36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jason Henry Payne összes hozzászólása (96 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. január 30. 18:22 Ugrás a poszthoz

*beront, körbefordul, hanyatt esik saját maga szépségétől, aztán kuncogva elviharzik*
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. január 30. 18:25 Ugrás a poszthoz

Gyere, pitypang, elég hely van rajtam. Rolleyes
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. január 30. 22:40 Ugrás a poszthoz

jasmine
csütörtök délelőtt


Mondjuk azt pontosan nem tudom, épp a Fővárosi blabla Ispotály hogy működik, de volt már szerencsém nem is egyszer hasonló wellness szállodákban vendégeskedni hosszabb-rövidebb ideig, habár egyikbe sem a saját lábamon tipegtem be, mert úgy esett, hogy pont mindig félájult állapotban voltam, és másoknak kellett vinniük. Csórók. Így én még életemben nem csekkoltam be ispotály recepcióján, vagy vártam ki a sorom a rendelők előtt, ahogy egyébként szokás - gondolom.
Hát, őszintén szólva most sem tervezem; a recepciótól jobbra, mint aki tudja is, merre megy, magabiztosan sétálgatok fel- és alá, bizonyos, random időközönként lustán felpillantgatva az utamba kerülő ajtókra, keresem a körzetembe tartozó - illetve hát, én tartozom az övébe - gyógyító nevét.
Azon egyébként, hogy megtalálom, még én is meglepődöm, és miután néhány hosszúra nyúló másodpercig szemezek az ajtóra szegezett névtáblával, felvont szemöldökkel oldalra pillantok, hátha lát valaki, és nem is kell csalódnom. Azt, hogy megtaláltam a kórtermet, mármint így tök magamtól, bizony végignézte valaki! Méghozzá a váró legszélső székén üldögélő idős, rendezetlen külsejű, igencsak hóbortosnak tűnő, botját reszkető kezei között szorongató boszorkány. Királyság! Most már tuti, hogy ha egy nap menni kell, hát ő azzal a tudattal fog távozni e világról, hogy a következő generáció rendben van. Megcsináltad, Jason. Büszke mosollyal emelem fel mutatóujjam, és intek az ajtó irányába, jelezve az idős hölgynek, hogy tényleg célom átlépni a küszöböt, majd elfordulva tőle ismét lenézek a névtáblára. Közben előkotrok egy gyűrött cetlit a farzsebemből. Jasmine A. Jhaveri. Helyben vagyunk.
Úriember lévén, természetesen kopogtatok, kettőt is, de azért nem esem túlzásba, így mielőtt még bármilyen választ is hallanék, lenyomom a kilincset, és kissé meghajolva, nehogy beverjem a homlokom, beljebb tolom az ajtót, és a kis résen bedugom a fejem.
- Csókolom! - suttogok, mintha véres műtétet zavarnék meg éppen. - Szabad? Jasmine... - az ajtórésben megjelenik a kutya szájából kiszedett, gyűrött pergamenlap is, amelyre hunyorogva pillantok le. - Izé... Jhhh - erősen próbálkozom a megfelelő kiejtéssel, és be kell valljam, szerintem abszolút jó vagyok. - Jhhhaverit keresem.
Vigyorogva nézek fel, bal szemöldököm lassan feljebb araszol. Bárki is legyen ez a nő, Jhaveri vagy sem, asszem nála maradok.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. január 31. 14:37 Ugrás a poszthoz

jasmine
csütörtök délelőtt


Míg a nő az asztal elé sétál, én behajtom magam mögött az ajtót, és közel lépve hozzá elfogadom a felém nyújtott kacsót. Áh, szóval valaki csillagos ötös illemtanból! Óvatosan rászorítok az ujjaira, közben az itt-ott szakadt és már foszlásnak indult - lehet, hogy egyszer már ki is mosott - fecnit gyorsan visszacsúsztatom a nadrágzsebembe. Nem mintha szégyellném, az életem tele van velük; a lakás falai, a hűtő ajtaja, még a mosdóban is találni egy-két emlékeztetőt, nehogy lemaradjak egy óráról, amit éppen én tartok, vagy Cody első szülinapjáról, ami... mikor is van? Meg... hova írtam fel?
- Jason Payne - segítek neki ragyogó mosollyal, és bár szívesen mondanék a nevem helyett valami mást - elég csak ránéznem, hogy eszembe jusson egy rakásnyi kellemes jelző, nem teszem. Ennyi kultúra még belém is szorult. - A betegbiztosításomon áll egy középső név is, de nem szükséges hangosan is kimondania.
Kevesen hívnak Henry-nek, még kevesebb ember az, akitől szó nélkül meg is tűröm. Például anyám, igen, na az ő szájából még a Henry is szeretettel cseng, és ott van Jeannie is, aki bárhogy is hívna, ugranék. Az első szavára.
- Milyen kedves, miss Dzshá-vör - épp úgy hangsúlyozom ki vezetéknevét, mint az előbb ő tette. A szemeim mosolyognak, miként Jasmine arcán legeltetem őket. A megjegyzésére gondolkodás nélkül felelek, számszélén szemtelen kis mosoly csillan. - Szerintem a Miss Europe Continental 2019 előválogatója sem itt kerül megrendezésre. Lehet rosszul értette a címet.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. január 31. 16:57 Ugrás a poszthoz

jasmine
csütörtök délelőtt


- Egyes nőkkel sokkal inkább meggyűlik a bajom, mint a rezervátum hölgyeivel - mondom egy féloldalas mosoly kíséretében, és beljebb sétálva leülök a nekem szánt székre. Az kínkeservesen reccsen meg a súlyom alatt, mire egy bocsánatkérő pillantást küldök a papírjai között kutató gyógyító felé, és teszek egy alig hallható megjegyzést az ispotály berendezésére. - Hogy én mindig kifogom a gyatra minőségű darabokat...  
Halvány mosollyal dőlök előre, s alkarjaimat az asztal szélén megtámasztva jobbra billenő fejjel kezdem olvasni a nyomtatvány kérdéseit. Aj, jaj. Arra, amit a bókomra felel, már nem mondok semmit, mondjuk megfordul a fejemben, hogy talán nem értette a (béna) célzást, sebaj, előfordul. Dehát nyilvánvaló bók volt, értenie kellett! Nem?
- Kár. Imádom az indiszkrét kérdéseket - sóhajtva pillantok fel rá, majd hátradőlök, és néhány ujjamat nadrágzsebembe csúsztatva szegezem tekintetem a plafonra. Erős gondolkodást színlelve húzom az időt, a legteljesebben használva ki Miss Jhaveri - édes istenem, hogy még gondolatban is beleakadok a nevébe! - társaságát. Még ha a testsúlyomról is van szó. Részletkérdés. Kiszélesedő mosollyal nézek vissza rá. - Nem dohányzom és nem szedek gyógyszert sem. Általában makkegészséges vagyok, azt pedig megnézném, hogy mér meg engem egy akkora nő, mint maga.
Pálca nélkül. Pálcával túl könnyű, amiben ráadásul semmi móka nincs, bár feltételezem, hogy a szemben ülő fiatal hölgy a legkisebb mozdulathoz is pálcát használó tábort erősíti.
- Százkilencvennyolc centimétert mértek négy éve a Romániai rezervátumban, mikor állományba vettek, és olyan száztizenhét kiló körül mozoghatok - felelem Jasmine szemeit keresve. A számszegletéből egy percre sem hervad az a fránya, piszkos mosoly. - Persze, Karácsonykor én is tartottam egy kis szünetet a fitness diétámban, szóval... - átsandítok a mérleg felé, majd vissza a gyógyítóra.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. január 31. 17:30 Ugrás a poszthoz

carolina


Kedvenc kolléganőmet már az utcáról megpillantom, amint egymagában üldögél az ablakhoz legközelebb eső asztalnál, és kisujját eltartva, elegánsan szürcsölget valami fancy löttyöt. Oké, még az is lehet, hogy nem tartja hülyén az ujját, csak odaképzelem - a cukrászda üvege könnyen megtévesztheti az embert...
Habár tudom, hogy odabent van, miután átlépem a küszöböt, és a vendégek érkeztét jelző csengőt az ajtó után a fejem is telibe találja, kétszer; miután a térdemet berogyasztva kapok a kis aranycsilingelőért, hogy a kelleténél inkább mégse csapjon sokkal nagyobb ricsajt; miután hosszas nézelődés után végül egy karamellás szelet és duplakávé mellett döntök, csak azután sétálok egyenesen a kollegina felé. Útközben fel sem nézek, és olyan természetességgel pakolok le vele szemben és húzom ki az addig érintetlen széket, hogy egy idegen szemnek úgy tűnhet, mi ketten együtt érkeztünk.
- Megesz a kíváncsiság, vajon melyik olasz tervező dobta piacra a legújabb pongyolás kar fashiont? - vigyorgok fel rá, most először pillantva az arcára. Carolina gyönyörű, mint mindig, bár a szépségéből lecsíp egy keveset az emlék, hogy a második randevúnkra elfelejtett megérkezni. Nem haragszom rá, dehogy, ha magammal kéne randiznom, én sem hiszem, hogy elmennék rá, de azért írhatott volna egy levelet. Bocs, Jason, de ez most nem fog menni, nem a te hibád, túl jó vagy hozzám, blabla. Ha egy kicsit is megerőltette volna magát, az ezernyi lehetséges kifogás közül csak talált volna legalább egyet, amivel lekoptathat. De nem, Miss Brown a kifogásomat belevágta a Dolce & Gabbana táskájába, és azzal együtt lépett le. Micsoda elegancia, oda ne szarjak.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. január 31. 22:04 Ugrás a poszthoz

carolina


Ejha.
Még a villát sincs időm felemelni, Carolina máris a nyakamban van. Bár nem látja, arcomra szemtelen mosoly költözik, majd jobbommal ráérősen felnyúlok, és - noha az arcát keresem - meglapogatom a vállát. Az érintés baráti, a kuncogás pedig, ami megrázza vállaimat, még annál is lazább kötelékre vall.
- Asszem ezzel késtél egy kicsit - jegyzem meg, míg a nő, arcomat beterítő szőke haját újra meg újra megpróbálom elfújni az útból, hogy legalább levegőt kapjak, ha már a karamellás szeletemhez abszolúte nincs esélyem hozzájutni. - Hmmm... mennyit is? - hangosan filózok, még szemöldökeimet is összébb húzom a hajzuhatag mögött. Ujjaimmal közben az asztal lapján dobolok. - Mondjuk úgy két évet? Egyes elfajzott mazochista tökfilkóknak ez simán beleférhet. Kár, hogy én inkább a hedonisták közé sorolom magam.
Széles vigyorral simítok még egyszer végig a karján, majd haját félresöpröm, és a szemeit keresve felpillantok rá. Azóta sem tudom, miért hagyott faképnél, mikor az első hivatalos találkozó után úgy tűnt, sínen vagyunk. Vagy nem. Előfordul.
- Elárulod, mi nem klappolt annak idején, vagy fussalak még körbe párszor? - kérdezem pimasz, mindig mosolygó tekintettel, ajkaim alól előbukkannak fogaim is. Aztán fújok még egyet, hátha az a néhány, utolsó hajszál is hajlandó lesz kikeveredni végre a számból. Nem mintha bajom lenne a dologgal, elvégre szeretek az ajkaim között női részekkel létezni, csak hát... ez most pont nem az a helyzet. Kár érte.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 1. 11:14 Ugrás a poszthoz

carolina


Figyelem az asztal másik oldalára hátráló nőt; pillantásom egy futó másodpercre megakad az alakján, a mellein és csípőjén, de olyan gyorsan emelem vissza tekintetem az arcára, hogy a félresiklás talán fel sem tűnik neki. A válaszára csupán kiszélesedő mosolyommal felelek, s felkönyökölve az asztal szélére, államat ujjaimon támasztva ki fürkészem a régen látott szempárt. Volt, amikor azt hittem, egy nap majd az egész világot megláthatom bennük, aztán meg, hogy talán már soha többé nem találkozom velük.
- Sajnálom édesapádat - mondom őszintén, pillantásomat végig rajta tartva. - Nem tudtam, hogy beteg.
Naná, hogy nem. Hát Carolinát is alig ismertem, a családjáról pedig szinte semmit sem tudtam. Szülők, testvérek? Áh, sokáig még a nőszemély keresztnevéről sem volt fogalmam, hiszen ha szükségem volt a segítségére, csak odaordítottam neki, hogy Brown! Persze kollégákként napközben néha összefutottunk, ha nem odakint, akkor ebédnél, de izgalmas össze-összepillantásokon kívül sokáig nem történt semmi. A rezervátumban nem egy férfi legyeskedett körülötte... én meg nem akartam összetörni a szívüket. Érthető.
- Pedig a kedvenc street food kajáldámba akartalak elvinni - jegyzem meg túljátszott, színpadias sóhajjal, és kisfiús mosollyal vonom meg a vállam. - Életed legvadabb jalapenos sajtburgeréről maradtál le, csak hogy hozzámenj egy újgazdag gyökérhez...
Én azért elmentem, és ettem Carolina helyett is. Nem voltam szomorú, azt hiszem még csak csalódott sem. Tudtam, hogy az élet nem mindig úgy alakul, ahogy azt mi tervezzük vagy szeretnénk.
- És házas vagy még? - kérdezem, míg magam elé húzom a karamellás szeletemet, és a villámért nyúlva lecsípek belőle egy aprócska darabkát - a sütemény jó egyharmadát. Tele szájjal, és egy szemtelenül pimasz mosollyal pillantok vissza a nőre. - Illene gratulálnom a sikeres frigyhez?
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. február 1. 11:17
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 1. 19:04 Ugrás a poszthoz

jasmine
csütörtök délelőtt


Hogyne, elővigyázatos. Én? Mindig. Vonásaimba ragadó derűvel figyelem a szemben ülő hölgyet, karjaimat közben összefonom magam előtt, és fejemet balra billentve hallgatom a kikezdhetetlen választ. Ha tévedek, és ez a csaj nem volt stréber diákkorában, Merlin nevére mondom, vállalom a sarki hamburgeres örök kihívását, és egy óra alatt megeszek harminc Trinidad Scorpion Butch T bucit meg felhörpintek mellé egy liter lángnyelv whiskyt. Mikor a szemmértékhez ér, fél szemöldököm megindul felfelé, ajkaim halvány vigyorra húzódnak - nagyon erősen próbálom visszafogni a röhögést, ami kellemetlenül kaparja a torkom.
- Én elhiszem magának, hogy szemmértékre megmondja a tutit - fűzöm hozzá halkan, s kissé előredőlve belepillantok az elém tolt nyilatkozatok egyikébe. Azon, hogy nem vagyok terhes, egészen meglepődöm, és egy na ne már! ez komoly? pillantással nézek fel Miss - jaj, hogy is hívják? - Mindenttudok kisasszonyra. - Adott kezelő?
A tekintetemben feltűnhet némi értetlenség; igaz, ami igaz, az évek során jártam már néhány gyógyítónál, de az éppen aktuális körzeteimben mindig ugyanaz az orvos látott el, még sürgős esetben is. Mit még sürgős esetben! Főleg sürgős esetben. Hívták, ha kellett, addig meg vártam - mondjuk általában ájultan. Pont ráértem. Hiszen mikor máskor a legfontosabb, hogy biztos kezek között érezzem magam? Jasmine kezei pedig, most ahogy így elnézegetem őket, természetesen csak a kellő alaposság okán, egészen biztosnak tűnnek.
- Miért, tud a környéken érdemes ott lenni farsangi bulit? - kapok a megjegyzésen, és bár nem terveztem, csak enyém lett az első indiszkrétnek is nevezhető kérdés kibökése. Egy pont ide, kedves Jasmine. Kérdésén aztán hangosan és jóízűen felnevetek. A hangom mély, a vállaim meg-megrázkódnak, és egy pillanatra elnézek a régi, ódon ablak felé, hogy szemöldökösszevonva kezdjem számolgatni a szűk rokonságomba tartozókat. Hú de sokan vagytok még mindig... Végül visszafordulok Miss Jhaveri felé, és drámai komolysággal, arcomon egyetlen kedélyes vagy viccesre álló vonás nélkül szólalok meg. - Van. Tizenöt. De szerintem elegendő lesz William Payne-t értesíteni, ha úgy látja, épp készülök átkelni a túlpartra.
A szavaim végén kezembe veszem a kikészített pennát, és az alkatomhoz illő, óriási és hosszú, igen kacskaringós betűkkel írom alá a nyilatkozatokat.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 1. 22:08 Ugrás a poszthoz

carolina


Nem kerüli el a figyelmem a kollegina arcán kirajzolódó furcsán más mosoly, ami után hiába kutatok megfakult emlékeimben, közöttük még csak hasonló sem bukkan fel. Nahát, nagyon úgy néz ki, hogy tényleg ki nem állhatta szerencsétlen srácot.
- Hány napot voltatok házasok? Huszonkettő? - tippelek egyet csak úgy találomra, miközben olvadni kezd a számban a karamella. Ó, Merlinkém, ennél nincs jobb a világon!
A villát lerakom, és hátamat egy elnyújtott hümmentéssel döntöm a kínjában keservesen megrecsegő széktámlának. Szemeimet lehunyom, fejemet hátraengedem, és hümmögve szopogatom a karamellát, amíg az teljesen el nem olvad. Aztán, mintha mi sem történt volna emelem vissza a fejem, és itt-ott ragacsos, krémes szakállal pillantok fel Carolinára.
- Hol is tartottunk? - kérdezem jó diákként, majd széles vigyorra húzom a számat, hogy lehetőleg a sütidarabos fogaim közül is látszódjon egy pár. Feltétlen. Lehet nem lenne hátrány, ha tudnék a szépséghibáról, dehát ez a nő ismer engem, mint a rossz pénzt, és tudja, hogy nem vagyok az a könnyen zavarba hozható ember. Egy kis porcukor itt, egy kis morzsa ott meg citromos maoam cukorkapapír a szakállamban? Chh, ugyanmár, belefér. - Ja, igen. A férjednél. Szóval, miért is utáltad ennyire? Azon túl, hogy a pénze megmentette édesapádat, és még nyaralni is elvitt Görögországba.
Bárcsak múlna az a szemtelen mosoly! De nem, ó, de még mennyire, hogy nem. Sőt, ha lehet, az visszaköszönve a pillantásomból és beköltözve arcom minden zegzugába csak még látványosabbá válik. Hát, én már csak ilyen kíváncsi természet vagyok, szeretek tudni ezt-azt.
- Azt mondod, ez alkalommal számíthatok a megjelenésedre is? - kérdezem megpedzegetve kissé a múltat. Elgondolkodtató. Előredőlök, és ahogy ő, én is felkönyökölök az asztal szélére. Eszem ágában sincs elpillantani, a végsőkig tartom vele a szemkontaktust. Aztán, a számszegletében pofátlan vigyorral folytatom. - És hol marad a garancia?
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 15:31 Ugrás a poszthoz

willendorfi vénusz
liam házában, február 5. kedd


A kisöcsém kisegített, úgyhogy most épp mindenem sajog. A jobb szemem körül sötétlila folt éktelenkedik, az arcom dagadt, az ajkaimon és a számszélén pedig néhány, már bevarasodott szakadásnyom húzódik. A felsőtestem az összes mozdulatba belefájdul, legyen szó levegővételről, vagy a fejem oldalra fordításáról, a tüdőm sípol, a csípőm zsibbad, így mikor a ház hátsó részében, nem messze tücsök szobájától mérőszalaggal a kezemben leguggolok a régi, korhadt fa lépcsővázhoz, hát bizony elhagyja a számat egy-két elegáns gondolat.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 15:51 Ugrás a poszthoz

willendorfi vénusz
liam házában, február 5. kedd


Lassú, nagyon, nagyon lassú mozdulatokkal fordítom arcomat az érkező felé, és hunyorgó, méretileg igencsak felemás szemekkel mérem őt végig - alulról felfelé. Hát, valljuk be, kettőnk közül most ő van jobb formában.
Mielőtt válaszolnék, mutatóujjammal lustán megvakarom a szemöldököm, aztán a stabil levegővételre összpontosítva belepillantok a lány tekintetébe.
- Remélem, nem bejelenteni jöttél, hogy te is a húgom vagy - felelem, hiszen a jól láthatóan stílusos öltözködés - hát hogy mer ebben a függönyanyagban utcára menni?! - és a jól hallhatóan felvágott száj - hát hogy mer egy ekkora embernek, mint én, ilyen lazán beszólni?! - akár még árulkodhatna arról is, hogy egy újabb Payne-nel van dolgom. Asszem, már nekem is kezd sok lenni a jóból.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 16:16 Ugrás a poszthoz

willendorfi vénusz
liam házában, február 5. kedd


Felvonom a szemöldököm, úgy nézek fel az egy fokkal közelebb lépő lányra. Pillantásom az átlátszó ruhája alól gyönyörűen kirajzolódó fekete bugyijára esik, és csak némi habozás után talál vissza a tekintetéhez.
- Hát nagyon remélem, hogy nem... - motyogom az éppúgy átlátszódó melltartója felé sandítva. - Általában nem szeretek tudni a testvéreim éppen aktuális fehérneműiről.
A tekintetem visszakúszik az övéhez, és szemöldökömet tovább emelve, kérdőn billentem oldalra a fejem. Áucs.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 16:40 Ugrás a poszthoz

carolina


Jóízűen kuncogok a megjegyzésén, és derűsen emelem pillantásomat az arcára. Hát most mit mondjak, én se szívesen lennék olyannal, akinek fogalma sincs hányadikán van elseje. Jóllehet, ha valaki kérdezné, azt mondanám, szerintem tudta ő, csak szerencsétlen úgy bele volt zúgva az előttem ülő szőkébe, hogy elveszítette minden kapcsolatát az idővel és térrel. És még csak nem is tehetett róla, hiszen ez a nő úgy néz ki, mint egy igazi véla. Pedig, ha jól tudom, semmilyen ágról nem örökölt vélavért - mi lenne, ha még örökölt is volna?
- Hát milyen férfi kell neked? - kérdezem szemtelenül megcsillanó szemekkel, és bár nem pillantok oda, a figyelmemet nem kerüli el a kollegina combjáról lecsúszó és a meztelen bőrét felfedő szoknya. Alsó ajkamat beszívva, bazsalyogva fordulok a karamellás szeletemhez, és míg villámmal levágok egy újabb darabot, újra meg újra visszasandítok Carolinára.
Azt, hogy ennyi idő elteltével is élvezem a társaságát, mi sem bizonyítja jobban, hogy a számszegletében bujkáló piszkos kis mosoly egy pillanatra sem múlik, és a vonásaimból még akkor is visszaköszön némi provokatív szemtelenség, mikor az utolsó előtti falatot bekapom. Olvadó karamellával a számban fordítom arcomat az ablak felé, és míg rágok, kényelmesen hátradőlve figyelem a járókelőket. Majdnem kár, hogy Carolina alakja visszatükröződik az üvegen. Majdnem.
- Csak válaszolj egy kérdésre - nézek vissza rá, miután a süteményhez járó mintás szalvétával megtörlöm a számat és a szakállamat. Szemeimben játékosság és őszinteség utáni vágy fénylik. Tudnia kell, ha ezt itt és most eljátssza, nálam nem lesz több lehetősége. - Van most valaki fontos az életedben, akit bántana, ha elvinnélek valahová?
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 20:05 Ugrás a poszthoz

jasmine
csütörtök délelőtt


A pergamenhez egészen közel hajolok, és úgy, fejjel lefelé bújom a sorokat, olvasgatom a nememhez nem éppen passzoló kérdéseket. Hunyorogva próbálom értelmezni őket, majd, mikor Miss Jhaveri is közelebb merészkedik, mosolyogva pillantok fel rá.
- Az égvilágon semmi - felelem halkan, és egy mozdulat nélkül hallgatom, amit mond. Mint mikor félsz, hogy elijeszted az alig pár méterről rád meredő űzött vadat; nem akarok visszaegyenesedni, még a kezemet sem teszem arrébb, hogy azzal Jasmine esetleg jobban rálásson a közöttünk fekvő nyilatkozat kérdéseire és rubrikáira. Nem, ahhoz túlságosan élvezem a közelségét, hogy érzem az illatát, és hogy így még a szembogarát is jól láthatom. A tekintetem egészen az övébe fúrom, és mikor elhallgat, én azonnal megszólalok. - Merre szokott szaladgálni?
És tessék: már meg is érkezett a következő indiszkrét kérdés, és bár tudom, elég kevés esély van arra, hogy a gyógyítónő esténként Bogolyfalva közelében húzzon futócipőt, azért egy próbát megér. Ki tudja, még az is lehet, hogy abban az időben itt a fővárosban, vagy máshol, egy kisebb városban vagy faluban akad dolgom. Elvégre, kósza sárkányok az ország bármely pontján felbukkanhatnak! Ahol pedig feltűnik egy sárkány, ott előbb-utóbb megjelenek én is. Ez esetben talán inkább előbb, mint utóbb.
Aztán arra is fény derül, hogy a farsang témát nem fontos erőltetni. Persze, azt nem tudom, hogy azért, mert Jasmine otthonülő fajta, vagy a beöltözős bulikkal van a gond, és egyébként, ha a péntek estéit nem itt, kötelező ügyeleti óráiban tölti, akkor nyakába veszi a várost, és felcsap partykirálynőnek. Simán kinézem belőle. Mondjuk mindkét lehetőséget.
Hátradőlök, és tenyereimet combjaimon megtámasztva nézek rá a nőre. A vidámság, ami körülveszi, megmosolyogtat. Jó látni, hogy a már kiégett és megkomorodott idősebb korosztályt hamarosan felváltja Miss Jhaveri generációja.
- A Romániai Sárkányrezervátum állományának exterminátora vagyok - árulom el a hivatalos megnevezésem. Arról, hogy most már Pécsen is sűrűn látni, még általában - ahogy most is - elfeledkezem. Gyakorlatilag már az is csoda, hogy eddig az összes órámon megjelentem. A névsorolvasást esküszöm minden alkalommal magammal kell kezdenem... - Tanítom is a zöldfülűeket; megmutatom nekik, lehetőleg hogy kerüljék el a sárkány száját. A Bagolykőből néha feltűnik egy-egy diák nálunk, bírom őket. A legtöbbjük azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt, szóval van min röhögni, mikor aztán földbegyökerezett lábbal állnak odakint terepen.
Kuncogva nézek el az ablak irányába, majd futólag a halkan kattogó faliórára pillantok, és visszafordulva a nőhöz, néhány másodpercig csak fürkészem az arcát. Nem, korántsem érzem, hogy itt az idő elhívni őt bárhová is, így csak mélyen beszívom a levegőt, és hezitálva megpaskolom párszor a combomat, majd felemelkedem a székről.
- Akkor hát... - kezdek bele, és a kezemet Jasmine felé nyújtom. - Nagyon köszönöm, hogy időt szánt rám, és ezt sem felejtem itt - a nyilatkozatok közül a saját példányomért nyúlok, és míg hátrálok, azt magam mellett tartom, és ki tudja miért, de meg-megrázogatva a gyógyítónő felé mutogatom. - Még találkozunk, Miss Jhaveri!
Azzal megállok az ajtónál, s tekintetemet végig a nőn tartva magam mögött kezdek keresgélni a kilincs után. Amint megtalálom lenyomom, és kifordulva az ajtón tekintetem azonnal a már érkezésemkor is botjába kapaszkodó idős nénire esik. Ott ül, ahol eddig.
A fejemet gyorsan visszadugom a még résnyire nyitott ajtón, és valami olyasmit suttogok Jasmine-nak, hogy szerintem vörös kód, és ki kellene jönnie. Végül egy utolsó mosoly kíséretében behúzom a rendelő ajtaját, és elindulok kifelé. Mikor elhaladok a néni mellett, jó hangosan ráköszönök, majd dúdolgatva eltűnök a folyosó végén.
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. február 3. 20:06
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 20:24 Ugrás a poszthoz

willendorfi vénusz
liam házában, február 5. kedd


Vicces ez a kislány; azt mondja, vannak helyzetek, mikor nem árt tudni, kihez mi tartozik... a világ tele van bölcsekkel. Míg pillantásom visszatalál az övéhez, elengedem a mérőszalag végét, és mire az a helyére ugrik, én recsegve-ropogva felegyenesedem. Hát, ha mást nem is, azt legalább megtudtuk, hogy ha ilyen tempóban fogunk dolgozni a házon, Will nagypapa korára se lesz befejezve teljesen.
Szemtelenül pimasz mosollyal hajolok közelebb a második lépcsőfokon is épp szemmagasságban lévő lányhoz.
- Miért, úgy látszik? - kérdezem összébb húzott szemekkel. A fejem jobbra dől, ahogy erős gondolkodást színlelve fürkészem a függönybe bújt nőszemélyt. - Én nem vettem észre semmit. Viszont ez a ruha rajtad nagyon durva. Én félnék a helyedben utcára menni benne.
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. február 3. 20:25
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 20:42 Ugrás a poszthoz

willendorfi vénusz
liam házában, február 5. kedd


Követem az ujját, de a szívem mélyén az utolsó pillanatig kétlem, hogy megmeri tenni. Még azt sem vagyok hajlandó elhinni, hogy egyáltalán hozzám mer érni, már úgy ujjbeggyel, finoman, nemhogy itt minden előjáték nélkül megbökjön! És megbök. Méghozzá éppen a jobb szemem alatti összeforrasztott arccsontot pécézi ki magának, ahol mostanra ugyan már csak a kék minden árnyalatában ragyog a duzzanat, viszont, ha hiszi a kislány, ha nem, az ütés helye igencsak fájdalmas maradt.
- Au - mondom, tekintetemet az övébe mélyesztve. A magabiztosságára szemöldökömet feljebb vonom, és értetlen pillantással hajolok hozzá még közelebb. Suttogva folytatom. - Miért, ki vagy te, Erzsébet királynő álruhában?
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. február 3. 20:43
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 20:58 Ugrás a poszthoz

willendorfi vénusz
liam házában, február 5. kedd


Ritkaságszámba megy, ha engem még sikerül meglepnie valakinek, bár álszentség lenne azt mondanom, hogy a nőknek néhanapján nem jön össze a dolog... és hát egyre gyanúsabb, hogy ez a mai egy a néhanapjánok közül. Hosszan tartom vele a szemkontaktust, és még az sem zavar, hogy az orrunk már majdnem összeér. Végül, bármennyire is küzdök ellene, győzedelmeskedik az értetlenség, és elnevetve magam lehajtom a fejem. Merlinkém, ezek a nők!
- Fogadjunk, azt sem tudod, kiről van szó - provokatívan emelem vissza rá a tekintetem.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 21:25 Ugrás a poszthoz

willendorfi vénusz
liam házában, február 5. kedd


Legszívesebben Will után kiáltanék, pont mint aki ebben a szent pillanatban döbbent csak rá arra, hogy az öccse újabban itthon is praktizál, és némi plusz pénzért olyan tehetős betegeket vállal el, akik ezért vagy azért, de az ispotályba nem hajlandók betenni a lábukat.
- Áh - lehelem a plafonig emelt állacska látványára. Abszolút mindent értek. Egyértelmű, hogy valami fogykos zsenivel van dolgom. Hát nyilván. Szegény öcsém, ezerszer és mindig a mennydörgők, mint az ő hivatása!
- Nem - adok neki igazat, míg próbálom észrevétlen növelni arcunk között a távolságot. - De azt hiszem, együtt tudok élni a gondolattal. Amúgy nem tudom, Dr. Payne-t merre találod, már egy ideje nem láttam.
Szóval ezért hord függönyt. Milyen kár érte! És nekem még megfordult a fejemben, hogy letépjem róla... beteg.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 3. 22:18 Ugrás a poszthoz

willendorfi vénusz
liam házában, február 5. kedd


Nem, a szarkazmust nem hallom ki a hangjából, az alig összeforrt bordáimnak ütköző táskát viszont megérzem. A kitörni készülő nyekkenést még éppen elfojtom, így csak valami morgás-hümmögésféleség hagyja el az ajkaimat, a vállaim azonban abban a pillanatban megrogynak, amint a lány lendülete célba ér. Ó, mami, van ereje.
Nem mernék rá megesküdni, de szerintem megsértődött. Mondjuk a lányoknak szokása, és ha annyi húgod van, mint nekem, akkor egy idő után már fel sem tűnik, hogy nem létezik olyan perc, amikor legalább egyikük nincs megsértődve, vagy nem durcázik valami eget rengetően fontos dolog miatt.
- És ki küldi? - mosolyodom el a mellkasomnak nyomott táska után nyúlva.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 5. 11:09 Ugrás a poszthoz

carolina


Nyelvemet végigsimítom alsó fogsorom belső oldalán, míg a villát mértani pontossággal a tányér szélére teszem. Még igazítok egyet a szárán, majd karjaimat mellkasom előtt összefűzve hátradőlök. A széktámla megreccsen a súlyom alatt, de a pillantásom, ami enged a kísértésnek, a nő ragyogó kékjeibe fúródik. Elmosolyodom; az ajkaim kiszélesednek a sötét arcszőr alatt, számszéle csakhamar felfelé görbül. A mellkasom nyugodtan emelkedik és süpped karjaim takarásában, a gondolataim viszont erősen hánykolódnak. Pontosan tudom, ez mit jelent.
A tekintetemet elválasztom a nőétől, és az ablak felé fordulva egy ideig kifelé bámulok. A fejemben kavargó tébolyból semmit sem mutatok, az arcom meg sem rezzen. Csak valamiféle belülről áradó, elmoshatatlan derűvel figyelem a járókelőket. Gondolkozom, mint ahogy világéletemben mindig tettem; józanul. A hidegfejű döntéshozásra való képességet bármikor, bármelyik önéletrajzomba őszintén beírhattam.
- Nem könnyű egyetlennek lenni az életedben, mi? - fordítom vissza az arcom, hogy a pillantásunk újra találkozhasson. Nem vagyok csalódott, a szemeim éppúgy mosolyognak, mint néhány perccel ezelőtt, körülöttük elmélyülnek a szarkalábak. - Veszélyes nő vagy te, Brown.
Vagy csak az időzítés rossz - megint. Halkan sóhajtok, és egy újabb pillantást vetve az ablakra előredőlök, majd az asztal szélére könyökölve átnézek Carolinára.
- Én meg nem vagyok az a második helyezéssel megelégedő fajta - jegyzem meg oldalra billenő fejjel. Tekintetem végig a szemben ülő nő íriszeiben kutat. Fogalmam sincs, mit keresek, hogy mit gondolok, mit láthatok meg bennük. A világot? A gondolatra felkuncogok, és futólag megtörlöm az arcom. - Csak vigyázz magadra. Azt mondják, a szívet nem olyan egyszerű bepólyázni, mint egy kart.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 8. 21:02 Ugrás a poszthoz

carolina


A nevetése elhal, és pont elkapom, ahogy lehunyt szemmel hátradől, majd a teáscsészéje mellett halkan dobolni kezd. Elvigyorodom ugyan, és futólag még az ajkamat is megnyalom - ez jó lesz -, de nem szeretném, hogy azt érezze, nem veszem komolyan, így majdnem engedelmes diákként eltüntetek arcomról minden szemtelen vonást, és az asztal szélére könyökölve kérdőn rá pillantok. Kár, hogy az egész lényemet átitató kedélyesség még így sem múlik, és a szemeimben épp ugyanaz a pimaszság csillan, amivel annak idején a menzatálca fölött néztem át rá, és vontam fel pofátlanul a szemöldököm az őt ostromló férfiak láttán. Aztán felálltam, a tálcát dúdolgatva visszavittem a helyére, majd kifelé menet még direkt felé kanyarodtam, és nevetgélve elsétáltam az asztala mellett. Imádtam átnézni az érte áhítozó kollégák feje fölött, és odakacsintani a bájosan muszáj-mosolygó nőre.
- Mindig van első - felelem a szemkontaktust egy fél pillanatra sem szakítva meg. Az a helyzet, hogy a sugárzóan kék szempárba szinte beleragad az ember, Carolina tekintete kivédhetetlenül vonzza a férfipillantást - és megmerem kockáztatni, hogy a nőit is. Figyelem a mozdulatát, amivel magához hívja a pincért, majd míg vele beszél, bekapom az utolsó falat karamellás süteményt is, és a tányért az asztal szélére tolva hátradőlök.
Miután a fiúcska magunkra hagy, széles mosollyal nézek át a felém forduló nőre, és hüvelykujjammal megtörlöm a számszélét.
- A drámai távozás nem az én asztalom - jegyzem meg velősen, míg a cukrászda ablakára ragadt tekintetére várok. A vállaim és felfelé ívelő ajkaim elárulnak; azok meg-megremegnek az elfojtott nevetéstől. Nos, azt hiszem, ez egy újabb sakk, Brown. - És egyébként is volt még egy darabka karamellám. Ha karamelláról van szó, úriember vagyok.
Somolyogva pillantok az asztal szélére, ahol az üres tányérom a Carolina krémesét csomagoló srácot várja. Aztán, mintha nem találnám a helyem, fészkelődni kezdek, végül előredőlve visszakönyökölök az asztalra, és egy utolsó pillantást vetve az üvegen túli - innen túlságosan is távolinak tűnő - világra, halk sóhajjal nézek át a nőszemélyre.
- Ha megígéred, hogy nem töröd össze a szívem, talán megkóstolhatod a kedvenc burgerem - mondom megjátszott nagylelkűséggel. Az érzés, hogy valaki talán hazavárja egyszerre a háttérbe húzódik, mintha az, hogy a szemeibe nézek, vélaerővel feledkeztetne el velem minden józan ítéletet és gondolatot. Lehet, hogy tényleg létezik a végtelen?
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 11. 21:10 Ugrás a poszthoz

carolina


Tekintetem követi a mozdulatát, ahogy haját átdobja a válla fölött, majd, mikor ismét visszapillant rám, mint aki nem hiszi el, amit hall, megcsóválom a fejem, és miután a számat finoman beharapom, kidugom a nyelvem hegyét, és végül elmosolyodom. Hihetetlen ez a nő, akit egyszerre akar mindenáron és semmiképpen sem az ember - vagy legalábbis én. A mellkasomat átrázza egy jóleső, kellemes kis nevetés, ám mikor megszólalok, hangomból már csak a jól ismert neveletlen játékosságot meg éppen annyi komolyságot lehet kihallani, amiből Carolina biztosan érti a célzást. Mondjuk, ami azt illeti, mindkettőnek van némi éle is - főleg az utóbbinak.
- Két éve még volt - mosolygok a szemébe pimaszul, majd a karjaimat keresztbefonom a mellkasom előtt, és lejjebb csúszva a székben, kényelmesen kinyújtom a jobb lábamat. Úgy érzem, ez most kicsit sakk, Brown. - És ha jól emlékszem - de feltétlen javíts ki, ha csalna az emlékezetem... -, nem én voltam az.
Pedig szívesen segítettem volna, és még csak hozzám se kellett volna jönnie érte. Oké, nem vagyok milliomosalkat és a legutóbbi adóbevallásom szerint épp jachtok sem sorakoznak a nem létező magánkikötőmben, sőt, flancos ruháim vagy többszintes házam sincs, de azért úgy tippelem, valahogy megoldottuk volna. Persze értem én, alig ismertük egymást, és senki sem építhet a menzatálcák fölötti kósza szemezgetésekre, nem is hibáztatom a döntéséért.
Aztán közeledni kezd. Nemcsak a pillantásában, de minden mozdulatában is megsemmisítő erő lakozik, és bár valahol az agyam leghátsó, legsötétebb szegletében ott pislákol az akarat, hogy elfordítsam róla a tekintetem, én megbabonázva figyelem a közeledését. Sakk. Carolina kínzó lassúsággal teszi meg azt a néhány lépést, míg mellém ér, de a szemeim egy fél pillanatra sem kalandoznak el. Pedig a csípője most különösen vonzza a férfifigyelmet, érzem is, hogy az arcomat összerántja néhány alig látható, vékony idegszál, és azt suttogja: tarts ki! Matt? A testem akár a kőszikla, én meg sem rezzenek. Némán és mozdulatlan tűröm, hogy a bestia közel hajol; megérzem a samponját ahogy hátradobja a haját, majd édeskés parfümje is befészkel az orromba. Szavaira szélesen elvigyorodom, a csókjára szemöldökeim is feljebb húzódnak. Hűha.
Mikor eltávolodik, utánaemelem a fejem, és tekintetemmel követve őt kieresztem a fáradt gőzt. Már éppen szalutálva útjára engedném, és gondolataimba merülve bámulnék kifelé a cukrászda ablakán, hogy a már rég kihűlt kávémat kevergessem néhány percig, és úgy tegyek, mintha még megakarnám inni... erre nem megszólal ez az átkozott nőszemély? Még egy utolsót jól odaszúr, mire felmorranva keze után nyúlok, és úgy megrántom, hogy biztosan elveszítse az egyensúlyát, a következő pillanatban pedig az ölemben találja magát. Hopp, nézzenek oda, hát nem felbukik a saját lábában?!
- De egy szemtelen nőszemély vagy te! - dünnyögöm közvetlen közelről. A pyromagia mint mindig, ha ő körülöttem van, bizsereg a bőröm alatt, a tűz talán a pillantásomból is visszaköszön. Jobbommal a széktámlán könyökölve támasztom a fejem, míg balommal futólag végigsimítok a nő szalmaszőke haján, aztán, mintha a mondandóm egyáltalán nem volna fontos, ráérősen elpillantok a két asztallal arrébb épp tányért szedő pincérre. - Nem rémlik, hogy az előbb elfelejtettél valamit, hmmm?
Mire a kérdés végére érek, tekintetem visszatalál az övéhez; az derűs és kedves, minden vonásomból árad felé valamiféle átható jókedv, és a megmagyarázhatatlan biztonság érzete.
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. február 11. 21:19
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 12. 10:44 Ugrás a poszthoz

Jasmine A. Jhaveri - 2019.02.11. 18:42
Valaki nem akar helyettem dolgozni és csak a fizetést nekem utalni? :C


Volna esze. Cheesy
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 12. 11:48 Ugrás a poszthoz

Jasmine A. Jhaveri - 2019.02.12. 10:47
Kineveted a dolgot, pedig már gondolkodom hol találom azt az életmentőt  Huh


Ha megtaláltad, szólj, majd próbálok szebben nézni rá, mint te. Hátha. Rolleyes

Charlotte, téged mi lelt? Influenza?
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 18. 15:52 Ugrás a poszthoz

Daliah Elisabeth Payne - 2019.02.18. 14:08
Hello off *-*


Nézd már, itt a kedvenc kisbanyám Grin
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 18. 22:43 Ugrás a poszthoz


A nagyobbik banya jól mondja Tongue

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 19. 12:44 Ugrás a poszthoz

Jasmine A. Jhaveri - 2019.02.18. 22:47
El ne felejtsd, hogy nekem kell rajtad segíteni, mikor félholtan heverészel valahol, Jason. Rolleyes


Észben tartom és már alig várom. Angel
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 19. 14:06 Ugrás a poszthoz

Hm. A többieket nem tudom, de esetemben te.
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. február 20. 21:05 Ugrás a poszthoz

carolina


Keresem a megfelelő jelzőt. Már percek óta, néma évődéssel. Míg Carolina beszél, én nézem őt, csendben figyelem a szemeit, és azon gondolkodom, milyen nő is ő? Egyszer azt gondolom, ismerem, aztán néha, mikor úgy hozza a helyzet, ki is mondom, na, pff, nekem te ne, ismerem ám a fajtádat, bestia!, máskor meg, mint most is, csak jön egy gondolat, ami azt súgja, hé, apám, jobb, ha tőlem tudod meg, neked aztán halvány fogalmad sincs arról, ki ül az öledben... És hát, tényleg nincs.
Mert ezzel a nővel megtelik a levegő; az egész lénye vibrál, a kelleme körülvesz, észre sem veszed, és máris beléd ivódott. A hátad nekipréselődik a szék támlájának, a lábad mozdítani sem bírod, hiszen rég földbegyökerezett.
Számszéle halvány mosolyra húzódik, mikor a következő lélegzetvételnél megérzem az illatát. Az édeskés, sűrű parfümje gyorsan megtelepszik az orromban, és egyszerre elfog a nosztalgia meg valami különös hangulat, mintha egy tavaszi mezőn, nyíló virágok és nyüzsgő bogarak között sétálnék, és ahol akármerre fordulok is, az az illat, tudjátok, az az igazi mezőillat - ami mindenkinek mást jelent, nekem épp a felszabadító boldogságot - nem enged.
Éppen lepillantok az ajkaira, mikor érintését megérzem a bőrömön. Megdermeszt, ugyanakkor valami mást is elér vele. Tekintetem csak lassan, óvatosan vándorol vissza az övéhez. Néhány pillanatig egyszerűen csak fürkészem az íriszeit, a szemeim ide-oda zizegnek az övéi között, mint aki nem tudja, mit mondjon. Hogy mitévő legyen? Az igazság viszont az, hogy én pontosan tudom, mit fogok mondani, hiába a közelsége, és az a báj, ami még letaglózó ereje ellenére sem szűnik meg körbevenni őt. Van valami végzetszerű ebben a nőben.
- Tudod, nem könnyű nemet mondani neked - egészen közelről mosolygok fel rá, majd lepillantva, újra végignézek rajta. Ujjaim belegabalyodnak a hajába, a tekintetem megragad az arca és teste egy-egy szegletén, aztán, mikor a pillantásom végigér hosszú lábain, drámaian felsóhajtok, és pimasz vigyorral fordulok vissza hozzá. - Nekem viszont nagyon kéne az az ígéret. Ha mondjuk azt mondanád, hogy az első randink után a másodikon, a harmadikon, sőt, kapaszkodj meg, még a negyediken is velem leszel, és nem kell arra ébrednem egy uncsi esős reggelen, hogy többé már nem vagy ott.
Keresem a megfelelő jelzőt. Már percek óta, néma évődéssel. Tudjátok, milyen ez a nő?
Én már tudom; lebilincselő. Olyan, aki láthatatlan pókhálót sző, és ha csak egy ujjal is hozzáérsz, örökre beleragadsz.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jason Henry Payne összes hozzászólása (96 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel