Odett

Verocs és Endre <3



Végtagjaim egészen felolvadtak a kis séta után, ami mondjuk meglepően jól esett, felpezsdítette ellustuló érzékeimet és kellemes bizsergést költöztetett belém. A mellettem lépkedő fiú nem kérdezett vissza, egyelőre kielégítették a válaszaim, s mint később kiderült, nem közömbösségből nem tette, csupán megvárta, míg megfelelő környezetbe érünk, s milyen igaza volt. Én pedig kiélveztem lépteim ropogó érzését a hóban, amit mindig nagyon szerettem. Még hóembert is kedvem lett volna építeni, ha jobban fel lettem volna öltözve. Talán legközelebb.
- Persze, ezer örömmel! – lelkesedtem Endre ötletére, miszerint jövő héten is eljövünk, sőt még a falut is megmutatja nekem. Kíváncsi voltam, milyen kincseket rejtegetnek még Bogolyfalva utcái, s hogy ezt nem egyedül kell majd feltérképeznem – nos, ez különös izgatottsággal töltött el. A fiú ismeri a jó helyeket, ebben biztos voltam, s egyfajta magabiztossággal töltött el, hogy hajlandó megosztani velem. Volt valami megnyugtató a fiú hanglejtésében, mimikájában, egyáltalán az egész megjelenésében. Nyugodt szívvel rábíztam magam. A vele töltött idő alatt fokozatosan hámozta le rólam bizonytalanságaimat, kétségeimet, és félelmeimet.
Egyre fokozódó jó érzésemet, és pozitív gondolataimat most megszakította egy számomra már ismerős arc feltűnése. Örömmel töltött el Veronika látványa, a kedves arc többször eszembe jutott találkozásunk óta. Láthatólag a navinés fiúnak sem volt ismeretlen, bár a kapcsolatot nem tudtam konkretizálni, de valamiféle bensőséges viszonyt éreztem. Megdicsérte a lányt, s amolyan titkos üzenetet váltottak szemükkel, a fiú el is harapta hangos gondolatát. Nem értettem, s nem is tartozott rám, ezért csak zavartan néztem ölemben összekulcsolt kezemet. Ujjaim kergetni kezdték egymást, s tudtam, hogy ez feszültségem jele. Mindig ezt csináltam. De miért pont most? Talán féltékeny vagyok? Nem szabad, hogy gondolataim megint visszahúzzanak a szakadékba, ahol csak jelentéktelen énemmel nézek farkasszemet. Lassan belátom az idő múlásával, hogy senki számára nem töltök be olyan szerepet, mint amilyen kialakulni látszik. Talán ez így van rendjén, csak ez a kiszámíthatatlanság hatott rám pusztítóan. Mint amikor a szeles éjszakában nem tudni, lesz-e vihar,  vagy sem.
- Szia Veronika! – köszöntem a lánynak udvariasan, s egyszerre talán meglepetten is, nem hittem, hogy itt fogunk legközelebb összefutni.
- A kosár nekem tökéletesen megfelel, nagyon jól hangzik. Zöld kosárral pompás lesz. – mosolyogtam, leplezve árnyékoló gondolataimat. A világért sem akarom, hogy meglássa ezt rajtam bármelyikük is, a gyengeségemre sosem voltam büszke. Szentimentalizmusom mindig rosszkor köszöntött be, de már megszokhattam volna.
- Én egy bögre kakaót kérnék hozzá, ha lehet – néztem kérdőn Veronikára, majd megköszöntem a rendelés felvételét.
A lány távozásával Endre megint rám fókuszált, úgy tűnt, részletezve kívánja hallani megkezdett mondandómat.
- A szüleim bizony muglik, hétköznapi, közönséges foglalkozással. Meg is lepődtek, mikor kiderült, miféle képességekkel rendelkezik lányuk! Mostanra a rácsodálkozás már elfogadásba változott át, sőt, még mókásnak is találják a helyzetet! Szerettem a családomnak ezt az általános derűjét, jó hangulatát. Minden apróságban megtaláljuk a jókedvet, együttes erővel főleg. Édesapámnak különösen jó humora van – mosolyogtam belekezdve nosztalgiázásomba. Elmondásom közben egyre éreztem a hiányukat. Jó lesz őket újra látni, s a felidéződött esemény melegséggel töltött el.
- És neked? Milyen családból származol? – kérdeztem nyílt őszinteséggel, remélve, hogy a fiúnak is hasonló jó élményei vannak.
- Neveltetésemből adódóan hiszek egy felsőbb erőben, de... – nehéz ezt elmagyarázni, hogy ne tűnjek gőgösnek, de azért folytattam. – A hitem nem a külsőségekben mutatkozik meg. Sokszor nem is a cselekedeteimben, vagy a látható, kézzel fogható eredményekben. Szeretek kettesben lenni ezzel az általam elképzett és megtestesített fénnyel, aminek védelmét mindig érzem, ha befogadom, és nem húzok falat elvilágiasodott képzeteimmel, melyek megakadályoznák a csodák észrevételét és érvényesülését életszituációimban. – vázoltam fel nagyjából Endrének, s reméltem, hogy nem tűnt badarságnak az egész. Persze ez egy olyan téma, amelyet nem érdemes érintőlegesen elmondani, hisz elegendő információ hiányában teljes joggal nézhet bolondnak beszélgetőpartnerem. Egyelőre nem tudtam bővebben kifejteni, így rá irányítottam figyelmemet.
- Na és veled mi a helyzet? Hiszel valamiben? – érdeklődtem tágra nyílt szemekkel, miközben még futkároztak a gondolataim. Szerettem az efféle beszélgetéseket, amelyek beindították a mókuskereket, hiszen mindig volt újabb ajtó, amely csak feltárásra várt.  
Minden szempontból hálás voltam ezért a délutánért.

A kérdésemre, hogy rosszat csináltam e, nemleges választ kapok. Ennek ellenére nem sikerült megnyugodnom. Nem tudom mi baja van, nem tudom mi történt az imént, és ez a tudatlanság cseppet sem édes. Szomorú tekintettel meredek magam elé egészen addig, amíg Csongi fel nem emeli a fejem és nem néz a szemembe. Pillantását viszonozom, egy ideig "farkasszemet nézünk", majd egy nem túl meggyőző mosolyt küldök felé. Vagyis én igyekeztem meggyőzően mosolyogni, de nem tudtam "hazudni".
- Rendben! -
Még ezt is hozzáteszem, majd egy puszi cuppan az orromon.Egy nagyot sóhajtok, és közben figyelem, hogy mit ügyködik mellettem ez az Adonisz. A villával éppen kinyír egy epret, ami után csokis halotti lepelbe öltöztet. A hulla hamarosan az én szám felé közelít, majd benne is landol.
- Már csak az hiányzik, hogy brümmögj, mint a repülők. Anya mindig ilyet játszott velem kiskoromban. -
Egy széles vigyor jelenik meg arcomon, miközben Csongi egy banánt nyír ki. Lefoglal az ügyködése, de ekkor a hangja is megüti a fülem. Szemeibe nézek és komolyan figyelem mit is mond. Miután elhallgatott egy mély sóhaj szakad fel belőlem, mely mellé egy szemforgatást társítok.
- Nekem tök jó minden, emiatt ne aggódj! -
Egy sokat sejtető mosolyt küldök felé, majd a kezében lévő villáért nyúlok. Reményeim szerint elengedi. Ha ez így történik, akkor leteszem a villát a többi gyümölcs tetejére, majd közelebb hajolok Csongihoz.
- Ne agyalj már annyit! - suttogom, mivel ilyen közelségben már ezt is simán meghallja, majd egy puszit adok előbb a nyakára, majd a szájára. A puszi lassan átvált csókba ha ő is benne van a dologban.
Ezután egy olyan kérdés érkezik felém, amin elkezdek kacagni.
- Nem tudok táncolni! Nem szeretek táncolni! Szóval ha nem gond akkor azt mellőzzük! -
Kérlelő tekintettel nézek rá, és imádkozom, hogy ne kelljen ma táncolnom.

Mary

Emma és Zoé
Ma este

Csapjuk szét magunkat este kezdetét veszi mikor besétálok a csárdába. Eszembe jut a drága és az, hogy nem éppen a legjobban teszem amit teszek, ám tökéletesen mindegy. Itt vagyok, megbeszéltük a lányokkal a dolgot. Igaz egyiket több órán keresztül győzködtem, nem akartam durva lenni vele, ennyi az egész. Másikkal egész könnyen boldogultam, elég volt elmondanom és már jött is. Vagyis engem küldtek előre szépen leellenőrizni a terepet. Nem tudom mire vártak itt, de semmi különös nincs.
Kétszer is körbenézek. Semmi gyanús ami esetleg a szórakozásunkba zavarhat be. Egyetlen fura kinézetű ember sincs itt. Sőt a kétes kinézetű alakok is jócskán megfogytak, az egész kocsmára két darab jut. Azok is a sarokba húzódtak be, italukat kortyolva. Jó lesz elkerülni azt a sarkot ott, mindannyiunk érdekében. Nem szívügyem az ilyen emberek megismerése, akárki akármit is mond.
Magabiztosan foglalok helyet az egyik bárszéken. A kocsmáros végig néz rajtam látványosan, azt az érzést keltve, hogy valami nincs rendben. Pedig egészen rendben van minden, öltözékemet tekintve. Fekete dzseki, egy hosszabb pulóver, leggings, kis bokacsizma. Hajammal sincs semmi gond. Szóval mi a fenét is nézhetett rajtam? Áh, mindegy. Amennyiben valamit észrevett volna rajtam, azonnal szóvá tenné. Gondolom, vagyis remélem. Remélni szabad, ugye?
Hiába sorolja itt nekem mit is ihatnék, én egyenlőre csak egy vajsört rendeltem. Az elég lesz ahhoz, hogy bevárjam a többieket. Melegen ajánlom nekik, hogy hamar essenek be. Kezdem magam kissé egyedül érezni. Sok a rám szegeződő szem, amikből nem valami jó szándékot olvasok ki. Nem félek, mielőtt valakinek ez az ötlet jutna eszemben. Csak tartok tőlük. Az mindenképpen sokkal jobb!
Kifizetve a kikért italt kászálódom le a bárszékről. Megelégeltem a temérdek szempárt, emiatt az egyik asztalhoz ülök le. Kabátomat levetem, a szék karfájára kerül. Belekortyolok a korsóba, az ajtót nézve. Jöhetnének már. Nem férjhez menni készülünk, szóval hanyagolandó a temérdek festék hanyagolandó a tűsarkúval együtt. Illetve én ilyet nem tervezek bele a mai estébe. Aztán ők tudják a többit. Bár Emma ilyet nem fog tenni, csoda lesz ha tényleg véghez tudjuk vinni a tervünket Zoéval. Sikerülnie kell, elvégre nem feleslegesen mondtam le a mai őrjáratot, beszerezve helyette kettőt. Nem ezt hívják éppen fair üzletnek, de a lányok miatt sokkal többet is elvállaltam volna.
Az ajtó lassan attól is kinyílhatna, mert annyit nézem. Ám sehogy sem akarnak feltűnni, emiatt az asztalon kezdek dobolni ujjaimmal. Kezdek türelmetlen lenni. Előre küldtek itt vagyok, ellenben ha felültetnek és csak itt várok rájuk mindkettőre nagyon megharagszom. Ami egyiknek se lesz jó, tekintve, hogy nem tudnak kikerülni. Zoéval egy csapatba játszom, már amikor mindketten ott vagyunk, Emma pedig a szobatársam a múltban történek ellenére. Abban az esetben ha kerülni szeretném őket a csapat és szobaváltás lesz a megoldás.

Beu és Zoé

Emma igazán boldogságosan ébredt fel ma reggel, hétvége van, nincsenek órák, pihenhet. Ennek ellenére, mikor körbenéz, egy órára pillantva tapasztalja, hogy reggel 7 óra van. Visszahuppan az ágyba és körbenéz. Látja, hogy nem csak ő van még benn, nyilván senki nem kel 5 órakor és teper le a pályára edzeni, egyik lány se ilyen elvetemült, pedig mindegyik kviddicses. Na igen, ez az ami annyira nem áll hozzá közel. Valószínűleg egyszer próbálná, annak is kék zöld foltok és valami komolyabb sérülés lenne a vége. Mára viszont nem ez a terv. Úgy gondolta sétál egyet aztán este meg lemegy bogolyfalvára császkálni egyet. Ezt meg is osztotta szobatársnőjével, aki nem véletlenül volt neki olyan ismerős. Mint a bálon kiderült, volt már egy kisebb afférjuk, egy kis leves kíséretében. De Emma nem haragtartó, így ezen mosolyogva túllépet. Viszont ami ezután következett, na arra nem számított. Órákig kellett győzködni, még egy talánt mondva végre lógva hagyták. Bea és egy barátnője lehívták őt a Csárdába. Ő nem az a fajta lány, aki oda jár, sőt, soha nem is járt kocsmában. Arról nem beszélve, hogy alkoholt is csak jó mélyen elzárva egy üvegben látott. Kicsit rémülten és félve állt a dologhoz, de nem akarta őket megbántani. Maximum elmegy, és mikor odaért megmondja nekik, hogy nem érzi jól magát, inkább visszamegy és lepihen egy kicsit. Felöltözik, egy farmert kap fel barackszínű felsővel, aztán pulcsi és kabát kerül rá. Felkapja a cipőjét majd sálat és sapkát húz. Kilép a szobájukból és a Navine szárny felől, elindul kifelé. A kastélyt elhagyva, a kapuban már egyszer megtorpan, de innét még tovább viszi a lendület. Mosolyog, de az ijedtség ott van az arcán. Végigballag a kissé latyakos úton majd a fő utczán keresztül sikeresen eléri a megbeszélt célt. Megáll a kocsma ajtajában és habozva nyúl a kilincs felé. Aztán vissza is húzza kezét. Egy rossz külsejű illető lép oda hozzá, aki elöl félreáll, és beengedi. ~ Na tessék, pont az ilyen emberek miatt nem járok ilyen helyekre. Sokkal jobb lenne nekem ott fenn a szobámban, elolvasok egy könyvet, vagy valamit kitalálok, inkább, mint, hogy ilyen emberek társaságát élvezzem… Komolyan, mit gondoltam? Mire ideérek, beleszeretek? Vagy esetleg, jobban fog kinézni, mint elképzeltem?~ Tovább gondolkodik az ajtóban, elég sok grimaszt vágva a gondolatmenet közben, mikor már hangokat hall maga mögött, elsőre csak léptek, aztán egy lány hangja. Megrémül, hogy itt aztán elvágták a dolgot, ha ez az, akire gondol, nem menekülhet. Pedig most aztán rohanna haza.  

Meg kell mondjam az igazat, én nem vagyok rossz lány. Igaz, nem vagyok épp makulátlan kislány sem, csinálok olyan dolgokat, amiket később megbánok, vagy épp a belső kis hang a fejemben arra utasít, hogy ne tegyem, mert baj lesz, de én nem foglalkozom vele. A mai este viszont más, egyenlőre még nem tudom, hogy megfogom-e bánni a dolgot, vagy elkönyvelem úgy, mint egy jó estét. Talán van olyan -például a húgom- aki nem nem helyeselné ezt a dolgot, de én egyenlőre még nem döntöttem el, hogy ez jó vagy nem. Bea meggyőzött. Amikor a segítségét kértem, akkor megkaptam, most pedig, amikor ő kért meg valamire..nos, nem mondhattam nemet. Maximum beszélgetünk egyet, iszunk egy kicsit...de semmi olyasmi amivel esetleg áthágnám a magam alkotta szabályokat.
Elviekben.
Nem sietem el a készülődést és nem verem nagy dobra a dolgot. Senkinek nem akarok tetszeni. A hajamat féloldalra tűzőm, felveszek egy kék színű felsőt, meg egy fekete csőszárú farmert, bokacsizmát húzok, sálat tereket a nyakam köré, felveszem a kedvenc fehér szövegkabátomat is és már indulhat is a menet. Lassan sétálok, minden lépést kétszer meggondolva. Nem szeretnék elesni, a kabátom és talán a testi épségem bánná. Ha elkések, akkor bizony el leszek késve, engem ugyan nem fog zavarni. A csárdában meleg van, le tudnak ülni, kétlem, hogy belehalnának abba a néhány percbe. Biztonságban leérek a faluba és lassan kezd kibontakozni előttem a csárda sziluettje. Jobb lesz ha kapkodom egy kicsit magamat, már ha nem akarok megfagyni. Viszont amint közelebb érek, egy kissé érdekes látvány tárul a szemem elé. Egy lányka áll az ajtóban, tétovázva, mintha félne bemenni.
-  Hát ebbe meg mi ütött?
Suttogom magam elé, majd mikor odaérek felfékezek mellette. Biztosra veszem, hogy ő a mi emberünk. Bea mesélt nekem róla egy kicsit, megemlítette, hogy nem lesz könnyű dolgunk vele. Ám már láttam olyan lányt aki az első ereszd el a hajam után kissé elszállt. Nos, a mellettem állóról jelen pillanatban ezt nem tudnám elképzelni.
-  Csak nem félsz bemenni?
Bátorítólag rámosolyogok. Majd a jobb kezemmel lenyomom a csárda kilincsét a másikkal pedig megfogom a lány kabátját és behúzom magam mögött. Rögtön megcsap a kellemes meleg, emellett az alkohol ismerős szaga is, de nem zavar túlságosan.
-  Ne aggódj, ha bármi bajod lesz, megvédelek.
Továbbra is mosollyal próbálom bátorítani, na meg, a tetejébe még rá is kacsintok, hogy szerencsétlen érezze a törődést. Nem biztos, hogy tudja, hogy én a védelemmel nem csak a levegőbe beszélek, hanem halál komolyan gondolom, de mindegy is, ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen. Mikor megpillantok Beust odaintegetek neki, majd továbbra is fogva tartva a lányt odahúzom az asztalhoz, lekapom kabátomat és a pulthoz megyek, hogy rendeljek még két vajsört.
-  Remélem jó lány hoztam Bea...különben most nagyon nagy bajban vagyok.
Lerakom Emma elé az egyik korsó vajsört, az üres szék elé a másikat amire én magam telepszem, majd jóízűt kortyolok az italból.

Odettke.

Emma, Zoé
01.26.

Talán mégsem volt a legjobb ötlet velük jönni. Vagyis az egyikkel. Belőle az este végére ki tudja mi lesz. Én tudni fogom, Zoé is. Más pedig ne legyen kíváncsi rá. Újra körbenézek, újságíró után kutatva. Végérvényesen megutáltam őket a legutóbbi számuk óta. Túlságosan sokat szerepelek benne, három darab cikkben is. És valahogy az igazságot pont elfelejtették megírni. Igaz egy nagyon kevés jutott bele, mint mondjuk az eljövetelem a karácsonyi bálról a rellonossal. Most meg itt vagyok, emiatt nézelődöm annyira az Edictumosok. Nem akarok hibát hibára halmozni.
Utoljára az ajtóra szegezem csokoládébarnáimat. Megjelennek. Ez nagyon költői túlzás volt részemről. Pontosabban Zoé lép be maga után ráncigálva Emmát. Jól kezdődik minden esetre. Rángatni kell, vajon dolgunk végeztével is rángatni kell? Akkor nem az idegesség miatt, az biztos. Vissza integetek mikor Zoé felém int. Csak nem fog kereket oldani Emma, mégse kéne a kabátját annyira erősen fognia. Levágódna nagyon hamar a székekre. Kabáttól mind a kettő megszabadul. A kis konnektor egyből elszelel a pult felé, van pár percem Emmára.
- Jól fogod magad érezni, hidd el. -
Mosolygok rá, biztosítva az este alakulásáról. Egyáltalán nem fog velük olyan történni amit nem akarunk, hisz itt van Zoé aki bárkiből kirázza az utolsó élő sejtet is.  Megtapasztaltam ezt az ajándékát, tudom milyen érzés, ám én ugyan annyira kedvelem őt. Semmit se változtatott ez a plusz rajta.
- Jó lányt hoztál, meg kell vele ismertessük mire jó a csárda. -
Pillantok fel rá miközben kiossza a korsókat. Őt aztán nem kell nógatni, iszik is egyből. Emmára nézek majd a korsóra. Innia kell. Vagyis remélem nem kell megfogjam a kezét, rá illesszem az ujjait és mondanom mikor nyeljen. Amúgy meg ne próbáljon ellenkezni, mert megkérdem Zoét, hogy adjon egy keveset neki abból ami sok van neki. Elektromosságból. Az emberi test vezeti, remélem Emma nem akarja kipróbálni hogyan is vezetné.
- Emma Zoé, Zoé Emma. -
Amennyiben eddig nem mutatkoztak be egymásnak, megtettem én. Ők mindketten ismernek, különböző helyekről és helyzetekből amit jobb nem részletezni. Egymást tudnák túllicitálni a rossz időzítéseimről, tetteimről. Eddig bele kellett kortyolnia abba a korsóba, semmilyen ellenállást el nem fogadunk. Zoéra felé pillantok, jelezve, hogy ha nem megy akkor erőltetni kell.
- Végezzünk ezekkel hamar, nekem valami jobb kell. -
A korsóm vészesen kezd kiürülni, Zoé is hasonló helyzetben van. Nem látok el az Emmáiéig, de őszintén annyira nem is izgat mennyit ivott meg. Az asztalunkhoz intem a pincért aki készségesen jelenik meg, felvéve rendelésemet.  A korsókkal együtt tűnik el a férfi, nem foglalkozva azzal, hogy mennyi is hiányzik belőlük. Pár perc múlva újra megjelenik a színen, kezében a tálcával. Három poharat rak le mindegyikünk elé, kitöltve a megrendelt lángnyelv whiskeyt. Na ennek örülj Emma, direkt neked találtam ki az egészet. Ebből aztán innia kell, ha törik, ha szakad. Nem engedünk Zoéval, akármennyire is vissza akar szaladni a kastélyba.

Beu és Zoé

Egy lánynak nagyon nem a Csárdában van a helye. Ennek a lánynak meg pláne nem. Arról nem beszélve, hogy két lánynak sem igazán, ők meg ráadásul hárman lesznek. Morcosan gondolkodik, ám arcát inkább az ijedség tölti be. Hezitál. Mikor már éppen arra jutna, hogy na jó, felejtsük el, visszatér a kastélyba, akkor valaki megszólítja. Amire még egy kicsit fel is szökken. Mini szívroham mára is megvolt, remek. A kérdésre már éppen készül egy határozott igennel válaszolni, és mondaná, hogy távozik is, mikor se szó, se beszéd, szó szerint magával viszi őt befelé, vélhetően Zoé. Na tessék, már jó társaságnak néz elébe. Értékeli ő a bátorító hangnemet és arckifejezést mégsem tudja magát odabent, azaz most már ide bent, elképzelni. Ez a hely, enyhén szólva sem üti meg a színvonalát és még taszítja is. Kosz van, szaglik a hely. Magától biztos, hogy soha az életben meg nem közelítette volna, még csak távolról sem. Tágra nyílt szemekkel néz körbe, közben a védelmező szavakra, kissé megtorpanva azért reagál.
- Mért, itt bajom lehetne? – Elkerekednek a szemei és kérdően néz a lányra. Igen képzeli, mit hisznek róla, de ő akkor is elsőre jár itt, és ahogy jelen pillanatban kinéz utoljára is. - Szerintem ebben az esetben sokkal biztonságosabb nekem ott, a kastélyban.
Fordul kissé hátra és mutat kifelé az ajtón. A kacsintásra valami mosolyféleséget mutat, aztán kiszúrják Beát, így láthatóan a megfelelő ember és nem valami még idegenebb ráncigálta idáig. Mondjuk úgy kisebb noszogatás után helyet foglalnak és levetik a kabátokat, sálat meg sapkát. Közben fel sem eszmél még és egy korsó sör? vagy olyasmi kerül elé. Bátortalanul inkább némi vicsorítás, mint mosolygás kíséretében nézegeti eléggé furcsán az italt. nézi jobbról aztán meg balról, majd a két jóízűen kortyoló lányra tekint.
- Itt nem lehet mondjuk narancslevet kapni? Persze az se gond, ha nincs, ha visszamegyek a szobába, ott van.
Kérdezi egy mosollyal, amivel próbálja kifejezni, hogy ő ugyan ilyet még nem ivott, de nem is úgy tűnik, hogy szeretne. Mondjuk itt lenni se nagyon. De ez eléggé tiszta sor a belépésük óta. Ám a két lány igencsak rosszalló tekintetére csak lesüti a szemeit és az italhoz közeledni kezd. Már a korsó a kezébe van, és az arcához is emelte.
- Szia Zoé, örülök, hogy megismertelek.
Legalábbis most még biztosan örül, aztán meglátjuk pár óra múlva. Úr isten! Most mi lesz, vajon mit hoz ki belőle? Milyen íze lesz? Ízleni fog neki egyáltalán? Mi van, ha valami borzalmas és beteg lesz tőle? Vagy mi van akkor, ha ízlik neki? Na jó, az utolsót kellően ironikusan mondta magában ahhoz, hogy tisztában legyen ez a lehetőség egyelőre nem áll fent. Belekortyol, majd elég érdekes grimaszok kíséretében még egyszer. Leteszi maga elé, és akkor látja, hogy a két lánynak már csak kortyai vannak vissza. Megint tágra nyílt szemekkel.
- Ennek ilyen furcsa ízének kell lennie, vagy csak az enyém rossz?
Érdeklődik kellően naiv énje, nem mintha lenne neki olyan, amiben ez nem nyilvánul meg. Kedvesen mosolyog a lányokra és látva rajtuk, hogy márpedig, ha kell neki, ha nem ezt most meg kell igya megpróbál küzdeni az itallal. Még iszik egy vagy két kortyot. Hamarosan egy kis pír jelenik meg az arcán, körülbelül a korsó felénél járhat. Lehúzza a pulóvere cipzárját, majd a két lányra tekint. Tovább nem megy, eltolja magától, és úgy gondolja neki ez mára elég volt.
- Ti sokat jártok amúgy ide?
Érdeklődik, közben Bea valamit intézkedik, és újabb poharak érkeznek, a régi korsók meg eltűnnek. Nem nagyon tudja hová tenni most mi is a helyzet ezért csak pásztázik a tekintete Zoé és Bea szemei között.
- És ez micsoda?

Nem zavartatom magamat. Bár be kell vallanom, még én sem voltam itt soha, mert nem akartam rossz hírbe keveredni, nem akartam, hogy kipletykáljanak. De Beának kellően erős érvei voltak arra vonatkozóan, hogy ide el kell jönni és beszélgetni kell és jól kell érezni magunkat...meg mindent kell, kell és kell. Nekem ugyan semmi bajom ezzel a hellyel, bár nem értem miért nem választhattunk egy kissé koedukáltabbat, ha már az ismeretlen lánynak ennyi problémája van, ugyanis, a figyelmemet nem kerülte el, hogy félénken körbepislog..ez azért igencsak szórakoztató.
-  Ne aggódj, velem tényleg biztonságban vagy. Meg amúgy is, Beának igaza van, jól fogunk szórakozni, engedd el magadat. A kastély sem olyan biztonságos, mint amilyennek te azt gondolod, hidd el.
A mondandóm végén egy nagyot bólintok, majd egy újabb korty vajsört döntök le a torkomon. Csak szép lassan...semmit nem kell elsietni, hosszú még az este. Persze, eszem ágában sem volt megijeszteni szegény, félős Emmát, csak az igazságot mondtam és a tapasztalat beszélt belőlem, de talán ezt nem kellett volna...most már mindegy.
-  Hűha, ez aztán a nagy feladat, nem semmi. Szóval te olyan kis szende Emma vagy igaz? Zoé vagyok, és szintúgy örülök.
Egy kicsit tétovázik, majd végül kezet nyújtok neki, akkor baj nem lehet belőle, most egészen jól érzem magamat, semmi bajom. Nem vagyok letargikus hangulatban de nem csattanok szét az örömtől se, szóval Emmának nem kell tartania egy esetleg kis sokkolástól.
-  Szeretnél esetleg cserélni?
Jót mulatok rajta, de tényleg. A legtöbb vele egykorú lánnyal már régen elszaladt a ló, de itt az élő példa, hogy vannak még csodák. Ettől pedig nevethetnékem támad, Bea igazán nagy feladatot akasztott a nyakunkba...szinte lehetetlen lesz, bár már az is haladás, hogy bejött, elismerésem. Amikor a pincér visszajön az italokkal, összecsapom a kezemet és felnevetek. Ha nem ízlett a vajsör Emma, akkor ez biztosan nem fog.
-  Lángnyelv whisky, remek ízlésre vall...
Válaszolok egyszerre kettőjüknek, majd félretolom a vajsörömet, valamivel mégiscsak le kell majd öblíteni, annyira azért nem állok nagy ivó hírében és őszintén annyira nem is szeretek, de néha azért kell.
-  Bevallom neked, még soha nem voltam itt, de nem olyan rossz, mint képzeltem. Bea, szerintem innunk kellene valamire...

Silana

Ne nézzen senki gondatlannak, természetesen egy pillanattal később miután leültem, máris a lányomhoz fordultam, hogy kicsomagoljam a meleg ruhákból. Azt hiszem Laura meg is ölne, ha bármi baja lenne Linnynek. A meleg öltözetben biztosan bemelegedett volna, és jó apaként ezt bizony nem hagyhattam.
Magunk körül kezdtem picit rendezgetni a dolgokat, amikor egy lány hangjára lettem figyelmes közvetlenül a babakocsi mellett.
-Két hetes -válaszoltam mosolyogva, és a kislányra pillantottam. Felkelt, azaz éppen nyafogott egy kicsit, és a kezeivel tornázott. Ettől mosolyra húzódott a szám. A lány nem várta meg a válaszom, persze amúgy is igennel feleltem volna, tehát csak a kezemet nyújtottam felé amikor bemutatkozott.
-Ryan Elwood, örülök a találkozásnak. Ő pedig a lányom, Caroline Effi Elwood -nagyon furcsa volt kimondani úgy a nevét, hogy egy teljesen ismeretlen személynek kellett ezt megtennem. Még csak a családtagok láthatták közelről, nem is kellene még nagyon idegenekhez vinni, de hát mi is úgy nőttünk fel, hogy körbevettek az emberek, és sokkal egészségesebbek lettünk mint a mai gyerekek. Rendben, talán nem kéne úgy beszélnem mint egy ötvenévesnek...
Elkezdtem nézni az étlapot, amit közben a pincérnő kihozott, habár már tudtam korábban is, hogy mire fáj a fogam. Felpillantottam.
-Mit kérsz? -kérdeztem Silanát. -A vendégem vagy, kérj bármit nyugodtan.

Ryan

Szemeit a kisbabán legeltette. Jó érzés volt ennek a kis teremtmények a közelsége. Egykeként nem tudta, hogy hogyan kell bánni az apróságokkal. Mindig is vágyott egy kistesóra, de az anyukája halála után nem számított semmi jóra. Pedig gondoskodni, segíteni és megölelni szerette volna. Vért a véréből. Mostmár sohase tudja meg milyen érzés egy testvér. Csakis a féltestvér, de még arra se számított. Erről ennyit. Elültette lelkében az elkeseredettség magját.
- Kettő? Olyankor már ki lehet vinni otthonról? - ezt nem sértésnek szánta, de igazán nem tudott semmit a csecsemőkkel kapcsolatban. Remélte, hogy a férfi nem bántódik meg rajta.
- Ryan. Milyen szép név! Egy ideig elgondolkodtam rajta, hogy így fogják majd hívni a jövőben a gyerekemet - elhallgatott. Kicsit elkomorult a tudatlansága miatt. A mag kihajtott. Hogy fog ő felnevelni egy gyermeket? Nem lesz rá képes... Sötét gondolataiból kibillentette a felé közeledő kéz. Tétován megrázta. Puha, vékony keze szokatlanul érdes tenyeret érintett. - Sajnos egyke vagyok, így nem nagyon értek a gyerekekhez.
- Caroline. Úgy tűnik az ön családjában örökletes a jó névválasztás - megnyomta az ön szócskát remélve, hogy ezzel kicsit sérti az önbecsülését, és ezért amaz felajánlja a tegeződést. Utálta az ilyesfajta korbeli megkülönböztetést, ráadásul nehéz összerakni egy rendes magázódós mondatot. Mintha E/3-ban beszélne hozzám ami szerinte enyhén bizarr volt. Bezzeg odahaza!
A pincérnő hozott számukra két étlapot. Silana örült, hogy neki külön hoztak. Nem tudta miért, de jól esett neki. Talán, mintha felnőttnek néznék.
- Tényleg? Nagyon szépen köszönöm. Talán egy Duplacsokis Kakaóálom megfelelne - nem szándékozott bunkónak tűnni, de alig volt nála pénz. Nem telt volna neki a mennyei csokitortára, pedig nagyon kedvelte az efféle finomságokat.

Adria

A szokásostól eltérve a fekete taláros alak akit követünk, néhány ajtóval hamarabb kanyarodik le, de pár méter megtétele után se tűnik úgy, mintha véletlenül fordult  volna éppen a cukrászdába a csárda helyett. Persze ennek alapvetően rengeteg oka lehet; itt nem árulják a kedvenc italait, viszont sokkal kisebb az esélye, hogy ételmérgezést kap a süteményektől, vagy esetleg nagyobb nyugalmat akar és olyanokkal találkozna a kocsmában, akik ezt semmiféleképpen nem akarnák biztosítani neki. Így vagy úgy, havasan, vizesen az ablak melletti kicsiny asztalhoz telepszik és hamar le is adja a rendelését egy citromos, csokis finomságra, meg egy csésze rumos teára.
- Áhm. - Nyugtázza elégedetten néhány perc múlva, mikor a pincérnő felszolgálja neki a rendelését. Ez épp elég nyomós indok ahhoz, hogy lerakja vastag, bőrkötésű, régi könyvét és előrehajolva kevergetni kezdje a teáját, miközben furcsán üres tekintettel hol a vidáman cseverésző vendégeket, hol a hírességek virgonc képmásait kezdi bámulni. Nem kifejezetten tűnik úgy, mintha fejben is itt lenne, talán még mindig a könyvön rágódik...vagy a napján, vagy a tervein, vagy akármi máson, ember legyen a talpán, aki ebből a zárkózott fapofából bármilyen gondolatot is ki tud olvasni.
Ebben a fényben jobban látszik, hogy a korához képest megviselt arca, viszont most nem különösebben tükröződik rajta az az arrogáns ellenszenv, amivel az emberek elsőként találkozni szoktak. Persze ez mindig becsapós, sok iskolatársa okosan nem is alapoz ezekre a múló, békésnek tűnő ábrándos pillanataira.

Anna


* Ma megint volt egy kviddics-edzés, ami eléggé megviselte. Kiva és Robi nagyon jó játékosok, a többiektől is pontosan ugyanezt a hajtást várják el. Mellette még az iskolában is teljesítenie kell, ami elég érdekes, mert majdnem az összes tantárgya olyan, ami nem is igazán érdekli, csak életstílust szeretett volna váltani, mindenki arra bátorította, hogy próbáljon ki új dolgokat. Most itt áll 4 olyan tantárggyal, amiket rühell, meg egy seprűvel, amit legszívesebben kétszázötvennégyezer háromszázhuszonegy kiéheztetett szú elé vetne. A hiányosságokat pótolni kell, mert hiába elsős, sok alapdolgot nem tud, mert a mugliknál nem tanulták, miért is tanítottak volna a németen kívül bármi mást erősen, azon az átokverte helyen? Próbál erősnek látszani, de már egyre kevésbé bírja ezt az új életstílust.
Ma, edzés után behányja a muglis füzetét, meg a legújabb kedvenc könyvét, amit úgy is tekinthetünk, hogy „varázslósan tudományos”, persze ez nem éppen pontos definíció, de olyan szempontból abszolút helytálló, hogy már-már pont annyira kezdi belelovalni magát a témába, mintha egy kémiai reakció lenne. Egy süti mellett szeretne felkészülni holnapra, bár ha bekerül a táskájába a kedvenc könyve, akkor nemigen lesz abból tanulás.
Egyenesen a cukrászdába veszi az irányt, nem vágyik másra, csak egy kiadós cukorbombára, ami az egekbe röpíti a vércukorszintjét, ezáltal átmenetileg megerősítve őt. Belépve rendel egy meggyteát, meg hozzá egy erdei gyümölcsös- túrós szeletet, majd miután megérkezik a lelkének oly kedves uzsonna egyszer csak ismerős arcot pillant meg. A múlt héten hallott néhány Eridonos libát, ahogy összesúgnak a háta mögött, azt magyarázták, hogy inkább ki kéne kerülni a folyosón.  Éppen sétálva pletykáztak, amikor a nevét említették, nem értette pontosan. Valami Anna, vagy Hanna. Ha összeverik, talán nem kell holnapra leckét írnia. A pici szösszencs felkapja a tál sütijét, meg hozzá a csésze gőzölgő teát, és a lányhoz lép.* -  Szia! Láttalak a suliban. Szabad a hely? *Kérdi monoton hangon. Lehet, hogy csicseregve kellett volna megszólítania? Vajon hányadfokú égési sérülést tud okozni a teája?*

Adria

Seszínű mélázása addig tart, míg egy kölyökképű lány oda nem csoszog elé a teájával, sütijével meg a kérésével. Anna ezt először, az ő szemszögéből nézve teljesen érthetően egy kétkedő szemöldökfelvonással reagálja le, majd egy még kevésbé biztató tekintettel pásztázza végig. A mimikája teljesen arra utal, hogy el fogja hajtani a lányt, de aztán...
- Hogyne. Dobd le magad. - Mondja rekedtes, kicsit érdektelen hangján, aztán újra a teájához fordul. A süteménye egyelőre érintetlenül áll, és a teájából is kevés fogyott annak ellenére, hogy kezd kihűlni a sok kavargatástól. Nem tűnik úgy, mint akit zavarna a társaság, jóllehet inkább tudomást se vesz róla. Néma percek telhetnek el így, aztán a végzős mégiscsak megszólal, pont mikor a szájához emeli a csészét.  
- Azért ne ülj le mindenkihez, csak mert láttad a kastélyban. Bizarr emberek is járnak oda. - Csak a mondat végén néz egyenesen a lány szemébe, egy furcsa kis gunyoros mosoly erejéig, utána iszik egy kicsit s a csészével együtt a tekintete is újra az asztal felé vándorol. Újabb kavargatás, kanálkocogtatás, ezúttal a süteményből is eszik néhány falatot, de nem néz a lányra. Csak úgy sugárzik belőle a ráérős nyugalom. Sokak pont ettől lesznek idegesek, de könnyen lehet, hogy az elsőst mindez nem zavarja, hiszen nem biztos, hogy hallott már róla és ha hallott is, nem kell minden folyosói pletykát komolyan venni. Most igazán csak néhány gesztusa, mozdulata olyan, ami azonnal nagyobb óvatosságra sarkallhatja a paranoiásabb társaságát, mondjuk a látszólag ellentétes megnyilvánulásai, az örökös többet-mondok-mint-amit-te-gondolnál féle gúny és az egyszerre békés és bizarr hangulata. Semmi érdekes. Ártalmatlan. Ártalmatlan?

Endre és Ágota

Egy szabad hétvégén
Katniss

Nagyon hideg van ma, legalábbis számomra. Amint kilépek a kastélyból, az orromon ott van a zúzmarához hasonlító csapadék, amit vigyorogva törlök le onnan, amint elindulok.
Az utam a faluba hasonlóképpen vidám, és mókás, hiszen a hóban nem lehet úgy menni, hogy ne legyek tiszta havas, mire lépek kettőt. Ekkor persze mindig lerázom magamról, és megyek tovább, aztán ha a főutcára érek, akkor toporgom le az utolsó pihéket is.
Nagyon hideg van, hidegebb, mint a kastélynál, így valami meleg helyet kéne keresni. Kezemben, magamhoz ölelve könyv, mint ahogy tőlem már megszokhatta mindenki, a sálam eltakarja a számat, a sapka a fejemen jól ráhúzva, a csizmám pedig, mintha mi sem történt volna lefele, tiszta, és száraz. Hiába, egy kis Leperex bűbáj ilyenkor tökéletesen jön.
Az első dolog, amit meglátok, egy teaház, aminek ajtaja vidáman nyílik, és szólal meg felette a csilingelő csengő, hogy jelezze új ember érkezett.
A pultnál egy kedves, fiatal nő fogad, akinek elújságolva, hogy csak egy finom meleg italt szeretnék inni, na meg talán egy finom süteményt elfogyasztani, máris egy olyan helyre kísér, ami az igényeimnek megfelel.
Leülök a puffra, székre, nem is tudom, mire, aztán minden gondolkodás nélkül leteszem magam mellé a könyvet, levetem a kabátom, sapkám, sálam, kesztyűm, miközben máris mondom, hogy mit szeretnék.
- Kérek szépen egy barackos zöld teát, jó melegen, citromlé nélkül, és kevés cukorral, valamint egy bogyós felfújtat.
Mosolygok, aztán ha elment, akkor előveszem a könyvem, szinte feltámasztom az asztalra, és olvasni kezdek.

Dalma

Gyönyörű napra virradtunk. Bár az időjárás lehetne melegebb, de nem panaszkodom. Miután felöltöztem nagyon halkan elhagytam a szobámat. Ugyanis nem akartam felverni a szobatársamat, aki még az igazak álmát aludta, mikor én fölkeltem. Varázslatos táj fogadott, mikor kiléptem a kastélyból. Szeretem az ilyen kiruccanásokat. Ilyenkor lehet a legjobban gondolkodni. Az úti célom egyelőre még számomra sem volt teljesen világos. Valami új helyet szerettem volna meglátogatni, ahol haraphatok valamit. Ahogy felnézek egy táblán ez állt: Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Na ez az a hely, amit keresek. Nem jártam még itt és harapni is lehet valamit. Giling-Galang szólt a csengő, mikor beléptem. Egy kedves hölgy fogadott, aki beinvitált. A teaház részét választottam, mert igazából csak nassolni való kell, nem komplett ebéd. Majd miután levettem a kabátomat, egy puffot szemeltem ki magamnak, amibe bele is huppantam. A szomszédos puffon egy lány ült. Olyan ismerős. Szerintem már láttam a Levitában, de nem vagyok biztos benne... De! A Vízkeresztes bulin láttam. Miután rendeltem a hölgytől egy kis csokis sütit és a hely specialitását, szóba elegyedek a lánnyal. Jó, hogy ezt a puffot választottam, hiszen a lányhoz közel helyezkedik el.
-Szia! Katniss vagyok. Téged, hogy hívnak? -Kérdezem meg. Többet egyelőre nem kérdezek. Ezzel választási lehetőséget adok neki, hogy akar-e velem beszélgetni, vagy csak egyedül akar lenni. Mindenesetre amíg várom, hogy befusson a rendelésem, meggyőződőm róla, hogy nálam van-e a pénztárcám. Szerencsére semmit sem felejtettem otthon. Amilyen feledékeny vagyok néha, ez a lehetőség sajna mindig fennáll. Aztán a tekintetem lesiklik a ruhámra. Egy kényelmes farmer van rajtam, egy lila fölsővel és egy szintén lila fülbevalót is viselek. A nyakamban a nyaklánc a lila különböző árnyalataiban játszik. Majd keresztbe rakom a lábam és várom, hogy a lány válaszoljon, de nem akarom kényszeríteni. Szívesen megismerném…

Katniss

Most kivételesen a tananyagban vagyok elmerülve, méghozzá a gemmológia rejtélyeiben. Furcsa egy könyv, és tudományág. Mintha a mugli iskolákban is tanítanának ilyet. Bár nem tudom, hogy igaz-e, hiszen nem jártam oda. Anya tanított, és hát, nekem az tökéletesen megfelelt. A könyv, ami hatalmas, előttem hever, így észre sem veszem, amikor valaki (hozzám) szól.
Kinézek a kötet mögül, vagyis feljebb emelkedem, és a szememet kidugom a tetejénél, majd körbenézek, hogy ül-e valaki még ott, akinek szólhatott a kérdés, és amikor nem, leteszem a könyvet, és magamra mutatok, közben pedig magamban megkérdezem, hogy: "Én?" Ezt viszont csak az arcom fejezi ki, inkább addig nem szólok semmit, amíg nem tudom tutira, hogy igen, én.
Közben megérkezik a sütim, és a teám, aminek a szélén ott repked egy pillangó. Valami elvarázsolt cucc lehet, mint itt minden, mert csak egy bizonyos távolságig megy el a bögrémtől. Meg is kérdezem a nőt, hogy ez micsoda, és miért így van, amikor elmeséli nekem, hogy azért van ott a pillangó, mert amit kértem, barackos zöld teát, abból a barack tavaszi, nyári gyümölcs, amikor teli van minden lepkékkel. És hát most, télen, kicsit jól esik, ha ezt fel is idézik.
Mikor elmegy, Katniss felé fordulok, mert még mindig engem néz.
- Ez aranyos. Remélem, te is kapsz ám olyat.
Mutatok a pillangóra, bár most elárultam magam, hogy hallgatóztam, amikor a ház specialitását kérte.
Erre kénytelen vagyok lehajtani a fejem, és csak egy helyben ülni, mintha mi sem történt volna.

Dalma

Bólogatok, mikor a lány felém fordul, és magára mutat.
-Igen, hogy hívnak téged? Mert már láttalak a Levitában, csak még sohase beszélgettünk.-De, most itt a nagyszerű alkalom, teszem hozzá gondolatban.  Közben kihozzák az ő megrendelését. Remélem hamarosan az enyém is megérkezik. Egy gyönyörű pillangó van a teája mellett, természetesen sütiből.  A pillangó szárnyait suhogtatva repül. Lenyűgöz a szépsége és művészi a kidolgozása. Egy igazi remekmű. Tiszteletem annak, aki sütötte. Ilyenkor kicsit szomorú vagyok, hogy nem itt élnek a szüleim. Nálunk otthon ugyanis nem kapni ilyen finomságokat. Pedig milyen jó lenne.
-Én is remélem. Nagyon ötletesek és szépek! Gondolom finomak is.-Bár ezt még nem tudom. Csak akkor mondhatok róla véleményt, ha már megkóstoltam. Egy pillanatra belenézek az egyik gyertya lángjába és megpillantom magam benne. Eszembe jut a családi szokásunk. Az egyik ősöm, annyira szerette a gyertyákat, hogy megcsinálta a világ legnagyobb gyertyáját. Akkora volt, mint a bábeli torony lett volna, ha elkészült volna. A gyertya lángja táncot jár és fényét a falak visszaverik. A gyertyák olyan meghitt és kellemes hangulatot tudnak árasztani. Megnyugszik tőle az ember.  Merengésemet a pincér szakítja félbe, aki felszolgálja nekem a sütit. Megköszönöm a pincérnek, aki hamarosan odébb áll, hogy más vendégeket is ki tudjon szolgálni. Az enyémen is van pillangó. Bele kortyolok a teába. Jaj de finom és ráadásul fel is melegít. Az én pillangóm lila színű és kecsesen szálldos a teám körül.
-Nincs szívem megenni!-Panaszolom. Annyira szép. De, ha arra gondolok, hogy amikor először ettem csoki békát és az első az kiugrott a kezemből. Lehet, hogy ez is ugyanolyan. Így hát győz az éhség és bekapom a röpködő pillangót. Azonnal édes csoki íz árad szét a számban. Mesés!
-Mit olvasol?-Kérdezem tőle a könyvre mutatva, azzal nagyot kortyolok a teámból...

Katniss

Úgy látszik, a magamra mutatok nem volt teljesen süket mozdulat, sőt, még meg is értette a lány. Azaz Katniss. Aki csak Niss. Egyszerűbb, és gyorsabb.
- Hát engem Dalmának hívnak.
Sütöm le a szemem, és bólogatok hevesen, hogy igen, már találkoztam vele, és arcról eddig is ismertem. Csak nézek magam elé, mint a jó gyerekek, aztán végre, nagy feszültség közepette megérkezik a sütim, és a teám. Szinte félek beleharapni, és belekóstolni, így előbb a bogyós felfújtnak fogok nekiesni.
- Igen, fenségesek.
Helyeslek, és közben a repdeső lepkét szemlélem. Aztán eszembe jut, hogy ez így irtó pofátlanság, hogy addig eszem, amíg a lány várakozik. Gyorsan lerakom a villát, megtörlöm a számat, és meg is magyarázom tettemet.
- Ne haragudj illetlenségemért. Nem szokásom, de nem tudtam ellenállni.
Kezem leteszem a lábamra, úgy, hogy megtámaszkodjak rajta, aztán lóbálni kezdem azokat, miközben a mennyezetet kémlelem, mert valami biztos van ott olyan dolog, ami izgalmas, hiszen Katniss is azt nézi. Aztán sóhajtok, mert én nem találok rajta semmit olyat.
Nekiállunk sütizni, és teázni, hopp, most jut eszembe, a teába még bele sem kóstoltam. Itt a remek alkalom. A lánnyal együtt nyúlok a bögréért, és kortyolok bele, és el kell ismernem, ez is kifogástalan. Itt semmit nem tudnak elrontani?
Mindegy is, hiszen amíg teázunk, és sütizünk, nem esik szó semmiről, na de aztán utána...
- Hát gemmológia tankönyv, de nem a sulis, hanem könyvtárból kivett. Ebben benne van mindenkinek a tudása, mugliké, és varázslóké egyaránt. Be kell valljam, nem igazán érdekes, mert mindenki ugyanazt írja le, de ettől függetlenül kijelenthetem, hogy pont ezek miatt tűnik számomra hitelesnek.
Nem rövid vélemény, tőlem szokatlan, de ha könyvekről van szó...
- Hogy érezted magad a buliban? Mármint szerinted milyen volt?
Én nem szívesen beszélek ugye ilyenekről, de valamiről azért kell diskurálni.

Joanne^^
2013.01.22. Este 7 óra táján

Ismételten - mint akkoriban oly sokszor - kedve támadt Marynek egy jó, kiadós sétához. Lassan több időt tölt Bogolyfalván, mint a kastélyban, de ez nem zavarja. Nem akadályozza ez őt semmiben, sőt! Aznap is sok felé járt-kelt, tüzetesen megvizsgálta többedszerre is a falu egyes részeit. Ma volt kint a legtovább, és ma múlt el leggyorsabban is az idő. Már este hét óra felé közeledett az idő, vagy már el is érte? Ezt nem tudja Mary, nincs rajta az órája. Viszont abban biztos, hogy éhes. Kimondhatatlanul, mit gyomorkorgása is jelez. Ennek okán pedig úgy döntött, bemegy a néhány háztömbnyire lévő étterembe. Így is tett. Amikor belépett azonban, minden dugig volt. Egy szabad asztalt sem látott, de még ismerős arcokat sem vélt felfedezni. Már épp azon volt, hogy inkább visszamegy a kastélyba, mikor megpillantott egy fiatal nőt egy szép, és aranyos kislánnyal, amint épp leadja rendelését a pincérnek. Kis hezitálás után Mary erőt vett magán, és odalépett a hölgy, és kislánya asztalához.
- Jó estét kívánok! - köszönt mosolyogva. - Elnézést, szabad ez a hely? - mutatott a fiatalasszonnyal szemben lévő ülőhelyre. Mikor az édesanya jelezte, hogy nyugodtan leülhet, Mary helyet foglalt.
- Köszönöm. - mosolygott még mindig, majd észbe kapott. - Ó, elnézést, be sem mutatkoztam! Mary Glotter vagyok! - nyújtott kezet. - Nagyon aranyos kislánya van. - Mikor a pincér kihozta a vele szemben ülők rendelését, és megkérdezte Marytől, mit kér, úgy döntött, ő is azt eszik, amit a nő a kislányával. Megkívánta, egyik kedvenc étele volt ugyan is. Amíg várta, hogy kihozzák vacsoráját, úgy döntött, beszélgetést kezdeményez, elvégre udvariatlanság lenne, hogy idepofátlankodik mások asztalához, aztán egy szót sem szól...
- Jó étvágyat! - mondta, még mindig levakarhatatlan mosollyal arcán. - Elnézést, ön itt él Bogolyfalván? - fogott bele az érdeklődésbe.

Dalma

-Szép neved van!- Mostmár őt is ismerem. Dalma, nagyon szép neve van és ráadásul nagyon jól néz ki. Szép szőke haja lágyan omlik a vállára. A szeme pedig világoskék. Elmerengtem már megint. Katniss légy szíves fegyelmezd magad.  Borzasztó, hogy ennyire hamar bármin el tudok gondolkodni. Még a kis apróságokon is. Hihetetlen mennyi csodája van a világnak. Sokan csak a nagy monstrumokat veszik észre és nem figyelnek a kis dolgokra, mint például a réten a kis virágra, vagy a méh döngicsélésére.
-Gemmológia? Nem tanulom a tantárgyat. Tanulsz vámpírológiát?-Kérdezem, hiszen ha jól becsülöm, van vagy harmadikos. Harmadiktól lehet azt a tárgyat tanulni. Kíváncsi vagyok, arra a tantárgyra csak sajnos még sokat kell várnom mire, tanulhatom. Nem igazság. Nagyon érdekelnek a vámpírok. Egy csomókérdést fel tudnék tenni a témával kapcsolatban. Annyira érdekes.
-Jól éreztem magam. Aleen remekül főz. A játékok is szuperek voltak. Szeretem a Levitás bulikat és te?-Kérdezem meg. Alexék és Aleenék bulija egyaránt csúcs volt. Ráadásul Alexék buliján találtam meg a legjobb barátomat, akivel az óta közös szobánk van. Rengeteg dolgot csinálunk mi együtt. Korcsolyázunk, vásárolunk meg ilyeneket.
-Melyik szobában vagy?-Lehet, hogy meglátogatom. Meglepem egy sütivel vagy valami kis aprósággal.
-Mi a hobbid?-Kérdezem. Ezen a szálon elindíthatom a beszélgetést. Hiszen, az ember szeret beszélni a saját hobbijáról. Közben az arra járó pincértől kérek még egy sütit és egy csésze fahéjas teát. Az egyik vendégnek most hozták ki a teáját. A pillangó kecsesen csapkod a szárnyaival. A vendég elmerül a látványban. Majd megrökönyödve veszi észre, ahogy a pillangó kirepül az ablakon. Mosolygok a dolgon. Tehát igazam volt, azzal kapcsolatban, hogy olyan, mint a csoki béka. De jó, hogy mégis megettem. Szegény vendég, bár rendelhet újat és a hibájából tanulva szerintem nem fogja hagyni, hogy a következővel is pórul járjon.

Lotte

Miután távoztunk a lány házából elindultunk valamerre. A lányra bíztam az utat, mert még nem ismerem ezt a helyet, így igazából rajta múlott, hogy hova fogunk menni. Kicsit reménykedtem benne, hogy valami étteremszerűségbe tévedünk, mert a reggeli kimaradt. Bár olyan korán nem is tudtam volna enni. Világ életemben délben reggeliztem, valahogy sose jött össze, ez a keljünk fel nyolckor, hogy mindent a megfelelő időben tudjunk enni dolog. Viszont ha felkelek, akkor az első utam a konyhába vezet, hogy a tizenkét órás alvás fáradalmait egy szendviccsel ki tudjam pihenni.
A sétálás közben az utat figyeltem, közbe párszor a lányra pillantottam. Többnyire azon járt az agyam, hogy nem ártana megismerni kicsit jobban is. Alig tudok róla valamit, ami mondjuk fogható arra, hogy két napja ismerem. Kicsit talán elsiettem a dolgot. Nem tudnám megmondani, hogy miért, mert amikor az előző találkozáskor elváltak útjaink, megjegyeztem magamnak, hogy előbb ismerjem meg, és csak utána próbálkozzak. Most már mindegy. Nekem így is jó, de azért a nap folyamán meg akarok tudni dolgokat.
A Fő utcán a lány egy étteremmel szemben állt meg. Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Olvastam le gyorsan a hely nevét, amikor megkérdezte, hogy bemegyünk e. Pont tökéletesnek tűnt egy reggeli elfogyasztásához.
- Menjünk. –Bólintottam, aztán elindultunk az ajtó felé. Csilingelés jelezte érkezésünket. Megvártam amíg bemegy a lány, aztán én is beléptem.
A hely pont olyan volt, mint kívülről elképzeltem. A korai időpontnak köszönhetően még nem voltak olyan sokan. Ez érthető, ilyenkor még minden normális ember alszik. Kicsit úgy tűnt, hogy az egész helyet mi keltettük.
Hamar rájöttem, hogy ahhoz, hogy valami kiadósabbat is ehessünk, az emeletet kell választanunk. A lépcsőn felérve egy idősebb férfi várt, és miután kértem egy asztalt, az egyik fal melletti asztalhoz vezetett. Velünk szembe egy kép volt a falon, ami biccentett egyet köszönés képen. A szokatlan helyzetnek köszönhetően inkább leültem, és így néztem a lányra.
- Mit szeretnél enni? -Kérdeztem egy mosoly kíséretében, és csak reméltem, hogy nem salátára fog esni a választása. Én is kinyitottam egy étlapot. Egy enyhébb sokk után, miután rájöttem, hogy minden magyarul van írva, és le kell fordítanom az ételeket, ahhoz, hogy ehetőt ehessek, nekiláttam az étel kiválasztásának. Kicsit sokáig tartott, mert nem minden nap látok ilyen szavakat.

Bianca <3

Nem gondoltam volna, hogy most fog eljönni ez a nap. Az első randevúm napja, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni. Én azt hittem, hogy csak évekkel később fogok elhívni egy lányt sütizni. Most meg… Nem tudom mi ütött belé? Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Woodarn szerint ezt a szerelem jele, de én nem vagyok benne biztos, hogy 13 évesen érezhetek ilyet. De még nincs olyan szabály, hogy egy fiatal fiúra ne találjon rá élete szerelme. Jó, lehet, hogy nem is sokáig fog nekem tetszeni Bianca. Na, mindegy, ráérek később is gondolkodni ezeken a dolgokon, mert a végén még elkések a randiról. Miután kilépek a házból, szinte futni kezdek. Az macskaköves úton egy ismerősömmel sem találkozok, ezért nem állok le beszélgetni. Amúgy sem tenném, hiszen tényleg elkésnék a teaházból. Pár perc alatt a Pillangó-varázs ajtaja elé érek. Mielőtt még belépnék, próbálom leszedni a havat a cipőmről. Miután végzek, belépek, és a leülök az egyik székre, ami épp az ablak mellett van. Innen legalább jól látom, hogy mikor fog megjönni Bianca. Tehát helyet foglalok és leveszem a kabátomat. Ujjaimmal megigazítom a hajamat, ahogy Vincent szokta. Ezt tőle lestem el. Eztán a kezeimet leteszem az asztalra és a szívem egyre hevesebben kezd dobogni. Már nagyon izgulok, hogy hogyan fog alakulni a randi. Nem szeretném elrontani. Az arcomon lévő mosolyt pedig alig tudom eltüntetni. Annyira, de annyira boldog vagyok, hogy újra láthatom Bianca két szép szemét és édes mosolyát.
Kifelé bámulok az ablakon, és várom, hogy mikor fog befutni. Lábaimmal közben kicsit dobolok az izgatottság miatt. Olyan mintha órák teltek volna már el. Miért nem jön? Lehet elfelejtette… Vagy nem is akar jönni? Ah, még várok egy kicsit, de ha… Ez az! Itt van! Gyorsan elkapom a tekintetem az ablakról és előre nézek. A dobolást befejezem és várom, hogy mikor fog idejönni. Nos, ekkor ki is nyitja az ajtót. Amint ránézek, elmosolyodom és mikor mellém ér, összeborzolja a hajam.
 - Szerintem is jobb így. – újabb mosoly. Óh, de jó, hogy végre így is állhat a hajam. Örülök, hogy jobban teszik neki az a fajta hajviseletem, nem pedig a „lenyalt.”
 - Igen, nagyon jól összeöltöztünk. – nevetek. Felállok és odalépek a lány székéhez, majd kihúzom.
 - Foglalj helyet. – mondom kedvesen. Azt mondta Vincent, hogy a lányok szeretik, ha kihúzzuk nekik a széket, mert azt úgy illik. Amúgy is. A legtöbb filmben a fiúk mindig hellyel kínálják a lányokat. Tehát ha Bianca leül, akkor én is.
 - Amíg nem jön ide az egyik pincér, mesélj magadról. Tudod, a titkodról, aztán én is mesélek magamról. – vigyorgok. Ekkor egy kicsit megrázkódom. Olyan, mintha valami beleszállt volna a nyakamba. Na mindegy…

Eric

Anna

* Az túlzás, hogy nagyon megijedt a nyolcadikostól, de nem volt éppen nyugalmi potenciálon a szíve. Nem voltak túlzottan szimpatikusak neki azok az iskolatársai, akik nem túlzottan szépeket mondtak a lányról, meg a nevét sem értette tökéletesen tisztán, nem tudja eldönteni, hogy Hanna, vagy pedig Anna, de akkor valami artikulátlan, hörgésszerű hangot adtak ki magukból, miközben beszéltek. Ha ez így van, akkor remélhetőleg elmentek a javasasszonyhoz, mert valami komoly gégeprobléma állhat a zaj mögött.
Határozottan megnyugtatja, hogy egyből engedélyt kapott rá, hogy leülhessen a lány asztalához, még ha előtte volt egy kis frász, mert az arckifejezésből nem ezt lehetett kiolvasni. Meglehetősen furának találja a Rellonost, de ez nem mutatja ki, hanem egy „köszi” elmormolása után leül, és leteszi kezéből a süteményt meg a teát, a táskát pedig az ölébe. Szótlanul ülnek az asztalnál, Adria sem egy nagy dumagép, igazán nincsenek is kifejlődve a szociális készségei, mert a muglikkal nemigen szeretett volna barátkozni, félt, hogy véletlen lebukik, és akkor nagy baj lesz. Emiatt felvett egy különös, támadó-védekező viselkedést, amit itt a szülei tanácsára igyekszik levetkőzni.*
- Ó, nem ülnék le bárkihez, elhiheted. *Feleli, immár ő is a lány szemébe nézve, a bárkit erősen megnyomva.* - Nem csak láttalak. * Folytatja hűvös nyugalommal a hangjában, majd nagyot kortyol a meggyes teából, lassan leteszi a csészét és továbbviszi a társalgást.* - Néhány Eridonos tyúk beszélt rólad. * Tipikusan olyan lányok voltak, akinek Adri nem ad a véleményére, sőt ha lehet, még a társaságukat is elkerüli, fél, nehogy megrontsák az agyát, az elpusztult idegsejtjeit már senki nem adja neki vissza.* - Szerintem félnek tőled.

Adria

A lány sokkal kevésbé tűnik bosszantónak, mint ahogy elsőre gondolná az ember; például nem kezd el rögtön kérdezgetni és nem érzi léfontosságúnak, hogy megtörje a csendet. Sok diák van, akik egyszerűen csak gyűlölnek egyedül ülni egy kávézóban vagy kocsmában, így jobb híján csatlakoznak egy ismeretlenhez. Az elsős furcsa ízlését inkább az mutatja meg, hogy pont hozzá csatlakozott. Anna a legtöbb esetben nem túl hívogató reklámarc.
- Az az ő dolguk. - Hangzik a kissé tartózkodó felelet, de arca enyhülést sugall. Látszólag nem gondolkozik el azon, hogy kik lehettek a pletykálkodó lányok, szóval vagy nem érdekli, vagy egyértelmű.
- Én igazán nem akarom elrontani az örömüket, ha ez tényleg jólesik nekik. Néha nem is baj, ha félnek tőled egy kicsit, nem igaz? - Újfent elmosolyodik, most szélesebben, megmutatva fogait és kis békésen eszik néhány falatot a süteményből.  Ha most egy mesében lennének egészen biztos, hogy Tim Burton rajzolná meg őket, és akkor Anna talán nevetne, vagy kacsintana is egyet.
Különben továbbra is nyitva hagyja a kérdést, hogy tulajdonképpen ő konkrétan tehet-e róla, ha azok a lányok - vagy bárki más - esetleg tart tőle. A gólya úgyis empirikus alkatnak tűnik.  
- Szóval most azért tiszteltél meg a társaságoddal, hogy utánajárj, igaz-e amit hallottál? - Kérdezi könnyeden, kicsit tárgyilagosabban az előzőekhez képest, ám most megint úgy tűnik, hogy az édesség és a tea sokkal jobban lekötik a tekintetét, mint a lány arca.

Katniss

Nekem szép nevem van? Jajj, ezt még senki sem mondta nekem. Lehajtom a vörösödés miatt a fejem is, mert nem szeretném, hogy lássa az arcomon a dolgot. A sütimen nyammogok, mikor szóba hozza a könyvemet, hogy mit is olvasok tulajdonképpen. Órákat el tudnék róla mesélni, és emiatt fellelkesedve állok neki róla fecsegni. Észre sem veszem magam.
- Hát a gemmológia az a drágakövekkel, azok jellemzőivel, kialakulásukkal foglalkozik. Én szeretem. Van benne egy kis mugli földrajz, meg ásványtan, és, óóó...
Kapok észbe mert nem is ezt kérdezte. Inkább a vámpirológia érdekli, amin viszont egy picit összeborzolom magam. Rémes dolog, és egyelőre még hallgatható, de húú, elég khm... furcsa.
Összehúzom a szemem, és a szám is, és olyan kelletlenül állok neki róla mesélni.
- Hát hol is kezdjem. Nos. Egyelőre még nem vészes. Csak arról tanultunk, hogy kik ők, miről ismerhetők meg, és ki lehet vámpír, meg ilyen tök általános dolgokat. Meg azt, hogy hogy öljünk meg egyet, ha látunk. Ami azért elég fura, mert nem hiszem, hogy pont egy tizenkét éves tini, na jó, legyen mondjuk 17, mert harmadiktól van ugye, na szóval nem hiszem, hogy egy e korú tini le tudna győzni egyet is. Előbb csavarja ki a nyakát a vámpírunk, mintsem megmozdulni tudna.
Ez egyre rémisztőbb,de igaz. Gondoljunk csak bele. Magam is belegondolok, és megint beleborzongok, mire inkább valami kellemesebb dolgot hozok fel, mint a múltkori levitás buli.
Katniss mesél, mint a gép, és néhány torokköszörülés után magam is elmondom, mit gondolok.
- Hát Aileen aranyos lány, és a programok tényleg jók voltak, viszont, khm. Az ízvilága az nem az enyém.
Mondom lehajtott fejjel, kicsit szégyellve magam, mert ennyi erővel csinálhattam volna magam is. De na. Ez az igazság. Nekem nem ízlett annyira, mint mondjuk anyué. De hát ez van, ízlések, és pofonok. De én meg nem szeretek hazudni, ezért az őszinteség.
A szobák hallatán felkapom a fejem, mert most jut eszembe, hogy nem, nekem jelenleg még saját, kis társaságos szobám nincs.
- Háát, tudod, még nem vagyok itt annyira régóta, így nincs is még olyan szobám, ahova be tudtam volna költözni. Viszont beszéltem Aileen-nel, és lehet, hogy vele megyek majd egy kecóba. Mármint szobába.
Javítom ki magam, és használok inkább szalonképes szavakat, mert a kecó, nem kicsit, hanem nagyon, nálunk használatod kifejezés a saját szobihoz. Aztán kb szóhoz sem jutok, mert máris jön a következő kérdés, hogy mit csinálok szabadidőmben.
Ezen annyit sem kell gondolkodnom, mintha azt kérdezte volna, hogy hogy hívnak, szóval máris rávágom.
- Olvasok.
És semmi mást kb. Nem szeretek annyira társaságban lenni, inkább egyedül vagyok, és olvasok. Mindent. Bármit, csak könyv legyen. Mugli, mágikus, máguskönyv, regény, vers, tananyag, bármi, csak olvasni lehessen.
Erre felcsillannak a szemeim is, aztán, hogy oldjam a dolgot, felemelem a bögrém, és nagyot kortyolok belőle. A sütim valahogy kereket oldott, így jelzem a pincérnőnek, hogy szeretnék egy újabb adagot kérni. Ő csak bólint, és már el is tűnik.
- És te, te hol laksz, és mit csinálsz szívesen? És júúúúj, mi a kedvenc tantárgyad?
Kérdezem meg tőle, amit már eddig is meg kellett volna, amikor a gemmológiáról, és vámpirológiáról beszéltünk. De csak most esett le. Szinte tapsikolok, bár visszafogom magam, szóval csak ülök a helyemen.
De a lelkecském tapsikol ám.

Dalma

-Nagyon izgalmasnak hangzik. Jövőre úgy is leadok egy-két tantárgyat, akkor ezt felveszem a helyükre.-Mondom belelkesülve. Bár, a földrajz nem az erősségem, de az ásványokat nagyon szeretem. Olyan szépek, és amikor megcsillan rajtuk a napfény, az egyszerűen lélegzetelállító.
-Melyik a kedvenc ásványod?-Mindenkinek vannak kedvencei. Nekem a zafír és a smaragd a kedvencem. Meg az ametiszt. Egytől egyig káprázatosak.
-Ebben teljes mértékben egyet értek. Engem igazából azért érdekel a téma, mert rengeteg könyv főszereplői a vámpírok és tudni szeretném, hogy mi valós ezekből a könyvekből és mi az, ami írói fantázia.-Megborzongok, soha nem akarok egy vámpír támadás résztvevője lenni. De mielőtt elkezdenék ezen filozofálni, már megy is tovább a téma az én legnagyobb megkönnyebbülésemre.
-Megértelek, ízlések és pofonok. –Mosolygok jó kedvűen. Megérkezik az újabb adag süti és tea, amit korábban rendeltem. A pillangót egy pillanat alatt bekapom. A csészét pedig a számhoz emelem és jól eső érzés árad szét bennem, mikor a forró folyadék lefolyik a nyelőcsövemen, a fahéj mámorító ízét hagyva maga után.
-Az jó. Jól fogod magadat érezni. Én a Rainbowban lakom Rosyval, a legjobb barátnőmmel. Ha, van, kedved egyszer nyugodtan ugorj be hozzánk.-Emlékszem, mennyire vártam, hogy Rosyval legyen egy saját szobánk. Aztán, Fédra néni átadta nekünk a kulcsot és Rosyval beszabadultunk. Kipakoltuk a cuccokat. Egy szoba, arra is nagyon jó, hogy jobban megismerd a másikat. A szokásait, a félelmeit és a vágyait is sokkal könyebben megismerheted, hiszen naponta látod, és rengeteg időt töltötök együtt.
-Tényleg. Imádok olvasni. Melyik a kedvenc könyved?-Ez az! Imádok a könyvekről beszélgetni. Könyvek, könyvek. Amikor kinyitod őket és elrepülsz egy másik világba. Az lehetsz, aki csak lenni akarsz. Lehetsz a hős lovag, egy szerelmes lány, egy vérszomjas vámpír vagy akár egy ártatlan szemlélő. Lehetsz fő vagy épp mellékszereplő. Az utazásodnak csak a képzeleted szabhat határt.
-Milyen témájú könyveket szeretsz?-Amikor belépek a könyvtárba, általában a fantasy polc felé veszem az irányt, de szeretem az igaz történeteket is. Meg a romantikusakat is. A horrort viszont utálom. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem az izgalmat. Nagyon szeretek végigizgulni egy könyvet. Szeretek benne félni is, ha éppen az van benne, de valahogy nem szeretem a horrort. Nem tudnám megfogalmazni, hogy miért. Humorosat is szívesen olvasok. Képregényeket is, bár azok nem igazán számítanak könyvnek. Legyen fantasy, sc-fi vagy éppen igaz történet, a legjobb mindegyikben az, hogy egy másik világ kapuját nyitja ki. Egy új kalandot tartogat, amelyet még sosem éltél át. De, ilyenkor megteheted, csak nyisd ki a könyvet és várd a csodát. Mert rád talál, akkor, mikor nem is számítasz rá. Egy torokszorító harc, esetleg egy szomorú jelenet vagy talán egy boldog ölelésnél? Ki tudja. Senki, csak te tudhatod meg. Minden embernek más és más az, ami felemeli, félelmet kelt a szívében vagy épp a sírás felé sodorja.A könyveknek varázserejük van, amit más nem tudd, csak ezek a különös tárgyak, melyek teli vannak történetekkel, melyek pont akkor és pont azt adják, amire szükséged van.
-Budapesten lakom, egy festői környezetben. Egy nagy telken, távol a város zajától. Rengeteg állatunk van. 3 kutyánk, 3 macskánk és egy lovunk, Ezüst Hold. Szabadidőmben, vele szoktam lovagolni, táncolok vagy korcsolyázok. Meg zenét hallgatok, vagy musicaleket nézek. Örök szerelem a számomra a zene. Minden féle zenét szeretek, de a pop és a musical áll hozzám a legközelebb.-Egy mugli előadó, Máté
Péternek van egy olyan száma, hogy Zene nélkül, mit érek én. Teljesen igaz rám is. Zene nélkül, szomorú hely lenne ez a Föld nevű bolygó…