36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Oláh Adrián összes RPG hozzászólása (8 darab)

Oldalak: [1] Le
Oláh Adrián
INAKTÍV



RPG hsz: 29
Összes hsz: 39
Írta: 2021. augusztus 20. 12:35 Ugrás a poszthoz


outfit ┇ nyakig ér a holiday


Az egyetlen, ami egyelőre kitölti az agyam az az, hogy rettentően viszket a hátam. A múltkor sikerült úgy felpörkölődni a napon, hogy aztán napokig csak hason dögölhettem éjjelente. Most már ott tartunk, hogy – mert tudom, van aki ezt bírja – a bőrt lehet róla szedegetni. Meredjek meg, ha értem, hogy ez mire jó. Biztos nem emiatt fogok ma lecsattogni a vízhez, ez tény, bizonyára mégis lesz valaki, aki megpróbálkozik vele. Majd elküldöm a fenébe vagy a víz alá nyomom. Nem cipelek semmit egy törölközőn kívül, az szolgál felsőként, a papucs is már csak az ujjaim között fityeg. Mezítláb, fürdőnadrágban, merész egy menet az iskola folyosóin, azonban kellőképpen fesztelen érzés. A másikak tekintete karcolta bőröm, én meg csak vihogtam egy jót, ahogy lepacsiztam bárkivel és haladtam tovább. Semmit sem kell túlspilázni kérem. Lehet valami lőrét hozhattam volna, vagy mint az eridonos strandolásnál, lehetne erre is mindenféle jó, amúgy is annyian járnak ide, mint a fene, lenne biznisz. Lehet felvetem Milánnak, hogy hagyjuk a francba ezt az iskolás mókát és nyitok ide egy bodegát, ahol minden földi jót is árulok. Szinte látom magam előtt ahogy néz rám és… nem, nem látok örömöt, inkább lelegyintene, hogy majd ezt is kialszom.
A tavacskánál már valóban nincs kedvem pult mögött ácsorgót játszani, ez tény. Körbepillantva nem a balatoni tömeg fogad, így értelme sincs fejben lángos receptet keresni. Megvonom a vállam, átfutom a közeget, majd elkapom a karcsú alakot, annak gazdáját, aki éppen kimerészkedett ide. Szememnek szép látványra görbülnek ajkaim felfelé, ahogy megindulok felé. Megnyalom ujjbegyem, azzal igazítok szemöldökömön, mintha muszáj lenne, majd már huppanok is a leányzó mellett.
- Úgy látom kiértek a vízből a szirének – vigyorgok egy sort, persze, nem fogom én itt a „top 100 legrosszabb csajozós duma”-t elővenni, mert akkor egyenesen a tóba fojtom magam inkább. Rövid karrier lenne. - Ha bekented a hátad, Zay, akkor csobbanhatnánk egyet – dobom le a törölközőt, meg a kezemből a papucsot, ahogy a navinés felé pislogok. Azt tudom, hogy bírja a tanulást, na de ha velem lazul, azt is? Jó kérdés. - Vagy segítsek? - rántom meg párszor felfelé a szemöldököm. Szerintem abból a pár alkalomból, amikor találkoztunk, már megszokhatta ezt. Ha nem, akkor, ciki.
Oláh Adrián
INAKTÍV



RPG hsz: 29
Összes hsz: 39
Írta: 2021. augusztus 25. 20:57 Ugrás a poszthoz


dübörög a vizsgaláz ┇ de rajtam nem fog


Itt az év vége, nagyon robog a vizsgaszekér, csak akik húzzák, azok roskadnak bele és nyúlnak ki a végén. Néha komolyan azt hiszem, hogy valakit ravataloznak, úgy kuksolnak egyesek és merednek maguk elé. Két szobával arrébb lakó eridonos tag folyamat a klotyón trónol mert szalad a bele, olyan ideges. Ma megveregettem a vállát, hogy legrosszabb esetben újrajárja az évfolyamát, bele nem fog halni, erre olyat nyögött, menten azt hittem, hogy papot kell hívni hozzá. Túl komolyan veszi vagy én túl lazán? Fene se érti ezt, nem is akarom. Amit tudok, azt tudok, amit nem, azt ebben a pár napban már úgysem verem bele a fejembe, ha akarom se. Csak rosszabb lesz, összekutyulom azt is, ami eddig tiszta. Neeem, nem, ma azon vagyok, hogy szebb legyen a világ. Egyik kezemben fogom az én mátkám, vagyis a hegedűt, a másikban a vonót és áldozatra várok a réten állva. Elkaptam egy elsős kislányt, aki miután megijedt, örült, egy egymásba gabalyodó párnak is játszottam, ők nevettek, úgy néz ki, a zene csak jó az idegekre, így aztán, nem vonom én el ezt senkitől sem. Körbeforgok, miközben agyalok a következőn, mert magamba is elkezdem, nem arról van szó, amikor kiszúrok egy csajszik. Szegény, ott gubbaszt a fa alatt elveszve, könyvvel a kezében. Tehát ő is elkapta a lázt, értem én. Nemes egyszerűséggel battyogok oda hozzá, oldalról, hogy ne azonnal lásson, majd a vállamhoz illesztem a hangszert és csak pár hangot húzok le, egy teljesen ártatlan, vidám dallam, semmi több. Közben sunnyogok felé, mint egy rendes szerencsétlen, hogy jönnék én, csakhogy hozzám vágja a könyvet vagy sem, jó kérdés. Még egy kis dallam, majd lejjebb hajolok.
- Elfáradnak a szép szemeid ezektől a randa betűktől. Tarts egy szünetet velem és súgd meg, mit hallanál szépkisasszony – kacsintok rá, majd kiegyenesedem, hogy totálisan komolyan veszem, de ha nem választ, akkor majd én.
Oláh Adrián
INAKTÍV



RPG hsz: 29
Összes hsz: 39
Írta: 2021. október 12. 19:49 Ugrás a poszthoz


dübörög a vizsgaláz ┇ de rajtam nem fog


Nem tudom, mennyien néznek bolondnak, vagy olyannak, aki éppen az utcákra való, hogy apróért zenéljen. Biztosan nem kellene sokáig menni, hogy találjak olyat, akinek vannak keresetlen szavai felém, vagy épp mocskosak, csak nem törődöm velük és főleg, a véleményükkel sem. Ismerem én azt az ellenszenvet, ami a világon tudna engem átkísérni, bemutatni nem kell. Lehetne erre alapozni az életem, lehetne mindig gyomorgörcsöm és hasonló problémám, de teljesen felesleges. Nincs értelme, mert akkor lemaradok minden jóról.
Ebbe a jóba most beletartozik ez a vizsgaidőszak is, nem a legjobb, nem is a legrosszabb, bánja a fene. Megoldom, meg úgy meg is kell, ha nem akarom életem nagy részét iskolásként tölteni, ami már fele annyira sem hangzik jól, mint bármi más. Azt nem akarom hazudni, hogy olyan könnyen megy mint az 1x1, de azért vért sem izzadtam, valljuk be. Szerencsém volt eddig, annyi fix. Na, majd jól előadom ezt a bátyámnak is, ha végre találkozok vele. Neki nehezebb, mert egy jó nagy adag diák nyökögős vagy éppen szuper vizsgáját kell végighallgatni, nem is egyszer. Ilyenkor nem irigylem csórót.
Ezért is vagyok itt, vadászva valakire, nem körülötte somfordálva. Majd nyújtok neki vigaszt a szünetben, addig ezt másnak adom. Szerencsémre úgy néz ki, a kisasszony nem fából van és nem zavar élből a fenébe, sőt mi több. Még mosolyog is, így a sajátom is igencsak széles lesz. Aztán oda se neki, belecsapok a közepébe, beszélni lehet utána is, a szavakat bizonyára unja. Én unom. Megkocogtatom a hegedűt finoman a vonóval, megtelepszek mellette, míg dönt.
- Mindennek eljön a napja – ennek ma. Holnap ki tudja ki és mit kérdez tőle. Ha jósolnom kellene – mint a drága bátyám, figyelj okosan – akkor egy tanár fog tőle és csúnya, nehéz kérdést.
- No, annyiba se fájjon, lehet mind a kettő is – de persze előbb azzal kezdem, ami a második választása. Megtámasztom a hangszert, karom emelem meg, ahogy fejben felidézem a dallamot. Pár pillanat csupán, mire fel is hangzik az általa kért nóta. Gondolom nem hitte el, azt hitte, el tudom húzni az alaphangokat, meg csak úgy csajozok vele, mint mások a gitárral, de nem. Nekem tiszta hangok bújnak elő, pont úgy, ahogy annak lennie kell, mert nemhiába, ami jó muzsika, az bennem van. Nem sietem el, akaratlanul hunyom le szemeimet, miközben játszom, majd végül az utolsó dallamot elhúzva pillantok vissza felé.
- Nos, szeretnéd a másikat is? - kíváncsi vagyok, tetszett-e neki vagy csak rám hagyta, csináljak amit akarok címszóval.
Oláh Adrián
INAKTÍV



RPG hsz: 29
Összes hsz: 39
Írta: 2021. október 12. 20:10 Ugrás a poszthoz


outfit ┇ nyakig ér a holiday


Itt kéne maradni örökre. Napsütés, jó idő, víz, bikinis csajok. Mintha amúgy ez nem valami nyomorult iskola lenne, hanem strand, vagy annál jobb, valami szép hely, ahol állandó a jólét és minden más. Nosza, nekem aztán ne mondja senki, hogy ide szenvedni jön ki, mert akkor menten merevedjen meg, akármerre nézek, hallok, itt nevetnek az emberek. Oké, van akik még itt is könyvet olvasnak, legalább örömmel látom, hogy regényt, nem valamelyik tankönyvet. A strandokon ez nem meglepő, nem mindenkinek való a víz, ha meg mégis csobbant, utána levezet. Oda sem neki, a stréberek most élvezik a csendes kastélyt, ahol bárhova is mennek, most mind alkalmas arra, hogy tanuljanak. Remek. Ünnepnap!
Nekem főleg, ahogy végül meg is lelem, ma kit boldogítok. Mindenkit, ha úgy vesszük, azonban egyelőre semmi zene, szólóban tolom, a víz nem tesz jót a hangszernek. Egy pillanatra akadok meg azon, ahogy sóhajt, mintha elfoglalt lenne, de fejem ingatom meg végül, hogy ne tessen nekem itt királynőt játszani, mielőtt ledobom magam mellé. Hogyne. Majd pont zavarom. El nem hiszem én ezt.
- Hol máshol lennék? Bent? Fizikai képtelenség – prüszkölök fel, mintha már a kérdése is sértő lenne, hát még a feltételezés. - Ez bók akart lenni amúgy. Deee akkor mindegy – legyintek, hogy nem esett le neki, hogy én most a hajós voltam, akit megszédített az szirének éneke. Bár tény és való, nem énekelt. Nem gond, nem egyszer suhan el az emberek feje mellett a poénom. - Engem? Milyen szerencse, hogy most jöttem. Sokat vártál? - aggodalmas kérdésemmel fordulok felé, nehogy már miattam aszalódjon valaki órákig, mert azt nem venném a lelkemre. Szerencsére nem is kell, de legalább felajánlom a segítő kezem a várakozásért cserébe. Meglep, hogy azonnal szinte már fizetséget is kapok cserébe, így szemöldököm felvonva dőlök előre. Csak belekukkantok, megnézve, hogy mi a szajré és már felcsillan a szemem. Oké, ezzel ki tudok egyezni.
- Fura lenne a háton a kéz, de na, ezért vagyok itt – dőlök vissza. - Ez egy jutányos ár, simán hagyok neked belőle, no. Nem ehetek mindent meg, hát akkor mi lenne ezzel – paskolom meg a jelenleg lapos hasam, de ha nem vigyázok, hamarabb apuka testem lesz, mint egy puja a kezembe. Nem eszek egyelőre, megkeresem azt a naptejet, ha már előre letisztáztuk a tarifát.
- Hát kiélveztem, hogy nem kell korán kelni – nyomok egy adagot a tenyerembe, majd közelebb helyezkedve kezdem el szép óvatosan felvinni a bőrére. - Aztán jót ettem, ittam, gyakoroltam pár számot, majd kijöttem ide, hogy kiáztassam a lábujjaim meg jót tegyen a szemnek – kenegetem én a hátát, nem sietek sehova. - És te? Egész nap itt napoztál? - érek a vállaihoz, majd vissza a hátához, derekához. Lejjebb nem megyek, mert akkor hiába jöttem ki ide, szemem nem lesz nézelődni.
Oláh Adrián
INAKTÍV



RPG hsz: 29
Összes hsz: 39
Írta: 2021. október 17. 18:50 Ugrás a poszthoz


dübörög a vizsgaláz ┇ de rajtam nem fog


Az, ha már valaki kíváncsi, rég jó. Olyankor már nem élből elutasítás megy, hanem kap az ember egy esélyt, hogy kicsit megmutassa, mire képes. Na ilyenkor kell a legjobbat ellőni és akkor nincs gond, ellenben persze még ott van az, hogy elküldhet a fenébe, mégis, legalább mindent megtettél. További bölcseletek helyet, itt.
- Az már jó – mosolyom nem rejti el azt, hogy most elégedett vagyok. Helyezkedek is egy kicsit, majd aztán gondolom ki fejben, mi és merre. - Csak nyugodtan – megvárom, míg megjelöli hol tartott és becsukta a könyvet, amit végül maga mellé tett. Hát engem az se zavar, ha megpróbál olvasni közben, csak éppen az nehezen szokott menni. Mármint sokan tanulnak zenével, esőhanggal meg ilyenekkel a háttérben, engem azonban nem segít olyankor a muzsika. Nem azért, mert zavaró, hanem mert a zenére jobban koncentrálok, főleg ha jön egy hang, dallam, amit szívesen pörgetek vissza a fejemben, hogy később lejátsszam vagy éppen csak mert nagyon tetszik. Most szerencsére nekem nem kell tanulni, hanem csak átadni, amit tanultam. Egy apró biccentés, és már neki is álltam, hogy eljátsszam, amit kért. Nem sietve, nem mellényúlva fogtam le a húrokat, vagy éppen húztam a vonót. Láttam az arcán, hogy egészen addig nem hitte el, hogy tényleg játszani fogok neki, míg meg nem hallotta. Ó, nagyon sokszor kapom én ezt meg, főleg akkor, amikor ismernek is kicsit. Persze, tudok játszani, elhiszik, hogy csak annyit, amit tanítanak klasszikusokat meg hangokat és kész. Aztán amikor jön valami komolyabb, esetleg saját kútfőből, csak néznek egyet. Nem tudom, miért nem nézek ki úgy, mint aki tud játszani, de egye fene.
Amint a végére érek, leengedem a kezem, a hangszert és meg is hajolok, ahogy illik. Ugyan se aprót, se virágot nem várok, ellenben tetszik az, amit hallok.
- Naagyszerű, nagyszerű. Örülök, hogy tetszik. Máris – azzal már le is pattanok mellé. Éppenséggel oldalvást ülök, pont úgy, hogy se fát, se őt ne érjem el, miközben játszom. Bár ülve nem a kedvencem, mégsem akaszt meg a dolog. Neki is állok, ez kicsit rövidebb nóta, mint az előző, azonban ezt sem szabad elsietni. Az utolsó hangig átadom neki, végén pedig jön a művész jussa, a taps. Ismét, ültömben hajolok előre és a hegedűt, vonóval együtt az ölembe teszem.
- Adrián vagyok. Oláh Adrián – rázok vele kezet és ha már levettem a lábáról, kicsit rá is játszok: halovány kézcsókot ejtek kezére. Miért ne? - Ennek csak örülök, kedves Karola. Ez volt a cél – dőlök végül hátra és támaszkodom meg a kezeimen. Felnevetek a kérdésére.
- Nem, dehogy is – rázom meg a fejem. - Fák mögül ritkán ugrok ki, többnyire nyílt terepen vagyok – mutatok a rét többi része felé. - Aha, játszom én annak, aki meghallgat. Úgy nem lehet gyakorolni, hogy csak én hallom vagy a négy fal. Nektek kell játszani így a közönség a legnagyobb kritikusom. Én ezt vallom. Van, akit idegesítek de a többség eltűri vagy épp tetszik is neki. Nagy ez az iskola, elférek. Na de te? Mindig csak a tanulás? Kitalálom, levitás vagy – vigyorgok rá egyet. No ez nem sértés, persze.
Oláh Adrián
INAKTÍV



RPG hsz: 29
Összes hsz: 39
Írta: 2021. október 22. 12:15 Ugrás a poszthoz


dübörög a vizsgaláz ┇ de rajtam nem fog


Most aztán nőhetne a fejem arra, amit mond, ahogy dicsér. De ezt én nem így fogom fel, hiszen rengeteg minden van amit még meg kell tanulni, bőven van hova fejlődni és ügyesedni. Persze, nem hazudok, jól esik nagyon az, amit hallok, látni is lehet az arcomon. Van amúgy elég nagyképű bicikliképű beképzelt idióta ebben a „szakmában”, azok mások helyett is pöffeszkednek.
- Köszönöm. Igyekszik az ember no, bár manapság ekkora kis vacakkal írják meg nyomják a zenéket – mutogatom a mobil méretét a tenyeremben. Nekem aztán mindegy ki min, nekem marad a hagyományos itt velem, valahogy az elektronikus zene egy része vonzz csak, a többit meg elhallgatom, még ha sokszor nem is értem mit akar közölni.
- Jaj igen. Milán a bátyám konkrétan, Klaudió meg a család kincse. Orbán Gábriel tanár úr is szegről-végről rokon. Meg vagyok áldva egy rakás tanárral – nevetek fel. Nem könnyű általában, azonban eddig nem ért semmi. Persze nyilván vannak szintek, amiket egyesek elvárnak, ha már a vérem áll a katedrán, azonban eszem ágában sincs az, hogy én tanítsak. Valahogy nem érzek rá affinitást, ez van. Én utazni akarok, világot látni és zenélni. Aztán majd elválik, hogy mi sikerül. Semmit se vések nagyon kőbe és akkor nem ér majd meglepetés. Annyira. Karola nagyon jól vette a muzsikát és úgy látom, nem is tér vissza a könyvéhez egy ideig, így aztán eszem ágában nincs még tovább állni. Szívesen ismerkedek én, hátha egyszer a leendő feleségem mellé ülök le.
- Valami olyasmi, igen. Én hallom amit hallok, de mégis annak az arca mond sokat, aki hallgatja. Az jó referencia. Csinálni meg addig fogom, míg le nem vágják a karom – eljátszok én magamnak és, de szerencsére hely mindig lesz valahol zenélni, így nem aggódom. Maximum más munka mellett. – Ezzel is udvarolok, ez a pontos – javítom ki, bár eddig nem gondoltam így a dologra. Na majd most! Se. Lágyan rázom meg a fejem a vizsgák hallatán.
- Nem jó és a sok magolás meg számonkérés. Csak ilyen lesz tőle a fejünk – mutatom mekkorára dagadhat, ha túlzásba van víve. -Uhh. Melyik tanár az? – nézném a könyvet, de minek, ha van szuper társaság. Fenét érdeklik a könyvek. De jól gyanították, hova is való ő, és rólam is üvölt.
- Meglehet illesz oda, még nem tudom. Én viszont Eridon, és szoktam tanulni is. Néha. Amúgy meg mikor mivel. Boldogítom a bátyám, a háztársakat. Sokat járunk a faluba meg ilyenek. Igazából majdnem mindent csinálok, csak ügyesen, hogy ne húzzanak meg. De sok a gyakorlás. Zenélsz valamin?


Oláh Adrián
INAKTÍV



RPG hsz: 29
Összes hsz: 39
Írta: 2021. december 30. 21:48 Ugrás a poszthoz


dübörög a vizsgaláz ┇ de rajtam nem fog


Őt mindenki bírja, pedig egy idióta. Nem is értem őszintén, hogy hogyan csinálja, mert néha inkább szolgálna rá egy nyaklevesre, mint arra, hogy őt bírják. De mindenezek nélkül, nem ő lenne, szóval nem hibáztatom.
- Az egy barom, de jó barom. Ja, hát ilyen érdekes család ez, de nagyon adom – bólogatok is, hogy minden családba kell egy ilyen arc és rokon, persze. Nekünk jut mindenből, mindig azt mondom, hogy ezzel meg gond sincs, sőt, imádom, hogy ez van és nem az átlagos, unalmasnak mondható felhozatal. Itt is kedvelik őt, a testvérem, minket. Szóval, gond nem lehet.
- Mernének cikizni, adnék nekik egy fülest – mutatom is a tenyeremet, hogy mekkorával kapnának egyet-egyet. - De amúgy nem. Nem kapok plusz pontokat, mert család se semmi másért. Mondtam is neki, hogy azért néha adhatna, mert na, deee… nem törik meg egykönnyen. Hátrányban sem vagyok, a dolgozatok kérdéseit se láthatom előre, igazából idebent tökre más vele, mint máshol – persze, leginkább órákon. Szünetben meg tanítás után ugyan úgy tudunk beszélni, mint két testvér. A többi időt pedig ki lehet bírni simán. Mivel nemigen vagyok rendbontó, inkább szép csendben elhéderezek, ha épp nincs erőm figyelni, így a gondot nem én okozom, kiabálni se kell meg semmi. Amúgy is hangos család vagyunk, én biztos, elég annyi. De most nem a család a lényeg.
- Köszönöm – hajolok meg ültömben. - És megint csak köszönöm – ismét megteszem, immáron vigyorogva. Hát na, ha valamit tud az ember, azzal illik kicsit villogni, a tök egészséges módon és használni, ahol csak lehet. Simán elzenélek én az előkészítősöknek is vagy az öregasszonyoknak, mikor kiülnek a parkba napozni és lógatni a lábaikat. Néha még sütit is kapok, egyszer pedig megcsipkedte az egyik az arcom, mert azt hitte, én vagyok a Peti unokára.
- Aaaa az a sok, sok sületlenség. Szerintem abból nem is kéne elmélet. Mármint, kell tudni mit szabad, mit nem és kész. Ez kábé pár óra. Nem vettem fel, nem érdekel a repülés, szeretek a földön járni. Miért, mi van abban? - pislogok, hogy a kviddicsen kívül miben vannak még szabályok? Persze ott van annak is a történelme, hogy mi és hogyan alakult, de meh, kit érdekelnek az olyanok? Vagyis… őt itt mellettem igen.
- Igeeen? Nos, nézd. Sosem késő változtatni, gyere csak át – mintha ez úgy menne, hogy valaki mond valamit és az holnaptól úgy lesz. Bárcsak! Akkor mindenki nagyon boldog lenne.
- Énekeeelsz? Meg is mutatod? Nem nevetlek ki – tényleg nem. Aki kicsit is a zenében utazik, még rossz esetén is építő kritikát ad és én ilyennek tartom magam. Ezt szoktam tenni. - Kár a bandáért. Mit játszottatok volna? - támaszkodom meg, miközben folytatja, aprókat bólogatok csak rá.
- Asszem azt a csajt vágom. Magas, szőke? Hát az se hangzik jól, aztán majd annyi pénzetek lesz, mint a szemét. Hidd el. Én meg majd zenélek a megnyitón, mert azzal szeretnék foglalkozni. Hogy hogyan, kivel, egyedül, nem tudom. De ennek akarok élni és világot látni.
Oláh Adrián
INAKTÍV



RPG hsz: 29
Összes hsz: 39
Írta: 2022. január 31. 22:49 Ugrás a poszthoz


outfit ┇ nyakig ér a holiday


Vannak, akiket az éltet, hogy mindig valaki bomlik utánuk és ebben fürdik. Nem vagyok sem vak, sem hülye. Ahogy én teszem a szépet, felém is pislognak olyanok, akiknek vagy nem kéne, mert inkább a húgom lehetne, vagy igen és visszapislogok. De őszintén? Nem ez éltet, hogy az összes… nos, tudjátok mit kipróbáljam, mint valami tolvajkulcs, ami minden zárat nyit. Eleve nem egy kedves dolog kulcslyuknak használni a nőket – bár inkább meg se számolom, mennyien ülnek le mellém elmesélni, hogy melyik navinés lány után hanyadik eridonost fektette meg, aztán csodálkozik, hogy mindenki átkozná ki a világból. És akkor finoman írtam körbe a szavakat. Ilyenkor megy a pacsi, meg minden és kész. Jó, a fenének, én is hencegtem már, csak… nem így. Nem tudom. Nem érdekel.
Most az se nagyon, hogy hét törölközővel odébb nagyban integetnek felém. Hát fogom és illedelmesen visszaintegetek, mert a társaságom már adott és tökéletesen megfelel. Szóval, probléma letudva.
- Ahhaaaa – vigyorgok egy sort arra, hogy unja, de rögtön javít, hogy nem. Vágom én a csajt, van dumája, ami amúgy tök jó, mert én is ilyen vagyok, így a kínos csendek minket nem fenyegetnek. Meg szeretem is azt, ha valaki mer beszélni és nem csak pironkodik, mert ránéztem. Az valahogy olyan fura, nem tudok néha mit kezdeni vele. - Ó, elnézést, lassúak voltak a lábaim, de majd gyúrok rá – paskolom meg a lábszáram, hogy holnaptól akkor lábnap. - Nem tudom, bárki jöhet, akinek van szeme és nem a saját kapujára játszik – mert abból van bőven erre. Na mindegy. Engesztelést kap, ha már kéri, az ujjaim mozdulnak és dolgoznak, no nem valami mocsok dolgon, csak a hátán és a vállán.
- Nem, még nem. Zenére tartogatom az ujjaim – és tényleg. Valaki a haját félti, vagy a cipőjét, én meg az ujjaimat, de nagyon. Ha elromlanának, nekem ott lenne végem. - Akkor mégse vártál rám olyan sokat? - áll meg egy pillanatra a kezem, mintha most bukott volna le, de aztán folytatom. - Én minden jó helyen megfordulok. Szóval könnyű számolni velem. Mesélj inkább, mi újság veled. Megtalált végül az a szemüveges kölök? Azt hiszem totál beléd van esve – nem kicsit. Tőlem is kérdezett eleget, én meg elküldtem, hogy legyen már töke, álljon Zay elé.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Oláh Adrián összes RPG hozzászólása (8 darab)

Oldalak: [1] Fel