Sharlotte Johanson

Rengeteg minden megváltozott. Nem csupán az Életem bolydult fel több ponton, hanem az iskola külleme is más kelmét öltött. Furcsa. Furcsa ide évek múltán visszatérni, és a falu lakosaként lépdelni a fő utcán. Egyenlőre csak a közeli hotel egy kis takaros szobáját béreltem ki, de ha minden jól alakul, nem sokára beköltözhetek a kibérelt lakásomba. Igen, munkámnak hála, lenne pénzem saját, fényűző ház építésére, de nem látom értelmét. Mindig is társasági ember voltam és valahogy nem tudom elképzelni magamat egyedül egy nagy luxusházban. Annyi minden megváltozott, régi barátaim többsége gondolom már nincsen a környéken. Akaratlanul is eszembe jut egykor legeslegjobb barátnőm Maja, akivel olyan sok mindent átéltünk. De ott van még Elsiabeth, Allegra és a többiek. Először is elszánom magam arra, hogy felkeresem mielőbb Maját. Vajon emlékszik még rám? Váltottunk pár levelet, de aztán olyan sűrű lett az Életem, és a eljegyzési partymra már nem jött el. Sőt választ sem kaptam rá.

Szüleim elváltak. Apámnak új Élettársa van, mint később kiderült, már anyámmal való házassága alatt összeszűrték a levet. Kivételes, de jóban vagyok az új barátnőjével, aki tíz évvel fiatalabb nála és mindenki számára nyilvánvaló, apámat csak és kizárólag a pénze miatt szereti. Még sem szól senki egy szót sem. Én is felnőttem. Régi lázadó énem, letűnt korom foszlánya csupán, hiszen ha apám nője ellen fordulok csak annyit érhetek el, elvesztem a szülőm szeretetét, így inkább minden erőmmel azon vagyok, hogy elfogadjam az új Életet. Daniel már általános iskolába jár, a két iker húgom egyetemre, és legidősebb húgom szintén egyetemista, a bátyám pedig Amerikában házasodott meg.

Fehér farmerben, térd fölé érő fekete, lapos csizmában, fekete szövetkabátban és fehér sálban sétálok a fő utcán. Bár a telet és a hideget utálom, úgy érzem jól esik a hűvös és segít kitisztítani a gondolataimat. Zsebre tett kézzel, lassú léptekkel megyek céltalanul előre. Olyan szépen alakult az életem, és tulajdonképpen mindenki élete körülöttem, s most még is itt sétálok, egyedül, a saját életemben. Egykori menyasszonyból ismét hajadon nő lettem. Elértem mindazt,amire vágytam, aki egy kicsit is ismert, tudta az álmom, hogy ünnepelt modell legyek. De a rivalda fény sötét árnyékká változott, mikor hamar rájöttem: magánéletem nulla, ha karrierem az egekben. Bomló szerelmem maradványainak képei közt egyre rám sötétedik.

Sharlotte Johanson

A nagy eszmefuttatások közepette észre sem vettem, hogy besötétedett és még a köd is lassan, de biztosan leszállni igyekezett. Régebben taszított a sötétség. Nem, nem féltem, de tartottam tőle. Nyomasztotta a lelkem. Mindig élet vidám lány voltam, akinek tökéletes családi élete volt, amit mások a filmekben láthattak, és ennek köszönhetően úgy véltem, engem a rossz elkerül. Persze hamar kellet szembesülnöm a ténnyel, amit sosem akartam tudomásul venni: a tökéletes élet csak a mesékben létezik, és abban is csak a végén érkezik el, és ki tudja, meddig tart igazából.
A nagy gondolkodásból egy lány zökkent ki. Pontosabban rám köszön, és kérdéssel áll elő. Mit keresek itt? Nos, magam sem tudom, de ez válasznak elég furcsa lenne, így elmosolyodok.
-Szép Estét Neked is!
Mosolyodok rá, majd most már válaszolnom is kellene.
-Tudod egykoron itt tanultam. Eridonosként jártam ide. Most, hosszú év munka után és otthon lét után ismét itt vagyok, csak most már lakosként. Jelenleg a hotelban lakok, de nem sokára kibérelek egy kis lakást. Most pedig lejöttem sétálni és kiszellőztetni a fejem.
Válaszolok diszkréten, aztán krákogok egyet és kinyújtom a kezemet.
-Egyébként Lucy. Lucy Dijjas. És Te sietsz valamerre?
Mosolyodok rá, aztán felvetem az együtt üssük el az időt. Végtére is, mindig is barátkozós és barátságos ember voltam, szívesen elcsevegek mással. Bár jelenleg inkább segít eltusolni a barátaim hiányát, minthogy benne lássam meg újdonsült barátnémat, de hát nem tudni, mit hoz az Élet, ezt már tapasztaltam,ugye.

Sharlotte Johanson

Mindig is közvetlen ember voltam, a lány, aki mellettem sétált azonban szűkszavúnak bizonyult, de ez egyáltalán nem volt gond. Egy külső szemlélő úgy vélhette, hogy remekül kiegészítjük egymást Sharlotte-tal.
-Nagyon szép neved van, franciásan cseng. Netán odavalósi vagy?
Mosolyodok rá, majd érzem, ahogyan a hideg átjárja már-már a csontjaimat  is, és egy kissé ebbe bele is borzongok.
-Hát az én történetem hosszú és kusza. Nem, nem új vagyok, még régen jártam a suliba Eridonos diákként. Aztán hazaköltöztem, munkám lett és vőlegényem...
Elhallgatok. Menyasszony voltam. Halkan sóhajtok fel. Magam elé meredek a sötétbe, mintha csak arra várnék, hogy Ő felbukkan és közli: vicc volt az egész csupán, s az Ő felesége vagyok, de nem történik semmi. A jegyese voltam, s most? Egyedül sétálok zsebre tett kézzel a sötétben ott, ahonnan egykoron elindultam. Pontosabban nem egyedül, de a lelkem magányos. Nagyon is. Azt hittem túl vagyok az augusztusban történteken, de azt kell mondjam, egyáltalán nem. Valahányszor csak közelítőleg ilyesfajta témát hallok, szabályosan érzem, hogy a szívem összeszorul, és a könnyek jönnének, de nem engedem, gombócként szorítom le a torkomba.
-Ami azt illeti, elég hideg van. Egyre hidegebb az éj leszálltával. Nincs kedved inkább beülni valahova?
Mondom újdonsült ismerősömnek,majd megállok, hisze pont a cukrászda előtt vagyunk éppen.
-Egyébként Te mióta vagy itt? És még iskolában tanulsz, vagy netán itt laksz?
Nézek rá kérdőn, mihelyst kiválasztotta, hogy fagyoskodunk tovább és rójuk a fő utcát, vagy beülünk a cukrászda kissé melegebb légkörébe. Furcsa szituáció ez, hiszen csak úgy a semmiből álltunk neki csevegni, de meg kell mondjam kellemes társaság volt, függetlenül attól a ténytől, hogy nem igazán szeretett beszélni. Vagy inkább bizalmatlan volt felém, ami bennem mindig is lazábban mozgott.

Sharlotte Johanson
   A fő utcai séta folytatása

Mikor a lány is beleegyezik a fagyoskodás beszüntetésébe, megkönnyebbülten az ajtóhoz sietek és lenyomom a kilincset. Kelleme látvány tárul elém. Takaros kis vendéglő, és azonnal meg is kívánok valami gyümölcsös finomságot. Kabátomat hamar leveszem, sálamat az ujjába dugom és fekete, magas nyakú felsőmet igazítom meg, majd húzok egyet a copfomon.
-Nos, ismerős szituáció. Szégyenletes vagy sem, és sosem végeztem el ezt a sulit. Nem volt soha kitartásom a tanuláshoz és vizsgákhoz. Valahogy nem éreztem magaménak a varázsvilágot sosem. Nem fogadtam el magam, nem ezt képzeltem el. A szívem más felé húzott.
Amit később sikerült megvalósítani, és amiről idő előtt kiderült, mennyire mocskos világ is tulajdonképpen. És aminek hála megízlelhette a szerelmet, még ha túlontúl fájdalmas vége is szakadt.
-21 éves vagyok.
Mosolygok a lányra, s mihelyst Ő is megszabadul a gönceitől, egy asztalhoz lépünk és leülünk. Rögtön mellettünk terem egy kedves kiszolgáló.
-Egy epertorta szelet lesz.
Mosolygok rá, majd megvárom még Sharlotte is rendel, aztán ismét beszédre nyitom ajkaim.
-Tehát angol vagy. És Spanyolországban születtem, Tenerifében. Aztán Madridba költöztem és ott is dolgoztam. Szívem csücske szülőországom.
Mosolyodok rá, aztán folytatom.
-Munkám során sok helyre eljutottam. Voltam Kínában, Afrikában, Görögországban, Törökországban, és az USA-ban is. Azt hittem az ember könnyen el tud szakadni a gyökereitől, de nem így van. Érdekes, hogy itt, Magyarországon is otthon érzem magam. Azt hiszem ez a sulis éveknek köszönhető. Mintha az is a gyökerem lenne. Tudod, a múltam nagy része, Életem fontos szakaszát töltöttem itt.
Mosolyogva magyarázok, már-már unalmas lehet Sharlotte számára, de ha így van, biztosan mielőbb témát vált majd. Aztán rendelésünk is megérkezik, természetesen egy pohár víz kíséretébe, s én lassan mélyesztem a villát a süteménybe, majd kapom be az első falatot.
-Kissé szkeptikus voltam a cukrászdával szemben. Ettem már borzalmas sütiket, amin nem érződik a különleges íz, mindinkább bolti mivoltja.
Magyarázom, miért is kezdtem hozzá kimérten, de amint minden kételyem elszállt, már határozottabb mozdulatokkal falatoztam.

Sharlotte

-Mint említettem, én buktam, jó párszor.
Hiszem, hogy a dolgok nem véletlenül történnek. Igen, bármely bután hangzik, nem véletlen, hogy mindig is lusta voltam a varázslás tudományát kellőképpen elmélyíteni, és sok évre a mugli világ egy hétköznapi polgára voltam én is, elnyomva ezzel varázsösztöneimet.
-Gyermekkori álmom valósult meg.
Válaszolok a foglalkozásomra feltett kérdésére. Jöhetnének a meghökkenő reakciók, hogy akkor mi a jó francot keresek én itt, de mielőtt ez megtörténne, én már folytatom is a mesélést.
-Madridban, egy spanyol divatlap a Vogue modellje lettem. Főként fotómodellként dolgoztam, de rengeteget voltam a kifutón is, néhány divatházat képviselve, vagy éppen csak bemutattam pár divattervező őrült kollekcióit.
Néha tényleg abszurd ruhákat alkottak, melyeket soha senki nem húzna fel. Ahhoz képest mondjuk, viszonylag sokan rendeltek ruhákat tőlük, főleg a báli szezonban.
-Mi történt...?
Elmosolyodok, ám Sharlotte is hamar rájöhet, ez a mosoly halovány és élettelen a többihez képest. Lenézek a bal kezemre és sóhajtok egy halkat, majd a lányra nézek.
-A lencse másik oldalán álló fiatalember jegyese lettem. A Vogue fiatal, ám annál tehetségesebb fotósának párjaként cikkeztek rólunk. Augusztusi esküvőnk előtti egy hétben...megcsalt.
Fejezem be nagy nehezen a mondatot. Nem, nem várom a sajnálom szót. Furcsa lehet, hogy beszélgetésünk bensőséges vizekre evezett, de úgy vélem, ha én bizalmamba fogadok valakit, az viszont is elkövetkezik.
-Decemberben elvette azt a nőt, aki jelenleg öt hónapos terhes. Azt a gyermeket várja a szíve alatt, akit együtt terveztem a Kedvesemmel.
Végig higgadt és fegyelmezett vagyok, hangom egyszer sem csuklik el. Nem, nem leszek gyenge többé.
Aztán a lány is mesélni kezd magáról, amit türelmesen és érdeklődve hallgatok végig, aztán a hangjában érzem, már ilyen fiatalon belekóstolt a keserűség vizébe.
-Mi történt?
Kérdezek rá a családi tragédiára. A tapintat az iménti megnyílásommal köztünk megszűnt. Itt valami egészen más van már.
A nyitott mondatot egyenlőre nem firtatom, úgy vélem, hamarosan szóba kerül ismét.

Sharlotte

Nekem csak elváltak a szüleim, és azt is nehezen éltem meg. Ráadásul két évvel idősebb is voltam. Sharlotte-nak viszont meghalt az édesanyja és a körülményeket tekintve egészen jól van már. Pedig egy halál feldolgozásában rengeteg idő kell, legalábbis az agyturkászok azt hangoztatják.
-Nekem csak elváltak a szüleim. És a bátyáddal jól kijöttök? Mennyivel idősebb nálad? És édesapád?
Nehéz elveszteni az egyik szülőt, főleg az édesanyát, akiben fejlődik az ember, de még nehezebb, ha valaki mindkét szülőjét elveszti. Ha Sharlotte számíthat az apja és testvére szeretetére, bár a szívében tátongó űr nem fog egyhamar csillapodni, de sokat lendít a feldolgozásban.
Aztán érdekes kérdéssel áll elő a lány. Bekapom az utolsó falat tortát, a villát a tányérra helyezem, megtörlöm a szám és a kis darab szalvétát a villa alá rakom, majd kortyolok a vízből. Ezt a kérdést pont idefele tettem fel magamnak Nem tudom, az őszintét megvallva, de nem vall rám, hogy ilyen könnyen válaszolok meg egy kérdést, így Sharlotte-ra mosolygok és neki kezdek.
-Tudod, ez egy érdekes kérdés, és a válasz nagyon összetett. Sok lány megy keresztül azon a korszakon, mikor énekesnő, színész, modell akar lenni. Olyan ez, mint a férfiaknál az autóversenyzés vagy a rendfenntartás. Én azonban sosem nőttem ki a modellkedés körű szőtt álmaimat.
Mosolyodok el, aztán természetesen folytatom a válaszadást.
-Azt hittem, hogy a modell szakma köré szőtt undorító sztereotípiák nem léteznek, vagy legalábbis el vannak nagyolva. Hát nem, és ez hatalmas csalódás volt számomra. Hogy a ranglétrán egyre feljebb kerülj, hogy egyre híresebb modell legyél, vagy akár top modell, akinek nemzetközi karrierje van, nos, a feljebb való küzdelemnél egyszer csak azon kapod magad, hogy ágyba kell bújnod valakivel, aki a legjobban érdekelt a munkádban. Én, amit elértem, úgy értem el, hogy senki ágyában nem landoltam.
Mesélem büszkén, de ennek hátulütői is vannak.
-Tripla annyi energia, rengeteg áldozat és elmondás árán értem el. Kemény munkával.
Magyarázom tovább. Emlékszem mennyi lány feküdt le annak, akinek kell, csakhogy megkaphassa a hőn áhított munkát. És fel sem fogták, mit tesznek a lelkükkel és a jövőjükkel.
-A modellkedés mindig a szívem csücske marad. Nem munka volt, hivatás, amit örömmel végeztem. Még mindig így érzem. De azt hiszem, nem tudnám már folytatni. És igen, nem állok készen a modellkedésre, mert minden lencse túloldalán a vőlegényem keresném.
Kicsit elkomorodik a hangom, és egy pillanatra lesütöm a szememet, aztán megiszom a maradék vizet, és Sharlotte-ra nézek.
-Most, ha nem haragszol, mennem kell, fáradt vagyok. Remélem, a jövőben még összefutunk. Köszönöm, az estét. Ja! És a vendégem voltál.
Kacsintok a lányra mosolyogva, a pénzt az asztalon hagyom, felkapkodom a ruháimat, még intek egyet a lánynak, majd sietős tempóban lépek ki a cukrászdából és meg sem állok a hotelszobámig.

Kőszegi Gábor (bácsi)

Ideje írnom az otthoniaknak, hogy épségben megérkeztem, és a körülményekhez képest, minden a legnagyobb rendben van. Végre a lakásom is meg van, melyet otthonosan, saját igényeimnek megfelelően berendeztem, és hogy legalább egy kicsit a családom körében érezhessem magam, néhány régi, rólunk készült képet is kiakasztottam a nappalim falára.
Úgy döntök a levelet nem otthon fogom megírni, hanem egy finom tea kíséretében. Az esti órák eljövetelekor felveszek egy fehér farmert, egy térd főlé érő fekete csizmát, egy fekete garbót. Derék alá éré fekete hajamat, magasan összefogom. Nyakam köré tekerem fehér, kötött sálam, magamra kapom fekete szövetkabátom és elindulok a Pillangó-varázs Étterem és Teaház felé. Persze a táskámba süllyesztettem némi köteg lapot, és egy tollat.
Mikor leérek, gyorsan levetkőzök és egy sarokban lévő, kétszemélyes kis asztalkához csüccsenek. A kiszolgáló hamar odalép Hozzám és mosolyogva érdeklődik a rendelésem iránt.
-Egyenlőre egy jó erős fekete teát kérnék.
Mosolyodok el,majd mihelyst eltávozik, hogy kihozhassa a rendelésem, előveszem a papírt és tollat, majd nagy fogalmazásba kezdek.

Drága Édesanya!

Ne aggódj, minden rendben, épségben haza értem. Képzeld el, már van lakásom is, nem túl nagy, de nekem pont elegendő, és igazán otthonos. A körülményekhez képest jól vagyok, bár nagyon egyedül érzem magam. Janey-vel már találkoztam, az Élete révbe érni látszik.

Remélem otthon is minden rendben, puszillak Titeket!

Kész is. Még két levél van hátra. A bátyámnak egy és édesapámnak egy. Hiányoznak. Igaziból este óta egy kérdés járkál a fejemben: Ők hiányoznak vagy egy saját család, ami már majdnem megvalósult, csupán a boldogság küszöbén, rám csapódott az ajtó.

Kőszegi Gábor

Mikor levelemmel végzek, összehajtom és a táskám mélyébe süllyesztem, majd édesapámnak kezdek gondolatban megfogalmazni pár sort. Igaziból szeretek írni. Nagyon is. A családomnak pedig főleg. Mindig annak a híve voltam, hogy először gondolatban ragadok tollat és írom le elképzeléseimet, és ezt követően valósítóm meg ezt a papíron.
Már éppen ott tartottam gondolatban, hogy milyen szépen berendeztem kicsi lakásom, mikor egy mély, határozott férfi hang mindebből sikeresen kizökkentett. Egy férfi hang. Mióta a vőlegényemmel a dolgaink máshogy alakultak, s az esküvőnk végtére is füstbe ment terv lett csupán, a férfi hangoktól mindig összerezzenek és elsőre erős undort váltanak ki belőlem, teljesen mindegy, milyen küllem és jellem társul hozzá. Most sem történik ez másképpen.
-Szép Estét!
Köszönök, és felnézek a férfire. Érett, magabiztos, jól öltözött, kellemes társaság benyomását kelti, de én azért maradok a távolságtartásnál, főképpen, hogy férfiről van szó.
-Szabad, igen. Foglaljon helyet!
Halványan mosolyodok rá, majd mielőtt leülne az Úr, felállok és kinyújtom jobb kezemet. Adjuk meg a módját a dolgoknak, én azt mondom.
-Lucy Dijjas, örvendek.
Mosolygok rá, és mihelyst keze a kezemet fogja, határozottan megszorítom, majd visszaülök a helyemre.
-Igen, jól látta. Teendőim egy részével készen vagyok, mondhatni. És nincs is jobb, mint egy finom tea a hideg, esti órákban.
Mosolyodok el, s mire a mondatom végére érek, a kiszolgáló ismét mellettem terem egy nagy bögre fekete teával, egy negyed citrommal és mézzel, valamint cukorral, megadva a választás jogát. Leteszi elém, és miután eleresztek egy "köszönöm"-öt, a férfi felé fordul.
-Önnek esetleg hozhatok valamit, Uram?
Kérdi meg Tőle.
Mindaddig, míg újdonsült ismerősöm rendel valamit, én mézzel és citrommal ízesítem meg a forró italt és kevergetni kezdem.

Kőszegi Gábor

Belekortyolok a kevergetést követően a teámba. Zöld tea. Nem rossz választás, jómagam is szeretem. A múltkor például naranccsal fűszerezett zöld teát ittam. Valami mesés volt. Mostanában nagy kedvencem lett a fekete tea, jó sok citrommal és kevés cukorral. A citrom megbolondítja, kihozza ízének legjavát.
Az előttem ülő férfi végül megtöri a meghitt csendet, amit a teaház mindig nyújt. Ha sok ember van benne, akkor is mindig nyugalom száll meg itt. Az illatok és fények keveréke valahogy békére és pihenésre inti a lelkemet.
-Igen. Nem rég érkeztem ide vissza. Régebben tanuló voltam, az Eridon diákja. Hosszú, dolgos évek után pedig úgy döntöttem, hogy szívemhez oly közel álló országban, itt fogok letelepedni.
Mosolyodok el. Na jó, túl idilli lenne, ha csupán csak ezért jöttem volna vissza, de nem fogom megosztani minden rejtett titkom egy idegennel.
-Nagyon szeretek írni.
Mosolygok a férfira.
-Tudja, bármely gyerekesnek hat, a mai napig van naplóm. Persze olyan 18 éves korom óta a bejegyzések gyakorisága ritkult, hosszúságuk is kicsit megrövidülni látszik, de tíz éves korom óta vezetek, és jó visszaolvasni az akkori bejegyzéseim.
Mesélem talán túlságosan bő lére eresztve Életem ezen hobby-ját.
-Van olyan bejegyzésem, ami csak egy beragasztott vonatjegyből áll, vagy egy rajzból, ami karácsonyi vágyam tükrözi. Úgy hittem, ha az álmaim rögzítem egy ilyesfajta naplóba, azok valóra válnak.
Mosolyodok el ismét Gáborra, aztán az arcom elé veszem a bögrémet és ismét kortyolok a teámból.

Kőszegi Gábor

A kérdésre, hogy távollétem alatt volt-e munkám felsóhajtok. Hogy mindent megértsen, talán olyan részletekbe is bele kell mennem, ami nem biztos, hogy Rá tartozik, nem biztos, hogy egyáltalán érdekli Őt.
-Nos, én Tenerifében születtem, egy kis falucska Spanyolországban. Madridban kaptam munkát, a Vogue nevű híres, spanyol divatlap modelljeként, illetve néhány divatház kifutó-modelljeként. Ennek köszönhetően sok helyen voltam már, többek között Írországban, Törökországban, Olasz-és Franciaországban.
Mosolyodok el. Általában ilyenkor végképp leírnak az emberek, és megkapom a "buta modell" nevet, de én egyáltalán nem kérkedtem a szakmámat illetően, egyszerűen szerettem csinálni és kész.
-Aztán voltam menyasszony is és most ismét visszatértem ide, ahol felnőttem gyakorlatilag.
Igen, és ez jelenleg nagyon is jó Nekem, kicsit elszakadni. Így lehet igazán lezárni és pontot tenni a múltra.
-Az írás. Hát novellákat is írogatok, meg bűnügyi regényeket is, de ez csak amolyan hobby, senkinek nem mutattam meg Őket. Emlékszem, nyolc évesen kezdtem az írást, és egy mackós toll ihletett meg. Sokáig kis meséket írtam, rengeteg van belőlük, némelyik igencsak abszurd és vicces.
Nevetek fel, majd meghúzom a lófarkamat, és a férfire mosolygok, mikor az megdicséri a felsőmet.
-Nagyon figyelmes, köszönöm.
Aztán váratlan dolog történt, egy aprócska nyíl landolt a csészémen. Rosszat sejtek, a kezembe fogom, és Gáborra nézek kérdőn.