A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841269#post841269][b]Machay Adél - 2021.12.29. 19:53[/b][/url]

Vadász Csenger Richárd
- dec. 31. -

Amikor harmincadikán este megkapta a levelére

"Nem írsz vissza hetek óta! Mi a baj? Miért nem válaszolsz? Beszélnünk kellene, nagyon sürgősen! Jean-Paul, pokolian hiányzol, és sajnálom, hogy a szüleim csak úgy elrángattak.

De most már el kell mennünk innen, érted? Nem, dehogy érted, nem is tudod, mi megy itt. Férjhez akarnak adni, mint valami vágóhídi marhát egy brutális aranyvérű baromhoz. Jean-Paul, én ezt nem bírom! És a legsürgetőbbet még nem is mondtam neked.

Mennünk kell, szökjünk még, kérlek. A gyerekünk nem születhet meg egy ilyen rohadt körülmények között. Terhes vagyok, és a tied a gyermek, Jean-Paul.

Kérlek, írj vissza! Vagy, ha nem tudsz, gyere el január elsején Bogolyfalvára a térre, és szökjünk még hajnalban. Csak menjünk el távolra innen, mert nem fogom tudni végigcsinálni! Nem akarom aláírni a papírokat, és még egy percet tölteni ezzel a vadállattal!

Nagyon, nagyon szeretlek,
Adél"

Jean-Paul válaszát

Adél ---

Ne keress többé.

Tudom, hogy mit csináltál velem. Minden, ami történt, az akaratomon kívül volt, ezt pedig a bíróságon is hajlandó vagyok megvédeni. Nem fogod tönkretenni a karrieremet és az életemet.

Letagadom, hogy a gyerek az enyém. Semmi közöm sincs hozzá, ahogy hozzád sincs.

Nem akarom, hogy írj. Ha válaszolsz, nem fogom elolvasni. Ha megkeresel, akkor át foglak adni a minisztériumnak.

Jean-Paul

, nagyon mélyen valami eltört benne. Egy ideig csak ült és bámulta a rideg, lényegretörő sorokat, próbálta értelmezni a tartalmukat az iskolai szobájában ülve. És rájött, hogy nem megy. A szavak nem hajlandóak megmaradni az elméjében, minduntalan kifolynak belőle és újból és újból be kell tömködje őket a helyükre. Hogy megértse. Hogy felfogja. Már nincs kapcsolatuk, nincs regénybe illő szerelmük, nincs semmijük. Ha ismét keresni meri Jean-Pault, börtönben végezheti illegális bűvölésért.
Ezen a ponton elkezdett sikítani, mint akit nyúznak. Nem volt senki a szobában, Cassy az isten tudja, merre járt. És ő csak sikított, hol bele a párnájába, hol a szoba volt tanúja a fájdalmas hangoknak. A végére alig bírt levegőt venni, köhögve nyomta magából a könnyeket, hátha az kimossa a fejéből a rá nehezedő sötétséget, de ez sem tette semmissé, hogy itt maradt egy gyerekkel egy esélyesen boldogtalan házasság küszöbén, hatalmas bajban, amiből egyelőre nem látja a kiutat. Most először fordult elő, hogy az anyjától és a társasági életben eltanult praktikák, a túlélés, az újratervezés egyszerűen nem működött. Fogalma sem volt, mit tegyen Jean-Paul nélkül.
Végül hajnalban lüktető fejfájással, és néhány kör hányás után elnyomta az álom pár órára, de óév utolsó napján egész végig begubózott a takarója alá, nem evett semmit és nem ivott pár korty vízen kívül egy decit sem.  A szíve végig összevissza vert, mintha fel akarna robbanni, vagy épp meg akarna állni, néha kiverte a jeges verejték, ha arra gondolt, mi történne, ha mindezt elmondaná most otthon? Nem, még mindig nem lehet. És Will? Miért is remélne bármilyen segítséget attól az embertől, aki hasznos koloncként veszi őt a nyakába, de egyébként az a lány érdekli, és ő még csak arra sem volt képes, hogy elcsábítsa?
Üres szemekkel bámult egészen estig maga elé, és egyre jobban kiürült a feje. Valahogy semmit nem bírt összerakni, semmi nem állt a helyére. Fájt az agya a gondolkodáshoz, az éhségtől, a rosszulléttől. Mindentől.
A könnyei még mindig folytak, ha eszébe jutott, hogy kidobták, mint egy koszos vemhes macskát, és utálta az érzést, igazságtalannak érezte. Hiszen Jean-Paul ugyanúgy akart mindent, mint ő! Nem kényszerített senki senkit! Ő nem, ő soha... soha nem... Csak megszépítette magát, az nem halálos bűn! Nem bűn, nem bűn, nem dobhatja őt ki ezért...
De kidobta. Magára hagyta. Egyedül.

A hozzászólás további részei egy öngyilkossági kísérlet leírását tartalmazzák, így 18-as karikás besorolást kap. Kérlek, ne folytasd, ha ez érzékenyen érint.

Lassan tizenegy körül jár az idő. Aki ünnepelni akart, már biztos elindult, vagy félig részeg, esetleg teljesen és majd az új évben, ha kijózanodott, ismét lerészegedik a nagy vigadalom margójára.
Ő egy szál kabátban, sál nélkül, kesztyű nélkül ballag át a falun, mintha épp csak a közértig szaladna le. Menet közben, a falu széle felé közeledve megáll az egyik kapunál. A mögötte húzódó birtok sötéten ásít az éjszakába a nemrégiben felújított házzal, annak elfüggönyözött ablakaival. Az apja azt mondta, Willnél vannak a kulcsok. Nászajándék. A gyomra ismét fordul egyet, de már valahogy nem érdekli. Nincs vele Jean-Paul, és tudja, igen, hogy kívülről ez nem néz ki olyan szörnyen, át is léphetne az egészet. De nem bírja. Jean-Paul volt az az ember, aki hajlandó volt csak őt látni, csak őt tekinteni fontosnak. Jean-Paul (azt hitte) önmagáért szereti, nem az erejéért. Tévedett. És mégis, még mindig piszkosul szeretné megjavítani a dolgot, visszamenni hozzá. Esélye sincs rá, és ez szétőrli. A világa dőlt össze azzal az egyetlen, nyomorult levéllel.
Tovább megy, lassacskán eléri a stéget. Néptelennek tűnik a tó környéke, bár miért is töltené itt az idejét bárki éjszaka, a fagyos víznél, amikor ünnepelhetne a barátaival is? A stég végéhez érve óvatosan, apró mozdulatokkal leül a szélére. A vizet bámulja üres tekintettel.
Nem. Nem szeretné ezt az egészet tovább csinálni. Fáradt. Bár békén hagyná minden és mindenki. Eddig volt miért előre mennie, de... ez már nincs. Nem akar semmi mást, csak Jean-Pault és nélküle... Nélküle nem tud tovább menni. Nem tud mihez kezdeni. Nem akar.
Módszeresen szabadul meg a kabátjától. Nincs olyan orbitálisan hideg, hogy befagyjon a tó, csak egy vékony hártyát képezett rajta itt-ott a hideg. A kabátot már lerakta maga mellé, a pálca is hamarosan rákerül gondosan elhelyezve. Úgysem lesz már szüksége rá.
Feláll a stégre ismét, lehúzza a csizmáit, és rááll a stég peremére. Ez a legrövidebb út a semmibe. Elrugaszkodik.

A csobbanás hangos, neki viszont a torkába szorul a tüdejében levő maradék levegő az őrületes hidegtől. Csontig hatol, szúr és éget. Összecsap a víz a feje felett, ahogy a teste súlyos kőként bukik a fagyos tükör alá. Ha tehetné, letépné a bőrét, de olyan, mintha a teste minden négyzetcentiméterét megbénították volna. Jeges és égető egyszerre az egész, a tüdeje szúr, az orrlyukai megtelnek jeges vízzel, a szájába szintén beömlik a tolakodó víztömeg.
Kapálózik. Az alapvető életösztöne szeretne segíteni rajta, de nem tud úszni. Szándékosan jött ide, hogy senki ne segíthessen rajta. Ha nem lehet Jean-Paullal, minden értelmét veszíti.
Lassacskán a tudata elnehezül, elködösül, a végtagjai ólomszerűen nehézzé válnak, a szemeiből szépen apránként távozik a fény. Annyira szúr a tüdeje. Annyira szeretné, ha végre vége lenne...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841290#post841290][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.12.29. 23:02[/b][/url]

Szilveszter napja. Az év utolsó percei és órái, amelyet a karácsonytól dagadtra hízott varázslók ivászattal fognak eltölteni. Ez a tradíció volt mind közül a férfi kedvence. Egy éjszaka, amikor kötelező mulatni. A sárgaföldig leivás és részeg kornyikálás végre megengedetté lesz, senki sem fogja kinézni őt. A szánakozó, sajnáló tekintetekből izgatott, táncoló testek lesznek, kacagások, öröm, tánc. Talán akkor végre ő is érezhet valamit az ürességen kívül.
Reményekkel telve ült be a kocsmába. Mindenhol népek, kezdett jó lenni a hangulat, igaz közel sem jártak az újévi szokásos forgalomhoz. Még korán volt. A diákok otthon alapoztak éppen, a törzsvendégek sem voltak egészen részegek. Richárd agya sem volt ködtől nyúló békanyál. Egy sör, annak is az alját szopogatta. Mindenki körülötte nevetett. Favicceket hallott háta mögül, a mellette egy túl szőrös férfi valami tréfás munkahelyi történetet mesélt a pult mellett ácsorgó társaságnak.
Annyi ember, a férfi szája mégsem görbült mosolyra. Először nem értette. Ital volt a kezében, mégsem volt olyan, mint bármelyik másik éjjel. Aztán lassan rádöbbent, hogy magányos. Nincs senki, akihez forduljon. Hiába ült az egésznek a közepén, ugyanúgy ki volt rekesztve, mintha otthon heverne a kanapén. Ajkába harapott. Nem tetszett neki a ráeszmélés. Többet kellett volna innia, gyorsabban részegedni, talán úgy képes lett volna, de késő, a felismerés éles lándzsával döfte le az egész éjszakáját. Sőt, bele is rúgott. Felállt, nem volt maradása. Kinn a hűvösben teljesen tisztán pillantott az épület oldalán cigarettázó alakokra. Ez az első, hogy ilyen tisztán távozott egy kocsmából. Legalábbis idén biztosan. Ez a felismerés gunyoros félmosolyt kényszerített ki belőle. Felhúzta orrát, hazamenni nem fog. Elbattyogott a legközelebbi abc-ig, kivárta azt a nyolc méter hosszú sort, aztán egy Bourbonnel távozott a tó irányába.
Ez a hely volt kvázi a második otthona, ugyan akkortájt elsőről nem lehetett beszélni. A hangok idáig alig nyúltak el, minden csendes volt és sötét. A fákon nemvolt mi susogjon, hiába táncolt a szél a mezítelen ágakat rázva. A víz tükre enyhén ingott, a hold fényétől az egész felszín kapott egy földöntúli aurát. Mintha izzana a víz hidegen. Letelepedett közel a  parthoz. A kedve ugyan jobb nem lett, a nyugalom mégis kicsit megnyugtatta. Legalább elmélkedhet, míg a fejét súlyosra nem issza, s aztán majd a csillagokat fogja nézni mert felállni képtelen lesz. Ez volt a terv. Addig, míg fejét a stég felé nem fordította. Látta az alakot. Összevonta szemöldökét, sokat mégsem tulajdonított a dolognak. Talán légyott. Ilyen hidegbe úgyse lehet dugni, szóval úgyis hamar elhúznak majd. Azért figyelte. Nem volt jobb dolga. Furcsának találta a kabátot, nem értette az élre hajtogatást, fel nem tudta fogni a pálcát minek tette olyan gondosan oda ahova, amikor azt a boszorkányok maguknál tartják. Amikor a stég szélére állt akkor kezdett körvonalazódni benne a gondolat, a csobbanás volt viszont az a pont amikor felpattant. Gondolkodás nélkül kezdett futni befelé, út közbe ledobta a bőrdzsekit. Ember a tóban. Ilyen hidegben. Nem hülye annyira, hogy ne tudja összerakni a képet, mennyire nem kéne ott lennie. A stégig rohant onnan ugrott fejest a jéghideg vízbe. A kapálózás abbamaradt, muszáj volt mélyebbre merülnie, hogy el tudja kapni a lány csuklóját. Annál fogva rántotta magához, hogy fogást tudjon találni rajta. A stég melletti első kákától megtisztított részig rángatta ott aztán ki tudta húzni a vízből.
- Nyisd ki a szemed kérlek- hajolt fölé motyogva, amikor már a száraz parton hevert Adél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841294#post841294][b]Machay Adél - 2021.12.29. 23:50[/b][/url]

Ricsi
- dec. 31. -

Az eszméletlenség határán mozog, mikor kezek ragadják meg a csuklóját és húzzák fel, fel, egyre kijjebb a sötét mélységből, ki a száraz partra, a most már csikorgóan hidegnek érződő decemberi éjszakába. Kell néhány másodperc, hogy a teste megemberelje magát, és elkezdje beindítani a hörgőit, hogy kiköhögje a szájába ment vizet. Oldalra bukott fejjel, esetlenül köpködi ki a tólét, szinte sípolva szedve aztán a levegőt.
Újabb másodpercek elteltével van annyi lélekjelenléte, hogy óvatosan körbenézzen, de pokolian fázik is közben, látványosan rázza a hideg. Ettől függetlenül megakad a tekintete a fölé magasodó, alig kivehető alakon. Valami nem jó, nem hiszi, hogy a halál utáni lét így néz ki.
- Sikerült? - Cérnavékony a hangja. - Meghaltam? - Még igen intenzíven remél, hogy nem kell többet a szerelme nélkül felkelnie egy tetvesen szar helyzetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841295#post841295][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.12.30. 01:01[/b][/url]

Richárd aggódva figyelte a nőt. Kis hatásszünet a test oldalára fordult és köhögő, köpködő hangok törtek ki belőle. A férfi megkönnyebbülten fújta ki a tüdejét feszítő levegőt, amit egy ideje akaratán kívül benn tartott. Hátradőlt, sarkára ülve. Élt. Ebben teljesen biztos volt, egészen odáig, amíg eszébe nem ötlött egy dokumentumfilm, amit még tíz éve egy másnapos reggelen látott két hányás között. Egy csirke volt, aki felállt és össze-vissza rohangált, habár a fejét már lemetszették. Ettől rémülten tekintett le a nőre. Amikor amaz megemelte fejét, hogy körbenézzen Ricsi rémülten húzódott hátra. Nem akart körbe-körbe rohangáló halott boszorkányokat látni. A kérdés az, amitől gyanút fog, hogy a nő netalántán él.
- Igen! - vágja rá lelkesen. Sikerült, megúszta, aztán a következő kérdésre zavartan húzta el a száját - oh akkor azt hiszem nem - zavartan túr bele hajába. Most rosszat tett? De nem, tudta, hogy valahol meg kellett mentenie akármit akart a másik. Ez a halál dolog idefenn sem olyan választható más meg elfogadja dolog.
A remegést kicsit késve vette észre, de mikor konstatálta már talpon is volt
- Fázol igaz? Várj, hozom a kabátod, maradj itt jó? - próbált mutogatni is, hogy maradjon maradjon aztán elrohant a stéghez, hogy felszedje a motyókat. A szépen hajtott kabátot felkapta ahol érte, a pálcát mellé markolta, másik kezével visszafelé meg a maga dzsekiét vette fel. Az, hogy lényegében egy szál hosszú ujjúba volt fel sem tűnt, annyira próbált mindent megtenni a másikért, hogy ilyen poton dolgok nem jutottak el tudatáig. Amikor visszaért nagy vehemensséggel ült le újra és nyomta a lány kezébe a pálcát akkor is ha az még mindig  a földön feküdt.
- Csinálj olyan izét - próbálta magyarázni. Közben a kabátot is meg a dzsekit is a lányra terítette - tudod olyan csillámokat, hogy megszáradj - ezerszer látta már, hogyan csinálják, úgyhogy tudta, hogy létezik, ezért próbálta olyan nagyon erre buzdítani Adélt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841337#post841337][b]Machay Adél - 2021.12.30. 18:50[/b][/url]

Ricsi
- dec. 31. -

Több, mint pocsékul érzi magát: rázza a hideg, szúr a tüdeje és összevissza ver a szíve az ijedtségtől, stressztől. Sőt, amint meghallja, hogy sajnos él, kibuggyannak az első könnycseppek is a szeme sarkából. Ennél rosszabbul nem is sikerülhetett volna az egész kis magánakciója. Még a szerencse is elhagyta, nem csak Jean-Paul.
Már szólna a férfi után, hogy hagyja a fenébe, ő meg akar halni, nem megmelegedni, de nem elég gyors és az idegen már tovaszáguldott a kabátért. Azért megpróbál felülni, de olyan nyomorultul ingatag, hogy még a könnyein keresztül is érzi, hogy keserű mosolyba rándul a szája a szánalmas helyzetére. Hahh, rohadtul nem így tervezte!
A visszaérkező férfire ködös tekintettel pillant, még akkor is, mikor a pálcát a kezébe nyomja. Hirtelen nem érti, mit kellene tennie, zavarodott és összevissza ugrálnak a gondolatai. Aztán leejti az ölébe a pálcát és megrázza a fejét.
- Nem akarom... Meg akarok halni... Nem akarok maradni... Nélküle nem megy...– Most már erős hányinger is csatlakozik az általános, borzalmas közérzetéhez és nyíltan potyognak a könnyei az ázott kutya állapotához. – Vedd fel azt a dzsekit, és menj inkább. – Lassan kezd ikegve beszélni, de legalábbis csuklik és totálisan szétesett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841361#post841361][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.12.30. 23:31[/b][/url]

Mindent is odacipelt, amit oda kell cipelnie, kivéve a whiskyt. Igaz eszébe volt,- ilyesmiről Richárd soha nem feledkezne meg- furcsa mód, ritkán az életben, most másodlagos helyre sorolta be. Majd felveszi később. Talán meg is kínálja vele a lánykát, ha az legalább azt hazudja, hogy tizennyolc felett van.
Amint bebugyolálta a két kabáttal is a hüppögő fruskát, leült vele szembe törökülésbe és várta, hogy megtörténjen az abraka dabra. Nem történt semmi. Adél leengedte a kezét. A szavakra a férfi homloka összeráncolódott, aztán hamar elkezdett a zsebében turkálni, amíg zsebkendőt nem talált. Kirángatta, gyűrött volt, de nem használt. Ezt nyújtotta át a másiknak.
-Szóval meg akarsz halni - dünnyögte. Közben megint előre dőlt, mintha Adél csak egy baba lenne akit öltöztethet és babusgathat, és a bőrdzseki kapucniját a nő fejére húzta.
- Jó, értem én, de nem muszáj halálra fagyni, az nagyon rossz halál. Én a helyedben megvárnám a nyolcvan éves kort vagy a kilencvenet és a melegben hallnék meg. Mondjuk egy radiátor mellett, esetleg kandallóval szemben... - végig dumált amíg a munkát végezte a kapucnival, aztán ahogy végzett a hüppögő lány orrának hegyét óvatosan megérintette.
- Milyen édes, pisze orrod van, biztos, hogy mindent el akarnál dobni egyetlen ember miatt? - visszaült helyére, hangja az utolsó kérdésnél már egészen komoly. Aggódó, mégis enyhén kételkedő. Látta már, hogy fiatal, talán még gyermek is aki vele szemben ült. A nélküle szóból pedig még Ricsinek is leesett, hogy itt szerelmi dologról lehet szó. Legalábbis a szappanoperákból amit másnaposan nézett folyton egy ilyen szituáció csak és kizárólag szerelmi bánat szüleménye volt. Huan Migel megcsalta, Esmeralda pedig levetette magát a hídról. Itt is ilyesmi lehet. A lány Huan Migelje túl messzire ment.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841371#post841371][b]Machay Adél - 2021.12.31. 00:16[/b][/url]

Ricsi
- dec. 31. -

Ilyen engedelmes babát is ritkán látni, aki szó nélkül tűrje, hogy Michelin-babává avanzsálják a felsőkkel, kabátokkal. Hüppögése töretlen még a férfi bátorító beszéde alatt is, mert nem, neki nem itt kellene lennie, hanem alulról szeretné szagolni az ibolyát, levendulát, gyöngyvirágot, bármit, csak ne kelljen emlékeznie az összetört álmaira és a nagyon is valós rémálmaira, amikben most él.
Nagyjából akkor kezdi felfogni végre, hogy őrülten fázik és valószínűleg sokkos állapotban van, mikor hozzáérnek az orra hegyéhez. Úgy pillant fel az idegen szemeibe, mintha most látna embert életében először. A felkínált zsebkendőt szó nélkül fogadja el, de csak csűri-csavarja az ujjai között.
- Szerettem. - Nyögi ki fuldokolva. - Most is szeretem. Csak ő nem engem. - Az őszinteség egy ritka és eddig ritkán látott formája tör rá, sallangmentesen, gyermekien kitárva a fájdalma egy részét. Itthagyták terhesen, fél lábbal egy kényszerházasságban, levegőben egy fenyegetéssel: ha megkeresi Jean-Pault, mehet az aurorokhoz egy kellemetlen vizitre, vagy a bíróságra.
Ezek után igazi teljesítmény, hogy végül erőt vesz magán, ráfűzi elgémberedett ujjait a pálcájára, és elvégzi a szárítóvarázslatot mind magán, mind a másikon automatikus mozdulatokkal.
- Köszönöm. - Bár igazából nem hálás, mert még mindig marhára szeretné vissza belevetni magát a jeges vízbe, a belé nevelt jómodor ékesszólóbb a vágyainál még most is. Olyan ez, mint a járás, majdhogynem az anyatejjel szívta magába az aranyvérűek merev etikettjét.
- Mit keresel itt... Azt hittem... Azért jöttem ide, mert mindenki ünnepel... Nem hittem, hogy bárki is itt lesz. - Szipog egyet-kettőt a rend kedvéért, a könnyeit pedig felitatja a kölcsönzsepivel, hogy újabbakat produkáljon. Sajnos annyi jóérzés már nincs benne, hogy visszaadja megmentőjének a kabátját- ahhoz figyelem és rendesség is kellene, nem elkényeztetettség, amivel őt nevelték.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841380#post841380][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.12.31. 01:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841389#post841389][b]Machay Adél - 2021.12.31. 02:30[/b][/url]

Ricsi
- dec. 31. -

Olyan hirtelen éri a csacsogás, az idealizált, pozitivista beszéd, hogy akarva-akaratlanul bukik ki belőle a sírós nevetés. Másodpercekig rázza, egyszerre folynak a könnyei a fájdalomtól és nevet köhögve, küszködve a hányingere ellen. Nem hitte, hogy egy örök romantikus fogja kihúzni a tóból szilveszter éjszakáján. Aztán a nevetése visszafordul csuklós hüppögéssé ismét, mert eszébe jutott a gyerek, a fenyegetés, a minden. Jó lenne felejtésátkot bűvölnie saját magára. Talán ezzel kellett volna próbálkozzon.
- Nincsen ilyesmi a világon. - Van némi keserű él a hangjában, mint akinek a világ már nem tartogat semmit. Esélyesen a hormoningadozásai és az amúgy is szörnyen labilis idegállapota juttatták ide, és ha holnap vagy holnapután végiggondolja mindezt, már más döntést hozna. Az első sokk a legveszélyesebb.
Vagy inkább az, hogy úgy tűnik, ez az angolszász Shakespeare-maradék a végén teljesen elszédíti a tündérmeseszerű fantazmagóriáival. Hihetetlen, hogy ilyen emberek léteznek, és ez most fura mód nem sértő megjegyzésként születik meg a fejében.
- A vásárlás mindig felvillanyoz éppenséggel. - Vagy, ha porba nyomhatja egy utált ellenlábasa fejét, de ez régen történt meg utoljára. Általában nem kekeckedtek vele sokat, mert őrültnek és/vagy gyönyörűnek tartották.
- Ez a tied. - Adél olvasatában ez felér egy 'Köszönöm'-mel a visszanyújtott dzsekiért. Végre realizálta, hogy több ruha van rajta a kelleténél, és ennél jobban nem óhajt tartozni. Kezd tisztulni az agya valamelyest, de az émelygése egyre rosszabb. Ettől függetlenül fejingatásra készteti az idegen minden egyes szava. Egyáltalán miért van egyedül? A holdfény mellett egy meglehetősen csinos arckontúrt vél felfedezni, bár lehet, hogy csak árnyjáték az egész, szóval a tökéletesebb rálátás érdekében fényt gyújt a pálcája végén, hogy végre lássák egymást.
És valóban. Ha már a szőke herceget emlegették, ez a férfi abszolút teljesíthetné a kvótát.
- Egy magányos szőke herceg a tó partján, aki halálvágyas fiatal nőket ment. Bizarr egy regényt írhatnának rólunk. - Viszont ebben a pillanatban fogy el a lelki ereje. Érzi az ingert ott motoszkálni a torka mélyén. Mielőtt még nagyobb gond kerekedne az egészből, imbolyogva feláll, és nagyon erősen dülöngélve arrébb megy pár lépést szó nélkül, és nekitámaszkodik két kézzel a legközelebbi fatörzsnek, pálcája fénye megvilágítja közben a lábát. Azután minden körítés nélkül hányni kezd. Elég undorító, de legalább kijön, aminek ki kell jönnie.
Nagyjából jó egy-két perc elteltével bír fellélegezni, akkor is nagy kortyokban szedi a levegőt és erősen szédül is mellé.
- Ezt nem épp így terveztem... - Csak suttogni bír, de legalább a szája megtörlése után megpróbál egyben visszatámolyogni a kiindulási ponthoz. Annyi a szépséghiba, hogy a megmentője előtt konkrétan térdre esik egy óvatlan mozdulattól. Az ereje konvergál a nullához. - Elvinnél... nem tudom... Egy melegebb helyre? ... A panzió, vagy bármi... kérlek... - Az iskolába így biztos nem megy vissza, nem akar magyarázkodni Cassy előtt. Will ismét csak kiesik a szórásból, mert szinte semmilyen szinten nem bírnak kapcsolódni egymáshoz, és nem is láthatja így őt. Valamiért még mindig benne van, hogy nem, Will nem tudhat ezekről a dolgokról. Rizikós.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841416#post841416][b]Zayday Hudson - 2021.12.31. 19:32[/b][/url]

A nap végére lehet ki kell magamat hipóznom, mert annyira lesülök hogy koromfekete leszek. A hipó pedig visszaadja majd a színemet, annyira nem fehérít ki áh dehogy is. Ha fehér lennék, vajon hogy néznék ki? Mint egy bolond hippi csajszi, mert a ruháim nem mennének össze az arcszínemmel az már egyszer biztos. Jöhetnének még páran a csapatból, mármint az évfolyamból mert egy idő után elunja magát az ember, ha egyedül akarja a másikat szórakoztatni. Mi tagadás, Makinak eddig elég jól megy, és mivel vállalta a masszőr és bekenő szerepét ő a mai nap jófiúja. Biztos rá tudnám venni arra is, hogy másszon fel a közeli fára és onnan legyezzen, mert annyira rendes és bohókás srác. Bomlanak utána a csajok, de a rajongótábora inkább elsőéves lányokból állnak. Jó, idősebb csajoknak is bejön, köztük nekem is. Nem viccelek, a humorával már levett a lábamról, és ha egyszer elhívna magával nem mondanék neki nemet. Az tuti biztos hogy én nem lépek, mert félek a visszautasítástól így nagyon nagy rá az esély hogy a kapcsolatunk megmarad egy jó barátságnak. Nem bánom, van éppen elég lány aki könnyen elnyerheti a szívét, bár múltkor egyiküknek sikerült elvennem tőle a kedvemet. Gonoszkás mosolyt ejtek meg, és remélem nem veszi észre. Ő annyira imádnivaló figura, hogy nem szeretném hogy megbántsák. Nem tudok az eddigi nőügyeiről, de sok lány barátja van. Mint például én is, és nővéreként tekinthet rám. Meg ugyebár a jó srácok, mindig foglaltak.
- Na jó, ne szövegelj már annyit unom.. Dehogy is unom, mondd még sokkal jobb vagy egy rádiónál. Persze, hát ki mást vártam volna buta? Nagyon sokat várakoztattál, így engesztelést kérek. – most itt mit kellett volna mondanom? Zavarba is jövök, de a barnulástól nem látszódik a pír.
- Köszi szépen, varázs kezed van. Nem gondolkodtál a masszázs karrieren? Egész nap? Nem, nemrégiben jöttem, és reméltem valaki csatlakozik. Nem számítottam rá hogy pont te, de örülök neki. – mondom mosolyogva, és továbbra is élvezem a ”haverom” masszázsát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841478#post841478][b]Vadász Csenger Richárd - 2022.01.01. 19:46[/b][/url]

A lány nevetésére elvigyorodott. Sokkal jobb volt ezt hallgatni mint a zokogást. Hangja édesen csengett, éppen úgy, ahogy Richárd elképzelte nevetni.
Végül ez az édes, dallamos hangocska elcsuklott, a férfi mosolya is lekúszott ajkáról, de legalább tudta, hogy jó irányba haladt, hiszen ha csak néhány pillanatra is, de nevetett amaz.
A kijelentésre értetlenül bámult vissza rá Ricsi. Kicsit erős volt egy tündérmeséből kilépett alaknak ilyesmit mondani. Mint mikor a Rudolffal közlik, hogy a télapó nem létezik.
No de nem akadt fenn rajta sokáig, hamar újból valami gondolatot elterelő fecsegésbe kezdett.
- Vásárlás! Igen, tejet, répát, kenyeret, én mindig veszek hozzá valami szeszt is. De mindig csak egyet engednek...szóval perceket állok, hogy vajon a búzasört vegyem-e vagy a árpát, barnát vagy sárgát... - az előadás gyermeteg éle a látványtól nem maradt el, amikor a boltban ácsorgott és agyalt épp úgy nézett ki, mint gyermek aki nem tudott dönteni nyalókát kérjen vagy esetleg fagyit.
A dzsekit megfogta, aztán rápillantott a lányra.
- Biztos nem kell? Én nem tudok megfázni, szóval ha csak amolyan sunyi érvágásfélének szántad inkább vedd vissza - nyújtotta újból oda, ha viszont nem vették el azért magára kanyarította. A sellő alak egészen más volt mint ez a hüvely, melyet éveken át tesztelt. A hideget érezte ugyan rendese, csontba hatoló marása nem maradt el, de a betegséget nem hozta soha magával. Valószínűleg máshogy volt bekötve mint a szárazföldi emlősök.
A hirtelen támadt fénytől hunyorítva, fordult Adél felé, hogy meglesse mit csinált.
- Akarod mondani tündérmesét? - szemtelen vigyor szökött arcára, mintha csak most talált volna bizonyítékot a lány fentebbi állításának a cáfolására. Aztán mintha amaz meg erre akart volna rápakolni egy lapáttal elrohant egy közeli fáig. A férfi már emelkedett volna, hogy utána menjen mikor meghallotta mi is történt ott.
- Na mondjuk ezt a részletet egy író tuti kihagyná - motyogta s hamar felállt, hogy a lány haját összefogja a tarkójánál. Még csak az kellett volna, hogy az is olyan legyen, akkor lehet megint a tóba kötöttek volna ki mind a ketten, hiszen Richárd tudta, hogy erre érzékenyek a fehérnépek.
- Persze, van a panzióba szobám, ott meghúzhatod magad amíg jobban nem leszel - bólogatott és ha kellett akkor támogatta is. Felemelni igazán romantikus lett volna, meg mesébe illő is, de a férfi már látta előre, hogy abból csak borulás lenne, így maradt mindenki a maga lábán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841549#post841549][b]Csengettyű Zoé - 2022.01.02. 15:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842461#post842461][b]Vall Ágoston - 2022.01.19. 23:56[/b][/url]

Mátyásnak

Ráérősen bandukol, kezében korcsolyájával a kis tavacska felé. Napokkal ezelőtt látta, és alaposan megbizonyosodott arról, hogy a tó tökéletesen befagyott. Akár a korcsolyapályát is választhatta volna, de akárhányszor arra járt, mindig tele volt a jég, ő pedig a világ összes galleonáért sem lett volna hajlandó idegenekkel vegyülni. Inkább választja a tavat, amire azért nincs garancia, hogy nem szakad be, s ha ez az eset be is következne, mindenképp számíthatna valamiféle megrovásra mind az iskola, mind a szülei részéről. Mégis inkább ez, mint az emberi társaság.
Nem különösebben rajong a télért, hideg van, folyton lefagy az orra, rétegesen kell öltözni, ráadásul még itt van a nyavalyás karácsony, a szilveszterről nem is beszélve. Gyűlöli az ünnepeke, a családdal való találkozást, a jópofoziást, s érdeklődést színlelni rég látott rokonai elbeszélései iránt. Hányingere van az egésztől. Legszívesebben a kastélyban maradt volna, mégis szorult belé annyi kötelességtudat, és jóérzés, hogy nem hagyta cserben szüleit - különben is, micsoda patáliát vágtak volna le, ha fiuk kihúzza magát a közös karácsonyozás alól. Legalább az ajándékok boldoggá tettét, azért ennyi neki is jár - azt mondjuk kifejezetten gyűlöli, hogy neki is illik valamit vásárolni szeretteinek.  Mindenesetre, amint lezajlottak az ünnepek, azonnal visszatért a kastélyba, a szilvesztert már itt töltötte, egyedül. Ugyan még mindig idegesíti a gondolat, hogy minden évben, december 31-én kötelező jelleggel bulizni kell, vagy csak lenni valakivel, de próbálja ezt is elengedni. Minden hülye, átlagos szokástól egyszerűen borsódzik a háta. Idén még csak meg sem próbált valami közösségi programot találni magának, inkább olvasott a szobájában, s még éjfél előtt lefeküdt aludni. Sosem bírta az éjszakázást, nincs is jobb, mint frissen, korán felébredni, és aktívan eltölteni a napot.
Már látja az ismerős kopaszodó fákat, s azt, hogy a jég visszaveri a gyenge Nap fényét, szinte vakító. Összébb húzza magán bélelt talárját, azért meg kell hagyni, hiába húzott fel duplazoknit és gyapjúpulóvert rettentő hideg van, vagy csak nem emlékezett már ezekre a csípős januári napokra.
Szerencsére tiszta a levegő, egy árva lelket nem lát a környéken. Elégedetten lehuppan kedvenc padjára - ahol ősszel gyakran ücsörgött épp aktuális olvasmányával a kezében -, s bakancsát kicseréli a korcsolyájára. Feltápászkodik, majd bénán, esetlenül araszol a tó felé. Ahogy ráteszi a lábát a jégre, egyből visszanyeri magabiztosságát. Bemelegítésként csoszogásszerű mozdulatokat tesz, de ahogy kezdi megszokni a felületet, bátrabban suhan előre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842493#post842493][b]Hajdú Mátyás - 2022.01.20. 18:57[/b][/url]

Matyi nem szereti a természetet különösebben. Viszont az internet imádja a fotókat, amiket kint készít. A természet lágy ölén. Most is így tesz, előkészíti az outfitet, és a fényképezőt, időzítővel együtt. És már megy is ki, hogy keressen egy király helyet a következő fotóhoz.
Egy kicsit fotózkodik, megkeresi a jó szögeket, csodás helyeket, aztán lazán sétálgat hazafelé, amikor meglátja a fiút, aki korcsolyázni készül a kis tavacskánál. Közelebb megy, hogy jobban megnézze magának. Szomorúan konstatálja, hogy fiatal. Szemtelenül fiatal.
- Ilyen messze elkalandoztál a kastélytól? - kérdezi a kis szökevényt egy féloldalas vigyorral. Leül a padra, hogy megvizsgálja. - Tudod, ha jön a vadőr vagy ilyesmi, hamar megtalál és begyűjt. Ha visszavisznek, bajban leszel. Szereted a büntetőmunkát? - kérdezi, és megpróbálja nagyon ártatlan mederben tartani a beszélgetést.
Figyeli, ahogy a fiú jégre száll és elkezd magabiztosan mozogni. Legalább korcsolyázni tud. Matyi mondjuk nem tartja jó ötletnek, de hát nem ő a legélesebb kés a fiókban.
- Tudod mit? Felnőtt felügyelet kell neked - mondja, miközben kedvet kap a szórakozáshoz. A jégre szállna ő is, de roppant mód csúszik, és nem biztos benne, hogy korcsolya nélkül annyira jól boldogulna. De mivel már egyik lába rajta és még nem ment le spárgába, nem lehet olyan rossz ötlet.
- Ne félj, ha elesel, elkaplak - mondja, magabiztos vigyorral az ajkain. Amúgy is szereti a hős szerepét. Na nem mintha komolyan gondolná, csak a magabiztosság beszél belőle, hiszen itt ha valakinek megmentésre van szüksége, az ő lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842498#post842498][b]Vall Ágoston - 2022.01.20. 19:57[/b][/url]

Mátyáshoz

Egészen kicsi korától kezdve szeretett korcsolyázni. Már gyerekkorában unszolták szülei, hogy válasszon valamilyen sportot, legyen egészséges, véletlenül se hízzon el, mert az nem szép. Vicces, ugyanis Ágoston egyszerűen képtelen hízni, az izmok pedig nem igazán tapadnak rá. Úgyhogy voltaképpen puszta mókából járt el korcsolyaedzésekre. Egy ideig másokkal együtt, később azonban megkérte szüleit, hogy hadd járjon magánórákra, úgy érezte a többieknek hatalmas lemaradásuk van hozzáképest, és különben is, valaki miatt folyton le kellett állni hosszú percekre, hogy az edző a legegyszerűbb mozdulatokat is aprólékosan elmagyarázza, megmutassa. Valahol ott lett elege a közösségi dolgokból.
Mivel azért már jó pár év eltelt a rendszeres edezésektől, Ágoston most inkább nem kísérletezik ugrásokkal, vagy bonyolultabb pörgésekkel, tökéletesen megelégszik a körbe-körbe kerengéssel, egészen addig, míg egy férfi hangot meg nem hall. Szerencsére (jobban mondva szerencsétlenségére) pont közelebb volt a tó széléhez, így pontosan hallotta az idegen szavait. Meg is állt egy pillanatra.
 - Öhm... ja - vakarja meg tarkóját. Idegenekkel való kommunikáció sosem volt az erőssége, kivéve akkor, ha ő akart valamit. Olyankor tökéletesen tudta használni a szavakat. - Majd elfutok - válaszolta sután, át sem gondolva, hogy ennek a mondatnak az égvilágon semmi értelme nem volt, főleg így, korcsolyával a lábán. Rettentően felbőszítette, nem is csak a fiú, hanem a sok kérdés. Azt se tudta mire kell reagálnia, és mire nem. Nyilvánvalóan legszívesebben egy egy árva szót sem pazarolt volna az idegenre, de azért nem akkora paraszt, hogy csupán egy vállrándítás kíséretében tovasiklott volna. Mivel nem igazán akarta folytatni a cseverészést, és nem is nagyon tudott mit mondani, hátat fordított a másiknak, és lassan gurulni kezdett, azonban pechére az ismeretlen újra felé intézett valamit. Ágoston annyira fortyogott belül, hogy elsőre nem is hallotta, így egyből kiszaladt a száján egy:
 - Mi? Mármint... tessék? - nézett kérdőn  a srácra. -Felügyelet? - állt össze a fejében a mondat. - Hát ööö... jó - mondta semleges hangszínen. Pedig pont azért jött ide, hogy egyedül legyen, erre felbukkan egy ilyen idegesítő alak, hihetetlen. Nézi, ahogy a másik egyik lábával már rá is áll a jégre. Gyökér. Ez a mozdulat garancia a hatalmas nagy zakózásra.
 - Figyu, te ebben biztos vagy? - vonja össze szemöldökét. Vékony mosolyra húzódnak ajkai, mert képzeletében már el is játszott az elesés gondolatával. Legalább lenne némi öröm a mai napjában - a másokon való szórakozás pedig erre a legjobb forrás.
 - Azt hiszem inkább magaddal kellene törődnöd, nem úgy tűnsz, mint aki ura lenne a helyzetnek - válaszolt egy grimasz kíséretében. Nem tud másra gondolni csupán arra, hogy mekkora egy gyökér. Hiába szeretne szórakozni a fiún, annyit nem ér az egész, hogy itt tököljön a part mellett. Így hát lassú tempóban  távolodik a fiútól, félszemét rajta tartva. Egyrészt a szánalmas látvány miatt, amit már előre legyártott a fejében, másrészt azért, ha mégis szüksége van némi segítségre, akkor ne kelljen megerőltetnie magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842541#post842541][b]Hajdú Mátyás - 2022.01.21. 11:13[/b][/url]

- Elfutsz? Korcsolyában? - kérdezi, miközben kis laza kuncogás szalad ki belőle. Figyeli a fiúcskát, miközben ő maga a jéggel próbálkozik, csak úgy szimplán, kalandvágyból, há mer mér ne, meg jóló.
- Persze. Fiatalkának nézel ki. Tudom, mennyire király elkerülni a szülői házból először, idejönni, tanulni, barátok, bulizás, minden... szabadság, na! A szabadság nagyon fontos. De azért nem lehet csak úgy csámborogni egyedül a falu határában. Békés a hely, de nem veszélytelen - mondja teljes magabiztossággal. Nem mintha felnőtt létére jól bánna a pálcával. Egyáltalán nem, igazából. De azért szeret vakmerő magabiztossággal fejest ugrani ilyen kijelentésekbe. Ő itt most felelősségteljes felnőtt, egy kis diákot fog terelgetni az útján és bölcsességgel ellátni. Ágoston nem is találhatott volna jobb személyt.
 - Mindenben biztos vagyok - állapítja meg. Aztán szépen a jégre áll, és ellöki magát az egyik lábával. Kezeivel kalimpál, megtartja egyensúlyát. Nem tűnik esetlennek egy pillanatra sem. Van valami Mátyásban, a kisugárzásában és a vakmerő önbizalmában, amitől még a legfurcsább helyzetekben is úgy néz ki, mintha éppen a kifutón vonulna.
- Törődök magammal is, ne aggódj egy pillanatig sem. De hát mi lesz itt veled egyedül? Elesel, beütöd a fejed, talán eszméletedet is veszted, megfagysz, és mi lesz belőle? Megint jönnek az újságírók, az, meg az iskola is vakarja majd a fejét, hogy történhetett. Szeretem a drámát, de már-már idegesítő, ahol megbolygatják az életünket a furcsa balesetek miatt, amik erre történnek - magyarázza, miközben teljesen jól elcsúszkál a jégen magától. Persze, majd egyszer el fog esni, de azért az odébb van még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842545#post842545][b]Vall Ágoston - 2022.01.21. 12:01[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842594#post842594][b]Hajdú Mátyás - 2022.01.22. 14:13[/b][/url]

- Óh, tényleg? Uramatyám, hát nagyon régen mondtak nekem ilyen kedveset! - nevet fel, amikor arról van szó, hogy nem lehet nála sokkal idősebb. Hát, igaz, hogy nem túl felnőttes, de már huszonkettő éve él ezen a bolygón, és felelősségteljes felnőttként pl állatot is tart. Akit sajnos nem hozott magával a kis túrára. Pedig tökéletes büntetés lenne ráuszítani Ágostonra, amikor nem bír kedves lenni. Úgy mindig.
 - Értem, értem... akkor már csak azt kell eldönteni, hogy bátor vagy-e vagy balga - kuncog egy kicsit a nem létező bajsza alatt. Hagyja, hogy ignorálják, mert neki nincs szüksége társaságra, magában is nagyon jól elvan, sőt, elég gyakran magával is jól elbeszélget. Aztán elmagyarázza, hogyan fogja magát összetörni a jégen, de hát a fiú ismét nem hisz neki. Megrázza a fejét és sóhajt. De aztán csak elmosolyodik.
 - Látom, csípős kis apróság vagy te. De szerencséd van, mert pont kedvelem a fajtádat. Tudom, sokan nem bírják, de én nem szoktam ítélkezni - mondja Mátyás, aki maga is kuncog ezen az állításon. Az a Matyi, aki bármikor elítél az öltözködésed, a testsúlyod, a frizurád, vagy bármi más miatt. Persze, szemtől szembe mindenkivel roppant kedves. Ágostonnal is.
 - Fényképező. Elhiszem, hogy nem láttál még ilyet, nem tűnsz túl fotogénnek - állapítja meg őszintén, egy könnyed kis vigyorral. - De azért, ha tudsz valami látványosat a jégen, szívesen lekapom. Egy-két jó fotó, amit feltöltesz magadról, és máris lesz egy kis barátnőd, meglásd - jegyzi meg, miközben ámulattal nyüszög, ahogy a tiniszerelmre gondol. Olyan cuki. Már most érzi, hogy kerítőnőt kellene játszania Ágostonnal, akár akarja, akár nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842595#post842595][b]Vall Ágoston - 2022.01.22. 15:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842596#post842596][b]Hajdú Mátyás - 2022.01.22. 18:18[/b][/url]

A feltételezésen majdnem felkacag, de végül csak egy vigyorba fojtja az indulatokat. Aztán a fiúra pillant. Nem tudja csak úgy a levegőben hagyni ezt a magas labdát, le kell csapnia.
- Lehet. Ki kell találnod. De ahhoz, hogy biztos legyél benne, meg kell harapjalak... bevállalod? - kérdezi, miközben kicsit előre hajtja a fejét. Magabiztos mosoly ül az ajkain, és kihívóan néz Ágostonra. Biztos benne, hogy annyira nem bátor, csak a szája nagy. Gyerekeket ijesztgetni pedig komolyan a kedvenc tevékenységei közé tartozik. Főleg, ha így, tálcán kínálják a lehetőséget.
- Tudod, olyan kis rocksztár alkat vagy. Ha hagynád, hogy kicsit rendbe tegyem a fizimiskád, tuti jól jönnél ki belőle. Szerintem nagyon jól állna neked a fekete szemceruza - állapítja meg vigyorogva. Ahogy látja, a srác így is kerüli a napfényt, úgyhogy a fehér, hamvas bőr pipa. - A hajad kicsit rendezetlen, de ha megfelelő stílussal párosítjuk, eskü jól mutatna - állapítja meg kuncogva. Noha senki nem kért tőle stílustanácsot, ingyen osztogatja. - A full fekete szerintem a te tereped. De játszhatsz az anyagokkal, bőr, műbőr, velúr, kötött... és máris izgalmas leszel - állapítja meg bólogatva, miközben hallgatja, ahogy morog egy kicsit a megjegyzésein. Ez csak szórakoztatja. Véletlen sem vesz magára semmit, ugyanis pontosan tudja, hogy nála tökéletesebb lény még sosem költözött ebbe a kicsiny faluba.
 - Nem szoktam másokat szórakoztatni a mondanivalómat, ha poénkodok, azt csak saját magam miatt teszem - nevetgél jókedvűen. Figyeli, ahogy a srác int. Összeszedi a bátorságát és nekiindul. Nos, korcsolyában sokkal könnyebb lenne felgyorsulni. Kinyújtja a kezét Ágoston felé. - Segíts elindulni - kéri, bár nem ez minden vágya, úgyhogy ha nem akar segíteni, akkor elindul egyedül is. De valahogy még ebben az állapotban sem tűnik szerencsétlennek. Valahogy az annyira nem Matyis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=842598#post842598][b]Vall Ágoston - 2022.01.22. 19:04[/b][/url]

Mátyásnak

 - Öhm... ok - néz értetlenül Ágoston. Nem is azért, mert egy pillanatra is azt feltételezné, hogy Mátyás valóban vámpír, pusztán képtelen normálisan reagálni olyan mondatokra, amik kicsit is kimozdítják komfortzónájából, ilyen például ez a harapás dolog is. - Tizenkilenc? - kérdi rövid gondolkodás után. Több nem lehet, ez egészen biztos.
Egyre inkább bosszantja Mátyás viselkedése, már nem szórakozik rajta úgy, mint az elején. A stílustanácsadás hallatán pedig elkerekedik a szeme. Mégis mi a francról beszél? Leginkább ez olvasható le ábrázatáról. Sóhajt egyet, megrázza a fejét, elkomorodik.
 - Na jó, szerintem ennyi elég lesz, megint kicsit túltolod. Különben is halál mindegy mit viselek, úgyis mindig takarja a talár - zárja rövidre a témát. Hiába hord ő Pini Parmaból vásárolt pulcsikat, vagy Boggi ingeket, egyrészt jól tudja, ezek azok a márkák, melyeket kevesen ismernek, hiszen nem mentek olyan nagyot, mint a Gucci vagy a Massimo Dutti, így nem is akar soha magyarázkodni, hogy végül is igencsak kifinomult darabokat hord, másrészt pedig meg kell felelni az iskola követelményeinek, így elengedhetetlen a talár. Akkor meg nem lényegtelen, hogy milyen pulóvert visel?
 - Szerintem te eredendően szórakoztatsz másokat, csak néha rosszul - állapítja meg Ágoston. Mivel kezdett unalmassá válni a helyzet, gondolta előrébb lendíti az akciót, így noszogatni kezdi Mátyást, hogy ne csak egyhelyben álljon a tó szélén, mozduljon meg végre. Meglepődik, mikor az idegen kezét nyújtja felé, azt remélvén, hogy Ágoston majd segít neki. Önkéntelenül egy fintor jelenik meg arcán, aztán gondol egyet és megragadja Mátyás kezét.
 - Legyen - mondja egy sokat sejtető vigyorral a fején. - Készen állsz? - kérdi, majd hátat fordít neki. Mindkét kezét hátra nyújtja, hogy a fiú megtudjon kapaszkodni bennük, közben félszemmel hátra sandít, hogy vajon a srác így cselekszik-e. Valahogy úgy képzeli a helyzetet, mint amikor a szánhúzó kutya húzza gazdáját, annyi különbséggel, hogy itt teljes mértékben Ágostonnál az irányítás. - Három... kettő... egy... - fejezi be a számlálást, s azzal amilyen gyorsan csak tud, előre kezd suhanni, azonnal megérzi a csípős szelet az arcán. Nyilván, ha Mátyás idő előtt kitépi a kezét Ágostonéból, akkor a fiú csak suhanó pacát lát a jégen, ha nem, akkor ketten csúsznak a végtelenbe és tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=843032#post843032][b]Oláh Adrián - 2022.01.31. 22:49[/b][/url]

Vannak, akiket az éltet, hogy mindig valaki bomlik utánuk és ebben fürdik. Nem vagyok sem vak, sem hülye. Ahogy én teszem a szépet, felém is pislognak olyanok, akiknek vagy nem kéne, mert inkább a húgom lehetne, vagy igen és visszapislogok. De őszintén? Nem ez éltet, hogy az összes… nos, tudjátok mit kipróbáljam, mint valami tolvajkulcs, ami minden zárat nyit. Eleve nem egy kedves dolog kulcslyuknak használni a nőket – bár inkább meg se számolom, mennyien ülnek le mellém elmesélni, hogy melyik navinés lány után hanyadik eridonost fektette meg, aztán csodálkozik, hogy mindenki átkozná ki a világból. És akkor finoman írtam körbe a szavakat. Ilyenkor megy a pacsi, meg minden és kész. Jó, a fenének, én is hencegtem már, csak… nem így. Nem tudom. Nem érdekel.
Most az se nagyon, hogy hét törölközővel odébb nagyban integetnek felém. Hát fogom és illedelmesen visszaintegetek, mert a társaságom már adott és tökéletesen megfelel. Szóval, probléma letudva.
- Ahhaaaa – vigyorgok egy sort arra, hogy unja, de rögtön javít, hogy nem. Vágom én a csajt, van dumája, ami amúgy tök jó, mert én is ilyen vagyok, így a kínos csendek minket nem fenyegetnek. Meg szeretem is azt, ha valaki mer beszélni és nem csak pironkodik, mert ránéztem. Az valahogy olyan fura, nem tudok néha mit kezdeni vele. - Ó, elnézést, lassúak voltak a lábaim, de majd gyúrok rá – paskolom meg a lábszáram, hogy holnaptól akkor lábnap. - Nem tudom, bárki jöhet, akinek van szeme és nem a saját kapujára játszik – mert abból van bőven erre. Na mindegy. Engesztelést kap, ha már kéri, az ujjaim mozdulnak és dolgoznak, no nem valami mocsok dolgon, csak a hátán és a vállán.
- Nem, még nem. Zenére tartogatom az ujjaim – és tényleg. Valaki a haját félti, vagy a cipőjét, én meg az ujjaimat, de nagyon. Ha elromlanának, nekem ott lenne végem. - Akkor mégse vártál rám olyan sokat? - áll meg egy pillanatra a kezem, mintha most bukott volna le, de aztán folytatom. - Én minden jó helyen megfordulok. Szóval könnyű számolni velem. Mesélj inkább, mi újság veled. Megtalált végül az a szemüveges kölök? Azt hiszem totál beléd van esve – nem kicsit. Tőlem is kérdezett eleget, én meg elküldtem, hogy legyen már töke, álljon Zay elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=843193#post843193][b]Zayday Hudson - 2022.02.05. 20:01[/b][/url]

Jó lenne örökké itt maradni, a napfényben és a jólétben. Egy költő sem fogalmazhatott volna szebben, de ezzel tudtam leírni magamban azt amit valóban érzek. Annyi gond terhel meg minden nap, mint annyi normális fiatal felnőttet, hiszen pár ráléptünk az útra amikor elmúltunk 18 évesek, teher nehezedik a vállunkra amit cipelni is kell. Eddig nehezen, de még is büszkén küzdöttem meg az elém gördülő akadályokkal, de annyira bizonytalan vagyok magamban hogy menni fog. Mármint ez az egész élet, hiszen az értelme az hogy megszülessünk, éljünk és haljunk. Ez a három dolog forog mindig a szemem előtt, főleg az utóbbi hónapokban. Valami készülődik, de nem tudom hogy mi. Ez a legnagyobb baj. Ki is ráz a hideg, remegek amit biztos Adrián is érzékelt. Közeledik már minden egyes nappal az ősz, amit nagyon utálok. Lehet, bár biztosan nem emiatt tört rám ez az érzés, de hiába koncentrálok mindig a jóra és a szépre, rosszat kapok mindenhonnan. A hangulatom ma a vártnál sokkal jobb, és ha továbbra is azon leszek hogy ha szépen süt a nap, akkor nekem sem lehet semmilyen problémám. Ugyan már. Lélegzem, jó az idő mi kell még ennél több? A kor hibája, régen mindenki jól elvolt, nem voltak ennyire komplikált érzelmek. A 21. századra hova jutottunk? Mindenki tiszta depis, és magába fordult. Megint a hidegrázás, mi ez? Nem akarom megrémíteni a srácot, így rögvest beszélni kezdek.
- Gyúrjál is, bár már így is éppen bazi nagydarab gyerek vagy – állapítom meg a tényt, tök őszintén de nem bántó jelleggel. Imádom a sokkal magasabb srácokat, legalább olyanok mint egy árnyékot adó fa. Meg tudják borzolni a hajamat, kivédenek a csúnya srácoktól akik bántanának.
- A zene az nagyon jó dolog, daloljál már nekem valamit ’zigaany fiú – mondom neki tréfásan, imádja mikor így szólítom. Már régóta ezt a becenevet viseli nálam, bár még neki személyesen sosem mondtam. Csak nem sértődik meg érte, ezt csak kedveskedésnek szántam.
- Velem mi lenne? Vagyok, élek úgyhogy ja. Mostanában kissé rossz passzban, de lehet mindenkinek néha az. Melyik szemüveges? Több van? Maki, ne küldözgesd már hozzám a srácokat folyton. – sápítozok neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=844666#post844666][b]Văduva Adelina - 2022.03.21. 09:14[/b][/url]

Lassú léptekkel közlekedik az ösvényen, mintha csak tartana attól, hogy valaki szembe jön vele, és a lelket is kiijeszti belőle. A kezében lévő hosszú bottal játszik, könnyed mozdulattal húzza végig a fák vaskos törzsén, ami csak akkor akad meg, mikor a bagoly huhog a feje fölött.
- Én is unatkozom - bólint neki aprót, teljesen osztva a bagoly véleményét. Felfelé pillog, majd sóhajt, ahogy még a madár is fogja magát és elrepül. - Önző - morogja maga elé nemtetszően, de végül csak-csak tovább halad. Hajnali egy körül lehet az idő, még túl sokat kell várnia arra, hogy a nap felkeljen, és csak messziről ugyan, de hallgathassa a reggeli zsivajt. Legalább addig, amíg össze nem szedi magát, hogy kis alvást mímelve érezze, hogy elindul a nap.
De ez még odébb van, szóval éles kanyart vesz és kezdi el követni a csobogó hangot. Meglepő, de a hangfoszlányok nem a vízeséshez vezetik, hanem a tóhoz, aminek a vízéből előszeretettel ugranak ki a halak. Fejét félrebiccentve méricskéli őket, mint egy gyermek, míg nagy vidáman, meztelen lábát dugja a vízbe. Normális esetben felszisszenne a hidegtől, de így csak elégedetten konstatálja mennyire kellemes a márciusi víz hőmérséklete. Vidáman guggol le, nem törődik azzal, hogy szoknyája aljának nagy része belelóg - a botot döfi bele, így kezd el absztrakt mintákat rajzolni, miközben messzebbről ugyanúgy hallja a halak csobbanásait, az erdőből kiszűrődő állati zajokat, érzi a szagukat - valami másét is, aminek most nem szentel nagyobb figyelmet -, szeme sarkából olykor a gyér holdfény megcsillanását is látja a halak nedves testén. Elfoglalja magát, így talán gyorsabban megy az idő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=844864#post844864][b]Choi Min Jong - 2022.03.24. 07:11[/b][/url]

Unottan sétálok a tó körül. Számtalan éjszakát tölöttem már azzal, hogy körbe jártam, így lassan csukott szemmel is meg tudom tenni a kört. Gondoltam már rá, hogy más felé sétáljak, de valahogy minden álmatlan éjszakán ide lyukadok ki. Így pedig marad a tó körüli séta. Ma egyébként egészen tetszetős. Talán mert az idő végre kellemesebb, és nem akarok halálra fagyni. A holdfény tükröződése, ahogy megcsillan a víz felszínén egészen megihlet.
Úgy fél óra séta után leülök egy padra, és a táskámból kiveszem a vázlat füzetemet. A5-ös kicsi méret, de egy kis vonalrajzhoz elég. Aztán majd otthon megfestem. Ha lesz még kedvem. Mert az mondjuk még nem mindig van, de most hogy van ki kell használni.
Ceruzám hegye serceg a papíron, ahogy lázasan rajzoglatom az éjszakai csendéletet. Aztán valami csobban és ahogy a víz felszínt kezdem fürkészni, egyre több hal kezd ugrándozni.
- Belétek meg mi ütött? - kérdezem nevetve, ahogy a nem mindennapi táncot szemlélem. Némi nézelődés után, pár halacskát is felvázolok, aztán becsukom a füzetem és elteszem. Közelebb lépek a vízhez, majd tovább indulok a jól ismert ösvényen. Séta közben tovább figyelem a halakat, s megpróbálom elképzelni, milyen lehet halként a hold felé ugrálni.
Gondolataimból egy furcsa érzés, egy szag? ráz fel. Rögtön tudom, hogy egy vámpír az, csak épp azt nem tudom, hogy jó-e ez nekem.
- Semmi kedvem tisztelet körökhöz... - motyogom az orrom alá, de közben mégis az ismeretlen vámpír felé indulok, mert kíváncsivá tesz. Aztán ha közelebb érek, majd kiderül, hogy jó-e kíváncsinak lennem...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=845347#post845347][b]Văduva Adelina - 2022.04.08. 15:15[/b][/url]

Külső szemmel valószínűleg úgy néz ki, mint akinek teljesen elmentek otthonról, ahogy kissé a vízben guggolva játszadozik azzal és a bottal. A hirtelen hangtól a halak is elhallgatnak, valahol sajnálja a hirtelen csendet, de mégis: így legalább nagyobb koncentrációt szentelhet az erdőből kiszűrődő hangoknak. Vagy éppen illatoknak, amik megcsapják. Specifikusan egyre gondol most, ami egyre közelebb ér. Most már akarva sem tudná figyelmen kívül hagyni, mikor ennyire kiéleződtek rá az érzékszervei. Mosoly lesz arcán.
- Ha vigasztal, nekem sincs kedvem hozzájuk - nem pillant fel, csak nagyjából tudja bemérni, mégis milyen távol lehet az illető, akinek szavait intézi. További mosollyal arcán játszadozik tovább, mint aki éppen ebben leli legnagyobb örömét - erről szó sincs. Már nincs. Felkeltette a kíváncsiságát a másik, most mégis visszafogja magát, amíg közelebb nem ér a férfi. Ki gondolta volna, hogy a vámpírok melegágyába költözik be? Ő bizonyosan nem, de mindezekkel a kellemes csalódásokkal is csak reméli, hogy talán otthonra lelhet itt már véglegesen. A költözés nehéz és fárasztó, még ha segítséget is kap hozzá mindig, úgyhogy tervei szerint, hosszabb időre marad itt. Ha nem az örökkévalóságig.
- Különös egy város ez - jelenti ki inkább magának, mint a másiknak, az előző gondolatmenet túlságosan is mély szöget ütött a fejében. Egy kisváros, ahol ennyi minden fellelhető. Álmaiban sem gondolta volna. Talán így csak még könnyebb lesz a beilleszkedés, bár ritkán találkozni az éjszaka közepén bárkivel is a fajtáján kívül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=845559#post845559][b]Frida L. Bergstein - 2022.04.15. 12:56[/b][/url]

Nem szoktam késni, ezért is igyekeztem annyira, hogy odaérjek a tóhoz. Ha nem tévedek el, előbb is odaértem volna, mint a levélben megadott időpont. Korábban meg sem fontoltam volna, hogy egy névtelen levél hívására megjelenjek egy találkozón. Azonban mikor Magyarországra jöttem, megfogadtam, hogy bátrabb leszek, hogy kipróbálok olyan dolgokat, amiket eddig még soha. Végülis új kezdetre vágytam. Szapora léptekkel igyekeztem hát a tó fele, a megadott helyszínre. Nem tudtam, mire számítsak, kivel fogok ott találkozni. Abban sem voltam biztos, hogy lesz ott valaki rajtam kívül.
Nem zavart volna az sem, ha egyedül maradok, hiszen a tó környéke igen békés. Szép hely ez, még aznap fedeztem fel, mikor ideértem. Elindultam sétálni, és itt kötöttem ki. Talán több óra is eltelt, mire visszaindultam a kastélyba, addig itt ücsörögtem. Most is szívesen megtettem volna, ám a levél feladója megkerülni látszott. A lemenő nap fényében megpillantottam egy férfit, aki a tó partján álldogált. Közelebb léptem hát.
- Üdv! Elnézést a késésért - szólítottam meg, ahogy mellé értem. A környéken nem volt senki más, így feltételeztem, hogy tőle kaptam azt a bizonyos levelet. - Ugye Öntől kaptam ezt a levelet? - Talán túlságosan is hivatalos vagyok olykor, de a megszokásokat nehéz levetkőzni. Közben jobb kezemből kivehette a levelet, melyet szoknyám zsebébe hajtogattam. Érdekelt, miért kaptam, pontosan miért hívott ide.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=845755#post845755][b]Oláh Milán - 2022.04.20. 07:51[/b][/url]

Áll ott a parton és nézi a tó vizében visszatükröződő napsugarakat. Szereti a naplementét, a szépségen kívül nincs különösebb oka rá. Emlékeztethetné az elmúlásra, a végre, a sötét éjszaka közeledtére, de ehelyett inkább a szépséget, a gyönyört igyekszik megtalálni. Mint mindenben. Szerencséje van, hogy ilyen a természete, hogy a keserűség helyett mindig azokat keresi, amik megédesítik a mindennapjait. Túl fiatalon kellett túl sok fájdalmat elviselnie, voltak is rosszabb időszakai, de most szerencsére rendben van.
Messziről kiszúrja a hölgyet, sejti, hogy ő lehet a feladó. Legalábbis olyan céltudatosan közeledik felé, hogy az lenne a furcsa, ha nem őt keresné. Meleg mosollyal üdvözli, barna pillantását kíváncsian vezeti végig rajta, és elégedetten állapítja meg, hogy dühöngő őrült helyett az egyik kedves kolleganője az. Az mondjuk nem érti, miért így kell intézni a találkozót, mikor egyszerűen a tanáriban is megszólíthatta volna. - Ugyan, nem vártam sokat. - Mert valóban, és ha mégis, az sem probléma. Ráér, most nem siet.
A kérdésre összevonja szemöldökét, érzi, hogy valamiféle zavar támadt itt. - Én azt hittem hogy tulajdonképpen ön hívott ma ide - húzza elő zsebéből saját levelét. Ha Frida engedi, kicseréli a két papírt, hogy mindketten szemrevételezhessék egymás igazságát. Rá kell jönniük, hogy mi folyik itt, mert kezd kicsit ijesztő lenni a történet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=846248#post846248][b]Frida L. Bergstein - 2022.05.07. 20:47[/b][/url]

Óvatosan, halvány mosollyal viszonoztam a férfi gesztusát. Köszönésem mellé aprót bólintottam. A jóslástan professzor kezdettől szimpatikus volt, kedves arca van. A levél dolgát azonban nem tudom hova tenni. Miért nem kérdezett meg egyszerűen a kastélyban? Valami nem volt a helyén, főleg kollégám arcát látva, a levél említésére. Mintha nem emlékezne rá.
Lassan nyúltam az ő kezében tartott példány után, arcomra pedig hasonlóan zavarodott, értetlen kifejezés kúszott. Kicseréltük hát a két levelet. Alaposan megvizsgáltam a kezembe került példányt. A hajtásmintákkal díszített papíron hasonlóan egyenes, kissé zaklatott betűk ültek, kirajzolva szinte ugyanazt a néhány sort, mellyel engem is ideinvitáltak. Kétszer is végigfutottam, mielőtt lassan néztem fel az előttem álló férfira.
- Nem, nem én hívtam Önt. Az én kézírásom teljesen másmilyen - ráztam aprót a fejemen. Visszahajtogattam, és felé nyújtottam a levelet, hogy el tudja venni, ha szeretné vissza. - Akkor feltételen az a levél sem az ön kezei közül került ki - mutattam közben arra a példányra, amit én kaptam. No de akkor honnan származnak a levelek? Ki akart pont mi kettőnket idehívni ma estére? - Nincs ötlete, ki hívhatott minket ide? És miért pont minket? - Olyan kérdéseket tettem fel, melyek talán benne is megfogalmazódtak, ahogy bennem is, több más kérdőjel mellett. Talán csak egy ártatlan csíny volt az egész, mégis van benne valami ijesztő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=846293#post846293][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.10. 01:28[/b][/url]

Will
- Budapest után egy nappal -
Beautiful day, beautiful news

- Majd iszol később. Egyébként meg tényleg gondold át ezt. Így nem lesz második házasságod, mert meghalsz, mielőtt igent mondana a feleséged. - Már vagy negyed órája leheveredtek a parton az egyik fa árnyékába. Hagyta, hogy Will szokásához híven inkább a Napba bámuljon és melegedjen, mint valami macska, mint hogy face-to-face legyenek. Ő maga nekidőlt a fatörzsnek, a kiengedett haja végigömlik a vállán és a mellkasán.
Tegnap este fél órán át szóval tartotta az új telefonon Willt. Nyilván ki kellett próbálja a kamerázást, és... nem mellesleg megemlítette, hogy lesétálhatnának a tóhoz ma. Jó az idő, és ő is kiudvarolta, hogy később vigyék haza. Nem akar abba a kriptaszerű házba visszamenni egyhamar, és... El kell mondania valamit a férjének.
- Beszéltél az ügyvédekkel? - Végül csak elkezdi ráterelni a témát a megfelelő vágányra. Nem tudja, pontosan mennyi időbe telik majd az egész procedúra és a férje ebben proaktívabb nála. Őt most egyébként is a szalamantoni projekt foglalja le, a semmiből jött megkeresés, amint Joannanak köszönhet főleg. De ez a mostani helyzet égetőbb mindennél.