Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nemrég elkezdtem az önéletrajzát írni.
Még nem találkoztam a gyerekeivel, vele is csak nagy vonalakban, mert előbb kutatni szeretek, csak utána elkezdeni a közös munkát. De tudja, hogy készül, hogy bármikor felbukkanhatok, és ennek örülök, hiszen van elfoglaltságom. Hátrapillantok Jackre, mosolygok, ő is, így teljes nyugalomban fordulok vissza Ricsi felé, aki nagyon szimpatikus nekem.
- Könyvkiadással, nem szeretem az újságírókat, túl sok a rosszul megszerkesztett firka.
A botrányokat viszont nagyon szeretem, ha lenne doktorim, akkor biztos abból lenne, hogyan kell felkavarni az állóvizet, hiszen én magam is egy igen nagy botránnyal indítottam a pályafutásomat. Örülök, hogy találkoztam vele, hogy most már tudom, hogy néz ki az ifjabbik Vajda, akire érdemes odafigyelni. Kuncogok azon, amit mond, kislányosan talán, és hogy zavaromat leplezzem, inkább az illatos rózsába szagolok, nyerek magamnak néhány másodpercet. Igazán hízelgő egy ilyen fiatal és helyes fiútól dicséretet kapni, csak nehogy aztán itt elszaladjon velem a ló. Ismerem a jelzéseket, jól össze tudom kapcsolni a dolgokat, és igencsak bátor, hogy úgy cicázik velem, hogy közben egy férfival vagyok. Talán ennyire hihetetlen, hogy együtt is lehetnénk? Talán ennyire nincs az irányunkba fantázia? Én látok ebbe bele túl sokat? Lehetetlen, ennyire sokat nem lehet belelátni.
- Köszönjük. Sok sikert a kampányhoz.
Berci? Nem tudom, hogy kit fedhet ez a név, de biztos hasonlóan megnyerő, mint amilyen Richárd, ha így megosztják a munkát. Wittner tudhat valamit, hiszen, ha jól tudom, soha azelőtt ilyen még nem történt a faluban, hogy rózsákkal halmozzák el a nőket. Nézem, ahogy elsétál, és nem zavar, hogy szerelmeseknek hívott minket, boldog mosollyal az arcomon fordulok vissza Jack felé.
- Azért, azt meg kell hagyni, hogy igen jó a mostani faluvezetés marketingje.
Tagadhatatlanul. Újra mélyet szippantok a rózsából, és mosolyogva elindulok az úton, pár lépés után hátrapillantva Jackre.
- Elmeséled, hogy honnan jött a karkötő ötlete?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Luca szeret nagy sétákat tenni, igényli a szabad levegőt és a természet zajait. Ezt néha Bence meg tudja rontani, hiába a nő életét jelenti, jó picit sétálgatni nélküle, rohangálni a fűben és felelőtlenül mászkálni anélkül, hogy aggódna, nehogy elhagyja a kicsi fiát véletlen, bár ilyen még soha nem történt, de ha a dadából indul ki, akit vagy már hússzor, akkor azért benne van a pakliban.
Ahogy lépdel meglát egy kis alakot. Gyermeklánykát, ahogy nézi, akihez csakhamar oda is kocog, mert miért is menne el valaki mellett, ha egyszer meg is nézheti, hogy mit csinál. Úgy tűnik fest valamit,s ekkor látja is a lány, hogy a padról lebucskázik egy ecset. Mint nagy helyi hős, Luca is rögvest a fiatal bajbajutott segítségére iramodik és szájába véve az eszközt odaáll Daliah elé.
Ugyan vakkantani nem tud mivel a szája tele, ám nagyon megpróbálkozik azzal, hogy mellső lábai felmenjenek a padra, ami nem biztos, hogy sikerül, mert iszonyat kurták ahogy a corgiké szokott is lenni.
Azonban ez sem gátolja meg, hogy ne férjen oda a lányhoz, mert ő akkor is fel akar menni a padra és akkor is úgy akarja odaadni az ecsetet, így hátrál pár lépést, majd nekifutásból próbálkozik. Így már sikerül, azonban a festékek mind ráömlenek a kutyára meg a kis művész ruháira. Azonban az ecset fenn van, meg ő is, szóval iszonyat büszke képpel nyújtja a gyermek felé az ecsetet, mintha nem is épp egy sárga festékpaca ücsörögne az orrán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este még karácsony előtt | a bódék tetején | x


Mintha egy álomban lennék. Nem én alakítom, hanem alakul körülöttem minden, kedve szerint, bizarr formákat öltve. Sötét, nyurga valóm piheként szállingózik alá a mélységbe, falba vájt városok mentén. Bőven van időm megfigyelni őket. Pazar egy látvány. Varázslatos káprázat. Amilyen érdekes és szórakoztató, olyannyira nyugtalanító is. Elnézelődöm jó pár percig, aztán egyre inkább ez a bizonyos, említett nyugtalanság kezd eluralkodni rajtam. Szaporábban lélegzem, mintha az nekem bármit is számítani és próbálok ráébredni, mi bajom, mert valami nagyon nem stimmel.
- Engedjen ki... - lehelem végül reszelős baritonomon.
- Engedjen ki! - ismétlem meg valamivel hangosabban, felfelé nézve, hiszen az imént szinte suttogtam, mintha csak magamnak mondanám. Ez nem kérés, sem könyörgés, ám parancs sem vagy fenyegetés. Puszta felszólítás. Nincs benne pánik vagy siettetés. Monoton ütemű és semmilyen hangszínű, mint a beszédem úgy általában mindig. Vonásaim simák, régi tekintetemben viszont valami mély zavartság fénylik, amit még csak meg sem próbálok elfedni.
Várom, hogy megszabaduljak a mágia csapdájából, az illúzióra a továbbiakban már egy pillantás sem vetve. Kezd ugyanis derengeni valami. Kezdek ráébredni, mi van velem. Masszív légzésem nem hagy alább és ráadásul szemfogaim is előbújnak. Ki akarok innen jutni. Egyszerűen csak ki akarok jutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Mert ez a legaljább mind közül, azt hittem, ez már leesett - forgattam meg a szemeimet. Ha kicsit is üldözési-mániám lenne, biztosan azt állítanám, hogy direkt választották ezt a helyet. Pedig van az ország átellenes felében is elég iroda, hivatal, kirendeltség, ahová letehettek volna minket és mégis itt voltunk.
- Mennyire jövedelmező egy Margit nénitől Gabe-exnejig skálán? - kérdeztem, széles vigyorral a pofámon, mert  bármennyire is szerettem volna együttérezni a munkatársammal, most valahogy nem sikerült. Máskor sem, ha őszinték akarunk lenni, de legalább megpróbáltam. Ez is nagy haladás másokhoz képest.
Közben lassan távolodtunk az állomástól és ha nem vett volna körbe ennyi ház, kicsit melegebb van és tűz a nap, egészen ismerős a helyzet. Néha még bevillant, legtöbbször olyan esetekben, mikor ténylegesen nem vágytam, vagy számítottam rá.
- Jaj, mondd hogy nem egy újabb hülye p.csa... - fakadtam ki kissé hangosabban a kelleténél. Az az előző nő egy pszichopata volt, nem is értem, Kreßler hogy hihetett el neki bármit. Bencével mi azt sem tettük, amit kérdez. Ez asszem afféle közös vonás volt, sok más egyébbel együtt.
- Örülj, hogy Totó nem lakik az ágyad alatt. Kész luxus - pillantottam körbe, de a hely nem lett szebb, csak zsúfoltabb. Jelen helyzetben mondjuk éppen épületekkel, emberből már kevesebbet láttam. - Szentimentális lettél, Dorothy? Ki gondolta volna. Nekem is hiányoztál. Majd csak kibírjuk... valahogy. Nem lehetne elcserélni egy hónap Afganisztánra?
Ez afféle utolsó, kissé kétségbeesett üzleti ajánlat volt, ahogy a falura meredtem, látványos ellenérzésekkel az arcomon. Ez a pokol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ábrándos tekintettel bámulok el a kezemben tartott könyv fölött már egy ideje. A vonat zakatolása és a szemem előtt elsuhanó táj teljesen elvonta a figyelmemet, pedig nem ártana felelevenítenem a tudásomat. Nagyon vártam már ezt az utazást. Még most is úgy érzem, hogy csak álmodom és bármikor felébredhetek és akkor mindez eltűnik. Jó, tudom, hogy nem, így lesz, de mégis bennem van ez a félelem. Olyan csodálatos itt ülni ezen a szerelvényen egy kupéban, ami csak az enyém, mert nem jött mellém eddig utastárs. Beleélni magam, hogy hamarosan újra taníthatok és, hogy kiszakadhatok abból a nyomasztó légkörből, ami mostanában egyre jobban kezdett fojtogatni. Istenemre mondom, szeretem apámat! Tényleg! De mást sem csináltam a szabadnapjaimban mióta diszpécserként dolgoztam, mint bevásároltam, főztem, takarítottam és mostam neki, míg ő vonult tizenkét vagy huszonnégy órában. Amikor meg találkoztunk, akkor is alig szóltunk egymáshoz. Mindketten elvoltunk a magunk kis világában. Mióta elvesztettük anyámat így élünk. Bánt a bűntudat, és hálátlan gyermeknek érzem magam, de nagy kő esett le a szívemről, amikor megkaptam az értesítőt, hogy felvettek a Bagolykőbe. Természetesen ezért is meg kellett vívnom a csörtémet apámmal, de mivel kész tények elé állítottam beletörődött. Azt hiszem egy jobbágy érezhette így magát, miután ura felszabadította. Alig több mint kilenc órával ezelőtt összepakoltam a könyveimet, néhány ruhámat, az irataimat és Lex hordozójával az egyik, egy megbűvölt utazóbőrönddel a másik kezemben kimentem a Główny-ra, hogy felszálljak a Bogolyfalvára induló járatra. Ezen  ücsörgök most és hamarosan meg fogok érkezni úticélomhoz. Nagyon várom már, hogy végre ott legyek. Tele vagyok izgalommal és reményekkel. Vajon milyen az iskola? Milyenek a diákok és a kollégák? Meg fogom állni a helyem ennyi év kihagyás után? Mert teljesen más egy mentőben ülni, vagy egy diszpécser pultban, mint kinn állni a katedrán. Bízom benne, hogy nem felejtettem még el hogyan kell átadni a tudásom. "Túl sokat aggódsz Nasztya!" Ezt mondogatta mindig az anyám, és milyen igaza volt. Nem kellene ennyire bizonytalannak lennem. A tudás itt van a fejemben, a jó szándék pedig a szívemben. Más nem is kell, igaz? Akkorát sóhajtok, hogy bepárásodik az arcomtól nem messze lévő ablaküveg. Mellettem a dobozában Lex alszik elterülve, akár egy béka. Jó neki. A nyugalom szőrös, puha talpú kis szobra. Elnézek egy pár pillanatig, majd fejem a keretnek támasztom, a könyvet becsukva az ölembe teszem és azon kulcsolom össze kezeimet. Elmerülök az utazás zajaiban és békéjében. Csak merengek, nézve a közeledő nagyváros épületeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Szeretek másokat megmozgatni, s ennek egyik legártatlanabb formája az, amikor céltalanul, saját kedvemre kreálok illúziót, a magam vagy környezetem szórakoztatására. A leggyakrabban apróságokat alkotok, olyasmit, ami felett akár el is siklik az ember tekintete, s azzal kérkedem, hogy tökéletesen illeszkednek a valóság keretei közé. Ritka, hogy ennyire nyíltan és egyértelműen nyújtom a képzelet szövetét. Figyelek, s nyugalmam nem hanyag elbizakodottság - mintha azt valaha is megengedhettem volna magamnak, heh - mozdulatlanságom a felajzott idegé.
Ő a művemet vizslatja, én őt elemzem, tekintetének cikázó útját, egyre szaporábbá váló rezzenéseit. Felzaklatja a látvány, vagy inkább valami, amire emlékezteti. Lenyűgöző, ahogy több évszázad rárakódott rétegei alól villannak elő az érzések szellemképei - nem először látom, de mindig azt juttatja eszembe, ahogy a szobrok arcán a fény esésétől függően más-más indulatot fedezni fel.
Meg sem lepődöm, hogy beletenyereltem valamibe, mostanra kikopott belőlem a késztetés, hogy bocsánatot kérjek miatta. Valahol lényegem, hogy puszta jelenlétem megbolygatja a dolgokat, mintha lenne a létezésemben valami természetellenes.
A suttogást épp' csak elkapom  - inkább értelmét fogom fel, semmint a szavakat, de nem reagálok azonnal, túlságosan leköt a látvány és a feszültség a levegőben. Meg kell ismételnie magát - kérését? kijelentését? - hogy mozduljak. Balom felcsapva legyintek párat, mintha elhessegetni próbálnám a felém szálló füstöt, míg a látomás eltűnik, akár leheletem párafelhője.*
- Hm?-*Félrebillentem fejem, egyetlen hangba sűrítve kérdéseim, mert minek pazaroljam időnket klisékre. Leginkább kíváncsi vagyok, a szemfogak megnyúlása nem kavar fel; ez nem éhség, de ha az is lenne, viszonylag olcsón adom a vérem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este még karácsony előtt | x


Nem vagyok türelmetlen, hiszen nem sietek sehova. Úgy hétszáz éve nem sietek sehova. Hagyom, hogy felfogja, amit kérek és eleget tegyen neki. Eltűnik a mélység és a benne lakó város. Eloszlik körülem és hamarosan a macskaköveken állok. Le is pillantok bakancsomra, mely most nem a levegőben lóg a tátongó űrben, hanem szilárd talajon nyugszik.
Felnézek a bódén tetőző férfira. Szemfogaim szépen visszahúzódnak. Hallom dünnyögő kérdését, ám a választ nem hamarkodom el. Körbetekintek a téren, lassan pásztázva azt. Hosszan szusszanok ki egy levegőt.
- Ugyanígy... ha akarná, a gondolata puszta mágikus erejével elhitethetné velem azt is, hogy nappal van éjjel helyett, vagy éppen éjjel nappal helyett, igaz? - emelem rá újfent pillantásom, rezignált, rekedtes hangú felvetésem közben.
- Pár éve kiléptem a napra, mert meggyőződésem volt, hogy éjjel van - közlöm is vele egyszerűen, miért a kérdésem és mi az, ami most eszembe jutott a szemfényvesztése nyomán. Nem a képpel volt gondom, amit elém tárt, hanem magával azzal, hogy ez egy kép. Hogy ez csak egy látszat, ami úgy megcsalja az érzékeimet, hogy én könnyedén a valóságnak is vélhetném és hogy minden bizonnyal ugyanaz esik meg velem most, amit egyszer már átéltem és amibe majdnem bele is haltam.
- Egy önhöz hasonló képességekkel rendelkező varázsló tehette, gondolom - bólintok, nem rajongva az emlékekért, amik most rám találtak. Napokon át gubbasztottam a folyosóról nyíló raktárszobám küszöbén. Miután kilépve megéreztem a napot a bőrömön, a másodperc töredéke alatt fordultam vissza, házamba vetve magam és odakuporodtam a küszöbre, miközben megégett testem kínzó lassúsággal volt képes csak regenerálódni a sokktól. Hosszan elidőztem ott üldögélve és csak néztem magam elé. Napokig. Közben az emberek jöttek-mentek az otthonomban. Dwayne, Kins... próbáltak lelket verni belém. Meg egyszerűen csak ott lenni. Azután pedig, hogy felkeltem, pár hónapig nem nagyon hagytam el a házam. Egyáltalán nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A szívrohamot hozza rám a kutyus, és már várom Istent, de nem jön, csak a kutya. Nem tudom mióta van itt, nem figyeltem, de szegény tiszta festék. Az ecsetet fogom, és arrébb rakom, nem érdekel most. Van nálam zsepi? Rongy! Az van a zsebemben, de jó, hát rongy nélkül nem szerencsés festeni. Lehet hogy kicsit festékes, de meg van már száradva. Elkezdem a kutyust törölgetni, és remélem nem lesz tőle semmi baja.
Gyere ki a bundájából, festék! Most komolyan a festékhez beszéltem? Úristen Lisa, őrült vagy. És most meg magamhoz, szuper! Nem csodálkozok ha tíz év múlva egy elmegyógyintézetben fogok csücsülni. Bár nem tudom. Az emberek nem látnak a fejembe, hogy a gondolataim alapján oda küldjenek. Vagyis, van aki belelát. De nem hiszem hogy pont az én fejembe nézegetne. Szerintem inkább egy bűnöző vagy egy néma fejét nézegetné. Bár nem tudom, hogy egy némáét miért kéne nézegetni, mert már ott van a jelbeszéd. De lehet a néma egy baleset miatt lett az, és még nem tud jelelni, ó hogy erre miért nem gondoltam? Most adott egy jó ötletet, csak szegény kutyus tisztuljon meg.
- Hol a gazdid? - beszélek a kutyushoz, mintha értene. Bár kitudja, lehet megszólal. Vagy lehet, hogy a kutyák amúgy tudnak beszélni, csak túl okosak ahhoz, hogy elkezdjenek kommunikálni az emberekkel! Ki tudja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A folyosón egy utazóláda lebeg el. Mögötte sétál egy házimanó, aki lebegteti. A manót pedig délceg jómagam követi. Méregdrága ruhadarabok, elegáns szabású talár, felszegett áll, most éppen nyakam aljáig érő, viszonylag hosszú haj jellemez, amit hátrafésülve viselek. Bepillantok a nőhöz és egy pálcaintéssel húzom el ajtaját.
- Üdv. Mondja, hölgyem, ebben a fülkében minden rendben? - térek rá egyből a lényegre, azonban sejtheti, nem valami kalauz vagyok, aki az utasok kényelméről szándékozik meggyőződni.
- Tudja, az enyémben tűrhetetlen állapotok uralkodtak és új helyet keresek - magyarázom is meg neki rögtön, mi oka az érdeklődésemnek. Közben méregetem  a helyszínt. Nem ez az első kupé persze, ami előtt elsétáltam, viszont az előzőekben általában baráti társaságok ültek, vagy olyan alakok foglalták, akiket nem találtam méltónak rá, hogy egy levegőt szívjanak velem. Viszont ez a nő kellemes jelenség, ülhet a közelemben. Már ha minden rendben van itt.
- Megbolondult a karfa és le-fel nyitogatta magát, aztán a szemetesfedél is rákezdett - számolok be neki róla, panaszkodva, mik is voltak ezek az irdatlan körülmények, miközben ebben a fülkében is az említett bútorelemekre pillantok. Nyugodtnak tűnnek. Persze, mielőtt költözésre adtam a fejem, szóltam a jegykezelőnek, hogy intézkedjen a szeszélyes kupé ügyében, de azt mondta, sajnos nem tudnak vele mit tenni, szokott ilyet. Hát én viszont nem ezért fizettem, úgyhogy szedtem a sátorfámat. Kap is majd a vasúttársaság egy szívhez szóló levelet az engem ért kellemetlenségről. Míg a nővel beszélek, a manó türelmesen vár odakint a csomagommal. Merne mást tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mindketten ráérünk - bár hozzá mérten nekem lenne hova, az élet egyik számomra tartogatott nagy tanulsága pont az volt, hogy a dolgokat nem lehet siettetni. Amíg kitartanak bűbájaim, fázni se fogok, szóval elrakom a könyvem és a termoszom, kihasználva merengő perceit, s ahogy megnyugodni látszik, előre hajolva a térdemre támaszkodom.*
- Theoretically.-*A technikai részletekbe és feltételekbe inkább nem mennék bele, azonban elméletileg képes lennék rá. Sok a "ha" az egyenletben, ám kellő ismerettel és tapasztalattal rendelkezem (feltételezhetően) a kivitelezéshez. A felvetés viszont nagyon specifikus - vagy romantikus képzelgés, ami talán nem áll messze tőle, vagy fatális megtévesztés.
A folytatás ez utóbbit igazolja.
- Friss élmény,-*konstatálom, elsőre mellőzve az érzelmi színezetet, verbális biccentésként reakciójára. Érthető, könnyű megsaccolni a következményeket. Ezeknek gondolatától viszont akaratlanul is felidéződik bennem az a pár alkalom, amikor égési sérülésekkel gazdagodtam. Élénken él elmémben a nyers fájdalom, pedig közel sem kerültem életveszélybe.
- Nagy valószínűséggel,-*bólintok, mert ennyi idő után már nem tudom hogy leellenőrizni, viszont ez a legkézenfekvőbb magyarázat. Occam borotvája. Okos húzás, elvégre a ház méretétől függően viszonylag kis hatóteret kell felhúzni, ráadásul a vizuális elemen túl mindössze az idegvégződések és a hőérzet blokkolására van szükség, ha az áldozat nem gyanakszik.*
- Én nem vagyok vadász,-*vonom meg finoman vállamat, nem érzéketlenségből, mindössze azt jelezve, hogy semmiféle érdekem sem fűződik ilyesmihez, élvezetem meg aztán pláne nem lelném benne. Persze, üres szavakként csenghet mindez. A tekintetét fürkészem, összevetve mindazon szempárokkal, amiket emlékeim közt őrzök, latolgatva. Láttam nála vérszomjasabb halandókat, ez vitathatatlan. Némán mérlegelek, akár a sakkmesterek - megfontolom a nyitásom.*
- Tudnál ellene védekezni,-*jelentem ki, fejem egy picit oldalra hajtva, ha nem is bizalmam, de nyitottságom jeleként.

Szó szót követ; lassú, bár cseppet sem vontatott beszélgetésünk viszont kezd túl hosszúra nyúlni. Felkászálódom hát, megadva nagyjábóli elérhetőségemet az éjlénynek. Ha kíváncsisága legyűri, úgyis megtalál, efelől semmi kétségem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Fejem az ablak keretének támasztva pihen, tekintetemmel csak látszólag követem a tájat. Gondolataim már máshol járnak. Elpilledtem, sötétkék szemeimre lassan pilláim sátra borul. Sok volt ez a feszültség és izgalom, hirtelen jár át a fáradtság. Már épp elaludnék, amikor valaki benyit a kupéba. Odafordítom a hozzám szóló hang forrása felé a fejem. - Jó napot - köszönök vissza, ám a kérdésére csak egy szemvillanásnyi idő után válaszolok - Igen, minden rendben - ártatlan érdeklődéssel nézek rá, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem jegyvizsgáló. Ahhoz túl jól öltözött. Se egyenruha, se oldalán a jellegzetes táska. Mielőtt bármi mást is mondhatnék, vagy kérdezhetnék tőle, beszélni kezd és jelenléte azonnal értelmet is nyer számomra. - Foglaljon helyet. Itt csend és béke honol - mutatok finom, elegáns mozdulattal a velem szemben lévő széksorra. Nem hinném, hogy zavarnánk egymás nyugalmát. Lex is bőszen alszik még a hordozójában mellettem én pedig, ha már így esett pihenés helyett visszatérhetek a tanuláshoz. - Ebben a kupéban egy berendezési tárgy sem kezdett eddig szabadságharcba - mondom mosolyogva, de ebben az arckifejezésben együttérzés is van természetesen. Hiszen milyen kellemetlen is lehetett ilyen áldatlan állapotban a szegény, korombelinek tűnő férfi útja. Amennyiben úgy dönt, hogy ebben a fülkében tölti az utazás hátralévő részét, akkor elhelyezkedését udvariasan megvárom, és csak az után kezdek el ismét könyvembe mélyedni. Míg határoz kicsit jobban szemügyre veszem, persze csak az illendőség határain belül. Elegáns öltözék és hanghordozás, felszegett áll. Bizonyára valamiféle gazdag ember lehet, aki ritkán jár mágus vasúttal. Udvarias viselkedéséről -ami igen ritka manapság- egy családi történet jut eszembe az apai ágú üknagyanyámról, akiről elneveztek és akire állítólag nagyon hasonlítok. Anna nagymamám szerint ő egy elveszett, majd megkerült hercegnő volt, aki egy báró felesége lett. Mindez az ezernyolcszázas évek közepén történt Oroszországban. Tehát, ha innen nézzük az én ereimben is részben kék vér csörgedezik. Ki hinné, igaz? Egyszerű szürkéskék pulóver, farmer és fekete csizma, a hajam összefonva. Semmi nemesi, semmi elegáns. Talán csak az arcvonásaim. Ennyi az örökségem, és a mesék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az ecsetet elveszi a lány, s aztán rögvest Lucát kezdi el tisztogatni. Ezt Luca is helyesli, mert ha a bundájába ragad a sok izé, pláne ha akryl, akkor aztán nagyon csúnya vége lesz, mire ki lehet belőle könyörögni. Így hát leül a kis popójára és készségesen hagyja, hogy törölgessék. Felemeli a mancsát ha kell, kidülleszti a mellkasát, ha úgy kívánják, de még a fejét is oldalra fordítja, ha úgy jobban kézre áll egy-két paca.
A kérdésre aztán csak vakkant, mondván, hogy neki aztán nincs senkije, aki parancsolhatna neki. Kivéve néha a szülei, ők azért szoktak. Meg néha a dada. Meg néha a baba. Meg régebben Kirill...de senki más. Talán Tánya is adott már neki parancsokat. De más már biztosan nem.
Tehát ő egy független, általában ember nő. Gazda nélkül. Kicsit közelebb megy a lányhoz, mikor már megunja a pucolgatást és inkább azt nézi meg, hogy amaz mit rajzolt. Valami lánykát, rá nem hasonlít, ez a lényeg és ekkor Lucában újabb küldetés fogalmazódik meg. Mert ez biztos rém unalmas téma, amit a kislány fest, így új célja keresni egy jobb dolgot s eszébe úgy ötlik az ötlet, minta csak alma esne a fejére, hogy mi lenne, ha ő lenne az új. Igen, az sokkal izgalmasabb lenne, és Daliaht is megmentené az unalmas rajzoktól. Tehát rögvest le is ugrik a padról és elkezd pózolni. Több pózt is kipróbál, lássa csak a gyermek mind, aztán majdcsak válogat. Van itt ülős, pacsi nyújtó, fekvős, elterülős, bukfencezős, fejenállós-eltaknyolós, szóval minden, ami szemnek és szájnak ingere.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- ¤ -
Anastasia Strakhova
- ¤ -
Bah, Merlinnek hála! Szóval itt nincsenek hadiállapotok. Ráadásul külön meg is kínálnak a hellyel, amit igazán helyénvalónak tartok. Rossz néven venném, ha még plusz kérvényt kéne benyújtanom, hogy akkor esetleg bejöhetek-e. Nem szokásom kéreckedni. Így viszont tiszta sor.
- Pompás - mosolyodom el nyájasan, biccentve egyet. Belépek hát, parfümöm fás illatába burkolózva, mely nem kevés és nem is sok. Ki van centizve, mint oly sok minden rajtam és körülöttem. Szemben foglalok helyet, de egy üléssel arrébb, talárom elegáns, laza mozdulattal magam alá simítva. Lábam keresztbevetem, kezeim combjaimra nyugtatom. Oda se nézek a házimanóra, aki belebegteti az utazóládám, fel a poggyásztartóra. Inkább egy sóhajjal kinézek a tájra.
- Óhajt esetle... - kezdené érdeklődését a nagyfülű szolga, ám én máris emelem a kezem és ellegyintem magamtól. Tőlem mehet, amerre lát. Pillantásom ekkor sem fordítom felé. Hajbókol kicsit és kisétál, puhán húzva be maga után az ajtót.
Egy ideig elgondolkozva nézem az elsuhanó vidéket, meg néha magamat az ablaküvegben. Ezt a két, igen kellemes látványt váltogatom, majd egy harmadikra terelem figyelmem. Végignézek kicsit a szemben olvasgató szőkeségen. Nem találkoztunk eddig. Az év ezen időszakában viszont nagy eséllyel utazol olyanokkal együtt, akik a kastélyba igyekeznek. Az az érzésem, vele sincs ez másképp.
- Hová utazik? - kérdezek rá, amikor éppen leereszti a könyvét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A férfi végül, némi hezitálás után úgy dönt, hogy marad. Elfoglalja a velem srégen szemben lévő ülést. Elegáns mozdulatokkal helyezkedik el nyomában egy manóval, aki az utazóládát pakolja fel nagy körültekintéssel és szakszerűséggel a poggyásztartóra. Ezután az uraság elég nyersen akolbóliítja ki a szerencsétlent a kupénkból, aki ennek ellenére kedves illedelmességgel viszonyul hozzá mindvégig. Félreértés ne essék, nem vagyok egy manójogi aktivista, mégis együtt érző pillantással kísérem a távozó szolgát. Mint hajdanában a jobbágyok, akiket uruk úgy táncoltatott, mint mutatványos a medvét. A könyvem vár, nem hagyom betűit tovább parlagon. Visszafordítom hát tekintetem a nyomtatott sorokra. Érdekes írás, egy szakirodalom. Lélektani panaszok gyógyítása nemes kövek segítségével a címe és fontos részét fogja majd képezni munkámnak a Bagolykőben. Olvasás közben balommal medálomat kezdem babrálni. Manuális fixáció, amolyan zsigeri rossz szokás, amit már észre sem veszek. Hiába próbálok koncentrálni elterelődnek gondolataim. Mivel elég fiatal vagyok és még fiatalabbnak is látszom valós koromnál, ezért azt már eldöntöttem, hogy magázni fogom a diákjaimat. Pont úgy, ahogy annak idején, amikor egykori alma materemben tanítottam a diplomám átvétele után két évig. Ezt egyfajta önvédelemnek szánom. Nem szeretném, ha a fejemre nőnének, vagy ami még ennél is rosszabb nem vennének komolyan, csak azért, mert olyan ártatlan és fiatal a külsőm amilyen. Ezen morfondírozva megint felpillantok a könyvből. Ekkor a velem szemben ülő megszólít, hogy beszédbe elegyedhessen velem. Nincs ellenemre a társalgás. - Bogolyfalvára. És ön? -kérdezek vissza és jelezvén számára, hogy figyelmem immár az övé, könyvemet becsukva ölembe fektetem. Illetlenség volna fel-felpillantgatni csevegés közben. Közben Lex nyekken párat, majd összegömbölyödik és alszik tovább. Éjszaka ennek a sok pihenésnek meg lesz a böjtje és persze majd rajtam fog tapodni, hogy levezesse fölös energiáit. Szép kilátások, mondhatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Korán van, nem annyira, hogy az már zavaró legyen, de pont eléggé, hogy még a falu idősebbik rétege ne legyen ott mindenhol. Van egy időszak, amikor rohamosan lepik el az üzleteket és a piacot is, de most még egész kényelmes volt sétálni árustól árusig. Voltak persze így is, olyanok is, akik tudták ki vagyok és egyből jött valami panasz, segítség kérés vagy csak egyszerűen megint elkezdtek mesélni a gyerekükről vagy az unokákról. Mindig mosolyogtam, akkor is, mikor Erzsike néni harmadszorra mesélte el, hogy a kis Dani éppen tavaly diplomázott le és milyen helyes fiú. Bizonyosan.
Aztán látta, hogy fizetni készülök a kis doboznyi epremért, szedremért és áfonyámért és odább is állt.
Ha ezt előbb tudom... mindenesetre a magammal hozott kosárba tettem, hogy mindkét kezemmel a fülre fogva magam előtt tartva menjek tovább, még pár dologra szükségem lenne, így elsőre egy zöldségekben gazdag részt akartam keríteni, de megláttam a ponyvatetőig polcolt ananászokat, és megéreztem azt az émelyítően érett illatot, amit árasztottak. Csak szükségét éreztem, szóval a nagy ládahalmazhoz ballagva nézelődtem köztük, még ki nem szemeltem az Igazit. Ott volt, a legmagasabb ponton, éppen a sarokba, szóval bőszen nyújtóztam, a fél ruházatommal már a nyakamban, de sikerült lepiszkálni, mondjuk három másik is az ölembe zuhant, amiket elkezdtem vissza is rendezgetni óvatosan. Csak ne nézze ezeket végig élő ember, biztos hogy nem mosnám le. Ki is néztem oldalra, de aztán csak még elkaptam két mangót és a pénzem után kutakodtam a tárcámban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Két hetente egyszer valaki főz. Ez a megállapodás a társasház lakói között - kivételt képez az emelet zord ura - született, nem is olyan régen. Akkor, mikor összeültünk és már a negyedik féle gyorsékaját toltuk az arcunkba, és még csak szerda volt. Miután tegnap este sorsot húztunk és az enyém lett a legrövidebb szál, kis morgás után írtam össze az összetevőket. Szóval itt vagyok, belerángattam magam a terepgatyámba, meg a bakancsomba, a fekete pólómba és felvettem a napszemüvegemet is. Itt a jó idő, ideje kihasználni, vagy valami.
Szóval vettem egy rakás zöldséget, meg csirkét, rizs már volt otthon. Azt megbeszéltük, hogy a lányok majd úgy tudják, hogy megint rendelve lett. Mert ugye kinek hiányzik, hogy lebukjunk és utána menjen a vinnyogás, hogy miért nem csinálunk ilyet gyakrabban a házban.
Éppen az epret válogattam, mikor az ananász nekiindult és majdnem ráesett szerencsétlen lányra.
- Óvatosan! Még a végén meg fog ölni egy gyümölcs. Nocsak. Most senki süteményét nem csórod el? - kérdeztem a szemöldökömet felvonva a nőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Nem hittem volna, hogy ennyire belemerülök a válogatásba, így a mellettem ácsorgó nő kérdésére igen értetlenül meredtem, mert fogalmam nem volt mire kérdezte, hogy nekem mi a véleményem erről. Tényleg megértem az embereket, és alapvetően a beszélgetés se zavar, de mikor ez az egyetlen szabadnapom az elmúlt öt napban, csökkenő koncentráció mellett egyszerre egy folyamat megy. Azt most a málna nyerte meg. Mert idő közben felfedeztem, hogy az is akadt itt. Azt hiszem három napig halava lesz otthon, és még csak nem is bánnám. Ellenben az ananásszal, aki csak nem akart velem hazatérni, sőt, egész egyszerűen jobbnak látta, ha agyonütne. Bár félrepottyant.
- Bocsánat, elnézést, sajnálom - mondtam, ahogy a kezemmel az ingó gyümölcsöket még megtámasztottam, és csak akkor húzódtam el, mikor már semerre nem estek. Ekkor sikerült felfedeznem azt is, ki szólt hozzám, én meg csak zavartan visszahúzkodtam a helyére a ruhám ami a nyújtózásban felcsúszott. - Nem, itt egyiket sem te vetted, nyilván így semmi izgalom - haraptam a számra, ahogy a földre bámultam a kosaramba. Most tényleg? Ha legközelebb meglát az utcán már meglepetés nélkül közli a sérelmeit? Magamhoz szorítottam végül egy ananászt és arrébb is léptem, mielőtt megborítok itt mást is a gyümölcsfalon kívül.
- Sikerült valakit elvinni moziba, vagy lefújtad a lelkesedésed? - érdeklődtem, mert elég jól emlékeztem, mit is emlegetett legutóbb, meg úgy kíváncsi is voltam. Bár hogy miért, az nekem sem volt tiszta, nem voltam rá büszke, hogy valaki ilyenről jegyezzen meg, de nem kellemetlen volt, egyszerűen csak rossz érzés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- ¤ -
Anastasia Strakhova
- ¤ -
Nem hülyeség, hogy a mugliknak anno emberi szolgáik, rabszolgáik is voltak. Szomorú, hogy mára ez kikopott a kultúrájukból, sőt, lázadnak ellene. Jellemző, hogy amint valami jó dolgot hoznak össze, máris visszakoznak, emberi jogokra és hasonló ostobaságokra hivatkozva. Képzelheti mindenki, a manójogi aktivistákról és ügyükről milyen véleménnyel vagyok. Na még csak az hiányozna, hogy nekem kelljen hurcolnom az utazóládámat, az egyéb teendőkről nem is beszélve.
Tekintetem az utastársam által lapozgatott könyvre téved. Elolvasom címét a borítón, egyik szemöldökömet megemelve, lesajnálóan. Ez aztán rém izgalmasan hangzik. Aprót sóhajtok és szemlélődök tovább, míg beszélgetésbe nem kezdünk.
- Úgyszintén. A Bagolykő Mágustanoda mestertanonca vagyok. Harmadéves politikai szakirányon - jelölöm meg egészen pontosan, hova tartok és miért, arcomon öntudatos mosollyal, azt pedig persze kihagyom az ismertetésből, hogy másodjára kezdem a harmadik évet. Megbuktam. Már az előző évi vizsgákon is kegyelem jegyekkel mentem át, köszönhetően meggyőző személyemnek, ám most nem sikerült. Azonban olyan nagyon nem bánom ám. Nem tanulni vagyok én a kastélyban. Sokkal jobban érdekel mindaz, ami az órákon kívül történik.
Nem kérdezek rá, ő mit csinál a faluban. Legalábbis szóban nem, csak emelek kicsit szemöldökömön, várva, hogy magától értetődően ő is jobban kifejtse, mi a látogatása célja. Egy kicsit elpillantok a macska felé is, amikor a vékony hangok érkeznek felőle.
- Elég egyedi a mintája - véleményezem azt a bajuszra emlékeztető, fehér bundafoltot az orra alatt. Ha őszinte ember lennék, a röhejes jelzőt használtam volna rá, azonban csak akkor vagyok őszinte, ha éppen úgy tartja kedvem, akkor viszont fájóan. Nagyon-nagyon fájóan. Régen nem voltam az, azonban pár éve elhagytam már az óvatoskodást, a leplezést. Aki addig azt hitte, ennél már nem lehetek kellemetlenebb, az akkor átgondolhatta az életét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Egy és ugyanazon helyre vezet az utunk. Ezt kedves, de visszafogott mosollyal akceptálom. Legalább nem egymagam fogok tévelyegni az állomáson az iskola felé vezető út után kutatva. Ennek örülök, ez így nagyon hatékony. A férfi viszont, elmondása szerint diák. Ez, hogy az igazat megvalljam őszintén meglep. Kollégának hamarabb mondtam volna, mint lehetséges tanítványaim egyikének. A tudat szemöldököm pillanatnyi összevonására késztet, de nem öntöm szavakba felmerült gondolataimat. - Ez igazán remekül hangzik - jegyzem meg, majd úgy döntök, hogy nem fejtem ki saját érkezésem célját és árulom el neki, hogy tanárként leszek jelen ott, ahová ő tanulni igyekszik. Teszem mindezt annak ellenére, hogy látom elvárja. Ezután a férfi Lexre néz és megjegyzést tesz a küllemére így a szó el is terelődik. A macskám valóban nagyon érdekes bundázattal rendelkezik. Pont ezért nem vette magához senki a menhelyről, mert egyesek szerint ördögi a külseje. Szerintem csak Salvador Dalira hasonlít. Nekem nem volt ez ellen semmi kifogásom. Belenéztem a szemébe és szerelembe estem az első találkozáskor. - Igen, valóban egyedi és nem csak a mintája. Ő a legtöbbet alvó macska a világon - nézek be a továbbra is lustálkodó szőrgombócomra és tudom, hogy jól választottam, amikor őt hoztam el két évvel ezelőtt. - Jól tudom a Bagolykőben lehet állatot tartani, ugye? - érdeklődöm ártatlan arckifejezéssel. Sötét szürkéskék szemeim kíváncsian vetem a velem srégen szemben ülőre. Azt hiszem neki nincs állata. Valahogy nem az a típus. Talán gyermekként volt neki, de ma már biztosan nincs. El sem tudom képzelni, hogy tiszta és elegáns öltönyét belepné egy kutya szőre vagy épp karmaival dagasztaná combját egy macska. A karján egy bagoly sem épp reális kép, így ezt is elvetem míg várom válaszát feltett kérdésemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Emlékszem, olyan melegen sütött a nap, hogy megálltam a szökőkút előtt és a hatalmas, fénylő csillag felé emeltem az orcám és Ő, mint régi jó barát, sugaraival kedvesen megcirógatta azt. Furcsa érzés szabadnak lenni. Nem úgy, mint a fejem felett szárnyaló madár, ki birtokolja a végtelen kék eget. Szabadnak lenni, mint ember. Olyan sokáig nem értettem ezt, fel se akartam fogni, hogy ez egyáltalán lehetséges. Hiszen olyan dacos meggyőződéssel voltam arról, hogy a test csupán egy ólom súlyú béklyó, mint a kisgyermek arról, hogy létezik a húsvéti nyúl. Rettenetesen hosszú és rögös út kellett ahhoz, hogy vért és verítéket izzadva meglássam azt, amit makacsul titkoltam magam elől; a test minden apró porcikája az érzékelés és az érzelmek nyílt csatornája. Hisz egy másodpercnyi mosoly is jelentheti a világot, míg egy pillantás tükör az ember lelkének folyamához.
Vak voltam a világra.
Az arcomon a nap melegével, a felkötött tincseim közé rakoncátlankodó szellővel, a meztelenül hagyott karjaimra hulló vízpermettel és a tetoválásom alatti hegen megcsillanó fénnyel... ezek tettek szabaddá, ezek tették könnyűvé, légiessé egykor börtönként tekintett részem.
Tudom, mozdulni akartam, hisz annyi mindent kellett elintéznem és boltokat járva beszerezni mindent! Mivel... egyetemista lettem. Még mindig forgattam a gondolataimban ezt a kifejezést, elfogadni, mi több, felfogni, hogy tényleg sikerült ekkorát lépnem előre és végre sikerült felkapaszkodnom egy olyan ösvényre, ahol végre láthatom a célt. Már csak annyit kell tennem, hogy egy pillanatra se veszítsem szem elől. Hiába... egy kis félelem megmaradt a lelkem csücskében, hogy ha egy szekundumra is más irányba pillantanék, eltéveszteném az irányt.
Tudom, mozdulni akartam, elővenni a listám és kipipálni az imént beszerzett könyvet, majd újult erővel nekiindulni a körútra. Mégis a szemem csukva maradt, az ujjaim között a szatyor meg-megrezzent és még pár elhaló beszédfoszlányon kívül mást nem hallottam. Vajon azért nem engedelmeskedett a testem az akaratomnak, mert megéreztem a jelenlétét? Nem tudhatom... de bánom-e, hogy arra a kósza másodpercre elvesztettem a szabadságom azon szeletét? Nem... ahogy valami késztetés által oldalra pillantottam...
Nem. Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

A nő rendesen önveszélyesnek látszott azzal az ananásszal. Nem mintha ez az én problémám lenne, a trópusi éghajlatokon biztos napi szinten halnak meg emberek abban, hogy gyümölcsök és kókuszok esnek a fejükre. De ez nem az az éghajlat és még ismerem is a nőt, így nem tudtam szó nélkül elmenni a jelenség mellett. Még bocsánatot is kért, mire kicsit felszaladt a szemöldököm egészen magasra.
- Nem engem, téged. Én sok mindent túléltem, nem tartok tőle, hogy pont egy ilyen kis természet nyújtotta édesség vet véget az életemnek. - Figyeltem, ahogy a nő próbálja kezelni a csődjeit, látványosan kevés sikerrel, mert bár nem tervezett mindent feldúlni, mégis sikerült neki. - Oh, hogy ezt külön nekem tartogattad? Micsoda kitüntető figyelem.
Ő odébb lépett a gyümölccsel együtt, nem tudom, hogy milyen indíttatásban, de nem is zavartattam magamat miatta, inkább még pár szem szép epret szedtem ki a ládából, belehelyezve a kis kosárkába, ami ki lett helyezve a számára. Mert ugye mennyivel esztétikusabb így, mint zacskóban és még a plasztik szennyezés sem probléma. Nem, mintha Aranyhajt, vagy Dorothyt érdekelné, miből zabálják ki a gyümölcsöt.
- Nem mentem senkivel, akármilyen szomorú is. De szőnyeget elkezdtem nézegetni. Még folyamatban van a válogatás - vontam meg a vállamat, villantva rá egy szép mosolyt, majd a vásárolt dolgait vettem alaposabban szemügyre. - Keresel még valamit, vagy minden megvan? Segítsek hazavinni? Mármint, elég sok cuccod van, bántaná a lelkem, ha hagynám, hogy egyedül cipekedj. Szép a cukkini három standdal odébb.
Miért beszélek össze-vissza?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Dárdáit már rázza valahol a nap. Hallod az arany fanfárokat? Itt az ünnepe a ragyogásnak, a fényben szinte kigyulnak a házak.
Emlékszem, a tavaszi fénytől hunyorognom kellett, mikor sok idő múltán ismét Bogolyfalva régi, kopott és dimbes-dombos macskakövein találtam magam. Most először voltam a faluban a testvérem nélkül, és bár nem akartam, annyira, annyira küzdöttem ellene, mégis rá gondoltam. Ethan járt a fejemben,  hórihorgas alakja, hiányának illata meg az arcán ülő anyajegy, amit sokan a mai napig koszfoltnak hittek, és megnyálazva az ujjbegyüket, megpróbálták onnan letörölni azt. Nekem is volt egy ugyanolyan jegyem, az arcom ugyanazon pontján, ahol neki. Ahol a testvéremnek.
Kigyúlok én is a fény előtt, s ahogy a zöldülő mezők visszaverik és üldözik a tél fehér seregeit, úgy ébredek a magam erejére, úgy tölt be a március melege, vére, úgy járom a várost ittasan, s szivemben a nap arany arca van.
Orcáimon éreztem a Nap melegét, miközben felemás cipőimben a faluközpont felé sétáltam. Alig hallhatón dúdoltam, dúdoltam anya egyik versét, és a házak ablakát figyeltem. Azokon meg-megcsillant a tavasz. A párkányokra már kikerültek a frissen átültetett levendulák és más, megannyi színben pompázó virágrakások. A virágok szirmaikkal együtt lebbentek a finom szélben, és én mosolyogtam, tudom, mert félrecsúszott a hangom.
Óh, harsonás fény, győzelem! Rugókon táncol az utca velem: szállok: sugárkezek emelnek fölébe házaknak, hegyeknek: szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom: Erő, megváltás, remény és vigasz, jövel, szentlélek uristen, tavasz!
Azután, mikor már a szökőkút közelében jártam, egy régi, lakatlan kis ház ablakában megpillantottam saját magam. Annak a háznak üres volt a párkánya, és már a festék is peregni látszott róla. Az ablaküveg homályos volt, nem láthattam benne jól, csak a kócos hajam és a csíkos, vékony pulóverem adta vissza a kép. Nem emlékszem, jó volt-e viszontlátni saját magam.
Nem emlékszem, mert a figyelmemet már rég nem az én tükörképem kötötte le.
Ugyanis valaki mást is láttam abban az ablakban. Mintha pillanatnyi elmezavar lett volna csupán, mozdulni sem mertem. A rettegés elszorította a torkom, az egyszer már megélt veszteség kábulata azonnal zsibbasztani kezdte a testem. A veszteség addigra emlék volt csupán, mégis, a szívem rémülten verdesett odabent, engem meg felkapott és forgatott a szédület.
Nem, nem, nem.
Földbegyökerezett lábakkal álltam, és jobbra fordított arccal bámultam az ablakra. A hangom elhalt, egész testemet rázta a hideg. A libabőr újra meg újra beterítette a bőröm, és hiába küzdöttem ellene, a gondolataim elsötétültek. Még kavarogtak, még léteztek, aztán zuhanni kezdtem.
Nem.
Ismét a Rellonban voltam. És Te ott voltál velem, és én éreztem, hogy valami más történik velünk, mint ami általában szokott. Az állat, az engem uraló lény melletted lassacskán levethette és a földre dobhatta koszos, szakadt gúnyáját. Én meztelenül, a lelkem el nem bujtatva lehettem ember, és Rémi szörnyetegből ártalmatlan kisfiúvá válhatott. Az anyukám hosszú órákon át tartó vajúdását követőn életet adott nekem. Megszült engem és a betegséget, ami torzszülötté tett. Tudod, te mit adtál nekem? El tudod képzelni, mit kaptam tőled? Te jogot adtál nekem az életre. Rémiként. Aki tiszta, aki egy a társadalom milliárdjai közül.

Lassan elfordítottam arcom az ablaktól, és a szökőkút mellett megpillantottam a nőt. Még lány volt, mikor Ethan hazavitt.
A hideg megállás nélkül rázott, a libabőr kínzón gyötörte a tagjaim, és én nem bírtam levenni a szemem róla. Csak álltam ott, elfelejtettem nyelni, elfelejtettem levegőt venni, elfelejtettem hunyorogni.
Hiába sütött a Nap, én annál is világosabban láttalak Téged. Téged, aki nélkül az elmúlt években egyetlen napot sem töltöttem. Délibábként voltál ott velem Franciaországban, mikor az Intézet teraszán üldögéltem, ott voltál a tó fenekén, mikor körülötte sétáltam, ott voltál minden betűmben, mikor levelet fogalmaztam Miss Ackroyd-dal.
Ott voltál, és ezért bolondnak hittek. De nem voltam bolond.
Itt vagy most is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Ja, hogy - mutogattam kicsit, aztán csak visszahúztam a kezeim magamhoz, mert ez hülyén is nézett ki, meg még ha őszinték akarunk lenni kellően szánalmas is. Nyilván nem lehetek mindig jó passzomban, de ebben a faluban szerintem még csak teljesen aberráltnak mutattam magam. Mármint nem akartam én feltűnő sem lenni, de megtörténnek dolgok. Szóval csak zavartan eltűzögettem a hajam, hogy aztán nevetve megingassam a fejem. Viccnek szántam, ha nem is úgy tűnt esetleg. - Nem fogom lenyúlni az... epreid - néztem be mögé kicsit hunyorogva, mit is hagyott félbe, hogy aztán össze is csukjam a szám. Inkább átpakoltam, hogy a nehéz gyümölcsök kerüljenek alulra a kosaramba, majd odaadtam a hölgynek az árat. Meg egy kicsit többet, mert elég csúnyán nézett, pedig semmiben nem lett kár azért. Még egy darabig furcsán, csendben és olyan kínosan ácsorogtam ott, mielőtt megkérdeztem volna a mozival mire jutott, de a szőnyegen csak elvigyorodtam egy pillanatra, hogy értetlenül nézzek aztán.
- Szomorú? Elszomorított, hogy nem tudtál elmenni rá? - kérdeztem meg, ahogy ha már úgyis végeztem letettem a kosarat egy félreeső részre, hogy senki ne essen át rajta. - Ki is próbálod őket?
Nyilván a szőnyegekből se mindegy, milyet néz ki az ember. Nekem is van egy nagy és puha most a nappalimban, amire csak úgy jó le is ülni, kanapé ide vagy oda.
- Öhm, én... még paprikát és póréhagymát nem találtam - gondolkodtam el hirtelen mi is volt az eredeti cél, mielőtt beleszerelmesedtem a terrorista ananászokba. Mondjuk annak ellenére, hogy ezért jöttem, háromnegyedét  a kosárnak felpakoltam édes gyümölcsökkel. - De megnézném azt a cukkinit is akkor - mosolyogtam rá, majd némi mérlegelés után folytattam - nem szeretném bántani a lelked, közvetve sem, de nem lakok olyan messze egyébként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ott voltál a könyvtárban. Én épp a torkomban dobogó szívemmel viaskodva próbáltam egy titkot csempészni az egyik alig keresett, dohos csücskébe és Te ott voltál. Féltem, hogy rám nézel, féltem, hogy nem nézel rám. Végül csendek és kurta, elsuttogott szavak közepette tettük meg az első suta lépést egymás felé. Lett egy közös titkunk.
Rémi, szerinted még ott van az eldugott kis sarokban a neveinktől ékes kismadár?
Néztem Őt. Néztem és vánszorogtak a másodpercek, miközben azon gondolkodtam, hogy tényleg ott áll-e előttem, a csíkos pulóverben és az oly jól ismert kósza tincsekkel vagy káprázat volt csupán. De dobogott volna így a szívem, hogyha múló tüneményként jelent volna meg előttem? Nem, ő ott maradt. Ott állt mozdulatlanul, ahogy én is, mint megtestesült tükörkép. Próbáltam minden apró kis szegletet, domborulatot magamba vésni és előidézni az emlékek csalfa képét. Az előttem lévő férfi - emlékszem, a tény pírt varázsolt az arcomra, nehezen emésztettem a gondolatot - szélesebb mellkassal állt ott.
Hogy ezt miből gondoltam? Hiszen... én már nyugtattam a fejem azon a mellkason. Könnyeim áztatták a pólóját, fejem a ritmikátlan lélegzetvételeivel mozgott, fülem a szapora szívverésével telt meg. Emlékszem...
Némán, sikoltó, üvöltő gondolatokkal robbantam a klubhelyiség síri csöndjébe. A vérző alkaromat a pulóverem bő ujja fedte és próbáltam eggyé válni a hatalmas térrel, gyáván elbújni a világ összes fájdalma elől. És te akkor is ott voltam, némán figyeltél, a tekinteteddel óvtál és engem néztél. Néztél és én űzött vadként néztelek. Aztán... bántottalak. Bántottalak, mert azt akartam, hogy te is így tégy. Nem tetted és mellettem maradtál és a szívembe ágyaztál egy újabb titkot, egy ígéretet...
Rémi, nem hagytál el soha, ugye?
Vajon mondott bármit is? Őszintén bevallom, ha így is történt, én nem hallottam. Megtelt a fülem az emlékek morajával, a saját lélegzetvételeim fülsüketítő zajával. Egyszerre voltam zaklatott és végtelenül nyugodt. Olyan volt a pillanat, mint egy félig kész festmény; a fehér makulátlanul tiszta vásznat a vékony grafitvonalak törik meg, kusza, egymást keresztező, majd örökre eltávolodó vonalak együttese, mit laikus nem érthet. De ez a szem számára láthatatlan, eltörpül az egyik sarokból burjánzó színkavalkád gyönyöre mellett. A művész maga előtt látja az egész képet, az összes történetet, szenvedélyt és érzést, amit majd a némán bámészkodók hada ihat magába, ha kész lesz. De addig mit látnak? Két fiatalt, földbe gyökerezett lábakkal, egymással farkasszemet nézve.
Erőt vettem magamon és olyan kedves mosoly szökött az arcomra, amit ha láttam volna, biztos elfordultam volna zavaromban. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, azt se tudtam, hogy kellenek-e egyáltalán szavak, vagy minden megfoghatatlan, elmondhatatlan gondolatot hozzá röppentett a szellő. Lassan hidaltam át a minket szétválasztó teret, szemeimmel végig fogva tartottam Őt.
- Rémi... - úgy suttogtam a nevét, mint egy ígéretet. Mint egy ígéretet, ami majd csak a jövőben lesz képes szárnyra kapni és magasan suhanni a gyönyörű, vakító égbolton. - Tudtam, hogy nem hagysz el soha.
Ő ott volt és én mosolyogtam őrá. Nem tudtam mi okozta azt az alig észrevehető, de mégis múlni nem akaró hiányérzetet. Ő ott volt és engem nézett.
Akkor már tudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem volt mit cáfolni rajta, hogy a világ vége után hárommal egy behajtani tilosokkal tűzdelt bekötőutak végén vagyunk. tudtam, igazából valahol mindketten, hog ez szánt szándékkal volt, és egyelőre azt sem zártam ki, hogy nem volt ebben mélyen Gabe, de sosem kérdeztem rá, ennyire nem segített vagy rontott a helyzetünkön.
- Mint egy politikus, aki megteheti, hogy mindent csendessé simogasson - mert az egyik ilyen volt, innentől pedig... van még kérdés? Én mint ügyvéd sem éreztem azt, hogy az igazságérzetemnek jót tenne holmi piszkos pénz, de még mindig jobb helyen volt nálam, mint ha marad ott. Na meg a gyerekei meg a nő azért megkapták a magukét. Ez az ügy nem arról szólt, hogy sikere legyen, hanem, hogy valami kompromisszum, amit a pasas nem tudott elfogadni.
- Mondjuk úgy inkább jogilag féltem elsősorban, aztán a munkájának is egy pofon a faltól, és csak ez után jön esetleg a milyensége, de meglátod - zártam le, mert ha már ráborítom mire számíthat, nincs mit szépíteni. Remélem ő is röhög majd annyira, mint én első körben. A másodikban kevésbé volt az, hogy ez nem vicc, vagy nem pont munkakörülmény. Bár Kreßlernél sosem tudom mi az, amit még a melóért tesz, és mi az, amit már nem.
- Nem, helyette itt van Gabe és már majdnem nosztalgikus. És... ha nincs más terved, a harmadik lakó a szinten félig már kiköltözött, szerintem adott - néztem rá, majd vigyorogva magunk elé, ahogy egész elcsendesült minden, majd újabb zsivaj jött, de ez már a falué volt, nem holmi vonatok vagy utasok. Bizarr módon utáltam ezt is, mondjuk a belvárosi részeket is.
- Azt mondják a korral jár. És ne is hozd elő, próbáltam. Aláírtam volna az egy évest, megújítással együtt. De nem - ingattam is meg a fejem, nem terveztek ebbe belemenni. Egyrészt folyamatban lévő ügy alatt amúgy se, utána meg nem volt elég tiszta és fényes a papírom. Azóta jóval szebb persze.
- Ezerszer inkább az, mint ez. De majd vége lesz - vontam meg a vállam lazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Hamarabb elment mellettem a szünet, mint azt gondoltam volna elsőre. Talán ennek köze volt a hajnali keléshez, a futáshoz, a rendesen betartott étrendhez, a kíméletlen edzésekhez, amik minden maradvány energiám felemésztették. Elvégre kinek egészséges a ló mellett futni, míg a lába nem remeg? Nem nekem, de hazudtam magamnak, hogy könnyebben rávegyem magam. Közben persze volt, akire szakítottam időt , még ha nem is mindig annyit, amennyit illett volna. Már az NA találkákra is volt, hogy csak heti egyszer estem be. De azért figyeltem, nehogy visszalépést tegyek. Többnyire.
Most is viszonylag laza cuccban léptem az utcára, ahogy a mancsos bűntársammal megbeszélt titkos találkánkra indultam, a két pórázzal, meg a hámmal a kezemben. Az idő miatt az elmaradt nacit sem sínylettem meg, pedig isten lássa lelkem, terveztem felvenni, de elfelejtettem. De a top a combom közepéig ért, az már félsiker.
Leültem a mászóka közepére végül és az arcom a napsütésbe tartottam, hogy kiélvezzem a meleget.
Aztán meghallottam a lépéseket és lelkes integetésbe kezdtem Luca felé.
- Ittvagyooook!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Walid egy ideje már nem bukkant fel sem Bogolyfalva macskaköves utcácskáin, sem a falu körül. A madár emberi alakja ugyanis olyan sok időt tölt Korinnával, hogy alig marad lehetősége hollóként szárnyra kapni és olyasfajta kedvelt időtöltéseinek hódolni, mint kerékpárok gumijairól lecsípni a szelepsapkát, vagy kóbor embereket rávenni arra, hogy törjék fel az eléjük gurított diót.
Most, hogy a délután nagy részét azzal töltötte, hogy körberepülte a közeli mágusfalvakat, majd pedig élesen vijjogva ágról-ágra ugrándozott egy kietlen temető rozoga fáin, úgy döntött visszatér Bogolyfalvára, és kuncsorog egy kis diót kedvenc kofájától, Manci nénitől.
Walid szárnyait szélesre tárva ereszkedik a piros tetővel fedett stand felé, mikor nagy fejét oldalra billentve megpillantja a hibát. Koromfekete szemeit összébb húzza, majd csapva néhányat felkészül a földet érésre. Mire vaskos karmokban végződő lábai karcos visszhangot adnak a piac kövein, addigra a hiba elkövetője már jó néhány méterrel arrébb nézelődik.
A holló, hogy felhívja magára a figyelmet, mérgesen károg egyet, és a fiatal nő után meredve, egyik lábáról a másikra álldogálva értetlenül pislog néhányat.
Aztán, mikor sértetten konstatálja, hogy hangjával nem ért célt, szárnyaival egyensúlyozva elindul - tesz néhány mulatságos lépést -, és csőrébe kapja a még füstölgő cigicsikket, hogy egy pillanattal később már ismét az égben legyen, és alacsonyan szállva a csikket éppen a kishölgy feje felett ejtse el. Ejnye, hogy micsoda véletlenek vannak!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Eszter nem dobta volna el azt a csikket.
De, mint tudjuk, napjainkban már nem Eszter jár Eszter bőrében, Lídia pedig hajlamos megfeledkezni a részletek fontosságáról. Mélyen, némileg irritált éllel szívja be a levegőt, szája finom vonalba préselődik, állkapcsának vonala egy pillanatra jobban kiemelkedik a megszokottnál, ahogy futólag megpillantja Lilit pár emberrel arrébb, de figyelme már tovább is siklik a piaci árusok kínálatára. Gyümölcsökre van szüksége. Ő különösebben soha nem figyelt az étrendjére, szerencsés géneket örökölt szüleitől, természetesen vékony - nem annyira, mint Eszter, természetesen, hiszen Lídia lába még egyszer sem érintette egyetlen edzőterem vagy futócipő felületét sem, nem, neki nincs ideje mozogni, neki nincs kedve különösebb erőfeszítéseket tenni ahhoz, ha el akar érni valamit.
Kivéve Vajda Richárd.
Vajda Richárdért talán már túl sok mindent is megtett, eddig úgy tűnik, hiába.
Épp egy avokádót tart vékony ujjai között, tökéletes, még nem jelentkeztek rajta a túlérésre jellemző, mélyvörös elszíneződések, viszont puha - mégsem túl puha -, amikor először a hátborzongatóan közeli szárnycsapások ütik meg a fejét, majd, pillanatokkal később az előbb útjára eresztett csikk is frissen mosott hajában koppan. Egy pillanatra lehunyja szemeit, különös figyelmet szentel arra, hogy ne roppantsa össze a kezében tartott, rücskös felületű zöld gyümölcsöt, majd, mintha mi sem történt volna - a fenéket, ez pont egy olyan dolog, amitől Lídia képes feszülté és idegessé válni, ezt pedig a hülye is látja - nyitja ki szemeit, és folytatja a nézelődést.
- Idióta madarak.