Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Szóval én magammal viszek valakit a sírba, hát ez... csodás.
Tudom, hogy nem így értetted, és te is tudod, hogy tudom, mégis képes vagyok úgy reflektálni egy teljesen általános kijelentésre, hogy abból akár parázsvita is kibontakozhat. Hihetetlen türelmed van, ugye tudod? Nem értem a hozzád hasonló embereket, nem értem, hogyan lehettek ilyenek, szentimentálisak, romantikusak, elrugaszkodottak. Én miért nem tudok olyan lenni, mint ti? Néha annyival könnyebb lenne az élet. Néha csak mosolyognom kéne, és megköszönni, amit adsz, amit mondasz, nem egyből keresni neki egy olyan értelmet, amitől a frász kerülgetne bárkit. Néha le kéne vetkőznöm önmagam, de akkor is mellettem lennél-e, ha nem ilyen lennék? Nem hiszem. Valami furcsa, már-már beteg perverzió tart minket együtt. Az Ember Tragédiája jut rólunk eszembe, egyetlen taktusa: Nehány golyóba összevissza gyúrva, Most vonzza, űzi és taszítja egymást. Így történik, ez van bennünk, benned és bennem, és még a taszításon túl is képesek vagyunk újra szeretni a másikat, akkor is, amikor nem érdemli meg. Főleg én nem érdemlem meg tőled, és ezt tudom, és tudod, sajnálom. Mégsem tudok tenni ellene. Csak ne utálj meg Benő, kérlek, ne fáradj el abban, hogy szeretsz.
- A vonaton ülve azon gondolkoztam, hogy nem szállok le itt, hanem elmegyek a végállomásig, bárhol is legyen az, és ott kezdek új életet. Új alapokkal, ismeretlenül. Távol a Vivike féle kompániától, egyedül. Eljöttem az egyetlen vonattal, ami csak Bogolyfalváig közlekedik.
Elnevetem magam, ahogy felrémlik előttem az elhatározásom, és ahogy a hang bemondja, hogy "végállomás". Ha nevetek, ha úgy nevetek, mint most, őszintén, szívből, szépnek érzem magam, nem annak a szigorú arcú nőnek, aki képes lett volna Vivien hátsójába feldugni a magassarkúját a mosdóban, amikor csak ketten voltak bent. Azt hiszem, ezt a történetet nem mesélem még el neked, muszáj valamit tartalékolnom.
- Elmegyek a polgármesterhez, olvastam róla, megnyerő figurának tűnik. Van egy sziklaszilárd ajánlólevelem, kiváló munkamorálom, tapasztalatom, tettvágyam és ambícióm. Egy faluból várossá vált helynél nincs jobb tanulmányozható közeg.
Friss benyomások kellenek nekem, olyanok, melyeket eddig még nem tapasztaltam. Nem akarok elkényelmesedni, cselekedni akarok, dolgozni. Impulzívan élni. Még olyan sok minden van, amit nem tapasztaltam meg, még olyan sok kiaknázatlan lehetőségem van.
- Kellett neked hazahozni. Mondtam, hogy ne tedd, mert lelkinyomorult, de neked kellett ez a kutya. Még mindig nem értem, hogy miért. Állandóan dühös, mire jó ez neked? Mit helyettesít?
Mondjuk lehet, hogy semmit, de olyan, mintha valami hiányozna az életedből Benő, amit tőle megkapsz. A szüleid nem házsártosak, a nagyszüleid sem, na jó, az anyai nagyapád eléggé parás kategória, de nem rá ütöttél, szerencsére. Hogy születnek az olyan emberek, mint te? Az anyjukat megszöktetik. Elkerülhetetlen volt tudod? A Széles gyerekek elkerülhetetlenül bájosra sikerültek. Szeretem a szüleid dinamikáját, szeretem a családod dinamikáját, szeretem, irigylem. Talán ezért is döntöttem úgy, ahogy.
- Nem jöhetek mindig a hátsó úton, mint valami titok. Egyszer úgyis kiderül, hogy illegálisan tartózkodom a birtokon. Ő már nincs a kastélyban, nekem sincs jogom itt lenni. Valami ok kell, hogy bejöjjek, itt lassan azt se tudják, hogy kik vagyunk. Nem kötnek össze minket a szüleinkkel.
Amit talán nem bánok annyira, mert nem viselem a nevét, nekem ez a kegy nem adatot meg, és talán ez a legmélyebb tüske mind közül, szinte érzem, hogy mennyire gyulladt körülötte a bőr, hogy mennyire fájdalmas lesz, ha egy nap úgy döntök, kihúzom. Márpedig. Szorosabbra fogom a bögrémet, már kérnem se kell tőled, hiszen ez az enyém, egy darab belőlem, és talán jó is, hogy Morci nem macska, mert annyira rühell, hogy ez lenne az egyetlen tárgy, amit lelökne, de ezt akár százszor is. Lejjebb csúszok kicsit, kortyolok. Kivárok, majd a nyugalomba robbanok. Mint mindig. A nyugalomban való megszólalás a legijesztőbb, és nekem ez nagyon megy.
- Úgy döntöttem, hogy meg akarom ismerni Richárdot. De ijesztő huszonhárom évesen rálépni az útra, és azon gondolkozni, mit találsz majd a végén, hogy képes vagy-e a sok sérelmet magad mögött tudni, hogy minden kérdésedre választ kapsz-e, hogy nem-e vérzel el valamely tüske kihúzásakor, vagy éppen döföd halálra a másikat eggyel. Félek a hasonlóságainktól, a különbözőségeinktől, de leginkább attól, hogy annak nevezzem, ami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Aksel (ebben a tekintetben legalábbis) nem ringatta magát olyas tévképzetekben, hogy nem egyértelmű, hogy francia ész pörög a kobakjában és francia szív dobog a mellkasában. Vagy legalább is az biztos, hogy nem anyanyelvi magyar. De hogy így szemtől szembe, mondhatni kupán vágta a ténnyel, ez kicsit fura volt neki, sőt, egy kicsit átment ez már kellemetlenbe. De az az említett kellemetlenség inkább a lány megfogalmazásából származott. Tényleg ilyen nevetséges, ahogy beszélt? Tényleg ennyire pocsék a tudása? A két, kicsivel egymás után következő, de értelmezésében ugyanazon mondat úgy érte a fiút, mint egy jobb és bal horog egy boxmérkőzésen. Ugyan más számára egyértelmű, hogy a lány szándékai közt a hangjából ítélve semmi rossz szándék nem volt. De haj, a mi kis franciánk azzal nem törődött. Már meg is indult a túlgondoló-expressz. Az már alig foglalkoztatta, hogy a lány melyik házban is lett besorolva.
- Ez ném fuha, fhancia vágyok. - mondta inkább csak a padlónak, ráncolt szemöldökkel. Talán arcán egy kis pír is megjelent foltokban. Ha ez most egy anime lett volna, Aksel kis homlokának egyik felé ott csücsülne az a vízcsepp. A lány további szavai kicsit visszarántották a béka feneke alól, viszont azért kellett egy-két pillanat, hogy reagálni is tudjon. Szemei újra fókuszba kerültek, kerekei pedig szétszedték a mondatot értelmezés céljából. Arcán szomorkás fintor jelent meg, egy csipet lemondással.
- Ném adok neki sok éhtelmet, 'iszen kühömbözö 'ázbán vagyunk. -nézett el a kis levitás válla felett. Aztán amit kikúszot a szájából az előbbi mondat, egyből megbánás burkolta be a szívét. Ez nem hangzott kedvesen. Talán bele kellett volna mennie? De hát ez az igazság, két külön vezető úton nem mehetnek együtt. De hát mit tudhat saját elmondása szerint a kis francia az érzelmekről? Tudni illik, hogy van neki megannyi, sőt, csoda, hogy kis lelke nem ereszt néha. Ám az arcára ennek csak a csekély töredéke ül ki, ami sokakat félrevezetett. Szóval a sok komment az évek alatt a nemlétező hiányosságára eléggé paranoiássá tette. Tekintetét hirtelen a lány szemébe dobta.
- Dé, aum... me'etunk akah, 'a ez néked megfelel. - próbálta javítgatni magát minden erejével. De mire válaszolhatott volna, sőt, mire a most már felül írt mondat is elhangzott volna, a beszélgetőpartner már neki is indult. Aksel megrázta a fejét, kiegyenesedett, majd lassú léptekkel és egy félig felvont (inkább bizonytalan, mintsem megvető, olyan 60-40 arányos) szemöldökkel követte a lányt.
- Ázt mundtad, ném tudod, mehhe. - nézett összezavarodottan a szőke lányra, mikor utolérte. Úgy tűnt, ő mégis tud valamit, amit Aksel nem. Keserédes volna, hisz így segíthetett a franciának is, de így feleslegesen társultak. Lehet a másik útba tudja igazítani és már mehet is. Nem mintha olyan antipatikus lenne a hölgy, csak nemigen volt ereje a fiúnak senkihez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Azzal, hogy immár rendes diáknak számít, talárt is kapott, belül finoman hímzett címkével, amin a neve olvasható. Mint a marhák, fülükben számozott cédulákkal, úgy érezi most magát. Egy a sok közül. Hülye barmok... Ki akart tűnni valahogy a tömegből. Legszívesebben letépte volna magáról, de ahhoz túl drága lett volna, és nem az apja fizette, hogy kitolhasson vele, hanem pont a nagybátyjáék, akik befogadták őket átmenetileg, mielőtt lecuccolt volna az alagsorban. Egyúttal tudja jól, hogy fékeznie kell magát, ha nem akar visszakerülni oda, ahonnan bizonyos feltételek betartása mellett kiszabadulhatott. De mégis, olyan nagy az a kísértés. Egyelőre csak az álmaiban jelennek meg ilyen-olyan képek, és többnyire elfelejti őket, mikor már teljesen felébredt. Idővel azonban szinte biztos, hogy átülteti őket a gondolataiba, és akkor már csak hónapok, vagy éppen hetek kérdése, mire a cselekvéseiben is megnyilvánul.
Bal lábbal kelt ma fel, ahogy általában mindig. Ha volt is nyugodt éjszakája azóta, hogy a háza hálókörletében éli mindennapjait, végleg abbamaradtak, amióta összekerült a szobatársával. A legelviselhetetlenebb döggel, akivel csak párosíthatták. Mit volt mit tenni, ott az a rohadt jelvény rajta, ami megakadályozza, hogy ne verje péppé. A reggeli teendőit onnantól számítva szereti hamar letudni, vagy leginkább sehogy, ezért kissé kócos hajjal indul el a Nagyterem felé, hogy tömhessen magába valamit. Vállalja, hogy kissé megkésett vele, de bízik abban, hogy az asztalokról még elcsíphet pár falatot. Inkább, mintsem ő csináljon magának a konyhán, abból elég volt. Azonban gyakran előfordul még, hogy elszámolja a fordulókat, hiszen a matek amúgy sem az erőssége, meg úgy a gondolkodás sem. Úgyhogy kiköt a második emeleten, az impozáns folyosón meg csak tovább halad, mert ahogy a legtöbben vallják, szépek a képek. És csajok vannak rajta. Nem pont az ő stílusa, de megteszi. Nézni még szabad. Azért pingálták őket oda. És ez vigyorra készteti, amíg meg nem zavarja egy lányka rikácsolása, aminek pont a végét sikerül elcsípnie.
- Na mi van? Mi bajod velük? - kiáltja felé, s nyomban közéjük siet, mert azt feltételezi, hogy a barátságtalan hangnemet a freskók váltották ki. Tudni akarja, mi van, úgyhogy beleüti az orrát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Megrázom a fejem a hülye értelmezésére, szerencsére vagy sem, de már van tapasztalatom, hogy hogy érdemes az ilyet kezelni.
- Kicsit belehúzhatnál mondjuk, minél hamarabb teszed el láb alól, annál hamarabb lesz állásod - állapítom meg egyszerűen, majd pár másodperccel később megeresztek egy rövid nevetést is.
A B-tervét a kakaósdobozzal a kezemben figyelmesen hallgatom, a Bogolyfalvás dolgon kuncogok egy kicsit.
- Minden út Bogolyfalvára vezet - rándítom meg a vállam mosolyogva, ez számomra így is van. Itt nőttem fel, minden zugát ismerem, azon kevés gyerekek közé tartoztam, akik a bentlakásos iskola ellenére egy köpésre voltak az otthontól. Bogolyfalvinak lenni kiváltság, és értem ugyan, hogy Zsó karrierjének szempontjából nem a legcsodálatosabb dolog, ami történhetett vele, de azért mégis jó lenne, ha ezt tudná ő is. Egyébként a terve tetszik, sűrűn bólogatok rá.
Felszisszenek egy kicsit, figyelmeztetően nézek Zsófira. Nem szeretem, amikor Morcit bántja.
- Téged, amikor nem vagy itt. Ugyanúgy pattogsz, mint a kutya - jegyzem meg epésen, miközben kimászunk a székekkel és bögrékkel a teraszra. Szeretek vele szemtelen lenni, ő is az velem. Ez ilyen.
Hátrébb dőlök a fonott székben, kezeimet a karfáján pihentetem, közben a vörös eszmefuttatását hallgatom.
- Már miért kellene lopakodnod? Ha nem emlékeznél, itt dolgozom. Felteszlek a bejárós listára, két percembe se kerül - hangomon hallatszik, hogy mi sem természetesebb. Nem is értem, miért gondolja, hogy ennél jobb indok kellene arra, hogy bejöjjön ide. Majd én elintézem.
- Miért most? Mi változott? - érdeklődöm arra vonatkozóan, hogy mi katalizálta ezt a döntést. Megértem, hogy ezt el kell intéznie, előbb-utóbb elkerülhetetlen volt a dolog, de mégis próbálok némi értelmet keresni az érzelmek között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Izzadtan, fáradtan ér engem a szombat délelőtt, pedig még sehol nem tartok semelyik esedékes munkámmal. Az a nagy helyzet, hogy a három Crupból kettő benyalt valamilyen vírust, így a nap eddigi részét két elfoglaltság töltötte ki: egyrészt az ebből eredő hasmenés kordában tartása, illetve Franky és Fifi megmentése a kiszáradástól, másrészt pedig Frida kimentése kettejük társaságából, mielőtt még elszabadulna a teljes katasztrófa és ő is szépen lebetegedne.
A három Crup lakhelye alapvetően közel van a kunyhóhoz, Franky-t és Fifi-t viszont most elvittem távolabb, az erdő széléhez közelebb, hogy kellő távolságban legyenek mindenkitől, akit csak megfertőzhetnének. Pár pálcamozdulattal a házikóikat is áttelepítettem, aztán egy darabig még játszottam velük, hogy ne szomorodjanak el a dolog miatt, mert mindkettő elég anyámasszony-katonája.
Miközben velük vagyok elfoglalva, kicsit messzebb, az erdőből kivezető ösvényen mintha valakit sétálgatni látnék, de egyelőre nem vagyok benne teljesen biztos, kicsit hunyorítva nézek abba az irányba. A szürke rövidujjú pólómba törlöm a hasamon csörgedező izzadságot, nem vagyok a legszebb látvány, dehát nem is ez a dolgozó ember ismérve, hacsak nem bikinimodellekről beszélgetünk. Remélem nem megint egy engedetlen diák, akinek el kell magyaráznom, hogy az erdő nem az ő szórakozásukra lett kitalálva, és hogy kíméljenek meg attól, hogy a feldühödött varázslények által szétkapott arcukat nekem kelljen helyrerakni, aztán még lenyugtatni a lényeket is. Sóhajtok egyet, picit megállok a munkában, a két Crup körülöttem a betegségtől bágyadtan ücsörög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Gondolta, vagyis remélte, hogy Barnabás is egyet fog vele érteni. Kicsit meg is nyugtatta a tény, hiszen ez azt jelenti, hogy nem hozott rossz döntést. Mindig attól fél, hogy valami olyat tesz, amivel nem segít, hanem inkább árt majd Lédának.
- Sarolt felől nincsenek egyáltalán rokonaink, legalábbis nem olyanról, akiről tudnánk. Az apánk felől még élnek a nagyszüleink, de sose találkoztunk velük - húzta el a száját. Teljesen megérti, hogy nehéz volt elviselni, hogy a család kitagad, mert kvibli vagy. De vannak, akik ezen felül tudnak emelkedni. És van Árpád.
- Igazából ezért is vagyok itt. Nekem is a kollégium volt az egyetlen gondolatom. Az egyetlen baj az, hogy nem tudok érte fizetni. Személyesen akartam beszélni Ezráékkal, hátha ki tudunk találni egy alternatív módszer. Sokat dolgoztam már a Bagolyköves éveim alatt, szóval meg tudok javítani szinte mindent. Vagy nem is tudom... - kezébe döntötte arcát, és masszírozni kezdte a szeménél.
- Nem gondoltam végleges megoldásnak, csak amíg kitalálom mi legyen a továbbiakban - magyarázta tovább Zalán. Egyáltalán nem gondolta, hogy majd mások megsegítik, amiért elmeséli a történetét. Ez csak a filmekben szokott így működni. Ezért remélte, hogy valamiképp meg tud majd egyezni velük. Most pedig valamiért abban reménykedett, hogy Barnabásnak van valami ötlete. Mert kezdett belőlük kifogyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Hatékony volt és fáradhatatlan. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy minden ki lett pakolva és otthonuk lakhatóvá lett varázsolva. Szó szerint, mivel hathatósan alkalmazott pár ide vonatkozó bűbájt. A ház nagy szépségében büszkén gyönyörködve hősnőnk bizony rájött, hogy hiányzik neki a kislánya. Ennek fordítottjában meg csak reménykedett, amikor kabátot kanyarított a vállára, hogy visszahozza magával szüleitől egy szem magzatát. A nagymama és a nagypapa csak addig tiltakozott a jogfosztás ellen, míg meg nem látták, hogy a kicsi lány mekkora mosollyal robog a maga tempójában az anyukájához. - Látott ma az újságban egy képet - kezdett bele a referálásba Elektra édesapja, aki legalább olyan jó mesemondói képességekkel rendelkezett, mint a nő nagypapája annak idején, és ezt előszeretettel alkalmazta is Imolánál, így a nő megemelte szemöldökét a felütés hallatán - És? - kérdezte, várva mi is sül ki ebből. - Nagyon tetszettek neki a cicák, a nyuszik meg a kutyusok - simogatta meg a most már anyja csípőjén ülő, annak egy hajtincsét babráló kislány fejét az ősz halántékú férfi - Igaz Életem, odavoltál értük meg a meséért amit mondtam róluk? - na itt Elektra már sejtette, hogy mi lesz ebből. - És honnan kerítsek én most neki cicát meg nyuszit vagy kutyust, hm? Az ég szerelmére Apa... - sóhajtott egyet lemondóan és anyjára pillantott, akinek mindig - ki tudja honnan - de volt egy jó mentőötlete. Valószínű az évek során megedződött a férje mellett - Úgy hallottam a faluban, ja miket beszélek, a városban tegnap, hogy érkezett egy új vadőr az iskolába, akinek vannak veszélytelen mágikus lényei, meg háziállatai - rukkolt elő a legjobbkor ezzel az amúgy nem igazán izgalmas hírrel a korához képest igen szép és főleg nagyon bölcs asszony - Anya, te zseni vagy! Imádlak! - nyomott arcára puszit a nő, majd dorgáló tekintettel fordult apjához - Veled pedig még számolunk, te mesemondók gyöngye - enyhült meg végül és a férfi arcára is adott egyet a puszikból amiknek legnagyobb részét kislányának tartogatta. Egy kis uzsonna után a két grácia már úton is volt, hogy a közeli iskoláig eljusson. Még rémlett Elektrának, hogy merre volt az ő idejében a vadőr lakja, amit ugye nem más, mint a vadőr lakja. Hagyta kislányát közben virágot szedni - Majd odaadjuk az állatkák gazdijának - egyeztek meg csemetéjével, akinek ma nagyon jó kedve volt. Ennek a mese lehetett az oka. Az mindenre gyógyír ebben a korban, pláne, ha a nagypapi mondja. A ház nem sokat változott. Csak azok cserélődtek akik benne éltek. A nő és kislánya kézen fogva léptek az ajtó elé és egy rövidet kopogtak. Elektra remélte, hogy itt ma állatsimogatás lesz, különben hiába minden mese és tavaszi szép virág, eltörik az a bizonyos mécses.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

  Sulis kirándulás. Ha megkérdezed a 4-5 évvel fiatalabb Matt-et, mi a véleménye, akkor pánikot, kifogást és kelletlenséget kapnál válaszul. Aztán persze túlságosan jó gyerek ahhoz, hogy valami papírvékony hazugsággal kihúzza magát a story-ból, szóval egész úton, egészen az odaérkezéstől, az álmatlan éjszakákon át az itthon landolásig azon imádkozna, hogy a többiek ne lopják el a ruháit, hogy aztán meztelenül kelljen szaladgálnia a gönceiért, vagy hogy egy óvatlan, alvó pillanatban vizet öntsenek a hálózsákjára, pont olyan helyet, ami azt a látszatot kelti, hogy bepisilt. Szóval ja, eredetileg nem voltam az ilyen kirándulások nagy rajongója, sőt! Viszont a helyszín azóta más, az emberek is változtak, mi több, ki is cserélődtek. Szóval pillanatnyi csend után egy vállrántással és egy kb. pozitív "Nekem mindegy, oké."-val a népszerű idea mellé álltam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tört rám a minimálisnál azért egy jóval nagyobb pánik az esemény miatt... ugye régi szokás nehezen hal. De miután hánytam-vetettem magamban a gondolatot, arra a konklúzióra jutottam, hogy Legalább 2 emberrel vagyok egész jó, kicsit több, mint "együtt vagyunk a DÖK-ben" féle viszonyban. Ha minden kötél szakad, legalább Benettre és Márkra tudok támaszkodni. Nos, a Márkhoz fűzött reményeim abban a pillanatban összetörnek, amikor befut Karola. Ja ja, ők együtt vannak. Biztos több időt fognak együtt tölteni, én meg akármennyire is hozzászoktam a harmadik kerék szerepéhez, gondoltam, hogy nem vágynak, hogy a sarkukban legyek. Habár hoztam gitárt, nem szeretnék ugyan arra a sorsra jutni, mint a kastélyban, hogy minden napom a hangszer pengetéséből áll. Akármennyire is félek a társaságtól, megvolt bennem az igény a többiek társaságára. Éppen ezért próbálok Benett közelében maradni. A vonaton elég halk volt, gondolom még kicsit fáradt. Karola dicséretére csak mosolygok. Tényleg jól fest. A sorban is inkább felé navigálok, hiszen a szokásos sorvégi helyemet a pöfékelő Belián foglalja el. Igaz, én is hoztam egy dobozt, de nem akarom most megkezdeni. Majd este.
  A szállásra érve egyet tudok érteni Karolával. Nem semmi a hely. Mihail jól választott. Oh, a picsába, Mihail. Már majdnem sikerült elhomályosítanom azt, ami az erdőben történt. Ha megtörtént egyáltalán. Nem is attól üt ki a frás, hogy kit, csináltunk, hanem az egész élmény. Mint valami alvás-paralízis. Próbálok nem úgy nézni, mint akit meglőttek, hanem figyelni a szabályokra, miközben rámarkolok a teli hátizsákom pántjára. Aztán bumm, újabb lövés a szőke ördögtől egy kacsintás formájában. Próbálok csak simán átnézni a válla felett és beállni Benett mögé. De csak olyan észrevétlenül. Amikor aztán kiderül a szobabeosztás, a szemöldököm zavarodottan összeszalad. Belián akkor... ők ketten lesznek együtt? Ja, biztos, cool. A "senki ne fulladjon bele semmibe" résznél megvakarom a tarkómat. Igaz, nem célom semmi ilyesmit tenni, de nem az ügyességemről vagyok híres. Habár hoztam fürdőnadrágot, nem igazán szeretek úszni.
- Nálam van gitár. - fordulok Benett, majd Karola felé - De mondjátok, mit játszak, mert tapasztalatom szerint nemigen populáris az ízlésem. - eresztek el egy félmosolyt, megsimítva a hangszerem pántját, ami a hátamon tartotta.
- Szeretlek Márk, támogatom a zöldségeket. - kacsintok felé, betöltött fegyvert imitálva a a kezemmel - Vagy süthetünk pillecukrot ilyen amcsi-trash módban. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Készen álltam segíteni, de enyhe félelem fog el a Karola által említett balta gondolatától. Amilyen balfék vagyok, tuti levágom valamimet. Ha már a lány szavairól beszélünk, nem látom, hogy valaki annyira kajával feltankolva érkezett volna, szóval fejem felett begyullad a képzeletbeli izzó.
- Karola nem mond hülyeséget, én szívesen elmegyek a boltba. Csak mondjátok, mi kell! Jössz te is? - fordulok kérdőn Benett felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Éppen a konyhaszekrény kevésbé kihasznált részeit rendezgetem. Vajon hogy a francba porosodtak meg máris a lekvárok kupakjai, amikor még két napja sem kerültek ki a polcra? Egészen lenyűgöző, hogy egy ilyen kunyhóban mennyire könnyen koszolódik minden, így az elmúlt napokban annyi Suvickus és Leperex hagyta el csendes magányomban a számat, hogy már egészen kezdek rajta elgondolkodni, tudok-e még más szavakat is, vagy mostantól ennyire korlátozódik a kommunikációs képességem.
Határozott, de rövid kopogtatás hallatszik az ajtómon, pár másodperccel azután, hogy egyébként a bűbájom is jelez, hogy a kertemben járt valaki. Elgondolkodom, mégis ki lehet ilyenkor, jelen pillanatban nem várok senkit, bár ettől függetlenül sokan megfordulnak nálam, és én ezt nem bánom. Ez a munkával jár, ráadásul még határozottan emlékszem rá, amikor diákként én élveztem az akkori Vadőr vendégszeretetét. Jó lenne azt hinni, hogy hasonló élményeket tudok nyújtani én is.
Mosolyogva tárom tehát ki az ajtómat, ez a mosoly pedig csak még szélesebb lesz, amikor a kopogtató mellett meglátom pöttöm másolatát is, aki - habár mint tudjuk, egy férfi ennek sokkal kevésbé vinnyogósan és lelkesen ad hangot - de annyira cuki, hogy azért az nekem is feltűnik. Az a tipikus puszilgatnivaló kölyök. Nagyon gagyi tippjeim vannak csak, hogy hány éves lehet, másfél, kettő? Vagy azok még nem állnak ilyen biztosan? Habár jól el tudom szórakoztatni a gyerekeket, sem a biológiájukról, sem a fejlődéslélektanukról nem tudok a világon semmit. Ahelyett, hogy ezen tűnődöm, lehet inkább köszönni kellene.
- Üdvözlöm! Széles Benedek vagyok, miben segíthetek? - nyújtom mancsomat reflex-szerűen a nő felé, majd miután bemutatkoztunk, leguggolok a kisebbik hölgyeményhez is.
- Helló Pöttöm, Benő vagyok! Hogy hívnak? - mosolygok rá bátorítóan, majd ha ő is megmondta a nevét, egy rövid dicséret után újra álló helyzetbe tornázom magamat, és hallgatom, mi járatban vannak itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nevetek, mert nevettetsz, és bele se gondolok már, hogy hajnalban mennyire dühösen hagytam el a kollégiumot, mennyire irracionális döntés volt kiköltözni, felégetni a hidakat, melyeken emberek még átjöhettek volna, segítő kezet nyújtva nekem, vagy mehettem volna én is emberekhez, hogy segítsenek. Reggel minden hidamat felégettem, ami Budanekeresdhez vagy Pécshez kötött, és az életemet két tértágított táskába pakolva, kaktuszaimat magamhoz szorítva indultam el ide. Gyakorlatilag semmi eséllyel, most mégis, mellőzve lassan a megbántottságot, nevetek veled, mert megnevettetsz, mert a barátom vagy, mert szeretlek. Szeretem az őszinteséged, a szíved, hogy jó ember vagy.
- Ez sosem volt vicces.
Jegyzem meg kissé talán hűvösen is, mivel pontosan tudod, hogy azt mondtam, soha többet, mert a magasba vágytam, feljebb és feljebb, és tudod érdekes belegondolni, hogy mi lett volna, ha tényleg én kapom az állást. Akkor mi lett volna? Huszonhárom évesen hirtelen kiégek, mert elsőre meglett az, amire a legjobban vágytam? Érett ez a pofon már nekem, ezt én is tudom, és te is, csak amíg én kimondom, te még csak gondolni se szeretnél rá.
- Komolyan egy undok, alacsony szörnyhöz hasonlítasz? És te vagy a legjobb barátom!
Ál-felháborodottan vágom csípőre a kezeimet arra, amit mondasz, és nem csak álból háborodom fel, mert nem hiszem el, hogy komolyan, ebben a bokafogóban láttál meg engem. Jó, nem vagyok magas, de kompenzálom a cipőimmel, de komolyan? Azért hoztad haza, mert nem voltam itt mindig, és nem viszed vissza annak ellenére sem, hogy most már itt vagyok, és láthatóan utál engem? Minek neked két idegbajos, ha engem is annak tartasz? Mind a százhatvanegy centim meg van sértődve Széles Adorján Benedek, és ha így folytatod, nincs több Benőzés.
- Ah, csókos leszek. Már megbocsásson az úr, hogy negyvennyolc óra leforgása alatt nem realizáltam, hogy ez nekem is kiváltságokkal jár majd.
Pillantok át rád mosolyogva. Nem, tényleg nem fordult ez meg a fejemben. Negyvennyolc órával ezelőtt azon tanakodtam, hogy mondjam majd el neked, hogy a legjobb barátod maradok, de a munkám miatt képtelenség lesz, hogy havonta két-három alkalomnál többet találkozzunk, és ki tudja, az idő előrehaladásával ez a szám is csökkent volna. Mert a miniszterrel dolgozni egy életre szóló elköteleződés. Azok az emberek, akik ott dolgoznak, egymást ismerik csak szinte, idővel kikopnak mellőlük az emberek. Az elején próbáltam volna mindig jönni, majd örültem volna, ha havonta kétszer, aztán kéthavonta egyszer, majd félévente. Nekem nem tűnt volna fel az idő múlása, de örökre megbántottalak volna téged. A szomorú pedig, hogy fel sem merült bennem, hogy ez mennyire helytelen lenne, mennyire igazságtalan veled szemben.
- Nem tudom. Talán ez az elutasítás rávilágított arra, hogy én mennyire elutasító voltam vele. Ahogy én sem tudom megmagyarázni, hogy miért, úgy neki se tudok magyarázatot adni, hogy miért. Csak utáltam, csak haragudtam rá, pedig próbálkozott. Ez a hely szentimentálissá és érző lénnyé tesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nyílik az ajtó és ott áll előttük egy kedves fiatalember. Nem épp olyan vadőr, amilyenre hősnőnk számított - és kedves hallgatóink most joggal mondhatnák, hogy Elektra elfogult, de nem - rámosolyog és miközben kezét nyújtja, első körben bizalmat szavaz a férfinak. Róla se hinnék el, hogy miken ment keresztül, ahogy azt sem, hogy milyen ismeretei vannak.
- Rothstein Elektra vagyok - rázza meg röviden a másik kezét - Bocsánat, hogy zavarunk - pillant le a lányára és megvárja, hogy a kicsi hölgy előbb nagy sötét szemével jól megnézze magának a bácsit, azután rámosolyogjon azzal a fajta bűbájjal, ami a korabeli lánykáknak adatik. - Szia, az enyém Momó - mutatkozik be végül.
- Igazából Imola - jegyzi meg amúgy mellékesen Elektra, de hagyja, hogy a vadőr úgy szólítsa gyermekét, ahogy neki tetszik, a két lehetőség közül választva - Azt szeretnénk megkérdezni, hogy vannak-e esetleg olyan állatok, amiket megnézhetünk és akár még meg is simogathatnánk - tér rá a lényegi részre. Nem szokta amúgy sem kerülgetni a dolgokat.
- Cicák, vagy kutyusok vagy nyuszikák - teszi hozzá nagy bölcsen a csemete a rövid de annál velősebb igényeit anyja kérdéséhez és néz felfelé a bácsira, hogy megtudják a válaszát. Nagyon kíváncsi mert a papi azt mesélte hogy ezek az állatkák felismerik a jó gyerekeket és odamennek hozzájuk. Ha meg is szabad simogatni őket, akkor a bundájuk olyan puha lesz a kis keze alatt, mint anya haja. De az nem lehet mert, anya hajánál nincs puhább dolog. Ilyen és ehhez hasonló világmegváltó dolgok járnak a fürtös loknikkal borított fejecskében, míg a nőében sokkal egyszerűbbek. Ha Imola beleszerelmetesedik egy macskába vagy bármibe, akkor bizony kapnia is kell egyet. Ez ilyen egyszerű. Neki is volt kiscicája Ödönke, igazából Bödönnek hívták, mert egy régi zsírosbödönben hajították ki a szeméttelepre. Az apja útja minden nap arra vezetett el a hopp állomás felé, míg dolgozni járt. Lassan tíz éve is megvan már annak, hogy egy este meghallotta azt a szívet szaggató nyávogást, amit a kis szerencsétlen kölyökmacska kiadott és nem tudta otthagyni. Hazahozta magával. Bödön sok évig volt velük. Idős volt már és őszült, akárcsak a szülei, de a szemében olyan hálával nézett fel rájuk utolsó napján és úgy dorombolt, mint egy vaskályha. Egy szó mint száz Imolának is kell egy saját Ödönke.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Szinte toporzékolva, arcomon kaján vigyorral vártam, hogy a kissrác pofára essen. Ujjaim izgatottan kopogtak és suttogva bíztattam áldozatomat, hogy "Gyerünk, gyerünk, indulj már el! Nem érek rá egész nap! Anyunak kell a szépítő alvás". Igen ám, igaz, erőfeszítés nélküli bájom is hozzájárul a megjelenésemhez, de azért kell egy kis rásegítés, hogy fényesebben ragyogjak a legszebb navinés lánynál is. Mondjuk ez nem egy magas mérce. Az se lenne nagy kihívás, ha az egész iskolánál kéne szebbnek lenne, mert hát az is vagyok, duh.
A kis elkalandozásom miatt majd' lemaradtam arról, ami miatt eleve itt vagyok. A fiú felállt, de azon nyomban orra is esett, de olyannyira, hogy lehet még a földből is kiharapott egy darabot. Csilingelő nevetésben, nem ez már hahotázás... szóval abban törtem ki. Olyannyira, hogy kis, milliméteres könnyek kezdtek legördülni parányi arcomon. Pici pocakomat fogva kis híján hanyatt is vágott a jókedv, de aztán észbe kaptam, hogy na, ez a siker azért annyit nem ér, hogy összekoszoljam a ruhám, holmi fetrengéssel. Piciny ujjaimmal levegő után kapkodva felszárítottam könnyeimet, s már éppen, mint aki jól végezte dolgát, (mert hát jól végeztem) az áldozat egyszer csak.. kb az irányomba kezdett beszélni. Nem lát? Hogy nem szúrja ki a szemét a szépségem? Jó, pici vagyok, de azért az kompenzál. Ah.
- Ki vagy mi vagy te és miért bujkálsz itt? - figuráztam ki a diákot hangom elmélyítésével. Ezen is jót mulattam, de pár pillanattal később leesett. Ja tényleg, csak közelről hall. Egy méretes szemforgatás után elrugaszkodtam a talajtól és egyenesen a fiú felé röpültem és elkezdtem keringeni körülötte, akár egy (kivételesen nem halál ronda) szúnyog.
- Ki vagy mi vagy te és miért bujkálsz itt? - ismételtem meg, ugyancsak elváltoztatva a hangomat - Én, kérlek szépen egy rendkívül fontos főmufti vagyok a navinénál, talán még fontosabb, mint a házvezető. Nagy bajban vagy ám, apukám! - színészkedtem kaján vigyorral, miközben ő egy szúnyog zümmögéséhez hasonló, hullázó erősséggel hallhatta mézédes, bársonyos, simogató hangom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Szóval így játszunk.
Nem elég, hogy a viselkedése dölyfös és rátarti, hogy minden felém irányuló szava csöpög a fölényességtől, hogy a pillantás, amivel rám néz határtalanul gőgös, de... valahol még kacérnak és kihívónak is érzem. Hogy mennyire idegesítő a mosoly, amivel a kávésbögréje mögé bújik? Egyáltalán, mennyire idegesítő maga a nő? Úgy... épp csak annyira, hogy hőzöngve akarjam ráborítani a köztünk lévő olcsó asztalt, aztán csapot-papot hátrahagyva kezdjek el másik hivatás után nézni - szintekkel könnyebb lehet, mint új orvost találni.
Mostanában amúgy sem vagyok épp Buddha-állapotomban, az életem több területe is nyűgös, én is nyűgös vagyok, van, hogy feszült is, így az, hogy most nem ordítok rá Miss Túlképzettre, sőt, a bicskanyitogató stílusban előadott szavaira is csupán a fél szemöldököm indul el felfelé, azt hiszem, minimum várakozáson felülit érdemel. Érzem ugyan, hogy az asztal szélén támaszkodó karjaim egy futó pillanatra megfeszülnek, és a vonásaimból is mintha hiányozna az a megszokott kedélyesség, a tekintetem azonban, amit az első szó óta le sem veszek a nőről, se nem ingerült, se nem értetlen, de még csak türelmetlenség sem csillan benne. Az nyugodt maradt és derűs. Érdekes.
- Nagyszerű - morgom aztán halkan, míg megreccsenő tagokkal visszaegyenesedem, és a hátamat kiropogtatva az említett székhez lépek. Bár érzek némi késztetést, hogy ránézzek az órámra, inkább nem teszem, helyette leülök, és miután megszámolom a rendelő összes sarkát, végignézem minden komódját-szekrényét- meg polcát, átvizsgálom az elhanyagolt, az idők során már rendesen megkopott padlót és a plafon meszelés közben vétett hibáit is sorra veszem, jobbommal dobolni kezdek a karfán, és pillantásom is visszatalál az asztal túloldalához. Habár elfelejtettem megemlíteni, de remélem, k*rvajó az a kávé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

hétköznap délelőtt|o

Észre szokták venni az emberek a távolságtartó szándékomat. Még ha nem is tudatosan, de akkor is reagálnak rá. És nem úgy, hogy folytatják a közeledést. Általában. Na de olyan, hogy észreveszi az illető és ennek ellenére továbbra is jön és jön és jön, na ez új és eléggé kellemetlen. Még jó, hogy nem merül fel bennem, hogy észrevette az igazgató azt a kis mozzanatot tőlem és egyszerűen csak nem foglalkozik vele. Majd szépen lassan igyekszem jobban az irányításom alá vonni a helyzetet – hiszem én naivan, nem tudván, hogy micsoda kelepcébe kerültem.
Most vajon jót mondok vagy sem? Vagyis hát, már megint mi ez a hülyeség? Tudom, hogy jót mondok. Egyszerűen tudom. Érzem. A tea pontosan olyan, ahogy leírtam, esetleg fél fokkal lett hűvösebb mostanra. De minden más stimmel. Na de vajon ezt a felelet várta-e. Lehet, hogy elég lett volna annyi is, hogy finom? Magabiztosságom egy pillanat alatt foszlik szét, ahogy ez az eszembe ötlik.
- Igen – bólintok aztán kicsit ijedten nézek a továbbiakat hallva. Hogy mi? Mi köze ennek a teához a trópusi gyümölcshöz? Tanácstalanul rázom a fejemet, jelezve, hogy nem tudom, én nem tehetek róla és sajnálom, hogy rossz hírrel kellett szolgáljak, mert ez a tea bizony nem az, amit az igazgató úr keresett. – N-n-nem tudom uram – nyögöm ki szemlesütve, mintha az én hibám lenne az egész. Meg se nézem a csomagolást, hogy miket írnak rá, mint összetevőket.
– De, de ha gondolja tudom módosítani az ízét, hogy trópusibb legyen – ajánlom fel kárpótlásul, visszapillantva rá. Valahol mélyen legbelül mocorog a csodálkozás, hogy meg sem kérdőjelezte azt, amit mondtam. Se egy furcsa pillantás, semmi. Nem szoktam így kielemezni italokat mások előtt, pontosan azért, mert értetlen tekinteteket kapok, hogy ezt mégis honnan tudom. Tévedés ne essék, egyáltalán nem baj, hogy az igazgató nem kérdezget vagy ujjong itt körbe engem, hogy de ügyes vagyok. Na még csak az hiányozna. Vajon miért érzem azt, hogy ez a férfi mindent tud rólam? De mindent mindent?
- Öhm, ha tényleg nem szeretné elfogyasztani … - döbbenten pislogok de nem nyúlok a zacskóért. Nincs ezzel a teával semmi baj, oké, nem az aminek hirdették, de finom. Khm, némi módosítás után, hogy a zöld tea ízt ne is lehessen érezni, legalábbis ha nekem kell  meginnom akkor azt kell tennem, hogy fogyasztható legyen. Mellesleg észrevétlenül meg is tettem ezt a bögrém tartalmával is. Változik is az ital színe kissé.
- Nem – mondom határozottan hirtelen fel sem fogva, hogy most mire vonatkozik a kérdés. Aztán követem a férfi tekintetét és érzem, ahogy pír önti el az arcomat. Oké, én még a teánál jártam gondolatban na. – Vagyis, igen-igen. Elnézést. Felagund professzor küldte – szegezem előre a papírt remegő kézzel újra hátrébb lépve, látszólag azért, hogy ne verjem pofán az irománnyal. Nem tudom hova tenni ezt az embert, egyszerűen nem. Hozzá vagyok szokva a gyors hangulatváltozásokhoz, de itt nem csak annyiról van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tucatnyi kérdés zakatol a fejében, de az egyik halk mellékzöngeként újra és újra elhangzik; Miért éppen ő? Rajta kívül azért még egy jó tucatnyi bejegyzett rúnakészítő van az országban szétszórva, nálánál sokkal tapasztaltabbak és ügyesebbek. Tény, hogy tehetséges, de még fiatal. Ki tudja, talán pont ezért. Azt hihették, hogy a zsenge koránál fogva még megkenhető, még kísérletezni akar, pengeélen táncolni a törvényes és törvénytelen között. Talán, ha egy évtizede nem bukott volna le a seprűről, ha nem kapott volna akkora, jól megérdemelt pofont az élettől, így lenne. Talán... De ő már merőben már ember, mint aki középiskolásként volt. Megfontolt. Türelmes. Segítőkész. Szabálykövető.
Feltűnésmentesen nyel egyet és megnyalja kiszáradt ajkait, miközben nézi a férfit és az irodának tűnő helyiséget. Tisztaság és rendezettség üvölt a falakról és ugyanezt az eleganciát sugározza magából Alfred is, de mégis van valami nyomasztó is benne. Tenyerei sikamlósak, de csupán ez az egy mutatja, hogy feszélyezve, kényelmetlenül érzi magát ebben a szituációban. Viszont félni nem fél, nem talált elég indokot rá, hogy megtegye. A férfi segítséget kér tőle, míg együttműködik, nem lesz baj. Hogy ez a hozzáállás lesz-e a veszte, majd kiderül.
Feltekint a tálcával közeledő tagra és próbálja kitalálni, hogy ő volt-e az egyik, aki idehurcolta. Nem mintha bármi jelentősége lenne, de szeret tisztában lenni a körülötte folyó dolgokkal, főleg, ha ő is érintett. Ahogy a férfi melléér, tekintete a pohárra siklik, majd néhány feszült pillanat után leemeli és Alfredre pillantva kortyol bele és a hideg folyadéknak sikerül teljesen kitisztítani az elméjét.
- Sajnálom, sosem értettem a magyaroknak ezt a közlésformáját - mosolyodik el kissé a pohár mögött, majd lassan engedi lejjebb azt, úgy hallgatja figyelmesen ittlétének okait. Ahogy Alfred előrébb halad a mondandóval, úgy válik egyre feszültebbé a pohár oldalán ujjainak néma dobogása. Tekintete egy pillanatra a kanapén heverőre siklik, majd a fodrozódó vízre mered, miközben élesebben szívja be a levegőt. Nem felel azonnal, előbb meg kell emésztenie az információkat. Most volt nála ellenőrzés és természetesen mindent rendben találtak, mert mindenre kínosan ügyel. De ez...
- Ezek szerint az engedélye nélkül helyeztek fel rá testrúnát - jelenti ki, amolyan összegzés gyanánt. Félig megemelt szemöldökkel emeli Alfredre a tekintetét, majd ismét a kanapé felé fordítja. Ezt már most jelentenie kéne, mielőtt csak ránézne a rúnára, mert azután már köze lesz hozzá. Ha nem is ő készítette, már közreműködőként vesz részt az egészben. De mégis van választása?
Sóhajtva hunyja le egy pillanat erejéig a szemét, majd a poharat az asztalra helyezve áll fel lassan és sétál az alvóhoz. Óvatos mozdulatokkal térdel le és húzza fel a pólót épp annyira, hogy jól kivehesse a sötét vonalakat.
- Odin óvjon meg... - sóhajtja maga elé. Elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy a képébe ordítsa az egyértelműt; ezt bizony ártó szándékkal hozták létre. Valahol naivan reménykedett, hogy egy egyszerű igazság-rúna az, ami napokon belül felszívódik. Túl könnyű és legális lett volna.
- Szükségem van papírra és valamilyen íróeszközre. Precíz munka és időbe telik, míg visszafejtem - közli rezignáltan hátra sem pillantva, tekintetét végig a tökéletesen kivitelezett munkán tartva. Gyalázatos dolognak tartja, hogy valaki ilyesmire pazarolja a tehetségét.
- És szükségem lesz némi információra is róla, hogy merre járt, vagy hova küldted, kivel érintkezhetett, hogy vannak-e ellenségeid. Hátha rá tudok jönni, ki készítette vagy legalább, hogy mi lehetett a szándéka, akkor gyorsabban juthatunk eredményre - mondja, majd félig Alfred felé fordul, hogy lássa a reakcióját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szeretek ide járni, az erdőbe. Nyugalom van, csend és békesség. És ami a legjobb: nincsenek emberek. Tilos ide jönni, hát, nem érdekel. Tudok magamra vigyázni, köszönöm szépen. Szóval engem aztán hagyjanak az ilyen idióta szabályokkal. A legtöbb szabály marhaság eleve. Na meg túl kevés a szabadtéri tanóra. Ugyan kit zavarna ha valami béna felrobbantja az üstje tartalmát bájitaltanon, ha idekinn lenne megtartva az óra? Ugye, hogy senkit se. Nem sérülne meg legalább a mellette ülő szerencsétlen.
Van ám szokásos útvonalam, de most letérek róla, még is csak hétvége van és ki tudja még hány delikvensnek jut eszébe ide csavarogni. Így persze túl közel kerülök a vadőr kalyibájához. Mintha valamiféle nyüszögést hallanék. Kifelé veszem hát az irányt az erdőből és rögtön észreveszem a vadőrünket. Na hát ő aztán nem tétlenkedik annyi szent. Odabenn persze mindenki vigyáz meg óvatoskodik, hogy nehogy már egyetlen szem por tapadjon a makulátlanra mosott-vasalt talárjára, ő meg …  hát pont úgy fest, ahogy egy vadőrnek kell. Kedvem lenne lefotózni, csak hogy megmutathassam azoknak a piperkőcöknek milyen is ha valaki dolgozik.
Nyugodtan lépdelek egyre közelebb felé, mintha nem is a tilosban jártam volna az imént.
- Mi van velük? – teszem fel a kérdést, már messzebbről, mély hangom úgyis tökéletesen eljut hozzá. Fejemmel meg a kutyák felé bökök. Köszönni? Ugyan minek azt? Sokkal fontosabb az, hogy mi bajuk az állatoknak, minthogy udvariaskodjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem szokásom ilyen könyveket olvasni, a mugli tankönyvek közül sem a biológia lesz a szabadon választott, emelt érettségi tárgyam jövőre, hanem az informatika. Most mégis ilyen könyvek tömkelegével kuporodom le az egyik asztalhoz, amik mellé pár pszichológia kutatás is a kezembe akadt. Körülnézek, hogy biztos ne legyen Kiara a közelben, utálom mikor annyit kérdezősködik. Más kíváncsi szavaira sem vagyok kíváncsi, ezért fülemhez helyezem a mugli eszközömet, olvasás közben.
Kis idő elteltével sóhajtva meredek magam elé, hogy megemésszem az olvasottakon, gondolataim cikáznak. Elgondolkozom az előző kapcsolatomon, a lányokon, a srácokon, akik körülvesznek engem, de nem jut eszembe olyan személy, akivel bármi komolyabbat szerettem volna csinálni csókolózáson kívül. A barátnőmmel is addig jutottunk, tovább nem. Ő akarta volna, én azonban nem éreztem úgy, hogy szexelni akarnék vele, fél év után sem. Bulikban a legtöbb srác midig hazavisz egy csajt, ha az könnyen kapható, rám is mászott már különböző korú, szemszínű, stb., mégis visszautasításra kerültek. Gondolataimból egy koreai szó ébreszt fel, mire rá emelem a tekintetemet, és mosolyogva visszaköszönök. Kicsit zavarba jövök, amikor a húgomra kerül a szó, nem is válaszolok, inkább csak bólintok.
- Bálint, igaz? – nem hallottam, hogy lenne koreai neve, nem úgy, mint nekem, vagy a könyvtárosnak. Szeretem, amiért ennyi koreai van körülöttem, legalább velük tudok beszélni a saját anyanyelvemen. A könyveire pillantok, érdekesnek tűnnek, de, ha már így alakult, inkább beszélgetésbe elegyedek vele.
- Hogy vagy mostanában? – valahogy beindítom a beszélgetést, ezután a kérdés után valószínűleg mindkettőnknek, vagy egyikőnknek lesz ötlete a folytatásra. Utálom a kínos csendet, az olyan….kínos. Becsukom az utolsó könyvet, ezzel teljes figyelmemmel rá koncentrálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Úgy tűnt, a lány rákapott a téma ötletemre, amivel nem kis fejtörést okozott. Az eredeti elgondolásomat egyelőre szerettem volna megtartani magamnak, mert az ugyan nem tudtuk volna egymáson tesztelni, meg egyébként se idevágó témakör volt. Ez persze nem azt jelentette, hogy a jövőben ne osszam meg az elgondolásom Babett-tel, de egyelőre még túl korainak gondoltam. Viszont Merlinnek hála, közben akadt egy újabb elképzelésem, amit simán meg tudtam osztani vele.
- Nos, az az ötletem támadt, hogy akár egy zsebpénz bájitallal is előrukkolhatnánk. Ennek az lenne a lényege, hogy a szülőknek kell beadni, hogy megemeljék a heti zsebpénzt - feleltem elgondolkodva. Közben meghallgattam az ő elképzelését is, amely iszonyatosan elnyerte a tetszésemet.
- Hű, ez milyen csúcs-szuper lenne! Valamint a második opció is ígéretesen hangzik! Szerintem mindent összevetve a te ötleted a nyerő! - mosolyogtam rá, mivel remek elképzelésnek tartottam ezt. Biztos voltam benne, hogy nagy sikerünk lenne, ha előrukkolnánk azzal, amit a lány elképzelt.
- Kérdés még, hogy mennyire legyen tartós, mármint mennyi ideig hasson az ital... - gondolkodtam hangosan, hogy a másik is hallja.
- Lehet, hogy hasonló összetevőkből fog állni, mint a Százfűlé-főzet - jött egy hirtelen gondolat a semmiből, melynek végül is volt alapja. Ezt megint csak hallhatta a lány, mivel ennek a felvetésemnek is hangot adtam. Örültem, hogy vele kerültem párba, mert nagyon kreatív volt, emellett pedig idáig úgy tűnt, igencsak közös nevezőn vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Akkor annyira mégsem mugli, ha a logikáját nézi. Mondjuk, tény, szereti magában, még ha néha csak gondolati szinten összekapcsolgatni a dolgokat azzal, amit tökéletesen ért és mondjuk el is tud képzelni. Nem baj, ha kimondja, tudja, hogy vicces, már csak azért is, mert ilyet feltételez ugye. A tökéletestől ő messze van, de legalább érthető. Ez is egy szempont. Ha nevetnek is, de értik akkor, miről hadovál.
- Ahh, glutén meg laktóz tuti van bennem, ahogy mogyoró is, de mágia semmi. Itt se lehetnék, csak ugye – van az a pillantás, ami mindent elmond és nem kell befejezni a mondatot, főleg, ahogy a mimikája is húzódik mellé, nincs több szó, mert ugye, megvan az ok, amiért itt és ebben a közegben, világban lennie kell. Még mindig vegyesek róla az érzelmei, már a mágiáról, a közeg, amely körbeveszi, már jóval kellemesebb. Ezért is igyekszik egy kicsit könnyíteni, legalább azzal, hogy elmondja, nehéz és nehéz is lesz, de a vége jónak ígérkezik. Úgy érzi, ő is meg fog majd vele birkózni, csak másképp és más módon, úton, de ezzel semmi probléma nincs ugyebár, még megítélni sincs joga, csak hát, akkor beszél és hátha jobb, mert ugye a kisujjat is odanyújtani dolog valahogy könnyebb, mint azt mondani, hogy nyugodjon meg és minden rendben lesz egyszer. Nem, az nem ugyan az, bár tudja, nem tud és nem is fog tudni mindenkivel törődni, nem is akar, ahhoz a lelke nem elég ép és erős, legalább ennyivel próbálkozik. Mert tény, hogy mindegyik út más, de a lényeg a változás és az, hogy nagy és ők nem azok az emberek, akik azonnal fel is kapják, mintha csak zoknit cseréltek volna vagy egy hajszínt. Ez kicsit kacifántosabb, ezért is érti meg, mire utal azzal, hogy kiköltözik. Fura, mintha ezen a helyen sok olyan értenék meg őt és fordítva. Már-már számszerűen sok, úgy néz ki, nem olyan ritka dolog az, amivel küzd – egy része persze, az egyszerűbbek -, talán kicsit ijesztően több, mint az átlag, de az ő átlagja másabb.
- Ugyan – lágyan rázza meg a fejét, apró mosollyal. Bátor. Nem. - Ha nincs noszogatás, akkor nemigen lett volna semmi – sóhajt egyet, de tény, az sem utolsó szempont, hogy annak ellenére vette a dolgokat és nem szaladt el, vagy reszketett végig a lakás mélyén. De annyira bátornak sem mondaná magát, tekintve, hogy amikor az új helyre került, képes volt órákig a nappaliban ülni a cuccaival megilletődve, mintha engedélyre várt volna, vagy arra, hogy melyik szoba is az övé, pedig csak egy volt. Hogy óvatos lépésekkel járt eleinte, most pedig együtt röhögnek.
- Hű. Legjobban? - vakarja meg a fejét, mert több is akad azért, nem száz, de több. - A barátság? Hogy megint létezik az életemben? - pedig lemondott róla vagy felszínessé tett mindent, hogy ne is vegye észre, ha elmúlik. Most pedig? Fájna. Nem is akar arra gondolni, hogy vége. - Meg önmagam. Ami már... kicsit szórakoztatóbb – mert ő is változott a dolgokkal együtt, sokszor kell nagy levegő, de mégis, kevesebbszer. Talált egy utat, talált olyanokat akikkel beszélhet, talált mindent, amit csak lehet. Ő még mindig szerény.
- Ó, ott lakik egy csuda jó fej csaj, Kimoriah. Ajánlom. Van sok szép virágja és bár kicsit pörgős, de nem csapja rád az ajtót ha cukor kell – bólogat, meg persze laknak ott mások is, akiktől tartania nem kell, egész nyugis környék ez, sehol sem hallott félbolond öregekről akik dobálóznak vagy helyi részegektől akik lepisálják a kerítést és ordenárék. Ha belegondol, ez egy zen városka, lehet azért választották ezt? Hmmm. Érdekes gondolat és indok lenne.
- Én elég indokolatlanul nem értettem semmit? Nem tudom – nevet aprót, mert tény, hogy amennyire pörögni látta, úgy hozta le az életről. Eléggé. Ez mondjuk lehet meglepő volt. - De szegény az asztalra borult tőlem, szóval, valamit sikerült – von vállat, mert nem ez volt a célja, minden, ami történt, az csak kijött belőle. Spontán.
- Van, amit lehet sejteni tőle, én legalábbis, mert tudom mi dolgozik benne. Nem tudom, milyen volt előtte, mert én egy kicsit olyan, mint ő. pörögtem, buliztam, aztán tessék, nagypapa vagyok – mutat magára, majd kinyúlva cirógat meg egy nyuszit. Tényleg az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ó, akkor ezek szerint jól rajzolsz. A precizitás jellemző rám, akár nyithatnánk egy közös üzletet is! - viccelődtem vele vidoran. Végül is a tanárok és a szüleim szerint mindig is igyekeztem az alaposságra, a pontosságra, de sajnos a rajzolás már nem igen ment.
- Hát, sokszor nem egyszerű a családdal, nekem igazából a magánszféra hiányzott, hogy egyedül lehessek időnként... ez most sem adatik meg, bár jelenleg ketten vagyunk egy szobában. Azért mégis más, valahogy jobban önmagam tudok lenni, mióta külön élek a családtól, ezt pedig egyáltalán nem bánom - válaszoltam a másiknak komoly arccal.
- Nos, a kérdésed akár vonatkozhatna rám is, ha tudnának az eddigi kihágásaimról. De ugye nem tudnak szinte semmit... egyébként Theon-ra gondoltam - mondtam neki a szemébe nézve, nem tudhattam, hogy ismeri-e a fiút vagy csak látásból ismerős neki...
- Kaják terén utálom a krumplilevest, a tökfőzeléket, illetve a spenótfőzeléket... a többi ételt szeretem - válaszoltam mosolyogva.
- Na, és te mely ételeket preferálod kevésbé? - kérdeztem tőle érdeklődve, ha már ez volt a téma.
- Nekem is ez a benyomásom, igencsak hasonlóak vagyunk. Abban is igazad van, hogy én bizony kaland orientált vagyok - feleltem neki vidáman. Az igazat megvallva szerettem mászkálni, részt venni eseményeken, de azért időnként jól esett a pihenés is.
- Ugyan, most is simán felülhetsz az asztalra, ha kedved tartja. Ne gátoljon meg abban semmi, amit szívesen csinálnál. Én például most őrjáraton lennék, de ehelyett inkább vacsoráztam valami finomat - vontam meg a vállam jókedvűen, egyáltalán nem bántam meg, hogy az unalmas járkálás helyett a finom étel elfogyasztását választottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A legnagyobb probléma az emberi fajjal, hogy borzasztóan önzőek vagyunk. Nem csak másokkal, de bizonyos esetekben még saját magunkkal szemben is, ami igencsak érthetetlen, mégis jelen van a világban. Ráadásul nem is kis mértékben, amire az ember csak legyintene, majd mosolyogva tovább lépne, hanem belénk van ivódva, talán genetikailag, hogy önzőek legyünk. A hajléktalan előtt kidobni az ebéded maradékát a kukába, mert eszedbe sem jut odanyújtani neki. Összeszedni a zacskót, a papírfecnit a parkban, amik mellet elsétálsz? Ugyan miért a te feladatot lenne, nemde? Erre vannak azok az emberek, akik a napi betevőjükért szedik össze a szemetet, hogy te ismét eldobhasd, mégis, legalább csak pár perc erejéig tiszta és élhető környezetben cseveréssz a szeretőddel a telefonban. Mert önzőek vagyunk, és észre sem vesszük. Miért is tennénk, amikor az a hályog, ami azt meri mondatni minden emberrel, hogy ő mennyire önzetlen, eltakarja az egyértelmű tényeket, amik az ilyen és ehhez hasonló döntéseink mögött bújnak meg. Minthogy, ha kérsz valakitől, akkor azt illik meghálálni, és választásod sem lenne, mert automatikusan várnak érte valamit. Kivéve most. A felesleges kérdésektől mindig is borzongás futott végig rajtam, de elfogadtam, hogy az ember második legnagyobb bűne, az önzőség után, a kíváncsiság. De most nem kérdez. Örvendeznem kellene, esetleg kissé óvatosabban hozzáállni a dologhoz?
Lényegtelen, mert minden egyes felesleges kérdéssel csak az időt húztuk volna, nekem pedig az éppen nem áll rendelkezésemre, amikor valaki ilyen undorító módon próbál meg keresztbe tenni nekem, amit nem hagyhatok. Nyilvánvalóan. Éppen ezért nem húzhatom sokáig, a szavak, amik inkább tényközlések, könnyedén hagyják el ajkaimat, a még fotelben ülő arcát fürkészem bármilyen olyan jelért kutatva, ami megingathat abban, hogy örvendezzek. Ám a jel nem arcán jelentkezik, hanem a pohár oldalán doboló ujjaiból. Feszült lenne? És ami mégis fontosabb kérdés; ez árthat nekem? Tekintetem emelem vissza Sébastien arcára, aprót bólintok a megállapítására. Bizony, hogy engedély nélkül, és ami a legrosszabb, hogy az én engedélyem nélkül, ami elfogadhatatlan. Bárki is volt ez, bárki is merészelt ilyen bátor, vagy botor, tettet megcselekedni, sokat fog érte bűnhődni.
Nagyot szusszanok, amikor feláll. Sétapálcámat akasztom az asztallap szélére, karjaimat keresztbe fonom magam előtt, miközben végig követem mozgásának minden milliméterét. Onnantól, hogy feláll, odáig, hogy lehúzza a férfi pólóját, és megszólal. Lehunyom szemeimet, agyam megállás nélkül pörög az opciókon, amiket tehetnék, arcomra azonban semmi nem ül ki. Ez a reakció nem jó. Nagyon nem. Szemeimet továbbra is lehunyva tartom, halvány mosoly játszik ajkaimon, amikor megszólalok.
- Csak remélhetem, hogy ezen reakciód után sem kívánod jelenteni. Senkinek – a mély bariton, ami megtölti a szobát, nem fenyegető. Eszem ágában sincs fenyegetni azt, akinél jelenleg a tudás van, és el is ismerem azt. Pillantásom emelem rá, de végül, egyáltalán nem elsietve a dolgot mozdulok meg, hogy vendégem kérésének eleget tehessek. A felső fiókból veszek elő mindent, majd kényelmesen sétálok Sébastien mögé, mivel, ha már felém fordul, nyilván látja is, hogy éppen felé nyújtom a kért eszközöket. Halvány mosoly játszik ajkaimon, miközben visszahátrálok az asztalhoz. Fejemet előre biccentem, kezeimet ismét keresztbe fonom mellkasom előtt, de nem szólalok meg egyelőre. A kis monológ, amit várna tőlem, igencsak mélyre menő, és pontosan olyan dolgokra kíváncsi, amiket nem adhatok ki, vagy jelenlegi állás szerint engem is érdekelne. Ellenségek. Nem szeretem őket így hívni, inkább valami visszafogottabb szó kellene ide, mint mondjuk a vetélytárs, ami tökéletesen meg is felel ide. Szemeimet lehunyom, arcom és kisugárzásom is a teljes nyugalmat sugározza kifelé, még szerencse, hazugság lenne mást mutatni, amikor valóban higgadt vagyok. Nagyot sóhajtok, végül felemelvén fejemet kapom el Sébastien tekintetét.
- Annyi időt kapsz, amennyire szükséged van, azonban sajnálatos módon ezeket az információkat nem oszthatom meg veled – őszinte, már-már kedves mosoly ül fel ajkaimra. – Tudom, hogy balga módon éppen főzés közben rángattak el otthonról, így ha nem haragszol meg érte, hozatnék neked valamit. Esetleg, ha elmondanád... – tekintetem villan a fekvőre, az előbbi kedvességnek nyoma sincs, mosolyom is hirtelen tűnik el arcomról, ahogy mozgolódni kezd. Vajon azért kapta, mert nekem dolgozik, vagy azért, mert másnak nem végezte el a rábízott feladatot? Fertelmes kérdések, ám zöldjeim így is a fekvőn maradnak, hogyha esetleg pánikolni kezdene, bár aligha hiszem. Lehet túl nagy volt az adag? Végül is, mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ez az éjszaka meglepően nyugalmas volt eddig és Ilián, tőle teljesen szokatlanul örült is volna, hogyha ez így marad. Számításait azonban a sokkos állapotban lévő Veréna húzza keresztbe. A nő látványa még Őt is megdöbbenti, mert bár tud arról, hogy maga ajánlotta fel a segítségét, de egyrészt nem igen tudhatta a másik, hogy hol lesz ma éjjel, másrészt nem hitte volna, hogy ilyen hamar eljön az a nap, mikor nélkülözhetetlenné válik.
- Tiszta vér vagy - el is feledkezik magáról, ösztönösen tegezi le, mintha csak ezzel is biztosítani akarná, hogy a társaságában lehet szabadabb, megnyílhat és nem kell tartania semmitől. Ez persze nyálasan hangzik, de közel sem az: az, akivel tegeződsz, az egy hozzád közel állóbb réteg, ők valamivel többek már. A magázódás távolságot feltételez két ember között, Ilián viszont pont ezt akarja megszüntetni. Szinte már türelmetlenül várja, hogy mi történt, amikor a remegő ajkak közül kiszökik a válasz. Az auror homloka ráncba gyűrődik, szemöldökei összeszaladnak, aztán szép lassan, ahogy Veréna felfedi saját magát előtte, már minden egyértelművé válik számára. Nem kell legilimentornak lennie, de még csak az emlékeket sem kell látnia ahhoz egy merengőben, hogy legyen elképzelése a nő eddigi éjszakájáról. Nos, nem azzal telt, hogy egy csónakban ringatózva a csillagokat bámulta. Látva, hogy elhagyja az erő, néhány lépéssel ott terem, de nagyon óvakodva, mintha egy sebzett vadhoz közeledne, úgy próbálja megfogni a nő két felkarját, hogy megtartsa.
- Bántott? Önvédelem volt? - szemei előtt már rég nem az lebeg, hogy valahol a faluban van egy hulla, az a legkisebb gondjuk. Viszont, ha Károly nem támadta meg, ő viszont úgy érezte, pontot kell tennie az ügy végére és önbíráskodik... Nos, akkor tényleg az lesz a legkevesebb bajuk, hogy meghalt a férfi, az már inkább, hogy nem tudja elintézni, hogy Verénát felmentsék. Az arcán lepergő könnyek persze az Ilián által felhúzott álcát is rövid úton lebontják. Sohasem tudta elviselni, ha egy nő sír - ez abból adódik, hogy édesanyja is rengetegszer tette. Sok gyermeket veszített el, az auror pedig minden alkalommal hallotta, ahogy a szobájának sötétjében önmagát ostorozza valami miatt, amiről nem tehetett. Ez a vértisztítás eredménye és ez az oka, hogy ő nem akar ilyenné válni. Aggódva figyeli a másik reakcióját.
- Kérlek, mondd el, mi történt.