Lotte

Miután távoztunk a lány házából elindultunk valamerre. A lányra bíztam az utat, mert még nem ismerem ezt a helyet, így igazából rajta múlott, hogy hova fogunk menni. Kicsit reménykedtem benne, hogy valami étteremszerűségbe tévedünk, mert a reggeli kimaradt. Bár olyan korán nem is tudtam volna enni. Világ életemben délben reggeliztem, valahogy sose jött össze, ez a keljünk fel nyolckor, hogy mindent a megfelelő időben tudjunk enni dolog. Viszont ha felkelek, akkor az első utam a konyhába vezet, hogy a tizenkét órás alvás fáradalmait egy szendviccsel ki tudjam pihenni.
A sétálás közben az utat figyeltem, közbe párszor a lányra pillantottam. Többnyire azon járt az agyam, hogy nem ártana megismerni kicsit jobban is. Alig tudok róla valamit, ami mondjuk fogható arra, hogy két napja ismerem. Kicsit talán elsiettem a dolgot. Nem tudnám megmondani, hogy miért, mert amikor az előző találkozáskor elváltak útjaink, megjegyeztem magamnak, hogy előbb ismerjem meg, és csak utána próbálkozzak. Most már mindegy. Nekem így is jó, de azért a nap folyamán meg akarok tudni dolgokat.
A Fő utcán a lány egy étteremmel szemben állt meg. Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Olvastam le gyorsan a hely nevét, amikor megkérdezte, hogy bemegyünk e. Pont tökéletesnek tűnt egy reggeli elfogyasztásához.
- Menjünk. –Bólintottam, aztán elindultunk az ajtó felé. Csilingelés jelezte érkezésünket. Megvártam amíg bemegy a lány, aztán én is beléptem.
A hely pont olyan volt, mint kívülről elképzeltem. A korai időpontnak köszönhetően még nem voltak olyan sokan. Ez érthető, ilyenkor még minden normális ember alszik. Kicsit úgy tűnt, hogy az egész helyet mi keltettük.
Hamar rájöttem, hogy ahhoz, hogy valami kiadósabbat is ehessünk, az emeletet kell választanunk. A lépcsőn felérve egy idősebb férfi várt, és miután kértem egy asztalt, az egyik fal melletti asztalhoz vezetett. Velünk szembe egy kép volt a falon, ami biccentett egyet köszönés képen. A szokatlan helyzetnek köszönhetően inkább leültem, és így néztem a lányra.
- Mit szeretnél enni? -Kérdeztem egy mosoly kíséretében, és csak reméltem, hogy nem salátára fog esni a választása. Én is kinyitottam egy étlapot. Egy enyhébb sokk után, miután rájöttem, hogy minden magyarul van írva, és le kell fordítanom az ételeket, ahhoz, hogy ehetőt ehessek, nekiláttam az étel kiválasztásának. Kicsit sokáig tartott, mert nem minden nap látok ilyen szavakat.

Lotte

A szokásostól eltérően időben indultam el a Cukrászda felé. Fekete-fehér kockás inget, és bordó nadrágot viseltem, kalappal, és napszemüveggel. A megbeszéltek szerint négyre kell a cukrászdában lennem. Így, hogy fontos, és kevésbé kellemes dologról kell beszélnem vele, gondoltam gyorsan lerendezem, és később azt csinálok, amit akarok. Már ha Lotte jól fogadja, és nem fog a cukrászda közepén hisztizni. Nem tudom, hogy fog reagálni, de lehet nem a legjobb helyet választotta ehhez a beszélgetéshez.
A szokásosnál gyorsabb tempóban sétáltam, ami talán az idegességnek köszönhető. Tény, hogy kissé ideges vagyok, de mondjuk ez normális. A fejemben összeállítottam pár lehetőséget, hogy mit fogok mondani, de egyik se tetszett. Mindegyik nagyon sablonos volt, így inkább kiürítettem a fejem, és gondoltam majd improvizálok.
A cukrászda küszöbét átlépve Lotte-t kezdtem keresni, de mivel nem láttam, inkább leültem egy asztalhoz. Különös érzés előbb érkezni, ez velem ritkán fordul elő. De talán ha sokat várok, megértem, hogy miért is utálják, ha elkések. Bár ez nem jelenti azt, hogy mostantól pontos leszek. Nem kellett sokat várni a lányra, aki hátulról támadott. Direkt figyeltem az ajtót, de a lány nem onnan jött, ami kicsit meglepett. Talán csak nem vettem észre.
- Szia. -Viszonozom a köszönését, egy nagyon halvány mosoly kíséretében. Nem jött oda megölelni, vagy ilyesmi, így én sem tettem.
- Nem kérek, köszi. -Felelek. Úgy viselkedik, mintha itt dolgozna. Vagy csak udvarias akar lenni? Ezt nekem kellett volna megkérdeznem. Kicsit megrázom a fejem, hogy ezek a gondolatok elmenjenek. Ez jelen pillanatban nem létfontosságú dolog, így inkább most hagyom.
- Beszélni akartál velem. Hallgatlak -Néztem a lányra. Lehet, hogy ez bunkóság volt, és nekem kellett volna kezdenem, de ő hívott ide, biztos valami fontosat akar. Nekem végül is mindegy, hogy mikor avatom be a dologba. Meg érdekel is, hogy miért akart velem beszélni.  

Lotte

A széken hátradőlve egyik kezemet az asztalra helyezem, a másikat pedig az ölembe ejtem. A lány szemébe nézek, aki így már kezdi is a mondandóját. Először azt gondolom, hogy valami, szépet, kedveset fog mondani ártatlanul, mint a ma született bárány, de már az első szava ennek az ellentettjére utal. Szóval megcsalt. Lereagáló reakcióként hitetlenül elnevetem magam. Erre mégis mennyi esély volt? Félig-meddig mosolyogva nézek újra a lány szemébe, várva a folytatást.  A "mit érzek irántad?" részt egy bólintással lereagálom, utána viszont az arcomra fagy a mosoly.
-Basszus! -Arcomat a tenyerembe döntöm, majd pár pillanat után a hajamat végigsimítva engedem le. -Te komolyan eltitkoltad a gyereket? -Hangomban csodálkozást, meglepettséget és egy kevés ijedtséget lehetett érezni, valemennyi dühvel keveredve. Nem pontosan tudtam, hogy mit mondjak, ilyen még nem fordult velem elő, és őszintén szólva nem is számítottam rá. Lotte nálam sokkal nyugodtabb volt. Velem ellentétbe az ő arca kifejezéstelen volt, mint aki már előre kitervelte, hogy ezt hogy vázolja fel, és már fel is fogta a tényeket.
Újabb kérdése lassan jutott el a tudatomig.
- Biztos. Nem kérek. Kösz. - Rá csak egy pillantást vetettem, amúgy az asztalt néztem, és magamban nagyon kattogtam. Amikor visszajött úgy tűnt magában már lerendezte és lezárta a dolgot. Úgy kezdett velem beszélni, mintha már mióta "öribarik" lennénk. Újra a szemébe néztem, aztán belekezdtem.
- Aha. Szóval ez kicsit abszurdan fog hangzani, de én is megcsaltalak. Viszont én nem vetettem el semmilyen gyereket... -Az elején még kicsit bizonytalanul beszéltem, a vége felé viszont nagyjából visszanyertem az eredeti énemet, és kicsit halkabban, de normálisan tettem hozzá, amit még akartam. Közben végig a lányt figyeltem, valami reakciót keresve. Mert végül oké, ő tudta, hogy megcsalt engem, azt viszont nem, hogy velem mi van.