Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
 YOU SHOULD SEE ME IN A CROWN YOUR SILENCE IS MY FAVOURITE SOUND, WATCH ME MAKE 'EM BOW ONE BY ONE BY ONE BY ONE-------------Az öcsém kinyitja a száját, és onnantól mindenki tudja, miért nem kviddicseztem soha iskolai szinten. Ha valaki még nem ismerné eléggé, hát elmondom, azért, mert az öcsém egy nagyszájú, öntelt, beképzelt szarcsimbók, úgy egészen pontosan. És én egészen jól ellennék itt a padon, pont idesüt a nap, szóval a hátam mögött megtámaszkodva a kezeimen dőlök hátra és fordítom az ég felé a fejem lehunyt szemekkel, csak úgy létezem, próbálom kizárni a világból Richárd irritáló zajait és a többi, de hát ez elég nehéz dolog, ha közben folyamatosan beszél hozzám. - A te kvalitásaid figyelembe véve egészen biztos vagyok abban, hogy egy gurkó is komoly ellenfelet fog jelenteni, nem kellek mellé még én is - szélesen elmosolyodom, miközben felé fordítom a fejem, rá nézek, és csak egy egészen szolid kis szemöldökfelvonással illetem a vetkőzőshowt. Nyilvánvalóan lett volna felsője, amit felvehetett volna, nyilvánvalóan nem hozott abban a reményben, hogy majd többek között fehér hajú lányok fognak erre járni, és majd a teste látványától elfelejtik a tényt, hogy az öcsém lényegében semmibe nem nézi őket, és tök szarul kviddicsezik (igazából annyira nem kviddicsezik szarul, de így is elég nagy az egója). - Akkor viszont én fogom vinni a kvaffot - elvigyorodva ugrok fel, és hát nem mondom, hogy szaladok, még azt hinné, hogy van esélye elverni, de elég sebességet szolgáltatok ahhoz, hogy ne tudja elhalászni előlem a kvaffot. - Adios Muchachos, seggarc - úgy érzem meg kell említenem, hogy csak az öcsémmel beszélek ilyen csúnyán, csak akkor, amikor nem hallja senki, mert amúgy nem vagyok én olyan lány (ezt az utóbbi időben különösen sokszor mondtam már el magam és hangosan is). Levakarhatatlan vigyorral az arcomon kapom fel a seprűmet, majd a labdát a hónom alá csapva szállok fel a karikák szintjére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
Hamar átjárt az öcsém szellemisége i guess:(((( Ennyire talán nem halálos a helyzet, hogy ilyen rémült arcod legyen :OOOO
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
BENJAMIN ezek a Benik egyszer megölnekNagyon korán keltem ma fel (vagy mondjuk inkább meg az őszintét, nem is aludtam). Letusoltam. Az ember meg sem mondaná, hogy mennyire jótékony hatásai vannak úgy igazán egy tusolásnak, amikor előzőleg egész éjjel (legalábbis a számottevő részében) magassarkúban voltál, egy olyan ruhában, amelyikben semmiképp sem léphetsz túl nagyot, ha nem akarsz még ennél is nagyobb hírnevet verni magadnak, és- Mindegy is, a lényeg az, hogy a tusolás remek. Szóval most épp a kávém várom és a vajas crossiantom, véletlenül sem magassarkúban és felvágott piros ruhában, amikor- Fogalmazzunk úgy, hogy egy roppant finom és halálosan természetesnek tűnő mozdulattal billentem az orromra a napszemüvegem, és kezdek el valami iszonyatosan érdekeset nézni az ellenkező irányban, mert mi NE lehetne érdekes REGGEL FÉL HATKOR EGY ÜRES UTCA KÖZEPÉN.
|
|
|
|
Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
BENJAMIN ezek a Benik egyszer megölnekMit is mondhatnék. Az, hogy prefektus lettem, elég sokat elmond az iskoláról, és úgy amúgy az egész országról, ha nagyban gondolkozunk. Nem mintha az, hogy prefektus lettem, bármiben is befolyásolná az országot, de ez nem változtat azon, hogy több okból kifolyólag sem kedvelem, és mindig amikor lehetőségem adódik, ezt ki is fejtem magamnak gondolatban. Persze, hogy látom, ahogy integet. Még egy utolsót nagyot szusszanok így félig háttal neki, éppen csak amíg rendezem az arcom, majd egy széles, jókedvű mosollyal fordulok a férfi felé, mintha éppen csak annyi közöm lenne hozzá, mint bármelyik másik politikushoz (oké, ebbe ne menjünk bele, hibásan gondolkodtam, jó?) - Miszter Wittner! - hogy én MENNYIRE MEGLEPŐDTEM, HOGY LÁTOM. - Elég rosszul néz ki, csak nem hosszú volt az éjszaka?
|
|
|
|
Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
BENJAMIN ezek a Benik egyszer megölnek- Akkor azt hiszem ideje lenne rágyúrnia addig, nyolc év múlva még rosszabb lesz a helyzet - vagyis még öregebb lesz, de ezt a világért sem mondanám ki, inkább egy szép köntösbe öltöztetem a gondolatot, amiből lényegében tetszés szerint bármit kivehet. Ha valamiben jó vagyok, akkor hát az a dolgok elhallgatása, ferdítése, és a többi. - Koránkelő típus vagyok - egy vállvonással fordulok a kiszolgáló felé, aki közben kiteszi egy fehér tányéron a még meleg, csak azért nem gőzölő crossiantom mert lényegében elég meleg van már. Kinyitom a pénztárcám, de nem túl sietve, éppen csak annyi időt hagyok, hogy ne essen le senkinek, hogy egy férfinek pontosan ennyi idő alatt sikerül átgondolnia, hogy akar-e fizetni valakinek vagy nem. - Nincs túl későn egy polgármesternek, hogy ilyenkor menjen haza?
|
|
|
|
Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
BENJAMIN ezek a Benik egyszer megölnek- Egy régi barátom szerint az ember csak akkor lesz öreg, amikor annak is gondolja magát, a kor egyébként pedig csak egy szám - finoman vállat vonok, természetesen egyáltalán nincs olyan barátom, aki ezt ki is mondta volna. - Egyébként szerintem jól tartja magát, fogadjunk, hogy alig múlt harminc - egy bíztató vigyorral kacsintok rá, csak barátságosan, és úgysem látja, mert napszemüveg van rajtam, de úgyis mindegy. - A nővér előtt - enyhén csücsörítve, tényleg, csak éppen, hogy, miközben megemelem az egyik szemöldököm. - Ez úgy hangzik, mint egy ZS kategóriás kilencvenes évek *** 18+ szó pornófilmje - pont olyan, amilyeneket az öcsém néz. Hogy zavarban vagyok-e ezért a szóért? Ugyan már, hiszen ő egy nagyon jó barátom apja, mégis miért lennék zavarban? - Ó, köszönöm szépen - még egy angyal is megirigyelné ezt a csodálatos mosolyt. - Csúnya pletykába? Ugyan már, ennél lejjebb aligha lehetne menni.
|
|
|
|
Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
BENJAMIN ezek a Benik egyszer megölnek- A terápiás beszélgetésekért kereken tíz sarlót kérek, de tekintettel, hogy Gergő apukája, hajlandó vagyok enyhén engedni az árból - még mindig az a mókás kis mosoly, miközben könnyedén letörök egy kisebb darabot a kifliből, éppen csak annyit, amennyit elegánsan a számba tudok tömni. - Olyat még nem nézett az öcsém, de ami késik nem múlik, azt hiszem - megvonom az egyik vállam, miközben felvigyorgok a férfire. - Miért, maga már sok olyat látott? - hát persze, hogy sokat látott, mégis csak akkor volt fiatal. - Azt mondja, az összes politikus Benjámin egyforma? - ezzel mondjuk nem vet egy túl jó fényt magára.
|
|
|
|
Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
BENJAMIN ezek a Benik egyszer megölnekLeginkább csak bólogatok, egyrlszt nem lenne illő még több hozzászólást fűznöm a dologhoz, másrészt tényleg nem láttam még a dolgot, úgyhogy nem is tudnék ilyen okosságokst mondani vele kapcsolatban az általános klisén kívül, miszerint így van ez az élet minden pontján, de ezt úgyis tudja és különben sem kíváncsi rá senki. - Én ezzel a helyében azért nem dicsekednék - valamivel szelídebbé válik a mosolyom. Benjámin több olyan dolgot is csinált, amivel én különben sem dicsekednék, és most amúgy nem feltétlen a velem szemben álló Benjáminról beszélek. - Azt hiszem a hivatal az ellenkező irányban van, de én nem fogom elmondani senkinek.
|
|
|
|
|
|
Vajda Eszter INAKTÍV
 bossy RPG hsz: 170 Összes hsz: 891
|
!!!!! titokban egyébként arra hajtok, hogy majd ellepje a BK-t a sötét színezési stílusom, és akkor majd kap az oldal egy sötét skint, mert hát, szép??!!!!
|
|
|
|
|
|
|