33. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szelniczky Mínea összes hozzászólása (76 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. április 18. 21:04 Ugrás a poszthoz


Dávid

Nem bírom ezt a hirtelen váltást.
Már ami az időjárást illeti. Alapvetően nem vagyok az a típus, aki hosszútávon képes megmaradni a hátsó felén, főleg ha a néhány héttel ezelőtti katasztrofális időt felváltja a napsütés. Nemrég még öt réteg ruhában is vacogtam, túlzás nélkül, most meg rövidnadrágban és egyszerű atlétában is meg lehet dögleni. Eddig nem hittem ebben a globális felmelegedés szarságnak, de most már komolyan elgondolkodtat, hogy lehet valami gikszer a bolygónk működésében – nem, nem gondoltam komolyan, egész biztosan nem ez okozza az időjárás ilyen fokú ingadozását.
Egy kisebb táskával és benne egy rakat könyvvel haladok végig a folyosók végeláthatatlan tömkelegén, hogy végre kimehessek a szabadba. Ki akarom használni, amíg megtehetem. Azért most kifejezetten örülök annak, hogy nem tartozom az iskola legszociálisabb diákjai közé, és nem kell az útba kerülő társaim felének megjátszott mosollyal köszöngetni, még mindig nem találtam olyan személyt, aki annyira lekötött volna, vagy annyira érdekesnek látszana, hogy időt fecséreljek rá. Hát, sajnálom – nem vagyok az, aki könnyen nyílik meg mások előtt, az meg aztán végképp nem, aki jópofizik csak azért, hogy megszerezzen vagy megtartson egy barátnak vélt személyt. Bár a szüleim megígértették velem, hogy próbáljam megütni a normálisnak nevezhető mércét, és legyek kedves, ne üldözzek el rögtön mindenkit magamtól, mert állítólag ebben az esetben nekem lenne a legnehezebb. Majd meglátjuk.
Kiérve a rétre körülnézek, és ki is szúrok egy üres padot valahol a távolban. Tökéletesebb nem is lehetne, félig egy fa árnyékában. Megejtve egy halvány mosolyt meg is célzom és szuggerálom a közelében lévő tanulókat, hogy még véletlenül se próbálják meg elhappolni előlem. Egy aprócska, alig látható bólintással nyugtázom, hogy az ülőalkalmatosság továbbra is üres marad, hogy aztán kényelembe helyezhessem magam rajta. Körül járatom a tekintetemet a helyen, aztán előkotrom a tankönyveimet. Egy kicsit le vagyok maradva az anyaggal, és mivel jobb dolgom nem igazán akad, gondoltam nekiállok pótolni. Nem túl megszokott tőlem, minden bizonnyal néhány percen belül meg is unom majd, és inkább a napozás mellett döntök. Egyik lábamat átvetem a másikon, felsóhajtok és az ölembe véve a sötét varázslatok kivédése tankönyvet, lapozgatni kezdek, míg el nem érek az aktuális anyagrészhez. Fintorgok egyet és még napszemüveg is szükségeltetik, hosszú távon nem bírom a hunyorgást.
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 18. 00:10 Ugrás a poszthoz

Amanda

Elviselhetetlen a hőség, ilyenkor képtelenség megmaradni egy helyben.
Pedig alapvetően nem vagyok az a fajta, aki nem képes egy egész napot ellustálkodni, akár az ágyamban fekve néhány könyv társaságában, esetleg zenét hallgatva, sőt, legrosszabb esetben gondolataim magányában. Szívesen mennék ki mondjuk a tó partjára napozni egy kicsit, de van egy olyan érzésem, hogy semmit sem könnyítene azon a tényen, hogy még bent, az alagsori klubhelyiségben is meg lehet pusztulni, a napon minden bizonnyal csak rosszabb a helyzet. Ráadásul a bőröm sem az a barnulós típus, legfeljebb leégnék, ez pedig végképp nem célom, tehát ez a kósza ötlet is hamar értelmét veszíti. Nem marad más, mint a négy fal közötti unatkozás, amivel csak egyetlen problémám van jelen pillanatban. Nincs túl sok hangulatom a többi diákhoz, akivel együtt kell laknom, és nem úgy fest, mintha ők olyannyira távozásra adnák a fejüket.
Ez kizárólag annyit jelent, hogy én fogok lelépni minél előbb. Össze is szedem magam, és gyorsan végigfuttatom a fejemben, hogy milyen választási lehetőségeim vannak, ha egy kicsit nyugis és annál inkább hűvös helyet szeretnék, természetesen egyből a könyvtár jut eszembe. Nem mondanám, hogy akkora könyvmoly vagyok, tanulni meg egy kicsit sem szeretek, csak ami érdekel, de akkor már kössük egybe a kellemest a hasznossal. Házidolgozatot kell írnom valami hülye növényről, és bár szeretek efféle témákról olvasni – mugliknál biológia – de a növények a legkevésbé sem érdekelnek, hiába van mindenféle különleges bennük. Mármint, értem én, hogy tök izgalmas, ha valami zöld trutyit köpköd magából védekezési mechanizmus gyanánt, csak ne kelljen a közelében lennem, és elismerem, hogy fantasztikus. Vagy nem, de ez egyéni probléma, a dolgozatot ettől függetlenül sajnos meg kell írnom, tehát felkapok egy kisebb táskát is, amibe pennát, pergament és tintát pakolok, aztán magam mögött hagyom a szobát, vele együtt a sok, jelen pillanatban a legkevésbé sem kellemes szobatársam. Lassú, ráérős léptekkel vonszolom magam végig a folyosókon a Nyugati szárnyig, hogy aztán belépjek a mindig – néha túlságosan is – csendes könyvekkel teli terembe lépjek.
Felsóhajtok, és elindulok a polcok között, összeszedve pár könyvet, ami megfelel a dolgozat témájának, ráadásul órán fel is írtam néhány címet, amit a tanár kifejezetten tanácsolt. A tökéletes munkához idő kell, bizony, de ezt senki ne várja el tőlem egy olyan témában, ami egy kicsit sem mozgatja meg a fantáziámat, gyorsan összedobok valamit. Bár ráérek, és az időjárást tekintve jobban járok, hogyha a lehető legtöbb időt pazarlom el erre a dolgozatra, csupán annyi a bökkenő, hogy az egyik könyv, amire szükségem lenne, nincs a helyén. Mindegy, majd később utánajárok. Csak egy lány ül a kiszemelt asztalnál, amire lepakolom a cuccaimat, és kényelembe helyezem magam, már amennyire ez a hely lehetővé teszi ezt, és csak utána nézem meg jobban a társaságomat.
- Hé! Feltétlenül szükséged van arra a könyvre? Remélem nem bánod, ha egy kicsit kölcsönveszem majd a dolgozatomhoz. – Szólítom meg, amikor felismerem a kezében lévő könyvet a borítójáról, talán nem a legkedvesebb hangnemben, de… ez van, fáradt vagyok, meleg van és alapvetően sem vagyok az, aki mindenkinek jópofizik, csak hogy kedveljék. Addig felírom a pergamenre a címet, és kinyitom az első kezembe akadó könyvet, és mit ne mondjak, tényleg megkönnyítené a munkát az a csupa-ábra lexikon.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2013. június 23. 16:15
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 23. 13:47 Ugrás a poszthoz

Amanda

Szeretem a könyveket, olvasni is, de ez már túlzás.
És a könyvtárosunk szinte itt él, ezek között a könyvhalmok között, ahol mindent megtalálsz, olyan témájút is, amiről még csak álmodni sem mertél. Minden bizonnyal néhány itt töltött nap után becsavarodnék, pedig ha már év közben nem vagyok az a túlbuzgó szorgalommal rendelkező diák, aki mindent megcsinál, amit feladnak neki… hát, vizsgaidőszakban muszáj itt töltenem a fél életemet. Vagy csak a könyvekért jövök be, és kitulajdonítok egy párat, amíg szükségem van rá – néha egy kicsit tovább is. De most kivételesen tényleg jó ötletnek tartom az ittlétet, egyrészt mert bőven van időm a dolgozat elkészítésére és nem kell holmi összecsapott munkát kiadnom a kezeim közül, eközben pedig egész elviselhető az időjárás. Tiszta élvezet, csak a növények ne lennének olyan unalmasak.
Ahogy elnézem a velem szemben ülő lányt, aki látásból még ismerősnek is tűnik, de egész biztos, hogy nem beszéltünk még egy szót sem, nagyon belemerült a könyvembe. Vagyis a könyvbe, amire szükségem lenne. Mindenki tudja, aki egy kicsit is ismer, hogy a legkevésbé sem zavar, hogy mitől fosztom meg, én tanulni szeretnék kivételesen, és igenis kell hozzá az a lexikon, ami tele van ábrákkal. Egész oldalt kitöltő rajzokkal, amiken igencsak részletesen megtalálok mindent, amit a tanár feladott, mint kötelező tárgy, amiről írni kell. Ezek mellé adott pár témát még, amiről lehet szorgalmiként, vagy ha úgy érezzük, hogy nem tudunk többet kihozni az egészből, de ez még nem elég egy jó jegy megszerzéséhez, de szeretném a tényleges feladattal kezdeni, utána lehet szemezgetni. Egyébként még akár jófej is lehetnék, és akár valamiféle beszélgetést is kezdeményezhetnék, de pont azért menekültem ki a szobámból, mert valahogy ezen a tikkasztó délutánon nem kívánkozok bájcsevelyt folytatni. Senkivel sem. Sajnálom, ha valami nem tetszik, reklamálni a szüleimnél kéretik. Bár ezt hiszem ezen a téren egy kicsit már elkéstünk az ilyesmivel, de próbálkozni szabad.
Megmosolyogtat a hangnem, amiből kihallom az imént a sajátomból ismerős arroganciát, és tetszik ez a csökönyös utánzat. Kis híján még el is nevetem magam, de azért valamilyen szinten megértem a nemtetszését. Nem, azt hiszem mégsem.
- Hmm. Nem hiszem, hogy pont neked kell elmagyaráznom, hiszen egy ideje biztosan lapozgatod azt a kötetet, de tudod… tele van ábrákkal, részlet gazdag ábrákkal, amik igenis kellenek a dolgozathoz. Amúgy meg fő a precizitás. – Rántom meg a vállam az előttem heverő könyvmennyiség miatt való méltatlankodásra. Könyörögni nem fogok, emlékeim szerint soha nem tettem ilyesmit és nem is terveztem, tehát ha nem, hát nem. Egy idő után úgy is megunja, alapvetően egész biztos, hogy valami érdemlegesebbel kezdek, ha már olvasni vagy képet nézegetni támad kedvem.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2013. június 23. 16:15
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 23. 16:13 Ugrás a poszthoz

Charles

Meleg van, és nem tudok magammal mit kezdeni.
Nem vagyok az a típus aki olyan könnyedén megül hosszútávon a hátsó felén, és most is nehezemre esik megmaradni a klubhelyiség környékén, ugyanis pangás van. Üres minden, gondolom a legtöbb diák a tó környékén sütteti a hasát vagy hűsíti le magát, ami nem is akkora hülyeség, ha úgy nézzük. De köztudott, hogy tömegiszonyom van és alapvetően sem viselem túl jól a visongást magam körül, tehát esélytelen, hogy akármivel is rávegyenek arra, hogy kövessem őket. Bár az alagsor egyébként egész kellemes, már ami a hőmérsékletet illeti, attól még nem túl izgalmas nézni az elvarázsolt ablakokat. Pedig esküszöm, hogy nem vagyok egy társasági lény, és korántsem bánom, ha egyedül kell lennem valahol, most viszont kifejezetten zavar. Fel-alá mászkálok a helyiségben és nemhogy változtatnék ezen, ugyanis az túlságosan is egyszerű, inkább egy ismerős arcot várok betoppanni, hátha sikerül kifognom egy értelmes beszélgetőpartnert. Vagy csak akivel lehet szópárbajozni egy kicsit, legalább felpörgetné a napomat.
Hiába mászkálok már percek óta, talán fél óra is eltelt azóta, hogy lekászálódtam volna a szobából, egyetlen lélek sem jár erre, még egy rohadt házszellem sem, vagy valami furcsa lény, amiből ebben az iskolában egyre több van – vagy csak nekem nem tűntek fel az itt eltöltött idő során. Felsóhajtok, és tehetetlenül álldogálok egy helyben, fintorogva, aztán nagy nehézségek árán feladom az imént határozottan kijelentett döntésemet, miszerint ki nem mozdulok innen, és elindulok. Lassú, ráérős léptekkel haladok, nem hajt a tatár. Pedig valamilyen hihetetlen okból kifolyólag még fel is vagyok pörögve, amit szintén nem tudok hová elhelyezni, ugyanis ez nem egy gyakori jelenség, ha rólam van szó. Most már tényleg csak az hiányzik a képből, hogy óvodás módjára szökdelni kezdjek, és valamit hangosan énekeljek, vagy legalábbis dúdoljak. Atyaisten, egészen biztos, hogy napszúrást kaptam, vagy valami bájitalt kevertek a töklevembe délelőtt. Összeszedem magam, bár külső szemlélőként senki sem láthatja, hogy mi zajlik le bennem, ahhoz már túl jól felvan építve a goromba rellonos imidzsem, hogy ilyeneket megkockáztassak. Néhány mozdulattal lófarokba kötöm a hajamat, hogy a nagy melegben egy kicsit se legyen útba, aztán a zsebeimbe mélyesztem a kezeimet, és így haladok a bejárati csarnok felé. Nincs különösebb úti célom, onnan meglehet, hogy mégis kimegyek a birtokra és legalább sétálok egyet, hogy a tűző nap miatt ráeszméljek miért is nem akartam eredetileg ezt megtenni.
Egy srác szerencsétlenkedik valamit a folyosó vége felé, néhány méterrel a hatalmas faajtótól, minden bizonnyal nemrégiben érkezett. Tökéletes célpont ahhoz, hogy elkezdjem a beavatását, itt bizony hozzá kell szoknia a sok kegyetlen diákhoz, akik többször még nálam is rosszabbak. Felveszem a lehető legbájosabb mosolyomat, és úgy megyek oda. – Szia! Segíthetek valamit? – Kérdezem meg, és egyenlőre tényleg nincs semmi különösebb hátsó szándékom, fogalmam sincs hogyan fog reagálni, viszont… nem is tudom miért nem löktem inkább fel, még az is szórakoztatóbb lett volna. Na jó, legalább egy percig próbáljunk meg aranyosak lenni – ebbe belegondolni is vicces.

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 30. 23:23 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Eszméletlenül unatkozom.
Ezért indultam kisebb körtúrára az iskola területén, és nagyjából minden olyan helyet végigjártam már a délután folyamán, amit valamire valónak tartok. Hiába vannak nagyon szép helyiségek, meg olyanok, amik tele vannak mágiával, nem mindegyiket szeretem a zsúfoltságuk miatt, és emiatt képes vagyok szabályt szegni, késő este vagy hajnalban kilógni a hálókörletből, csak hogy magányosan élvezhessem a szépségüket. Bár a folyosón elkerülhetetlen, hogy összetalálkozzak némi ismerőssel, és nekik egy halvány mosoly kíséretében intek, vagy köszönök, ha a közelben vannak, különösebben nem érdekelnek. Nem állok le bájcsevegni, nem bírom a jó pofizást. Sokan nem szeretnek és mégis a legszebb mosolyukkal kérdezősködnek a hogylétem felől, amikor összetalálkozunk, de jó emberismerő vagyok és ennek köszönhetően észreveszem azokat a jeleket, amik azt sugallják, hogy „csak udvariasságból kérdeztem, válaszolj már, nem érdekelsz”.
Lassan kezd sötétedni, és hál’ istennek a folyosók is kezdenek kiürülni, ami nem jelent mást, minthogy felmehetek a szökőkúthoz egy kicsit, legfeljebb maradok addig, amíg az első arra járó prefektus meg nem talál, és vissza nem küld a klubhelyiségbe. És akkor mondjuk átmegyek máshova, az iskola lehető legtávolabbi pontjába. A büntetőmunka sohasem tartott vissza, mondjuk a pontlevonás már egy kicsit kellemetlenebb tud lenni. Meglepetten és kissé döbbenten fordulok a hang irányába, nem szoktak csak úgy leszólítani. – Szia. Öm… - Pislogok egyet-kettőt, igazából hirtelenjében azt sem tudom mit mondjak, aztán inkább a válaszolgatásnál maradok, közben megindulok mellette olyan miért-ne alapon. – Mínea. – Mutatkozok be én is, de egy félmosolyt sem engedek meg magamnak, nem vagyok az a hatalmas barátkozós típus, de ez a rögtön egyről a kettőre puszipajtás stílus meg végképp nem jön be. Rellonos vagyok és elkényeztetett, az istenért. Nem tudom, hogy miért kell ezen meglepődni. Apropó, a házam. – Rellon, harmadik évfolyam. – Jegyzem meg, és bár nem kérdezek, azért én is szívesen tudnám ugyanezen információkat a sráctól, aki kisistent játszik és azt hiszi, egy mosolyával ellophatja a szívem. Ácsi, rossz lányra talált ilyen téren.
- Nincs mit mesélnem, elég unalmas életem van. Semmi olyannal nem tudok felvágni, mint például, hogy kviddicsezem vagy prefektus vagyok, mert ez esetben hazudnék. – Jegyzem meg egy halvány és kicsit sem őszinte mosoly kíséretében. Nem vagyok a legszociálisabb alkat, ami azt illeti, így a közös események is legtöbbször kimaradnak az életemből, ráadásul kétlem, hogy én valaha is jó csapatjátékos lehetnék. Pedig szeretek kviddicsezni. A kezemet egy finom mozdulattal húzom ki az övéből, elvégre mint mondtam, nem vagyok az a lány, akit egy mosollyal le lehet venni a lábáról. Pláne nem elég ehhez kétpercnyi ismeretség – és akkor most túloztam. – Igen, főleg ilyenkor meg éjszaka. Gyakran ki is lógok éjszaka, olyankor a legnyugodtabb ez a hely. – És képes vagyok órákat egyhelyben üldögélni, a gondolataimba merülve vagy egy tankönyv társaságában, mert éjszakai bagoly vagyok és szeretem az egyedüllétet. És aludni is, de mindig úgy tartottam, hogy fölösleges időpocsékolás, ezért nem viszem túlzásba.
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 21:01 Ugrás a poszthoz

'Estét! Smiley
*besurran ő is*
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 21:08 Ugrás a poszthoz

Köszönöm :3 és kikérem magamnak, vagyok tizenhét is! Cheesy

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 21:24 Ugrás a poszthoz

*csak a háttérben somolyog, inkább meg se szólal*  Rolleyes
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 21:28 Ugrás a poszthoz

ma különösen.. khm.. perverz a társaság, front van?  Cheesy Cheesy
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 21:36 Ugrás a poszthoz

Még mindig ezen kacarászok, annyira el tudom képzelni, milyen lehetett ezt felfedezni.  Cheesy

Akkor tényleg csakis véletlen lehet...  Rolleyes
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 21:58 Ugrás a poszthoz

és az ott mögötted egy kötél?  Grin
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 22:25 Ugrás a poszthoz

lassan szállóigévé válik  Rolleyes
*kicsit belemerült a képválogatásba*
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 15. 22:51 Ugrás a poszthoz

Szép álmokat!  Wink
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 16. 22:23 Ugrás a poszthoz

Haha, Kristóf, épp mondani akartam, hogy az aláírásod nagyon... kreatív  Grin
*már itt sincs*
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 16. 22:29 Ugrás a poszthoz

Ne kísérts, így is minden sokkal érdekesebbnek tűnik, mint a tétel kidolgozása, amiért már ezer éve nyúznak.  >.<

Szia Tilda és szia Elena!  Smiley
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 16. 22:29
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 16. 22:46 Ugrás a poszthoz

Elena Rose - 2014.04.16. 22:42
De azért még nem vagyok időutazó...talán...


Ahw, pedig milyen jó lenne *__* addig nyaggatnálak, amíg magaddal nem vinnél Rolleyes
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 16. 22:52 Ugrás a poszthoz

Menjüüüüünk *____*
*elvonási tünetei vannak, már ami a sorozatot illeti*
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 17. 22:24 Ugrás a poszthoz

Sziasztok!
*álmodó edzés után hullafáradt, nem vállal felelősséget az esetleges marhaságokért T__T *
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 17. 22:38 Ugrás a poszthoz

Jaj, ez megnyugtató.  Grin Azért igyekszem kulturáltan viselkedni Rolleyes
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 17. 22:43 Ugrás a poszthoz

Czettner R. Luca - 2014.04.17. 22:38
Mínea, olyan szép neved van *---* *el is húzza a csíkot*


köszönöm :3

Gwen: akrobatikus rock 'n roll.  Rolleyes ilyen, izé... sportaerobic-szerű, bár utáljuk, ha ahhoz hasonlítgatnak (ha esetleg valaki nem lenne képben  Embarrassed )
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 17. 22:55 Ugrás a poszthoz

Ú, az biztos izgalmas  Rolleyes

Csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy ha benyomok valami zenét, és néhány másodperccel később indul el, megijedek tőle?  Cheesy
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 20:25 Ugrás a poszthoz

Ombozi Sára

Ismét magunk mögött tudhatunk egy unalmas, semmitmondó délutánba nyúló tanítási napot, ráadásul még beadandót is kaptunk háziként, ami már alapjában véve megpecsételte a hátralevő órák nagy részét. Ha nem fáradtam volna el kellőképpen a tanárok többé-kevésbé lelkes próbálkozásain, hogy belénk ütlegeljék a tananyagot, hát az enyhe mazochizmusom tett arról, hogy hosszú időre ne is akarjak tanulás céljából a könyvtár felé pislogni. Ugyanis képes voltam közvetlenül órák után beülni, és ahelyett, hogy valami izgalmasat tanulmányoztam volna, a házival foglalatoskodtam. Nem tartott sokáig. De legalább az első bekezdésig eljutottam.
Friss levegőre van szükségem, ezért a szobámba csak rövid látogatást teszek, hogy letehessem a táskám, nem áll szándékomban végigcipelni az egész épületen a cuccaimat, teljesen felesleges, és hogy levehessem a taláromat. Azért így jóval kényelmesebb és a komfortérzetemnek is jót tesz, hogy nem kell a kötelező uniformisban mászkálnom a szabad óráimban. Valamivel sietősebb léptekkel haladok végig a folyosókon, mint ami az átlagos lenne, csak akkor lassítok le, amikor kiérek a nagy kapun, és kellemes levegő csapja meg az arcom. Csend van. Persze, a kastély környékén is akadnak diákok, így a tompa háttérzaj szinte elkerülhetetlen ennyi fiatal között, de azért mégis jóval csendesebb, mint a forgalmas folyosókon.
A lábaim egyből az erdő felé vezetnek, szeretek azon a környéken mászkálni, megnyugtató. Ráadásul tavasz van, minden virágzik és zöldül, na meg színesedik, nem olyan kopár, mint télen. A hangulata más, de attól még ugyanúgy remek kikapcsolódási lehetőség, teljesen mindegy, milyen évszak van éppen. Lassan haladok, szlalomozva a fák között, és halkan dúdolgatok közben. Fogalmam sincs, merre megyek, az pedig, hogy talán vissza sem találok, egy percig sem rémiszt meg. Elég könnyedén merülök el a saját gondolataimban, ha semmi nem zavarja őket, így nem meglepő, hogy a levegőt élesen beszívva hőkölök hátra a tompa puffanásra, ami nem messziről hangzik. Ilyenkor sem az a megfelelő lépés, hogy spuri visszafelé, ugyan már, legfeljebb valami vadállat harapja le a fejem. Óvatosan közelebb lépegetek, és az első, ami feltűnik, a létra, nem is az orrom előtt lévő tárgy, ami az imént esett le. Aztán felveszem, néhány másodperc erejéig tanulmányozom, és a hónom alá csapva elkezdek felmászni a… nem is tudom hova. Talán őrültség.
Felérve egy aranyos kis házikó fogad, bár nem hiszem, hogy lakná akármiféle vadember, vagy remete. És végül feltűnik a füzet gazdája is, mármint, feltételezem, hogy ő az. – Szia. Ez a tiéd, gondolom – ejtek meg egy óvatos mosolyt, és átnyújtom neki a szerzeményem. Szinte biztos vagyok benne, hogy találkoztunk már, de nem merném teljes bizonyossággal kijelenteni.
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 21:15 Ugrás a poszthoz

Ombozi Sára

A nagy meglepettségben, amit első körben a lepottyant füzet okoz, amit valami titokzatos lénynek képzeltem, másrészt pedig a szemem elé táruló létra látványa, csak félig-meddig fogom fel, hogy valahol a fejem felett egy ismeretlen… lány, a hangjából ítélve, fulladozik. Mármint, nincs mély hangja, még akkor sem, ha krákog, így hát, reményeim szerint nem tévedek akkorát, egy kicsit kellemetlen lenne. Bár nem mondtam ki hangosan, így ő speciel nem tudhatja, hogy elkönyveltem magamban valaminek, ami nem is, szóval igazság szerint nem is tudom, miért bonyolítom túl ezt a gondolatmenetet. A homlokomat ráncolva rázom meg a fejemet, mintha ezzel a mozdulattal kiűzhetném a gondolatokat is a fejemből.
Sosem volt probléma az egyensúlyérzékemmel és szerencsére tériszonyos sem vagyok, így nem okoz gondot a magasba való felmászás, utálnám is, ha ilyen rossz berögződés akadályozna meg abban, hogy kihagyjak valamit, ami ilyen érdekesnek tűnik. Hogy nem botlottam még bele ebbe a fába? Nem is sejtettem, hogy a suli területén van ilyesmi, pedig ez tipikusan amolyan gyerekdolog. Házat, bunkert építeni egy fára, vagy bármit, amire mászni lehet, teljesen megszokott. Főleg, ha valaki hiperaktív. Bár kétlem, hogy ez az építmény a diákok műve lenne, sokkal inkább egy, a sok izgalmas és fenomenális meglepetésből, amit ez a birtok és a kastély rejt.
Figyelemmel kísérem, ahogy törölgeti a lapot, a tény, hogy az ő tulajdona, valahogy nem lep meg túlságosan, inkább az ellenkezője keltene bennem egy kis mértékű aggodalmat afelől, hogy akkor mégis kié, kétlem, hogy rajtunk kívül mászkál itt valaki. A magasban, hogy füzetekkel dobálózzon. – Kár, pedig nagyon szép volt – jegyzem meg. Jó, egy félkész vázlat volt csak, de azért, ha valaki tehetséges, már ebből is meg lehet állapítani. Nézem, ahogy a füzet ugyanarra a sorsra jut, mint az előbb. – Hát ezért hoztam fel? – nevetek fel halkan. Igazából mindegy, mert amúgy is feljöttem volna, és meglehet, hogy kizárólag a füzetnek köszönhetem, hogy megtaláltam ezt a helyet.
- Ez a kérdés ugyanúgy vonatkozhatna rád is. De egyébként, ide csalt a vázlatod, és amúgy is jót tesz a friss levegő, nem gondolod? – talán nem ilyenkor kell császkálni az erdőben, de amíg nem találkozunk össze senkivel, addig nincs gond. – Köszi! Mi ez a hely, te jártál már itt? – kérdezem vigyorogva. Közelebb merészkedek a korláthoz, hogy megnézhessem, milyen innen a kilátás. Hát… tyű!
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 23. 21:16
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 22:15 Ugrás a poszthoz

Sára

Megejtek még egy tétova okét a tönkrement alkotással kapcsolatban, aztán megvonom a vállam. Azt hiszem, a társalgásunk ezen része mindkettőnk részéről lezárva, én nem értek annyira a művészetekhez, csupán értékelem a szépet, bár a szép is elég szubjektív, magyarán jobban tenném, ha meg sem próbálnék valami okosságot kinyögni ezzel kapcsolatban. Az ő dolga, és nem vagyok környezetvédő aktivista, hogy most súlyosan megfenyegessem, mondjuk azzal, hogy kihajítom a korláton keresztül, ha nem megy le az eldobált szemétért, amivel szennyezi ezt a szép erdőt. Már megint a szépek…
Egy pillanatra összevont szemöldökkel nézek rá, aztán megenyhülnek a vonásaim, és elvigyorodom. – Értem, tehát már kinéztél magadnak, és ezzel a füzettel akartál leütni, csak elvétetted a célt. Hát, legközelebb jobban figyelj oda… - vonom meg a vállam, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy ilyesmi megtörténhet. Egyébként, aki össze van zárva, egy rakat varázslásra képes, néhány esetben kicsit elvetemült gyerekkel, az már tényleg nem lepődik meg semmin, még ha minden nap tartogat is valami apróságot, amivel megdönti ezt az elképzelésedet. Azt hiszed, nem történhet meg, márpedig mégis. Elképesztően könnyedén.
- Pláne egy hosszú, szörnyűséges, padban ücsörgős nap után. Nincs is jobb ennél. Csend, nyugalom, remélhetőleg az erdő mélyén élő lények messziről elkerülnek, és határtalan a boldogság – hülyeségeket összehordani azt én is tudok, ha nagyon szükséges, sőt, legtöbbször pont akkor, amikor az épelméjűségemet kéne bizonyítanom. De egyébként azon kívül, hogy egy kicsit fáradt vagyok, és a szűkszavúságomnak annyi ideiglenesen, teljesen jól vagyok, és tökre így is gondolom.
Kétkedve fordulok hátra, és a már-már omladozni látszó épületet nézegetem magamnak. Jobban meggondolva viszont ez a kis terasz-szerűség is megtartott minket eddig, a korlát sem tört össze a súlyunk alatt, minden bizonnyal a házikó sem tartogat nagyobb veszélyeket. És még ha tartogatna is, csak izgalmasabbá tenné a helyzetet. – Rendben, menjünk. Már így is tetszik ez a hely, de ha még kincset is találunk… - erősen kétlem, hogy ilyesmi várna minket odabent, de azért teszek néhány lépést az ajtó felé, és ha esetleg a lány szándékozna előbb belépni rajta, hát beengedem. Milyen udvarias vagyok ma… furcsa.
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 23:24 Ugrás a poszthoz

Sára

- Ó, a francba, kár volt hangoztatnom, hogy ügyetlen vagy. Most hordhatok magammal valami kőkemény esernyőt, hogy mindentől megvédjen – nevetek halkan. Tudom, hogy csak vicc tárgya az iménti véletlen, hogy majdnem pont elém zuhant le a rajza, de azért jó érzés, ha valaki benne van egy kis játékban. Szeretek egyedül lenni, sőt, sokszor szükségem van a magányra, mert meg tud őrjíteni ez a fennforgás, ami teljesen általános jelenség az iskolánkban, a sok önmagába burkolózott rellonossal együtt élni pedig külön élmény. Egyébként tényleg, szűkszavúságuk és mérhetetlen szarkazmusuk ellenére eszméletlen jó beszélgetőpartnerek, már ha lehet azt komolyabb társalgásnak venni, a lényeg, hogy én jól szoktam szórakozni. Az már teljesen más kérdés, hogy könnyedén magába szippant maga az életérzés, a folyamatos depresszív hangulat, és mivel minden bizonnyal nem véletlenül kerültem ebbe a házba, hajlamos is vagyok ilyenné válni.
Ezek meggondolandó szavak, és talán még egyet is értenék vele, ha nem kötelező érvényűek lennének az óráink. Rendben, az, hogy melyik tantárgyat veszem fel, az opcionális, de attól még be kell járnom rá, és ha az adott tananyag éppen nem érdekel, vagy nem köt le kellőképpen, arról nem tehetek. Lehet erőlködni a figyelés terén, attól még élvezni nem feltétlenül fogom. – Persze, ez egyébként teljesen jogos, ha az órákon kívüli tevékenységeket nézzük. Kismillió lehetőség van saját magunk elszórakoztatására a kastélyon belül, de kétlem, hogy van diák, aki minden egyes tantárgyának minden egyes óráját imádta – fejtem ki a véleményem úgy nagyjából, bár biztosan van olyan a mondandómban, amibe bele lehet kötni, hosszas vitatkozást indítványozva ezzel. Nem, nincs kedvem hozzá, tipikusan az okos vagyok a szamárral szemben ilyen téren, és ez most nem Sárára vonatkozik.
Belépek a lány után én is, gyorsan körbefuttatom a tekintetemet a kis helyiségen, és mosolyogva konstatálom, hogy nem ócskább, mint akármelyik kastélyban lévő szoba. Nem ülök sehova, az ajtótól pár lépésnyire nézelődök, csak akkor kapom félre a tekintetem, amikor a lány alig hallhatóan megszólal. Elmosolyodva telepedek oda mellé, és nézem, ahogy alkot. – Azta, te tényleg nagyon tehetséges vagy – állapítom meg a nyilvánvalót egy kis idő múlva, bár ez a skicc alapján is kiderült már. Valami tompább tárgy után kutatok, amivel nyomatékosíthatjuk, hogy itt jártunk valami véset-szerűséggel.
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 25. 22:58 Ugrás a poszthoz

Sára

- Kellemes kilátások… - vigyorgok továbbra is, ugyanis erősen kétlem, hogy több lenne ez egy kis viccelődésnél. Habár ki tudja, lehet, hogy jobban tenném, ha vigyáznék a számra, a végén még kiderül, hogy azok mellett, akik előszeretettel hirdetik a szadista, esetleg gyilkos hajlamaikat, egy épületben élünk valódi veszélyt jelentő diákokkal is. A korlátnak támaszkodom, talán illetlenség a másiknak hátat fordítani, míg beszél hozzád, főleg, ha épp fenyegetőzik, vagy legalábbis valami olyasmi, de olyan innen a kilátás, hogy emiatt megéri nem foglalkozni a formaiságokkal. De most komolyan, miért sikerült nekem mindig nagy ívben elkerülni ezt a helyet?
Bólintok, miközben már a kívülről elég elhagyatottnak tűnő házikó varázslatos belső terét tanulmányozzuk, az álmodozás az nálam is stimmel, bár nem teljesen így fejezném ki azzal kapcsolatban magam, amit én olyankor csinálok. – Én többször is próbálok a tananyagra koncentrálni, aztán amikor fél perc alatt másodszor is totálisan máshol járok, azért tudatosul bennem, hogy kár a gőzért… olyankor én is lefoglalom magam valahogy. – megvonom a vállam. Az ehhez szükséges módszer elég változatos tud lenni. Oké, az is előfordul, hogy alapvetően aludni megyek be az órára, mert előre tudom, hogy képtelen leszek nyitva tartani a szemeimet, már nem is erőlködöm. Persze ezt is igyekszem kulturáltan véghezvinni, én sem lennék túl boldog, ha a fél diákság jobbra-balra dőlne a padokban, miközben tanítani próbálok.
Csak ámulok és bámulok, követve a kézmozdulatait, és szinte fel sem fogom, hogy lehet valaki ilyesmire képes. Mármint láttam már hasonlót, de azért néhány centiről, remélhetőleg nem nyitott szájjal tanulmányozni egészen más. – Sohasem voltam képes ilyesmire. Szoktam a füzeteimbe firkálgatni, de azokból még én magam sem tudnám azonosítani, hogy mit ábrázolnak – vallom be. Nem szégyellem igazából, mindenki másban tehetséges, hát, az én rajzolási készségeim azok bizony soha egy pillanatra sem kecsegtettek azzal, hogy emiatt lesz értékes az aláírásom évek múltán. Már ha egyáltalán az lesz.
Halkan felnevetek a kérdésén. Amúgy teljesen jogos, de kétlem, hogy van két ember, akire teljesen ugyanolyan hatással lenne bármi is. – A hely nekem is nagyon tetszik, de az előbb említettekből kifolyólag legfeljebb a monogramjainkat tudom itt hagyni emlékként, már ha a nevedet mered adni ehhez a véletlen találkozáshoz – mosolygok, mint a vadalma, és miután egy kisebb, erősebbnek tűnő fadarabot lelek – egy fán, egy faházban, meglepő, nem? – a válaszára és a nevére várva először a dátumot kezdem óvatosan, a lehető legpontosabban belevésni a falba, a műalkotástól nem messze.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 25. 23:01
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. május 7. 23:00 Ugrás a poszthoz

David

Az igazság az, hogy nem vagyok híve ezeknek a nagy, fényűző partiknak, ahol a szivárvány minden színében pompázik az alkalomhoz illően öltözöttek körmétől kezdve a vattacukron át minden, és bántja a szemem ezek neonszerűsége. Éppen, hogy átlépem a rendezvény kapuját jelentő vonalat, és megtorpanok. Ezt nevezem! A látvány és az általános hangzavar elég intenzív elegyet alkot, egyszerre tölt el kétkedéssel azzal kapcsolatban, hogy mégis mi a fészkes fittyfenét keresek itt, és csodálattal, ami arra ösztönöz, hogy mégis beljebb araszoljak, kihasználva a DÖK által kínált lehetőségeket.
- Tyű, hát ez… ötlet, hogy merre tovább? – érdeklődöm a csapatom vezetőjétől, hátha van valami konkrétabb terve, mint az enyém, és megnézne valamit, vagy felülne valamire, bár én ez utóbbitól egy kicsit ódzkodom. Az ember nem feltétlenül szeret hülyét csinálni magából, már ami engem, meg a műanyag lovas körhintát illeti.
A majális híre egyébként fénysebességgel terjedt az iskolában, még az amúgy nem túl lelkesedő és pletykálkodó zöldek között is mindenkihez eljutott bőven időben ahhoz, hogy kitombolhassák magukat jégkásával és vattacukorral a kezükben néhány jókedvű társukkal, sorban állva az arcfestés előtt. Szórakoztató kép, meg kell hagyni. Bár ami a nyerési vágyunkat illeti, a versenyeket lehetséges, hogy megpályázzák majd néhányan.
Nem is tudom pontosan, mikor vetődött fel az ötlet, hogy a csapatkapitány oldalán látogatok el ide, és újonc lévén talán feszengenem kellene, de azon kívül, hogy ötletem sincs, mit csináljunk ebben a szín- és emberkavalkádban, nem érzem úgy, hogy okom lenne ilyesmire. Talán edzésen, vagy az öltözőben volt erről szó, vagy a nagyteremben, valamelyik étkezés alkalmával, mindenesetre a klubhelyiségben ellenőriztem a faliújságon lévő kis cetlit, hogy pontosan hova is szervezték, amikor összefutottunk. Gyorsan tisztázódott, miszerint mindketten szándékozunk kimozdulni egy kicsit, együtt indultunk el a folyosón, útközben pedig mi más lett volna a téma, mint az elmúlt napok edzései. Habár még újdonság a kviddics ilyen szinten az életemben, de nagyon élvezem, és motivált vagyok, ami azért nem hátrány a fejlődésemet tekintve. A nem sokára esedékes meccs gondolatára egy halál nyugodt, némileg gúnyos mosoly játszik az arcomon, bár kétségtelen, hogy az előtte lévő éjszakán nem sokat fogok aludni.
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. május 10. 21:18 Ugrás a poszthoz

R. Gideon Iván

Számomra a faluba való lejárás nem egészen azt jelenti, mint másnak. Nem a szociális lehetőségek miatt indulok el, és csak nagyon ritkán azért, hogy betárazzak a vészesen fogyó kellékekből, amire a későbbiekben szükségem lehet. Van néhány kellemes, és csendes hely a környéken, amiért érdemes kikelni az ágyból, és ez a tudat indított ma is utamra. Szokás szerint egy könyvvel a kezemben indulok el, nem árt, ha van - a gondolataim közt sokszor olyan káosz uralkodik, hogy jobb elszakadni tőle legalább arra a rövid időre.
Ma tettem egy kisebb kitérőt ugyan, ellent mondva a fentebb említetteknek, ugyanis kénytelen voltam gondoskodni a napi ellátmányról, miután a szobámban hagytam, amit előkészítettem a délutánra. Elcsábultam, többnyire csak édességet tartalmaz a kis papírzacskó a kezemben, egy palacknyi innivalót is szereztem azért, bár ezzel jól lakni nem mostanában fogok. Nem mintha, ez különösebben érdekelne, lassú, ráérős léptekkel haladok keresztül a falun, érdeklődve tekintek körbe, néha megállok egy-egy kirakatnál, ha feltűnik valami újdonság. Felkapom a fejem, ahányszor csak valami zajosabb történik mellettem, legyen az csak nevetés, beszélgetés, valamelyik üzlet ajtajának csengettyűje. Aprót, alig láthatót biccentek a szembejövőknek, akiket ismerek, de még véletlenül sem állok le cseverészni, gyorsan tovább slisszanok. Mintha valami sürgős elintéznivalóm lenne.
Ugyanakkor nincs szó semmi ilyesmiről, és megkönnyebbülten tapasztalom, hogy a vén, tóparti stégnél egy lélek sem leledzik rajtam kívül. Halvány mosollyal az arcomon sóhajtok egyet, és még most is kicsit ódzkodva teszem meg az első lépéseket az öreg tákolmányon, habár pontosan tudom, hogy nem szakad be alattam.
Ahányszor csak tehetem, lejárok ide. Természetesen, ha olvasni jövök, akkor egyedüllétre és csendre van szükségem, és hát… valljuk be, többnyire ezért járok ide. Képes vagyok bekapcsolódni egy beszélgetésbe, még ha vadidegenekről is van szó, ettől függetlenül nem szívem csücske folyamatosan mosolyogni, a kedvesség pedig egyáltalán nem erősségem. Gyorsan letelepszem a stég szélére, lerúgom a cipőimet, és magam mellé dobom, hogy aztán a nadrágom szárát kissé feltűrve, bele tudjam lógatni a lábaimat a vízbe. Mivel nagyon jó idő van, hétágra süt a nap, az is átfutott a fejemben, hogy megmártózzam, de előbb meg kell bizonyosodni arról, hogy nem jég hideg a tó vize, na meg, a hajamról legördülő cseppek nem túl előnyösek a könyv fölé hajolva. És csak egy váltópólót hoztam magammal, semmi mást. Rendben, ezt akkor még… átgondolom inkább.
A könyvet az ölembe véve kinyitom, és békésen az oldalt lévő korlátnak dőlve olvasni kezdek, félpercenként kihalászva a papírtasakból valamilyen édességet. Néha elkalandozom, de az biztos, hogy fel sem tűnik, hogy valaki mögém lopakodott, ugyanis kisebb-nagyobb időközönként a stég deszkái maguktól is recsegnek.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. május 10. 21:19
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 7. 21:17 Ugrás a poszthoz

Iván

Amikor a tóban való pancsolást említettem, hát nem egészen erre gondoltam.
Békésen olvasgatok, teljesen belemerülve a sztoriba, az ujjaim tudat alatt gyűrögetik a lap sarkát, a lábaimat lóbálom óvatosan, felkavarva ezzel egy kicsit a vizet, ami egyébként egész kellemes hőmérsékletű, bár való igaz, kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember. Fogalmam sincs, mennyi ideje ülök már itt egymagam, és a legkevésbé sem érdekel, ha esetleg a szabályokban előírtak szerint tovább maradok ki, szeretek kockáztatni.
Azt viszont nyugton állíthatom, hogy senki sem rajong érte, ha hátba támadják. Márpedig pontosan ez történik, még egy kisebb sikkantást sincs időm kipréselni magamból, amikor meglöknek. A könyv kicsúszik a kezemből, amint próbálok valami olyan testhelyzetet felvenni, ami a legideálisabb ilyen kellemetlen és felettébb arcátlan viselkedés következményeképpen. Az alatt a néhány másodperc alatt, amíg épp akaratomon kívül fürdök egyet, és fel nem kászálódom, milliónyi dolog fut át az agyamon; elsősorban az foglalkoztat leginkább, hogy ki volt ez a barom?!
- Mi a… ? – nyögöm, amikor a víztől rám tapadó, súlyos göncökkel felegyenesedek, és közben kapkodva, ingerült mozdulatokkal tűröm el az arcomba lógó, nedves hajtincseket. A könyvem szétázott, a könyvtárban imádni fognak ezért, remek. Fantasztikus! Egy karnyújtásnyira van tőlem. Felkapom, és a fiú felé dobom egy laza, ám alkatomhoz képest meglepően erős mozdulattal – hajtóként remélhetőleg a célzás sem foghat ki rajtam, elég szégyenletes lenne. – Normális vagy?! Ez egyáltalán nem volt vicces…  - kiabálok, mellékelve a regényhez a véleményem. Az már teljesen más kérdés, hogy ha nem az áldozat vagyok, hanem én állok csont szárazan, széles vigyorral a képemen, a stégen, legalább annyira jól szórakozom, mint az ismeretlen srác. De nem így történt, felháborodva fújtatok még egy pillanatig, végignézve magamon.
Hiába süt a nap, kiráz a hideg a vízzel való hirtelen találkozástól. A mellkasom előtt összefonva kezdem melegíteni a karjaimat, beletörődőn sóhajtok egyet. A nadrágom zsebéhez kapok, egy kisebb infarktus kíséretében, ami azonnal alábbhagy, amint megérzem, hogy a pálcám a helyén van.
- Úgy lenne fair, ha már voltál ilyen nagylelkű, és eldöntötted helyettem, akarok- e fürdeni, vagy sem, legalább csatlakoznál. Nem túl kellemes, lehúz a farmer – jegyzem meg ez utóbbit félhangosan, inkább magamnak, mint neki. – Bár gondolom, ez nem fog bekövetkezni, szóval… ha már úgyis mindegy – vonom meg a vállam, és visszaereszkedem lassan a vízbe, néhány lépést hátrálva. Remélem, azért valamennyire megszáradok majd, semmi kedvem megfázni vagy ne adj’ isten, alsóneműben végigmenni a falun és még a kastélyon is.  
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 13. 18:41 Ugrás a poszthoz

Iván

Viszonylag hamar túlteszem magam azon, hogy így jártam, bár egy kis duzzogás mindig belefér, de az, hogy ilyen sértő megjegyzéseket tesz rám, már több a soknál! Hitetlenkedve vonom fel a szemöldököm, szóra nyitva a számat, amin nem épp szalonképes szavak buknak ki azon nyomban, az orrom alatt dörmögve, mégsem kezdhetek el torkom szakadtából kiabálni – nő vagyok, még ha nem is a legilledelmesebb, legcsajosabb fajtából.
- Aggattak már rám szebbnél szebb jelzőket, de hogy pulyka… - elismerés? Ó, hogyne! Csak szeretné, esetleg. Közben fogom a felsőm, és elkezdem belőle kicsavarni a vizet, óvatosan, nehogy háromszorosára nyújtsam az anyagot ezzel a mozdulattal. Az már egyszer biztos, hogy az ismeretlen srác remekül ért ahhoz, hogyan kell felidegesíteni valakit, pedig mondanám, hogy nem ajánlatos, de még a végén üres fenyegetésnek tekintené. Bosszúéhes típus vagyok, de szeretem kihasználni a kastély adta lehetőségeket és a meglepetés erejét, az pedig, ha most ugranék a torkának, egész biztos, csak még inkább mulattatná. Nem is tudom eldönteni, mi a rosszabb, az, hogy kigúnyol, vagy, hogy ilyen jóízűen elröhögcsél rajtam.
Dühösen szívom a fogaimat, kis híján még fintorgok is. A sajnálkozó tekintet mit sem ér, ismerem én ezt, tudom, hogy csak színjátszás az egész. Ha a helyében lennék, biztos, hogy legalább olyan jól szórakoznék, mint ő. Egy pillanatra el is mosolyodom; valóban, ha ezt a labdát hagyja csak úgy elpattogni, nem lenne ilyen komikus a helyzet.
- A ruháim megszáradnak, és semmi bajuk. Bár talán igazad van, több testhez álló cuccot kéne hordanom – jegyzem meg. Amikor megbizonyosodom arról, hogy a srác ezek után még véletlenül sem tervezett necces terepre, a közelembe jönni, elvigyorodom és megvonom a vállam. Még pár percig elvagyok, míg el nem kezdek fázni.
A kellemetlenebb rész pedig csak most következik. Ömlik belőlem a víz, ahogy kimászok a stégre, és mérlegelem a lehetőségeimet. Teszek pár lépést arrébb, hogy minél inkább takarjon a környező növényzet, és alsóneműre vetkőzöm. Ha nem akarok kockáztatni egy csúnya megfázást, kénytelen leszek eltávolítani a vizet a cuccaimról. Pálca elő, és szépen rásegítek a száradásra minden ruhaneműnél, aztán visszakapkodom magamra az imént levedlett darabokat. A könyvvel is eljátszom ugyanezt, és a dzsekivel a karomon indulok vissza a kastély felé, amikor megpillantom a fiút.
- Nem volt rá szükség, köszönöm – húzom el a szám, miközben felé nyújtom a tulajdonát. – És… megtudhatom a merénylőm nevét? Csupán arra az esetre, ha netalántán bosszút forralnék – vigyorodom el, és ülök le mellé kérdezés nélkül. Zavarok? Tökéletes!  
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. június 13. 18:42
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szelniczky Mínea összes hozzászólása (76 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel