Sharlotte

Nekem csak elváltak a szüleim, és azt is nehezen éltem meg. Ráadásul két évvel idősebb is voltam. Sharlotte-nak viszont meghalt az édesanyja és a körülményeket tekintve egészen jól van már. Pedig egy halál feldolgozásában rengeteg idő kell, legalábbis az agyturkászok azt hangoztatják.
-Nekem csak elváltak a szüleim. És a bátyáddal jól kijöttök? Mennyivel idősebb nálad? És édesapád?
Nehéz elveszteni az egyik szülőt, főleg az édesanyát, akiben fejlődik az ember, de még nehezebb, ha valaki mindkét szülőjét elveszti. Ha Sharlotte számíthat az apja és testvére szeretetére, bár a szívében tátongó űr nem fog egyhamar csillapodni, de sokat lendít a feldolgozásban.
Aztán érdekes kérdéssel áll elő a lány. Bekapom az utolsó falat tortát, a villát a tányérra helyezem, megtörlöm a szám és a kis darab szalvétát a villa alá rakom, majd kortyolok a vízből. Ezt a kérdést pont idefele tettem fel magamnak Nem tudom, az őszintét megvallva, de nem vall rám, hogy ilyen könnyen válaszolok meg egy kérdést, így Sharlotte-ra mosolygok és neki kezdek.
-Tudod, ez egy érdekes kérdés, és a válasz nagyon összetett. Sok lány megy keresztül azon a korszakon, mikor énekesnő, színész, modell akar lenni. Olyan ez, mint a férfiaknál az autóversenyzés vagy a rendfenntartás. Én azonban sosem nőttem ki a modellkedés körű szőtt álmaimat.
Mosolyodok el, aztán természetesen folytatom a válaszadást.
-Azt hittem, hogy a modell szakma köré szőtt undorító sztereotípiák nem léteznek, vagy legalábbis el vannak nagyolva. Hát nem, és ez hatalmas csalódás volt számomra. Hogy a ranglétrán egyre feljebb kerülj, hogy egyre híresebb modell legyél, vagy akár top modell, akinek nemzetközi karrierje van, nos, a feljebb való küzdelemnél egyszer csak azon kapod magad, hogy ágyba kell bújnod valakivel, aki a legjobban érdekelt a munkádban. Én, amit elértem, úgy értem el, hogy senki ágyában nem landoltam.
Mesélem büszkén, de ennek hátulütői is vannak.
-Tripla annyi energia, rengeteg áldozat és elmondás árán értem el. Kemény munkával.
Magyarázom tovább. Emlékszem mennyi lány feküdt le annak, akinek kell, csakhogy megkaphassa a hőn áhított munkát. És fel sem fogták, mit tesznek a lelkükkel és a jövőjükkel.
-A modellkedés mindig a szívem csücske marad. Nem munka volt, hivatás, amit örömmel végeztem. Még mindig így érzem. De azt hiszem, nem tudnám már folytatni. És igen, nem állok készen a modellkedésre, mert minden lencse túloldalán a vőlegényem keresném.
Kicsit elkomorodik a hangom, és egy pillanatra lesütöm a szememet, aztán megiszom a maradék vizet, és Sharlotte-ra nézek.
-Most, ha nem haragszol, mennem kell, fáradt vagyok. Remélem, a jövőben még összefutunk. Köszönöm, az estét. Ja! És a vendégem voltál.
Kacsintok a lányra mosolyogva, a pénzt az asztalon hagyom, felkapkodom a ruháimat, még intek egyet a lánynak, majd sietős tempóban lépek ki a cukrászdából és meg sem állok a hotelszobámig.

Lucy-zárás

Max bátyó ^^

Nagyon szeretem a telet, tényleg, olyan jókat lehet ilyenkor játszani, meg hóangyalkát csinálni, meg minden, csak az a baj, hogy hideg van. Azt nem szeretem, nagyon nem. Akkor mindig rétegesen fel kel öltözni, pedig én ki nem állhatom, ha sok ruhát kell magamra húznom. Akkor inkább nyár, mert ott elég csak egy rövidnadrágot meg egy pólót felvenni és kész. Ilyenkor meg fagyoskodhat az ember és nagy esély van arra, hogy meg is fázzunk. Ami nem jó, mert akkor nem tudok játszani Biancával. Bianca. Már megint ő jut eszembe, szinte mindig rágondolok, ami nagyon furi, mert eddig nem volt velem még ilyen. És jó érzés, vagyis… nem tudom. Furcsán jó. A lényeg, hogy alig várom, hogy újra találkozhassak vele. Azt beszéltük, hogy akkor fogunk az életünkről mesélni egymásnak, amint iszonyúan várok. Bár remélem, nem fogok könnyezni, mikor a szüleim, a nagymamám és Loveday haláláról fogok mesélni. Tudjátok, mindig a sírás kerülget, ha róluk van szó, mert fáj az, hogy már nincsenek többé, csak az emlékezetemben. Mert nagyon szerettem őket és nagyon hiányoznak. Na, inkább most nem gondolok rájuk, mert a végén még most is kicsordul a szememből egy két könnycsepp. Inkább haladok tovább a macskaköves, havas úton. A talpam alatt ropog a hó, aminek tök jó hangja van. Útközben nem találkozom egy ismerős arccal sem, ezért nem álltam le beszélgetni. Ám mikor a falu központjába érek, akkor megállok egy pillanatra, ugyanis meglátom a kocsmát, ahol ott lehet Endre. Igaz, azt mondtam Janey-nek, hogy nem  nagyon fogok odajárni, de most az egyszer még benézhetek, nem? Lehet, szerencsével járok. Tehát a kocsma bejárata elé lépek, ahol leverem a cipőmről a havat, mert nem akarom bevinni a fehér cuccot. Mikor belépek, megcsap a jellegzetes büdös szag. Odabenn a férfiak hangoskodnak, egy-egy pohár pedig még össze is törik. Szemeimmel Endrét kutatom, ám nem veszem észre, hogy valaki be akar jönni, de nem tud, ugyanis én elállom a bejáratot. Én hülye. Kicsit elvörösödök, mikor arrébb állok.
 - Bocsánat. – azért ennyit kinyögök. Kicsit beljebb lépek, hogy másnak ne kelljen megkocogtatni a vállam. Egy pillanatra ránézek a fiúra és megállapítom, hogy ő nem az a beszédes fajta lehet. A fején ott van a kapucni, ami azt is jelentheti, hogy „ne ülj mellém, nincs kedvem hozzád”, vagy csak egyszerűen ez a mai divat. Ekkor látom meg, hogy a fiú felém int, tehát azt akarja, hogy menjek oda hozzá. Én így is teszek. Bele sem gondolok abba, hogy talán ez a fiú valami rosszat akar velem csinálni. Igen, ezt Wooddal már megállapítottuk. És sosem gondolkodom, csak cselekszem. Bár azt mondtam neki, hogy én azért megyek oda vadidegen emberekhez, mert látom bennük a jót, a jóindulatot. De egyszer pofára is eshetek. Nos, remélhetőleg ez nem pont most fog eljönni. Szóval leülök elé és megszólalok.
 - Khm... - köszörülöm meg a torkom. – Hát... köszi, hogy magad mellé hívtál, tudod megint elveszettnek éreztem itt magam. Képzeld, egyszer már jártam itt és tök jó volt, mert... - egy pillanatra elhallgatok. – Bocsi, én mindig ennyit beszélek. Az sem biztos, hogy ez téged érdekel. Lasch Gergő vagyok, téged hogy hívnak? – a kezemet felé nyújtom, hogy kezet rázhassunk, mint férfi a férifival.

Endre

~felcsendülő madárszólamok~

A várakozás perceit is izgatottan éltem át, spekuláltam. Honnan áramlik ez az egész. Mikor kezdődött és meddig tart? A szürke, köd borította tájat kémlelem, ami most fejemben átalakul egy zöld, virágzó területté, a fűben fekszünk, és miénk a világ. Az utak találkoznak, és mi is találkozunk. Elindulunk közös utunkon, majd szétválunk, semmi sem tart örökké, én sosem hittem az örökkében. Hatalmas a világ, és épp ezért hálás vagyok az összesodort sorsokért, míg tart. Aztán majd jön a felejtés súlya és a birtoklás vágyától való szabadulás, és ekkor elbukok. És csak a kezdettől fogva ott motoszkáló veszteség marad, ami mint egy kitörni vágyó vulkán kiteljesíti önmagát, és a mindent elsöprő pusztulás után - nyugtázva elvégzett dolgát –csendben ott marad, és emlékeztet. Ma, ebben a pillanatban nem éreztem a veszteség közeledtét. Csak a reménység és a valakibe vetett bizalom ígérete igyekezett felém a navinés fiú személyében. Már szavak nélkül is mosolyog, majd megállapítja, hogy összeöltöztünk, és végignézve magunkon én is elnevettem magam. Nem is tétováztunk, irányba vettük a kijelölt célpontunkat, és illedelmesen előre engedett. Vannak még úriemberek, gondoltam magamban. A fiú első megpillantásakor tudtam, hogy az ismerkedésünk más, mint a jól megszokott. Nem számítanak majd a pozíciók, és előéleti kudarcok, a múltunkból való megítélés.
- Átlagos, szerető családból származom, ahol mindent megkaptam, amire szükségem volt, s legfőképp szeretetből sosem volt hiány. A szüleim támogatása mindennél fontosabb volt számomra, s ők már látták a célt, mikor én még az utam elejét. Felkészítettek a buktatókra, megállítottak a szakadékoknál, és aztán elengedtek. – vázoltam fel röviden Endrének a családi szálaimat, majd konkrét történetembe is beavattam.
- Bevallom, kirúgtak mugli iskolámból. Nem voltam sem rossz, sem lázadó, de nem illettem bele a sorba, és a kilógó láncszemeket sosem nézték jó szemmel. Vallásos intézmény volt, én magam is az vagyok, bár egészen már értelemben, mint az átlag. Nos, így kerültem ide, nem is olyan régen, még elsős vagyok. – meséltem a srácnak, akinek úgy éreztem, bármit elmondanék, itt és most. Falak nélkül, ebben a csípős, hideg levegőben, ami arcomra kellemes pírt varázsolt. Az út végéhez közeledve ő is tájékoztat engem röviden ittlétéről, amit figyelmesen hallgatok végig. Sóvárogva vágytam róla mindent tudni, magamba szívni a lényét. Szinte észre sem vettem, már a faluban voltunk, és örültem, hogy társam céltudatosan veszi lépteit, én nem ismertem még ki magam a faluban. Bevallom őszintén, hallottam már a cukrászdáról, de még nem jártam benne, úgy tűnik ezt az első élményt is a fiúval fogom átélni. Örültem. Belépve a helységbe, körülnéztem, nagyon szimpatikus látvány volt, és barátságosnak találtam. Hátrapillantottam, hogy a fiú mögöttem van-e, majd köszönése után én is illedelmesen bár kicsit megszeppenve a hely ismeretlen mivoltától, üdvözöltem a bent ülőket. Helyet foglaltunk az egyik szabad asztalnál, mivel úgy ítéltem, kabátomra itt nem lesz szükség, levettem, és a háttámlámra biggyesztettem. A hely melegsége kicsit felolvasztotta arcom, amit ettől szinte forrónak és égetőnek éreztem.
- Nem, most vagyok itt először – válaszoltam az érdeklődésre, s talán meglepődésre számítottam, ismerve a hely népszerűségét.
- Bízom a jó ízlésedben, én is muffint fogok kérni – mosolyogtam a nagylelkű ajánlatra, bár nem volt tervem a fiú anyagi lehetőségeinek kimerítése, illetve én is szerettem mértékkel enni. Na meg a fogszabályzóm állapotára is ügyelnem kellett, amit már az idők során megtanultam, de talán a muffin nem fog kárt tenni benne, s még csak esztétikailag sem lesz csúnya látvány.
Többször kell ellátogatnom ide, az már biztos. Sosem láttam még ennyi édességet. Bár nem voltam kifejezetten édes szájú, a különlegességeket szeretem. Talán egy nyalókát is hazaviszek majd a gyerkőcöknek otthonra.  

Kőszegi Gábor (bácsi)

Ideje írnom az otthoniaknak, hogy épségben megérkeztem, és a körülményekhez képest, minden a legnagyobb rendben van. Végre a lakásom is meg van, melyet otthonosan, saját igényeimnek megfelelően berendeztem, és hogy legalább egy kicsit a családom körében érezhessem magam, néhány régi, rólunk készült képet is kiakasztottam a nappalim falára.
Úgy döntök a levelet nem otthon fogom megírni, hanem egy finom tea kíséretében. Az esti órák eljövetelekor felveszek egy fehér farmert, egy térd főlé érő fekete csizmát, egy fekete garbót. Derék alá éré fekete hajamat, magasan összefogom. Nyakam köré tekerem fehér, kötött sálam, magamra kapom fekete szövetkabátom és elindulok a Pillangó-varázs Étterem és Teaház felé. Persze a táskámba süllyesztettem némi köteg lapot, és egy tollat.
Mikor leérek, gyorsan levetkőzök és egy sarokban lévő, kétszemélyes kis asztalkához csüccsenek. A kiszolgáló hamar odalép Hozzám és mosolyogva érdeklődik a rendelésem iránt.
-Egyenlőre egy jó erős fekete teát kérnék.
Mosolyodok el,majd mihelyst eltávozik, hogy kihozhassa a rendelésem, előveszem a papírt és tollat, majd nagy fogalmazásba kezdek.

Drága Édesanya!

Ne aggódj, minden rendben, épségben haza értem. Képzeld el, már van lakásom is, nem túl nagy, de nekem pont elegendő, és igazán otthonos. A körülményekhez képest jól vagyok, bár nagyon egyedül érzem magam. Janey-vel már találkoztam, az Élete révbe érni látszik.

Remélem otthon is minden rendben, puszillak Titeket!

Kész is. Még két levél van hátra. A bátyámnak egy és édesapámnak egy. Hiányoznak. Igaziból este óta egy kérdés járkál a fejemben: Ők hiányoznak vagy egy saját család, ami már majdnem megvalósult, csupán a boldogság küszöbén, rám csapódott az ajtó.

Lucy Dijjas

Az esti órákban járt egyet a faluban, no meg eleget tett a mára már számára hagyománynak számító teázási szokásainak. Kinn valahogy rászokott a teázásra, élete során sokféle teafélét kóstolt a világ minden tájáról. Ez idő alatt rutinos fogyasztóvá vált, sok kedvenc különlegessége lett.
Egy elegáns öltönyt kapott magára, mielőtt útnak indult volna. Az efféle viselet nem ritka nála, az iskolában is szeret így mutatkozni. Lehet mást húzott volna fel, de ez volt kéznél, no meg valahogy ki is kell néznie az embernek, ha a teaházba megy...
Komótosan és ráérősen sétálgatott. Nem zavarta a fagyos, téli időjárás, de útja vége során már érezte az átmelegedés szükségét. Remélte azonban, hogy egy forró finomság kárpótolhatja. Amikor megpillantotta a teaházat, elmosolyodott és beljebb ment.
-Jó estét! -köszönt udvariasan, ahogyan az illemtankönyvek előírják. Nem ő volt az egyedüli vendég aznap este. Nem számolta össze pontosan a létszámot, de tuti nem kongott az ürességtől a hely. Téli ruhadarabjaitól megszabadulva odasétált az egyik asztalhoz, melyet szimpatikusnak talált. Nem akart egyedül ücsörögni, teázni társaságban a jó. Egy barátságosnak tűnő hölgyeményt szólított meg, aki látszólag elmélyülten gondolkodott, s éppen akkor fejezte be levelének megírását. Ez egy közös pont, mert Gábor kinézte a lányból, hogy ő is egy sokat levelező fajta. Hát még a tanár úr, aki a külföldi és itthoni barátaival, no meg az egész rokonsággal levelezget... Van, hogy egy egész délelőtt rámegy a válaszok gondos és alapos megírására. Szóval teljesen átérezte a helyzetet.
-Elnézést, szabad ez a hely? -kérdezte mély hangján, szemeivel a lányt végigmérve - Úgy láttam éppen most fejezte be teendőjét, remélem nem zavarok...

Kőszegi Gábor

Mikor levelemmel végzek, összehajtom és a táskám mélyébe süllyesztem, majd édesapámnak kezdek gondolatban megfogalmazni pár sort. Igaziból szeretek írni. Nagyon is. A családomnak pedig főleg. Mindig annak a híve voltam, hogy először gondolatban ragadok tollat és írom le elképzeléseimet, és ezt követően valósítóm meg ezt a papíron.
Már éppen ott tartottam gondolatban, hogy milyen szépen berendeztem kicsi lakásom, mikor egy mély, határozott férfi hang mindebből sikeresen kizökkentett. Egy férfi hang. Mióta a vőlegényemmel a dolgaink máshogy alakultak, s az esküvőnk végtére is füstbe ment terv lett csupán, a férfi hangoktól mindig összerezzenek és elsőre erős undort váltanak ki belőlem, teljesen mindegy, milyen küllem és jellem társul hozzá. Most sem történik ez másképpen.
-Szép Estét!
Köszönök, és felnézek a férfire. Érett, magabiztos, jól öltözött, kellemes társaság benyomását kelti, de én azért maradok a távolságtartásnál, főképpen, hogy férfiről van szó.
-Szabad, igen. Foglaljon helyet!
Halványan mosolyodok rá, majd mielőtt leülne az Úr, felállok és kinyújtom jobb kezemet. Adjuk meg a módját a dolgoknak, én azt mondom.
-Lucy Dijjas, örvendek.
Mosolygok rá, és mihelyst keze a kezemet fogja, határozottan megszorítom, majd visszaülök a helyemre.
-Igen, jól látta. Teendőim egy részével készen vagyok, mondhatni. És nincs is jobb, mint egy finom tea a hideg, esti órákban.
Mosolyodok el, s mire a mondatom végére érek, a kiszolgáló ismét mellettem terem egy nagy bögre fekete teával, egy negyed citrommal és mézzel, valamint cukorral, megadva a választás jogát. Leteszi elém, és miután eleresztek egy "köszönöm"-öt, a férfi felé fordul.
-Önnek esetleg hozhatok valamit, Uram?
Kérdi meg Tőle.
Mindaddig, míg újdonsült ismerősöm rendel valamit, én mézzel és citrommal ízesítem meg a forró italt és kevergetni kezdem.

Elizabeth

Bianka

Ismételten kedve támadt egy jó, kiadós sétához. Ezen okkal hamar fel is kelt, megfürdött, és jó vastagon felöltözött, nehogy megfázzon, majd kifele vette az irányt a kastélyból. Élvezte a friss levegőt, a tél illatát. Alig várta, hogy leérjen Bogolyfalvára. A főutcán sétálva megpillantotta a cukrászdát. Nem bírta megállni, hogy ne menjen be, hiszen a múltkor is olyan jót evett ott. Úgy döntött benyit, és így is tett. Mikor belépett, körül nézett, majd odasétált a pulthoz, és rendelt három minyont. Ismét körbenézett, és megpillantott egy szőke, éppen rajzolgató, kb. vele egy idős fiatal lányt. Önkéntelenül is elmosolyodott, majd úgy döntött, leül hozzá. Éppen kihozták a sütiét, szóval már azzal a kezében indult a lány asztalához.
- Szia! Leülhetek? - kérdezte. A lány első blikkre igen szimpatikusnak tűnt. Kedves, szép arcú, és láthatóan szeret rajzolni, mint Mary. Miután a lány megadta a választ, Mary letette tányérját, és leült a lánnyal szemben lévő helyen.
- Mary Glotter vagyok. - nyújtottam felé a kezem, hogy megrázzam az övét. - Igazán örvendek Bianka! - tettem hozzá mosolyogva, mikor ő is bemutatkozott, és fogadta a kézfogást.
- Itt laksz Bogolyfalván? Még nem láttalak a suliban. - fogtam bele a szokásos érdeklődésbe.

Fruzsina

Nemrég láttam egy csinos lányt a klubhelyiségben. Megkérdeztem pár embert és megtudtam, hogy Fruzsinának hívják. Elhatároztam, hogy randizni hívom, és nem utasított vissza. A Bogolyfalvi teaháznál nincs tökéletesebb hely egy randihoz. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk. Lázasan vártam a találkozót, de nagyon féltem. Még soha nem randiztam senkivel. Remélem nem fogok lebőgni. Majd aranyosnak fogom tettetni magam. A csajok szeretik az aranyos és humoros pasikat. Gondolom Fruzsina sincs másképp. Lányok szokása, de én a randi előtt mégis pár órát gondolkoztam, hogy mit vegyek fel. A kedvenc kalapomat tettem fel, hogy lazábbnak tűnjek. Lementem  a teaházba és vártam Fruzsinát. A teaházban nem volt senki rajtam kívül, ültem egy padnál és vártam.  A teaházban kellemes zene szólt, és nem volt unalmas a várakozás. Egyszer csak kinyílt az ajtő, és én reménykedtem, hogy Fruzsina fog belépni rajta.

Zsolt


Amióta beszéltem Daviddal azóta úgy igazándiból nem álltam le senkivel sem társalogni. Teljes mértékben a tanulásra koncentráltam és nem foglalkoztam az emberekkel sem. A minap úgy határoztam, hogy keverek ki egy kis bájitalt, de mivel nem voltak hozzávalóim ezért le kellett ugranom a faluba, hogy be szerezzem az alapanyagokat. Még a kastélyban voltam, amikor az egyik háztársam megállított és kérdezett tőlem valami nagyon furcsát. Vagyis nem volt olyan furcsa, csak maga az, hogy nem is ismerem és randizni hívott. Lerít róla, hogy nem ismer eléggé ahhoz, hogy tudja milyen is vagyok ilyenkor. Legszívesebben elhajtottam volna a fenébe, de siettem és gondolkodás nélkül rá vágtam, hogy igen. Sétálás közben jutott el az agyamig, hogy én belementem a randiba. Elég sok szitkozódás hangzott el a fejemeben, amíg odaértem a megfelelő bolthoz.
Miután felvásároltam a fél boltot, visszaindultam a körletembe. Szerencsére a kastélyhoz vezető út nem tűnt olyan hosszúnak, mint a lefele menet. A szobámba érve még mindig szidtam magamat, mert így nem tudtam elkezdeni a főzetemet. Idegesített a tudat, hogy vár rám valaki a pillangóvarázsba.
Hamar túltettem magam ezen az egészen és elkezdtem készülődni. Nem volt semmi kedvem kirittyenteni magam, de azért még is adtam az alkalomra és magamra húztam egy fehér csipkés felsőt, amiből az egyik vállam és a toppom pántja kint volt és alulra pedig egy mustársárga nadrágot vettem. Mielőtt még elindultam volna belenéztem a tükörbe és egy elégedett mosoly kíséretében magamhoz vettem a piros kabátomat felhúztam a bakancsomat és már indultam is. Nem vettem sietősre a tempómat hisz egy lány megengedheti magának, hogy késsen. Persze olyan sokat nem csúsztam épp, hogy csak 5 perc lett belőle.
Az étterem előtt vettem egy mély lélegzetet és benyitottam. Nagy meglepetésemre, nem volt bent senki a srácon és a személyzeten kivül. Odalépkedtem a sráchoz és megálltam előtte.
- Helló! -köszöntem rá magabiztosan és lenézően.
Sajnos én ilyen vagyok, csak ő még nem tudja.

Fruzsina

-Szia! Hogy vagy? Örülök, hogy eljöttél!
Örültem, hogy eljött. Boldog voltam, hogy az első randim, nem úgy telt, hogy csak várok és várok, de a lány sehol. Felálltam és segítettem levenni róla a csinos piros kabátját. Alatta a fehér csipkés felsője volt.
-Jól áll rajtad ez a póló! Jól nézel ki!
Kíváncsian vártam a válaszát. Ekkor kihúztam neki a széket, elővettem a zsebemből egy díszcsomagolásos csokit és odanyújtottam neki.
-Remélem szereted! Milyen csokit szeretsz? Kedvenc édességed?
Szerettem volna mindent megtudni  róla. Szimpatikusnak tűnt. Remélem, hogy kedves, és összejövünk.
-Mit szeretnél? Iszunk egy teát vagy inkább enni szeretnél? Kérjek étlapot a személyzettől?
Figyeltem a testbeszédét, és, hogy az miről árulkodik. Remélem csak én tévedek és tényleg nem érzi rosszul magát.

Bianca <3
A randi 2013. 01. 18. délután

Az íróasztalomon a kis órám csipogni kezd. Ez azt jelzi, hogy már indulhatok is a Pillangó-varázsba. Tök jó lesz ez a randi. Vagyis a találkozás, amit randevúnak is lehetne mondani. De nem egészen az, mert valójában egyáltalán nem vagyok tisztában ennek a szónak a jelentésével. Jó, nem vagyok hülye, tudom, hogy mit jelent, csak azt nem, hogy hány éves kortól tekinthető randinak egy olyan esemény, ahol csak egy lány meg egy fiú találkozik, akik komolyabban érdeklődnek egymás iránt. A lényeg az, hogy már nagyon várom, hogy újra találkozzak Biancával. Mostanában elég sokat gondolok rá, szóval még az is lehet, hogy gyengéd érzelmeket táplálok iránta… Ki tudja…? Mostanában nem nagyon értem magam. Na, tehát a lényeg az, hogy már el kéne indulnom. Mellesleg kikértem Vincent véleményét, hogy hogyan jelenjek meg Bianca előtt. Nem szeretnék szakadtnak kinézni. Igaz, nincs is olyan ruhám. Szóval a nevelőapám a kékkockás ingemet ajánlotta, ami teljesen simára van vasalva. És a kék szín pont illik hozzám, szerintem. Nagyon nadrágot nem néztünk a szekrényben, megegyeztünk, abban, hogy jó lesz egy sima kékszínű farmernadrág. A cipő sem volt túl nehéz választás, hiszen télen csak bakancsba érdemes járkálni. De délelőtt még azt is megtakarítottuk, hogy egy kis apró szutyok se legyen rajta. Ám a legnagyobb gond a hajammal volt. Vincent szerint meg kellett volna fésülködnöm, de szerintem meg jó vagyok én borzos hajjal. Végül meggyőzött. A hajamat oldalra fésültük, olyan jófiúsra, ami nem is állt olyan gázul. De azt eldöntöttem, hogy nem nagyon fogom így hordani a hajamat. Szeretem, ha olyan, mint egy madárfészek.
Szóval cipőstül lerohanok a lépcsőn. Gyorsan felveszem a sötét színű kabátomat, sapkámat és sálamat, aztán el is indulok. A nap egy kicsit süt, de a melege egyáltalán nem árasztja el Bogolyfalvát. Ugyanolyan hideg van, mint decemberben. Miközben haladok, az úton egy ismerőssel vagy ismeretlennel nem állok beszélgetni, mert még a végén elkésnék. Ami azért elég gáz lenne. Hisz’ én hívtam meg őt a teaházba és még én késnék el. Pár perc múlva már ki is nyitom a Pillangó-varázs ajtaját és be is lépek az étterem részébe. Úgy beszéltük meg, hogy majd sütizünk egyet, amit természetesen én fogok állni, ugyanis Vincenttől most kaptam egy kicsivel több pénzt e kelleténél. Leülök az egyik székre és várom, hogy befusson Bianca.

Mary

- Köszönöm! -Mondtam mosolyogva, amikor többször is gratulációját fejezte ki. Ennyiszer még összesen nem gratuláltak, bár nem is mondtam el szinte senkinek, hogy miket tudok. Csak a bátyámnak dicsekedtem el, aki néha megdicsért, néha meg csak röhögve megvonta a vállát, és közölte, hogy sejtette, hogy meg fogom tanulni. Néha túl jól ismer az ikrem.
Ezután a kviddicsről esett szó. Az ötlet, hogy játszunk együtt mindkettőnknek tetszett.
- Mikor érsz rá? -Kérdeztem nevetve. Végre gyakorolhatok. Már jó ideje nem játszottam. Remélem, azért nem felejtettem el, hogy kell. Bár ez is olyan, hogy nem könnyű elfelejteni. Maximum kicsit lassabb lesz a reakcióm, ami mondjuk egy őrzőnél elég nagy baj. Gyakorolnom kell!
- Az nem baj, ha lassan tanulsz. Türelmes vagyok, ha kell ezerszer elmondok valamit ahhoz, hogy megjegyezd. De nem lesz olyan nehéz. Megpróbálok a lehető legérthetőbben magyarázni! -Mosolyogtam. Tényleg türelmes vagyok, enélkül most én se tudnám azt, amit tudok. Svédül sokáig tartott megtanulnom, de nem adtam fel, így sikerült. Csak akkor vagyok türelmetlen, ha késésben vagyok valahonnan. Ezen kívül annyit tudok várni, amennyit csak kell.
Gondolataim a spanyol könyvem felé terelődtek. Hova is tettem? Emlékszem, hogy elhoztam, de nem tudom, hogy amikor kipakoltam, akkor hova tettem. Ha felmegyek majd megkeresem. Megittam a maradék vajsörömet, aztán kinéztem az ablakon. Kint kezdett sötétedni. Elég rég óta voltam már itt, épp ideje lenne menni. Bocsánatkérően néztem a lányra.
- Szerintem én lassan visszaindulok az iskolába. Elég sötét van már kint. -Húztam el a számat. Felálltam, és elkezdtem felöltözni. Amikor elkészültem újra a lányra néztem, hogy ő is jön e, aztán a reakciója után elindultam.

Lucy Dijjas

Örült, hogy partnere barátságosan fogadja és megengedi, hogy helyet foglaljon az előtte lévő széken. Nem akart a terhére lenni, de ha egyedül van, szívesen csatlakozott volna hozzá.
-Köszönöm szépen! -mondta megkönnyebbülten
-Kőszegi Gábor vagyok.-mutatkozott be egy kézfogás kíséretében, reagálva a hölgyeményre, majd nem habozott leülni a teaház székére. Miután kényelmesen helyet foglalt, szemeivel végigpásztázta a helyiséget. Már nem fázott, a kinti fagyos hangulattal ellentétben idebent kellemes meleg volt, no meg finom illatok és a nyugtató, szép díszítés. Csodálatos... A helyiség este, kivilágítva. A hangulat az megvolt, nem hiába kedveli Gábor a teaházakat.
Gondolkodott, hogy ismerkedjen-e vagy inkább hagyja társát, s meg se szólaljon. Egyelőre önmagáról azonban semmi különöset nem akart elmesélni. Újdonsült ismerősömére viszont annál is jobban kíváncsi lett, szívesen ostromolta volna kérdésekkel. Ám mielőtt még feltehette volna ezeket, hirtelen megjelent a felszolgáló, Lucy rendelését hozva. A teás csészére pillantva nem lehetett rossz, maga is megkívánta a fogyasztást. Amikor az alkalmazott megkérdezte tőle, hogy mit szeretne, elgondolkodott. Hümmögött egyet, hiszen a kérdés váratlanul érte, idő közben el is felejtette, hogy mit akar rendelni.
-Egy zöld tea most különösen jól esne... -mosolygott a felszolgáló szemébe, majd beszélgetőtársához fordulva végre kérdezett- Ahogy láttam, éppen levelet írt. Gyakran csinálja? Jómagam is nagy levélíró vagyok, bár egy nyüzsgő teaház nem éppen a legjobb hely gondolataim megfogalmazására. Jobban szeretek a szobám magányában ülni. -árulta el.

Kőszegi Gábor

Belekortyolok a kevergetést követően a teámba. Zöld tea. Nem rossz választás, jómagam is szeretem. A múltkor például naranccsal fűszerezett zöld teát ittam. Valami mesés volt. Mostanában nagy kedvencem lett a fekete tea, jó sok citrommal és kevés cukorral. A citrom megbolondítja, kihozza ízének legjavát.
Az előttem ülő férfi végül megtöri a meghitt csendet, amit a teaház mindig nyújt. Ha sok ember van benne, akkor is mindig nyugalom száll meg itt. Az illatok és fények keveréke valahogy békére és pihenésre inti a lelkemet.
-Igen. Nem rég érkeztem ide vissza. Régebben tanuló voltam, az Eridon diákja. Hosszú, dolgos évek után pedig úgy döntöttem, hogy szívemhez oly közel álló országban, itt fogok letelepedni.
Mosolyodok el. Na jó, túl idilli lenne, ha csupán csak ezért jöttem volna vissza, de nem fogom megosztani minden rejtett titkom egy idegennel.
-Nagyon szeretek írni.
Mosolygok a férfira.
-Tudja, bármely gyerekesnek hat, a mai napig van naplóm. Persze olyan 18 éves korom óta a bejegyzések gyakorisága ritkult, hosszúságuk is kicsit megrövidülni látszik, de tíz éves korom óta vezetek, és jó visszaolvasni az akkori bejegyzéseim.
Mesélem talán túlságosan bő lére eresztve Életem ezen hobby-ját.
-Van olyan bejegyzésem, ami csak egy beragasztott vonatjegyből áll, vagy egy rajzból, ami karácsonyi vágyam tükrözi. Úgy hittem, ha az álmaim rögzítem egy ilyesfajta naplóba, azok valóra válnak.
Mosolyodok el ismét Gáborra, aztán az arcom elé veszem a bögrémet és ismét kortyolok a teámból.

Leonie

Leonie-re vártam a cukrászdában. Elhívtam randira, de nemet mondott, mert "tiltja a hitvallása", persze, milyenek ezek a mai lányok. Ha tetszik közülük bárki aki csinos, gyönyörű, varázslatos, elbűvölő, kedves, aranyos nem kaphatod meg, mert mindnek van valami flúgja, vagy csak pasija van. Leonie túlságosan gyönyörű ahhoz, hogy átengedjem valaki másnak. Vannak olyan lányok akikért megéri szenvedni, nyögni, egész éjjel álmatlanul gondolkozni, hogy hogyan is tudnád meghódítani. Ilyen lány kevés van de Leonie közéjük tartozik. Különleges lány, megtiszteltető érzés, hogy csapattársak lehetünk a Golyóálló Griffek csapatában. Remélem nem megy a kapcsolatunk kárára.Mint egy kiskutya bókolgattam neki, de tudom ezt teszi az emberrel a szerelm. Sikerült elérnem, hogy elmenjünk sütizni. Nem randi, találka, ismerkedés vagy valami, nem, sütizés.  Nem tudom mit szeret, ezért olyan ruhába öltöztem, amiben jól érzem magam. Piros kapucnis felsőben, egy kék farmeremben, a fekete kabátomban és kedvenc sapkámban érkeztem meg a cukrászdába. Épp időben érkeztem. Leonie még nem volt ott, ezért kiválasztottam egy szimpatikus asztalt, és leültem az asztal mellé. A pincér azon nyomban ott termett, de én közöltem vele, hogy várok valakire, és majd akkor. A pincér elment. Én előkészítettem a csokor vörös rózsát amit neki vettem és próbáltam elrejteni. A pincér valószínülég értette mi fog történni ezért csak annyit súgott felém: Sok szerencsét. Én megköszöntem.
Jól esik az embernek, ha egy teljesen idegen ember jót akar neked. Sajnos a mai világban kevés ilyen ember létezik.
Megigazítottam a hajam, és vártam Bagolykő leggyönyörűbb lányára. Szerencsésnek éreztem magam.

Zsolti fiú

A találkozó előtt egy órával már nekiállt készülődni, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából. Mármint nem azért, mert annyira ráizgult erre a kis programra Zsolttal, hanem mert általában nem megy anélkül társaságba, hogy ne próbálkozna meg emberi formát ölteni előtte. Valójában amióta Zsolttal találkozott, egyfolytában nevet. Lehetne tompítani ennek az élét valami olyasmivel, hogy vele kacag, de akkor az nem volna teljesen igaz. Mikor meghallotta a srác ötletét, hogy randizzanak... Az első gondolata az volt: "Fiam, aludj még pár órát, és gyere vissza, ha jobban leszel". Most komolyan... látszik, nem ismeri a kishölgyet, aki nagyjából egy ötéves agyi szintjén áll, és a kapcsolatokról annyi fogalma van, amit a mesekönyvekből megtudott. Tahát van az a bizonyos szőke herceg, meg az üvegcipellő és társai. Ő ilyesmikre vár, vagy egy nagy medvére. Ezt még nem döntötte el, de manapság sokat járnak a fogaskerekei emiatt.
Mindegy is, mivel a hősszerelmes úriember a csapattársa, mégis igent mondott a noszogatásra, de egyáltalán nem randevú céljából. Csak mert szereti az embereket, és őszintén... rendkívül kíváncsi, ebből mi lesz. Mulattatja a helyzet, szörnyen.
Bevágtat a cukrászda ajtaján, és megkeresi tekintetével a fiúcskát. Nem nehéz észrevenni az egyedül várakozót. Elneveti magát, és odaugrándozik hozzá, hogy hatalmas lendülettel levesse magát a vele szembeni székre.
-Szia! Régóta vársz? - Ha minden igaz, késett vagy negyed órát, de úgy hallotta a szobatársaitól, hogy a lányoknak ez megengedett. Teljesen jó lenne, ha ezt a tanárok is így fognák fel, akkor nem lenne probléma abból, hogy mindig úgy esik be kezdés után.
-Kértél már valamit? Úúú, édességhiányom van, úgyhogy remek ötlet volt idejönni. Mondjuuuk... - Int a pincérnek, és rendel magának egy ötgombócos fagyikelyhet. Nem számít, hogy tél van meg hideg.

Tündérlány

Megérkezett Leonie, igazán csinos, de szerintem ő mindenképp csinos. Örültem, hogy itt van, azt hiszem már 25 perce vártam rá. Ha nem több. De ez nem számít, mert mostmár itt van és ennek a gyönyörűségnek bárki megengedné a késést. Felálltam és segítetettem levenni a kabátját.  Jól állt rajta a felső.
-Örülök, hogy itt vagy! Jól áll rajtad a ruha. De amilyen tökéletes a tested, szerintem rajtad minden jól áll!
Leült a székére és már magához is hívta a pincért. 5 gombóc fagyit rendelt.
-Isteniek az itteni fagyik, tényleg jó volt idejönni! Én kérek szépen egy varázslatos lekváros islert.
A pincér elment, és ketten ültünk az asztalnál. Gyönyörű mosolya kivilágította a cukrászdát. Mosolygott, és mosolygott, egész életemben nem láttam ilyen tündéri mosolyt. Az életem értelmet nyert.
- A mosolyod legalább olyan gyönyörű mint te. De tudod még mi gyönyörű a vörös rózsa.
Felálltam a székemről, és elővettem a csokrot a rejtekhelyéről. Odasétáltam hozzá, és odaadtam neki. Ha jól láttam meglepődött.
-Virágot a tündérlánynak! Tetszik? Szereted a virágokat?  Rózsát nem is árultak a boltban, ezért megkértem valakit, hogy segítsen. Megbűvölt 11 rövid ágat, és ez lett belőle.Én is próbálkoztam, de azok a kukában landoltak.
Ekkor a pincér megérkezett a fagyival és az islerrel, de hozott magával egy vázát tele vízzel.
Nem tudtam mit csináljak ezért mélyen Leonie szemébe néztem és vártam a reakcióját.
-Mesélsz magadról? Minden érdekel! Minden unalmasnak hitt részlet, az egész életed.  Mondj el mindent amit fontosnak tartasz magadról.
Próbáltam szemezni vele és mélyen szemébe néztem. Csak mosolyogtam, mint a tejbetök, egyszerűen muszáj volt mosolyogjak. Ha jól láttam Ő is mosolygott.

Zsolti fiú

Zsolti fiú nem viccel. Ezt azért már sejtette akkor is, mikor a meghívást kapta, de az udvarias gesztus mégis meglepetésként éri. Hát nem béna ő, hogy ne tudjon egyedül levenni egy kabátot. Látszik, hogy még sosem bántak így vele, ez annyira nem természetes. Meg a bókáradat, ami hirtelen a nyakába zúdul... senki nem mondta, hogy mentőmellényt is hozzon magával. Vagy legalábbis testőrséget, mert látszólag az uraság hormontúltengésben szenved. Még jó, hogy a területét nem jelölte meg eddig.
-Őőő... mihihhiiii? - Alig ült le a székre, visítva felnevet. Nem, igazán nem akarja ő kiröhögni a srácot, de azért ez így kezdésre kicsit sok neki. De még végszóként is brutális lenne, valljuk be őszintén.
-Tudom, hogy sokat késtem... de... Te ittál, amíg nem voltam itt? - Nem bírja abbahagyni a nevetést. Ez a tökéletes test egyből kiütötte őt, és annyira kileng ültében, hogy egy fél pillanattal később már le is borult a székről. Nincs mit tenni, majdhogynem az asztal alatt folytatja a kacagást, míg végül már a könnyei is kicsordulnak.
-Kérlek! Kíméld meg az életem! - Levegőért kapkodva próbál visszamászni a székre. Meg hát amekkorra törpe, csoda, hogy nem úgy kell felrakni rá.
-Figyelj... - Mielőtt még valami okosat mondhatna, már jön a következő akció. Egy buldózer sem lehetne hatásosabb, mint Zsolt.
-Virágook! - Csapja össze a tenyereit boldogan. Imádja a virágokat, legyen az bármilyen fajta. Átveszi a csokrot, és megszaglássza.
-Otthon mindig bele szoktam esni a mamám rózsabokraiba... vagy a kaktuszaiba. Igen változó. - Kezd bele derűsen a mesélésbe. Nyilván nem lett meggyőzve, de imád ajándékokat kapni, mint bármelyik másik gyerek is.
-Hűűű, azért elég tág ez a témakör. - Vigyorog rá a fiúkára. Ha nem lenne maga is rendkívül közvetlen, talán még tolakodásnak is vélné, de mivel imád beszélni...
-De mondjuuuk... - Könnyebb lenne gondolkodnia, ha Zsolt nem próbálkozna ilyen erőteljesen. Az erőltetett szemkontaktus például pont olyan, mintha valami ördögöt akarna közben kiűzni a hölgyből.
-Van rajtam valami fura? - Neveti el ismét magát, mert igazán nem érti, mi ez az egész. Persze olvas ő női magazinokat, és a "Modern Boszorkány" sokat foglalkozik a férfiakkal is, de Leonie sosem tudta hova rakni a témát.

Tündérlány

Alig ült le nevetni kezdett.
-A nevetésed hasonlít az angyalok hárfa koncertjeinek legszebbikéhez.
Gyönyörűen nevet, csak remélem, hogy nem rajtam nevet.
-Rajtam nevetsz? Nem, nem ittam semmit, és most sem vagyok az. Te szomjas vagy? Szeretnél inni valamit? Mondjuk ez  így fagyival kicsit fura lenne, na de hát egy helyre megy.
Mosolyodtam el. Elbűvölő kisugárzása van, mint egy kis gyerek, de ez engem nem zavar.
-Cuki vagy te is, és ez a kisgyerekes én-ed is.
Mosolyodtam el. Ekkor Leonie leesett  a székről. Én is pattantam, hogy segítsek felállni neki. Lehajoltam hozzá és megkérdeztem:
-Jól vagy? Ahogy hallom hamarabb fog fájni a hasad a nevetéstől, mint az eséstől bárhol máshol.
Nevetni kezdtünk mind a ketten, mint még soha senki. Megfogtam a derekát és segítettem felállni neki. Pihekönnyű volt, remélem ő nem egy tipikus lány aki hetekig koplal, hogy soványabb legyen. Még a végén elfújja a szél.
-Örülök, hogy tetszenek! Megkönnyebbültem, reméltem, hogy szereted.
Mesélni kezdett.
-Szegény te, nem lehet kellemes kaktuszok között feküdni. Ugye nem tetted tönkre magad nagyon?
Öröm volt nézni ahogy mesél. Sugárzott az öröm az arcáról aminek következtében, én is mosolyogni kezdtem. Nem hiszem, hogy van még egy ilyen embeer a Földön aki, ilyen szabadon, ilyen örömmel tud nevetni.
-Bocsánat! Nem szerettelek volna bámulni, csak tudod, soha nem láttam még Angyalt.
Ha jól láttam tetszik neki a bók. A keze épp az asztalon volt, ezért megfogtam két kézzel a kezét.
-Pici tenyér, pici puszi!
Felemeltem a kezét és megpusziltam, majd visszaraktam az asztalra és tovább fogtam. Ő azthiszem nevetni kezdett, szerintem szóhoz sem jut.

Zsolti fiú

Most már valóban kezd úgy tekinteni Zsoltra, mint valami eszelősre. Még életében nem hallott embert, aki ennyi fura dolgot hordott volna össze egyszerre. Talán történt vele valami, mielőtt Leonie ide ért. Vajon megkérdezze a pincért, hogy nem esett-e a srác fejre abban a huszonöt percben?
-Mondd, ezeket a dolgokat könyvből tanultad? - Komolyan érdekli a dolog, így egy pillanatra abbahagyja a nevetést, és érdeklődve tekint a bagolykő legújabb hódítójára.
-Én is mindig szerettem volna ilyen cifrán beszélni, de talán túl keveset olvasok hozzá, hogy így tudjam csavarni a mondatokat. - Lebiggyeszti ajkait. Valószínűleg sosem fog tudni ilyen ékesen szólni...
-Ha már a kisgyerekes énnél tartunk. - Átugorja azt a kérdést, hogy rajta nevet-e. Talán a válasz nem nyerné el csapattársa tetszését.
-Mi lenne, ha olyat játszanánk, hogy a nap további részében nem mondasz ilyen fura dolgokat? - Vajon itt van olyan pánikgomb az asztal alatt, mint a bankoknál? Csak megnyomja, és perceken belül jön a felmentősereg... mert azt hitte nagy naivan, hogy fogja tudni kezelni a srácot, elvégre megmondta neki, hogy ez nem randi. Ő nem randizik. Most komolyan.. Leonie és egy kapcsolat? Mintha egy teknőst próbálnánk csigaházba, a csigát pedig páncélba rakni. Nem passzol.
-Óóó, ugyan! Volt már annál rosszabb is - Lóbálja a lábát - Valahogy mindig sikerül bajba kerülni - Vigyorogva megvonogatja a vállát. - Estem le lépcsőről, seprűről otthon - Kezdi sorolgatni, miközben ujjain számolja - De még a saját lábamban is képes vagyok megbotlani. - Egyetlen előnye ez a terelősködésnél. Nem tart tőle, hogy összetörik, mert már hozzászokott.
-Angyalt? - Megint elneveti magát. - Sok mindenhez hasonlítottak már, de ez új! - Ha ő angyal, akkor az ördögöknek nincs többé munkájuk.
-Szerintem komolyan lázas vagy - Néz rá aggódva Zsolti fiúra, de csak akkor kezd igazán érdekessé válni a helyzet, mikor az megfogja a kezét. Valójában imád másokat fogdosni, de érzi, hogy ez most nem teljesen az a baráti dolog, amihez hozzá van szokva. Már húzná is el, de elkésik, mert egy puszit is kap rá. Azt a kutya mindenit!
-Héhéhhé! - Elrántja a kezét. Úgy tűnik, a srác nagyon el van tájolódva, de sebaj, mert Leonie felkapja a kanalát, és az úriembernek már kevésbé mondható alak mellkasának szegezi.
-Ezt nem szabad! - Még nem döntötte el, hogy nevessen, megijedjen vagy szimplán döbbenten bámuljon.
-Vigyázz magadra, mert simán lenyomlak ám! Terelő vagyok, úgyhogy eltalálom a fejed, ha akarom! - Hogy mivel? Majd feldob egy gombóc fagyit, és a kanállal megsuhintja. Biztos hatásos lesz.

A szerelmes és a hódítandó
 
Nagy repkedéseim közepette ebben a szárnyfagyasztó hidegben a Cukrászdát választom vadászterületemnek. Az édességek között mindig is nagyon könnyen estek szerelembe az emberek. Hamar meg is találom a mai áldozataimat. De ebben a nagy hidegben nehéz lesz a célzás. Kicsit imbolyogva repkedek egyébként is a magasba. Gyermeki mosollyal nézegetem a munkám gyümölcseit. Milyen kis aranyosak.
Szóval kinéztem a mai áldozataimat egy kis vörös meg a vele szemben ülő. Fogom is a nyilaimat és kilövöm őket. A fiút éppen akkor találja el, amikor kezet csókol és talán a nagy hidegben elromlottak, ugyanis most a fiú a lány kezébe szeret bele. Még jó, hogy rövid hatóanyagú a szer. Na nézzük csak a kis vöröst. Íjat feszít! És kilő. Szép találat! Egyenesen a lány hasába megy bele, ami talán nem szerencsés, hiszen már előtte van egy nagy tál finom süti. Ajaja. Talán nem úgy sült el a dolog, mint kellett volna? Inkább meg sem várom a folytatást, hanem mielőtt a lány szerelme kialakulna tova is reppenek, lesz még ma máshol is dolgom. Nincs is annál jobb, mint szerelemmel vagy ehhez hasonló sz betűs szóval zárni a hétvégét. Nem igaz?

Tündérlány

-Nem könyvből tanultam, csak, te biztosan boszorka vagy. Elvarázsoltál, és így  most így beszélek.
Rámosolyogtam.
-Mindent meglehet tanulni, csak idő kell hozzá. Ráadásul a fiúk otthon vannak a bókok terén, ezért jön ilyen könnyen.
Remélem sikerült felvidítanom. Rossz volt nézni ahogy sóvárgott.
-Játék? Szeretek játszani ilyen csinos lányokkal! Tessék? Jó, bocsánat megfeledkeztem róla, hogy ez nem randi nagyon sajnálom. Remélem meg tudsz bocsátani.
Lesütöttem a fejem és szégyelltem magam. Muszáj volt elszaladjon velem a ló?
-Nagyon sajnálom, Leonie!
Ekkor sorolni kezdte a baleseteit.
-Volt komolyabb sérülésed? Törött láb? Aktív gyermekkorod lehetett.
Vágtam kifejezéstelen arcot, még mindig szégyelltem magam, a pofátlanságom miatt.
Mi ez a hideg érzés? Rosszul esett. Milyen gyönyörű Leonie keze. Ekkor megpusziltam azt.
-Bocsánat! Sajnálom! Nem akartam! Egyszer csak elöntött egy hideg érzés és nem tudtanak. Komolyan nem akartam!
Rettentően szégyelltem magam és könnyek jelentek meg a szememben. Nem szabad látnia. Remélem nem látta.  Egy csepp könny, még egy és szorgosan törölgetni kezdtem az arcom.  A tudat, hogy nem szabad lássa Leonie, hogy sírok még jobban elszomorít és már potyognak a könnyeim. Egy zsebkendőt tartok az arcom elé, hogy ne lássa sírok. Abbahagytam a sírást.
-Nagyon sajnálom!

Zsolti fiú

-Mondjuk, ezt eltaláltad – Kuncogja el magát. – Tényleg boszorkány vagyok. De ez azért annyira nem meglepő ebben az iskolában. – Még egy kacsintást is mellékel saját poénja mellé. Jajj, hát a szülei biztos stand up-ot néztek, mielőtt nekiálltak Leonie-nak, azért lett ilyen vicces kislány belőle.
-Persze, nincs harag! – Vigyorogva megvonogatja a vállát. Zsolti fiúnak nagy szerencséje, hogy vörös törpénk ilyen kedves alkat. Más már rég asztalt borított volna. Talán. Ki tudja… lehet, csak ő nem tudja, hova kell rakni az ilyen udvarlókat. Persze a belső hang azt mondja, hogy egy ládába kéne, majd egy hajó rakterébe, de az túl drasztikus lépés lenne.
-Nem tudom, mi számít komolynak. Egyszer nekirohantam az ajtó élének, de szerencsére csak kisebb agyrázkódást kaptam tőle. – Mesélné tovább is ezt az érdekfeszítő sztorit, de ugyebár kisebbfajta közjáték zajlik éppen. Még egy szárnyas, pufi tökmag is beröppen a képbe. Hé, most komolyan! Aki még pelenkát hord (vagy tán azt sem), ne próbálja kettészúrni az ő lelki világát, mert az nem fair. Mázli, hogy semmit nem észlel a jelenlétéből, csupán egy furcsa, szívet melengető érzés marad utána.
Zavartan rápislog a vele szemben ücsörgő srácra, aki éppen most állt neki pityeregni. Nem állt szándékában megijeszteni, így gyorsan lerakja a kezében lévő kanalat, amivel az imént fenyegette. Csakhogy… hála Cupidonak, rögvest fellángol a szerelem benne. Mégpedig a papírzsepi iránt, amivel Zsolti fiú az arcát takarja. Ejj, az tuti, hogy a kis szárnyas fejvadásznak nem ezzel az akciójával kéne reklámoznia magát a későbbiekben.
-Jajj, Zsolt, ne sírj! – Mondja ijedten. – Ne a zsebkendőbe! – És már nyújtja is a kezét rajongása tárgya felé.
-Tudom, hogy ez… de… megkaphatnám? – Mielőtt még a srác belefújja az orrát, megpróbálja elszedni tőle.
-Én.. nem akartalak megbántani. Csak ilyet nem illik csinálni. A szüleid nem mondták? – Miközben beszél, végig a zsepit szuggerálja.

Mary

Gergő  <3
A randi 2013. 01. 18. délután

Endre és Ágota <3



Ruci

Bianca és Gergő

Cupidonak egyre több munkája van, pedig még hol van a tavasz?! Akkor lesz aztán az igazi zsongás, de az emberek már most lázban égnek. Rengetegen kezdtek el már januárba tavaszi zsongni. Ezt pedig Cupido kénytelen követni. Apró nyilai már fogyóban vannak, szóval újakat kell majd szereznie, hogy követni tudja az eseményeket.
A mai napon úgy döntött, hogy lereppen a faluba és ott tesz rendet. A faluban száguldozva egy kislányt pillant meg, akinek arca kissé pirospozsgás, és úgy fest, mint aki izgul. Cupido azonnal megérzi, hogy itt randi van a láthatáron, szóval ennek köszönhetően, mint egy hűséges kutya, rátapad a lánykára és észrevétlenül követi egészen a teaházig. Egy gyors mozdulattal bereppen mielőtt becsukják az ajtót, majd elbújik nem messze a két fiataltól. Egy ideig vár, hogy a lány is helyet foglaljon, elkezdjenek beszélgetni, majd fegyvert tölt és lő! Az apró lény felszisszen és összeráncolt homlokkal, becsukott szemmel lebeg az egyik sarokban. Ez nem talált, vagyis de, csak rossz embert. Egy idős bácsi kapta a nyilat, aki éppen a teáscsészéjét szorongatta és nézegette. Lehet, hogy a teaház készlete megfogyatkozik egy darab ivóeszközzel.
Egy mély sóhaj után Cupido újra elővesz egy kis nyilat és megcélozza a fiatal fiút. Most nem véti el, és a nyíl egyenesen a kis srác nyakába fúródik. Ezután egy újabb nyíl kerül elő, ami immár a lány karjában tűnik el.
Cupido, mint aki jól végezte a dolgát fogja magát és kireppen a helyiségből, és meg sem áll a következő összeboronálandó párig.

Tündérlány

-Sőt, az lenne a meglepő ha nem lennél boszorkány.
Rám kacsintott, az azt hiszem jó jel. Ekkor belenéztem a szemébe és mikor találkozott a tekintetünk visszakacsintottam. Majd egy kedves mosolyt küldtem felé.
-Örülök, hogy nem haragszol.
Ezt egy kisebb megkönnyebbülés volt hallani. Akkor, most megpróbálom elfelejtetni a történteket vele.
-Persze, egy kisebb agyrázkódás az semmiség. Most már kezdem érteni, hogy miért terelő lettél! Belevaló csaj vagy!
Úristen, hogy néz rám Leonie? Mit néz? Mi történt? Lehet Ő is érzi azt az érzést amit én?
-Leonie én nem sírtam, csak bele ment valami a szemembe, meg amúgy is gyakran szoktam könnyezni, de nem sírok!
Mi van azzal a zsebkendővel? Miért szeretne oly nagyon? Majd némi habozással odanyújtom neki.
-Csodaszép kezed van! Bocs tudom nem kellene de olyan puha a bőröd.
Azok a kezek, édes Istenem, hogy vagy képes ilyet teremteni?!
-Melyik a a kedvenc színed? Állatod van? Na és testvéred? Nekem van egy állatom ami egyben a testvérem is.
Én nevetni kezdtem, ahogy láttam Ő is. Gyönyörűen nevet. Mindent gyönyörűen csinál, sőt Ő is leírhatatlanul varázslatos, elvégre boszorkány. Ez jó poén, csak nem tetszene neki a bók. Azt nem szeretném hogy itt hagyjon.