Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A bemutatkozós részen gyorsan tovább is jutunk. Őszintén szólva még örülök is, hogy egy talán nyitottabb, beszédesebb illetővel kerültem egy kabinba. Egy ideig mindig élvezem a táj bámulását, de aztán bekattan valami és mély gyötrődés váltja fel a nyugalmat. Valahogy mindig ugyan ott lyukadok, valamiért miden gondolatmenetem vége Péter. Péter és az ő hiánya. Mindenről eszembe jut valami, ami hozzá kapcsolódik. Természetesen magához a vonatozáshoz is van egy közös történetünk, ami mosolyt csak arcomra, majd könnyeket a szemembe. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, s az emésztő fájdalmat megpróbálom visszatartani. Nem, most nem jöhet elő megint, most nem akarok erre gondolni. Zaina igen készségesen és bően válaszol a hozzá intézett kérdésre, amit én oldalra biccentett fejjel hallgatok végig. Fotós. Stylist. Ejha! Szemeim kissé kikerekednek ezek hallatán, s némi értetlenség is társul hozzá.
- Esetleg modellkedsz? Mondjuk az alkatod tökéletes hozzá. - kérdem tőle egy bájos mosoly kíséretében. Régebben, mikor még jóval fiatalabb voltam, barátnőimmel nem egy divatbemutatón megfordultunk. Már szinte elvárás volt velünk szemben, mivel az ilyen rendezvényeken az előkelő családok képviseltették magukat. Tökéletes események voltak ezek újabb kapcsolatok építésére, barátságok alakulásához.
- Nos én a családomhoz tartok Budanekeresdre. Van ott is egy antikvitásunk, ahol szükségük van a segítségemre a mai nap folyamán. Estefelé megteszem ugyan azt az útvonalat csak hazafelé. – kissé megvonom vállaim. Mosolyom töretlen, sőt az esetek túlnyomó többségében mosoly díszíti arcomat. Valamiért ez elhagyhatatlan számomra, annak ellenére is, hogy olykor az a bizonyos mosoly nem őszinte.
- Ha jól sejtem, te több napra mész… - fejemmel a bőröndök felé biccentek, majd kissé felnevetek. Ekkor nyílik a fülke ajtaja és egy idős nő áll széles mosollyal arcán. Afelől érdeklődik, hogy kérünk-e esetleg valamit.
- Én egy kávét kérnék tejjel, és egy cukorral! – adom le a rendelést, majd a táskámba kezdek kutatni a pénztárcám után, ami hamarosan elő is kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Be kellett szereznie néhány apróságot a faluban. Meglepte magát egy kis édességgel, ceruzákkal valamint ha már ott volt beugrott a könyvesboltba is, de onnan végül üres kézzel távozott. Visszaindult volna a kastélyba, ha nem botlott volna bele a két kisgyermekbe. A szőke copfos imádnivalóan édes kislányt olyan határozottan vezette az alig két évesnek látszó vagány kisfiú, hogy öröm volt nézni. Sári arcára bárgyú mosoly költözött, ahogy földbegyökerezett lábbal figyelte a két csöppséget. Természetesnek tűnt számára, hogy a gyerekeket nem sokkal lemaradva követik majd a csacsogó szülők is, de senki nem bukkant fel sehol. Az utcának ezen oldalán csak hárman voltak: az eridonos meg az eltévedt szerelmesek. Elszánta magát a cselekvésre, legkedvesebb mosolyával odasétált az apróságokhoz és leguggolva megpróbálta megtudni tőlük a legfontosabb információkat. Hogy hívják őket, hogy hívják a szüleiket, és hogy hol voltak, mielőtt elindultak. Dani és Lotti nagyon ügyesen közös erővel meg tudták mondani, hogy a játszótéren játszottak, mielőtt elindultak volna fagyizni. Szegény lány ott állt két vadidegen gyerek kezét fogva a falu közepén minden terv nélkül, de hát magát rángatta bele, szóval muszáj volt valamiféle megoldást találnia. Sejtette, hogyha azzal hozakodik elő, hogy most együtt megkeresik a szüleiket akkor nem lesz túl népszerű, így inkább elhúzta a mézesmadzagot az orruk előtt a fagyi említésével. Nem érezte jól magát, hogy hazudni kényszerül, de ugye mindent a jó cél érdekében.
Egész úton szóval tartotta a gyerekeket, mesét mesélt nekik, meg kérdezősködött, így azok a nagy ámulattól már csak akkor vették észre, hogy hova is tartanak, mikor megérkeztek a játszótérre. Sári csalódottan konstatálta, hogy a játékok bizony üresen állnak egymagukban, a padokon senki sem beszélget. Ha jobban belegondolt már átkozta is magát a hülyeségéért, hiszen egyértelmű volt, hogy az aggódó szülők nyomban csemetéik keresésére indulnak majd, amint észreveszik eltűnésüket. Egy pillanatra elbizonytalanodott, nem tudta, hogy merre kellene folytatni a keresést, hiszen a szülők már bármerre lehettek. Jobb döntésnek tűnt, ha letáboroznak valami forgalmasabb helyen, ahol sokkal nagyobb az esélye, hogy megtalálják őket, mintha itt gubbasztanak. Így tehát ismét útnak indultak, ezúttal viszont nem mentek túl messzire, csak a Boglyas térig. Leültette a két gyereket egy padra és meglepte őket frissen vásárolt csoki készletének egy-egy szeletével, hogy nyugton maradva maga mellett tudja tartani őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egy nyugodt pénteki napnak indult a mai, ami egyben szomorú is, mivel a legújabb ismerőseink, akik igen hamar barátokká váltak, a mai nap vannak itt utoljára. Ideköltözésünkkor ők voltak az leső vevőim, majd egy hosszas beszélgetés után kiderült, mennyire sok közös van bennünk. Az első közös pont az egykorú gyermekeink, akik tökéletesen kiegészítik egymást. Míg Lotti egy tündéri és gyönyörű kislány, szőke hajjal és nagy kék szemekkel, addig Dani egy igazi ördög, sötét hajjal és sötét szemekkel. Azonnal megvolt köztük a közös hang és szinte elválaszthatatlanok lettek. Elég sok közös programot szerveztünk, így a gyermekek között is igen szoros barátság alakult ki, szinte már „szerelem”, így fájó pont az életemben, hogy elköltöznek. De Robi egy nagyon jó lehetőséget kapott, amit muszáj volt megragadni. Szerencsére az országban maradnak, így néha meg tudjuk őket látogatni. Nórával arra jutottunk, hogy az utolsó délutánunkat töltsük együtt, így megbeszéltünk egy találkozót a játszótéren, ahol előtte is igen sok időt töltöttünk. Péntek délután van, ami annyit tesz, hogy a játszó tele van, szó szerint. Gyermekeink azonnal bevetették magukat a homokozóba a többi gyermek mellé, mi pedig beszélgetésbe kezdtünk a szülőkkel. Szinte mindig egyik szemünk a gyerekeken volt, de valami egyszer csak elterelte a figyelmünket. Mire visszafordultunk a két kis csibész már sehol nem volt. Rémülten pattantunk fel a padról s kezdtük őket keresni, de elnyelte őket a föld. A szívverésemet szinte hallani lehetett, fülem mintha hirtelen bedugult volna, csak tompán hallottam a zajokat. Szemeimben rémület, mert hiába egy nyugodt város Bogolyfalva, annak ellenére az ember fejébe belemásznak a negatív hírek, a gyermekrablások. Nórával és Robival arra jutottunk, hogy a leghasznosabb az lenne, ha három felé indulnánk, így én szaporán indultam el…valamerre. A játszót elhagyva egy kis utcán rohantam végig közben pedig a két gyermek nevét kiáltoztam. A nyitott boltokba belépve érdeklődtem, hogy nem e láttak erre két gyereket, de csak nemleges válaszokat kaptam. Elrobogtama fagyizó felé, mivel ott sokszor időzünk Danival, de ott se látta senki. Már komoly pánik kezdett úrrá lenni rajtam. Nekem csak ő van! Torkomat a sírás fojtogatta, de nem, most nem engedhetem ezt  meg magamnak, most nem borulhatok ki. Csak megyek előre, s egyszer csak kiérek a térre. Ekkor megpillantom a két szökevényt egy padon ülve, miközben csokit majszolnak. Hirtelen elhomályosodik tekintetem és érzem, ahogy legördül egy könnycsepp. Szinte futva indulok el feléjük, s mikor Dani észrevesz, széles mosoly jelenik meg arcán. A csokitól mindketten „koszosak” és ragadnak, de ezzel mit sem foglalkozva guggolok le és ölelem meg őket. Kisfiam arcára egy hatalmas puszit adok, majd a fiatal lányra emelem tekintetem.
- Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm! - egy őszinte mosolyt küldök felé, majd letörlöm arcomról a könnyeket. Felállok, majd az ismeretlen tizenéves leányzót is megölelem, mit sem törődve azzal, hogy mit illik és mit nem.
- Hol találtad meg őket? Történt valami? - aggódó tekintettel nézem őt, majd a fiamra és Lottira pillantok. - Fel kell hívnom Nóráékat! - kapkodva kezdek turkálni a táskámban, majd egy mobilt rántok elő belőle. Kezem remeg, így alig tudom felnyitni és kikeresni a számot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Niadra sohasem kedvelte a hagyományos órákat, most pedig, hogy végre lehetőséget ad a jó idő, ki is viszi a gyerekeket a játszótérre. Megbeszélte a vezetőséggel, hogy rendhagyó foglalkozást tart majd, ennek keretein belül pedig olyan ez, mint egy csoportos kirándulás. Mikor kiértek, a lurkók játszhattak egy keveset, csúszdáztak, hintáztak, élvezték a szabadságot, majd amikor eljött a tíz óra, a nő leültette őket a kiterített pokrócokra, míg ő maga a rugós játékokhoz ment. Tudjátok, azok a lovak és különös állatok, amiket meg lehet lovagolni alkalmasint és nagyon imádják a kicsik. Ennek örömére Arthur legendájával kezdte, később Shalott asszonya sem maradhatott ki a hős Lancelottal és miközben verset mondott, mesélt, elkalauzolta őket egy messzi-messzi világba. Ebéd tájékára, mikor már kérdezhettek a gyerekek, ő pedig játékosan mutatta meg, amit kellett és viccesen válaszolt a csacskaságokra, mindannyian elfáradtak és éhesek voltak. Jelzett is, hogy gyorsan menjen mindenki a kis piknikező kosarakhoz és vegye ki a neki készített szendvicset, ő pedig végre Zinára emelte tekintetét, hisz már réges-rég kiszúrta, hogy a lány figyeli őt.
Elővéve saját ebédjét odasétál hozzá és leülve mellé rögtön megakad tekintete a kezében tartott furcsa ételen. Színes és remek illata van, de nem tudná megmondani, mi lehet az. Mivel faragatlanság mások szájából kinézni az ételt, így mielőtt megkérdezné, mi az, megszólítja. – Hogy tetszett az óra? – mivel igen fiatalnak tűnik, bizonyára alapképzéses, hisz az előkészítőben még nem volt vele dolga. Akárhogy is igyekszik saját elemózsiájára koncentrálni, minduntalan visszavándorol szeme arra az akármire, ami hívogatóan hűledezik az apró kezekben.
- Mondd csak, mit eszel? Nagyon jól néz ki – még közelebb is hajol, hogy szemügyre vegye. Ezek szerint hús van benne, de mi ez a sok trutyi körülötte? Hjaj, Merlinre, olyan nehéz itt élni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A meghajlásra végre valahára elmosolyodik. Akkor ezek szerint viccelődnek. Az a helyzet, hogy nem igazán tanult még bele az itteni életbe és nem tudja, mikor fogja megszokni, hogy varázslat nélkül éljen. Ezen persze nem segít, hogy kifigurázzák, de érti a lényeget – legalábbis azt hiszi – és megpróbál másképp fogalmazni és viselkedni. Nem szabad elfelejtenie, hogy ez a hely nem egy királyság, ahol a vezetők azt tesznek, amit akarnak és valóban azon múlnak dolgok, mennyire kegyesek.
- Te most komolyan szexuális felajánlást tettél? – megemelkednek szemöldökei, szókimondása adott esetben bárkit zavarba hozhatna, tulajdonképpen még saját magát is. Merthogy realizálva, mi csúszik ki a száján, lesüti szemét, ami nem segít sokat, mert ha lejjebb vándorol a tekintete, bizony igen sok mindent láthat, még ha nem is pőre valójában, de elég a tudat. Így lehetséges, hogy rövid időn belül már az aszfaltot bámulja és igyekszik felocsúdni a saját maga által előidézett kínos pillanatból. Szíve szerint üvöltene, hogy mentsék meg, de végül úgy dönt, hogy megembereli magát és nem hagyja, hogy egy baki kizökkentse. Legközelebb vigyáz a szájára.
- Tudom, hogy a barlang, mint képződmény micsoda, hagyd abba a nevetést! – bár igyekszik szigorúnak tűnni, önkéntelenül mosolyodik el ő is, mert rájőve, mit kérdezett, tényleg vicces – és valahol baromi para a szitu. – Nálunk a sötét lyukakban emberek halnak meg, még jó, hogy megkérdezem, mire használjátok – megvonja vállát, mert akár Észak-Koreából is jöhetne, vagy inkább szökhetett volna meg. Egy kicsit utánaolvasott az erőviszonyoknak és úgy véli, az az ország hasonlít leginkább saját kultúrájához, tehát, ha mindenképp őszinte kíván lenni, akkor a Bermuda-szigeteket egyszerűen átnevezi. Hah!
- Hát mivel fogalmam sincs, hogy az mi, nehezen mondhattam volna – úgy néz rá, mintha totál egyértelmű lenne, s csak utána esik le neki, hogy már megint ugratja a másik. A fenébe is, sohasem fog belejönni ebbe, most meg ráadásul totális idiótát csinál magából. Bár tekintve, hogy a srác már közölte, hogy lefeküdne vele, valószínűleg fordítva is mondhatná a gondolatait, az sem érdekelné. Na jó, ez csúnya feltételezés, de azért van némi valóságalapja. – Öhm, tudok várni, ha arról van szó. Egy csomó dolgot nem igazán ismerek, úgyhogy inkább mondd meg, melyik kategóriába mi tartozik – köszöni szépen, de az, hogy gyors, neki pont annyit jelent, mind az, hogy szénhidrát van benne. Persze érti ő, de hogy az úgy mégis mit takar? A honnan jött kérdést szándékosan engedi el a füle mellett, mintha el sem hangzott volna. Tudom, épp az előbb erősítettem meg, hogy van erre válasza, de nem akar hazudni. Ha már semmiképp sem kerülheti ki a válaszadást, hát majd blöfföl. Ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Rengeteg változás történt az életemben az elmúlt évek folyamán, még most is nehéz elhinnem, hogy végre lett egy saját lakásom, ráadásul hamarosan szobatársam is lesz, akinek ráadásul a gyámja leszek. Szerettem a falut annak ellenére, hogy már szinte minden zegét-zugát ismertem, hiszen sokat jártam ide már diákkoromban is. A lakást édesanyám hagyatékának köszönhettem, akivel azóta sem találkoztam, valószínűleg az anyagiakkal kompenzálta azt, hogy nem volt alkalmas az anyaszerepre. De legalább megismertem általa a múltam egy részét, azonban azt sosem tudtam neki megbocsátani, hogy magamra hagyott. Kicsit reménykedtem benne, hogy megmarad közöttünk a kapcsolat, miután hirtelen felbukkant az életemben, de úgy tűnt, hogy mégsem érezte késznek magát a dologra. Timi azonban egy stabil pont volt az életemben, rengeteget köszönhettem neki, mindig is őt tekintettem az igazi anyámnak. A váratlanul jött képességemmel sem volt egyszerű megbirkóznom, azonban az akkori jóstanárom segítségével sikerült végre leküzdenem a rémálmoktól teljes éjszakákat, és megtanulnom megfelelően kezelni azt, hogy egyesek jövőjét akaratlanul is képes vagyok megálmodni. A fotózás mindig is a szívem csücske volt, nem is hagytam fel vele, nemhiába voltam anno fotós asszisztens, szabadidőmben szívesen éltem ennek a hobbinak. A környezetemben nem igazán tudtam senkivel sem mélyebben belemerülni ebbe a témába, csupán az elkészült képeket mutattam meg időnként annak, aki vevő volt rá. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy Nathaniel, akivel együtt asszisztenskedtem fotózás terén, értesített, hogy ellátogat Bogolyfalvára. Meg is beszéltük, hogy összefutunk, hiszen mindig is remekül kijöttünk egymással, és mindketten imádtuk a fotózást. Egy bizonyos ideig együtt is dolgoztunk, volt pár közös munkánk, utána viszont ő utazgatott a nagyvilágban, míg én a faluban maradtam. A találkát egy késő délutáni időpontra beszéltük meg a Boglyas térre, ahova a megadott időpont előtt érkeztem jó pár perccel szokásomhoz híven. Nem volt épp meleg időnk, ám mégsem volt olyan hűvös, hogy nagyon fázzak, ehhez megfelelően öltöztem fel. Mikor odaértem, leültem az egyik padra a szökőkúttal szemben, és vártam, hogy megérkezzen a régi ismerősöm. Jópofának tartottam a baglyos szökőkutat, mivel eléggé rendhagyó volt, ilyet még a mugli világban sem láttam, de már kezdtem hozzászokni, hogy itt sok minden máshogy működik, eltérően funkcionál, mint a másik univerzumban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kíváncsi lett volna, hogy ez a két csokitól maszatos tündét hogy ismerte meg egymást. Valószínűbbnek tartotta, hogy a szülők jó barátok lehettek; hogy az apák együtt jártak horgászni és sportról beszélgettek míg az anyák megvitatták ki mit főzött és milyen ügyes már a gyereke. Legalábbis általában ezt látta az őt körülvevő gyerekkel rendelkező felnőtteknél.
Nem telt bele sok idő, úgy tűnt, a terve bevált. Egy fiatal nő robogott feléjük, a kisfiú csillogó szemekkel nézett anyukájára. Megkönnyebbül sóhaj hagyta el ajkait, hogy nem kell hivatalos szervekhez fordulnia a gyerekekkel, mert már itt tartott, hogyha nem kerülnek elő a szülők, akkor az aurorok segítségét kéri majd.
- Ugyan, én nem tettem semmit. - Viszonozta a kedves mosolyt és papírzsepi után turkált a táskájában, mert határozottan úgy tűnt, hogy Laurának szüksége lenne egyre. Meg tudta érteni, valószínűleg ő sem tudta volna megállni sírás nélkül az örömteli találkozást. Ekkor azonban a nő megszorongatta, mintha ezer éve jó barátok lennének és régen találkoztak volna utoljára. Kellett egy pillanat, hogy feloldódjon fagyott bénultsága, nem volt hozzászokva, hogy idegenek ilyen közvetlenek legyenek vele, de aztán tétován viszonozta a gesztust. Na lépés volt ez számára, hiszen régebben a hozzá közel állókkal sem tudott ilyesfajta közeli kapcsolatot teremteni, nem még vadidegenekkel, akikkel egy perce sem ismerik egymást. Sőt, nem is ismerik egymást, hiszen még csak be sem mutatkoztak, vagy valami.
- Szembejöttek velem az utcán kézen fogva, de egyedül voltak, ezért elindultunk megkeresni téged... vagyis titeket. Ne haragudj, hogy tegezlek, de nem tűnsz olyan öregnek azért - eresztett el egy újabb kedves mosolyt. Remélte, hogy ezzel nem bántja meg a nőt, de hát igazat mondott. Egyáltalán nem nézte volna ki belőle, hogy már anyuka.
Igyekzett nyugodtságot sugározni a nő felé, mert bár a helyében ő is ideges lett volna, sőt, ennél talán még rosszabb, de most feltétlenül meg kellett nyugodnia. Hiszen már semmi oka nem volt aggodalmaskodni, mint ő is láthatta mindkét gyerek megúszta épp bőrrel a kis kalandozást és jó kezekbe kerülve várhatták meg a szülőket. Addig is, hogy valami haszna legyen elvette a gyerekektől a megevett csokik papírját és elbattyogott a közeli szemeteshez, hogy kidobja őket.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Szeretem, amikor a bemutatkozást rövidre zárjuk és mehet a beszélgetés érdemi része, még akkor is, ha csak egy kabinban beszélgetek a nővel, aki megnyert magának. Egy interjú alkalmával is sokkalta fontosabbak a lényegi információk, amikkel tudok valamit kezdeni, mintsem, hogy az éppen akkori interjúalany mikor született. Ráadásul jobb esetben ezeket az alapvető információkat már tudom, sőt, ha szerencsém van, akkor még az újság olvasói is tudják. Egyre jobban benne vagyok a cég mindennapjaiban, ami azt jelenti, hogy inkább találkozókra és megbeszélésekre járok, mintsem cikkeket írnék vagy erről, vagy arról, esetleg interjúztatnék. Nem, ez sajnos már nem fér bele a mindennapjaimba, pedig tényleg ennek szenteltem az életemet. Fene sem gondolta volna, hogy egy cég igazgatása annyira elveszi az ember napjait, hogy magára vagy éppen arra, amit a legjobban szeret csinálni, nincs is ideje.
- Tessék? - rázom meg egy pillanatra fejemet, miközben barnáimat emelem Laurára. Modellkedni? Zavartan nevetek fel, ahogy a szavai nyernek értelmet az agyamban. - Nem, ilyesmiről szó sincs, de nagyon köszönöm a bókot. Estélyre kell mennem apám cégének szervezésében, és oda elvárt, hogy tökéletesen jelenjek meg - mert ugye az egyszerű farmer-póló kombó aligha megengedett, pedig Merlinre, mennyivel kényelmesebb lenne már, mint ezekben a fura ruhákban mozogni. Rendben, ami most rajtam van azt tényleg imádom és még kényelmes is, de a legtöbb ruha, amit a kezembe nyomnak, amikor idő van az átöltözésre nem ilyen. Sőt. Legszívesebben letépném magamról már az első percben, mert olyan furán állnak rajtam. Természetesen mindenki szerint csodálatos és elbűvölő vagyok bennük - hogyne, oké -, de nem az lenne a lényeg, hogy az érezze jól magát benne, akin van? Mindegy, lehet sokat kérnék.
- Az jó hosszú kiruccanás akkor - mosolyodom el óvatosan. - Ez amolyan családi vállalkozás? - pár pillanat erejéig ráncolom a szemöldökömet, amikor megvilágosodok és barnáimat emelem a nőre. - A faluban is van egy antikvitás, nem? Akkor az is a tiétek! Úúú, ez nagyon klassz! - mosolyom lesz szélesebb, és bár a személyiségem alapvetően is a kedvesebbek közé tartozik, de amikor ilyen felfedezéseket teszek csak még boldogabb, és még jobban mosolygós tudok lenni.
- Igen, az egész hétvégét ott kell töltenem, sőt szerintem még a hétfőt is - aprót vonok vállamon, miközben fejemet emelem fel a bőröndökre, amik a fejem felett helyezkednek el, végül én is halkan nevetve pillantok a nőre, aki belép a fülkébe. Türelmesen várom meg, amíg Laura leadja a rendelést, és amíg meg is kapja, mert a nő seperc alatt nyújtja is már felé, addig legalább nekem van időm gondolkodni, de minek...
- Egy fekete hosszú kávét legyen szíves - igen, ezen megérte volna még gondolkodni perceket. Kell az energia, és az, hogy ébren maradjak, így ez a legjobb megoldásom. Ha teát iszok, akkor minimum kéne belőle harminc liter. Kinek van annyi ideje, hogy azt megigya? Na ugye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Na, csak sikerült egy mosolyt kicsalni belőle, öcsém! Hát, igazán szívbe markoló, valamiért nagyon hat rám, de nem tudnám megmondani, hogy a kinézetén kívül mi lehet azt. Talán az illata, a parfümje? Minden esetre még napszemüvegben is túl vonzó, pedig a vállamig, ha ér.
- Ha viccből tettem, benne lennél? – kuncogok fel, nem gondoltam, hogy valaki ennyire kimondja, amire gondol. Végül is nem felháborodva mondta, így nincs semmi kétségem, hogy akár benne is lehetne. Főleg, ahogy utána zavarba jön, mert elkezdi a föld felé vinni igéző tekintetét. De mire felocsúdnék, már barlang egyenlő kivégzőhely problémán hitetlenkedem és nevetek.
- Könnyű azt mondani, hogy hagyjam abba – pillantok rá, eléggé vidáman, miközben tovább magyarázkodik, amire már inkább elkerekedik a szemem.
- Akarom én tudni innentől, hogy honnan jöttél? – teszem fel a költői kérdést. Egészen biztos, hogy akarom is, meg nem is. – Amúgy otthon nálad van ilyen fekete lyuk? Mert akkor máshol kell legközelebb majd találkoznunk – milyen cselesen próbálom kifürkészni, hogy akar-e velem egyáltalán még találkozni, vagy sem. El tudnám képzelni mindenhogy a szituációt, pedig egyelőre csak egy bolondos, de irtózatosan szexi nő, szóval a gondolataim mondjuk nem a távoli jövőre és a megöregedés felé néznek, hanem sokkal egyszerűbb gondolatok foglalkoztatnak vele kapcsolatban. Nem, nem csak az, hanem tényleg jó lenne, ha fényképezhetném is. Nem, nem közben… Úgy tűnik egyelőre nem vevő a humoromra, mert mindent félreért, mint egy naiv kiscica. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem az, vagy, ha igen, igen szórakoztató jelenség.
- Oké, a gyorsétterembem viszonylag gyorsan, értsd, pár perc alatt megkapjuk az ételt, de azok talán nem annyira jó alapanyagokból vannak, mint a simában. A rendes kajáldákban, éttermekben pedig viszonylag sokat kell várni, de minőségibb az étel, és hagyják, hogy emészgesd egy kicsit, amíg több fogás is jön. Kezdem hülyén érezni magam, hogy ezt egy felnőtt nőnek magyarázom – vallom be, és tényleg így érzem. Mintha nem tudná valaki, hogy a gyors az gyors, a többi lassabb. – Az éttermet ajánlom, kényelmesebb, lehet közben iszogatni, beszélgetni, miközben megeszünk minden finom falatot – emelem fel rá a tekintetem, szándékosan kétértelműen. Mivel tudom, hogy elmegyünk, szépen lecsavarozom az állványról a gépet, majd egy pálcaintéssel parancsolom nekik, hogy összerakják magukat és elcsomagolódjanak az erre rendszeresített kismértetű hordtáskába.
- Persze, csak ha van kedved, nem akarok erőszakosnak tűnni, kedves Sarah – mosolyodom el, és már azon jár az eszem, hogy előhívhassam a képeket róla. Most már tuti be fogom szervezni, mert minél több szépség van, annál többet tudok gyakorolni, meg beszélgetni velük. Indulásra készen vagyunk, akár mehetnénk is. Remélem, nem utasít vissza, nem esne túl jól, de… tudom, hogy nőből van, én meg kissé rámenősen adtam elő magam. Elragadt a hév, öcsém!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A világ nem csak rossz. A világ nem csak gonosz. Az, ami velem történik, nem mindig negatív, holott nagyon sok dolgot, ami velem történt és mások mesélnek, rossznak gondolnak, de én nem éltem meg rosszul. Úgy éltem, hogy mindez - Cara és Mrs. Bournaby - az élet részei, hogy ezek az események normálisak. Senki se mondta, hogy nem. Hiszen a játék az csak játék. Nem igaz?
De. A játék az csak játék, és bár nagyon szeretnék játszani, nem tudom, hogyan kell. Én mindig csak belekeveredtem ebbe, sosem generáltam. De játszanék. Nyuszival a leginkább. Szeretem Nyuszit, szeretnék vigyázni rá, kedves lenni vele, és szeretném, ha játszana velem. Nem tudom elképzelni őt játék közben, de talán, ha megtanítanám, akkor szeretné a játékot.
~ Szeretnie kell a játékot. ~
Aprót rándul az arcom a gondolatra, érzem, ahogy az a villanásnyi gonosz, ami felébred mindig, amikor Nyuszira és a játékra gondolok, előtör belőlem. Rossz vagyok? Rosszat teszek? A gondolat is tett? A gondolat is bűn? Sosem lennék képes bántani Nyuszit, vagy olyat tenni, amit ő nem szeretne. De akarom, hogy szeressen. Cara is akarta, hogy szeressek. Szerettem. Szeretném.
Alíz. Nézem, ahogy lassan a padhoz sétál, ahogy nem változtak a mozdulatai ennyi év után sem. Szeretem megjegyezni az emberek mozdulatait, szeretem felismerni őket, az apró kis eltéréseket, az egyediségüket. Egy fa rejtekéből nézem őt, ahogy leül, és ilyen távolságból nem hallhatja, ahogy a kamerám életre kel, és megörökítem őt várakozásában. Szép, mint mindig. Szőke haján csillan a napfény, és legyen bármilyen bágyadt a nap, a tökéletes szőke haj feltűnő, és az övé tökéletes. Kiemeli őt a tömegből. De nem várakoztatom meg, csupán pár kép, néhány érdekesebb szög, amivel emberek nem kísérleteznek és amiktől kifejezetten frászt kapnak, ha a fotós hasonlót felemleget. Elkészült alkotásaimmal büszkén lépek közelebb hozzá, mosolyom szélesedik, gondolataim agyam egy hátsó szegletébe űződnek, miközben kissé szerencsétlenül intek felé.
- Olyan vagy ezen a téren, mint egy fényhozó. Boldogsággal töltöd meg az emberek lelkét.
Ugyan nem nagy a kép, amit felé fordítok a kijelzőn, de mivel szakavatott szemről beszélünk, remélem, hogy észreveszi, mennyire különleges és gyönyörű ezen a képen.
- Nem tudod kitörölni, bűbáj védi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Miközben a fiúra várakoztam, eszembe jutott az is, hogy Timit számtalanszor megkértem, hogy költözzön Bogolyfalvára, de ő ragaszkodott a mugli világhoz. Először persze nehezményezte, hogy én itt maradok a varázsvilágban, de végül megbékélt vele, időnként pedig hazalátogattam, hiszen sosem felejtettem el, hogy honnan is indultam. Annak az univerzumnak is megvolt a maga varázsa, a filmek, a pizzarendelés, a színházak, a bulik, az öltözékek és még egyéb sok olyan dolog, amely a varázsvilág számára teljesen más jelentőséggel bírt. Örültem, hogy ebben a világban is lehetőségem volt az egyik hobbim űzésére, azaz a fényképezésre. Fotózás terén a hagyományos módszereket szerettem, azon belül is a fekete-fehér képek voltak a kedvenceim. Diane Arbus tökéletes fekete-fehér portrékat készített, melyek a reménytelenséget szimbolizálták. Ezekkel a színekkel tökéletesen ki lehet fejezni az emberek érzelemvilágát, az örömön át egészen a mély depresszióig. Robert Frank is egy tehetséges mugli fotográfus volt, aki szintén a fekete és fehér színvilágot használta előszeretettel önkifejezésre. A fekete és fehér szín igen meghatározó, hiszen ha egy ilyen jellegű fotót veszünk alapul, akkor elmondhatjuk, hogy rögtön kiszúrható, ha nincs mögötte igazi képi tartalom, tehát rögtön felfedi a valóságot takargatás és félrevezetés nélkül. Sokszor a színkavalkád stílusú képek elvonják az ember figyelmét arról, hogy esetleg az semmitmondó, viszont a fekete és fehér színekkel készült művek a puritán valóságot ábrázolják, mindenféle körítés nélkül. Emellett azonban kedveltem a színes fényképeket is, de csupán azokat, melyek képesek voltak tökéletesen ábrázolni a fénykép mondandóját. Számomra a fényképeknél a jól elkapott pillanat a leglényegesebb, hiszen az sokszor többet ér, mint egy egész történet, hiszen az ragadja meg az igazi érzelmeket és ad egyedi, sajátos hangulatot a képnek. Nathaniel pedig mindig is tökéletesen el tudta kapni az adott pillanatot, ezért pedig rendkívül büszke voltam rá. Ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolták, a történelem során is csak a kiemelkedő művészek voltak képesek kiragadni egy-egy rendhagyó pillanatot az emberek életéből. Mikor megpillantottam őt, széles mosolyra húzódott a szám, majd lelkesen visszaintegettem neki.
- Úristen, látom semmit sem változtál, sőt, fejlődtél is, még mindig tökéletesen képes vagy elkapni egy adott pillanatot! - válaszoltam neki lelkesen, miután megtekintettem a képet, amelyet rólam készített.
- Dehogy akarom kitörölni, aki tud, az tud - feleltem neki hatalmas mosollyal az arcomon, majd jeleztem, hogy nyugodtan üljön le mellém. Igaz, nem voltam magammal teljesen megelégedve, és ez talán kiszűrődött a hangsúlyomból is feléje, de nem akartam negatív dolgokkal terhelni. A lényeg, hogy az adott pillanatot remekül elkapta, az pedig külön bók volt, hogy gyönyörűnek látott, holott én nem ezt gondoltam magamról.
- Mi újság van veled? Mesélj, mindenre kíváncsi vagyok! - fúrtam tekintetem az íriszébe jókedvűen. Már elég sok év eltelt, miután újra találkoztunk, azóta biztosan számtalan dolog történt vele. Mindenesetre nagyon örültem, hogy újra találkoztunk, hiszen mindig remekül kijöttem vele, és meg is volt a közös témánk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Látom raja a meglepettséget, vagy inkább azt, hogy nem hiszi el, hogy ezt megkérdeztem. Zavartan nevet, ami belőlem is nevetést vált ki. Hát na, ránéztem és ez jutott az eszembe. Teljesen el tudnám képzelni egy kifutón vagy valamelyik nőknek szánt újság címlapján, esetleg egy-egy ruhákat áruló bolt egyik falán.
- Hát ha egyszer megunod amit most csinálsz, akkor lehet érdemes lenne megpróbálkoznod vele. Nos és mi az oka az estélynek? Egyébként nagyon különleges darab… –kedves mosolyt küldök felé, majd hajamat a fülem mögé tűröm.
- Igen, már jó ideje ezzel foglalkozik a családom, és igen, a faluban lévő is a miénk. Az ország több pontján van antikvitásunk, a bogolyfalvit pedig én vezetem. De igazából ez nem munka, inkább hobbi, szenvedély. – vázolom neki teljes beleéléssel. Mikor az antikvitás kerül szóba valahogy mindig elkap a hév és ódákat tudnék zengeni róla. Imádom csinálni, imádok a régi dolgokkal foglalkozni. Megtudom, hogy a tippem helyes volt, ő nem csak egy-két napra utazik el.
- Akkor gondolom nem csak az estély miatt mész oda, hanem lesz még más program is. Egyébként mivel foglalkozik a cég? Ismerhetem? – kérdem, majd kissé előrébb dőlök és megtámaszkodom térdemen. Érdeklődve pislogok rá, amíg ki nem nyílik az ajtó. Leadom a rendelést, majd Zaina is. Meglepetten pillantok rá, miután elvettem a nekem készült kávét.
- Feketén? Ejha! Én képtelen lennék meginni… - vázolom neki. Mindig elcsodálkozom, mikor valaki képes feketén meginni a kávét. Nekem valahogy csak úgy adja az élvezetet, ahogy most lötyög az én poharamban. Igazából sose azért ittam, mert felpörgetne, hanem az élvezeti értéke miatt. Belekortyolok és tüsszentek egyet. Nos az első korty kávé mindig ezt váltja ki belőlem. Hirtelen kapok arcom elé, s pont ekkora kanyarodik egyet a vonat, mely eléggé akadozva történik, így a kávé egy része a padlón, onnan felfröccsenve pedig az előttem ülő ruháján landol
– Úr Isten! Ne haragudj! Azonnal eltüntetem! –arcomra pánik ül ki, s kapkodva kezdek kotorászni táskámban a pálcám után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Kissé felold, amikor meghallom, hogy velem nevet a zavaromon. Soha nem mondtak még nekem ilyet, főleg nem ilyen indirekt módon. Eszembe sem jutott volna soha, hogy az én személyiségemmel fellépjek egy kifutóra és fel s alá sétálgassak rajta, miközben valami neves divattervező ruháját öltik rám, majd szembe kerüljek magammal valami magazin címlapján. Már csak a gondolattó is zavarba jövök.
- Óóó, tényleg nagyon kedves vagy, de nem hiszem, hogy a modellkedés az az én asztalom lenne bármilyen szinten is - legyintgetek zavartan továbbra is. - Jótékonysági. Olyan szervezeteknek gyűjtünk, akik fogyatékossággal élő gyerekeknek segítenek. Köszönöm szépen! - halványan mosoly kerül fel ajkaimra. Eddig ez az egyetlen olyan estély, amire nem kell könyörögni, hogy megjelenjek, mert kapva kaptam az alkalmon, sőt, még a megszervezésében is segítettem, ami azt jelenti, hogy a végére én csináltam az egészet, mert mindenki inkább rám bízott mindent. Nem baj, ez így volt tökéletes, legalább lekötötte a gondolataimat, ahelyett, hogy apám nyugdíjba vonulásán agyaltam volna még többet. Ennek az estének legalább értelme is lesz, nem úgy, mint a legtöbb olyannak, amin kötelező jelleggel kell megjelennem, és azon kívül, hogy megy a susmus egymás között meg a pofavizitek nincs semmi értelmük.
- Nagyon jó dolog, hogyha a szenvedélyed a munkád, mert akkor nem is dolgozol igazából - széles és őszinte mosollyal bólogatok Laura szavaira, mert teljesen megértem és átérzem azt, amiről beszél. Olyanok neki az antikvitások, mint nekem az újságírás. Máris van egy közös pontunk, pedig nagyjából, ha tizenöt perce beszélgetünk. Bár ha belevesszük azt is, hogy különlegesnek tartja a ruhát, ami rajtam van, akkor már kettő, mert azzal is egyet kell értenem. Barnáim esnek a hölgyre, aki a kezünkbe nyomja perceken belül a leadott rendelést. Kezeim közé fogom a poharat, a benne lévő gőzölgő feketét kezdem el fújni, a pohár fölött sandítok fel Laurára.
- Kell az energia, hogy túléljem a mai napot - nevetek fel halkan. - A WoMen magazin szervezésében történik az egész. Nem tudom mennyire ismered, igazából mindenről szó esik a magazinban - kedvesen mosolygok Laurára, majd ahogy Laura kortyol egyet és tüsszent, megilletődött barnáimat emelem rá. Óvatos kacajt engedek meg magamnak, mert ez nagyon aranyos volt, és ahogy a vonat akadozva kezd el fordulni, ujjaim erősebben markolják a poharat. Premier plánban nézem végig, ahogy a kávé landol a földön, majd onnan a ruhámon. Laurára kapom meglepett pillantásomat, aki máris a táskájában kezd el kutakodni. Lassan dőlök előre, majd teszem kezem a kezére.
- Nyugi, nincs semmi baj. Majd átöltözök otthon, nem olyan nagy tragédia ez. Valószínűleg a stylist úgyis még vagy hat ruhát hoz majd a helyszínre - kedves és megnyugtató mosolyt küldök felé, majd felegyenesedem. Nem olyan nagy baj ez, mert a kávé nem égetett meg, a ruha meg csak egy ruha. - Valamennyi azért maradt a poharadban is? Talán még elkaphatjuk a nénit... - állok neki rögtön gondolkodni a lehetőségeinken, hogyha esetleg egy kortyon kívül semmi nem maradt Laura poharában, akkor kérjünk neki egy másikat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Remegő kezekkel keresgéltem a táskában a mobilom után, de elég nehezen találtam meg. Mindig az oldalán lévő pici „zsebbe” szoktam tenni, de valahogy beesett nagy fakkba, ami ugye közismerten elnyel mindent. Minden a kezembe akadt, töltő, rágó, papír zsebkendő, esernyő, nedves törlőkendő, gyerekjáték, „cumisüveg”, ami már nem cumi, de ha agyonvernek se jut eszembe a rendes neve. Szóval röviden tömören még egy halott német katonát is megtaláltam jóformán a táskába, csak a telefont nem. Már a káromkodás küszöbén álltam, mikor rezegni kezdett a telefon, így szinte fénysebességgel találtam meg. Második próbálkozásra sikerült felvennem, majd vázoltam Lotti szüleinek, hogy megvannak a gyerekek és, hogy hol is vagyunk. Hallottam, hogy a vonal másik végén mennyire megkönnyebbülnek és még sírás hangjait is hallottam. Az egyszer biztos, hogy emlékezetes itt töltött utolsó napjuk lesz ez a mai.  Elnevettem magam, mikor meghallottam vagyis inkább felfogom, hogy a két kis csibész kézen fogva sétálgattak az utcán. Látom magam előtt a képet, mivel ez egy szokványos jelenet, csak annyi különbséggel, hogy általában valamelyik szülő ott sétál mögöttünk néhány lépésnyire. Aztán mikor bocsánatot kér azért mert letegezett, csak harsányan felnevetek. Én nem értem mi van ezekkel a diákokkal, de valamiért erős a késztetés bennük, hogy azt éreztessék velem, egy vén banya vagyok. Mármint ő most pont nem, de azért bocsánatot kért és így mégis egy kicsit.
- Ugyan, miért lenne gond? Cseppet se érzem magam öregnek, úgyhogy emiatt ne aggódj. Esetleg nem a fagyizó irányába tartottak? Oda szoktunk a játszóról elsétálni, így ezt az útvonalat ismerik mindketten. - vázolom neki, miközben megtörölgetem a szemem alatti részt egy papír zsebkendővel. Szinte látom magam előtt a szétfolyt sminkes fejem, ami minden csak nem túl szép.
- Jut eszembe mennyibe került a két csoki, szeretném kifizetni őket! Valamint szeretném valahogy megköszönni, hogy nem mentél csak úgy el mellettük. Nem olyan messze van az antikvitás, gyere be és válassz valamit. – beszéd közben előhúzom a feneketlen táskából a pénztárcámat, majd várom a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Mikor meghallom a rendezvény okát, akkor kicsit hevesebben kezd verni a szívem. Nincs fogyatékossággal élő rokonom, se ismerősöm, de valamiért mindig erős késztetést éreztem, hogy segítsem őket. Fiatalabb koromban egyszer kétszer önkénteskedtem, s így kapcsolatba kerültem velük. Egyszer egy down kórosoknak szervezett rendezvényen segédkeztem, s így kicsit jobban rálátást kaptam. Hihetetlen, hogy mennyi szeretet van bennük, mennyire elfogadóak.
. Oh, ez egy nagyon szép gesztus. Ha esetleg van rá lehetőség akkor a távolból én is szívesen adakoznék. - válaszolom neki, s teljesen komolyan is gondolom az elhangzottakat. A puccos bulira nem vágyom most annyira, nem mintha távol állnának tőlem, de a hangulatom nincs meg hozzájuk, viszont a pénzt szívesen elutalom vagy odaadom. A reakciójával teljesen egyet értek, melyet arra tett, hogy szeretem a munkám. Heves bólogatásba kezdek, mikor meghallom. Valóban így van, s én teljesen azonosulni tudok ezzel a kijelentéssel. Sose éreztem munkának azt amit minden nap csinálnom kell. Mindig van benne valami kis érdekesség, csavar, bonyodalom, amitől sosem válik unalmassá.
- Teljesen egyetértek! - válaszolom neki, majd a következő mondatára is reagálok. - Hallottam már róla, de még sose akadt egy példány se a kezemben. De ezt a hiányosságomat mindenképp pótolni fogom. - mosolyom továbbra is töretlen, egészen addig, amíg a kávé nem landol a földön majd a különleges ruhán. Pánikba esve kutatok a táskámban, de egyszer csak megérzem a kezét kezemen. Megállok a kutatásban majd rá emelem tekintetem, hallom amit mond, de valamiért csak arra tudok koncentrálni, hogy eltüntessem a foltot.
- Egy egyszerű varázslat és hűlt helye, kérlek engedd, hogy eltüntessem. Van egy 1,5 éves kisfiam, akinél ezt minden nap alkalmaznom kell. - bátortalanul és kicsit szégyellve magam nézek Zainara. - A kávémmal pedig ne foglalkozz, van még annyi amennyire szükségem van. Anyáéknál úgyis iszok majd még egyet. - megvonom finoman vállaim, majd a táskára és újra az előttem ülőre tekintek. - Na? -  kérdem, s fejemmel a táskám felé intek, melyben ott lapul a pálca.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nem is nézel ki annak, de jobb elkerülni a félreértéseket. - Borzasztó rossz volt kormegtippelésben, ha fegyvert tartottak volna a fejéhez akkor sem tudta volna megmondani, hogy mégis hány éves lehet a vele szemben álló nő. huszonkettő és harmincöt között bármennyit kinézett volna belőle az arca, az öltözéke és a gyerek kora alapján. - De igen, épp arra mentek volna - bólintott egyetértése jeléül. Lehet, hogyha a fagyizóba vitte volna őket, akkor hamarabb megtalálják egymást a szülőkkel, de végül is így sem okozott túl nagy problémát. Ha nem szerette volna ennyire a gyerekeket akkor lehet picivel problémásabb  lett volna, de így mindenki jól járt. A gyerekek jól érezték magukat  a társaságában és olyan személy felügyelete alá kerültek, aki a legjobbat akarta nekik.
- Nem, nem, nem. Egyik sem szükséges. Tényleg.Legalább nem fenyeget az elhízás veszélye így, hogy ők ették meg - jegyezte meg viccesen. Az ő szájából egy kifejezetten komikusan hatott, hiszen ránézésre is maximum harminc kilónak tűnt vasággyal, nem igazán olyan személynek akinek aggódnia kell a vonalai miatt. Nem azért nem hagyta ott a két kisördögöt az utcán, hogy később bármilyen jutalomban részesüljön, egyszerűen csak képtelen lett volna minden szó nélkül elsétálni mellettük. Különben is, már annyi felesleges kacatja volt, hogyha most még egyet választott volna az antikvitásból valószínűleg a szülei kivágták volna otthonról. De elraktározta magának az információt, hogy nyilvánvalóan az antikvitás tulajdonosával áll most szemben. Túl sok ilyen felesleges információt tárolt el, de sosem tudhatta, mikor lesz rá szüksége.
- Lottiért eljönnek a szülei, vagy elkísérjük valahová? - Nem volt egyértelmű a telefonbeszélgetés alapján, hogy mi lesz a következő lépés, bár valószínűleg leginkább csak azért, mert elbambult egy-két percre, míg Laura a másik gyerek szüleivel beszélt. Néha megesett, hogy kihagyott egy-két pillanatra az agya, mikor elfelejtett koncentrálni és odafigyelni dolgokra. Főként olyankor, ha előző éjjel nem aludta ki magát, vagy ha valami olyan órán ült, ami egyáltalán nem érdekelte – vagyis általában az összesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Teljesen átszellemülten hallgatja az órát, és kezdi sajnálni, hogy neki ez a tanárnő nem tanított eddig semmit. Idén érkezett? Pont akkor amikor ő már nincsen ott, hát ez igazán szomorú. Egyre kevésbé leplezett érdeklődéssel figyeli a játékon ücsörgő Niadrát, történetei nyomán ő maga is lovagok között érzi magát. Szinte hallja a kardpengék csengését, a vértek zörrenését, és csak a gyerekek - egyébként meglepően ritkán szükséges - fegyelmezésekor rágcsál, nehogy lemaradjon fontos részletekről. Kicsit mesedélután hangulata van, ugyanakkor mégis, mintha csak órán lenne, issza a szavakat. Sóhajt, amikor a sáskaraj megrohamozza a piknikkosarat, szomorkodva a szünet miatt, azonban mikor a nő elindul felé, jól láthatóan megilletődik. Most el lesz küldve? Nem, úgy néz ki erre nem kerül sor, vagy legalábbis nem azonnal. - Nagyon élvezhetően tud tanítani - dönti félre a fejét kissé bátortalanul. - Baj, hogy figyeltem? Zavarok? Elmehetek… bár szívesen hallgatnám tovább. - Lesüti szemét, de azért ha már így megkörnyékezték, felteszi a kérdést, hátha bűntudat nélkül ücsöröghet majd ebédszünet után a padon. A többiek látszólag nyugodtan esznek, bár nem lenne kizárt, de kivételesen nem szívat meg senki senkit, mindenki a saját ebédjét tömi magába, nem lopkodnak ki darabkákat egymáséból, nem hisztiznek azért, hogy ha nem ízlik nekik valami. Még mindig a történetek hatása alatt lehetnek, csevegnek, nevetnek, élvezik a napsugarakat a bőrükön, arcukon, kezükön.
- Hát hotdogot - válaszol kicsit értetlenkedve a kérdésre, közelebb emelve azt a másikhoz. - Hot dog? - ismétli meg, várva a felismerést villanni a másik szemében. Pedig annyira nem is extra, nincs teleszórva sült hagymával, vagy csalamádéval, hogy ne legyen felismerhető, tényleg csak a standard virsli-mustár-ketchup kombó, egyszerű és nagyszerű. Meg hát, annak aki angolul tud, de az ételt nem ismeri, mint jól tudjuk, kissé… khm, félrevezető.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Képtelen lennék csupán csak egyetlen témának szentelni az életem, hiszen az élet telev van lehetőségekkel. Elég csak körbepillantanunk, és abban a pillanatban millió és egy olyan csoda van, amit örökre egy kép fogságába akarunk zárni.
Ilyen az is, ahogy Alíz vár rám. Szívem szerint bezárnám a képbe örökre, megállítanám abban az egy pillanatban, amit sikerült elkapnom. Az emberek akkor a legtökéletesebbek és a legcsodálatosabbak, amikor nem tudják, hogy figyelik őket, akkor örökítődnek meg a legkülönlegesebben az öröklétnek.
- Pedig sok mindent változtatnék.
Egy művész sosem elégedett a művével, mert ha teljesen az lenne, akkor nem akarna tovább dolgozni. Ha én egyszer egy olyan képet készítek, amiben nem látok hibát, nem látok javítandó elemet, akkor véget fog érni az életem. Hiszem, hogy az utolsó kép, amit látok, mindközül a legcsodálatosabb lesz. Álmaimban azt képzelem, hogy a kép központi eleme Nyuszi, aki csodálatos kedvességgel néz rám, szép szemeiben szerelem csillan, és én tudom, hogy otthon vagyok, hogy megérkeztem.
- Még mindig nem vagyok hajlandó egyfélét alkotni, de már egyre többen ismerik a nevem, az egyik képemet olyan sok galleonért vették meg, hogy annyit nem adtak még az összesért együtt sem.
Rendben, elismerem, ez egy kis költői túlzás volt a részemről, de arra az eladásra nagyon büszke vagyok a mai napig. Nem tudom, hogy ki volt, még sehol se jött szembe velem a képem.
- És még mindig nem telepedtem le. Na és te? Milyen az élet itt, hogy érzed magad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Hideg van. Nagyon hideg. Nem éppen ez lenne a jellemző az évnek ebben a szakaszában, de ha már így hozta az élet; c’est la vie – ahogyan a művelt francia mondaná. Hangosan csapódik mögöttem a holdfény utcai ház ajtaja, majd néhány, a kertben hangoskodó fiatalon keresztülrágva magam indulok el. Ivett lelépett egy végzős rellonossal, ezért úgy döntöttem, hogy ideje elhagynom a helyszínt. Ajkaimba harapva, kissé zsibongó fejjel, sárga kardigánomat didergőn összehúzva lépkedek a nedves gyepen. Arcomon kába mosoly ül. Ez is egy jó este volt. Meglehet, hogy nem kellett volna az utolsó áfonyavodka, de… Kit érdekel? Úgy érzem, hogy élek. Úgy, hogy én is végre tagja vagyok a tinédzserek züllött kis életének, amiről eddig csak regényekben olvashattam. Néhány lépés után a földre tekintek, ahol egy idétlenül vigyorgó kertitörpét pillantok meg. Feldőlt. Valaki biztosan felrúghatta, de most nem guggolok le, hogy helyére állíthassam, inkább bugyután elnevetem magam, hogy „Ez is jól benyomott”. Fejemet csóválom, ami miatt kissé elszédülök, így egy mély levegővétel után máris szaporázom lépteimet, és elhagyom a portát.
Vékonyka combomon fel és le szaladgál a jéghideg szél, libabőrös csókokat hagyva maga után. Csók. Csókok. Ajkak. Szemek. Most már úgy érzem, hogy kár volt Nathaniel agyát húzni. Vagy mégsem? Nem, dehogy. Mindenki ezt csinálja; flörtöl és táncol egy bulin. Ivett arcát kellett volna látnotok, amikor valóban megfogtam a srác kezét és a tömegbe ráncigáltam magammal, hogy megriszálhassam neki kerek csípőmet. Többet is szeretett volna talán, de flört ide vagy oda, még nem állok készen az ilyesmire. Pedig tényleg rendes srácnak tűnt. Ilián. Bence. Mit csinálnak vajon?
Össze-vissza zúgnak a gondolataim, és amikor felnézek áfonyavodka-mámoros gondolataimból, már azon veszem észre magam, hogy a játszótéren vagyok. Mélyet szippantok az éjszakai levegőből, és méregzöld, flitteres ruhámra pillantok. Már ami kilátszik a hosszú kardigán alól. Gerda tuti megöl, hogy kiloptam a szekrényéből, de Ivi azt mondta, hogy buli szerkó kell. Nővérem meg amúgy sem hord már ilyen darabokat az utóbbi időben, amióta… Férfiak. „Mind azt akarják, add meg nekik”, hallom bajkeverő barátnőm szavait az egyre csak zúgó fülemben, majd… kissé megszédülök. Ú, egy hinta! Kislányos mosollyal az arcomon célzom meg. Belehuppanok. Vékonyka ujjaimmal ráfogok a hintát tartó két láncra, majd szemeimet lehunyva pihenek egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

"[...]mert a csókhoz szenvedély kell, birkózni a remegéssel, nem elfutni, ahogy szoktad..." Szoktad? Kérdeznélek a holnapban, ölelnélek a mában, de te, úgy illansz el, mintha nem lettél volna valóság...
Mégis tudom, hogy a lány itt volt. Táncba vitt, engedtem neki. Egy hely, ahova nem vittem egyik gépemet sem, egy esemény, amit az emlékeimen túl nem akartam megörökíteni, senkinek sem. Magamba szívva illatát, még most is érzem az áfonyát, mely leheletét hatotta át, és borsódzik a tarkóm, ha arra gondolok, hogy ő meg én. Akarom. Kell. Akarom. Muszáj. Kell.
Úgy járkálok a félhomályban, mint egy őrült, körülöttem mindenki nyugodt, ki a fűtől, ki a már megélt élvezettől. De én még nem kaptam semmit, csak ígéretet. A szemében csillant, akarta, akartam, és úgy eltűnt, mintha sosem lett volna. De volt. Valóságos volt. Az emeleti ablakból, a nekem lökődő ittas lányok ellenére elvont fél pillanat kieséssel is jól látom, ahogy a zöld csillanás elindul. Elvesztettem, de nem akarom, hogy nélküle érje a hajnal.
Sietve indulok lefelé, a tömegen átvágva, nehezen ugyan, de elérem a most már nyitott ajtót, és amíg hárman befelé, addig én kifelé sietek. Kereshetnék mást, a lányok se véletlenül jöttek nekem odafent, de ők nem érdekelnek, nekem Baba kell. Babett, de Baba. Csak rá kell nézni, olyan... ő olyan, mint Helena. Ő nem lehetett az enyém, de Babett az lesz. Még ma éjjel. Játszik velem, de nem győzhet le. Most nem jut eszembe Nyuszi, mintha nem is létezne, most csak Baba van, látom magam előtt csípője ringását, érzem az alkoholt, az áfonyát, nekem kell, akarom, ruhátlan olvadni össze. Akarom hallani, ahogy a nevem nyögi, látni akarom, hogy milyen. Csodálni a hajnali fényben meztelen testét.
- Megvagy.
Suttogom a kettőnk közötti sötét éjbe. Észrevétlen követtem őt ide, és vártam a következő lépést. Mostanra kiművelődtem az észrevétlenségből. Képes vagyok úgy fotózni, hogy sose tudja meg a másik fél. Ujjaim a hűvös láncra fognak, és most, csak itt, utolérve őt érzem, hogy mennyire hűvös van. De már nem sokáig, hiszen megvan. Kisgyerek vagyok, játszani akarok. Veled játszani, Baba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Lecsukott szemeim előtt millió meg egy kép játszódik le. Nem csak a ma este hozománya ez. Most mindenféle dolog van előttem, ami az utóbbi időben történt velem. De akármilyen emlékkép kerül zöldjeim elé, csatolmányként Ivett mélyről fel-felbukkanó nevetése visszhangzik a fejemben. Természetesen ez engem is apró kuncogásokra késztet, így le sem tudnám tagadhatni, hogy van valami gond a fejben. A szél ismételten úgy dönt, hogy megbizsergeti a tánctól és alkoholtól kimelegedett testemet, amit én egy halk sóhajjal üdvözölök, majd felnyitom szemeimet, és… „Megvagy”, töri meg a csendet a már ismerősen csengő orgánum, én pedig egy meglepődött, ám széles mosollyal fordulok felé. Kissé hunyorítok, mert elsőnek nem tudom eldönteni, hogy egy vagy két Nathaniel áll előttem, de abban biztos vagyok, hogy itt van. Érzem az illatát, érzem a levegőben felém közeledő lüktetését. Szinte hallom a szívét, ami igen hízelgően csiklandozza meg idegszálaimat. Milyen kedves. Egy igazi úriember, hogy nem engedne egyedül haza. Rendes srác. Nem kellett volna…
– Nem is tudtam, hogy bújócskázunk – felelem kábán, majd a láncra fogó ujjakra emelem tekintetemet. Nem kér semmit. Nem szólt semmi olyat, ami ilyenekre utalna, de mégis az érzem, hogy valami hatalmas erő lakozik benne. A felismeréstől ismeretlen borzongás szalad végig hátamon. A buliban én vezettem, én irányítottam. Ivett azt mondta, hogy így kell csinálni, és eddig itt rontottam el… nem Nathaniellel, hanem; Vele. Velük. De tudom, hogy ez a fiú, férfi, aki itt áll most előttem, ő is csak játszik. Azt mondták nekem, hogy mindez játék csupán. „Játssz”, hallom Ivettet. Így játszom.
– Szeretnél egy újabb táncot? – vigyorgok fehérszín fogsorommal, de valójában nem tudom, hogy mit is csináljak. A zavaromat szokásos hajigazgatással próbálom leplezni, miközben feleleveníteni kívánom barátnőm tanácsait. Már a Gerda esete táplálta félelmeim eltűnni látszanak. Ivett lett a főnök. Az ő tanácsait követem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Elvesztettelek, de megtaláltalak.
Mi ez, ha nem bújócska? Én pedig nagyon élvezem, hiszen nem csak egy sötét sarokban megejtett gyors légyott volt. Utálnám magam érte, és utálnám őt is érte. El akarnám pusztítani, hallani akarnám könyörgését, hogy érjenek véget szenvedései, de nem vetnék véget nekik, addig nem, amíg már csak egy hajszálon függve lebeg élet és halál között. Porcelán, mit összetörhetsz. Mintha egy macska lennék, aki a határokat feszegeti, mielőtt a föld felé küldi a törhető darabot. Hallom agyam egy hátsó szegletében az ellenálló hangot, ám sokkal erősebben lüktet bennem a tettvágy. Kell. Akarom. Őt akarom. Az én Babám. Ma éjjel az enyém lesz. Nem egy sötét sarokban, hanem tisztességesen. Talán itt, a csillagok alatt.
Elszakítva tekintetem a tekintetétől, kérdésére félmosoly jelenik meg arcomon, elmélyítve a gödröcskét, melyre Mrs. Bournaby mindig azt mondta, hogy az ördög jelenléte egy angyal arcán. Akkor nem értettem, de most már értem. Bolondulásig akarni. Mindig ilyenkor jön elő, amikor valamit vagy valakit annyira akarok, hogy már nem az ésszerűség hangosabb a fejemben, hanem a vágy. Meg van írva a csillagokban? Úgy nézem őket, hosszan, mintha tudnám a választ, de nem, pusztán csak magam előtt látom őt, ahogy ajkai elnyílnak az élvezettől. Porcelánbaba. Egy kisfiú egy Babácska. Ajkai elnyílnak, hangja elakad. Él, élvez, élvezem.
- Nem.
Felelem végül nyugodtan, visszafordítva tekintetem rá, és most rajtam a sor, hogy a fogsorom megvillantva, mosolyom még jobban kiszélesedjen. Lejjebb ereszkedve, a láncokat tartva, kissé bedőlve, fogságba ejtem őt. Űzött vad, kit elkapott az a csúnya vadász, de hát ezt akartad nem? Ezt sugalltad végig, kicsilány. Egész közel hajolva még érzem, ahogy a múló áfonyaillat utoljára beleng minket, ahogy ajkaimmal ajkai közé suttogom, mit kérek. Mit kérek! Követelek:
- Téged akarlak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Játék. Ez csak játék. Tudom, de eddig nem reszketett a lelkem ennyire játéktól. Valami mást érzek. Valami olyat, amit nem tudok szavakba önteni. Ezzel járna a felnőtté válás? Mosolyokból, találkozó tekintetekből és egymás hergeléséből? Mire jó ez? Igen, Ivett, tudom. Ezek nélkül a tapasztalatok nélkül csak egy szürke kis semmi leszek, amit „Nem szeretnél, ugye?”. Dehogy. Persze, hogy nem szeretnék. Szeretnék több lenni, mint a visszahúzódó Drinóczi lány. Tetszik ez így, de mégsem. Mégsem? Nemt’om. Figyelem a sötét szemeket, amik újabb hidegrázást hagynak maguk után, illetve az én teljes némaságomat. Nem tudok felelni. Nem tudok mit mondani. Szeretném játszani a szerepem, de én minden vagyok, csak színésznő nem. Ami a gondolataimban, az az arcomon, a szemeimben, a kínos pótcselekvéseimben. És úgy érzem, mintha ő ezt megérezné. És… tetszene neki? Merlinre! Megint mibe kevertem magam?
– Csak… – folytatnám a játékot, de nem megy. Elakad a szavam. Pedig mondanék valami hihetetlen frappánsat, de amint ő megszólal, én némává válok. Máris kiesnék a játékból, és itt lenne az ideje a fehérzászló-lengetésnek? Az agyam zakatol és figyelem őt. Nem tudom levenni róla a szemem, mert most azt érzem, hogy nem bízhatok benne. De miért ne bízhatnék? Az imént gondoltam rá mint megmentőmre, aki az éjszaka sötétségébe fényt hoz nekem. Elvégre haza szeretne kísérni. Ezért jöttél, Nathaniel, nem igaz? Hogy otthon tudj engem, biztonságban. Mert rendes srác vagy.
– Nem? – kérdem egy olyan hangszínen, amit eddig még nem tapasztaltam. Rémület. Rémület? Dehogy, minden rendben. Azért jött, hogy hazakísérjen. Mi másért?
„Téged akarlak”, visszhangzik fejemben a két szót, amire ijedten düllednek ki szemeim, s hatalmasat kell nyelnem. Rémület. Ez most egy pillanatra az.
Közelebb hajol, én pedig automatikusan és még annál is kínosabban elnevetem magam. Néhány centi választ el bennünket egymástól, ő pedig még közelebb bújik. Az ajkaink majdnem összeérnek, amikor hirtelen felpattanok, és zavaromban gesztikulálva lépek a meghajolt férfi mögé. – Itt vagyok. Megtaláltál – tárom szét karjaimat egy újabb kínos kacaj után. Végül a ránk telepedett, egyre csak feszült csöndet szakítom meg cérnavékonnyá vált hangomon. – Miért jöttél utánam? – kérdésem kurta, kíváncsi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mi van, ha ez a történelem megismétlődése? Cara csak egy pontig akart engem, aztán új játszótársat talált, egy másikat, egy fiatalabbat. Én öreggé váltam. Mi van, ha eljött a pont, amikor el kell engednem Nyuszit, hogy teret adjak Babának. Szerethetek egyszerre kettőt, mérhetetlen szerelemmel? Elengedhetem Nyuszit, úgy, hogy nem volt még az enyém. Azt hiszem nem. De mi van, ha Baba kell? Vagy csak el akarom hitetni magammal, mert nem akarom Nyuszit bántani? Talán, ha ő, ha Babett engedelmesen megcselekszik mindent, ami most agyamban olyan erősen végigsuhan, hogy attól már a nadrágom feszít, akkor Nyuszi ártatlan marad? Járulékos veszteség volna? Valaki, akit azért küldtek éppen hozzám, hogy a gyönyörű ártatlanság örökké az maradjon? Vajon Babett elég? Talán csak átmeneti gyógyír. Nyuszi más, őt egyszerre emelném magasba, és gyűrném a mélybe. Nyuszi a nemezisem, a lény, aki csodás és aki egy nap elpusztít. Az őrület közel van, érzem.
~ Ne haragudj.~
Cara sosem mondta, hogy ne haragudjak, ő csak azt mondta, hogy a játék jó, ha kellemetlen is, ha nem is élvezem jó. Majd élvezni fogom. De tudtam, hogy bocsánatot kér, mielőtt combjai elváltak egymástól, és fejem közéjük nem került. Tanított, arra, hogy a játék hogyan jó, és ha Babett most nem is élvezné, megtanítanám őt, hogyan kell jól játszani. Talán nem is Nyusziról szól ez az egész, talán nem is arról, hogy összetörjön a porcelán. Látom magam előtt térdelni, látom a kislányból nővé válni. Látom a szemeiben a félelem csillanását, amitől érzem, ahogy a torkom kiszárad, ahogy ajkaimat újra kell nedvesítenem, ahogy feszít az öv, feszít az anyag. Régen éreztem már ilyet, kevés ember váltja ki, de ezek a szemek, ez a csípő. Más, mint Nyuszi, az ellentéte. Ő Cara. Pont úgy néz ki, mint amilyen Cara volt. Csak a szeme más, a szemében az a félelem csillan, ami az enyémben csillant, és az enyémbe beleköltözik a vágy, ami Cara szeméből szökkent ki. Most én tanítok. Téged, Baba.
- Miért ne jöttem volna?
Egyenesedek ki, szembe fordulva vele, arcomon azzal a mosollyal, ami eddig is volt, fejem oldalra döntve, mint a kiskutyák. Csak az a mosoly, az árulkodik, az éjszakában. Az a gödröcske, melyet az ördög csókolt arcomra, mikor nem vágyott, hanem vágyó lettem. Két ember vágyott rám, két emberre vágyok, lám.
- Mire vágysz, Babett?
Teszek egy finom lépést felé, ha futni akarna, könnyedén iramodhassak utána. Figyelem őt, a testét, a rezdüléseit. Fél, ahogy én is féltem. Tanulnia kell csak. Fotós vagyok, az emberi test ismerője. Megörökíteném őt, mindenhogyan. Fájdalommal, élvezettel, kínnal és gyönyörrel. Látom magam előtt, ahogy magán kívül van, háta ívbe hajlik, körme húsomba váj. Vágyom rá. Vágyom rád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tudtam, hogy fel kell állnom onnan. Már nem okoz élvezetet ez a játék, Ivett. Lehet, hogy nem Nathaniel hibája, de nem esik jól. Én nem tudom a helyén kezelni a férfi közeledését. És olybá tűnik, hogy nem is akarom. Újfent kimelegedek, amit a nyár eleji éjszakai szellő próbál velem feledtetni. De ami eddig ment, az most hirtelen Pál-fordulást vesz, és nem engedi a meleget. Vérfagyasztó hideget érzek, ami lassan a csontomig hatol. Minden porcikám ellenkezik a helyzet ellen, pedig ez a fiú nem visszataszító, nem csúnya, nem egy olyan lény, akire azt mondanád, hogy nem. Mégsem ez kell nekem. Nem akarok így ismerkedni. Vajon mindegyik ezt csinálja? Azonnal nővérem jelenik meg lelki szemeim előtt, pedig már majdnem eltiporta őt barátnőm. Nem megy, Ivett. Ne kérd ezt tőlem. Nekem nem ez kell. Én most félek, pedig nem tett Nathaniel semmit utalásokon kívül. Mire utalt? Én azt sem értem igazán. Többet szeretne? Hívjon el egy randira, ahol tudunk beszélgetni. De ezt akarja? Nemt’om. Nem tudom, hogy mit tegyek a gondolataimmal. Ő felegyenesedik. Ijesztő látvány, mégis hétköznapi.
– Hát… - kuncogok megint zavaromban, miközben ő egy ártatlannak álcázott lépést tesz, én pedig elhidegedett ujjaim szorításában az egyik játszótéri mászókát érzem. Átfagyott a kora nyári hidegben. Én mégis hidegebbnek érzem. Szólásra nyitom vastag ajkaimat, ahogyan már a gondolat megfogantatásánál elhal minden, amit szerettem volna. – Te mire? – kérdem remegő hangon, miközben érzem, hogy akaratomon kívül erősebben fogom a mászóka vasrúdját. Szeretném tudni a szándékait. Szeretném azt hallani, amit valójában akar, hogy tudjam; nem én bolondultam meg.
– Megijesztesz – mondom ki végül, ami szívemet nyomja, de csak ijedten, hirtelen az összes lefolyt alkoholt elfeledve meredek zöldjeimmel az ő sötét, szinte fekete szemeibe. Reszketek. Szeretnék elmenni innen messze. Ne vigyél el magaddal, kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Élvezem, hogy nem unalmas. Élvezlek. Szeretem a játékot, mert a játék jó, ha most nem is érzed jónak, hidd el, jó. Cara mindig azt tanította, hogy tisztelni kell az irányítót, és én mindig tiszteltem. Tiszteltem Carat, tiszteltem Mrs. Bournaby-t. Ők voltak az irányítók, most én vagyok. Sokkal jobban tudom, hogy én vagyok, mint életem angyalánál valaha is sejtettem. Ő a mindenem, és Babett lehetne a kezdetem.
Mi van akkor, ha Nyuszi a megérkezés, de Babett a hozzá vezető út? Minden, mit nekem tanítottak, neki adható, hogy megtanítom őt, ezáltal jobbá teszem, és így elnyerem jutalmul Nyuszit. Hát nem egyértelmű? Azért éppen én, hogy Babett tanuljon. Ne aggódj, kisbabám, én tudom, hogyan kell tanítani, és te leszel az első, a mesterművem, a legkedvesebb alkotásom.
Ártatlan, tudom, érzem rajta. Annyira emlékeztet magamra, a kezdeti Nathanielre, hogy az talán félelmetes volna, ha nem vakulnék el a csodálattól. Csodálom Babát, mert tudom, hogy hova juthat, csodálom, mert ő az első, aki így fogott meg. Nyuszi nem így, ő másként, vele egy még kiismerhetetlen úton haladok, ő még számomra egy rejtély, és én imádom őt, imádom, hogy nem tudom, életemben milyen szerepe van, csak sejtem, hogy a legmeghatározóbb. Nyuszi a mennybe és a pokolba is juttathat, de úgy érzem, hogy utóbbi vár rám. Mert rossz gyerek vagyok.
Engem anno kényszerítettek a játékra, és vajon illik-e nekem is kényszerítenem? Én engedelmes gyermek voltam, csak egyszer kértem segítséget, de a szüleim megtagadták. Az anyám megtagadott engem, és akkor éreztem, hogy magam vagyok. Akkor kezdtem el igazán kötődni Carahoz. Akkor és nem máskor.
- Megijesztelek? Én vagy a vágyad?
Mert kérdésre kérdéssel felelt, és ez a tagadás fázisa. Most még úgy érzi, hogy nem vágyik rám. Nem úgy, ahogy később fog. Lelki szemeim előtt felrémlik, ahogy vonaglik egy utolsót, ahogy szemébe könny szökik az elégedettségtől és a boldogságtól. Ahogy tudja, mert bizony tudni foga, hogy a játék jó, sőt, a játék a legjobb dolog a világon. Csak ő még nem tapasztalta, érzem rajta, hogy még sosem játszott. Az első nem lesz kellemes, de idővel az érzés alakul. Sajnálom Baba, de először rossz lesz. De a rossz idővel, türelemmel és szorgalommal jóvá változik majd. Te nem arra születtél, hogy rosszat tapasztalj, te a jóra születtél. Te nekem születtél. Értem vagy. Nekem vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Úgy volt, hogy megyünk. Márk és Karola is, hogy ne az legyen, mint a múltkor. Azaz, ne legyen semmi és ők kettesben legyenek, meg ilyesmi. Lilit el szerettem volna hívni, de aztán mégsem tettem. Karola pedig visszamondta szinte az utolsó pillanatban, pedig Lili – a szervező, nem a másodéves -biztosan nagy banzájt csap, ha már annyira jó kviddicsezik. Kit hívtam volna még? Emma azt mondta még meglátja, meg a barátok, ne égessem már, hogy velem jön. Hát kösz. Babett pedig… nos, őrá késő gondoltam, már elmúlt nyolc mire eszembe jutott, pedig… nem is értem, hogy miért nem jutott eszembe korábban, amikor olyan jó kis csaj, meg etetünk baglyot is közösen. A rellonos buli után kerültem Karolát, és mivel Márkkal egy szobában lakunk… nos, őt nehéz kerülni. Aztán ott van még Masa is, akivel a szakítás óta egy szót sem váltottam, nem pont ezen a bulin kellene megkezdeni, nem igaz? A kedvem is elment már az egésztől, szóval úgy döntöttem COD-ozok még egy kicsit a tableten – Sára mutatta, nagyon menő csaj ilyenekben is -, de végül azt is meguntam. Tiszta unalom vagyok, szóval inkább fürdés és alvás szégyenszemre. Persze fürdés közben csak az foglalkoztatott, hogy milyen jó buli és teli lesz lánnyal, akikkel tök jól lehet táncolni és miegymás. Már pizsamában voltam, amikor hirtelen felindulásból rám jött, hogy nem lehetek ennyire béna… szóval most, elég későn éppen a nadrágomat húzom fel megint, de nem öltözök túlságosan ki, de azért elmegy. Még egy fogmosás, és hajbelövés, amit most elkapkodok ugyan, de menni kell. Sietve, zsebre dugott kézzel falom a métereket, vicces lesz, ha elfáradok, mire odaérek és még viccesebb, ha már bezárt a bazár. Akkor biztos elmegyek valahova inni, mer’ ha már vettem a fáradságot, hogy kimozduljak, legyen valami öröm is benne. Érzem, hogy kezdenek égni a lábizmaim – ez nem jó jel a kviddicsszezon előtt -, de már nem vagyok túl messze. A játszótér és még pár sarok, aztán bedobhatok valamit és mehet a jampicsás, vagy minek mondják a muglik. Két alak vana játszótéren, egy fiú és egy lány… hehe, miféle játék lesz ebből a végén, igaz? Valójában nem akarok zavarni, de rohadt mázlistának érzem a srácot, akinek lehet, hogy egy egész jó estéje lesz. Még messze vannak, és fura szituáció, csak a hangokat hallom, az értelmét nem. Babett. El nem téveszteném azt a csókosszájú drágát – ezt tényleg gondolom? – mosolyra is húzódik a szám. Na tessék, addig szarakodtam, hogy máris lecsapják a kezemről. Nem mintha a kezemen lett volna, és olyan hatalmas erőfeszítéseket tettem volna az irányába, de ilyenkor jön rá az ember, hogy mit veszített, Mondjuk fogalmam sincs, de nem vagyok bunkó, csak odaköszönök, amikor már egész közelre érek.
- Szia Babu. Szép estét – még kacsintok is, hogy verném szembe magam, ez de égő volt. Nem állok meg, úgy néz ki, hogy nemkívánatos személy vagyok, szóval sokáig nem kukkolom – de szexi zöld ruci van rajta, Merlinre, kár, hogy elkéstem és elrejtette -, csak rájuk mosolyogva megyek tovább Lili háza felé. A srác szimpinek tűnik, szóval mindent bele!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azért bevallóm őszintén, hogy jól esik, hogy nem néz azért annyira öregnek. Igyekszem magam formában tartani, de azért az élet nekem is készített pár ráncot a szemem környékére. Ennek ellenére továbbra is azt vallom, hogy azokat a kis halovány ráncokat leszámítva igen is jól nézek ki, és tök jól érzem magam a bőrömben. Nem vagyok már egy nádszál karcsú nő, azért van csípőm és nem befelé esik a hasam, de ha többet edzenék, akkor még az is lehetnék. No de egy 1,5 éves gyerek mellett edzeni van a legkevesebb időm. Igaz Danival az élet egy folyamatosan versenyfutás.  
Mikor kérdésemre igenlő választ kapok csak elmosolyodom. A fejemet mertem volna rá tenni, s lehet pont ezért is indultam mindjárt abba az irányba amerre a fagyizó is van. Mikor ki szeretném fizetni a csokikat erőteljes ellenkezés fogad. Nem engedi, s mikor meghallom, hogy nem fenyegeti az elhízás, akkor elnevetem magam. Az előttem álló leányzó pont úgy fest, mint aki már attól meghízik, ha a csokira néz. Ennyi idősen még én is az ilyen kaliberű lányok csapatát erősítettem, de ahogy átléptem a 25-öt és szültem egy gyereket már nem engedhettem meg azt a luxust, hogy bármikor bármennyit megehessek. A kérdést hallva körbetekintek a téren. Még nem látom Lotti szüleit, így a leányzó felé fordulok újra.
- Nos onnan fognak jönni, szóval akár el is indulhatunk. - fejemmel az egyik a főtérbe torkolló utca felé biccentek, majd összeráncolom a szemöldököm fél pillanatra. - Szeretnél elkísérni minket? Nagyon kedves vagy, de ha van bármi dolgot… nem szeretnénk feltartani! - egy mosolyt küldök felé, majd a két szökevényhez fordulva mutatom, hogy másszanak le a padról. Kissé értetlenül néznek rám, így egyszerűbbnek tűnik levenni őket. Először Daniért nyúlok, majd a hóna alatt megfogva emelem le a padról.
- Viszont ahhoz ragaszkodom, hogy nézz be egyszer a boltba. Biztos találsz valami szép ékszert vagy bármi mást magadnak. – mondom a megmentőnek, miközben Lottit is két lábra próbálom állítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

"Hiányzol. Rég találkoztunk. Ugye a hétvégén lesz egy kis szabadidőd lejönni Bolyogfalvára? Vettem nyalókát is, tudod, amit annyira szeretsz... Erre nem mondhatsz nemet. Meg amúgy sem, mert nekem nem lehet nemet mondani. Találkozzunk szombaton délután négykor a szökőkútnál jó?
És ne merj megbántani azzal, hogy nem jössz különben megbánod... "

Ez aztán a fenyegetés... Rózsaszín, virágillatú papíron. De teljesen komolyan is gondolja. Igaz, maximum csak annyit tudna tenni, hogy ráuszítja Zulut, a jó öreg, kedves hóbaglyát, aki egyébként a légynek sem tudna ártani. És tudja jól, hogy Ricsi sem tudja őt komolyan venni. Még akkor sem, mikor a méregtől szinte rákvörös a feje, és pattog, mint egy ugróbogár. De hát ki is tudna komolyan venni, egy alig 157 centi magas lányt, aki még mérgesen is úgy néz ki, mint egy mérges hörcsög. Na látjátok.
De azért reméli, hogy célba ért a levele, és Ricsi el fog tudni jönni, mert olyan rég töltött már együtt a testvérével egy kis időt. És most, hogy mindketten itt vannak Magyarországon, kicsit tobb idejük van, hogy az elmúlt éveket bepótolják. Veró pedig minden alkalmat ki is használ. Persze válaszlevelet nem kapott, mert miért is, így csak reménykedik benne, hogy Ricsi meg is fog jelenni a téren. Maximum feleslegesen vár egy kicsit, aztán vissza is megy a Levitába. És legközelebb, ha összefut Ricsivel jól le is harapja a fejét.
Egyelőre viszont még csak reménykedve toporog a megbeszélt helyen, ott a szökőkút előtt, szinte percenként az órájára pillantva. Mert hát nem is az ő bátyja lenne, ha nem kéne egy percet sem.
- Mi van már Ricsi...? Eltévedtél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem vagyok a világ mintabátyja, azonban nem gondoltam volna, hogy Kiara ennyire nem ismer. Még, hogy nyalóka, amit legjobban szeretek. Olyan nincs!!! Én a savanyú édességért(?) vagyok oda, az bármekkora mennyiségben jöhet, de nyalóka, vagy más édesség az soha. Azért elindultam a találkára, de, hogy lássa mit szeretek, előtte vettem jó savanyú cukrot, azt eszegetem az úton. Lehet többet kellene együtt töltenem a lánnyal, hogy jobban kiismerjük egymást, de sokszor egy alkalom is sok belőle.
Rengeteg ember van a faluban ma, csodával határos módon az öcsénk nem akart velem jönni, bár most lefoglalja otthon a homokozóban való játék. Valami szökőkútról írt a hangul betűivel, és délután négykor, már csak Zsanett hiányozna köreinkből. Megérkezve az említett építményhez körülnézek, azonban egyetlen egy darab Kiarát nem pillantok meg, maximum névrokont, akit szintén így hívnak. Utálom, mikor ezt csinálja, én pontosan megérkezek, miközben ő rengeteget késik. Legközelebb megcsinálom vele ugyanezt. Fejemet vakargatva nézek a telefonom kijelzőjére, már vagy tíz perce itt kellene lennie.
- Aish… – fejezem ki érzelmeimet, majd ezután káromkodom egy jót. Itt úgysem érti senki a koreai szavakat, akár cifrábban is kifejezhetném érzéseimet. Ezért még kapni fog a hölgyemény, ignorálni fogom jó ideig.