komoran. Jól esett a jelenléte, örültem, hogy kibeszélhettem magamból, ami bántott, és azzal is tisztában voltam, hogy rá mindig számíthattam, ő mindig megértett.
- Mondd, csak, te hogy tudtál megbirkózni a fájdalommal, miután véget ért a kapcsolatotok Masával? - nem akartam a srácot kellemetlen helyzetbe hozni, de kíváncsi voltam, hogyan sikerült átvészelnie a dolgot, ugyanis minden tanács jól jött ebben a nehéz időszakban.
- Egy ital most jól esne - helyeseltem, ugyanis szerettem volna valahogy túllendíteni magam a nehézségeken, és kicsit kikapcsolni az agyamat, hogy ne folyton a balul elsült szituáción járjon az eszem.
- De te fizetsz! Na, merre menjünk? - néztem rá pimaszul egy halovány mosoly kíséretében. Már csak az volt a kérdés, hogy hol fogyasszuk el azt az italt. A faluban viszonylag megvolt mindennek a helye, így korlátozottak voltak a lehetőségeink is, hogy hol igyunk. Reméltem, hogy sikerül egy kis időre kikapcsolnom, és az is nagy segítség volt, hogy volt kihez beszélnem, hogy kissé elterelhessem a gondolataimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Szemöldököm húzom fel arra, hogy ő felgyújtotta. Pont úgy mondja, mintha neki is hasonló gondja lenne, ámbár, nem látok rajta semmiféle firkát, tintát, sőt, semmi ilyesmit. Oké, létezik erre minden bűbáj meg nyavalya, de azokat lehet irányítani, az a lényege. Ennek? Semmi. Még Bencéhez sem mertem elmenni, nem azért, mert félek, hanem mert tuti felbosszant, hogy „látod, ezért nem kell a firka” és akkor biztos, hogy kigyújtok valamit. Jobb a békesség, majd utólag szólok, vagy, ha elmúlik, vagy, ha marad, de megtanulom használni. Jaj, de figyelek a lányra.
- Hogy mi.. felgyújtani? Az hogyan sikerült? – ha az én hajamról lenne szó, biztos megreptettem volna kifelé. Ámbár, balesetek történnek, de azért a haj szerintem kicsit szándékosabb, mint a függöny, vagy a takaró. Ki tudja, hogy mik vannak manapság már, lehet ez az új hóbort? Rossz vicc lenne. Azt kicsit kötve hiszem, hogy átérzi, mert más alapból feledékenynek lenni és szétszórtnak, teljesen más egy pedig az, ha ez úgymond kényszer, mert volt valaha, valamikor egy sérülés, ami előtt minden rendben volt, utána pedig csak káosz néha. Lehetnék undok is, hogy benyögöm „persze”, de most emellett a kéz-lángcsóva dolog miatt egyszerűen kedvem sincs, csak múlna el, aztán próbálnám elhinni, hogy ki érez velem tényleg együtt.
- Csak neked több eszed van és nem a kezed használod jegyzetfüzetnek – erre azért egy apró nevetést engedek, aztán szusszanva emelem magam elé a karom, mintha meg akarnám vizsgálni, hogy minden rendben van-e, vagy látni, ahogy egy-egy apró szikra még ki akar törni. De nem. Most megint olyan, mint egy normális kéz, csak épp, mint akit egyszer kitetováltak.
- Azt nézem, talán egy nagyon picit haloványabb – nem, nem áltatom magam, lehet csak jobb a lelkemnek és megnyugszom, legalább annyira, hogy ne gyújtsam fel mondjuk az ő haját, ha már beszélünk. – Ó igen, jól mondod. Csak abból vélhetőleg az lenne, hogy felrobbantanák az iskolát – értem én a fintorát, tódítom meg egy szemforgatással, mert való igaz. Tele az iskola meg nem értett tehetségű mókamesterekkel, akik csak az alkalomra várnak. Remek.
- Na már csak az kéne! Remélem nem örök, mert eleve fura és a francnak sem kell. De amúgy igen, nem tudok mást csinálni, csak… Annyira váratlan és hirtelen jön. Ha szétégetem magam közben, nem vicces – húzom el a szám, majd leengedve a karom, megint a vízbe merítem, mintha meg akarnám előzni. – Te kaptál már ehhez hasonló „poént” itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Petya udvarol. Érdekesen hangzik, nem igaz? Eddig, ha ilyesmibe keveredtem, akkor az mindig Lilihez volt köthető. A gyermeki nagy szerelemből egészen gyorsan alakult a barátság, aminek a megtartásáért a mai napig hálás vagyok. De az más volt. Teljesen más. Ugyan az érzést nem tudom megkülönböztetni egymástól, de mégis érzem, hogy nem ugyanarról elmélkedek, amikor szélesen vigyorogva, hanyatt fekve nézem a szobánk mennyezetét, és Laylára gondolok. Mindig reménykedek, hogy jól van, jó helyen van. Ezért is örültem, amikor megláttam Nate-tel. Egy baráttal volt, így – sajnálom, hogy félbe kellett szakítanom őket – megtalálhattam, és most félre is hívhattam, hogy eláruljam neki gyengéd, bimbózó érzelmeimet. Az ajándékra való visszakérdezésre csak kisfiús bájjal hümmögök egy igent, majd noszogatni kezdem szívem hölgyét, hogy bontsa ki a kis csomagot. Semmi kétségem sincsen afelől, hogy Layla érti az angol szavakat, amik eleinte nem túl magabiztosan remegnek meg a levegőben. Attól függetlenül úgy gondoltam, hogy el kell magyaráznom. Mert én mindig mindent meg akarok magyarázni. Ha nem tenném, akkor nem is én lennék.
– Mondj igent és azt, hogy tetszik – vakarom meg szégyenlősen tarkómat, miközben egy játékos vigyorkezdemény jelenik meg ajkaim szegletében. Ahogyan folytatja a mondandóját, szinte megfagyok. Érzem, ahogyan végig simít bennünket a friss szellő, és ahogyan göndör tincseim közé túr. Kék szemeim egyre düllednek a szavaira, s közben vigyorom is szélesedni kezd. Első randi mindkettőnknek? El sem hiszem. This is meant to be. – Igen – mondom bátortalanul, majd torkomat köszörülve folytatom. – Igen. Igen, ez egy randi – ki is húzom magam, hogy érzékelje, mekkora alfahímmel van dolga. Persze minden vagyok, csak az említett ezüsthátú gorilla nem, de azért aranyos a próbálkozásom arra irányulóan, hogy megmutassam; nem vagyok én már annyira Pici Petya. Érettebb vagyok, magasabb is… néhány milliméterrel.
„Nagyon aranyos vagy”, hallom csilingelő, édes hangját, mire szerényen elmosolyodok, vállamat vonom, és éppen valami olyasmi jön ki torkomból, hogy „háöööát”, amikor is közelebb lép hozzám, én pedig automatikusan közelebb dugom orcámat, garantálva a puszi megérkezését. Ami természetesen teljesen lesokkol az első pillanatban, aztán szélesen, sőt büszkén mosolyogva húzom ki magam, ahogyan Layla távolodni kezd. Érzem a friss illatát, amit mézesmadzagként húz maga után, szinte húzódnék is utána, ezért nagyot nyelve ficánkolok kicsit, majd zsebre vágom kezeimet.
– Baromira örülök, hogy tetszik – teszem hozzá boldogan. Lábaimon ugyan kicsit hintázni kezdek látható zavaromban. Figyelem, ahogyan bőszen írja fejben doktoriját cipellőjének orráról, majd közelebb lépek, és én is adok neki egy puszit. Megvárom, hogy esetleg rám nézzen, majd mosolyogva döntöm oldalra bongyor koponyámat.
– A szombati edzés után találkozzunk az udvarban – mondom torkomban dobogó szívemmel, majd távolodok egy lépéssel, mert olyan közel voltunk, hogy már szinte szédülni kezdtem. Egészében látva sokkal szebb. Így többet látok belőle, nem csak az orrnyergét, mint az előbb. Mondjuk, az is csodaszép. De teljességében jobb. – Szia Layla – köszönök el, majd arra fordulok, ahol Pixelt láttam csaholni az imént. Mikor kiszúrom a varázsebet, hangosan füttyentek egyet. Megvárom, amíg mellém ér, megsimogatom a buksiját, majd boldogan csillogó szemekkel biccentek egy újabbat a lány felé. – Szia! – kiáltok végül Nate felé is, karjaimmal valódi bábjátékot produkálva a levegőben, majd összeszorított ajkakkal próbálom elrejteni mérhetetlen vigyoromat, s szinte tánclépésekben tűnök el a kastély felé vezető úton Pixel társaságában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szomorú történet ez, hiszen semmi jel nem mutatott arra, hogy Danáék szétmennek. Az is igaz, hogy nem egymással volt gondjuk, na, de mindegy már igazából. Valahogy vigasztalnom kellene őt, de én saját magamat sem igazán tudtam megvigasztalni annak idején. Azért megpróbálkozom vele, mégiscsak a barátja vagyok, és rossz így látni, még akkor is, ha nem mutatja ki annyira. Az is lehet, hogy már az összes éjszakán elsírta a bánatát a párnájának, erre viszonyt nyilvánvalóan nem kérdez rá az ember. Maradok csak támogató barát, aki ha kell segít, ha nem kell, akkor meg a háttérbe vonul, de figyel, hogy mikor kell előjönnie megint.
- Sajnálom, hogy nincs megoldás, én bírtam a srácot, amennyire megismertem - mosolygok Danára sután. Szerintem itt nincs olyan szó, vagy mondat, amivel igazán vigasztalni lehetne még, túl közeli a szakítás, minden fáj. Ha rá gondolsz akkor az, ha ki akarod verni a fejedből, akkor az, tök mindegy. Megrándul az arcom, amikor a szakításról kérdez, vagyis, hogy én hogyan éltem túl és annak mi lenne a legjobb módszere. Háááát...
- Nehezen, nagyon nehezen. De mi nem megbeszéltük és először nem is igazán volt indok sem. Ti megbeszéltétek, és döntöttetek, én csak a szenvedő fél voltam. Igazán szenvedő - nem hiszem, hogy a szavaim és a képemre kiülő szomorúság segíteni fog, szóval muszáj még mondanom valamit. - De te sokkal erősebb vagy, mint én, és közös döntés volt, talán könnyebb lesz. Mindenesetre a legfontosabb, hogy legyél emberek között és csinálj mindenfélét. Semmiképpen ne akard egyedül átvészelni a nehéz napokat. Legalábbis az első hét után már ne - tudom jól, hogy ez milyen nehéz kérés, de én nagyjából ennyit tudok segíteni. Nóri után más volt, ott volt egy egész nyári szünet és az sok mindent feledtetett, nem beszélve arról, hogy az még elég friss kapcsolat volt. Nem is nagyon nevezhető igazán annak. De mindegy is. Ennek fényében meg is hívom gyorsan valahova, hogy túlessünk a mindkettőnk számára nehézségeket okozó beszélgetésen. Danának van is kedve, szóval, mehetünk is, ez az!
- Ez a beszéd. Gyerünk a Faltozóba, és persze, hogy én fizetek! - hirtelen nyúlok a fejéhez, hogy összeborzoljam a haját, aztán pedig menekülni kezdek nevetve. A nevetés jó, elűzi a gondokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Sokat tanulmányoztam annak idején, hogyan is kell férfias felnőttember módjára újságot olvasni. Összehúzom ajkaimat, szinte biggyesztem, miközben államat kicsit megemelem. Látszik, ahogyan ízlelek minden egyes betűt. Majd, amikor nemtetszésemet szeretném kimutatni, kissé fintorogva felhorkanok. Elvégre valahogy így láttam Vajda Ricsitől, amikor még a little creep korszakomat éltem vele kapcsolatosan. Mindent el akartam tőle lesni, hogy akkora sikerem legyen, mint amilyen neki is van. Little did I know, hogy azért nem minden a férfias viselkedés. Biztosan úgy is kellene kinéznem, mint a híres-neves Kisvajdának. Esténként sokat „feszítettem” csigatestemmel a tükör előtt, a lehető legférfiasabban vicsorogva, de valahogy sosem éreztem, hogy akár egy lapcsücsökbe hajtott név lehetnék a férfiról szóló lapon. Ez azonban már elmúlt. Azóta Lilivel átalakult a kapcsolatom. Még jobb lett, mint amilyenre valaha számítottam. S a szívem is már másért dobban; nem csak amikor meglátom, hanem ha csupán rá gondolok összerándul a gyomrom. Ha látom a folyosón, hogy rossz kedve van, akkor kötelességemnek érzem a felvidítását, hiszen ha nem teszem, akkor még enni is képtelen vagyok. Természetesen Elijah az első számú ember az életemben, elvégre bros before… hogy is van ez? Jaj, nem. Nem úgy értem. Édes Merlin! Csak azt szeretném mondani, hogy a fiú barátsága mindennél többet ér számomra.
– Bocs – mondom zavartan, miután a férfiasság legkisebb morzsáját is lepöcögtetem a vállamról, és barátom felé fordulok. Érdekelnek az édességek, a sós rágcsák, a társasjáték. De először is itt az ideje annak, hogy megmutassam a nagyközönségnek, mire is emlékszem a régi újságolvasós időkből. – Ja, olyasmi… – vonom meg a vállam, majd kék szemeimet Elijah-ra emelem. – De úgy néz ki, hogy most lesz valami izgalom – harapom be kisfiús izgalommal alsó ajkamat. Visszabújok az újságba, de még a betűket falva intézem szavaimat a fiúhoz. – Adj valami sósat – vigyorgok gyanútlanul, majd kezemmel mutatom neki, hogy üljön le mellém, mert hatalmas sztorit találtam. – Azt írja, hogy furcsa dolgok történnek, és a kormányoknak cselekedni kell – izgatott vigyorom még mindig letörölhetetlen. Kicsit arrébb húzódok, hogy Eli le tudjon telepedni mellém, majd tovább olvasom hangosan a cikket, amíg. Hirtelen elhallgatok. Egy nevet látok a cikkben. Egy nevet, aminek nem kellene ott lennie. Ez teljességgel lehetetlen. Lesápadok, s közben érzem, hogy nem jár a levegő a faházban. Eddig is ennyire fújta a szél a házikót, hogy földrengésszerűn kezd alattunk mozogni? Össze-vissza kezdem venni a levegőt, majd magyarázat nélkül ejtem ki az újságot ujjaim közül. A vaskos hírlap puffan egyet a lábunk előtt, miközben kék szemeimben egyre gyűlni kezdenek a krokodilkönnyek. Nem értem… nem értem.
„…aki csak a tanoda egyik diákjának, Helvey Belián Balázsnak köszönhette életét, aki szintén vérfarkas alakjában küzdött meg ismeretlen fajtársával.”

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Hát igen, ez így alakult - feleltem neki szomorúan, jól esett, hogy ott volt mellettem.
- Értelek - feleltem neki komoly arccal. Mi legalább meg tudtuk beszélni a dolgokat, meg rajtunk kívülálló körülmények miatt kellett, hogy véget érjen az egész, míg Bence terén más volt a helyzet, nem is akartam firtatni tovább az egész témát, mert nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni.
- Rendben, megfogadom a tanácsodat - néztem rá továbbra is szomorúan, majd arra gondoltam, hogy igaza lehet, az csak rosszabbítana a helyzeten, ha magam zárkóznék teljesen. Talán társaságban könnyebben át tudom vészelni ezt az időszakot, ebben nagyon igaza volt a fiúnak.
- Persze, benne vagyok! - válaszoltam neki, miközben egy halovány mosoly hagyta el az arcom a hajborzolás után. Közben egyre kezdett tőlem távolodni, én pedig mosolyogva után futottam, hogy utolérjem, aztán "jól megkapja a magáét". Tény, hogy Bence jobb kedvre derített, nem is bántam, hogy elmeséltem neki rögvest a bánatom, hiszen nélküle még mindig ott sírdogálnék a szobámban. Jól esett, hogy megpróbált jobb kedvre deríteni, én is mindig mellette voltam, amikor jó, illetve rossz időszaka volt, ő pedig most viszonozta ezt. Úgy gondoltam, hogy jó, ha eltöltök vele egy kis időt, legalább megpróbál felvidítani valamennyire, ráadásul iszunk egy finom italt is, miközben kibeszélhetem még neki a bánatom. Sokat segített ez nekem, hiszen mellette kicsit feloldódhattam, és sikerült kissé jobb kedvre derítenie, hiszen erre valók a barátok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Elmerengett egy pillanatra, hogy elmesélje-e az elejéről a történetet, de végül elvetette ezt az ötletet. Egyrészről akármennyire aranyosnak tűnt a lány gyakorlatilag nem ismerték egymást, így nem igazán bízott benne ennyire. Meg hát na, elég szégyenletes olt számára, hogy ilyet tett valaha, még ha puszta véletlenségből is. - Maradjunk annyiban, hogy szegény lány rosszkor volt rossz helyen - vonta meg vállait. Mert végülis ez valahol igaz volt, így nem hazudott, de az igazságot sem árulta el teljesen.
- Dehogy van több eszem. Én nem jegyzetelek sehova, és így mindent is elfelejtek - nevetett fel ő is. Lassanként el is felejtette, hogy milyen pocsék kedvvel indult neki. Hogy a napsütés, vagy az, hogy társasága akadt hozta vissza az igazi, mosolygós Sárit már részletkérdés volt, talán a kettő együtt járult hozzá a visszaváltozás folyamatához. Persze tudta, hogy amint ismét egyedül marad, vagy éppen beköszönt az este a rossz kedv ismét erőt vesz majd rajta, de addig is megpróbálta kiélvezni a délután minden pillanatát.
- Lehet lassacskán elmúlik végre. Mit is mondtál, mióta van ott? - Pedig amúgy tényleg odafigyelt ő a lányra, csak akkor és ott túl sok minden keringett az agyában ahhoz, hogy ilyen apróságok megragadjanak. Valahol mélyen persze emlékezett ő, csak nem tudta elég hamar felszínre hívni ezt az információt, ezért látta jobbnak, ha inkább értetlennek tűnik és visszakérdez. - Azután, hogy itt amúgyis minden évben van valami káosz szerintem már fel se tűnne senkinek. - Összedől a Levita meg ilyen apró finomságok, hát akkor eggyel kevesebb robbantott torony már nem mindegy?
Kelletlenül bólogatott, hogy érti ő, hogy nem olyan jó buli ez az egész, hogy így hirtelen a nyakába zuhant. - Szerencsére azt hiszem még nem. Legalábbis így hirtelen nem tudok visszaemlékezni semmire. Persze, ezzel most gondolom bevonzom - emelte tekintetét rosszallóan az égre. Tipikusan az ő formája lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A rosszkor, rossz helyen akár szlogen is lehetne errefelé, mert nem kell tragédia, de arra elég sok példa akad, hogy mikor lép valaki, akár én, olyan helyre, amire nem kellene. A szerelmespárokra való rányitás már meg sem számolandó, de léptem én olyan folyosóra, ahol épp falat pingáltak, de mestere vagyok annak, hogy nem is figyelek ezekre. Nem vagyok prefektus és ameddig nem az én káromra megy, nem is fontos. Ellenben, most csak haloványan húzom a szám, hiszen, nem fejti ki, csak utal rá és ez bőven elég. Mi, lányok, nem mindig vagyunk kedvesek egymással.
- Elég az néha, több sem kell. Értelek – bólogat, hogy akkor legyen ennyi elég, mert bár tökre érdekelne, hogy hajtépés közben történt-e vagy sem, visszafogom magam és csak aprót mosolygok a vallomására. Én is így kezdtem, az egész rossz után, mert úgy voltam vele, nem kell ilyen, nem fontos, aztán tessék. Oda jutottam, hogy már a karomra is, csak valahova leírva legyen.
- Hát, tanulj a hibámból, a kezedre semmit. És akkor biztos lesz – pillantok is el a karomra, amely még mindig nem lett olyan, mint régen. Talán sosem lesz, már ezzel riogatom magam, nem is kell nekem semmiféle horror. De most legalább már nem vagyok mérges, arra jó volt, hogy berohantam ide és beszélek vele, hogy nem gondolok az idegességre.
- Nem tudom, mondtam-e – ráncolódik haloványan a homlokom, mert valóban, fogalmam sincs, hogy beszéltem-e erről. Tessék, már zavaros, azonban tudom, hogy ez inkább a sokk. – Pár napja, talán három? Négy? Nagyon összefolyik – nem aludtam valami jól, mert nem merek. Lelógatom a karom az ágyról, így vállam mindig elzsibbad, de közel sem merem tartani magamhoz, nem tudom, ha olyat álmodok, akkor csinál-e bármit, szóval, jobb a biztonság. Első nap még vizes törölközőbe is belecsavartam.
- És tényleg. Nincs unalmas év és nem arra gondolok, hogy mindig szerveznek valami bulit. Ha nem a diákok, hát a kastély. Legutóbb is kaptunk egy rakás potya lakost – húzom el a számat, mert eszembe jut, hogy ki volt közöttük és remélem, több ilyen nem nagyon lesz. Elég bolond van így is a falak között a Rellonban is, nem hiányzik még több.
- Na csak nem. Ha ezek után tényleg úgy lesz, keress meg, majd… nem tudom, nevetünk egy jót? – ki tudja. Ennyire lelketlen nem vagyok, csak annak nézek ki néha, de belefér. – Ez sem biztos, hogy valaki műve. Néha mintha a kastély is ellenünk lenne – nézek is a falak felé, mintha attól tartanék, most dől majd ki. De semmi sem történik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A faházban a napsugarak kergetni kezdik egymást, ahogy szülőanyjuk a felhők takarásába vonul, majd újult erővel robban ki közülük, fénybe borítva az egyre szűkebbnek tűnő teret. A fénypászmák incselkedve cirógatják a kettős bánat-árnyékolta arcát, bolondos játékra csalogatva őket, de kérésük mindkét részről viszonzatlan marad. Domonkos számára az idő és a tér megszűnik létezni. A kimondott szavak megmásíthatatlan ténye von béklyót végtagjai köré és azok visszhangja tépázza lelkét és szorítja össze a folyamatosan túlélésért küzdő szívét. Tágra nyílt feketéi a semmibe merednek, légcsövét marja a megrekedt levegő. Mintha testetlenül, mégis mázsás súllyal zuhanna megállíthatatlanul a sötét ködfátyol borította, csontot törő talaj felé, amiben zöld villámok cikáznak minduntalan.
Nincs semmi baj, Dom. Beszélj róla, jobban leszel.
Szemei lecsukódnak, miközben tüdeje reszketegen, sípolva megtelik levegővel. A szemhéjak adta óvó sötétségben tűélesen rajzolódnak ki a felszínre törő emlékképek. Kívülről látja magát, ahogy a nappali takarásában mozdulatlanul, némán áll, testvérére meredve, aki kettejük helyett próbált helytállni. Tisztán hallja a félőrült szavakat, amik, mint kígyó a zsákmányára tekeredve, préselte ki belőle a cselekvés kényszerének minden morzsáját és ösztökélte Teót arra, hogy megvédje. Dobhártyáját szaggatja megkésett kiáltása, majd…
Feketéi kipattannak mielőtt az utolsó foszlányok is utat találnak maguknak. Levegő után kapkod, ahogy próbálja kipislogni a képek maradékát. Most mondta ki először… annyiszor próbálták beszédre ösztökélni, mondván, az majd segít neki feldolgozni a történteket. Annyian próbálkoztak, mindig hasztalan. És most, egy óvatlan pillanatban, Betti akaratlan törte át benne azt a bizonyos gátat, utat engedve a pusztító árnak, ami képes lehet ledózerolni mindent, ami eddig képes volt egyben tartani őt. Ami képes volt meggátolni, hogy egy könnycseppet is hullajtson azóta.
A sírás nem tesz gyengévé. Nézz rá, Dom.
Tekintete lassan siklik fel Betti arcára. A benne dúló elemi vihar csitulni kezd a lány arcán lehulló könnycseppek láttán. Hangosan nyel egyet, ádámcsutkája vad táncot lejt közben, az eddig a falat támasztó ujjai remegve szántanak a szőke tincsek közé. Ő tette. Pontosan tudja, hogy miatta maszatolja az arcát a szomorúság. A bűntudat elegyedik bensőjében a könnyek iránti irigységgel, hisz az ő szeme még ezek után is száraz. Pedig egy pillanatra elhitte…
Kezeit zsebre vágva, suta léptekkel dönti romba a kettejük között húzódó szakadékot. Szóra nyílnak ajkai, de a hangja a torkára forr, a gondolatban született bátorság válik semmissé. Ujjai marokba szorulnak a zsebek rejtekében és reszelősen szívja tele tüdejét oxigénnel.
- Sajnálom, hogy kiabáltam... - halk sóhaj ez mindössze csupán, ami eggyé válik Betti hüppögésének zajával. Komor pillantása fogva tartja a törékeny, kuporgó alakot a lábai előtt. Állkapcsa megfeszül, majd elernyed, ahogy újra nyel egyet és szusszanva engedi el a bűntudat keserű érzését, mert tudja, pontosan tudja, hogy a hibája ellenére, Teó büszke lenne most rá.
Büszke vagyok rád, Dom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bólint, de a mozdulat közben már eszébe is jut igazából, hogy ezt a másik nem látja, így álla még vissza se ficcen kényelmes helyzetébe, már bele is motyogja az éjszaka csendjébe - megígérem. Nem kérném, ha nem érdekelne - von vállat finoman, hiszen tényleg, teljesen magától értetődő a dolog. Ha nem lenne érdekes nem maradna, akkor bizony bűntudat nélkül állna fel, és intve sétálna vissza körletébe.
- Főnix - remeg meg a szája széle - nem félsz, hogy ha örökké élnél, és mindig átélnéd azt a fájdalmat, végül nem tudnál önmagad maradni? - Kíváncsisága nem engedi, hogy csak úgy elmenjen a kérdésére kapott válasz mellett. No meg persze akaratlanul is a pirosakra asszociál, azokra, akik állítólag tőle, mint rellonostól a legmesszebb állnak jellemben. Na nem mintha a kicsilányt túlzottan érdekelnék ezek a sztereotípiák, de motoszkál a fejében, mióta interjút készítettek vele, és ott azt mondták, ő nem tipikus zöld. Hát akkor milyen egy jó zöld?
- Thesztrál? - gondolkozik el lassan a válaszon. Még hangja is bizonytalan, ahogy feleleveníti magában a fekete bőrű csontos szárnyas paripákról látott ábrázolásokat. - Már csak azért is, mert különleges, egy csomó ember elől rejtve van, és hát... kíváncsi vagyok milyenek lehetnek élőben is, de nem szeretnék azért találkozni velük, mert valakim meghal, véletlenül sem. De tudod, a kíváncsiság is erős, és - felszusszan mondat közepén, tehetetlenül tárva szét a karjait. - Bocs, hogy felhoztam ezt az egész témát - rá se mer nézni a másikra -, nem is igazán azért, hogy filozofálgassunk el rajta, csak... Nem is tudom. Furcsa, hogy nem elborzasztanak, hanem érdekelnek?
A körme melletti bőrt piszkálja, tekintete mereven a csillagokra szegeződik, és megborzong, amikor képzelete elhiteti vele, hogy épp akkor suhan el fölöttük egy lény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Közel egy hete, hogy belepottyantam a tóba, és életem egyik legkellemetlenebb helyzetébe hoztam magam. Az a kirándulás, bár nem volt a legrosszabb, de nem is teljesen úgy sikerült, ahogy terveztem. Mindenképpen megszerettem volna ejteni még egy utat, és ennek most jött el az ideje.
 Első dolgom, hogy, okulva a legutóbbi eseten,  leperexet szórok a ruháimra. Nem tervezek a tó közelébe menni, de odakint még nem tűnt el teljesen a köd.
 Nem nyitom ki az ablakot, egyrészt mert hűvös van, másrészt a szobatársaim még alszanak. Ez természetes, lévén vasárnap reggel hét. Csendben kiosonok a hálóteremből, le a nagykapuig. Körülnézek, és mikor meggyőződök róla, hogy senki nincs a közelben, átváltozok, és megindulok arra, amerre a legnagyobb a köd: az erdő felé.
 Nem megyek be! Nem megyek be! Nem! Erősen kell erre a mondatra koncentrálnom, amikor a vadőrlak környékére érek, és rászállok az épület tetejére. A fák közül felszálló köd úgy vonz, mint kiskutyát a sült hús illata. Emlékszem még a mumusra, a kígyóra, az átokra is, de a köd, a meg nem szerzett tapasztalatok keltette kíváncsiság elnyomja az ezek által keltett aggodalmamat.
 Már-már tárnám a szárnyamat, hogy berepüljek az erdőbe, amikor lépteket hallok. Az agyam kitisztul, és végre nem szeretne belerángatni különböző veszélyes kalandokba. Ezzel tényleg kellene valamit kezdenem, mert még a komolyabb veszélybe kerülök...
 Arra fordulok, amerről a lépteket hallom, és meg is látom, hogy egy taláros alak közeledik. Egy csörgés kíséretében leszállok a földre, és annak hidegségén meglepődve ugrok egyet. Mit kereshet itt ez a lány? Kérdezem magamban, mikor az alak elég közel ér.
 Kicsit félre döntöm a fejemet, úgy figyelem a korán kelőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Angelica

Felébredtem és láttam hogy még mindenki alszik. Még van egy kis időm.
Elhatároztam, hogy megnézem a vadőrlakot. Kiosontam lábujjhegyen és kinyitottam az ajtót és körülnéztem, nincs-e tanár. De senki sem volt ott. Léptem egyet és megálltam aztán megpróbáltam egy bűbájjal elrejteni magam. A folyosó végén lesiettem a lépcsőn, és közben gondolkoztam, hogy milyen állatok lesznek ott.

Elindultam a vadőrlak felé. Megláttam valamit mozogni a fűben, azt hittem, egy róka és rászegeztem a pálcámat, de aztán láttam, hogy az csak a fű, amit a szél fúj. Megálltam és elgondolkoztam, hogy most mi legyen, és akkor a földön megláttam egy fekete-fehér szarkát. Még sosem láttam ilyen szarkát. Meg akartam nézni közelebbről. Pont volt egy kicsi kolbász a talárom zsebében, így hát leraktam neki a földre, és vártam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Hát ő meg végképp nem tudta, hogy vajon a rellonos mondta-e, hogy  mióta tart ez az egész. Mert ha tudta volna biztosan nem kérdezett volna vissza, csak hogy minél hülyébbnek tettesse magát. Igazán empatikus húzás lett volna, de ennyire nem volt jókedvében azért. Sőt…
- Jaja, ne is mondd… Szerintem mondjuk tök jó buli volt, mármint sajnáltam szegényeket, de tök jó volt, hogy így kicsit közelebb kerülhettünk egymáshoz. – Jó, addig és ezután sem ápolt valami szoros barátságot Lilin kívül a kékekkel, mindenesetre őt baromira nem zavarták, hogy ott alszanak egy kis ideig. Az ő szobájuk amúgy is tele volt akkor éppen, úgyhogy nem költöztettek be idegeneket, így tökéletes volt a harmónia a más házból származó diákokkal is. Segítette őket ahol tudta, meg segítséget kunyerált tőlük ahol tudott és így ennyiben kimerült az interakciójuk nagyjából.
- Lemegyünk a faluba és megiszunk egy kávét. Meg persze közben jót röhögünk azon, hogy mennyire kétségbe voltál esve – kuncog vidáman, mintha ez valóban olyan nevetnivaló helyzet lenne. Ő mondjuk viszonylag könnyen nevetett a másik lány baján, hiszen nem az ő problémája volt, innentől kezdve pedig egyszerűbb volt vidáman hozzáállni, mint akárhogy máshogy. – Lehet egyébként. Tudod, próbára tesz minket meg ilyenek – emeli égnek a tekintetét vádlóan, hogy azután a szóban forgó ódon falakra pillantson. Néha egyébként benne is felmerült ám, hogy a kastély direkt úgy van megbűvölve, hogy mindig akkor és ott tegyen keresztbe ahol és amikor az a diákoknak a  létező legrosszabb lesz. Mert ha így beelgondolt többször késett már el óráról azért, mert például a lépcső nem ott volt, ahol lennie kellett volna és ilyenek. Persze az már kicsit túlzásnak tűnt, hogy egy épület így megátkozzon egy szegény lányt, de igazából az eridonos már bármit hajlandó volt elhinni.
- Ha nem haragszol nekem lassan mennem kéne. Csomó mindent kéne még holnapra megcsinálnom – kezdte meg könnyes búcsúzását. Tényleg ideje volt már, hogy visszamásszon az Eridon tornyába és összekapja magát egy kicsit. Még egyszer megígérte, hogy valamikor még feltétlenül találkoznak majd és egy utolsó kedves mosollyal otthagyta az udvaron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nonó

Vajon ő is egy kalandvágyó diák? Vagy csak nem tud aludni? Kérdezem magamtól, miközben figyelem a lány mozdulatait. Amikor lerakja a kolbász darabkát, elmosolyodok magamban. Nem szeretném megbántani azzal, hogy nem veszem el, de ugyanakkor nem igazán kívánom a mostanra bizonyára összenyomódott, földes kolbászt. Végtére is sikerül kitalálnom a megoldást.
 Lassan odamegyek ahova a diák lehelyezte az “ajándékot”. Közben azért fel-fel pillantok rá, nem tudhatom biztosan, hogy vannak-e hátsószándékai. Mivel azonban teljesen biztonságosnak látom a helyzetet, óvatosan csőrömbe veszem a darabkát, megbillentem a farktollaimat köszönetképpen, majd felrepülök. Megkerülöm a vadőrlakot, hogy pont a túloldalán legyek mint a lány, és leszállok. A kolbászdarabkát leteszem, abban reménykedve, hogy egy másik jószág még örömét leli benne, utána pedig deanimálok.
 Most nem voltam annyira körültekintő, mint amikor kijöttem, úgyhogy amennyiben a lány követett, még láthatta, ahogyan átváltozok emberré.
 Újra megkerülöm az épületet, és ráköszönök a lányra.
 - Szép reggelt! Úgy látom nem én vagyok az egyetlen korán kelő. - Barátságos mosollyal megyek közelebb hozzá, és reménykedem benne, hogy nem hozom rá a frászt.
 - Angelica vagyok, elsős mestertanonc és levitás. Nem ijesztettelek meg, ugye? - Utolsó mondatom közben érdeklődve fürkészem a lány arcát. Szarka alakban nem sokat láttam belőle, most viszont szinte biztos vagyok benne, hogy nem lehet másodikosnál idősebb.
 Egy ilyen fiatal diák viszont mit keres szinte hajnalban az erdő közelében? Ez a kérdés az én számból elég érdekesen hangozhat, mivel szinte minden évemben megpróbáltam bejutni, vagy legalábbis a közelében lenni. Ettől függetlenül egyáltalán nem biztos, hogy az előttem álló lány is az erdőt szerette volna meglátogatni. Az is lehet, hogy csak a friss levegő vonzotta. Egyelőre nem kérdezem meg tőle, hagyom, hogy elmondja, ha szeretné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

A szarka után futok és messziről látom, hogy egy barna hajú lánnyá változik.
Azta, ezt hogy csinálhatta?
Amikor bemutatkozik, igy felelek:
– Nem ijesztettél meg. Szia.
Én Fekete Nono vagyok,elsős vagyok és Eridonos vagyok.
Te hogy tudtál szarkává változni?
Én azért vagyok itt, mert nagyon beszűrődött a mi hálószobánkba a fény, és utána meg nem tudtam visszaaludni, ezért  nagyon gyorsan felkeltem és kijöttem a friss levegőre hogy felkeljek.
És hogy hogy itt  vagy, szarkaként aludtál éjjel? - ömlenek a szavaim

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nonó

 Beletelik egy teljes percbe, mire sikerül kibogozni a lány mondatait. Ilyen korán reggel hogyan tud valaki ennyit beszélni?
 Egy bólintással nyugtázom, hogy Nonó nem az ijedős fajtából való, és egy mosoly is kúszik az arcomra, de a következő mondatára el is tűnik. Legközelebb tényleg körül kell néznem! Szerencsére nem kell azonnal válaszolnom, mert érkezik a következő kérdés, amit ismét meg kell mosolyognom. Kissé átgondolom, hogyan mondjam el neki, majd végül megpróbálom a legegyszerűbben.
 - Neeem, nem aludtam szarkaként. Egy kicsit talán hideg lett volna ahhoz. - mondom kicsit kuncogva. - Csak épp úgy gondoltam, szép az idő egy kis sétarepülésre. - A szó ezennel új értelmet nyert.
 - Egyébként azért tudtam szarkává változni, mert animágus vagyok. Hónapokig készültem rá, és végül sikerült. - Nem tudom, mennyire világos, de azért remélem, hogy az eridonos megérti. Mintha említettem volna, hogy nem vagyok jó magyarázásból. Vagy rosszul emlékszem?
 - Sétálunk egyet? Kicsit hűvös van ahhoz, hogy egyhelyben álljunk. - Lépek néhányat helyben, és körülnézek, hogy merre mehetnénk, amennyiben beleegyezik a sétába. Végül úgy gondolom, a legjobb, ha egy visszaindulunk a kastély felé. Közben természetesen van időnk beszélgetni, de legalább nem erősödik fel bennem újra a rengetegjárási kényszer.
 - És tetszik az iskola? Mennek a tantárgyak? - Fordulok vissza a lányhoz, és ha ő is benne van, elindulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Ő se aprózza el a kérdéseket.
– Ja értem, akkor az animágus olyan mint a mugli bűvész. Vagy nem? Igen, sétálhatunk. Tényleg egy kicsit hűvös van.
Elindulok Angelica után.
– De szépek a fák, bokrok és a fű, nagyon jó illat van, én imádom az avar illatát. Ez csak egy kérdés, te ismered a fákat? Én csak néhányat, de már csináltam egy növénytan szorgalmit. Nagyon szeretném az Eridont felhozni pontszinten, mert mi eridonosok nem vagyunk egy nagyon szorgalmasak. Vagyis én szorgalmas vagyok, csak a többiek nem.
Remélem, hogy nem fogja leszólni az Eridont. Így is elég ciki, hogy alig van pontunk.
– Amúgy nagyon jól érzem magam. Remélem, majd itt jól teljesítek. – Elmondjam, hogy félvér vagyok és mugli iskolába jártam? Ha rákérdez, hogy ezt hogy értem, akkor majd megmondom neki, hagyom hogy ő közeledjen hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nonó

Egy aprót sóhajtok. Nem frusztráltan, sokkal inkább beletörődően. Ezek szerint még jobban össze kell szednem a gondolataimat ahhoz, hogy az eridonos megértse. Ez egy kicsit tovább tart mint terveztem, úgyhogy nem bánom, hogy közben megindulunk. Néhány lépés erejéig csak a lábam előtti talajt nézem, utána pedig felpillantok, és egy - talán - összeszedettebb magyarázatot adok elő.
 - Tulajdonképpen az animágus az a varázsló, vagy boszorkány, aki egy bizonyos bájital elkészítése és rituális elfogyasztása után, feltéve, hogy mindent jól csinált, bármikor átalakulhat egy bizonyos állattá. Az, hogy milyenné, az a mágus jellemétől függ. - Minden szót alaposan megrágok, mintha felelnék. Nem szeretnék téves információt adni, ugyanakkor annak sem örülnék, hogyha a lány saját maga nekiállna egyedül elkészíteni a bájitalt. Ezért nem megyek a részletekbe, és mondom csak a fontos dolgokat, utána pedig reménykedek, hogy megértett.
- Én is nagyon szeretem. A fákat? - Felvonom a szemöldököm, mivel nem teljesen értem, hová szeretne kilyukadni. Már éppen meg is kérdezném, mikor Nonó következő mondata megadja a választ ki nem mondott kérdésemre.
 - Néhányat ismerek közülük, igen, de nem mondanám magamat szakértőnek.
A pontokkal kapcsolatos megjegyzésén kicsit el kell gondolkoznom, hogy mit mondjak rá. Végül nem bonyolítom túl a dolgot, hisz nem szeretnék egy pont-vitát nyitni.
 - Hogyha ez megnyugtat, én nem szereztem még egy pontot sem idén. - Miért nyugtatná meg? Nem tudom.
 - Elsőéves koromban én is a pontokra hajtottam, de utána már nem hajtottam magamat utánuk. Nem vagyok akkora versenyszellem. - Természetesen nagyon jó érzés, amikor a nagyterem kékbe öltözik, és a házkupa a házvezetőnk kezébe kerül, de kicsit talán tényleg túl nagy felhajtás van a pontverseny körül. Ezért a gondolatért tudom, hogy rengetegen megköveznének, úgyhogy remélem, hogy nincs a közelben egy legilimentor sem.
 Nonó utolsó mondatára elmosolyodok, és bólintok egy aprót.
- Örülök, hogy tetszik a hely. Talán ez segít abban, hogy jobban teljesíts. - Bizonyára az ezelőtti iskolájában nem teljesített olyan jól, és ezért mondta ezt. Gondolom, miközben már kérdezek is egy újat, csak a beszélgetés életbentartása végett.
 - Mikor tudtad meg, hogy boszokány vagy? - Csak mikor kimondom, döbbenek rá, hogy ez talán túl személyes, de már késő. Kissé félve várom a lány reakcióját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Angelica


Nagyon izgalmasnak tűnik ez az animágia. – Mesélsz még az animágiáról egy kicsit? Miért akartál animágus lenni?                          
Közben én is gondolkozom. Hmm, hogyan is tudtam meg hogy boszorkány vagyok?
– Hát…, sok kis varázslatos dolog történt velem. Például egyszer, amikor próbáltunk az előadás előtt, és amikor előadáson tűzzsonglőrködtem, akkor véletlenül a közönség felé dobtam a karikát, de vissza tudtam hozni a kezembe, aztán mindenki megtapsolt, és utána, amikor vége volt a műsornak, elgondolkoztam, hogy ezt hogy csinálhattam. És ezekből sejtettem meg, hogy varázsló vagyok. Korábban néha láttam, amikor este ki mentem inni, hogy anyukám körül minden lebeg, de azt hittem, hogy ez a bűvészkedéshez tartozik, és gyakorolnak.
De csak akkor lettem biztos a varázslatban, amikor megjött a levél a Bagolykőből. Meg is lepődtek, hogy felvettek ide a Bagolykőbe.  Mert az apukám mugli. Még most is nehéz felfognom hogy ez tényleg varázslat.
Gondolkodom, hogy elmondjam-e hogy anyukám nem igazi varázsló, mert nem járta ki az iskolát?  Inkább nem mondom el neki, először megbizonyosodok róla, hogy tud-e titkot tartani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Legalább megértette. Nyugtázom magamban, és örülök neki, hogy még sincs veszve a remény, hogy megtanulok magyarázni.
 A további részletek kérésére csak kicsit eldöntöm a fejemet, és mivel hirtelen nem jut semmi eszembe, inkább a kérdésére válaszolok.
 - Nagyon érdekelnek az új dolgok. Van, hogy túlságosan is. No mindegy, tehát a kalandvágyam miatt gondoltam, hogy kitanulom az animágiát. És természetesen nem utolsó sorban azért, mert az egyik legjobb barátom és példaképem is animágus. - Mondom kicsit elgondolkozva. Visszaemlékezek arra a napra, amikor ezt a kérdést az oktató tette fel. Mit ne mondjak, akkor nem volt ilyen könnyű válaszolni!
 - Azta! Te tudsz tűzzsonglőrködni? - Lepődök meg a legmellékesebb részleten. Még fiatalabb koromban megnéztük egy tűzzsonglőr előadását. Semmire nem emlékszem belőle, csak arra, hogy mennyire magával ragadó volt a látvány.
 - Én nem is hittem el, hogy boszorkány vagyok, azt hittem, átverés. - mondom nevetve.
 Lassan odaérünk a kastélyhoz, amit nem bánok, hiszen bár a nap már jobban süt, a hőmérséklet még mindig nem valami kellemes. Amikor felérünk az épülethez, elbúcsúzunk, és megbeszéljük, hogy még találkozunk. Utána már rohanok is fel a klubhelyiségbe, és leülök az egyik fotelbe, és elgondolkozok rajta, hogy mit kéne még csinálnom a mai nap folyamán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Közelebb kerülni. Az már más, hogy nekem sikerült is, meg nem is, nem azért, mert annyira elzárkóztam. Érdekes lakótársat kaptam, egy másik potyás pedig más miatt volt az, a többivel meg, hát kibékült a tudatom, de nem szeretném, ha ez minden évben így lenne, csak más-más házzal, vagy akár velünk. Jobb a nyugalom, mindenkinek.
- Kinek jó buli, egy rakás ott reszketett, hogy nekik itt lesz végük, sosem jönnek fel az alagsorból, mert bevesznek minden hülye mesét – vonok vállat, bár vannak valóban érdekes dolgok, sőt, mondhatni, annál is érdekesebbek, de én elsősként sem rettegtem, mi lesz, ha leérek. Túl abszurdnak tartottam, hogy itt emberek halnának meg, gyerekek, de nem hazudok, volt egy kis görcs a gyomromban. Azóta ott élek, semmi bajom, jókat alszom, mert halálhörgés és sikolyok sincsenek. Nem is annyira rossz a helyzet, ugye? – Nem hiszem, hogy össze kell dőlnie a tornyoknak, hogy közelebb legyünk egymáshoz – vonok vállat, hogy aki akar, meg tudja tenni, láttam én már az egész után is olyanokat a körletben, akik nem a mi házunk diákjai. Megoldják.
- Én benne vagyok, főleg a nevetésben. Oké, megdumáltuk – a kávé már csak hab lesz azon a bizonyos tortán, süteményen, mert lehet az is bele fog férni, csak remélem, nem évek múlva, vagy hetek múlva lesz az, hogy én ilyesmit tegyek meg, annak örömére, hogy vége. A javasasszony sem tudott okosabbat mondani, csak azt, hogy akár hordhatnék sárkánybőr kesztyűt is, amellett, hogy türelmes leszek, leginkább magammal, meg ezzel a helyzettel.
- Ez nagyon ühm… vallásosan hangzik – hümmögök párat, hogy na még csak az kellene, hogy a kastély próbáit is ki kelljen állni, a vizsgák mellett. – Csak nem – ez inkább hangzott egy reménynek, mint egy kijelentésnek, kicsit. Legyintek is egyet, hogy badarság, csak a fantáziám pördült kicsit. El is bambultam, mert mire visszafordítom felé arcom, ő már készülődik.
- Ó, hát elment az idő ez tény. Persze, köszi a… az egészet – mutogatok itt a lelki támogatásra meg ilyenek, majd integetek neki, bólintva, hogy persze, megejtjük azt a találkát. Nem tartottam sose magam az undok félék felé, aki nem nyit semerre, de túlzásba se viszem. De most főleg kellett az, hogy valaki kicsit elvonja a figyelmem. Így, miután ő eltűnt, én is összeszedtem magam és visszavonultam a szobámba, hogy megpróbáljam felvenni a fonalat és kipihenni magam. Hátha sikerül is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A Levita szurkolópáholya mögé kifeszített, a házunk jelképét ábrázoló ponyva alatt ülök egy laza, sötétszürke cargo nadrágban. Valószínűleg repülés lesz a vége, ehhez öltöztem. Kezd hűvös lenni, érződik, hogy jön a tél, de a fűtött páholyban elég egy pulóver. A házamét vettem fel, amelyiknek az elején kék háttéren egy L-betűn hever egy szfinx a farkát lóbálva.
A bokám összekulcsolva, a kezeim a térdeim között malmoznak. Hozhattam volna egy könyvet.
Egy ideig csak nézelődöm, aztán megragadja a tekintetemet a két piros pont, akik balra a levegőben gyakorlatoznak. Nem túl nagy érdeklődéssel figyelem őket, mivel nem sokat látok belőlük, de a maradékot elképzelem.
...Nem zavarom, zavarom, csak figyelem, Belefeledkezem, vele utazom, Nem sürgetem, nem várom, Nem bántom és nem sajnálom, Nem sajnáltatom magam, magam adom, Megadom, megadom, neki megadom magam... - motyogom, az egyik térdem a ritmust veri. Ezen a dalon dolgozom mostanában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Már teljesen lehűlt a levegő, mire Hunorral sikerült találnunk egy mindkettőnknek szabad délutánt. Tehát, az időjárás megkövetelte a meleg öltözetet. Testhezálló, de vastag anyagú holmimban lépek ki a kastély kapuján és kocogok a nyilvános pályához. Egyre szaporább lépteim közben lófarokba fogom hosszú hajamat, a praktikusság kedvéért. Világos tincseit egészen messziről meglátom a sötétkék háttér előtt. A szurkolópáholyhoz érve lassulnak lépteim, majd óvatosan közeledek a fiúhoz. Igyekszem nem nagy neszt csapni, hogy egy váratlan pillanatban toppanjak mellé – Nem hangzik rosszul – mosolygok le háztársamra, és közben befordulok vele szembe. – Régóta ücsörögsz kint? - kérdésem közben hunyorogva hátra tekintek a két repkedő emberre. Nem ismerem fel őket, de mintha a nap küszködne arra a szürke felhők mögött. Szabadon maradt ujjaimra lehúzom a meleg anyagot és úgy pislogok vissza Hunorra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Férfias sikoltásra azért nem vetemedem, de összerezzenek, amikor jobbról meglep Róza. El is vágják a rapszöveget.
- Hű - nem is tudom hirtelen, mit mondjak. - Egy mugli együttes száma.
Ja, nem ezt.
- Kiváló lopakodóképesség!
Furcsa, ahogy így fölém magasodik. Vagy talán nem ez a fura, hanem az annyira kék szemek. Néhány pislogás után visszafordulok a repkedő eridosokhoz, és ez nem fura, mert ő is.
- Nem olyan rég. Csak nem szeretek késni.
Róza sem késett, én vagyok mindig ott túl korán. Azt hiszem, anyám rigolyája nevelte ezt belém, de nem bánom... hiszen nem szeretek késni.
- Ó! - a jobb térdemhez kapok, az ottani zsebbe rejtettem a papírcetlit, amit neki szántam. Felpattintom a patentját, és csuklóig elmerülök, mire sikerül kitapogatnom az üzenetet. Közben megosztom a részleteket is.
- Megtaláltam, kit kell keresni a színjátszóval. Képzeld, levitás, és harmadikos... Miért nem hallottunk eddig róla?
Odanyújtom a kis papírt, rajta Ivanich Benett nevével meg a felirattal: "színjátszó-kör". Nagyon lassan írtam, hogy olvasható legyen.
- Nem ülsz le? - kérdem újra felnézve a lányra. Lehet, ő már rögtön seprűre pattanna, nekem még szükségem lenne néhány tanácsra előtte. Bár nem sok lóg ki az én pulcsim ujjából sem, kezemmel magam mellett a kényelmesnek nem mondható pad szélét markolom.
- Fázol?