Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Számíthattam volna rá, hogy színvallásom után érkezik is a jókívánság, de mégsem tettem. Így szendén elmosolyodva, némi pírral orcámon biccentek egyet Bence felé köszönetképpen. Felnőtt vagyok – dehogy! De most tegye mindenki a szívére a kezét, aki már túllépett ezen az éven, és merje azt mondani a ketyegője legmélyéről, hogy nem varázsolta el akár csak egy pillanatra is az érzés, hogy tizennyolc éves lett. Nem? Hazugság. Egy szempillantásra megszűnik minden, ami valóságos, és elképzeled magad, mint a társadalom fontos része, egy felnőtt tagja, akinek innentől kezdve teljesen megváltozik az élete. Ha nem is így lesz… bánom is én! Most így érzem, és ez boldoggá tesz. Vigyorogva négykézlábaskodok Bence előtt, miközben a közöttünk lévő hűtőláda nem zavartatja magát, és csak úgy ontja mellkasomra a hideget. Apró kis libabőrök jelennek meg karomon, amire meg is rázkódom, majd mosolyogva visszatekintek a fiúra. Várom a varázslatot, mintha ez lenne a legnagyobb party-trükk, amit életemben láttam. Játékosan beharapom ajkaimat, és csupán a kezemben lévő üveget figyelem csillogó, kékszín szemeimmel majd, amikor a srácból kibüffen, ami jobb kinn, mint benn, gyermeki módon felnevetek, és koccintok egyet vele. Így húzódok vissza eredeti helyemre; kacagva, sörrel a kezemben egyensúlyozva. Nevetésem csilingelő. Teljesen más, mint beszéd közben, hiszen akkor meglepően mély.
Nevetve legyintek egyet-kettőt arcom előtt jelezvén;
- Se-he-mmi baj – kapkodok még kislányosan kacarászva levegőért, majd hátra dőlök, és felveszem a megszokott pozíciót. Emberek vagyunk, előfordul az ilyen. Ha nem lenne bennem egy sör, akkor biztosan csak nagy szemeket meresztve figyelnék a fiúra, hogy ilyenkor mit is kellene csinálni, hiszen engem nem erre programoztak. Azonban most elkezdett bennünk – legalábbis bennem – dolgozni az a minimális alkohol, ami az italomban volt, így valamivel önfeledtebb vagyok, mint a találkozás elején.
A következő pár percben csak csendesen bólogatok a fiú szavaira, aztán ismét megszólalok, elvégre kérdez tőlem valamit. Arra illik válaszolni, nem?
- Személyesen nem – kezdek bele ismét karcos hangomon. – De tudom, hogy ki ő. Navinés prefi, ugye? – kérdezek rá, hogy biztosan egy lányról beszélünk-e. Ekkor kirajzolódik Dana karakteres arca, amire hunyorítva bámulok egy kiálló deszkát, s csak akkor eszmélek fel ismét, amikor esküre köteleznek. Kihúzom magam, és azt a kezemet, amelyikben a sört tartom, a magasba emelem, a másikat meg a szívemhez szorítom. – Soha senki nem tudja meg tőlem! – mosolygok játékosan.
Közelebb szeretne jönni. Egy pillanatra megfagyok, és eltűnik arcomról a mosoly. Átveszi a mélyről érkező zavar, amivel még mindig nem tudok mit kezdeni. Nyelek egyet, jobb oldali egyik barnaszín tincsemet manófülem mögé helyezem, majd biccentek egy torokköszörülést követően. Mindig valami önbizalom boost-ot várok ettől.
- Persze – húzom magam alá a lábam egy bátortalan mosollyal. Aztán mintha megérezné Bence a mérhetetlen zavarodottságom, és egy nagyon ciki szópoénnal jön, amire finoman elmosolyodok, majd csintalanmód megforgatom szemeimet. Végül a mosoly egy halk kacajjá válik, és szabad kezemmel vörös ajkaim elé kapok. – Masától tanulod ezeket a borzasztó szóvicceket? – kérdezem nevetgélve, majd csillogó szemeimet Bencére emelem. Ezután tekintetem végigfut felsőtestén, egészen lábaiig, és halkan figyelem, ahogyan lábfejét elnyeli a bizonyára jéghideg víz. Brrrrr!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hétköznap késő délután lévén a vasútállomáson alig lézengett pár ember. Sári tanítás után néhány kottát, egy váltás ruhát és a piperecuccait kapkodva összezsúfolta egy megfelelő méretű hátizsákba, majd futva indult le a faluba. Természetesen késésben volt, hiszen az túl átgondolt és jól szervezett lett volna. A ruházatát sem igazán gondolta át alaposan, futáshoz a ruha nem volt túl ideális választás, vékony farmerdzsekije pedig vékonynak bizonyult a lehűlt levegő ellen. A szél a hajába kapott, összekócolta a tökéletesen megkomponált hullámos barna tincseket, de már csak az érdekelte, hogy elérje a vonatot. Aznap ez volt az utolsó járat és ha nem éri el búcsút mondhat a másnapi zongoravizsgájának is. Márpedig a vizsgára mindenképpen oda kell érnie. Nem azért futott neki háromszor a felvételinek, hogy most egy ilyen aprócska malőr miatt ne tudjon levizsgázni és kirakják.
Csapzottan és átfázva futott be az állomásra kerek két perccel a vonat indulása előtt, így szerencsére volt ideje felszállni. Egy teljesen üres kupéban talált helyet magának. Közvetlenül az ablak mellé ült menetiránnyal szemben, más esetben sajnos valószínűleg visszaköszönt volna az ebédje. Gyermekkorában egyáltalán nem bírta az utazást, mostanra azért javult a helyzet, de ha nem sikerült ablak mellé ülnie akkor elég komoly problémákat tudott okozni az a fránya utazóbetegség. Ahogy kinézett az ablakon a peron mellett meglátta saját visszatükröződő arcképét az üvegben. Borzasztóan festett, sápadt arcán két hatalmas piros, a szél által okozott folt éktelenkedett. Szemei alatt halvány karikák húzódtak, az egész hetes stresszelés a vizsgára éjszaka sem hagyta nyugodtan. A haja, az a csodálatosan beállított frissen mosott haja szénakazal módjára állt szanaszét.  Megpróbált kezdeni valamit a kócos tincsekkel, de hamar belátta, hogy próbálkozása a lehetetlennel ér fel. Hátradőlt inkább, lábait maga alá húzta, majd ujjait az ablakpárkányra helyezte, mintha csak a zongora klaviatúráját használná.  Külső szemlélő számára egészen furcsa lehetett a látvány, amint egy kócos, zilált külsejű lány értelmetlen ritmusokat kopog hosszú vékony ujjaival a vonat ablakán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Erőszakos vagyok, mozdulataim mindegyike a dominanciámat sugározza a fiú felett. Nem tekintem másnak, csak egy egyszerű tárgynak, amivel elüthetem az időmet, mikor unatkozom, vagy nincs éppen kéznél más. Most pedig, hogy a partnereim nagy része hazautazott vagy utazik a szünetre, a fiú maradt az egyetlen mentsváram. Maradnia kell, egyszerűen nincs más megoldás. És miért? Mert én azt mondtam, nekem pedig mindig igazam van.
Egy határozott rántással vonom magamhoz közelebb, kezeim a csípőjén állapodnak meg, miközben hagyom, hogy a már oly’ ismerős illata betöltse orromat. Imádom ezt a kisfiús aromát, az összes érzelemmel együtt, ami testéből árad. Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy az odorhoz félelem szaga társuljon, ám bevallom, ez a nagyszájú Beni sem semmi. Nagyon meglepődők tőle, ez tény, de közben tetszik is. Nem véletlen maradtam még a csónakházban percekig, miután ő elviharzott. Hogy mit csináltam? Nos, a képzeletedre bízom.
Feltüzel, szinte már a függőjévé tesz. Akartam és akarok őt még mindig, minden értelemben. Ráhajolok ajkaira, hogy megkapjam már rég várt csókomat, mikor is valami gyomromnak ütközik. Első elgondolásom, hogy hasba rúgott, de miután észlelem, hogy ez közel sem volt olyan fájdalmas, mint lába lett volna, letekintek, hogy meglessem mi is az, ami most kettőnk közé áll. Ekkor nézek szemközt Kamcsival, ki mit sem sejtve pöffeszkedik a terráriuméban, lomhán gazdájára pislogva. Az Istenért se néz rám, csakúgy, ahogy tulajdonosa tekintete is kerüli az enyémet. Nem véletlen mondják, hogy az állataink a lelki társaink is.
- Hogy mit akarok? Téged. Nehogy azt hidd, hogy csak úgy elengedlek minden nélkül. Az enyém vagy már, ezt jó, ha a fejedbe vésed, Prücsök – teszem a hangsúlyt becenevére, szépen artikulálva ejtve ki minden egyes betűt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Most érzem csak lassan, hogy mennyire sajognak a lábaim. Mintha azokból a cipőkből válogattam volna, amelyekben csak ülni szabad, talpam úgy sajog, vádlim úgy húzódik. Elindul felfelé, gyomrom tájéka, amely öklömnyi és rettentően fáj, üres és mégis, nem érzem többnek, mint egy apró, semmit nem zavaró gombócot. Karjaim zsibbadnak, szerintem kétszer hordtam ki az infarktust ebben a két órában, mindegyikre jutott egy. kabátom cipzárja lent pihen, mert még így is meg tudnék gyulladni. Sosem voltam az a nagyon fázós ember, de most végképp, még ha havazna is, simán képes lennék egy pólóban létezni. A vérnyomásom az egekben, ez nem kérdés, mindenem ott van, mert ott neki a legrosszabb és most nekem is mindenhol a legrosszabb. Alig kapok levegőt, hiába sietek mindenhova, de a gombóc miatt rettentő nehezen megy, minden egyes lépés veszi ki az erőm. Nem emlékszem, hogy leültem ma, se semmi másra. Idegességemben ettem valamit, ezt tudom, kétszer ki akart jönni és nem állítom, hogy a harmadik nem fog nyerni, de most nincs idő rosszul lenni. Arcom ég, egy fia smink nem fért ma ott el, nem mintha túlzásba vinném, így nem kell aggódnom, hogy nem ismer majd fel. Amúgy sem akarok aggódni, csak épp nem megy más. Ezer meg egy hülye gondolat és más, tódul és kavarog, halántékom egyre jobban nyom, jön a migrén, érzem, mert a nagy idegeskedés sem jó a fejemnek, de nem érdekel. Maximum elfelejtem hogyan sétáltam ide, milyen nap van, akármi vackot, minden mást, azt viszont nem, hogy miért és kiért, mert ezeket szinte körömmel vésem fel elmém falaira, olyan mélyen, hogy biztosan ott marad. Mert muszáj. Ezt nem engedhetem el, kevés ilyen dolog van manapság, de ez most minden előtt ott van. Kérhettem volna segítséget, hogy több szem többet lát alapon, vagy ha végül összeesek a fáradtságtól, akkor legalább felkapar, de ezt egyedül kell és nem kellenek felesleges szemek. Majd lesz valami. Bizakodok. Apró reménysugár.
Úgy gyúl most mégis. A pálcám végén ül, mégis, mintha az égből sütne le egyenesen és lehet hogy az van, hogy én tökre megőrültem és már mindenfélét hallucinálok. De nem láttam, nem jelentkezett, azt hittem én leszek az első, akihez odaáll, ehelyett eltűnt, felszívódott és nem tudtam elérni. Egy jelet sem, egy cetlit sem kaptam, mérgesnek és sértettnek kellene lennem és voltam is kemény öt percig. És elmúlt, mert jött a bűntudat majd a félelem, nem maradt harag, csak a várakozás, hogy majd jön, majd ő lép, majd ő teszi meg, majd ha akarja, de nem, nem történt semmi. Teljes csend és ezt elégeltem meg. Lehet önző vagyok, lehet, hogy most ez a rosszabb megoldás, de nem érdekel. Nem a baltás gyilkos áll ott, nem valami idegen, hanem ő. Nem is akarok arra gondolni, miért van annyira ott. Nem. Aprót rezzenek össze, amikor megszólít és máskor már hisztériáznék rajta, most viszont elreppen mellettem, süket lettem rá. Elmosolyodok, de  ez inkább szomorú, mint boldog. Közelebb lépkedek, pálcám kicsit leeresztem, hogy ne süssem ki a szemét és innen már jobban látom. Arca beesett, sápadt, szemei alatt sötét karikák, ábrázata megnyúlt, jellegzetes mosolya eltűnt. Semmi baja, hazudja ő, semmi baja. Hát persze, én meg férjhez mentem a kísértetházban! Na nekem ne most vetítsen. Nem érdekel mit mond, mennyire mondja és hogyan, leküzdöm a távot és előtte termek. Semmit nem engedek megakasztani, mire bármit tehetne, átölelem. Óvatosan, kedvesen, közben reszketek én is, kiengedem a levegőt, örülök neki és még jobban félek. Mert ez ijesztő.
- Ne bújj el előlem többet, jó? - nem eresztem, mindkettőnknek, de főleg neki kell ez. Érzem. Vagy ha nem, nem érdekel. Nem akarok belegondolni, hogy mit akart tenni az előbb, pedig agyam látta. De most felejt. Szabad kezemmel simogatom meg a hátát, lehet nem ilyenek vagyunk, de most ilyennek kell lenni.
- Nem megyek el, bármit kérhetsz, csak ezt nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az udvariassági körök után is képtelen vagyok felengedni. Mondhatni évek óta nem megy és egyre nehezebben és nehezebben viselem ismét az emberi közelséget. Volt egy emelkedően jó időszakom, míg Új-Zélandon laktam és dolgoztam, de most mintha ugyanolyan, ha nem nagyobb slunggal zuhannék vissza a depresszióm mélységeibe. Szép is az élet...
- Ez igazán megnyugtató. - Nem mondom ki inkább hangosan, mennyire terhemre van ez a sok udvariaskodás, de néha tény és való, megvonaglik az arcom. A türelmem jócskán megfogyatkozott, de a beszélgetés folyásával indokolatlanná válik a felesleges feszültségem; amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan illan el, hiszen már ráfordultunk egy olyan témakörre, ami konkrétan érdekel és érint: Konrád segít nekem eligazodni ebben a labirintusban.
- Legalább önt elkezdik keresni legrosszabb esetben. Feltűnne, ha a polgármester hiánycikké avanzsálna. - Eléggé túldramatizáltnak érzem ezen a ponton a saját hisztizésem, de az ironikus humort nem hagyhattam ki.
-[Elhiheti, én sem gondoltam volna, hogy önt ide fújja a szél a nagyvárosból. - Végre-valahára megenyhül az arckifejezésem és még ha bágyadt is, de őszinte mosoly terül szét az arcomon. Ezen a ponton sok mindennel kapcsolatban feladtam a hadakozást és néha sejtem, hogy Konrád ugyanaz a kategória, akik miatt elveszett a lehetőségem a megszokott, gyönyörű életre, ebben a pillanatban ez sem érdekel. Voltaképp hosszú ideje semmi sem érdekel.
- Saját magam még csak-csak megértem, de ön itt nagyobb kuriózum az egyenletben. De, hogy válaszoljak a kérdésére, nemrég ideköltöztem és most lakcímkártyát kell változtatnom, meg új személyit igényelnem, mert a régi lejárt. Csak sajnos mindezt személyesen kell. Ha minden két kattintás volna, mint a mugliknál, hátradőlnék és relaxálnék, de így kénytelen voltam ebbe a mágus Jumanjiba bekeveredni. - Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Konrád tisztában van-e a Jumanji fogalmával. Mondjuk nem is érdekel.
- Úgy hogy, Polgármester Úr, ügyelő szemei eggyel több lakóra vigyázhatnak ebben a poros falucskában. A tisztesség kedvéért mondjuk nem is olyan kicsi, hogy igényelje a kicsinyítőképzőt. - Végre bekapcsolt az adaptációs üzemmódom, azaz próbálok belefolyni a beszélgetésbe és nem teljesen némán tűrni az emberi jelenlétet. Ha minden jól megy, úgy távozhatok a helyszínről, hogy többé-kevésbé normálisnak fogok tűnni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Érintésem alatt libabőrös lesz bőre, valószínűleg akaratlan húzódik össze a bőr, ahol csak megérintem. Az ilyen reakciók miatt éri meg igazán vélának lenni. Tudtad, hogy valamikor az ember magának sem vallja be a legsötétebb titkait, sőt, legszívesebben elfutna előlük, vissza sem akarna nézni, elfelejtené, de mégis, ha leül egy véla elé, aki kicsit megerőlteti magát, úgy dalol, akár egy pacsirta? Valamikor olyan gyenge az ember saját magával szemben, hogy megerőltetés nélkül is kifecsegi neked a legféltettebb titkait, és ami a legfontosabb; a legtitkosabb vágyait. Amit senki nem tud, senki nem sejt, még az ember is menekül előle, de neked elmondja, egy egyszerű ok miatt; véla vagy, és akkor is az vagy, ha a mágiád már rég visszahúzódott és csak önmagad vagy. Az ilyen vágyak legtöbbje senkit nem is érdekelne, mert perverzióknak mondhatnám őket leginkább, mégis rejtegetik őket. Pontosan úgy, ahogy a legtöbben teszik, mert mit fognak szólni mások? Mit fog szólni a többi ember? Az iskolatársam? A haverom? Fertelmes kérdések, mert miért érdekel, hogy mit szólnak? Pontosan úgy feszíti őket a vágy, hogy megkapják, amit akarnak, ahogy az előttem állót, akinek puha bőrét érintem ajkaimmal, aki úgy simul bele az ölelésembe, aki úgy nyomódik hozzám, mintha nem lenne holnap. Talán tényleg nincs is. Egyikünknek sincs, hiszen, ha most igent mondok, ha nem gondolkodom, hanem hagyom, hogy elvigyenek engem is a vágyaim, akkor végül hova lyukadunk ki? Megkapom holnap is, vagy csak egy hibának lesz elkönyvelve és ő megy jobbra, míg én balra, hogy soha többet ne találkozzunk aztán? Kérdések tömkelege, de egyetlen épkézláb válaszom sincs egyikre sem, és ahogy érzékelem, ha feltenném kérdés formájában kételyeimet neki, aki rogyadozó térddel igyekszik talpon maradni, ő sem tudná a választ. Mert nincs holnap, se neki, se nekem, de sajnos mindezen túl a gátak ott vannak. A jelenlegi érzések nem keverhetők össze a valósággal, még akkor sem, ha lehunyt szemekkel és egy elégedett mosollyal viszonzom a csókot, amit ő kezdeményez, mert vágyik rá. Erre vágysz, igaz? Hogy szeressenek a titkoddal együtt, mégis félsz. Mitől félsz? Olyan hevesen és határozottan mélyíti el a csókot, egy pillanatra beleszédülök, még engem is meg tud lepni, ráadásul ő. A mindig kedves és aranyos srác, aki a Levita házat erősíti naivitásával és munkájával a prefektusi gárdában, erre tessék. Úgy falja ajkaimat, úgy követel tőlem többet és jobbat, hogy lassan én is beleremegek az egészbe, pedig nekem vajmi kevés okom lenne erre. Ujjai cirógatnak, elmosolyodom, de csak tizedmásodpercre, nincs elég időm kiélvezni minden pillanatot, mert nadrágom kényelmetlenül kezd el feszíteni lent, amit talán indirektebb módon is közölhettem volna a másikkal, ám legnagyobb megdöbbenésemre, ahelyett, hogy megilletődne, esetleg kíváncsian tekintene le, a világ legtermészetesebb dolgaként nyomódik nekem. Taszítom a falhoz, ahogy a falnak támaszkodó kezem hajába markol nem éppen lágyan és óvatosan, belenyögök a csókba, belenyögök abba, ahogy felsőtestét érintem, ujjaim elidőznek a hatalmas hegeken, amelyek Belián múltját, jelenjét és jövőjét is elmondják nekem. Kíváncsi tekintettel hagyom, hogy eltoljon magától kissé, ajkaink elválnak egymástól ugyan, de kezem nem mozdul mellkasáról, és amikor eldobja a pólót, tekintetem akaratlan vándorol le s fel a felszabadított bőrfelületen. A hegek teljes valójukban visítanak az arcomba, kezem óvatosan simít végig az egyiken teljesen hosszában, egészen addig, amíg Belián el nem veszi onnan, hogy oldalára vezesse, majd pólóm aljával kezd el játszani. Halkan felnevetek, ahogy beleborzongok a csókokba, amiket kapok tőle arcélemre, nyakamra. Jobbom mozdul hirtelen, hogy tincsei közé fúrjam ujjaimat, és felhúzzam magamhoz, nem erőszakosan, de kellően határozottan ahhoz, hogy eszébe se jusson ellenállni nekem, pedig megtehetné, mert már ki tudja mióta csak Mihailként állok előtte. Halvány mosollyal ajkaimon hajolok hozzá közelebb, ajkai előtt pár milliméterrel állok meg, lehunyom szemeimet, miközben a szavak elhagyják számat.
- Ne haragudj - az utolsó szótagnál érintem csak az eddigi csókoktól kivörösödött ajkait, de nem kell sok idő, hogy ismét birtokba vegyem azokat. Szemeimet összeszorítom, a mágia lappang bennem, ki akarna törni, hogy ne hagyhassam abba, mert végre engem is vágynak, engem is akarnak, ahogy eddig talán még senki más, de képtelen vagyok megtenni vele. - Ne haragudj - suttogom ismét, hangom rekedtes, mély, a bariton amit csak ilyenkor tudok megütni arra készteti az embert, hogy lehunyt szemekkel hallgassa a tökéletes hangot, amely zene a füleinek. - Hunyd be a szemed - még nedves ajkai közé búgom szavaimat, jobb kezem kisiklik tincsei közül, le a nyakára, vállára, megállapodva ott, balom pedig a nadrág szegélyénél kezd el babrálni. Elégedett mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy a libabőr azonnal jelentkezik, majd visszapillantok arcára, ahogy szemeit lehunyva tartja, mert biztos vagyok abban, hogy engedelmeskedik nekem. Óvatos csókot lehelek ajkaira, miközben folyamatosan cirógatom a lágyékánál lévő részt, kicsit a nadrág pereme alá is benyúlva, majd ellépek tőle, és mintha ott sem lettem volna soha sietek az ajtóhoz, amin úgy száguldok ki, mint még soha. Ne haragudj, képtelen vagyok pont veled megtenni. Ha szerencsém van, már csak a hiányomat veszi észre. Vedd észre csak azt, és ne gyere utánam, kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már egy ideje nem gondolkodott. Élte a napokat egymás után, ott volt az órákon testben - lélekben már kevésbé -, de mindig érezte azt a fojtogató kínt. Élni akart. Mindent megtenni, amit szeretne. A vére folyamatosan hajtotta, állandóan adrenalinra éhezett.
Folyton kijárt a kastélyból, amikor akart, nem érdekelte, hogy ez a házirend ellen van. Eddig soha nem kapták el, és nem is fogják. Túl okosnak tartotta magát, ami valamilyen szinten igaz is volt. A másfél éves kihagyása nem lett semmilyen káros hatással rá, az összes vizsgáján tökéletesen átment anélkül, hogy nagyobb erőfeszítést tett volna.
Egyszerűen unta az életet. Éppen ezen gondolkodott, amikor meghallotta a vonatfüttyöt, ami a hamarosan bekövetkező indulást jelezte. Piszkosan elmosolyodott. Ideje egy kicsit élni. Gyors léptekkel szelte át a fennmaradó részt az állomásig, és anélkül, hogy bárki szemébe nézett volna, fellépett gyorsan. Lassan haladt a szűk folyosón, de mindenhol ültek. Fintorgott egyet a nagyobb tömegekre, végül egy vállvonással kinyitotta a következő fülke ajtaját.
- Szabad lesz? - dugta be fejét Zsombor, és kétszer megemelte szemöldökét. Igenlő válasz esetén kitárta a nyílást, és egy gyors pördüléssel már bent is volt. - Be kell vallanom, nagyon tetszett a játékod. Beethoven? - kérdezte meg, ahogy levágódott elé, mint akinek az ég világon semmi dolga, csakhogy ismeretlenekkel beszélgessen.
- Mondok neked egy titkot. Sokkal jobb lesz, ha nem izgulsz annyira. Ha valamitől félsz, akkor akaratod ellenére megfeszíted az izmaidat, és nem lesz olyan könnyed a játékod. Vizsga lesz? - tette fel a következő kérdést, és felrakta lábát az ülésre, mintha övé lenne a hely.
- Egyébként meg tudnád mondani hová tartunk éppen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hölgyeim és Uraim! Az Alohomora mestere bemutatkozott! Persze, miért ne most? Miért nem csak úgy és miért nincs előjele? Új ismerettség, hát szépen bemutatkoztál Bence. Kár, hogy a világomról nem tudok és még én is röhögök ezen, de szerencsére ő is, így nem annyira égő. Jót mosolygok és vihorászok az egészen, úgy tűnik nem bírom jobban a sört, mint eddig és csak a jókedvem fokozódik tőle. Hát ez egy rohadt jó ötlet volt, és még csak most kezdtünk bele. Azért remélem nem szédülünk bele a végén a vízbe józanításként. Már végig is fut rajtam a hideg, ahogy elgondolom, de egyébként csak visszamosolygok rá és próbálom ütni a témákat, amíg meleg. Danát ismeri, ez szuper, hát ha még úgy ismerné, mint én. Meg lenne lepődve milyen energia van benne.
- Igen, igen ő az! Ha nagyon unatkoznál keresd meg, és mire felocsúdsz olyan helyzetbe rángat bele, amit nem akartál, viszont irtó izgi, vagy vicces - rázom meg a fejem, egy másik emlékre a Bibircsókos Banyásra gondolva. Az, hogy feladtuk postán Vegasba, életünk legnagyobb tette volt, pár hét pletykák nélkül és károgó banya nélkül. Milyen rég volt, te jó Merlin, de milyen jó volt! És nem kaptak el minket, az volt a legjobb benne.
- Ó, a söreskü nagyon erős, vigyázz - nevetek továbbra is vele, hát nem jó fej ez a lány is? Csak aztán meg ne bánjam megint, hogy jó fejnek tartok valakit, aki végül kidob, mint egy koszos zsebkendőt. Ahh, minek kell nekem mindig visszagondolnom erre? Inkább iszom! Így is teszek és megkérdezem, hogy nem lenne baj, ha közelebb húzódnék hozzá. Azt kihagytam, hogy a ládához is tulajdonképpen, de nem ez a fő cél, csak jó fej Babett és én meg ilyen vagyok. Nem szeretem a távolságot, ez meg is látszik az elmúlt 12 nap eseményit figyelembe véve. De látom, hogy frusztrált emiatt, és miközben visszateszem a lábaimat egy gyenge szóviccet tolok be, amire azért felnevet és szemet forgat. Ez az! Kár, hogy kérdez is, amire az én arcomról úgy fagy le a mosoly, ahogy a vízben a lábam, amikor az előbb betettem. A szívem meghasad egy pillanatra, de az alkohol szépen lassan befoltozza. Egy kicsit - tényleg nem többet 4-5 másodpercnél - elhallgatok, majd a komor arcvonásaimat rendezem.
- Hát ha tőle is, már többet nem fogok. Szakított velem - most jövök rá, hogy kellett ez a 12 nap és másfél sör, hogy ne sírva ordítva gondoljak a szakításra. De amúgy, ahogy eszembe juttatta Babett kicsit nagyon megállt bennem az ütő, mégis, valahogy most más az egész. Lehet, hogy holnap megint szar lesz, de nem tudok Babettre haragudni, hogy Mária - na megint - nem terjeszti és ő ezt nem tudja. - Többek között ezért jöttem ki, egy kicsit felejteni. Vagy inkább nagyon? - szomorkás mosollyal nézek fel rá, nincs harag a szememben és ha lenne sem őrá irányulna. Hátradőlök én is, megtámaszkodom a könyökömön, és nézem hol a vizet, hol őt, miközben Zipphzar Mária Stella keserű csókját érzem az ajkamon. Erre inni kell, hogy elmossa az emléket.
- Na, de a hal-lak már saját - vigyorodom el nem is olyan nehezen már, mint gondoltam. Ekkor, nagyjából egy méterre előttünk, egy nagyobb hal ugrik ki a vízből és csobban vissza, beterítve minket. Azonnal kihúzom a lábamat és riadtan nézek Babettra. - Láttad? Valószínűleg neki sem tetszett - hangosan nevetni röhögni kezdek, még a könnyem is folyik, a vízen visszhangzik a nevetésem. Persze a feszültség, ami őmiatta - na vajon ki lehet? - kijön belőlem, az is sírva fakaszt, de jól leplezi most a nevetésem. Kitörlöm a könnyeket a szemeimből, és Babettre nézek. - Azért ez most meglepett - közlöm vele a tényeket, ami gondolom nem volt nem feltűnő. Most megnézem magamnak, hogy ő mennyit kapott a vízből, és majd megpróbálom kiengesztelni a rossz szóvicc miatti vízkár miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A Bence alatt megreccsenő szék hangjától összerezzenek, de továbbra sem pillantok rá. Türelmesen megvárom a kezdeményezését, elvégre ő jött most ide hozzám, és nem fordítva. Egy darabig még úgysem fognak elengedni, holott kutya bajom sincs bár, de egyszerűen hiába bizonygatom nekik, nem hiszik el. Valahogy el kell szabadulnom innen, éjszakára semmiképpen nem maradhatok itt, a rémálmaimmal nem. Senkinek nem szabad tudomást szereznie róluk. Ilyesfajta gondolatmenetet szakít félbe Bence, aki egy rakás kérdést zúdít a nyakamba. Ijedtemben még a zavarom is elfelejtem és értetlenül pislogok fel az arcára, amolyan ezt most mind válaszoljam meg? fejjel. Nyilván nem fejezi be a mondatát sem, amire csak egy szemforgatással tudok reagálni és a jegyzeteim rendezgetését végre befejezvén összefont ujjaim az ölembe ejtem.
- Jól vagyok - rendezem le a dolgot gyorsan és egyszerűen, ám arcát látva muszáj kicsikarnom magamból egy hosszabb változatot. - Nem haragszom és sokáig sem leszek már itt. A gurkóról meg nem tehetsz - de -, csak tetted, amit minden normális terelő tett volna - játszi könnyedséggel rendezem le a sérülésem, és ha nem lenne hatféle irányból bekötve a vállam, talán még meg is rántanám hozzá, hogy lássa, tényleg nem történt semmi. Vajon mindenkihez odamegy meccs után felmérni a károkat? Idegesen fészkelődök az ágyon, hol az előttem elterülő kavalkádra, hol a fiú arcára pillantok, tekintetem ide-oda jár a kettő között. Ismételten nem tudok magammal mit kezdeni, elég nyilvánvalóan nem vagyok hozzászokva a fiúhoz, vagy az ilyesfajta látogatásokhoz.
- Nem kell - válaszolom szárazon, amitől rögtön elszégyellem magam. Talán más helyzetben még el is pirulnék. Bocsánatkérően nézek fel Bencére, összefont ujjaim szétbogozom és egyik kezem már indulna is, hogy kinyúljak felé, de még időben észreveszem magam. - Bocs, nem akartam bunkó lenni. Nem kell sajnálnod, ilyen a kviddics. Nem voltam elég gyors, megesik - oly könnyen rakok fel egy mosolyt arcomra, mintha évek óta ezt csináltam volna - s valóban, az arckifejezésem vagy érzelmeim meghazudtolásában már profinak számítok, így tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy hamis mosolyom neki sem fog feltűnni. - Elég rosszul nézel ki. Minden oké?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A jelenet nagyon szórakoztató, és egyben felettébb idilli; két fiatal a tó stégén ücsörög sötétedés után, nevetésüktől megremeg a tó felszíne, s olykor a boldog sörös üveg koccintás töri meg a csendet. A Hold beragyogja gondtalan arcunkat, miközben különböző témákat járunk körbe nagyokat kortyolva az alkoholos nedűből. Szinte romantikusnak is mondanám, ahogyan olykor együtt bámulunk az égitestbe, majd szemtelenül bele-belenevetünk sápadt arcába. Ekkor a szellő is feléled, ami meglepően hűvös, azonban mégis jólesik kimelegedett testemnek. Szélfútta hajkoronámmal fordulok vissza Bence felé, aki még néhány információt oszt meg velem Danáról, amikre én csak bólogatni tudok, majd szélesen elmosolyodok arra gondolva, hogy Bence milyen szerencsés, hogy ilyen barátai vannak. Természetesen én sem tudom, hogy mi lenne nélkülem Dai mindennapi cukiság faktora nélkül. Barátom gondolatára csillan meg zöldessé vált tekintetem, de mindeközben folyamatosan Bencén tartom a szemem, rajta bambulok; észre sem veszem. Nyelvem hegyét kidugva nyalom meg vastag alsó ajkamat, majd be is harapom azt egy újabb derűs mosoly kíséretében.
- Furcsa lenne, ha csak úgy felkeresném – ekkor nyílnak szét ajkaim egymástól, így a harapás félbemarad. Hangom még mindig felhőtlen jókedvemről árulkodik, miközben a vízre kúszik szempárom. – Szia! Babett vagyok, és amúgy nem csak azért, mert mérhetetlen unalmas és magányos vagyok, de… nincsen kedved játszani velem? – mondom színpadias modorossággal, hiszen eléggé életszerűtlen lenne részemről, ha felkeresném a lányt. Eléggé elkeseredett húzás lenne, de rendkívül rendes Bencétől, hogy feldobja az ötletet. Ő annyira más. Olyan… elgondolkodóan húzom el ajkaimat, miközben figyelem a vonásait, ahogyan most ő figyeli a Holdat. Mikor visszatekint rám, ismét jót nevetünk eskümön, így elfelejtek zavarban lenni.
Ezek után pedig nem más jön, mint a Masára irányuló kérdésem. A lány egy energiabomba, akinek mindig van valamilyen eszeveszett szóvicce vagy egy olyan becézett formája bármilyen létező szóra, hogy azokat sem tudtam meglepettség vagy nevetés nélkül hagyni soha. Nem csoda, hogy tanulnak egymástól, hiszen egy pár. Gondoltam én eddig. Elvégre valami nincsen rendben. A lány említése óta Bence arca mintha eltorzult volna. Érzem, ahogyan eluralkodik rajtam az idegesség, és gyomrom szórakozásból nyomkodja belső liftemen az összes létező gombot. Fel-le, fel s le. „Szakított velem” figyelem Bence ajkait, ahogyan a szavakat formálja, majd szégyenteljes fintor jelenik meg arcomon, amit el is kapok a víz irányába. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, lelassul az idő, összeszűkül a tér; nem szeretek kellemetlen helyzeteket szülni, mert nem tudom, hogyan mászhatnék ki belőlük. A felejtéssel kapcsolatos szavaira ismét visszaemelem rá kékké visszaváltozott szemeimet, majd fancsali mosollyal csóválom meg a fejem. – Sajnálom – ennyit tudok mondani.
A szóviccet tovább viszi, és mivel tekintetem ismét levettem róla, ezért csak hangszínéből tudok arra következtetni, hogy mosolyogva teszi mindezt. Az én arcom terhelt és bizonytalan. Ide-oda kapkodom szemeimet a vízen, és sűrűn pislogok. Azonban a következő pillanatban egy jó adag víz zúdul testemre, amitől a szívem kihagy néhány ütemet, és halat megszégyenítő tátogással fordulok Bence irányába, aki könnyes szemekkel mulat az egészen, míg én a totális megsemmisülésbe zuhantam. Ijedtemben a sörös üveget is kiejtettem vékonyka ujjaim szorításából, amiről tudomást sem veszek, így az lassan gurul a stég széle felé, miközben én széttárt karral, csurom vizes ruházatban és hajkoronával meredek a fiúra. Boldog nevetése engem is végül kacagásra késztet, így karjaim lassan elernyednek, és a vizet kezdem lerázni róluk.
- Basszuskulcs… - mondom játékos, széles vigyorral. Felpattanok, majd lekapom kabátomat, hiszen jobban megfázok, ha a vizes ruhadarabot magamon hagyom az erősödő szellőben. A fadeszkára dobom, és megjelenik bő ruhába bugyolált alakom, így annak formájáról jelenleg senki nem tudhat ennél többet. – Ezt a haverodnak! – megjátszott indulatosságtól cseng hangom, miközben jobb kezem vékony középsőujját mutatom a hal felbukkanásának helyére. Ha mégis komolyan akarná venni valaki mérgemet, akkor széles vigyorom lebuktat. – Tanultál már szárító bűbájt vagy valamit? – kérdem, miközben ajkam széle megremeg a hidegtől, s mindenem libabőrös lesz. Szerencsére a vastag pulóver eltakarja a legfeltűnőbb jelét didergésemnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A közeledő léptekre az ajtó felé kapta a fejét, de a játékot nem hagyta abba. A fiú kérdésére igenlően bólintott és megvárta míg a másik bejut a kabinba. Már várta, hogy valaki leüljön hozzá, a pesti vonatokon sosincs szabad fülke.
- Köszönöm szépen, zongorán remélem szebben szól. De egyébként Beethoven, igen. – Halvány mosoly kúszott arcára, kezeit ölébe ejtette. Nem tudta, hogy a másik egy zenei zseni vagy csak ráhibázott, de azért jól esett a lelkének, hogy felismerték "játékát". Szemügyre vette az idegent.Ismerősnek tűnt az arca, talán látta már a kastélyban valahol, de hogy hol és mikor azt nem tudta volna megmondani. Talán csak összefutottak a folyosón egyszer-kétszer, vagy egymás mellett ültek a könyvtárban.
- Holnapra elmúlik, mikor játszanom kell sosem vagyok már ideges. Csak előtte, de olyankor nagyon - vakargatta meg tarkóját zavartan. Sosem esett nehezére idegenekkel csevegni, utazás közben kifejezetten jól is jött ha elterelték a figyelmét, a beszélgetés és a zene volt a két mentsvára ilyenkor.
- De igen, egyébként vizsgázni megyek. Te mi járatban? Már ha nem vagyok túl tolakodó. – Nem csak a megjátszott udvariaskodás miatt kérdezett vissza, tényleg érdekelte az idegen fiú célja. Sosem kedvelte azt a kényszeres jó modort, amint a felnőttek egymással szemben elvártak. Sári igyekezett mindig az őszinteségre törekedni, ami néhány embernek szúrta a szemét. Nem mindig vált előnyére, hogy mindig megmondta az igazságot, sőt általában inkább hátránya származott a őszinteségéből.
- Várj... Te felszálltál egy vonatra amiről fogalmad sincs, hogy hová tart? – kérdezett vissza kuncogva – Belevaló srác lehetsz... – vigyorgott rá. Tetszett neki, hogy a fiú ilyen kalandvágyó, valahol egy kicsit magára és a saját lázadására emlékeztette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Danáról bármennyit tudnék mesélni, mert az a lány egy olyan csoda, hogy... hát nem tudom ki okozta a balhét a Naviban, de le merném fogadni, hogy köze van hozzá. Valójában csalódott lennék, ha nem lenne benne valamennyire a keze, mert tőle kitelik, hogy kicsit túltolja a hülyeséget. Jó, ez már kicsit túlzás is, hogy nem lehet varázsolni, de... ha ő volt, minden tiszteletem az övé lesz, főleg, ha nem rúgják ki. Közben Babett lelkesen előadja, hogy milyen hülyeség lenne úgy odamennie Danához, hogy nem ismeri. Felnyerítek - jáj, mi van velem? - az ilyen találkozásra, és miközben a sörösüveggel felé mutogatok, azért hagyok egy kis kétséget benne.
- Meglepődnél, de játszana veled - kuncogok immár halkabban és visszahúzom a kezem egy kortynyira, mielőtt el kell oszlatnom valamit benne. - És nem vagy se unalmas, se mag... ööö... azt nem tudom - állok meg egy pillantra. - De most itt vagyok, úgyhogy az sem - emelem koccintásra ismét az üveget, egészen vidor képet vágva, na meg sugárzom, hogy mennyire jól érzem magam, hogy ő itt van éppen. De tényleg, nem tudom mi lett volna, ha egyedül rostokolok itt, meg iszogatok, hát ilyen vidám biztos nem lennék. Elképzelhető, hgy Babettel ezentúl rendszeresen ide fogok jönni sörözgetni, miközben bemutatom majd neki a barátaimat. Ijj, de jó kis ötlet! Csak el ne felejtsem, hihihi!
Ez a mai este bár a víz mellett van, nem gondoltam, hogy lesznek benne hullámhegyek és hullámvölgyek. Ami azt illetti a hullámhegyekről nem is gondolkodtam, ez mind Babu - te jó Merlin, már becézgetem, de nem bánom - érdeme. Meg a söré, de hiszem, hogy ő teszi ki a nagyobb százalékot. Csak kár, hogy említette azt a boszit, aki miatt most itt vagyok. Bocsáss meg világ és főleg te Babett, hogy ezt jelenleg nem tudom nem kimutatni, szóval eléggé elkámpicsorít és visszazuhanok a valóságba. De legalább magasabbról és nem olyan mélyre, az már valami! Persze elnézést kér, ahogy illik, de mégis látom, hogy szégyenkezik emiatt.
- Nem tudhattad, én meg nem nagyon akartam ezzel elrontani az estét. Szóval nincs harag ám, Babett, komolyan - akaratlanul is elmosolyodom, és felé fordulok testtel is, már amennyire a vízbe lógatott lábam engedi. A helyzetet a szóviccem hatására érkező - én ebben hiszek! - hal oldja fel, aki beterít minket, én pedig azonnal kifejezem egyetértésem azzal, hogy rossz vicc a Hal-lak. Pedig ez már olyan rossz, hogy jó, na mindegy. Ránézek a csuromvizessé vált lányra és a nevetésem csak fokozza, lehet, hogy többet kapott, mint én, a látványból ítélve.
- Háhááá, ez jól elkapott, pedig te a hallal voltál - kacagok, miközben ő még kicsit dühöng, majd látja, hogy jobb az egészen nevetni és megteszi a kedvemért, vagy mindkettőnkéért. Közben veszem észre, hogy elindul a sörösüveg a víz felé, ami hiányzik a kezéből. Már azon gondolkodom, hogy hogyan érjem el, mikor bemutat halnak indulattal megspékelve. Persze tudom, hogy nem igazi düh, csak az alkalom szüli, de megint nevetni kezdek. - Most jól megmondtad neki! - fogom a hasam és végre nem azért fáj, mert történt ami történt, hanem a nevetéstől, miközben ő ledobja a kabátját. - Kiindulva az alohomáróból, nem biztos, hogy szentnéd, hogy végrehajtsam - válaszolok úgy, ahogy sikerül, de akkor meglátom, hogy a sörösüveg vészesen közelít már a stég széle felé. Beindulnak a kviddicses ösztönök és keverednek a hülyeséggel, amit az elfogyasztott ital okoz, úgyhogy nagy lendülettel megindulok, hogy megmentsem a talán üres sörösüveget. A probléma ott kezdődik, hogy a jobb lábam ahogy felemelem, a cipőm eleje szépen beleakad Babett cipőfüzőjének "nyuszifülébe" és mindketten felbukunk benne, mivel kihúzom a lábát hacsak nem csinál valamit. Viszont nem tévesztem el a célt és ahogy zuhanok háttal, kinyújtom a kezem a fejem fölé és a mutató és középső ujjammal elkapom az üveg nyakát, attól függetlenül, hogy Babett rám, vagy másfelé esik. Kicsit beverem a fejem és megütöm a hátam is, fájdalmas fintor reppen az arcomra azonnal, de korrigálom gyorsan egy nevetéssel. - Megvan Babett, sikerült - nevetek, majd megmutatom neki amennyire csak tudom a mentésem tárgyát és reménykedem benne, hogy volt értelme legalább kicsit fáradoznom. Az megint más kérdés, hogy a saját üvegemet nem érzem a kezemben és fogalmam sincs, hogy mikor tűnt el belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Dancus? Haha, ez tetszik, legalább olyan jó, mint a Bencus! - nevettem el magam, miközben a vállát bökdöstem játékosan. Örültem neki, hogy mindig mellettem volt baj esetén, nem csupán akkor, mikor minden szép és jó volt. Mondhatni egy biztos pont volt az életemben, nemhiába volt ő a legjobb barátom. Már fél szavakból is értettük egymást általában, ez is azt mutatta, hogy eléggé egy hullámhosszon voltunk.
- Én bírom őt, igaz nem az a közvetlen típus és idő kell neki hozzá, mire megnyílik, de szerintem remek párost alkotnának a barátnőmmel. Igen, ismerem Karola előéletét, hát, ebben csak megerősíteni tudlak. Tényleg ráférne már a boldogság, én szurkolok nekik nagyon! - tekintettem a fiúra elgondolkodva komoly arccal.
- Szuper! Már alig várom! Remekül fogunk szórakozni! - tapsikoltam kislányosan vigyorogva, már a lelki szemeim előtt láttam, hogy izgalmas lesz a kísértetházas látogatásunk.
- Lehet, hogy megidézünk majd valami ősi szellemet, aztán ki tudja, mi lesz még ott... úúúú, ez annyira izgi! Lehet olyan lesz minden, mint azokban a kísértetes horrorfilmekben! - néztem izgatottan a fiú íriszeibe. Ahogy egyre többet csacsogtam a témáról, úgy vált egyre érdekesebbé számomra az egész, szóval iszonyatosan vártam már ezt a kalandot.
- Tudod mit? Nem szeretném megtudni - incselkedtem vele tovább. Szerencsémre Bence nem volt az a sértődékeny fajta, értette a viccet. Még akkor is képes volt megtartani a hidegvérét, mikor tudta, hogy messzire mentem.... Hát nem imádni való?
- Rendben, vigyük vissza őket. Azért jó buli volt, majd máskor is megismételhetnénk! - feleltem neki mosolyogva. Közben észrevettem, hogy kissé elszontyolodott, de nem akartam elrontani a hangulatot, nem kérdeztem felesleges dolgokat tőle. Úgy gondoltam, hogy így is jól megúsztam a túlhúzott mókát, miközben megcsikizett, jó nagyokat kacagtam. Miután visszavittük a seprűket a szertárba, egy ideig együtt bandukoltunk visszafelé, majd elbúcsúzva egymástól mindenki a saját helyisége felé tartott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Egyáltalán nem hallatszik át - nyugtattam meg a fiút arról, hogy nincsenek álmatlan éjszakáim a zenei rajongása miatt. Hallottam már olyanokról, akik amiatt összevesztek, mert áthallatszott a szomszédból, mit csinál az egyik fél, a másik pedig nem bírta hallgatni... szerencsére nekem ebben még nem volt tapasztalatom. Jó volt, ha volt egy barátja az embernek, de emellett azzal is tisztában kellett lennie, hogy melyik tényező az, ami árthat annak a kapcsolatnak. Anyámék pedig felnyitották a szemem arra, hogy sima szomszédokkal sosem barátkozunk, mert ha egyszer hülyeséget csinál az ember és megharagszik rá a másik, vagy éppen fordítva, akkor oda a jó szomszédi viszony, kerülgethetik egymást nap mint nap... ez pedig mindkét félre nézve igencsak kelletlen tud lenni, főleg, ha durván összekapnak. Ha három-négy házzal odébb lakik nincs nagy gond, de ha a közvetlen szomszédod, nem árt erre odafigyelni, legalábbis jóanyámék elmondása alapján. Nem is értem, miért mondták el ezt nekem, biztosan rossz tapasztalatuk volt nekik ezen a téren.
- A szüleimtől van. Ez ilyen gyümölcsös család - nevettem el magam, végül is vicces volt kijelenteni azt, ami igaz tény volt, mások szemében viccesen hangozhatott.
- A te őseid mivel foglalkoznak? Apám a sportfogadásokban érdekelt, kisfőnök. Anyám pedig a vendéglátásban tevékenykedik - mondtam el neki a fontosabb információkat, ha már szóba jött a család.
- Hát egy ideje az vagyok, szerencsémre idáig nem buktam le, szóval megválasztottak a rend őrének vagy hogy is mondjam. Így viszont nekem is jobb, mert könnyebben mozoghatok, ha érted, mire gondolok - kacsintottam huncutul a másikra, hiszen biztos voltam benne, hogy sejtette, miről is van szó. Jó fejnek tűnt a srác, így én is megnyíltam neki valamelyest, még úgymond a biztonság határain belül, bár igazából én is átéltem már azt jó párszor, amit most ő, szóval bíztam benne, hogy nem úgymond egy besúgóval van dolgom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kérdezek egy csomó mindent, ezzel is elterelem a figyelmem egy darabig. De nem válaszol egyből rá, csak maga előtt babrálja a jegyzeteit, mintha azok olyan fontosak lennének. Láttam, hogy megrezzent a székre, talán tudja, hogy ő meg én már nem vagyunk... nem vagyunk... nem vagyunk. Mire mélyebbre kerülnék a rossz a gondolatokra válaszol. Köszi, megmentettél egy pár percre!
- Igen, tudom, csak megígértem magamnak, hogy meglátogatlak. Nem tudom miért, nem szoktam ilyet csinálni - vonok vállat, mert ez tökre igaz, de akkor ott úgy éreztem, hogy nem ártana. Amúgy is tudom, hogy Riza Mária unokatestvére, lehet, hogy ez is benne volt, vagy csak az, hogy olyan kivégzésesnek tűnt az egész, és még nekem is rosszul esett. Jó, mondjuk nem fájt, de na... örülök, hogy nincs már akkora baj.
- Nem éreztem bunkónak, semmi gond - pedig annak éreztem, de most ő a "beteg", szóval jól esik, hogy elnézést kér, amiért egy kicsit belemart a lelkembe. Aztán persze észreveszi, hogy én sem vagyok a toppon, hát persze. Úgy nézhetek ki, mint akit egy hete nyúznak, aztán visszarakják rá a bőrét, hogy megint nyúzhassák. Az meglep viszont, hogy mégsem tudja, hogy mi történt köztünk, mert nem hiszem, hogy olyan kegyetlen lány lenne, hogy ezzel szórakozik. Persze lányoknál tévedtem már ilyenben...
- Kicsit fáradt vagyok mostanában - hazudom, és kerül a tekintetét is. - Vizsgák, meg ilyesmi - elakad a hangom, mert kezd a fájdalom olyan mértéket ölteni, amit nem biztos, hogy pont Rizára szeretnék zúdítani. Sóhajtok egyet, és megnézem magamnak a jegyzeteit, de nem állnak össze képpé. Hát persze, bekönnyeztem megint, szóval elfordulok és zsepit veszek elő, kifújom az orrom, csak közben cselesen leszedem a könnyeket is úgy, hogy ne lássa. Nem tudom látta-e, de ennyit tudtam tenni.
- Mit tanulsz? - fordulok vissza, miután zsebre vágom a zsepit. Nem érdekel különösebben, csak még egy kicsit beszélgetek, aztán megyek. - És mikor akarnak kiengedni? Bár még van kötésed - nézegetem, de semmit sem segít az egész kitalálásában. Mindegy, még pár kérdés, aztán megyek, szerintem. Mondjuk hozhattam volna egy kis csokit is, vagy valamit... de most nem jutott eszembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Sokan most azt hihetitek, hogy nem tudok főzni, ezért viselkedem úgy, ahogy. Mondhatnám azt, hogy ez nem igaz, hozhatnék fel indokokat ennek megcáfolására, de most az egyszer el kell ismernem, hogy valamiben hiányosságot szenvedek. Gazadag családból származom, hozzá vagyok szokva, hogy ha ételre van szükségem, akkor a házi manók megoldanak mindent, valamint ugye erre vannak a cselédek is. Életemben egyszer próbáltam kihozni valami ehetőt a tudásomból, mikor Benettnek tortát sütöttem. A végeredmény nem lett valami rossz, végtére is nem kapott tőle mérgezést. Most viszont nincs hozzá motivációm. Anno a fiút akartam megszerezni magamnak, de mind tudjuk, az esélyemet arra, hogy megkettyinthessem, elég jól elszúrtam. Kedvetlen, frusztrált vagyok, így hát gondatlanná is válok. Különös nemtörődömséggel dobom a tálba a szerintem megfelelő hozzávalókat, majd huppanok le a székre, veszek elő egy szál cigit, majd gyújtok rá lomhán, mit sem törődve a környezetemmel. Szabad kezemmel a pultra könyökölök, úgy tekintek a már körülbelül egy szinten lévő lánykára. Csenge amilyen félénk kislány, olyan ügyes is a pálcaforgatásban, valamint a főzésben. Könnyedén lebegteti magához a dolgokat, míg én csak lesek, nagyban lapítva, hisz az én majdnem zéró varázserőmmel talán még ez is meghaladná képességeimet. Húgommal ellentétben, én semmiben sem vagyok kiemelkedő, ha az aranyvérűségemet vesszük figyelembe.
- Egész jól. Sokat segítenek, ha valakit ki akarsz csinálni – nyögök fel, ahogy elrúgom magam az asztaltól, hogy ismét felálljak. Kiakadhatnék, hogy mit parancsolgat, de igazából nem is tette. Csak… szépen megkért, akármilyen hihetetlen is. Gúnyosan elmosolyodom, majd sarkon fordulok, hogy odalépjek az éles fémekhez, s kivéve a legnagyobbat, elkezdjek vele játszadozni. Forgatom kezemben, mintha csak egy vívóbajnokságon lennék. Hirtelen megint otthon érzem magam, a kötelező leckék egyikén, mire elfintorodom. Így is sok szarság van az életemben, nem kell még apám kísértő képe.
- Kész – mondom, ahogy a kést belevágom a tábla csokoládé közepébe, olyan erővel, hogy az talán az asztalt is keresztülszúrja. Büszkén kihúzom magam, hogy most igazán faszagyerek lehetek, majd amint ez megvan, ismét lehuppanok a székre, ám ez alkalommal már kapom elő a mobilt, csendben figyelem Csengét, hátha el tudok lesni tőle valamit. Elvégre is ez egy elég win-win szituáció, mindketten kihasználjuk a másikat, hát akkor profitáljak valamit legalább én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Egy kicsit mintha betelt volna az a bizonyos pohár. Elegem van ebből a srácból, és hihetetlenül haragszom rá, hogy a vizsgaidőszak alatt keresztbe tett, és elárulta a több hónapos barátságunkat. Miatta alig tudtam aludni, fogytam egy csomót, és rengeteget sírtam... De tényleg. Nem is tudom, hogy volt annyi könnyem. De mára már nem tudok sírni. Megedződtem. Még mindig borzasztóan fáj, amit csinált velem, hogy a bizalmamba férkőzzön, holott ott voltak az ajándékai, a könyv, az érintései, amik mind arról árulkodnak még most is, hogy valamennyire fontos lehettem neki. De ő egy önző barom volt, egy szánalmas ösztönlény. Én pedig túlérzékeny vagyok az ilyenekre, belerokkanok hosszú távon.
Elfáradtam abba, hogy hetek óta bujkálok előle a suliban. Hogy vegzálja a barátaimat, odajön órák után a teremhez, hogy beszélhessünk. Kétnaponta futok el előle a folyosón, annyira a nyakamra jár. Már azt is hallottam, hogy múltkor a körletünkbe akart valahogy betörni. De azt persze nem tud... Erősen gondolkodom, hogy szóljak Beliánnak a terveiről, mielőtt túl késő lenne. Sokszor riadok fel álmomból, attól félve, hogy Tejföl ott fog állni az ágyam felett, és a következő pillanatban belefojt a párnáimba. Brrr...
Láthatja, hogy nagyon fájó ez a találkozás nekem, ugyanakkor egy kicsit fel vagyok bátorodva, mert tudom, hogy most hetekig nem fogunk találkozni a szünetben. És ez bizonyára nagyon fáj neki. Ha máshogy nem, legalább kicsit megtapasztalhatja, hogy milyen érzés, amit velem tett. Káröröm van bennem.
- Hogy mi?! Na ne nevettess... - röhögök fel kínomban. - Theon, ezt te szúrtad el. Nem tudok rajtad kiigazodni. Örülj, hogy eddig tartottam a szavam, és nem kürtöltem szét a dolgaidat - megborzongok a becenevem hallatán, így szándékosan válaszolok vissza a saját nevével. Tejföl számomra halott, maradt ez a szemét srác. A poggyászomnak támaszkodom, felveszek két méter távolságot, s úgy nézek vele értetlenül farkasszemet. Mit akar ez még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Azt hinném, hogy viccel, pedig a mosolya nem erről árulkodik. Sőt, kimerítő magyarázkodásba kezd, hogy miért hajtsam álomra a fejem a suli könyvtárában. Miközben hallgatom, úgy szalad fel a szemöldököm egy-egy mondatára, míg máskor a homlokom ráncolom szájtátva. Nagyokat bólintok a javaslata előtt, noha nem értem, hogy miért kéne aludnunk a könyvtárban, amikor ide tanulni jövünk, én pedig azért is, hogy a kedvenc iskolai alkalmazottammal is válthassak néhány szót, ha éppen ő van benn. A kastélyban nincs nagyon számítógép, se telefon, hogy lekössem a figyelmem, ha nyomja valami a lelkem. Egyedül a könyvek terelik el a gondolataimat a negatív dolgokról valamennyire. Ha olvasok, akkor teljesen kikapcsol az agyam és belemélyedek a fantáziabirodalmamba. Csend van, nyugalom, kedves emberek. Erre van most szükségem.
- Te szoktál itt aludni? - érdeklődöm kedvesen, kissé kétkedve fogadva az elbeszélését. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta volna, amit az előbb fecserészett. - Olvasni akarok, meg persze veled beszélgetni! - emelem fel a fejem büszkén, és mintha egy kissé még a rossz kedvem is enyhülni látszana. Mókás egy figura tud ő lenni, ha arról van szó. Mivel szinte mindig mosolyog, ezért lehetetlenség sokáig lógatni az orromat a társaságában.
Félrerakva a könyveket, egészen zavartan nyöszörgök neki, mert nem tudom, honnan is kezdjem ezt a hosszú sztorit. Meg persze azt sem, hogy mennyire szabadna ezekről beszélnem. Nem utolsó sorban az sem mindegy, hogy őt milyen szinten érdekli, hiszen untatni se akarom. Kissé megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, mikor legalább megtudom, hogy nem olvassa a pletykákat, mégis nehezebb dolgom lesz azzal, hogy elő kell kotorjam neki a bizonyítékot. Egyetértően bólintva odasétálok az újságokkal teli polchoz, hogy a hírhedt számot felnyitva az orra elé toljam a rovatot.
- Látod? Róla van szó... Azóta a nyomomban van. Vagyis volt... És teljesen összezavart - bökök arra a pár soros szösszenetre, amit a matrac alatt is őrizgetek, és a karácsonyi bálon történteket foglalja össze röviden.
- Minden miatta van! - csattanok fel bosszankodva, aztán visszaülök a székembe anélkül, hogy kifejteném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

- Emdzséj? - ízlelgettem a szokatlanul baráti megszólítást. Még hogy én így hívjak egy boltost... Nyilván egyszerűbb lenne, ehhez kétség sem férhet, de nem az az ember vagyok, aki elzárkózott volna a nehéz megoldások elől. Amilyen szépen ejtette koreaiul a valódi nevét, olyannyira dobogtatta meg a szívem legbelül. Olvasgattam ezt-azt korábban a nevekről, amennyiben akadt egy kis szabadidőm. Különösen az érdekelt, hogy a japán, a kínai és a koreai írásmódot miként lehet a legkönnyebben megkülönböztetni, aztán ahogy bújtam a szakirodalmat, az egyes összefüggéseket kezdtem el keresni. Hosszú és bonyolult téma, nem is szeretném jobban kifejteni, de a lényeg, hogy ha már állandóan nemzetközi vizeken mozgok, akkor megadnám számára a tiszteletet annyira, hogy a rendes nevét használjam. Már ha nem bénázom el a kiejtést, amivel persze kiröhöghetne, de amennyi nyelvérzékkel bírok, emiatt nem félek.
- Maradok a Min Jongnál - hajoltam meg kissé, egy aprócska mosolyt is megengedve magamnak. - Neeem kell elmagyaráznia, ismerem a falut, tekintve hogy jómagam is a Bagolykőbe jártam, aztán egy kisebb kihagyás után saját ingatlant vásároltam a lakónegyedben. Mondjuk ez nem tartozik ide - ráztam meg a fejem, amikor már jócskán belebonyolódtam a saját mondanivalómba. Miért is sztoriztam egy idegennek? Inkább hangosan gondolkodtam, mintsem traktáltam a múltammal. Először ingerülten hadonásztam magam előtt, hogy hagyja csak az útbaigazítást, mert még ha a jó szándék is beszélt belőlem, mégsem tűrtem volna egy percig sem, hogy kisegítsen. Aztán megenyhültem, és a hangom már nem volt olyan vádló. Nem egy nagy település ez, eltalálok én oda, de nyilván azért is jöttem pont hozzá, mert a félvámpírsága érdekel, és nem azzal a kortalan, ijesztő csókával akartam szóba elegyedni.
- Ön talán megmutatná, ha lenne egy ilyen a birtokában? - tettem fel a találós kérdést. Amúgy nyilván ritka tárgy, mert a mágia harmadik személy segítségével megy végbe, vagy akkor készítik maguknak, amikor még nem veszett ki az erejük teljesen, ettől olyan különleges. Afféle vérmágia lehet ez.
- Ehm, nem fontos - jöttem zavarba a kíváncsiskodásától. Úgy éreztem, mintha lassan fordult volna a kocka, s nekem kellett volna beszámolnom. Helyette vettem egy nagy levegőt, s a vonásait kezdtem el fürkészni magamnak.
- Akkor gondolom hiába jöttem. Mindegy. Jó a forgalom? - csalódottnak tűntem, aztán feltettem valami teljesen hülye kérdést, mármint magamhoz képest, s egyre feszélyezettebben toporogtam előtte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Megbabonázva figyelte a fiú kezét. Számára a zene volt a legnagyobb varázslat és ha valaki képes volt a saját bűbájait alkalmazni egy darabban azzal Sára szívét örökre megnyerhette. Hallotta a fejében a fiú által játszott dallamot és el kellett ismernie, remekül szólt.
- Vizsgán sajnos leginkább semennyire. De ha egyszer előkerül egy koncerten ígérem kipróbálom a modern változatot. - Vaskalapos tanárai valószínűleg olyan gyorsan dobták volna ki a hangverseny teremből, hogy pislogni sem lett volna ideje. Minden hangnak és ritmusnak a legpontosabban a helyén kellett lennie, de ez a szigor segítette hozzá a megfelelő technikák elsajátításához.
- Akkor elárulom, hogy Budapest felé robogunk gőzerővel. Mit tervezel, ha odaérünk? Felszállsz egy másik vonatra, elmész bulizni egyet, vagy...? - El sem tudta képzelni, hogy mire készülhet a másik. Szeretett volna ő is ilyen bátor és belevaló lenni, de ennyire azért sosem tudta elengedni magát. Persze, egy-két kisebb csínytevés és kaland belefért, de hogy csak úgy minden nélkül felszálljon egy olyan vonatra, amiről még a célját sem tudja... Na az már meghaladta a lazaságát.
Értetlenül fogadta el a feléje nyújtott kezet, először nem értette mire készül a fiú, de azért követte az utasításokat. Megtámaszkodott, fejét kidugta az ablakon és élvezte ahogy a jeges menetszél az arcába fújja a haját. Hátravetett fejjel őszintén, teljes szívből kacagni kezdett, elengedett minden problémát és gondot, csak a jelenlre koncentrált. Kicsit tébolyultnak érezte magát, de nem érdekelte. Nem zavarta Zsombor közelsége,  valamiért kezdetektől fogva bízott benne.
- Tudod, te tényleg bolond vagy. És azt hiszem én is. De pont erre van most szükségem - vigyorgott rá a navinénsre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Tíz percet késett. Ez még nem nagy ügy, de azért nem árt, ha megtanulja, hogy az elegancia és a kifinomultság része, hogy pontosak vagyunk, és tiszteletben tartjuk a másik idejét. Azt hiszem, tudom is, hol kezdem Lili mentorálását a felnőtté válása útján. A felelősségre tanítom meg legelőször, és a pontossá az egyik fő eleme ennek.
- Szia! Tíz perc késés, ezzel elvettél magadtól tíz perc fejlődésre szánható időt – figyelmeztettem, nem, még csak meg se emelem a hangomat, csupán az órámra pillantottam.
- És mi ez a csörtetés? – Egek, sok dolgom lesz vele, de talán nem reménytelen eset, kikupálom én ezt a kislányt, hogy remek tagja legyen a varázstársadalomnak. Látszik, hogy nem tanították meg neki az alap etikett ismeretét, vagy ő hagyta tudatosan figyelmesen kívül.
- Húzd ki magad, fejet fel, és finoman, siklás, nem csörtetünk, mint egy haszonállat-csorda! - Magyaráztam, belelendülve az okításába.
- És mosolygunk csak, nem vigyorgunk teli szájjal, azt hagyd meg a kisgyerekeknek Már nagylány vagy, és így idegesnek is tűnhetsz kívülről – Ej-ej. Nem lesz ez így jó.
- Ma csak ismerkedni fogunk először, felmérjük, hol tartasz jelenleg, és mit szeretnél elérni. De egyet előre elmondok: több késés nem megengedett, mert annyi fekvőtámaszt fogsz teljesíteni utána, ahány percet késtél. – Ez egy remek edzőgyakorlat is, és közben meg fogja tanulni, hogy a késés nagy hiba.
Egy igazi hölgy nem tesz ilyet, vagy ha igen, akkor megpróbálja legalább öt perc alá redukálni az időtartamot, amit mulaszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Esetleg ha gondolod, Bia biztos nem bánja ha nálunk alszol, két ágy van a vendégszobában - ajánlja fel megvonva vállait. Azt már azért mégsem akarta, hogy szegény fiú az utcán kössön ki, pláne, hogy volt benne valami igazán megkapó, ami nagyon szimpatikus volt számára.  A nagynénje meg ráadásul a legjófejebb nagynéni a világon, előszeretettel bandázott vele ha épp Pesten járt. A nyári záróvizsgája után elvitte bulizni, legutóbb, mikor ősszel nála járt szabadulószobába mentek, télen korcsolyázni. Mindig szervezett neki valami király programot és mindig meghallgatta minden kényét-baját, miután nővérével megromlott a kapcsolatuk. Olyan volt számára mint egy pótnővér, pótanyuka, legjobb barátnő és tündérkeresztanya egy személyben.
- Azt hiszem imádom ezt a szabadság dolgot - motyogta a boldogságtól megrészegülve. Régen érezte magát ilyen jól az ellenkező nem társaságában. Valami nagyon vonzotta a fiúban, sosem érzett még ilyesmit. Volt már, hogy tetszett neki egy-egy fiú, de ilyen mélyreható, szívdobogtató érzés még sosem kapta el. Elgondolkodva hagyta, hogy a szél a haját dobálja, a mosolyt helyét elgondolkodás vette át.
Kétségbe esve rántotta vissza fejet az ablakból a kalauz éles hangjára, alaposan be is ütve csinos kis buksiját  a keretbe. Egy pillanatra kétségbeesett,  hogy most mi lesz velük. Vagyis maga miatt nem aggódott, hiszen az ő jegye ott lapult a dzsekije zsebében.
- Igen, nem is értem hogy történhetett,olyan béna volt.- Igyekezett nagyon szomorúnak és kétségbeesettnek tűnni, amilyennek csak ritkán érezte magát. A cipője orrát bámulta, mint aki épp nagyon zavarban van, amitől haja teljesen arcába hullott és elrejtette cinkos mosolyát. Az sem zavarta, hogy fiú rossz néven szólította,  hiszen még nem mutatkoztak be egymásnak. Na de majd ezután, ha megússzák... Mindenképp meg kell ejteniük végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bólintok, ahogy a megszólítást tesztelgeti, bár nem vagyok biztos benne, hogy tetszik neki. Pedig engem igazán nem zavar. Olyan kevesen hívnak errefelé a rendes nevemen, igazából előbb felfigyelek erre, mint az igazira. De persze szeretem hallani a Min Jong-ot is. Csak tényleg keveseknek jut az eszébe, főleg az MJ után.
- Ahogy gondolja - felelem és viszonozom a maghajlást, egy elismerő mosollyal, mert egész jól ejtette ki és láthatóan valamennyire a kultúrával is tisztában van. Szóval megérdemli. Vagyis... tekintve hogy a minisztériumtól jött és egy régi mágikus tárgyat keres, valószínű hogy tisztában van ezekkel a dolgokkal.
Ezután próbálom útba igazítani, de a reakciója alapján teljesen feleslegesen töröm magam.
- Oh - adok hangot a meglepettségemnek, s talán egy kis frusztráció is megbújik ebben a sóhajban, mert hát... nekem elég sok gondolkodás volt, hogy orientálódjak, erre itt lakik. Viszont ezzel felkelti bennem a gyanút. Hiszen ha idejárt (vajon mikor?), és itt is lakik (sosem láttam eddig!), akkor Kens boltját is ismeri, tisztában kéne lennie a dolgokkal. Fel is húzom a szemöldököm egy pillanatra, s hangot is adok a meglátásomnak.  - Nos, akkor azt is tudta, hogy nem itt kéne kérdezősködnie.
Bizony. Tudnia kellett. A kérdés viszont akkor az, hogy miért jött. Bár elég jól adja, hogy ez érdekli, én pedig hajlok rá, hogy belemenjek a játékba. Hátradőlök ismét, és kissé talán kihívóan pillantok rá, ahogy megkérdezi megmutatnám-e ha lenne ilyesmim.
- Természetesen - közlöm csalfa mosollyal, aztán egy pillanatnyi hatás szünet után befejezem a mondatot. - nem.
S ezzel talán lezártnak is tekinthető a téma, hiszen ő maga ismeri el, hogy nem is fontos ez a dolog. A minisztériumnak biztosan nem, de szerintem neki sem, s mintha zavarba jönne... Az arcomra egy újabb mosoly ül, s nem is veszem észre, hogy a nyelvemben levő piercingemet balról jobbra majd vissza húzom végig a számon. Gyakran játszom ezzel, és sokszor, mint most öntudatlanul is megteszem, ha valami tetszik. Jelenleg a zavara az, ami ezt váltja ki, bár nem tudnám megmondani, hogy miért tetszik ez ennyire.
Amikor pedig a forgalomról kérdez, már nem is tudom visszafogni magam, hangosan felnevetek.
- Pff... haha... - veszek egy nagy levegőt hogy megnyugtassam magam, aztán látványosan szétnézek a jelenleg üres bolton - Remek. De ha vesz valamit, akkor jobb lesz - közlöm próbálva mosolyba fojtani a nevetést, ami még mindig kikívánkozik. - Elnézést - nyögöm még utolsó pillanatban elfordulva, ahogy a könyökömmel eltakarom a számat, hogy köhögésnek álcázzam az újabb nevetést...
- Khm... Szóval... Martin, ugye hívhatom így? - kezdek bele s kérdezek csak a biztonság kedvéért, mert úgy jött le, neki fontos az ilyesmi - Miért jött? - hajolok újra közelebb, talán túl közel is, s az állam megtámasztom a tenyeremben, ahogy a pultra könyökölve nézek rá várakozóan, megfeledkezve magamról tovább játszva a piercinggel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igen, végül is a legtöbb dolgot megcsinálni egy pálcasuhintással borzalmasan nagy teher - bólintok vigyorogva - bár az tény, hogy hiába tud az ember nyusziból poharat eszkábálni, azért kávéval megtölteni a semmiből nehézkesen lehet csak- ismerem el. Hiszen a semmiből nem lehet mindent teremteni, kivéve, ha az ember illúziómágus. Igaz, a tény ott is fennáll, de annyi engedmény van, hogy legalább a másik azt hiheti, hogy mi olyan fenegyerekek vagyunk, hogy tudunk a semmiből olyan jó kávét csinálni, amihez csak egy kiöregedett, harminc év tapasztalatos barista.
- Iskola terén, ne haragudj, állíts le ha sok, csak a kíváncsiságom már kóros, varázssuliba végeztél? Elméletet tanultál csak? - nem tudom megállni, hogy ne feszegessem a témát. Szeretek információkat gyűjteni. A könyvekből pedig, pedig isten lássa lelkem, nagyon szeretem őket, nem mindig lehet ugyanolyan benyomást kapni,mint élő kontakt útján.
Másrészt erre is vonatkozik a szadomazo alapszabály. Ha piros lámpát mond én megállok. Általában.
- Valóban? Voltál már diliházban? Felüdülő lehet úgy kimondani egy mondatot, hogy nincs súlya - mélázok el, majd legyintek. Ne is vegyen komolyan. Elvégre egészen más kép van az én és az ő fejében, ha elmegyógyintézetről beszélünk. Amerika és Európa nem csak abban különbözik, hogy az egyik E a másik A betűvel kezdődik.
- Ha szeretnél varázsolni, tárgyat felemelni csak szólj. Megkapod a pálcám és csinálhatsz úgy, az illúziómágiámnak köszönhetően pedig működni is fog -Nem egészen vagyok benne biztos, hogy ez bunkó vagy kedves gesztus. Nem tudom mennyire vágyik rá. Talán a szíve csak még jobban összefacsarodna. De ha szórakozni akar egy jót, arra az esetre tényleg segítő kezet tudok nyújtani. Akárhogy is, a kávé felajánlás betalál.
- Tudom, hogy nem illik, sajnálom amiért illetlen vagyok, de idd már meg -  leteszem elé az asztalra, közben bólogatok biztató arccal. Mintha csak azt mondanám, hogy de hidd el, jó dolog, tedd meg haver, nem vagy részeg, tudsz vezetni.
- Jólvan Pudwig - biccentek, boldogan. A fajtanevet kicsit oroszos akcentussal teljesen félreejtem, de néha én is belefáradhatok a sok helyes szóba amit a fordítóm kikorrigál nekem.
A kérdésen sokáig gondolkodok. Hümmögök.
- Azt hiszem az eddigi legnagyobb benyomást Tolsztoj váltotta ki belőlem az Ivan Iljics halála című könyvel. Íróm igazából nincs, vagy inkább túl sok. Műfaj pedig a filozófiai könyvek illetve a krimik, neked? Úgy minden amit kérdeztél? - kérdezek vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kicsit elvesztem a fonalat, hogy miről is beszél, de mindegy. Adott kávét. Nem tudom miért vagyok leragadva ennél gondolatban, nem is számít. Vigyorogva bólogatok neki. Pár óra múlva majd felmerül bennem, hogy mi volt még a kávéban, jelenleg csak nagyon jó kedvem van, bármit is mondhatna, úgyis vigyorognék.
- Ah... valami olyasmi... - mondom elgondolkodva, kissé belassulva. Aztán eszembe jut, hogy is volt ez pontosan - Mágiatöriből van diplomám. - Vágom rá, mert ez egy olyan kellemesen kitérős válasz, s a maradék agy sejtem ezt még felméri, hogy ezzel elkerülhetem a furcsa pillantásokat. S egyelőre hagyom hogy tovább sodródjunk az árral. Én legalábbis sodródom, mert fecsegek mindent meggondolatlanul. Egy kicsit meg is ijedek, hogy a diliházat említi. Persze én hoztam fel, de nem mondtam ki, hogy voltam... akkor meg honnan, tudja?
Nagyra nyílt szemekkel pislogok rá, szerintem a számat is eltátom, de ahogy legyint arra jutok, hogy ez csak egy ilyen gondolati valami volt és nem nekem szánta, vagy nem tudom mit akart vele, de tök mindegy, mert nem akarom tudni, s jobb ha csak bamba vagyok.
- És az nekem miért jó? - pislogok rá értetlenül, ahogy felajánlja, hogy a pálcájával, meg illúzió mágiával varázsoljak - Inkább tengerpartot szeretnék, meg napfényt és pálmafákat - nézek rá kérlelően, elvégre odakint nincs meleg, ha meg lesz, akkor bezárkózom, mert egy ideje nem vagyok kibékülve a napfénnyel, s hiányzik is rettentően. S ez talán lehetne egy kisebb elszólás, de hol érdekel az most engem? A kávé jobban érdekel, meg az áhított tengerpart is. Az kevésbé fájdítaná a szívem, mint a varázslás, ebben biztos vagyok. De addig is, felhajtom a kávét, ha már így győzköd.
- Pukwudgie - motyogom aztán megnyalom az ajkaimat, mert azok még kávé ízűek és eljátszom a piercinggel a nyelvemben egy picit - Várom a kéréseket - nem mintha sok mindent tudnék csinálni, amit ő nem... Neki ugye működik a varázspálca a kezében. De biztos van valami, amiben jobb vagyok még így is.
- Oh! Az jó... Szeretem az orosz irodalmat - bólogatok, ahogy a kedvenceiről kezd mesélni, aztán persze visszakapom a kérdést és széles mosolyra húzódik a szám. - Mark Twain, Egy jenki Arthur király udvarában - felelem gondolkodás nélkül, mert amióta nem tudok varázsolni csak még közelebbinek érzem a könyvet. - Meg van eredeti, első kiadásban. Nagyon vigyázok rá. - magyarázom, mert hát tényleg. Egy vagyon ér, de nekem annál is többet. - Írót én sem tudnék mondani... - mert túl sok van, de ezt nem teszem hozzá, - műfajt se... de a történelmi regények elég jól lekötnek. Meg mondjuk a krimik is. - döntöm el végül, aztán felpattanok.
- Tengerpart? - nézek rá lelkesen, mint egy ötéves, s remélem, tudja hogy ezt most komolyan gondolom. Bár az is igaz, én ígértem, hogy teljesítem a kívánságait vagy mi... de ha már felajánlotta... kár lenne kihagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Látom rajta, hogy nem ezt a választ várta, de komolyan hiszem, hogy jót lehetne itt aludni. S az érveim is teljesen helyénvalóak, ha jobban belegondol. De még kételkedik.
- Nem - megrázom a fejem, aztán sóhajtok egyet - de... a családomnak könyvesboltja volt... és kiskoromban szerettem ott elbújni a polcok között egy-egy érdekes könyvel, és volt hogy elaludtam - magyarázom neki, s biztos vagyok benne, hogy tudja, nem azért aludtam el, mert a könyv volt unalmas, hanem mert éjszakába nyúlóan faltam a betűket. - Meg egyébként is. Olyan megnyugtató, és csendes - megvonom a vállam. Ha tudnék rendesen aludni, lehet most is aludnék itt. De túl régóta küzdök insomniával ahhoz, hogy egyáltalán próbálkozzak.
- Jól van, jól van. Beszélgetünk - hagyom rá, mosolyogva és valóban leülök vele beszélgetni, főleg mert látom rajta, hogy valami nyomja a lelkét. S lassan, de meg is nyílik. Az edictumot említi, s rögtön fel is ajánlom, hogy megkeresem a megfelelő számot. Így mondjuk fel kell állnunk és egy kicsit odébb menni, no de annyi gond legyen. Ő hamar megtalálja, hogy miről is beszél, én pedig először értetlenül bámulok az elém tolt cikkre, de aztán meglátom az ő arcát, és egy másik, túlságosan is ismerőset, és felszalad a szemöldököm. Egy pillanatra le is sápadok, mert mindenféle gondolatok futnak át a fejemen, de ezeket gyorsan száműzöm és a vonásaimat is rendezem.
- Hmm. Theon - mondom végül, s nem tűnik fel, de beharapom a számat. - Mivel zavart össze? - kérdezem lerakva az újságot, miután elolvasom a róluk szóló részt és közben intek neki, hogy menjünk vissza a korábbi helyünkre. - Mit csinált? - kérdezem komolyan lenézve a levitás fiúra, ahogy bosszankodva ledobja magát a székre. Nem hiszem, hogy egy csók, meg hogy követi ilyen gond lenne. Habár... De közben eszembe jutnak az én találkáim Theonnal és enyhe bűntudatom is lesz. Így csak leülök és várakozóan pillantok Benettre, belül őrlődve, nem is tudom miért. De rosszat sejtek.