Mr. Rendelőt tévesztett
ezzel az arccal

A sürgősségi és a pihenő csak távoli ismerősként köszönnek egymásnak. Mi nem lógathatjuk a lábunkat, nem tehetjük meg, hogy azt mondjuk, majd később el lesz intézve. Egy amputaportált kar nem fogja visszavarrni magát, ahogy a félresikerült bájitalok hatása sem tűnik el magától. Hiába hiszik sokan, hogy mi csak a seggünket meresztjük itt, ha bejönnének egy napra és végigkövetnék, mit is csinálunk, rájönnének, ez nem erről szól.
Ma sok az aurorunk. Nem tudom, milyen titkos akción vettek részt, esetleg mekkora erőfitogtatás ment a kiképzőközpontban, de vagy tizenkét sérültet kell ellátnunk. Szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb sérülések, amiből páran csak gyors ellátásra szorultak, amelyet a rezidensek is el tudtak végezni.
Én viszont egy négyórás műtét után alig öt perce jöttem ki a műtőből. Nincs idő arra, hogy a lakóparkok tetején igyuk meg a kávét, ezért az adatok diktálása közepette az asztalom mögött fogyasztom az életmentő italt.
A léptei visszhangzanak a folyosón, de nem sejtem, hogy hozzám jön, amíg kopogás és várakozás nélkül be nem lép egy számomra ismeretlen, ámde elég szokatlan ábrázatú fickó. Hosszan sóhajtok, bögrém koppan az asztalon.
- Megkérdezhetem, hogy magát mégis ki engedte ide be? És ez mi akar lenni? Ez nem a bestiárium, célt tévesztett.
Két ujjal emelem a magasba a papírokat, amit elém dobott, aztán azzal a lendülettel vissza is ejtem az asztalra. Érdeklődve nézek a férfira, hátha a pszichiátriára kér útbaigazítást.

Mr. Rendelőt tévesztett
ezzel az arccal

Szép, szép, kár, hogy a modora ezt nem követi egyenes arányban. Nem szerettem volna mást, mint meginni a kávémat mielőtt visszamennék egy újabb balesetes pácienshez. Ez tényleg olyan hatalmas igény? Vetek egy pillantást a pennára, ami a pergamen felett várakozik a folytatásra. Leintem, mert nagyon úgy fest, hogy ez a férfi nem fog egyhamar távozni.
Ha valamit, azt az évek során megtanultam, hogy jobb hagyni a pácienseket, nem szabad vitába bocsátkozni velük. Habár nemtetszésem fejezem ki a rövid sóhajjal és az arcomról is leolvashatja, mit gondolok, egy szót sem szólok egészen a magyarázat végééig. Míg a férfi beszél, figyelek rá, de a kávémat kortyolom. Egyelőre még nincs olyan állapotban, hogy mindent eldobva foglalkozzak az ügyével, vagy egyáltalán vele. Egyelőre.
- Persze. Talán három perc múlva, majd ha megittam a kávém - mosolyodom el, mintha cseppet sem zavarna, hogy szinte az arcomba liheg. - Foglaljon helyet nyugodtan - majd a szemközti székre mutatok.
- Az írásban nem lesz szükségem rá, hogy kövesse a kezem mozgását. Egy néhány éve szerencsére megtanultam írni, köszönöm.
Ha leül, ha nem, én egészen nyugodtan dőlök hátra a székemben és még a lábaimat is keresztbe téve folytatom tovább a forró ital elfogyasztását. Tizenöt perc az nekem is pont tizenöt perc.

Mr. Rendelőt tévesztett
ezzel az arccal

Egészen eltölt az elégedettség érzése abban a pillanatban, amikor a férfi arcán meglátom a feladást. Nyilván nem hatalmi harcokról, vagy ki nevet a végénről szól az orvoslás, ez inkább egy apró emberi dolog. A kávém szent. A kávémat megérdemeltem.
A mosolyom enyhül és vele ellentétben nem érzem magam kellemetlenül, amiért megvárakoztatom. Talán ha máshogy indított volna, mondjuk kopogással, akkor nem kellene várnia. Mondom talán.
Az ajtó felett függő óra ütemesen kattog, jelzi, hogy telnek a percek, amiket a kávémra szánhatok. Az utolsó kortyok előtt még megkeverem, lassan, elnyújtva a mozdulatot, majd egy perccel később az alátéten koppan a bögre és én a torkomat megköszörülve pillantok futólag a férfira.
- Köszönöm a türelmét... - kezdek bele miközben pálcám hegyével az elém dobott pergamenekre bökök és az kinyílik előttem -, Jason. Tehát exterminátor, sürgős esetben elsőbbséget élvez, blablabla - olvasom el az alapadatokat és ezután jön az én részem, a krónikus betegségekről, bájitalfogyasztásról, cipőméretéről való kikérdezés.
- Milyen sűrűn látogatja az ispotályt? - kérdezem miközben párszor felpillantok rá az iratokból. - Tudja, hogy felkészüljek lelkileg.

Mr. Rendelőt tévesztett
ezzel az arccal

Épp csak felpillantok a papírokból és megemelkedik a szemöldököm ezt a cseppet sem kedves kérdést hallva. Előre tudom, hogy nem leszünk túl jóban, csak remélni merem, legalább megpróbál vigyázni magára mindkettőnk érdekében.
Válaszra sem méltatom, az óra egyébként is ketyeg. Túl kell jutni a papírmunkán, mert félek, ha még több időt tölt el a közelemben, ideje korán kezd el kihullani a hajam. Alig észrevehetőn ingatom a fejem és visszafordulok az adatrögzítéshez. Csodával határos számomra, hogy egyik felmenője sem hegyitroll, bár egy családfakutatást megérne a dolog...
- Tehát? Gyakori, hogy baleset éri? - kérdezem ismét, sajnos azzal egyidőben, hogy ő kinyögi, hízott. Egy pillanatig várok, de a nevetés nem vár. Köhögésnek álcázva bukik felszínre, s mosolygásba lehet csak fojtani. Eszem ágában sincs ennél jobban is megszégyeníteni, érzem ám, hogy a férfibüszkeségét csorbította minden egyes felpattintott sör, betolt sütemény és chips, nem is beszélve a kanapén tespedésről.
- Vetkőzzön le - akaratlanul is felpillantok a papírokból, egyenesen a hurkás pocira és szép lassan fel a férfi szemébe. - Ha kész, álljon a mérlegre és megvizsgálom.
Még mindig sajnálom, hogy a stílus és a kinézet nincs barátságban, abban az esetben szívesebben nézegetném és számolgatnám a kockák helyén nőtt egy nagyot. Na, ez van, a szemem a helyén van.

Mr. Diagnosztika

Nem gyakori, hogy elmondhatnám, ma nyugodt napom volt. A gyógyítók, már akik ténylegesen életet mentenek és nem a fejekben turkálnak egy órás beszélgetés során, na azok vagyunk mi. Akiknek minden órája izgalmas és a nap végén vagy elégedettek, vagy csalódottak vagyunk. A munkával jár, hogy ezzel meg kell birkóznunk és bizony vannak a nehéznél is nehezebb esetek, amikor mi már nem vagyunk elegendőek.
Éjszakai ügyelet. Némileg nyugodtabb, ilyenkor kevésbé kísérleteznek gyerekek bájitalfőzéssel és a párbajok is a sikátorokban maradnak. Na, ők azok, akiknek nagy százaléka már nem jön el hozzánk. Vannak viszont azok, akik olyan sérüléssel kerülnek be hozzánk, amivel addig nem tudunk mit kezdeni, amíg nem jövünk rá, mi okozta.
Pontosan ilyen eset ez a férfi is, aki ideiglenes bűbájok alatt fekszik az elkülönítőben. A jelekből egy átkozott tárgyra tudok gondolni, azok művelnek ilyet. Mivel gyorsan terjed a hatása és a bűbáj nem lassítja kellő tempóban, idegesen sétálok fel-alá a folyosón, várva, hogy megérkezzen az a bizonyos férfi, akit a "felsőbb hatalmak" rendeltek hozzám segítőnek.

Mr. Diagnosztika


Mondja nekem bárki, hogy gyógyítónak lenni könnyű és bulis dolog, de azonnal szájon törlöm. Szívesen beállítanám egy napra a sürgősségire, vagy a betegek családjai körébe, hogy meglássa, milyen is itt az élet. Nem panaszkodom, én imádom a munkám és szeretem, hogy segíthetek másokon, csak azokat nem bírom elviselni, akik a kanapén sörözve bíráskodnak és osztják az észt.
- Jó estét! Vadász-Bánki Fanni - nyújtom a kezem, mert megtanultam, hogy nőként igenis egy erős kézfogással némileg azt az érzést lehet keltetni, hogy nem a szép hajam miatt viselem a fehér köpenyt.
- Tehát a betegünk középkorú férfi mellkasi sérüléssel. Véleményem szerint pálcát nyomtak rá, egy kör alakú nyomatból indul ki a kór és rohamosan terjed - mondom el az alapokat, majd behívom magammal a kórterembe. Két ápoló sertepertél körülötte és tesztelik az enyhébb bájitalokat, melyekkel próbálják megállítani a terjedést.
- Én elátkozott tárgyra gyanakszom. Nem a vérárammal terjed, hanem a bőrben - miközben kifejtem a véleményem, a férfi felsőtestén szabálytalan alakzatban futó sötétzöld, villámszerű csíkokat figyelem. - Bűbájok alatt van, de alig lassul a terjedés.

Mr. Rendelőt tévesztett
ezzel az arccal

Szemöldököm felvonásával válaszolok. Hát nem sok kedvem van hozzá, hogy heti háromszor ápoljam a kedves nemismeremaborotvát és trollokaszüleim urat. Kis ideig átkozom is magamban az elődömet, amiért pont fel kellett csináltatnia magát.
- Hogy Önhöz hasonló kedves úriembereket húzhassak ki a pácból - válaszolok teljes nyugalommal, majd megkérem, hogy álljon neki vetkőzni. Eszemben sincs felcsapatni magam az íróasztalra, annál inkább őt a mérlegre. Hajjaj, élvezet végignézni a jelenetet, amint egy ekkora férfi kislányokat megszégyenítő rettegéssel néz szembe az öregedés és zabálás hátrányának tényével.
- Csodálatos hír, Mr. Payne, de a második randira már virágot is hozzon, ha lehet - jól van, hát megesik, hogy itt szedem fel a partnereimet, de most nem ez a cél. Leginkább az most a célom, hogy a vigyorom ne legyen túl feltűnő. Megköszörülöm a torkom miközben felfirkantom a súlyát a megfelelő helyre. Azért egy rövid, idegesítő ciccegést megengedek, érezze csak, hogy ez a kis pocaknövesztés nem tett jót a kilóinak, sem pedig az izmainak.
- Tudok egy nagyon jó edzőtermet a városban, ha esetleg túlzottan szemtelennek érezné ezt a bestiát - jegyzem meg mellékesen és a pálcám segítségével itt helyben a magasságát is megmérem.
- Foglaljon helyet, még ne öltözzön fel - mutatok az asztal melletti székre, ahol jól meg fogom kínozni a vérnyomás méréssel.