Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=281469#post281469][b]Ombozi Sára - 2014.04.23. 19:58[/b][/url]

Épp az erdőben sétálgatott, nyugodtan nézelődött. Mindig is imádta a természetet, megnyugtató volt és simogatta a lelkét. Igazán szabadnak érezte magát és azt gondolta, bármelyik pillanatban elrepülhet. Ez az ötlet tetszett is neki, a táskáját félvállra vette, hogy véletlen se ugorjon le a válláról. Aztán megsarkantyúzta tornacipőjét és futni kezdett, kitárta a karjait. Jót nevetett magán, az időnként meg-megmozduló szél szőke tincseivel játszadozott. Igazán jól esett neki a szabad szárnyalás, néha tényleg azt képzelte, hogy odafent, a felhők felett repül. Egy igazi vágya volt, hiszen az még a futásnál is jobb lehet, kicsit eltávolodni, végtelenül szabadnak lenni, a felhők fölé elszigetelődni és maga mögött hagyni minden mást.
Szüksége volt erre a szabadságra. Éppen lassítani kezdett, amikor hirtelen egy lépcsőszerű dolog került az útjába. Ő nem figyelt, éppen szárnyalásról álmodozott. Utolsó pillanatban sikerült kikerülnie, párat lépett, kicsit vissza kellett szereznie az egyensúlyát, de sikerült megállnia. Még sosem látta ezt a létrát vagy talán lépcsőt (?) ezelőtt. Ennek ellenére alaposan felkeltette a kíváncsiságát, csillogó szemekkel pillantott fel. Az, hogy valószínűleg nem kéne felmászni oda, csak még sokkal kecsegtetőbbé tette ezt a lehetőséget.
Szóval gyorsan elkapta a fokokat és felfelé mászott, egyre magasabbra. A faházhoz érve feltápászkodott és körbenézett. Elámult attól, amit látott, hiszen az erdő ebből a távlatból talán még gyönyörűbb volt. Azt kívánta, bárcsak nála lenne a fényképezője, és megörökíthetné ezt a pillanatot. Aztán jól Bálint orra alá dughatná, hogy megmutathassa mennyivel szebb színesben a ragyogó zöld, ébredező erdő.
A táskájában körbenézett, de csak egy kisebb vázlatfüzet és ceruza volt benne. Nem érdekelte, hogy ennyi ez egész, később megfesti, de ahhoz most egy vázlatot kell gyorsan felskiccelnie. Művészkezei gyorsan mozognak, néha felpillant, megjegyez, rajzolgat. Egészen addig, amíg egy nagyobb szélfuvallat egy óvatlan pillanatban éri, kikapja a kezéből a füzetet, az pedig a földön landol.
- Héj! - Sipákol azonnal, áthajol kissé a korláton, de nem ugrik utána, habár meggondolandó. Nincs rosszabb, mint amikor jön az ihlet és valami hirtelen kizökkenti és félbeszakítja a rajzot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=281527#post281527][b]Ombozi Manósapka Sára - 2014.04.23. 20:53[/b][/url]

Már éppen készült volna leszaladni a faház tetejéről hipersebességgel, hogy folytathassa a félbemaradt műveletet, de akkor tűnik fel Mínea a képben. A korlátba kapaszkodva, nagy szemekkel pillant le rá, és amikor látja, mire készül, megáll benne az ütő. Levegőért kap, hiszen pontosan tudja, hogy a lány felvenni készül a füzetet.
"Hagyd békén, de nagyon gyorsan! Tartsd távol a mocskos mancsaidat tőle!" - készült leordítani a fáról, amint tudatosult benne. Csakhogy a nagy levegővel beszippanthatott valami apróbb bogarat vagy növényi eredetű koszt. Honnan tudja biztosan? Köhögőroham és erős torokkaparás közepette még könnyezni is kezd kicsit a szeme. Halkan köhécsel, előregörnyed és öklével megütögeti kicsit mellkasát, mielőtt még megfulladna. Nyel egy nagyot, megköszörüli a torkát és mire felegyenesedik, a lány már fent is van, kezében a füzetecskével.
Sára ajkai azonnal lefelé görbülnek, nincs mit tenni, a lány már összefogdosta a füzetet a zsíros ujjaival, szinte biztos, hogy ott is, ahol nem kéne. Nem az ő hibája, nem tudhatja, hol-hogy lehet ezzel bánni, de a szén a legkényesebb dolog, így pedig nem fog nagyon tovább skiccelgetni. Lemondó sóhajjal veszi el a füzetet.
- Igen... az én füzetem. - Mondta, miközben a kissé koszos-földes füzetet nézve vette el, majd egy szöszmentes zsepivel törölgette meg, hátha mentheti még a menthetőt. Kicsit földes is és vizes volt, szóval a zsíros ujjlenyomatok már csak annyit értek, mint halottnak a csók. Szebb se lett tőle, de sokkal rondább sem.
- Na mindegy, ez már hasznavehetetlen. - Igényes művészként sosem alkot tökéletlen papírra, na jó, a szamárfül még megengedett, de más már nem igazán. Szóval megvonta a vállát, egy laza mozdulattal a háta mögött eldobta a füzetet. Utána pedig Míneára pillantott, rávigyorgott.
- Hogy kerülsz te ide ilyenkor? Üdv a természetszeretők klubjában!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=281573#post281573][b]Ombozi Manósapka Sára - 2014.04.23. 21:44[/b][/url]

- Elment. - Jelentette ki a művet illetően, de nem fájt annyira a szíve miatta, inkább körbenézett, igyekezett minél részletesebben az eszébe vésni minden részletet, hogy majd hatékonyan tudja újra megalkotni a szobájában. Talán használhatóbb is lesz, hiszen beleviszi a fantáziáját is, abból pedig csak jó dolgok szoktak kisülni.
- Épp ez az, felhoztad, szóval nem jöttél rá, hogy direkt dobtam le. Ez egy komoly merénylet volt, igen, ideje félned tőlem!
Széles, ezer wattos vigyor ült ki az arcára, miközben ezt bejelentette, még kezeit is csípőre tette hozzá, hogy drámaibb hatást érjen el. Ezzel szokta leginkább megtéveszteni az embereket. Simán el tudta velük hitetni, hogy egy idióta, meg amúgy is, imádta látni, ahogy kizökkennek a random hülyeségtől, amit időnként benyög. Hiszen ez volt az élete, az emberekkel, az érzelmeikkel, a gondolataikkal játszadozni. Most sem volt ez másképp.
- A friss levegő? Abszolút jót tesz, én imádom! - Mondta nevetgélve, abszolút megértette a lányt. Hiszen ő is imádott itt lenni, ez a hely pedig duplán jó volt. És még azt hitte, hogy el van rejtve az emberek elől? Ugyan, helyből jött társasága, nem kellett itt álldogálnia egyedül. Pedig kell neki egy hely rajzolni, ahol nyugalom van és jótékony magány. Nem az a nagy magányos farkas, de vannak dolgok, amikhez még neki is szüksége van az egyedüllétre, ilyen pedig a tökéletes alkotás. Amikor Mínea azt kérdi, Sára járt-e már itt, csak megrázza a fejét, majd a hely felé pillant. Tényleg, annyira lefoglalta az erdő, hogy elsőre eszébe sem jutott még körbenézni.
- Megnézhetnénk ezt a tákolmányt, na? Hátha dugtak itt el valami kincset nekünk! - Reménykedett benne, majd lassan elindult a bejárat felé. Az ajtóban megállt, lassan pillantott be. Nem félt, egyszerűen óvatos és elővigyázatos volt. Nem akart meglepődni, főleg nem kellemetlenül. De aztán amint látta, hogy a beszűrődő fényben csak némi por rajzolódik ki, meg két babzsák fotel. Közelebb lép, nagyon szimpatikus kis helyecskének tűnik. Beljebb lépeget, hogy jobban körbenézhessen. Mégsem olyan rozoga, mint amilyennek elsőre tűnt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=281628#post281628][b]Ombozi Manósapka Sára - 2014.04.23. 22:57[/b][/url]

- Ne aggódj, kétszer nem hibázok. Úgy nézz legközelebb a fejed fölé.
Vigyorogva bólogatott, amikor a lány már azért aggódott, hogy legközelebb esetleg ismét elhibázza. Ki tudja, talán következő alkalommal már valami keményebbel és súlyosabbal próbálkozik. Vagy valami viccesebbel, mondjuk azok a festékbombácskák viccesek meg aranyosak. Talán majd felhívja a barátját és kér tőlük még. Amúgy sem elég színes ez az iskola, pár diák biztos örülne neki. Hiszen ki is Sára? Ő a tündér, aki színt és boldogságot hoz mindenki életébe! Dwayne Warren egészen közelről meg is tapasztalhatta, milyen jó is, ha ő tevékenykedik. Már egészen rég eszelt ki ilyesmi boldogítást. Az iskola bizonyára hiányolta is őt, a szürke hétköznapok csaknem felemésztették a Sára-faktor nélkül.
- Hát, tudod, én úgy vallom, ha unatkozol, az csakis a te hibád. Nem tudod szórakoztatni magad. - Kacsintott a lányra mosolyogva, miközben összefonta kezeit a háta mögött. Majd amikor Mínea is igent mondott a felfedezésre, elindult és körbenézett vele együtt a helyiségben. Elsőre nem látott semmit, viszont odabaktatott az egyik babzsák fotelhez, ledobta magát. Kezeit térdeire fektette, nézelődött kicsit.
Aztán meglátta a falat, csillogó szemekkel hajolt közelebb. Az ezer évesnek tűnő és újabb feliratok sűrűsége káprázatos volt, elvarázsolta. Másoknak bizonyára fontos és/vagy vicces emlékeket idéztek vissza, de őt is lenyűgözte ez az egész. Pillogott kicsit, majd szélesen elmosolyodott, egyik kezével végigsimított a véséseken, emlékeken.
- Kincset találtunk... - Állapította meg egészen halkan, még ha nem is olyan kincs volt, amire Mínea számíthatott, igazából Sára sem erre gondolt konkrétan. De nagyon örült neki. Gyorsan az ölébe vette a táskáját, kutakodni kezdett benne.
- Nekünk is hagynunk kell itt valamit! - Ebben már biztos volt és széles vigyor terült el, amikor pár régebbi, pazarolható tempera és ecsetek kerültek elő a táska aljából. Nem mintha ezek nem lettek volna nála mindig, csak néha megfeledkezett róluk. Ő maga keresett egy szép felületet, ott kezdett el rajzolni, elsőre ceruzával. És egyhamar elengedte a fantáziáját és lassacskán egy kép vonalai rajzolódtak ki a fa mintájában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=282463#post282463][b]Ombozi Manósapka Sára - 2014.04.25. 21:22[/b][/url]

- Ne reméld, semmi nem véd meg tőlem.
Vigyorogva válaszolt a lánynak, még mielőtt beljebb mentek volta és jobban beleásták volna magukat a ház rejtélyeibe. Ugyanis Sára már az elején érezte, hogy ez rejteget számukra valamit. Talán ezért mászott fel ide, de néha olyan csőlátása van. Főleg a művészet miatt, folyamatosan alkot, művész szemmel nézi a világot. Nehéz bevallani még magának is, de néha elfelejt élni. Pedig ha valaki, hát Sára imád élni, szereti magába szívni az élményeket. Kihasználni a lehetőségeit.
- Én az unalmas órákon is rajzolok vagy álmodozok... mikor mihez van kedvem. - Vigyorgott és megvonta a vállát. Persze, oda is figyelt, de nem engedhette meg magának, hogy unatkozzon. Ha a tanár nem tudja fenntartani a figyelmét az hol az ő hibája? Sehol, barátaim, innentől kezdve senki ne szólja meg, ha nem issza minden szavát. Úgy látszik, Mínea nem talált magának még ilyen pótcselekvést, hogy elnyomja ezt az egészet. Egyszer mindenki megunja az életét annyira, hogy elkezdjen kreatív gondolatokat gyártani. Hiszen ez mindennek az alapja, nem? Az ember ráér, unatkozik, elkezd járni az agya, kreatívkodik, jön egy gondolat és máris megszületik valami.
Sáránál is valahogy így megy, elindul az agyában, végigvonul a testén. Egészen a kezéig is eljut, az pedig az idegek hatására mozdul, húzza a vonalat, satíroz, rajzol. Alkot, majd végül megszületik belőle valami. Amikor megvolt a vázlat java, csak akkor pillantott fel, Míneára vigyorgott.
- Köszönöm! - Mondta, majd halkan kuncogott. Senki nem hitte el róla elsőre, hogy tényleg tehetséges, hiába mondta Médeának is, hogy pénzt keres a kezeivel. Az emberek már csak ilyenek, nem hajlandóak elfogadni semmit, egészen addig, amíg a saját szemükkel nem látják. Pedig neki ez a kedvenc embertípusa: a vak naiva, aki bármit elhisz neki egy szóra és már tátja is a száját. Aki rajong érte és lesi minden parancsát. Itt az iskolában sajnos nem sok ilyennel találkozott ezidáig. Ki tudja... talán majd egyszer megtalálja a tökéletes kihasználható személyt, azt, akit majd éjjel-nappal arra használ, amire akar. Az ilyeneknek épp elég, ha kicsit kedves vele, Sára pedig igazán kedves tudott lenni velük, ha tudta, hogy elér valamit.
- Te is alkoss valamit, ez a faház... annyira inspiráló, nem? Bár nem tudom, akik nem művészek, azok is így érzik? Imádom ezt a helyet! Lelke van!
Áradozott közben, hiszen nem tudta, laikus szemmel milyen lehet. Ez a sok kis emlék, ez az aura, egyszerűen mámorító volt. Teljesen elvarázsolták az ilyen dolgok. Na meg persze az alkotás is alaposan lekötötte közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=476383#post476383][b]Ombozi Sára - 2015.03.14. 20:34[/b][/url]

Ha egyszer valaki megígér valamit Sárának, nos, akkor az olyan, mint egy különös, magány-elleni biztosítás. Biztos lehetsz benne, hogy lesz egy személy az életedben, aki nem fog elfelejteni soha és időnként gondol majd rád. Habár idáig nem vette fel a kapcsolatot a férfival (mert ő ugyan nem fut férfi után, ahhoz túl büszke!), most, hogy a Bagolykő vadőre lett, már nem menekülhet tovább előle. Egyhamar megtalálta a bagoly a csodálatos levéllel, egy igazán különleges helyet megadva a találkozónak, ahol Sára már korábban rajzolgatott a falra. Most nem tervez rongálni, sem alkotni, de akkor is kellemes kis hely a faház.
Szokás szerint kellő időt és figyelmet fordít arra, hogy jól nézzen ki, a végső összeállítás egyszerű, de mégis csinos. És persze a táska is jár hozzá, amiben minden - Sára világában - létfontosságú dolog megtalálható. Tudja, hogy nem egyszerű a terep, így maradt a tornacipő mellett, és ahogy megérkezik a faházhoz, már hallja a kiszűrődő muzsikát. Vigyorogva pillant fel, na igen... úgy látszik, a férfi megint kitalált neki valamit, hogy ne unatkozzon véletlen se. Szóval már előre örül a gondolatnak és mászik is fel.
Ahogy fent van, egy kicsit félve pillant be, hátha egy házibuliba csöppent bele, de nem, nem bír magával. Táncoló lépésekkel, vigyorogva kerül beljebb.
- Húha, milyen kellemes fogadtatás! - Jegyzi meg vigyorogva, hogy túlharsogja a zenét, aminek annyira csábító a ritmusa, a hangulata, hogy alig tud neki ellenállni. Amúgy is szereti a zenét, de ha jó kedve van, akkor különösen könnyen vonzza be a ritmus. És így van most is, bár van olyan kedves és a férfire is koncentrál kicsit, főleg a viszontlátás örömére, hogy egy nagy öleléssel üdvözölje, ha már viszontlátás, ha már Radúz és ha már a kedves fogadtatásról volt szó.
- Hm, mi az, már fel sem ismersz? Azt hiszem, tudom, mi az oka. - Az, hogy nagyon rég látta, hát persze, hogy az. De csak finom, burkolt utalás, bájos mosollyal, hogy igazán sáris legyen a történet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=476428#post476428][b]Ombozi Sára - 2015.03.14. 21:51[/b][/url]

Bizony, Sára megérkezett és a fogadtatással nincs is baja, ölelni viszont nem tud. A férfi vigyora széles, a kedve pedig igazán jó, ennél jobb párosítás nem is kell neki sem. Amúgy is imádja a ritmust, de esélye sincs, hogy ellenkezzen. Máris táncra perdítik. Nem csak a zene sodorja már, hanem Radúz is, igaz, kicsit majdnem kárt tesznek a berendezésben, de ő csak felszabadultan, csilingelően nevet, mert olyan jól érzi magát. Hirtelen azonban vége szakad a számnak, talán még nincs is felkészülve rá, hogy elvágják az egészet. Talán végtelennek kéne az ilyen számokat gyártani. Arra nyitja ki a szemét, hogy vége a kis világnak, amiben olyan jót szórakozott, vissza kell térni a valóságba, de azt sem bánja annyira.
Csak azt csodálja, hogy mikor került olyan távol? Ja, hogy a férfi kiforgatta közben? Kicsit le volt maradva, de ahogy felveszi a fonalat, máris ismét a férfi közelében találja magát. Azzal semmi baj nincs, ahogy az öleléssel sem, viszont az emelkedés már sokkal ijesztőbb. Szóval szépen bele is kapaszkodik és lehunyja a szemeit, de aztán hamar rájön, hogy nincs is olyan nagy vész. Nem egy félős lányka, de ha a talajtól való elrugaszkodásról van szó, akkor nem ő a legjobb jelölt. Épp elég szégyen neki, hogy ilyen idősen, aranyvérű lánykaként még nem repült seprűn, és valószínűleg nem most fogja leküzdeni félelmeit a repüléssel és a reptan tanárokkal szemben.
- Ó, hogy te mindig tudod a jó választ! - Sóhajtja ábrándosan, elmosolyodva. Sokan bonyolultnak hiszik Sárát, kőszívűnek, megfejthetetlennek, mégis semmi ördöngősség nincs a dologban. Ha valaki megfelelő stílusban hízeleg neki, könnyedén az ujja köré csavarja, tudja ezt Radúz is. Ahogy lerakja, azért már kicsit nyugodtabb, hogy két lábbal áll a földön, azonban tekintetét lejjebb kell süllyesztenie a szokottnál. Ugyanis az újdonsült vadőr letérdel elé, vékonyka művészkezeit sajátjai közé veszi, Sára pedig értetlenül pillog rá, aztán meghallja, mit szeretne és elneveti magát. De aztán némileg komolyságot erőltet magára, bár vigyorát nem tudja letörölni.
 - Hát nem tudom, az attól függ, mennyire szeretnéd a bocsánatom? Mivel szeretnél még kiengesztelni? A sütin kívül, természetesen. - Nem is haragudott tulajdonképpen, de Radúznak ezt nem kell tudnia, de nem ám. Inkább csak meghallgatja még a verziókat. Bár nem, jobb ötlete van, nem hagyja a férfit szenvedni, találgatni a szíve vágyát, annyira azért nem kegyetlen ő. Nem mintha, olyan bonyolultnak tartaná Sárika a saját gondolatait.
- Mondjuk még egy kis tánccal, hm? - Ajánlja neki az opciót és van olyan érzése, hogy Radúznak sem lesz ám kifogása ellene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=476619#post476619][b]Ombozi Sára - 2015.03.15. 13:46[/b][/url]

Amikor hallja a férfi spekulációit arról, mit csinálna vele egy rossz válaszért cserébe, elneveti magát. Valahol módfelett sértőnek kéne lennie, hogy ilyen szőrösszívűnek tűnik, de ő mégis viccesnek találja. Talán, valahol van valóságalapja... főleg, ha az ember nem tud úgy bánni vele, mint Radúz. Mert, amint a példa is mutatja, jó kezekben kezesbárány, még akkor is, ha ezek a kezek elemelik kicsit a talajtól, de hamar vissza is kerül és nem kell megfojtania senkit emiatt. Szép befejezés, nemde?
- Sárkány? Maximum Noellel, az egyfejűvel, de ahhoz főben járó bűnt kell ám elkövetni. - Mondja nyomatékosító bólogatások közepette. Próbálja visszafogni a vigyorát, de hát nehezen megy neki. Főleg, ahogy a férfi lábai előtt térdel, szívére tett kézzel esküdözik, mennyire nagyon szeretné a bocsánatát. Ha ténylegesen haragudna, tökéletes lenne a technika, a hízelgés, a szomorúságtól és elszántságtól csillogó tekintet... de jelenleg csak vigyorogni tud rajta. Tulajdonképpen olyan vicces nézni, amikor valaki a semmiért teper, nem létező haragot akar elűzni. De ő sem annyira gonosz, hogy hagyja, inkább csak azt mondja, táncolni szeretne.
Sára eddig nem volt a déli gyümölcsök nagy kedvelője, de szereti a narancsot mától, főleg ezt, ami az ő parancsából születik. Nem tudja, hogy konvertálódik át naranccsá, majd tánccá, neki ez túl bonyolult, rejtélyes folyamat, de nem is töri rajta buksiját. Sokkal inkább táncol még önfeledten kicsit a férfival, mert azt érzi és élvezi is. Bár egy ponton végeláthatatlannak tűnik, végül mégiscsak elvágják, ez most nem érinti olyan érzékenyen, mint a legutóbbi.
- Nagyon szeretem. - Válaszolja elmosolyodva, aprókat szuszogva. Nem éppen egy fitnesszlady a sportújságok címlapjáról, nem éppen a sportosságával fog kitűnni a tömegből, de ezt elnézzük neki. Elég, ha szépeket alkot és máris minden megy, mint a karikacsapás.
Lelkesen tartja oda a csészéjét Radúznak, hogy töltsön neki, és ha már ott van, elvesz egy sütit is. És még le is csüccsen, hiszen nem kell félteni őt, kényelembe helyezi magát egy-kettőre. A tea felszínét figyeli egy kicsit, és el is határozza, hogy szerez még szép csészéket és egyik nap teát fog fotózni, mert olyat nem mostanában csinált és nagyon szép lehet.
 - Nem gondoltam, hogy ilyesmikre emlékszel. - Vallja be mosolyogva pillantva fel a teájából, kissé oldalra döntött fejjel. Mégis kellemes csalódás, jó érzés a figyelmesség és tudni, hogy akkoriban is figyeltek rá, amikor ilyesmiket elárult magáról.
- Szerinted vannak még szép hóvirágok? Én rég jártam körbe a kastély környékét, túl rég, de neked ez a munkád. Ugye? - Kérdez vissza végül, mert hát mit tudja ő, mit csinál pontosan egy vadőr? Állatokat, varázslényeket gyógyít, járkál a környéken, megvédi a diákokat a veszélyes vadaktól, vagy legalábbis próbálja... nem?
- Pontosan mit is csinálsz most?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=478579#post478579][b]Ombozi Sára - 2015.03.18. 19:15[/b][/url]

- Noel, az öcsikém. - Mondja végül, elnéző mosollyal az ajakin. Ó igen, el is felejtette, hogy a férfi névmemóriája... hát, nem az igazi. Fogalmazzunk szépen és diplomatikusan. Bár Noelt nem nehéz megjegyezni, hiszen ő az egyetlen fiú az Ombozi testvérek közül, a második a sorban, mégis megtévesztően összekeverhető Nellivel, a harmadikkal. Tekintsünk el attól az aprócska ténytől, hogy az egyik fiú-, a másik pedig lánynév, a hangzásuk igenis hasonló!
Aztán máris ajánlj egy remek dolgot békítésre, ha Radúz nem tudna a gondolataiban olvasni és eltalálni, most éppen mihez van kedve. Táncol vele még egyet, és nagyon jól érzi magát. Viszont a kis pihenőt szorgalmazza. A teát szintén, tartja is a csészéjét, kér belőle és mosolyogva csüccsen le egy süti társaságában.
- Aktuális dátum? Szóval a születésnapok meg ilyesmik megmaradnak? - Kérdezi csak úgy mellékesen, érdeklődve. Nem, nem a sajátjára gondol, csak úgy általánosságban, a drága vadőr elméje hogyan működik. Hiszen ha egy dolgot minden évben ünnepel, akkor az csak megragad neki egy idő után, nem? Vagy legalább a saját szülinapja...?
- Hát ezt orvosolnunk kéne... - Vigyorodik el a megállapításon, hogy nincsenek szárnyai. Pedig egy angyal, tenné hozzá, ha nem lenne olyan büszke, amilyen. - Olyan szép képeket tudnék csinálni róluk! - Állapítja meg ábrándos sóhajjal, vágyakozóan. Abban bízik, ha a férfi emlékszik maga a saját ígéretére, ha ennek kapcsán felrémlik neki, talán jobban megmarad, mintha ő rágja a szájában. Sára már csak ilyen interaktív foglalkozás, szereti tornáztatni mások agyát. Ráadásként tesztelni felkészültségét, figyelmét, lelkesedését és hasonlót, de ezt csak olyan kedvesen és finoman, hogy észre se vegye a delikvens.
- Ez pont neked való, tökéletes. - Állapítja meg, majd sejtelmes mosoly ül az arcára, miután leharapott egy darabka sütit. - És nem árt a diákokon is rajta tartani a szemed. - Ezt muszáj volt hozzátennie, hiszen édes, drága öcsikéjéből kiindulva, miket művelt erre... ó, mai napig azt kívánja, bárcsak halvány lila gőze se lenne a sztoriról. De sajnos van. Sajnálatos módon nagyon is tudja, és sosem tudta elképzelni, egy ilyen iskola területén belül hogyan is történhetnek meg ilyesmik. Hiszen hemzseg a hely tanároktól és prefektusoktól, nem? Na mindegy, most már itt van Radúz is, hogy kézbe vegye a dolgokat. Nem tudja ez mekkora biztosítás, őszintén nem tudja felmérni, de végül is... felnőtt, vagy mi a szösz.
- Jól megvagyunk, tényleg. Jövőre végzek. - Mosolyog rá végül büszkén, bár egyelőre fogalma sincs, mit fog kezdeni magával utána. Talán felvesz még egy szakot és újra elkezd tanulni, valami egészen mást? Sáránál sosem lehet tudni, mibe akar belevágni és miről dönt úgy, hogy most igenis végigcsinálja. Márpedig kitart az elvei mellett, határozott jellem és nem kell félni, hogy félúton meggondolja magát.
- Szívesen meghívtalak volna egy-két kiállításomra is amúgy, ha nem éreztem volna feleslegesnek. - Nem gonosz ő, de akkor sem bírja ki, hogy néha odaszúrogasson ilyesmiket. De csak olyan Sára-stílusban, mosolyogva, szemeit forgatva. Arvid, aki szinte sosincs ott a megbeszélt helyen és időben, valószínűleg nem fog egyszer sem Londonig rohangálni, hogy Sára festményeit csodálja egy hangulatos kis galériában, pezsgőt iszogatva. Nem, valahogy képtelen elképzelni a férfit ebben a szituációban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=479051#post479051][b]Ombozi Sára - 2015.03.19. 19:21[/b][/url]

Talán szomorú tényként kéne felfogni, hogy a férfi abban reménykedik, majd legközelebb megjegyzi a nevet. De Sára csak elneveti magát rajta, mert akkor is olyan vicces és abszurd. Ő pedig szereti ezt, amikor valami homlokegyenest szembemegy a racionalitással, és inkább saját szabályrendszert alkot. Radúz világa pontosan ez, és ő mindig is csodálattal tekintett rá sokkal inkább, mintsem fintorogva.
- Ó, hát értem a problémát. - Mondja bólogatva, vigyorogva gondolkozik azon, vajon miért nem szerzett még be a férfinek egy nefelejtsgömböt, vagy legalább valami hasonló funkciójú mágikus tárgyat? Ha valakinek, hát neki találták ki az ilyesmit, elvileg nem felejti el a dolgokat, inkább csak nem emlékezteti senki, hogy emlékeznie kellene. Csinos kis szőke buksijában már meg is születik a tervezet, hogy ha legközelebb alkalma lesz rá, tényleg vesz valami hasonlót. Persze, csak kis részben önös érdekekből, inkább Radúz életének megkönnyítése érdekében... ó, hát persze.
- Babapofi-szindróma, hah? - Vigyorog szélesen, hiszen nem tart neki sokból elképzelni a férfit arcszőrzet nélkül. Ilyen korban ez igenis jellemző, egy-két szőrszál csodákat tesz a valós kor mutatásában, a hiánya viszont olyan fiatalító szérum, amiről nők csak álmodoznak. De azért... egyszer akkor is megnézné azt a babapopsi arcot. Hiszen a frissen borotvált arcot jó érzés simogatni, tényleg olyan puha, kis védtelen utána a bőr.
- Jobb is lesz. - Jegyzi meg sóhajjal, és hiába próbálja könnyedén kezelni, csak olyan lazán, mint szokta, ez a téma még mindig megfekszi a gyomrát. Minden egyes aspektusa. És csak akkor tér vissza gondolataiból a valóságba, amikor Radúz megböki a vállával. Elsőre értetlenül pillog rá, mármint mit is csinált ő? Mit kell bevallania? Aztán leesik neki a tantusz, akaratlanul is grimaszra húzódik a szája.
- Ezek szerint nem hallottál a modern mesehőseinkről. Van egy villámmágus csaj a Rellonban, és hát most bontogatja a szárnyait, gyakorolja a képességét. A bökkenő annyi, hogy egy másik diákon tette meg, aki önként kérte erre, és nem mellesleg az öcsém volt az a félnótás. Itt történt a környéken. - Zárja le csodás kis sztoriját, ajkait kissé összepréselve, mert még mindig nem hiszi el. Ha Noel még volt is olyan önpusztító barom, hogy ilyenekkel próbált játszadozni, legalább máshogy viselkedett volna. Neki az első dolga volt a való életben megtanulni, hogy mindig más a hibás. Sosem ő. És ehhez kell tartania magát. Lehet, hogy kicsit bűzlik az értékrend, de egészen hasznos volt az életében, legalábbis sosem csücsült a Balatonon és ezzel már többet ért el, mint Noel. Aki nemhogy tagadta volna, elvitte az egész balhét, azt bizonygatva, hogy ő volt, az ő ötlete volt. Egy csepp életösztön sincs hát a gyerekben? Nem, valószínűleg nem - jutott bölcs következtetésére Sára.
- Húha... ez nagy hiba volt! - Vigyorog szélesen, mert hát tényleg, elég elképzelnie a szép fehér falakat, a sok festéket, ami van neki raktáron. És ezt megkoronázva a ténnyel, hogy szabad kezet kap, máris fel van villanyozva. Hála istennek hajszálai nem veszik át a heves töltést, különben érdekesen nézne ki, helyette inkább megeszi sütije maradékát, és iszik még pár korty teát. De amikor meghallja Radúz második ötletét, gyorsan lenyeli a teát, mielőtt még a nevetgélés közepette rossz útra térne és meg találná fojtani.
- A kettes számú hiba. Ha csengőt akasztanék rád, hangos lenne, az nem jó. De elég, ha magadnál hordasz egy csokor mentát, azt kiszagolom kilométerekről. - Vigyorog, drámai túlzásán és azon, hogy Radúznak nem kell félnie. Sárának tartozni biztosítás, de hát ezt már tudjuk. Hogy újat is mondjak, megemeli kis csészéjét mosolyogva, majd megissza utolsó pár kortyát, ujjai között forgatja az aranyos kis csészét, igenis tetszik neki.