Ninim, Dana és Gwen

 Hogy miért pont ilyenkor kell meglépnie, amikor kell a jelenléte a számomra? De éreztem a hangulatán, a gondolatain, hogy valahova készül, és nem számít nagy a fájó..mindene. Valami nagyon fontos dolga lehetett éjjel az erdőben, így természetesen kérdés sem volt, hogy kapom a mankóm és követem. Megbízom benne, túlságosan is, és pont emiatt akartam rajta tartani a szemem. Féltettem. Nem akartam, hogy baja essék ilyen állapotban az éjszaka elején, amikor neki is volna jobb dolga. Hajam izzadtan tapadt a fejemhez miután lecincáltam magam a lépcsőjén, de annyi gond legyen. Ezek azok az alkalmak, amikor az ember olyan boldogan gyújtana rá egy cigarettára, ha másért nem, akkor csak erőt kaparni magának a továbbiakhoz. Kifelé menet telekinetikával gyorsan elintéztem a záros kérdést az ajtón és a lány ringó alakját kezdtem követni lassan belejőve a mankó használatába. Egy idő után már világossá vált, hogy merre tart, így a lépéselőnye sem jelentett sokat, mert tudtam az utam. Ahogy haladtam a faház felé úgy kezdett lassan megfájdulni a csuklóm, a vállam, az egész kezem. A lépteim is jócskán lelassultak, szaporábban kapkodtam magamba a levegőt, arcom azon megszokott szigetes formán kezdett kipirulni, mint aki teljesen be van tépve. Nem is vettem észre, hogy egyre jobban melegem lett, a leheletem meglátszott az esti levegőben, mintha csak nappal fújnám ki a dohányfüstöt. Az erdőben egyre mélyebbre törve monoton növekedett a szívritmusom és nem is vettem észre, hogy bizony nem kint lett egyre melegebb, hanem idebent. Sebláz. A lábam elkezdett lüktetni, de azért sem fordultam vissza, már majdnem elértem a faházat. Odaérve nagyon hálásan estem neki a fatörzsnek, kapkodtam a levegőt a számon keresztül és igencsak hamar kicsúszott a talaj a lábam alól. Egy aprót nyekkenve terültem el a magasra nőtt gazban. Passz, hogy miért, de legilimenciát akartam alkalmazni egy mókuson, amit látni véltem magam mellett, de sajnos az ő agyának jelenlétét nem érzékeltem, csak másik háromét. Az elsőbe belekukkantva láttam egy kis szégyen érzetet és döbbenetet (Gwen), és bár nem akartam, biztos észrevette a jelenlétem. A faházban ismét a pszichokinetikámat használva levertem egy könyvet valahonnan és próbáltam Nina nevét artikulálva kiejteni a számon. Nem tudom, mi jött ki végül de erősen kétlem, hogy azt formáltam meg, mint amit akartam. Ennek ellenére nagyon bíztam abban, hogy Nina most nem rosszban sántikál, előbb talán fel kéne épülnie ahhoz, hogy egyedül lófráljon olyan sebekkel, mint amik ellepik testének egy részét.. És ott feküdtem verítékezve a helység alatt egy képzeletbeli állattal diskurálva, aki határozottan állította, hogy a Marsról teleportált ide és Patríciának hívják. Miért hívnak egy mókust ilyen lökött neven? És miért tettek be a sütőbe, hisz még éjjel van?..