#Vattcukorfiú

Volt egyszer egy ponty úszott mint a pinty, volt egyszer egy pinty, repült mint a ponty...
Bocsánat, bocsánat, tudom, hogy ez a dal nagyon idegesítő, meg minden, de egész álló nap ez járt a fejemben, olyan vicces. Mindig jó kedvem támad tőle és olyan kirááááály ez a dal. Viktort ma halálra idegesítettem vele, de sebaj, nem szólt érte, szóval nem hagytam abba a dalolászást. Ám énekelgetés közben sikerült rendet raknom a szobámba. Rendetlenség uralkodott, szinte már majdnem elnyelt a kupi, de megoldottaaaam. Bátyus amúgyis megkért pár nappal ezelőtt, hogy végre varázsoljak már rendet. Sajnos én még egy suhintással ezt nem tudom elvégezni, ezért saját kezűleg kellett végre hajtanom e csodás feladatot. Végülis nem tartott olyan sokáig, egy pillanat alatt végeztem. Aztán ebédeltem. Viktor főzött... tésztát... és... ehető volt! Pedig néha odakozmál, ugyanis az agya máshol jár így megfeledkezik rólam és a kajáról. Szörnyű! Viszont ezt még meg lehet bocsájtani, ugyanis ha ilyen történik pizzát rendelünk. Nyamiii. Az ebéd befejeztével elővettem a cukipofim és rákérdeztem Viktornál, hogy délután nem sétálhatnék-e EGYEDÜL? Igennel felelt, ezért ugrándozva tartottam a szobám felé, de azért még megkértem, hogy most lehetőleg ne küldje Lexit utánam, mert nagy vagyok. Na jó, azért nem egészen... Ugyanis indulás előtt nyomtam egy hatalmaaas puszit a bátyám arcára. Hát ez nem igazán arról árulkodik, hogy én már nagyfiú vagyok.
Szóval az út. Lábaim az iskolához vezettek, semmi kedvem nem volt a faluban lébecolni. Egy: szinte már mindenhol jártam, kivéve a tiltott helyekre nem néztem be. Például: Kocsma, Pub, erdő, Kísértetház. Jófiú vagyok, betartom a szabályokat, azt hiszem ezt már mondtam. Hihi. Tehát ezért nem akartam Bogolyfalván tölteni az időmet. Kalandot akarok és azt hiszem a suliban hamar találhatok. Amúgy tök kaka idő van. Farmer, póló és ing van csak rajtam, meg persze az alsóneműm. Hajam belőve, mint mindig, különben nem lennék Radits Krisztián.
Hamar a suli kapujához érek. Habozás nélkül belépek a területre és az erdő felé veszem az irányt. Neeeem, nem tervezek a rengetegben kóborolni, Viktor szíjat hasítana a hátamból. Azt mesélte, hogy az erdőség közelében van egy Faházikó, amire veszettül kíváncsi vagyok. Tehát ezért vagyok itt. A lépcsőt használatba veszem és pár perc múlva már fenn is vagyok. Húúúú, de gyönyörű innen a kilátás! Bemegyek a házikóba, ideje feltérképezni a terepet, talán megvan az új bunkerem!

#Vattacukorfiú *-*

Az én arcomról sosem lehet letörölni azt a huncut vigyort. Általában ha valaki rám szegezi tekintetét azonnal - akaratán kívül - elmosolyodik. Hiába na, van valami különleges bennem, mellesleg egy dologhoz nagyon értek, akárcsak Viktor, az embereket pár perc alatt meg tudom nevettetni, csak egy apró, de vicces mozdulattal. Szóval szerintem ez egy tök jó tulajdonság. Bár azt nem tudom mégis ez hogy a fészkes fenébe jött ide, de ezt elárultam nektek. Nem volt olyan orbitális titok, ám ennyire futotta. Bocsi.
Tehát éppen a létrán mászok felfelé, hogy elfoglaljam ezt a fából készült "várat". Nem tűnik túl biztonságosnak, anya tuti nem engedett volna fel, csakhogy egyedül vagyok. Ez pedig azt jelenti, hogy senki nem tud nekem parancsolgatni, bibííí. Amúgy is baromira idegesítő, hogy anyu mindig megmondja mit hogyan csinálják, egyfolytában kioktat meg ilyenek. Rendben, kb. 4 hónapja ilyenek nem történtek, de mikor még otthon laktam szinte mindennap ez ment. Viktor azért másként oldja meg az ilyen helyzeteket, sokkal nyugisabban, viccesebben és kedvesebben. A nagytesók már csak ilyenek. Igazán örülnék még egy bátyusnak, hárman még jobban ellennénk. Húúú, belegondolva valóban cool lenne. Mindennap játszanánk, sétálnánk és ha az egyikkel rosszban lennék, akkor mehetnék a másikhoz. Hihi. Nos, bátyám már nem lehet, szóval szívtam. Mindegy, így is tökéletes nekem.
Pillanatok alatt behatolok a házikóba. Ez a hely... fantasztikus! Olyan filmes. Babzsákok, hálózsákok, firkák a falon. Csúcs! Kényelembe is helyezem magam az egyik ülőalkalmatosságba, s elterülök. Nyáron itt akarok aludni! Viktorral és Lexivel! Vagy a jövendőbeli barátaimmal. Jippí, de király lenne! Ekkor léptek zaja csapja meg a fülemet. BETOLAKODÓ, BETOLAKODÓ, BETOLAKODÓ! Szólal meg a sziréna képzeletemben. Persze nem tervezek rávetni magam az ellenségre, csak felállok is kikandikálok. Nálam sokkal nagyobb emberrel van dolgom. Viktornál csak pár centivel lehet kisebb, úgyhogy maximum a derekáig érek. Közelebb sétálok hozzá és bebizonyosodik, hogy igazam volt: valóban csak a derekáig érek. Olyan mini vagyok, egy millimétert sem növök hónapok óta. Ez bizony szomorú.
 - Sajnos nem, de hamarosan az enyém lesz! - szólalok meg elszánt hangon. - Majd hozom az ultramenő zászlóm, a tetejére tűzöm és akkor már az enyém lesz! Muhahaaaa - próbálok ördögien kacagni, mint a mesékben a gonoszak. Hát... nem igazán sikerült, még gyakorolnom kell.
Végigmérem a fiút és el is döntöm, hogy ő csakis jófej lehet. Persze, tudom, nem külső alapján kell ítélni, de az a kis mosoly nagyon a szívéből jött. Biztos kedves férfi. Ja, igen, nekem már a férfi kategóriában van, mert vagy ezerszer nagyobb, mint én, mély a hangja és nem tűnik kölyöknek. Ő bizony férfi.
 - Krisztián vagyok, hát téged hogy hívnak? - kérdezem mosolyogva. - Lecsüccsenünk a babzsákra?

#Vattacukorfiú *-*

Nagyok... nagyok mindenhol. Wááá! Leigázzák a Földet, elpusztítják a bolygónkat, széttapossák a 122 cm-eseket. Jaaaaaaaj! Mindenki fusson amerre lát! Jó, oké, annyira nem veszélyes a helyzet. Ez a "példány" nem tűnik olyan durvának, szóval nem hiszem, hogy véget vetne az én kis életemnek. Egész kedves arca van, de tényleg. Közelebb sétálok hozzá, és mesélek neki a fantasztikus tervemről. Egyedül találtam ki! Díjat akarok! Mázlim van, ugyanis az ismeretlen leguggol elém, ezért nem tör ki a nyakam, miközben nyomom neki a sódert. Nagyokat pillogok és várom a reakcióját. Észre vettem, hogy itt mindenkinek van hozzáfűzni valója mindenhez.
 - Hmmm... - el is töprengek a dolgon. - De, igazad lehet. Akkor kell egy ember, aki addig őrzi a várat. Ha gondolod lehetsz te, a kiválasztott - vigyorgok. Nem igazán ismerem a fiút, lehetséges, hogy ő nem is a jók táborát erősíti. Tehát nem biztos, hogy rá kéne bíznom ezt a fontos feladatot. Ám a közelben nincs más, aki őrizné a Faházat. Ezért maradt ő. Remélem nem kell benne csalódnom, különben megismeri Radits Krisztián haragját!
Szépen bemutatkozom, majd kezet rázok Bálinttal, - igen, így hívják - közben pedig csillogószemekkel figyelem őt. Végül elfogadja a javaslatom és beleegyezik, hogy leüljünk a babzsákfotelbe. Csakhogy mielőtt az ülőalkalmatosságra letehetnénk a popónkat, ő felkap és repülőset játszik velem. Ezt imádom a legjobbaaaaaaaaaan! Kacarászok, miközben ő hangot ad ki, és járkál velem. Igazán élvezem, gyakran csinálja Viktor is. Mellesleg nem igazán zavar, hogy egy idegen csakúgy emelget. Már megszoktam, hogy itt az emberkék egymással tök közvetlenek. Én is az lettem.
 - Arra! - s rábökök a zöld színű babzsákra. Miután lerak, meg egy ideig nevetgélek. Ez aztán baromi jó móka volt! Elterülök a babzsákon és nézem, ahogyan Bálint hoz magával még egyet. A mellettem lévőre leteszi a hátsófelét, a lábait pedig a másikra teszi. Mint egy nagy vagány gyerkőc. Hihihi.
 - Sajnos nincs, pedig őt király lenne, ha lenne... - mondom kicsit szomorú, aztán feltérdelek és a fiú felé fordulok. Hupsz... elfelejtettem, mit is akartam én mondani. A manóba! Naaaa, mindjárt eszembe jut! Miközben tanakodtam, a srác arcát figyeltem. Aztán hopp, már ki is találtam mit akartam én mondani.
 - Majd játsszunk még ilyen repülőseeeeeet! - szépen kérleltem. - Amúgy nagyon kedves fiú vagy, mondták már? Akarsz játszani valamit? Mondjuk bújócskát? - kérdezem csillogószemekkel. Remélem igennel felel, ugyanis olyan régen bújócskáztam már. Hiányzik. Brühühüüüüü.

#Vattacukorfiú *-*

Végül megtárgyaltam új barátommal, hogy ez a mi várunk lesz és ő fog majd őrködni, ha majd elmegyek a zászlóért, ami ki fogunk tűzni. Majd ráírom a neveinket, így mindenki tudni, fogja, hogy ez a házikó Bálinté és az enyém. Remélem nem lesz ellenség, akit le kell győzni. Nem szeretem a csatákat. Csak könyvekben. Bár ott se mindig. Folyton szomorú a végük. És én a happy end-eket szeretem. Mellesleg örülök, hogy egy ilyen fiúval futottam össze. Imádom a vicces embereket, jókat lehet velük beszélgetni, vagy nevetgélni. Úgy érzem jó kis délutánnak nézünk elébe. Mellesleg az előbb felkapott és repülőztünk. Íííííí, mókás ez a Bálint, tök jó lenne vele sokszor összefutni és játszani. Végre találkoztam egy tök laza gyerkőccel. Kirááály. Aztán pillanatok múlva a zöld babzsákfotelbe tesz, én meg csak vigyorgok. Meg kacagok. Mint mindig. Az én életem csak ebből áll. Jóó, persze, ott van még a tanulás is, de azzal jelen pillanatban nem kell foglalkozni.
Megjegyzem, hogy fantasztikus lenne, ha otthon is lenne ilyen. Azt hiszem majd Viktorral beszélgetnem kell, a szülinapi ajándékomról... Hihi.
Kicsit izgek-mozgok, mire tökéletesen elhelyezkedek, elő állok az ötletemmel: BÚJÓCSKÁZZUUUUUUUUUUUUUUNK!
 - Hát, rendben... - őszintén szólva nem igazán szeretek hunyó lenni, dehát alkalmazkodok én. Amúgy a hunyónak tök rossz. Egyedül van, csak számol, aztán mehet keresni az "eltűnt" személyeket. Gyakran nem találom meg a partnereimet, ami szomorúsággal tölt el. Hátha most máshogy lesz.
 - Csak 10-ig, de elég lassan számolok, szóval... Igen, kinn is lehet bújni, mert itt nem túl nagy a hely - válaszolok. Aztán a hasamra fordulok, elterülök a babzsákon és beletemetem a fejem. Persze a szemeimet is lehunyom.
 - Na, számolok. Eeeeeegy... Kettőőőőőő... Háááááárom - és ilyen lassan haladok végig, egészen a tízesig. A kilencest és a nyolcast majdnem felcseréltem, de visszaemlékeztem, mikor Viktor tanítgatott engem és minden eszembe jutott. Okos vagyok ééén!
 - Aki búúúújt, aki neeeeem, megyeeeeek! - azzal a lendülettel felpattantam és elindultam Bálint keresésére.

Vattacukorgyerek *-*

Vigyorogva figyelek a legújabb pajtásommal. Igen, Bálint egyelőre csak a pajtásom, mert ha a barátom lenne, akkor elárultam volna neki egy csomó titkomat. Mert a barátok tudnak mindent egymásról, velük megbeszélheti a másik, hogy kibe szerelmes, meg ilyenek. Viszont Bálinttal csak bújócskázunk, szóval ő csak pajtás. Na, remélem, sikerült ezt elmagyaráznom. Mindegy... Most elkezdődött a bújócska és én vagyok a hunyóóóó! A szabályokat azért lefektetjük, ám utána számolooook.
Lassan elérek a tízesig, s mikor azt kiáltom, hogy: AKI BÚJT, AKI NEM MEGYEEEEEK! Kinyitom a szemeimet és halk léptekkel elindulok. Biztos vagyok benne, hogy nem idebenn bújt el, az túl egyszerű lenne. A nagyfiúk rafináltak, nem olyanok, mint a kicsik. A mi korosztályunk általában béna helyekre rejtőzik el. Szóóóóval egy 18 éves agyával kell gondolkodnom, ami nem igazán lesz egyszerű. Sóhajtok egyet és kiállok erre a terasszerűségre. Az tuti, hogy nem sétált le a lépcsőn és nem az erdőbe bújt el. Szabálytartónak tűnik Bálint. Körbejárom az egész kinti részt, de sehol sem találom. Szomorú arcot vágok és lecsüccsenek a popsimra. Egy ideig a földet bámulom, majd feltekintek éééés.
 - MEGVAAAAGY! - kiáltom hangosan és vidáman felpattanok. Befutok a házba és felrohanok. Amint elérem azt a szintet, ahol Bálint van, besétálok oda. Mikor megpillantom odasietek hozzá és ráugrok. Mellesleg eddig azért nem néztem meg itt, mert féltem felmenni. Mi van, ha valami gonosz itt van és rám támad. Szörnyű lenne. Nyúúú.
Ha Bálint nem bír el, akkor tuti elterülünk, viszont ha elbír akkor a nyakába kapaszkodok.
 - Most én fogok elbúúúúújni. Bibíííí - egyelőre nem szállok le róla, csak vigyorgok és kacagok.

Vattacukorgyerek *-*

Imádom a bújócskát. Bár az a része nem a kedvencem, mikor nekem kell megtalálni a másikat. Akkor mindig kétségbeesek és butusnak érzem magam, mert sehol sem lelem a pajtásom. Általában ilyenkor fel akarom adni - mint most is - de nem tehetem, hiszen a másik várja, hogy azt ordítsam: MEGVAAAAGY! Ezért nem mondok le Bálint kereséséről, akit mellesleg pillanatokon belül megpillantok. Elvigyorodok és azonnal felrohanok arra a részre, ahol ő található.
Berontok az ajtón és mosolyogva ráugrok. Szerencsére nem esünk el, így hát egyikünk sem kezd el jajgatni. Érzem, hogy erősen fog, ezért elengedem a nyakát és mosolyogva nézek rá. Nevetgélek. Pedig egyikünk sem mondott semmi vicceset, egyszerűen vidám vagyok. Ekkor puszit nyom az arcomra, mire még jobban vigyorgok és én is adok neki az arcára kettő puha cuppanósat.
 - Bizony ááááááám - veszettül mosolygok. S miközben forgunk egyeg alaposan szétnézek a szobában. Hú, elég csúcs egy hely! De majd szépen berendezem és akkor király lesz. Hozok játékoooot, lufiiiit, meg minden menő cuccot.
 - Húúúúúszig, de lassan! - mondom határozottan. Sajnos Bálint letesz, pedig tök jó volt olyan magasan lenni. Na mindegy. Majd megkérem, hogy vegyen fel később. Mindenesetre miközben megyünk lefelé a lépcsőn, megfogom a kezét. Hú, hamarosan túllép a pajtás zónán és barátom lesz. De akkor iszonyúyn ragaszkodni fogok hozzá. Akkor mindennap játszanunk kell, vagy találkoznunk. Mikor leérünk ránézek, s még mindig fogom a kezét, de most elengedem és ránézek vigyorogva.
 - Számolhaaaatsz! - mondom kedvesen, s azzal a lendülettel elfutok. Először az erkélyre, de mivel ott nem maradhatok halkan visszasétálok a faház központjába, s a babzsák mögé rejtőzöm, sőt, mér a közelben lévő zöld pokrócot is magamra terítem. Tuti nem talál meeeeg.