Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

Igazából minimum negyed órája – ha nem fél – ott ácsorogtak a folyosó közepén egymással szemben, mint két idióta. De a sokadig nagy bészédét letudva Marina kezdte úgy érezni, hogy tényleg sikerült valamit elérnie a lánynál. Bár ez volt a legkevesebb, ha már egyszer ennyi energiát belefektetett a dologba. És még azt mondják a levitásoknak gyorsan fog az agyuk, na persze.
- Hát attól függ hogy nézzük a dolgot – ment bele jobban a dologba Mae is. Ha már egyszer kivesézik kiscsibe nem létező szociális életét, akkor azt tegyék jól. – Biztos van olyan fiú ismerősöd, akivel beszélgettél már pár szót. Hiszen Lokival is sikerült már nem egyszer összekerülnöd. És beszéltetek is. Nem hiszem, hogy ő lenne az egyetlen. Lehet valamelyik órádról valaki – folytatta megállás nélkül a barna. Fel se merült benne, hogy esetleg Móric lenne az „ideális” partnerjelölt… nos.. bárki számára. No offens, boy.
- Lehet volt valaki, aki aranyosan kölcsönadott neked egy könyvet, vagy jegyzetet, te meg bumm belezúgtál, de fejestül – jelentette ki, és csak hogy még jobban szemléltesse a jelenséget, még a kezével is mutogatott hozzá. – De az is lehet, hogy egymás agyára mentek. Valaki azt mondta, hogy a gyűlölet és a szeretet a két leghasonlóbb érzelem – mélázott el, oda sem figyelve, hogy milyen érzelmek uralkodnak el a lányon. Már ha tényleg megteszik.
- Loki? Jaj nem – ingatta azonnal a fejét a lány. Még neki is feltűnt, hogy túl sokszor jön fel a szőkének a neve ebben a beszélgetésben. Értette ő, hogy ez az egyetlen ismeretség, ami összeköti őket, de még a végén az egész Móric egójára megy, ha visszajut hozzá. – Mi csak legjobb barátok vagyunk. Minden marhaságot együtt csinálunk, de ennyi. Semmi romantika – szögezte le gyorsan.
- Szóval? Eszedbe jutott valaki? – terelte vissza a beszélgetést az eredeti medrébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A nap első sugarai még nem is igyekeznek átszűrődni a komor felhők között, amik nem nagyon engednének nekik egyébként sem. Egymásba kapaszkodva úsznak az égen, és éppen rengeteg időm van végig követni a folyamatot, ahogy a társasház udvarán ácsorogva nyújtok, hogy a napsugarak küzdenek erőteljesen. Jobb karom pihen tarkóm mögött, bal karommal húzom előre felé, hogy az izmok kellően megfeszülhessenek, mielőtt váltanék. Lábaimat a levegőbe emelem, körkörös mozdulatokat végzek velük, majd pár másodperc helyben futás után, szélesen mosolyogva emelem fel a pórázt, hogy megindulhassunk. A még hideg levegő karcolja végig torkomat, majd érkezik úgy tüdőmbe, mintha szét akarná azt szabdalni, mégis kedves mosoly pihen arcomon, hogy ennyi idő után ismét visszatérhettem ahhoz, ami megnyugtat munka előtt. A futás segít egyben maradnom napközben: a nap indulása előtti pihentető kocogás, majd az esti órákban lévő stresszlevezető futás, amit Hádész szintén szélesen vigyorogva követ végig.
Tökéletesen mozgunk együtt a kihalt utcákon, míg végül a tempón, és légzésemen is lassítva kanyarodunk rá egy olyan ösvényre, amit erdő szegélyez végig, tökéletesen kijárt útszakasszal. Fejemet ide-oda forgatva csodálom az ösvényt, lépteim fokozatosan lassulnak, míg a végére már csak sétálgatunk. Ha szükséges megállok, megvárom, amíg kutyám szagmintát vesz, majd ugyanúgy felfelé pislogva indulok tovább, amíg a kezemen lévő óra nem kezd csipogni hangosan. Felszisszenve pillantok le rá, szomorkásan csillogó barnáim elé emelem, nyomom ki, majd indulok visszafelé futólépésben, hogy fejemben csak az az ösvény járjon. Akaratlan mosolyodom el, nem látok, s hallok, így talán ezért történhet meg, hogy nagyobb lendülettel megyek neki valakinek. A póráz kicsúszik a kezemből, Hádész zavartalan kocog tovább, míg észre nem veszi, hogy baj van, addig én automatikusan kapok a másik karja után, hogy egyikünk se essen el lehetőleg.
- Sajnálom, figyelmetlen voltam - engedem el a másikat, miközben fel sem pillantva hajolok le, hogy megsimogassam kutyám fejét. - Remélem nem okoztam nagy fájdalmat - sandítok fel az illetőre egy kedves mosoly mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Ez kedves tőled! - vigyorodtam el, és úgy éreztem magam, mint egy tini lány, akit elsőként dicsért meg valaki az öltözéke miatt. Bevallom, ez igazán jól esett tőle, hiszen mindig is felnéztem rá. Észrevettem rajta, hogy a dicséretemtől kissé zavarba jött, pedig csak azt mondtam ki, amit gondoltam róla, a többi között ezen a téren hasonlítottunk egymásra.
- Hidd el, ez egy remek hely. Nagyon finomak az ételek, és az italok is mennyeiek. Igaz, én mindig is preferáltam az olasz konyhát, otthon is sok hasonló ételt csinálok - fejtettem ki a férfinak az elgondolásom az étterem kapcsán. Bizony, mikor megérkeztünk, rengeteg földön ülő hely volt kialakítva kényelmes párnákkal, de szerencsére gondoltak azokra is, akik aszalnál, klasszikus módon akartak helyet foglalni, így az utóbbit választottam, ez pedig látszólag elnyerte a partnerem tetszését is.
- Nekem is tetszik, ráadásul finom is! Szeretem a borkülönlegességeket, valamint ezek nagyon is illenek a választott vacsorákhoz - feleltem a srácnak nagy mosollyal az arcomon, majd körbenéztem a helyen, hogy mi a szitu. A legtöbben a földön ülést választották, de akadtak olyanok is, akik az asztalnál való helyfoglalást részesítették előnyben, életkorban pedig vegyes társaság tartózkodott itt. Aranyosnak tartottam, hogy Nathaniel könnyen zavarba jött a tekintetemtől, valamilyen szinten emlékeztetett rám, hiszen én is hasonló típus voltam.
- Ó, szóval ez azt jelenti, hogy koccintasz majd velem karácsonykor! - csillantak fel a szemeim boldogan, hiszen nem is olyan rég beszéltünk róla, hogy talizunk majd a szeretet ünnepén, és valamilyen szinten közösen megünnepeljük majd azt. Az viszont szomorúsággal töltött el, hogy a barátom tovább áll majd, hiszen nagyon jól esett, hogy újra felbukkant, főleg, miután Majával már nagyon rég nem volt alkalmam találkozni, így végre nem éreztem magam annyira egyedül. Ráadásul megvolt a közös hobbink is, a fényképészet, ami egyben a hivatásunk is volt. Persze azt is tudtam, hogy Nathaniel sose volt képes egy helyben megmaradni túl sok ideig, így legbelül számítottam is rá, hogy hamarosan tovább fog állni. A lényeg az volt számomra, hogy érezze jól magát, valamilyen szinten igaza is volt, hogy nem kötötte le magát egy helyen, hanem folyton mozgásban volt, így számos hasznos tapasztalattal és feledhetetlen emlékkel gazdagodhatott az élete.
- Remélem, hogy azért, ha újra erre jársz, akkor felkeresed a régi barátnődet! - utaltam magamra mókásan. Nagyon kedveltem őt, mert mindig számíthattam rá, de nehéz volt igazából elengednem, mivel megkedveltem őt az idők során, és már bebizonyította számomra, hogy mindig mellettem áll, és segít, bármi történjék is velem. Ezt hívják igaz barátságnak, amiből igen kevés van manapság sajnos.
- Na, és van már terved, hogy merre tovább? - kérdeztem tőle kíváncsian. Ha volt elképzelése, hanem, tisztában voltam vele, hogy ő egy nagy világutazó volt. Jól is tette, hogy bejárta a világot, hiszen így újra bebizonyosodott számomra, hogy fejlődhetett a munkájában azáltal, hogy új területeket fedezett fel, és megismerhette a világot.
- Ó, te jó ég! Ez remek hír! Máris intézkedtél? Imádlak, nagyon köszönöm! - ugrottam el a helyemről máris a férfi mellé kerülve, hogy aztán egy óriási puszit nyomjak a pofijára.
- Igaz barát vagy, teljesen önzetlen, aki a másikért mindent képes megtenni! Nagyon hálás vagyok neked. Kevés ilyen ember létezik a mai világban, mint te. Ha bármi kell, vagy szükséged van bármiféle segítségedre, szívesen segítek neked, de ezt te is tudod! - örömködtem teljes szívemből, majd visszapattantam a helyemre. Nagyon imponáló volt számomra, hogy ilyen segítőkész volt, és ennyi mindent elintézett viszonylag rövid időn belül, jobb barátot nem is kívánhatott volna magának az ember. Közben pedig meghozták a kajánkat és az italokat, aminek neki is állhattunk elfogyasztani.
- Csirió és jó étvágyat! - emeltem koccintásra az italomat, mielőtt belekezdtünk a finomabbnál finomabb ételek elfogyasztásába. Már előre tudtam, hogy hiányozni fog a barátom, miután tovább áll, de egyelőre ebbe nem akartam belegondolni, annak örültem, hogy még egy kis ideig itt lesz, az pedig hatalmas boldogsággal töltött el, hogy bízhattam benne, és segített, amennyire csak tőle telt. Egyébként sem akartam a jövőn gondolkodni, abból ugyanis bőven kijutott nekem a képességem által, ezért inkább a mának próbáltam élni.
- Hmmm... isteni ez a kaja, nekem nagyon ízlik! - közöltem vele, miután megkóstoltam az első falatkát. Nemhiába volt ez az egyik kedvenc éttermem, kajáltam már itt párszor, és idáig sosem okozott csalódást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lássuk csak. Sosem néztem meg úgy a fiúkat, (meg sehogy) vagy keltették fel érdeklődésemet. Eltekintve egy sráctól, még a szünet előtt, de az amolyan fellángolás lehetett a lexikális tudásom alapján. Ami pedig bármennyire sokkoló lehet: van a fiúknál jobb dolgom is. Állj, hogy is jön ide a zavargó haverja?
- És azok is milyen jól sikerültek! - mutatok rá a lényegre szarkazmussal fűszerezve. A fiú gunyoros mosolyát, meg a sántikálós tekintetét szinte látom magam előtt. Na meg azok az elképesztően pupák visszavágásai, amikre visszagondolva egyszerre kell nevetnem és akarok kifutni a világból. Jó lehet nem foglalkozni semmivel és valóban azt tenni amit akar. Elengedni az elvárásokat, a megfelelési kényszert és az élénk képzeletével kitölteni a napot. Az már egyszer biztos, hogy fordulatos dolgok vannak azok mögött a kék szemek mögött.
 Heves fejrázása egy kínos nevetést vált ki belőlem. Ez a lány elvégre elég szép, nem lepne meg, ha a srác érdeklődését felkeltette. Azt is nehezemre esik elképzelni, hogy a fiú tud romantikus lenni. Szóóval, legjobb barátok. A legjobb barátjával csevegek a szerelemről, ez pompás! Igazán. A lánnyal, aki szerint van olyan, hogy "aranyosan" ad kölcsön jegyzetet a másik! Hát járjon be órára! Bármi jut eszembe, az... az... khm. A torkom összeszorul és elnyílt ajkakkal mélyen beszívom a levegőt, de mintha a cikesz röppenne be, alig bírom kifújni. Istenem! Bármilyen bűntetést elbírok, csak ezt ne! Mert, nekem az a tökfej tényleg az agyamra megy! Ez nem történik meg. Nem itt, nem most, soha. Főleg, nem miss szerelmi orákulummal. Én... nem. Egy porcikám sincs, ami bármit is kedvelne abban a nárcisztikus tébolyban!
- Szokatlan érzés, de üres a fejem, pedig a tanácsaid meglepően elgondolkodtatóak - ügyetlenül és feszengve, de valami ismeretlen indíttatásból megveregetem a vállát, majd a kézfejemen éktelenkedő csillagra bökök - Azt sem tudom miről feledkeztem meg, de nekem azt hiszem mennem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Bízok az ízlésedben.
De még mennyire, hiszen, aki olyan gondosan és alaposan odafigyel a képei részletgazdagságára, mint Alíz, azzal nagy gond nem lehet az ételek terén sem. Körbe nézve pedig megállapítottam, hogy ez a hely igen ízléses. Biztos vagyok benne, hogy női és férfi kéz is munkálkodott a megfelelő kialakításban, de így lesz szép és harmonikus. Szép a szemnek.
- Magyarországon még nem ettem olasz ételt, de azt sokan mondták már, hogy más, mint Olaszországban. A kínai is teljesen más, mint odaát, de az itt jobban is ízlik.
Az itteni ízvilág a magyaroknak lett kitalálva. Én angolként, Angliában is másabb ízeket tapasztaltam, nem szerettem, de amikor lehetőségem volt, ettem Kínában is. Az egy fokkal jobb volt, de az igazi itt, Magyarországon ért, és azt hiszem, ha azt mondom, kedvelem, akkor finoman fogalmaztam, mert minimum tíz naponként fogyasztok kínait. Ezért állok úgy az olaszhoz is, hogy hátha itt még jobb, mint ott.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ma teljes egészében rád hagyatkozom.
Én pedig élvezem azt, ahogy beszél, amiket mond, a hangját. Régebben nem is sejtettem, de szeretek emberek társaságában lenni, olykor szinte szomjazom is rá, hogy legyenek körülöttem. Amikor gyerek voltam, kerültem a feltűnést, az embereket, nehogy észrevegyék, hogy valami nem stimmel velem. Mert azt tudom, hogy undorítónak és szánalmasnak tartották azt, ami nekem természetes volt, amit Cara-val és Mrs. Bournaby-val éltem át. Nem akartam senkit sem veszélybe sodorni. Most azonban, az eset óta, csak saját magamat sodorhatom veszélybe azzal, hogy valaki meglátja a szörnyeteget, mely szinte fekete szemeimben rejtőzik. A szörnyeteget, aki lehet, hogy valójában én vagyok. Talán addig szunnyadt, míg a vágyait kielégítették, és most, hogy magányos, már nem érzi jól magát. Akar valakit, egy új társat, de most úgy, hogy ő irányítson. Most ő akar a vezér lenni.
- Karácsonykor? Szívesen, de nem leszek a terhetekre? Elvégre az a család ünnepe, és te egy gyerekért felelsz. Tényleg, hogyan vagytok?
Mind a ketten elfoglaltak vagyunk, ő éppen csak magához vett egy gyereket, amikor újra találkoztunk, én szerettem volna a munkám végére érni, és nem mellesleg egy picit haldokoltam is. Nehéz egyeztetni, de szerencsére sikerült, és nagyon örülök neki, hogy itt ülünk most. Velem amúgy sem könnyű, mivel se otthonom, se terveim, igazán spontán élek, spontán emberként mozgok, vagyis velem időpontot egyeztetni, lehetetlen. Alíznak most mégis összejött és máris tervez egy következőt. Bátor lány, mit ne mondjak.
- Mindenképpen. Örülök neki, hogy most is megtaláltuk egymást.
Mert valóban így történt. Vannak kapcsolataim a világban, kevés igazán szoros, de akikkel egyszer jóba lettem, az életüket követem, és ha újra találkozunk, akkor ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Egyetlen mélyebb kapcsolatom van, Nyuszi, de vele mindig bonyolultan vagyunk, főleg miattam, gondolom. Viszont őt máshogy szeretem, mint másokat, ezért is olyan nehéz őt definiálni, vagy lehetetlen mindenki mással egy kalap alá venni. Nekem ő a nagy titkom, ami a női vonalat illeti.
- Az államok felé kacsingatok, ami az új évet illeti, aztán azt hiszem Görögország felé mozdulnék, de még minden képlékeny, hiszen ismersz. Ha jön egy szimpatikus felkérés, akkor átvariálok mindent.
Ilyen hosszan, mint itt, még sehol sem voltam, és nem is hittem, hogy leszek, hogy olyan dolgokat csinálok majd, mint az albérlet fizetése, a bevásárlás magamra és a számlák. Itt mindent megtapasztaltam, amit korábban még nem. Mennék és maradnék. Igen vegyes ez a helyzet most. De mérlegelve az elmúlt heteket, határozottan a távozás mellett vagyok. A szörnyeteg, aki bennem él, éhes, érzem, ahogy Alízra pillantok, és amikor a gondolatom elkalandozik, aprót nyomok a sebemen, hogy magamnál maradjak. Soha többet.
- Óóó... én...én...
Teljesen váratlanul ér a reakciója, az arcom egyetlen pillanat alatt vált teljesen vörösbe, ahogy ajkait érzem az arcomon, és érzem, hogy a zavar elönt, páran még felénk is fordulnak, kuncogva tesznek megjegyzést arra, hogy milyen aranyosak vagyunk együtt. Nos, valóban, Alíz igazán szép és bájos, de nem hiszem, hogy egy olyan fickót kellene kapnia, mint én. Hogy leplezzem a zavarom, az elém tett ételt mustrálom, és szinte áldásként kapom a jó étvágy köszöntését.
- A viszontlátásra.
Emelem meg a poharam, hogy koccintsak vele, majd mielőtt még a sajátomhoz nyúlnék, az övé felé lendítem a villám, és egy kicsit lopok a vacsorájából, hogy előbb azt az ízt tapasztaljam, amit ő is.
- Igazán ízletes, hmmm... nagyon finom. Kérsz?
Tolom közelebb a tányérom békeajándék gyanánt, miközben a tekintetemmel a tekintetét keresem.
- Az én terveim már napvilágot láttak, de mi a helyzet veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Mikor a kert elnéptelenedett, a fatönk gyökerei közötti üregből kikászálódott egy hosszú bajszú, szívós, öreg nyúl, foga között egy varázspálcával. Nyiszi nyuszi kiugrált a palotakertből, messzi vidékre vándorolt, a fatönkön pedig máig ott áll a mosónő aranyszobra, és azóta egyetlen boszorkány vagy varázsló sem szenvedett üldöztetést a birodalomban.
A könyvet becsukva, felpillantok a gyerekhadra, akik csillogó szemekkel néznek vissza rám. Másoknak talán furcsa lehet, hogy Angyal Odett egy csapat gyereknek mesét olvas szombat délelőtt, de az a nagy helyzet, hogy ez nem idegen dolog, rendszeresen járok ide, amióta Lili lett az igazgató, és a korábbi igazgató mesélői szerepét átvéve olvasok fel. Mert valahogy a gyerekeknek bejön az érdes hangom. A fene sem érti a kisembereket, hogy mégis mit szeretnek rajtam, mert, ahogy mindig, most is többen megölelnek, mielőtt a szüleik magukhoz hívják őket, hogy hazainduljanak ebédelni. A könyvtár egy hátsó részében történt mindez, a megannyi gyerekkönyv társaságában, ahova fentről lecipeltük a babzsákokat.
Megvárom, amíg az utolsó kiskölyök is kabátba csomagolódik, és intek egyet még neki meg a kedves, de fáradt arcú apjának, hogy aztán, ahogy elsétálnak, felkeljek, és nyögve nyújtózzak egyet. Öreg vagyok már a babzsákon órákig üléshez, és be kell vallanom, alig várom már, hogy hazaérve betelepedjek a fotelba, beterítsem magamat egy nagy kockás pléddel, a karfára nagy bögre teát és némi kekszet pakoljak, aztán nekiálljak horgolni. Komolyan emberek, a húszas éveimben olyanná váltam, mintha legalább hetven éves nagyi lennék. Jött a hideg, és bumm, egyből bekuckóztam. Mondanám, hogy hozzáöregedtem az emberemhez, de nem, most én vagyok a tulipántaposó ezzel a stílussal, és mintha én lennék kétszer annyi idős, mint Damyan. Ez már szinte kellemetlen, nem? De. Viszont tényleg, valahogy ez jelenti a boldogságot. Furcsa lény az ember, mindig mondják.
A pulcsim ujjait feltűrve, megvakarom a holdnaptáras tetoválásomat, melyben most kiemelkedik kissé a nővő hold harmadik szakasza. Igen különös időszak ez októberben két telihold is volt, most novemberben csak a hónap végén lesz, mondjuk persze holdfogyatkozással, szóval megint két átváltozást kell elviselnem. Viszont együtt karácsonyozhatok a szeretteimmel és az újévet is velük tölthetem, mert pont a kettő közé esik a következő telihold. Így mondhatjuk azt is, hogy egészen pozitív vagyok. Ennek örömére, szinte vidáman sétálok végig a könyvtáron, hogy az első bent tartózkodót elcsípjem. Próbálok kedvesen, és nem fogkivillantósan mosolyogni rá.
- Szia Eliza! Segítesz nekem? Vissza ként vinnünk a babzsákokat az emeletre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Közelebb kerülni. Az már más, hogy nekem sikerült is, meg nem is, nem azért, mert annyira elzárkóztam. Érdekes lakótársat kaptam, egy másik potyás pedig más miatt volt az, a többivel meg, hát kibékült a tudatom, de nem szeretném, ha ez minden évben így lenne, csak más-más házzal, vagy akár velünk. Jobb a nyugalom, mindenkinek.
- Kinek jó buli, egy rakás ott reszketett, hogy nekik itt lesz végük, sosem jönnek fel az alagsorból, mert bevesznek minden hülye mesét – vonok vállat, bár vannak valóban érdekes dolgok, sőt, mondhatni, annál is érdekesebbek, de én elsősként sem rettegtem, mi lesz, ha leérek. Túl abszurdnak tartottam, hogy itt emberek halnának meg, gyerekek, de nem hazudok, volt egy kis görcs a gyomromban. Azóta ott élek, semmi bajom, jókat alszom, mert halálhörgés és sikolyok sincsenek. Nem is annyira rossz a helyzet, ugye? – Nem hiszem, hogy össze kell dőlnie a tornyoknak, hogy közelebb legyünk egymáshoz – vonok vállat, hogy aki akar, meg tudja tenni, láttam én már az egész után is olyanokat a körletben, akik nem a mi házunk diákjai. Megoldják.
- Én benne vagyok, főleg a nevetésben. Oké, megdumáltuk – a kávé már csak hab lesz azon a bizonyos tortán, süteményen, mert lehet az is bele fog férni, csak remélem, nem évek múlva, vagy hetek múlva lesz az, hogy én ilyesmit tegyek meg, annak örömére, hogy vége. A javasasszony sem tudott okosabbat mondani, csak azt, hogy akár hordhatnék sárkánybőr kesztyűt is, amellett, hogy türelmes leszek, leginkább magammal, meg ezzel a helyzettel.
- Ez nagyon ühm… vallásosan hangzik – hümmögök párat, hogy na még csak az kellene, hogy a kastély próbáit is ki kelljen állni, a vizsgák mellett. – Csak nem – ez inkább hangzott egy reménynek, mint egy kijelentésnek, kicsit. Legyintek is egyet, hogy badarság, csak a fantáziám pördült kicsit. El is bambultam, mert mire visszafordítom felé arcom, ő már készülődik.
- Ó, hát elment az idő ez tény. Persze, köszi a… az egészet – mutogatok itt a lelki támogatásra meg ilyenek, majd integetek neki, bólintva, hogy persze, megejtjük azt a találkát. Nem tartottam sose magam az undok félék felé, aki nem nyit semerre, de túlzásba se viszem. De most főleg kellett az, hogy valaki kicsit elvonja a figyelmem. Így, miután ő eltűnt, én is összeszedtem magam és visszavonultam a szobámba, hogy megpróbáljam felvenni a fonalat és kipihenni magam. Hátha sikerül is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Odakint egyre hidegebb az idő, úgyhogy lassan egész napra be vagyok kényszerülve a kastélyba, kivéve természetesen akkor, amikor a szabadban van órám. Délutánjaimat a könyvtárban töltöm mostanában, hol tankönyveket, ajánlott olvasmányokat bújva, hol pedig a kastély, és az azt körülvevő terület történetét kutatva.
 A mai nap nem tudom eldönteni, hogy a sárkánytan beli ismereteimet mélyítsem el, vagy az iskola alapítójának életrajzán rágjam át magam harmadjára, úgyhogy leveszem mind a két könyvet, és már vinném is őket, hogy leülve egy székbe elolvashassam mindkettőt, amikor meglátok egy könyvet, ami felkelteti a kíváncsiságomat: “Az erdők mágiája” hirdeti a cím. Óvatosan leemelem az egész újnak tűnő könyvet, és a másik kettőt megpróbálva nem leejteni, megfordítom. A hátulján ott van a szokásos rövid összefoglalás, miszerint  Alexandra Wysocki, egy lengyel kutató elindult, és a Föld nagyobb erdejeinek történetét összegyűjtötte egy könyvbe, továbbá feljegyezte a mágikus jelenségeket is, amelyek némelyikben jelen vannak.
 A szívem nagyot dobban, és a jó vastag könyvet ráteszem a másik kettőre. Most, bár kissé lassan, de elindulok az asztalok felé. Nem hiszem, hogy Alexandra eljött volna Magyarországra, és megnézte volna ezt az erdőt, de azért szívesen olvasok más helyekről is. Nem vagyok annyira megszállott. Azt hiszem.
 Egyre kevésbé bírom a könyveket, úgyhogy amikor elérem az első asztalt, ráteszem a könyveket, igyekezve nem dobni őket, és lerogyok az egyik székbe. Nem veszem észre, hogy nem egyedül ülök az asztalnál.
 Kinyitom az új szerzeményt, és pár mondat után már érzem is, hogy ma sem alszok, legalábbis nem az ágyamban, hanem vagy ebben a székben, vagy, ha kiküldenek, a klubhelyiségünk egyik fotelében, de mindenképpen az “Az erdők mágiája” társaságában.
 Éppen lapoznék, amikor valamiért felpillantok. Talán megérzés, talán csak egy légy, nem tudom, a lényeg annyi, hogy meglátok velem szemben ülni egy eridonos lányt. Meglepetten, és kissé ijedten nézek rá egy pillanatig, utána veszek egy mély levegőt, és magamban feljegyzem, hogy legközelebb jobban körül kell néznem.
 Így, hogy megnyugodtam, felismerem Nonót, akivel a vadőrlaknál találkoztam nem rég. Elmosolyodok, és megszólítom.
 - Szia! Sajnálom, hogy nem vettelek észre hamarabb, kicsit belefeledkeztem a könyvembe. - Kissé kuncogok, majd egy könyvjelzőt téve a lapok közé, becsukom a könyvet, és felkészülök a beszélgetésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Remélem, nekem már itt semmit sem kell szerelnem. Azért látni, hogy még nincs minden teljesen kész, viszont, már nem kell kerülgetni itt-ott félredobott szerszámokat és anyagokat, ami arra utal, hogy talán holnap itt már emberek is fognak lenni. Nyilván mindig ez a cél, ha valaki valamit eldönt és kinyit, de mivel alapvetően ez a hely amúgy is ment előtte, annyira nem lehetett nehéz, nem? Mágia is van, de lehet, hogy valaki nem szereti azt, hallottam, hogy egyik évben a Félszeműt ecsettel és festékkel színezték át, pedig egy jó bűbáj hamar megoldotta volna, azonban, az sem mindenkinek a kedvence. Mindegy is. A férfinek sem lehet az, egy atlétában van, látni, hogy nem olyan rég fejezte be és hát, máris érdekesebb így, mintha pálcával hadonászna, tekintetem hagyom rajta és pislogok rá, amint észrevesz és felém indul. Nem, továbbra sem bánom, hogy nem vettem kihívó ruhákat fel, az sosem jó kép, ha úgy nézek ki, mint akit mindenki megkaphat – bár a pletykák szerint, az vagyok – és jobb, ha ez így is marad. Ajkaimon kellemes mosoly pihen, amint felpillantok rá, immár előtte állva.
- Áhh, akkor jókor jöttem – látni rajta, hogy megörült, pár remélem nem adja ezek után a kalapácsot a kezembe, de mondjuk, ha sepregetni kell így nyitás előtt, egye fene, megéri egyszer, bár sosem csináltam, akkor már bűbájt használnék, csak nem haragudna meg. Kicsit vittem fejemben tovább az eseményeket, amikor is a férfi bemutatkozott, nekem pedig kissé meglepettre sikerült a pislogásom, miközben elfogadtam a kinyújtott jobbot és kezet ráztam vele. Nem, nem így képzeltem el a tulajt, amit hallottam, abból idősebbnek, másnak hittem. Kellemes csalódás?
- Elnézést, azt hittem… Örvendek akkor – engedem el ujjait és bólogatok az invitálásra és a tegezésre. Mármint, értem én, hogy idősebbek, de rendszerint nehezen jön a számra, ha nem olyan alkattal találkozom, szóval, könnyebb. Követve őt, végül kabátom teszem le a szék támlájára és hálás köszönetmosollyal ülök le az asztalhoz.
- Egy kávé jól esne, köszönöm – bólintok, majd megvárom, míg visszaér, addig innen szemlékem meg magamnak a helyet, hogy így milyen a közeg. Kellemes, a falatozó után kicsit ugyan szokatlan, de nem giccses, szóval, szerintem oké. Amint visszaér, úgy fordulok vissza felé és beízesítve a kávémát, kevergetni kezdem.
- Sajnos főzni nem jól tudok, így a pincér érdekelt első sorban, vagy a pultos. Pontosan mi is lenne ott a dolog? Alkohol? Mert vagyok nagykorú, hogy foglalkozhassam vele – nem, nem inni, az most fel sem merült, sem az, hogy takarítok. Az nekem nem való.
- Szeretném megjegyezni, hogy nagyon mutatós lett a hely. Jártam itt, mikor még más volt, kellemes a változás – kortyolok bele a kávémba, mert úgy tudom, nem árt, ha valaki munkáját, ideáját dicséri az ember. Még ha kicsit még mindig meglep, hogy pont ő a tulaj. De annyi baj legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Szerintem is, másképp én ide nem jöttem volna. Vagy nem tudom, csak jó okkal? Nem, nem hiszem… - rázom meg a fejem, de csak nagyon, nagyon óvatosan, mert félek, beleszédülök, vagy olyan hányingerem lesz, hogy kijön belőlem az a kevés víz, amit magamba sikerült dönteni. Már csak az kellene, mégis, úgy érzem, hogy jönne az, magától is.
- Nem lesz. Más nem, széttörök valamit a fejükön – motyogom, hogy majd én leszek a bátor hősnő, mint a filmekben, hogy majd a legnagyobb kalamajkából is kimentem magamat, magunkat, aztán happy end lesz a történet vége. Vagyis, inkább ezt akarom elhitetni magammal, nem pedig valami sokkal rosszabb kivitelű akármi, amitől csak idegesebb leszek, mint ami amúgy most is vagyok. Nem hiányzik ez egyikünknek sem, kimondatlanul őrizzük egymás nyugalmát és így, valamennyire talpon is tudunk maradni, mert az is opció, hogy egymás nyakába borulva sírunk, zokogunk és akkor végképp elveszünk. De nem, erősek maradunk. Vagy valami olyasmi.
- Lehet, hogy visszajön, igen – reménykedek, de ugye, az én agyam eleve máshogy működik, mint kellene, van annak hibája elég, szóval, nem vagyok én most abban az állapotban, hogy még a ködös emlékeket is kutassam, örülök, ha annyira nem zakatol, hogy kettőt is lássak tőle, ahogy néha szokása. Bízok abban, hogy ha nekem nem is, neki már jobban fog sikerülni, az is bőven elég lesz, ha annyival okosabb leszek, amit Karola tud. – Az biztos, hogy ha bulizunk is, akkor valami olyan helyen, ahonnan sehova se tudnak minket vinni… - mormogom, hogy akkor marad valamelyikünk szobája, egy terem, vagy Bogolyfalva, vagy akármi, de még egy ilyen inkább ne. Szerintem ezzel egyet fog érteni ő is, talán mondaná is, amikor bekukkant hozzánk az idegen és minden okos, bátor gondolatom oda, mert azt se tudom nagyon, hogy mit mondjak szerencsétlennek, nem még azt, hogy mit tegyek. Lehet, hogy a sorozatgyilkos és hasonló gondolatokat félre kell rakni, de mégsem olyan egészséges az, hogy csak így benyit, beszél és egyáltalán, ő tudja rólunk, kik vagyunk, na de fordítva…
- Basszus – sóhajtok egyet, kócos tincseimet rendezgetem, már csak a magam megnyugtatására is. – Áhh, csak nem kell csapkodni! Az eléggé rosszul venné ki magát, lehet mérgesek lesznek és… De az sem jó, ha mindent hagyok. Viszont, akkor, ha barátságos maradok, már könnyebben fog beszélni. Az meg, hogy mennyire messze vagyunk bármitől… ó, kár, hogy nem tettem még le a hoppanálás vizsgámat, már itt sem lehetnénk! – morgolódok magamban, bár nem azért nem tettem le, mert annyira nem volt kedvem, hanem mert úgy véltem, lehet nem elég jók rá a képességeim, de most, most nagyon jól jött volna. Mindegy is, abból kell dolgozni, ami van. – Nem akarok sikítani, akkor már baj van – nem tartom magam ijedősnek annyira, de most nagyon úgy érzem, bennem van a pánik. Nem lesz ez így jó, úgy érzem, főleg nem úgy, hogy hazudni kell.
- A jót kétlem, amúgy pedig ja, azt egész jól tudok, bár nem idegeneknek, akik mellett felkelek emlékek nélkül – ez nehezíti a helyzetet, de tovább bujdosni sem lehet, a végén még megint benyit és kicipel innen minket. Kiérve fogadom a kedves kis bókot, legyintgetek, hogy na igen, aki jól néz ki, az smink nélkül is, de hát, biztos nem fogok most szerelmes tinit játszani, amikor leginkább az ajtót keresném meg, de gyorsan. – Fogalmam sincs, tetszel neki vagy csak ilyen – súgom vissza, majd lehuppanok, hogy ha már reggeli, akkor jöhessen. Kell valami, más nem csak arra, hogy kiadjam később, de nem tudok sokat a kajával törődni, mert szemöldököm a magasba szökken, amint az éjszaka egy szeletje kiderül számunkra. Épp olyan meglepve nézek Karolára, ahogy ő érzi magát.
- Ja, hát biztos már akkor éhes voltam, nem szomjas, mégis fürödni kellett – vonok vállat, de  szívem hevesebben kalapál. Meztelenül fürödtem vajon? Remek. Ha ez valaha kiderül, a családom leszedi a fejem. – Hát, ki a fene fürdik ruhában, nem? Ti meg láttatok olyat biztos – most lenne kedvem sikítani, de inkább még vízre vágyom, pohárban. Azonban, nemigen van időm kérni se semmi, mert minden helyett, a nemrég még hortyogó srác ajkait érzem meg a sajátjaimon, amitől úgy fagyok le, mintha az első lenne. Elhúzódom, megilletődött pislogásom meresztem felé, a többi meg jót mulat rajta, Karolán kívül. Most nyúlok a lány kezéért és szorítok rá kissé, és tuti érzi, mennyire remegnek az ujjaim.
- He.. hello.. – próbálom kiverni az előbbit a fejemből. – Nehéz reggelem volt, szóval… öhm… ja. Kellett. Kérhetnék egy pohár vizet? – nem, most semmi frappáns nem jut az eszembe, csak a kaja kerül elénk, meg a víz és hallgatom, ahogy a srácok valami programról kezdenek el dumálni, vagy koncert, ahol előző este voltak. Na most mi legyen?
- Nem akarok elrontani semmit, de nekünk majd… szép lassan vissza kell érnünk.. haza. Szóval, hol is… vagyunk? – teszem fel végül a millió dolláros kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Angelika

Kicsit meglepődtem, hogy itt látom Angelicát.
– Szia! Nem baj. Én épp csak eljöttem a könyvtárba. És te?
Kíváncsi vagyok, hogy mit válaszol.
– Én is épp a könyvemet bújtam, csak akkor jöttem rá hogy te vagy amikor fel néztem a könyvemből. Igen, tényleg elég hideg van! Te mit olvasol? Én csak egy állatos könyvet kerestem, amúgy mihez kell ez a könyv? Nekem nem kell semmihez, csak akartam valamit olvasni. Elmegyünk valahova a kastélyon belül? Mert most nem igazán van jó idő ahhoz, hogy kimenjünk. Vagyis jó idő van, csak nagyon hideg van, te nem fázol?
Lehet, hogy megkérdezem hogy merre menjünk. És ha beleegyezik a sétába, akkor elindulok. – Vagy maradjunk itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Láttam már őt, ahogy ő is engem és mindig körbevette valami furcsa, csendes és sötét felleg, amely tekintetében is ott ül, még ha a kíváncsiság is, vagy bármely, amely épp benne tombol. Nem ismerem a történetét, nem ismerem a szavait, ahhoz nem vagyok annyit a falak között, hogy mindenki meséjét meghallgassam, plusz, én látok, mást látok és abból dolgozom, ami körbevesz, ami átjár embereket, azokat kapom el és rögzítem. Azok néha még többet mondanak, mint a szavak, mint a kimondott történetek. De végül, kérés nélkül, kérlelés nélkül emeli fel fejét, tekintetét, csúszik az az enyéimbe, pillanat az egész, mert ismét megretten tőle, ismét a földet bámulja. Csendes lányka, szégyellős, olyan, aki bezárkózott és aki ott él igazán, ahol nehezen érik el. Továbbra sem lankad mosolyom, sem barátságos tartásom, türelmem pedig másokkal sokkalta jobb, mint saját magammal, azzal, ahogy néha ülök, várom az ihletet, várok valamit, csak nem jön. Csak nem akar és akkor elszakad, akkor nincs és akkor ömlik minden más. Ellenben velük, vele, semmit sem siettetek el, van, hogy órákig ülök magam is mozdulatlan, vagy mások, amint épp rögzíteni kell őket, furcsa kettősség ez, olyan, amiben sokan nem igazodnak ki, csak én, mint egy rendetlen asztalon, amit én okoztam.
- A véletlen néha a legnagyobb művész – mindenki elidőzött már akár csak egy fa furcsa növekedésén, a faerezet tekervényeiben nyúló mintákon, a természet alkotásain. Felhőket bámulni, csillagokat, vagy akár csak a kavicsok formáját. Ez mellett ott a véletlen, amikor kiborul, kilöttyen, történik valami, amely miatt végül valami teljesen új és más teremtődik. Csak egy folt, csak egy paca és mégis, mennyi mindent hozhat. Nekem sosincs szívem eltakarítani, csak muszáj, azonban vannak foltos felsőim, amin direkt ott hagytam, mindent, amit csak lehetett. És ennek eredménye az öröm, amely a lány arcán csillan fel, amint ő is meglátja az apró pacák között az a vékonyka szálat, ami összeköti őket, az egészet, ahogy kirajzolódik, szinte visszaköszön tekintetében. Már ezért megérte.
- Örülök, hogy tetszik. Spontán szépsége – bólintok magamnak, ahogy végül a törött üveg maradványaira emelem tekintetem, meg a fekete masszára, már ami maradt belőle. szétterült, egyet odébb is kell lépni, ha nem akarja, akarjam, hogy a folyam falni kezdje a cipő további pontjait. – Igen. Pontosabban festek. Néha kicsit felhígítom, néha úgy, ahogy van, a sötét színével. Nem írok szépen, ahhoz nincs türelmem – érdekes lehet, ha a festésre utalok, de írni már kevésbé, pedig szoktam, megesik, de betűim néha csak magamnak értelmezhetőek. Nem is számít, legtöbbször, magamnak is írok.
Nem zavar, ahogy figyel, ahogy meglepem ismét, vagy csak követi, mik kerülnek elő a táskából, nem titkolom. Nincs benne titok, csak káosz. Végül minden előkerül, nem irányítom figyelmem zavarára, mert akkor tudom, hogy megzavarom, elrontom, megrémítem talán, teljesen természetesen viselkedem és cselekszem, hogy kényelmesen és biztonságban érezze magát, hogy ne érezze, hogy valamit rosszul tesz. Vivivel volt időm kitapasztalni, hogy miképp és hogyan kell úgy tennem, hogy senkinek se legyen kellemetlen. Elhúzom kezem, a pálcát a helyére rejtem, ahogy végül végzek és felegyenesedek, időt hagyva, hogy megcsodálja és ahogy, végül kibontakozzon belőle egy őszinte, igazi mosoly.
- Csodás név – és úgy nyílt ki a mosolya, mint valami virág, bontogatta ki a szirmait, ahogy lassan és óvatosan rázok vele kezet. – Igen, igen, Navine. Mesterszak. De a festést máshol tanulom. Nem lakom a kastélyban, inkább itt-ott lelsz meg. Vagy küldhetsz levelet – nem zárkózom el én ettől, ha szükséges, ha jobb. Ezért alkotok. Hogy minden jobb legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Valahogy megbújik a békés, viharmentes pillanatban valami nehéz és valami megfejtenivaló. Pedig, semmi sincs, semmi sem költözött be az életembe, egy kis nézeteltérésen túl. Nem hiányzik olyan vad módon a távoli haza, sem semmi, egészen jól találtam meg a helyem, a pillanatom itt, ebben a kicsiny országban. Pedig volt, hogy nem akartam, küzdöttem, leginkább azért, mert nem egy házba kerültem azzal, akire minden pillantásom akartam hagyni, mert hiába nem élünk ott, még így, ebben is közösködni kívántam. Pedig, neki sokkal nehezebb, összetettebb, mint nekem, aki sodródik sokszor az árral, mint ez a csónak, ha leoldoznám és hagynám, hogy egy áramlat vigye. Ez a környék, amely az iskolát vesz körbe, igencsak érdekes. Ha azt kellene mondanom, mit találok erre, a válaszom az lenne, mit nem? Van is kellemes, szép, nyomasztó és én csak alig, felszínesen jártam körbe, hiszem sosem a tájak vonzottak, annál inkább az emberek. Rájuk is ugyan az lenne a válaszom; van itt minden. Még sportoltam is, repültem a fellegekben, megismerhettem olyanokat, akikkel talán szóba sem álltam volna és nem saját korlátaim miatt, hanem mert egymás világaiba nehezen fértünk volna bele. Arcok, akiket most is látok magam előtt, villanások és színek, a forgatag, amely ebben a csendes esti órában kikapcsolja a nemrég, talán teljesen felesleges negatív gondolataim, formám mindenét. Ahogy a csónak mozdul alattam, úgy ringat a nyugalomba, emelem meg az üveget és újabb kortyot tüntetek el belőle, kesernyés íze mossa végig torkom, ahogy ismét aprót koppanva teszem magam mellé és feledkezem bele a pillanatba.
A hűs levegőtől borzongok meg és térek vissza a valóságba, ahogy a sötét, már csillagokkal pettyezett égbolton elbambulva emeltem magam kissé másik világba, valóságba, ahonnan kiemelem azt, ami nekem szükséges, ahol szinte kinyúlik felém minden és elér. Szinte hangos robajnak tudható be, ahogy az ajtó a hátam mögött mozdul, ahogy nem csak azért, mert a szellő rázza a laza zsanérokat, hanem ahogy valaki átlépi azt. Feljebb tornázom magam, mégis a csónak aligha moccan, apró fodrok képződnek csupán a víz felszínén. Tekintetem emelem el a tájtól a sötét, szinte láthatatlannak tűnő alakra, aki célirányosan közelít, se nem lát, se nem hall, csak mezítelen lábai érjenek a vízbe mihamarabb. Szinte magam is beleborzongok, érzem azt a hideg, hűs közeget, amely szinte jeges folyamként öleli körbe a lábait. Apró, sötét kupac, ha nem figyeltem volna, hihetném egy hatalmas csomagnak, amelyet itt felejtett valaki, ha szinte nem látnám, hogy háta emelkedik ahogy levegőt vesz, élettelen szobor is lehetne. Talán ő volt az éjszakában a megfejthetetlen valami, amelyet távolról is érezni lehetett.
- El akarsz veszni a sötétben? – hangom halk, mégis eléri őt, mert akármeddig nézhetném, úgy látnám annak, ami. Háta íve, arcának sejtelme a csuklya takarásában. Talán menekül? Hallani, ahogy a csónak deszkái nyikordulnak, ahogy fordulok felé, de nem szállok ki. nem riasztom el, ha neki itt és erre van szüksége, ne én legyek az akadály.
- A hűs víz jó a gondolatokra – jegyzem meg, inkább magamnak, oldalamat döntöm a csónak peremének. Mintha itt sem lennék, pillantok félre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

A bál után Azt éreztem, muszáj megint lejönnöm a faluba. Szeretek társaságba járni, de ha utána nem vonulhatok vissza a csendbe, a nyugodt vizekre, akkor azt érzem, hogy túl vagyok töltve, és ha valaki hozzám ér, megrázom. Reggel, mikor próbáltam az összes kis porcikám összeszedni valahogy, fel-fel villantak képek. A tökfaragás, a puncs, amit követett még egy, aztán még egy...aztán  mint derült égből a csokieső, úgy villant fel előttem Róza arca, miután a szőke tova illant a tömegben, hogy a többieket örvendeztesse meg jelenlétével. Egészen furcsa látvány volt, mert az arca mintha ragyogni kezdett volna, ezt felülviselkedve pedig próbálta ennek az ellenkezőjét legesztikulálni. Szavaival a kettő között ingadozott, mint aki nem tudja eldönteni, mi a helyzet. Összezavart, mert attól a pillanattól fogva azt éreztem, talán én voltam túl nyers, túl bunkó, hogy ilyen egyenes és erős véleménnyel legyek valakiről, akit igazából nem ismerek. Aztóta is, ebben a pillanatban is azon filózok, én voltam -e tuskó. Vagy az egész utána következő kínos farigcsálás csak egy szerencsétlen eset következménye volt. A művházban a könyves sorok között ezen mélázva sétafikálok. Bár Szent Miklósról keresek legendákat a cikkemhez, és az órára Maleficium anyagot, agyam egyik kis sarkában ott icereg-ficereg a dolog. Talán egy pillanatra, persze csak egy egészen rövidke pillanatra, de még a féltkenység is elfogott. Mert Rózit legalább, ha ilyen fura módon, te kitüntette valaki a figyelmével. Míg engem tudod ki tüntet ki a figyelmével? A....ja nem. Senki.  Az esetek többségében ennek örülök, nem zavar, de van ez a pici kis százalék, amikor igenis, zavar. Nevem hallatán lezárom a témát, mert úgy tűnik nem hogy segítek megoldani magamnak a dolgaim, hanem egy borzalmas gondolatspirálba keveredek, és egyre erősebben kell kapaszkodnom, nehogy elnyeljen végül.
- Ööö..persze, jövök. Észre sem vettem, hogy vége a felolvasásnak, és a gyerekhadsereg megindult hazafelé. Egy órát keresek, a falakat pásztázom.
- Már ennyi az idő? Kezdem azt hinni, a könyvtárban máshogy jár az idő, mint odakint. Arcomon zavart mosoly fut végig, mert néha van olyan érzésem, főleg amikor nálam idősebbek lépnek az aurámba, hogy belelátnak a fejembe. Persze, tudom nem mindenki legilimentor, egyszerűen csak lányos zavaromban kiszolgáltatottnak érzem magam. A gondolataink végülis elég személyesek. Feltűrt pulcsiján szabadon látható tetoválását észreveszem. - Szép. Mutatok a szememmel a karjára, majd felkapok két babzsákot. - A baba-mama szobából hoztad őket? Tudom, hogy nem most találkozom vele először, elég sok szombatot itt töltök, de ami a neveket illeti....
- Odett ugye? És ennyi, amit igazából tudok róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Köszi.
Tényleg hálás vagyok neki, mondjuk jó, tény, hogy nem nagyon mernek nekem ellentmondani, főleg a kisebbek sem, lehet azért, mert elterjedt a kastélyban, hogy én is csak egy hisztériás ismert ember vagyok, akinek még a családneve is azt mutatja, hogy felette áll mindennek és mindenkinek. Pedig tökre nem, csak mivel nem állok le mindenkivel jópofizni, nem is tartozok bele a közönségkedvencek csoportjába. Meg hát van egy elméletem arról, hogy ellenszenves fejem van, de emiatt azok, akikkel le szoktam állni, ki szoktak röhögni. Pedig de, a szemeim túl közel ülnek egymáshoz, szóval hidd csak el, hogy nekem van igazam.
- Oh, köszi. Mostanában mintha allergiás lenne rám, folyamatosan viszket.
Pedig a ruháim sem újak, öblítőt sem cseréltem, és olyankor is szokott viszketni, amikor nem is ér ruhaneműhöz. Mintha tényleg nem akarna elviselni engem, pedig az az őszi depresszióm sincs meg annyira, sőt, mi több, egyenesen várom a karácsonyt meg a szilvesztert.
- Aham, onnan, lefelé segített két srác, de gondolom nem akarták megvárni, hogy újra megdolgoztassam őket.
Mert valljuk be hatalommal való visszaélést követtem el, ugyanis közöltem velük, amikor húzták a szájukat, hogy a polgármesterné kedvenc unokatestvére vagyok, szóval, ha nem akarják, hogy bemószeroljam őket, akkor segítenek. Aztán meg lehet, hogy nem is én vagyok a kedvenc, de a Lizi félék sosem adnak az ilyen egyenes kérdésekre egyenes választ, csak jönnek azzal, hogy "mindannyiótokban van valami különleges". Hányok az ilyen negédes kinyilatkoztatásoktól.
- Igen, Odett. Mondanám, hogy szólíts csak nem tudom én minek, az Odettet nem nagyon lehet becézni.
Zinának mondjuk sikerült Odie-nak hívni, de az meg az ő kiváltsága, szóval azt nem ajánlom fel másnak. Felkapva két babzsákot az emeletre indulok, megvárva a lányt, hogy jöjjön velem.
- És a korábbi kérdésedre a válasz, igen, a könyvtár egészen biztos, hogy meg van bűvölve. Amúgy minden oké? Láttam, hogy nagyon elvívódsz magadban, olyan furcsa fintorokat vágtál. Valami seggfej piszkál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Halkan kacarászok Lucas előadásán. Hiszem, hogy tényleg kitűnő mágus lehet belőle, még akkor is, ha a származásunk miatt sokan nem hiszik ezt el, sőt, még le is néznek minket miatta. Én azonban tényleg elhiszem, hogy mondjuk tizenöt év múlva, ha ismét találkozunk, akkor valamilyen úton-módon kiemelkedő lesz a rengeteg mágus név közül. - Ugyan már! Várj... mint abban a mugli filmben? - soha nem láttam, teljesen zavarba ejtőek azok a mozdulatok és képek, amiket abban a filmben csinálnak, de akaratlan kaptam el belőle részleteket, amikor még otthon volt lehetőségem tévét nézni és éppen játszották is valamelyik csatornán. Jaj, nem szeretnék erre gondolni, mert csak még jobban zavarba jövök. Nem tudom miért vagyok ilyen nyílt és őszinte Lucassal. Ha tehetem kerülöm a témát, nem szeretek arról beszélni, mégis kik hagytak el rövid időn belül. Észszerű indokot sem tudok felhozni arra, amiért elmondok neki egyáltalán annyit, hogy elvesztettem valakiket, mégis megtörténik, és apró megkönnyebbülés járja át minden porcikámat. Megkönnyebbültem, amiért kimondhattam már csak ennyit is hangosan, és megkönnyebbülök, amiért Lucas nem erőlteti a témát, annak ellenére sem, hogy én kimondom, nem szeretném elrontani a hangulatot. Lehet azért vagyok ennyire őszinte, mert ő is beszélt a múltjáról és kicsit megláthattam benne magamat? Szeretném azt hinni, hogy ha nem is emiatt, de megmarad az életemben. Jól esik úgy őszintének lenni valakivel, hogy nem kapok furcsa nézéseket mellé.
- Szerintem ötvözd a kettőt - mutatóujjamat emelem fel, mellé még komolyan bólogatok is meredten a tavat nézve. - Csak képzelj egy futurisztikus cowboy-t. Biztosan nem láttak még ahhoz hasonlót, így már csak ezzel is kitűnnél - halkan nevetek fel az elrugaszkodott ötlet miatt, és a legrosszabb, hogy remekül hangzik amúgy, de elképzelni sem tudom magam előtt, ahogy Lucas valami hasonló szerelésben flangál fel s alá. Ennek eredményeképpen lesz kicsit hangosabb a nevetésem, szám elé téve kezemet emelem kékjeimet Lucasra bocsánatkérően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem telt egy húsz perc azóta, hogy Elektra elhagyta az irodát, így kissé bosszúsan figyelek az ajtó felé, amikor az ismét nyílik. Feltételezhetném, hogy a nő hagyott itt valamit, de amit eddig láttam belőle, aligha enged meg magának ilyesfajta szétszórtságot. Barnáim villanak az ajtóra, majd a belépő fekete hajzuhatagra. Éppen szólalnék meg, hogy nagyon gyorsan takarodás van, mert dolgoznom kell, amikor a feketeséghez társul hang is. Arcomra kerül egy mosoly, majd intek neki, hogy foglaljon helyet, többre esélyem sincs, mivel a srác azonnal belevág a közepébe. Vele ellentétben én helyet foglalok, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat, tekintetemet le nem veszem az elém tolt aktáról, miközben hallgatom a fiút. Megemelkedik a szemöldököm, ahogy kiderül a részlet, mely szerint hiába a srácnál találták meg a drogot, nem ő vette. Akkor mégis…? Fel sem kell tennem a kérdést, mert jön a válasz pár másodperc múlva. Remek, két gyerek - ha nem több - van már a történetben. Ráncolom a szemöldökömet, fáradtan dörzsölöm meg a szemem, miközben halk nevetést engedek meg magamnak az elejtett megjegyzésre. Türelmesen várom meg, amíg befejezi, s míg Zalán ontja magából az információkat, amikért elküldtem, hátradőlök a széken, lehunyt szemekkel igyekszem minél előbb a helyükre rakni az apró darabokat.
- Lényegretörő - bólintok egyet még mindig lehunyt szemekkel. - Megmutattad a srácnak a férfi fényképét, akihez menni fogunk? - van személyleírásunk, de így sem tudjuk ki lehet az, mert nem az iskolába jár, annak közelében sem dolgozhat, hiszen egy, a kastélyban tanuló diák biztosan nevet is tudott volna mondani a külalak mellé. Sóhajom hangzik egyszerre fáradtnak és gondterheltnek, ahogy barnáim esnek a papírkupacra jobb könyököm mellett. - Ha az iskola melletti erdőben találkoztak, akkor csak olyan lehet, akinek kötöttsége van az iskolához. Senki nem jön el egy kis mágusvárosba drogot terjeszteni, amikor vannak nálunk jóval nagyobbak is. Valami kapcsolat van a terjesztő és az iskola között - de ha nem diák, ha nem itt dolgozó, akkor mégis milyen kapcsolat lehet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A bennem tomboló sötétség ellenére tartom magam a talajon, mert tudom, hogyha most engedek neki utat, akkor nincs esélyem visszatérni. Embert próbáló harc ez bennem, aminek normális esetben szó nélkül engednék, hogy tegyen azt, amit akar, most mégis küzdök éppen azért, hogy én tehessem meg azt, amit szeretnék. És őt szeretném. Minden porcikáját magaménak akarom tudni, ahogy bőrének illata kúszik be orromba, miközben lágy csókot lehelek kezére, ahogy rám pillant pirospozsgás arcával. Olyan elesett és ártatlan, szinte már szánalomra méltó, akit mindenképpen meg kell óvnom, és ha szükséges, akkor saját magamtól is. Biztos vagyok abban, hogy elsősorban kell saját magamtól megóvnom, hogy továbbra is ártatlan lehessen. Miért teszi ezt velem?
Elnézően mosolyogva pillantok le rá, összekulcsolt ujjainkat szedem szét, majd fél kézzel gombolom ki zakómat, hogy könnyed mozdulattal teríthessem azt hátára. - Nem bocsátanám meg magamnak, ha megfáznál - igazgatom meg a ráterített ruhadarabot, majd megemelkedett szemöldökkel, de töretlen mosolyogva követem szó nélkül, ahogy elkezd húzni. Nem tudom mi a terv, nem tudom mi járhat a fejében, hiszen megtiltottam mindegyiknek, hogy gondolatai között vájkáljanak, hiszen láthatóan veszélytelen rám, mégis most azt kívánom bárcsak beleláthatnék én magam. Láthatatlan rázom meg fejemet a gondolatra, felső ajkamat húzom fel, és nem érem fel ésszel mégis mit gondolok? A saját szabályaimat szegem meg, hogy neki jó legyen. Ilyen lenne a bennem tomboló sötétség mérhetetlen birtoklási vágya? Hogy lehetnék képes egyszerű halandóként ellenállni neki?
- Eszed ágában sincs elmondani hova megyünk, igaz? - kitartóan követem, ajkaimon tűnik fel a szemtelen mosoly, ahogy kékjeimet vezetem arcáról vissza az útra, abban reménykedve, hogy valami támpont alapján legalább sejtésem lehet arról, mégis merre tartunk. De nincs, és abban sem vagyok biztos, hogyha elém raknák, megragadnám, mert kellemes melegséggel tölti meg a szívemet az, hogy az ismeretlen felé tartok egy ismeretlennel. Egy olyan helyre, ahol nincsenek kötöttségeim, egy olyan személlyel, akinek nem tartozok semmivel.
Lehetek én is átlagos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Az szép lett volna! Ettől lett volna hangos az egész suli, sőt még az Edictumba is erről lehetett volna olvasni, hogy két elemi mágus összecsapott a fecsegős folyosón! Aztán persze jött volna a büntetés, hiszen tilos támadásra használni a mágiánkat a suliban. Sára még egész könnyen megúszta volna, hiszen ő még csak most kezdte a tanulmányait, és akaratlan dologról lett volna szó, de amennyiben én kicsit erélyesebben lépek fel vele szemben, na akkor megüthettem volna a bokámat rendesen. És valahol mélyen bennem motoszkál az, hogy ráengedjem a világ összes vizét. Hisz ő pyromágus!
- Akkor elég hamar összeszoktatok, legalábbis jónak tűnik az összhang – biccentek majd félrebillentett fejjel figyelem a rókát. Annyira picike még! Emlékszem amikor Beni volt ekkora. Jó most se valami hatalmas nagy jószág, akkora mint egy átlagos mugli házicica kölyök, de ennél sokkal kisebb volt. Azt meg tudom érteni teljesen, hogy a kis lény sokkal jobban tudja támogatni, sőt ösztönözni is mint akárki más. Hiszen pontosan ezért vannak.
Benito ismét kissé ingerültebbnek tűnik, én is összeszűkült szemmel figyelem ahogy változik a lány arckifejezése. Már nem annyira nyugodt, mint eddig volt, ez pedig veszélyes tud lenni. Alapjáraton is figyelni szoktam a beszélgetőtársaim rezdüléseire, de egy elemi mágussal szemben ez afféle kötelező önvédelmi dolog. Tenyerem nyirkossá válik, és egy vékony kis vízréteg vonja be azt. Nem akarok varázsolni, de legalább ennyit muszáj, hogy ne legyen bennem ez a szorító feszültség. Lehet, hogy nem bölcs dolog, hisz megrémülhet tőle Sári, felfoghatja afféle burkolt támadó szándéknak vagy akárminek.
- Én nem idomítottam úgy kifejezetten. Egyszerűen csak kiismertük egymást, és figyelmeztetem, hogy nincs szükségem a védelmére, vagy ilyesmi. Nem szoktam utasítgatni, nem is viselné el – annyira másak ezek az állatok! Nem ismerek ugyan más sárkányleopárdot, de mindegyik egy külön kis egyéniség, az egyik ilyen, a másik olyan. Az biztos, hogy a macskatermészet erősen felfedezhető, makacs, önálló, független egy lény. Flynn sokkal szófogadóbbnak tűnik. – Nem nevezném kifejezetten támadásnak, hiszen csak morogva, meg szőrborzolva beállt közém és az illető közé, aki szerinte veszélyes volt rám. De amúgy sem szoktam túl közel menni az emberekhez, úgyhogy ez nem volt olyan, amivel foglalkozni kellett volna. Milyen képességei vannak Flynnek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A Levita szurkolópáholya mögé kifeszített, a házunk jelképét ábrázoló ponyva alatt ülök egy laza, sötétszürke cargo nadrágban. Valószínűleg repülés lesz a vége, ehhez öltöztem. Kezd hűvös lenni, érződik, hogy jön a tél, de a fűtött páholyban elég egy pulóver. A házamét vettem fel, amelyiknek az elején kék háttéren egy L-betűn hever egy szfinx a farkát lóbálva.
A bokám összekulcsolva, a kezeim a térdeim között malmoznak. Hozhattam volna egy könyvet.
Egy ideig csak nézelődöm, aztán megragadja a tekintetemet a két piros pont, akik balra a levegőben gyakorlatoznak. Nem túl nagy érdeklődéssel figyelem őket, mivel nem sokat látok belőlük, de a maradékot elképzelem.
...Nem zavarom, zavarom, csak figyelem, Belefeledkezem, vele utazom, Nem sürgetem, nem várom, Nem bántom és nem sajnálom, Nem sajnáltatom magam, magam adom, Megadom, megadom, neki megadom magam... - motyogom, az egyik térdem a ritmust veri. Ezen a dalon dolgozom mostanában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Annyira szeretlek – nyomott kuncogva egy cuppanós puszit a göndör arcára. Olyan fesztelenül és könnyedén ejtette ki száján ezt a komoly súllyal bíró szót. Bele sem gondolt, hogy ez mekkora jelentőségű a számára, hiszen néhány alig egy évvel korábban még talán úgy gondolta, hogy sosem fogja tudni ezt a szót őszintén mondani bárkinek is.
Némi aggodalom suhant át az arcán, ahogy Zsombor arcáról eltűnt a féloldalas mosoly és sokkal komolyabb, vagyis inkább komorabb árnyalatot öltött. Nem tudta elképzelni, hogy mi lehet a probléma. Mármint olya hirtelen történ az egész, hogy egy kicsit kétségbeesett, hogy mit ronthatott el. Aggodalmas tekintettel fürkészte kedvese arcát, míg arra várt, hogy kinyögje végre min gondolkozott.
A nevetés majdnem kirobbant belőle, ahogy meghallotta a kérdést. Számára olyan nonszensz és elképzelhetetlen feltételezés volt, hogy komolyan nevethetnékje támadt, de magába fojtotta, mert nem akarta megbántani, vagy azt éreztetni, hogy nem veszi komolyan az aggályait.
- Nem, sosem jártunk együtt. Ő volt az első nagy szerelmem – tíz éves voltam – de ő… Szóval mi egy csapatban játszunk, ha érted hogy értem. – Igyekezett finoman a tudtára adni, hogy Alex inkább a fiúkra hajtott világ életében, mintsem a lányokra. Sári az egyik első volt, akinek felfedte ezt a titkát, hiszen tényleg nagyon komoly és mély bizalmi kapcsolat volt és van köztük a mai napig. Ha nem lett volna, akkor nem tudtak volna annyira jól együtt működni a színpadon, és szétesett volna az egész produkció. – Szóval féltékeny vagy? – heccelte vigyorogva. Sosem fordult még elő vele, hogy valaki annyira mély érzelmeket táplált volna irányába, hogy megjelenjen a féltékenység. Mert biztos volt benne, hogy ez csak az igazán mély érzések mellett léphetett fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Helyeslően bólogatok, hogy bizony, szerintem ez simán beválhat, de persze lehet, hogy nem lesz igazam. – Dehogyis, ha elszalad megeheti a fene, majd visszajön egyszer – vonom meg vállaimat. Elég sokat hajkurásztam már ma ahhoz, hogy ne legyen kedvem további terveket kiagyalni csak azért, hogy ő macskasága  nem hajlandó azt tenni, amit én szeretnék. Persze, akkor túl egyszerű lenne az életem, ha mindig minden úgy működne ezzel a döggel is, ahogy elterveztem. Így is, hálásnak kéne lennem, hogy egyáltalán van nekem.
- Ügyesen – kacsintok rá, mielőtt eltűnne a folyosón. Halkan közelebb araszolok a sarokhoz, és a fülemet hegyezve próbálom kitalálni, hogy hol tartunk a műveletben. Nehezemre esik megállni, hogy ne kuncogjak fel hangosan azon, hogy milyen kis édesen beszél ezzel az álszent macskával. Még hogy aranyos, mi? Jó, be kell ismernem, hogy elég szépen tud nézni, de azért na. Nem mindig olyan aranyos ám.
Néha kikémlelek, de csak óvatosan, hogy az állat ne lásson meg lehetőleg. Aztán meglátom Margaréta felém mutatott hüvelykujját, és lelkes vigyorral lépkedek közelebb, miközben a lány feláll kezében Matilddal és a szétzilált zoknimmal. – Egy istennő vagy – nyomok cuppanós puszit arcára hálám jeléül. Kicsit meggondolatlan mozdulat, de én igazából majdnem mindenkivel ilyen közvetlen vagyok. Fontos számomra, hogy éreztessem a barátaimmal, hogy szeretem őket, és mostantól Margaréta abszolút helyet kapott a barátlistámon. – Köszönöm – jut eszembe aztán, hogy kicsit egyértelműsíthetném is, hogy miért osztogatom itt a puszikat. Alaposan szemügyre veszem a zoknim, amennyiben a fekete gombóc nem tépi szét szegény lányt. Bár ahogy látom most már maga a megtestesült ártatlanság.
- Elinduljunk vissza a klubhelyiségbe? – vetem fel a nagyszerű ötletet, és ha igent mond, akkor végre kibővülve visszasétálunk a Navinébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Elgondolkodtam már rajta, hogy nekem is legyen tetoválásom, de ádegy, 15 vagyok, és drága édesanyám elájulna abban a szent pillanatban, ahogy meglátná, ádkettő, fogalmam sincs, mit szeretnék, és addig meg semmi értelme. Sem sima, sem bűbájos tetoválásra. Nem vagyok már az a típus, aki ellenszegül, ha csak nincs rá oka. Pedig kisgyerekkoromban! Simán mondogattam nyilvános helyen hogy kaki, kakifej, pedig tudtam, hogy nem szabad.  Hát igen, itt tartunk. A kakifej után egyenes lehetett volna az utam a tetkóig, vagy a kék hajhoz, de nem. Mindezek ellenére ilyen szabálykövető csitri lettem. Felcöccögök, aminek egy halk kuncogásban teljesedik ki.
- A mai srácok simán végignézik, ahogy a lányok cipekednek. Tétován vigyorgok, aztán elindulok Odett után a lépcsők felé a két babzsival. A vállamra raktam egyet-egyet, így kicsit könnyebb, mintha az ülemben vinném őket. Nem a legkönnyebbek, de épp jó erőben vagyok, a lépcső sem akkora akadály. Otthon is van hasonló fotel a szobámban, nagyon szeretem. Egyenletesen, de lassan, óvatosan haladok a lépcsőn, miközben a vállamon egyensúlyozok velük, nehogy leejtsem valamelyiket. - Odi, Odil, Odetta. Bocsi, hirtelen csak ezeket dobta ki az agyam. De az Odett jobb. Mondatom végére fel is érek a legfölső lépcsőfokra. Itt leteszem egy pillanatra őket. teszek két kört a karjaimmal, amik elgémberedtek, majd újból a vállamra kapom őket. Odett, Odett. A nevéről azonnal Odile jut az eszembe a hattyúk taváról. -Seggfej? Engem? Á, dehogy, szó sincs ilyesmiről. Legyintek könnyedén. Vagyis hát dehogynem, csak nem én vagyok az érintett. De nyilván nem akarom elmesélni a sztorit, a végén megint csak kellemetlen helyzetbe hozom magam, és ami még rosszabb, mást is. Gondolkodom, mit is mondjak. Mondjak -e egyáltalán bármit is. - Csak lehetséges, hogy szert tettem egy új érzésre. Puff, jaj, hát nem egészen ezt akartam mondani, de csak úgy kiszaladt. Amikor már a nyelvemen volt, igyekeztem visszahúzni, de csak riadtan néztem, ahogy megiramodik, és hangot öltve kibuggyan, és köszön. Jó, nem baj, valahogy mentjük még a helyzetet. - Félre ne értsd, nem olyan féltékenység...Nem, ez még mindig béna. Jaj, Liza..- Nem egy konkrét személyre. Inkább olyasvalami, mint például, valaki nyert egy versenyt, és te meg neg még a jelentkezésről is lecsúsztál. Végülis...igen. Ilyesmi. Lehet jönni a ez egy teljesen normális érzés, egy csomószor meg fogod még tapasztalni szöveggel. Ezekkel persze nicns is semmi bajom, azon kívül, hogy teljesen haszontalan mondatok. Ahogy ez végig fut a fejemben, talán már meg is bánom, hogy belekezdtem. Lehet, hogy va egy kevésbé jó oldalam, és ez nem tetszik. Mert új, és nem tudom, hogyan kell kezelnem, nehogy elszabaduljon. A vállamon a babzsik hirtelen sokkal nehezebbnek tűnnek, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Tényleg kiakadtam. S nem csak azért, mert alapvetően nem bírtam a bezártságot, de az is feszélyezett, hogy éppen azzal a lánnyal kerültem kelepcébe, akivel egyetlen másodpercig sem akartam egy levegőt szívni. Aki valamiért jobbnak bizonyult nálam, s akire ha rápillantottam, rossz érzés kerített hatalmába. Talán némi irigység, féltékenység, s düh járta át bensőmet. Harag, amiért létezett, s amiért elvette tőlem a szerelmet. Még ha ez nem is volt kimondva. Na persze, a gavallér uraság egy szóval sem mondta volna, hogy ki az a másik, akit szeret, de biztos voltam benne, hogy ez a fiatalabbik Drinóczi lány.
A gitár. Azonnal megakadt pillantásom a hangszeren, miközben ki is csúszott a számon olyan megjegyzés, minek talán nem kellett volna, de ki tudta volna leplezni az érzéseit egy ilyen feszült helyzetben. Jó, a gyakorlottabbak talán. Nekem viszont nem ment, mily kár. Pedig egy pillanat erejéig eszembe jutott a zene, az a sok próba Marcival, s az a néhány gitárlecke, amit akkor adott, ha már nagyon nem volt kedvem énekelni. Milyen remek hangja lehetett ennek a hangszernek, milyen jó lett volna végig pengetni a húrjain, valószínűleg az is megdobogtatta volna a szívem, de aztán jött ez a ...ez a boszorkány, aki lecsapott a nyakára, s annál fogva húzta magához, hisz az övé volt. - Ja, semmit. Szép gitár - tettem hozzá, s bár nem adtam neki magyarázatot, leplezni sem próbáltam a hozzáállásomat, felesleges erőfeszítés lett volna.
A fiúk vihogása, s az ajtóval vívott fölösleges küzdelem csak tetézte bennem a feszültséget, amik aztán szavak formájában törtek fel belőlem, s csattantak Babetten. Nem tudom, miért nem fékeztem meg magam, s miért fakadtam így ki, hisz alapvetően mindig kedves voltam másokkal. Most viszont képtelen voltam megfékezni a bennem tomboló indulatokat, melyek immár gúny formájában törtek utat maguknak.  Persze jött is rá a válasz, érettnek ható kioktatás kíséretében, amire jobb napokon egyetértően bólintottam volna, s valószínűleg elcsitulok, most viszont a szemöldökeim szökkentek feljebb, s haragosan villantak kékjeim a lányra. Kérdése egy pillanatra megzavart, azt hiszem némi szégyen kezdett munkálkodni bennem, s magamnak is feltehettem volna a kérdést, hogy mégis mi a fene ütött belém? Már-már bennem volt , hogy elnézést kérjek és tisztázzam vele a bennem kavargó érzéseket, ám meglátva arcán a fintort, s hallva bántó kérdését, sötét függöny borult az elmémre. Mint ahogy megindul a gőzmozdony, hangosan harsog, s hatalmas gőzfelleg tör belőle a magasba, olyan robajjal gyúlt lángra bennem a düh. Elveszítettem a józan eszem, Babett arcán mintha gúnyos vigyort láttam volna felcsillanni, pedig talán csak az elmém játszott velem. Szavai fájdalmasan hatoltak a lelkem mélyére, annyira rosszul esett a kérdése, hogy minden porcikámban megfeszültem a dühtől. - És téged nem bánt, hogy ilyen szemét vagy? Hogy merészelsz ilyet kérdezni?- nem bírtam tovább egy helyben maradni, sem frappánsan reagálni. Elpattant a húr, indulatosan léptem előrébb, s balommal elkapva a haját, rántottam rajta egyet. -Semmi közöd a kapcsolatunkhoz te aljas kígyó! Biztos tele tömted a fejét a rokonsággal, meg illegetted magad előtte! Ha nálam lenne a pálcám leátkoznám a fejed!- vicsorogtam arcába hangosan a szavakat, s jobbommal próbáltam lökni is rajta egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Hiába próbáltam szöget ütni a fába, az nem akart olyan könnyedén befurakodni az anyagba, mint ahogyan azt várná egy ács fia. Lehet, hogy varázslattal kellett volna próbálkoznom, sőt, így utólag bántam is, hogy odabent hagytam a pálcám, de még mindig nehéz volt hozzászoknom ahhoz, hogy nem kell lepleznem a varázsvilág létezését, s már nem muglik közt élek. Meg is fordult a fejemben, hogy ezúttal Merlinhez fohászkodjak, hátha magától is közelebb repítené a pálcámat, de bevallom, egész nap amiatt imádkoztam, hogy akadjon munkaerő, s legyen pár ember, aki segédkezne, hogy meg tudjam nyitni a helyet. Pechemre a háló is kiesett a kezeim közül, mikor már végre sikerült bevernem azt a szöget, de igyekeztem elnyomni magamban minden késztetést, ami esetleg káromkodásra sarkallt volna. Egy pap mutasson példát, amúgy sem voltam híve annak, hogy morgással oldjam meg a problémáimat. Egy kis fel-le létrázás meg nem árthat. Már épp megindultam volna lefelé, mikor feltűnt ott egy ácsorgó srác, aki mintha már az előbb is ott állt volna. Nem is értettem, hogy miért nem mozdult el azóta, de ha már itt állt, gondoltam rákérdezek, hátha a munka miatt érkezett.
- Még készül, el kéne némi segítség. Te az álláshirdetés miatt jöttél, vagy csak érdekel, mi lesz itt? Mert ha esetleg kéne munka, tudok adni - ha már odatévedt, lecsaptam a lehetőségre, ki tudja, talán még szerencsével járok. Közben nem tudtam figyelmen kívül hagyni a sálját, ami régi kedves emlékeket ébresztett bennem. - Nahát, Navine! Ki most a házvezető? - érdeklődtem kíváncsian, miközben leértem a létráról, s kezemet nyújtottam kézfogásra. - Nemes Balázs, a régi falatozó új tulajdonosa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Nagyon sajnálom, nem akartam összetörni - olyan aggodalmas arcot vágott szerencsétlen fiú, mintha valami szörnyűséget követett volna el, pedig csak egy palack jó minőségű bort sikerült összetörnie. Ez pedig még nem volt olyan nagy bűn, hogy emiatt fájjon a feje. Egyáltalán nem haragudtam rá, munka közben bármikor előfordulhatott efféle baleset, emlékszem, még anno én is összetörtem egy tányért, amikor újonc voltam a konyhában.
- Nincs semmi gond, oké? Menj nyugodtan haza, majd én összetakarítok - barátian vállon veregettem a srácot, majd előhúzva a pálcámat, elmormoltam a suvickus varázsigét, így pár pillanat alatt sikerült rendet varázsolnom a pult mögött. A srácon azért látszott az, hogy bánja a dolgot, első napján biztos nem akart ilyen szituációba kerülni, de efféle dolgok tényleg bármikor előfordulhattak. Miután végeztem a takarítással, visszamentem az irodába, hogy átnézzem a számlákat, ő meg vette a kabátját, s már ment is hazafelé. Izának épp csak biccentett az ajtóban, talán még vetett is a nőre egy pillantást, de aztán megindult hazafelé. Nekem meg maradtak azok a flancos számlák, pedig már éhes voltam, s össze is akartam ütni magamnak valami finomságot a konyhán. Még néhány számot akartam összeadni fejben, mikor valami neszre lettem figyelmes, s mintha valaki köszönt volna. Kilépve az irodámból, megpillantottam egy szőke hajú nőt, így megindultam, hogy megnézzem, ki érkezett ilyen késői órákban. - Miben segíthetek? - ha felém fordult, s végre megláttam őt, nagyon megörültem. - Nahát, kit sodort ide a szél? Csak nem az én drága Izámat? Szia! - nagyon megörültem a nőnek, tárt karokkal, széles mosollyal sétáltam oda hozzá, két nagy puszit is nyomtam az arcára, s meg is öleltem őt. - Azóta nem láttalak, hogy...- na igen, a nagybátyám temetése óta, ami nem most volt, hanem még hónapokkal korábban. Azok nem voltak túl jó percek, túl sokat akkor nem is tudtunk beszélgetni egymással, most viszont nagyon megörültem annak, hogy újra láthatom őt. - Gyere, dobd le magad! Segítek - ha engedte, lesegítettem a kabátját, s az egyik bokszhoz tereltem. - Mivel kínálhatlak meg? Egy italt? Szereted a nagyon finom borokat? Van egy igazi francia különlegesség! Vagy éhes vagy? Épp most akartam valamit összeütni a konyhán - azt se tudtam hirtelen, hogyan is vendégeljem meg őt, de tényleg örültem a jelenlétének, hiányzott már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A nyitásra sikerült találnom néhány lelkes dolgozót, azonban még mindig akadt hely, s persze munka is, ami egy ilyen nagy étteremmel járt. Ráadásul az egyik lelkes pályázó vissza is lépett, így valóban akadt hely, de szerencsére volt még egy-két jelölt, akikkel bagolyban tartottam a kapcsolatot. Közülük az egyik leányzó igen lelkesnek tűnt, tetszett az a néhány sor, amit magáról írt, így küldtem is egy válaszbaglyot, melyben kértem, hogy jöjjön be hozzám. Az óra közben telt, rengeteg papírmunka várt rám, így nem is nagyon figyeltem, hogy kik jöttek-mentek, csak akkor kaptam fel a fejem, amikor az egyik ifjú kollegina jelezte, hogy egy hölgyemény odakint ácsorog, s engem keres. A szemöldököm egy kicsit a magasba emelkedett, volt egy olyan rossz érzésem, hogy talán a húgom kavarodhatott ide, már előre féltem attól, hogy majd problémát okoz, hisz az utóbbi időben igen labilis volt, soha nem lehetett tudni, hogyan fog viselkedni. A gondterheltség ki is ült az arcomra, így indultam meg kifelé, már előre felkészülve arra, hogy újra elbeszélgethetek vele, ő meg újra semmibe veszi a szavaimat, hisztizik egy sort, s magamra hagy. Végül azonban megláttam a leányzót, aki nem a húgom volt, hanem egy igen dekoratívan felöltözött fiatal hölgyemény.
- Üdvözlöm, Nemes Balázs vagyok, az étterem tulajdonosa. Miben segíthetek? - kedves mosollyal nyújtottam felé a kezem, nem tudtam, hogy egy vendég érkezett, netán egy érdeklődő, aki szeretné kibérelni a helyet, vagy esetleg az a hölgy, akit a mai interjúra vártam. Utóbbinak örültem volna, mert így ránézésre is tökéletes pincérnő vált volna belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Mindig azt mondom, hogy a teszetosza embereknél csak a teszetosza férfiak tudnak jobban felbosszantani. És ezek után az aranyvérű családokban mást se hallasz, mint, hogy menj hozzá egy férfihoz, nem kell, hogy legyen eszed.
A kivétel - aki ugyebár én vagyok - erősíti a szabályt. Mivel a kór miatt nem lehet gyerekem, nem tudom fenntartani a nemes és nagy múlttal bíró Odry és Angyal családokat, sem a Volkov dinasztiát, ha már itt tartunk. Pedig szerintem a családom, bár ők sosem vallanák be, örülnek, hogy olyan ember mellett kötöttem ki, aki megfelel az elvárásoknak. Csak esetünkben a gyümölcsöző családegyesítés marad el. Miközben haladunk felfelé, és ahogy kimondom a gondolatomat a teszetoszaságról, még a szemeimet is megforgatom kissé. Szörnyű, hogy milyen világban élünk. Amúgy az, hogy a férfi egyedek ennyire elnőiesedtek, szerintem nagyon nem egészséges, és ha most kéne magam mellé találnom valakit... nos, azt hiszem, leszbikus lennék. De szerencsére a probléma ugyebár nem fenyeget.
- Uhm, igen, mindenképpen. Szerintem, amikor a szüleim nevet választottak, akkor nem gondoltak bele abba, hogy lehetne valami szelídebbet is.
A hattyúk tava amúgy találó, mert tényleg onnan kaptam a nevem, míg az Abigél a Bibliából választott, és bár mélyen hiszek Istenben és keresztény tanok valóságosságában, mégsem szoktam annyira az Abigélt használni. Azt nem tiltom meg, hogy egyesek ne így hívjanak, csak nem adom meg opciónak, hogy ilyen is van. Nem tudom, hogy miért nem, még becézhető is. Érdeklődve pillantok felé, hogy ha szeretné, akkor mondja el nyugodtan, hogy mi bántja, kivételesen - szerintem - egész jó hangulatban vagyok. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de ezek a felolvasások, meg az apró emberi lények nagyon fel tudnak dobni. Alig várom, hogy a családban valakinek gyereke szülessen, hogy aztán egész nap pesztrálgathassam.
- Nem érezted még korábban ezt az érzést? Hm... azt kell hogy mondjam, elég jó gyerekkorod volt akkor. Egyke vagy vagy a testvéreid és közted nagy a korkülönbség?
Valamelyiknek a kettő közül igaznak kell lennie, mert akik közel egymáshoz születnek, érzik ezt az érzést. Már csak az új gyerek ténye is valami olyan, ami azt eredményezi a meglévőben, hogy most valamiről le fog maradni, ami a következőnek megadatik, és valljuk be, ez így is szokott lenni.
- Szóval, hogy mondjuk egy barátodnak előbb van meg valami, mint neked? Mondjuk egy kiváló bájitaltanból?
Mert az eléggé ilyen magas szintű tudomány, és mivel ismerem ezer éve az új bájitaltanárt - meglepetés, évek óta a főzetén élek -, tudom, hogy nála nem egyszerű jót alkotni, mert magasak az elvárásai. Kis Felagund2.0.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

pár pillanatig értetlenül néztem rá, majd leesett.-basszuuus!-mondtam halkan. A nő nem nekem szánta azt a "héló"-t...hanem a kutyájának...csak én lehetek ilyen szerencsétlen? Áhh...simán.A kutya(aki nem mellesleg még mindig a bokámra volt tapadva) amúgy nagyon kedvesnek-és bokaszeretőnek- tűnik. A nő látszólag még nem teljesen értette, persze meg is értem...hihi. Ezután az óriási égés után még egyszer tudatosították bennem, hogy ezt nem nekem mondták...na mindegy. -ohh...oké-mondtam zavartan,majd megint a bokámat nyalogató kutyára lestem.Bociszemekkel nézett vissza rám, majd...majd újra nekilátott a bokámnak. Nincs mese, ez a kutya beleszeretett a bokámba...miközben ilyen magasröptű gondolataimba merültem, nem is vettem észre hogy a nő egy törlőkendőt nyújtott át nekem. Gyorsan elvettem és meg is köszöntem.-kö-ö-szi--mondtam kissé(jó nagyon) szaggatottan, s miközben próbáltam visszahúzni a bokámat, a nő meg a kutyáját a helyére,sikerült is megtörölnöm.-Egyébként Ágas Tamara vagyok...és te?-jaj...elküldtem tegezőbe...remélem ezért nem haragszik meg...jaj

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Már teljesen lehűlt a levegő, mire Hunorral sikerült találnunk egy mindkettőnknek szabad délutánt. Tehát, az időjárás megkövetelte a meleg öltözetet. Testhezálló, de vastag anyagú holmimban lépek ki a kastély kapuján és kocogok a nyilvános pályához. Egyre szaporább lépteim közben lófarokba fogom hosszú hajamat, a praktikusság kedvéért. Világos tincseit egészen messziről meglátom a sötétkék háttér előtt. A szurkolópáholyhoz érve lassulnak lépteim, majd óvatosan közeledek a fiúhoz. Igyekszem nem nagy neszt csapni, hogy egy váratlan pillanatban toppanjak mellé – Nem hangzik rosszul – mosolygok le háztársamra, és közben befordulok vele szembe. – Régóta ücsörögsz kint? - kérdésem közben hunyorogva hátra tekintek a két repkedő emberre. Nem ismerem fel őket, de mintha a nap küszködne arra a szürke felhők mögött. Szabadon maradt ujjaimra lehúzom a meleg anyagot és úgy pislogok vissza Hunorra.