32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 26 27 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Dana Simpson
INAKTÍV


~One and Only~
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 22
Írta: 2014. április 24. 23:12 | Link

Amikor belép, rögtön kiszúrja a földön kuporgó lányt. Az iskolából felismerte, jött már vele szembe egy párszor aznap. Kifejezéstelen arccal figyeli, ahogy az megmarkolja a pálcáját, majd azt is, ahogy elendi. Pár másodperc csend múlva a lány bemutatkozott (mint kiderült, Gwen).
-Dana vagyok,-mondta emelt fővel. Cincognia kellett volna, legalább is félni. Gwen idősebb volt mint ő. Viszont akár még tanulhatna is tőle, ahelyett. hogy maga ellen uszítja. Úgyhogy lekuporodott mellé és válaszolgatott kérdéseire. Lassan tudatosulni kezdett benne, hogy tilosban jár. Hogy el kéne menni. Abban a pillanatban kivágódott a faház ajtaja, és egy újjabb lány körvonala rqjzolódott ki a beszivárgó holdfényen keresztül. Az pedig magas hangerővel megpróbálta őket megfélemlíteni. Gwen v&álaszolt neki. Ő maga inkább a jelenetet figyelte. Bár mikor Gwen "vénasszonak" titulálta a lányt, nem bírta ki, hogy ne vigyorogjon fölényesen.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. április 27. 20:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

*Csak egy ártatlan mosoly...*
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 25. 20:53 | Link

Éjjeli kenyérpusztítók akcióban

    Nem vagyok híve az éjszakai murinak, de kivételesen szükségét éreztem megfingatni a csöppöket. Igen, nekem ők kicsinek számítottak, tekintve, hogy a hetedik évemet taposom itt. Még kimondani is sok, főleg ha arra a sok dilettánsra gondolok, akikkel egy levegőt kellett szívnom. Hála végtelen mennyiségű toleranciámnak, nem kaptam még agyhúgykövet, de ami késik, nem múlik.
    Összehúzott szemmel figyeltem a kis fényforrást a házból. Ki és mit csinál ilyenkor odabent? Lévén nem vagyok teketóriázós típus lazán belöktem az ajtót, hogy jó prefektus módjára viselkedjek, pedig szó, ami szó… Nem vagyok az. Kár, hogy ezt a két áldozatom nem tudja, azonban nekem jelenleg elsődleges célom kiebrudalni őket a helyiségből. Van itt valami, ami nem az ő gyermeki lelkületüknek való, akár tetszik, akár nem. Az első kapott válasz láttán megforgattam a szemeimet, majd gyanússá vált a reakció. Felvontam szemöldökömet, ugyanis a leányzó pechére a Rellon házat gyarapítom jómagam is és nagyjából tisztában vagyok az oda járókkal. Hálát adtam Zalánnak, hogy legilimenciát tanított, ugyanis eljutottam arra a szintre, ahol pálcázás nélkül is kileshetem a gondolatokat mások fejéből. Harmadik lépcső pipa. Könnyedén túrtam bele a lány fejébe és szemrebbenés nélkül szedtem össze a nekem kellő információt.
- Sokat lendítene a helyzeteden, ha nem néznél hülyének. Azt mondtam, hogy nevet, házat, évfolyamot, de ha lehet, most az igazat akarom hallani – halálosan higgadt hangomban egy cseppnyi fenyegetés sem volt, sokkal inkább hangozhatott unottnak, mintha legalábbis egy rossz mozira vettem volna jegyet. A vénasszonyos sértést természetesen leráztam magamról, elég volna egyetlen véla mosolyt megeresztenem, de ez a helyzet még annyit sem ért meg. Figyelmem közben a másik delikvensre irányult, aki mélyen hallgatott.
- A felszólítás természetesen neked is szólt. Hadd ne ismételjem magam – itt már volt egy olyan gyanúm, hogy rellonos a lány. Így tehát nem terveztem komolyabban megszívatni, lévén nekünk, háztársaknak össze kell tartanunk. Azonban a másik, felvágott nyelvű áldozatom kemény menetre számíthatott, ha ki akart kezdeni velem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 25. 21:22 | Link

Mini

- Ne reméld, semmi nem véd meg tőlem.
Vigyorogva válaszolt a lánynak, még mielőtt beljebb mentek volta és jobban beleásták volna magukat a ház rejtélyeibe. Ugyanis Sára már az elején érezte, hogy ez rejteget számukra valamit. Talán ezért mászott fel ide, de néha olyan csőlátása van. Főleg a művészet miatt, folyamatosan alkot, művész szemmel nézi a világot. Nehéz bevallani még magának is, de néha elfelejt élni. Pedig ha valaki, hát Sára imád élni, szereti magába szívni az élményeket. Kihasználni a lehetőségeit.
- Én az unalmas órákon is rajzolok vagy álmodozok... mikor mihez van kedvem. - Vigyorgott és megvonta a vállát. Persze, oda is figyelt, de nem engedhette meg magának, hogy unatkozzon. Ha a tanár nem tudja fenntartani a figyelmét az hol az ő hibája? Sehol, barátaim, innentől kezdve senki ne szólja meg, ha nem issza minden szavát. Úgy látszik, Mínea nem talált magának még ilyen pótcselekvést, hogy elnyomja ezt az egészet. Egyszer mindenki megunja az életét annyira, hogy elkezdjen kreatív gondolatokat gyártani. Hiszen ez mindennek az alapja, nem? Az ember ráér, unatkozik, elkezd járni az agya, kreatívkodik, jön egy gondolat és máris megszületik valami.
Sáránál is valahogy így megy, elindul az agyában, végigvonul a testén. Egészen a kezéig is eljut, az pedig az idegek hatására mozdul, húzza a vonalat, satíroz, rajzol. Alkot, majd végül megszületik belőle valami. Amikor megvolt a vázlat java, csak akkor pillantott fel, Míneára vigyorgott.
- Köszönöm! - Mondta, majd halkan kuncogott. Senki nem hitte el róla elsőre, hogy tényleg tehetséges, hiába mondta Médeának is, hogy pénzt keres a kezeivel. Az emberek már csak ilyenek, nem hajlandóak elfogadni semmit, egészen addig, amíg a saját szemükkel nem látják. Pedig neki ez a kedvenc embertípusa: a vak naiva, aki bármit elhisz neki egy szóra és már tátja is a száját. Aki rajong érte és lesi minden parancsát. Itt az iskolában sajnos nem sok ilyennel találkozott ezidáig. Ki tudja... talán majd egyszer megtalálja a tökéletes kihasználható személyt, azt, akit majd éjjel-nappal arra használ, amire akar. Az ilyeneknek épp elég, ha kicsit kedves vele, Sára pedig igazán kedves tudott lenni velük, ha tudta, hogy elér valamit.
- Te is alkoss valamit, ez a faház... annyira inspiráló, nem? Bár nem tudom, akik nem művészek, azok is így érzik? Imádom ezt a helyet! Lelke van!
Áradozott közben, hiszen nem tudta, laikus szemmel milyen lehet. Ez a sok kis emlék, ez az aura, egyszerűen mámorító volt. Teljesen elvarázsolták az ilyen dolgok. Na meg persze az alkotás is alaposan lekötötte közben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 25. 22:47 | Link

Cserecsapat


A mellettem álló személy nem válaszol, csak figyeli a köztünk lévő beszélgetést. A szemben álló lány halál nyugodtan közli, hogy hazudok, de honnan tudja? Talán vámpír, vagy gondolatolvasó? Megvan, a Tudatrabló Jutsut használta. Na, jó ez hülyeség. Még mindig a tudatomnál vagyok, és nem létezik ilyesmi, csak az animékben. Pár másodpercig nem válaszolok, ezért a másik lányhoz szól. Őt kicsit kedvesebben szólítja meg. Lehet, hogy házastársak? Kicsit gondolkozom a válaszon.
- Gwen Laura Kimiko Jones vagyok, másodéves eridonos – adom meg az igaz választ. Ha tudja, hogy mire gondolok, minek hazudjak? Nem veszem komolyan a fenyegetését. Nem félek az idősebb tagoktól sem – Remélem, nem gondolod, hogy a fenyegetésedet komolyan veszem. Nem félek az ilyen üres szavaktól. De a te személyedben kit tisztelhetek? – csak azért, mert Ő egy kicsit goromba velem én nem leszek az. Lehet, hogy kiskoromban sokat változtam, de még most is. Az elmúlt időben kicsit goromba, bunkó, agresszív és támadó voltam a többiekkel. Nem csodálom, hogy nem akarnak a barátaim lenni.  Így csak elmarom magam mellől Őket. Szeretek egyedül lenni, de a barátokra szükségem van, még ha eddig nem is voltak – Elmondanád, hogy honnan tudod a gondolataimat? – elengedem a pálcámat. Ha hagyom beszélni, akkor nem lesz ideje nekem támadni, én pedig nem fogok neki esni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 25. 22:58 | Link

Sára

- Kellemes kilátások… - vigyorgok továbbra is, ugyanis erősen kétlem, hogy több lenne ez egy kis viccelődésnél. Habár ki tudja, lehet, hogy jobban tenném, ha vigyáznék a számra, a végén még kiderül, hogy azok mellett, akik előszeretettel hirdetik a szadista, esetleg gyilkos hajlamaikat, egy épületben élünk valódi veszélyt jelentő diákokkal is. A korlátnak támaszkodom, talán illetlenség a másiknak hátat fordítani, míg beszél hozzád, főleg, ha épp fenyegetőzik, vagy legalábbis valami olyasmi, de olyan innen a kilátás, hogy emiatt megéri nem foglalkozni a formaiságokkal. De most komolyan, miért sikerült nekem mindig nagy ívben elkerülni ezt a helyet?
Bólintok, miközben már a kívülről elég elhagyatottnak tűnő házikó varázslatos belső terét tanulmányozzuk, az álmodozás az nálam is stimmel, bár nem teljesen így fejezném ki azzal kapcsolatban magam, amit én olyankor csinálok. – Én többször is próbálok a tananyagra koncentrálni, aztán amikor fél perc alatt másodszor is totálisan máshol járok, azért tudatosul bennem, hogy kár a gőzért… olyankor én is lefoglalom magam valahogy. – megvonom a vállam. Az ehhez szükséges módszer elég változatos tud lenni. Oké, az is előfordul, hogy alapvetően aludni megyek be az órára, mert előre tudom, hogy képtelen leszek nyitva tartani a szemeimet, már nem is erőlködöm. Persze ezt is igyekszem kulturáltan véghezvinni, én sem lennék túl boldog, ha a fél diákság jobbra-balra dőlne a padokban, miközben tanítani próbálok.
Csak ámulok és bámulok, követve a kézmozdulatait, és szinte fel sem fogom, hogy lehet valaki ilyesmire képes. Mármint láttam már hasonlót, de azért néhány centiről, remélhetőleg nem nyitott szájjal tanulmányozni egészen más. – Sohasem voltam képes ilyesmire. Szoktam a füzeteimbe firkálgatni, de azokból még én magam sem tudnám azonosítani, hogy mit ábrázolnak – vallom be. Nem szégyellem igazából, mindenki másban tehetséges, hát, az én rajzolási készségeim azok bizony soha egy pillanatra sem kecsegtettek azzal, hogy emiatt lesz értékes az aláírásom évek múltán. Már ha egyáltalán az lesz.
Halkan felnevetek a kérdésén. Amúgy teljesen jogos, de kétlem, hogy van két ember, akire teljesen ugyanolyan hatással lenne bármi is. – A hely nekem is nagyon tetszik, de az előbb említettekből kifolyólag legfeljebb a monogramjainkat tudom itt hagyni emlékként, már ha a nevedet mered adni ehhez a véletlen találkozáshoz – mosolygok, mint a vadalma, és miután egy kisebb, erősebbnek tűnő fadarabot lelek – egy fán, egy faházban, meglepő, nem? – a válaszára és a nevére várva először a dátumot kezdem óvatosan, a lehető legpontosabban belevésni a falba, a műalkotástól nem messze.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 25. 23:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Simpson
INAKTÍV


~One and Only~
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 22
Írta: 2014. április 26. 01:09 | Link

Most már nem volt mit tenni, őt céloztàk meg a kérdéssel. Pokerarccal állt fel, a gondolatai kavarogtak, csak annyit tudott biztosra, hogy nem fog meghunyászkodni, legyen bármekkora belépője is a lánynak. Nyilvàn egy átlagos elsőévesnek még a legádàzabb gondolatai  se erre járnának ilyen szituációban. Komolyan, diplomatikusan válaszolt és szépen artikulàlta a szavakat:
-Danielle Katerina Simpson vagyok, Dana. Rellon ház tagja és...-itt egy kicsit hangnemet vàltoztatott hogy tompítson a súlyán, amit épp mondani készült- Első évfolyam.
Nem arról van szó, hogy szégyenli. Csupán volt egy olyan halvány gyanúja, hogy a vele szemben álló személy egy házba jár vele. A stílusa, a modora mind erről àrulkodott. A fenyegetéseket még ha nem is vette komolyan, azt látta, hogy nem érdemes packázni vele.
-Ha gondolod el is mehetek. Merő véletlen, hogy itt kötöttem ki.
Igyekezett úgy megválogatni a szavait, hogy azokban ne szerepeljen a "sajnálom" vagy a "bocsànat"  kifejezés. Majd tekintetét le sem véve a jövevényről figyelt.
Utoljára módosította:Dana Simpson, 2014. április 26. 01:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

*Csak egy ártatlan mosoly...*
David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 26. 22:40 | Link

Ninim, Dana és Gwen

 Hogy miért pont ilyenkor kell meglépnie, amikor kell a jelenléte a számomra? De éreztem a hangulatán, a gondolatain, hogy valahova készül, és nem számít nagy a fájó..mindene. Valami nagyon fontos dolga lehetett éjjel az erdőben, így természetesen kérdés sem volt, hogy kapom a mankóm és követem. Megbízom benne, túlságosan is, és pont emiatt akartam rajta tartani a szemem. Féltettem. Nem akartam, hogy baja essék ilyen állapotban az éjszaka elején, amikor neki is volna jobb dolga. Hajam izzadtan tapadt a fejemhez miután lecincáltam magam a lépcsőjén, de annyi gond legyen. Ezek azok az alkalmak, amikor az ember olyan boldogan gyújtana rá egy cigarettára, ha másért nem, akkor csak erőt kaparni magának a továbbiakhoz. Kifelé menet telekinetikával gyorsan elintéztem a záros kérdést az ajtón és a lány ringó alakját kezdtem követni lassan belejőve a mankó használatába. Egy idő után már világossá vált, hogy merre tart, így a lépéselőnye sem jelentett sokat, mert tudtam az utam. Ahogy haladtam a faház felé úgy kezdett lassan megfájdulni a csuklóm, a vállam, az egész kezem. A lépteim is jócskán lelassultak, szaporábban kapkodtam magamba a levegőt, arcom azon megszokott szigetes formán kezdett kipirulni, mint aki teljesen be van tépve. Nem is vettem észre, hogy egyre jobban melegem lett, a leheletem meglátszott az esti levegőben, mintha csak nappal fújnám ki a dohányfüstöt. Az erdőben egyre mélyebbre törve monoton növekedett a szívritmusom és nem is vettem észre, hogy bizony nem kint lett egyre melegebb, hanem idebent. Sebláz. A lábam elkezdett lüktetni, de azért sem fordultam vissza, már majdnem elértem a faházat. Odaérve nagyon hálásan estem neki a fatörzsnek, kapkodtam a levegőt a számon keresztül és igencsak hamar kicsúszott a talaj a lábam alól. Egy aprót nyekkenve terültem el a magasra nőtt gazban. Passz, hogy miért, de legilimenciát akartam alkalmazni egy mókuson, amit látni véltem magam mellett, de sajnos az ő agyának jelenlétét nem érzékeltem, csak másik háromét. Az elsőbe belekukkantva láttam egy kis szégyen érzetet és döbbenetet (Gwen), és bár nem akartam, biztos észrevette a jelenlétem. A faházban ismét a pszichokinetikámat használva levertem egy könyvet valahonnan és próbáltam Nina nevét artikulálva kiejteni a számon. Nem tudom, mi jött ki végül de erősen kétlem, hogy azt formáltam meg, mint amit akartam. Ennek ellenére nagyon bíztam abban, hogy Nina most nem rosszban sántikál, előbb talán fel kéne épülnie ahhoz, hogy egyedül lófráljon olyan sebekkel, mint amik ellepik testének egy részét.. És ott feküdtem verítékezve a helység alatt egy képzeletbeli állattal diskurálva, aki határozottan állította, hogy a Marsról teleportált ide és Patríciának hívják. Miért hívnak egy mókust ilyen lökött neven? És miért tettek be a sütőbe, hisz még éjjel van?..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 28. 19:52 | Link

Éjjeli kenyérpusztítók akcióban

    A falat támasztva túl nagy volt a lazasági erőfölényem. Meg mindenféle erőfölényem. Úgy szerettem ezt kihasználni, hogy az leírhatatlan, többek között azért, mert a mai fiatalok elfajzottak lettek. Most is, tessék, szemrebbenés nélkül hazudott nekem a kis szabályszegő, talán át is vert volna, ha nem vagyok legilimentor tanonc. Mindenesetre végighallgattam az immáron valóságos nevet és hozzá tartozó információkat, hogy aztán bólintsak egyet. Nem terveztem szóra nyitni a számat, de jobb is így, mert Gwen folytatta a mondandóját, amit enyhén nevetségesnek találtam. Vakmerőségről tett tanúbizonyságot, amit talán valahol értékeltem is, így megvolt az esélye arra, hogy felhagyjak a szórakozással és eláruljam, nem is vagyok prefektus.
- Ugyan kérlek, nem szoktam fenyegetőzni. Ígérni szoktam és azt be is tartom – komoly volt az arckifejezésem és egy percig eltöprengtem azon, hogy a kérdésére mit feleljek. Füllenthetnék úgy, mint ő, de a prefektusi gárdánkban csak egyetlen nő van, az pedig a Saint-Venant lány, aki történetes szőke és kék szemű. Nem igazán hasonlítunk, hogy úgy mondjam… Szóval az igazat kellett mondanom, hiszen ha a vörös ismerné a prefektusi gárdát, akkor már rég levágta volna, hogy kamuzok. Nem volt vesztenivalóm. – Nina – biccentettem, majd a másik lány felé fordultam, míg Gwen ízlelgette a szavaimat.
- Örvendek Dana. Diszkrimináció lenne, ha elengednélek, így sajnos nem slisszolhatsz ki mellettem, de… - mikor Gwen feltette a kérdést időm sem akadt válaszolni, ugyanis egy könyv váratlanul leesett a polcról. Elkerekedett szemmel néztem és nagyot dobbant a szívem, mert teljesen tökéletesen tisztában voltam vele, hogy ki az, aki ezt műveli, főleg miután meghallottam a nevemnek tűnő segélykérést. A pumpa másodpercek törtrésze alatt ment fel bennem, csapkodva a maximumot. Egy szemvillanás alatt megpördültem és feltéptem az ajtót, hogy aztán szembesülhessek David elég gyér látványával. Nem láttam a pipától, szinte rögtön jellegzetesen csípőre vágtam kezemet, miközben tekintetem villámokat szórt.
- David ’S***fej Vagyok’ Bennett! Mi a kénköves poklot keresel te itt a seblázaddal együtt? Annyi eszed van, mint egy rosszul összegyúrt hógolyónak! – üvöltöttem vele, de mindegy is volt, mert lerohantam hozzá és rögtön néztem a homlokát, ami nem mellesleg háromezer nyolcszáz fokon égett. Hirtelen már nagyon nem érdekelt a két éjszakai portyázó, sem az, amiért eredetileg jöttem. Megpróbáltam az ölembe fektetni és a pálcámat előtúrni a zsebemből.
- Ti ketten, lányok! Vagy segítsetek, vagy menjetek innen gyorsan. Most megúsztátok, de ilyenre több lehetőségetek nem lesz. Oh és Gwen! Ezt legilimenciának hívják – vetettem oda, majd a fadarabbal a kezemben gondolkodni kezdtem, de iszonyat gyorsan. Most cipelhettem vissza, de azt se tudtam, hogyan lássak hozzá.
- Egy méretes ökör vagy érted?! Egy oltári nagy barom, egy marha, egy… - és egyszerűen nem tudtam folytatni. Lehajoltam Davidhez és a fejére nyomtam egy puszit, miközben legszívesebben megütöttem volna. Ezért még számolok vele…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 30. 21:25 | Link

Cserecsapat


Állom a lány tekintetét. A falnak veti magát, majd ismét rám néz. Az ígéreteiről beszél, amiket elméletileg mindig betart. Nina néven mutatkozik be. Először furcsának találom, ezt a nevet, de akkor én mit mondjak? A házikóban lévő legkisebb lány, nyitja a száját és szólal meg. El akar menni és itt akar hagyni egyedül, de az idősebbik nem engedi. Egy házba tartoznak, de nem kivételezik senkivel. Ezt egy biccentéssel jutalmazom, mert nagyra tartom, hogy nem kivételezik senkivel. Nem sok ilyen ember van. A hátam mögötti könyvespolcól leesik egy könyv, amire én felkapom a fejem. Nagyon éber vagyok, minden neszt meghallok. Mire visszafordultam volna a lány már el is tűnt a kunyhóból és lent kezdett el üvöltözni. A név alapján egy fiút szapul. Gyorsan én is lemászok, hátha valami baj van. A lány tenyere a srác homlokán nyugszik, amiből arra ítélek, hogy lázas. Nina hozzánk szól, hogy vagy segítsünk, vagy inkább menjünk. Még nem gyógyítottam meg senkit, így jobbnak láttam távozni, de előtte leszakítottam egy darabot az, amúgy már elnyűtt taláromból és bevizezem. Odasietek, hozzájuk odaadom a jobbik félnek, majd elköszönök és elmegyek. Gyorsan kisietek az erdőből és a klubhelyiség felé veszem az irányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Dana Simpson
INAKTÍV


~One and Only~
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 22
Írta: 2014. május 4. 20:22 | Link

Figyeli az idegen (vagyishát Nina) reakcióját. Bólintott, majd kijelentette azt, amitől tartott: Nem fogja elengedni. Nem számít számára,hogy ugyanazt a házat gazdagítják. Korrekt. Túlságosan is korrekt.
Gwen is látszólag elégedett volt a döntéssel. Összeszorított foggal töprengeni kezd, mégis hogyan jàtszhatnà ki ezt a nőszemélyt. Veszélyes lett volna primitív módszereket alkalmazni (például kirohanni). Ráadásul ez nem is lenne méltó egy Simpsonhoz. Sőt, egyenesen szánalmas.
És akkor egy könyv hullott le, zajt csapva az éjszaka csendjébe. Megérezte a tálcán kínálgó lehetőséget. Nina kirohant, és rendkívűl szélsőségesen kezdett viselkedni valakivel odakint. A sziulettje alapján fiúval. Rendkívűl rossz bőrben volt, de ez a legkevésbé sem hatotta meg: közönbös arccal meredt az árnyàra. Mikor Nina felajánlotta, hogy mehetnek vagy segíthetnek, nem volt kérdéses, melyiket választja: hátradobta a haját, ès egyenes háttal otthagyta a terepet, a legkevésbé se törődve azokkal akiket hátrahagyott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

*Csak egy ártatlan mosoly...*
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. május 5. 07:44 | Link

Krisztián

Annyira cuki, hogy belehalok! - ezt egy mugli mesében hallottam, amit Virággal és Bogival néztünk meg, de most nagyon igaznak érzem. Pedig annyira nem illik hozzám egy ilyen mondat, de kit érdekel? Miért nincs egy kisöcsém? Szólok anyáéknak, én öcsit akarok. Bár lehet ezzel elkéstem, de egy próbát megér. És nem kell félreérteni, imádom a húgaimat is, de ez a kis srác!
- Világ életemben kiválasztott szerettem volna lenni! - válaszolom vidáman, mert tényleg. Mondjuk, nem ilyen kiválasztott, de nem szabad telhetetlennek lenni. Mellesleg, ez egy könnyen elvégezhető feladat, csak le kell ülnöm az egyik babzsákfotelbe és fülelni. Ha meg valaki mégis "betörne" megmondom, hogy én voltam itt előbb és báj-báj. Már párbajozni is tudok! Na jó, nem volt az igazi, de megpróbáltam, szóval reszkessen mindenki, aki ellenünk van. - Számíthatsz rám! Engedély nélkül senki nem teheti be a lábát ide a távollétedben majd!
Fűzöm hozzá, de azért remélem nem most rögtön szalad el a zászlójáért. Igaz, azt is teljesen megérteném. Elvégre ezek fontos dolgok. Szóval ha most szalad, akkor is megvárom, ha meg még marad, akkor később is itt maradok, hogy őrizzem a bunkerjét - a bunkerünk?
Kezet rázunk, igazi férfi! Még egy ok, hogy vigyázzak erre a helyre a kedvéért. Most azonban fontosabb dolgunk van. Pontosabban nincs, mert Krisztián csak le szeretne ülni, de én meg nem bírok magammal és felkapom, hogy repülőset játsszak vele. Velem is játszott ilyet apa, amikor kicsi voltam, de közel sem eleget. A repülősdi jól alakul, új kis barátom vidáman kacag, én meg a repülő hangját utánozom, ahogy körbe-körbe, vagy éppen nyolcas alakban "rekedünk".
Végül persze megkérdezem, melyik fotel tetszik neki, és le is teszem a zöld zsákra, amelyiket kiválasztotta. Én magamnak kettőből készítek kényelmes ülő-fekvőalkalmatosságot, majd jobb ötlet híján a babzsákokkal kapcsolatosan kezdek beszélgetést.
- Tényleg király lenne - sóhajtok egy nagyot, mert ez a valami sokkal kényelmesebb, mint amilyennek kinéz, és bizony nekem sincs. Krisztián mocorog, én meg félredöntött fejjel figyelem, mit is szeretne. Hallgatok, mert úgy tippelem mondana valamit, de nem sikerül olyan gyorsan, mint ahogy a mozdulatai mutatták.
- Rendben! - mondom nevetve, jó látni, hogy mennyire örült ennek a kis rögtönzött mókának. - Bújócskát? Persze! Te vagy a hunyó! - Vágom rá rögtön, bár még fogalmam sincs, hova bújhatnék el, úgy, hogy ne találjon meg olyan könnyedén. De majd megoldom.
- Meddig tudsz számolni? Éééés... csak itt bent vagy kint is szabad bújni? - kérdezem, hogy tisztában legyek mennyi időm van, na meg, mert ezek fontos szabályok, amiket tudni kell.
Utoljára módosította:Rentai Vattacukorúrfi Bálint, 2014. május 5. 07:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 6. 14:35 | Link

#Vattacukorfiú *-*

Végül megtárgyaltam új barátommal, hogy ez a mi várunk lesz és ő fog majd őrködni, ha majd elmegyek a zászlóért, ami ki fogunk tűzni. Majd ráírom a neveinket, így mindenki tudni, fogja, hogy ez a házikó Bálinté és az enyém. Remélem nem lesz ellenség, akit le kell győzni. Nem szeretem a csatákat. Csak könyvekben. Bár ott se mindig. Folyton szomorú a végük. És én a happy end-eket szeretem. Mellesleg örülök, hogy egy ilyen fiúval futottam össze. Imádom a vicces embereket, jókat lehet velük beszélgetni, vagy nevetgélni. Úgy érzem jó kis délutánnak nézünk elébe. Mellesleg az előbb felkapott és repülőztünk. Íííííí, mókás ez a Bálint, tök jó lenne vele sokszor összefutni és játszani. Végre találkoztam egy tök laza gyerkőccel. Kirááály. Aztán pillanatok múlva a zöld babzsákfotelbe tesz, én meg csak vigyorgok. Meg kacagok. Mint mindig. Az én életem csak ebből áll. Jóó, persze, ott van még a tanulás is, de azzal jelen pillanatban nem kell foglalkozni.
Megjegyzem, hogy fantasztikus lenne, ha otthon is lenne ilyen. Azt hiszem majd Viktorral beszélgetnem kell, a szülinapi ajándékomról... Hihi.
Kicsit izgek-mozgok, mire tökéletesen elhelyezkedek, elő állok az ötletemmel: BÚJÓCSKÁZZUUUUUUUUUUUUUUNK!
 - Hát, rendben... - őszintén szólva nem igazán szeretek hunyó lenni, dehát alkalmazkodok én. Amúgy a hunyónak tök rossz. Egyedül van, csak számol, aztán mehet keresni az "eltűnt" személyeket. Gyakran nem találom meg a partnereimet, ami szomorúsággal tölt el. Hátha most máshogy lesz.
 - Csak 10-ig, de elég lassan számolok, szóval... Igen, kinn is lehet bújni, mert itt nem túl nagy a hely - válaszolok. Aztán a hasamra fordulok, elterülök a babzsákon és beletemetem a fejem. Persze a szemeimet is lehunyom.
 - Na, számolok. Eeeeeegy... Kettőőőőőő... Háááááárom - és ilyen lassan haladok végig, egészen a tízesig. A kilencest és a nyolcast majdnem felcseréltem, de visszaemlékeztem, mikor Viktor tanítgatott engem és minden eszembe jutott. Okos vagyok ééén!
 - Aki búúúújt, aki neeeeem, megyeeeeek! - azzal a lendülettel felpattantam és elindultam Bálint keresésére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2014. május 11. 22:59 | Link

Leo & Keiy;; *
music;; *    


Csak a lábaim vittek előre. Nem törődtem a körülöttem lévőkkel, akik mellett ruganyos, gyors, határozott léptekkel mentem el. Hallottam néhány köszönést, volt aki feltehetőleg utánam is szólt, de már mindenki megszokhatta, hogy ilyen voltam. Nem törődtem velük. Nem törődtem semmivel sem. És ez mind-mind egyetlen személy volt, aki mintha szándékosan került volna, aki mintha felszívódott volna, az elmúlt időszakban. Ez már csak azért is volt kihívás szerintem, mert egy nyamvadt szobában éjszakáztunk elvileg. Hozzáteszem mostanra az is rutinná vált, hogy minden nap késő estig csak bámultam a plafont, várva hogy Leo esetleg felbukkanjon. Fura, mert még ha tudtam is, hogy ő jött meg, inkább becsuktam a szemem és tettettem, hogy régóta alszom. Jó hülye voltam én is, az az igazság, de... igazából nincs is de. Nem kéne lennie. Miért létezik amúgy ez a szó? Teljesen felesleges. Csak kifogásokat próbálok keresni, hosszú ideje. Ha nem akarnám, hogy legyen valami, hogy történjen végre valami, akkor haza mehettem volna anyámékkal, a vizsgák után. Mély megdöbbenést keltett, amikor kijelentettem, hogy maradni akarok. Misha teljesen oda volt, meg vissza, hogy a bátyja nem lesz vele délutánonként. Lehet, hogy már nem volt olyan apróság, mint régebben, de ugyanúgy ragaszkodott hozzám, vagy talán még jobban is.
Le a füves domboldalon, a kezemben egy mappával. Egyedül akartam lenni. Leveleket akartam írni és rágyújtani. Utóbbi volt a problémásabb az iskolában, de nem megoldhatatlan persze. És én tudtam a megoldást. Éppen ezért tartottam az erdő széle felé a faházba, ahol reméltem, hogy senkit sem fogok majd találni. Mikor azonban már kirajzolódott előtte az ismerős öreg fa körvonala, egy másik sziluettet is felfedeztem. Utóbbit már odafenn. Egy pillanatra a lábaim megálljt parancsoltak, és én csak bámultam a fekete formát, melyet a szemembe sütő nap miatt nem tudtam kivenni. Csak reméltem, hogy tényleg ő az, hogy nem káprázik a szemem. Aztán nem tudom mi ütött belém, de rohanni kezdtem. Egyébként gyűlöltem futni, de most ez nem érdekelt. Beszélni akartam vele, tudni, hogy jól van, megkérdezni mi a baja, amiért nem is hallottam felőle mostanáig. Ha egyáltalán ő az, ha egyáltalán lesz ott valaki, és nem csak hallucináltam mindezt.
Felrohantam a lépcsőkön, a faház úgy tűnt, elhagyatott, olyan amilyennek alig öt perccel ezelőtt még reméltem. Fújtatva dobta le a kezemben eddig szorongatott mappát, majd körbepillantottam.
- Leo? - kérdeztem végül, bár a szívem ezerrel kalimpált, félve a választól, ami talán nem is létezett, s félve egyáltalán a tévedéstől, ami valószínűleg elűzött volna innen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 12. 00:28 | Link

Keith
kellemes, langyos késő délután


Még sántikáltam kissé, és túlságosan kavarogtak a fejemben a nemrég történt dolgok gondolatai, de túlléptem rajta. Vagyis, félretettem őket. Megtörtént, és kész. Nem volt valódi, nem akartam rágódni ezen már. Inkább ezen a napon kitettem a lábam a kastélyból, vagyis igyekeztem kicsit többet mozogni, mert a fekvéstől már lassan rosszul voltam, pedig a világ lustája címet is megérdemeltem néha. Én se legyek beteg soha, ott lesz végem.
De most, hogy csavarogtam kicsit a faluban, jobb volt a lelkemnek. Kis kaja, kis pihenés, megint evés, aztán séta. Nem volt túl mozgalmas, főleg, hogy egyedül tettem meg, de beértem vele. Nem volt mára sok dolgom, a tanulás ráért, mint mindig – csak nehogy megint megigyam majd a levét később -, így visszafelé sem siettem olyan nagy hévvel. Jó volt a levegő, kellemes, se nem hideg, se nem fülledt meleg, és, kifogtam, hogy az eső is elkerült. Átlagos, de szép nap. Visszafelé úton azonban, még lassabb voltam, mint odafele. A még néhol sajgó lábamnak elég volt a móka, és lelassított, néha meg-megállva pihentettem, de köztes hely lévén, nem volt pad, melyre leülhettem volna, a fű pedig, közeledve az este felé, már nyirkos volt az ücsörgéshez. Nem nyavalyogtam, kibírtam, de azért nem utasítottam volna vissza egy vándorfotelt, amely megjelenik előttem.
A kastélyhoz közeledve – amelyet most tripla annyi távolságra éreztem, mint amúgy amennyi -, megállva néztem körbe, töprengtem egy közelebbi helyen, ahol lehetőség van olyasmire, mint a kényelmes ülés. Néztem jobbra, néztem balra, majd megindultam. Az erdőhöz közel sétáltam, persze fejemben a vadőrlak körüli hely ötlött fel, hogy ott is jó nekem, és így szinte meglepve ért az, mikor a faházzal szembetalálkoztam. Nem rémlik, hogy valaha bebújtam volna ide, de ha már az ég idevezetett, nem ellenkeztem, és nem is siettem tovább. Szusszanva tekintettem a lépcsősorra, amely most kissé kihívás volt számomra, holott agyam már csak az üléssel foglalkozott. Megléptem az első, majd a második fokot, és, miután megbizonyosodtam, hogy a lábam se szakadt le ennyitől, megindultam felfelé. A körülöttem zajló dolgokra nemigen figyeltem addig, megszokott zaj volt a madarak éneke, a fák susogása, meg a többi is. Így, az a gondolat, hogy valaki van a közelben, bennem fel se merült, valahogy nem gondoltam ilyesmire, pedig, sok diák van erre, sokfelé járnak. Csak akkor álltam meg, valahol a közepe táján, amikor – vagyis tökre úgy hallottam, de lehet képzeltem csupán - , hogy valaki épp errefelé lépdel, vagyis, mintha ág reccsent volna, mire ráléptek.. Álltam kicsit, körbe-körbe néztem, kerestem, kinek kell jelenleg ez a hely, majd, vállamat megrántva lépdeltem felfele, értem be a kuckóba. Ahogy belülre kerültem, hamar egy párnát kiszemelve dobtam le magam, nyújtottam ki nagyot szusszanva a lábam, és dőltem hátra a csendben, lehunyt szemekkel. Pihentem, élveztem. Olyannyira sikerült meglelnem a kényelmet, hogy már-már az alvás határait súroltam, a lépteket, melyek végre valósak, és a kinti lépcsősoron csattantak, már álomnak hittem, nem reagáltam rá különösképp. Ez egészen addig tartott csupán, míg az illető be nem lépett, majd, miután a nevem elhangzott, szemeim kipattantak, feljebb tornázva magam, a bejárat felé fordítottam fejem. Sikerült ezt olyan hévvel, hogy a nyakam megroppanva adta nemtetszését a hevességnek, így első „szavam” egy halk, kissé fájdalmas szisszenés volt, miközben a nyakam tapogattam. Tiszta értelmes.
- Leo vagyok, igen. – pillantottam fel végül az érkezőre, arcomra ülő meglepettséggel, ahogy felismertem, kivel kerültem szembe. Rég nem tudtam vele beszélni, rég nem került elő bennem az, ami az utolsó találkozásunk óta kavarog bennem. És most itt van újra, pedig sosem kerültem, csupán rosszkor volt minden idő, ahol láthattam.
- Óóó, szia Keith. – vettem elő egy kissé zavart, de szélesebb mosolyt, és leeresztettem a kezem. Meglepett, hogy itt lelt rám, hogy pont ide jött ő is. Vagy már előbb látott, miközben erre tartottam, és most ért utol? Passzolom.
- Hát te? – böktem  ki az újabb értelmes szavakat, de nem tudtam jobban rákérdezni a dologra. Túlságosan kavarog a fejemben ismét az a bizonyos eset, amely a szobában csattant el. Szó szerint.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2014. május 12. 21:16 | Link

Leo & Keiy;; *
music;; *    


Bizonytalan voltam. Fogalmam sem volt, hogy jó-e amiért utána jöttem, hogy jól tettem-e, hogy követtem egy árnyékot, aki talán nem is ő volt. Miközben a lépcsőfokokat kettesével szedtem felfelé a faház felé, azon gondolkodtam, vajon van-e akkora mákom, hogy valóban Leo lesz odafenn. Semmilyen bizonyítékom nem lehetett rá, mégis szinte éreztem. A megérzéseim általában se jók, se rosszak nem voltak ugyan, de ez sohasem zavart, viszont ez már elég volt ahhoz, hogy elbizonytalanodjak.
Egy pillanatra eszembe jutott az is, hogy nem megyek tovább, megállok a lépcsőn, és bárki is van odafenn, hagyom, magányosan és egyedül. Tulajdonképpen én is azért jöttem pont ide, mert egyedül akartam lenni, valószínűleg ezzel más is így lehetett. Valami aztán mégsem engedte, hogy hátat fordítsak az öreg, óriási fára épített ütött-kopott házikónak. És végül felértem.
Felértem, és a rohanástól és a lelkesedéstől egyszerre zihálva vettem a levegőt. A hangomat, a saját hangomat messziről szólónak éreztem, ahogyan kimondtam a nevét, remélve és... és nem remélve, hogy Leonard az. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam a hangját furcsa nyugalom szállt meg. Az adrenalin továbbra is bennem volt, a szívem vadul dobolt, pont úgy, mint legutóbb, akkor, amikor megcsókoltam. Szerettem nevén nevezni a dolgokat, különben távolinak, elérhetetlennek és megragadhatatlannak tűntek számomra. Hiába volt itt velem, egy légtérben, akkor is, legalább magamban ki kellett mondanom a történteket, hogy ne válhassanak álomszerűvé. Akkor túl könnyen szerte foszlottak volna.
A mosoly, ami kiült a velem szemben lévő fiú arcára, azt olvastam le, hogy örült nekem, bár kétségtelenül meglepődött, amiért engem lát. Én azt hittem eddig, hogy szándékosan került el, de talán mégsem. Ha egy ember el akar valakit kerülni nagy ívben, és véletlenül összefutnak, akkor biztos, hogy nem mosolyog majd rá így. Úgy ahogy ő énrám. Ugye? Teljesen logikus. Akkor sehogyan sem mosolyogna, csak próbálná elhúzni a csíkot. De Leo csak ott ült, aztán az esetlen kérdésével kiragadott a gondolataimból, melyek hatalmas összevisszaságban kavarogtak.
- Én? - egy pillanatra megakadtam. Mondhattam volna, hogy jól vagyok, semmi bajom, csak rég láttam. De nem akartam hazudni, főleg hogy amúgy is tudta, kellett nekem. - Én... hát fogalmam sincs, hogy vagyok - nyögtem végül és lerogytam egy mellette lévő ülőalkalmatosságra. - Te hogy vagy? - kérdeztem meg végül, hátha kilyukadunk valahová ezzel a beszélgetéssel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 12. 23:16 | Link

Keith
kellemes, langyos késő délután


Bizonyára ilyen kavarc van az ember fejében, ha jól fejbevágják egy kemény tárggyal, mert jelenleg nekem ilyen érzetem volt. De igyekeztem semmit se mutatni, mint a szikla, vagy legalább mint az, aki nem robban fel menten a gondolataitól. Vagy legalább is nem veri a fejét a falba. A kajiba, melybe tévedtünk, kényelmes volt kettőnknek, csendes helyre telepített, és talán sokkal jobb választás, mint mondjuk a szobánk, a folyosó, vagy egy terem. Tudatában voltam annak, mielőtt elmentem, hogy le kell majd ülnünk, beszélni a dologról, vagy, nekem legalább is, a magam részéről szükségem lesz rá, hogy rendbe tegyek mindent, hogy ezeket a helyükre illesszem. Nem egy könnyű menet, de kibírható. Huh.
Ellenben most, hogy eljött ez az idő, itt ülök csendben, nézek fel rá, és szedegetem össze csak a dolgokat. De csak szedem és semmi más. Amennyire tudom lökni a dumát néha, olyannyira kukultam most meg. Legszívesebben kicsit felpofozgatnám magam, de lehet furán mutatna jelenleg, így inkább kihagyom. Nem kell, hogy sültbolondnak nézzen.
- Te hát, nem is a falnak beszélek. - vigyorogtam egy sort, amikor visszakérdezett. Nemigen lehetett ő sem a helyzet magaslatán, ahogy figyeltem, de nem szóltam meg, kivártam, hogy ő adja meg a választ majd, ha elér oda. Mikor azonban meg is hallottam, pislogtam párat, aprót szusszanva követtem tekintetemmel, ahogy helyet foglalt mellettem, és magam is fordultam kissé féloldalasan, hogy szembe kerüljek vele.
- Hű, az nem a legjobb. Mi az amit biztosnak érzel? - na, megy ez a kommunikáció, csak akarni kell, most már kezdtek a szavak is jönni maguktól. Persze, azért maradtak bennem az érzések változatlanul, ha akartam, ha nem, ezen pörögtem.
- Még egyben vagyok. Lábadozok, de már egész jól haladok benne. - pillantottam a kinyújtott, jelenleg pihentetett lábam felé, majd vissza rá. Most nem az a téma, hogy mennyire fáj, és mi történt vele. Vagyis, jelenleg nem.
- Jó rég volt az, hogy tudtunk beszélni. - böktem ki végül, magam sem tudom miért pont így felhozva azt, hogy nem mostanság láttam. Mindegy, a szándék a fontos, hogy most örülök, hogy nem kerültük el egymást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. május 14. 09:31 | Link

Krisztián

Öcsit akarok! Muszáj lesz beszélnem anyáékkal, mert bár imádom a húgaimat, egyre biztosabb vagyok benne, hogy kell otthonra még egy kis srác. Krisztián annyira cuki, és olyan jó nézni, ahogy egy-egy szótól még jobban kivirul a pofija. Bogi mindig halálra idegesít, őt nem viselem el 5 percnél tovább, viszont Krisztiánnal nem érzem ugyanezt. Pedig ő is nagyon okos, egyszerűen csak nem adja úgy elő magát. Na mindegy. Szóval nagyon bírom a kis krapekot, és mivel anyáék biztos nem lesznek elragadtatva az ötletemtől, inkább őt fogadom majd tiszteletbeli öcskössé. Ha már közös várunk lesz, vagyis... faházunk, akkor ez a minimum.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy bújni jobb. Mindenki azt szereti, a hunyás az olyan átkos feladat, de pont ezért bújok én először, hogy aztán ő bujkálhasson. Szerintem sokkal jobban fogja élvezni, ha már meg volt a sikerélménye, hogy megtalált. Mert megfog. Persze nem fogok látványos helyen elbújni, de nagyon nehéz helyet sem szeretnék.
- Oké, a tíz az szuper lesz! Annyi idő alatt kétszer is elbújok - kacsintok rá vidáman, és szétnézek miközben felállok, hogy mi is lenne a legjobb hely, de persze nem sok lehetőségem van. - Rendben, de lemenni a lépcsőn már nem ér!
Fűzöm hozzá a szabályhoz, ami szerintem fontos. Aztán ahogy Krisztián elfordul és számolni kezd, én kisietek a házikóból. Az ajtó nyikorog, így biztos hallja, merre mentem. Én pedig azt fülelem, mennyi időm van még.
Szerencsére tényleg lassan számol, így tudok egy gyors terepszemlét tartani, majd úgy döntök, felmászok egy emeletet és az ottani erkély szerűségre ülök le. A fa törzsén van néhány kitüremkedés, azok segítségével, könnyedén mászom fel, s lépem át a korlátot. Magamban persze megjegyzem, hogy gyerekeknek ez szigorúan tilos, és ha Krisztián kérdezi, én bizony a házikón belüli lépcsőn jöttem fel, bár ne biztos, hogy ezt elhiszi majd nekem. Pont mikor felérek hallom meg, az "aki bújt, aki nem"-et, így gyorsan leülök, úgy helyezkedve, hogy lelássak majd, és várom, hogy Krisztián megtaláljon. Szerintem ha felnéz, nem lesz nehéz dolga, bár azért kicsit beljebb húzódom, remélve, hogy így nem vesz rögtön észre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 15. 09:18 | Link

Vattacukorgyerek *-*

Vigyorogva figyelek a legújabb pajtásommal. Igen, Bálint egyelőre csak a pajtásom, mert ha a barátom lenne, akkor elárultam volna neki egy csomó titkomat. Mert a barátok tudnak mindent egymásról, velük megbeszélheti a másik, hogy kibe szerelmes, meg ilyenek. Viszont Bálinttal csak bújócskázunk, szóval ő csak pajtás. Na, remélem, sikerült ezt elmagyaráznom. Mindegy... Most elkezdődött a bújócska és én vagyok a hunyóóóó! A szabályokat azért lefektetjük, ám utána számolooook.
Lassan elérek a tízesig, s mikor azt kiáltom, hogy: AKI BÚJT, AKI NEM MEGYEEEEEK! Kinyitom a szemeimet és halk léptekkel elindulok. Biztos vagyok benne, hogy nem idebenn bújt el, az túl egyszerű lenne. A nagyfiúk rafináltak, nem olyanok, mint a kicsik. A mi korosztályunk általában béna helyekre rejtőzik el. Szóóóóval egy 18 éves agyával kell gondolkodnom, ami nem igazán lesz egyszerű. Sóhajtok egyet és kiállok erre a terasszerűségre. Az tuti, hogy nem sétált le a lépcsőn és nem az erdőbe bújt el. Szabálytartónak tűnik Bálint. Körbejárom az egész kinti részt, de sehol sem találom. Szomorú arcot vágok és lecsüccsenek a popsimra. Egy ideig a földet bámulom, majd feltekintek éééés.
 - MEGVAAAAGY! - kiáltom hangosan és vidáman felpattanok. Befutok a házba és felrohanok. Amint elérem azt a szintet, ahol Bálint van, besétálok oda. Mikor megpillantom odasietek hozzá és ráugrok. Mellesleg eddig azért nem néztem meg itt, mert féltem felmenni. Mi van, ha valami gonosz itt van és rám támad. Szörnyű lenne. Nyúúú.
Ha Bálint nem bír el, akkor tuti elterülünk, viszont ha elbír akkor a nyakába kapaszkodok.
 - Most én fogok elbúúúúújni. Bibíííí - egyelőre nem szállok le róla, csak vigyorgok és kacagok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. május 19. 07:35 | Link

Krisztián *-*

Csendben figyelem, ahogy Krisztián szépen körbejár odalent. Persze nem látom mindig, de a léptei elég árulkodóak. Aztán körbeér, és megáll. Kicsit talán szomorú, legalábbis annak tűnik innen fentről. Épp eszembe jutna, hogy csapok valami véletlen zajt, amikor felpillant és észrevesz. Megnyugszom. Nem bújtam nehéz helyre, Krisztián pedig újra lelkes. Fel is pattan, és már szalad is be a házba. Örülök, hogy így próbálkozik, és nem az én beteg módszeremmel, de persze nem is tudja, hogy én kívülről - nagyon veszélyes módon - kapaszkodtam fel ide. Felállok, és kicsit leporolom magam, amíg felér. Elmenekülni nem akarok, tudtommal ez most nem az a játék.
Hamar felér, és ugrik is rögtön, én meg reflexszerűen elkapom, bár egy lépést azért hátra tántorodom, nem esünk el. Nem vagyok annyira puhány, még ha annak látszom akkor sem. Egyébként is, Virág is rám szokott ugrani és ő azért sokkal nehezebb. Krisztián a nyakamba kapaszkodik, én pedig a feneke alatt támasztom a jobb kezemmel, a ballal meg a hátát tartom, ha esetleg elengedné a nyakam, akkor se pottyanjon le.
Mosolygok rá. Annyira édes! Komolyan nem bírok tovább magammal, nyomok egy puszit az arcára. Mert megtalált és ügyes. S mert otthon ez annyira természetes lenne, és igazából most is annak érzem.
- Ügyes vagy. Megtaláltál - dicsérem meg szavakkal is, aztán bólintok, majd szomorú fejet vágok - Ajjj, akkor nekem kell keresnem?
Kérdezem, pedig pontosan tudom a választ. Míg ő is megerősíti, a nagyon elmés megállapítás-kérdésem, elindulok vissza be a házikóba. Fent még én sem jártam amúgy, így most itt az ideje ezt a részt is szemügyre venni.
- Mit szeretnél, meddig számoljak majd? - kérdezem, míg szétnézek. Úgy forgok, hogy Krisztián is lásson mindent, aztán a lépcső előtt kénytelen vagyok letenni. Nem lenne jó, vele együtt megbotlani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2014. május 20. 17:40 | Link

Leo & Keiy;; *
music;; *    



Fogalmam sem volt, hogy kéne belekezdenem ebbe a beszélgetésbe, hogyan kellene felhoznom a múltat, ami most kettőnk között volt, kimondatlanul és csendesen. Ahogy leültem, legszívesebben fel is álltam volna. Sehogy nem volt kényelmes, mégis talán az ülés volt a jobb. Lehet. Esetleg. Fogalmam sincs. Miközben a barna hajú srác megjegyzését hallgattam, arról hogy mégis kihez beszélt, azon pörögtek a fogaskerekek a fejemben, hogy mit válaszoljak. Mit? Azt akartam, hogy tudja meg, hogy nem voltam a legfényesebben, de mindezt lehetőleg úgy, hogy ne hozzam kényelmetlen helyzetbe. A szituáció így is zavaró volt. Feltételeztem, Leonardnak is, nem csak nekem. És ezen változtatni kellett. Valahogy. Akárhogy.
A kérdésével egy pillanatig nem is tudtam mit kezdeni. Mit éreztem biztosnak? Azon kívül, hogy a családom visszament Németországban és én itt maradtam...? Nem sok minden tűnt stabilnak.
- Azon kívül, hogy élek? - sóhajtottam végül. - Csak azt, hogy nem mentem vissza Rosenheimba, amikor anyámék igen - mondtam, és megvontam a vállamat. Leo miatt maradtam itt, legalább azért, hogy megbeszéljük a dolgokat. Aztán tőle függően maradok vagy megyek, azt hiszem. Az is lehet, hogy visszamegyek Colinhoz. Annyiszor írt már, hogy hiányolnak a szakmából.
- Mi történt veled? - kérdeztem követve a srác tekintetét, ami a lábaira vezetett. Nem tudtam mi van vele, és azt sem, mi történhetett. Úgy tűnt, valóban eltávolodtunk, még ha nem is szándékos kerülgetésről volt szó. És ezt egyre inkább kezdtem sajnálni. Nem tudtam eldönteni azóta sem, hogy jól tettem-e, hogy kimutattam mit gondolok Leoról. Talán igen, talán nem. Akkor viszonozta, de azóta, hosszú hetek teltek el.
Aztán jött az újabb megjegyzés, mellyel megtörte a csendet mellettem. "Jó rég volt az, hogy tudtunk beszélni." Ajj, igen... rohadt régen. Először megfordult a fejemben, hogy erre nem is mondok semmit, mert félő volt, hogy megbántanám, akaratlanul is. De végül úgy voltam vele, hogy kell. Meg kellett szólalnom, különben fel is fordulhattam volna. És Leo is kellett.
- Hiányoztak a beszélgetéseink - fordultam felé, újra az arcára pillantva. - Hiányoztál - tettem még hozzá csendesen. Idegességemben ismét a szájpiercingemet rágcsáltam belülről, mint általában. Valahogy le kellett vezetnem a feszültséget, és jobb dolog most nem akadt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 20. 19:57 | Link

Vattacukorgyerek *-*

Imádom a bújócskát. Bár az a része nem a kedvencem, mikor nekem kell megtalálni a másikat. Akkor mindig kétségbeesek és butusnak érzem magam, mert sehol sem lelem a pajtásom. Általában ilyenkor fel akarom adni - mint most is - de nem tehetem, hiszen a másik várja, hogy azt ordítsam: MEGVAAAAGY! Ezért nem mondok le Bálint kereséséről, akit mellesleg pillanatokon belül megpillantok. Elvigyorodok és azonnal felrohanok arra a részre, ahol ő található.
Berontok az ajtón és mosolyogva ráugrok. Szerencsére nem esünk el, így hát egyikünk sem kezd el jajgatni. Érzem, hogy erősen fog, ezért elengedem a nyakát és mosolyogva nézek rá. Nevetgélek. Pedig egyikünk sem mondott semmi vicceset, egyszerűen vidám vagyok. Ekkor puszit nyom az arcomra, mire még jobban vigyorgok és én is adok neki az arcára kettő puha cuppanósat.
 - Bizony ááááááám - veszettül mosolygok. S miközben forgunk egyeg alaposan szétnézek a szobában. Hú, elég csúcs egy hely! De majd szépen berendezem és akkor király lesz. Hozok játékoooot, lufiiiit, meg minden menő cuccot.
 - Húúúúúszig, de lassan! - mondom határozottan. Sajnos Bálint letesz, pedig tök jó volt olyan magasan lenni. Na mindegy. Majd megkérem, hogy vegyen fel később. Mindenesetre miközben megyünk lefelé a lépcsőn, megfogom a kezét. Hú, hamarosan túllép a pajtás zónán és barátom lesz. De akkor iszonyúyn ragaszkodni fogok hozzá. Akkor mindennap játszanunk kell, vagy találkoznunk. Mikor leérünk ránézek, s még mindig fogom a kezét, de most elengedem és ránézek vigyorogva.
 - Számolhaaaatsz! - mondom kedvesen, s azzal a lendülettel elfutok. Először az erkélyre, de mivel ott nem maradhatok halkan visszasétálok a faház központjába, s a babzsák mögé rejtőzöm, sőt, mér a közelben lévő zöld pokrócot is magamra terítem. Tuti nem talál meeeeg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Noah Walker
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 23. 20:21 | Link

Gwen Laura Kimiko Jones

Utálom. Már most utálom ezt az egészet. Fogalmam sincs, hogy a szüleimnek, vagyis igazából apám idióta feleségének miért volt az olyan jó, hogy engem elküldjön a világ másik felére, Európába. Oké, tudom, hogy apa családja Magyarországról származik, de én 5 éves korom óta Los Angelesben éltem... Akkor most miért kell kiszakítani a jól megszokott környezetemből?!
Persze, logikus, zavarja őt, hogy az újdonsült férje idióta kamasz fia tönreteszi a házasságuk első boldog éveit... Igazából nem is különösebben érdekel, hogy Annabell mit gondol rólam, de apámtól igazán többet vártam. Naivan azt reméltem, hogy legalább majd ő ki fog állni az egyetlen gyereke mellett... Sajnos tévedtem.
Mindegy, most már ezen nem tudok változtatni, ezért kénytelen leszek elfogani, ami történik velem és megpróbálni beilleszkedni ebbe az ismeretlen, különös társaságba. Valószínűleg ez elég nehezen fog menni, hiszen erről az egész varázslás témáról és körülbelül másfél hónapja tájékoztattak, és azóta nem mondaném, hogy sikerült megemésztenem a dolgot.
De hát kinek menne? Szerintem, nyugodtan elismerheti mindenki, hogy 16 évesen nem kicsit sokkoló, amikor az apád egyik délután fölmegy a szobádba és közli, hogy: "Kisfiam, varázsló vagy és Magyarországra fogsz költözni egy hónap múlva." Köszi apu!
Az a helyzet, hogy jelenleg a dühöm sokkal jobban foglalkoztat, mint az a tény, hogy fogalmam sincs, hogy merre kell mennem. Körülbelül 2 órája szálltam le a vonatról és azúta anniyt sikerült elérnem, hogy a faluból eltaláltam az iskola területére. Na és most hogyan tovább? Az egész kert üres, én pedig tanácstalan.
Minden esetre, itt nem maradhatok, ezért elindulok egyenesen előre. Ahogy bandukolok a sötétedő udvaron, egyszer csak észreveszek egy kis házikót a kerítés közelében. Határozottan elindulok az épület felé, hátha ott találok valakit, aki megmondja, hogy hogyan tovább... És ismét: Köszi apu!
- Hahó! Van itt valaki? - hangosan elkezdek dörömbölni a kis ház ajtaján, és türelmetlenül várom, hogy válasz érkezzen a túlsó oldalról.
Utoljára módosította:Noah Walker, 2014. május 23. 20:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. május 23. 20:44 | Link

Noah Walker
Ruha (a jobb oldali az)

Egyet gondolva felkapom a táskám és már ki is szaladok a szobánkból. Kint süt, vagy jobban mondva éget a nap és én nem akarok bent ücsörögni a szobánkba. Májushoz képest elég meleg van, mondjuk ezt nem is bánom, mert szeretem a napot és a meleget. Mikor kiérek, hatalmasat szippantok a friss levegőből beszívva a virágok illatát. Gyorsan elindulok a falu felé, de aztán rájövök, hogy nem akarok most lemenni. Meglátok egy új fiút, aki a faház felé megy. Gyorsan követem, mert még nem hiszem, hogy ismeri a terepet és én próbálok neki segíteni. Gyorsan utolérem, de nem megyek oda, rögtön hanem várom, hogy mit reagál. Elkezdi ütni az ajtót, miközben üvöltözik. Gyorsan felsietek, de nem szólok semmit. Elhaladva mellette egy kedves mosolyt megeresztek, majd belépek a kunyhóba.
- Van még kedved bejönni? - kérdezem tőle, mielőtt becsukom az ajtót. Odaszaladok a legközelebbi fotelhez és már le is ülök. Előveszem a pálcámat, amivel egy kis fényt gyújtok és várom, hogy bejöjjön. Ha bejön egyáltalán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Noah Walker
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 23. 21:10 | Link

Gwen Laura Kimiko Jones

Azt hiszem, ez nem az én napom. Itt állok az ajtó előtt már körülbelül negyed órája, de egy lélek se járt azóta erre. Lassan kezdem feladni a reményt, hogy ma még bejutok ide vagy egyáltalán a lakrészembe, és már a fejemben meg is születik a terv, hogy hol és miként fogom tölteni az éjszakát, amikor hirtelen elszalad mellettem valaki, majd lazán benyit az ajtón.
~Vajon ez nekem miért nem jutott eszembe?~ Gondolom magamban mérgelődve, de nincs sok időm ezzel foglalkozni, mert a lány hamarosan megfordul és megszólít. Néhány másodpercig tanácstalanul nézek rá, majd összeszedem a gondolataimat és fölkapom a cuccaimat, amit időközben ledobáltam magam mellé.
- Persze, jövök. -
Óvatosan belépek a lány után a házikóba, végülis soha nem lehet tudni... Persze, nem tűnik vezsélyesnek a lány, de a varázslóknál soha nem lehet tudni. Legalább ennyi tanácsot kaptam apámtól mielőtt elküldött ide.
- Öhm... ez mi ez a ház? Mármint lakik itt valaki vagy csak úgy van? - Kérdő szemekkel nézek az ismeretlenre, majd észbe kapok, hogy valószínűleg nem így kellene kezdeni egy beszélgetést, ezért megrázom a fejem és újból felé fordulok.
- Bocsi, kezdjük előröl. Szóval Noah vagyok és köszi, hogy beengedtél. Nem lakik senki ebben a házikóban? -
Remélem, hogy segítőkész emberrel van dolgom és nem fog faképnél hagyni, mert rögtön egy bunkó parasztnak gondol, amiért bemutatkozás nélkül elkezdtem kérdezgetni, ráadásul, nem is túl értelmes kérdésekkel zaklatom szegényt.
- Te a Bagolykőbe jársz? -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. május 23. 21:29 | Link

Noah Walker
Kora este

Nyikorogva nyílik az ajtó, Ő pedig óvatos lép befelé. Ahogy látom, sok cucca van, gyorsan felugrok és próbálok segíteni. Elveszem az egyik csomagot és lerakom a fal mellé. Feltesz egy kérdést, amire szívesen válaszolnék, de már be is mutatkozik.
- Nem kell bocsánatot kérned. Amúgy örülök, hogy megismerhetlek. Gwen Laura Kimiko vagyok, de bárhogy szólíthatsz. Ha akarsz, becézhetsz is - mosolygok rá, majd észbe kapok és válaszolok a kérdéseire - Ez egy fakunyhó. Általában a diákok járnak ide, sőt van, amikor az éjszakákat is itt töltik. Gondoltam én is, hogy egyszer eljövök ide, de akkor hozom Elenát, Szemit és Sziszit - magyarázom, majd észbe kapok - Elena az egyik háztársam, szobatársam és a legjobb barátnőm. A Szemi meg a Sziszi a kutyáim, de emberként viselkednek. És most kerültél ide? - érdeklődöm. A fényt eloltom, mert bár itt sötétebb van mint a réten, de itt is lehet látni - És, hogy tetszik a suli? Melyik házba tartozol?
Utoljára módosította:Gwen Laura Kimiko Jones, 2014. május 29. 18:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Rentai Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. május 26. 10:34 | Link

Krisztián *-*

A puszimra két puszi a válasz, és nem tudom mi ez, de nagyon boldoggá tesz, szóval csak vigyorgok és már azt sem bánom, hogy én leszek a hunyó. Jó, eddig sem bántam, de mégis sokkal lelkesebben állok hozzá, mert bár tudom, hogy a gyerekek közvetlenebbek, azt is tudom, hogy megmondják - pont ezért - ha valakit nagyon nem bírnak, és Krisztiánnal pont nem ez a helyzet. Annyira aranyos, és imádni való, hogy most rögtön hazavinném, de persze hiányozna biztos a családjának, szóval nem teszek semmi meggondolatlant, csak visszamegyek vele a faházba, biztosan fogva őt, hogy ne essen le. Miután körbenézünk leteszem, mert a lépcső nem tűnik túl biztonságosnak, ahhoz, hogy ketten együtt menjünk le, és nem szeretnék vele együtt legurulni.
- Húszig. Rendben - bólintok, és megfogom a kezét, vagy ő az enyémet?, ahogy lefelé haladunk a lépcsőn. Lent aztán elenged, és meg is kapom a feladatomat, hogy számoljak. Szétnézek, de végül hozzá hasonlóan én is egy babzsákba vetem le magam, majd takarom el a szemem, és kezdek bele:
- Eeeeeeegy... Keeeetttőőőőőő... háááárooom... - és így tovább szépen elnyújtva mindent. Közben hallom, hogy elszalad, meg azt is, hogy halkan visszalépked. De nem adom jelét, hogy tudnám mi történik körülöttem. A számoláson sem gyorsítok, így bőven van ideje elbújni a szobában.
- Húúúúúúsz! Aki bújt, aki nem jövök! - kiáltom, és kinyitom a szemem, majd felállok. Épp csak szétnézek, rögtön látom, a zöld takarót, ami eddig máshol volt, és természetesen azt is látom, hogy egy gyerek lapul alatta, de nem rontom el Krisztián örömét. Mosolyogva megindulok kifelé, hiszen először arra szaladt, ezért logikus, hogy ott keressem. Nem? De.
- Hallottam ám, hogy kimentél! - mondom még magabiztosan, bízva benne, hogy ezzel is megtévesztem, aztán megyek egy kört odakint, hogy utána megállapíthassam. - Hmm... nem vagy kint... akkor talán rosszul hallottam, és felmentél? - lépek a lépcsőhöz, és fel is pislogok, de természetesen ez nem elég, kénytelen vagyok felmenni, és fent is mindenféléket megmozgatni, hogy Krisztián hallja, én igen csak keresem. Természetesen hiába. Remélem, nem leplezi le magát nevetgéléssel vagy ehhez hasonlókkal. Virág mindig úgy csinálta, de a másik húgom Bogi már rafináltabb, ő meg sem nyikkan.
Mikor úgy gondolom eleget kutattam fent is, lemegyek és közben eldöntöm, hogy ideje megtalálni az én kis pajtásomat.
- Hmm... De jól elbújt! De nem adom fel! - körbe járok, egyszer még el is megyek mellette, aztán szépen felemelek pár babzsákfotelt, nincs-e azok alatt, aztán odalépek a zöld színű takaróhoz, és afelett megállva gondolkodom hangosan tovább - Nem emlékszem, hogy ez eddig is itt lett volna... - s mint egy végszóra, megfogom és lehúzom kis barátomról az őt takaró anyagot.
- MEGVAGY! - kiáltom vidáman, és fel is kapom újra, egy kis repülésre, közben pedig elmondom neki, hogy mennyire ügyesen elbújt. - Te aztán igazi bújócska király vagy! Ilyen sokáig még soha senkit nem kerestem! - persze ez nem igaz, de ezt neki nem kell tudnia. Hadd legyen meg az öröme.
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. május 26. 10:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Noah Walker
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 28. 21:55 | Link

Gwen

Úgy tűnik, hogy mégis rám talált a szerencse egy fiatal lány formájában, aki reményeim szerint idegenvezetői pozícióra is alkalmas lesz.
A negyed órás várakozás után, végre sikerül bejutnom a kunyhóba és rögtön meg is tetszik, ami a szemem elé tárul. A nagy ábrándozás közepette észre se veszem, hogy a lány elveszi az egyik csomagomat, így időm se maradt tiltakozni.
-Köszi a segítséget.-
A lány tényleg nagyon rendes, viszont én nem ismerek magamra. Soha nem szoktam ilyen kedves és udvarias lenni, de fogjuk arra, hogy most szükségem van a segítségre.
- Én is örülök Gwen! Egyelőre ez maradsz, amíg nem találok ki neked valami különleges becenevet.- Már van is néhány ötletem a szőke idegen elnevezésére, viszont ezekkel még várnom kell egy kicsit, nem szabad rögtön az elején lelőni a poént, úgy már nem is lennék tovább érdekes.
- Áh, értem! És te ma itt szándékozol aludni?  Mert akkor maradok. -  Mondom vigyorogva, majd kacsintok egyet a lányra, ezzel újra érezve magamban az igazi énem visszatértét. Soha nem voltam az a kis nyuszifiú, ezért se értem magam, hogy eddig mi volt velem. De tényleg, biztos a sok újdonság teszi. Azért remélem, hogy hamarosan teljesen visszakapom a személyiségem, mert pont most nem kéne bénázni és pont most kéne erősnek lenni.
- Jaaa, így már minden világos. - felelek elgondozkozva a saját sorsomon.
- Igen, ma érkeztem és fogalmam sincs, hogy merre kéne mennem. Esetleg  tudsz ebben segíteni nekem? Mondd neked az valamit, hogy rellon? Mert elvileg abba a házba kerültem, de még azt se tudom, hogy mik ezek a házak.. Az a helyzet, hogy nagyjából semmiről nem tudok semmit...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. május 29. 19:00 | Link

Noah

Kicsit megszeppen, mikor a csomagjaiért nyúlok, de ezt megértem. Nem rég érkezhetett, de biztos hallott már a bunkó eridonos lányról, vagyis rólam. Kedvesen megköszöni, én pedig egy 'nincs mit' kijelentéssel válaszolok. Mióta páran kijelentették, hogy túl goromba vagyok, azóta próbálok kedves és segítőkész lenni, ami néha beválik, néha nem. Most éppen igen. Ilyen se hallok gyakran, hogy valaki örül a megismerkedésünknek.
- Ha olyan különleges becenevet találsz ki, mint az uncsitesóm, akkor én falnak megyek mondom nevetve, mert persze, hogy nem gondolom komolyan. Vagy mégis? Kezd kicsit hűvös lenni és rajtam csak egy lenge ruhácska van. Mást nem hoztam, mert nem hittem, hogy ennyire lemegy a hőmérséklet. A nap is alacsonyan jár, már a narancssárga fénye besüt, a fakunyhó ablakán. Nagyon szeretem nézni a naplementét. Olyan gyönyörű. Bambulásomból Noah ébreszt fel. Felé fordulok, Ő pedig rám kacsint.
- Még nem tudom. Attól függ - nem adok neki egyenes választ - Nálam ez nem jön be - próbálom mondani a szememmel, hátha észreveszi. Kicsit gondolkozik a válaszán, de engem nem zavar.
- Persze, hogy tudok. A Rellon az egyik ház a négy közül. Ezen kívül van még a Levite, a Navine, és az Eridon. Az utóbbi házba tartozom én is. A négy ház barátságos egymással, de azért versenyeznek a házkupáért és a kviddicskupáért. A kviddics az egyik legjobb sport a világon. Hét ember játszik egy csapatban, seprűn lovagolva - magyarázom neki, de egy kis időt azért hagyok, hogy megeméssze. Most már tényleg kezdek fázni, pedig én nem vagyok az a fajta. Elkezdem dörzsölgetni a karom, de nem sokat használ.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Noah Walker
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 30. 21:07 | Link

Gwen

Gwen elég szimpatikusnak tűnik így első látásra, és remélem, hogy ez a véleményem nem is fog megváltozni.
- Miért, ő hogy hív téged? - Kiváncsian várom a válaszát, hátha ad valami ötletet arra, hogy én miként szólítsam majd a lányt a későbbiekben. Már ha lesz későbbiek. Egyelőre nem tudom még, hogy itt hogy mennek a dolgok, hogy hogyan kell viselkedni, mit kell mondani, vagy mennyire bízhatok az emberekben. Jobb félni, mint megijedni.
- Mitől függ? - Kérdezem vigyorogva. Szeretem húzni az embereket, főleg ha azok lányból vannak, de Gwen arcát elnézve, lehet, hogy ő ezt nem élvezi anniyra, mint én. Nem baj, majd csak megszokja...
-Mi nem jön be? Nem értem mire gondolsz.- Felelek ártatlan tekintettel, mintha én semmiről nem tudnék.
- Á érteeem! köszi, ezt eddig senki nem mondta el nekem, pedig lehet, hogy nem ártott volna ha tájékoztatnak egy kicsit, mielőtt ide jövök. És hol lehet ilyen kviddicset játszani? Te tudsz? És mik a részletes szabályok? Bocsi, csak eléggé sport rajongó vagyok, szóval most megtaláltad a gyengepontomat, amiről órákig tudnék beszélgetni. -
Most tényleg kíváncsivá tett a lány. Még soha életemben nem hallottam erről a bizonyos kviddicsről, de nagyon is érdekelnek a szabályok, meg hogy pontosan milyen játék is ez. Aztán ki tudja... Lehet, hogy még meg is tanulhatok játszani.
- Várj egy picit... Azt mondtad, hogy seprűn lovagolva? Szóval ti tényleg tudtok repülni meg minden? -
Hirtelen eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott az imént Gwen. Szóval seprű, meg repülés, meg kviddics, meg varázslás... Egyre jobban tetszik ez a hely, talán még élvezni is fogom az ittlétet...
- Fázol? Elinduljunk? - Kérdezem tőle, amikor látom, hogy elkezdi dörzsölni a karját. Gyorsan előkapok egy pulcsit a táskámból, majd odanyújtom neki egy széles mosoly kiséretében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Noah
Írta: 2014. június 20. 00:31
| Link

Látom a kisfiús kíváncsiságot a szemében. Kicsit várok a válasszal, mivel nem tudok dönteni a sok hülye név közül.
-Háááát ott volt a pl. a Kicsi Gwency, a Gwen Potter, de kedvencem még a Szőke Boszi. Ezek voltak a rosszindulatúak - merülök bele a magyarázatba - De nem volt még egy ember, aki így hívott - mondom vigyorogva - Te minek szeretnél becézni?.
~ Ha tovább akarsz játszani hát, legyen - gondolkodom, majd hozzáfordulok - A kedvemtől és attól, hogy kedvem van-e írni a naplómba - húzom elő a kis könyvecskét. Szeretek bele írni, mert senki nem meri elolvasni és így megőrzi a titkaimat. Én díszítettem ki, ijesztő és véres rajzokkal, amiket én találtam ki vagy álmodtam. Válaszol a néma üzenetemre, ami azt jelenti, hogy vette az adást.
Nem válaszolok, neki csak a szememet forgatom. Remélem, veszi az adást.
Azt állítja, hogy nagy sportrajongó.
- Én is játszom, de a szabályokat nehéz lenne elmagyarázni. Röviden annyi, hogy egy csapatba hét ember van. Ebből egy fogó, aki a cikeszt próbálja elkapni. Megjegyzem, a mi csapatunkba ezen a poszton játszom, de csak csereként. Akkor van még két terelő, akik a csapattársukat próbálják megvédeni a gurkók ellen kisebb-nagyobb sikerekkel. Van három hajtónk, akik a három karikán próbálják bedobni a kvaffot, és van egy őrző aki ezt próbálja megakadályozni. Veszélyes sport, de nagyon jó és imádok játszani.
Az idő kezd hűvösödni, amit az is jelöl, hogy kezdek fázni. Látja rajtam, hogy nincs melegem ezért egy pulcsit nyújt felém, amit én el is fogadok és fel is húzok.
Utoljára módosította:Gwen Laura Kimiko Jones, 2014. június 20. 00:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 26 27 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék