Navinések - Vagyis inkább a kupa és a HV néni

Navinések - főleg HV néni

Tündértudós néni ^^

*Szeretem, imádom, sőt, oda meg vissza vagyok a karácsonyért, de mégis lebiggyedt a szám a napokban. Ennek is több oka van biztos, de engem egy valami bánt, ha ezt így hívják. Hiába rajzolgatok szép képeket, sok tündérrel, amolyan boldog és nagy családiakat, mikor tudom, hogy egyedül vagyok. Tulajdonképpen semmit sem tudok magunkról, magamról, ráadásul mást nem is látok ilyen cuki fülecskékkel, ezekkel az elképesztő szárnyacskákkal vagy ilyen pisze mini nózival. Mikor láttam, hogy mennyire aranyosak együtt a barátok, rokonok, párok, testvérek és azt, hogy mennyire örülnek egymásnak, kicsit elvonultam a kis zugomba és el is pityeredtem. De ez nem mehet így tovább. Nem akarok ennyire buta tündérke maradni. Ezért is fordultam így az ünnep elteltével a hávé nénihze, Szendrei professzorhoz, hátha tud nekem mesélni. Sajnálatomra se ideje - szerintem kedve sem -, se megfelelő tudása nem volt hozzá éppen ezért azt javasolta nekem, hogy keressem fel az iskola egy másik tanárát, Mészáros Grétát. Nem tudtam pontosan ki a néni, csak azt, hogy nála én olyan tananyagféle vagyok. Ez egyszerre tett büszkévé; tény, ami tény, hogy szép vagyok, különleges, cuki és érdeklődnek irántam, de nem ez a lényeg most; és csillant fel tőle a szemem, hiszen akkor ő biztos többet is tud rólam! Ő lesz az én emberem. Ahhoz azért nem fűztem sok reményt, hogy a családomról kiderül valami, de biztos ismer hozzám hasonló lényeket, akkor pedig már egy hatalmas lépést tettem előre. Ezért is határoztam el, hogy meg fogom keresni, de egyelőre nem tudtam mit is kell neki mondanom. Meg kicsit féltem is, hogy berak egy üvegbe és az asztalára kitesz dísznek, mutatós lennék kétségtelen, de én jól érzem magam szabadon a navinések között. Ajj, hogy soha semmi nem mehet könnyen. Egy kis feszültség levezetés gyanánt döntöttem úgy, hogy kicsit körbereppenek a kastélyban, bár félve. Mindig vannak olyanok, akiktől félnem kell. Nem véletlenül… Éppen azzal játszottam, hogy belebújtam a páncélok sisakjaiba, és próbáltam valami morgás félét kiadni, engem szórakoztatott, bár maximum éles cincogásnak hallatszott. Ekkor hallottam meg, hogy valaki szintén itt jár, meg mintha valami papírok szóródtak volna szét. Kíváncsian hajoltam ki a kis résen, hogy megnézzem ki az. Nem tudtam milyen közel lehet, de nagyon érdekelt, az biztos. *

Tündértudós néni ^^

*Ritkák azok az alkalmak, mikor úgy kalandozom a kastélyban, hogy annak ne lenne valami következménye. Velem tényleg mindig történik valami, ráadásul az esetleg többségében pórul is járok. Már mikor elkezdtem játszadozni, akkor fura érzésem lett, de nem foglalkoztam vele különösebb módon. Élénken él benne a legutóbbi ilyen eset, amikor az egyik elsős eridonos kislányra a frászt hoztam, ő nem tudja, de én is megijedtem, szóval sose lehet tudni mi sül ki ezekből az alkalmakból. Mosolygósan bujkálok a páncélban, egészen a zajok hallatáig. De megint kezd minden elcsöndesedni a folyosón. Már majdnem azt hiszem, hogy magamra maradtam, mikor árnyékot látok, ettől megijedve hátrébb akarok repülni, de beleütközve a páncél hátsó felébe zajongani kezdek. Megint megcsináltam, gratulálok kedves Flóra! Kicsit szidalmazom magam, de a következő pillanatban már eltűnik az eddig bújtató fejrész a fejem fölül, egy szőke nénivel találom szembe piciny szárnyas valómat. Belém fagyott a szó, nagy szemekkel, megdöbbenve tekintek rá. Utána meg már a grabancom is elkapta. Hajaj, most aztán pácban vagyok. Tutira biztos, hogy nekem itt nem szabadna játszanom, és ezért most olyat kapok, hogy azt még majd a dédunokáim, már ha nekem lehet olyan, nem tudom, is megemlegetik. Megint ugyan ott tartok, már persze ami a tudásomat illeti. Nem lesz ez így jó… De nincs időm ezen agyalni. Elkezdenék beszélni, de az csak abban nyilvánul meg hogy éles, szinte elviselhetetlen hangok jönnek ki a torkomon. Nekem is előbb kéne gondolkodni, mint a számat jártatni. Közben felismerem azt is, aki az elkapóm lenne. Egészen olyan, mint ahogy Véda néni leírta őt nekem. Miután beszélt, az oldalamra kötött mini tasakomból port szórok rá, így érteni fogja azt, hogy mit is mondok.*
- Nem akartam semmi rosszat, tényleg, véletlen volt, mármint csak, indultam vissza a Navinébe. Bocsánat.
*Hadarva mondom végig, aztán lesütött szemekkel várom a reakciót. Szemeim felcsillantak hátha engedi, hogy érdeklődjek nála, egy próbát megér nekem.*
- Maga tetszik lenni az LLG tanárnéni?

Tündértudós néni ^^

*Utoljára azzal váltunk el egymástól az egyik navinéssel, hogy jobban oda kell figyelnem arra, hogy hol bóklászom, arra ki kaphat el. Teljesen igaza volt, bár akkor csak legyintettem. Nem sejtettem - ó, dehogyis nem -, hogy pont egy néni fog nyakon csípni. Egy kicsit azért megnyugtat, hogy nem a bájitalos bácsi jött erre, mert tuti valamit főzött volna belőlem, vagy nem az átkos néni, hát, tőle is jól megijedtem volna! Tehát tulajdonképpen a jobbik rossz ez most nekem, igaz? Vagy legalábbis így érzem. Kicsit kevésbé kapálózva, bár tisztes távolságból szórom rá a port, aminek köszönhetően az első problémát áthidaltam. Jöhet a többi, szerencsére nem akar megbüntetni - amúgy tündért szabad büntetni?-, úgyhogy fellélegezve tekintek rá, és ismerem fel benne a lénygondozós tanárt. Az, hogy megengedi, hogy a keresztnevén szólítsam, rádöbbentett arra, még be sem mutatkoztam eddig. Látványosan a homlokomra csaptam, majd kicsivel csökkentve a távolságot, megfogtam a felém mutató ujjat, gondoltam ez az a szokás lehet, amit már láttam a diákok között. Mikor megismerkednek, akkor gyakran ráznak kezet. Ez nálam kicsit nehézkes, maximum engem tudna jól megrázni.*
- Gréti. Az szép név, az enyém is az, mármint Flóra vagyok…
*Tényleg szeretem a saját nevemet, na. Egyébként meg, szerintem nem véletlenül lett ez a nevem. Vannak a mesékben, most nem jut eszembe melyikben, jó tündérek, és az egyiket is így hívják. Egyszer Emma olvasott fel nekem egyet, abban hallottam. Már ott is jól hangzott, hát még akkor, ha én mondom! Visszakanyarodva a nénire, aki közben a kissé bamba tekintetemmel találkozhat, és éppen bocsánatot kér a semmiért, akaratlanul is megkacagtat. Mikor a pocimat már nem kell fognom a rázó nevetéstől, akkor ránézek.*
- Fura, hogy a néni, szóval Te, tanítasz engem, vagyis na, a szárnyasokról, és még soha nem találkozott velünk. Pedig tudod… kerestelek, vagyis akartalak már…
*Kezdek bele sejtelmesen, ráadásul már komoly hangszínre is váltok. A felém hagyott kézfejére repülök, remélem, nem rémítem meg vele, és rácsücsülök. Aztán egy hatalmas sóhaj után felhúzom a lábaim, két kezemmel rákönyökölök, és a fejem támasztom, kicsit lemondó arckifejezéssel.*
- Tudod, senki nem ismer, tud semmit, ami érdekel, hiába kértem, hogy meséljenek a családomról, vagy csak arról, milyenek lehetnek. De senki nem tudja mik, vagy kik azok a tündérek igazán. Te se tudsz nekem mesélni róluk, rólunk?
*Nézek rá, és hadarom szinte el a mondókámat, pici vagyok, de bármire képes szinte, ha valamire kíváncsiságom erősen kiterjed. Ilyen a múltam, a jövőm és a jelenem. Meg úgy saját magam. Például sosem értettem, hogy miért kell a kis poromat használni, idő volt, mire rájöttem, de azt mai napig nem tudom, miért nincs senki, aki az én nyelvemet értené. Pedig annyi, meg annyi diák jött külföldről, fura nyelveket beszélve.*
- Gréti, én most vagyok 9 éves, azt mondta nekem egy levitás kislány, hogy szerinte a tündérek nem tudnak olyan sokáig élni, mint az emberek… akkor én öreg vagyok? És lehet, hogy…
*Ki sem merem mondani neki, csak lehajtom a fejemet, miközben végignézek a tetemes papírkupacon, amit hozott. Biztosan van jobb dolga is nálam, sőt, ahogy elnézem eléggé elhavazták. Szegény néni, illetve Gréti. Még remélem a válaszokat, addig végig a száját és a szemeit figyelem.*
- Nem akarlak ám feltartani, tényleg nem csinálok ma már több bajt…visszamegyek a helyemre!

Tündértudós néni ^^
Bocsáááánat  

*Miután sikerült a kacagáshullámból kikecmeregnem, és még be is mutatkoztam, ezzel is letudva egy… szabályt? Valami ilyesminek hívták a nagyok, akik tanítottak, mindegy. Lényeg, hogy én kedves voltam és ő is velem. Gréti. Igazán szép név, olyan hangzása van, mint egy virág név. Vajon a néni szereti a virágokat? Biztos, nincs olyan lány, aki ne szeretné, és a néni is csak lány. Ó, most nézem csak, milyen szép aranyhaja van neki is. Ezzel a lendülettel sétálok kicsit a kezén, majd a vállához repülök, hogy a hajából egy tincset a kezembe vehessek, azzal a céllal természetesen, hogy megvizsgáljam, az enyémmel összehasonlítva. Amilyen hosszú neki, nekem annyira rövid minden szála, de egész hasonló színe van, meg a tapintása is.*
- Néni, nekünk a hajunk ugyan olyan szép? A néninek is van tündér rokona, azért van aranyhaja? Nekem lehet olyan rokonom, aki ilyen nagy, és… ember?
*Érdeklődöm csillogó tekintetemmel, szerencsére nem fülsértő hangomon, hála a tündérporomnak, ami mindig kisegít. mire is mennék nélküle! Bár, már egészen fogyóban van, de szerencsém van, mert a virág, aminek a virágpora szükséges nekem, az tavasszal és ősszel virágzik, és termel virágport, szóval nemsokára mehetek gyűjtögetni, mint a méhecskék. Bzzz-Bzz-Bzz. Egyébként a navinések is kis méhecskék, szorgosak, sárga-feketék, cukik és szeretik a mézet, meg a virágokat és tudnak szúrni is! Mármint nem szó szerint, hanem, ismerek olyat, aki ügyesen tud visszavágni, ha bántani akarták. Nagyon eszes és cseles, mint az a nagylány, azt hiszem, Zoénak hívják.*
- Láttál már Unikornist is? Sokan mondogatják a mi házunkban, jaj, igen, ha még nem mondtam volna, navinés kislány vagyok ám, a klubhelyiségben van kis mini birodalmam, én vagyok a szoba dísze! Szóval, van, aki nagyon szeretne látni, de mindenki azt meséli neki, hogy sosem fog…
*Kezdek bele ismét az aggodalmaskodásba, bár ezúttal kevésbé vagyok megrémült, mint amikor elgondolkodtam, azon, amit ezután tettem fel először valakinek kérdésként. A korom. Érdekes dolog, mert azt látom, hogy itt mindenki, már kiskorától kezdve tisztában van az alapvető dolgaival a fajtájának. Én meg… hát, nem vagyok túl okos, sőt, kifejezetten tudatlan vagyok, mai nem egy jó dolog.*
- Csak azért érdekelt ám a kor, mert még nagyon sok rajzötletem van, de nem tudom, lesz-e időm mindre, meg szeretnék még sok helyet látni a kastélyban, a legnagyobb vágyam pedig egy barát ám, mármint, van nekem, de egyik sem tündér, te nem tudod esetleg, hol találkozhatnék eggyel? Esetleg, van még a kastélyban? Kicsit rosszul érzem magam ettől, hogy egyedüli vagyok, még akkor is, ha jó különlegesnek lenni…
*Nyüszögöm el a bánatom, mintha az, valami eszméletlen nagy probléma lenne, amitől kitör a mugli harmadik világháború, de én tényleg annak érzem. Közben szabadkozom azért, mert mégsem traktálhatom minden apró dologgal, de nagyon aranyosan még engem tart szórakozásnak, ami jólesik, mosolyra is húzódik a szájacskám, és a kék szemeimmel az ő arcát fürkészem. Jobban megnézve, tetszik a nózija. Nekem olyan nagyon gömbölyű, az övé meg olyan más. Hát, ha örül, ha nem, a haja után ezt is szívesen szemügyre venném, mindebből viszont csak azt láthatja, hogy lebegek előtte, közben pedig az orromat taperolom, meg a levegőben az övéhez méregetem, félszemmel lesve a távot és az arányt. Biztos mókás vagyok.*
- Van az a madár, tudod melyik, amelyik olyan, mint egy rossz kisbaba, folyton nyivákol, vagy mit csinál, na, én attól félek, valahogy tudom, hogy félnem kell tőle, az érdekelne, hogy van ellene valami orvosság? Valami lötty, amit ráöntök és elszalad, vagy ilyesmi? Mert nem vagyok sárkány, hogy esetleg sülthusit csináljak belőle, se nagy Merlin, hogy elvarázsoljam, ha veszélyeztet…

Tündértudós néni ^^
Köszönöm a beszélgetést!

*Összegezve ezt a rövidke kis időt, azért kivételesen megérte lebukni, hiszen se elfenekelést, se leszúrást nem kaptam, helyette sok segítséget! Akármennyire szeretek a portrékkal feleselni, vagy a páncélokban játszani, azért ez is tetszett. Főleg mert jól megnézhettem a nénit közelről, anélkül, hogy az lepöckölt volna, mint valami elkóborolt porszemet. Túlzás lenne azt mondanom, hogy porszem a méretem, de nem vagyok nagyobb egy hörcsögnél biztosan.  Mindenesetre, visszaköltözött mosollyal a pofikámon nézek rá és eresztem el a tincset a kezemből, meg kíváncsiskodok a rokonságáról. Érdekel, mert ki tudj, lehet találkoztam már családtaggal, csak nem tudok róla? Az viszont elég szomorú, hogy neki nincs.*
- Pedig egész szép vagy te is, érdekes dolog ez.
*Miközben kimondom ezt a bókfélét, vagy olyasmit, a szemeibe nézek, amiben felfedezem az érdeklődés mellett a furcsállást is a mutatványaimra. Teljesen igaza van, gondolom az emberek nem szokták egymást így vizslatni meg vizsgálgatni, de egyszer mindent meg kell tapasztalniuk, nem? Mikor máskor tehetné ezt meg, ha nem itt és nem most, velem.*
- Te már láttál sokat? Tényleg annyira aranyosak és szépek? Szerinted is olyanok, mint a navinések? Vagy ez tévesztés, a méhecske jobban illene arra a… hogy hívják azt, a lényünket, jajj, mindjárt eszembe jut! Őőő… címerállat!
*Fecsegek össze meg vissza, ami meglepő módon nem riasztotta el az lény tudósomat, aki igencsak készséges velem. Látom, ahogy pár percre elmereng, ekkor nézek a papírkupacára. Átreppenek arra az oldalra, és most a másik oldalamról előveszek egy kis csillámot a zsebemből. Mi mást hordanék ott? ki gondolta volna, igaz? Szép színes is lehetne, de ma sárga-fekete van nálam, ház reklám mindenhol! Egy szívecske formájú csillámfoltot csinálok az egyik lap szélére, meg egy csillámos olyan tetkót a néni kezére, ha hagyja. Még alkotok, figyelem azt, ahogy beszél hozzám.*
- Akkor most örülök is, meg nem is, jó lesz, hogy rajzolhatok még soookat, vagy rengetegeeeeet, de annak, hogy ezt egyedül kell, annyira nem. Szerinted valaha kerül ide még másik tündér rajtam kívül?
*Nézek rá reményteli várakozással, mert tényleg arra számítok, hogy most bátorítóan majd mond valami szipi-szupit, és mindennek happy end lesz a vége. A felajánlását arra, hogy bármit kérdezhetek, azonnal kihasználom, és meg is bombázom a csúnya madár témájával. Mikor kimondja a nevét, már nekem is beugrik, így helyeslően csak bólogatok rá, majd keserédesen végighallgatom, hogy nincs ellenszere. Nem szeretem a madarakat, őt meg pláne, ha tehetném megtiltanám, hogy bárki a kastélyba hozza őket, egyszer egy megtámadott, ha meg akar enni, ha nem, inkább maradjon messze, mert túl finom falat lennék.*
- Eső? Olyan jósolós madár ő akkor?
*Ahogy ezt kimondom, a folyosó másik végéről a nevem kiabálja egy kislány, biztos a házvezető néni küldte utánam, megint, nyomozni és visszaparancsolni a házba. De még alig játszottam. Kicsit leszegett fejjel várom, hogy esetleg még mondjon valamit a néni, aztán elkezdek búcsúzkodni.*
- Köszönöm a sok információt! Nagyon kedves a néni, nem olyan, mint a házvezető helyettes bácsi, ő nem szeret, mert fél, hogy becsillámozom a kupáit! Na, de most ahogy hallod, jobb, ha megyek, mert bajban leszek!  Sziiiiiia!
*Kiabálom, miközben már reppenek is a folyosó egyik vége felé, ahonnan a hang jött. Ott várt engem Odett, a mai fuvarom. Békésen a vállára csücsültem és el is indultunk a Navine felé.*

Tündértudós néni ^^
Úgy esett, az eset...

*Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire mérges és szomorú leszek egyszerre a ténytől, hogy a portaszigáló járgány szerető bácsi elhagyja az ő drága, egyetlen, édes sárgácskáit, köztük engem is. Jó, tényleg sokszor mérgesek voltunk egymásra, nem voltunk jóban, össze is akadt a bajszunk, de végül is egyszer se csináltam olyan óriási galibát, hogy szégyenkeznie kelljen miattam, amiért a házba engedtek. Na már most, úgy éreztem, hogy tartozom neki egy kis búcsúval én is, végül is, csak elviselt ebben a két évben. Összekaptam magam, és felreppentem a szobácskájába, aminek ajtaján párat koppintottam, de senki nem felelt. Volt egy kedves diák, aki segített kinyitni az ajtót, biztos kiszaladt a bácsi pár percre, hiszen valami ital volt az asztalon, meg papírok. Közelebb merészkedve láttam valami névsorokat, de mit sem törődve ezzel, kerestem egy üres lapot, majd a legszebb zöld csillámom szedtem elő és alkotni kezdtem egy szép képet, feliratokat, szívecskét, meg egy „szeretem magát ám” rávésést. Amint befejeztem, körbepillantottam a szobán, kíváncsi vagyok, na. El is kezdtem nézelődni, meg fel és le cikcakkozni, olvastam valami ilyenről az egyik lapon, így sikerült beleakadnom a saját szárnyamba, majd az italba pottyanni. A tündérek nem tudnak úszni, illetve én biztos nem, már tudom. Nyeltem is valamennyit a folyadékból, mire kikászálódtam a pohár mellé, hátam neki támasztva annak. Behunytam pici szemeim és éreztem, ahogy átjár a melegség, meg valami maró érzés köhögtetett folyamatosan. Féltem kinyitni a szemem, olyan furán kezdtem magam érezni.
Nem tudom meddig ücsöröghettem, de nem tudtam felállni. szárnyacskáimmal a repülés se ment jól. Az előbb olvasottak fityfenék ahhoz a szlalomhoz képest, amit én leműveltem az asztaltól az ajtóig. Csuklani kezdtem, arról nem is beszélve, hogy a mosoly az arcomra fagyott, éreztem, ahogy a pofim kipirul, és közelít az eperszínhez.
Megint egy rejtély hogyan, de a bagolyházba keveredtem két bagoly közé, ahová szinte úgy csapódtam be, riadalmat keltve és szétszéledést. Arra eszmélek, tekintetem kóválygásában, hogy a jól ismert nénik, ja, mert mintha ketten lennének, bár nem tiszta a kép, belépnek. Nagy nehezen felülök, fejmagasságban vagyok neki körülbelül, el is indulok felé, hiszen mégis csak ő a tudós néni, tudnia kéne mitől jött ez az izé rám. Mint a legyek a kinyiffanás előtt, olyan selejtes kis zuhanásokkal, és össze-vissza irányítással szállok pontosan a hajába, félig az arcába, és lehelem ki a lelkemet belé kapaszkodva. Újabb csuklások közepette köszönni is sikerül.*  
- Tün..hüpp…dére…hüpp…s néni! Szi..hüpp..a!

Tündértudós néni ^^
Te bagoly, mindig ilyen bunkó voltál?...

*A bagolykák közti pihengetésemet az törte meg, hogy valaki berobogott a helyiségbe. Igazából a hallásom se szuperált, nem is értem, lehet ment bele egy kis lötyi. Ebből kifolyólag kezdem el kifelé rázni belőle, hátha, mikor nagy puffogással elszállnak a közelemből a huhogók. Ekkor kapom magam és lazán, mint aki csak úgy röpköd, nekiindulok a vendégnek. Sikeresen a fejét eltalálva. Nem vagyok túl koordinált, ami vélhetően feltűnt neki, az orra mozgását figyelve pedig a szagommal sincs megelégedve, amit külön sértőnek érzek. Nekem ne lenne jó illatom? Micsoda sértés! Na, majd megmutatom neki! Ezzel felemeltem a kezem, de a megindulásból az lett, hogy ahelyett, hogy elé reppentem volna, a köszönés után sikeresen kikerültem a fejét. Remek. Szóval picit inogva ültem le egy polcra, vagy mi volt az, valamelyik szárnyas helye lehetett. Ezután motyogtam tovább a magamét.*
- A..hüpp né..hüpp…ni honnan is…hüpp..meri a ceff…cefér…cefrét? Az vala…hüpp..mi színes …hüpp.. ceruza már…hüpp..ka?
*A kérdésre nem is felelek, hiszen a hátamba érkezik valami. Ez a büdös, hatalmas, csípős, szárnyas dög, valami cuclival a lábán. Hát mit képzel ez magáról? Teljesen felháborodva kezdek feltápászkodni a lábamra, táncolva kicsit jobbra, kicsit balra, mindjárt önállóan letáncolok egy angolkeringőt, szóval felkeltem. Ekkor hirtelen a csuklást leküzdve kezdtem végtelen kiabálásba a lénnyel, már meg is indulva felé, hogy kiütöm, mint Emőkét a himlő. Gyorsan a képébe nyomtam némi port, látszik, hogy nem vagyok képben, mitől értene ő ebből többet? Meg a nénire minek is szórtam volna, na mindegy. A nagy porosztásban elég sokat vettem ki, így száll minden felé, ha a néni megközelít, talán ő is kapott már belőle. Bokszolói tudásom, ami nincs, kezdem csillogtatni, úgy megtépném ezt a bárgyú és pofátlan tollast!*
- Mit képzelsz magadról, te, te, te nagy repülő izé! Hát mer kétszer akkora vagy, már azt hiszed, a helyembe furakodhatsz? Cukibb vagyok, és én voltam ott előbb! Hess, sicc, vagy mi, de menj innen! Mert begorombulok és lesz kapsz!
*Ekkor kezemmel felé csapok, de a bagoly riadalma miatt, ami által szárnyaival csapkodni kezd, hátradőlök és fenékre puffanok. Kezeimet összefonva kezdek duzzogva rikácsolni az állatra, miközben a lábáról rángatom lefelé a levelet vagy mit.*

Navinések - főleg a kupa és az új HV néni