36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Scheffer Riza Cirilla összes hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Le
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2019. augusztus 28. 22:35 Ugrás a poszthoz


Idegesen tekintek körbe az előttem elterülő hatalmas pályán a levitás páholyból. Az egyik fenti sorban ülök, lábam az izgalomtól gyorsan jár fel s le, ujjaim erősen szorítják az ülésem. Masát várom és közben megbánom az összes eddig meghozott döntésem, meg azt is igazából, hogy megszülettem. Már őszintén nem tudom minek jelentkeztem a csapatba, vagy mit keresek itt, mikor seprűn is alig ültem életemben. Teljesítettem azt amennyi a tanulmányaimhoz kötelezően kellett, aztán dobtam el magamtól a seprűt amilyen messzire csak lehetett. Bevallom különös érzés volt repülni és nem mondom, hogy nem tetszett, de hogy még kviddicsezzek is?! Őrültség. Visszamondani most már aligha tudom, így nincs más választásom, mint megvárni unokatestvérem, aki remélhetőleg az alapoktól kezdve bevezet majd a kviddics oly csodálatos világába. Vagy mi. Azért félek. Tudok a nagy, kilós vaslabdákról, amik úgy csapnak le embereket, mint a húgom szokta nyáron a szúnyogokat. Jobban belegondolva ehhez a játékhoz sok szerencse kell és ügyesség, ami nekem szerintem nincs, mert ember legyen a talpán – vagy seprűn -, akinek sikerül leráznia a vasakat. Elég ijesztő ez így, és hagynak tizenéves diákokat repkedni a pályán ilyenekkel a nyomukban. Merlinre, mire vállalkoztam…
Utoljára módosította:Scheffer Riza Cirilla, 2020. január 5. 20:41
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2019. augusztus 29. 00:14 Ugrás a poszthoz


Gondolataimba merülve bámulom a kviddicspályát, lábam szüntelen mozog. Egyébként kellemes idő van. Meg minden. Kár, hogy erre most nem tudok figyelni, ahogy a lépcsőket kettesével szedő lányt sem veszem észre, csak mikor hirtelen leül mellém és megszólal. Ijedtemben ugrok egyet a padon, aztán azzal a lendülettel rögtön a nyakába vetem magam. Elmotyogok a hajába egy köszönést és addig szorongatom, amíg csak engedi. Nem akarok átlépni a kínosan hosszú ölelés szakaszba, de nagyon hiányzott és ezt valahogy a tudtára kell adnom. Végül elhúzódok tőle és már rázom is a fejem, pedig mindketten tudjuk, hogy egy hazugságot akarok épp előadni.
- Nem izgulok – válaszolok halkan a kérdésére, ujjait megszorítom, ahogy felállok a padról. Nem szeretnék neki csalódást okozni, illetve már elvállaltam ezt az egész sport dolgot, innen most visszatáncolni nem lenne szép dolog. Még akkor sem, ha amúgy alig tudok valamit a játékról és jól láthatóan félek a labdákkal való repülés gondolatától is.
- Bízom benned – suttogom lehajtott fejjel, holott ez csak egy újabb hazugság. Szeretem Masát, a gyerekkorom jelentős részét vele töltöttem, nagyon közel állok hozzá, de amikor legutóbb valaki megígért nekem valamit, soha többé nem jött haza. Benne is bíztam.
Hagyom, hogy Masa levezessen a páholyról valahova, a pályára vagy a szertárba, nekem mindegy, némán követem unokatestvérem. Kénytelen vagyok iskolai seprűt használni, mert a csatlakozás ötlete olyan hirtelen jött, hogy nem volt időm valakitől kérni vagy venni egyet. Annyit viszont tudok, hogy az iskolában vannak kifejezetten erre használhatók, így valószínűleg arra vesszük az irányt. Egyik kezemmel Masáét szorongatom, másikkal a saját pólóm alját nyújtom ki séta közben és próbálom leküzdeni az idegességem.
- Elmagyarázol mindent, ugye? Nagyon régen ültem seprűn – motyogom neki útközben, de nem nézek rá. - Nem féltek ott fent? – Nem is a magassággal van a gondom, sokkal inkább a több kilós gurkókkal, amit bármelyik percben rád üthet valamelyik játékos, az elől meg lehet aztán menekülni. Talán valami bomba biztos menekülést kellene megtanítania először, lehet attól nyugodtabban lépnék majd esetleg pályára élesben… A távoli jövőben.
Utoljára módosította:Scheffer Riza Cirilla, 2020. január 5. 20:41
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2019. szeptember 21. 20:57 Ugrás a poszthoz


Ha van egy személy, aki irdatlanul hiányzott az elmúlt pár évben, akkor az Masa. Találkoztunk persze a családi összejöveteleken és itt-ott, de most ismét egy hosszabb kihagyás után látom először és nagyon örülök, hogy itt van. Elnyújtom az ölelést amennyire csak engedi, aztán követem le a pályára. A két seprű látványára azonnal görcsbe rándul a gyomrom és félénken teszek ugyan feléjük egy lépést, nem érek hozzá egyikhez sem. Oly rég repültem már, egy másik életnek tűnik.
- Köszönöm – felelek halkan, mikor kijelenti, hogy egyelőre nem szállunk még fel. Szeretnék bízni benne, hogy nem lesz semmi bajom és esetleg talán a kviddics gondolatával is meg tudok birkózni, de nem tudok. Már semmilyen ígéretnek nem tudok hinni, semmiben nem tudok bízni.
A felém repülő labdára nem vagyok felkészülve, hiába követem Masa minden mozdulatát. Két kézzel sikerül csak elkapnom, de az legalább megvan. Nem esik ki a kezemből, de a levegőben száguldva így biztosan nem tudnám elkapni a kvaffot. Megszeppenve pillantok a mellemhez szorított labdára, aztán egy határozott mozdulattal visszadobom. Nem tartozom azok közé, akik méterekkel mellédobnak, de ismétlem, seprűn száguldozva biztosan más lenne a helyzet.
- Milyen poszton kéne játszanom? Gyakorlunk mindegyikre? – Masa példáját követve én is növelem a távolságot magunk között minden egyes dobással. Igyekszem pontosan dobni, egy kézzel és az elkapást hasonlóan csinálni. Jó szeretnék lenni, nem akarom, hogy Masa csalódjon bennem. - Egyébként melyik a legijesztőbb poszt?
Utoljára módosította:Scheffer Riza Cirilla, 2020. január 5. 20:42
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2019. október 28. 13:09 Ugrás a poszthoz

Ijedten nézem végig, ahogy a labda nekicsapódik a lány kezeinek és oldalra pattanva gurulni kezd. Aggódva indulok el rögtön feléjük, hátha valamilyen sérülést okoztam ezzel a dobással, Masa viszont egy gyors mozdulattal felkapja a labdát és ismét növelni kezdi a távolságot. Bizonytalanul torpanok meg, most nem tudom, mi legyen. Szeretnék odamenni hozzá, hátha fáj a keze, vagy legalább megkérdezni, hogy ezt az ütést mindig is így akarta-e, azonban a következő pillanatban érkezik a labda. Nincs időm növelni kettőnk között a távolságot, ott kapom el, ahol épp állok.
- Jól vagy? – kiáltom oda neki a labdát szorongatva. Várok pár pillanatot, hogy válaszolni tudjon a kérdésemre, és csak akkor passzolok vissza, ha teljesen biztos vagyok benne, hogy minden rendben vele.
Masa a következő pár passzom sem tudja elkapni, de úgy tűnik ez őt annyira nem zavarja. Mosolyogva vicceli el a bénázását, amit talán direkt csinál a megnyugtatásomra, nálam ez viszont nem használ. Pontosan passzol vissza és próbálok én is így tenni, egyre ügyesebben bánok egy kézzel a labdával, mégsem hagy nyugodni a dolog, hogy folyton elüti elkapás helyett.
- Azt hiszem a terelő – válaszolom halkan, majd feleszmélve megismétlem hangosabban is, hogy a tőlem nagy távolságra álló lány is meghallja. - Nem akarok a gurkók közelébe menni. Szerintem vissza sem tudnám ütni őket – itt megemelem vékony karjaimat és elnyomok egy mosolyt. Nem tudom a lányok hogyan csinálják, de minden tiszteletem az övék, amiért képesek a meccs alatt többször is elütni a vasakat. Nekem nem menne.
- Ha nagyon választani kellene, hajtó lennék. Nem egyedül kell egy labdára koncentrálnom, hiszen hárman vagyunk – lassan ejtem ki a szavakat passzolgatás közben és már érzem, hogy fáradok. Nem vagyok hozzászokva a sok mozgáshoz, nem szoktam edzeni. Ez persze változni fog a kviddics miatt.
- Masa – szólalok meg még egy plusz öt perc dobálás után. - Masa, kezdek fáradni. Abbahagyhatjuk? – utálom ezt így kimondani. Már látom magam előtt a csalódott arcát, amiért nem bírok ki ennyit sem. Összeszorított fogakkal dobom még vissza utoljára a labdát, majd lehajtott fejjel közelebb sétálok hozzá, ha arra engedélyt ad, de nem merek a szemébe nézni.
Utoljára módosította:Scheffer Riza Cirilla, 2020. január 5. 20:42
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2020. január 5. 01:50 Ugrás a poszthoz


Egy halvány mosollyal reagálok az – remélhetőleg – egyik csapattársára tett megjegyzésére. Ugyan így becenévről nem tudom ki az a Nyálka, és szerintem amennyit nem voltam itt a kastélyban, arcról sem tudnám, kiről van szó. Mindenesetre elmosolyodom és úgy teszek, mintha a helyzet magaslatán lennék (nem vagyok) és tudnám ki az a Nyálka (nem tudom). A karom viszont egyre jobban fárad. A köztünk lévő, egyre növelt távolság sem segít a helyzetemen és hamarosan be kell ismernem először csak magamnak, hogy ezt nem fogom tudni sokáig csinálni. A fogaim összeszorítva szenvedek még végig pár dobást, mert egyszerűen nem akarom beismerni neki, hogy nem bírom. Nem akarok már rögtön az első edzésen csalódást okozni neki, még a csapat tagja sem vagyok. Muszáj kibírnom, ő is kibírja, nem adhatom fel az elején... Aztán mégis feladom. Próbálok nem panaszosan véget vetni ennek az edzésnek, nem kell, hogy még ő is aggódjon értem vagy azt gondolja nem bírok visszapasszolni neki egy labdát, mert itt csak ennyi történt, de nekem még ez sem ment. Némán hallgatom végig a beszédét, mikor közelebb ér hozzám és bevallom nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne hajtsam le a fejem. Arra is kényszerítenem kell magam, hogy a szemébe nézzek és ne mondjuk a cipőm tanulmányozzam. Türelmesen várom meg, hogy befejezze, majd a fülem mögé tűrjön egy tincset és csak ezután kapom el a tekintetem.
- Tudom – válaszolom halkan, ahogy gyorsan visszapillantok rá. - De én ezt szeretném. Szeretnék a csapat tagja lenni, a ház tagja lenni, ismét az iskolába járni. Nem lóghatok mindig a nyakadon, ismerkednem kell, barátokat kell szereznem. Nem azért jöttem el otthonról, hogy egyedül legyek.
Hazugság. Hazugság minden. Az összes kiejtett szó, a rezzenéstelen arcom, a megjátszott kétségbeesésem. Olyan könnyen hazudok az unokatestvérem szemébe, mintha egész életemben ezt tettem volna. Tudom, hogy képes vagyok elhitetni vele tényleg ezt akarom, ez minden vágyam, ezért jöttem vissza az iskolába. Nem azért, mert otthon képtelen vagyok két lépést tenni anélkül, hogy apával találnám szembe magam. Tudom, hogy egyelőre még el tudom vele hitetni mindezt, ezért így is teszek az elkövetkezendő pár órában, amit még a lánnyal töltök. Igaz, nem a kviddicspályán gyakorolva, hanem a klubhelyiségben beszélgetve olyan érdektelen témákról, mint a felvett tárgyaim vagy a háztársaink, de biztos vagyok benne, hogy sikerül megjátszanom magam.
Utoljára módosította:Scheffer Riza Cirilla, 2020. január 5. 20:42
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2020. január 21. 22:42 Ugrás a poszthoz

Végül sikerült meggyőznöm Masát a kviddicscsapatba való belépésemmel kapcsolatban és utána meg is történt a jelentkezésem. Úgy döntöttem a múltkori gyakorlás után, szükségem van még pár órára, hogy kitapasztaljam legalább a seprűt, ha a labdákhoz nem is férek hozzá. Senkinek nem szóltam a terveimről, még Masának sem. Nem akartam, hogy esetleg csatlakozni legyen kedve és előtte kelljen újra megismerkednem a repülés csodálatos élményével. Semmiképp nem akartam, hogy lent legyen velem a pályán, így kerestem egy szabad órácskát, amikor épp semmi dolgom, amit nem volt nehéz találni és elindultam a kviddicspálya felé. Nem vagyok tisztában a csapatok edzési terveivel, vagy ha esetleg ki kell bérelni a pályát, amennyiben gyakorolni szeretnél ott, de igazán nem esik nehezemre visszafordulni a kastélyba, ha mégsem lesz szabad a hely. Némán lépdelek a lefelé vezető úton és közben próbálom felidézni a legutoljára seprűn töltött élményemet, de egyszerűen oly régen történt, már tényleg nem tudom, mennyire megy még jól. Jövő héttől kezdődnek az edzéseim, amin a többiek is ott lesznek már, előttük pedig semmiképp nem látszhatok teljesen kezdőnek, aki azt sem tudja, melyik végét kell fogni a seprűnek. Egyénileg is lehet valamennyire fejlődni, pláne teljesen egyedül, legalábbis ez a terv mára. Útközben nem látok senkit őrülten száguldozni a pályán, így megnyugodva folytatom utam, azonban közelebb érve meglepően veszem észre, hogy bizony valaki beelőzött. Egy lányt látok a kviddicspálya másik végében, amint a seprűjével csinál valamit. Nem tudnám hasonlítani semmihez, amit eddig láttam, így az egyik páholy tövébe húzódva szemlélem pár percig a mozdulatait. Nem úgy tűnik, mintha a kviddicsre gyakorolna, de ez rövidesen úgyis ki fog derülni számomra.
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2020. március 8. 22:06 Ugrás a poszthoz

Masa öt perce hagyta el a gyengélkedőt, de máris hiányzik. Jelenleg egyedül vagyok a szobában és a lelkes, vidám kommentjei és viccei nélkül nem ugyanolyan. Szeretnék minél előbb szabadulni innen, rettenetesen depresszív ez a hely, na meg jó lenne nem itt tölteni az éjszakát, hátha lesz még egy rémálmom és annak a gyógyítók is fültanúi lesznek. Masa távozásával egyedül maradok a gondolataimmal, na meg a jegyzeteimmel, amiket szabadidőmben tudok még olvasgatni a vizsgákra. Hiába a kviddics, hiába a sérülés, muszáj vizsgáznom és otthon valamit felmutatni. Törökülésben ücsörgök az ágyon, előttem egy csomó papír kiterítve a takaróra, ami így ülő helyzetemben csak derekamig ér fel, és éppen úgy teszek, mint aki nagyon belemerül a pergamenen lévő írásba, de közben igazából a meccsen gondolkozom. Mit lehetett volna másképp tenni, vagy mit nem kellett volna egyáltalán tenni, mikor valaki benyit a szobába. Először fel sem nézek, biztos valamelyik gyógyító jött rendet rakni, így egyelőre nem zavartatom magam. Gondolataim a mellettem megálló személy és az ő, hozzám intézett szavai zavarják meg. Meglepődve pillantok fel a nevem hallatán, Bence látványától a döbbenet kiül arcomra. Zavartan pillantok körbe és megpróbálom kicsit összehúzni a jegyzeteim, hátha esetleg az ágyra szeretne ülni.
- Nem, persze – nyögöm halkan és tovább rendezgetem a lapjaimat. Fogalmam sincs, miért van itt, annyira nem vagyunk jóban, hogy meglátogasson, mert érdekli mi van velem. Jó, most ez olyan durván hangzott, mintha nem érdekelhetné barátnője unokatestvérének egészsége, mégis furcsállom. Pakolászom még egy kicsit, amíg várom a következő kérdést, mert egyelőre nem tudok mit kezdeni magammal. Most ránézzek, vagy ne nézzek rá, tegyek fel én egy kérdést, vagy inkább maradjak csendben? Egészen zavarba jövök ettől a hirtelen látogatástól, ám ezt próbálom leplezni azzal, hogy tekintetem szigorúan a takaróra szegezem. Eddig remek munkát végzek.
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2020. március 10. 23:00 Ugrás a poszthoz

A Bence alatt megreccsenő szék hangjától összerezzenek, de továbbra sem pillantok rá. Türelmesen megvárom a kezdeményezését, elvégre ő jött most ide hozzám, és nem fordítva. Egy darabig még úgysem fognak elengedni, holott kutya bajom sincs bár, de egyszerűen hiába bizonygatom nekik, nem hiszik el. Valahogy el kell szabadulnom innen, éjszakára semmiképpen nem maradhatok itt, a rémálmaimmal nem. Senkinek nem szabad tudomást szereznie róluk. Ilyesfajta gondolatmenetet szakít félbe Bence, aki egy rakás kérdést zúdít a nyakamba. Ijedtemben még a zavarom is elfelejtem és értetlenül pislogok fel az arcára, amolyan ezt most mind válaszoljam meg? fejjel. Nyilván nem fejezi be a mondatát sem, amire csak egy szemforgatással tudok reagálni és a jegyzeteim rendezgetését végre befejezvén összefont ujjaim az ölembe ejtem.
- Jól vagyok - rendezem le a dolgot gyorsan és egyszerűen, ám arcát látva muszáj kicsikarnom magamból egy hosszabb változatot. - Nem haragszom és sokáig sem leszek már itt. A gurkóról meg nem tehetsz - de -, csak tetted, amit minden normális terelő tett volna - játszi könnyedséggel rendezem le a sérülésem, és ha nem lenne hatféle irányból bekötve a vállam, talán még meg is rántanám hozzá, hogy lássa, tényleg nem történt semmi. Vajon mindenkihez odamegy meccs után felmérni a károkat? Idegesen fészkelődök az ágyon, hol az előttem elterülő kavalkádra, hol a fiú arcára pillantok, tekintetem ide-oda jár a kettő között. Ismételten nem tudok magammal mit kezdeni, elég nyilvánvalóan nem vagyok hozzászokva a fiúhoz, vagy az ilyesfajta látogatásokhoz.
- Nem kell - válaszolom szárazon, amitől rögtön elszégyellem magam. Talán más helyzetben még el is pirulnék. Bocsánatkérően nézek fel Bencére, összefont ujjaim szétbogozom és egyik kezem már indulna is, hogy kinyúljak felé, de még időben észreveszem magam. - Bocs, nem akartam bunkó lenni. Nem kell sajnálnod, ilyen a kviddics. Nem voltam elég gyors, megesik - oly könnyen rakok fel egy mosolyt arcomra, mintha évek óta ezt csináltam volna - s valóban, az arckifejezésem vagy érzelmeim meghazudtolásában már profinak számítok, így tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy hamis mosolyom neki sem fog feltűnni. - Elég rosszul nézel ki. Minden oké?
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2020. március 11. 21:52 Ugrás a poszthoz

Zippzhar Mária Stella - 2020.03.11. 21:45
Awwwwwwwwwwwwwwww *kukucskál a sarokról elérzékenyülve*

Szívemből szóltál 😭
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2020. március 11. 22:05 Ugrás a poszthoz

Zippzhar Mária Stella - 2020.03.11. 21:58
XD nem kell félned tőlünk. :33333 Angel nem bántunk nagyon, csak pár kérdésünk van

*húzza elő a nagyítót és a detektívsapit* Mihail. A neved Mihail Vladiszlav Sztavinszkij igaz-e?

Mi ez a többes szám, héló  Shocked
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2020. március 20. 08:25 Ugrás a poszthoz

Nem szokott ilyet csinálni. Érdekes. Ezek szerint megtisztelve kellene éreznem magam, hisz ez az első alkalma. Tulajdonképpen nekem is. Nem volt még lehetőségem egy ilyen helyzetet kijátszani, biztosan érdekes kimenetele lesz ennek az egész beszélgetésnek; már csak a kezdetét megnézve. Egyikünk sem tudja igazából, mit kezdjen magával. Látom Bencén, hogy nagyon szeretne valamit mondani, talán az állapotomról érdeklődne, csak nem tudja magát teljesen kifejezni, vagy ő is épp olyan furcsának találja a helyzetet, mint én. A kérdésem gyorsan elintézi egy gyenge kifogással, a vizsgákra fogja a rossz állapotát, mire csak kérdőn megemelem egyik szemöldököm. Ennyire amatőr mégsem lehet. A vizsgaidőszak jóformán el sem kezdődött még, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem Bence válaszát? Senki.
- Megértem - bólintok kimérten, ám egy szavát sem hiszem el. Ugyan minden tőlem telhetőt megteszek - nem - egy barátságos beszélgetés fenntartása érdekében, ezen mégsem tudok úgy túllépni, hogy tudom, Bence fáradtságának semmi köze a vizsgaidőszakhoz. Követem tekintetét, amik most jegyzeteimre siklanak, és némán hagyom, hogy megszemlélje azokat. Kérdésére egy halvány mosollyal reagálok, mindig is tudtam, hogy nem írok valami szépen, de hogy még Bence se legyen képes elolvasni?
- Okkultizmust - mutatok rá az egyik papírra, amin a macskám jóvoltából egy tappancsnyomtól félig elmaszatolódott "k ult zmu" áll viszonylag nagy betűkkel, hogy lássam milyen tárgyhoz jegyzeteltem. - Ma. Ez csak formalitás, jól vagyok - emelem meg lassan vállam, mert megrántani még nem igazán merem. Ugyan egyszer már meg lettem vizsgálva, és kérték is, hogy pár nap múlva jöjjek be megnézetni még utoljára a vállam, most mégis itt tartanak. Megjegyzem, teljesen feleslegesen, ezt bizonyára Bence is látja. - Sajnálom - szólalok meg hirtelen, a köztünk beállt csendet megtörve. Barnáim arcát fürkészik és tekintetét keresem, hiába tudom, hogy nem fog rám nézni. Azt is tudom, hogy tudja, miről beszélek. Masa alig pár perce hagyta el a termet, és hacsak nem találkozott vele - az kínos lett volna -, sajnálkozó pillantásomból talán kitalálja, mire gondolok.
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2020. március 20. 16:33 Ugrás a poszthoz

Némán fürkészem a fiú arcát, míg ő saját magával vívódik. Nem akarom megzavarni gondolatmenetét, vagy bármi olyat tenni, ami kizökkentené a jelenlegi állapotából, így csak némán ülök az ágyon és türelmesen megvárom, hogy végre jusson valamire magával. Nem szeretném kidobni a szobából, hiába nem én hívtam ide, egyrészt nem illik, másrészt ahogy kinéz, szerintem nem kellene még rosszabb állapotba hoznom azzal, hogy én is elkezdek vele bunkózni. Meg hát, semmi rosszat nem tett ellenem; leszámítva a vállamat szétzúzó gurkót, de az sem igazán az ő hibája. Nincs szívem elküldeni. Olyan esetlenül néz ki, még ha nem is látszik rajta, én érzem. Női megérzés, vagy mi.
- Még nem mertél belenézni? – teszem fel kérdésemet lassan, ahogy tekintete visszasiklik a jegyzeteimre. A lapok szélével játszadozom, ám nem várom meg a válaszát, ismét szólásra nyitom a szám. - Pár nap múlva vizsga, azt tudod, ugye? – személy szerint én az összes vizsgám időpontját kitűztem egy jól látható helyre, az ugyanis nem fog megtörténni, ami tavaly volt. Nem bukhatok meg ismét, már így is vészesen le vagyok maradva a többiekhez képest. Masáék így is előbb fognak végezni, mint én.
- Persze. Nem a mellkasom szakadt fel vagy ilyesmi, csak a vállam tört el – mintha ez olyan mindennapos lenne. Olyan könnyen kezelem a szituációt, hogy egy pillanatra még saját magam is meglepem vele. Talán Bence miatt van. Nem akarom, hogy rossz állapotban lásson? Meglehet. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem teljesen az ő hibája volt, így nem fogok rájátszani a helyzetre, csakhogy rosszul érezze magát. - Tudom, hogy nem, de attól még… - megakadok, ahogy meglátom könnyes szemét. Csak ezt ne. Egyszerűen képtelen vagyok síró emberekkel mit kezdeni, így most is némán nézem végig Bence szenvedését. Emelkedő kezeire hirtelen pillantok le, mint valami ijedt vad a támadójára, állkapcsom megfeszül a kezek láttán; egyébiránt arcom teljesen semleges marad. Mit is kell ilyenkor csinálni? A jegyzeteim arrébb seperve ügyeskedem magam pár centivel közelebb hozzá, még mindig törökülésben, és esetlenül emelem meg saját karjaim, hogy ha igényli, megadjam neki a szükséges vigaszt.
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2021. február 10. 20:12 Ugrás a poszthoz

Bence

Pár könyvvel a kezemben lépek ki Őszike néni boltjából, amiket az ajtó becsukása után bele is süllyesztek a vállamon lógó táskába. Nagy léptekkel indulok a tér felé, mert be akarok nézni a vegyeskereskedésbe is, mielőtt visszamegyek az iskolába. Épp a bevásárlólistámat ismételgetem a fejemben, amikor valaki elkapja a kezem. Összerándulok a hirtelen érintéstől, és ösztönösen rántom ki karom Bence ujjai közül. Ijedten perdülök meg a sarkamon, de ahogy tudatosul bennem, ki áll előttem, kicsit megnyugszom.
- Attól függ miről van szó - válaszolok óvatosan, tekintetem egy felvont szemöldök kíséretében végigfuttatom a kinézetén.
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2021. február 10. 20:19 Ugrás a poszthoz

Bence

Megrántom a vállam a bocsánatkérésére, ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni. Végigpillantok rajta, a szavait hallgatva elnyújtom a gondolkozási időm egy kicsit. Hagyom szenvedni.
- És mégis miből gondolod, hogy én tudnék neked segíteni? - tekintetem az övéibe fúrom, ha felnéz rám, és ismét megemelem az egyik szemöldököm. - Mert lány vagyok?
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2021. február 10. 20:28 Ugrás a poszthoz

Bence

- Aha.
Összefonom magam előtt a karjaimat, szememmel követem a kézmodulatát. Felsóhajtok, de nem hangosan, nem akarok még ennél is rossz fényben feltűnni előtte. Szó nélkül ülök le a padra, és kérdőn fordulok felé. Fogalmam sincs mit akarhat pont tőlem.
- Jó, és akkor el is mondod, hogy miről van szó, vagy megpróbálsz még meggyőzni, hogy segítsek?
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2021. február 10. 20:45 Ugrás a poszthoz

Bence

Összefont karokkal dőlök hátra a hideg padon, amit most jóformán meg sem érzek a vastag kabátomnak hála. Elég intenzíven bámulok Bencére, ami egyelőre nekem nem tűnik fel, de ráharapok azért a nyelvemre és megpróbálom visszafogni magam. Nincs bajom végül is vele, úgyhogy semmi okom rá, hogy ennyire ellenségesen viselkedjek. Ugye?
- Oké - bólintok is hozzá, ha szeretné, hogy őszinte legyek, hát az leszek. Némán fürkészem az arcát, a szemeit, a szája rándulását. Ideges. Nem, nem ideges. Szemeim elkerednek a szavait hallva, ujjaim belevájnak a kabátom anyagába. Szégyen. - Bence, te idióta - bukik ki belőlem, amit aztán rögtön meg is bánok. Elkapom a tekintetem, a fejem, törzsemmel elfordulok tőle.
- És most mit vársz, hogy mondjam, semmi baj nem lesz, mert meg fog bocsátani? Vagy én szakítsak vele? - értetlenül kérdezek vissza, de továbbra sem nézek rá.
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2021. február 10. 21:23 Ugrás a poszthoz

Bence

Erre most egy normális ember mit válaszol? Persze, minden rendben lesz, Bence, ne aggódj, mindenki meg fog bocsátani. Megrökönyödve ülök a padon, és csak bámulok előre, ő pedig tovább beszél. Még mindig. És még mindig mondja. Gondolatban egyre jobban zsugorodom össze a szavai hallatán, ujjaim elfehérednek a kabátomat markolva. Ha eddig visszafogtam magam, most nem fogom. Hangosan felsóhajtok és megmasszírozom az orrnyergem, ezzel is húzom az időt. Most koppanni és csalódni fog, de nagyon.
- Bence - megszólítom, legalább így rám fog figyelni. Nem vagyok dühös, talán egy kicsit bosszús, amiért ezt így rám borította, de ez hangomból nem érződik ki, se nem látszik rajtam. - Ezt nagyon elcseszted - itt hagyok egy kis időt, hogy felfogja a szavaim súlyát, de nem engedem beszélni. - Nem tudom megoldani a problémáidat. Te sem tudod, hogy mit akarsz, akkor meg mit vársz tőlem, mit tegyek? Nem róhatom fel jogosan, hogy mennyire rossz dolog volt, amit tettél Babettel - hogy is tehetném, hisz ez megtörtént már vele, csak akkor Masa volt a másik oldalon. - De az volt. Ha van valami problémád, akkor azt meg kell beszélned vele, nem a háta mögött... - legyintek egyet, és rápillantok. - Babett nem tudom megtudna-e bocsátani neked. Nem látok bele a fejébe, de ha amúgy is került már téged, akkor valószínűleg neki is voltak problémái, amiről nem akart, hogy tudj. Karola randiját meg nem volt jogod tönkretenni, Merlinre, attól még, hogy féltékeny vagy, nem tartozik hozzád, hogy kényed szerint belesétálj az életébe, felforgasd, aztán visszamenj a barátnődhöz - sóhajtok, lehunyom a szemeim és magamban elszámolok ötig.
- Abban senki nem tud neked segíteni, hogy kitaláld mi a francot érzel és ki iránt. Gondolkozz el rajta, azon amit tettél, hogy miért tetted. Azon felesleges túráztatnod magad, hogy mi lett volna, ha, mert... - felsejlik az arca. Elkapom a tekintetem, és a térdem kezdem fixírozni. Az ujjaim egyre jobban szorulnak. - Már megtörtént.
Scheffer Riza Cirilla
INAKTÍV



RPG hsz: 65
Összes hsz: 296
Írta: 2021. február 10. 21:47 Ugrás a poszthoz

Bence - zárás

Persze, hogy igazam van. Gondolatban forgatom a szemeim, mert hát ő kért tőlem tanácsot, nyilván nem fogok olyat mondani, amibe beleköthetne. Meg amúgy is, bármennyire nem akarta, bármennyire bánja, itt most ő hibázott, hatalmasat.
- Majd kitalálod. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz - egyszer majd rájön ő is, megvilágosodik, de azt saját magának kell megtennie, nem nekem. Lefagyok, amikor ajka az arcomhoz ér, és elhúzódom tőle, de ekkor már nincs mellettem. - Aha - nyögöm még ki a felajánlott segítségre, legyintek is hozzá. Felállok a padról, Bencére már nem pillantok fel, csak hagyom, hogy elvesszen a téren, és egyedül hagyjon a gondolataimmal, magányomban.

// bármikor  Love //
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Scheffer Riza Cirilla összes hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Fel