|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Hát nem sok minden. Jelenleg újra ismerkedem a felülettel, nézelődök, hogy mi merre található. Bár ahogy látom túl sok változás nincs mióta leléptem.  Veled mi a helyzet? ^^
|
|
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Hááát, már években lehet sajnos mérni... De mindig vissza-vissza nézegettem, hogy miújság itt. De régen voltam már aktív. 
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
  Álmosan és nagyon fáradtan sétálok be a cukrászdába. Nem az én terepem, de valahogy mégis van benne valami nagyon megnyugtató, ami egy ilyen átbulizott éjszaka után igen csak jól esik. Valamint az sem elhanyagolható, hogy itt van a legjobb és legerősebb kávé a környéken. A vonatom néhány perce ért be a faluba. Tegnap este úgy döntöttem, hogy átruccanok a közeli faluba bulizni egy nagyot, csak, hogy kieresszem a fáradt gőzt. Már nagyon rám fért. Természetesen most is egyedül mentem, mivel a sokadik feles után egész jól feloldódom, könnyen találok új "barátokat" az adott estére. Ez most sem volt másképp. Szemmel láthatóan nem túl fényes állapotban lépek oda a pulthoz, ahol már tolják is elém a jól megszokott reggelimet. Egy dupla presszó kávé sok tejjel és cukorral, valamint egy nagy csokis croissant. Megköszönöm, mivel, hogy bármilyen hihetetlen is jól nevelt lány vagyok, majd helyet foglalok az egyik asztalnál. Lehet nem lennék ilyen szörnyű teremtés, ha anya nem hal meg olyan fiatalon. Akkor lehet jó életem lenne, boldog lennék, vidám és olyan kis naiv, mint itt az emberek nagy része. De sajnos nekem nem ez volt megírva. Számomra egy agybeteg apa jutott, egy halott anya és egy szar élet. Valamit nagyon elronthattam az előzőbe, hogy most ezt kaptam. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közben pillantottam fel a kávémból, mikor is az egyik tanárt pillantottam meg nem olyan messze tőlem. Felálltam, majd a reggelimmel együtt átlépkedtem az ő asztalához. - Szabad? - kérdeztem, de a választ meg sem várva húztam ki a széket és ültem le a férfi elé. - Mi járatban erre Tanár úr? - kérdő tekintettel nézek fel rá a pilláim alól.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Nem esik túl jól a férfi válasza, de szerencsére gyorsan túl tudok lendülni rajta. Csak az forog a fejemben, hogy ő, ő tökéletes lesz. Eléggé kis esetlenkének vagy nem is tudom minek tűnik, így könnyen megeshet, hogy ő benne lesz. Emellett az a tény se elhanyagolható, hogy a pletykák szerint előszeretettel kavar nála sokkal fiatalabb lányokkal, akik sok esetben a diákjai. Viszont nem értem. Ha szereti a fiatal lányokat, akkor miért közölte velem, hogy vannak még üres helyek, így nem indokolt, hogy vele szemben foglalok helyet. Na de csak meg fog törni az a bizonyos jég. Remélem! Túl sokáig nem fogok küszködni vele. Nem az a típus vagyok. De mindent el fogok követni, amit csak el lehet. Beteges? Lehet. De nem érdekel.
A feltett kérdés hallatán egy bájos mosoly jelenik meg arcomon.
- Ezek szerint Ön nem ismer engem, szóval akkor... - felállok, áthajolok az asztal felett, majd kissé felé nyújtom a jobb kezemet - Szendrey Adél vagyok, de ha lehet inkább szólítson Lédának. - ha felém nyújtja kezét, akkor kezet fogok vele, majd visszaülök a székre. Nézésem, mozdulataim mind arra vannak kihegyezve, hogy felkeltsem az érdeklődését. Ezt csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Most kiderül, hogy ő vajon mennyire látja megfelelően a történéseket. Megfogom a bögrémet is iszok egy kortyot a kávémból. A tejhabtól egy kisebb bajusz lesz ajkaim felett, melyet egy ügyes nyelvmozdulattal eltávolítok onnan.Az iskolás-nem iskolás dologra direkt nem válaszolok, lehet jobb ha nem tudja, hogy még csak kisdiák vagyok. A felszolgáló csaj ekkor lép oda és eléggé feltűnően kezd el flörtölni a férfival. Ez egy cseppet sem tetszik, így felpillantok rá, és tekintetemből tökéletesen látszik, hogyha most nem koccol le, akkor annak csúnya vége lesz. Szerencsére veszi a lapot, és visszamászik a pult mögé.
- Máshol? Szerintem most a pont ott vagyok, ahol lennem kell. - egy ártatlannak tűnő, de sokat sejtető mosolyt eresztek meg Zoltán felé, majd beleharapok a reggelimbe.
- Mi a terve ezen a szép decemberi napon? - kezdek bele egy ártalmatlan témába, hogy ne csak üljünk bambán egymással szemben.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
A férfi viselkedése eléggé furcsa és meglepő. Őszintén szóval nem tudom hova tenni. Pedig nem tettem semmit, hogy így kellejen viselkednie. Természetesen nem vagyok hülye, és tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ez az egész csak színjáték. Színjáték azért, hogy minél inkább távol tartsam magam tőle. Végül is... Összejött a diákjával, el is vette, most pedig már nincsenek együtt. Kezdem azt hinni, hogy a róla szóló pletykák, miszerint szereti a fiatal lányokat, csak kamu. Itt vagyok vele szemben, szép is vagyok, fiatal is vagyok, ő pedig menekülne. Hátradőlök a székbe, karjaimat összefonom a mellkasom előtt és nézem a műsorszámot. Közben akarva akaratlanul mosoly jelenik meg arcomon. Hiába minden nagyon gusztustalan próbálkozása, sajnos mikor édesanyámat kellett ápolnom olyanokkal találkoztam, amihez képest egy koszos szalvéta felér a nullával. Szóba hoz közben műfogsort, prosztata problémákat, én pedig ezeket is csak szépen csendben hallgatom. Kérdésén, miszerint elkísérem-e a mosdóba, kitört belőlem a nevetés. - Tanár Úr, elég lenne egyszerűen, szavakkal kifejeznie, hogy nem vevő rám. Nem kell itt hülyét csinálnia magából mindenki előtt. Szerintem ezt nem gondolta át! - közlöm vele, majd egy fejcsóválás közben - Nem kell kiszöknie a WC ablakán. Szerintem nyugodtan egye meg a reggelijét. Naaaa, maradjon itt kérem! Utálok egyedül reggelizni. - Nem szeretem és rosszul is viselem, ha így viselkednek velem. Az elutasítás pedig valami olyan érzelmet vált ki belőlem, amit nem is tudok megfogalmazni. Szinte semmit nem tettem és mégis ezt kapom. Bántottam? Megsértettem? Nem értem. Kissé szomorúan emelem fel a bögrét és kortyolok bele a kávéba ismét. A tányéromat bámulva veszem fel a reggelimet, majd onnan fel se pillantva harapok újra bele. Szín tisztán látszik rajtam, hogy megbántva érzem magam.
|
|
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Nagy nehézséges árán sikerült valahogy rávennem a tanár urat, hogy ne hagyjon magamra. Mivel a picit rámenős dolog nem jött be, így megpróbálkozom a gyermeteg énemmel. Lehet azt jobban fogja kedvelni. - Lehet, hogy nem akart, de sikerült. - válaszolok neki, bár lehet, hogy ezzel megint átlépek egy bizonyos határt. Na de nem tehetek róla, ami a szívemen az a számon. Úgy érzem, hogy pengeélen táncolok, illetve az is megfordult a fejembe, hogy lehet jobb lett volna, ha veszteg maradok és nem jövök ide. Mondjuk az tuti, hogy az ő óráját sose fogom felvenni. Egyébként se érdekel az asztrológia, szerintem az is, mint itt minden más, csak egy nagy butaság. Viszont ezt eszem ágában sincs közölni a drága tanárbá'-val. Tart egy kisebb monológot, amiben kifejti, hogy mi merre hány óra, amire én csak huncutul elmosolyodom. - Jól van, vettem a lapot. Viszont erről meg én nem tudok beszélgetni, mivel lövésem sincs a dologról. Felhomályosítana, ha megkérem. - csillogó szemekkel pillantok fel rá, majd amennyire csak tudok megpróbálok érdeklődő fejet vágni. Pedig, ha tudná, hogy szívesebben vágnék eret, minthogy az asztrológia rejtélyeiről hallgassak kiselőadást. De azt megtanultam, hogy egy férfihez a legrövidebb út a hasa, illetve, hogy hatalmas előrelépés az, ha hagyod, hogy okosnak higgye magát, te pedig úgy teszel, mintha ez marhára érdekelne. - Ohh, ha maga azt tudná... de inkább hagyjuk. - megejtek a mosolyt, majd remélem, hogy ezt a témát nem firtatjuk tovább. Egyébként már semmi bajom.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
 Természetesen a mai nap is késő délután lent kötöttem ki a faluban. Valahogy nem bírok sokáig az iskola területén maradni. Frusztrál. De ha valaki megkérdezné, hogy miért, nem tudnám megmondani. Csak mert. Szóval felhúztam az egyik vastag, fekete téli nadrágomat, egy vastag talpú csizmát, illetve egy kötött pulcsira még rá a télikabátomat. Fejemre került az egyik kedvenc kötött sapim. Így, vastagon felöltözve kötöttem ki végül a tónál. Csak mentem amerre a lábam vitt. Bejártam a temetőt, majd végül itt landoltam. Szeretem ezt a helyet, pláne ilyenkor, mivel csak egy-két ember lézengett erre. Egy nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy most minden rendben. Megszűnt az a szorító érzés is, amit nagyjából folyamatosan érzek a mellkasomban. Furcsa mód itt olyan szabadnak érzem magam. Leültem a tóparton lévő egyik padra, majd meredtem a semmibe. Teljesen kikapcsoltam. Végre nem járt semmin az eszem, csak úgy voltam. Azonban egyszer arra eszméltem fel, hogy elég erőteljesen kezd sötétedni, szóval ideje lenne visszaindulni a suliba...sajnos. A gondolat megfogalmazódott, de cselekvés nem lett belőle. Továbbra is ott ültem és mondogattam magamnak, hogy menni kellene, és tényleg kellett volna. Egyszer csak egy esőcsepp hullt a kézfejemre. - Jaj ne! Komoly?! - felnéztem az égre, amikor is egy újabb és újabb esőcsepp landolt rajtam. Felálltam és elindultam a csónakház felé, mivel az a legközelebbi menedék. Sietős lépekkel haladtam arra, s mire odaértem már szakadt az eső. - Remek! - szitkozódtam egy sort magamban, majd berontottam a kis épületbe, ahol nem volt senki. Reméltem, hogy a többi ember is majd ide menekül be, de sajnos senki nem követett. Ott maradtam egyedül egy üres csónakházban, este, esőben. Hát nem is én lettem volna, ha ez nem így történik. Szuper!
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Folyamatosan az járt az eszembe, mikor megláttam az első villámokat, hogy itt valami nem stimmel. Télen, pláne decemberben, nem szoktak viharok lenni. Ilyenkor maximum esik az eső, de nincsenek villámok és mennydörgés. Kisétáltam a csónakház "terasz" részére, egészen a korlátig, majd annak támaszkodva meredtem az égre. Néhány esőcsepp rajtam landolt, de különösebben ne érdekelt. Simán megtehettem volna, hogy varázsolok magamra valami esőtaszítót, de eszem ágában sem volt. Szeretek úgy élni, mint minden normális, varázsolni nem tudó ember. Szóval csak meredtem az égre és azon agyaltam, hogy vajon mi lehet a dolog mögött. Anya mindig azt mondta mikor pici voltam, hogy azért vannak villámok és dörgés, mert az istenek összevesztek odafent. Nagyjából felnőtt fejjel ezen már csak egy jót mosolygok, mivel szép emlék, de akkoriban még elhittem és ettől megnyugodtam. Egyszer csak a csónakház ajtajának csapódására lettem figyelmes. Őszintén megmondva egy picit megrémültem, éreztem ahogy a torkomban dobog a szívem. De nyeltem egy nagyot és elővettem pálcámat. Vicces, de általában velem van, például az ilyen esetekre. Nagyon ritkán használom, de nálam van. Én sem vagyok komplett. Fakasztottam némi fényt vele, majd óvatosan indultam el befelé. Próbáltam hangtalan lenni, de ez sajnos nem sikerült, mivel a lábam alatt lévő deszkákat megette már az idő vasfoga, így pedig eléggé nyikorogtak és recsegtek. - Frankó! - mormogtam halkan, majd óvatosan kinyitottam az ajtót. Mivel az, hogy nesztelenül osonok be, már megbukott, így inkább az adjunk hangot felállás választatottam. - Hahó! Van itt valaki? - hangom kicsi megremegett és erőtlennek tűnt. Pálcámmal pásztáztam a kicsi helyiséget, és mivel eléggé jól bevilágította, így gyorsan megláttam, hogy ki okozta az előző ajtócsapódást. Egy ismeretlen alak ült az ajtónál összekuporodva. Mivel van bennem némi normális emberi érzés is, így akarva akaratlanul tettem fel neki az ilyenkor elvárt kérdést. - Hé, jól vagy? Minden rendben? - nem mentem közelebb hozzá, nem tudtam, hogy jó vagy rosszfiú, lehet, hogy ez csak csapda. Kellő távolságból figyeltem és vártam valami reakciót.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
A srác felpattan és pálcát szegez rám, mire én hátra tántorodom, s mint akire fegyvert fognak kissé megemelem a két kezemet. -Ba**ki! Tedd már le azt a szart! Hallod?!?!? - Rémült tekintettel nézek rá és teljesen ledermedek. Sose volt még ilyesmiben részem. Láttam már nagyon sok mindent, és tapasztaltam is már sok dolgot, de ilyet én még nem ba**tam. Egy újabb villám, amire a fiú láthatóan összerezzen, majd ellenségből barát lettem... vagy mi. Leeresztettem a kezeimet, oldalra biccentettem fejem és értetlenül álltam a dolgok előtt. - Hát nálatok se a szomszéd a hülye az is biztos. - megcsóválom a fejem, majd figyelem, hogy miket is tevékenykedik. - Hé, állj már le! Nincs itt senki rajtunk kívül! Csak vihar van odakint. - kezemmel az ablak felé intek, a vihart pedig egyébként továbbra sem értem, hogy hogyan alakult most ki. Na de ez jelenleg másodlagos dolog. A lényeg, hogy vihar van, és a srác szemmel láthatóan úgy befosott tőle, mint valami kisgyerek. Hiába beszélek neki, ő csak pakolja a ládákat az ajtó elé. - Nyugodj már meg! - szólok rá újból, de mint aki nem hall, csak közli velem, hogy segítsek már neki. Kissé úgy érzem, hogy valami pánikroham kapta el a fiút, vagy valami olyasmi. Én ennyire még soha senkit nem láttam félni egy vihartól. Mivel a szavaim nem érnek semmit, így kénytelen vagyok a tettek mezejére lépni. Anya, mikor kicsi voltam és féltem mindig így nyugtatott meg, szóval egy próbát megér a dolog. Odalépkedem a fiúhoz, majd rákiabálok, hogy "Hé!", amire talán rám néz. Ha igen, akkor közvetlen közel lépek hozzá, amennyire csak lehet, megragadom gyengéden, de határozottan a két kezemmel arcát, s megpróbálom felvenni vele a szemkontaktust. Őszintén szóval a túlzott közelség általában nagyon nem esik jól számomra, de van az a szituáció, mikor el tudok rugaszkodni tőle. Ez most az. - Nyugi! - suttogom neki. Számomra valami miatt ez most nyugtatólag hatott, szinte teljesen kizártam a külvilágot és csak a fiú szemeit nézem, ha hagyja. Mivel eléggé keményen fogom, így nem igen tud kiszabadulni a fogságomból, és azon az sem segít, hogy körbebarikádozta magát ládákkal. Hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomok a fiú arcára.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Hali! Nálunk nyugis este lesz vőlegényemmel. Szerencsére mindketten rühelljük a szilvesztert. Maximum tűzijátékra megyünk ki. 
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
A tervem, miszerint majd megnyugtatom úgy, ahogy anya engem régen, sajnos nem jött be. Tudom, a puszival kicsit messzire mentem, de én mindig azt élveztem benne a legjobban. Nyilván ott nagyot nyomott benne az is, hogy a puszit anyától kaptam, nem pedig egy teljesen idegentől, akit fél perce láttam meg. Szóval a merész és buta tervemnek a vége az lett, hogy a fiú ellökött magától, én pedig hátra lépem párat. Sajnos elveszítettem az egyensúlyomat és egy nagy puffanással landoltam a földön. - Idióta! - förmedtem rá a srácra. Ahogy estem, megpróbáltam megkapaszkodni valamiben, amivel is egy kész lavinát indítottam el, melynek a vége az lett, hogy az egyik csónak kicsit megborult, a rajta lévő dobozocska pedig a levegő lendült, majd az egyik ablakon keresztül távozott. Szóval azon kívül, hogy eléggé bevertem a hátsóm, még egy ablakot is kitörtem. Remek. Most, majd azt is foltozgathatjuk, mert az a flúgos még a saját árnyékától is fél. Egy nagyon sóhajtom, majd a földön ülve hallgatom, amiket mond. Végül is lehet benne valami. Nekem is sántít, hogy decemberben vihar, aztán ahogy ő így összerakja a képet, a végén kiderül, hogy nem is olyan őrült, hanem tényleg valakik vannak odakint. Az se segít sokat a helyzeten, hogy bevallja, kutat valami után, ami után nem biztos, hogy kellene. Szóval simán lehetséges, hogy valaki a nyomában vannak, a vihar pedig tényleg csak álca, figyelemelterelés. Nyelek egy hatalmasat, majd talpra pattanok.
- Oké, akkor mit csináljak?! – kérdezem tőle, és alaposan körbetekintek az apró házban. Túl sok fedezékünk nem lesz, mivel néhány csónakon, evezőn, ládán és ilyesmi apróságokon kívül, nincs itt semmi. – Valamit kéne kezdeni az ablakkal. De mit?! – kissé riadtan nézek a fiúra és várok valami segítséget, valami ötletet. Lopva ki-kitekintek az ablakon, de őszintén szólva semmit nem látok. Teljesen sötét van odakint, s csak akkor van némi fény, mikor villámlik egyet. De most nem is lényeges, hogy én mit látok. Ő látja, ő tudja, szóval igen nagy bajba keveredtem. – Toljuk oda azt a szekrényt az ajtóhoz. – mutatok ujjammal egy régi szekrényre, amiben az evezőket, mentőmellényeket tárolják. – Az ablakhoz pedig állítsuk oda a csónakot, hogy ők ne láthassanak be. Vagy ha tudsz valami frankó varázslatot akkor ne tartsd magadba! – szólok rá kissé esélyesebben, mint kellett volna.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Halihó! Nagyon fontos kérdésem lenne mindenkihez, aki erre jár. Kinél mi lesz a menü szilveszterkor és újév napján?   Teljesen meg vagyok lőve.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
 A megbeszéltek alapján, mivel kíváncsi voltam a folytatásra, megjelentem a megbeszélt helyen a megbeszélt időben. Újra edzőruha feszült rajtam, azonban hajam most a copf helyett csak félig volt összetűzve, épp csak annyira, hogy ne lógjon a szemeimbe. Kíváncsi volt arra az oktatásra, vagy edzésre melyet a tanár úr ajánlott fel. Végül is károm nem származhat belőle, bár kicsit félek tőle, hogy ismét meg akarja majd váltani a világot és engem. Úgy festett múltkor is, hogy nem igazán érti, nem érdekes a varázsvilág, se a varázslatok, se semmi. Vagyis úgy a pontos, hogy csak nagyon kevés dolog.
Módfelett, magamhoz képest már túlzottan is boldog voltam. Fülig ért a szám, ha csak arra gondoltam, hogy animágus tanonc lettem. Sikerült! Olyan büszke vagyok magamra, hogy elmondani nem tudom. Igazából az első nagyobb sikerélmény az életemben, most pedig megöl az izgalom, mégis milyen formát fogok ölteni, ha átalakulok. Mióta kiderült a dolog, azóta ezen agyalok és kattogok. Mi szeretnék lenni? Hát, nem tudom. Minden állatot imádok, de ha választani kellene, akkor valami különlegesebb. Mire látok esélyt? Valami macskafélére. Miért? Mert a kedvenceim, és mert ott van nekem Hamu is, így kézenfekvőnek tűnik. Mi illene hozzám? Na erről fogalmam sincs. Egy éjszakát a könyvtárban töltöttem és olvasgattam, mivel minden ehhez kapcsolódó tudást magamba szeretnék szippantani.
Mivel a tanerő még nem volt sehol, így elkezdtem kicsit bemelegíteni. Megszokás. Minden mozgás előtt fontos a megfelelő bemelegítés, hogy ne legyen sérülés és húzódás, vagy ilyesmi belőle. Közben azon gondolkodom, hogy miért itt? Miért a kapunál szeretne találkozni. Itt nincs semmi. Vajon azért?
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
 Mint egy kisgyerek futkosok végig az iskolán Álmost keresve. Az elmúlt időszakban egész jóban lettünk, furcsa egy kicsit a stílusa meg a személyisége, de meg lehet szokni. Én is elég gázos tudok lenni, így legalább ketten vagyunk hibásak. Ez pedig azért jó, mert egész jól megértjük egymást. Végigvágtatok azokon a helyeken, ahol tudomásom szerint lehet, amerre járni szokott. De nincs sehol, így kérdezősködni kezdek, hogy nem-e látta valaki. Mikor már a második ember mondja, hogy egy kutyával távozott, akkor megvan a következő célpont, mely felé futva indulok el. Kocogok és hamar oda is érek a rétre, amelynek szélénél meg is látom a fiút.
- Sikerült! – kiabálom neki már messziről, majd még jobban nekilódulok és ráhuppanok a már úgyis földön lévő fiú hátára. Ismét a kemény páncél lehull és előbukik belőlem a gyermeteg énem. Ennek oka pedig az, hogy animágus tanonc lettem. Nem tudom, hogy említettem-e álmosnak vagy nem, de ha nem akkor majd most megtudja. Mivel az egyik hozzám legközelebb álló illetőről beszélünk, így úgy emlékszem, hogy említettem neki. Lemászok róla, majd a kutya köti le a figyelmemet.
- Szia te kis szépség! – közlöm vele, majd a buksiját kezdem vakargatni. Letérdelek a kutya elé és teljesen elvarázsol az eb. Simogatom, puszilgatom, meg is feledkezve a fiúról. Aztán kapcsolok.
- Figyi, szerinted honnan fogok tudni szerezni mandragóra levelet? Te tudsz nekem szerezni? – nagy szemekkel pislogok immár a fiúra. Túl sok kedvességre nem számítok tőle, de tudom, hogy a lelke mélyén jó gyerek.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
 Olyan érzelmek kavarognak benne, melyeket már nagyon régen nem éreztem. Vagyis úgy a pontos, hogy van köztük olyan, melyről azt hittem, hogy eltűnt valahol. Az idegesség sajnos jól ismert érzés, mint ahogy a lila foltok okozta kelletlenség is. Nem tudok mit kezdeni magammal. Őszintén szólva néha eszembe jut Denis, az, hogy lelépett, nem tudtam megállítani, ami pedig egy újabb kudarc számomra. Utálom a kudarcot és azt az érzést ami vele jár. Dühös vagyok magamra és Denisre is. Mivel a szobánkban kész csaj buli jött össze, amire én nem voltam vevő, így valami nyugis helyet mentem keresni. Megyek amerre a lábam visz, benyitok mindenhova, de sehol sincs üres hely. Káromkodom magamban, majd benyitok a társalgóba. Úgy fest, hogy üres a szoba, így bemegyek és becsukom magam mögött az ajtót. Beljebb lépkedek és ekkor veszem észre, hogy valaki mégis van idebent. Méregetem egy kicsit. Ismerősnek tűnik, majd össze is rakom a képet.
- Szia hó gömbös lány! Hát beléd meg mi ütött? – lépek közelebb hozzá. Van lelkem, bármennyire is hihetetlen, valamint nagyon nehezen viselem a síró embereket. Ő márpedig eléggé egyértelmű, hogy nem túl boldog. Látom, ahogy remeg a sírás miatt, hiába temette fejét egy párnába.
- Mi van az emberekkel, hogy mostanában mindenki sír? Denis, most ő… Hócipőm… - aztán kapcsolok, hogy ezeket, mind hangosan mondtam ki. Nekiállhatnék mentegetőzni, de akkor lehet még rosszabbul jönnék ki belőle, na meg az nem az én pályám. Leülök a leányzó mellé, majd elveszem tőle a párnát.
- Na mesélj… Ki bántott? - arcomra erőltetek egy mosolyt, majd nagy szemekkel pislogok rá.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Nem kell sokáig várnom, mivel a tanerő is hamarosan megérkezik. Régi házához hűen, annak melegítőjében sétál oda hozzám. Az első mondata után tisztában vagyok vele, hogy vissza kellene köszönni, de a szia helyett, annyi bukik ki belőlem, hogy „Pfff…”. Továbbra se értem, hogy ő miért hiszi azt, hogy pontlevonással nálam bármit is el lehet érni. Megcsóválom kissé fejem, mikor a gondolatmenetem végéhez érek. Egyébként pedig úgyis nagyon rosszul állunk, az a néhány mínusz pont pedig nem oszt nem szoroz. A következő mondatán egy huncut mosoly kúszik arcomra. Hát egye fene, ha ennyire szeretné… Szembe vele kezdek el nyújtani még egy picit, így pedig a fejem tetején kívül semmit nem lát. Nyújtás közben végig mosolygok, de nem tudnám behatárolni, hogy ez most éppen melyik fajta mosolyom. Mert akad pár… Mikor befejeztem a bemelegítésem felegyenesedek, még egyszer megnyújtózom az ég felé, mert jól esik, majd oldalra biccentett fejjel hallgatom, mit is mond a tanár „úr”. Csak mondja, és mondja, és pakol, dobál, magyaráz. Összefonom mellkasom előtt karjaimat és teljesen lesújtott arckifejezéssel nézek rá. Hát őszintén szólva nem erre számítottam. Az pedig végképp nem tetszik, hogy holmi labdák elől kell menekülnöm. Örülök neki, hogy itt legalább nem bántalmaz nagyjából senki, szóval köszönöm, de ebből nem kérek. Még így is lila vagyok itt ott, ami egyrészt köszönhető apám karácsony utáni produkciójának, másrészt pedig Denis démonjainak vagy minek. A felém dobott öltözéket elkapom, de nem húzom fel, csak fogom a kezemben. Eszem ágában sincs felhúzni. A pálcás mondatán egy kissé keserű nevetés tör ki belőlem.
- Te most szórakozol velem ugye? – kérdem eléggé bosszús és bunkó hangnemben.
- Egy: nem fogok ilyen vackokban rohangálni, mint egy idióta. – a mondat végén visszadobom neki a védőfelszerelést.
- Kettő: a kis játékszereid márpedig nem fognak repkedni utánam, azt hiszem nincs szükségem lila foltokra. – mondat közben közelebb araszolok a tanerőhöz, teljesen közel lépek hozzá, vagyis inkább mellé. Kezemet a vállára teszem, közel hajolok a füléhez és már-már duruzsoló hangon, halkan közlöm vele a harmadik pontot.
- Szerinted ebben a ruhába mégis hova tudtam volna eltenni egy pálcát? – felvonom egy pillanatra szemöldököm, majd ellépek tőle. – Szóval vonogass annyi pontot, amennyit csak akarsz, de én ezt nem csinálom. – közömbös és komoly arccal válaszolok neki. Arról pedig nem kell tudnia, hogy okkal nem kviddicsezek, leginkább ezek miatt a repkedő szörnyetegek miatt. Szinte biztos lenne egy jó kis pánikroham.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Kacér mosoly kúszik arcomra, mikor a tanerő a derekamnál fogva magához húz.
- Már megtettem... De úgy látom még tetszik is. Ne add itt a kemény tanár bácsit. - közlöm vele halkan, majd beletúrok hajába, végül pedig kezemet visszaengedem testem mellé. A büntetésre, csak kérdően megvonom párszor szemöldökömet, de hamar fény derül az igazságra.Felnevetek a hallottakon. Vicces... Meg akar húzni, de titokban, azért előtte hülyét akar csinálni belőlem. Na ezt már azért nem engedhetem. Többre tartom magam annál, hogy így viselkedjen. Ezzel egy picit még jobban fel is húz.
- Valóban? - kérdem egy kissé flegmán. Visszalépek elé, belemarkolok pulóverébe, odahúzom magamhoz majd megcsókolom. A csók rövid, de annál szenvedélyesebb, mely után kissé ellököm magam tőle.
- Sokkal izgalmasabb a dolog, ha nem titokban történik. Ennél többet néztem ki belőled. - közlöm halkan, megvonom a vállam és mellé még valami grimaszféle is végigsuhan arcomon. Valóban nem erre számítottam tőle. Mindig arról pletykálnak, hogy mekkora nőcsábász, hogy nagyjából csak azt nem du**a meg, aki rohan a vonathoz. Akarok egyébként én lenni a következő? Nem tudom, de arra biztos, hogy jó lenne, hogy egy újabb pontot kihúzhassak a listámról. Hátat fordítok neki az utolsó mondata után, majd elindulok.
- Nem húzom fel azt a szart, futni se fogok, de az erdő szélén megvárlak... - közlöm vele, de nem fordulok felé, csak célirányosan haladok a megbeszélt hely irányába.
- Remélem megéri... - kiabálok még oda.
|
|
|
|
|
Szendrey Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 105
Összes hsz: 256
|
Szerencsére az ismeretlen srác jobban tudja forgatni a pálcáját, mint én. Mondjuk ez nem nehéz, mivel én jelen pillanatban azt se tudom, hogy az enyém merre van.
- Jól van! – válaszolok vissza neki, arra, hogy vigyázzak. Hát ez se direkt volt, egyébként meg az ő hibája, mivel ő lökött rajtam egyet. Hangomban van némi él, de mivel most eléggé tele a gatyám, így ezen gyorsan túllendülök. A tervemre igent mondott, így nagy erőkkel kezdjük el taszigálni a bútort meg a csónakot. Amiben tudtam segítettem neki, miközben éreztem, hogy szívem a torkomban dobog. A titkos lejáró hallatán kissé értetlenül nézek rá. Mégis mit keresne egy titkos ajtó egy elhagyatottnak tűnő csónakházban? Hova vezetne? Le a tó alá vagy mi? Megcsóválom a fejem, és megpróbálok nem kattogni ezen. Elkönyvelem annak, hogy a srácnak túlzottan is élénk a fantáziája. Nekem eszembe se jutott volna ilyen. Bár ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, végül is ebben a világban bármi megeshet. Utálom is benne elég rendesen. Mondjuk, ha normális lennék, simán csak egy átlagos ember, akkor attól se kéne tartanom, hogy egy csónakházban vagyok egy decemberi vihar közben, egy idegennel, akinek üldözési mániája van, de lehet, hogy tényleg van kint valaki aki őt akarja. A hosszabb gondolatmenetem végére nyelek egy nagyot. Már megint belekeveredtem a jóba úgy érzem. Az ránt vissza a valóságba, hogy a fiú újra megszólal. Először nem dolgozom fel amit mond, még egy kicsit a képzeletemben ragadtam, de utána leesik. Odanézek a terasz felé, ahonnan az előbb bejöttem. Egy ablak az egész.
- Fa**a! – közlöm röviden és tömören. – Ezzel most mégis mit…? – jobbomat kinyújtom az említett dolog irányába és kérdő tekintettel nézek a srácra. De a következő kérdése hallatán felnevetek. Csórikám! Rendesen megsajnáltam, hogy pont velem áldotta meg az ég.
- Hát nem éppen, de ha ismernék is, akkor se lennénk előrébb vele, mivel nincs itt a pálcám. – a többi kérdésre nem válaszolok, mivel jelentéktelennek tartom, hogy megtudja ki fia borja vagyok és hány éves. Sajnos az a jelen helyzetünkön nem sokat változtatna. – Szóval magadra maradtál… - konstatálom és bocsánatkérően nézek rá. Hogy ő ebből mennyit lát a sötétben, azt nem tudom, de bennem ott van az akarat…
|
|
|
|
|
