Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Élvezem és zavarban vagyok egyszerre. Olyan nagyon próbálok normális lenni, hogy szerintem totál hibbantnak nézek ki. De azért legalább remélem, hogy egy csinos hibbantnak. Azt mondják, hogy ha csinos vagy, bármit elérhetsz, és szerintem Móricnak tetszem. Mármint azt hiszem, szeretném, ha tetszenék neki. Mások ezt olyan könnyen csinálják, de nekem fogalmam sincs, hogy hogyan kell.  Mások nem hiszem, hogy ennyit aggódnak ezen, ők csak élnek a mának, és valójában nekem is ezt kellene csinálnom. Csak úgy...élni a mának. Rendben, ez lesz. Ahogy beérek az iglu belsejébe, eldöntöm, hogy ezt így fogom csinálni. Nem mintha tudnám, hogy hogyan kell, de részletkérdés, megoldom.
- Én azt se tudtam, hogy vannak raklapok az üvegház mellett, te meg beleépítetted az igluba. Gondoltál rá, hogy amikor felnőttek leszünk háztervező legyél?
Láttam Bogolyfalván igen kacsalábon forgó otthonokat is, persze mindegyik eltörpül a miénk mellett, nem csak kívülről, de szerintem belülről is, viszont így is biztos vagyok benne, hogy olyan nagyon sok pénzt adtak ki érte, hogy egy építész, aki megtervezi őket, biztos jó sokat kereshet. Vagyis, ha Móric jól keres, akkor ha úgy gondoljuk, hogy összeházasodunk, akkor talán anya sem tiltakozik majd annyira. Sőt, már most saját házat tud építeni, szóval akkor elég jó, nem? Lehet kicsit előre rohantam, még nem is biztos, hogy szeretne velem csókolózni, nem, hogy házasságra lépni.
- Köszönöm.
Angyali mosollyal az arcomon fogadom el a kezét, amibe úgy teszem a tenyerem, hogy előtte ujjaimmal finoman végigsimítok az ő tenyerén, tekintetemet végig a tekintetébe mélyesztve. Ezt a női praktikát anyától lestem el, és ő mindig olyan hatásos volt vele, hogy gondoltam, megpróbálkozom vele. Mégiscsak az ő lánya vagyok, szóval azt hiszem, van belőle egy jó nagy adag bennem is, csak felszínre kell hozni. A másik kezemmel úgy igazítom a szoknyám, hogy szépen magam alatt egyen, és semmi illetlent ne mutassak.
- Olyan ez az egész, mintha mesevilágban lennénk.
Jegyzem meg újra körbepillantva, amíg tüzet gyújt. Szinte hihetetlen, hogy ennyit tett értem, én meg igazából csak idejöttem, üres kézzel. Vajon a lányoknak is kellene hozni valamit egy randira, vagy ők csak mindig kapnak? Mert ha mondjuk mindig csak kapnak, az egy elég jó felállás. Közelebb csúszok hozzá, amíg beszél, és csak a rosszakat mondja magáról, hogy aztán egészen közelről, kicsit alulról nézzem őt, és egy újabb csábítási kísérletten próbálkozzak, bár lehet, hogy ő enne inkább, mert a kosarat nézi, de nem evés előtt kellene mondjuk csókolóznunk?
- Szerintem nagyon tehetséges vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem most szerepelt először szelfin, de most először fotózkodott buktával. Félig rágottal méghozzá, és a hozzá tartozó elkövetővel, aki láthatóan nagyon elégedett volt önmagával. Ez nem feltétlenül volt rossz tulajdonság, legalábbis Lilit nagyon szórakoztatta Ricsi attitűdje. Szerette, ha valaki nem teljesen normális. Méginkább, ha teljesen hülye.
És felismerésére, miszerint elfelejtett before fotót készíteni a buktáról, a szőke csak hangos nevetéssel tudott reagálni.
- Sebaj, legközelebb majd előrelátóbb leszel - nyugtatta meg még mindig fülig érő szájjal.
Így készültek el a fotók is, és Lili igyekezett mindhez különféle módon pózolni, volt, hogy nyelvet öltött, máskor angyali kis mosolyt vont arcára és állát összeérintett ujjaira helyezte. De egyszer egy szamárfül is befigyelt Ricsinél, ami mellé a lehető legártatlanabb ábrázatát öltötte fel.
Nem magyarázta túl bátyja csicskásságát, és Lili sem firtatta tovább, már csak azért is, mert úgy tanulta, hogy illik mindenkinek a döntését tiszteletben tartani. Bár nem volt meggyőződve róla, hogy Ricsi bátyja azzal a tudattal kelt fel egy nap, hogy mától márpedig ő csicska. Ez inkább tűnt a mobilját babráló srác elhatározásának.
Kicsit felvonta a szemöldökét, de igazán nem lepődött meg, Lili egyszerűen egy szavát se tudta komolyan venni ennek a gyereknek. Vállat vont hát.
- Jól van, akkor szia!
Rámosolygott a másikra, majd tovább indult eredeti célja felé. Emlékezetes találkozó lett az iménti, az biztos, el is határozta, hogy elmeséli Erikának, milyen lökött útonállóval futott össze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Zina szavai újra és újra elgondolkodtatnak. Különös hangulata van ennek az estének. Keveset hallani 14-15 éves lányokat ilyen komolyan beszélgetni. Persze mi sem ilyen gondolatokkal indultunk neki az estének. Egyszerűen így alakult. Talán a sötét, a csönd volt ránk ilyen hatással. Vagy egymás társasága, hiszen barátságunk is könyvek között kezdődött.
- Igen, igazad lehet - bólintok lassan a rellonos felvetésére. - Az életnek pont az az értéke, hogy csak egy van belőle. Hogy abból az egyből kell kihoznod a legtöbbet. - Ezt a gondolatot még olvastam valahol, egy regényben. Azóta viszont sokszor eszembe jutott, és mindig átgondolom. Idővel pedig rájöttem, mennyi igazság van benne.
A beállt csendben van kicsit időm lenyugodni. Sikerül azonban magamat visszarántanom, mielőtt magányos gondolataim közé esnék, így válaszolok is Zinának.
- Igen, eszembe jut néha - türelmesen kivárom, míg kifejti a dolgot. Én is csak lassan válaszolok, és tartok egy kis szünetet, mielőtt folytatom mondandómat. - De szerintem az emberek túl büszkék ahhoz, hogy a lények bőrébe bújjanak. Hiszen akkor alárendelnék magukat valaminek, azt meg nem tudják megtenni. Az animágiát is sokszor önös érdekekre használják. Bár az, hogy pontosan ki mit tenne egy állat vagy lény bőrében, ember függő - vonom meg a vállam.
Hosszú monológom után inkább csendben maradok, hagyom, hogy a rellonos is beszéljen, ha akar. Közben nagyon ásítok, jobbomat a szám elé téve. Az órámat a kastélyban hagytam, nem is tudom, mennyi az idő. Azt sem, mióta fetrengünk a fűben. Talán csak a szerencsén múlt, hogy senki nem talált ránk eddig. A szemeimet viszont egyre nehezebben tartom nyitva. Oldalra fordulok, hogy lássam beszélgetőtársamat. Kezeimet a fejem alá teszem, és próbálok nem elaludni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Csendesen figyeli a másik ténykedését, az apró „show-t”, amit alakít a zuhanás mellé, mert neki tény, hogy mindjárt jönnek az infarktus jelei, de úgy tűnik, jobban viselte meg, mint azt, akivel megtörtént az eset. Nagyot sóhajt, megpróbál nem majrés lenni, de olyan hirtelen történt, hogy nem lepi meg, hogy így reagált.
- Ő már egy szebb helyen van, ahol… hát nem olvad el. Béke poraira – tart egy apró „gyászbeszédet”, ha már elnézést kértek az áldozattól és a bűnös felmentésre került. Szavait apró vigyor kíséri, halovány, de legalább ott van, majd tovább figyelve őt, végül valóban megnyugszik, amikor humorosan körítik azt, hogy nincs semmi komoly. Amúgy sem tudna sok mindent kezdeni azon kívül, hogy felkapja és ordítva rohan a gyengélkedőig, mert neki a leukoplast és társai jutottak csak, mint gyógyító „mágia”, bár az is hatásos, de törésre nemigen hatásos, csak lélektanilag lehetne, de… mindegy.
- Ennek örülök, tudok varrni gombot, szóval, akkor csak azt mondhatom, szedd össze magad? – elmélkedik szinte hangosan, majd végül, bujkáló mosollyal bólint és fogadja el a tényt, hogy nincs itt semmi gond. Repült, borult, esett ő már rosszabbakat is, szóval ez igazán kevéske is volt hozzájuk képest. Az eldobott dekkre nem is gondol, csak amikor utána kapkod és felszisszen a látványra.
- De, de, de, de… hát ne szedd össze – még mutogat is, hogy ne, de annyit is ér a dolog. A harsány színekben pihenő alak mit sem törődve kap az alkalmon, ő pedig a homlokára csap, hogy tessék, így rontja meg az alsóbb évfolyamosokat. – Most meg kellene büntesselek, de miattam csinálod – mormog pár sort, hogy mi a francot tegyen, körbe is néz, mintha figyelő szemektől tartana. Igen, ő hibázott, hát majd nem ide jár akkor. Majd bebújik valamelyik wc-be, ott úgyis annyian bagóznak, hogy fel se fog tűnni.
- Nem örülök, hogy bagózol. Nem olyan jó dolog. Meg nem is adhatnék, meg ilyenek – kedve lenne újat gyújtani, de azzal köpné szembe saját magát. Inkább csak ácsorog, rágja a nyelvét és inkább próbálja elengedni az egészet, mert valahol annyira szürreális. Normál esetben már röhögne, a hóban ülne talán és füstölne ő is. De nincs normál eset és ahogy a hangja üti meg a füleit, az megint látványos. Franc.
- Hogy nekem? Miből gondolod? Dehogy fáj – könnyebb tagadni, ugyebár. Ösztönszerűen kaparja ujjain a bőrt, rág nyelvére, ahogy megpróbálja elhessegetni a dolgot. – Az egy klumpa? – pillant el a lábai felé, és ezzel tökéletesen témát terelve. De átlátszó vagy, Helvey.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Hatalmas sóhajtás kíséretében fújtam ki a füstöt. A fejemben próbáltam felsorolni a legjobb indokokat, hogy miért ne átkozzam el a gyereket. Egy silencio-t ráküldtem volna szívesen! Ha rám találnak a cigivel úgyis bajban leszek, ezen már nem múlna. Végül mégsem kaptam a pálcám után, inkább csak reménykedtem, hogy a srác elhúz mellőlem a nagyon közeli jövőben. Ez a vágyam azonban nem látszott teljesülni. A fiú továbbra is ott dekkolt. A pumpa csak feljebb ment bennem, ahogy magyarázni kezdett. Pimasz fejét vizsgálva csak egy szemforgatást kapott tőlem, ahogy arra is, hogy megpróbálta bemesélni nekem, elmúlt már 16. A füstöt az arcomból egy legyintéssel próbáltam meg elterelni, ám ez nem bizonyult sikeresnek, így csak dühösen összerántottam az arcom.
- Zsófi. - Az én bemutatkozásom sokkal szűkszavúbbra sikeredett. A szüleim szemében egyszerűen Zsófia vagyok, ám azt nem óhajtottam az orrára kötni. Amiről pedig nem tudnak, az nem fáj az ősöknek sem, így nem mesélem el nekik a kastély béli mindennapjaimat sem. Lídiától pedig a lehető legtávolabb maradok.
Az olcsó cigi az ujjaim közt nem igazán érte el a várt hatását, és persze nem segített az sem, hogy Ricsi belepofátlankodott a személyes terembe. Az ajánlata viszont más részről csábító volt. Vállat vonva vettem át a felém nyújtott szálat. Magamban azért örültem a dolognak, hiszen nagy szükségem volt valamire, ami elfelejtteti velem a mai napot. Legalább egy kis időre.
Nagyot szívtam belőle, majd lassan fújom ki a füstöt. Egy második slukk után pedig vissza is nyújtottam a csikket.
- Honnan szerezted? - Csak kis idő után kérdeztem végül rá, furdalta az oldalamat a kíváncsiság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Próbálom visszafogni magam, mielőtt újból elöntene a méreg, de akárhányszor csak visszagondolok erre a szörnyű emlékre, a fejem elvörösödik, és legszívesebben káromkodnék egy sort. Öklömet összeszorítva hagyok magamnak néhány másodpercet, hogy lehiggadjak. Természetesen nem csak az állatom iránt érzett sajnálatom van benne ezekben a mozdulatokban. Sokkal jobban fáj az, hogy ezt a bizonyos dolgot ki, s miért tette. Meg a többit. Amiről nem beszélhetek, nem szívesen osztom meg mással, mert ha múlhat rajtam, hogy ne terjedjenek tovább a szóbeszédek, akkor meg is teszek minden tőlem telhetőt. De tény és való, hogy ezt a fiút sem a puszta szórakoztatás, beteg vágyainak kiélése hajtotta, hanem engem akart vele megzsarolni.
- Hát... maradjunk annyiban, hogy sokféle alakot fújt ide össze a szél - jegyzem meg mosolyogva, aztán legyintek egyet, és már Kamcsi nevéről is van szó. - A Jenő szerintem aranyos név. Szerintem vicces is egy ilyen állatnak. Csak mintha öregítené. A Kamcsitól fiatal marad- töprengek el rajta, ahogy egyre nagyobb csodálattal szemlélem.
Elismerően bólintok a névre, mintha tudnám, hogy ez a hely hol van, de az arckifejezésem azt is elárulja, hogy még Tölgyhegyről se hallottam életemben soha. Megvakargatom hátul a fejemet, a teljes összezavarodottság jeleit mutatva, ugyanakkor el is szégyellem magam, amiért harmadévem taposva még mindig tájékozatlannak számítok a varázsvilágban. De hát érhetnek, és valószínűleg életem végéig érni is fognak ilyen kellemetlenségek. Ő talán aranyvérű lehet.
- Egyszerűbb, ha átadom, mert idegenekre nem szoktattam még rá, hogy odarepüljön. Sok félreértés lehetne belőle. Szóval az úgy jó? - indulok meg, hogy összeszedjem az állatomat, aki engedelmesen a két tenyerembe száll. Aztán, ha Amélia beleegyezik, odalépek hozzá, és óvatosan átadom őt neki, hogy simogathassa, és esetleg útjára indítsa, amikor úgy érzi. - Pihenés, pihenés, pihenés. És egy kis olvasás, meg tanulás. Nem nagyon gondoltam bele. Sodródom az árral, mint mindig - nevetek kínosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tény, hogy nem sorolnám a legnagyobb erőségeim közé mások érzelmeinek a leolvasását, avagy lefordítását magamban, egyáltalán a befogadással vannak bajaim - mindezt foghatom az antiszociális neveltetésemre - de egy pillantás az előttem állónak az arcáról a mozduló kezeire, és azt hiszem értem. A történet, ami éppen felmerült nem csodálom, ha még mindig hatással van Benettre és én pontosan itt döntök úgy, hogy nem feszegetem tovább a dolgot. Ő maga le is zárja a témát egy utolsó elejtett mondattal, amely hatására akaratlan bukkan fel lelki szemeim előtt a rellonos pimasz mosolya és hallom fülembe a maró gúnyt. Szavak helyett aprót bólintok beleegyezően. Az biztos, Benett, ebben abszolút egyet tudok érteni!
- Igaz, én még sosem neveztem el állatot… vagy úgy, bármit – biccentem oldalra az állam. Ha mondjuk lenne egy kutyám egészen biztosan film, avagy könyv karakter után kapná a nevét. Tekintetem az egyedi kisállatot követi, el is mosolyodok néhány apró mozdulatán.
- Persze, legyen, ahogy mondod – bólintok, hiszen nem értek hozzá, ilyenkor jobb a hozzáértőre hagyatkozni, mintsem makacsságom hátszelével fejjel futni a falba. Kék szemeim Benett mozdulatait figyelik, amint megfogja Kamcsit, igyekszem őket leutánozni, ahogy szárnyaira ügyelve, egészen óvatosan átveszem a kaméleont. Az első simításnál kitapintom a testén lévő apró redőket és domborulatokat. Szája egy vonallá simul, alig látszik meg lassan mozduló szemei alatt ülve. Teste vége jobban kunkorodik, ahogy lábaival belém kapaszkodik, amíg tartom. Az aranyhajból Pascalra emlékeztet, csak Kamcsinak jobb ezekkel a szépen ízelt szárnyakkal. – Nagyon elegáns vagy – mondom Kamcsinak egy apró mosolyt megengedve magamnak, közben igyekszem nem kizökkeni a beszélgetésemből, a hús vér emberrel ugyebár. Tekintetem nehezen veszem le róla, mutatóujjam külsejével cirógatom az álla alatt, majd a hátán, közben hallgatom Benett terveit a szünetre. – Nyugalmasnak hangzik, az pedig sosem rossz – mondom neki, majd mozdul szám széle a nevetése hallatán. – Én, úgy néz ki, hogy a karácsonyi koncertre segítek majd felkészülni az otthoni diákoknak – még mindig nem értem a mesterem, hogyan gondolta. Türelmes vagyok, csak sose oktattam még senkit. Az, és a tudálékosság nem ugyanaz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Hosszú lábaimat fürgén szedem egymás után, miközben kilépek a kastély hatalmas ajtaján. Vállamat most nem nyomja a megszokott, súlyos oldaltáska és könyveket sem látni nálam, amiket általában mellkasomhoz szorítva cipelek. Meleg pulóvert húztam vékonyka felsőtestemre, amit még egy kabáttal borítok, azonban össze nem húztam. Ennyire azért nem vagyok fázós. Sőt… a sok otthon és szobában töltött hetek után jólesik izgatottságtól kimelegedett testemnek a kinti hideglevegő. Merre jártam? Leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy nővéremet egy időre elköltöztessem Bogolyfalváról, és ez annyira megviselt, hogy utána haza is kellett utaznom. Ezt meg is írtam az ittenieknek, de olybá tűnik – válaszok hiányában –, hogy valahol elkeveredhetett. Hiszen baglyomat sem láttam hetek óta. Vajon vele mi történhetett?
Sok minden kavarog a fejemben. Részeges techno-aláfestéssel, miközben mindenféle szer hatása alatt imbolyognak odabenn, a kobakban a gondolatok. Nem tudom, hogy mit várjak a mai találkozótól, ámbár vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem; minden a legnagyobb rendben. Elvégre mi baj lehetne? Egy kis idő egymás nélkül mit jelent? Még nagyobb vágyat és lángoló szerelmet, hogy újra lássam Bencét. Lányból vagyok. Tinédzserlányból. Ami azt teszi, hogy e hosszú idő közben sem tudtam másra emelni a szememet. Vak vagyok, akár a denevér. Azonban valahol, kisagyam leghátában megtámad egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzet. Mintha riadót fújna; mégis lesz baj. De ezt zümmögő méhnek tekintem, s elhessegetem a felesleges gondolatfoszlányt, hogy végre a vadőrlakhoz érkezzek. Lehajtott fejjel, zsebre tett kézzel. Megállok. Mély sóhaj száguld végig orrnyergem belsőjében, hogy aztán a levegőbe fújva megmutatkozzon, s így az engem figyelő szemek láthatják, hogy mennyire is van hideg valójában. Lassan emelem fel a fejem, hogy a most kissé megfagyott kertrészlet mellé sétáljak, és csontos kis ujjaimat elővegyem, majd rajzoljak apró szívet a földet takaró hórétegbe. Biztosan nemsokára itt lesz. Hogy’ áll a hajam? Meg kellene igazítanom a kabátot, mégsem nézhetek úgy ki, mint egy lelenc. Gyere, Bence. Várok Rád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Egy bagoly érkezett Tőle tegnap este, és sokáig csak nézegettem, hogy vajon mi lesz benne. Tényleg nem tudtam, és a legrosszabb az, hogy miután beszéltem Rizával már nagyjából arra vágytam, hogy mondjam el, mert amúgy megőrülök, ettől az egéásztől. Ez abból is látszik, amit Karolával műveltem kétszer azóta, hogy Dia... mindegy. Szóval forgattam, néha már azt is kívántam, hogy bárcsak megsértene valamivel, vagy mit tudom én, ő is megcsalt és el akarja mondani. Nem mintha olyan jól esett volna és attól az én bűneimet egyáltalán nem kisebbíti, csak akkor legalább kapaszkodhatnék valamibe, hogy látod, ő is. Kurvára mindegy lenne, már most tudom, szóval kinyitottam, de csak egy rövid üzenet volt benne, hogy találkozzunk, én meg visszaírtam, hogy oké. Így utólag talán írhattam volna hosszabban is, meg esetleg üzenhettem volna neki a telómon, vagy valami, de már mindegy. A Vadőrlak egy kedves közös emléket rejt, na meg a baglyaimat - amit nagyzás így nevezni, mert nagyrészt a vadőr gondozza továbbra is őket - és a hó ropogásban közeledvén egyre jobban bátorodom el az egésztől. Tényleg nem értem a tetteimet, oké a csárdában ittunk, meg buliztunk, de megálljt parancsolhattam volna a dolgoknak, ha akarok. Valami viszont átszakadt bennem ott, ami mégis ott tartott és megtörtént. Aztán meg, hagyjuk is az egészet, mert csak még szarabb hangulatban leszek. Már messziről meglátom őt, ahogy guggol a hóban és rajzolgat, gondolom és halvány mosoly telepedik az arcomra. Hát igen, nem tudok nem érezni iránta valamit, sőt, azt hiszem továbbra is szeretem őt... ahogy vélhetően Karolát is. Ez már jobban zavar, mint bármi eddig, vagy én nem tudom. Lehet, hogy egyikőjük iránt csak szeretetet érzek? Vagy mindkettőjük iránt? Ki tudja ezt eldönteni? Nekem kellene, de továbbra is tanácstalan vagyok, mint egy kisközség. Végül odasétálok hozzá, de nem megyek teljesen közel, és biztos vagyok benne, hogy meghallotta a lépteimet.
- Szia, mondanom kell valamit és nem fogsz örülni - sóhajtok, és ha meg is fordul, nem tudok rá nézni. Nem lenne igazságos és nem akarom látni, hogy miattam bármi rossz éri. - Nem akarok magyarázkodni, nincs értelme, és már elég fájdalmat okoztam így is, hogy még el sem mondtam neked. De nem voltam jó és elkövettem egy hibát, megcsaltalak valakivel - mondom még a cipőm orrát bámulva, sokkal izgalmasabb most ez nekem, mint hogy a szemeibe kellen nézzem. Viszont nem lehetek gyáva, ha már voltam olyan bátor és megcsaltam, mégiscsak megérdemli. Így végül felemelem a fejem és fájdalmas arccal nézem őt. - Igen, ez történt, sajnálom - a kérdés az, hogy nem elcsépelt-e bármit mondani, főleg sajnálni, amikor ő az áldozat és ki hinné el, hogy sajnálom? Miért bántam volna meg, egyszerűen nem reális és a szavaknak itt nincs ereje, hogy valóban hihető legyen a másik félnek. Igen, tényleg sajnálom, de igen tudom, hogy nem lesz minden olyan, mint eddig. Hiszen, ha olyan lenne, nem lett volna Dia, Karcsinak nem teszem tönkre a randiját, meg ki tudja még ki, akire csak ránéztem és nem Ő volt. Várom az ítéletet, a kötelet meg már úgyis kikészítettem. De legalább vállalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Zavartság keveredik az izgatottsággal az ereimben száguldó vérben, és most kifejezetten jól esik, ahogyan ujjaimat a jéghideg hóba mélyesztem. Romantikus, majdhogynem földöntúli mosoly görbéje mutatkozik meg finom, kislányos vonásaim között, majd kissé oldalra fordítom fejemet, ám szememmel még mindig a havat bűvölöm. Léptek zajára leszek figyelmes, ami lágyan simogatja meg dobhártyámat, ahogyan az érkező talpak alatt meg-megreccsen a friss hó. Tudom, hogy Ő lesz az. Hiszen ki más jönne ki ebben az időben éppen ide? Érzem szívem egyre gyorsuló kalimpálását, mellkasom fel-leemelkedését és azt is, hogy a vér forrni kezd testemben. Hetek óta várom ezt a pillanatot, de szeretném megtartani örömömet egy időre. Hiszen Bence mögöttem áll, s még ugyan nem tekintünk egymásra; érzem, hogy most nem maga az időjárás az, ami miatt a hideg végig harapja gerincem mentét. Jobb szemöldököm kérdőn röppen a magasba, s fordulok meg hirtelen a fiú felé. Szándékosan kerüli tekintetemet, így meseszereplő módjára hajol meg felsőtestem, hogy kíváncsi szemeimmel megkeressem a kék szempárt. Azonban nem engedi, hogy megtaláljam. Nem engedi, hogy felvegyem a kontaktust.
„…nem fogsz örülni”. Ó, Bencus! Jelenik meg egy reménykedő mosoly vöröslő ajkam szegletében. Már hogyne örülnék. Itt vagy és itt vagyok. Itt vagyunk. De még mindig kerüli szemeimet, ezért összehúzott szemöldökkel teszek egy utolsó lépést felé, hogy már alig két méter válasszon el bennünket egymástól. Valami nincsen rendjén.
– Baj van? – kérdem aggódón, miközben szokásos idegesség-elleni pótcselekvésemben jobb kezemmel ropogtatni kezdem balom törékeny ujjacskáit. Fájdalmat? Szökik ismét ívelt szemöldököm egészen homlokom közepéig, s a továbbiakban is tartom arckifejezésem miszerint; egyáltalán nem értem, hogy mi történik. Hibát? Apró lépést teszek. Szinte észre sem lehet venni. Szívem már más ritmusban kalapál. Az erekben a forró vér megfagyott és már mellkasom sem mozdul; levegőt is elfelejtek venni.
„Megcsaltalak valakivel”, egy pillanatra megfagyok. Arcom mégis inkább értetlen, mint dühös. Fel sem fogom a szavakat. Mintha értelmük sem lenne húzódik apró, a zavartnál is zavartabb mosolyra az ajkam. Fejet csóválok. Szinte beleszédülök, és Bence elé lépek, hogy bőrdzsekijének gallérjára fogjak vékonyka ujjaimmal, és pipiskedve találjam meg végre a most oly’ hideg kék szemeket. – Nem értelek – nevetek megjátszva. Egy rossz viccnek érzem, és ahogyan egyre tudatosulnak bennem a szavak, úgy kezd szűkülni a tér. A kunyhó ránk dőlni látszik, ahogyan a fák is fenyegetően magasodnak immáron párosunk felé. Zsibongó fejemet csóválom, miközben a szavak eljutnak agyamig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Van, aki éjjel tanul jobban, van, aki nappal, van, aki meg képtelen rávenni magát a tanulásra. Ez utóbbi jellemzi szerény személyemet is, aki amúgy pontosan tisztában van azzal, hogy tud eleget ahhoz, hogy nagyobb erőfeszítés nélkül átmenjen, és végre, maga mögött tudhassa Kazanovát meg az egész Bagolykövet. Viszlát minden mocsok, helló egyetem, Budanekeresd, új élet. Igen ám, de vajon valaki, aki az elmúlt hónapokban több tündérport nyelt, mint éhes disznó moslékot, az vajon ugyanolyan simán átmegy, mint az, aki - mint utóbb kiderült erős szexuális feszültségből adódóan - versengett egy mindent is tudó nővel? A helyzet az, hogy valószínűleg nem. Az elmélet még csak-csak megvan, de a gyakorlat...
Lepillantok a cigarettát tartó kezemre, és még így is, ebben az állapotban is látom, hogy remeg. Talán az elfojtott érzelmektől, talán az anyagtól, talán attól, hogy már megint rá gondolok. Pedig ezt azért csinálom, hogy eszembe se jusson, hogy megint jó legyen bárki, aki nő, hogy ne keressem őt. Vele voltam utoljára, és az is mikor volt már... szétestem. A szívem hevesen zakatol, tiltakozik minden ellen, amit teszek, az agyam zsong, holott nem is gondolok semmire. Megőrültem.
A hátam a hideg fémnek nyomódik, miközben újabbat szívok a cigarettámba, a földön található csikkek alapján ez már az ötödik, és ki tudja, mióta állok itt kint, a csillagokat bámulva. Finoman szólva is kurva hideg van, és nem is öltöztem fel valami nagyon, szóval, lehet, hogy a vizsgákig se jutok el, ha mondjuk kapok egy tüdőgyulladást. Vagy idefagyok, és majd márciusban kiolvasok. A helyzet akkor is változatlan lesz. Most viszont, ha valami, ez igazán nem érdekel. A lényeg, hogy remeg a kezem, így képtelen leszek megcsinálni a gyakorlati vizsgákat, vagyis minden, amiért dolgoztam, itt ér most véget. Én pedig, szomorú, de kicsit sem hatódok meg ezen. Pedig a gyógyítás volt az életem, csak aztán jött egy ennél is nagyobb vágy, és felforgatta az életem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Már hetek teltek el azóta, hogy ebben a lét nélküli állapotban kísértettem a lelkem. A fülemben állandóan a tanárok rosszallásai ismétlődtek újra és újra, amint a számhoz emeltem valamilyen ételt. Sokszor csak szimplán nem ettem meg végül a tányéromra kerülőt, s volt mikor a bűntudat miatt nem maradt bennem. Természetesen ennek megvolt a maga a hatása.
A folyamatos gyakorlás és kalóriaszegény étkezés miatt folyamatosan álmos voltam. A hazafele tartó vonaton pedig szimplán elaludtam, s csak egy fél óra múlva vettem észre, hogy elhagytuk Bogolyfalvát. Hát ezért nem értem vissza időre. Mert a testem úgy tűnt előbb feladja, mint ahogy az elmém tenné.
Csizmám végre a havas talajon csoszogott vissza a főkapu felé. Edzőtáskám oldalán ide-oda libegett usánkám. A magyar telek nem olyan kemények, mint ahogy azt otthon megszoktam, mégis mindenhova magammal vittem a téli tartozékot, mintha csak attól félnék, hogy bármelyik percben beüthet a krach.
Egyre közelebb érve pillantottam meg az árnyalakot. A hatalmas karikák felől kék szemeim megállapodtak az ismerős vonásokon. Megtorpantam. Hogy a félelem, vagy a féltés miatt hagyott ki előbb egy ütemet a szívem, azt nem tudtam pontosan megmondani. Bántott. Sokszor. Szavakkal és tettekkel is. Mégis aggodalom suhant végig az izmaimban, ahogy végigpillantottam rajta.
- Meg fogsz így fagyni - jelentettem ki rideg, semmitmondó hangon. Egy tény volt, amit ha úgy nézünk újra az orra alá dörgöltem. De közben egy figyelmeztetés is volt, mert nem kívántam neki semmi rosszat. Azonban nem bírtam közelebb lépni hozzá. Mintha csak valami mágneses ellenállás taszított volna egyre messzebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Őszinte voltam még akkor is, ha éreztem, hogy a saját szívemet is szurkálom véres tőrrel, utána pedig az övébe fogom mártani. Rohadt nehezemre esik kimondani ezeket, de muszáj, mert ezt kell tennem. Nem szabad elsumákolni az egészet, úgyis kitudódna, így meg ha ki is leszek dobva, vagy szét leszek átkozva - akár mindkettő előfordulhat -, nekem kell elmondani az egészet. Már kikértem egy lány véleményét, sajnos ugyanarra jutottunk és akkor még ott vannak azok, akiket megbántottam. Kérdésére csak biccenteni tudok, és nagyon sajnálom őt, hogy egy ilyen pasival hozta össze a sors. Szívfacsaró nézni, ahogy örül nekem én pedig csalódást okoztam. Odajön és szinte elégek, mint főnix a saját tüzemben, kérdéses, hogy újraéledek-e valaha, vagy ez már egy új Lóránt Bence. Azt sem tduom, hogy tetszik-e, azt sem, hogy el tudom-e fogadni, hogy nem vagyok tökéletes, sőt. Az alapokat is alig ütöm meg mostanában.
"Nem értelek"
Hát, én nem nevetek, fájdalmas arccal nézek rá és a legrosszabb az egészben, hogy én sem értem saját magam. Csak fáj, hogy itt ez a lány, akit szeretek és hamarosan olyan fájdalmat okozok neki, amit nem érdemel meg. Legalábbis a jelen helyzetben, az én tudásom alapján.
- Azt hittem kerülsz és elbizonytalanodtam. Aztán hibáztam... sokat. - mondom neki halkan, és ha közeledni próbál, nem hagyom, hogy vegye komolyan. Legalábbis elsőre, nem akarom elmismásolni az egészet, ez komoly dolog és komoly következményei lehetnek. Minden Babettől függ, de nem hagyom, hogy félvállról vegye, vagy elbagatelizálja. Mert ez nem olyan eset, ami véletlen volt, és az én hűségem nem volt elég hozzá úgy, hogy szeretem. De akkor mi Karola? Vagy mi volt Dia? Persze a két lány nem említhető érzéseim szempontjából egy lapon, de akkor is ott voltak. És ha jön egy Anna? Majd akkor vele is ez lesz? Egyáltalán nem tudom mit érzek, ki kell bogoznom, ahogy Riza is javasolta. Ahhoz is kell egy lélek, hogy úgy idiótázzon le, hogy ne haragudjak meg rá. De itt most, más a helyzet.
- Nem tudom mi van velem, bonyolultak az érzelmeim és magam sem tudom, hogy mit akarok. Érted? Hiába mondanám, hogy szeretlek, ezek után elhinnéd? - nézek bele a szemeibe fájdalommal. Nem, sem ő, sem senki nem érdemeli meg tőlem, amit kapott. Nagyon sajnálom lányok, nagyon sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Ezt nem hiszem el, bazd meg...
Morgom, de olyan halkan, hogy ha nem tudnám, hogy én morgom, akkor én se érteném, hogy mit morgok, csak tudom, hogy éppen mit morgok. A szemem lehunyva tartom, mert hivatalosan is megkattantam, elértem a végpontot. Szívom ezt a szart, hogy ne gondoljak rá, erre nem megjelenik itt nekem? Kedvem lenne odamenni, és az arcába üvölteni, hogy hagyjon már békén, hogy másszon ki a fejemből, hogy engedjen el, mert el akarok menekülni tőle. Hazugság. Ha el akarnék menni tőle, akkor nem gondolnék rá, nem látnám őt a lelki szemeim előtt. Az ágyamban aludnék, nem zavarna, hogy benne feküdt. Akkor nem mászkálnék éjjelente a folyosókon, nyomna el az álom a legkülönbfélébb helyeken. Akkor, ahogy más sem, nem számítana. De számít. Hiszen most is őt látom, őt képzelem. Nem hiszem el, hogy valós, hiszen, ha az volna, olyan néma szótlanságban menne el mellettem, ahogy mindig, ha mostanában összetalálkozunk, hűvösségével ezer tőrt szúrva belém. "Negyvenkét késszúrással a hátában lett öngyilkos az a Bagolyköves diák, akinek szervezetében az emberi életre nem káros tündérport nyolcszorosát találták." Cölöp leszek, ha addig élek is.
- Nincs olyan szerencsém.
Jelentem ki már sokkal hangosabban, nem túl hangosan, de arra alkalmasan, hogy ő maga is tisztán meghallja a szavakat. Bár, mit túráztatom magam? Egy nyomorult vizualizáció szómeghallásán aggodalmaskodok? Jézus Mária Somogyi, legalább annyi legyen benned, hogy ha már szétcseszed az életed, akkor azt méltósággal tedd! Kinyitom a szemem, előbb az egyiket, aztán a másikat, mintha azzal, hogy kinyitom, eltűnne, de nem, ott van, és... a látványára semmi mást nem kívánok, mint, hogy ne legyen valós. Mint, hogy az a lány, aki nem messze áll tőlem, ne legyen Darya. Nem lehet ő, nem nézhet ki így. Ennyire apró lett volna mindig? Képtelenség. Nem eszik, nem alszik, túlhajtott. A szívem pedig fájdalmasan szorul össze a látványára. Édes Picim, hát mit teszel magaddal?
- Remélem nem kívánsz versengeni a halálba jutásban, mert, ahogy végignézek rajtad, ha győzni akarok, le kell vetnem magam a toronyból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Fogaim között szűrtem be a levegőt, csak mert emlékeztettem magam rá, hogy azt is kéne csinálnom, ha nem akarok instant halált Somogyi látványától. De az istenért szörnyen nézett ki, és még ijesztőbben, mint akkor a gyengélkedőben. Pedig akkor aztán a frászt hozta rám.
Tüdőm szúrt belülről, mintha csak jeget szívtam volna be nem is oxigént, s azok hegyei most folyamatosan karistolnék a légzsákokat. Egy helyben toporogtam, valamiért nem bírtam elmenni mellette. Egyszerűen csak képtelen voltam arra, amit olyan tökéletesre fejlesztettem az utóbbi hónapokban.
Már épp kerestem a szavakat, hogy valami megnyugtatót mondjak. Valamit, ami miatt nem érzi majd azt, hogy szívesen megfagyna a hidegben. De aztán újra megszólalt, arcomról pedig egy pillanat alatt tűnt el a szívélyesség.
- Akkor mire vársz még Somogyi? Ennyi idő nem volt elég neked? - sziszegtem vissza azonnal. Igazából nem akartam, hogy meghalljon. És ha ezek után meg is történt volna, akkor magamat hibáztatnám. S ahogy ez a gondolat felmerült bennem, úgy szivárgott el az első lendületes dühöm. Táskámhoz nyúltam, és lekötöttem róla az usánkát, és Viktornak dobtam.
- Legalább a fejedet melegítsd, hogy az eszeddel képes legyél elcsavarni a nők agyát, ahogy eddig is tetted - lépkedtem közelebb a kapuhoz. Nem volt hangulatom hozzá. Gyengének éreztem magam ahhoz, hogy vele vitatkozzak. Mintha már a nyelvem sem úgy forgott volna, mint egykoron. Talán igaza volt. Haldoklom. De csak mert kívül belül elromlottam. Mert már csak egy motivációm volt az életben, és az is meg akart ölni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Hogyan?
A felém dobott fejfedőt csak azért kapom el, mert gyerekként hitték, hogy a labdajátékok sokat fejlesztenek rajtam. Nem volt ez más, csak ösztönös koordinációs gyakorlat. Ennyi, és nem több. Azonban a fel-fellibbenő szellő nem csak a sapkát, de vele együtt Darya illatát is magával hozta, ez pedig hónapok óta a legintenzívebb élményem vele. Olyan nagyon erős, olyan nagyon élesztő. Érzem, ahogy a vérem megindul, ahogy a testem reagál rá. Mintha ennyi elég lenne ahhoz, hogy éljek. Nem hiszem el, hogy ennyire hatással van rám, hogy ennyire, akarom őt. A kijelentésére felhorkanok, eldobom az időközben leégett csonkot.
- Nem érdekelnek a nők, csak te.
Nem értem, hogy ezt miért kell mindig elmondanom, hogy mégis mit tettem, ami miatt ez annyira lehetetlen. Hiszen mindent megtettem érte, mindent, amit csak szeretett volna. Nem volt senki más az életemben, csak ő létezett, szembementem volna az elveimmel az alkoholt illetően, még oroszul is elkezdtem tanulni. Vicces, hogy amikor a gyengélkedőn kidobott, a tankönyvbe csempészett képregényt olvastam, amit oroszul írtak. Nagyon nem egyszerű orosz vasembert találni, mivel nem árulják minden sarkon, mégis megpróbáltam megérteni, kimondani szavakat, vagy legalábbis hangokat. Rápillantottam, ahogy közeledett, majd vissza, a fejem halkan koppant a kapun.
- Tudod, mi hiányzik a legjobban? A beszélgetés. Veled olyan könnyen ment, olyan könnyen tudtam őszinte lenni. Elmondani dolgokat, amiket másoknak nem.
Zavartan köhintek egyet, ahogy ahelyett, hogy helyesen cselekednék, és bemennék, újabb szálat veszek a számba. Valamelyik csak hatásos lesz már. Mivel pedig még mindig nem hiszem teljes bizonyossággal, hogy a hús-vér Darya Kazanova van itt, nyugodtan mondhatok neki bármit, csak és kizárólag ezért ilyen nagy a pofám, másként, ha tudnám, hogy valós, hozzá se szólnék. Újra lehunyom a szemem, remélve, hogy eltűnik, mégis, olyan erősen szorítom a fejfedőt, hogy azt kívánom, bár sose múlna el ez a pillanat. Annyira szánalmas, annyira megtört vagyok, miatta, csakis miatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Még mindig nem hittem neki. Képtelen voltam. Akkor is, ha magam előtt láttam mivé vált. Akkor is, ha hallottam a pletykákat. Akkor is, ha láttam az órákon vagy épp nem. Minden azt üzente felém, hogy hinnem kéne neki, de mégsem ment. Azért a gondolatért, amit azóta se mertem szabadjára engedni, és ami miatt most is csak menekülök.
Menekülnék, ha nem szólalna meg újra. Pedig már tényleg elhittem, hogy talán csak egy usánkát vesztek aznap este. Egy pillanatra újra megtorpanok, eszembe jutnak az átbeszélt éjszakák, azok az üzenetek, amelyek habár nem is tartalmaztak sok szöveget, mégis rengeteg információt hordoztak magukban. Egy pillanatra talán tényleg elbizonytalanodtam, hogy helyes döntést hoztam-e, hogy vajon rendben leszünk-e így külön, de ahogy kékjeim ráemeltem, megláttam a szálat az ajkai között cikázni. "Akkor legyek most én a káros szenvedélyed". Már nem én voltam.
- Nekem az az ember hiányzik, aki a gyógyítás és a meccsek miatt nem fogyasztott kábszereket. De úgy tűnik egyikünk se kaphatja meg azt, amire vágyik - feszült meg az állkapcsom, ahogy kimondtam a szavakat. Mert igen, még mindig vágytam rá, de Isten a tanúm, hogy nem ezért mondtam amit.
Hirtelen elkapott a gyengeség, ami az utóbbi napokban gyakrabban teszi. A fülemmel kezdődött, elkezdett tompulni, majd a légzésem is nehezebb lett. Megragadtam a rácsot, és annak segítségével lassan lecsúsztam a hideg talajra, hogy leüljek, mielőtt rosszabb lenne. Mindjárt elmúlik, tudtam. Csak idő kérdése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Szar ügy.
Mert tényleg az. A legrosszabb az egészben az, hogy egyikünk sem hajlandó engedni. Én nem vagyok képes őt elengedni, ő nem képes nem ragaszkodni ahhoz, amit az idióta barátnői mondanak neki, pedig Isten a tanúm rá, hogy egyik ismert vagy feltételezett barátnőjével se kezdtem annak előtte, főleg azzal az idióta Angyallal nem, és teljesen biztos vagyok benne, hogy miatta mentünk szét, hogy ő mondott valamit. Szólásra nyitnám a számat, hogy megjegyzést tegyek az imádott barátnőjére, de a szavak helyett a levegőm, és azzal együtt a füst marad bent, ami marni kezdi a torkom, köhögésre késztetve, mert a látvány, az hirtelen ír felül mindent, az valami olyan, ami megfagyaszt, és mégis mozgásra késztet. Ha szabad ilyet mondani, egyetlen pillanat alatt józanít ki olyan erősen, amilyen józan nagyon rég nem voltam.
- DARYA!
Felkiáltok, magam sem tudom, hogy miért, de nagy valószínűség szerint a páni félelemnek engedve, és a köztünk lévő szinte semmi távot vehemensen tudom le, hogy térdre ereszkedve, ellentmondást nem tűrve, de mégis finoman húzzam magamhoz, hogy ne a hideg havas-jeges földön keljen ülnie. Nem lehet beteg, nem engedhetem meg neki ezt a luxust, hiszen egy erősebb szél felkapná, és messzire vinné, elveszíteném. Ha beteg lenne, tudom, hogy mi lenne, tudom, hogy mi történne, és inkább legyet tőle messze, inkább szenvedjek nap-nap után a látványától, az elérhetetlenségétől, mint, hogy ne legyen. Kész lettem volna hátra hagyni a családomat, a terveimet azért, hogy utána menjek Oroszországba, bármit megtettem volna érte. Az agyam egyetlen pillanat alatt kapcsol át, és próbálok azonnali megoldást eszközölni. Ülő helyzetbe fordítom magunkat, úgy, hogy a hátam a rácsnak döntöm, Daryát pedig magamra ültetem, szorosan fogva a derekánál, hogy ne ájuljon le. Jobbommal a lábait keresztezem a lábaimon, mert tudom, hogy így segíthetek megemelni a vérnyomását.
- Ne mozogj.
A kabátom zsebébe nyúlok, mert jó gyógyítótanonchoz híven van nálam pocket coffee, igaz, nem sós, de legalább kávé, ha engedi, még ezt tömöm a szájába. Mi a legrosszabb, ami történhet? A gyomra nem bírja a kávét, és meghánytatom. Rosszabbat is látott már ez a kapu szerintem.