Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kezdi unni a fal bámulását, a számolósdit, mindent, mert türelmetlen és ez nem erény, ez semmi, csupán az, hogy a francos mágia miatt még jobban tobzódik csak, fogalma sincs, hogy a nő olyasfajta kegyetlenséggel élvezi ezt, ahogy általában ő szokta. Nem kellemes játék, tudja ő, mégis műveli, de olyan, hogy vele, nos, ritkán. Sokkal ritkábban, mint amire gondolni lehet. Lehetne. Elmondta mit akar, de ezek szerint ő vagy egy prűd picsa, aki csak mindig játszik, húzza az agyat, majd amikor már történne, akkor visszakozik. Fogalma sincs, de látott ilyet eleget, unja is, tenne is vagy menne is, akkor már legyen kimondva vagy bármi, ami értékelhető. De nem.
- Persze, sietsz – forgatja meg a szemeit a nevetésre és a szavakra is. Siet. Nem ide és nem erre, erre az is rájön, akinek kettő iq-ja van, vagy kevesebb. Siet. Az ő bensője is siet, ahogy a mágia tekereg benne és dolgozik, hajtja a vére, az agya, az, ahogy elborította és csak azon kattog az agya, hogyan és mennyire, hogy csak ez a nő tölti ki. Gyanakvás apró, halovány jele, amelyre nem figyel, mert miért figyelne, ha teheti azt a másikra is, nem? Minek kellene a logikus ész, amikor lehet cselekedni is? Lehetne, ha hagyná. Sóhaj tör ki belőle, ahogy ismét körmeivel cirógatja, egész teste beleborzong, villámként cikázik le a gerincén, kihúzza kissé magát, hogy még, jöhet. Jöjjön. De elhúzódik a kéz, a három elhangzik és valahogy olyan ez, mint valami lufi, buborék, amely kipukkan. Még ott áll egy ideig, idegesen dobol a lábával, türelmetlen, de már csak a város zajait hallja. Semmi több. Végül épp megfordul, hogy ráolvasson a fejére, de csak a hűlt helyét találja. Az még semmi, számolt a prűdség és a menekülés esélyével, azonban agyáról kezd lehúzódni a köd, lecsurog, mint a víz az ablakon, foltot hagy és felszárad. Pislogva realizálja a valóságot, már nincs vágy, nincs az, hogy mindenébe a nő költözik, nincs semmi. Csak az, ahogy emlékszik, ahogy lassan kezd mélyeket lélegezni. Ne értse félre senki, verték már át, nem egyszer, nem egyszer ő maga tette, itt inkább a mágia aljassága az, amely az előbbi, kellemes érzést gerinctájon valami mássá alakítja. Hosszan fújja ki a levegőt, miközben orrnyergére dörzsöl és hátát a falnak vetve hagyja, hogy minden a normálisba rendeződjön. Ha most térne vissza, nyaka után kapna és belefojtaná a kis hülye nevetését, amely amennyire tetszett, most úgy irritálja. Szórakozzon csak, nem fog, ha egyszer megpillantja. És már okosabb.
- Rohadt picsa – löki el magát a faltól és a hűlt helyére csak köp egyet. Persze, hogy dühös, fortyog, de nem dőlt össze a világ. Nem. Csak egy olyan, ami illúzió volt, de azért sosem kár. Kilép a sikátorból, hogy rágyújtson, mélyet lélegzik és elindul. Hát így állunk. A dühe, ahogy jött, úgy távozik, mert talán a nő sem tudta, kit próbál magához édesgetni. Már mindegy. De megjegyezte, az arcot, a vonásokat. Mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Igaz, hogy zavarba jöttem, de jól is esett, hogy egy kvázi idegen így örül Olivérnek és nekem. Pedig vele még csak nem is találkozott, legalábbis gyanítom, hogy nem, Oli biztos elmesélte volna, ha megismerkedik egy ilyen nem hézköznapi nővel. Mert hát Kimoriah nagyon nem tűnt annak a szürke átlagboszinak.
Tovább nevetgéltem szavain, azt hiszem, értettem, mit is akart mondani.
- Igen, hát.. ha nem tartanám a szellemeket érdekesebbnek a csillagoknál, már sok-sok éve szakirányt váltottam volna. De ettől függetlenül Olivér tárgya is igazán fantasztikus, elhiheted.
Lehet elfogult voltam, de igazság szerint már azelőtt sikerült elérnie Olivérnek, hogy csodáljam a világűrt és annak csodáit, mielőtt egymásba szerettünk volna. Legalábbis úgy rémlik, előbb láttam be, hogy nem teljesen hiábavaló felfelé tekinteni, mielőtt az a felismerés elért volna, hogy a szemeiben elmerülni még sokkal jobb.
Nem nagyon akartam még a családomról beszélni, és nem csak azért, mert eleve érzékeny téma volt, hanem mert őt sem akartam elijeszteni. Kedves, jó fej nőnek tűnt, akivel nem bántam volna, ha jóban vagyunk, és nem csak a kötelező udvariskodásban merül ki a kapcsolatunk a későbbiekben, ha véletlenül összefutunk a folyosón. Amire ugye nagy esély volt.
Megráztam a fejem, és megnyugtatólag rámosolyogtam.
- Semmi, nem érdekes. Ez egy más időkre való téma - fejemmel abba az irányba böktem, amerre a "bunkó pasas" (csak így emlegettem magamban) volt. - Ő most aktuálisabb. Ha nem téged keres, akkor szerintem próbáljunk meg kereket oldani, mert előbb-utóbb észre fog venni, vagy valaki más tereli ránk a figyelmet.
Akkora sürgés-forgás nem volt a kút körül, hogy ha mondjuk feltűnik Olivér, és odasiet hozzánk, vagy valaki más ismerős, akkor arra ne lehessen felfigyelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Föltette ugyan a kérdést, de véletlenül sem gondolta volna, hogy Brigi majd azt mondja, hogy igen, jöjjön be újra. El is kerekedett kicsit a szeme, és motyogott maga elé egy okézsokét, mielőtt visszasietett volna az ajtón túlra. Mielőtt kilépett volna rajta, még hallgatta az instrukciókat, és bólogatott mellé, mint aki érti, pedig annyira azért nem volt világos, csak miután egy hasonlatot kapott.
Ó, balett! Olyat már látott!
- Jajj, azt tudom! Mármint nem tudok balettozni, de van egy.. valakim, aki igen, és láttam, hogy csinálja.
Kicsit mondjuk megint elbizonytalanodott, mert a tánc előtt be kell melegíteni, megnyújtóztatni a végtagokat. Remélte, hogy a hölgyként való mozgásnak nem előfeltétele a fél órás bemelegítés, mert úgy egész biztos mindig mindenhonnan csúnyán el fog késni. És ha késésben volt, úgy szaladhatott, és akkor eleve kár volt az egész, és egyszerűen elébe mehet azzal, hogy eleve csak odafut, ahova kell.
Gyorsan elhessegette a későbbi problémát, és inkább megpróbálkozott a balett kecsességét a járására alkalmazva lépdelni, újra, a már megtett úton Brigi felé. Ezúttal sokkal lassabban, kimértebben, és úgy látszatra természetellenesebben mozgott, meg-megremegett a lába, de fejét felszegve, egyenes háttal haladt, és úgy érezte, már csak valami nagyon flancos ruha kéne rá, és mehetne divatbemutatóra.
Közben a mosolyt is gyakorolta, próbált nem a mosolyra magára koncentrálni, hanem valamire, ami kiválthatja azt, és ilyen szerencsére talált bőven, csak aztán vissza kellett fognia magát, hogy mégse vigyor legyen a végeredmény.
Többé-kevésbé sikerült is a dolog, és mikor megérkezett Brigi elé, úgy érezte, valamiféle nagy feladatot vitt véghez, és most mindjárt kap egy fejtaptapot.
A kérdésen, hogy mit is gyakoroljanak, elgondolkodott kissé, és igazából fogalma sem volt néhány pillanat hallgatás után sem, hogy mit feleljen erre. Kapott még egy kis fejmosást az elkalandozásáért (pedig az elefántok igenis tök jók!) aztán összeszedte a gondolatait, és úgy felelt:
- Stílusfejlesztés.. az mi? És a bemutatkozás? Izé, az nem jó, hogy szia, Lili vagyok..?
Ideges kis mosolyt eresztett, valamiért úgy sejtette, hogy nem, nem jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Fogalmam sincs hogyan találtam rá a férfira. Hány helyen jártam mielőtt itt kötöttem ki a csónakház ajtajánál. Kiestek a tudatomból ezek az órák. Ha találkoztam volna bárkivel, akkor valószínűleg nem jutottam volna el ideáig, főleg mert egyértelműen látszik rajtam, hogy valami szörnyűség történt velem. Ilián megjelenéséig tudtam tartani magamat. Amint a közelembe ért kezdtem elveszíteni azt a kevés lélekjelenlétemet is ami megmaradt. Ha nem nyújtja felém a kezét biztosan összerogyok. Azt a tényt, hogy letegezett bevallom észre sem veszem. Nem vagyok önmagam egészen. Mondhatni önkívületi állapotba kerültem az elmúlt ki tudja hány órában. Szavaim, amiket válasznak szánok sokára tudatosodó kérdésére is csak nagy nehezen buknak ki belőlem. Könnyen nyílok meg előtte. Talán mert ő volt ez alatt a sok év alatt az egyetlen aki hitt nekem és sajnálat nélkül nézett rám, nem pedig úgy, mint egy gyáva selejtre. Nyelvemet azonban mintha leláncolták volna és gondolataimnak is csak egy része jut át ajkaimon. Lelkem gátat emelt, amivel védeni próbál. - A temetőben voltam - kezdem elrévedő tekintettel. Kék szemeim elsötétednek az önkéntelen metamorf mágiámtól - Odajött mögém és szorításával a padnak szegezett - csak rövid villanásokként tűnnek elém az eseménysor emlékfoszlányai. Nem igazán tudok komplexen gondolkozni és a beszédem is töredékes kissé, de legalább mindkettő az időben lineárisan halad. - El akartam kábítani, hogy elfuthassak - idéződik fel bennem a közvetlen közelről is célt tévesztett igézet és most sem értem mi történt, hiszen mindig kifejezetten jó párbajozó voltam - Vissza akart kényszeríteni...Azt akarta, hogy menjek vele és teljesítsem asszonyi kötelességemet - Károly alakja és az a természetellenes magabiztosság még most is elborzaszt, ami akkor a szavaiból és minden mozdulatából áradt. Mielőtt elszöktem már jó ideje undorodtam az érintésétől, a csókja ízétől a hányinger fogott el, és amikor kénye kedve szerint erőszakkal magáévá tett azt sem tudtam utána titokban hogyan mossam le magamról és ki magamból mindazt ami ő volt. Így ez a kívánsága a halállal volt egyenértékű számomra. - Azt  kiabáltam, hogy el akarok válni, hogy hagyjon végre békén, de csak nevetett - hangom rezignált és olyan üres amilyennek érzem magam, ám ahogy tovább beszélek kezdek megtelni érzésekkel és hangom leköveti ezt a folyamatot - Azt mondtam megátkozom, de meg sem rezzent...Aztán hirtelen kedves lett és arról kezdett beszélni, hogy a születendő gyermekeinknek milyen jó lesz itt...Megrémültem, nem láttam más kiutat...Tudtam ha magával visz abba belehalok...Hogy inkább megölöm magam, mint, hogy még egyszer újra bármilyen módon bánthasson - fejem ekkor lecsüggesztem és úgy folytatom tovább - Akkor döntöttem el, hogy azt teszem vele, amit ő velem. Elhitettem vele, hogy nyert. Behódoltam neki, hogy közel engedjen magához - a jelenet lelki szemeim előtt kiélesedik és lelassulva fut - Megölelt és én leszúrtam, hogy alkut ajánlhassak - elborzadok és hangom megbicsaklik egy zokogáshullám tör rám, amit alig tudok elfojtani - Életért Életet - mondom ki a legocsmányabb mondatot, ami valaha elhagyta a számat - De nem ment bele. Megütött, akkora erővel, hogy elterültem a hóban - talán még most is nedves minden ruhám - Aztán megtörölte a kés markolatát, rámarkolt és kihúzta magából, pedig tudta, hogy abba belehal - a pillanat ott van előttem, éles mint egy fénykép -  Annyit mondott: Fuss. - ezt a tettét míg élek nem fogom megérteni. Apró gyöngyökként potyognak a könnyeim, ahogy újra rá merek nézni Iliánra. Azonban tekintetem még sötétebb mint mondandóm kezdetekor - Nem tudtam megtenni! NEM! Visszarohantam hozzá és a létező összes gyógyító igét ráolvastam amit csak ismerek, de semmi sem használt! SEMMI! - emelkedik meg hangom ereje, ahogy egyre jobban elönt a kétségbeesett őrület - NEM AKARTAM, HOGY MEGHALJON!...CSAK SZABAD AKARTAM LENNI!...SZABAD!...- pszichés kínjaim tetőpontján, a teljes káoszban metamorf erőm is elveszti kontrollját. Így változik folyamatosan alakom azokká a nőkké és férfiakká akiknek bujkálásom alatt a küllemét viseltem. Hol rövid fekete haj és duci alkat, hol kusza szőke tincsek és egy nyurga fiatal férfi, hol őszes törékeny nénike az, aki zokog és zihál Ilián előtt szinte megállíthatatlanul. Összeomlásom totalitása visszavonhatatlan. Innen már egyenes út vezet a kataton állapot felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Első körben egy enyhe pír jelenik meg arcomon, mikor felhúzza pólóját. Nem számítottam rá, hogy valóban megteszi, így váratlanul ért. Azonban keményebb fából faragtak és csak nem fogok zavarba jönni egy férfi hasától.
- Mondjuk azt, hogy alakulgatnak… – egy széles mosoly jelenik meg arcomon a mondat előtt, mely hosszan ki is tart. Nem teljesen értem az összefüggést a nem ingyen pia és a mintha nem is kocsmád lenne között, de ráhagyom. Amikor megpróbál leutánozni – ami szerintem nem sikerült, mivel nem nyávogok így – először jobb kezem középső ujját mutatom felé, majd összefonom karjaimat a mellkasom előtt, melyhez egy durcás arc is társul. Aztán ő csak fokozza a kedvességét és még be is szól.
- Néha azért igazán bekaphatnád… – dugom ki egy grimasz kíséretében a nyelvem, majd elmosolyodom és kezeimet leengedem testem mellé. Belekortyolok a sörbe, majd folytatom a mondatot. - Egyébként már tudhatnád, hogy bölcs vagyok, okos, szép és szerény. Meg voltam róla győződve, hogy ezért vettél fel. Tényleg, miért engem választottál? – kérdem, majd oldalra biccentett fejjel és érdeklődéstől csillogó szemmel dőlök előre. Karjaimmal megtámaszkodom a lábaim mellett, majd úgy pislogok kedves főnökömre.
Felnevetek mikor azzal jön, hogy győzzem meg. Jobbommal a lábához érek és kissé közelebb dőlök hozzá.
- Úgyse fogsz kirúgni… több okod is van rá, hogy megtarts. Nem igaz? - egy sokat sejtető mosoly jelenik meg arcomon, melyhez egy átható tekintet is társul. A mondat után iszok egy kortyot, majd újra hátradőlök és megtámaszkodom.  Játszhatja itt a kemény férfit, de tisztában vagyok vele, hogy az egyik legjobb alkalmazottja vagyok. Emellett hiába is minden, tagadhatatlan a köztünk lévő feszültség. Ha egyszer repülök, akkor az azért lesz, mert az asszony kiszúrja és muszáj lapátra tennie. Aztán lehet csak én gondolom így, ő meg pont nem…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Minden erőfeszítésem hiába való, mivel nem fog színt vallani. Igazából miért is tenné? Nincs nekem se a homlokomra írva, hogy mizu, szóval elkönyvelem magamban a feltételezésem és tovább lépek a dolgon. Meg merem kockáztatni, hogy ő is azok közé az emberek –akarom mondani varázslók – közé tartozik, akiknek csak megszületni volt nehéz. Amint a példa is mutatja, nem kell nagyon megküzdenie a dolgokért, mivel úgy ugrálnak neki, ahogy ő fütyül. Könyörgöm, ki bír rávenni egy idegent arra, hogy hozzon egy vodkanarancsot?
- Csáberő… hát hogyne… - motyogom a beton felé. Az események igen gyorsan zajlanak, de lehet csak nekem tűnik úgy. A srác szinte még el sem tűnt az ajtó mögött, de már ott is állt előttem az itallal.
- Semmi, semmi… Mindegy. – válaszolok neki, mivel nem tudom megfogalmazni úgysem, hogy az ne legyen túl egyértelmű.
Kérésemre egy számomra azért vicces választ adott, így halványan ugyan, de felnevettem.
- Jogos, bocsi! –  A kezemben lévő itallal szemezek még mindig, aztán arra jutok, ha így ismeretlenül rávette, hogy hozzon piát, akkor valószínűleg annak a szerencsétlennek esze ágába sem volt belekeverni valamit. Kissé bátortalanul ugyan, de iszok egy kortyot. Semmi furcsa íze nincs, így talán meg fogok maradni. Talán. Amikor a hideg ital végigcsúszik torkomon kiráz a hideg. Most kezdem úgy érezni, hogy hűvös van és már nem esik jól itt kint dekkolni. Kissé megélénkül a levegő is, így hajam rakoncátlankodni kezd, egészen pontosan a szélrózsa minden irányába áll. Első körben ujjaimmal hátra fésülöm, de hasztalan. Hajgumi meg persze nincs nálam, mert miért is lenne. Hátrasimítom tincseimet, majd szabad kezemmel fogom le, hogy ne keljenek önálló életre ismét. A bejárat felé pillantok, hogy szemügyre vegyem a sort, ami immár el is fogyott. Viszont éppen ekkor jelenik meg az ajtóban a lánycsapat. Kíváncsian tekintgetnek körbe, míg végül megtaláljak, amit vagyis inkább akit keresnek. A stipistoppolós csaj elindul felénk igen nagy vehemenciával, szemében pedig elszántság csillog. A póthajával és a kis rózsaszín ruhácskájában számomra igen taszító látványt nyújt. Nem szeretem az ilyen cicababákat, így egy spontán ötlettől vezérelve jutok arra az elhatározásra, hogy megmentem az előttem álló srácot, akinek egyébként még a nevét se tudom. Közel lépek hozzá, szabad kezemet gyengéden tarkójához csúsztatom, majd lábujjhegyre állva adok egy csókot neki.
- Szívesen! – ereszkedek vissza, majd a lány felé pillantok. Megtorpant és teljesen megrökönyödve áll a semmi közepén. A háttérben a többiek szintén bugyuta arcot vágva néznek ránk. Elnevetem magam őket látva. – Ja és kössz! – emelem fel kissé az italt, majd a bejárat felé veszem az irányt. - Te nem jössz be? Láttam, hogy nincs éppen meleged. - fordulok még vissza néhány lépés megtétele után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Kinevetett, én meg hirtelen nem tudtam ezt hova tenni. Aztán kiderült. Hogy nem is vodka volt?
- Páljin-ká - próbáltam elismételni a szót. Ha eddig nem tűnt volna fel neki az orosz akcentusom, akkor ebből biztos. A nyaklánc eléggé érthetővé varázsolta a magyar szavakat, de ha nem volt mit lefordítania, akkor csak hagyta a dolgokat, ahogy voltak. Ez esetben általam ruszkisítva.
- Végül is, ha nem vodkaként tekintünk rá, akkor nem volt vészes. Tudod ez nem csúszott úgy. Kiérződött a... tömör alkohol - próbáltam legjobban elmagyarázni. Az igazi orosz vodka nem csíp, nem fáj, csak csorog lefelé, mintha víz lenne. Ezt saját tapasztalatból tudtam.
- Oh, akkor jó. Csak tudod, van ez a láncom, és igazából ő beszél helyettem. Egy mukkot sem tudok magyarul, és az első hetekben nem akart rendesen működni. Azt hittem megint elromlott - magyarázkodtam, és én is minden erőmet bevetve segítettem a srácnak, hogy végre szabadok lehessünk.
- Biztosra mentek, hogy ne tudjunk egy könnyen kiszabadulni... - sóhajtottam fel. Igazából el nem tudtam képzelni milyen lett volna, ha nem találjuk itt ezt az éles dolgot. Órákig ülünk a padlón, amíg már be nem terít minket a bagolyürülék?
- Áhh, nem olyan vészes - legyintettem, nincs olyan amit babushka csodakréme ne tudna meggyógyítani. Elég volt egy kicsi belőle, és pár órán már hűlt helye volt csak a sérülésnek.
Látott a nagyteremben. Nem pontosan tudtam, hogy egy pozitív vagy nem, de egyenlőre úgy tűnt, hogy nincs negatív véleménnyel rólam. Ezek szerint vagy olyan fiú volt, akit nem érdekelt, vagy nem figyelte, hogy mennyit is eszem ilyenkor, ugyanis egy srác meg tudta volna irigyelni.
Egy ideig még ráncigáltam az öreg faajtót, de az enyhe kilengésén, melyet az idő tett rajta nem akart mozdulni. Így átengedtem a helyet a férfi erőnek. De csalódnom kellett. - Keressünk egy feszítő vasat - adtam az ötletet, de úgy tűnt, Soma egészen más - sokkal logikusabb - úton indult el. Állítólag én vagyok a levitás és ő a rellonos, most azonban mintha épp fordítva működtünk volna.
Gondolj, gondolj, gondolj. Összeráncoltam a homlokom, és szúrós szemmel pörgettem le magamban az este eseményeit. Lehet elmulasztottunk valamit. Valakinek beszóltunk, nyertünk valami játékban és megbosszulták, vagy bármi. Persze ez nagyon gyerekes lett volna, de fene tudta mi van ezeknek a fejében.
- Tudtam nem - néztem abba az irányba, amit Soma mutatott. Be kellett vallanom, hogy most nagyon örültem, hogy nem én pillantottam meg előbb. Nem szívesen fogtam volna meg azt a levelet. Habár amúgy is bagolykakis volt a vállunk...
- Horgony? Van valami másodlagos jelentése a nyelvetekben? Vagy... közmondás? - találgattam, mert ennyi nem tűnt nagyon elégnek. Közben újra körbehordoztam a tekintetem a szobán. - Mi van, ha igazából tényleg azt kell keresnünk? Egy jelet, tárgyat, rajzot.... - gondolkodtam tovább hangosan. Szokásomhoz híven elsőre rögtön a nehéz úton közelítettem meg a dolgot, és csak utána jutottak eszembe a sokkal egyértelműbb lehetőségek. Lehet ez a végzetem. Hogy mindent túlgondoljak.
- Nézd, ott - mutattam fel az egyik gerendára, amin egy kisebb vasmacska lógott lefelé. Az egyetlen baj az volt, hogy az majdnem a Bagolyház tetején volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ha azt kérdezné valaki, hogy egy tízes skálán mennyire vagyok feszült az ittléttől, akkor azt mondanám, hogy erősen kibassza a mércét a foka. Kezdjük ott, hogy miután januárban letettem az utolsó vizsgáimat is, és februárban átvettem a friss ropogós diplomámat, amivel hivatalos átoktörő lettem, szedhettem is a sátorfámat a koleszból, ahol négy hosszú éven keresztül laktam. Kissé meglepetten ért a dolog, mert az utóbbi időben annyi felé volt az agyam: vizsgák, munka, konzultációk és hivatalos ügyek intézése dédivel, hogy az az aprócska információ, hogy február közepétől mehetek az utcára lakni, elkerülte a figyelmemet. Jó, persze annyira nem volt drámai a helyzet, hiszen mi vagyunk a nagy Payne család, majdnem több ingatlannal, mint a brit királynőnek van, mégis, kicsit végiggondolva, végül is a drága apámnál kötöttem ki Westminsterben. Gondolhatjátok, milyen édes jelenet volt a fél életemmel megpakolt bőrönddel beállítani a villába, és a lábtörlőn könyörögni a családomat megnyomorító apának, hogy ugyan fogadjon má' be egy időre a régi szobámba, ha már hajléktalan lettem. Persze nem teljesen így kell elképzelni, de Max szemében az én-megmondtam-hogy-jobban-járnál-ha-férjhez-mentél-volna-és-nem-tagadod-meg-az-örökségedet csillogás az persze ott volt. Ja, végül is, mostanra lehetne egy nagy családi házam, kutyámmacskámkisegerem tíz kölyköm és egy idegesítő férjem, aki csak kanapéhájat növeszteni jár haza és néha megdugni, ha úgy tartja kedve, de én ezt elnézem neki, mert amúgy fürdünk a pénzben. Hol itt a gond?
Ja, szóval egy ideje már a csodás Payne-birtokon csövezek, és pozitívum, hogy talán, mondom talán megtanultam fékezni az indulataimat, ha Maxról vagy a kedves feleségéről van szó. Legalábbis még nem löktem ki egyiket se az üvegajtón a másodikról. Bár, kit tudja, még megtörténhet.
- Tudod, hogy ki se látszom a munkából - reagálom le a kérdést, és igyekszem csak kicsit szúrósan nézni rá a hirtelen egyensúlykibillentés miatt - Kivettem két hét szabit a kocsmából, hogy tudjak koncentrálni a panzióra. - Azt mondjuk már nem említem, hogy a múlt héten Ricsi és a legújabb sógorom péppé verték egymást a pubban, én meg zárásig véres pacákat törölgettem és üvegszilánkokat söpörtem, leginkább a Vajda név említése, és a nyakamat borító csókok miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdés az, hogy van-e akkora ereje, hogy képes legyen szemen köpni saját magát, mindazt, ami szerint az elmúlt tíz évben élt. Rengeteg megkérdőjelezhető döntése volt korábban, amiket könnyen lehetne a kamaszos hévre fogni, lehetne állítani, hogy csupán annyira züllött, mint akárki más is az ő korában, az ő eszével, az ő kinézetével. Régen meg is tette. Elég volt egy ártatlan mosoly, egy elejtett mondat pont jókor, jó helyen. Nem szorult mások segítségére, viszont roppantul élvezte, mikor mások fordultak őhozzá. Önző volt, hatalomra éhes, mindent akart és könnyűszerrel fogta arra, hogy csupán azt követeli vissza, amit az élet elvett tőle nagyon korán. De ez mind hazugság. Nem a sors iránti düh vezérelte. Egyszerűen csak vágyott rá és adott volt minden, hogy meg is tegye. És ez bizonyult a legszörnyűbb motivációnak.
Viszont mára ez a fajta vágy kihalt belőle. Nem azért segít másoknak, mert viszonzást vár. Képes volt felülemelkedni saját magán a legnagyobb gödör mélyén, amit valaha is ásott magának. Tanult a hibáiból és lehetőséget gyártott magának egy jobb életre. Úgy telt az elmúlt évtized, hogy mosolyogva segített összeszedni az utcán a szétszaladt gyümölcsöket. Meglátta a hajléktalant a falnak rogyva és odaadta az érintetlen szendvicsét. Megtanult látni, nem csak nézni az évek során, ezzel vezekelni korábbi bűneiért.
De volt egy dolog, amiben biztos volt mindkét életében; sosem lesz törvénytelen. A kérdés az, hogy a mostani nyomás alatt képes lesz-e állni saját maga tekintetét és belehazudni önnön arcába, képes lesz-e áltatni magát. Szinte pislogás nélkül bámulja az összefutó vonalakat, amiket talán már oda se nézve tudna tökéletesen felidézni.
Alfred hangja tereli vissza a valóságba és tükörsima arccal pillant a férfi arcára. Keres valami apró rezdülést, bármit, amiből következtethet. Bármit, ami elárulja, hogy mi lesz ezután.
- Csupán egy kérdés. Mit tettél volna, ha nemet mondok a... felkérésre? - kérdi kissé tán feszültebben, mint korábban. Nem azért, mert félne, rég nem félti már saját magát. Nem... csupán tudni akarja, hogy volt-e választása. Hogy végül megéri-e majd szemen köpni magát és a nézeteit egy ismeretlen miatt.
- De gondolom jobban járok, ha nem teszem. - Egy pillanatra lehunyja a szemét és a következő pillanatban kékjei ismét a kötésrúna halmazt vizsgálják. Ahogy megkapja a papírt, térdére téve kezdi felrajzolni a mintázatot, miközben próbálja minden mellékzönge nélkül hallgatni a férfit. Számított erre a válaszra, nem is ül ki semmilyen reakció az arcára. Csupán kissé homlokráncolva néz hol a lapra, hol az előtte heverő tag bőrére.
Ahogy Alfred hangja elhal, először őrá pillant, majd követi a tekintetét. Nem mozdul egyelőre, figyel minden apró mozdulatot. Rengeteg kérdés tolul a nyelve hegyére, de erőnek erejével nyeli vissza majdnem mindet.
- Mit fogsz csinálni vele? - tudja, hogy nem rá tartozik. Tudja, hogy jobb lenne, ha nem kérdezne, ha nem mászna bele ennél jobban, de... nem tud mit tenni, hisz ha akarta, ha nem, már mindennek a részese.
Sóhajtva áll fel és halad el Alfred mellett, hogy ne is kelljen a kelleténél többet az ébredezőre néznie. Próbál csakis arra koncentrálni, mai miatt itt van. Az íróasztalhoz sétál és egy pillantással kér engedélyt, hogy elfoglalhassa azt.
- Nem tudom mennyi időbe fog telni, az ilyen kötésrúnák túlságosan sok tényezőből épülnek fel. De kíváncsi lennék, hogy számomra mit jelent az általad kínált idő... - néz rá, kissé megemelkedett szemöldökkel, közben megrándul a szája széle. - Halat ennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha életed egy olyan szakaszába érsz, amikor úgy érzed, révbe értél, és már nem tudsz mást tenni, mint kiülni a gusztustalanul kedves kis házad teraszára megiszogatni a limonádédat, akkor az, hogy mire vágytál az életedben, vajon számítani fog-e? Mi, emberek, rengeteg mindenre vágyunk, néha túlságosan is a vágyaink rabjai vagyunk, ami nem baj, hiszen ezen vágyak nélkül lennénk egyszerű ösztönlények. Mégis, ha leültetnének és szembesítenének a vágyaiddal, amiket el akartál érni az életedben, mert a lehetőségek adottak voltak hozzá, akkor büszkén felelnéd azt, hogy az összeset elérted? Kötve hiszem, és nekem ne hazudj. Sok mindenre vágyunk, sok mindent szeretnénk, és még több mindenhez vannak lehetőségeink, de ha ezekkel a lehetőségekkel nem élünk, akkor teljesen mindegy, az élet hányszor gördíti elénk azt. Mert vágyakozni mindenkit tud, de tenni értük, elérni azokat, már teljesen más lapra tartozik, hiszen ha neki nem kellett megküzdenie az elismerésért, akkor nekem miért kellene? Ugye, mennyire egyszerű felfogni így a világot? Hátborzongató lehet szembesülni ezekkel, amikor vidáman iszogatnád a limonádédat, de az élet, bár lehet habostorta, de a cseresznye mindig hiányzik a tetejéről.
Mosolyogva nyújtok felé mindent, amit kért, és mikor elveszi tőlem, hátrálok az asztalig, ajkaimon ugyanaz a mosoly játszik. Könnyed mozdulattal döntöm csípőmet ismét az asztallapnak, nagyot szusszanva hajtom le fejemet. Lassan, már megfontoltan emelem pillantásom végül vendégemre, amikor a kérdés felhangzik. Halk nevetésem tölti be a tágas irodát, a könyv halmok fogják fel azt. Fejemet hátra vetem, miközben a visszafogott nevetés csillapodik. A tökéletesen festett plafont kezdem el szuggerálni, amelyen a védelmi intézkedések tökéletesen látszanak, mintha már hullámozna az egész felület. Mint a bensőm. Törni és ölni akartam, amikor elém hozták a férfit, mindent felégetni magam körül, megbüntetni azt, aki ezt tette, aki azt hiszi, hogy ezt büntetlenül megteheti velem. Pillanatokra vesztettem el a fejemet csupán, mégis éppen elég volt ahhoz, hogy rájöjjek; nem hagyhatom, hogy elérjék azt, amit akarnak. Nem fognak gyengének látni.
- Ha nemet mondasz, akkor a csuklya visszakerül, hogy véletlenül se tudhasd meg hol vagyunk – bátorítóan mosolyodom el felé, mielőtt folytatnám. – Valószínűleg a segítséged után is így fog történni, azonban nem kapsz felejtés átkot mellé. Mindig adok választást – egyetlen egy olyan apró jel sem látszik rajtam, amely arra engedhetné következtetni Sébastient, hogy hazudnék. Nem kenyerem a mismásolás, főleg nem egy olyan helyzetben, ahol a segítséget én várom el mástól, és jelenleg éppen ez a helyzet. Kiszolgáltatottnak kellene éreznem magam? Aligha. A segítségkérés nem egyenlő a gyengeséggel, mert a szabályokat ugyanúgy én írom, akár tetszik, akár nem.
Tekintetemből eltűnik a csillogás, ahogy a férfit szuggerálom. Nem mozdul meg többet, ujjaim engednek ki ökölszorításomból. A kérdés meglep, arcomra talán ki is ül egy pillanatra, azonban a kedves és bátorító mosoly még így sem tűnik el onnan. Bátor.
- Még nem döntöttem el – vonok aprót vállaimon. Le nem veszem róla szemeimet, ahogy feláll, majd az asztalhoz indul, aprót biccentek, hogy csak nyugodtan, majd ahogy ő helyet foglal, lököm el magam az asztaltól. Kényelmes léptekkel közelítem meg a dohányzóasztal köré tett bőrfotelok egyikét, könnyedén helyezkedem rajta, végül ismét Sébastienre pillantok. – Leginkább attól függ, hogy mit tudsz mondani – ha visszavezeti nekem, ha meg tudja tenni, akkor mindent az fog eldönteni. Túl sok módszer, túl sok lehetőség áll itt most fenn, de dönteni márpedig tudni kell, és én meg fogom hozni a döntést, ha odajutunk. Még akkor is, ha ez egy emberem elvesztésével jár. Mert akkor már nem az én emberem.
- Számodra az idő nem fontos, amit itt töltesz, mégis megpróbálom az összeset kínálni, ami kellhet. Amennyire csak vágysz – emelem nadrágom térdrészéről tekintetemet vendégemre. - Kielégítő a válasz? - aprót bólintok a rendelésre, ami már le volt adva abban a pillanatban, hogy kiejtette a száján. A száján, ami olyan információkat fog velem megosztani hamarosan, amikre szükségem van. Amiket vágyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Megemelkedik enyhén a szemöldöke, ahogy összerakja a nő által küldött finom utalásokat, jelzéseket. Számított ezekre az első pillanattól fogva, ahogy még a nézőközönség előtt kezet fogtak és valami megmagyarázhatatlan kis bizsergést hagyott hátra Nora érintése, de arra nem számított, hogy ilyen hamar kezdetét veszi a játszma.
- És kapni is, gondolom - mondja és csibészes kis mosolyra húzódnak ajkai, úgy pillant a nőre. Szórakoztatónak tartja a szavait és magában el is könyveli a helyzet iróniáját. Hisz ő pontosan tudja ezt. A Roxfortos évek alatt gyakran megfordult eme helyiség nagytestvérében és egyszer sem büntetésért állt sorba. Rengeteg plusz tevékenységnek aktív tagja volt, dicséretekért kellett házhoz jönnie és az általa előadott órákat is eme mások számára tiltott paradicsomban írta meg. A tanárai hálát rebegtek érte, míg diáktársai java a pokolra kívánta őt. Valahol izgatottan várja, hogy Nora melyik csoportba fog tartozni.
Jókedvűen nevet fel a nő szavaira, miközben lezser terpeszbe pakolja lábait, úgy támaszkodik meg a térdein és kékjeit a gyönyörű arcra függeszti. Mégis mi újat mondhatna, amivel Nora ne lenne tisztában? De a valódi kérdés inkább az, hogy számít-e ez egyáltalán?
- Gyönyörű, karizmatikus, elbűvölő... - kezdi sorolni és ahogy egyre halad előrébb, úgy szélesedik a vigyora is, ami még inkább fiatalít az amúgy is kamaszos külsőn. Nem szokott játszadozni, de ez most egészen kedvére való.
- Tudtommal nem csak a mosolyom miatt kaptam felvételt. - De erősen közrejátszott. Mégsem mondhatni, hogy büszke lenne a külsejére. Nem arról van szó, hogy nincs megelégedve magával. Inkább úgy érzi, hogy ez nem az ő érdeme. Viszont a szakmai tudása az egy olyan pont, amire megéri büszkének lenni.
Nora kérdésére mosolyogva billenti oldalra a fejét kissé és méri végig. Kezét lezseren előrenyújtja, majd ha a nő végre véget vet a kettejük közötti térnek, tekintetét egy hosszú pillanatig egybeolvasztja a másikéval. Nem csinál semmit, nem közelít, nem vonja közelebb. Végül szó nélkül emeli meg jobbját, hogy óvatosan végigsimítson a nyakán, ezzel eltűrve a tincseket az útból.
- Tökéletes szögek, határozott vonalak... Igazán figyelemre méltó - búgja immár halkan, majd félmosolyra húzódnak ajkai. Kezét úgy húzza vissza, hogy a nyaka érzékeny vonalát végig tudja még simítani. Figyelemre méltó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Zajlanak az események hősnőnk életében. Néhány nap leforgása alatt teremtett magának és kislányának új életet. Mi ez, ha nem átütő siker? Az bizony. Ráadásként már ma kezdett is a rádióban. Az első adás lement, ami igazából egy bemutatkozás volt. Figyelemfelhívás, hogy bizony jövő szerdától kezdve hetente három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken Elektra felelni fog, méghozzá a hallgatók kérdéseire. Várják a beérkező baglyokat, hollókat, galambokat vagy bármilyen postás lényt, még a olyat is aki kétszer csenget. Imolára a nagymamája vigyáz. Már mindketten az igazak álmát alusszák, hiszen késő éjszaka van. Ugyan ez az adás most csak másfél órás volt, így is lassan éjfélt üt az óra. De Elektrának nincs kedve még hazamenni. Hajtja a kezdés előtt elfogyasztott rituális adásnyitó kávéadagja. Ezért lépteit a ragyogóan tiszta csillagos ég alatt egy régi kedves helye felé veszi. Reméli, hogy azóta, hogy elballagott nem lett riasztó bűbájokkal levédve. Már közel jár, amikor furcsa sziszegő hangot hall meg. Előhúzza pálcáját és egyre közelebb oson és, hogy jobban lásson pici fényt gyújt a bűvös vessző végén. De csak egy alakot pillant meg, aki sprével fúj egykori kedvenc búvóhelyére. Felbuzog benne kíváncsiság, meg a koffeinlöket és kilép a fák mögül.
- Az valami faszerűség lesz? - hangzik el a legabszurdabb a kérdés, amit csak feltehetett. Mivel teljesen egyértelmű, hogy nem látja tisztán mit csinál az illető. Viszont ezzel Elektrának máris célja van. Ha csak szimplán rákiált a rongálóra, hogy "Hé te!" azzal simán ráijeszt és akkor a másik biztos elrohan. Így viszont jó eséllyel fog érdeklődni az iránt, aki figyeli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Terve bevált, ahogy számított is rá az idegen alakjából. Már amennyit látott belőle annál a kevés fénynél. Kicsit közelebb sétált és nagyobb fényt bűvölt pálcája végére, hogy megnézhesse magának. Közben figyelte, ahogy a lány beszélt. A szavai egy tizenévesé voltak, de a tartalmuk mélyebb tudást jelzett Elektra számára. Aki ismeri a mondákat az érdeklődő és kötődik általában a gyökereihez, a családjához. Következtet gyorsan, bár rég használta ismereteit, Azóta nem elemzett ki egyetlen embert sem a hangja és a külleme alapján, hogy az első gyermeke megszületése után otthagyta akkori állását lakóhelyük rádiójánál.
- Északi mitológia? - jön az újabb kérdés, ha már elsőre így beletalált. Meglehet a lány - mert bizony az éjszaka művésze egy serdülő korú leányzó - befejezi amit elkezdett, mégis szóba állni látszik vele. Ezt jó jelnek veszi és anyai ösztöne azt súgja, hogy ne hagyja magára, ha már így összefújta őket a szél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Vagy úgy… - húztam el a szám sajnálkozóan. Az egyetlen dolog talán, amit a vámpírokban irigyelni lehet számomra, az a végtelennek tűnő koruk volt, semmi több. És neki még ennyi se juthatott, mert durván fogalmazva, neki csak félig sikerült átváltoznia. A vérivás undorító dolog. Kedvem támadt tőle megkérdezni, hogy mennyire érzi ellentmondásosnak a fogyasztását, mert bár rá van kényszerülve az ösztönei által, mégis a tudatának át kellene fognia, hogy mit művel olyankor valójában, és ezzel véleményem szerint nehéz lehet megbirkózni. De mégis hallgatag maradtam, mert ugyan kötetlen beszélgetésre hívott, a lelkébe azért nem akartam beletaposni. Sokkal jobban állt neki, amikor mosolygott, mintsem hogy ingerülten válaszolgatott, még ha eddig sosem nézett rám szúrós szemekkel, bármilyen bunkón is viselkedtem vele. A teaivás számomra szent dolog, a forró nedű ellazít, kikapcsol, feltölti a belsőmet. Alig vártam, hogy hamarosan megtapasztaljam az élményt, kinek volt kedve vériváson gondolkodni.
Bűntudatot éreztem, amiért érdekelni kezdett egy damfír. Aztán ez az érzés tovább erősödött bennem, amikor igent mondtam a találkozóra, holott nem voltam biztos benne, hogy készen álltam bárkit is közelről megismerni. A történeteit tovább hallgatva szégyelltem, de az iránta érzett sajnálatom kezdett eluralkodni bennem. Nem csak azért, mert olyan életformát élt, amilyet, hanem a kalandos fiatalkori beszámolója végett is, amit utána tovább tetéztek azok az információmorzsák, amiket lépésenként adagolt a magánéletéről, állítólagos baklövéseiről. Hamar világossá vált, hogy önző céljaim eléréséhez túlságosan segítőkész személyiség volt, s már másnapra kérhettem volna tőle egy többoldalas szakkönyv-listát a fajáról, ha akartam. Netán részletes élménybeszámolót arról, hogy hogyan érzi magát így. Nem tudtam biztosan, mert nem akartam belegondolni, sem elbízni magamat ilyen tekintetben. De tudtam, hogy fájdalmas lett volna neki ezekről beszélni, és azon is kaptam magam egyúttal, hogy már rég nem a tárgy, vagy a specifikus jellemzők hoznak lázba, hanem a nagy egész, aminek csak egy szelete az a sajátságos életvitel, amit épp felmértem, hogy mennyire kompatibilis az enyémmel.
- Nem teljesen értem. Miért nem engedtek olvasni a könyvesbolti kínálatból sem? – vagy ha igen, az miért nem volt elég a számára.  Csillogó szemeimmel álmélkodva figyeltem minden mozdulatát, ujjaimat imaszerűen kulcsoltam össze magam előtt az asztalon. Megálltam, hogy ne kommentáljam a kereskedésüket. Majd utánakeresek. De nem úgy tűnt már, mint aki hálás és jó viszonyt ápolt a családtagjaival, s az üzlet miatti rajongótáborához tartozónak se akartam érzékeltetni magamat. Megszoktam már, hogy rangos beszélgetőtársaim is akadtak olykor, talán azzal tudna igazán meglepni, ha azt közölte volna velem, hogy ő a dél-koreai elnök fia.
- Orvos, de most Afrikában vendégtanár. Idősebb korára elkapta valami humanitárius-trend. A karrier miatt csinálja, jól mutat az önéletrajzában – mosolyodtam el gúnyosan, némi haraggal a hangomban, amiért apámmal együtt még mindig megmaradtak karrieristáknak, mely gyerekkori sérelmeim fő kiváltója. Biztosan leordította volna a fejem, amiért így nyilatkoztam róluk egy idegennek, még ma már évek óta elváltak, amióta apám kétes ügyletekbe keveredett. Róla nem véletlenül nem akartam beszélni, azt meg már tudta, hogy egyke vagyok. Sajnáltam is persze, hogy a családomról én sem hozakodhattam elő vidám történetekkel, hogy oldjam a hangulatot, de hát ez van. – Igaz – engedtem el a közös iskolaéveket. Már nem számít, de legalább a Bagolykő közös pont volt a múltunkban.
- Kortárs válogatás. Főként akvarell – húztam el a mézesmadzagot. Direkt olyat kerestem korábban, amíg benne voltam az otthoni festegetésben, amibe frappánsan belekényszerített. Vagy csak szembejött velem a meghívó, ahogy a technikája után kutattam, már nem tudom. Önelégült vigyorral figyeltem Min Jong lelkesedését. Roppant könnyű megfogni egy művészlelket az ilyenekkel. – Majd rangsorolunk – jelentettem ki sejtelmesen. Nem bántam volna, ha több programon is velem tartott volna a jövőben, az eddigiek alapján remek társaság, csak néha nagyon zavarba tudott hozni, mert hozzám képest sokkal energikusabb jelenség.
Finoman végighúztam a mutatóujjam a homlokomon, amin mintha éreztem volna az ő forró érintését a levegőből. Nem tudom hogyan csinálta, de kísérteties nyugalmat éreztem, ami alatt ő viccesen próbálta kiolvasni onnét a mintaférfiségem. Amilyen jó volt elképzelni, olyannyira jólesett hallani, még ha tudtam is, hogy csak szórakozott velem. Vettem egy mély levegőt, s vártam, hátha beszívom a teaház illatával együtt az ő kölnijét is. Nem húzódtam el, inkább döbbenten ültem higgadtan, mintha transzba esett kisgyermek lettem volna egy szertartás alatt, s csak a hiánya térített észhez, mikor visszaült a helyére.
- Szóval te sokáig nem a saját utadat jártad? – törtem meg a pillanatnyi csendet. – Nem akarlak megsérteni – hintettem el a véleményem, de sokkal kevésbé zavart, mint korábban. A hosszas csendből, ami alatt a kezeit csodáltam, a kiérkező rendelésünk zökkentett ki, amit udvariasan megköszöntem a pincérnőnek. Immáron a gőzölgő teám felett ülve szóltam hozzá.
- Csak elbambultam, ne haragudj – hazudtam zavartan, s az asztal alatt, véletlenül vagy sem, de néhány pillanatig összeérintődött a térdünk, amíg az iváshoz készülődtem elő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Azt hiszem sikerült eloszlatnom mindenféle illúziót a létemmel kapcsolatban. Nem mintha ettől jobb lenne. A tekintetébe egyfajta sajnálkozás kerül és ez sokkal zavaróbb. Mert bár aggasztott, hogy miért érdeklem ennyire, a lelkesedés a szemeiben, a vágyakozás valami kis információra kellemesebb volt, mint a sajnálkozás. Nem szeretem, ha sajnálnak, nincs rá szükségem. Mégis tudom, érzem, hogy bármit mesélek neki az csak erősíteni fogja ezt a fajta sajnálatot. Akkor miért teszem? Talán mert a lelkemnek könnyebb, mert valahányszor elmondom mindig egy leheletnyivel könnyedebbnek érzem magam.
- Más könyvesboltokéból. A sajátunkban azt csináltam, amit akartam. Már amíg a könyvek megmaradtak látszólag újnak – erre elmosolyodom, s felelevenednek lelki szemeim előtt olyan alkalmak, amikor ez nem teljesen sikerült. Ahogy Kwonnal vagy a barátaimmal lázasan próbálkoztunk menteni a menthetőt. A büntetésekre nem gondolok, a csíny izgalma mellett azok mindig eltörpültek. Egy kicsit talán elmélázok ezen, de aztán az iskolán át Martin is mesélni kezd kicsit magáról, én pedig inkább rá figyelek. Érdekel, sokkal  jobban, mint hinné, magam sem értem miért.
- Milyen orvos? – kíváncsiskodom tovább, bár nem róla van szó, mégis reménykedem, hogy a válaszaiból valami mást is megtudhatok róla. Az már egyértelmű, hogy nincs elragadtatva a szülei hozzáállásától, de emiatt nem hibáztatom. Nekem mindig ott volt Kwon, hogy valakivel túl tegyem magam az esetleges rosszon, de vajon neki volt-e valaki, aki mellé állt, ha szembeszegült a szülői akarattal? Elsőre azt tippelném, hogy nem. Ez pedig a viselkedését is megmagyarázná számomra.
- Kortárs akvarell? – ezen el kell gondolkodnom, fogalmam sincs milyen lehet, mármint egyetlen mai festőt sem tudnék említeni, aki akvarellel dolgozik, viszont ezer meg egy „amatőr” alkotót követek instán és más platformokon. – Menjünk! – adok teret végül a lelkesedésemnek, és kíváncsiságomnak, nem árt, ha tágítom a látóköröm ezen a téren.
- Jó. Nálam jelenleg a galéria az első... – vágom rá gondolkodás nélkül a rangsorolásra, de igazából az tetszik jobban a dologban, hogy ez még sok lehetőséget kínál találkozókra.
A homloka figyelése amúgy nem annyira érdekes. Sokkal inkább az, hogy nem húzódik el, pedig inkább azt vártam volna, de ez kellemes meglepetés, és jó érzéssel is tölt el. Az illatát is beszívom még mielőtt visszaülnék és magamban azt elemzem. Van benne valami nyugtató, nem túl erős, mégis férfias. Kifejezetten kellemes. Illik hozzá.
- Ha nem veszítem el a varázserőm, akkor most sem tudnám teljesen azt járni – húzom el a számat, mert ez a keserű valóság. Nem mintha így azt járnám, amit szerettem volna. De a körülményekhez képest most tudok variálni. Ha pedig varázsló maradok, akkor a bolthoz láncolva élném a napjaimat.
- Ez egy rendkívül diplomatikus válasz – nevetem el magam. De azt hiszem értem. Eddig is úgy véltem, hogy jóval konzervatívabb nálam. Még jó, hogy nem akkor futott belém, amikor kék vagy rózsaszín volt a hajam. Bár lehet őt a szőke is sokkolta volna. Mindenesetre majd igyekszem nem mutatni. Ha beszélek nem feltűnő, csak ne feledkezzek meg magamról, mert olyankor tudom, hogy akaratlanul is szórakozni kezdek vele.
Hogy mit néz, azt sajnos nem tudom meg, mert megérkezik a teánk és ez a kis interakció a beállt kellemes csendet is megzavarja. Egy kurta köszönömmel illetem a felszolgálót, mert igenis rosszkor jött, de aztán ez a kis rossz érzés is megszűnik, ahogy épp csak hozzáér Martin térde a térdemhez. A bögrémért nyúlok s közben jóleső melegség jár át. Bár azt hiszem, ez nem a tea még, de nem is foglalkozom vele. Két kézbe fogom a csészét és egy darabig csak szorongatom. A teát valamiért nem szeretem túl forrón inni. Addig is míg az enyém ihatóra hűl, a tekintetem Martinon nyugszik, őt figyelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az embert a döntései határozzák meg. Az, hogy mi lapul meg egy-egy választás mögött, hogy mi vezetett odáig, nem számít. Csak az a lényeges, amit mások a saját szemükkel láthatnak. Mindegy, hogy jó ember vagy-e, ha a társadalom számára megkérdőjelezhető útra lépsz egy rád kényszerített helyzetben. Teljesen mindegy, mert ők látják, mert ők akkor már tudják, hogy minden korábbi mosoly, kedves szó, gyengéd érintés nem volt több, mint hazugság. A jó mindig múlandó, természetes, míg egy rossz lépés béklyóként követi az embert egész életében.
Feszült figyelemmel várja Alfred válaszát. Tudni akarja, hogy lökték vagy ő maga lépett gondolkodás nélkül a rossz ösvényre. Míg eddig kínosan ügyelt a makulátlanságára, most önnön kíváncsisága ejtette a vászonra a mocskot. De tudja, hogy már teljesen mindegy, hogy volt-e választása vagy sem. Mert ő már döntött, még mielőtt megtudhatta volna a feltételeket. A lehetőségeket. Saját magát hozta kínos helyzetbe önnön tükörképe előtt. Arról nem is beszélve, hogyha kiderül, büntethetővé válik, a közreműködésért. Egy bizonytalan lépés miatt vált ingoványossá a talaj a lába alatt egy pillanat alatt.
- És mennyire vagy fair játékos emellett, Alfred? - Csupán kíváncsiság cseng a hangjában, rosszallásnak nyoma sincs. Ki tudja, lehet, hogy ugyanígy cselekedne, ha a férfi helyében lenne. Viszont úgy nehéz nyilatkozni, hogy fogalma sincs, hogy mégis hol a helye a másiknak. Mégis mennyire illegális mindaz, amit a hétköznapjaiban művel? Mennyi vér tapadhat a kezéhez vagy a beosztottjaiéhoz? Rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Koránt sem egyformák az erőviszonyok. Lehetnének egyáltalán? Alfred is biztosan kockáztat azzal, hogy idehozatta, de ha az egymásról tudott információkat nézzük, közel sem annyit, mint Sebi. Pedig a tudás az ő fejében van. Rajta múlik, hogy mennyit és hogyan árul el.
- Magyarul rajtam múlik - mondja, miközben komoly arccal néz felé Alfredre. Ahogy leül, hátradőlve mered a papírlapra. Ha nem teszi meg, akkor talál mást, akit talán kevésbé érdekel a dolog kimenetele. De már résztvevővé vált és ha ki is hátrálna, a lelkén száradnának a következő lépések, még ha előtte homály is fedné őket. Ha eddig lett is volna, mostanra elfogytak a lehetséges menekülőutak.
Sóhajtva hajol előre és kezdi el a munkát. Keze szorgosan jár a lapon, ahogy elemeire bontja a kötésrúnákat. Vannak teljesen egyértelmű elemei, amik mindennapiaknak mondhatóak, csak nem épp más testén, pláne nem engedély nélkül. Undorító, alávaló megoldás, mégis elegáns és hatásos.
- A vágy és a szükség jelenleg két teljesen eltérő aspektus, nem gondolod? Az időm itt annyi, amennyire Te vágysz és amennyire Nekem van szükségem. A mennyiség azonos, de az érzete nem is lehetne különbözőbb - mondja végig kimérten, fel se tekintve a munkából. Több szempontból is megvizsgálja a betűket, egyesével vesz számba minden egyes jelentést, ami csak az eszébe jut. Próbál gyorsan dolgozni, hogy a vágyott és szükséges idő mindkettejük számára a minimumra korlátozódhasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Még mindig nem teljesen világos… De hiszen bármit el tudtál olvasni, amit csak akartál. Miért hiányzott mégis a könyvtár? – ráztam meg a fejem, még ha tudtam is, hogy ez egy fájó téma lehetett a számára. – És azt amúgy megkérdezhetem, hogy hogyan kötöttél ki Magyarországon? – talán nem sejthette a kérdéseimből, de egy kulcsmondatra voltam kíváncsi a részéről, amitől még függővé tettem, hogy mennyire jártunk hasonló, vagy éppen ugyanazon cipőben, ha összevetettük a múltunk stációit. Tudni akartam, hogy megvolt-e bennünk az a közös, amit elképzeltem, és ehhez bevállaltam azt is, hogy kissé egyenes kérdések felé kezdtem elmenni, ám abban a hitben ringattam magam, hogy Min Jong lelki sebei begyógyultak már annyira, hogy tudjon ezekről beszélni. Elvégre miért mosolyogna olyan bájosan, ha nem így lenne?
- Gyermekorvos – közöltem vele savanyúan és elhadarva. Számára ez akár üdítően is hangozhatott, vagy valami idilli személyiséggel ruháztatja fel anyámat. Ha jobban belegondoltam, apámhoz képest ő még a jobbik eset volt. A többi gyerekkel egész jól elboldogult, a sajátjával ment félre valami, amikor hatással lettek rá az aranyvérűekre jellemző rögeszmék, s rákapcsoltak a szándékos elkülönítésemre, hogy még véletlenül se kerüljek olyan társasága, ami nem illik az ő elképzeléseikhez. Aztán még sok más egyéb olyan döntés következett, amit hosszú lenne felsorolni, de mind lemondásokkal járt, utóbb pedig semmi hasznuk nem akadt. De összességében észhez tért, és így felnőttként jobb lett a kapcsolatunk. Évente többször meglátogatom őt, amióta a Romberg ággal mondhatni megszakította a kapcsolatát, és átmeneti jelleggel, de berendezkedett az afrikai mágusképző falai között. Hogy ebben az is közrejátszik-e, hogy ezáltal nekem is bejárásom adódik a helyre, és jobban tanulmányozhatom a helyi varázsvilágot, abban is biztos vagyok.
-  Majd beszéljünk meg egy időpontot – ajánlottam fel megoldásként, ha már nagyon is lelkes volt aziránt, hogy galériába mehessünk. Nyilvánvalóan elmosolyodtam, amikor meghallottam, hogy számára a galéria az első. Tudtam ezt jól, nem is terveztem másként. – Ezzel megleptél. Én azt hittem, sajnálod, hogy így alakult. Biztos nehéz lehet, mármint ez az egész… – mintha megindult volna a karom a keze felé, de aztán megtorpantam, ahogy mélyen a szemébe néztem. Egy kicsit rá akartam játszani arra, hogy együtt érzek vele, vagy inkább a valódi érzelmeimet akartam belekényszeríteni egy szerepbe, amit eljátszhattam, azzal ringatva magamat, hogy valójában nem gondoltam komolyan. Mégis egyre jobban tudni akartam az idekerülése kalandosnak ígérkező történetét, ahogy azt is el akartam érni, hogy indirekt módon kapjak beszámolót a félvámpír-létéről.
- Ha annyira zavarna, akkor már nem ülnék veled szemben – húztam ki magam a székemben, és még fel is nevettem egy pillanatra. Nem tettem hozzá, hogy ez még változhat, mert ha sokáig nyújtogatja felém, akkor kiüldözhet vele a világból, de akartam neki adni még egy esélyt. Általában mindenkinek van valami hibája, magamról pedig tudom, hogy válogatós tudok lenni, és roppant kritikus. Min Jong nagyon kedves volt, hogy elintézte a dolgokat, és odaadta azt a listát, úgyhogy nem érdemelte volna meg, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam.
Hosszasan néztem őt, amíg a teánk kihűlt. Hozzá hasonlóan a forró bögrét szorongattam az ujjaim között, s azon gondolkodtam, hogy vajon adjak-e hozzá cukrot, s ha igen, milyet. Kiraktak még citromot és egyebeket is, amikkel ízesíteni lehet, ha nem önmagában szerette volna fogyasztani a betévedő. Tej ehhez nem járt persze, szép is lett volna. Kissé közelebb hajolva beleszagoltam a gőzbe, hogy érezhessem az intenzív illatot, s összefusson tőle a nyál a számban. Mégiscsak valamiféle szertartásszerűség kellett volna, hogy ez legyen a teaházban, nem holmi limonádézásra hívott.
- Őszintén megvallva, nem gondoltam volna, hogy ma itt fogok veled ülni – nyögtem ki zavartan, csak hogy megtörjem a csendet. Eddig bírtam ugyanis, hogy aztán lesüssem a szemeim és a továbbiakban a teámra koncentráljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Talán mert tiltva volt? Tudod a szomszéd kertje mindig zöldebb – próbálom viccesen elmagyarázni, aztán folytatom – Egy boltban nem lehet nyugodtan olvasni, hiába nagy, és hiába lehet elbújni. A vevőket ki kell szolgálni, segíteni ilyesmik... – toldom hozzá azt az indokot, ami a legtöbb ember számára elfogadhatóbb. Nekem mondjuk az első indok volt az igazi, de tény és való, hogy elég sokszor zavartak meg betévedő emberek olvasás közben. S mint tulaj, nem tehettem meg, hogy nem figyelek rájuk. Hiába van tömérdek alkalmazottunk, a jó üzlethez hozzátartozik a vevők felé mutatott kitüntetett figyelem is. Ez olyasmi, amit a jelenlegi boltomban nem igazán gyakorlok, csak ha úgy látom szükséges. Viszont tudom, hogy sok művész csemete eléggé introvertált és egyáltalán nem vágyik rá, hogy megszólítsák, szívesebben nézelődik csendben és keresi, amire szüksége van.
- Itt biztos, hogy nem keres senki sem – vonok vállat könnyedén. Bár jóval több van a dologban ennél, egyelőre nem szeretnék többet mondani.
Magamban elraktározom az információt, hogy Martin édesanyja gyerekorvos, de nem faggatom tovább erről. Láthatóan nem a kedvenc témája. Vannak ötleteim, hogy mi lehet ennek a hátterében, de egyelőre jobb nem firtatni.  Azért remélem, hogy ha többször találkozunk ez is, ahogy sok más is magától jön majd. Az pedig, hogy lesz folytatása a mai napnak, egyre bizonyosabbá válik. A galéria említésére lelkes leszek, még ha van is bennem némi félsz, hogy nem lesz annyira felemelő, mint szeretném. Abban sem vagyok biztos, hogy maga a galéria hoz-e lázba, vagy a lehetőség, hogy együtt töltsek egy kis időt még vele.
Talán az arcomra van írva, hogy azért aggaszt is a dolog, vagy csak a tegnapi kirohanásomat értette meg mostanra jobban, nem tudom, de a szavai nagyon jól esnek. Bólintok is rájuk, aztán elmosolyodom.
- Sajnálom is. Azt hiszem. És hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hiányzik. De pont emiatt... – megakadok többször is, fura félmondatokat kreálva. Látszik, hogy nem is tudom, hogy mondjam ezt. Egy pillanatra a fal felé fordulok, de aztán ismét Martin szemeibe nézek. – Biztos kellemes lesz. Elvégre remek társaságom lesz mellé – bizakodónak hangzom, de közben azért vágyom egy fajta megerősítésre, hogy valóban jó lesz, hogyha elfogna valami szomorúság, akkor számíthatok egy kis lelki támaszra. Nem kérem tőle, nem tehetem, hiszen alig ismer. Mégis ebben bízom, és ebben a képzelt hitben megyek bele. Na meg mert, legbelül, hiányoznak az ilyen kiállítások és már régóta el akartam menni egyre.
A piercingemről már sokkal könnyedebben beszélek, még ha annak idején, valóban rossz is volt nagyon az egész. Pedig így jobban belegondolva ez csak az első lépés volt az életem „tönkre tételének”. Az első azt akarom hogy fájjon, hogy ne a mellkasomat maró érzés járjon folyamatosan a fejemben. Aztán jött a többi önpusztító dolog, és így a damfírság is.
Mosolyogva nézem, ahogy kihúzza magát, mintha büszke lenne magára, hogy nem rohant még el a látványtól. Én meg csak vigyorogva megcsóválom a fejem s bár nagy bennem a késztetés, hogy újra megmutassam, visszafogom magam és bölcsen nem mondok semmit.
A teámat szorongatom, magamban elemezve a jelenlegi helyzetet. Kicsit talán bele is feledkezem, ahogy Martint figyelem. Nem jut eszembe, hogy akár zavaró is lehet, ahogy nézem, vagy hogy mondanom kéne valamit.
- Miért nem? – kérdezek vissza, mert bár én sem gondoltam volna, mégis csak én vagyok az, aki többet beszél, szóval ideje, hogy kicsit ő is valljon magáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Egy kicsit olyan volt, mintha nem is magáról beszélt volna. Vele ellentétben számomra nehéz nem elfogultnak lennem, ha a szüleimről, vagy gyerekkoromról kérdeznek. Próbálta humorosan elmagyarázni, ami ezáltal a napnál is világosabb volt előttem, mégis én másképp működöm. Nem rejtem véka alá a véleményemet, mert nem az a típus vagyok, aki szépít, inkább a nyers igazsággal szembesítem az illetőt, amihez bizony savanyú pofa, míg máskor keserédes mosoly társul, attól függ, hogy mennyire tartom mulattatónak a beteges gondolkodásukat. Számtalan abszurd szituációval példálózhatnék, hogy illusztráljam a káros neveltetésemet az érdeklődők előtt, noha általában megkímélem magamat attól, hogy utána sajnálkozó megmondó-emberek előadását kelljen hallgatnom.
- Indokolatlan szülői szigort sejtek – sóhajtottam fel, nagyon is tudva, hogy miről volt szó. Még mindig arra ment ki a játék a részemről, hogy azt a bizonyos megállapítást halljam, ami ennek a megerősítése, függetlenül attól, hogy látszólag teljesen beletörődött ebbe, és már nem haragszik úgy rájuk, hogy ez bármiféle lelki sebet ejtsen rajta. Ő úgy tűnt, megtalálta önmagát, még ebben a torz, belekényszerített testben is, és most minden problémát lepergetve képes velem homlokráncolás nélkül teázgatni, mintha csak az időjárás lenne terítéken. Belőlem viszont az indulatok beszéltek. Nagyon irigy voltam.
- Nahát, akkor mégse volt véletlen az a napszemüveg, tudtam én – viccelődtem tovább a magam módján. Teátrálisan, de elég halkan ahhoz, hogy más ne hallja, ami talán a helyiség mágiájából adódóan amúgy is lehetetlen. – Azért ez így ijesztően hangzott ám, de remélem nincsenek rosszakaróid. Elég sok aurort ismerek, szólj nyugodtan, ha védelemre van szükséged. Elintéznek bárkit, hidd el - hajoltam közelebb az utolsó mondatra, majd egy pillanatnyi gyilkos mosollyal az arcomon hátradőltem a székemben, és ismét egy kifejezéstelen ábrázattal nézhetett farkasszemet. Fontoskodónak tűntem, de nem nagyzoltam, mert valóban jelentős kapcsolati tőkével rendelkeztem már a Minisztériumban. Le akartam venni a lábamról az ismertségeimmel, amivel közvetítőként még egy kis anyagi haszonnal is megörvendezhetett volna, de a legfőbb célkitűzés persze az ok volt, amiért ez a befolyásos damfír ebben a porfészekben vert tanyát. Prózai lett volna persze, ha ő is az iskola utáni szerelemvágyból maradt volna a falu nyakán, de akkor meg az volt számomra homályos, hogy tanulni minek jött ide, s vajon hol változott át olyanná, amilyen most.
- Emiatt...? - ismételtem meg az utolsó mondatát, hátha ennek hatására kezdte folytatni. Türelmes voltam vele és megértő. Egy pillanatra mintha magamat láttam volna, ahogy küzdtem a szavakkal, ha kellemetlen helyzetbe hoztak. Volt valami élvezetes abban, ahogy szépen-lassan megbirkózott a szavakkal, és sikerült kimozgatnom a komfortzónájából. Kíváncsi voltam, hogyan reagált volna, de a szavai folytatását túl tágan értelmeztem. Pont emiatt az, aki. Azt hiszem, valami ilyesmit akarhatott mondani. – Ugyan, ne hízelegj. Ilyet se nagyon mondanak rám – pirultam el, de a hangom teljesen arról árulkodott, hogy nem gondoltam komolyan a szavait. Nem voltam kellemes társaság. És nem biztos, hogy jó lesz így a kiállításnézés. De talán mégis. Számomra az lesz. És csak arra kell majd ügyelnem, hogy ne legyek elviselhetetlen, mert akkor nem akar majd velem többször találkozni. Van egy határt, és azt nem szabad átlépnem. Egyelőre kerestem, hogy hol is húzódhatott. Elég rugalmasak voltak Min Jong idegei, bármennyire is játszottam velük, jól bírták a terhelést. De kikészíteni nem akartam, hiszen igazságtalan lett volna a részemről, vagyis hát övön aluli.
- Mert ritkán ismerkedem. Már ha érted, hogy mire gondolok – kíséreltem meg az első kortyot a megfelelő hőmérsékletűre hűlt teámból. Érthetett alatta barátságot, vagy többet, direkt úgy fogalmaztam talán, hogy ne legyen egyértelmű. Az imént azon kaptam magam, hogy nevetek a vigyorán, és mintha csak láttam volna rajta, hogy a piercingjét készül újból megmutatni. Ravasz húzás lett volna. – És mert valamennyire tényleg munkaügyben kerestelek fel az elején. De be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam a személyedben – ez minden, amit egyelőre felfedhettem vele kapcsolatban arról, ahogy gondoltam rá

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- És miből gondolod, hogy indokolatlan? – kérdezek vissza, mert bár egy időben én is annak gondoltam, most már úgy nézek vissza rá, mint egy kombinációra a védelmemben és a családi hagyományok-értékek megőrzésében. Más dolog, hogy én szükségét érzem-e ezen értékek, megőrzésének. De tudom, értem, hogy miért viselkedett úgy a családom, ahogy. Még akkor is, ha nem tartom jónak a módszereiket, értem azokat. Persze Martin akkor sem értené meg nagy valószínűséggel, ha órákon át magyaráznám.
Az itt létem kapcsán, próbálja elviccelni a választ, és engem is megmosolyogtat, ahogy a korábbi maffiára utal vissza. Felnevetek, de aztán ahogy komolyabbra fordítja a szót, úgy komolyodom meg én is. Pedig felröhöghetnék ezen is, hogy az aurorok majd pont nekem segítenek – pedig akkor a maffiás hasonlata már közelebb áll a valósághoz –, viszont értékelem a gesztust, s hálám jeléül a vállára teszem a kezem s megszorítom azt.
- Köszönöm. Ezt észben tartom – aztán visszahúzom a kezem és hozzáfűzöm – Egyébként nincs rá szükségem. De ki tudja, mit hoz a jövő?
Elsőre egy kiállítást. Legalábbis a beszélgetésünk nagyon abba az irányba halad, én pedig örülök, még akkor is, ha elég sok vívódás van bennem. Még a mondatomat sem tudom befejezni, hiába kérdez vissza. Csak reménykedem, hogy valahogy kiegészíti magában a mondatot és nem von le túl rossz következtetéseket. Magamat összeszedve és biztatva is teszem meg a kijelentést, hogy a társaságban úgyis jó lesz.
- Egyelőre véresen komolyan gondolom – mosolyodom el a pírt látva az arcán, csak aztán esik le, hogy vért említettem a mondatban. Nyelek is gyorsan egyet és elfordítom a fejem, erre mondják, hogy freudi elszólás? Pedig mostanában eszem rendesen, még ha ódzkodom is a dologtól. Mentálisan ugye, hiszen a szervezetem igényli. Váltsunk témát. Vagy ne... Mindegy, már kimondtam. Talán ha nem folytatom, elsiklik felette.
- Nem teljesen, de megmagyarázza, hogy miért mondják ritkán, hogy kellemes társaság vagy. Ha nem hagysz lehetőséget az embereknek, hogy megismerjenek, nyilván nem fognak így vélekedni – Nézek fel rá a teámból és egy megnyerő mosolyt küldök felé, amolyan tudod bennem bízhatsz, kisugárzásút, mert tényleg szeretném, ha hagyná, hogy megismerjem. Arra, hogy munkaügyben keresett volna, csak egy hitetlen szemöldökhúzást kap. Meg vagyok győződve róla, hogy csak ürügy volt, hogy beszélhessen velem. – Ezt örömmel hallom, ezek szerint én sem vagyok rém unalmas – Enyhülök meg, ahogy a kellemes csalódást említi és el is nevetem magam. Aztán hozzá hasonlóan a teámba kortyolok. Nekem még mindig túl forró, de hősiesen lenyelem, és nem is sikítok, ahogy megéget a folyadék.
- Legközelebb jeges teát kérek – teszem le a csészét, aztán Martinhoz fordulok – Miért pont régészet és ereklyekutatás? – kérdezem, mert bár érdekesnek hangzik, és azt is kijelentettem már többször is, hogy jól tette, hogy a saját útját járta, azt még nem tudom, hogy mi miatt olyan érdekes ez számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kissé meghökkentem a visszakérdezésén, ugyanakkor gyanakodni is kezdtem, nehogy a végén még pont a saját fegyveremet fordítsa ellenem. Mindvégig nagyon éber maradt a párbeszédeink során, figyelt a szavaira, s ha bizonytalan volt valamiben, inkább nem mondott semmit, mintsem elszólja magát. Kíváncsi volt, és nem igazán engedte, hogy behúzzam a csőbe. Belül csalódott voltam, viszont őt nagyon is tisztelni kezdtem ezért a tulajdonságáért, hiszen általában könnyű valakit összezavarnom, aztán akár azon is kaphatja magát az óvatlan beszélgetőpartner, hogy az orránál fogva vezetem. Reméltem, hogy ha idővel jobban megismerjük egymást, és megnyílunk, akkor egyre több oldalát ismerhetem meg. Ez ugyanakkor azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy magamból is többet kell mutatnom, ami az egyik nagy gyengeségem. Nem biztos, hogy lesz türelme kivárni, amíg megnyílok, vagy hogy helyette a magatartásom és a mozdulataim rendszere alapján vonjon le következtetéseket. Hiszen nem csak a szavai alapján ismerheted meg a másikat, amik sokszor ki tudja, mennyire hamisak. A személyiséged akkor is beszél, ha te tartod a szádat.
- Szerinted milyen hátrányod származott volna abból, ha a könyvtárakba engednek? – tettem fel az újabb kérdést, hitetlenkedve és a fejemet rázva, mintha magától nem tudná a választ. Szeretem valahol, ha próbára tesznek, de most mintha direkt kísérletezett volna. Lehet, hogy rossz gyerek volt, de jelen kérdésben nem láttam megalapozottnak az intézkedést a szülők részéről, hacsak nem a felügyeletét lett volna bonyolult megoldani, amíg ők a vállalkozást vezették. És azzal, hogy Min Jong mintha vizsgáztatott volna, kezdtem egy kissé ingerült lenni.
Kellett az a nevetés. Egyrészt, mert jól állt neki, másrészt pedig mert oldotta köztünk a légkört. Nem ismertem még, és ő sem engem, de azt nem néztem volna ki, hogy maffiózó. Túl kedves volt hozzám. Mondjuk, ha a feketekereskedelemben utaztam volna, és el akartam volna tüntetni az illegálisan hozzám került ereklyéket, akkor pont egy olyan balekot ültettem volna fel, mint én voltam, hogy hazavittem a mágikus vértárolót.  De attól még szerettem volna azt hinni, hogy az asztal túloldalán ücsörgő életével, ha kusza múltja is volt, most minden rendben van. És nincs semmilyen összeférhetetlenségi akadálya annak, hogy egy minisztériumival teázgat. Ezért, ahogy a korát, ezt is elengedtem, és próbáltam teljesen elfelejteni.
Elnéztem, ahogy áthajolt az asztalon és a vállamra tette a kezét, amire egyébként is szemet vetettem. Először megrezzentem, mikor hozzám ért, aztán csak furcsállóan reagáltam arra a mély nyugalomra, ami akkor elárasztott. Attól féltem, hogy véletlenül feldönt valamit a mozdulatával, aztán hogy koszos az ingem, és csak le akart onnét söpörni valamit. De ahogy megszorította, még egy masszázsra is igényt tartottam volna. Kezem elindult megfogni a karját, de nem volt rá ideje elérni, mert addigra visszaereszkedett a székébe. Bennem erős hiányérzet maradt. Nem tudtam mást tenni, mint csendben, csalódottan magamra erőltetni egy műmosolyt, s bólintani.
- Tudni fogod, hol találsz – lengettem be, hogy később még jól jöhetek neki, meg amúgy is. Feszélyezve ültem, összezárt lábakkal, ugrásra készen, amit a véres megjegyzése csak tovább erősített bennem, hiszen az arckifejezését folyamatosan monitoroztam a beszélgetésünk alatt, és rögtön érzékeltem a pillanatnyi zavart. Még ha a véletlen elszólására is kenhettem, sosem lehet tudni, amíg ki nem ismerem. Persze felkínálkoztam volna szívesen, hogy igyon belőlem, ha akar, de azt nagyon más körülmények között.  – Az emberek magukkal vannak elfoglalva, nem érdekli őket egy magamfajta szerzet. Rég nem erőltetem ezt, mert csak csalódás a vége. Nagyon kevés az olyan ember, aki megérthetne, vagy azonosulni tudna a nézeteimmel, ízlésemmel, mindennapjaimmal. Aki jön, az jön, de nem akaszkodok senkire. Te is meg tudsz ismerni – érveltem mély megvetéssel és kiábrándultsággal a hangomban. Az utolsó mondatot végső mentegetőzésként hoztam fel, némi hatásszünet után, hogy megvilágosítsam a tévedéséről. Egyébként is sértve éreztem magam, hogy feltételezget és rólam spekulál. Hangulatomon csak a tea íze enyhített, neki is álltam fújogatni, hogy hűljön, aztán sűrűn, apránként kortyolni.
- Okos vagy – bólogattam gúnyosan, ha már rájött arra, hogy érdekesnek találtam. Olyan nehéz lenne végigmérnie magán? Mutatott volna egy olyat, aki ennyire sokrétű, titokzatos, művelt és jó kisugárzású a környéken, mint ő volt… Mondjuk én sem vagyok az önbizalom mintaképe. Hirtelen jött kérdésére hümmögtem egyet, mert éppen ittam, aztán hozzá hasonlóan letettem a csészét és egy torokköszörülés után belekezdtem abba, amit már kismilliószor előadtam.
- Világot akartam látni, és kiszúrni a szüleimmel. A kezemben fogni, amiről a könyvek csak mesélnek. Jól hangzott, csak nehéz projekteket találni. Ezt szerintem magadtól is ki tudtad volna találni rólam – vontam meg a vállam egykedvűen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nekem semmilyen. A könyvtáraknak viszont rengeteg – hagyom ennyiben a kérdést egy sejtelmes mosollyal. Talán egyszer majd megmutatom neki azt a pár könyvet, amiért a családi tiltás ellenére is pénzt adtam ki és megvettem. Vagy az eredeti Mark Twainemet, ami a legféltettebb kincsem. De kicsi rá az esély, hogyha meg is mutatom azokat akkor észreveszi benne a könyvesboltom lenyomatát. A varázserőm hiányának hála lehetek könyvtáros. És ha másért nem, emiatt hálás vagyok a jelenlegi állapotomnak.
Az érintésemre összerezzen, aztán mégis mintha megnyugodna. Látni vélem, ahogy a keze megindul, hogy megfogja a karom, de félbe marad a mozdulat, talán mert túl gyorsan ülök vissza a helyemre. Azért még megjegyzem a dolgot, és eldöntöm, hogy legközelebb tovább felejtem ott a kezem.
Válaszára bólintok, bár az igazság az, hogy fogalmam sincs. Nem tudom hol lakik, vagy hogy a minisztériumban mikor érhető el. De egy baglyot bármikor küldhetek, ha úgy alakul. Nem fog, de jó tudni, hogy van egy plusz ürügyem, ha kapcsolatba akarok lépni vele.  Önmagával kapcsolatban már megint olyan merevnek érzem. Ahogy megpróbálja másokra hárítani a saját zárkózottságát. Érdekes, de nem ítélem el érte. Egy részem belül nekem is ilyen szeretne lenni. Egyszerűen csak képtelen vagyok rá, valami nem engedi, hogy ennyire bezárkózzak.
- Valóban, de én nem is vagyok ember – sóhajtom kissé talán szomorkásan, két okból. Egyszer mert még mindig úgy gondolom, hogy az engem ért kór volt a fő motivációja, hogy ismerkedni kezdjen velem. Másodszor, mert a hosszú monológja az emberekről sok csalódásról árulkodik. Átérzem, volt részem benne, mégsem tudok így gondolkodni, és csak kíváncsibbá tesz, hogy nála mikor jött el a fordulópont, mi volt az, ami ennyire zárkózottá tette.  
- Te pedig szórakoztató – nevetem el magam a gúnyos hangnemen, ahogy okosnak titulál. Vehetném magamra, érthetném rosszul, de inkább veszem viccnek, és nevetek rajta. Rég tudom, hogy okosnak tart, még ha a mostani megjegyzésemet nem is vélte annak. De talán így sikerül őt is kimozdítani a komfort zónájából és megnyílik végre egy kicsit. Reménykedem, de nem sokáig. A hangja és ahogy a régészetről meg az ereklyekutatásról beszél, olyan semmilyennek hat. Pedig ennél jóval több szenvedélyt láttam tőle korábban, még a boltban is, amikor arról a bizonyos edényről beszéltünk.
Leteszem a teámat és nagyot sóhajtok. Végigmérem, aztán újra kortyolok. Fel sem tűnik hirtelen a forróság, annyira leköt az, hogy hogyan fejezzem ki magam megfelelő módon. Végül feladom magamban a mondatok formálását, és hagyom, hogy csak úgy kicsússzon belőlem, ahogy van.
- Ez a sablon szöveg, amit azoknak adsz be, akikről azt feltételezed, hogy nem akarnak megismerni, igaz? – kérdezem felhúzva a szemöldököm, aztán leteszem újra a teát és kicsit közelebb hajolok – Engem tényleg érdekel – S ha a pillantásom és a mosolyom, amivel nézek rá, nem elég, hogy ezt elhiggye, akkor kénytelen leszek valami sokkal drasztikusabb megoldáshoz folyamodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Egyáltalán nem lettem okosabb. Sejtelmes mosolyával mintha örömét lelte volna abban, hogy az idegeimmel játszott. Oldalamat furdalni kezdte a kíváncsiság, mégis bele kellett törődnöm abba, hogy tudatlanul fogok távozni a teaházból, amit egyszerűen utálok. Ha már elkezdett valamit, akkor fejezze be normálisan, és ne a legizgalmasabb részénél akassza meg a történetet. Eldöntötte, hogy megoszt velem valamit, majd látszólag ok nélkül gondolta meg magát, csak hogy bosszantson. Szúrósan néztem rá ezért, és elégedetlenül. Megforgattam a szemeimet, míg végül eszembe jutott az egyetlen reális megoldás. Nagyon fiatalon változott át, a szülei pedig óvni akarták őt és a környezetét, ezért volt helye a szigorú intézkedéseknek.
Egy részem még mindig az érintésén kattogott. Bevillant az a jelenet a boltban, amikor véletlenül hozzáért az ujjam, ahogy átvettem tőle valamit, vagy amikor vészesen közel álltunk egymáshoz. Mintha szükségem lett volna ezekre a visszacsatolásokra, hogy ő valóban egy lélegző, érző lény, és a szíve is a helyén van. Dobog. Talán éppen zakatolt, ahogy az enyém tette. Kíváncsi voltam, ugyanakkor korlátozott, tehát szomorú. Azt hittem, hogy jobb hatással lesz rám a jelenléte. Mármint jól éreztem magam vele, nagyon is. De mintha megint többet várnék, és ez gyakran megesett velem, ha valakit először alá-, majd túlbecsültem. Nehezemre esett belőni, hogy mit is várhatok az adott személytől. Talán az irigyelt tulajdonságaitól reméltem, hogy majd valahogy átadja nekem őket a találkozásunk alkalmával, és akkor felszabadultan tudtam volna vele társalogni. Meg egy rövid időre felvenni azt a képzeletbeli szemüveget, amit ő viselt, hogy ne csak a szürke hétköznapokat láthassam, és ne egy vékony cérnából legyen a türelmem.
- Kicsit se tartod magad annak? – kaptam az alkalmon, hogy erre rákérdezhessek. Látszott rajtam, mennyire örültem annak, hogy szinte magától terelődött rá újra erre a beszélgetésünk, vagy csak amiatt volt szerencsés, hogy nem kellett tovább rágódnom a gondolataimon. – Ettől vagy olyan különleges – biccentettem felé mosolyogva, külső fülnek valami hihetetlenül nevetséges hízelgéssel a hangomban, mintha instant be akartam volna vágódni nála, pedig nem akartam ennyire nyíltan sugallni, hogy nálam ez mennyire pozitívum. Úgy véltem, hogy a félvámpírsága sok ember számára taszító lét, én pedig akár egy megmentő alak is lehetek a történetében, aki az árnyoldalai ellenére igenis értékeli és elismeri őt, és időt szán rá. Nem utolsó sorban teljesen emberinek tűnt előttem, csak ezt nem akartam elárulni neki. Bárcsak a szívére tehettem volna a kezem, hogy hallhassam a szívverését… Fránya szabályok.
- Szórakoztat a maró gúny és a sok negatívum, ami belőlem árad? – viccelődtem tovább felvont szemöldökkel, mikor már a teámból kortyoltam. Úgy tűnhetett, hogy egy soha ki nem fogyó csészéből ittam, pedig csak aprókat nyeltem és kiélveztem az ízeket. A tea minőségét legalább nem sínylette meg a tulajdonosváltás. Stílusváltása meglepett, le is csaptam kissé a porcelánt, olyan lendülettel tettem vissza a helyére, hogy aztán egyik karomat az asztallapra támasztva szintén közelebb hajoljak. –Talán azt gondolod, hogy hazudok? Tudod nem Jókai könyvek vagyunk, amit olvasgathatsz, nem kezdek dagályos elbeszélésekbe… De ha valóban érdekel, még kifejthetem. Csak nem itt terveztem. Mondjuk kicsit vicces, hogy az előbb még te voltál szűkszavú bizonyos témákban. Valamit valamiért… Vagy beszéljünk másról – sziszegtem, ahogy kioktattam őt, merre is van az arra. Kicsit haragudtam rá, amiért nem nyílt meg – bár miért is tette volna - , de ő még inkább szóvá tette, hogy én sem.