Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Hogy jobb, vagy nem jobb program egy kerge macskát kergetni a folyosón lézengésnél az már egyéni vélemény, de örülök, ha szórakoztató társaságot nyújtok számára és megmentem egy dögunalmas délutántól.
Fintorogva szedem szét a nyálgombócot, hogy alaposabb vizsgálatnak vethessem alá. Így egyelőre nem tudom megítélni, hogy vajon miféle sérüléseket szenvedett el. Széles vigyor költözik arcomra, mikor azt mondja, hogyha kilyukadt, akkor vesz nekem újat. Azt hiszem, jobban járnék egy ilyen üzlettel, mert így kapnék egy tök új és biztosan nagyon cuki zoknit ehelyett az agyonhasznált darab helyett. Forgatom össze-vissza, minden irányból meglesem, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy bármi maradandó kért szerzett volna. - Jó hír a pénztárcádnak, a zoknim megúszta egyben a kis kirándulást - nevetek rá a lilahajúra.
A zsákmányt zsebre teszem, hogy aztán a megérzéseimre hallgatva tovább sétáljak a folyosókon. Nem is tudom, mit keresek, talán fekete szőrszálakat, esetleg karmolásnyomokat szegény pórul járt diákokon, vagy bármit, ami segít igazából. - Neked van állatod? - kérdezek rá, csak hogy ne kínos csöndben sétáljunk egymás mellett. Meg amúgy érdekel is, hogy van-e valamiféle saját tapasztalata a kiskedvencekkel. Mert ha neki is van valamiféle kedvence, akkor esetleg összeereszthetnénk őket játszani néha, vagy ilyesmi. Szívesen találkoznék vele máskor is. Jó, ez úgy hangzott mintha tetszene nekem, mármint aranyos lány, de még nem vagyok túl azon, szóval eszembe sem jutna, hogy úgy nézzek egy lányra.
Elmélázásom közepette felbukkan előttem egy fekete szőrfolt. Igen, ez ő lesz, megismerem a csámpázását! Akkor lendülettel vetődöm rá, mint kviddics sztár a kvaffra, de Matild ügyesebb nálam, és elszalad. Hangosat koppanok a kövön, míg az a dög tovább szalad a másik bűnjellel a szájában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

egy laza hétfő délelőtt

Eléggé szokatlan, hogy ilyenkor dolgozom. Hétfőn, délelőtt. Alapképzésesként esélytelen lett volna, hogy ilyenkor műszakot vállaljak, jobbára minden második hétköznap délután, illetve a hétvégék voltak a megoldhatóak. De most csak délután lesz órám, és ugyan mivel is üthetném el az időt, mint munkával. Jó, nyilván ki tudnék én találni más elfoglaltságot is, de a lakbérre való nem gyűlik össze magától, úgyhogy ez van.
Egyelőre még nem vagyok biztos abban, hogy szeretem a délelőtti műszakot, nagyon nagy a pangás. Mondhatni unatkozom és egymás után nyomom el az ásításokat. Lehet, hogy okosabb lett volna inkább alvással elütni az időt. Ismét végigpásztázom a vendégeket, hátha valakinek szüksége van valamire és csinálhatok végre valamit. Ők nem igényelnek semmit sem, viszont nyílik az ajtó és érkezik valaki. Reménykedve figyelem, ahogy elhalad a „veszélyes zóna” mellett. Most ezzel a névvel illetem a pultot. Ugyanis aki oda megy, az csak elvitelre kér valamit, szóval unatkozhatnék tovább. De nem! Hála az égnek! A szokatlan öltözéket viselő fiú az egyik asztalhoz igyekszik, én pedig alig bírom kivárni hogy leüljön, és elteljen az a kis idő, amit illendő adni egy vendégnek.
Nagy mosollyal az arcomon közeledek felé, ami egyrészt úgymond munkahelyi kötelességem is, másrészt viszont most aztán tényleg nagyon örülök neki. Csupán egy kicsit szalad fel a szemöldököm, amikor észreveszem a gitárt az ölében. Mármint az rendben van, hogy félti meg szereti a hangszert, de … nem tart attól, hogy véletlenül leönti vagy leeszi? Furcsa. No mindegy, ő tudja.
- Jó napot! – köszönök rá vidáman miközben leteszem elé az étlapunkat. – Hozhatok valamit inni? –  a szokásos körök, vendég bejön, leül, étlapot megkapja, rendel valamit inni, végignézi, hogy mit szeretne, addig én innit hozok, leadja a pizzarendelést, biztosítom róla, hogy nemsokára megkapja, nyugisan eliszogatja az italt és tényleg tök hamar visszatérek a pizzával, amit megeszik én meg vagy kiszolgálok másokat, vagy csak várom hogy végezzen és elvihessem a dolgokat, meg fizessen. A szokásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Furcsa volt úgy tenni a végzős bál után, mintha semmi sem történt volna, de végülis úgy váltak el az este végén, hogy aznap már őszintén tudott mosolyogni rá. Külön öröm volt számára, hogy az anyja képes volt túltenni magát minden ellenérzésén és magához képest tök normálisan viszonyult mindkettejükhöz. Az meg még nagyobb boldogságot jelentett, hogy hamar kettesben is hagyta őket. Nem hiányzott, hogy rájuk tapadva ellenőrizze minden lépésüket. Simán kinézte volna belőle, és tudta jól, hogy most is figyeli őket valahonnan de így még mindig kevésbé frusztrálta a tudat, mintha valóban ott állt volna felette.
- Hát ezzel nem vagy egyedül - csóválta meg fejét mosolyogva. Csak míg Zsombor inkább kívülállónak érezhette magát, ő úgy érezte, mintha hosszú évek után ismét hazatért volna. A sok arisztokratikus ábrázatú ember között itt-ott felbukkant néhány ismerős arc, volt tanárai, növendéktársai. Gyakorlatilag itt töltötte a fél gyerekkorát ezek között az emberek között, ezt a nyelvet beszélve, azt csinálva, amit a legjobban szeretett a világon.
- Annyira külföldinek nézel ki, hogy ettől tényleg nem kell aggódnod - igazgatta meg vigyorogva a fiú zakóját. Természetesen csak viccelt, épp olyan jól festett mint bárki más körülöttük. Sőt, igazság szerint a lánynak sokkal jobban tetszett mint akárki más, de ezt nem tervezte a fiú orrára kötni. - Nem is tudom, igazából inkább csak érted izgulok - vallotta meg őszintén. Mert egyébként egyáltalán nem volt benne semmiféle izgalom, csak az, hogy a fiú először látja majd úgy igazán táncolni.
A nagy beszélgetésben észre sem vette, hogy valaki egyértelműen megközelítette valaki, csak mikor megérezte a kezét a vállán. Riadtan fordult hátra, hogy mégis ki az és mit akar tőle, ám ő maga sem számított arra, hogy Alexanderrel fogja szembetalálni magát. Szó szerint a nyakába ugrott, szegény fiú alig tudott utána kapni, hogy ne boruljanak fel mindketten.
- Alexander! Ich habe dich lange nicht gesehen. Warum bist du hier? Es ist nicht wichtig.Régen láttalak. Miért vagy itt? Nem is fotnos - magyarázta lelkesen míg lekászálódott a fiú öléből. - Er ist mein Freund, ZsomborŐ a barátom, Zsombor ő pedig Alexander. Vele táncoltam közel tíz évig - mutatta be őket gyorsan egymásnak. Fel sem merült benne, hogy a göndörben milyen érzelmeket fog kiváltani ez a heves reakció, de nem gondolkodott, mielőtt cselekedett volna. Csak szerette volna, ha megismerik egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A fehéregyensúly nem volt jó, a háttérből illett volna kivenni a berepülő madarat. Mondja ő, és hozzáteszi még, hogy: "így csak Várakozáson Felülit tudok adni, kedves Zétény". Egy, kedves neked a feldugott sün, kettő a madár SZÁNDÉKOSAN volt benne hagyva. Persze, ő tudja, hogy a kép koncepciója így megtörik, hogy a csuklóját törné el az én Yat Chi Kuen-em. De mivel már apa vagyok, mégis kedvesen kell viselkednem, nem hozhatok szégyent Natie-re. Legalábbis Nadia szerint, akinek egyelőre élvezem a bizalmát a lányunk felé. Hülye egy helyzet, de már túlbeszéltük, túltárgyaltuk és már csak a jövőbe tekintünk. Az, hogy Sarah meg nem jött el a randira, valami béna dologra hivatkozva, nem segít a mostani komor hangulatomon. Lehet, hogy beugrok Natiehoz délután, hogy legalább elbohóckodjak a kisasszonnyal, vele mindig öröm az élet. Főleg, ha a nagyit egy kicsit megviccelhetjük. Szívesen teszem, öcsém. De ahhoz le kell nyugodnom jobban, mert jelenleg bárkit meg tudnék büntetni, hogy finoman mondjam. De szívesen odeébtessékelek pár gólyát, vagy nagyobbat is, ha éppen belém szeretne valaki állni. Lehet, hogy jól is esne egy kis feszültséglevezetés, ha már a professzoron nem tudtam ezt megtenni. Helyesbítek, nem akartam megtenni. Így is felbuktatok egy gondolataiba elmerülő fiatalabb diákot, aki miután felkiált, mérges arccal fordul felém. Én pedig várom, hogy mit reagál. De végül nem csinál semmit, csak motyog valamit az orra alatt a rellonosokról, és odébb áll. Kár. Le kell egy kicsit higgadnom, szóval megrendelem azt a könyvet a mágusnetről, amit a múltkor kinéztem magamnak, és a társalgóban ehhez pont jó lesz a kedvenc fotelem. Most nem annyira nyugis a helyiség, de azért elviselhető. Elindulok a sarkom felé, de egy ismeretlen csajszi már odaült, és nekem nincs kedvem a mellette lévő ülőhelyekre odaülni. Odasétáléok hozzá, és nézem egy kicsit magamnak, szerintem őt már nem tudom megfegyelmezni a jelvényemmel, így egyszerűsítek.
- Cső, átülnél a helyemről, szükségem van rá - még hozzá sem tettem, hogy öcsém, így mega-ultra-kedves voltam a körülményekhez képest a csajjal. Nem is igazán nézem meg magamnak, csak várom, hogy elhordja az irháját. - De most komolyan, nem akarlak odébtenni, mert kedves vagyok - még egy mosolyt is megengedek magamnak, hogy megtapasztalhassa a Zétény-féle kegyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Egyenletesen lélegezve koncentrálok a futás monoton ritmusára, de közben a gondolataim szokás szerint vadul cikáznak. Főként a mestertanonci évem szokatlan órarendjén. Hétfőn délelőtt nincs órám például, most ugyan elvileg lenne, de még szervezés alatt van a dolog, úgyhogy megint rám szabadult egy kis szabadidő. Amit igencsak jól használok ki: egy kis futással ebben az őszies hűvös időben az emberektől félreeső helyek felé igyekezve.  Egyre közelebb és közelebb kerülök az erdőhöz, ahova nem szándékosan vezet az utam, viszont be a fák közé már igen. Az avar nedves illata, a barnás, sárgás, pirosas lombú fák szinte hívogatnak, teljes zavartalanságot és nyugalmat ígérnek. Lehet, hogy félnem kellene, hiszen éppen egy erdőben futok, ahol ki tudja milyen lények tanyáznak, de mégsem teszem.
Még akkor sem, amikor egy fehér akármit veszek észre egy bokor közelében heverni. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy más irányba haladok tovább, de aztán elvetem az ötletet. Nem tűnik veszélyesnek. Nem tűnik idevalónak. Lassítok, nehogy a frászt hozzam rá, a kis szőrgombolyagra. Aztán egy pillanatra megtorpanok, összeráncolom a homlokom és óvatosan közelebb sétálok. Egy cica. Egy cuki fehér cica. Különös. Miért fekszik így az oldalán, miért kapkodja a levegőt?
- Hát te? – suttogom el a kérdést, mintha tudna rá felelni. Meg ugyan nem szólal, de nyávogásra nyitja a száját. Fájdalmas nyávogásra. Már egész közel vagyok hozzá, leguggolok és lassan felé nyújtom a kezemet. Dorombolni kezd ahogy megsimogatom a buksiját. Eléggé furcsán tartja a lábacskáit, de nem merem végigtaperolni, hogy megtudjam melyikkel és mi gond lehet. – Gyere picim, elviszlek valahova, meggyógyulsz – magyarázom neki miközben óvatosan felemelem a földről. Eddig oké, de mégsem hoppanálhatok el vele a dokihoz, ki tudja hogy viselné szegényke, szóval akkor gyalog megyünk vissza. Meg is fordulok és teszek egy lépést, amikor megzörren az avar és mindenfelől macskák száguldoznak felém. A fekete bevágódik elém hangosan nyávogva, megállásra késztetve minket. A szürke dörgölőzni kezd, a vörös meg előrohan jobbra majd visszafut, majd előre és vissza.
- A tesóid, mi? És arrafelé laktok? – kérdezem a fehérségtől, hálás dorombolást kapva válaszul. – Oké, akkor irány arra – egyezem bele és követni kezdem a vörös cicát. Totál hülye vagyok az erdő közepén egy sérült macskával társalgok, majd követni kezdek még hármat ki tudja hova. De ők tudják, pillanatnyi hezitálás nélkül vezetnek engem egy ház felé. Mert igen, már látom a házat. Nem is tudtam, hogy van itt benn egy ház. De miért is ne lehetne? Tök jó lehet ennyire távol lenni a város zajától. Azt sem tudom, hogy kié ez a régies ház, de nem is igazán érdekel jelenleg. Felőlem akár maga Merlin is lehet a tulajdonos, vagy a vasorrú bába tök mindegy. Csak tudjon segíteni a cicán. Aggódom érte, egyre zihálóbb a lélegzetvétele. Határozott léptekkel sétálok fel a verandára, ügyetlen mozdulattal kiszabadítom az egyik kezem a cica alól és erőteljesen, határozottan – az erdő csendje után bántóan hangosnak tűnően – bekopogok. Légyszi-légyszi akárki is lakj itt legyél itthon és segíts!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Polli észrevesz, de láthatóan nem olvasta az újságot.
- Nem vajas - csóválom a fejem bágyadtan.
Még a levegőben van a kanalam, de már nincs semmi rajta. Akkor veszem észre, hogy a tartalma az asztalra és a gatyámra került. A kanál a tányérban landol.
- A fene - felállok, hogy lesöprögethessem a fekete farmerról a szemeket.
Fel kell mennem átöltözni óra előtt. Pedig marhára sok idő olykor megtalálni azt a ruhát, amiben jól érzem magam, és ma...
- Ne már!
Még az asztallapról is összesimogatom kedvenc reggelim maradékát, a markomba veszem, majd a tányéromba szórom azt, mielőtt belekezdenék.
- Te figyu... - hívom fel újra Polli figyelmét. - Emlékszel az amortentiás órára bájitaltanon...?
Biztosan emlékszik, nem volt két hete.
- Nem ittál belőle, gondolom? - kérdezek rá gyanakodva.
Magyarázatképpen megfordítom az újságot, és átnyúlok vele a mellettem ülő tányérja előtt, hogy az eridonos elé csúsztathassam.
Kicsit megemelkedem az ülésben, hogy megkopogtathassam az ominózus bekezdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Sosem gondoltam volna, hogy valaki kitart mellettem ilyen sokáig a különös természetem miatt, de Somában valódi társra leltem. Nem csupán egy pár voltunk, hanem emellett a legjobb barátok, cinkosok, lelki társak is. Kár, hogy így kellett végződnie a dolognak, de sajnos az élet közbeszólt, és nem tudtunk ez ellen semmit se tenni. Ha tovább húztuk volna valamilyen formában a dolgot, akkor mindketten jobban megsínylettük volna az egészet. Minden lehetőséget átgondoltunk, de végül nem jutottunk dűlőre, így jobbnak láttuk, ha inkább véget vetünk a kapcsolatunknak, és boldog emlékeket hagyunk egymásnak hátra... aztán, ki tudja, mit tartogat még számunkra a jövő, talán újra összehoz minket. Sosem lehet tudni...
- Igen, igazad van, jobb, mintha azért lett volna vége az egésznek, mert rám un vagy egy harmadik fél tolakodik be a kapcsolatunkba - mondtam Bencének szomorúan, ebben azonban nagyon is igaza volt, jobb, hogy így ért véget a köztünk lévő viszony, nem pedig csúnyán.
- Engem ide köt minden, a saját jövőmre is gondolnom kell, plusz szeretném itt befejezni a tanulmányaimat. És nem mellesleg itt vannak a barátaim is, a családom pedig semmiről sem tud. Már minden esetleges megoldást átgondoltunk, de egyik sem tűnt nyerőnek... hát ilyen az élet - feleltem a barátomnak komoran. Jól esett a jelenléte, örültem, hogy kibeszélhettem magamból, ami bántott, és azzal is tisztában voltam, hogy rá mindig számíthattam, ő mindig megértett.
- Mondd, csak, te hogy tudtál megbirkózni a fájdalommal, miután véget ért a kapcsolatotok Masával? - nem akartam a srácot kellemetlen helyzetbe hozni, de kíváncsi voltam, hogyan sikerült átvészelnie a dolgot, ugyanis minden tanács jól jött ebben a nehéz időszakban.
- Egy ital most jól esne - helyeseltem, ugyanis szerettem volna valahogy túllendíteni magam a nehézségeken, és kicsit kikapcsolni az agyamat, hogy ne folyton a balul elsült szituáción járjon az eszem.
- De te fizetsz! Na, merre menjünk? - néztem rá pimaszul egy halovány mosoly kíséretében. Már csak az volt a kérdés, hogy hol fogyasszuk el azt az italt. A faluban viszonylag megvolt mindennek a helye, így korlátozottak voltak a lehetőségeink is, hogy hol igyunk. Reméltem, hogy sikerül egy kis időre kikapcsolnom, és az is nagy segítség volt, hogy volt kihez beszélnem, hogy kissé elterelhessem a gondolataimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Szuper! Melyik a kedvenc pezsgőd, ha esetleg azt szeretnél? Vagy koccintsunk akkor forralt borral? Az úgyis karácsonyi, téli ital. Csak, hogy tudjam, mit vásároljak. Én személy szerint nem vagyok válogatós, szóval jöhet bármilyen. Csak a Süsüt és a Koccintóst hagyjuk ki a kínálatból, ha lehet - feleltem mókásan a fiúnak. Nagyon örültem, hogy benne volt a dologban, így máris nem éreztem magam annyira egyedül a szeretet ünnepén, hiszen volt kivel koccintanom.
- Ugyan, ez így van, ezt gondolom. Ismersz már annyira, hogy kimondom, amire gondolok, nem szoktam kertelni - mosolyogtam rá vidáman. Ez az adott időszak remek alkalom volt arra, hogy jobban megismerjem őt, ráadásul még a dolgunk végeztével is megmaradt a barátságunk, ami nagy szó volt ebben a világban. Úgy gondoltam, hogy a fiúra bármikor támaszkodhatok, illetve én is segítő kezet nyújtanék neki bármikor, amikor csak szüksége van rá. És ez így volt helyes...
- Örülök, hogy ezt gondolod és köszönöm a támogatásod - hálálkodtam vidoran Nathaniel-nek. Még én sem tudtam, mit tartogat számomra a jövő, de bíztam benne, hogy legalább a fényképészet terén nagyot tudok majd alkotni. Kevés ember foglalkozhatott azzal, ami érdekelte, reméltem, hogy nekem az lehet majd a fő foglalkozásom, ami kikapcsol és boldoggá tesz. A fikcióm elmondása, azaz a világ "megváltása" úgy tűnt, hogy a barátomnak is az ínyére volt, ez pedig ugyancsak rendkívül jól esett a lelkemnek, legalább volt egy olyan ember a Földön, aki hitt bennem, és megbízott bennem.
- Nos, elsősorban imádok főzni, bármikor a vendégem lehetsz egy remek "házi kosztra". Ezen kívül a kedvenc helyem a faluban a Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Ott nagyon finom főfogások vannak, jó áron lehet étkezni, az ételek kifogástalanok, ráadásul a választékra sem lehet panasz - válaszoltam Nathaniel-nek lelkesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

"Eltelt." Hangjából érzek valami furát. Amikor az ember nem szeretne róla az adott pillanatban beszélni, met kellemetlen. Ugyan érdekel, mi történt, de én sem szeretném feszegetni, az emberek egyre többen vannak. Aztán kicsit jobban kifejti, épp annyira, mint amikor valaki elolvassa az előszót. Én figyelek, és csak bólintok. -Értem. A lovashintós dolgot viccesnek találom, és jót derülök rajta. Elképzelem ahogy Rózi ül egy olyan vicces cilinder féleségben, szájában pipa.Valahogy így. És mire szeretnéd költeni a zsebpénzed? Bocsánat, nem vagyok otthon az elektronikában. Mennibe kerül egy laptop?Ahogy felteszem Rózinak a kérdést, kicsit elkap a pír. Használtam már laptopot,bár nekünk otthon nincs, de mivel otthon nincs, az áráról sajnos a legkisebb fogalmam sincs. Nem szeretek tudatlannak tűnni, butánal meg még úgyse, de mivel ezen a téren tudásom erősen foghíjas, kicsit belepirulok. Már éppen kezdenék újból felszabadulni, arcom visszanyeri a szokásos sápadságát, de megkérdezi, ki az illető, amitől arcom teljesen pipacs színűre vált. Tegnap is látta, magas, nem csúnya. - Igen, magas. Ezalatt vörös képemmel a maradék jó nagydarab gofrit egy az egybe betolom az acomba, hogy ne kelljen megszólalnom. Két pofazacskóm teljesen megtelik, és próbálok szorgalmasan rágni, nehogy megfulladjak itt a nagy publikum előtt. Már látom is a képet, amint kérdezik, hogy halt meg a szegény pára. Róza könnyeivel küszökdve meséli, hogy hát beszélgettünk, aztán bevette a szájába az egész gofrit, arca elvörösödött, és hát... olyan gyorsan történt minden...A falatot végül sikerül megrágnom, és egy nagy nyelés után csak bárgyúan mosolygok.
-Mi? beszélgetni? áhh, neeeeem, hát nem is olyan fontos, tudod, csak egy srác.  Aztán erőt veszek magamon.
- Na jó, nem lenne rossz, ha jóban lennénk, kedves srácnak tűnik. Egyébként meg  vagyok az a szerelmes típus. Itt valóban igazat mondtam, mert tényleg nem vagyok az. Ezért is kezem ilyen furcsán a dolgot, mert az ilyefajta érzések eddig elkerültek.
Mikor a tantárygak felál kérdezem, azonnal sorolni kezdi őket, amit én csak tágra nyílt szemekkel hallgatok. Számolok. ez 15 tantárgy.
-Húha, te aztán ott vagy a szeren. Én csak 9-et vettem fel, de mindegyiket tökéletesre szeretném megcsinálni. A bájitaltant először el akartam hagyni, de aztán....Hunor valahogy meggyőzött. Elültette a fülembe, hogy a kezdeti bökkenők utén jobban fog menni, így mégis felvettem. Így aztán felvettem a.....bájitaltant, bűbájtant, átváltoztatástant, LLG-t, aztán van a...mágiatörténet, mugliismeret természetesen, káros szerek ismerete, okkultizmus, Legilimencia nekem is.
Ahogy sorolom Rózinak, végülis most is azt érzem, hogy az idénre ennyi elég. Nem vettem fel most a SVK-t, de majd jövőre. A repüléstant sem vettem fel, nem akarom túlterhelni magam. De ezek helyére vettem fel most az okkultizmust, és a legilimenciát. Próbálom varilgatni az órarendem, hogy indig legyen benne valami új. Harmadiktól azért sajnos több mindent kell felvennem, de nem akarom a kedvem elvenni már az elején a tanulástól, így próbálok mértékkel terhelődni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Akkor jó . – Motyogja a szájában maradt almán nyammogva, biztonságból még egyszer áttörölve az arcát. Ez még kellemetlenebb lenne, ha még pirosarany is lenne a pofiján és amolyan Joker mosolyt mázolna a fejére.  Fejét oldalra biccentve nézi végig, ahogy a levitás évfolyamtársa bénázik az evéssel. Ő ezért nem szokott villás meg kanalas reggelit enni reggelente, mert biztosan mellé menne neki is. Újabbat harap az almából, ahogy tekintete tovább időzik Hunoron, most már nem az érkezők az érdekesek neki. – Itt még maradt egy kicsi. –  Hint bele mosolyogva egy nagyobb morzsát, ami az egyik tál mögött megbújt és nem láthatta a fiú. Látja, hogy valamit nagyon szeretne neki mondani, tudja, hogy sokszor még nála is nehezebben közöl dolgokat. Polli kimondja, amit szeretne, inkább csak az, hogy nem mindenki érti, ahogyan előadja azt. Érdeklődve figyeli, ahogy megszólítja. – Ühümm. – Hogy is felejthetné el, bár Rudolfot jobban szereti, mint Felagundot, mert nem beszél velük olyan csúnyán, azért csak utálja az egész bájitaltant. A sok szag, csörrenés, undorító állag mind-mind zavarják. Ráadásul a végeredmény is többnyire undorító. Még ha nem is az, akkor is az, mert tudja, hogy mik kerültek bele. – Pfúj, dehogy! – Rázkódik össze fintorogva. Még a gondolatától is libabőrös lesz, hogy ő ilyeneket igyon. Az íze nem kellett volna, hogy rossz legyen, de ez egy nagyon veszélyes bájital, néhány lány az évfolyamon már sutyorgott róla, hogy használni fogják. Polli otthagyta a sajátját Rudolfnak, hogy semmisítse meg.
Az elé nyomott cikket az almájával a kezében megfagyva futja át. Szemei tágra nyílnak, még a fejével is követi a sorokat, hogy minél gyorsabban érkezzen a következőre. A végére érvén bamba fejet vágva pillant fel Hunor arcába nézve, kezeiben az félig megevett almát finoman gyurmázza. – De miért írnak ilyeet? – Kérdi magas hangon, száját elhúzva. – Én nem vagyok szerelmes. Azt tudnám. – Nyomatékosítja egy nagy sóhaj keretében. Hát még beszélni is alig beszéltek, maximum kedvelheti a levitást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A célszemély közelít! Magammal hoztam a fotót, hátha puskázni kell, de nem kell elővennem, teljesen könnyű dolgom van. A lány pont olyan élőben, mint amilyen a képen,. Persze, hogy biztosan ne lőjek mellé (még azt is megkérdeztem a sráctól, van-e ikertestvére! Amúgy nincs.), azért rákérdezek.
- Juhász Laura? Ezt neked küldik.
Halkan kezdek bele Shawn Mendes Treat you betterjébe.
A hangom megbízható, de az arcszínem lehet elárulja, hogy némileg zavarban vagyok. Akármilyen temperamentumú is címzettünk, az biztos, hogy a postás nem szokott ekkora figyelemhez. Az első refrénnél azonban megemberelem magam és lerázom a zavart; kizárok minden egyebet az előttem állón kívül. Így sokkal könnyebb. A refrén második felétől kezdve már annyira élvezem, amit csinálok, hogy nem is értem, miért nem játszok gyakrabban másoknak.
Hülyére gyakoroltam ezt a dalt, nehogy belebakizzak, és az ujjaim is tudják a dolgukat. Ennek köszönhetően van lehetőségem olvasni az arcáról. Meghatódott? Zavart? Netán dühös?
Arról nem beszéltünk a feladóval, mindenképpen végig kell-e játszanom a dalt, de felkészültem egy rövidített verzióval arra az esetre, ha Laura láthatóan kényelmetlenül érzi magát. Hiszen nem ez a cél. Mennyivel egyszerűbb volna, ha ismerném őt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Rögtön kiengedek, amikor Polli biztosít róla, hogy nem ivott a bájitalomból. Az az egyik, hogy valószínűleg előbb mérgeztem volna meg vele, mint hogy elcsavarjam a fejét. Abban teljesen igaza van a cikknek, hogy az új tanárral valahogy jobban megy a tantárgy. De azért még mindig nem annyira jól. Eddig még bele sem gondoltam, milyen őrülten veszélyes, hogy szanaszét hagyjuk a főzeteket! Az átváltoztatástan meg a bűbájtan még hagyján, ott amikor felrobbant valaki valamit, egyértelműen adott a káosz. Nem kell tűnődni rajta: háromszorosára dagad a padtársad szeme, vagy lángokba borul a hajad. Egyértelmű. De egy bájital... az elég alattomos. Akár... a kajánkba is belekeverheti bárki - kicsit elszaladtak a gondolataim.
Amit eztán Polli kérdez, az nekem is megfordult a fejemben.
- Fogalmam sincs.
Mármint, hogy miért írnak ilyet.
- De ez afféle pletykarovat, lehet csak hogy feldobják az olvasókat.
- Nincs sok esélye, hogy összekevertek téged valakivel, igaz?
A távolba révedek. Senki nem viselkedett furcsán a környezetemben az utóbbi időben. Mondjuk nem lenne ellenemre, ha...
Rémülten körülnézek, mintha bárki is olvashatna a gondolataimban. De tényleg olvashatnak!
- Na, akkor jó! - hadarom még egyszer nyugtázva, hogy Polli rendben van. - További jó étvágyat!
Azzal felpattanok, és futólépésben elhagyom a helyszínt. Az, hogy az újságomat az eridonosnál felejtettem, már csak a második emeleten jut eszembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az egyetlen egy magamnál hordott füzet egy üres lapjára hajolva rajzolgatok, mint aki rettenetesen ráér az óra elején. A gyakorlás fontos a tanárnő szerint, szóval ehhez tartva magam gyakorlom az egyszerű pennával a tökéletes l betű leírását. Olyat, amilyet elvárnak tőlem, és amilyet elvárok lényegében saját magamtól is. Lábam jár fel s alá, ahogy fejemben üvölt a watwat, csoda, hogy nem pattantam még fel és álltam neki elreppelni a szöveget. Tudom azért hol van ám a helyem. Néha. Olykor előfordul, hogy képben vagyok vele. Fejemet billegtetem kicsit a gondolataim között dübörgő ritmusra, felkapom fejemet, mert jöhet a refrén, de bennreked csodálatos hangom a torkomban.
Mindenki mozgolódik, valakik éppen most tápászkodnak fel a helyükről, hogy máshoz csatlakozzanak, én pedig nézőkézek ki a fejemből, hogy mégis mi történik. Hátradőlök, jobb karomat dobom át a szék támláján, míg balom ujjai lustán járkálnak a falapon, mer' figyu, előbb vagy utóbb ki fog derülni, hogy miért megy mindenki más padjához, én meg nem vagyok egy türelmetlen ember, szóval megvárom szépen. És addig legalább a konce-... kékjeimet emelem a profra, aki nagy valószínűséggel intézi felém a kérdést, hogy miért nem mozdulok meg a párom felé. Nos, erre a válasz egyébként zsigerből az lenne, hogy simán nincs hozzá kedvem, de ilyet nem mondhatok, úgyhogy: - Arra gondoltam tanár úr, hogy a párom jöhetne ide, kényelmesebben elférnénk - mutatok körbe bal kezemmel, hogy mellettem nem ülnek, se előttem, szóval a hely adott. és zseniálisan ki is vágtam magam. A tanár úr bólint egyet, én pedig haláli gyermeteg mosolyt lövellek felé, mert angyali gyermek vagyok. Plusz ugye kiderült, hogy csoportmunka van. Vagyis kétfős csapatok dolgoznak együtt, amit azt jelenti, hogy az én páromat elnyelte az univerzum? Lustán pillantok körbe, majd megakad a szemem a lányon.
- Akkor kizárásos alapon te vagy a mai órán a partnerem - közlöm a nyilvánvalót, végül vállamat megvonva húzom a pad széle felé a székemet, hogy ő is elférjen mellettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyetlen könyvvel a kezemben róvom a könyvespolcok közötti folyosókat. Pár papírlap is van a könyvön, plusz egy - már most - viseletes füzet, amikre jegyzetelhetek majd. Fogalmam sincs mit keresek, vagy hol vagyok jelenleg éppen. Azon se lepődnék meg, ha már kisétáltam volna a könyvtárból és a Nagyteremben ücsörögnék egymagamban, miközben a Mórictól ellopott pudingot majszolgatnám. De nem így van, tényleg itt koslatok, azt sem tudván mit keresek, mert a könyvtáros annyira nem mondta el érthetően. Valakinek lehet az, de nekem ez a: C betűseknél jobbra, a J betűnél visszakanyarodsz, az M-nél sétálsz egyenesen, majd az Y-nál fejen állsz, végül a B-nél nyomsz egy tigrisbukfencet és ott lesz. Valahogy így magyarázta el merre találom a megfelelő köteteket, de még ami a kezemben van azt is az egyik asztalról csórtam el. Ugyan már, a lánynak nem hiszem, hogy kellett már, hiszen ki volt tolva az asztal szélére, ő másba volt belemerülve, nekem meg pont jól jött a kötet, szóval egyszerűen elemeltem róla, amíg elsétáltam mellette. Ezt úgy hívják taktikusság, szóval lényegében egyszerűen taktikus vagyok.
A kezemben fogott pakkot lendítem felfelé, hogy a könyv gerincét támasszam vállamnak, miközben borzasztóan hangosan szusszanok egyet, hogy nem tetszésemet fejezzem ki, majd azzal a lendülettel túrok bele tincseimbe, hiszen azoknak, ahogy ma már nekem is, mindegy. Igyekszem gyorsan kiverni a fejemből a Con Calma dallamát, hogy emellé ne legyen meg a kényszerem arra, hogy leírjam úgy, ahogy azonnal szemeim elé ugrik a két szó. Nos, ha ezt nem is teszem meg, de kezeimet kitárva jobb lábammal lépek előre, hogy a másikat húzzam utána, miközben suttogom a szöveget, és belibbenek a következő sorba.
- Kon kálmá, jó kieró ver komó éjjá ló meneá - nagy lendülettel, lehunyt szemekkel rántom le az első könyvet, ami ujjaim közé akad, hogy másik kezembe foghassam, s azokat ugyanúgy kitárva folytassam a szöveget. - Múeve esze púm-púm görl - teljes a beleélés, innen nincs visszaút. Kissé meggörnyedve tolom tovább a koncertet, jobb lábamat mozgatom arra a ritmusra, ami csak a fejemben létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a folyosón | x


A kanapémon ülök egy szál nadrágban és köntösben, kissé görnyedten, térdeimen támaszkodva, lehunyt szemmel. Mint, aki mindjárt elalszik és előre dől. Pedig azt nem akarom. Gondolkozom, latolgatok, amennyire telik most tőlem. Aztán egyszerre kipattan szemem. Meghallom egy siető ember nehéz légzését, szapora szívverését, majd azt, ahogy változik az ütem és végül a kedves szavak is a fülembe szöknek. Felkelek a helyemről és ráérősen az ajtóhoz sétálok, mezítlábaim alig neszeznek az öreg padlón.
A folyosóm közepén állva figyelek a kintre. Egyre közelednek, az egész banda. Ahogy verandámra lép, a halandó illata beszüremlik a házba, végleg ráébredek, hogy ismerem az illetőt. Bekopogtat. Kissé elfintorodva nézek körbe magam körül, csak hogy jól átgondoljak még egyszer mindent. Nagyon kellemetlen egy helyzet ez a számomra most. Ügyesnek kell lennem.
- Szia Laura! - köszöntöm őt idebentről mély hangomon. - Én vagyok az, Adam Kensington - tisztázom monoton, színtelen szavakkal, hiszen nem tudom, van-e elképzelése róla, hogy én lakom itt és azt sem, megismeri-e csak így a hangom. De fontos, hogy a következők előtt világos legyen számára, kivel van dolga. Úgy talán kevésbé kérdőjelezi meg a további lépések szükségességét. - Az én macskám van nálad - adom tudtára ezt is, azzal együtt, hogy pontosan  képben vagyok, mi történik odakint. Ám nem azért, mert látom.
- Elmondom, mi lesz... - közlöm vele egyszerűen, talán kissé nyersen. Sehol egy kérés, sehol körmondatok. Remélhetőleg az előbbit elnézi nekem, utóbbit pedig nem is várta. - Amikor azt mondom, bejöhetsz, számolj el ötig, utána lépj be a házba, és rögtön zárd be magad mögött az ajtót! Haladj tovább a folyosón és fordulj be balra a nappaliba! - vázolom a teendőit lassan, nyomatékosan. - Rendben? - kérdezek rá, mindent értett és megjegyzett-e vagy ismételjek el valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Könnyed, Zsomborra jellemző ruganyos léptekkel közelítette meg a könyvtárat. Nem tartozott a kedvenc helyei közé, egyszerre volt túl sok magányos lélek a szobában és túl kevés élet. Olyan volt, mintha az ósdi könyvek megfertőzték volna az olvasókat is, és egy-egy pillanatra ők maguk is száz éves nénikké meg bácsikká változtak volna. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb levitás itt töltötte ideje nagy részét. Valahogy nem szerette azokat a tudálékos tagokat. Mintha az élet minden problémájára meg akarták volna fejteni a rejtvényt a könyvek használatával. Csak aztán ha találkoztak egy-egy komolyabb szituációval, akkor meg lebegett a nagybetűs error felirat a szemük előtt.
Most is csak egy bűbájtanos könyv miatt kényszerült arra, hogy útja erre tévelyedjen. És legnagyobb bánatára úgy tűnt nem is lesz rövid a látogatás. Nagyot sóhajtva megállt a sorban, és hátravetette fejét. Hogy ilyenkor a három könyvtárosból miért nem lehetnek itt legalább ketten...
Kobakja újra mozdult, hogy megnézze hogyan haladnak elől, mire...
- Ooo... - lepődött meg a felé forduló lány láttán. Kínos. Még sosem találkoztak, de mégis azonnal tudta ki van előtte. Nem csak a történetekből, melyeket olyan sokszor hajtogatott Rara, de azért is, mert vonásai hasonlítottak a lányéra. Még akkor is, ha ég és föld volt a két lány.
- Azt hiszem még nem találkoznunk - modorolta meg magát Zsombor, és jobbját a lány felé nyújtotta. - Csonka Zsombor. - Igen, rengeteg történet jutott egyszerre eszébe az előtte állóról, de sose volt az a típus, aki mások véleményét a sajátjaként tartotta számon. Így inkább neutrálisan kezdte a beszélgetést. Legalábbis ez volt az ő álláspontja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A lány mellett állva igazából már nem is érezte magát olyan rosszul. Inkább attól tartott kicsit, hogy mi lesz, ha majd otthagyja. Le kell esetleg ülnie, társulnia kéne Mrs. Vizsnyiczkyhez, vagy csak a terem szélénél elég, ha megáll és onnan csodálja Rarát. Mindenesetre aggodalmait semmiképpen nem varrta volna most a lány nyakába.
Tipikus féloldalas mosolyával nézett a lányra. - Úgy gondolod? - kérdezte, felvonva a szemöldökét. - Akkor ezt hallgasd. Ich liebe dich - ejtette ki a szavakat a legkevésbé németes hangtónusban. Így inkább tűnt úgy, mintha franciául beszélne, vagy bármilyen latin alapú nyelven, csak németül nem. De a lényeget akkor is kimondta, és a világ összes nyelvén is elmondaná Rarának, ha tudná.
- Értem ne izgulj. Én jól megleszek anyukáddal. Majd elmesélem hogy ismerkedtünk össze, vagy talán azt, ahogy beszöktem a meghallgatásodra. Azzal biztos megnyerem majd magamnak - kacsintott sármos mosolya mellett, de szeme elárulta, hogy tényleg boldogság csillog benne. Azért, mert most is ott lehet a lánnyal.
Nem mondta, hogy kicsit sem érezte magát furcsán, ahogy látta Rarát egy másik férfi nyakában. De azzal is tisztában volt, hogy ez nem ugyanaz a fajta ölelés, amit ő szokott kapni. Csak hallgatta, ahogy a lány izgalommal telt hangon magyaráz valamit nagyon a valószínűleg Alexander névre hallgató úriembernek - spoiler, egy perccel később kiderült, hogy Zsombor eltalálta a nevet.
Kezet nyújtott az idegennek. - Meine GrüßeÜdvözletem - mondta ki az idegen szavakat. Ez volt az egyetlen dolog, amelyet megtanult mielőtt elindult, de azt se tudta, hogy egyáltalán helyesen használja-e. Bólintott egyet a férfinek, és valamilyen fura ösztöntől vezérelve egy kicsit közelebb állt meg Rarához, mint ahogy eddig tette. Sőt, igazából a kezét is rátette volna a vállára, vagy átölelte volna a derekát, de szerencsére agya épp időben küldte ki a leállító hadműveletet a mozdulatra.
- Tíz évig, wow, az jó sok idő - bólintott Zsombor. - Akkor biztos jó sok mindent tudtok egymásról - jegyezte meg. Azt se tudta pontosan miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az utóbbi két hétben ha az asztronómiára gondoltam felsejlett bennem a Apocalypse dal hangfoszlánya. Micsoda ironikus dallamtapadás, kár, hogy a világ felé nem ilyen humoros az elmém. Az asztal felé görnyedve harmadjára olvastam újra ugyanazt a sort egy jelenség megfigyelésből, annyira nyakatekert volt. Tudtam, nem abból áll majd a tárgy, hogy fel kell ismerni a göncölszekeret, - elvégre bájitaltanon sem pálinkát főzünk - de azért ez túlzás.
 Nem hagytam, hogy felbosszantson. Jobb kezem automatikusan nyúlt a segítségért, azonban ahelyett csak a levegőben hadonásztam. Pillantásomat elszakítva a betűk sokaságától, odafordultam. Az asztal szélére eltolt több tantárgyat összefoglaló könyvnek hűlt helye volt. Összevontam a szemöldökömet és körbelestem, hátha máshova toltam, azonban a rendezett jegyzeteimen kívül semmi más nem vett körül. Értetlenül elindultam a sorok között újra levadászni az elpárolgott darabot, ami hetek óta a legnagyobb segítségem. Szinte több időt töltök a könyvtárban, mint a hálóteremben, így már olyan otthonosan mozgok benne, mint a családi könyvesboltban. Ahogy lépdeltem, gondoltam előbb a bájitaltan könyvet veszem magamhoz, elvégre útba is esik.
 Elértem a sorát, végigmentem a polcok között és belülről kifelé indulva kezdtem el keresni. Leguggoltam, hogy egyszerűbben leolvassam az alul lévő gerinceket, de egyik sem az volt, ami kellett. ABC szerint, még arréb lesz - gondoltam. Töprengésemből valamiféle dallamos halandzsa szakított ki, ami már nem a Cigarettes After dal volt. Nagyon nem. Éppen nyílt volna a szám, hogy megkérjem legyen csendesebben, de az egyre hangosodó mély hang mellé végül egy test is párosult. A két könyvespolc között, úgy slisszant el, mint aki valami latin táncóráról hopponált ide. Hátrahőköltem, a szavak bennem maradtak. Komolyan attól tartok, hogy hallucinálni kezdtem a sok tananyagtól. Először lelépett a könyvem, most meg ez...  Hosszasan pislogva emelkedtem állásban, amikor végre megtaláltam! - Ez az! - mosolyodtam el izgatottan. A bájitaltan kötet nálam kicsit magasabban ült a roskadásik pakolt könyvespolcon. Megfogtam, de legnagyobb meglepetésemre nem én kezdtem húzni, hanem az húzott engem. A lendülettől majdnem előre estem, de még idejében megtámaszkodtam. A rázkódástól néhány kötet tompa puffanással ért földet mellettem, de mintha a túloldalról valami "bum, bum" még mindig szólna. Nem hagytam magam, kapaszkodtam a könyvbe, és újra húztam egyet rajta. Csak nem tudtam leemelni!
- Hahó! - szóltam át. - Elengednéd? - kértem. Reménykedtem benne, hogy valóban valakihez beszélek, és nem egy elvarázsolt részleggel van dolgom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A munkája során sok mindent látott és tapasztalt már, kellett váratlan dolgokra reagálnia, hirtelen döntéseket hoznia, olyanokat, amelyek a saját és mások testi épségét, sőt akár életét is kockáztathatták. Azonban az utóbbi hónapokban nem nagyon volt szüksége arra, hogy gyorsan kivágja magát, a leggyorsabb döntése a tanodába jelentkezés volt, amin napokig volt ideje gondolkozni. Így érthető módon döbbenten reagál a szőkeség flörtölésére, erre egyáltalán nem számított. Régebben ugrott volna az ilyen megjegyzésekre, azonban az utóbbi hónapokban nem a hölgyeké volt a főszerep – és ezt a továbbiakban is így tervezi, főleg, hogy Ráhel a tanítványa, még ha ezt kettőjük közül egyelőre csak Ákos tudja. – Azt majd Rudolffal egyeztetve, nélküle a Mikulás sem dönthet. – Sóhatja végül egy jó adag ételt tömve a szájába, hogy addig se kelljen beszélnie.  Mi van ezekkel a lányokkal itt, hogy ennyire koslatnak a férfiak után? – Fekete mágia témájú esküvőt még szervezhetsz, az menőn nézne ki. – Jegyzi meg a falatot lenyelve. A fekete mágiának meg az átoktörésnek látványosak a kellékei, főleg akkor, ha egy jó illúziómágust is fogadnak mellé. Bár azt neki is nehezére esik elképzelni, hogy ki az, aki büszkén bevállalna egy ilyen jellegű partit, de kétségtelen, hogy menő volna. Talán még ő is elmenne. Talán. – Amennyi hülye témában van már esküvő, ki tudja, hogy jönne-e fel ilyen igény. – Teszi hozzá csendesen, hogy ne tűnjön teljesen bolondnak. Nem úgy vonzza Ákost a fekete mágia, hogy gyakorolni szeretné, sokkal inkább az átoktörés miatt van rá szüksége. – Alpakkát? Miért… rúgatna be bárki egy alpakkát? – Kérdi teljesen tanácstalan arckifejezéssel. Ő csak a madarát szereti, de egyből elővenné azt a fekete mágia ismeretét, ami van neki, ha valaki bántani akarná, pedig alapvetően egy békés ember, még ha mostanában egy kicsit morgós meg türelmetlen is. Meg hisztis. Fél ajkát félrehúzva nézi, ahogy a lány röhögőgörcsben tör ki ismét. Hát innen jött a hang… inkább betömi a maradék spagettit és lehúzza a maradék vizet, amíg beszélgetőpartnere kiszórakozza magát. – Hoztad volna a kastélyba, ha lenne? – Az alpakkáknak hely kell meg ól, az ő idejében nem volt felkészülve az iskola arra, hogy a diákok patás állatokat tartsanak. Persze azóta lehet lazultak a szabályok, egyáltalán nem olvasta el ezt a részt, pedig odaadták neki a teljes iskolai szabálykönyvet.
Próbálhatta volna használni a legilimenciát, hogy megnézze mit tud Ráhel, de ahhoz már túl fáradt, valószínű úgy sem működne. Meg ha annyi minden jár a fejében, mint amennyit beszél, akkor feltehetőleg Ákos menekült volna ki sírva az eridonos emlékeiből. Viszont cserébe úgy tűnik, hogy kénytelen lesz valamit mondani. Ákos is másolja a lány testbeszédét, maga is hátra dől. – Vagy úgy. – Feleli alig hallhatóan, fejét finoman oldalra biccentve. Okosabbnak kellett volna lennie. De joga van tudni, nem igaz? – Ühm… - Kezd bele, de az ajakba harapást már nem utánozza, inkább csak lesüti a tekintetét, majd újból felnéz Ráhelre. – Az évnyitón részt venni azért jó, mert megismervén a tanáraid… elég sok kellemetlen szituációtól kímélheted meg magad. Ilyen például, hogy jó pasinak nevezed a könyvesboltban az egyiket. – Fejezi be halkan, arcára igyekszik kifejezéstelenséget erőltetni, de a végén csak megremeg az ajka, mert ezen még mindig röhögnie kell, utóbbi hónapok gyötrelmei ide vagy oda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Szemöldököm húzom fel arra, hogy ő felgyújtotta. Pont úgy mondja, mintha neki is hasonló gondja lenne, ámbár, nem látok rajta semmiféle firkát, tintát, sőt, semmi ilyesmit. Oké, létezik erre minden bűbáj meg nyavalya, de azokat lehet irányítani, az a lényege. Ennek? Semmi. Még Bencéhez sem mertem elmenni, nem azért, mert félek, hanem mert tuti felbosszant, hogy „látod, ezért nem kell a firka” és akkor biztos, hogy kigyújtok valamit. Jobb a békesség, majd utólag szólok, vagy, ha elmúlik, vagy, ha marad, de megtanulom használni. Jaj, de figyelek a lányra.
- Hogy mi.. felgyújtani? Az hogyan sikerült? – ha az én hajamról lenne szó, biztos megreptettem volna kifelé. Ámbár, balesetek történnek, de azért a haj szerintem kicsit szándékosabb, mint a függöny, vagy a takaró. Ki tudja, hogy mik vannak manapság már, lehet ez az új hóbort? Rossz vicc lenne. Azt kicsit kötve hiszem, hogy átérzi, mert más alapból feledékenynek lenni és szétszórtnak, teljesen más egy pedig az, ha ez úgymond kényszer, mert volt valaha, valamikor egy sérülés, ami előtt minden rendben volt, utána pedig csak káosz néha. Lehetnék undok is, hogy benyögöm „persze”, de most emellett a kéz-lángcsóva dolog miatt egyszerűen kedvem sincs, csak múlna el, aztán próbálnám elhinni, hogy ki érez velem tényleg együtt.
- Csak neked több eszed van és nem a kezed használod jegyzetfüzetnek – erre azért egy apró nevetést engedek, aztán szusszanva emelem magam elé a karom, mintha meg akarnám vizsgálni, hogy minden rendben van-e, vagy látni, ahogy egy-egy apró szikra még ki akar törni. De nem. Most megint olyan, mint egy normális kéz, csak épp, mint akit egyszer kitetováltak.
- Azt nézem, talán egy nagyon picit haloványabb – nem, nem áltatom magam, lehet csak jobb a lelkemnek és megnyugszom, legalább annyira, hogy ne gyújtsam fel mondjuk az ő haját, ha már beszélünk. – Ó igen, jól mondod. Csak abból vélhetőleg az lenne, hogy felrobbantanák az iskolát – értem én a fintorát, tódítom meg egy szemforgatással, mert való igaz. Tele az iskola meg nem értett tehetségű mókamesterekkel, akik csak az alkalomra várnak. Remek.
- Na már csak az kéne! Remélem nem örök, mert eleve fura és a francnak sem kell. De amúgy igen, nem tudok mást csinálni, csak… Annyira váratlan és hirtelen jön. Ha szétégetem magam közben, nem vicces – húzom el a szám, majd leengedve a karom, megint a vízbe merítem, mintha meg akarnám előzni. – Te kaptál már ehhez hasonló „poént” itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Utálta a megbeszéléseket. Olyankor mindig még inkább úgy érezte magát, mint egy külsős, hiszen mindig visszaültették azzal, hogy "fontosabb a papírügyek elintézése, bevetésre úgy se mehetsz". Mintha csak az orra alá akarnák dörgölni, hogy tanonc. Viszont most változott a helyzet. Új kirendeltségi vezetőt választottak. Sose volt még jobb esélye.
Sokat gondolkodott, hogyan tudna ebből a státuszból kilépni. Gyakorolta rövid beszédeit a tükör előtt, és összegyűjtött egy ügyhöz mindent amije csak volt. Egy olyan dologban, melyet a többi auror csak félredobott, mert mindig volt fontosabb dolguk. Ez a paksaméta most ott csücsült asztala szélénél, és csak arra várt, hogy a gyűlésnek vége legyen, és Zalán felkaphassa.
Ahogy elkezdtek sorban kijönni a nyomozók, a férfi szinte azonnal pattant fel, mintha csak valami rugó lenne a seggében, és nyúlt a papírok felé. Megvárta, ahogy kijönnek az aurorok, némelyek biztató vagy épp becsmérlő mosollyal nyugtázták jelentólétét, mint akik tudják mire készül. Talán fogadást is kötöttek, hogy meddig bírja az asztali munkát. Mikor az utolsó ember is kijött, gyorsan bement a kis szobába, ahol a megbeszéléseket tartják.
- Uram, egy szóra kérhetem a figyelmét? - kérdezte komolyan Zalán, és tiszteletteljesen megállt egy méterre. Kezeit hátul tartotta, míg meg nem kapta az engedélyt, hogy beszéljen. Pontosan, ahogy az akadémián a fejükbe verték.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Halálra untatnak ezek a megbeszélések. Amikor még egyszerű nyomozóként ültem itt, akkor is így volt, de most, hogy bőven feljebb ugrottam a ranglétrán, csak fokozódik az unalmam. Minden üggyel tisztában lenni, néhány auror szájába rágni a további teendőket, stratégiát kitalálni egy rajtaütéshez, és a tanoncokról még nem is esett szó, akik túlbuzgóságuknak köszönhetően még élvezik ezt. Már aki beteheti a lábát egy-egy ilyen megbeszélésre. Ritka az olyan alkalom, amikor ez megtörténik, de külön kérésre még az előző igazgató is beengedte őket, így valószínűleg felőlem az összeset hozhatják, mit bánom én. Legalább ők is rájöhetnek, hogy a zárt ajtók mögött nincsenek olyan izgalmas dolgok, mint ahogy azt hiszik.
Amint befejezettnek nyilvánítom a megbeszélést, mindenki hangosan kezd mozgolódni. A székek lábai csapnak hangos zajt, ahogy a megtermett férfiak tolják hátra azokat. Ráncolt szemöldökkel olvasom az elém tett legfrissebb jelentést - így nem is csoda, hogy a belógó srácot észre sem veszem -, miszerint elkaptuk az illetőt, de az valahogy megszökött. Mégis hogyan? Hogy engedhetjük meg magunknak azt, hogy megszökjön egy foglyunk? Mélyet szusszanva, szemeimet lehunyva dőlök hátra a széken és inkább elengedem az egészet. Az auror sem olyan régóta van a hivatásban, hogy ez felróható legyen neki, ámbár a felügyelője kicsit lehetne erélyesebb. Merlinre, miket kell nekem itt összeraknom még!
Fel sem pillantok a megszólításra, mindössze pár másodperc múlva emelem fel fejemet a pakkról, amikor túlságosan gyanús, hogy valaki néz, majd a szobában állóra pillantok. Szóval én lennék az úr, ezek szerint. - Csukd be magad után az ajtót, kérlek. És lehetőség szerint tegeződjünk - féloldalas mosolyt villantok, miközben az asztalra támaszkodva állok fel és lépek a srác elé. - Ombozi Zlatan, örvendek. Te vagy az egyik tanoncunk, igaz? Bocs, még nem nagyon jegyeztem meg a neveket - rázom meg jobb kezét, majd támasztom fenekemet az asztalnak, miközben kérdő tekintettel fürkészem arcát. - Miben segíthetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nagyon izgult. Hogy ez pontosan miben is nyilvánult meg? A fején felejtett szemüvegből, a kissé remegő lapokból a kezében és hogy jelenleg azt is magára vette, ahogy jövendőbeli társai reagáltak színre lépésére. Még a saját agyában is felmerült közben, hogy esetleg most véti élete legnagyobb hibáját. Befuccsolhat az egész karrierje csak azért, mert nem elég türelmes. Vagy mert az igazsága hajtja?
Megállt a férfi előtt, és egyenesen maga elé nézett. Igazi katona volt. Parancsra teljesített. Az első kérést azonnal hajtotta is végre, de a második... azzal már érezte, hogy problémái lesznek. Nézte, ahogy lazán elé sétált a kis szobába. Érezhetően otthonosnak találta már a helyet, Zalánnal ellentétben.
- Egervári Zalán, igen, uram... asszonyo... mármint Zlatan. - A mondat elején még önbizalommal ragadta meg a férfi jobbját, de ahogy egyre jobban belezavarodott saját együgyűségébe, még az arca is elvörösödött. Ha valaki megkérné, hogy most távozzon, egy szó nélkül megtette volna. Épp elég szégyent hozott már így is a világra. De hát Ombozit úgy tűnt keményebb fából faragták, és mindezek után még egy kérdést is fel mert tenni. Micsoda bátorság...
Zalán megköszörülte a torkát, és kinyitotta az aktát, amelyet a kezében lógatott eddig.
- Szeretném felhívni a figyelmét egy ügyre. Ez a dokumentum három különböző aktából lett összerakva, amit az utóbbi két hétben szétszóródva láttam az aurorok asztalán. Mindegyik drogügyletekről számol be, de az igazság az, hogy ezek mind egy körül forognak. A szer neve Tündérpor. Elég gyenge szer, nem okoz hirtelen halált vagy eszméletvesztést. Azonban hosszú távú hatásai lehetnek - számolt be röviden a férfi az ügyről, és magához, illetve a szituációhoz képest elég jól sikerült a bevezetés. Az a gyakorlás jót tett neki.
- Azért mondom el, mert úgy látom, hogy ez egy sokkal nagyobb ügy, mint ahogy kezelik. Pláne, hogy a tegnapi nap során bejelentettek az esetet a Bagolykőből - lapozott a férfi, hogy Zlatan is lássa a jelentést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Muszáj volt szabadulnia a toronyból, mert a szobatársai úgy döntöttek, nagy átalakítást tartanak a hálóteremben, a klubhelyiség pedig zsongott. De szó szerint, Lilla nem hallotta már a saját gondolatait sem, márpedig olvasni úgy szeretett, ha legfeljebb önmagát hallja, vagy inkább azt sem.
Először a könyvtár felé indult, de könyve már volt, amivel lekötötte magát, viszont kényelmes ülőhelye kevésbé, és arról az említett helyiség nem is különösebben volt híres. Így hát megtorpant a második emeleti társalgó ajtaja előtt, és némi fülelés után úgy döntött, ez lesz mai fellelhetőségének helye. Nem mintha bárki keresné.
Voltak néhányan odabent, de elhanyagolható számban, és ennek megfelelő hangerő mellett, ami Lillának tökéletesen megfelelt. A kellemes hangulatról és hőmérsékletről pedig a kandalló gondoskodott. A levitás kinézett magának egy nagyobb fotelt az egyik sarokban, amelyből az egész helyiség belátható volt, és nem volt se túl közel, se nagyon távol a tűztől, vagy akár a kijárattól. Ahogy ezt megállapította, kicsit el is kellett gondolkodjon, hogy mindennek miért is örül, de végül ahogy belehuppant az ülőalkalmatosságba és kinyílt a könyve, megszűnt a világ körülötte és már nem érdekelte semmi más, csak a betűk mögötti tartalom. Az sem tűnt fel neki, hogy míg belemerült olvasmányába, a társalgó szép lassan zsúfoltabbá vált. És noha a helyiség neve arra utalt volna, nem alakultak ki különösebben párbeszédek sem, a többség, akárcsak Lilla elvolt magában. És, mint minden idilli helyzet, ez sem tarthatott örökké. Megjelent egy vadparaszt.
Legalábbis ez volt az egyik jelző, ami átsuhant a lány agyán, miután sikerült feldolgoznia a mérhető tartományon már bőven kívül eső tahóságot, amivel ez az illető éppen őt találta meg. Kipillantott könyvéből, és homlokán, szemöldökei közt összeráncolta bőrét a meglepettséggel vegyes felháborodás.
- Ugye te most csak viccelsz? - kérdezte olyan hangon, melyből az jött át, hogy nincs teljesen meggyőződve a srác épelméjűségéről.
Pislogott egyet, hátha kápzárat, talán csak elfáradt a szeme, de a füle nem lehetett rossz ugyanettől, és valójában nem is vonta kétségbe a látását sem, csupán reflex-szerűen átpörgette a lehetséges magyarázatokat gondolatban. De végül nem volt más, csak az, hogy ez egy bunkó, aki valamiért úgy képzeli, hogy mások felett áll (most ugyan szó szerint vett értelemben tényleg Lilla fölé magasodott, hiszen ő ült), és az van, amit ő akar, és semmi más. És a levitás igazságérzetét rendkívül fel tudta az ilyen piszkálni.
- Ez egy iskolai tulajdon, akárcsak a könyv, amit olvasok, de azzal ellentétben nem kikölcsönözhető.
El sem akarta hinni, hogy erről ki kell oktasson egy láthatóan felnőtt embert. Mestertanonc volt, azt tudta, már látta is korábban, csak abban nem volt biztos, hogy felette, vagy alatta jár. A viselkedése alapján mindenesetre jóval alatta kellett lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A hülye is észreveheti mennyire zavarban van az előttem álló. A kezdeti határozott kézfogásból lesz egy gyermeki pacsizás szintű valami, ahogy belezavarodik saját mondandójába. Nem veszem magamra, nekem teljesen mindegy minek hív, mindössze az asszonyomat mellőzhetnénk. Halkan nevetek fel, miközben elengedi a kezemet, akaratlan váltja ki belőlem ezt a reakciót az egész helyzet. Soha nem gondoltam volna, hogy valakit ennyire kellemetlen helyzetbe fogok tudni hozni úgy, hogy igazából nem is áll szándékomban, és nem is gondolnám, hogy ennyire ijesztő lennék egyébként. Ugyanolyan idegen számomra is a helyzet, mint az ő számára, maximum ezt rajtam kevésbé látni. Egyik napról a másikra történt mindent, szinte igent sem mondtam, már leültettek a székbe, hogy akkor ezt meg azt, meg emezt kell rendbe tenni.
Tekintetem siklik azonnal a srác kezében tartott pakkra, féloldalasan mosolyodom el azon, hogy még mindig magáz. Rendben, akkor ne könnyítsük meg, ámbár annyira nem érzem magam öregnek, hogy uram legyek, de üsse kő. Belefér. Figyelek Zalán minden szavára, olykor bólintok egyet, máskor csak hümmögök, de egy részleten nem tudok továbblépni, bármennyire is sürgetőnek hat az ügy, amelyet elém pakolt most. Ellököm magam az asztaltól, hogy az előző széken foglaljak helyet, majd intek Zalánnak is, tegyen ugyanígy. Megvárom, amíg megteszi, majd az asztalra könyökölök, ujjaimat összekulcsolom, államat támasztom rájuk, mielőtt megszólalnék.
- Szóval azt akarod nekem mondani, hogy hivatásos aurorok asztaláról vettél el folyamatban lévő ügyeket érintő dokumentumokat, mint tanonc, engedély nélkül - hangom nem emelkedik meg, a mély bariton azonnal betölti a kicsinyke helyiséget. - Azokból a dokumentumokból raktad össze a pakkot, amit most elém hoztál, mert úgy véled nagyobb volumenű az ügy, minthogy félrerakják, főleg, hogy már a város iskoláját is érinti. Miből jöttél rá, hogy összefügg a három ügy? - semlegesség ül arcomon, hangomból is az hallatszódik ki. Nincs benne számonkérés, ahogy hátradőlök a széken, folyamatosan Zalán arcát fürkészve. Érdekel, hogy egy tanonc, mindössze pár felé csepegtetett félinformációból, mégis hogy jött rá arra, hogy a három ügy összekapcsolható. Amíg a válaszra várok veszem el előle az iskolában történt eset jelentését, hogy átfuthassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

Ennyit arról, hogy ez egy szokásos kiszolgálás. Zavarodottan bólintok egyet a nevem elhangzása után. Olyanokat szoktak kérdezni, hogy ugye szerintem is szép napunk van-e, vagy hogy van-e gluténmentesbe az egyik pizza meg hasonlók. Már ebből a kérdésből sejthetném, hogy ez a srác bizony nem a pizzáért jött ide. Belekezd a dalba és nekem nem esik le azonnal, hogy mi is történik. Mert ugyan miért énekelgetne meg gitározna egy pizzériázó kellős közepén? És miért olyan fontos, hogy én vagyok-e én? Aztán leesik a dolog.
Arcszínem rögtön átvált falfehérre, majd paprikapirosra, hátrébb lépek egyet és körbe pillantok. Remek, mindenki minket néz. Gyorsan visszafordítom hát a tekintetem és a fiú ujjait nézem, ahogy a húrokat pengeti. Jól teszem, hogy erre koncentrálok, rövidesen már teljesen ki is tudom zárni a környezetet, fejemet enyhén félrebillentve hallgatom a dalt. Ismerem ezt a számot, de még ha nem is ismerném is tudnám, hogy van tehetsége az ifjú muzsikusnak. Zavart vagyok-e? Hát persze, hogy az vagyok. Dühös? Miért lennék? Jó, nem egy szokványos helyzet, de alig vannak, nem tart fel a munkámban és felettébb élvezhető ez az előadás. Meghatódott? A gitározástól, az énektől mindenképpen, de egyelőre inkább csak ezermillió kérdésem lenne. Ki küldte? Miért? Ki választotta a dalt? A hangszert? Miért? Ja, ez a kérdés már volt, nem baj. És bár sokkal kényelmesebben érezném magam, ha egyetlen egy ember sem lenne a környéken, aki szem- és fültanúja ennek az egésznek, de eszem ágában sincsen félbeszakítani a produkciót. Ez a srác készült, hogy előadja ezt, tökre nem lenne illendő közölnöm vele, hogy kösz de hagyd abba. Halkan dúdolni kezdem a dalt, egyrészt mert fülbemászó, másrészt meg mert ez is segít leküzdeni a zavaromat. Legalábbis egy részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Zalán legnagyobb megdöbbenésére ez az ember tényleg figyelt rá. Az előző vezető általában elhajtotta, hogy fontosabb dolga van, vagy éppen azért, mert nincs kedve ügyeket megbeszélni. De Zlatan nem is csak hogy meghallgatta, de még a kezdeti sikertelensége ellenére is komolyan vette.
Leült a vele szemközti székbe, szinte már kezdett is egy kicsit felengedni. A kezdeti sokk elmúlt, a legfontosabb infókat átadta, tehát most már jöhet egy terv vagy valami afféle kidolgozása. Legalábbis arra számított. Aztán mégsem az sült ki belőle.
Érezte, ahogy nyelve a torkába szökik a meglepetéstől. Hogy ő lopni? Várjunk, az lopásnak számít? Bele se gondolt, hogy mit csinált. Lehet elrontotta valaki más munkáját. Szorul a hurok, érzi, ahogy félelme csak még feljebb szökik. Arcán nem látszik semmi, csak a tanácstalanság, hogy most mégis mit mondjon. Zlatan hátra dőlt. Övé a terep. Érezte a sürgetést, hogy meg kéne szólalnia, de azt a páni félelmet is, amely az agyában tombolt. Nagyot sóhajtott, és előre dőlt. Összekulcsolta maga előtt kezeit, így nem remegtek annyira. Lába folyamatosan járt az asztal alatt, és bármilyen sokat is tanulta az akadémián visszafogni a nonverbális jeleket, egyszerűen képtelen volt most arra is koncentrálni.
- Minden nap bent vagyok. Hallom a dolgokat, sokszor előttem beszélik ki az ügyeket. Én egy senki vagyok itt. A fal, aminek füle van - kezdte el lassan. Nem volt biztos abban, hogy mit hogyan fog mondani, csak hogy ez az utolsó esélye bizonyítani, hogy ő jófiú. Még akkor is, ha az aktákat elvette másoktól. - Szóval két héttel ezelőtt hallottam egy aurort beszélni egy szerinte kellemetlen ügyről, ahol muszáj közölnie az anyával, hogy a fia belefulladt a tóba. Lezárt ügy, amelyet készhez kaptam, hogy a maradék papírügyet elintézzem. Azonban a toxikológiai jelentésben volt valami, amit furcsának találtam. Egy szer, amit nem tudtak beazonosítani. Éppen ezért nem foglalkoztak vele. Aztán egy héttel rá az egyik bogolyfalvi lakost a fővárosi ispotályba szállították. Valamilyen allergiás reakció lehetett, de semmilyen bájital nem segített rajta. Több napba telt, mire a beteg kikerült az osztályról, és haza jöhetett. Nem volt haláleset, nem foglalkoztak vele. Szintén hozzám került lezárásra. A férfi vérében ugyanazt az anyagot mutatták ki, összehasonlítottam a kettőt - vallotta be. Nem, ezt a kettőt nem lopta más asztaláról. Azonban a lezárt akták közül... meglehet, hogy benyúlt párat. - A harmadik eset egy diák, akinél megtalálták a drogot. A Tündérport. Két napja hever Bodócs asztalán az akta, de még nem nézett bele. Én megtettem - húzta el száját Zalán. No igen, ezt lehet nem kellett volna. De ha hivatásos auror lenne, akkor az intézkedéseivel nem lenne semmi gond. Arról meg nem szóltak neki, hogy az aurorok húzzák be fülüket-farkukat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Viszonylag több éves, nem túl különleges laptopom áráért nem mondanám, hogy kissebb vagyont kaptam, de addig sem kell anyáéknak pluszban rám költeni, amíg ez kitart. Gyors fejszámolást végeztem, hogy a forintot átváltsam - Olyan 15-17 galleon körül volt az enyém. - állapítom meg. - Ennél persze vannak drágábbak is. - legyintek, hogy ez annyira nem fontos. Van, ami jobban érdekelt.
 Liza arcszíne fokozatosan veszi fel az Eridon vörös színét, ahogy a szóban forgó háztársam még mindig a témánk tárgya. Na igen, általában ez a magas fiúk hatása. Nagy szemekkel figyelem, ahogy magába nyomja a maradék gofriját lányos zavarában. Ettől csak még vörösebbnek tűnik az arca, és én csak remélem, hogy nem kerül a gofritól gyengélkedőre. De átvitt értelemben az a gofri akár Benett is lehet.
 Csendben hallgatta, ahogy próbál megetetni a "csak egy srác" szöveggel. Lassan oldalra döntöttem a fejemet, hiszen azért tudhatná, hogy ennél eszesebb vagyok. Pillantásomból kiolvashatott valamit, mert aztán egy "na jó" őszinte beszéd következett. - Akkor egy hajóban evezünk - mondom neki, amikor befejezte mondandóját. Elvégre, fogalmam sincs mi a szerelem. Minden tudásom a témában kimerül a könyvek által szerzett tudásomban és pedig a csöpögős regények nem a kedvenc műfajom. Viszont, amiben száz százalékig biztos voltam: Sosem leszek szerelmes valakibe, akivel egy szót sem váltottam. - Az, hogy észre veszünk valakit... hát és aztán? Ez így természetes - mondtam ki hangosan mindannak a lényegét, amin a szünetben töprengtem.
 Tudom, hogy sok órát vettem fel, de nem érzem úgy, hogy túlvállaltam magam - most még. Adok neki időt, tartom a lépést és majd kiderül. Két okból vettem fel ennyi mindent: nehéz volt dönteni, és még most érzem igazán magamban a lendületet. Lizát nem akarom ezzel untatni, így inkább egy újabb szóbakerült háztársamra reflektálok.
- Hunor jófej - bólogatok és kezeim közt a kiürült bögrémet forgatom. - És igaza is van. Örülök, hogy nem adtad fel - mosolyodok el bíztatóan. - Ráadásul így tudjuk majd egymást motiválni. - A bájitaltanról azonban eszembe jut egy tankönyv, amiért a héten még be kell mennem a könyvtárba, így igyekszem megjegyezni, nem elfelejteni. - Teljesen jó az a kilenc óra. Főleg, hogy ezek szerint lesz köztük közös is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Lehunyom szemeimet, miután átfutottam a jelentést. Türelmesen várom meg, hogy vajon a kezdeti döbbenetet mikor váltja fel a tettrekészség, amiért éppen olyannal vádolom, ami amúgy cseppet sem érdekel, mert a jelenleg itt dolgozó aurorok munkája bőven hagy kivetni valót maga után. Elég csak az előttem ülő tanoncra gondolnunk, aki valóban félinformációkból rakta össze, hogy a három ügy valójában egy, míg erre három auror nem jött rá, sőt, ezek tetejébe félresöpörték az ügyet és úgy lettek lezárva, hogy valójában rengeteg kérdőjel van még körötte. Lehet az asztalra kéne csapnom, hogy ez így elfogadhatatlan? Hogy működtünk eddig egyébként?
Amikor végre megszólal, fejemet a széktámlának vetve hallgatom szavait. Szóval egy új keletű tudatmódosító szer, amire senki nem fordított elegendő figyelmet, úgyhogy egy tanoncuknak hála van róla tudomásom egyáltalán. Egy olyan dologról, amivel igenis foglalkozni kellene. Nos, igazából egyetlen kérdés merült fel bennem mindezekből kiindulva; eddig mi a faszt csináltak? Komolyan Zalánnak egymagában több esze lenne, mint három olyan aurornak, akik ki tudja mióta azok? Mondandója végére ér, én viszont ugyanúgy csukott szemmel szisszenek fel a saját fejemben lezajló gondolatsorozat hatására. Pilláimat kinyitva szuggerálom pár másodpercig a plafon, majd előre dőlve nézek Zalánra.
- Nem vagy senki, most bizonyítottad - támasztom kezeimet az asztalra, miközben laza mozdulattal bökök a pakkra. - Elém hoztál egy olyan ügyet, ami nagy figyelmet igényel, mivel kiskorú diákokat is érinthet, ezekre pedig fokozottan ügyelnünk kellene - agyamban pörögnek a lehetőségeink. Zaláné, Bodócsé és a sajátjaim. Ebből ketten nagyon jól jönnek ki, a harmadiknak pedig instant szívás lesz az elkövetkezendő két hét, mert eldőlt, hogyha nem is drasztikus, de igenis változások kellenek. Akkor kezdhetjük is őket.
- Kérlek hívd be Bodócsot, amíg átfutok a maradék papírokon, majd gyere vissza te is - ami lehetetlen, mivel elég sok anyagot sikerült összeguberálnia, de legalább addig is neki állok és lesz fogalmam a Zalán által elmondott dolgokon túl is arról, mi folyik itt mégis. Ami nem árt, ha nyomozást vezet az ember. - Zalán! - emelem meg hangomat, hogy biztosan meghallja, majd lehetőség szerint visszaforduljon felém, ha már elindult. - Szép munka - féloldalas mosolyt villantok, majd barnáim ismét a papírhalmot kezdik fürkészni. A felesleges részeket, mert tudom, hogy azok, automatikusan ugrom át a sorok között, így mire a delikvensek visszérnek, már a két toxikológiai jelentést és a droggal kapcsolatos legújabb jelentést olvasom ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Nem tehetek róla, de mindig görcsbe rándul a gyomrom, amikor ezen a folyosón haladok át. Túl tökéletesek ezek a portrék itt, és akármennyire is tűnnek végtelenül kedvesnek és ártatlanok ezek a dámák, tudom jól, hogy a látszat bizony csal. Mert bármennyire is úgy tűnik, hogy nem figyelnek, igenis hogy szemmel tartják az ember minden egyes mozdulatát. Minden kimondott szót elcsípnek, majd összekavarják és káosz lesz az egészből. Nem szeretem a pletykákat. Sem azt ha pletykálkodnak az emberek. Nem is szoktam elhinni azt, amit innen-onnan hallok. Vagy legalábbis nem veszem készpénznek. Szeretem az illetőtől hallani, hogy megerősíti, vagy megcáfolja, de csak ha ő hozza fel. Én nem fogok utánarohanni és kérdezősködni. Továbbadni meg végképp nem fogom. Szóval érthető miért nem a kedvencem ez a hely a kastélyban.
Lepillantok Benitora, akit nem igazán érdekel az, hogy jelenleg éppen hol vagyunk. Az úticélunk már annál inkább kedvére való lesz. Peckesen lépdel, fejét büszkén magasra emeli, őróla aztán pletykáljanak csak nyugodtan. Igyekszem példát venni a sárkányleopárdról, vagy legalábbis olyan gyorsan és észrevétlenül áthaladni a képek között, hogy végre az akváriumhoz érjek, amilyen gyorsan csak lehet.