Angyal Odett Abigél
INAKTÍV
Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
|
Belibubú#sokat_káromkodok
Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
- Kíváncsi vagyok, hogy mi jön majd akkor, amikor az alkohol kimegy a divatból, mint búfelejtő. Talán a könyvek, vagy a gondolkodás.
Tényleg nem tudok jó tanácsadó lenni, én elégedett vagyok az életemmel, az első ember, aki megérintette a szívemet, mellettem van, harmonikus életet élünk, és minket megnyugtat a nyitott kapcsolat ténye. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ahány van neki, annyi nekem is, vagy, hogy fűvel-fával, de érdekes mód, nincs is kedvem magyarázni. Annyi sztereotípiával találkoztunk már az elmúlt években, hogy az valami hihetetlen, és sokáig magyaráztam, hogy mit is jelent ez, de mostanra valahogy már kedvem sincs. Aki ismer minket, tudja, hogy miért jó, aki nem, ő pedig úgyis kiváló véleménnyel rendelkezik, amit én magam nem is akarok megváltoztatni. Viszont, ezt semmiért sem cserélném el, azért sem, ha cserébe én adhatnám a világ legjobb tanácsait. Szeretem elmondani a véleményemet, megpróbálok hatásos és megfelelő segítséget nyújtani, de nem, nekem a mostani életem tökéletes, és közel tíz éve minden a helyén van. Bevonzani a rosszat meg nyilván nem akarom.
- Amúgy, és tök őszintén, mert tényleg érdekel, van ennek valami értelme? Segít a helyzeten? Megtalálod a megoldást? És nem vagyok szentfazék, egyrészt szoktam alkoholt inni, másrészt szoktam részeg is lenni, de egy ilyen helyzetben segít, vagy a búvalbaszottság mellett még szarul is vagy, és akkor duplán lehet szenvedni?
Tényleg érdekel, mivel Darya is iszik, meg kínozza magát Somogyi miatt, holott az is csak egy férfi, és ha neki több, akkor meg azt kéne mondania, hogy helló, kellesz. Nem hiszem, hogy Beliánék helyzete megoldható, vagy, hogy meg kellene oldódnia, mert nem, simán találnia kellene valakit, aki illik hozzá, és befejezni ezt a bohóckodást. De például Darya meg Viktor ugyanazt akarják, aztán úgy szenvednek, mint a kivert kutya, de ha meg ezt megemlíted, akkor te vagy a köcsög.
- A mondat első feléig, vagy kétharmadáig kedveltelek, de a végével kezded elvenni az étvágyamat, és most szólok Helvey, hogy az egy nagyon súlyos szint. Nem kellene senkivel kezdened? Mert? Esetleg Mihail a távozásakor a farkadat is levágta és éppen menstruálsz? Mert akkor megértem, hogy világvége gondolataid vannak, amúgy meg miért ne szexelnél vagy esnél szerelembe? Ez a dolog nem olyan végletes, kérlek. Ha meghalnék, és Damyan cölibátusba vonulna, akkor kikelnék a síromból és megverném, aztán közölném vele, hogy egy gyenge és szánalmas alak, akit valószínűleg a rózsaszín köd miatt nem láttam. Aztán befizetném egy rámenős prostihoz, aki kielégítené, és rájönne, hogy egy barom. Az a gyökér szétcseszett, majd ha alkalmam lesz rá, gratulálok neki, de ember, mit akarsz, bizonyítani, hogy igaza van? Hogy nem vagy elég? Mert akkor szenvedj, ellenkező esetben meg mutasd meg neki, hogy már akkor sem kellene, ha térden állva csúszna utánad.
Ez a baj az emberekkel, ez a túlzott szenvedés, belebetegedés. Nem maradtatok együtt? Akkor nem ő a hozzád való. Egyedül maradsz életed végéig, akkor próbálj meg úgy boldog lenni. Ez a senkivel se kezdés, ez a legrosszabb, amit az ember mondhat, és komolyan mondom, annyira fel tud bosszantani, hogy szívem szerint felkelnék, és megverném. Még jó is, hogy nincs itt Zina, mert vissza kellene fognom a véleménykinyilvánítást, hogy a szerencsétlen kölyök ne kapjon frászt tőlünk.
- Szerintem az, aki nem tartja tiszteletben a lelkedet, az nem a társad. Te ráfüggtél, ő mindegy mit csinál, csak legyen. Ez nem így működik. Ha nem vagytok képesek egymást tisztelve kommunikálni, megérteni a másik problémáit, és elfogadni azokat, segíteni és ha kell, idomulni, akkor nem vagytok egymáshoz illők. Akkor örülhetsz, hogy itt van a végem nem tíz év múlva, amikor már teljesen tönkre tettétek a másikat.
Mert ez kétélű, mindig kétélű, csak sok esetben az ember nem tudja, hogy mi az, amit elkövetett. A kapcsolat halála a nem megfelelő, vagy hiányzó kommunikáció. Ha csak szexre kellesz, az nem kapcsolat, az szabadidő kellemes eltöltése. A saját kapcsolatomon tudom, hogy beszélgetni kell, meghallgatni a másikat, és nyíltnak, őszintének lenni. Mi nagyon sokat beszélgetünk, láttuk egymást a legjobb és a legrosszabb helyzetben is, tudtunk segítséget kérni, és el tudtuk azt fogadni. Nagyon sok mindent tanultunk egymástól, és nem csak én tőle, hanem fordítva is.
- Egy, ha továbbra is nyammogsz az ételen, megátkozlak, kettő, ha kihányod, meg is verlek. Tőlem úgy kínzod magad, ahogy akarod, de ne akkor, amikor jó az étvágyam.
Mondjuk, ha ezen múlna, akkor sosem szenvedne, mert nekem mindig jó az étvágyam. Kár, hogy nem ehhez van köze, a világ máris jobb hellyé válna. Ujjaimmal ráerősítek a szorítására, és tekintetemmel a tekintetét keresem.
- Egy pöccsel kevesebb, próbálkozz most inkább a nőknél, hátha normálisabb a felhozatal.
|
|
|
|
|
Farkasházy Rudolf
Házvezető Eridon, Tanár, Egyetemi tanár, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos
Pertner a könytösben
RPG hsz: 200
Összes hsz: 679
|
Zorka - Pedig azt mondják, hogy egy jó portré jó bevételt hoz. Sokan még mindig egy-egy festményt küldenek a házassági ajánlat mellé, és minél gyorsabban kel el a vásznon szereplő arc tulaja, annál népszerűbb a festő. Furcsa szokás volt ez már régen is.
Persze, akkor még nem volt fényképezőgép, nem tudtak lőni egy jó képet, így festettek. A vérmágusok pedig, ha jók az ismereteim, akkor a mai napig így csinálják. Vannak furcsa dolgok a világban, de ki vagyok én, hogy ezen fennakadjak. Amikor Lizi beállított a ténnyel, hogy férjhez megy, akkor is csak felvontam a szemöldököm, és bár azt hittem, a bátyámhoz kíván hozzámenni, végül egy ismeretlen arcot mutatott. Őt is egy kép alapján házasították ki, de látva, hogy neki ez mennyire nem volt morbid, én magam már nem szóltam, felesleges is lett volna.
- Nagyon rossz a humorom, mondanám, hogy a férfias külsőmmel kompenzálom, de az a nagy helyzet, hogy ebben a faluban az embernek csak kisebbségi komplexusa lehet.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a tanodában a tanáriban az asztalom Ambrózy Henrik és Damyan Volkov között helyezkedik el. Ha jobbra nézek, akkor a diáklányok félistenét láthatom, aki még hetero férfi szemmel is vonzó, ha balra, akkor meg egy volt kviddicsistent. A kettő között pedig ott vagyok én, mint az a fiú, akit szánalomból visznek magukkal a nagyobb testvérek, meg mert az anyjuk rájuk szólt, és nem akarnak vele ellenkezni.
- Vagy mi a fene? Izgalmas tantárgy lehet.
Jegyzem meg egy félmosollyal, miközben kezet fogunk. A kinézete alapján arra következtetek, hogy még új a szakmában, még nem szokott bele, hogy ő is tanár, meg aztán az előkészítőben a gyerekek még valóban fiatalok, nem kell hozzájuk annyi komolyság.
- Igen, pontosan. Van pár drágább alapanyag, amire muszáj kiadni a pénzt, így, amit tudok, azt szeretek így beszerezni, csökkentem az iskola kiadásait, és mégsem robbantjuk fel a bájitaltan termet. Mindenki nyer. Technikához és használhatóak, préselni vagy színezni velük, nem tudom, mennyire szigorú a tanmeneted.
|
|
|
|
|
Mórocz A. Móric
INAKTÍV
Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
|
R I N
rosszalkodásokba’ otthon | CsermelymenedékCsak egyetértően bólogatok, hogy kérdezze, mellé végül is nem nyúl, plusz, amíg Rin beszél és a szavaira figyelek, nem pillogok görcsösen a lépcsőre, hogy vajon mikor fogunk akkorát borulni hátra, mint annak a rendje. Még Malvinék is meghallanák valószínűleg, jönnének haza, és kezdődne a nemulass. Elképzelni sem akarom mennyi idő szobafogságot kapnék, ha ez az egész kiderülne, szóval megemberelve magamat koncentrálok Rinre és a szavaira, a görcsöm pedig lassan oldódik, így sérülésmentesen felérünk. Kell pár pillanat, mire felfogom, de végül vigyorogva adok hangot is neki, Rin pedig egyetért velem. Há’ összeszorul a szívem, hogy nem hitt bennem! Dehogyis, én sem hinnék magamban a helyében.
Nem teketóriázok sokat, a szobába visszaérve azonnal az ágyra fektetem, mert ennyire nem vagyok jó kondiban, és az egyensúlyomban sem bízok most különösen, köszönjük tündérpor, de az biztos, hogy az érzékeim kiélesedtek, és mintha tényleg a padló fölött lebegve közlekednék. A kérdés feltétele után ülök az ágy szélére, lábamat felhúzva pislogok Rinre. Ch hang hagyja el ajkaimat, felső ajkamat húzom fel. - Nem fair, én kérdeztem előbb - de a kérdés teljesen jogos egyébként. Fogalmam sincs miért tettem meg. Jött valami hirtelenség, és mire felfoghattam volna, már Rin ajkait csókoltam. Szavaira szalad ráncba a szemöldököm, majd nevetek fel halkan. - Először is, meleg. Nem forró. Másodszor… - gondolkodom el ismét egy pillanatra. - Hogyha meleg lennél, nem akartad volna ezt a csókot olyan érzésekkel, amit csak az Ombozival éreztél - ütögetem meg mutatóujjammal ajkaimat, ahogy elfordulok Rintől és gondolkodóba esem. Fogalmam sincs, nem is tudom mit erőlködöm. - Ja, nem tudom. És azért adtam, mert én is éreztem ott valamit… nem is tudom. Hirtelen jött, pár pillanatig tartott, de ott volt és bennem maradt a kíváncsiság, érted - vonom meg vállaimat.
|
|
|
|
|
Mórocz A. Móric
INAKTÍV
Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
|
K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás | birdieSzélesen vigyorgok le rá, ahogy mutatóujjam érinti homlokát, végül halkan nevetek fel a reakción. Imádom, hogy ilyen érzelmeket tudok kiváltani belőle, és még csak meg sem próbálja azokat palástolni, hanem telibe a képembe nyomja, hogy Móric, legszívesebben eltörném az ujjad. Van ennél szebb érzés a világon? Kötve hiszem, skacok! Nevetésem halkul, ahogy érkezik a kérdés, szemöldököm szalad ráncba, hümmögve gondolkodom el. - Igen - bólintok egyet végül, hogy azt kövesse a gyönyörű levezetésem, és hangomban rendesen büszkeség van, ahogy kékjeimet vezetem mosolyogva Kiscsibe arcára, aki pedig nemes egyszerűséggel köszöni meg. Haláli, de komolyan! Látok rá egy kis esélyt, hogy mellettem kikupálódik, de nem szaladok ennyire előre.
Éppenséggel a fontosabb információkat is megtudom, lassan, de biztosan, hogy végre elindulhassunk azon az úton, amikor érdemben tudok neki segíteni, és nem csak állok előtte, mint egy kretén. Visszafogott mosollyal biccentek egyet arra, hogy logikus. Tudom, hát nem véletlen találnak ki ilyeneket az okosok, amikért szanaszét adom őket, mert annyira megkönnyítik az életem, hogy nem tudok eléggé hálás lenni. Kis kitérő, a következő pillanatban meg már a festős cuccok előtt állok, és kérdőn pislogok Kiscsibére. Érzem, hogy célegyenesbe kerülünk lassan arra vonatkozóan, hogy ki milyen képet fest, hogy a legjobbat vehesse neki. Magamhoz képest türelmesen várom meg, amíg összerakja a képet - lol, érted, a képet, gihi -, majd nyammogva fordulok a polc felé.
- Egy vonal? Vonalrajzokat csinál? Azok brutál menők! - csillannak fel kékjeim, fordulok is vissza azonnal felé, hogy arcát fürkésszem, mint valami gyerek, hátha többet is megtudhatok erről, de csalódnom kell. Oké, a lelkesedésem nem lankad, mert a vonalrajzok rohadt királyok és valóban szétadom őket. Nem tud többet mondani. Nem csesztetem, pedig élből jönne a válasz erre, azonban visszafogva magam nyúlok el mögötte és fogok ujjaim közé egy papírlapot, majd ceruzát lopok egy tartóból. Leguggolva teszem le magam mellé a kosarat és pillogok felfelé Kiscsibére, megemelkedett szemöldökkel várom meg, hogy kövesse a példámat, és amint megteszi vigyorodom el szélesen. - Ahogy elnézem hadilábon állsz a rajzolással és a festészettel - hangomban nincs él, tényként közlöm, miközben megforgatom a ceruzát ujjaim között. - Na figyu, nem olyan nehéz - csúsztatom ujjai közé a ceruzát, hogyha esetleg nem lenne egyértelmű a célzás. Innen nincs visszaút, kezem közé fogom az övét és lassan kezdem el vezetni a ceruzát a papíron. Igen, fejjel lefelé, de szeretem a kihívásokat, így le sem veszem kékjeimet a papírlapról, miközben beszélek. - Nem nagyon tudok rajzolni, de az egyszerűbb vonalrajzok is elég jól néznek ki - nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok. - Tessék, Kiscsibe, rajzoltál egy kolibrit. Vért izzadtál közben? - pillantok fel az egyetlen vonalból álló kolibriről az előttem guggoló igazi Kiscsibére. Kedves, de széles mosollyal fürkészem arcát, majd engedem el kezét. Vettem magamnak egy indokolatlan ceruzát és egy papírlapot. Remek.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
Jason
- építsünk csapatot; véletlen vagy a képen - utolsó utáni
 -Nem tudom mit kellene gondolnom. Nem tudom mit kellene éreznem. Mintha valami tinidrámába csöppentem volna, ahol a fiú kerüli a lányt, mert szeretné elkerülni a kellemetlen helyzeteket, amit a… na igen, fogalmam sincs mi számíthatna kellemetlen helyzetnek, mikor olyan jól kiküszöböli azt is, hogy egyáltalán helyzet legyen. Nagyon ritkák az olyan alkalmak, amikor nem tudom, hogy kellene hozzáállnom egy helyzethez, de azt bizton állíthatom: ez közéjük tartozik. Mégis mosolyogva lépkedek oda, szólítom meg, és ugyanolyan mosollyal billegtetem fejemet szavaira, majd érintem mutatóujjamat ajkaimnak, mintha nagyon, de nagyon elgondolkodnék.
- Akkoooooor - nyújtom el a szót játékosan, mielőtt Jasonre vezetném kékjeimet. - Gondolom büszke lehetek - mosolyom kerekedik ki egy szemtelen vigyorrá, majd firkantom alá az elém tolt papírokat. Szemöldököm rebben meg Jason szavaira, fel sem pillantva hümmögök egyet, ahogy kékjeim fürkészik a sorokat, mert pár szón megakadt a tekintetem, így csak-csak elolvasom. Legalább ezt a három sort, aminek a végére nincs is értelme, mert minden figyelmem a férfinek szentelem. Követem a kapott utasításokat, kékjeim azonnal ki is kerekednek egy pillanatra, ahogy meglátom. Igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, megköszörülöm torkomat.
- Nos… - dobom hátra vállam felett hajamat. - Innen már nincs visszaút - hangom határozott, de gyomrom ugrik apróra, ahogy elképzelem magamat egy falon ugrálni, mint egy pókmajom. Merlinre, az életem nagy részét sárkányok mellett töltöttem és töltöm, erre komolyan egy falmászás hoz ekkora pánikot bensőmbe? Magabiztos léptekkel követem Jasont végül, rá sem pillantva várom meg, amíg összeszedi magát, míg én le sem veszem kékjeimet a teremben álló falról. Látványosan húzom el ajkaimat a kérdésre.
- Hogyne - bólintok egyet, oldalvást sandítok a medvére. - Minden másnapomat itt töltöm, mert a falmászás csak még formásabbá varázsolja a fenekemet - vezetem vissza kékjeimet a falra, aprót kortyolok a kávéból szemtelen mosollyal ajkaimon. - Miért érzem úgy, hogy te már csináltad és csúnya vereséget fogok szenvedni? - fordulok felé teljes testemmel. - Ami persze nem azt jelenti, Payne, hogy könnyű győzelmed lesz - kacsintok rá, majd indulok a fal felé lassú léptekkel, hogy közelebbről is megszemlélhessem azt, ami ma a végemet jelenti.
|
|
|
|
|
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV
#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
|
Reiner
őszinte, de nem ostoba / elégek vagy megfulladok? / from here / outfit Hosszúra nyúlik a csend köztünk, aminek minden pillanatát kihasználva fürkészem a fölöttünk elterülő látványt. Szinte magamba szeretném szívni, vagy lehet inkább azt vágyom, hogy ő szívjon magába, tűnjek el, és vissza se jöjjek. Eltűntem, magam mögött hagytam mindent egy szempillantás alatt, mégsem érzem úgy, hogy elég ideig voltam távol. Nem vitatkozhat velem arról senki ember fia, hogy helyesen cselekedtem meg, mert ebben biztos vagyok, azonban az vitatható, hogy nem jöttem-e vissza túl korán. Mennyi idő kellett volna még? Mennyi idő kellett volna még a lelkemnek ahhoz, hogy valóban elfogadja, az élet, amiben benne ragadt velem együtt, nem jövedelmező és ki kell törnünk belőle? Valószínűleg egy egész élet nem lett volna elég, én pedig gondolkodás nélkül, utolsó elhatározásként döntöttem egyik éjszaka. Vigyorogva mutattam fel a sorsnak nevezett szarságnak a középső ujjamat, hogy megmutassam neki: ahogy eddig, úgy mostantól sem irányíthat senki és semmi. A magam ura vagyok, és inkább elviselem a döntéseim után hagyott fájdalmat és hiányérzetet, mintsem egy olyan dologba ragadjak, ami nekem nem jó.
Innen a Reinernek szegezett kérdés, aminek feltétele közben sem pillantok rá. Csillogó kékjeimben tükröződnek vissza a csillagok, a Hold kellemes fehér fénye simogatja arcomat, mintha csak a Nap meleg sugarát érezném magamon. Igen is, meg nem is. Demokratikus válasz, ahogy a halkan puffanó cipőtalp jut el tudatomig sandítok le, hogy követhessem a mozdulatot, ahogy leül. Nem szólalok meg, túlságosan könnyed a pillanat ahhoz, így csak halvány mosollyal ajkaimon vezetem vissza kékjeimet az égre. Zsebemből húzom ki mindkét kezemet, tarkómon kulcsolom össze ujjaimat, mert nem várok folytatást tőle, ennyiből is le lehet vonni a konklúziót, ám legnagyobb megdöbbenésemre hangzik fel ismét hangja. Először szemöldökömet ráncolva hallgatom, majd kékjeim kerekednek ki, ajkaim nyílnak el egymástól, karjaim csúsznak le magam mellé, miközben fejem biccen előre, hogy mosolyogva fürkésszem arcát a másiknak.
- Azt mondod, hogy lényegében azért van szabad akaratunk, hogy döntéseket hozzunk, amik által saját sorsunk kovácsai vagyunk? - emelkedik meg fél szemöldököm kérdőn, hogy halkan nevessek fel, mikor elhangzik az olyannyira vágyott miért kérdés. - Kíváncsi vagy? - emelem vissza fejemet a tetőablak felé, miközben halkan szusszanok. - Lényegében azt mondtad el, amiben hiszek - sandítok lefelé rá halvány mosollyal ajkaimon, majd vezetem is vissza kékjeimet az égre. - Azonban vannak olyan helyzetek, amikor egyetlen opciód van és azt sem a saját döntésed alapján kapod magad elé. Ez a karma? Sors? Mindegy minek hívod lényegében, akkor is a fejed fölött lebeg, mint a büntetés, amit említettél. De mégis meddig kell egy embernek vezekelnie? Mikor lesz elég a büntetés? - fejemet előre biccentve kapom el a szürkéskék tekintetet, miközben kékjeimben csillan meg a múltam gusztustalan látványa. - Kedvelem a látásmódodat - jelentőségteljes pillantást intézek el felé, majd szakítom el róla tekintetem, hogy az égre vezessem. Még egyszer. Utoljára. Pár másodpercre hunyom le szemeimet, utolsó, vágyakozó pillantást engedek meg magamnak, mielőtt hátrálni kezdenék és hátamat vetném az egyik szabad falnak. - Neked mi a büntetésed? - halkan száll hangom az üres térben, lágyan, megnyugtatóan siklik Reiner felé, miközben halvány mosollyal figyelem minden rezdülését. Érdekelsz, Reiner Kende, mert nem vagy olyan, mint a többi. Magyarázatot adsz, vagy úgy hátrálsz meg, hogy közben mégsem teszed?
|
|
|
|
|
Rentai Boglárka
INAKTÍV
RPG hsz: 95
Összes hsz: 247
|
VencelMár épp ott tartok, hogy akkor mégis csak ideje lesz megrázni vagy felpofozni, de nem, megébred ő magától is. Hála az égnek, nem nagyon lett olyan kedvem magyarázkodni, hogy miért csattan a tenyerem az arcán.
- Igen, az nekem is feltűnt – válaszolok, miközben közönyös pillantással végig mérem. Elsős levitás, ebben biztos vagyok, mert emlékszem rá. Mindig külön oda kell figyelni az újoncokra, ez amolyan kellemetlen mellékfeladata a prefektusi létnek. Mármint ja, mindenkit szemmel kell tartani, de mivel az elsősök még nem igazán tudják, hogy mi a dörgés erre felé, ezért Iza néni mindig külön felhívja a figyelmünket, hogy legyünk kedvesek szemmel tartani őket. Hát tessék, egyszerűen csodás vagyok hogy pont sikerült elcsípnem.
- Különösebben nem érdekelt, nagyjából kettő perce lehetek itt. – Nem tudom miért hiszi azt mindenki magáról, hogy olyan értékes és érdekes, hogy én figyelek majd rá. Mit érdekel engem ha alszik meg nyáladzik? Mindenki szokott, nem csak ő, nincs ebben semmi különleges. Különben is, minek ültem volna és néztem volna ahogy durmol? Hát van nekem ettől sokkal jobb dolgom is. Egyszer akarok kedves lenni aztán nesze, ez lesz belőle. Mindenki egy idióta.
- Igazából prefektus vagyok, gondoltam jelzem hogy hamarosan takarodó és nem ártana, ha akkor már a Levitában lennél – magyarázom meg neki, hogy miért pont én keltettem fel legszebb álmaiból. Megtehettem volna hogy itt hagyom, aztán ha legközelebb erre járok alaposan megbüntetem. Persze lehet, hogy egy másik prefi hamarabb futott volna bele, ki tudja, mindenesetre szerintem a büntetésből talán tanult volna. Így meg csak… kedves voltam. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha bekövetkezik.
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV
a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
|
Zsombor & Lilla
outfit|Merlin kegyelmezzFogalma sem volt, hogy akkor most mi van. Ült ott, kissé kótyagos fejjel és hallgatta a vitatkozókat, de minek… a szavak értelmetlenek voltak számára. Hallotta, hogy Zsombor higgadtan és nyugodtan próbálja kezelni a helyzetet, míg nővére üvölt, agresszív és durva. Hallotta, hogy valami Havas-Mezős lányról beszél, biztos arról, akiről Zsombor mesélte, hogy tanítja gitározni, meg hallotta, hogy Zsombornak nem elég ő. Hallott mindent, de az agyába a túl sok információ egyszerre jutott el. Valami elpattant benne, modnhatnánk hogy robbant és olyan dühös lett, amilyen talán még életében sem volt.
- FEJEZZÉTEK MÁR BE – szakadt ki belőle a kétségbeeséssel vegyített harag. A mágiája nem bírta tovább, ostorszerű nyalábként vágódott ki Sára ujjai közül, szerencsére csak a padlón és nem kedvesén csattanva. Sosem tudta volna megbocsájtani magának, ha azért ártott volna a göndörnek, mert nem volt képes fékeznie az indulatait. Durva mozdulattal lökte félre Zsombort, előfordulhatott hogy tenyerével így is megégette azon a ponton, ahogy hozzáért. Lábai közel olyan hangosan csattantak a padlón, mint az azt megelőző nyaláb, haját idegesen kisöpörte arcából és egyenesen nővére elé masírozott. – Hogy veszed a bátorságot, hogy beleszólj az életembe? Mégis mit gondolsz, hogy óvni való gyerek vagyok még? Vedd észre, hogy felnőttem! Nem tudom mi ütött beléd, de fogd vissza magad és foglalkozz a saját dolgoddal végre – vágta a fejéhez indulatosan. Kezeivel hadonászott, de egy ujjal sem ért Lillához. Nem ütötte vagy lökte meg, nem tett semmit csak állt és mondta. Aztán egyetlen mozdulattal tüntetőleg hátat fordított és visszalépdelt a navinéshez, hogy megnézze hogy van. Eddig eszébe sem jutott, hogy esetleg valóban valami baja történhetett, most azonban elfogta a kétségbeesés, hogy kárt okozott benne abban a néhány másodpercben míg nem volt magánál.
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV
a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
|
Zsomboroutfit|mindig melletted Olyan aggodalom csillant a tekintetében, ami már régen nem. Rendkívül aggasztotta, hogy így látja a legtöbbször jó kedvű, vidám Zsombort. Persze számított rá, hogy egyszer eljön ami még sosem volt, hogy kiborul az a bizonyos bili és fejben már több kész terve is volt, hogy hogyan fogja mindezt kezelni, de mikor elért oda, hogy valóban lépnie kellett volna leblokkolt és mindent elfelejtett.
- Mert a minisztériumban csupa idióta ül, akik csak a száraz tényeket ismerik és téged nem. Nem tudják hogy mennyire bátor vagy és kitartó, hogy mennyire csodás ember vagy – nyugtatja, hosszú ujjaival a fiú oldalát cirógatva. Még önmagát is meglepi, hogy mennyire higgadtan képes beszélni, szavaiból sugárzik a mérhetetlen szeretet és csodálat, amit valóban érez. Megpróbálja követíteni a saját igazságát, még ha tudja, hogy jelenleg a göndört kevéssé érdkeli. Ismeri ezt az érzést, az elutasítás érzését és tudta jól, hogy ilyenkor az ember másra sem képes gondolni, hiába a szép szavak és a nyugtató ölelések, csak a miértekre. Miért pont ő? Miért történt ez? Miért, miért, miért?
Egy pillanatra egészen megrettent ettől a sötétségtől. Rettegett, hogy visszarántja oda a fiút, ahonnan évek óta igyekszik kiszabadulni, ami csak a kárára válna, ami elragadná tőle. Talán épp ez a röpke félelem tette alkalmassá arra, hogy képes legyen továbbra is ugyanazon a nyugodt, szeretetteljes hangon beszélni, amint az előbb megszólalt. – Mi segítünk. Ott van Thomas, Big Jim és itt vagyok én. Te is tudod, hogy mindannyiunknak nagyon fontos vagy, nekem különösen. Mindennél többet jelentesz számomra. – Megkísérelte elkapni Zsombor pillantását, hogy vallomása olyan komolyan hangozzék, amennyire szeretné. Nem azért mondta, mert abban bízik hogy néhány romantikus mondat majd segít. Csak szerette volna ha tudja, hogy valóban számíthat rá mindenben, a maga módján mindenképp segíteni szeretett volna.
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV
a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
|
NonóÉteri nyugalom fogta el valahogy a rajzolgatástól. Régen, nagyon régen volt már ceruza a kezében, talán ez a viszontlátás édes öröme is okozta mindezt. Kicsit olyan volt, mintha egy rég nem látott közeli baráttal találkozna újra, és ez határozottan nagyon boldoggá tette, ha már amúgy nem sok oka volt a vidámságra. Akárhányszor eszébe jutott a Zsomborral eltöltött este az erkélyen valahogy mindig elfogta a félelem, hogy mi lesz, ha… persze tudta, hogy nem lesz ha, vagy legalábbis annyira remélte, hogy azt már tudni vélte, de mégis, mint egy sötét felhő ott lebegett felette, hogy beárnyékolja a mindennapjait.
Kell néhány másodperc, hogy agya visszaálljon a valóvilágra, és érzékelje hogy valaki csatlakozott hozzá. Ilyenkor képes nagyon messze járni fejben, ezért is a kissé késleltetett reakció. – Szia! Jaj nem zavarsz – pillant fel rá mosolyogva, majd gyorsan befejezi az utolsó színezésre váró területet és a földre dobja a füzetet. Halkan puffan a padlón a nem túl súlyos tárgyacska, ami után szépen óvatosan lepakolja a tolltartóit is, hogy azok se legyenek útban.
- Ő Flynn, sárkányróka, az elemi mágiám miatt van velem. – Az állat mintha csak megérezte volna, hogy róla van szó lustán nyújtózott egyet, majd végigmérte mindkettejüket, hogy vajon melyiküktől remélhet több simit. Választása Nonóra esett, orrával finoman böködni kezdte a lány kezét, miközben nagy szemei szinte könyörögtek a simogatásáért. Szeretetéhes egy dög volt világéletében az biztos, imádta ha kényeztetik. – Simogasd meg nyugodtan, egyáltalán nem bánt – szólt Sára, hogyha esetleg Nonóban lenne valamiféle félelem vagy kétely akkor hamar eloszlassa azt. Elvégre Flynn valóban ártatlan, az meg látszott az, hogy szeretettel viszonyul az állatokhoz.
|
|
|
|
|
Rentai Boglárka
INAKTÍV
RPG hsz: 95
Összes hsz: 247
|
 Nem vagyok hajlandó szavakat sem pazarolni rá, egyszerű vállvonással adom tudtára hogy én aztán nem vagyok érintett az ügyben, én legfeljebb a saját fenekemet nézegetem, másét nem szokásom. Azt az idegesítő kislányok csinálják, akiknek jobb dulguk nincs, csak hogy a férfiak után koslassanak. Esküszöm néha már undorodom az emberektől.
- Akkor csak a szokásos – válaszolok sóhajtva. Nem egy festményvitát láttam már járőrözés közben, és a többségük valóban olyan évekkel ezelőtti piszlicsáré dolgokon kapott hajba megint, hogy kedvem lett volna leátkozni őket a falról. Szégyen és gyalázat mai néha a falaink közt, vagy inkább a falainkon zajlik.
- Hányszor kaptál már büntetést, hogy így ismered a rendszert? – vonom fel szemöldökömet vigyorogva. Úgy tűnik ez az ártatlan navinés nagyobb fene, mint gondoltam volna. Ő tipikusan az, akiről még azt is képtelenség feltételezni, hogy véletlenül kerül büntetésbe – mert persze ilyenek is akadnak szép számmal, akik csak rosszkor voltak rossz helyen, de ez a kőszívű gyalázatos prefektust egy kicsit sem érdekelte. Na ez a prefi lennék én.
Valahogy jól esik a dicsérete, bár nem vagyok éppen rászorulva, de mégis. Kicsit megmelengeti azt a jégtömbbé fagyott szívem, vagy ami a helyén van évek óta. Más magyarázat nincs, hogy miért vagyok képtelen érezni. Legalábbis a legtöbb érzést, mert ha eszembe jut Kristóf… nem, inkább nem jut eszembe. Jobb lesz az mindenkinek.
- Szerencsére ezzel a legtöbben így vagyunk, szóval ritkán van az, hogy összekényszerülök valakivel akivel nem kéne. – Vannak akikkel kifejezetten szeretek éjszakázni, mondjuk Helvey vagy Scotti. Azok értelmesek. De mikor azzal a Vizsnyiczkyvel vagy Farkassal osztanak be… köszi, nem kérek belőle inkább.
- Ha hülye lennél, most nem állnék itt és nem beszélgetnénk – jegyzem meg kissé csípősen, csak amolyan Rentai stílusban. – Velem jöhetsz, nyugodtan – teszem hozzá egy félfokkal kedvesebben, ha esetleg ez jobban felbátorítja.
|
|
|
|
|
Hayden M. Wilson
INAKTÍV
Róka
RPG hsz: 134
Összes hsz: 269
|
Gitáros fiú Látszik, hogy Hay szociális érzéke valahol a béka feneke alatt van. Ha az ilyen helyzeteket legalább olyan jól tudná kezelni, mint amennyire észreveszi ha hazudnak neki, vagy ha megpróbálják eltitkolni előle a bajt vagy a szomorúságot, akkor már régen észrevette volna, hogy Hunor nem érzi jól magát a társaságában, és mielőbb szabadulni szeretne. De sajnos erre természetéből fakadóan alkalmatlan volt. Bár a verbális kommunikáció hiánya felerősítette benne a nonverbális kommunikációra való érzékenységet, annyira küzdött azért, hogy szeretve legyen, hogy ilyenkor egész egyszerűen kikapcsolt a benne élő mérőműszer.
Készségesen kapcsolgat a számok között, hogy minél jobban bevésődjön a folyamat a fiúnak is. Csak jót akar és semmi mást. Aztán eljön az a pont, ahol végre a levitás egyedül is megpróbálkozik ezzel a komoly és izzasztó kihívással. Apró korrigálásra és segítségre szorul, de aztán úgy tűnik, megtalálja amit keresett. Összehúzott szemöldökkel mered a először a képernyőre, majd Hunorra. Nem igazán az ő stílusa ez a fajta feldolgozás, de végül is nem tűnik olyan rossznak. Egész addig elhiszi, hogy Hunor ezt kereste, míg meg nem látja a szőke arckifejezését. Tehát ő is meglepődött rajta, hogy mit sikerült előhoznia? Nem is ezt akarta igazából? Ezekre a következtetésekre jut, így egy érintéssel megállítja a dal és visszalép a kereső sávba, hogyha évfolyamtársa akarja, akkor újra megpróbálhassa. Nem lesz ő itt semmi jónak elrontója, még mindig kiderülhet, hogy igazából mit szeretett volna megmutatni neki a zenélős fiú. Most már igazán kezdett nagyon kíváncsi lenni, hogy vajon valami ennél is furcsább következik, vagy valami olyan amit ismer, esetleg utál.
|
|
|
|
|
Hayden M. Wilson
INAKTÍV
Róka
RPG hsz: 134
Összes hsz: 269
|
Szöszkeherceg A sport jelentett számára majdnem mindent. Egyszerre volt önkifejezés, figyelemelterelés, kikapcsolódás, röviden tehát az élet értelme és minden ami fontos. Ilyenkor csak ő volt és a mozgás, nem számított senki és semmi más. Mindig mikor lendületbe hozta magát valahogy sokkal jobban érzi magát, felvidul, javul a közérzete és kevésbé utálja magát és az embereket. Most is sokkal jobban érzi magát, a társaságtól eltekintve is. Olyan, mintha kisütött volna a nap, amit eddig sötét felhők takartak el előle. És még csak az elején tartanak! Mennyivel jobb lesz később, mikor már igazán belelendülnek majd.
Vigyorogva bólogat, hogy nagyon szívesen megmutatja majd, hogy hogy rúgja a zsákot. Régen csinálta már, elvégre eddig nem nagyon volt rá lehetősége. Attól nem fél, hogy sokat felejtett, mert ez számára olyan, mint biciklizés és a korcsolya. Hiába nem gyakorolja rendszeresen, a technikát egyszerűen nem felejti el soha.
Félrebiccentett fejjel figyeli, míg Kende válogat. Micsoda finnyásság kérem, még válogat is! Persze nem mindegy, hogy milyen hosszú a kötél az ember magasságához képest. Hay magassága nem kifejezetten átlagon kívül eső, sőt inkább tökéletesen átlagos. Bár szerinte Kende is átlagos magasságú, legalábbis medve méretű hokis haverjaihoz képest még alacsonynak is számít.
Fejével nemet int, jobban szeret csendben és koncentráltan dolgozni. Ha kint fut, akkor a természet hangjaira koncentrál, ha meg bent van, akkor nem tartja indokoltnak, hogy zenét hallgasson. Ösztönzőleg hat rá a saját zihálása és felgyorsuló szívverése, ilyenkor úgy érzi, hogy megéri még jobban és még keményebben hajtani.
Feltápászkodik, ujjai közé fonja a kötelet. Mikor is ugrált utoljára? Nagyjából ezer meg egy éve. Mert a saját kötelét Kanadában hagyta, aztán sosem volt még annyi ideje, energiája és kedve, hogy itt utánajárjon és szerezzen egy újat magának.
|
|
|
|
|
Vitéz Rebeka
INAKTÍV
Lakóbalfal
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
|
ReeceOlyan kis idillien sétálgatnak ők ott hármasban, hogy Rebeka gyakorlatilag biztos abban, hogy a következő nap a nyuggermaffia már adja is le a drótot, hogy az a helyes nyurga fiatalember azzal a vöröskével szűri össze a levet. a diákévei alatt már megtanulta, hogy sem az iskolában, sem a kisvárosban nem maradhat titokban semmi. Ez a mugliknál is így van, ezzel is tisztában van ám, elvégre elég sokáig élt varázstalanok között.
- Sajnos nem igazán, elég sokat dolgoztam, dolgozok. – Őt bizony arra nevelte az anyja, hogyha akar valamit tegyen érte, márpedig ő mire odajut, hogy gyereket vállal rendes egzisztenciát akar magának, nem a semmibe szülni. Felelősségteljes gondolkodás kérem, a javából méghozzá. – De nagyon szeretnék majd, talán ha nem három helyen dolgozom egyszerre – neveti el magát halkan. – Te merre jártál már a nagyvilágban? – érdeklődi meg, hátha hall valami érdekes úti beszámolót, ami meghozza majd a kedvét az adott országhoz, vagy városhoz.
- Varázslópszichológiát tanultam. Rettentő érdekes volt, ez tény, meg nagyon hasznos is, de úgy éreztem, hogy nem ez lesz az én utam – válaszolja meg a kérdést kicsit bővebben, mint ahogy tervezte. Mindig ez történik, ha egyszer kinyitja a száját onnantól kezdve képtelen becsukni. Van hogy hasznos, van hogy idegesítő, szituációtól és partnertől függ.
- Csodás döntés, a Bagolykő jó iskola. Te is tanulsz még, vagy már dolgozol? – folytatja tovább a pofátlan faggatózást. A kertelés nem igazán az ő világa, ahogy a csend sem. Szeret mindennek egyenesen a közepébe esni, nem csak úgy óvatosan körül járni. Ezért gyakran tenyerel bele olyan dolgokba, amikbe nem kellene, de ilyenkor vagy valóban nem veszi észre, vagy kedvesen úgy tesz, mintha nem tűnne fel neki.
|
|
|
|
|
Somogyi Viktor Domonkos
INAKTÍV
Mr. Maximalizmusné
RPG hsz: 120
Összes hsz: 166
|
Darya
Szent Margitban Legalább stabil. Gondolom, ez az a bizonyos s betűs szó, aminek nyugtató hatással kellene rám lennie, de most valahogy mégsem tudta kiváltani ezt, és órák múltán sem tudja, mikor már a este éjjelbe torkollik, én pedig kitartóan ülök az ágya mellett. Valamikor, a látogatási idő vége felé megpróbáltak elküldeni, de, ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem jártak sikerrel. Éppen annyira nem, mint, ahogy én sem az apja felkutatásával.
Az első szembejövőnek, miért is ne éppen Odett lenne, elhadartam mindent, amit tudnia kell, ha ő megtalálja. Azóta beszéltünk, volt is itt, hozott egy sporttáskányi holmit, amit lediktáltam neki a telefonba, aztán hazaküldtem, hogy ha megtalálná az apját, akkor szóljon neki. És megkértem, hogy ne szóljon másoknak, hogy ebből ne legyen hisztéria, felesleges pánikkeltés lenne csak, és arra most senkinek sincs szüksége.
Érzem, ahogy egyre álmosabb vagyok, mégis ellenállok az elalvásnak, vagy éppen a szervezetem képtelen leküzdeni a hat fekete okozta éberséget. Nem szoktam kávézni, és a nővérek jóvoltából itt hatszor száz forintért olyan lórúgás kávákat kaptam, hogy odabent valószínűleg egy egész nyugdíjascsapat állt neki tesztelni a friss csípőprotéziseket. Plusz elszívtam egy doboz cigit, pedig, csak háromszor voltam kint. Kiváló éjszakánk lesz, amikor majd éber ültömben a fáradtságtól elkezd kifolyni a nyál a számból. Az lesz majd az a pillanat, amikor végre magához tér.
Még két óra eseménytelenül, aztán… képszakadás. Nem alszom nyugodtan, hülyeségek követik egymást, hol dínók, hol karambolozó autók kerülgetik egymást. Hallom az éjszakás nővéreket, akik már tájékoztatva lettek róla, hogy itt vagyok, kirakhatatlanul, és hogy a lány, mekkora mázlista, hogy életben van. Hogy még mindig az ébredését várja mindenki, és hogy nem is értik, hogy mi történt, elvégre rendes fiúnak látszom, és hát ha ilyen fiatalon a házasság mellett döntöttünk, akkor biztos nagyon szeretjük egymást, elvégre még csak nem is terhes, hogy muszáj legyen. Oké, kicsit szabadjára engedtem a fantáziámat annak érdekében, hogy beengedjenek hozzá. Meg aztán, ha az apja itt talál, akkor úgyis megöl, elvégre elég pletykát hallott hozzá. Legalább egy kicsit kiélvezem, hogy akár a menyasszonyom is lehetne.
|
|
|
|
|
Reiner Kende
INAKTÍV
got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
|
Több elhagyatott rom is berozsdásodott már Kendében amennyire nem beszél róluk. Nem is igazán akar gondolni rájuk. Gyengén halad elméje hátsó zugába minden alkalommal, hogy a benne lévő érzelmekhez szavakat is találjon. Saját maga számára. Most azonban bajban találja magát és olyan beszélgetésbe keveredik egy vadidegennel, ahol saját nézeteit megosztva megnyílik magáról. Egészen más ez a beszélgetés, mint amit a barátaival szövegelnek. Talán azért mert a srác idősebb. Na, nem mintha akármelyik haverjának nem adná meg ugyanezt a választ, csak ők nem kérdezik. Senki nem kérdezi. Nem kérdezte.
Ahogy jött, úgy enged el megfeszült állkapcsa, miközben a másikat figyeli a rávetülő fényekkel. Mióta Kende mondta neki, Mihail úgy bámul felfelé, mintha hipnózis alá került volna. Könnyed mosoly jelenik meg a szőke arcán a kérdésre, amivel nem is egy, hanem máris kettővel felel, hogy válaszul mit kapjon? Újabb kérdést. Tele van ez az este kérdésekkel. Megvonja a vállát rá, mert mindenképpen a kíváncsiság hajtja azt, aki kérdez? Más oka frankón nem is lehet? Dehogynem. Főleg, hogy erre a választ Kende maga is tudta, mégis szélesen vigyorogva bólint, hogy utána még inkább könyökére nehezedve hallgassa a továbbiakat. Pislog párat, homlokát ráncolja, mert sokkal csavartabb ez a történet ebben a formában, mint ahogy azt ő látja. Pillantásuk találkozik, így Mihail kiolvashatja a meglepettséget Kende szemeiből. Kedveli a látásmódját, ő meg azt se tudta, hogy van neki olyan. Éppen ezért folytatja is. - Én életnek hívnám. Amikor beüt - jegyzi meg elsődlegesen, mielőtt még bármi másba belekezdene. - Ez már túl deep az én válaszomhoz - rázza a fejét halkan nevetve. - Az emberek nem csak választhatnak, hanem akarnak is. Más nézeteket látnak, máshogy szívnak - így látja ő, a hűvös kövön ücsörgő navinés.
Mihail mostanra a falat támasztja, majd üt a kérdéssel, amibe gyomra remeg bele a srácnak. Elkomorodik, aprót nyel, majd a plafon felé fordítja arcát. Utálja, amiért az első válasza erőteljesen ordít idebent. Nem is azt utálja, inkább magát a választ. Miért kell így lennie? Lassan engedi le fejét, a felsőbb évesre sandít. - Van egy pár - halvány mosolya árulkodó. Előrébb dől, két térdére helyezi könyökét, majd fűzőjét tűri oldalra a cipőjében. Egy kérdésről volt szó, mégis nem bánja, hogy beszélgetnek. Egészen más ez a beszélgetés. - Aktuálisan - felpillant, szürkéskék tekintete vágyakozva tapad a gyakorlóterem ajtajára, az egyedülire, ami neki számítana. - Egy elbaszott hydromágus vagyok a mágiája nélkül - az ajtót bámulva emelkedik talpra, majd lassan bootolja be, hogy hangosan kimondta, amit Mae-el se osztott meg. Arcán megrándul egy ideg, hirtelen fordul Mihailhoz. Kémleli. Legszívesebben zsebre vágná a kezét és azonnal kivonulna innen, mégis áll a lépcső fokán és a másikat méregeti. - Egy kérdésről volt szó.
Van egy pár, de mindnek ugyanaz a forrása: a szülei.
|
|
|
|
|
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV
Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
|
- Ígérem, jó erősen fogok kapaszkodni! Jujjj, de szupi! - örömködtem ezerrel, mikor meghallottam, hogy Catherine néni is benne van a mókában, és felállva a hintára is szórakozhatok majd. Azt semmiféleképp nem akartam, hogy leszidjon az igazgató bácsi, az meg pláne nem hiányzott, hogy ez anyuék fülébe jusson. Amúgy szimpi volt a bácsi, de azért nem akartam megtapasztalni azt, hogy milyen, amikor paprikás hangulatba kerül.
- Szerintem gyerekszoba nélkül nőtt fel - idéztem jóanyám szavait, majd folytattam a mondandómat:
- Nem veszekedtem vele, hozzá se szóltam. Valamiért az a kedvenc elfoglaltsága, hogy kinéz magának bizonyos embereket, akiket folyton szívat. A fiúkkal nem mer gonoszkodni, csak a lányokkal csinálja. Volt, hogy egyszer megpörgetett, aztán diszkoszvetőset játszott velem. Meg építettem várat a homokozóban, ami amúgy nem hasonlított semmire sem, de jó móka volt, aztán belerondított az egészbe. Próbáltam kiállni magamért, de kevés vagyok vele szemben, és amúgy is mindenki parázik tőle.
Csak úgy kapkodtam a levegőt, miközben magyaráztam nagy hévvel a nőnek, hát reméltem, hogy egyszer megszabadulok ettől a némbertől és áthelyezik máshova vagy valami büntetőintézetbe kerül. Anya szerint az ilyen emberek oda valók, ebben pedig apa is egyetértett vele.
- Úgy látom, most is figyel, tuti tervez valamit - osztottam meg a kételyeimet Catherine nénivel.
- Nem hiszem, hogy magára is mérges lenne, hacsak nem tetszett valamit tenni ellene. Ugye nem tetszik félni tőle? Anya azt mondta, hogy az ilyenek kerülnek később börtönbe meg ezekből lesznek felnőtt korukra rossz emberek - ecseteltem az otthon hallottakat, hogy Catherine néni is tisztában legyen a dolgokkal. Anya nagyon bölcs volt, ebben a témában teljesen egyetértettem vele.
- Hallottam, hogy összevesztek. Ráadásul Florina az egyik legjobb barátnője... állítólag nem adta kölcsön Helgának az új tigrises plüssét, amit az anyukájától kapott. Annyira szereti, hogy folyton magával cipeli mindenhova. Helga meg szemet vetett rá, állítólag egy óvatlan pillanatban elcsente tőle az állatkát, aztán eldugta valahova, és nem akarja neki visszaadni. Az egyik barátnőm mesélte ezt, én nem voltam ott, de ő pont a szemtanúja volt ennek, és elmondta nekem is - feleltem a nőnek bizalmasan, közel hajolva hozzá, hogy más ne hallja, amit mondok neki. Közben az emlegetett szamár a közelünkbe vonult, miután feltápászkodott a mászókáról, majd fel-alá sétált szúrós tekintettel. Olyan érzésem volt, mintha megérezte volna, hogy róla beszéltünk, pedig nagyon diszkrétek voltunk... vagy már beképzelek magamnak dolgokat.
- Remélem, hogy nem jön ide - emeltem a tekintetem a zabos lány irányába, nekem ugyanis egyáltalán nem hiányzott a társasága, illetve a gonoszkodása.
|
|
|
|
|
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV
#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
|
Reiner
őszinte, de nem ostoba / elégek vagy megfulladok? / from here / outfit Százszor visszajátszott pillanatokban éltem le az utóbbi pár napot. Kapaszkodót kerestem bennük, valami olyat, ami csak megerősíti a döntésembe vetett bizalmamat: helyesen döntöttem, amikor ott hagytam. Szívemben ezer tőrrel, végtelen szerelemmel, de kiléptem az ajtón. Magam mögött hagytam a könnyáztatta arcot és a miattam ezer apró darabra tört szívet. Mégsem pillantottam vissza egyszer sem, csak mentem előre, hogy valaki az én ezer apró darabra tört lelkemet szedje össze. Mindössze napok teltek el, én pedig képes vagyok ismét felemelt állal, úgy sétálni a folyosókon, ahogy eddig mindig tettem, ahogy mindenki látott eddig. Mosolyogva beszélgetni mindenkivel, aki hozzám szól, lepacsizni a rég nem látott haverokkal, újult erővel, utoljára belevetni magam a kötelességeimbe, hogy úgy hagyhassak magam mögött mindent, ahogy én is elvárnám. Talán az, hogy idegenek vagyunk, talán maga a helyzet, majd a feltett kérdés komolysága hozza be elém a régmúlt képeit, nem tudom, de annyi biztos, hogy a hosszú barna haj akaratlan suhan el arcom előtt, mintha valóban itt lenne.
Mosolyom szélesedik, a meglepettség egyértelmű jeleit mindig öröm látni beszélgetőpartnereim arcán, mikor olyat mondok, amiről a másiknak talán fogalma sem volt. Igazam lenne? Nem tudhatom, de meg merem kockáztatni, hogy a meglepettség igenis a látásmódja létezésének szól. Pólóm azonnal átengedi a fal hűvös érintését, kékjeim zizzennek az előttem elterülő ajtóra, ami ironikus, ugyanis éppen a víz terme fekszik velem szemben. Oldalvást sandítok Reinerre, a szavai késztetnek egy széles mosolyra, amiben elismerés csillan. - Nézőpont kérdése lenne a büntetés maga is? - nyammogva fordítom felé először csak tekintetem, végül fejem is arra mozdul. Nem várok választ a kérdésre, halk hangom is erről árulkodhat, mert a szavakat szinte csak magam elé suttogtam.
Pillanatok alatt lesz a Reiner körüli levegő hideg és sűrű. A kérdés. Szemöldököm rebben meg, miközben végig követem a mozdulatsort, ahogy a plafon felé fordítja fejét. Ajkam szegletébe bujkál a mosoly. Van egy pár. Azonosulni tudok a válasszal, lehunyt szemekkel biccentek felé aprót, amolyan megértemmel, hiszen: akinek nincs az nem is élt soha igazán. A tetteink következményeit viselnünk kell, a döntés pedig a kezünkben van, mégis hogy tesszük azt? Felemelt fejjel, magabiztosan, avagy engedve neki hagyjuk, hogy feleméssze lelkünk minden épen maradt szegletét? Ahogy a navinésre nézek, egyértelmű ő melyiket választotta, a kérdés az, hogy képes lesz-e követni is, ha a döntése már meg is született? Kékjeim siklanak az ajtóra, mikor Kendéé is, azonban pillanatok múlva fürkészem ismét az arcot. A mágiája nélkül? Ahogy rám kapja tekintetét mosolyodom el és lököm el magam azzal a lendülettel a faltól. Lépek párat, a lépcső előtt állok meg, de tekintetem le nem veszem az ajtóról.
- Mégis megválaszoltad a másodikat is - sandítok rá oldalvást, könnyed léptekkel termek az ajtó előtt, majd koppintom meg azt mutatóujjam bütykével. - Elaludt az elemed, de ettől még nem leszel elbaszott, hiszen ugyanúgy benned van, csak ki kell engedned. Gondold át, mi az a lelki gát, ami akadályozza, hogy feléledjen benned, és páros lábbal rugdosd le - hajolok közelebb az ajtóhoz és kukucskálok be rajta, majd fordítok hátat az ajtónak, támaszkodom neki, miközben a kilincsre teszem kezemet és kapom el Reiner szürkéskék pillantását. - A döntés a tied, igaz? - nyomom le a kilincset, majd lököm be az ajtót és lépek el előle. - Ott az esélye annak, hogy felsülsz, de az elfojtott érzelmek még mindig szarabbul hatnak egy emberre, mint a bukás, hiszen… - nevetek fel halkan. - Azok szülik a bukást magát.
|
|
|
|
|
Dana Straw Berry
INAKTÍV
°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
|
Nyugodtan olvasgattam a társalgóban, bár elég fura volt, hogy alig voltak ott emberek, holott szinte mindenki ebben a helyiségben éli a társadalmi életét. Már ami a kastélyt illeti, mert persze voltak ennél sokkal menőbb helyek is, de egyelőre nekem is ezzel kellett beérnem. Mostanában amúgy se nagyon találtam fel magam. Somával véget ért a kapcsolatom, ráadásul a világ másik felén volt, nem is hallottam felőle azóta. Igaz, közös megállapodásunk volt az, hogy ne írjunk egymásnak, mert azzal csak még nagyobb fájdalmat okoznánk magunknak... ki tudja, lehet, már lett azóta barátnője és boldog vele. De vajon akkor mégsem én voltam neki az igazi? Mi lett volna, ha mégse megy el? Talán így kellett történnie, bár elég szemét volt a sors fintora, hiszen tökéletesen kiegészítettük egymást. Ez az egész túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen kategóriájú dolog volt, megállapítottam már magamban párszor. A jövőbeli terveim legalább megvoltak már Karolával, vele is jó lett volna csevegni egy kicsit egy jó vajsör mellett, de jelenleg eléggé lekötötte a vizsgaidőszak alatti tanulás. Tovább olvasgattam a könyvemet néha-néha elkalandozva, talán mégsem volt olyan érdekes a történet, mint amilyennek gondoltam.
- Anyááám! - bámultam álmélkodva az újonnan érkezőre, aki aztán bőven tett róla, hogy kitűnjön a tömegből. Igaz, most nem volt tömegnyomor a helyiségben, de akkor is elég feltűnő személyiség volt az illető, aki elég harsányan tette meg a belépőjét a társalgóba. Az ismeretlen diák levágódott mellém, majd rögtön elkezdte birizgálni a gyöngyöket a pulcsimon. Úgy tűnt, elnyerte neki a tetszését ez a fajta díszlet, majd legnagyobb meglepetésemre megosztotta velem azt is, hogy ő is vett ilyet, és az öccse megette őket.
- Hűha! És nem lett tőle baja? - kérdeztem tőle. Bár csak nem akadtak meg a torkán a gyöngyök, maximum természetes úton szabadulhatott meg tőlük. Egyáltalán nem zavart, hogy közvetlen volt velem a másik, mert én is hasonló típus voltam, meg legalább nem untam szét a fejem így, hogy társaságom akadt.
- Ha olyat olvasok, ami nem érdekel, mint például száraz tananyag, akkor attól kiguvadnak a szemeim, de ha valami érdekeset, akkor nem okoz gondot a sok betű. Most viszont megszívtam ezzel a könyvvel, azt hittem a címe alapján, hogy érdekes lesz, de dög unalmas. Egyenesen égetni való. Amúgy Dana vagyok. Dana Straw Berry - fordultam oda a másikhoz nagy mosollyal az arcomon a kezemet nyújtva, hátha megtudhatom az ő nevét is. Előtte letettem a könyvet az asztalra, be sem jelöltem rajta, hogy épp hol tartottam, annyira nem kötött le az egész. Közben végigpillantottam a beszélgetőpartnerem talárján, hát meg kellett hagyni, kreatívan kidíszítette. Tipikusan azon emberek közé tartozott, akik szerettek kitűnni a tömegből és valódi egyéniségként élték napjaikat. Nekem is megvolt a magam sajátos stílusa, pont ezért volt az a nagy álmom, hogy egy menő divatüzletet nyissak majd Karolával, ahová kizárólag egyedi, stílusos ruhadarabokat fogunk árusítani.
|
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV
bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
|
Mókás helyzet és rendkívül jól szórakozik, olyannyira jól, hogy büntetni lehetne. Mármint, vannak személyek, akik ha fel is bukkannak, mennek is a süllyesztőbe, itt azonban kettővel is kivételt tett, mert ugyan nincs rá szabály, nincs az, hogy nem és lehetetlen, mert óvatos és óvatosan járt el mindig, ha valahonnan lelépett, nem volt akkoriban még olyan, mint most, olyan, akinek sepregetni kell maga után a nyomokat. És tessék, vissza is köszönt, az egyik innen, a másik meg ugyan más ország emlékei, de itt van, itt találkoztak. És a sors iróniája csupán az, hogy mégis miben és hogyan maradtak akkor. Ő mindenki életéből eltűnik egyszer, állandó szerepe pedig mélyen és csendben ül benne valahol mélyen, mert nem tudni, hogy most vagy akkor játszik szerepet, csak saját maga ismeri és tudja, melyik az eredeti, mi az igaz. Itt nem kell azonban most értelmet keresni ennek, csak hátradőlni és csendben élvezni vagy épp beszélni, mimikája is mutatja, a vigyorra görbülő ajkak, hogy szórakozik, megint, mindig, mintha mégis ugyan az a felelőtlen valaki lenne, aki akkor, akinek csak az volt az élete hogy mulatott és mulatott.
- Ó, elnézést, akkor csak az időbeosztás változott. Azt hittem, hogy olyan merev és komoly lettél, mint a viccekben az ügyvédek – mert való igaz, hogy vannak, akiknek seggébe olyan nagy karót dugtak, hogy akkor is merevek lennének, ha épp csomó lenne rájuk kötve. Nem szereti az olyat, nem éppen az ő esete, kivéve a komoly, üzleti vagy bármely témában, ahol elviseli, csak épp a plafonra tudna mászni. Ez már a saját rigolyája, nem másé, és nem is a szakmai társakról fog most előadást tartani, hogy jó lenne, ha egyeseknek mutatna egy-két trükköt, hogyan lehetnének elviselhetőbbek.
- Ha neked az, elhiheted, nekem is pont ilyen hihetetlen volt. Ha rajtam múlna, valami nagy, fényes városban, országban lennének. De hát, ilyen az élet – a nevetésre vigyorog és a vállát rántja meg, hogy ez van, ezt kell szeretni; ennyit kapott arra, amikor kézzel és lábbal tiltakozott az ország ellen.
- Soha. Örökifjú vagyok, csak éppen komolyodtam, valamennyit. Nem sokat, csak amennyit kell, ártana a gyönyörű jellememnek, ha túlzásba vinném. De öreg… talán inkább te – kortyol egyet a pohárból, majd előrébb dőlve figyeli a történetet, amiről tudja, hogy igaz. A sajátja csak félig, de mindig is ezt űzte, mesterien adja elő, amit akar, bele sem keveredve, mert ez már rég van fel építve, és ennek a férfinek nem az igazságra van szüksége, hanem arra, akit lát és akit ismer. Több nem is számit.
- Ó, vagy úgy. Családi költözés. Mi vette rá, hogy pont itt? Annyira híres lenne ez a hely? – nem hallott róla, amíg ide nem került, bár őszintén, amilyen volt az iskolai évek alatt, csoda lett volna, ha hall bármit is. Nem számít, de ezek szerint, a csajnak valami tetszett itt.
- Fogalmam sincs. De való igaz, néha random leszólítanak, megállítanak, bár ritkább, mert a legtöbbre úgy nézek, hogy inkább kikerül. Biztos az a fene elbűvölő mosolyod az oka – nem mintha ez sértés lenne, csupán apró cukkolás talán, tény ami tény, átérzi, miről beszél. Roppant idegesítő. Tekintetével követi a mozdulatait, majd szenvtelen vigyort villant rá.
- Nem lesz az sok? Még a végén haza kell vigyelek, hát mit fog szólni a húgod?
|
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV
bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
|
Nem épp megszokott ez tőle, és ezt nagyon jól tudja, érzi, csak éppen nem érdekli. Mindig kell valami új, szokatlan vagy csak éppen bármi, amely nem a megszokott, hétköznapi rutin. Teljesen kivan tőle, neki hiába van, mindig fel kell borítani alkalmanként, hogy minden békés maradjon benne. Mikor mi, ma nem számolt vele, nem számított rá, épp ezért kap annyira utána szinte. Pedig nem éhes, nincs éhsége a változásra, csak vannak esetek, amik talán a benne pihenő, de sokkalta csendesebb tűzre kapcsolnak nagyobb lángot.
- Nagyon mókás. Egy évek óta birtokló is lehet bizonytalan használója, de már értem. Friss, és vár még arra a világ, hogy égjen – sosem lehet tudni, minden lehetséges, látott mindenki karón varjút, vagy épp kirívó eseteket, tehát a kérdés sem teljesen értelmetlen, ha azt nézzük. Talán neki igen, mert abba sorolja magát, ami a nyilvánvaló kezdő, de indulatai mindenkinek vannak. Lehet, hogy neki meglepő az érdeklődés, magának azonban nem, hiszen valahogy eszébe jut valaki, akit rég eltemetett magában, most mégis eszébe tud, mert miért ne lökne fel az agya ilyen emlékeket. Fura hely az, többnyire állandó mindennel, néha azonban meglepi, mert, ha nem is tudná elismerné, de nem ő irányítja néha a gondolatait. Nagyon nem. Most leginkább a tűz, melyet csendben figyel, csendben adózik neki, majd eléri a nő hangja is, majd aprót rázza a fejét csak rá. Kezdetben semmi sem irányítható, ő sem volt különb, bár az illúziók kevésbé veszélyeztetik mások vagy épp a saját életét, mint a tűz, amely valóban; világokat égethet fel.
- Még nem, de idővel, ott lesz. Ez még csak a kezdet, ingyen meg nem adnak semmit sem – vigyorodik el, hogy itt nem fizet, csak tanul, de azt sokat. Az már nem rajta múlik, hogy ítélik meg, veszélyes vagy sem, ez már mások dolga, sokszor húznak rá olyanokra is bélyeget, akiknek csak több idő kellene, nem teljes és abszolút tiltás. Nem tudja, nem ismeri a nőt, ez tény, nem tudná megmondani, valóban képes-e rá, valóban túlnő-e rajta, vagy csak egyszerűen, majd belejön. Inkább mutat neki, húzza elő a saját lángjait, azoknak tökéletes képét. Itt már mindent ő irányít, minden a sajátja. Bólint egyet a kérdésre, hogy az, mi más lehetne, mert akkor nem így nézne ki, akkor is érezné a hőt, amely most csak játék, semmi több. Ahogy jön, úgy tűnik el végül.
- Sehol sem volt bunkó – ráncolja a homlokát, mert ha az lenne, nos, igen. Ez számára nem az, nagyon is ismeri, eleget gyakorolja, hogy tudja, közel se járt hozzá, a saját mércéje szerint. Jobb talán. – Igen. Diákkorom óta a kedvencem, sok helyen alul is értékelt. Minden képesség csodás, ne érts félre, én értékelem. Lehetőségek tárháza, ki mire használja, kétélű fegyver. Azonban, a kellemetlenségért cserébe, elfogadsz egy kávét? Szívesen hallgatnám, eddig mit tapasztaltál a tűzzel. Ha nem vagyok tolakodó.
|
|
|
|
|
Reiner Kende
INAKTÍV
got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
|
Nézőpont kérdése a büntetés maga is. Túlságosan megkönnyítené az emberek dolgát, ha nem így volna, ugyanis akkor nem lenne bennük a kétely, hogy talán máshonnan kellett volna szemlélniük. Nem lenne annyi mi lett volna ha. Kende azonban csak nézi Mihailt mielőtt a kérdés érné és arcáról válik köddé az a mosoly, aminek íve játszott rajta. Mégis összeszedi magát egy homályba borult válasz erejéig, a másik biccentése mégis olyan megértést sugall számára, aminek következtében néhány pillanat új szavakat szül. Felemeli a fejét, vele együtt áll meg két lábbal a földön. Sok kérdés pattant az új építésű szárny falairól, szürkéskékje fürkészőn keresi a ki nem mondott társakat Mihail arcán, lehetőleg a válaszokkal együtt. De azok az érzelmek nem csapódnak benne. A helyzethez képest meglepően könnyed nevetés hagyja el torkát.
A másik mozdulatait követi, visszanyel egy reszketeg sóhajt, lesüti pillantását a szavakat hallja, szíve szorul össze, gyomra hány folyamatos bukfenceket, mintha mástól ilyen nyersen visszahallva mindezt arra késztette, hogy kidobja a taccsot. Még csak nem is ideges, csak feszeng, szorong odabent valami, aminek hatására lépdel lefele a fokokon. Megemeli a fejét Mihailra, amíg az ajtót nyit és le sem véve róla kemény tekintetét közeledik, még csak a terembe se sandít be. Tudja mi az a lelki gát. Övé a döntés. Elfolytja az érzelmeit, mert nincs kivel megbeszélnie, nincs értelme megbeszélnie, mert az még a szülein nem fog változtatni. Nem fog elbukni, velük szemben soha, semmiképp nem bukhat el, mert az tönkre is tenné. Túl jól tudja mi az a lelki gát és ennek fejében meg is hozott egy döntést, amikor idekerült. Majd egy újabb döntést, amikor Sárával gyakoroltak és életében először létrehozott egy ökölnyi vízgömböt, az ellen elem támadásának eredményéül. Egy pohár vizet képes volt lehűteni majd az eleme úgy szunnyadt vissza, hogy Kendének ideje sem volt örülni bármi fejlődésnek. - Azt hiszed egy órányi sétálgatás és szövegelés alatt kiismertél? - összehúzott szemekkel néz fel a fehérbe hajló tincsek alatt ülő kékségekbe. - Sosem döntenék úgy, hogy elengedjem. De érzem, semmi értelme oda belépnem, mert ezt a lelki gátat nem három másodperc alatt fogom leverni. Már megtettem volna. Erőltethetem, - bólint határozottan - hogy aztán beájuljak, mert kontrollálatlanul átfut rajtam valami, amit kezelni sem tudok - az lenne az igazi bukás. - Gondolom van jobb dolgod annál, Sztravinszkij, hogy összeszedj a földről - vérszegény mosolya ajka szélén őszintén rezzen, ahogy pillantása is elhagyja a kékeket a fekete és fémes dróthálókért, ami a gyakorlótermet övezte. A lyukacsos plafonon túli víztömeget megérezve köröz egy aprót fejével, miközben kienged egy sóhajt. - Szóval, hacsak nem zuhanyoznál egyet, vissza is csukhatod az ajtót - biccent a kilincs felé, és teljes testével Mihailhoz fordul, majd lép hátrébb, mielőtt még zavarba ejtően közelinek érezné bármelyikük is. Tarthatja gyengének, képmutatónak, vagy bármi is az, ami lejátszódhat a másik fejében, ő maga nem meghátrálásnak veszi, mindössze ismeri magát annyira, hogy tudja erre még nem áll készen. - Különben, újra igazad volt. Csak nem ismersz engem - sokkal szélesebb mosolya köszöni meg, leginkább azt, hogy valakinek végre beszélhet róla. Nem tudta, hogy ilyen rohadtul akarta.
Mindkét keze a zsebeiben talál helyet, még mindig mosolyogva túr hajába, ahogy elönti valami kicsavart megkönnyebbülés. Lassan kémleli Mihail arcát. Meglepően tisztában van a másik a véleményével, határozottan áll ki mellette. Mondhatni, sziklaszilárdan. Kende vajon ezért érzi, hogy megoszthatja vele mindazt, ami lezajlik benne? Édes ördög, ő sem ismeri a másikat!
|
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV
bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
|
Megvan a kapocs, a közös pont, több sem kell hát, hogy nyeregben és jól érezze magát. Szemöldökét vonja fel lágyan, de ajkain szórakozott mosoly pihen.
- Akkor legyen így – nyúl a pohárért, majd ajkához emelve kortyol belőle, úgy, hogy lássa, valóban megteszi, mert mikor visszahelyezi azt, látni, hogy fogyott is, nem csak imitálta. Nyel egyet, nyammogva ízlelgeti az ital bukéját – Nem is rossz, de ittam már jobbat is – kóstolt ő mindent és sok helyen, ennek lényege az volt, hogy éppen azt mutassa, nem kíván mérgezni, csak meghívta, így illik errefelé, egy szórakozóhelyen, ha valaki ismerkedni akar. Bár, rendszerint értik félre, hogy akkor feltétlen akar mást is, mint beszélni, megismerni. Nem mintha zavarná, mit gondolnak róla, ez van. Legyen így. Most már ihat, nincs abban semmi.
Az már más, hogy megteszi-e, nem számít ezen a pontos sokat, a gesztus megvolt, meg kell adni a módját, hogy aztán jöhessen a lényegi rész. Szépnek szép, annyira kellett ez az apró mutatvány, mint egy kézfogás vagy egy névjegykártya, hogy nem üresen beszél a levegőbe, hogy csak ismeri, de sosem lenne képes még egy porszemet sem arrébb tenni, nemhogy elhitetni, hogy egyáltalán ott van. Meg tipikus, büszkélkedni azzal, ami van alapon, ha már a nő, kicsit ugyan furcsán, de szintén megtette.
- Köszönöm – bár koránt sem a szépségre törekedett, meg relatív, hogy kinek mit jelent az, lényegében, a hasznosság volt a cél, semmi több. A széphez azért ő többet és jobban használ. Fejét megemelve néz azonban egy pillanatra oldalra, ahogy hallja a férfit, meg az őt csitítani próbálót, de nem lepi meg, hogy semmire sem mennek vele és az csak egyre rosszabb lesz, ahogy az alkohol megül benne és az este halad előre. Unott szusszanással reagál csak az egész jelenetre, majd fordul vissza a nő felé.
- Egy újabb éjszakai vadállat – azonban, ebben pont annyi gúny van, amennyinek lennie kell, így aztán, senkit sem lep meg, hogy éppen nem dicséri azt a valakit. Senki sem, egyre többen fordulnak felé vagy csak rázzák a fejüket.
- Ó, értelek. Két helyen vagy, de ha jól sejtem, itt van az alma mater, oda pedig csak az iskola miatt. Nem egyszerű így – mert nem a szomszéd városba kell átugrani, annál jóval messzebb. Fárasztó életmód, mint végleg letelepedni egy helyen, annyi szent. – Én szeretek és sokat is utazom, mindenfelé. Szórakozás, munka, mikor mi – nem is mindig „mágusként” teszi, érti ő a turista lét lényegét, nincs is azzal probléma. Ha valaki ismeri, vagy épp még jobban, tudja, hogy sok helyen forog, de van, amikor tényleg csak azért, mert ott akar lenni és mert meg is teheti.
- Értük nem is kár, nem úgy értékelik – nekik minden csak „technika” és csalás, nemigen hiszik el, hogy akár valós is lehet, nehezebb őket tényleg megrémíteni. Vagy fene sem tudja, nem fontos. – Akkor mindenképp elmegyek egyre. Segítesz annyiban, mikor és merre keressek majd jegyet? – nem azt kéri, vigye oda, csak mutassa meg, merre. Addig is, szórakoznak kicsit, pontosabban, más kárára és ez már igencsak elemébe hozza. Egy pici fűszert adnak szavai a nő indulataira, ő pedig, az italát kortyolgatva figyel a delikvens felé. Pillanatok műve az egész, ahogy a borból vér válik, mintha éppen az egyik egyiptomi csapás érné őket, csakhogy semmi sem valós, de mégis, a libabőr játszadozik rajta, amikor az „áldozat” az ajkaihoz emeli a poharat és nagy kortyot dönt le abból.
- Showtime – szinte tapsolna, amikor felsikolt és a pohár törik, az ő szemei előtt a földön még vértócsa pihen, meg a pániktól hófehér arcú férfi. A nő felszabadult és nem, nem kiscicákkal foglalatoskodik, ez most látszik. És ez tetszik is neki. Aprót tapsol.
- Ez ügyes volt és ó jaj… - mondaná tovább, de ekkor, szerencsétlen előre görnyedve kezdi el gyomra tartalmát a padlóra hányni, miközben szakadatlan hörgi tovább félelmét, a vér szócskát. Csavar egyet a történeten, úgymond beszállva, közös produkcióba állva szerencsétlen most már azt is vérnek látja, ami kijön belőle. Talán zokog, talán hörög, de hangos és mindenki rá figyel végül. Kész a cirkusz.
- Azt hiszem, ő ma már nem fog többet inni. Egészségünkre – azzal lehúzza saját italát.
|
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV
bastard
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány eseteSzereti a játékot, ha mocskos, akkor főleg, minek áltassa magát vagy a másikat azzal, hogy valami elérhetetlen és megérinthetetlen valakit játszik. Van olyan is, de ma nem, nem azért jött, hanem, hogy kiadja, kiadjon valamit, aztán mégis, talált és elvett, de nem ért véget, nem lett vége, így hát, örömmel ugrik fejest az egészbe, miért ne. Ez ő, nincsenek gátak.
- Ó, vagy úgy. Jobban is szeretem, mert még azon is túl lépve aztán, minden csak csoda és meglepetés, na meg öröm, színtiszta – tudja, hova és mit tekintett éppen futólag, érti a célzást is, vigyorog is rá, pont úgy, hogy vette a lapot. Bár változó, ki mit vár el és hogyan értékeli, úgy érzi, nem fog csorbulni az az elvárás. – Dehogy félek, szeretem a kihívásokat – hogy mire érti, talán most csak a kacsintása árulja el, de az élet terén is bőven kedveli, ha csak úgy elébe kerül és meg kell lépnie. Kihívások nélkül sivár minden, így aztán, könnyebb haladni és fejlődni.
- Máris érkezik – bólint az italra, bár esernyős koktélra számított talán, ez mégiscsak másabb. Rendel, magának is, bár nem martinit, az valahogy sosem volt kedvence, marad a whisky-nél, úgy néz ki, tipik azzá a fazonná vált, aki feszt azt kortyolja, bár még mindig nem nagy ivó, ezt legalább egészen megszokta. Nem aggódik, hogy itt az a fajta lesz, amelyik úgy fejbe vágja, hogy nem tudja, merre van az előre, eléggé vizezik itt ezeket, így nem ez fogja ma a padlóra vinni. Sőt. A poharat átadva kortyol a sajátjába, követi a másik tekintetét a parkett felé, a hömpölygő tömegre, akiknek mintha nem lenne holnap, úgy válnak eggyé a ritmussal, egymással, ahogy mozdulnak. Nem lepi meg, hogy oda vágyik, nem ücsörögni, viszont nem türelmetlen, pár kortyot még leenged, mire a másik megmoccan. Felé pillantva teszi le a poharát, majd követi ahogy feláll.
- Senki se mondta, hogy egyedül kell – áll fel ő is, hogy odalépve kezdje el közelebb vezetni a tömeghez, de nem bele, hogy tapossák és a nyakukba lihegjenek. – Hogy is volt, forgassalak meg párszor? – teszi meg, kezét fogva pörget rajta egyet, majd elengedve inkább közelebb vonva magához, eggyé válva a tömeg mozdulásával, mégis, csak vele mozdul a ritmusra, hol érintve, hol csak apró távot tartva, mozdulatai határozottak, felszabadultak. Hagyja egy ideig, hagyja magukat összeforrni, elválni, aztán szintén eggyé alakulni, míg egy ponton tincseit söpri el, hogy közelebb hajol érezze leheletének cirógatását a nyak bőrén, de egyelőre csak a fülébe duruzsol.
- És te nem félsz?
|
|
|
|
|
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV
Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
|
Kazi mester
KinézetemBogolyfalva-Bagolykő-Pest-Bagolykő. A lépésszámlálóm már valamikor délelőtt tízkor kiakadt, és már ott csipogott, hogy milyen ügyes vagyok, megtettem a tízezer lépést. Hogy azóta hol tartok, fogalmam sincs, de nem is nagyon van nekem most időm ilyenekkel foglalkozni. Idegesen mászkálok a kastélyban mindenütt, keresem a férfit, akiről senki se tudja, hogy hol van, Tányát meg nem találom, hogy megkérdezzem, hogy hol van a házvezetőm. Óóó édes Merlin, hogy baaa... MIKHAIL!
A tekintetem úgy villan oda, ahol a férfi felbukkan, mint gyorskajafüggő gyerek feje, amikor papírzacskó zizzenését hallja. Komolyan mondom, senki mást nem lennék képes jelen helyzetben ilyen gyorsan kiszúrni. Órák teltek el. Mit órák! Egy nap is már, hiszen alkonyodik. Én meg olyan ideges voltam egész nap, hogy nem is ettem. Óóó Darya, ha felépülsz, egy hónapig etetned kell, az is biztos, és az sem érdekel, ha ezért súlyos hitelt kell felvenned. Oké, tegyük félre most a kaja gondokat, hiszen van más bajunk is.
- NA VÉGRE!
Kiáltok fel úgy, mint valami zsörtölődő feleség, akinek ura végre haza méltóztatott érni, és a dugó miatt csak pár percet késett, de egészen biztosan tudom, hogy ez a pár perc elég volt ahhoz, hogy legalább két szeretőjénél járjon. De az ilyen felkiáltásokra az ember akkor is megáll, ha a másiknál nincs sodrófa, és nálam az nincs.
Jöttét az egyik emeleti ablakból szúrtam ki, vagyis ma már olyan hatodik alkalommal kezdem meg a masszív futást, igen, én, méghozzá tűsarkúban. Hogy miért nem voltam képes arra, hogy lecseréljem a cipőmet? Mert én csak magassarkúban vagyok képes gyorsan mozogni, laposban olyan vagyok, mint egy részeges kacsa. Sőt, futni csak olyankor szoktam, amikor Damyan rákényszerít, a színpadon kívül maximum farkasbőrben, szóval ez a mai nap minden szempontból különleges. Ahogy a látvány is az lehet, ahogy Pamela Andersont megszégyenítő képességekkel és adottságokkal futok a férfi felé szoknyában, tűsarkúban, mindenfelé lobogó hajjal, és ahogy elérem a domb alját, ahol szerencsétlen elhelyezkedik, elszámolva magam, szó szerint belecsapódok a mellkasába, pedig esküszöm, igyekeztem megállni.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Anabella A kijelentésre, mely szerint a gyermektársa gyerekszoba nélkül nőtt fel, el kell rejtenem a tenyerembe a kitörni készülő nevetésemet, így olyan vagyok, mint aki éppen tüsszentett. Ezek a gyerekek félelmetesek, hogy milyen szövegeket tudnak lenyomni. Mindazonáltal első kézből tudom, hogy Helgának van gyerekszobája, sőt, nem csak egy, de két gyerekszobája is van. Idővel a szülei a nagyobbik szobába kívánták átköltöztetni, de ezt megtudva, már öt évesen két szobát birtokolt. Nem akarok izé lenni, de az apám vagyoni hátteréből kiindulva, én és a tizenhat testvérem mind kapattunk volna két-három szobát fejenként, de ha ezt kijelentjük, egészen biztosan nagyon kinevet minket. Gyerekként nálunk a közel azonos korú és megegyező nemű gyerekek egy szobában aludtak, legalábbis, amikor mind apánál voltunk, és csak akkor, ha valaki elkezdte iskolai tanulmányait, vagy betöltötte a tizennegyedik életévét, akkor kaphatott saját szobát. Akkor is csak egyet, azt, amelyikbe ma páran már férjeinkkel és feleségeinkkel térünk haza, a Payne birtokra. A mai gyerekek sok olyan dolgot megtehetnek, ami régen nem volt azért jellemző.
- Az ilyen viselkedés a családi háttér miatt van. Lehet, hogy otthon nem engednek neki semmit, mondjuk nagyon szigorúan nevelik, és csak itt van lehetősége a kibontakozásra. Ez nem a helyes viselkedés, de az elnyomott emberek így szoktak viselkedni.
Nem feltétlenül tapasztalat, ez iskolában tanult kijelentés, melyet több tankönyv is igazol, éppen ezért merem én magam is feltételezni, hogy Helga esetében ez a helyzet.
- Félni? Oh, nem. Olyan sok testvérem van, hogy sosem éreztem félelmet, ellenben kiválóan meg tudok küzdeni minden gyerektípussal.
Mert azért mi eléggé eltérő személyiségek vagyunk, van, aki apára hasonlít, más az anyáktól vett át mintát, és mivel az apáukámnak hat felesége is volt már, így nem csoda, hogy nem nagyon hasonlítunk egymásra. Rápillantok a lányra, akit nem szép módon éppen kibeszélünk, és duzzogó arcába mosolygok, méghozzá olyan negédesen, hogy az látszik rajta, ahogy egy pillanatra teljesen összezavarja, majd visszafordulok Anabella felé, és figyelem a további események elmesélését.
- Nem hiszem, hogy lenne annyira bátor, hogy egy felnőtt előtt piszkálódjon. Viszont ezt a tigrist meg kellene találnunk, hogy szegény Florinának visszaadhassuk, mert nagyon szomorú, de nem akarta elmondani, hogy miért. Gondolom fél attól, hogy mi történik, ha kitudódik, és abból, amit meséltél, hogy veled mit tett, arra következtetek, hogy Flori nem kockáztatna. Szerinted merre lehet a plüss?
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 1002
Összes hsz: 4924
|
állatkereskedésben, kísérőként, tanárként.
 Lehet nagy fába vágta azt a fejszét, hogy megmagyarázza ezt a dolgot, mert pontosan nem annyira lehet, mint ahogy az fejében szerepel és ahogy ismeri. Mindegy már, hiszen elkezdte, más nem, majd ha okosabb lesz, korrigálja magát. - Csak akkor, ha mérgesek egymásra. Amúgy nem, olyankor nem is tartja annak, de mérgesen előfordul, hogy olyat mondunk és csinálunk, amit nem kellene – ez azonban biztos, hogy pontos ismeret, mert talán már ő is bánta meg, amikor valaki felidegesítette és olyat mondott, nem kell itt feltétlen valami iszonyat rondaságra gondolni, gyerekként sok minden lehet csúnya és bánják meg egy kicsivel később. A gyerek egy mini felnőtt, ámbár sok mindenben eltérve gondolkodnak, nem kell őket annyira lekicsinylően se kezelni, azzal többet árt, mintha tényleg sületlenségeket beszélne végig. Biccent végül egyet mosolyogva a köszönetre, hogy semmit se kell köszönni, bőven kényelmesebb ez mind a kettejüknek, amikor még amúgy is szoknia kell a tényt, hogy ilyesmit hall. - Igen, szerintem kezdésnek nagyon is jó. Bár nem tudom, hogy hogyan kell tartani, abban majd inkább az eladó segítsége kell – nem volt nagyon ilyen lény a közelébe sem, nemhogy nála, és persze nem is abban a közegben nőtt fel, tudja, mit eszik egy tyúk, kacsa, egy malac, az apróságok amik a ketrecben élnek, de a mágikus lényekkel nemigen tudna mit kezdeni elsőre. Nem is kell, mert létszámstop van a házban, nemigen fog hazavinni semmit sem. - Szerintem nehezen, biztos ha sokat foglalkoznak vele, kézhez szoknak, de nem olyan, mint egy kutya, aki trükközni fog. Megvan annak is a maga szépsége, de a játék? Hmm, hát nem hiszem – elvégre ő sem tudott, csak nézte, ahogy kerekezett, evett vagy épp valami mást csinált, így aztán, nem mondja azt, hogy igen, mert hülyeség lenne. Megállva kicsit, elnézelődik a terráriumok között, majd lepillant rá, a kérdést hallva hümmög párat. - Hát, nagyon szőrös – nevet fel, majd a zsebébe túr és keresgél. Előszedve a telefonját, egy kis keresgélés után keres ki egy képet a macskáról és tartja a lányka elé. – Ilyen a cicám, úgy kaptam, nem tudom, milyen fajta vagy épp valami mix. De nagyon puha, az biztos – teszi el végül a mobilt és egyenesedik fel. – A kistestű kutyák… hát gyorsan futnak, ha kell. Amúgy a nagyon picik általában agresszívebbek, deee rengeteg az energia, azokkal aztán főleg lehet játszani, meg értenék a dolgokat. A macskák sokszor csak heverésznek, szóval, ha tényleg játszani, trükköket tanítani lenne kedved, akkor a kutyát javaslom – az biztos, hogy azzal le lenne foglalva az idő, mert sokat kell velük is foglalkozni, ha elérni szeretne valamit. De egy háziállat, legyen az bármi, mindig jó.
|
|
|
|
|
Süveges Lili
INAKTÍV
SÜVILILI ^_^
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
|
Polli
Csak addig szakadt el tekintetével a drámáról, míg a tőle telhető leghitetlenkedőbb ábrázattal odafordult Pollihoz, azt tátogva, hogy "na neee", mert hát egy teljes órát?! Az nagyon durva! Főleg, hogy még több is volt annál.
Persze mostanában Lili is rászokott a tanulásra, elvégre vizsgaidőszak volt, ha máskor nem is, legalább ilyenkor sokkal jobban kellett igyekezni, mert rém ciki lett volna levitás létére megbukni. Azt persze, hogy hogy is került éppen ebbe a házba, még most se teljesen értette, de ha már nekiállt volna kutatómunkát végezni a témában, azzal validdá változtatta volna, így pedig megmaradt örök rejtélynek, amin sorra mindenki elcsodálkozhatott.
Almarágcsálás közben próbált tovább szájról olvasni, és persze nyilván nyomban közvetítette is barátnőjének azt:
- Zeller piros tojás, menjél ki rajzolni, de nem ám fogkrémmel, mert kettő volt a nyalókából. - Nem nagyon kellett merengenie rajta, hogy ennek semmi értelme, de azért Pollira pislantott, ő érti-e a dolgot. - Ez szerintem kutyafüle, nem lekváros buksza.
De nem kevésbé izgatta a fantáziáját a seteményes tálca esete, ami üres volt, de mikor volt is rajta kuglóf, akkor sem elég. Hiába na, ő nem érte be kevéssel, kicsit falánk volt, bár az is igaz, hogy a szeme többet kívánt, mint ami valójában pocakjában kényelmesen elfért. És a túrós sütemények különösen közel álltak a szívéhez, vagy inkább a gyomrához, szóval az eridonos szavaira csak még jobban összefutott a nyál a szájában.
- Nagyon remélem, hogy van még, mert sütizni akarok! - jelentette ki, majd követte Polka fejmozgását a Rellon asztala felé, és ott meg is pillantotta az egyelőre érintetlen seteményes tálcákat.
Gondolkodás nélkül felpattant, és annyit se mondott, hogy rögtön jövök, mert már suhant is a zöldekhez kunyerálni. Összeígért mindenféle szépet, meg finomat cserébe, de igazából választ sem várva hagyta hátra az értetlen rellonosokat, egy tálca hűlt helyével az asztalukon.
Lepakolta Polli meg saját maga közé az édességet, és már vette is a szájába az első darabot, miközben tekintete a szappanoperába illő események felé fordult.
- Dördénd vabami amig dem voldam idd? - kérdezte morzsákat szórva az ölébe.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 1002
Összes hsz: 4924
|
kell egy kis szünet. nem szabad ilyet.
 Semmi sem jó, mégis jót mosolyog, vagy épp valami gyenge nevetést hallat, tény ami tény, ha simán más sétál ide, akkor nem így lenne, most valahogy ez az egész legalább, egy picit feljebb rángatja a kedvét.
- Cirip. Szar poén, vettem a lapot – tartja fel szabad kezét, azt, amibe belebokszol, amit ahogy megérez, odanéz, majd a másikra, enyhén félrebillent fejjel. – Au? Ha lila lesz… - semmi nem lesz, meg se érezte, egy vérszegény vigyort enged rá, majd mint a legerősebbek egyikre, „leporolja” vállát, hogy jó, akkor ez is megvolt, túl is élte, mert ő a kemény. Nem éppen, de ha már ennyire megy a móka, akkor miért ne.
- Attól még nem örülök – csóválja meg a fejét. Tényleg nem az és mégis, mert az egyik olyan személy, amely most, ismét igencsak erősen hiányzik neki, szeretné látni, szeretné ha biztos pont lenne az életében. De nem, azt sem lehet. Többet él lassan a fejében, emlékek között, mint a valóságban, ez a szomorú. – Elég lenne belőle bőven, de nem tudom, mit prédikálok, körülbelül amikor annyi lehettem, mint te, ugyan ezt műveltem, csak még sör is volt nálam. Utálok álszent lenni – mert nem az, csak azért vannak szabályok, amiket be kell, kellene tartani, ennyire figyel, azonban ahogy körbenéz, senkit se érdekel, hogy itt, ezek ketten mit csinálnak. Semmi olyat, azért nem. Visszapillantva sóhajtva a másikra, leginkább azért nehezebb ez, mert amit mond, nemigen van ínyére, nem ilyen, főleg nem ezzel a mentalitással áll elébe.
- Mit? – költői a kérdés, mert akkor is válaszolna, ha semmit se mondana rá, azért mégis, kíváncsiságot mutat. Szeretné, ha előkerülne, ez nem vitás, ezt látni is rajta, de nem ő irányítja a világot. Felhorkan a válaszra, ahogy fejét hátradöntve horkant fel és koccan kicsit a vadőrlak falával. Persze, mert ez így megy. Biztos van, akinek igen, de az messze nem ő.
- Nem szarok bele és nem kell másik, ez nem olyan, hogy csak úgy puff, elmúlik és ó, jöhet a következő. Nem akarok másikat – morogja, szinte már majdnem durcásan, mérgesen, és inkább szív egy nagyot, addig sem beszél semmit, mert nem is akar már. Nem így gondolkodik, ha valóban semmit se kell várnia, ha nem lesz semmi, nos, akkor vélhetőleg vége mindennek, nem keresni fog, hanem elzárkózni.
- Nem nagyon vagyok klumpás, még a papucsaimat se nagyon hordom. Ha választhatok, akkor leginkább mezítláb, bár most lefagyna a lábujjam, de jártam már hóban is, mert úgy hozta a szükség. Nem az én színem a rózsaszín meg a lila – szórakozottan ingatja meg a fejét, de nem felejtette el az előbbi dolgokat. – Hát de nem kellemes, miért nem csinálsz rá ilyen tudod mit, vízálló bűbájizét. Könnyebb lenne, nem? – még mutogat is, hogy tudnak olyat, egyszer a bakancsát is kezelték így.
- Ööö, prefektus vagyok, a vén kinézetemmel ellentétben csak diák. Miért? Kellene valami?
|
|
|
|
|
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Ezúton kívánok mindenkinek jó pihenést, és lassan eltellő szünidőt! 
|
|
|
|
|
