A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

Vadász Csenger Richárd
- dec. 31. -

Amikor harmincadikán este megkapta a levelére

"Nem írsz vissza hetek óta! Mi a baj? Miért nem válaszolsz? Beszélnünk kellene, nagyon sürgősen! Jean-Paul, pokolian hiányzol, és sajnálom, hogy a szüleim csak úgy elrángattak.

De most már el kell mennünk innen, érted? Nem, dehogy érted, nem is tudod, mi megy itt. Férjhez akarnak adni, mint valami vágóhídi marhát egy brutális aranyvérű baromhoz. Jean-Paul, én ezt nem bírom! És a legsürgetőbbet még nem is mondtam neked.

Mennünk kell, szökjünk még, kérlek. A gyerekünk nem születhet meg egy ilyen rohadt körülmények között. Terhes vagyok, és a tied a gyermek, Jean-Paul.

Kérlek, írj vissza! Vagy, ha nem tudsz, gyere el január elsején Bogolyfalvára a térre, és szökjünk még hajnalban. Csak menjünk el távolra innen, mert nem fogom tudni végigcsinálni! Nem akarom aláírni a papírokat, és még egy percet tölteni ezzel a vadállattal!

Nagyon, nagyon szeretlek,
Adél"

Jean-Paul válaszát

Adél ---

Ne keress többé.

Tudom, hogy mit csináltál velem. Minden, ami történt, az akaratomon kívül volt, ezt pedig a bíróságon is hajlandó vagyok megvédeni. Nem fogod tönkretenni a karrieremet és az életemet.

Letagadom, hogy a gyerek az enyém. Semmi közöm sincs hozzá, ahogy hozzád sincs.

Nem akarom, hogy írj. Ha válaszolsz, nem fogom elolvasni. Ha megkeresel, akkor át foglak adni a minisztériumnak.

Jean-Paul

, nagyon mélyen valami eltört benne. Egy ideig csak ült és bámulta a rideg, lényegretörő sorokat, próbálta értelmezni a tartalmukat az iskolai szobájában ülve. És rájött, hogy nem megy. A szavak nem hajlandóak megmaradni az elméjében, minduntalan kifolynak belőle és újból és újból be kell tömködje őket a helyükre. Hogy megértse. Hogy felfogja. Már nincs kapcsolatuk, nincs regénybe illő szerelmük, nincs semmijük. Ha ismét keresni meri Jean-Pault, börtönben végezheti illegális bűvölésért.
Ezen a ponton elkezdett sikítani, mint akit nyúznak. Nem volt senki a szobában, Cassy az isten tudja, merre járt. És ő csak sikított, hol bele a párnájába, hol a szoba volt tanúja a fájdalmas hangoknak. A végére alig bírt levegőt venni, köhögve nyomta magából a könnyeket, hátha az kimossa a fejéből a rá nehezedő sötétséget, de ez sem tette semmissé, hogy itt maradt egy gyerekkel egy esélyesen boldogtalan házasság küszöbén, hatalmas bajban, amiből egyelőre nem látja a kiutat. Most először fordult elő, hogy az anyjától és a társasági életben eltanult praktikák, a túlélés, az újratervezés egyszerűen nem működött. Fogalma sem volt, mit tegyen Jean-Paul nélkül.
Végül hajnalban lüktető fejfájással, és néhány kör hányás után elnyomta az álom pár órára, de óév utolsó napján egész végig begubózott a takarója alá, nem evett semmit és nem ivott pár korty vízen kívül egy decit sem.  A szíve végig összevissza vert, mintha fel akarna robbanni, vagy épp meg akarna állni, néha kiverte a jeges verejték, ha arra gondolt, mi történne, ha mindezt elmondaná most otthon? Nem, még mindig nem lehet. És Will? Miért is remélne bármilyen segítséget attól az embertől, aki hasznos koloncként veszi őt a nyakába, de egyébként az a lány érdekli, és ő még csak arra sem volt képes, hogy elcsábítsa?
Üres szemekkel bámult egészen estig maga elé, és egyre jobban kiürült a feje. Valahogy semmit nem bírt összerakni, semmi nem állt a helyére. Fájt az agya a gondolkodáshoz, az éhségtől, a rosszulléttől. Mindentől.
A könnyei még mindig folytak, ha eszébe jutott, hogy kidobták, mint egy koszos vemhes macskát, és utálta az érzést, igazságtalannak érezte. Hiszen Jean-Paul ugyanúgy akart mindent, mint ő! Nem kényszerített senki senkit! Ő nem, ő soha... soha nem... Csak megszépítette magát, az nem halálos bűn! Nem bűn, nem bűn, nem dobhatja őt ki ezért...
De kidobta. Magára hagyta. Egyedül.

A hozzászólás további részei egy öngyilkossági kísérlet leírását tartalmazzák, így 18-as karikás besorolást kap. Kérlek, ne folytasd, ha ez érzékenyen érint.

Lassan tizenegy körül jár az idő. Aki ünnepelni akart, már biztos elindult, vagy félig részeg, esetleg teljesen és majd az új évben, ha kijózanodott, ismét lerészegedik a nagy vigadalom margójára.
Ő egy szál kabátban, sál nélkül, kesztyű nélkül ballag át a falun, mintha épp csak a közértig szaladna le. Menet közben, a falu széle felé közeledve megáll az egyik kapunál. A mögötte húzódó birtok sötéten ásít az éjszakába a nemrégiben felújított házzal, annak elfüggönyözött ablakaival. Az apja azt mondta, Willnél vannak a kulcsok. Nászajándék. A gyomra ismét fordul egyet, de már valahogy nem érdekli. Nincs vele Jean-Paul, és tudja, igen, hogy kívülről ez nem néz ki olyan szörnyen, át is léphetne az egészet. De nem bírja. Jean-Paul volt az az ember, aki hajlandó volt csak őt látni, csak őt tekinteni fontosnak. Jean-Paul (azt hitte) önmagáért szereti, nem az erejéért. Tévedett. És mégis, még mindig piszkosul szeretné megjavítani a dolgot, visszamenni hozzá. Esélye sincs rá, és ez szétőrli. A világa dőlt össze azzal az egyetlen, nyomorult levéllel.
Tovább megy, lassacskán eléri a stéget. Néptelennek tűnik a tó környéke, bár miért is töltené itt az idejét bárki éjszaka, a fagyos víznél, amikor ünnepelhetne a barátaival is? A stég végéhez érve óvatosan, apró mozdulatokkal leül a szélére. A vizet bámulja üres tekintettel.
Nem. Nem szeretné ezt az egészet tovább csinálni. Fáradt. Bár békén hagyná minden és mindenki. Eddig volt miért előre mennie, de... ez már nincs. Nem akar semmi mást, csak Jean-Pault és nélküle... Nélküle nem tud tovább menni. Nem tud mihez kezdeni. Nem akar.
Módszeresen szabadul meg a kabátjától. Nincs olyan orbitálisan hideg, hogy befagyjon a tó, csak egy vékony hártyát képezett rajta itt-ott a hideg. A kabátot már lerakta maga mellé, a pálca is hamarosan rákerül gondosan elhelyezve. Úgysem lesz már szüksége rá.
Feláll a stégre ismét, lehúzza a csizmáit, és rááll a stég peremére. Ez a legrövidebb út a semmibe. Elrugaszkodik.

A csobbanás hangos, neki viszont a torkába szorul a tüdejében levő maradék levegő az őrületes hidegtől. Csontig hatol, szúr és éget. Összecsap a víz a feje felett, ahogy a teste súlyos kőként bukik a fagyos tükör alá. Ha tehetné, letépné a bőrét, de olyan, mintha a teste minden négyzetcentiméterét megbénították volna. Jeges és égető egyszerre az egész, a tüdeje szúr, az orrlyukai megtelnek jeges vízzel, a szájába szintén beömlik a tolakodó víztömeg.
Kapálózik. Az alapvető életösztöne szeretne segíteni rajta, de nem tud úszni. Szándékosan jött ide, hogy senki ne segíthessen rajta. Ha nem lehet Jean-Paullal, minden értelmét veszíti.
Lassacskán a tudata elnehezül, elködösül, a végtagjai ólomszerűen nehézzé válnak, a szemeiből szépen apránként távozik a fény. Annyira szúr a tüdeje. Annyira szeretné, ha végre vége lenne...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841269#post841269][b]Machay Adél - 2021.12.29. 19:53[/b][/url]

Vadász Csenger Richárd
- dec. 31. -

Amikor harmincadikán este megkapta a levelére

"Nem írsz vissza hetek óta! Mi a baj? Miért nem válaszolsz? Beszélnünk kellene, nagyon sürgősen! Jean-Paul, pokolian hiányzol, és sajnálom, hogy a szüleim csak úgy elrángattak.

De most már el kell mennünk innen, érted? Nem, dehogy érted, nem is tudod, mi megy itt. Férjhez akarnak adni, mint valami vágóhídi marhát egy brutális aranyvérű baromhoz. Jean-Paul, én ezt nem bírom! És a legsürgetőbbet még nem is mondtam neked.

Mennünk kell, szökjünk még, kérlek. A gyerekünk nem születhet meg egy ilyen rohadt körülmények között. Terhes vagyok, és a tied a gyermek, Jean-Paul.

Kérlek, írj vissza! Vagy, ha nem tudsz, gyere el január elsején Bogolyfalvára a térre, és szökjünk még hajnalban. Csak menjünk el távolra innen, mert nem fogom tudni végigcsinálni! Nem akarom aláírni a papírokat, és még egy percet tölteni ezzel a vadállattal!

Nagyon, nagyon szeretlek,
Adél"

Jean-Paul válaszát

Adél ---

Ne keress többé.

Tudom, hogy mit csináltál velem. Minden, ami történt, az akaratomon kívül volt, ezt pedig a bíróságon is hajlandó vagyok megvédeni. Nem fogod tönkretenni a karrieremet és az életemet.

Letagadom, hogy a gyerek az enyém. Semmi közöm sincs hozzá, ahogy hozzád sincs.

Nem akarom, hogy írj. Ha válaszolsz, nem fogom elolvasni. Ha megkeresel, akkor át foglak adni a minisztériumnak.

Jean-Paul

, nagyon mélyen valami eltört benne. Egy ideig csak ült és bámulta a rideg, lényegretörő sorokat, próbálta értelmezni a tartalmukat az iskolai szobájában ülve. És rájött, hogy nem megy. A szavak nem hajlandóak megmaradni az elméjében, minduntalan kifolynak belőle és újból és újból be kell tömködje őket a helyükre. Hogy megértse. Hogy felfogja. Már nincs kapcsolatuk, nincs regénybe illő szerelmük, nincs semmijük. Ha ismét keresni meri Jean-Pault, börtönben végezheti illegális bűvölésért.
Ezen a ponton elkezdett sikítani, mint akit nyúznak. Nem volt senki a szobában, Cassy az isten tudja, merre járt. És ő csak sikított, hol bele a párnájába, hol a szoba volt tanúja a fájdalmas hangoknak. A végére alig bírt levegőt venni, köhögve nyomta magából a könnyeket, hátha az kimossa a fejéből a rá nehezedő sötétséget, de ez sem tette semmissé, hogy itt maradt egy gyerekkel egy esélyesen boldogtalan házasság küszöbén, hatalmas bajban, amiből egyelőre nem látja a kiutat. Most először fordult elő, hogy az anyjától és a társasági életben eltanult praktikák, a túlélés, az újratervezés egyszerűen nem működött. Fogalma sem volt, mit tegyen Jean-Paul nélkül.
Végül hajnalban lüktető fejfájással, és néhány kör hányás után elnyomta az álom pár órára, de óév utolsó napján egész végig begubózott a takarója alá, nem evett semmit és nem ivott pár korty vízen kívül egy decit sem.  A szíve végig összevissza vert, mintha fel akarna robbanni, vagy épp meg akarna állni, néha kiverte a jeges verejték, ha arra gondolt, mi történne, ha mindezt elmondaná most otthon? Nem, még mindig nem lehet. És Will? Miért is remélne bármilyen segítséget attól az embertől, aki hasznos koloncként veszi őt a nyakába, de egyébként az a lány érdekli, és ő még csak arra sem volt képes, hogy elcsábítsa?
Üres szemekkel bámult egészen estig maga elé, és egyre jobban kiürült a feje. Valahogy semmit nem bírt összerakni, semmi nem állt a helyére. Fájt az agya a gondolkodáshoz, az éhségtől, a rosszulléttől. Mindentől.
A könnyei még mindig folytak, ha eszébe jutott, hogy kidobták, mint egy koszos vemhes macskát, és utálta az érzést, igazságtalannak érezte. Hiszen Jean-Paul ugyanúgy akart mindent, mint ő! Nem kényszerített senki senkit! Ő nem, ő soha... soha nem... Csak megszépítette magát, az nem halálos bűn! Nem bűn, nem bűn, nem dobhatja őt ki ezért...
De kidobta. Magára hagyta. Egyedül.

A hozzászólás további részei egy öngyilkossági kísérlet leírását tartalmazzák, így 18-as karikás besorolást kap. Kérlek, ne folytasd, ha ez érzékenyen érint.

Lassan tizenegy körül jár az idő. Aki ünnepelni akart, már biztos elindult, vagy félig részeg, esetleg teljesen és majd az új évben, ha kijózanodott, ismét lerészegedik a nagy vigadalom margójára.
Ő egy szál kabátban, sál nélkül, kesztyű nélkül ballag át a falun, mintha épp csak a közértig szaladna le. Menet közben, a falu széle felé közeledve megáll az egyik kapunál. A mögötte húzódó birtok sötéten ásít az éjszakába a nemrégiben felújított házzal, annak elfüggönyözött ablakaival. Az apja azt mondta, Willnél vannak a kulcsok. Nászajándék. A gyomra ismét fordul egyet, de már valahogy nem érdekli. Nincs vele Jean-Paul, és tudja, igen, hogy kívülről ez nem néz ki olyan szörnyen, át is léphetne az egészet. De nem bírja. Jean-Paul volt az az ember, aki hajlandó volt csak őt látni, csak őt tekinteni fontosnak. Jean-Paul (azt hitte) önmagáért szereti, nem az erejéért. Tévedett. És mégis, még mindig piszkosul szeretné megjavítani a dolgot, visszamenni hozzá. Esélye sincs rá, és ez szétőrli. A világa dőlt össze azzal az egyetlen, nyomorult levéllel.
Tovább megy, lassacskán eléri a stéget. Néptelennek tűnik a tó környéke, bár miért is töltené itt az idejét bárki éjszaka, a fagyos víznél, amikor ünnepelhetne a barátaival is? A stég végéhez érve óvatosan, apró mozdulatokkal leül a szélére. A vizet bámulja üres tekintettel.
Nem. Nem szeretné ezt az egészet tovább csinálni. Fáradt. Bár békén hagyná minden és mindenki. Eddig volt miért előre mennie, de... ez már nincs. Nem akar semmi mást, csak Jean-Pault és nélküle... Nélküle nem tud tovább menni. Nem tud mihez kezdeni. Nem akar.
Módszeresen szabadul meg a kabátjától. Nincs olyan orbitálisan hideg, hogy befagyjon a tó, csak egy vékony hártyát képezett rajta itt-ott a hideg. A kabátot már lerakta maga mellé, a pálca is hamarosan rákerül gondosan elhelyezve. Úgysem lesz már szüksége rá.
Feláll a stégre ismét, lehúzza a csizmáit, és rááll a stég peremére. Ez a legrövidebb út a semmibe. Elrugaszkodik.

A csobbanás hangos, neki viszont a torkába szorul a tüdejében levő maradék levegő az őrületes hidegtől. Csontig hatol, szúr és éget. Összecsap a víz a feje felett, ahogy a teste súlyos kőként bukik a fagyos tükör alá. Ha tehetné, letépné a bőrét, de olyan, mintha a teste minden négyzetcentiméterét megbénították volna. Jeges és égető egyszerre az egész, a tüdeje szúr, az orrlyukai megtelnek jeges vízzel, a szájába szintén beömlik a tolakodó víztömeg.
Kapálózik. Az alapvető életösztöne szeretne segíteni rajta, de nem tud úszni. Szándékosan jött ide, hogy senki ne segíthessen rajta. Ha nem lehet Jean-Paullal, minden értelmét veszíti.
Lassacskán a tudata elnehezül, elködösül, a végtagjai ólomszerűen nehézzé válnak, a szemeiből szépen apránként távozik a fény. Annyira szúr a tüdeje. Annyira szeretné, ha végre vége lenne...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841290#post841290][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.12.29. 23:02[/b][/url]

Szilveszter napja. Az év utolsó percei és órái, amelyet a karácsonytól dagadtra hízott varázslók ivászattal fognak eltölteni. Ez a tradíció volt mind közül a férfi kedvence. Egy éjszaka, amikor kötelező mulatni. A sárgaföldig leivás és részeg kornyikálás végre megengedetté lesz, senki sem fogja kinézni őt. A szánakozó, sajnáló tekintetekből izgatott, táncoló testek lesznek, kacagások, öröm, tánc. Talán akkor végre ő is érezhet valamit az ürességen kívül.
Reményekkel telve ült be a kocsmába. Mindenhol népek, kezdett jó lenni a hangulat, igaz közel sem jártak az újévi szokásos forgalomhoz. Még korán volt. A diákok otthon alapoztak éppen, a törzsvendégek sem voltak egészen részegek. Richárd agya sem volt ködtől nyúló békanyál. Egy sör, annak is az alját szopogatta. Mindenki körülötte nevetett. Favicceket hallott háta mögül, a mellette egy túl szőrös férfi valami tréfás munkahelyi történetet mesélt a pult mellett ácsorgó társaságnak.
Annyi ember, a férfi szája mégsem görbült mosolyra. Először nem értette. Ital volt a kezében, mégsem volt olyan, mint bármelyik másik éjjel. Aztán lassan rádöbbent, hogy magányos. Nincs senki, akihez forduljon. Hiába ült az egésznek a közepén, ugyanúgy ki volt rekesztve, mintha otthon heverne a kanapén. Ajkába harapott. Nem tetszett neki a ráeszmélés. Többet kellett volna innia, gyorsabban részegedni, talán úgy képes lett volna, de késő, a felismerés éles lándzsával döfte le az egész éjszakáját. Sőt, bele is rúgott. Felállt, nem volt maradása. Kinn a hűvösben teljesen tisztán pillantott az épület oldalán cigarettázó alakokra. Ez az első, hogy ilyen tisztán távozott egy kocsmából. Legalábbis idén biztosan. Ez a felismerés gunyoros félmosolyt kényszerített ki belőle. Felhúzta orrát, hazamenni nem fog. Elbattyogott a legközelebbi abc-ig, kivárta azt a nyolc méter hosszú sort, aztán egy Bourbonnel távozott a tó irányába.
Ez a hely volt kvázi a második otthona, ugyan akkortájt elsőről nem lehetett beszélni. A hangok idáig alig nyúltak el, minden csendes volt és sötét. A fákon nemvolt mi susogjon, hiába táncolt a szél a mezítelen ágakat rázva. A víz tükre enyhén ingott, a hold fényétől az egész felszín kapott egy földöntúli aurát. Mintha izzana a víz hidegen. Letelepedett közel a  parthoz. A kedve ugyan jobb nem lett, a nyugalom mégis kicsit megnyugtatta. Legalább elmélkedhet, míg a fejét súlyosra nem issza, s aztán majd a csillagokat fogja nézni mert felállni képtelen lesz. Ez volt a terv. Addig, míg fejét a stég felé nem fordította. Látta az alakot. Összevonta szemöldökét, sokat mégsem tulajdonított a dolognak. Talán légyott. Ilyen hidegbe úgyse lehet dugni, szóval úgyis hamar elhúznak majd. Azért figyelte. Nem volt jobb dolga. Furcsának találta a kabátot, nem értette az élre hajtogatást, fel nem tudta fogni a pálcát minek tette olyan gondosan oda ahova, amikor azt a boszorkányok maguknál tartják. Amikor a stég szélére állt akkor kezdett körvonalazódni benne a gondolat, a csobbanás volt viszont az a pont amikor felpattant. Gondolkodás nélkül kezdett futni befelé, út közbe ledobta a bőrdzsekit. Ember a tóban. Ilyen hidegben. Nem hülye annyira, hogy ne tudja összerakni a képet, mennyire nem kéne ott lennie. A stégig rohant onnan ugrott fejest a jéghideg vízbe. A kapálózás abbamaradt, muszáj volt mélyebbre merülnie, hogy el tudja kapni a lány csuklóját. Annál fogva rántotta magához, hogy fogást tudjon találni rajta. A stég melletti első kákától megtisztított részig rángatta ott aztán ki tudta húzni a vízből.
- Nyisd ki a szemed kérlek- hajolt fölé motyogva, amikor már a száraz parton hevert Adél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841294#post841294][b]Machay Adél - 2021.12.29. 23:50[/b][/url]

Ricsi
- dec. 31. -

Az eszméletlenség határán mozog, mikor kezek ragadják meg a csuklóját és húzzák fel, fel, egyre kijjebb a sötét mélységből, ki a száraz partra, a most már csikorgóan hidegnek érződő decemberi éjszakába. Kell néhány másodperc, hogy a teste megemberelje magát, és elkezdje beindítani a hörgőit, hogy kiköhögje a szájába ment vizet. Oldalra bukott fejjel, esetlenül köpködi ki a tólét, szinte sípolva szedve aztán a levegőt.
Újabb másodpercek elteltével van annyi lélekjelenléte, hogy óvatosan körbenézzen, de pokolian fázik is közben, látványosan rázza a hideg. Ettől függetlenül megakad a tekintete a fölé magasodó, alig kivehető alakon. Valami nem jó, nem hiszi, hogy a halál utáni lét így néz ki.
- Sikerült? - Cérnavékony a hangja. - Meghaltam? - Még igen intenzíven remél, hogy nem kell többet a szerelme nélkül felkelnie egy tetvesen szar helyzetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841295#post841295][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.12.30. 01:01[/b][/url]

Richárd aggódva figyelte a nőt. Kis hatásszünet a test oldalára fordult és köhögő, köpködő hangok törtek ki belőle. A férfi megkönnyebbülten fújta ki a tüdejét feszítő levegőt, amit egy ideje akaratán kívül benn tartott. Hátradőlt, sarkára ülve. Élt. Ebben teljesen biztos volt, egészen odáig, amíg eszébe nem ötlött egy dokumentumfilm, amit még tíz éve egy másnapos reggelen látott két hányás között. Egy csirke volt, aki felállt és össze-vissza rohangált, habár a fejét már lemetszették. Ettől rémülten tekintett le a nőre. Amikor amaz megemelte fejét, hogy körbenézzen Ricsi rémülten húzódott hátra. Nem akart körbe-körbe rohangáló halott boszorkányokat látni. A kérdés az, amitől gyanút fog, hogy a nő netalántán él.
- Igen! - vágja rá lelkesen. Sikerült, megúszta, aztán a következő kérdésre zavartan húzta el a száját - oh akkor azt hiszem nem - zavartan túr bele hajába. Most rosszat tett? De nem, tudta, hogy valahol meg kellett mentenie akármit akart a másik. Ez a halál dolog idefenn sem olyan választható más meg elfogadja dolog.
A remegést kicsit késve vette észre, de mikor konstatálta már talpon is volt
- Fázol igaz? Várj, hozom a kabátod, maradj itt jó? - próbált mutogatni is, hogy maradjon maradjon aztán elrohant a stéghez, hogy felszedje a motyókat. A szépen hajtott kabátot felkapta ahol érte, a pálcát mellé markolta, másik kezével visszafelé meg a maga dzsekiét vette fel. Az, hogy lényegében egy szál hosszú ujjúba volt fel sem tűnt, annyira próbált mindent megtenni a másikért, hogy ilyen poton dolgok nem jutottak el tudatáig. Amikor visszaért nagy vehemensséggel ült le újra és nyomta a lány kezébe a pálcát akkor is ha az még mindig  a földön feküdt.
- Csinálj olyan izét - próbálta magyarázni. Közben a kabátot is meg a dzsekit is a lányra terítette - tudod olyan csillámokat, hogy megszáradj - ezerszer látta már, hogyan csinálják, úgyhogy tudta, hogy létezik, ezért próbálta olyan nagyon erre buzdítani Adélt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841337#post841337][b]Machay Adél - 2021.12.30. 18:50[/b][/url]

Ricsi
- dec. 31. -

Több, mint pocsékul érzi magát: rázza a hideg, szúr a tüdeje és összevissza ver a szíve az ijedtségtől, stressztől. Sőt, amint meghallja, hogy sajnos él, kibuggyannak az első könnycseppek is a szeme sarkából. Ennél rosszabbul nem is sikerülhetett volna az egész kis magánakciója. Még a szerencse is elhagyta, nem csak Jean-Paul.
Már szólna a férfi után, hogy hagyja a fenébe, ő meg akar halni, nem megmelegedni, de nem elég gyors és az idegen már tovaszáguldott a kabátért. Azért megpróbál felülni, de olyan nyomorultul ingatag, hogy még a könnyein keresztül is érzi, hogy keserű mosolyba rándul a szája a szánalmas helyzetére. Hahh, rohadtul nem így tervezte!
A visszaérkező férfire ködös tekintettel pillant, még akkor is, mikor a pálcát a kezébe nyomja. Hirtelen nem érti, mit kellene tennie, zavarodott és összevissza ugrálnak a gondolatai. Aztán leejti az ölébe a pálcát és megrázza a fejét.
- Nem akarom... Meg akarok halni... Nem akarok maradni... Nélküle nem megy...– Most már erős hányinger is csatlakozik az általános, borzalmas közérzetéhez és nyíltan potyognak a könnyei az ázott kutya állapotához. – Vedd fel azt a dzsekit, és menj inkább. – Lassan kezd ikegve beszélni, de legalábbis csuklik és totálisan szétesett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841361#post841361][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.12.30. 23:31[/b][/url]

Mindent is odacipelt, amit oda kell cipelnie, kivéve a whiskyt. Igaz eszébe volt,- ilyesmiről Richárd soha nem feledkezne meg- furcsa mód, ritkán az életben, most másodlagos helyre sorolta be. Majd felveszi később. Talán meg is kínálja vele a lánykát, ha az legalább azt hazudja, hogy tizennyolc felett van.
Amint bebugyolálta a két kabáttal is a hüppögő fruskát, leült vele szembe törökülésbe és várta, hogy megtörténjen az abraka dabra. Nem történt semmi. Adél leengedte a kezét. A szavakra a férfi homloka összeráncolódott, aztán hamar elkezdett a zsebében turkálni, amíg zsebkendőt nem talált. Kirángatta, gyűrött volt, de nem használt. Ezt nyújtotta át a másiknak.
-Szóval meg akarsz halni - dünnyögte. Közben megint előre dőlt, mintha Adél csak egy baba lenne akit öltöztethet és babusgathat, és a bőrdzseki kapucniját a nő fejére húzta.
- Jó, értem én, de nem muszáj halálra fagyni, az nagyon rossz halál. Én a helyedben megvárnám a nyolcvan éves kort vagy a kilencvenet és a melegben hallnék meg. Mondjuk egy radiátor mellett, esetleg kandallóval szemben... - végig dumált amíg a munkát végezte a kapucnival, aztán ahogy végzett a hüppögő lány orrának hegyét óvatosan megérintette.
- Milyen édes, pisze orrod van, biztos, hogy mindent el akarnál dobni egyetlen ember miatt? - visszaült helyére, hangja az utolsó kérdésnél már egészen komoly. Aggódó, mégis enyhén kételkedő. Látta már, hogy fiatal, talán még gyermek is aki vele szemben ült. A nélküle szóból pedig még Ricsinek is leesett, hogy itt szerelmi dologról lehet szó. Legalábbis a szappanoperákból amit másnaposan nézett folyton egy ilyen szituáció csak és kizárólag szerelmi bánat szüleménye volt. Huan Migel megcsalta, Esmeralda pedig levetette magát a hídról. Itt is ilyesmi lehet. A lány Huan Migelje túl messzire ment.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841371#post841371][b]Machay Adél - 2021.12.31. 00:16[/b][/url]

Ricsi
- dec. 31. -

Ilyen engedelmes babát is ritkán látni, aki szó nélkül tűrje, hogy Michelin-babává avanzsálják a felsőkkel, kabátokkal. Hüppögése töretlen még a férfi bátorító beszéde alatt is, mert nem, neki nem itt kellene lennie, hanem alulról szeretné szagolni az ibolyát, levendulát, gyöngyvirágot, bármit, csak ne kelljen emlékeznie az összetört álmaira és a nagyon is valós rémálmaira, amikben most él.
Nagyjából akkor kezdi felfogni végre, hogy őrülten fázik és valószínűleg sokkos állapotban van, mikor hozzáérnek az orra hegyéhez. Úgy pillant fel az idegen szemeibe, mintha most látna embert életében először. A felkínált zsebkendőt szó nélkül fogadja el, de csak csűri-csavarja az ujjai között.
- Szerettem. - Nyögi ki fuldokolva. - Most is szeretem. Csak ő nem engem. - Az őszinteség egy ritka és eddig ritkán látott formája tör rá, sallangmentesen, gyermekien kitárva a fájdalma egy részét. Itthagyták terhesen, fél lábbal egy kényszerházasságban, levegőben egy fenyegetéssel: ha megkeresi Jean-Pault, mehet az aurorokhoz egy kellemetlen vizitre, vagy a bíróságra.
Ezek után igazi teljesítmény, hogy végül erőt vesz magán, ráfűzi elgémberedett ujjait a pálcájára, és elvégzi a szárítóvarázslatot mind magán, mind a másikon automatikus mozdulatokkal.
- Köszönöm. - Bár igazából nem hálás, mert még mindig marhára szeretné vissza belevetni magát a jeges vízbe, a belé nevelt jómodor ékesszólóbb a vágyainál még most is. Olyan ez, mint a járás, majdhogynem az anyatejjel szívta magába az aranyvérűek merev etikettjét.
- Mit keresel itt... Azt hittem... Azért jöttem ide, mert mindenki ünnepel... Nem hittem, hogy bárki is itt lesz. - Szipog egyet-kettőt a rend kedvéért, a könnyeit pedig felitatja a kölcsönzsepivel, hogy újabbakat produkáljon. Sajnos annyi jóérzés már nincs benne, hogy visszaadja megmentőjének a kabátját- ahhoz figyelem és rendesség is kellene, nem elkényeztetettség, amivel őt nevelték.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841380#post841380][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.12.31. 01:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841389#post841389][b]Machay Adél - 2021.12.31. 02:30[/b][/url]

Ricsi
- dec. 31. -

Olyan hirtelen éri a csacsogás, az idealizált, pozitivista beszéd, hogy akarva-akaratlanul bukik ki belőle a sírós nevetés. Másodpercekig rázza, egyszerre folynak a könnyei a fájdalomtól és nevet köhögve, küszködve a hányingere ellen. Nem hitte, hogy egy örök romantikus fogja kihúzni a tóból szilveszter éjszakáján. Aztán a nevetése visszafordul csuklós hüppögéssé ismét, mert eszébe jutott a gyerek, a fenyegetés, a minden. Jó lenne felejtésátkot bűvölnie saját magára. Talán ezzel kellett volna próbálkozzon.
- Nincsen ilyesmi a világon. - Van némi keserű él a hangjában, mint akinek a világ már nem tartogat semmit. Esélyesen a hormoningadozásai és az amúgy is szörnyen labilis idegállapota juttatták ide, és ha holnap vagy holnapután végiggondolja mindezt, már más döntést hozna. Az első sokk a legveszélyesebb.
Vagy inkább az, hogy úgy tűnik, ez az angolszász Shakespeare-maradék a végén teljesen elszédíti a tündérmeseszerű fantazmagóriáival. Hihetetlen, hogy ilyen emberek léteznek, és ez most fura mód nem sértő megjegyzésként születik meg a fejében.
- A vásárlás mindig felvillanyoz éppenséggel. - Vagy, ha porba nyomhatja egy utált ellenlábasa fejét, de ez régen történt meg utoljára. Általában nem kekeckedtek vele sokat, mert őrültnek és/vagy gyönyörűnek tartották.
- Ez a tied. - Adél olvasatában ez felér egy 'Köszönöm'-mel a visszanyújtott dzsekiért. Végre realizálta, hogy több ruha van rajta a kelleténél, és ennél jobban nem óhajt tartozni. Kezd tisztulni az agya valamelyest, de az émelygése egyre rosszabb. Ettől függetlenül fejingatásra készteti az idegen minden egyes szava. Egyáltalán miért van egyedül? A holdfény mellett egy meglehetősen csinos arckontúrt vél felfedezni, bár lehet, hogy csak árnyjáték az egész, szóval a tökéletesebb rálátás érdekében fényt gyújt a pálcája végén, hogy végre lássák egymást.
És valóban. Ha már a szőke herceget emlegették, ez a férfi abszolút teljesíthetné a kvótát.
- Egy magányos szőke herceg a tó partján, aki halálvágyas fiatal nőket ment. Bizarr egy regényt írhatnának rólunk. - Viszont ebben a pillanatban fogy el a lelki ereje. Érzi az ingert ott motoszkálni a torka mélyén. Mielőtt még nagyobb gond kerekedne az egészből, imbolyogva feláll, és nagyon erősen dülöngélve arrébb megy pár lépést szó nélkül, és nekitámaszkodik két kézzel a legközelebbi fatörzsnek, pálcája fénye megvilágítja közben a lábát. Azután minden körítés nélkül hányni kezd. Elég undorító, de legalább kijön, aminek ki kell jönnie.
Nagyjából jó egy-két perc elteltével bír fellélegezni, akkor is nagy kortyokban szedi a levegőt és erősen szédül is mellé.
- Ezt nem épp így terveztem... - Csak suttogni bír, de legalább a szája megtörlése után megpróbál egyben visszatámolyogni a kiindulási ponthoz. Annyi a szépséghiba, hogy a megmentője előtt konkrétan térdre esik egy óvatlan mozdulattól. Az ereje konvergál a nullához. - Elvinnél... nem tudom... Egy melegebb helyre? ... A panzió, vagy bármi... kérlek... - Az iskolába így biztos nem megy vissza, nem akar magyarázkodni Cassy előtt. Will ismét csak kiesik a szórásból, mert szinte semmilyen szinten nem bírnak kapcsolódni egymáshoz, és nem is láthatja így őt. Valamiért még mindig benne van, hogy nem, Will nem tudhat ezekről a dolgokról. Rizikós.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=841478#post841478][b]Vadász Csenger Richárd - 2022.01.01. 19:46[/b][/url]

A lány nevetésére elvigyorodott. Sokkal jobb volt ezt hallgatni mint a zokogást. Hangja édesen csengett, éppen úgy, ahogy Richárd elképzelte nevetni.
Végül ez az édes, dallamos hangocska elcsuklott, a férfi mosolya is lekúszott ajkáról, de legalább tudta, hogy jó irányba haladt, hiszen ha csak néhány pillanatra is, de nevetett amaz.
A kijelentésre értetlenül bámult vissza rá Ricsi. Kicsit erős volt egy tündérmeséből kilépett alaknak ilyesmit mondani. Mint mikor a Rudolffal közlik, hogy a télapó nem létezik.
No de nem akadt fenn rajta sokáig, hamar újból valami gondolatot elterelő fecsegésbe kezdett.
- Vásárlás! Igen, tejet, répát, kenyeret, én mindig veszek hozzá valami szeszt is. De mindig csak egyet engednek...szóval perceket állok, hogy vajon a búzasört vegyem-e vagy a árpát, barnát vagy sárgát... - az előadás gyermeteg éle a látványtól nem maradt el, amikor a boltban ácsorgott és agyalt épp úgy nézett ki, mint gyermek aki nem tudott dönteni nyalókát kérjen vagy esetleg fagyit.
A dzsekit megfogta, aztán rápillantott a lányra.
- Biztos nem kell? Én nem tudok megfázni, szóval ha csak amolyan sunyi érvágásfélének szántad inkább vedd vissza - nyújtotta újból oda, ha viszont nem vették el azért magára kanyarította. A sellő alak egészen más volt mint ez a hüvely, melyet éveken át tesztelt. A hideget érezte ugyan rendese, csontba hatoló marása nem maradt el, de a betegséget nem hozta soha magával. Valószínűleg máshogy volt bekötve mint a szárazföldi emlősök.
A hirtelen támadt fénytől hunyorítva, fordult Adél felé, hogy meglesse mit csinált.
- Akarod mondani tündérmesét? - szemtelen vigyor szökött arcára, mintha csak most talált volna bizonyítékot a lány fentebbi állításának a cáfolására. Aztán mintha amaz meg erre akart volna rápakolni egy lapáttal elrohant egy közeli fáig. A férfi már emelkedett volna, hogy utána menjen mikor meghallotta mi is történt ott.
- Na mondjuk ezt a részletet egy író tuti kihagyná - motyogta s hamar felállt, hogy a lány haját összefogja a tarkójánál. Még csak az kellett volna, hogy az is olyan legyen, akkor lehet megint a tóba kötöttek volna ki mind a ketten, hiszen Richárd tudta, hogy erre érzékenyek a fehérnépek.
- Persze, van a panzióba szobám, ott meghúzhatod magad amíg jobban nem leszel - bólogatott és ha kellett akkor támogatta is. Felemelni igazán romantikus lett volna, meg mesébe illő is, de a férfi már látta előre, hogy abból csak borulás lenne, így maradt mindenki a maga lábán.