Jaaj cuki gyerekek *___*

De hát fejlődésben lévő aprócska test vagy pici lány

Egy nagy habos tortával pedig csak édeset lehet aludni *________*

Nálunk már dörgött az előbb az ég  

Gyere ide " hűsölni " *--* bár itt sincs azért annyira pingvinbálozós idő XD

Milyen csendesek vagytok :c

Reggelt? már uzsonnaidő van  

Maja Bojarska - 2017.07.05. 16:32


Ez a legjobb az egészben *-* az lehet a kaja amit csak akarsz *-*

Szép estét ilyen kutyamelegben is *-*

Én Sammel találkoznék szívesen  

Én is enni, én is enni *_____*

Az orrára szállt egy pillangó. Az orrára szállt egy pillangó! Ilyen még nem fordult elő vele, Luca mindig is túl gyors volt a pillangók nyugágyának nevezett cím viselésére. Folyton rohangált meg mocorgott, s mégis az előbb határozottan oda reppent az a kis lepke a nedves nóziára és jó sokáig, akár fél másodpercig is elidőzött rajta, mielőtt méltatlankodva tovább állt volna.
Luca biztos volt abban, hogy ez már jelentett valamit, s mikor a kis rovar odébb illant, mert a pihenőhelye csaholni kezdett, a lány természetesen abba sem törődött bele. Nem szabadott ilyen gyorsan véget érnie az örök barátságnak, tehát az apró lábikóival utána iramodott.
Nem érdeke sem fűcsomó, sem földtúrás, akár hegyen és völgyön is üldözte volna tovább a kis jószágot, fejével csak az ég felé figyelve, lábaira nem is ügyelt.
Majdnem a fél ligeten végigrohant így, fejetlenül, csak a repkedő pillére koncentrálva, mikor is valami megakadályozta.
Töpörödött lábai valami nagyba ütköztek, amin átbukfencezett, s végül hanyatt fekve érkezett. Háta már nem is fűn volt, hanem valami takaró félén, s mikor oldalra pillantott egy ember sziluettjeit rajzolta ki a nap. Feltehetőleg ő a gazdája az álnok lábaknak, amik megakadályozták a pillangó befogásában.

A pici lábainak hála, még kalimpált egy kicsit a levegőben, mint a teknősbéka, ha felborul az út szélén, mielőtt sikerült újra a lábaira állnia.
A pillangó persze már rég elszelelt, örült, hogy megszabadulhatott Lucától, azonban Luca is talált valaki mást. A kedvesebb megszólítás már elég volt ahhoz, hogy az apró corgi elkezdje riszálni a popóját a barátságos közeledés jele gyanánt.
Látta, hogy a férfi a gazdája után kutat, mindenki ezt tette, akivel eddig összefutott különböző városokban, s, hogy elterelje az úr figyelmét a kutatásról mancsát a férfi hasára tette, majd ugatott egyet, hátha így magára vonhatta  a figyelmet.
Neki nem volt gazdája és kész. Már az anyja sem parancsolt neki, tehát ténylegesen a saját feje után mehetett, legyen ember vagy eb, ő maga volt a gazdája és olyan hosszú pórázra engedte magát, amilyen hosszúra csak tudta.

Fejével belesimult a simogató kezekbe, élvezte a szeretgetést, bár leginkább azért, mert a másik személy is örömmel simogatta. Ezért is szerette az eb alakját kicsivel jobban, hiszen így könnyedén megismerhetett embereket és mosolyt varázsolhatott az arcukra, meg boldog pillanatokat szerezhetett nekik, míg ezt egy parányi tinilány képébe már kevésbé.
Mikor meglátta a kölyköt, ő is megbolondult nem csak a nagy babóca. Imádta  a gyerekeket, ő is akart majd vagy nyolcat, meg tízet meg jó sokat. S kedélyesen tűrte, hogy a kiskrapek jól megdögönyözze, még ha néhol fájt is egy kicsit, sőt a viselkedése is szelídebb lett az első pillanatokban mutatott őrült öröme után, s szeplős pofijával dörgölőzött a kisfiú oldalához. Nem kellett sok, hogy menten alakot váltson és meg is ölelgesse új kis imádottját, de egyelőre még türtőztette magát.  

Arra, hogy hogyan talált a tóra, már nem is emlékezett igazán, mert egy ideje a nagy pancsikolásban teljesen elfeledkezett az élet minden egyéb részeiről.
Ruháit odakinn hagyta, hogy ne legyenek vizesek, bár lényegében mindegy volt, mert általában amúgy is a kutya alakjában flangált, de azért néha nap szeretett valami olyasmit csinálni, amire az anyja büszke lehetne ha látná.
Körülbelül tíz perce egy helyen keringett, mert látott a tó fenekén valami csillogót, amit fel akart hozni, de sohasem bírta elég szusszal, ám a feladás nem szerepelt a leány szótárában így újra, és újra lemerült, hogy aztán kinyújtsa kezecskéit, de így is túl ügyetlen legyen.
Azt már látta, hogy egy kis, átlátszó tárgyacskáról volt szó, ami mintha egy sellőt formált volna, de ebben egészen nem volt biztos. Már éppen újra alábukott volna, mikor megneszelt valamiféle zajt.
Meglepetten kapta fel vörös fejét s hamar kievickélt a partra és átvette kutya alakját.
A bokrok közül egy lány alakját pillantotta meg, amit örömmel és csaholással nyugtázott. Meg volt az embere aki reményei szerint felhozza majd neki a tárgyat.
A leány lábai elé rohant, köszöntve őt és pajkosan körbe is ugrálta mielőtt visszarohant volna a stéghez. A stég végénél megállt, fejével mintha bökött volna egyet, mint az emberek, mikor azt akarják, hogy kövesse őket az illető, majd borzalmasan béna ugrással már ismét a vízben landolt.

* Illusztráció *

Addig teljesen el volt foglalva a gyermek babusgatásával és szeretgetésével, amíg a férfi hangját meg nem hallotta. Oda kapta fejét, s mikor látta, hogy hova készül nyúlni az úr, felcsillant a szeme.
A vándor életet iszonyatosan tudta élvezni a lány, oda ment és akkor, amikor csak akart, s mikor megunt egy várost, felbliccelve a vonatra hamar tovább tudott állni, de míg ez a része remek volt, addig voltak olyan hátulütői amik nem voltak már ennyire kellemesek, és az étel beszerzése is ilyen kellemetlenségnek számított. Mint aranyvérű sarj, azért belé is szorult némi finnyásság az élelmet illetően, így nem volt hajlandó akármit megenni, ami pedig csak nehezítette ezt a kellemetlenséget.
Azonban a feléje nyújtott, dagadt virsli nem szerepelt azon a listán, amit ne lenne hajlandó megenni és különben is már éhes volt, így hihetetlenül bepörögve a kérdésre elkezdett rugózni, csaholni és egy helyben ugrabugrálni, mint egy kis dilis.

Illusztráció

Még szép, hogy kellett neki a kaja, s mikor végre megkapta, fenék riszálva elvonult a pokróc szélére és mohón csámcsogta szét az egészet. Hiába volt eredetileg ember, ennél talán még disznóbbúl szokott enni, ha éppen asztalnál ült egy ötfogásos lakoma társaságában.  De tény, hogy most talán az éhsége is kissé eluralkodott rajta.
A beszélgetést csak fél füllel hallgatta végig, ha minden gyerek aki ezt kérdezte volna a szüleitől hazavitte volna, mostanra már ezer lakhelyen élt volna a lányka, de a szülőknek valahogy mindig ugyan az volt a válasza. Igen, édes, de itt marad.
Miután befalta a virslit turcsi orrával kezdett el szimatolni, hátha akad még valamit. Végigmászott a férfi lába mentén a takarón, s megszaglászta az ujjakat, majd mikor nem talált semmit, sután a fenekére huppant és megnyalta a szája szélét.
Ez nem állatkert volt, tessenek még adni.

Amint a pöttöm testét körülölelte a  lágy víz, töpörödött  lábaival evező gyanánt el is kezdett úszni a hely felé. Virsli kutya létére gyorsan szelte a habokat, bár pofáját elárasztották a vízcseppek és néha orrába is belement. A corgik nagyon édesek, de nem biztos, hogy úszásra lettek kifejlesztve. Mikor végre úgy gondolta, hogy ott volt azon a ponton, ahol még néhány perce nagyban próbálkozott a búvárkodással sikertelenül, ledugta fejét a víz alá, s bizonyságot is vett arról, hogy ott van még a kis kincsecske.  
Miután ez megtörtént hátra pillantott, hogy leellenőrizze a lányka is követte-e őt, vagy csak tovább állt, mintha mi sem történt volna.
De nem ment el. A stégen állt, fehér szőke tincsein csillogott a napsugár. Úgy tűnt érdeklődik Luca iránt, pásztázta a vizet, ami a stég környékén hullámzott. Ez már elég volt a corginak. Vissza úszott tempósan a stéghez és vakkantott néhányat, amíg víz nem ment a szájába, azután már csak prüszkölt édesen.
Addig várt türelmesen, amíg a lány be nem ugrott és ha ezt megtette, gőzerővel újból a hely felé kezdett úszni, de azért ügyelt rá, hogy a lányka ha akarja tudja követni őt. Neki kellett az a kis, csillogó izé, bár ő sem tudta, hogy mi a nyenyerének, csak úgy, mert szép volt és mert fényes volt.

A kisfiú megjegyzésére kicsit felsandított, édesnek találta, hogy ennyire a fejébe vette, hogy haza akarja vinni őt. Lassan már nevet is kap, bár az már van neki.
A kaját viszont nem talált többet, ami nem tetszett neki és hiába próbálkozott többet kicsikarni a férfiból a nem úgy tűnik nem csak a kisfiúnál határozott nem, hanem a corginál is.
A megjegyzésre méltatlankodva fújt egyet, kikérte magának, neki csinos alakja volt, legalább is emberi formában. Corgiként egyáltalán fogalma sem volt, hogy milyen testalkatúnak számított, a kutyaideálokat nem követte, ha egyáltalán volt olyan.
De ha étket nem kapott, akkor a férfin átmászva visszacsüccsent a kisfiú mellé, megbökve nóziával, hogy legalább a gyerkőcöt vigasztalja, majd jobb ötlete támadt és elrohant.
Úgy tűnt el a fák és bokrok között, ahogy érkezett és öt percig nem is lehetett látni, mintha már végleg továbbállt volna, de aztán csak megjelent.
Peckesen és büszkén lépdelt, fenn hordott fejjel, szájában egy édes, fehér virággal. A bibi csak az volt, hogy sajnos kutyaként nem tudta letépni a száránál fogva, így gyökerestől volt kénytelen elcipelni a fiúig. De ajándék lónak sohasem szabad nézni a fogát, nem igaz?

Boldog éjnek felét *_____* plussz egy percet xd

Addig tempózott, míg oda nem ért a helyhez, majd vakkantott ügyetlenül, próbálva a víz felett tartani pofáját, több-kevesebb sikerrel.
Remélte, hogy a lány ebből is megérti majd óhaját, sóhaját, de tarsolyában már nem sok minden rávezető gesztus maradt, pláne ilyen nehezítő körülmények között, ahol inkább tűnt bohóchalnak mint kutyának.
Csakhogy a szőke nem vette észre a csillogást, vagy ha észre is vette nem foglalkozott vele, mivelhogy mikor felbukkant a víz alól kezében nem lapult ott a kis, sellős szobor.
A kis corgi most már nem bízta a féletlenre, elkezdett ugrálni, amennyire tudott a vízben, tehát annyira nem, egyszerűen csak mini hullámokat kreált a víz felszínén és csapkodott mancsával, majd nóziát a lány tenyeréhez nyomta és maga merült le a habok alá.
Még annyira sem jutott, mint emberi formájában, de remélte, hogy azért az út megkezdése már tényleg elég löketet adott a szőkeségnek ahhoz, hogy megértse a kutya szarka módjára a fényes tárgyakra bukott.

Kicsit meglepődött a fogadtatáson, nem számított arra, hogy a kisfiúnak annyira tetszeni fog a virág, hogy a nyakába ugrik és telebőgi a vörhenyes bundát, de tetszett neki a jelenet.
Különben is sokat időzött a virág kiválasztásával, mert a park tele volt virágokkal és a kiásása is macerás volt, mert ennek köszönhetően csupa földes lett a két mellső lába, meg az orrán is a fehér bunda.
Ledobta a pokrócra a földcsomós virágszálat, mert hát hol lett volna jobb helye egy ilyen piszkos dolognak, mint egy olyan tárgyon, amire az emberek fekszenek? S a kisfiú visszaszeretgetésébe kezdett, néha kicsit hátrébb lépve, majd előre ugorva játszadozott mókásan, néha néha  a saját lábában felbukva. A töpörödött végtagok nem bírták jól a strapát, de evvel egyáltalán nem foglalkozott, majd odaugrált a férfihoz és feltűnően beleszagolt a levegőbe. Igen, észrevette ám. Meg azt is, hogy honnan jött, de azért annyira nem volt pofátlan, hogy ki is szolgálja magát.
De azért valahogy csak ki akart könyörögni magának, minimum még egy virslit. Egyik mancsát a levegőbe emelte, és ott tartotta, mintha csak pacsit akarna tőle kérni. A trükkökben jó volt ám, sőt egyenesen mesterien zseniális.  

Győzött. Ő győzött. Úgy megörült, mint majom a farkának s miután bevágta az elégedett victory képet boldogan odaugrált és vidáman csaholva rávetette magát a burgerre, mintha csak valami zsákmány lenne, ami még élne és amit még el kéne kapni.
Kicsit el is számolta magát a nagy bohóckodásban, túlcsúszott, az orrával bele is fejelt a szendvicsbe ami így rétegeire csúszott, de izgatta is őt a dolog, mint valami kutya méretű porszívó hamar felfalta az egészet, még a morzsákra is gondosan odafigyelve, hogy ne nagyon maradjanak.
Most már tele volt a tank, minden remekül ment, még a madarak is hangosabban és szebben csiviteltek az égen. Nagyot ásított, a falánksága után mindig bele szokott bóbiskolni a délutánba, le is huppan a fenekére, szemhéja le-lecsukódik lassan, azután hirtelen felpattan, majd újra elölről. Nem akart bealudni, tehát inkább felállt és odasétált a kisfiúhoz, hátha egy jó adag dögönyözés majd felkelti. Legalábbis nagyon reménykedően hajtotta fejét a kölyök ölébe.

*victory kép*

A corgi fejét bedugta a víz alá és onnan figyelte, hátha a lány végre sikerrel jár majd, ha ő nem is tudott.
Mikor először jött vissza a lány, üres kézzel a kis lény végtelenül szomorú lett, de mikor látta, hogy a másik mégsem adta fel és újra lemerült hálás is.
Nagyon drukkolt neki, ha máshogy nem is tudott, fejben biztatta, végig rajta tartva a szemét, hogy azonnal megláthassa a dolgot, ha az a felszín felé kezdene közeledni.
Mikor pedig meglátta a csillogó tárgyat közeledni, izgatottan kezdett ugrálni a vízben, s izgalmában a kontrollról is elfeledkezett, ami állati bőrében tartotta őt.
Mire Melissa felbukott a víz felszínére, Luca már teljes, emberi valójában ujjongott mellette, a vizet is vörösre színezte az őt körülölelő réztincsek.
- Annyira naagyoon kiráály vaagy! - világosította fel az ifjú rellonost Lu, miközben közelebb hajolt a kezekhez és az kezek között ülő tárgyhoz, hogy alaposabban is szemügyre vegye. Ez után sóvárgott egész délután.
Épp nyúlt volna a sellő után, mikor megpillantotta szeplőtől pettyes ujjait. Meglepetten nézte meg a kicsi, vézna végtagokat, s csak ekkor esett le neki, hogy amúgy már nem is eb.
- Oppá

Végre elérhető távolságba volt az a kis vacak, amire a fél napját rááldozta a lány, s ez akkora izgalommal töltötte el, hogy megfeledkezett a kutya és ember teste közötti vékony határról.
Már annyira megszokta, hogy úgy váltogatja az alakját, mint más a ruháit, meg hát épp nem is figyelt oda, mert el volt foglalva túlcsorduló örömével, hogy észre sem vette, mikor egyikből átcsúszott a másikba, csak mikor már túl késő volt.
Hamar visszahúzta kezecskéit, hogy alaposan megvizsgálja a dolgot, körbefordult, vagyis inkább lubickolt tengelye körül és rézvörös tincseit is végigtanulmányozta. Kétség sem fért hozzá, hogy ember volt.
Kicsit elpirult, bár általában nem érzékelte a kellemetlen helyzeteket, most még ő is tudta, hogy ez a véletlen tette szülhet neki egy-két kínosabb percet.
- Én...öhh - előre nyújtotta jobb kezét. - Bornemissza Luca. - mutatkozott be hamar. Nem igazán gondolt bele, hogy idegeneknél álnevet használjon, mert a végén rátalálhatnak, ehhez túl naiv volt.
Meglepődött a kérdésen, azt hitte egyértelmű volt.
- Mert oolyan nagyon szépen csilloog - húzta el a szavakat magyarázat gyanánt, miközben a tárgy után nyúlt. Neki az kellett, mert tetszett. Ez volt az indok. Ami Lucánál azonnal nyert.

Halihó ^^  

Hali, Lora, Hali Melissa ^^ Mizujs veletek? *-*

Uh, én már kétszer is ebédeltem ma *-*

Semmi érdekes, Hörizek épp   addig adogattam neki magvakat amíg jól meg nem lett tömve a pofácskája, és most annyira éédes XDD

Nálunk tökfőzelék volt, de az egy egész kondérral XDD

Igen kiakasztja az ember cukiságfaktorát néha :"D

Uhh ki kell próbálnom *-* bár általában nem tartunk itthon XDD de neki veszek egy egész zacsival, hagy tömje a fejébe ha cuki lesz tőle *_______*

Ne már, a végén az jön, hogy a spenót se fincsi