Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

A tanulmányi- és osztálykirándulások sosem voltak a kedvenceim. Ez talán betudható annak, hogy a társaságból erősen kilógtam, és nem is mertem közel kerülni hozzájuk, hiszen nem voltam teljesen ura még a mágiámnak, és érzelmileg sem voltam éppen a toppon azokban az időkben. Erre a kirándulásra viszont most magamtól jelentkeztem, hiszen nem ülhetek csak a könyvtárban az elkövetkezendő években.
Beletömök még egy kardigánt, majd összehúzom a sporttáska cipzárját. A legtöbb holmit már előző este bepakoltam, csak ez az egy darab maradt csak ki. egészen korán ébredtem. Nem is igazán az izgalomtól, inkább az izgulástól. Kisebb gyomorgörccsel keltem, és vagy egy tíz percig csak ültem az ágyon, és a kirándulás lehetséges kimenetelein gondolkodtam.Aztán valahogy - ki tudja hogyan? - sikerült kikászálódnom, és rávenni magam, hogy jó lesz ez a dolog. Valamiképpen. Csak még nem tudom miképp.
A szoba közepén állva még utoljára átveszem a fejemben a listát, hogy mindent bepakoltam-e. Felidézek minden pillanatot, és egy-egy dolgot még ellenőrzök is, nehogy véletlenül itt maradjon. Majd a fejemre teszem a napszemüvegemet, és a sporttáskám felkapva kilépek az ajtón. Egyelőre egyedül indulok lefelé a kapuhoz, és azon gondolkozom, vajon kivel fogok ott találkozni. Senki sem említette, hogy tervezne jönni a kirándulásra.
Lassan ballagok lefelé a lépcsőn, és hasonló tempóban csoszogok a tanárnő felé. Talán a félelmem az, ami ennyire visszahúz, ami miatt nem tudom elengedni magam. Veszek egy nagy levegőt, és lassan kifújom, hogy megnyugodjak kicsit. Olyasmikkel próbálom magam nyugtatni mint: A legtöbb szellem egész barátságos; vagy: Biztos minden rendben lesz. Na, majd meglátjuk.
- Jó reggelt! - lépek végül oda a gyülekezőkhöz, holott megfordul a fejemben, hogy inkább mégsem megyek el. De aztán győzött a kíváncsiság és a tudásszomj. Majd amint meglátom a tanárnő kezében a névsort, rögtön mondom is a nevemet: - Harmat Bettina, Levita, második - diktálom a már jól begyakorolt formát. Nézem, ahogy nevem pirosból feketébe fordul, majd arrébb lépek.
A táskámat ledobom egy üres helyre, és a felállított asztalkához lépek, hogy izgulásomat evésbe fojtsam. A tekintetem átsiklik a középen fekvő, kopott esernyőn. A látvány viszont nem segít rajtam, csak még apróbbra húzza a a gyomromat. Évek óta nem utaztam zsupszkulccsal, és az utolsó emlékem nem szép a dologról. Kezemben egy sütivel letelepedek a táskámra, és ott ülve figyelem tovább az érkezőket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Annyira kivoltam a mai indulástól, hogy éjjel nem bírtam elaludni. Hajnali 3-kor ütődtem ki, és ennek köszönhetően háromnegyed 8-kor a Levita kandallója előtti kanapén, magzatpózban nyöszörögve próbáltam ellenállni az engem keltegetőknek, mert az ébresztőmet nem hallottam meg.
Szerencse, hogy előző este mindent bepakoltam. Miután megértettem, hol vagyok, mennyi az idő és mi a mai program, csak le kellett nyúlnom a táskámért a kanapé mellé, fellendítettem a hátamra, és már mentem is fogat mosni.
Igen, táskában. Ne kérdezzétek.
Aztán immáron friss lehellettel eszembe jutott, hogy nem pizsamát terveztem hordani a jeles napon, úgyhogy mielőtt a portréajtó becsukódott volna és a szfinx egy hatodfokú kétismeretlenes egyenlettel nehezítette volna meg a dolgom, visszafordultam átöltözni.
A háztársaim ma reggel is sziporkáztak. Míg fel-alá masíroztam dolgom végzendő a klubhelyiségben, legalább három "Úgy nézel ki, mint aki kísértetet látott." megjegyzést, és egy "Haláli lesz!"-t kellett ellegyezgetenem.
A Levita házszelleme, A Kishölgy is be volt zsongva. Le akart kísérni a gyülekezőre, amely ötletétől a frász is kitört rajtam. Amúgy mint ember, teljesen rendben vagyok vele, de... az... életmódjával sajnos nem tudok azonosulni. Szerencsére Csengettyű látta ezt rajtam és annak ellenére, hogy ő is cukkolóim között volt, elterelte az átlátszó lény figyelmét, hogy kisurranhassak az ajtón, és megszökhessek a szellemes társaság elől. Ilyen fiatalon meghalni! Teljesen kivagyok ettől.
No, valahogy így esett, hogy fél órával a gyülekező kezdete után, de még a lejárta előtt befutottam én is a Bagolykő kapujához.
Lejelentkeztem a tanárnőnél - akit nem is ismerek, mivel nem vettem föl ezt a tantárgyat, elsősként nem is tehetném -, majd rávetettem magam a reggelire.
Egy fél diós patkóval a számban még a nap is vidámabban sütött. És hogy mit keresek itt, ha frászt kapok a szellemektől és nem is tanulom a tárgyat? Ez remek kérdés, aminek Harmat Betti a felelőse. Ahogy forgolódom, meg is pillantom a lányt az asztal túloldalán, a táskáján ülve. Nem lehetett biztos benne, hogy tényleg eljövök.
- Meglepetés! - mosolyodom el bár a gyomrom görcsben van, és intek neki a diós patkóm másik felével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Elmosolyodott a lány reakcióját követően. Soha, egyetlen lányt sem látott még úgy rajongani az ételért, mint Rarát és ezt imádta benne. Nem kellett neki egyetlen salátás, kalóriaszámoló sem. Bár ha az igazat akarta megvallani, az se zavarta volna, ha a barna is ezt csinálná. Persze akkor nehezebb lenne lenyűgözni, de nem tetszene neki kevésbé.
- Az ananászos pizzát már rég be kellett volna tiltani - kontrázott rá azonnal. - Szóval nagyon örülök neki, hogy ezt mondod, mert ha szeretnéd, akkor sajnos kénytelen lennék szakítani veled - húzta el a száját játékosan. Ránézett a dobozra, és kiválasztott magának egyet, amelyiket apró rákok voltak. Mediterrán? Vagy tenger gyümölcsei? Valami hasonló neve volt.
- Meg akarod kóstolni? - ajánlotta fel, mielőtt beleharapott volna. Lehet, hogy volt ott nyolc íz összesen, de egytől se akarta megfosztani Rarát. Amennyiben a lány igenlően válaszolt, fogta a pizzaszeletet és a pereménél fordítva rajta száznyolcvan fokot a lány szájába tette a szeletet. Ha nem, ugyanezt tette a sajátjával.
- Tudod a nyelveden vannak az ízlelőbimbók. Így ha a feltéttel lefelé eszed a pizzát, akkor jobban érzed az ízeket - magyarázta meg a göndör a furcsa evési módszert, amelyet kiválasztott. Az egyik nagyon unalmas intézetbeli könyvben olvasott erről. Sajnos akkor nem tudta kipróbálni magától, de miután kijött ez volt az első dolog amit tett. És meglepő módon tényleg igaz volt. Persze attól is függött, hogy milyen minőségű a pizza, de alapjáraton az elmélettel nem volt gond.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Valószínű, ha nem lett volna olyan genetikával megáldva, amilyennel végül meglett nem rajongott volna ennyire a gyors kajákért, hanem ő is salátán meg vízen élt volna, mint azok a lányok, akik rá akartak hasonlítani. Vagy nem érdekelte volna és plusz harminc kilóval gurult volna a lépcsőkön séta helyett. Mindkettőt el tudta képzelni, de egyik sem tetszett neki igazán. Ellenben a vele szemben ülő illetve a köztük elhelyezkedő pizza nagyon is. Nehezen tudott volna választani, hogy mégis melyikük iránt érez nagyobb vonzalmat.
- Most igazán megkönnyebbültem - kapott a szívéhez kissé talán túl színpadiasan. Bár valóban, az ananászos pizza kifejezetten vízválasztó dolognak bizonyult egy kapcsolat során. Innen lehetett igazán megállapítani, hogy a két ember összeillik-e, mint a pizza két fele. sári legalábbis ilyen és ehhez hasonló dolgokon agyalt, miközben akkorát harapott a saját szeletéből, hogy abba más talán könnyedén belefulladt volna. Ő meg a túl nagy falat kifejezés nem álltak szoros kapcsolatban, gyakorlatilag hírből sem ismerte, hogy ilyen szókapcsolat létezik. - Köszi, de kihagyom. - Valahogy a kis rákocskák kevésbé tűntek biztatónak, mint az ő sonkája. Azt legalább tudta, milyen. Összevont szemöldökkel meredt a pofára fordított szeletre, majd a göndörre. Míg nem érkezett magyarázat nem igazán értette, hogy mégis mi a fene történik az asztalnál.
- De hát így lepotyog a feltét - vetette fel a legfőbb problémáját. Ha már megette, akkor mindenestül akarta és nem úgy, hogy az asztalról kelljen összecsipegetnie utána a gombát meg a sonkát. Mert hiába, hogy az olvadt sajt úgy-ahogy odatapasztotta a tésztához az alatta lévő hozzávalókat, de azért nem nyújtott elég védelmet ahhoz, hogy az eridonos teljesen megbízzon benne.
- Mit tervezel a szünetre? - kérdezte, miután benyammogta a szeletet. Egész konkrét témára akart rátérni, de nem akart ajtóstól rontani a házba, szóval inkább messziről kezdte a megközelítést. Ez a taktika eddig bevált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A lány semmit nem szólhat, mert a lehető leglovagiasabb módon megkérdezte, hogy szeretne-e egy harapást a pizzájából. Pedig ha valaki megosztja veled a kajáját, azt egy igen nagy lépésnek szokták tekinteni. Habár Zsombor nem igazán volt az a habzsolháp ember. Mindesetre neki is megvoltak a kedvencei. És a pizza egy volt közülük.
- Ez igaz is lehetne, ha lenne rajta ananász. - Utálatos gyümölcs volt az a javából. Mindig legurult a szeletről, ráadásul melegen kellett fogyasztani, mert az a tésztás álom úgy a legfinomabb, de az mégis annyira természetellenes. - De általában minden más rajta marad. Csak próbáld ki - bólintott a fiú. Ahol nem spórolják le a kötőanyagot a tetejéről - magyarul a sajtot -, ott nincs ezzel gond. És ő nem hoz silány árut a lánynak. Soha.
- Nem tudom. El kell mennem kontrollra az ELMÉbe, de szerencsére már nem kell végig ott is maradnom. - Mióta megismerkedett a lánnyal, még gyorsabban megy a felépülése, legalábbis a pszichológusa ezt mondta. Az, hogy megosztotta még valakivel a történetét mindenféleképpen pozitív visszajelzés volt. Egyedül a kis incidens miatt volt félő a visszaesés. De csak azért, mert az orvosok nem tudtak semmit. Zsombor nem mondta el, hogy mitől tört rá a roham. Minden kérdésre csak megvonta a vállát; gondoljanak az orvosok amit akarnak, ő akkor se adja ki a lányt. Nem, amíg nem áll készen.
- Miért, te mit fogsz? - kérdezte. Igazából volt még valami, amire minél gyorsabban időt kellett volna szánnia, de egyszerűen képtelen volt. Nem csak megtenni, de még beismerni is, hogy egyszerűen az a dolog fenn áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Akár hajlandó is lett volna megosztani a fiúval a kajáját, de túlzottan lefoglalta az illatokban és ízekben való gyönyörködés, hogy totálisan elfelejtett mindent, ami nem ahhoz kapcsolódott, hogy egyen.
Vállat vonva fejjel lefelé fordította a sajátját is, de előtte azért közelebb hajolt az asztalhoz, hogyha a gomba esetleg szökni próbálna ne vesszen kárba azzal, hogy a földre pottyan. Akkor már kerüljön az eggyel tisztábbnak tűnő asztalra, ahonnan még meg tudja enni. Igyekezett nagyon figyelni, hátha tapasztal bármilyen változást, de az íze épp ugyanolyan volt, mint azelőtt. Egy kicsivel sem érzett mást, vagy intenzívebbet mint addig.
- Úgy tűnik, én rosszul működöm. Nem érzek semmi változást - vonta meg a vállát, majd inkább úgy folytatta az evést, ahogy elkezdte. Normális irányba a normális felével felfelé. Szeretett furcsa lenni, különc, de ezt valahogy nehezen fogadta el úgy, hogy számára semmi haszonnal nem járt. Ha tapasztalt volna változást biztosan rászokott volna, hogy így egye az olasz konyha fő remekművét, de így nem látta értelmét.
- Örömmel hallom - somolygott rá a doboz felett. Valóban örült, hiszen ez azt jelentette, hogy jobban volt, mint az előző években, és a barna szerette azt hinni, hogy ebben neki is szerepe van. Valahol tudta, hogy tényleg így van, de félt, hogy azzal túlbecsülte volna a saját jelentőségét, attól meg rosszul érezte volna magát. Szóval inkább csak hitt ebben. - Gondolom ismét mesenézéssel töltöm az időm. Meg persze vizsgázom, idén utoljára - sóhajtott kissé szomorkásan. Szép volt, jó volt, de úgy döntött, felesleges tovább a zeneiskolára is időt szakítania. Már épp elég képzett volt ahhoz, hogy egyedül is tudjon fejlődni és gyakorolni, így nem látta értelmét, hogy továbbra is ilyen szigorú keretek közé szorítsák. Tudta, hogy jobb lesz így neki.
- Szóval arra akartam kilyukadni, hogy lesz egy balett meghallgatás. És szeretném, ah elkísérnél. - Sokat jelentett volna neki, hogy a közönség soraiban a szülei mellett - vagy inkább jó távol tőlük - ott ült volna a fiú. Kiváltotta belőle azt a szabad megfelelési kényszert, ami nem a görcsösséget, hanem a pontosságot idézte elő a lányban. Ha tudta, hogy Zsombor ott van képtelen volt hibázni. Az anyja ellenben annyira stresszelte, hogy el sem tudta volna képzelni, hogy kettesben menjenek el egy ilyen eseményre. Akkor már legalább az apjának is el kellett kísérnie, hogy kicsit oldja a kettejük közötti feszült légkört.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A kezem lassan mozog, egyszer az egyik csillagképen pihen meg, máskor egy másikon. A mesterséges fények hiányában minden kép tökéletesen kirajzolódik. A történetek pedig csak úgy ömlenek belőlem.
 - Hát igen. A görög istenek nem a kegyelmességükről voltak híresek. Prométheuszt például egy sziklához láncolták háromezer évre. -  húzom el a számat.
Bizony, egyik történetben sem olvastam még, hogy Zeus puszta jókedvből megkegyelmezett volna egy bűnösnek. Pedig nem egy mítoszt olvastam. Egy időben teljesen belefeledkeztem a görögök történeteibe. A mai napig magával ragad a dok kölünféle mitológiai lény, a hőstettekről szóló legendák, az isteneik világa. A híresebb történetekbe persze többször is belefutottam, mint például Prométheusz legendájába. Most azonban nem firtatom nagyon. Nem szeretném halálra untatni szegény Zinát. Ami engem lenyűgöz, az másoknak általában unalmas. Na meg nem azért vagyunk itt, hogy álomba ringassam a füvön fekve.
 - Ezzel egyetértek - felelek kis hallgatás után.
Majd szememmel végigkövetem barátnőm kezét, ahogy megsimítja a csillagokat. Akaratlanul is elmosolyodom a jelenetre. Majd oldalra fordítom a fejem, hogy jobban lássam a lány arcát, miközben beszél. Tekintetemet ismét a csillagokra fordítva gondolkodom pár pillanatig a kérdésen. Teljesen jogos a feltevés, és nem látom okát, miért ne lenne igaza. Fejemben azonban a történetek között kutatok, olyanokat keresve, amelyek jobban leírták a nimfák létét.
 - A görög történetekben nem. A történetek szerint nimfák mindnehol élnek. Az erdőkben,  vizekben, a kövekben. Ők a természet legfőbb jelképei - a válasz hirtelen jut eszembe, és kapok is az alkalmon, okoskodom. Nem mintha eddig nem ezt tettem volna. A szám sarkába még egy büszke mosoly is megbújik. - Remélem nem untatlak halálra ezekkel - nézek ismét a mellettem heverő rellonosra. Nem egyszer kaptam már meg innen, onnan, hogy fogjam be a számat, mert senkit nem érdekel, amiről papolok. Ennek ellenére, én mindig megragadom az alkalmat arra, hogy valamit én tudjak a legjobban. Ilyenkor pedig képes vagyok egy egész bibliát elmesélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem mondok újat azzal annak, aki ismer, hogy késős vagyok, de erről most esküszöm nincs szó. Úgy pattant ki a szemem reggel 6-kor, mint annak a rendje. Már előző este összepakoltam, így csak átnéztem mindent még egyszer, mert a tértágított táskában azért történhetnek balesetek, de véleményem szerint tényleg minden benne van. Hümmögve párat, a pálcámat fokozottan szorongatva ujjaim között, nehogy otthon hagyjam, mert nem lenne vicces egy ilyen kiránduláson, indulok el az iskola felé. A végére szinte már futólépésben, mégis hatalmas mosollyal ajkaimon közeledek a találkozó pont felé. Messziről integetek Vivinek, mint akinek teljesen elmentek otthonról, már-már ugrálva érkezem mellé. Hangosan és vidáman köszönök mindenkinek, aki már jelen van, de mielőtt barátnőm bármit is mondhatna emelem fel mutatóujjamat, hogy várjon egy pillanatot. Nagy bőszen állok neki turkálni a táskámban, amíg egy diadalittas mosollyal ajkaimon emelem ki belőle a termosztátot.
– Szia! Bocsánat, csak elfelejtettem volna, hogy hoztam neked – nyújtom felé vidáman. – Lehűtött menta és citromfű tea, egy kis gyömbérrel, hogy ne tedd tönkre az idegeidet az idegeskedéssel – lehet egy kicsit álszent vagyok, mert én is mindjárt kiugrok a bőrömből annyira izgulok, mert bármi történhet, de tényleg bármi, de ha Vivi nyugodt marad, akkor talán én is. Ezt az elvet szeretném követni végig, hogy felnőtt fejjel és higgadtan tudjuk kezelni az esetleges váratlan helyzeteket. Mert bármennyire is nem akartam belátni, tuti lesznek meglepetések, de megnyugtat, hogy legalább egy olyan felnőtt van velünk, aki ért a szellemek nyelvén. Mármint szó szerint értendő.
– Nem kell izgulnod, jó? Minden rendben lesz, ebben biztos vagyok – bátorító mosolyt küldök felé, majd végre a diáksereg felé fordulok, hogy szemügyre vehessem őket. Merlinre, folyamatosan mosolyoghatnékom van, mert annyira izgalmas az egész! Le kellene higgadnom…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Természetesen már sokan ott vannak, mire  megérkezik. Kedvenc zöld dzsekije a kezében, rajta egy barna póló. Sajnos túl meleg volt ahhoz, hogy megtűrje magán a kabaláját. Arca gyűrött, haja kócosan áll az égtáj minden irányába, és egészen látszik, hogy még nem ébredt fel teljesen.
Odasétált a tanárhoz, és habár tudta, hogy Poulain professzornő is emlékszik a nevére, azért elmondta. Hátha nagy izgalmában valaki mást húz ki a listáról. Oldaltáskáját melybe körülbelül három pólót és egy nadrágot gyömöszölt be összesen, lazán a átvetette a vállán, és az előkészített kis asztalkához lépett. A gyomra ilyenkor még nem kíván semmi fogyaszthatót, de mivel úgy tűnt mindenki más is ott gyűlt össze, ezért végül megállapodott egy adag zöld teánál. Az nem árthat.
Körbenézett a jelenlévőkön. Nagyon sokan voltak, akikről halvány lila gőze sem volt, kicsodák. Kivéve a mellette ácsorgó. Na ő róla elég sok mindent hallott még úgy is, hogy sose jár le a nagyterembe enni a pletykák miatt.
- Téged ismerlek! - szólt oda neki, és igen, Zsombor szájából ez hajnalok hajnalán valamiféle köszönés akart lenni. - Mögöttem ülsz Szellemtanon. Mindig nagyon sokat fecsegsz - mondta tovább, és nem feltétlenül jött rá, hogy ez nem a legjobb módja az ismerkedésnek. Ám sokkal barátibb, mintha a legújabb híreszteléseket hozná fel. Amúgy sem hitt el semmi ilyet.
- Zsombor vagyok - nyújtotta a kezét a lány felé, ha netán ő nem hallotta volna vissza a róla szóló mondákat - bár be kell vallani, abban van igazság is. Beleszürcsölt teájába, és várta, hogy a jótékony koffein ellepje az agyát végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A pizzás válaszra csak legyintett egyet. Ha nem, hát nem. Ő attól még fejjel lefele fogja magába falni az ínycsiklandozó rákocskákat.
- Idén utoljára? Miért, abbahagyod a zongorázást? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Zsombor. Alapjáraton nem volt a kiskoncertezéses versenyes oktatás híve, de pontosan látta, hogy a lánynak ez mennyit jelent. Meg úgy alapjáraton is a hangszer maga. Sokszor az ember elveszíti a motivációját, ha valamit abbahagy. Lesznek fontosabb dolgok, és akár megígéri magának, hogy folytatja, akár nem, egy idő múlva más fontosabbá válik. Ő már csak tudja. Volt már az a zongora, akit magára hagytak az épületben porosodni.
- Oda is be kell majd szöknöm, vagy ezúttal címet is kapok, ahova mennem kell - somolygott a göndör a pizzája mögül. Nem mondja, hogy most nem tudná kinyomozni, hogy mégis mikor és hova kell mennie. De azért egy fokkal jobban néz ki, ha valaki barátja kicsit elegánsabban felöltözve hivatalosan érkezik, mint másnapos, koszos ruhában belopódzik. - És mond csak, hova akarsz bekerülni, hogy még jobban tönkretedd a lábad? - kérdezte Zsombor, de hangjában nem volt se él, se megvetés. Csak finomat jelezte, hogy nem feltétlenül van kiegyezve a balettal. Bár ha igazak akarunk lenni, akkor az egész táncdolgot kimosná az emberek emlékezetéből, hogy senki ne kényszerítse rá még egyszer.
- Várj, akkor a balett miatt hagyod abba a zongorát? - vonta újra össze a szemöldökét, ahogy lassan de magabiztosan összerakta a képet. Általában ennél gyorsabb szokott lenni a felfogása, és ezeket a kérdéseket magának rakja csak fel, de ebben az esetben kicsit bevonódva érezte magát. Nem róla volt szó, mégis valakiről, aki fontos neki. Az objektív látásmódot most képtelen volt alkalmazni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Nem a zongorázást, csak az iskolát hagyom ott - pontosított gyorsan. Nem tudta elképzelni, hogy legyen valami olyan törés az életében, ami miatt végleg otthagyná a zenét. Megesett már, hogy néha hónapokig nem találta a motivációt, az ihletet, de aztán mégis visszatalált a hangszerhez. Ha soha többé nem játszhatott volna a fekete-fehér billentyűkön legalább olyan fájdalmas törés lett volna az életében, mint egy közeli hozzátartozó halála. Ez éltette és mozgatta. - A kalandos vagy az unalmas utat szeretnéd választani? - kérdezte kuncogva. Bár az előző évi után már igazán nem lett volna semmi érdekes az egészben, hiszen a göndör már tudta, hogy hová kell mennie. Alig hitte el, hogy már ennyi idő eltelt. A hónapok szinte repültek, mialatt a kettejük kapcsolata gyökeresen megváltozott. Olyan felfoghatatlan volt Sárának, hogy tényleg ennyi ideje ismerik már egymást.
- Németországban működik egy balett intézet, az ország egyik legkiválóbbika, ahol előkészítőre jártam. És mondták, hogyha gondolom visszavárnak, legalább a meghallgatásra - válaszolt szemlesütve. Ez így kimondva nem hangzott annyira jól, mint azt szerette volna. Úgy hangzott, mintha újra kiakarna költözni és itt akarná hagyni az iskolát, holott erről szó sem volt. Bár fogalma sem volt, hogyha felveszik akkor hogy oldja meg a helyzetet, de azt tudta, hogy valahogy mindenképpen. - Egyébként ne aggódj, a lábam még tíz-tizenöt évig nem hagy cserben, aztán majd meglátjuk, mi jön - jutott eszébe hozzátenni, ha már Zsombor így kérdezett rá erre az egészre.
Mióta megjött a bagoly erre készült.  Gyakorolt, erősített, lépéseken agyalt. A kötelező művet ismerte, egyszer már táncolta, még kint egy gyerek előadáson, így nem volt számára ismeretlen. A saját koreográfia megtervezése viszont már egy kicsivel bonyolultabb volt, de ekkorra már egészen jól haladt vele. Az unalmasabb órákon megtervezte, majd délutánonként, mikor szabad volt a terem belopódzott a színjátszósok színpadára gyakorolni. Sokat jelentett volna számára, ha sikerül a megmérettetés. - Nem. Vagyis egy kicsit igen. A tánc mindig is fontosabb volt számomra, mint a zene és szeretnék végre több időt szakítani rá. Valamint meguntam a kötöttségeket. Szabadon akarok zenélni és nem úgy, ahogy szerintük jó. - Sosem volt gond a fegyelmezettségével, ha azt mondták, most Bachot kell játszani akkor Bachot játszott, ha Bartókot kellett akkor Bartókot. De feszegetni akarta a határait, kitalálni, hogy egyedül mire képes, ha senki nem mondja meg, hogy mit tegyen. És mióta kikerült a tánciskolából valóban nagyobb hangsúlyt kapott a zene, amit kifejezetten sajnált. Vissza akart térni a színpadra, főszerepet táncolni a A diótörőben, a Giselleben és A hattyúk tavában. Mert természetesen valami jeelntéktelen mellékszereppel nem érte volna be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Jó volt látni, hogy nem csak én nem tudtam aludni, legalábbis úgy tűnt, a korán érkezők izgatottan várják az utazást, és nem egyszerűen csak olyan fajták, akik kínosan ügyelnek a pontosságra. Persze a kettő nem zárta ki egymást, lehettek a pontosság mintaképei, és lelkesek egyszerre, de nekem elsősorban utóbbi számított. Meg persze az előbbi, amennyiben a jelenlétin még mindig pirosan virító nevek gazdáira gondoltam. De szerencsére egyre kevesebb volt belőlük, és még volt néhány percük megérkezni.
Addig is örömmel tekintettem végig a gyülekező diákokon (és csak remélni tudtam, hogy van melegebb ruházatuk is), a sajátjaimon és azokon is egyaránt, akiket még nem ismertem. Utóbbiak nevét igyekeztem magamban elraktározni, addig-addig ismételgetni, és arcához kötni, míg meg nem ragadt. Aztán befutott Kimi is, akit egy fülig érő vigyorral ajándékoztam meg. Ő pedig még annál is jobbat hozott nekem.
- De aranyos vagy! - ámultam el, és kíváncsian beleszagoltam a termoszba. - Köszönöm! És szia itt! Illetve még itt, nemsokára indulunk is.
Utolsó szavaimat kicsit hangosabban, mindenkinek is címeztem. Az órámra néztem, aztán visszafordultam Kimoriahoz.
- Egyelőre minden rendben is van. Még két ember.. nem, már csak egy ember - Szervusz, jó reggelt! - hiányzik. Még két perce van befutni, aztán meg kell fognunk a zsupszkulcsot.
A beszélgető, falatozó csoportulás közé léptem, és finoman megköszörültem a torkom. Nem kellett kiabáljak, túl sokan nem voltunk, és nem is rendetlenkedő gyerekekre sütött a felkelőben lévő Nap első sugarai. De persze lehet, hogy csak az izgatottság miatt, vagy mert még nem tudták, mit lehet nálam megengedniük maguknak. De nem mintha ennyire pesszimistán álltam volna a fegyelmezés kérdéséhez, de azért csak be kellett lássam, hogy némelyikük alig pár évvel volt csak fiatalabb nálam, aligha számíthattam arra, hogy komoly tekintélyt képviselek. De szerencsére volt velem egy házvezető helyettes is!
- Drágáim, egy kis figyelmet kérek! Rövidesen idő van, vagyis működésbe fog lépni a zsupszkulcsunk. Aki még nem utazott ilyennel, attól azt kérem, hogy ne féljen! Amíg nem szólok, ne engedje el az eszközt, és miután elengedte, se essen pánikba, csak lassan tapossa a levegőt, mintha lenne alatta valami... rá fogtok érezni.
Meg aztán lesz még alkalmuk gyakorolni, ha elsőre a földbe is vágódnának, mert több ilyen utazás is várt ránk a következő három napban. Arról inkább jótékonyan hallgattam, hogy az utazás ezen formája kellemetlen lehet, sőt, rosszullétet is okozhat. De szerencsére volt nálam egy doboz GyomorJaj cukorka erre az esetre.
Rápillantottam ismét az órámra, majd pálcám intésére az asztalkán a terítő szépen összecsomagolta magát a rajta maradt enni- és innivalókkal együtt, majd a bútordarab fogta magát és beszaladt a kastély kapuján a konyha irányába.
- Rendben, itt van mindenki! Gyűljetek körém, és fogjátok ezt meg. Aki nem éri el, az kapaszkodjon valakibe, aki hozzáér a kulcshoz. - Azzal fölemeltem a földről az esernyőt, és magam elé tartottam.
- Mindenki kész? - kérdeztem olyan hangsúllyal, mintha csak a Spongyabob intróját akarnám elindítani. Arcomon széles mosoly terült el, ahogy a zsupszkulcs működősbe lépett, és a világ egy elmosódott masszává változott.

// Á.m.: Aki szeretne, még nyugodtan írjon ide is, reagáljon a másik érkezésére vagy amire csak szeretne, nem feltétlenül kell lezártnak tekinteni az itteni szálat. Viszont kicsit megcsúszva, de a mai nappal megkezdődik a kirándulás első fele, mely augusztus 17-ig fog tartani. Rövidesen megírom azt is, ahova érkezünk. //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Kezemben forgatom a csokis muffint. Máskor azonnal betömném, a gyomrom viszont jelenleg dióméterű, és egy falat sem megy le a torkomon. Szemeimet egy kövön pihentetem, és a rajta mászókáló hangyákat nézem. Csak szemem sarkából látom az érkezőket. Harapok egyet a péksütibe, majd felnézek, mivel meghallom Bajnóczi tanárnő köszönését. Félig a tanárok felé fordulva motyogok egy "jó reggelt" félét, majd az iskola felé fordulok. Egy idősebb srác lép ki rajta, akit nem ismerek, így inkább visszatérek a hangyákhoz. Egészen addig sikerül gondolataimba merülve üldögélnem ott, míg meg nem üti fülemet egy ismerős hang. A hang irányába fordulok, és széles mosoly terül el az arcomon, ahogy meglátom háztársamat.
- Nahát! Mégis eljöttél? - kérdezek rá a teljesen nyilvánvaló tényre. Közben pedig feltápászkodom a táskámról, és a vállamra véve azt, Hunorhoz sétálok. - Mi vett rá, hogy mégis elgyere? - a kérdés félig-meddig költői, hiszen pontosan emlékszem, hogy pár nappal ezelőtt én könyörögtem neki, hogy jelentkezzen ő is. Gondoltam sokkal jobb lesz, ha van ott valaki, akit ismerek. Kicsit talán hecceltem is, hogy úgysem mer eljönni. Bár én sem vagyok éppen a bátorság mintaképe. - Azért örülök, hogy eljöttél. Így legalább ismerek valakit - mosolygok rá. Komolyan gondolom a szavaimat. Ám nem marad időnk sokat beszélgetni, mert Poulain hangja felcsendül valahonnan mögülem.
Kicsit félre állok, nehogy az életre kelt asztal el találjon ütni. Majd hatalmas gombóccal a torkomban elindulok az esernyő fele. Egyik kezemmel a táskámat ragadom meg, nehogy elveszítsem; másikkal pedig az esernyő egyik szélét. Becsukom a szemem, és felkészülök az indulásra. Három, kettő, egy... És a gyomromat mintha kirántanák a helyéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Egy darabig csak ülök még a helyemen, és figyelem a fiút. Próbálom megformálni a fejemben a szavakat, hogy kicsit könnyebb legyen. Nem tudom, hogyan tudnék hozzá finoman és kedves közeledni. Mindenki másképp dolgozza fel a gyászt, a veszteséget, így arra sem támaszkodhatok, hogy nekem van már “tapasztalatom”. Végül lassan felállok és mellé lépek. Egy bemutatkozással kezdeni talán a legegyszerűbb és a legjobb, hiszen így legalább a másik nevét tudjuk.
A fiú erőteljes reakciójára viszont kicsit visszahőkölök, és hátra is lépek egyet. Hát ez nehezebbnek ígérkezik, mint gondoltam.
 - Én csak… - motyogom - Én csak annyit akartam mondani, hogy részvétem - makogom. - Nem… Nem akartalak megzavarni - felnézek a falra, oda ahol Domonkos nézte. Rögtön megértem a helyzetet. - Ezeket a testvéreddel rajzoltátok? - kérdezem halkan. Nekem mindig segít, ha szép emlékeket idézek fel. Nem akarok én tapintatlan lenni, és remélem ő sem érzi azt, hogy illetlen vagyok. - Nagyon érdekesek. Bár nekem nem mondanak semmit - hangom egészen halk. Próbálom kicsit meglágyítani a fiút, hiszen nem sikerült nyugodtan indítanunk.
Szememet vágigjáratom a falra rajzolt ábrákon. Egy korona, csillagok és hangjegyek. Hogy mit takarnak a képek, azt egyedül Domonkos tudhatja. Illetve Teó. A torkom összeszorul, ahogy megpróbálom elképzelni a mellettem álló fiú helyzetét. Ám hiába is próbálkoznék, nem tudom. Elveszíteni valakit olyan, mintha kitépnék egy részedet. Egy elvesztett szeretteddel egy részed is meghal. Örökre. Mindaz, amit az elveszített ember - vagy akár állat - jelentett neked, amit előhozott belőled, elvész, meghal. Az ikrek között pedig olyan kapcsolat van, amit más nemért. Egy ikertestvért elveszíteni olyan lehet, mintha az egyik feled halt volna meg vele együtt.
 - Én a szüleimet veszítettem el - hajtom le a fejem. - De ennek már pár éve. Mondjuk attól nem fáj kevésbé - teszem hozzá. - De megtanultam együtt élni a dologgal. Viszont el sem tudom képzelni, te min mész keresztül - ismét a fiúra nézek. Próbálok szemkontaktust teremteni. Ám a helyzet kezd számomra is egyre nehezebb lenni. Szemem sarkában könnyek gyűlnek, ahogy visszagondolok arra a napra, mikor az az auror, megjelent a házunknál, és elmondtam hogy nem jártak sikerrel a keresésben. Nem találták meg őket.
Óvatosan megtörlöm a szemem, és veszek egy nagy levegőt. Kifújni viszont kicsit szaggatottan sikerül. Szemem ismét a falra téved. Alaposan megvizsgálom az alakokat. Azokat is, amiket Domonkosék rajzoltak, meg azokat is, amik másokhoz tartoznak. Szerelmesek monogramjai tömegével. Vajon ezek a párok együtt vannak-e még? Vagy évek óta nem is hallottak egymásról? A veszteség, a múlandóság gondolata elteríti az agyamat. A térdeim megremegnek. Úgy döntök, inkább leülök. Visszalépek hát a babzsákon, és onnan figyelem tovább a szőke srácot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A válaszon elmosolyodik, hisz neki nem az emberek, mint inkább a szokások és a környezet oly különös. Hogy is szokhatná meg egyik napról a másikra? Minden személyisége mozgolódik, ki akarnak törni, élni és létezni akarnak ebben a világban legalább annyira, mint angliai életükben. A féken tartásuk jóval nehezebb feladatnak bizonyul, egyedül Domenico az, aki teljes nyugalommal fogadta a tényt és, aki továbbra is képes türelemmel várni a pillanatot, mikor felszínre kerülhet.
- A Levita? Mindenki kedves és szorgalmas. Nagyon szeretnék a házkupát - halványan elmosolyodik, miközben azt a néhány bárányfelhőt figyeli, melyek átszelik az eget. A vendég keveset ül és sokat lát, szokták volt mondani, s nincs ezzel ő sem másképp. Az első benyomások pozitívak voltak számára, bár biztos abban, hogy Rachel eridonos, Anna pedig rellonos lenne. Másoknak csak az egyikkel kell megbirkózniuk, neki - nekik - viszont az összessel. - Nincs még sok ismerősöm, de nehezen nyitok. Biztos furcsának találnának - hangjából nem érződik szomorúság, sem az, hogy kívülállónak érezné magát, noha jószerével így van. Neki ez sohasem jelentett gondot, lévén alterei miatt a saját testében sincs mindig otthon, ott is gyakorta szerepel csupán nézőként, semmint résztvevőként.
Meg ő Anna. Hát persze, ez tökéletesen leírja a lányt. Íriszei a felhők foszladozó széleit csodálva remegnek meg, végül lehunyja szemeit. Bárcsak engedné, hogy jóban legyenek! - Ő minden, ami én sohasem leszek. Olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz, kioltjuk egymást. És még ennek ellenére is szeretném szeretni - ha hagyná, teszi hozzá gondolatban, de hangosan már nem hangzik el. Vajon, ha altere hallaná, mit felelne? Békejobbal élnének tovább? Nem, ennyire nem lehet naiv. Örökre így maradnak majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nagyon kellemes, hogy a karom a vízben pihen, lágyan mozgatom egy idő után ide és oda, hogy szinte simogassa a hűs víz a bőrömet, és reménykedem, hogy az a vacak lekopik ezzel, leázik, ha mondjuk itt ülök estig, de mivel előző nap vörösre sikáltam a karom és még mindig semmi, kicsit feladtam. Ha nem lenne itt más, most a peremre hajtanám a fejem és nézném az apró fodrokat a víz tetején, de tekintetem a felkönyöklő, majd felülő lányra vezetem, akit sikerült megzavarnom, felkeltenem talán azzal az ámokfutással, amit rendeztem. Oké. Nem elég, hogy a karom ég, még én is kicsit. De, mindig lenne rosszabb helyzetre ötletem, így nem fogok most ezen hisztériázni, úgy teszek, mintha csak hasra estem volna a küszöbben; mintha semmit se történt volna, csak létezem és mosolygok tovább. Bár a mosoly kicsit halovány, én pedig megvonom a vállam és lepillantok az ázó kezemre, majd vissza rá.
- Nos, ez egy… jó kérdés és kicsit hosszú is – nem örül annak, hogy így találtam rá, nincs is ezzel gond, én is amikor elbambulok, tanulok és hasonló történik, csattanok. Ez a természetes? Nem tudom hirtelen. – Kicsit elvesztettem a kontrollt és mire megtörtént a baj, már késő volt okosnak lenni. Lángokkal meg a legjobb a víz – az már más, hogy a tóig akartam futni, mint valami fáklyát hordó olimpikon, de nem, ez csak viccnek jó, valahogy megoldottam volna. Eleve ott a pálcám, mint utólag és most leesik, vannak rá jó bűbájok, vizes is, szóval nem is értem, miért nem azt találtam meg rá, de a sokk és a pillanatnyi pánik nem engedi a logikus gondolkodást. Elhúzom picit a szám és feljebb ülök, lassan húzom ki a karom a kútból és magam mellé lógatom, hogy csöpöghessen. Fordulok, úgy, hogy felé legyek, és felemelem a karom.
- Azzal kezdődött, hogy ezeket a csóvákat firkáltam rá – mutatom is, látszanak. De nem tűntek el. – Azóta néha, ha úgy van, akkor… lángol, szikrázik. Nem tudom miért. Eddig is firkáltam a kezemre és nem lett baj – eresztem le, mert valóban. Volt már a bőrömön jegyzet, virágok, ami jött, de egyik után sem lett semmi. A talált toll ténye egyelőre meg se fordul a fejemben, hiszen azóta se láttam.
- Ne haragudj, hogy zavartalak a pihenésben ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nyugodtan hallgatta a lányt, egészen addig a szóig. Németország. Hát ez egy pokoli menet lesz, az egyszer biztos.
- Szóóóval... nekem valahogy ki kéne jutnom németbe és odatalálni a helyre, ahol a meghallgatásod lesz? - kérdezte várva, hogy a lány majd azt mondja rosszul értelmezi a helyzetet. Mert bár Rara miatt tényleg elment volna, de hogy egy mukkot nem beszélt azon az agresszív nyelven, az hótziher. És akkor már le kellett volna szerveznie az utazást, a szállást a mindent.
No az persze fel se merült benne, hogy Rara szüleivel kéne találkoznia, meg esetleg ott is aludnia náluk. Az valahogy még talán túl korai. Vagy csak Zsombor már túlságosan megszokta, hogy magáról kell gondoskodnia.
- Na jó, megvan. Szóval kell találnunk egy lakást, ahol értik a jelnyelvet. Azon már el tudok velük kommunikálni - határozta el egy pillanattal később, és arcán látszódott, hogy semmi nem képes őt eltántorítani. Ő bizony meg fogja nézni Rarát.
- De várjunk - ráncolta újra homlokát. Lassan de biztosan olyan lesz, mint egy öregember. - Mi lesz, ha felvesznek? Akkor nem mondhatsz nemet. Hiszen ez az álmod - fürkészte a lány vonásait a fiú. De semmi olyat nem talált rajta, mellyel azt akarja üzenni, hogy ott akarja hagyni. Még.
Újabbat harapott a pizzából, de már csak reflexszerű mozdulat volt, ahogy agya átlépett egy másik gondolati síkba. Próbálta magában összerakni a szálakat. Kettejüket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Tudom, biztosan tudom, hogy mi az, ami nehezebb neki, mi az, amivel elbír, csak éppen idő kell neki. Tudom, mert ismerem és ismerni is fogom mindig, de szeretem, ha beszél és elmondja azt, ami nyomja, ami miatt épp rosszat vagy épp jót érez. Ugyan úgy beszélhet mindegyikük, csak más és más a kapcsolat, de alapvetően mindenkit meghallgatok – az már más, mit válaszolok vagy teszem-e. Van, amikor csak hagyni kell a szavakat kitörni, van, amikor megoldás kell rá, ha elfogadják. De most a testvéremmel kell lennem, hogy itt feküdve csak érezzük egymást, minden más jön magától.
- Igen, ez ismerős. Mind régebbről, mint máshol. Mindenki szeretné – ez az egészséges vagy épp kicsit már túlzó versengés nem nekem való, másban szokásom, de arra ők nem adnak pontokat sem mást, a szorgalmam pedig ingadozó. Ha valamivel jót teszek, öröm, ha hibázok, akkor megtörtént. – Örülök, ha kedvesek. Itt elég sokan – bár mindenkit nem is ismerek és nem is fogok, nem is akarnék, de ez az általánosság illik erre a helyre legfőképp. Lehet mert ez valamiféle alap, lehet csak jókat fogtunk ki és ebből szőttük le a tapasztalatot. Kissé mozdítok a lábamon, hogy a mászkáló érzés elmúljon, majd úgy fürkészem én is az eget, majd a közeli fák lombjának csúcsait.
- Nem is muszáj könnyen. Én is furának számítok sok dolgommal, majd megismerik, hogy nem vagy az. Csak kicsit más, másokkal együtt egyszerre, és talán lehetne ez a furcsa, de nekem sose jött ez a szó a számra – lehetséges az elfogultság, biztosan az és él is, a társadalom pedig sokszor, sok mindenre süt rá eleve olyan bélyeget, amit nem kellene vagy nem szükséges. Mindegyik fele más, mindenki másmilyen, csak azt kell megérteni, hogy léteznek, az nem elvárt, hogy a miérteket is tudják. Kíváncsi vagyok arra, hogy ki jelent meg eddig és hogy sikerült neki, de ezt csak attól tudhatom meg, aki épp előttem lenne. Bátorító leszek, támasz, ugyanúgy, ahogy eddig. Anna kapcsán már minden más, de eddig is óvtam azt a törékeny burkot, amely keletkezett és amely ott volt, van közöttünk. Érte, értük muszáj, mert egyiküket sem tudnám elveszíteni.
- Lehet, nem is kell sosem egyformának lennetek. Nekem sosem lennétek és előbb vagy utóbb el fogja ő is fogadni, hogy te mit kívánsz. Tudod, ha erőlteted, annál jobban lázad – vajon csak azt akarom, hogy ezt hallja vagy tényleg így van? Nekem sosem lesznek egyek, hiszen nem kezelem egyformán sem őket. Az viszont igaz, hogy szeretném, ha békében lennének. Lassan emelem saját kezem, hogy megkeressem övét, a puha kézfejet, amelyre finoman szorítok rá, csak jelezvén, még mindig mellette állok és leszek. Örökké.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Pollika nagyon a szokások embere, ez az egyik oka annak, hogy nehezen indult az itteni léte. Hiába várta izgalommal, hogy mit tartogat neki ez a hely, legbelül inkább félelmet, sőt mi több rettegést érzett az ismeretlen miatt. Szereti tudni, hogy mi az, amibe (vagy éppen ki az, akibe) kapaszkodhat, a zongorája pedig egy biztos pont volt az életében, aminek hiányát nagyon sokáig érezte. A víz alatt lévő zongorához hozzá sem mert nyúlni, sőt egyáltalán abba a helyiségbe sem mert belépni. Szereti vizet, nagyon is, a zongora pedig a mindene, de ez annyira egy abszurd kombináció, mint amikor egy sós ropogós ételre valamilyen édes zselét teszünk. Egyszerűen nem.  
- Hetekig? – Ámul, mint aki még nem hallott komoly sérülésekről. Persze sejti ő, hiszen nem teljesen buta, inkább az döbbentette le teljesen, hogy valaki annyi hetet képes kibírni a kedvenc hobbija nélkül, még ha muszájból is. – Én biztosan képtelen lennék zongora nélkül kibírni addig. – Csóválja a fejét, majd hirtelen felkapja a kezét és a behajlított csuklóján ráz kettőt-hármat. Ó, hát zongora! Témánál vannak. – TÉNYLEG! – Süvíti, talán egy kicsit hangosan is, de hát ez egy ilyen téma. A zongora megérdemli, hogy a megfelelő hangsúllyal beszéljenek róla. – Most milyen darabot tanulsz éppen? – Tudakolja széles vigyorral a képén, ujjait játékosan összedörgölve. Hiába nem rossz a méretük a testmagasságához képest, sokkal jobban örülne olyan hosszú ujjaknak, mint amiket Sárinak sikerült szereznie genetikából. Mert mindig ezt mondják, hogy ez genetika, de ez Pollit akkor sem vigasztalja meg, ő sokkal hosszabb ujjakat akar. Így nem is festi inkább a körmét, mert akkor hangsúlyosabb lesz, hogy hol az ujjai vége.
A zongora miatt elég jól kéne tudnia bánnia a virághajtogatással is, talán azért, mert szeleburdi, talán azért, mert figyelmetlen, de az ő koszorúja csak nem akar olyan szépen alakulni, mint Sárié, pedig igyekszik. Elég sokat javít rajta, hogy Eridon dizájnt kap, mert így elfedi a koszorú szabálytalanságát – legalábbis részben. – Nekem miért nem megy olyan szépen? – Sóhajt fel, ahogy kicsit durván próbálja betömködni az újabb virágot a fonatba, ám Sári felvetésére megáll egy pillanatra és felnéz a lány hajában lévő virág irányába. – Komolyan? De neked nem kell? – Kérdi döbbenten, mert erre nem számított. Panna biztosan örülne neki, de nem biztos benne, hogy ezt csak úgy illik elfogadni. – Mármint köszönöm, bocsi. – Habog a tekintetét lesütve. Mindig mondják neki, hogy elfelejt dolgokat a dolgok hevében, mint bemutatkozni, köszönni meg megköszönni dolgokat. Most nincs itt, aki figyelmeztesse, még szerencse, hogy magától is rájött.
A darázs hangosan zúgva úgy dönt, hogy a lányok előtt tornyosuló virágköteget veszi célba, mert hát… sharing is caring? Van előttük elég, van mit megosztani, nem? A darázs a piros virágokkal szimpatizál leginkább, amik az Eridon pirosát adják. Polli egy hangos nyögéssel húzódik hátrébb, a hirtelen mozdulatra pedig a rovar hirtelen mozdulatokat téve kezd körözni a lányok virágai és a koszorúk között. – Meg akar enni! – Préseli ki a fogai között magas hangon. Nagy levegőt véve próbálja magát szobornak tetetni, hátha bejön náluk is. Állítólag a maci ellen jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Neki összességében veszedelmesnek és ijesztőnek tűnik ez a kastély az összes titkával együtt. Biztosan vannak köztük klasszak, vagy legalábbis olyanok, amiket klassznak szántak, de inkább viszolygást váltanak ki minden jó érzésű emberből, ilyen például a vízalatti zongora. Kicsit arra emlékezteti, mint amikor az idősek fiatalos kifejezéseket használnak meg direkt olyan feliratos ruhákba járnak, hogy az ifjú generációnak szimpatikusnak tűnjenek, de inkább kínos a kombináció, mint menő. Pont, mint az ananász a pizzán, vagy a paradicsomlé a gyümölcslevek között.
- Van itt kutya három fejjel? – Kérdi cincogva, tekintetével lemerevedve. Hallott már ilyen lények létezéséről, a gondolatuktól már borzongott párszor, hiszen még az egyfejű fenevadaktól is fél, nem még akkor, amikor három is van belőle. Hiszen olyan hangosak, ugrálnak és még akár haraphatnak is. A félelmének a fő oka a kerítésre ugráló, fenyegetően ugató házőrzőkkel való találkozásokra vezethető vissza, amit utcán sétáló állampolgárként már egészen fiatal korától rendszeresen megtapasztalt. – Az én képzeletemben nagy és vérengzős! – A hangjában lévő dráma fokozása érdekében karjait széttárja, amennyire csak bírja, hogy szemléltesse mennyire nagy is a nagy, hogy aztán a vérengzős résznél az arcához húzza praclijait és ujjait rémisztő karmokká formálja. Igaz, hogy inkább a szájától fél, mint a mancsától, abba az irányba még egy képen sem nézett. Általában be is csukta azzal a mozdulattal a könyvet, amikor megpillantotta a felé ágaskodó három fogsort.
- Van még valami, amiről nem meséltél, de megmutatod? De ugye nem ijesztős mind? – Sóhajtja könyörgő szemekkel Lili fülcimpájának. Megnyugtatja, hogy ilyen figyelmesek ezek a lépcsők, mert sosem érezte magát annyira biztonságban rajtuk, jobban szereti, ha stabil a lába alatt a talaj. – Szeretik a zenét? Nyugisak? Megyek! – Csapja össze a kezét. Az Eridonban mindig van valamilyen műsor, de általában az ő ízlésének túl sok a nyüzsgés, amit elég nehezen visel. Valószínű, hogy ha a levitás csapat ennyire nyugodt, akkor hasonlóan rosszul tűrnék, Polka zizegését, mint ahogy ő sem szereti, hogy ha körülötte van túl hangos, túl nagy élet. – Szerinted, ha leveszem a talárom feltűnik nekik? Kis helyen elférek, becsszó. – Magyarázza mutatóujja mögött átvetve a középső ujját. Ez majdnem olyan erős ígéret, mint a kisujj eskü, de ha kell, akkor még azt is megcsinálja. Nem fog olyan nagyra nőni, hogy feltűnjön másoknak, hogy ott van. Épp csak kikandikál a földből. Lili sem sokkal nagyobb nála, biztosan elférnek együtt.
Széles vigyorral nyugtázza Lili poénját. – Van olyan csokitok, amitől kéknek lehet lenni, mint Veruca abban a filmben? Láttad? – De utálta azt a kislányt, minden szenvedést megérdemelt szerény véleménye szerint. – Egyszer már ettem olyan rágót, amitől rózsaszín lett az egész nyelvem meg az egész fogam bent a számban! – Nem mindig megy a leányzónak az értelmes magyar mondatszerkezet, lehet ezért is szoktak nézni furcsán rá néha, amikor nagyon belejön a gondolatai kifejtésébe. Gyorsabban akarja mondani, mint ahogy nyelvtanilag összeállnak a mondatok az agyában. – De akkor miért SüTi, ha nem csak sütit eszik reggel, délben meg este? – Kérdi döntött fejjel. Azt már érti, hogy a Tibor miatt van a Ti, de az a szüleitől jöhet, biztosan az ő kedvenc csokijuk a Tibi csoki és ezt szerették volna megörökíteni a gyermekükben is. Polli is Ferencnek meg Amadeusznak akarja hívni a gyerekét. Kivéve, ha Amerikába fog költözni, mert ott Piano is lehetne a gyereke neve, azt mesélte neki a nagybátyja. – Szerintem is jobb a Boci csoki, főleg a tejcsoki, amiben nincs töltelék. Neked melyik a kedvenced? – Ízre nincs baja a töltött csokikkal sem, csak zavarja a sokféle állag meg íz keveréke, például nem érti, hogy mit keres egy nagyon édes epres dolog egy eleve édes csokiban. Nagyon nem illenek neki össze a különféle ízjellegek és textúrák.
- Ráléptek a fülére? – Ámul kezeit a szája elé kapva. Az borzasztó lehetett. – Mekkora füle van neki? Ő ilyen lógófülű kobold? – Sosem látott még olyan hosszú fülű koboldot, amikor a bankban voltak, igaz ő maga nem járt ott olyan sokszor. Eléggé lelóg nekik a fülük, biztosan létezik ilyen belőlük, mint a nyuszikból. Lehet a lógófülű koboldok nem bankban dolgoznak, mert akkor a bankrablók könnyen meg tudnák őket ragadni a fülüknél fogva és eldugni egy cilinderbe?
Ámulatát nem tudja sokáig rejtegetni, barátságosan mosolyog vissza Lilire. Szereti, hogy ilyen mosolygós, Pannán kívül senkivel nem tud ilyen nagyokat nevetni meg ennyiféle érdekes dologról elbeszélgetni. Alig várja, hogy megírja Pannának a Tölgyfában lévő színházat. Kérni is fog egy fényképezőgépet a következő bagollyal, hogy feltétlen le tudja fotózni a húgának, amiket majd Lilivel felfedeznek. Úgyis akarta már illusztrálni a családjának a zongora vízbe fojtását, mert úgy veszi ki a leveleikből, hogy nem érzik át a fájdalmat, amit érzett, amikor benyitott abba a helyiségbe. – Vannak még varázslabdáim. Meg pörgöncöm és harmónikám meg… - A meg után egy nagy levegőt vesz, amolyan visszaszívósan. Az első nap csúfolták a teremben, amikor elővette a labdáját, azóta csak a kicsivel jár. Azt mondta neki Timi néni, hogy nem mindenki értékeli ezeket, Lili mellett meg is feledkezett arról, hogy ez titok. Legalábbis egy ideig titok.
- VAN LUFID? – Visítja egy nagyot tapsolva, sőt olyannyira nem bír magával, hogy örömében ugrálni is kezd. Lejátszhatják a nagy varázslós csatát vizes lufikkal, ez mennyire klassz. – Játsszunk! Ott a sok víz! – Ujjong a szökőkútra mutatva, ahogy Lili lohol be a kincsekért. Ez lesz a legjobb napja a kastélyban, örökre! Először a muzsika meg a virágok, most meg ez. Áááá!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Zavartan harapdálta az ajkát, valahogy így már nem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész. De nem akart kihátrálni ebből, ha már felhozta a témát. - Igazából arra gondoltam, hogy jöhetnél velünk. Csak jövünk meg megyünk, egy nap az egész - pislogott rá kissé talán félve. Ez azért elég nagy lépés lett volna, hogy hajlandó lett volna bemutatni a családjának. De azt is megértette volna, ha a göndör nem akarja ezt az egészet. Leginkább a szülei reakciójából félt. Nem attól, hogy nem engednék meg esetlegesen, hogy a fiú is velük utazzon, inkább attól, hogy mit szólnának, ha megtudnák, hogy mennyi ideje tart ez az egész. Az anyukája valamiért úgy gondolta, hogy neki kötelessége tudni mindenről, ami a kislányai életében történik, Sári viszont úgy gondolta, hogy az anyjának semmi köze a magánéletéhez, így otthon nem igazán mesélt Zsombiról, meg hogy mi van köztük pontosan.
- Ugye nem gondolod, hogy egyedül hagynálak? - Mert ebből nagyon úgy jött le az eridonosnak, hogy a meghívása úgy jött le, hogy elvárásokat támaszt, aztán Zsombi meg oldja meg ahogy akarja. - Tudod van egy élő kétnyelvű szótárad, szóval ha tényleg eljössz velem, akkor nem lesz gondod azzal, hogy megértesd magad - csóválta a fejét. Amúgy is a szerelemnyelve volt a német, biztosan nem tudta volna szó nélkül hagyni, ha a navinés kézzel-lábbal próbálta volna megértetni magát valakivel.
- Még nem tudom - válaszolt néhány másodperc késéssel. Egyáltalán nem gondolt bele, csak azt tudta, hogy mindennél jobban akarja és valahogy mindenképp megoldja majd. Itt látta jónak, hogy válasszon magának egy újabb szeletet, a feszültségoldás kajával valahogy még mindig a legjobb módszernek tűnt. Kipecázott egy szalámisat és nagyot harapott belőle, míg a fiú reakciójára vált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Szülő. Apa és anya. Együttvéve. Hogy nevelő, édes vagy mostoha az már részlet kérdés. Akkor igen, ha egyik sincs számodra. Zsombor agya megcsavarodott a gondolatra, hogy találkoznia kell Rara szüleivel. Egy szép, egész családdal, akik mindig ott voltak egymásnak.
- Én... - nyelt egyet a fiú nehezen. - Nem tudom hogy kell velük viselkednem - nézett kétségbeeséstől csillogó szemekkel a barnára. Vannak halvány emlékei milyen volt az eset előtt az élete, de arról is inkább érzések vannak, mintsem viselkedési formák. Arról pedig nem éri meg beszámolni, milyen volt Kirillel. Pláne ahogy elváltak utoljára. Annak a dührohamnak az emléke még mindig kísérti, ahogy a tű nyomai is a bőrén. S mégis ő állt hozzá a legközelebb, hogy apjának nevezhesse.
Nagyot harapott a pizzából. Nem tudta mit tegyen. Legyen gyáva? De egyszer muszáj lesz kibújnia a nyúlüregből. Majd maximum megint megnémul, mint rég. Nem, ezt jobb lesz kiráznia a fejéből. Sóhajtott egy rövidet.
- Jól van, elmegyek - határozta el, és mielőtt meggondolta volna magát ki is mondta. - Irány Németország - bólintott is hozzá.
Látta a lány gondterhelt arcát. Odanyúlt, és megfogta bal kezét. - Majd kitalálunk valamit. Mint mindig - mosolygott rá féloldalasan. Hiszen a legnagyobb dilemmán túl vannak. Sokáig tartott, de végre sikerült mind a kettőjüknek megbékélnie a köztük lévő bizsergéssel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Összeszorult a szíve, ahogy barnái találkoztak azzal a kétségbeesett tekintettel. Határozottan nem akart ilyen érzelmeket látni a fiú arcán, de nem tudta, hogy mivel tudná enyhíteni ezt az érzést.
- Igazából sehogy. Biztos megkérdezik majd, hogy hány éves vagy, meg hogy mi akarsz lenni felnőtt korodban, de a kínos része a dolognak nekem jut majd - forgatta meg teátrálisan a szemeit, mintha csak valóban előre tudná, hogy mi vár rájuk és tényleg ez az egész neki lenne majd a legrosszabb. Nem félt attól, hogy a szülei esetleg olyan kérdéseket tennének fel, amikkel zavarba hozhatják Zsombort. Annyi empátia volt bennük azért, hogyha Sári végre hajlandó volt néhány szót szólni a göndörről és elmondta, hogy mik a kerülendő témák akkor azt nem hozták szóba csak azért is. De persze erről nem tervezett szólni a fiúnak, szerette volna azt a látszatot kelteni, hogy igazából nem lesz semmi baj, a szülei alapvetően is ilyen lazán veszik ezt az egész fiú ügyet.
Ha nem lett volna köztük az asztal gondolkodás nélkül ugrott volna a nyakába. Láthatóan fényévekkel jobb kedve lett, áthajolva a doboz felett cuppanós puszit nyomott Zsombi arcára. - Te vagy a legjobb - könyvelte el hangosan is vidám vigyorral. Így már azért az étel is jobban esett, mint néhány perccel azelőtt.
- Így van, mindent megoldunk - bólintott miközben összekulcsolta ujjaikat. Aztán jobb ötlete támadt, minek üljenek az asztal két felén, ha egymás mellett is elférnek? Ügyes mozdulatokkal mászott el az asztal mellett, hogy aztán lehuppanjon a fiú baljára. Felmosolygott rá, majd ismét magához vette a mutatványhoz a dobozra helyezett félig megrágott szeletét, hogy újra beleharaphasson. Igen, határozottan így félig a fiúra tehénkedve volt a legkényelmesebb enni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Komoly arccal bólogatott, hogy bizony bizony olyan hosszú ideig. Amit muszáj, azt ugye muszáj, ha nincs vita, akkor nincs vita. De értette, hogy miért ilyen fontos számára a hangszer. Mindenkinek kellett az életébe valaki vagy valami amibe kapaszkodhatott. Neki ott volt Blanka és a tánc, amihez nem kellettek különösebben nagy előkészületek, így ebben szerencsére nem igazán volt korlátozva.
- Schumannt - válaszol szájhúzogatva. Valahogy ő meg Schumann sosem voltak jó barátok, de volt, amibe nem volt beleszólása és ilyen volt például a zeneiskolai tananyag. Ez is hozzásegítette ahhoz a döntéshez, hogy ott hagyja a fenébe az egész iskolát. Szerette, nehezen hozta meg a döntést, de szüksége volt egy kis változásra és úgy érezte, hogy jól döntött, mikor elhatározta, hogy ez lesz az utolsó éve az ódon falak között. - Na és te? - Biztos volt benne, hogy Pollika legalább ugyanolyan szinten, ha nem még sokkal jobban játszik nála, hiába a rövidebb ujjacskákat. Az, hogy nem volt akkora keze mint Sárinak nem jelentette azt, hogy nem lehetett sokkal jobb zenész, mint ő. Minden csak az ügyességen és az elhivatottságon múlt.
- A tiéd is nagyon szép, még szebb, mint az enyém - nyugtatta mosolyogva. Lehet, hogy ebben nem értettek egyet, de Sári attól még úgy gondolta, hogy valóban van olyan szép a kislányé is, mint az övé. - Nekem úgysem állna olyan jól - vonta meg vállait egy percre sem hagyva abba a munkát. Persze, ezt nem egészen így gondolta, mert határozottan úgy érezte, hogy neki is épp olyan jól állt volna, mint Polkának. De a nagyobb jóért hajlandó volt lemondani erről.
- Ne aggódj, nem bánt, csak ne tegyél nagy hirtelen mozdulatokat - figyelmeztette somolyogva. Nem félt, úgy tűnt, a kis sárga csíkos rovar nem akarja megtámadni őket, az meg nem zavarta, ha a közelben döngicsélt kedvére.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bármilyen kérdés, amit neki szegeztek rossz volt. Akkor is ha csak a nevét kérdezték, és akkor is, mikor a szüleiről. Mert az ártatlannak vélt dolgok mögött is lehet olyan tartalom, mely majd kétségekbe sodorja. Az a csavaros elme, mely már többször megviccelte tulajdonosát újra megteheti. Azonban... nem félhet ezektől élete végéig, és ezt ő is tökéletesen tudta. Az, hogy Rarában megbízott, és közel engedte magához, már egy út volt a cél felé. A teljes gyógyulás felé. Most itt állt a következő döntés előtt, és jól kellett választania.
Amint meglátta a lány arcán végighúzódó mosolyt, érezte, hogy jól tette. Megvárta, míg a lány jól mellékucorodik, közben ő is nekidőlt a falnak, hogy kifelé fordulva a lány hátát a mellkasához érinthesse. Felülről átkarolta, és egy puszit nyomott a feje búbjára.
- Majd ha elmegyünk, megmutathatod a kedvenc helyeid. Úgy se voltam még soha ott - vetette fel Zsombor, mintha csak egy hétvégi kirándulásról beszélnének. Azonban kicsit félt, hogy újra egyedül marad. Mert Rarának fontos volt az iskola. És ő is azt akarta, hogy bekerüljön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Néha elgondolkodik azon, hogy más hobbit is fel kéne vennie, mint a zene meg a húga züllesztése, de igazából semmi nem jut eszébe, amiben olyan különlegesen jó lenne. Az énekhangja – legalábbis szerinte- nem olyan túl jó, hallja, a hallása miatt pontosan képes kihallani, hogy hol hamis, ez pedig nagyon zavarja. Persze fejlődhetne ebben, minden lehetősége megvan rá, hiszen ahogy a zongora, szolfézs meg összhangzattan tanárhoz elviszik a szülei, illetve ki is jártak hozzá, főleg akkor, amikor kisebb volt. Azt jobban szerette gyerekként, hogy ha kijöttek hozzájuk, mert otthon sokkal szabadabban érezte magát, mint egy idegen lakásában, ahol a szülei mindig rászóltak, hogy nem illik ezt, nem illik azt. – Ó… melyiket? Az a-moll zongoraversenyből? – Azt nem tudja soha megjegyezni, hogy melyik rész micsoda. Franciául kezdett tanulni, mert gyerekként nagyon szeretett egy Ravel darabot, de hamar elunta. A szülei évek óta emlegetik az angolt, a zongora miatt több értelme lenne az olasznak, a vége pedig az, hogy nem törődik ilyenekkel, pedig lehet kéne. – Én a Vágtát szeretném nagyon tudni végre, de még mindig nem megy úgy, ahogy kéne. – Biggyeszti le a száját, különösen a kéne szónál. Csalódottan pislog le a kezeire, amikre olyan sokáig büszke volt, aztán ahogy gyarapodott a tudása, úgy kezdtek neki csalódást okozni. – Annyira szeretem azt a darabot, zongora szólóban is meg zenekarral. – Gyerekkorában ez az operarészlet volt az egyik legnagyobb kedvence, rengeteget ugrált rá, sőt, amikor mondták neki, hogy vágta meg lovak, akkor a kis játéklovacskáján próbálta meg követni azt a szélsebes tempót, ami ebben a műben van. Egyszer el is esett és csúnyán felhorzsolta a könyökét. – Ideje lenne már megnőni bizonyos helyeken. – Motyogja továbbra is lefelé pislogva a levegőben zongorázó kezecskékre. Mások ebben a korban nyaktól kicsivel lefelé kívánják ezt, ő csak dementor ujjakat szeretne.
- Komolyan úgy gondolod? – Kérdi fejét félre biccentve. Tűnődve Sári koszorúja mellé helyezi a magáét, hangosan hümmögve hasonlítgatja a kettőt. Tényleg javított rajta ez az Eridon dizánj, de neki még mindig hiányzik valami. – Szerinted az a kicsi fehér jól kitöltené a réseket? – Mutat a koszorújával a kezében az előttük elterülő virágrakásra. – Te teszel még bele valamit? – Tudakolja mutatóujjával játékosan körözve a nagy sárga virág porzóinak és sziromleveleinek határán. Kellemesen puha érzetet keltenek ujjbegyén az apró kis porzók, ahogy elhúzza ujjacskáját, jól láthatóan sárgállik a pollen az ujja hegyén, amit egy halvány félmosollyal mutat Sárinak, majd belekeni a bal kézfejébe, így most már mind a két kezét megfogta. – Szerintem jól állna, vedd fel! – Kérleli kissé gyermeteg hangon, pont úgy, ahogyan Pannával szoktak könyörögni valamiért. Ő maga is a fejébe nyomja a saját koszorúját. – Nincs tükrünk. – Tükör híján egymás véleményére kell hagyatkozniuk, esetleg megkérdezhetik valamelyik iskolatársukat, úgyis kezd egyre zsibongósabbá válni a rét ezen a szép napon.
- De nagyon közel van, biztosan fenyeget! – Nyüszíti sírós hangon, ahogy próbálja visszafogni a kezeit, amik önálló életre kelnének a félelemtől. – Ugye nem az a baja, hogy elvettük a virágait? – Elvégre az ilyen állatkák porozzák be a virágokat, tekinthetik a saját gyermeküknek az összes virágot. A berregő bestia úgy dönt, hogy megtesz néhány kört Polli körül, aki tovább hisztizik, kezével erőből belemarkol a talárjába, nehogy véletlenül még jobban magára haragítsa a rovart.    

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Vigyázz magadra, te lány. Te is ilyen sajtkukac vagy? – rezzenek össze az „au”-jára. Rájár a rúd – szó szerint – a lányra, de majd valahogy kikecmergünk ebből a különös helyzetből. Vagy inkább rohadjanak meg a többiek helyzetből, és nézzék háttal az ingyen mozit. Mivel nem nagyon van más lehetőségünk azon kívül, hogy kiengedjenek, drasztikus megoldást kell választani.
- Jó, remélem nem csak minket tör össze – sóhajtok, és kikeresem a ládát, ha lehet keresésnek mondani azt, ami másfél méteres közeledben van. Sikerül megtalálni és kinyitni. – Igen - helyeselek, bár nem tudom, hogy Lilire támadt-e már valaha gurkó, mert akkor nem hiszem, hogy ilyen lelkes lenne.
- Oké, akkor mondom a tervet. Egy sisak mindenképp kell, de inkább kettő, a gurkók szeszélyesek. Te mindenképpen a hátam mögött leszel, mert ennyit tehetek érted, hogy inkább engem csapkodjon meg a vas. Szóóóval – állok meg egy pillanatra, amíg összeszedem a gondolataimat – az ajtó közepéhez állunk, kiengedem a gurkót és én rántani fogom a kellő időben a kezed, hogy merre kell ugrani. Nem gondolkozol, csak csinálod, oké? És bocs, ha parancsolgatósnak tűnik, de eléggé ideges vagyok, és jó lenne, ha nem törnénk össze – közben ha megvan a felszerelés oké. Aztán behelyezkedek, majd nagyon lassan megfordulok és adok egy puszit Lilinek. -  Szerencsepuszi – magyarázom, mert amúgy nem az arcára akartam, de nem használom ki a helyzetet. Aztán visszafordulok éskiengedem a gurkót egy rúgással, ami elindul felfelé, mindent felborogatva, aztán ránk fordul. Sokkal hamarabb rántom el magunkat jobbra, mint, ahogy elképzelem, hogy odaérne, a szűk hely „neki” kedvez. Reménykedem, hogy az ajtó törik, vagy ha már mi is, akkor kiszakadunk vele együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Egész hamar visszanyerte a lelki békéjét, az együttérzés visszahozta az eredeti Sárit. A vadmágiája első megnyilvánulása után megesett egyszer-kétszer, hogy csak úgy lángralobbant vagy egyéb módon sikerült majdnem felgyújtania valamit. Bár ő legalább ezek ellen tudott tenni akarattal és nem úgy járt, mint a lány,a ki csak úgy felgyulladt néhányszor.
- Hát ez elég szívás - nyugtázta bólogatva. Mert valóban az volt, más szóval hirtelen nem tudta volna illetni. Így, hogy már képben volt a teljes sztorival kicsit elszontyolodott ugyan, de úgy döntött, hogy megpróbál valahogy segíteni. Még maga sem tudta, hogy hogy, de megpróbált kieszelni valamit. - Próbálj nyugodt maradni és kerüld a hirtelen mozdulatokat. A gyengélkedőn jártál már? - Bár a javaslatai nem sokat értek, de úgy volt vele, hogy hátha nem mondta még más, hogy ez használhat. A gyengélkedő meg evidens volt, vagy legalább a házvezetővel beszélni, hiszen ez azért nem csak egy amolyan hétköznapi megfázás vagy ilyesmi volt, amivel az ember vidáman eléldegélt, aztán vagy elmúlt magától, vagy nem. Ezzel ön- és közveszélyessé vált a lány. Az mondjuk már más kérdés volt, hogy a gyengélkedőn mégis mi a fenét tudtak volna vele kezdeni, hiszen, igazából nem volt beteg, de hát mégiscsak valami mágikus nyavalyától szenvedett.
- Tehát máskor is szoktál... ez esetben nem volt valami más? Nem kaptál kölcsön tollat? Vagy lehet ez valami rúna cucc, nem? - Manapság már annyi rosszabbnál rosszabb varázstárgy került forgalomba. Lehet, hogy elátkozták a tollat, vagy valami ilyesmi. Bár el sem tudta képzelni, hogy ki akarna bántani egy ilyen aranyosnak tűnő lányt. Első ránézésre nem tűnt kifejezetten olyannak, aki keresztbe tesz másoknak vagy ilyesmi, hogy ezért ilyen szörnyű bosszút érdemeljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

  Már észre sem veszem, és úgy mondom a házbeli hovatartozásom, hogy más is észrevegye a házváltási szándékot. Vagyis már nem az, hiszen be van adva a kérvény, csak a végeredményre kell várnom, elfogadják e.
- Igen, házváltási kérelmet bár be is adtam. az eredményre várok, elfogadják e. Levita házban szeretnék menni, valahogy azt érzem, jobban közéjük tartozok. Navine is egy nagyon jó ház, csak nem érzem valahogy a helyem ott, szóval semmi rossz élmény, vagy valami ilyesmi nincs a döntésem hátterében. -
 Tényleg nincs rosszérzésem a Navine ház, vagy a tagjai iránt. Jobban magaménak érzem a Levitásokat. Hirtelen megijedek, egy bagoly állt meg a faház nyitott ablakában, és ugrott mellém, egy levelet ejtve az ölembe. Kíváncsian nézem meg a feladót, a bizottságtól jött, akik meghozzák a döntést.
- Elnézést, nem gond, ha gyorsan átfutom, szerintem az van benne, hogy elfogadták a házváltást. -
 Nagyon nem is várom meg a lány válaszát, ami nem egy illedelmes dolog, de nagy a kíváncsiságom is, mit rejt a levél.
 "Kedves Ian Fraze Kilmister!

Örömmel tudatjuk önnel, a házváltási kérelmét elfogadtuk.

Tisztelettel:
XXXXXXXXXX"

 Örülök neki, hiszen nem véletlen kértem. Megnyugtatom Lizát, hogy semmi baj a Navine házban, tuti jól érzi ott magát a jövőben is.
- Jó ház a Navine, de ahogy említettem, nyomós indokom volt átmenni. Gondolom még nem sok helyen voltál a kastélyban, ami az évek alatt is kiismerhetetlen lesz mindenki számára. -
 Kicsit vissza kell fognom magam, nehogy elijesszem, vagy rossz érzést tápláljak benne, hogy nem engedem szóhoz jutni

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Teljesen megértem Iant. Én a magam részéről nehezen beilleszkedő típus vagyok, legalábbis szerintem. Nem tudom, mások hogyan látnak engem, és azt hiszem, ez néha zavar is.
- Ó, értem. Ne szabadkozz, teljesen megértelek.
Melállok, odamegyek hozzá, majd végigmérem tetőtől talpig, közben olyan képet vágok, mint aki valamin nagyon töri a fejét, még hümmögetek is hozzá.
-Igen, igen...egészen Levitás fejed van. Különösen a hajad.
Nem, az igazság az, hogy ránézésre fogalmam nem volt, ki ő, mi ő. Sőt, tovább megyek. Sokszor magamról sem tudom, kicsoda, micsoda vagyok. Néha olyan érzésem van, mint Alicenak Csodaországban. De nem a pöfékelő hernyó miatt. Az mellett csak simán elmennék, egy helló kedves hernyó úr köszöntéssel. Mert persze fő az udvariasság ugyebár.
- Nem kell rossz élmény ahhoz, hogy ne érezd magad otthon valahol. Ez belülről jön. Mint amikor szerelembe esik az ember, csak ott az ellenkezője. Akkor meg azt tudod, hogy igen. Mármint hogy az az ember neked egy nagy igen. Hát mondjuk igazából lövésem nincs, mert soha életemben nem voltam szerelmes. Azt hiszem, én nem az a szerelembe esős típus vagyok, vagy ki tudja. Egyik barátnőm halálosan szerelembe esett a 12 évesen a szomszéd srácba. Valami Márkba. Ő meg persze rá sem hederített. Ez a plátói szerelem egészen 2 évig tartott. Szegény Sára, tele sírta miatta a párnáját. Meg az én kedvenc olajzöld ruhám. Ian döntése tehát teljesen érthető. Kis eszmefuttatásom végére egy bagoly érkezik Ian mellé. Elkalandozásom miatt ez a kis madár a szívbajt hozza rám, ijedtségem egy halk sikkanásban merül ki.
-Uh. Azt hiszem jól időzítettek. Nyugodta...
Ian nyitja is ki a levelet nagy izgalommal. A levél elolvasása közben a madarat bámulom, aki visszabámul. Sosem szerettem őket. Egyszer megcsípett egy. Olyan 5 éves lehettem. és el is sírtam magam. Buta, butácska madár.
-Hát..eddig valóban nem. Szeretem a kiismerhetetlenséget. De szívesen mennék valamikor barangolni a tilosban, tíz után. Az a hekyzet, hogy még a büntető munkát is bevállalnám. Persze majd a vizsgák után. Közben szépen, lassan körbesétálom a faházat, szemeimmel végigpásztázva a helyiséget, majd ismét a fiúra irányítom tekintetem.
-És Ian, ebből a megannyi helyiségből van kedvenced? Ahova akkor mész, amikor le vagy törve, mint a bili füle?