Nővadászat - Niki és Mesélő

Az utóbbi időben ismét csak rengeteg változás állt be a életében. A lelke kezd egyre zavarosabbá válni, mind több és több a kérdés, kétely. Változik a környezete, az emberek, ezen nincs mit csodálkoznia; mindenki halad előre idővel, csak ő meg nehézkesen dolgozza fel az újdonságokat. A kezdeti öröm, amit a nagybátyja iránt érzett, majd az azt követő még nagyobb meglepetés és ujjongás, amit Nikivel való rokoni kapcsolatának felfedezésekor megélt, már összekeveredett jó néhány kétellyel és kérdéssel. Helyes ez így? Nikinek hiányzik tizenhét év az életéből, amit a nagybátyjával tölthetett volna. Ádámot ő még hamarabb ismerte meg, mint Niki. Hiába tagadja, bűntudatot érez és olyan gondolatok is szokták gyötörni, hogy talán bizony nagyon útban van a boldog apa-lánya kapcsolat alakulásában. Amolyan ötödik kerék vajon, aki talán egy nap majd feszélyezett mosolyokra ébred és terhes légkörre? Egyelőre nem akar ebbe belegondolni, csak reméli, hogy ő gondol mindent túl főleg azok után, hogy az anyját még mindig hiányolja, hiányolni is fogja, csak most ez az űr még mindig elég nagy. Ezért kapaszkodna Ádámba is, Nikibe is, noha ki nem mondja ezt nyíltan, de azért reméli, hogy eme két fontos ember nem fogja majd megsokallni őt egy adott ponton.
Miközben koptatja a Fő utza kövezetét, egyre-másra ezen töri az agyát, na meg felváltva mosolyog is, elvégre annyira rájuk vall, hogy puszta szeretetből megpróbálják egyből majdnem kiházasítani Ádámot. Jó, persze egyelőre csak az önéletrajzokat nyálazták és szelektálták végig, de máris olyasmi tervek is megfordultak az agyukban, hogy hova toldjanak még a házhoz, ha jön az új asszony? Ezek fontos kérdések, az ő fantáziájuk meg végtelen. Megegyeztek Nikivel, hogy meginterjúztatják a hölgyeket, jól megizzasztják mindegyik jelöltet és a végén döntenek, kivel tárgyalnak le randit Ádámnak. Az a terv negyedik fázisa, hogy Ádámot hogy veszik majd rá a konkrét randevúra, bár talán nem is lesz olyan nehéz, mint amennyire hiszik. A nagybátyja mondta már párszor viccelődve, hogy vakmerő, hát akkor feltételezi, hogy a szerelemben is az lesz. Csak nem hagy ki egy magától kínálkozó, jól megfontolt esélyt, nem? Na ugye!
Végre eléri a Pillangóvarázst, lenyomja a kilincset és belép a teaházba. Még sosem járt itt, így elsőre az az érzése, hogy egy hotelbe érkezett. Jobbra is, balra is függöny állja el az útját, szemben recepciós pulthoz hasonlító.... hát pult, jobb szava nincs rá, s az úr, akinek, ha jól hallotta, értésére kell adnia, hogy a teaházba vagy az étterembe óhajt-e menni. Teaház, eldöntve. A függönyt széthúzzák előtte, így az út is szabaddá válik. A pultra csak egy pillantást vet, a fülig mosoly pultos hölgyre bágyadt ajakgörbületet villant, majd a benti gyér fény mellett amilyen gyorsan csak tudja, felkutatja Nikit tekintetével. Nem sokat teketóriázik, miután belőtte unokanővérét, elkezd szlalomozni az asztalok és párnán ülő népek között, hogy a végén Niki mellett kössön ki és lehuppanjon a mellette levő párnára. És nos, ha már a pincér is megjelent, részéről rendel egy ház specialitása pillangó-varázst és ezzel egy időre le is tudta az igényeit.
-Szia. Sokat vártál?- kötelező megkérdeznie, mivel izgul, s ha izgul, udvariasodik és mivel most udvariasságra is lesz szükség, ez nem is annyira nagy baj. Egyelőre pótcselekvésként előszed egy hajgumit és pár gyors mozdulattal oldalra fogja egy csomóba fekete fürtjeit. A fülében ott villog a megszokott pillangós fülbevalója, a teniszcipőin éppen mintha elrepülni készülnének az absztraktra sikeredett lepkék, a farmere az rendben, de a bordó felsőjének ujja meg van erősen gyámbászva. Még mindig húzogatja a ruhái ujjait, ha ideges, most pedig kissé az. A régi szokásait nehezen vetkőzi le.
-Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek. Nem akarom, hogy egy színészkedőt fogjunk ki neki.- sóhajt egyet, mert eszébe jutott a mostohaanyja, aki nyár óta bizony tényleg a mostohája. Ezt Nikinek is mesélte, hogy Claire most már hivatalosan is boldogítja a "Szólíts nyugodtan Anyunak" szlogenjével és bombázza a baglyaival is. No de erről most csak a hangsúlya és a pillanatnyi orr ráncolása árulkodik, de azok is eltűnnek, amint megérkezik a rendelése. A pillangós süti láttán felragyog az arca és nem rest Niki elé tolni a csinos rendelést.
-Megkóstolod te is?- szívesen osztozkodik, ha van kivel.

Runa húgi és a Mesélő (Eszter)

A függöny mozgására figyelek fel a következő pillanatban, de megnyugszom, mikor látom, hogy csak Runa az. Még épp csak belefogtam a megrendelt finomságokba, persze némi rossz érzéssel a gyomrom táján, mivel a fenekem látja kárát minden újabb falatnak, ezzel együtt mintha fizikailag is érezném, hogy a látványtól is szűkebb lesz a farmerom. Nem öltöztem ki feleslegesen, nem nekem kell jó benyomást kelteni, én elég ha csak vagyok, sőt időnként, egyesek szerint sok is. Remélem Runa nem így gondolja.
-Szia! Most azt kéne mondanom, hogy nagyon sokat, mert minden perc nélküled egy örökkévalóság, tudod?! Egyébként meg én is most érkeztem. Megrendeltem a vattacukrot. Én is imádom, csak nehogy elfogyjon, mire kell! Izgulsz? - hadarom mintegy köszönés helyett, mellett, bár ez első félmondat lehetne kétértelmű is akár, de most nem arra gondolok. Valóban, mióta megtudtam, hogy rokonok vagyunk, sokkal többet vagyok vele, és egy pillanatig sem unom, vagy kívánnám a Világ másik felére. Olyan ő már, mint a testvérem, s ha nincs velem, hiányérzetem van, mintha a másik felem hiányozna.
- A színészkedőket rögtön kiszúrjuk. - nyugtatom meg, majd folytatom, de a mondat második része már nem biztos, hogy olyan megnyugtató.
- Ezért vagy itt te. Írtál össze kérdéseket? Tudod, amivel kiszűrjük majd a rosszakat?! - Választól függetlenül előveszem a saját listámat és elé tolom, amivel párhuzamosan ő meg a saját sütijét kínálja. Eszek egy falatot, csak a béke kedvéért, de jobban izgat most, hogy mit szól a kérdéseimhez?
Ezek állnak a pergamenen, amit a jelölteknek majd ki kell tölteniük:
Hány másodperc alatt futja a százat?
Meddig bír fél lábon állni?
Hogy viszonyul a szemtelen tinikhez?
Mennyit költ havonta ruházkodásra?
Ki a kedvenc sportolója?
Mi fogta meg a hirdetésben?
- Szerintem lényegre törő kérdések, és sok mindent elárulnak az illető hölgyről. Nem gondolod? -
A szóban forgó első számú meg is érkezik, tanácstalanul tekint körbe, mintha nem hinne a szemének, hogy jól látja az a zöld vattacukrot az asztalon. Ennél jobban felhívni magunkra a figyelmet, már nem is tudnánk, még intek is neki, talán csak ekkor veszi a bátorságot, hogy közelebb jöjjön. Még oda sem ért, már oda is súgom Runak az ítéletemet.
- Túl félénk. Szerintem nem jó. - Az időközben meg is érkező hölgyre viszont kedvesen mosolygok, meg kell adni azért az esélyt mindnek. - gondolom.
- Szép napot hölgyem! Ne lepődjön meg, jó helyen jár. Mi vagyunk a fogadó bizottság. Tudja a férfi, aki társat keres, nagyon híres és elfoglalt, így mi vagyunk, akik első körben szelektálunk. VELE csak az találkozhat, aki minden szempontból megfelel, mert nem teheti ki magát kellemetlenségeknek. Ugye megérti?! Az ő pozíciójában, nem lenne helyes. Viszont, ha megfelel, akkor jöhet az igazi randi. - vázolom fel a tényállást, és a nő elé tolom a pergament a kényes, de annál lényegesebb kérdésekkel.
- Ezt kérem töltse ki, aztán még közben kérdezünk. - nézek Ru-ra bátorítást remélve, hogy besegít.

Már félig elfogyasztottam a vajsörömet, de még mindig nem jött be egy ismerős sem. Kicsit csalódott vagyok, hogy az első szabad hétvégén egyedül kell lennem, de majd megemésztem. Legfeljebb visszamegyek a helyünkre, és megkérem Maurice-t, hogy gyakoroljunk tovább. Amint ez megfogalmazódott a fejemben, nyílt a kocsma ajtaja és én automatikusan odapillantottam. Egy szőke lány lépett be rajta, akit ugyan csak egyszer láttam, de tudtam, hogy ő az egyik Tusa Bajnoka. Méghozzá, ha jól sejtem, akkor annak a francia iskolának. Úgy látom, hogy nem kell odamennem hozzá, mert ő is észrevett, és már jön is felém. Mosolyogva keltem fel a helyemről, és fogadtam el a kéznyújtását. Utána visszaültem, és hallgattam a lányt, akiről kiderült, hogy Brinek hívják. Jól sejtettem, hogy ő a francia lány.
– Én Đomi vagyok. Ahm, maradjunk az angolnál? –nem hiszem, hogy ellenére lenne a dolog, hiszen hallom, hogy nem igazán beszéli jól a nyelvet. Felesleges lenne erőltetnie, mert én tudok angolul, és hiszem, hogy ő is. Így könnyebb lesz a kommunikáció mind a kettőnknek.
– Hogy vagy? Jól érzed itt magad? –kicsit zavarodottan kérdezek rá. Valahogy nem tudom, hogy milyen kérdéseket tegyek fel neki. Annyi minden érdekelne, de mégsem támadhatom le rögtön azzal, hogy az ő tusája milyen volt. Majd ezt is megtudakolom tőle, de előbb szeretném jobban megismerni a vendégünket, ha már a bál óta most látom először. Lehet, hogy ő fog előbb rákérdezni a tusára, és olyankor könnyebb lesz már nekem visszakérdezni, de ez még a jövő zenéje lesz. Az is lehet, hogy meg sem fogjuk említeni, ami mondjuk fura lenne, mert nekem tuti ki fog csúszni a számon egy-két kérdés ezzel kapcsolatban. Kortyolok egyet a vajsörömből, ami lassan kifogy, így kérnem kell még egyel. – Hogy-hogy egyedül? Azt hittem, hogy titeket kísérgetni fognak. –nem akartam megsérteni, de tudtommal a vendégeket kísérgetni szokták, hogy el ne tévedjenek, vagy ne essen bajuk. Igaz, Bri tusa bajnok, őt biztosan nem kell félteni, de na! Én azért nem örülnék, ha valami baja esne.

Big Sis és Eszter  


Viszonylag hamar idetalált, a segítség sem maradt el, melyik függöny mögé kellene belépjen, hogy a teaházba jusson, így tényleg kevéske idő múlva ott ül már egy párnán Niki mellett egész vidám képpel. Érzései szerint ő sem öltözött ki nagyon, elvégre a farmer és az ing minden, csak nem hivatalos öltözék. Arra azért kicsit meglepődik, sőt el is pirul, amit Niki mond, az első másodpercekben pedig csak dadog és "É-Én" stílusú válaszfoszlányok törnek fel a torkából.
-Tényleg olyan már, mintha a nővérem lennél, mióta megszülettünk.- nyögi ki a végén egyre szélesedő, nevetésre álló mosollyal. Niki a nagytestvér, ez világos. Most is felnéz rá, bár nem akarja lemásolni a lányt mindenben. Inkább azt kedveli nagyon Nikiben, mennyire erős a jelleme és nagy a kitartása.
-Borzasztóan. Sosem voltam még ilyesmin, vagyis... sosem játszottam kerítőt.- a mondat második felét csak elsuttogja közvetlen Niki füle közelében, mert mégis csak a "kerítő" szóról az emberek legtöbbjének nem túl jó és erényes dolgok szoktak eszükbe jutni.
-Hát ő... én.... majd fejből teszem fel őket, ha nem baj.- most aztán eléggé behúzza a nyakát, mert tényleg nem készült egy fia kérdéssel sem. Nem úgy Niki: ő összeírt egy egész szép sorozat kérdést, bár az első kettőn eltátja a száját, annyira nem érti, mit keresnek a sorban.
-Miért fontos, hány perc alatt futja le a százat és meddig tud fél lábon állni?- nem állja meg, hogy ezt meg ne kérdezze unokanővérétől. Persze arra azért bólogat egy sort, hogy a lényeges kérdések mennyi mindent elárulnak valakiről, de többre nincs ideje, ugyanis befut az első jelöltjük. Inkább hallgat a félénkséget illetően. Ő is nagyon csendes és visszahúzódó szokott lenni, bár persze első percekben fogalma sincs, hogy ez mennyire igaz erre a hölgyre, vagy csak a pillanat hatása miatt viselkedik ilyen félénken?
Niki átveszi gyorsan a stafétabotot és rögtön a közepébe vág, de azért a mondandó legvégén ő is vesz egy nagy levegőt, nagy mosolyt villant Eszterre és belefog a saját beszédébe is. Igyekszik nem elnyújtani majd.
-Csókolom! Igen, tényleg az a helyzet, hooogy a jelölt bácsi elég elfoglalt és most mi helyettesítünk, de ne tessék megijedni. Mi is azon vagyunk, hogy mindenkinek jó legyen, amennyire csak lehet. Szóval öhm....- vet egy zavart pillantást a kérdésekre, amiket Niki Eszter elé tolt. Mit is kérdezhetne? Mit? Valamit kell....
-... esetleg tetszene mesélni a családjáról? Úgy értem, otthon tetszik-e még lakni, van-e testvér, szeretne-e a néni családot?- lhet, hogy van, aki azért jelentkezik, mert csak egy kalandot akar egy jóképű férfivel, nem? Az ilyet is ki kell szűrni, erre jók a kérdések.

Brigitte Bonneville
Đominic
Kinézet

Niki és Runa

Runa és Mesélő /Eszter/


- Mindenbe bele lehet jönni. - felelem Runak aggódó kijelentésére, hogy izgul, majd így folytatom: - Légy nyugodt, perceken belül fogsz találkozni néhány olyan hölgyeménnyel, aki még nálad is jobban izgul. - Kicsit talán még én is szorongok, de csak magam miatt, na meg apu miatt, hogy mit fog szólni ehhez a magánakciónkhoz?! Ahogy közeledik az első jelölt megérkezése, úgy erősödik bennem is a félsz, bár soha nem fogok úgy izgulni, mint Ru, abban biztos vagyok. Jó ügyért cselekszünk, és ezt apu is értékelni fogja, nyugtatom meg magam. Ennek örömére egy falatot tömök a számba, húgi sütijéből.
- Komolyan kérdezed, hogy miért fontos?! Tudod, hogy apu remek sportoló! Nem lehet olyan felesége, aki nem bír lefutni 100 métert, ráadásul apu szokott reggelente futni. Egy jó hitvesnek ebben is vele kell tartani. - Büszke vagyok magamra, hogy elég rövid idő alatt sikerült sok mindent kideríteni apuról, jól haladok a tantárgyban, bár a sztárságával kapcsolatban több volt még a fehér folt, azt tudtam a legnehezebben elképzelni.
- Beleolvastam múltkor, apu készülő könyvébe, és ott írja, hogy fontos számára, hogy a környezetében lévő emberek is szeressék a sportot. Beláthatod, hogy akárki nem méltó, hogy a párja legyen. - Halál komolyan gondolom, meg azt is tudom, hogy fontos a közös érdeklődés egy kapcsolatban, és ha már nem kviddicsezik, olyat nehéz lenne találni, de legalább sportos életet éljen, és aki már egyszer is lemérte, hogy hány másodperc alatt futja a 100-at, annak fontos a sport.
- A féllábon állás, meg a humora miatt van. Te akarsz egy besavanyodott valakit a házban, akivel nem lehet egy jót hülyülni! Na, ugye. - Már el is könyvelem, hogy Ru csakis igazat adhat nekem, hiszen tesók vagyunk, hasonlít a felfogásunk, és általában egyet szoktunk érteni. Ezért volt jó vele.
Megjön az első jelentkező, de már messziről látom rajta, hogy alkalmatlan. Apunak nem jó egy félénk nő. Nem tudna mit kezdeni vele.- súgom oda tesónak, aztán mosolyogva fogadom a hölgyeményt. Felvázolom a tényállást, némileg eltúlozva a szituáció jelentőségét, valamint apu erényeit, de elfogult vagyok elég erősen, ha róla van szó. Tudom, hogy nem szereti, ha rátapadnak a csajok, de ha így, finoman tálaljuk majd neki, akkor még hálás is lesz. Hanem ez a lány, biztosan a kiesők közé fog tartozni. Nem tud mit kezdeni a kérdéseimmel sem, úgyhogy nekem, innentől lejátszott. Runa még próbálkozik, de a nő egyre idegesebb, majd elnézést kérve elrohan. Hacsak Ru meg nem állítja.
- Hát ennek meg szerinted mi baja lett? - fordulok cinkosomhoz nevetve. - Szerinted ennyire félelmetesek voltunk? -

Niki és (még) Eszter


Na igen, most hogy mondja el, hogy az is bőven aggasztja, hogy körbeizgulják majd egymást a jelöltekkel és nem lesz semmi a nőkerítésből? Plusz Ádám mit fog szólni mindehhez? Nem tudja hirtelen elképzelni, hogy a nagybátyja meg fogja nekik köszönni, hogy beleszóltak a szerelmi ügyeibe. Jó, Runa amúgy is pánikolós fajta úgy hogy nem kell ezeken a gondolatokon csodálkozni. Mondjuk Niki okfejtésén úgy elkezd pislogni, hogy még aggódni is elfelejt. Nevezzük jobb kifejezés híján megdöbbenésnek, bár ő szegény jelöltek helyében is elkezdene már félni, mert Niki tényleg az álomtársat keresi. Fejet vakarni sem mer ebben a szituációban, csak imádkozni, hogy legyen valaki, aki a nővére fogára való lesz és ez által Ádáméra is.
-Akkor engem ki fog tagadni, mert az egyetlen mozgás, amiben jó vagyok, az a saját lábamban való pofára esés. Mikor kicsi voltam, még a lábamat is eltörtem az első randimkor a seprűvel. Azt sem tudom, hogyan fogok átmenni a Repüléstanon.- sóhajt fel letörten, miközben lekortyolja a fél tea adagját és kapirgál a süteményéből is egy falást.
~Akarni nem akarok, de megkínozni sem szeretném a jelentkezőket. Nehogy pont a visszájára forduljon az egész és Bogolyfalváról kiutálják Ádámot. Nikiiii, erre nem gondoltál!~ magában visong egy sort, de hangosan inkább nem mondja ki egyrészt, mert nem akarja letörni a majdnemnővér nővére lelkesedését, másrészt majd valahogy próbál enyhíteni a légkörön, ha veszélyessé válnának a tökéletes-háziasszony-kérdések. Na, valahogy csak alakul majd ez az egész interjú-randevú cucc.
Közben befut a legelső jelöltjük és részéről már-már rokonléleknek érzi a nőt az elhagyatottságával, zavarával, úgy egészében, sőt megölelgetné, ha nem volna mégis a hölgy vadidegen és egy randi interjú alanya. De amúgy tényleg megölelné. Próbál segíteni rajta ahogy tud, még biztatóan mosolyog is mellé, bólogat arra, hogy a szülők Martonvásáron laknak, bár az azt sem tudja, hol van a térképen, de biztosan nagyon szép hely! A nővér is egy jó pont, a szomszédok is. Jó, igazából fogalma sincs, mit kellene keresnie egy nőben és mivel az egész világot a keblére ölelné, úgy gondolkodás nélkül bemutatná Esztert is Ádámnak, de ezért Niki a rangidős. Mikor Eszter távozóra fogja, kissé letörten sóhajt egyet, hogy kezd beigazolódni a félelme és kénytelen lesz mégis elmondani a gondolatait Nikinek.
-Mi... Mi is örülünk. Szép napot kívánok! - makogja még utána, mielőtt Eszter eltűnne teljesen a színről, aztán Nikihez fordul egy sóhajjal.
-Röviden? Rá bizony. Szeretlek, de most őszinte leszek, még ha meg is versz érte. -bevezetőként megvakarja a fejét, ez egy fontos mozzanat! Ezzel is időt nyer. Igazság szerint nehezére esik megmondani a véleményét mindenkor, de ha az összes jelöltet el fogják üldözni az nagyon gáz lesz több szempontból is.
-A száz méteres időt jobbára csak az egészségmegszállottak, a profi sportolók és néhány olyan ember méri, akit ez érdekel. Jobbára férfiak. Annak az esélye, hogy egy átlagos, szerető, aranyos és csendes nőt találjunk, sokkal nagyobb, mint egy fitnesz- vagy amúgy sportguru előkerítése. És szerintem a fél lábon állás csak nekünk vicces, de ők már kinőttek ebből. Maximum a kaja csatát veszik viccnek. És ráhoztuk már eleve azzal is a frászt, hogy Ádámot olyan elérhetetlennek állítottuk be azzal, hogy "elfoglalt" meg "Vele csak akkor találkozhat" meg "az ő pozíciójában", meg ilyenek. És hogy meg kell felelniük. Sokan nem szeretnek megfelelni, meg minek felelnének meg egy kislánynak és egy frissen felnőtt nőnek? Szóval.... szóval szerintem ez történt és... bocsi.- kivételesen sok szempontból megérti, hogy Eszter mitől pánikolt be. Ha ő lett volna a helyében, tán még sírva is fakad és elnézést kér, mert nem mérte le a száz métert. Most már egyrészt azt várja, jön-e a következő jelölt, másrészt Niki reakcióját, hogy bezárkózik-e előtte és hátbatámadásnak, árulásnak vagy hogyan fogja felfogni a véleménykülönbségét? Inkább megmondta mégis, mit gondol, mint hogy mindegyik interjú így peregjen le. Behúzott nyakkal várja a nővére ítéletét.

Egy mosollyal nyugtáztam, hogy ő is belegyezik abba, hogy a beszélgetés további részét angolul fojtassuk. Amilyen szép a magyar nyelv, olyan nehéz is, így megértem, hogy a külföldiek eléggé törik. Így, hogy felajánlottam a nyelvváltást, megkönnyítem a lány dolgát is. Nekem nincsenek nehézségeim az angollal, hála az iskolámnak.
– Ohh, hát megértelek. A vezetőséggel egy légkört szívni, meg folyamatosan hallgatni az unalmas beszélgetéseiket, nem valami kellemes időtöltés. Elhiszem, hogy unalmas, és semmi kedved hozzá. –mosolyogva osztottam meg vele a véleményemet, majd észreveszem, hogy az italomra nézett. Hát mi tagadás, ez az egyetlen olyan alkoholos ital, amit itt meg lehet kapni. Noha nem azért iszom, mert a mugli világban nem vehetek alkoholos italt, hanem azért, mert nagyon finom, és különleges íze van.
– Én jól vagyok, kicsit izgulok a próbák miatt. Nem hittem volna, hogy bekerülök, de nagyon örülök neki, és nagyon jó érzés. Az egyik legfiatalabb vagyok a mezőnyben, de nem adom én olyan könnyen magam. Vajsört iszok, nagyon finom. Kérsz egyet? Szívesen meghívlak. –ha igent mond, akkor visszaküldöm a pincért, hogy hozzon még egy vajsört. Biztosan ízleni fog neki is, bár eléggé fura az, hogy még nem ivott. Talán Franciaországban nincs ilyen ital, vagy csak másképp hívják, vagy másképp készítik. Jó lenne, ha egyszer eljutnék oda, mert nagyon szép helynek mondják. Talán sikerül rávennem a szüleimet, hogy nyáron menjünk el.
– Voltam már lent párszor, szóval eltalálok egy-két helyre. Van egy kis tavacska is, nagyon szuper hely. Ha gondolod, megmutathatom majd. –ajánlottam fel a körbevezetést. Eltévedni nem fogok, mert már ismerem annyira a falut, hogy ez ne történhessen meg. – Elhiszem, hogy nem kell téged félteni. Elvégre Tusa Bajnok vagy, biztosan sokat tudsz. –ezt nyugodtan veheti bóknak, bár nem annak szántam. Kicsit kellemetlenül kezdem magam érezni, ahogyan ennyire néz, de nem fordítom el a tekintetemet. Van valami megmagyarázhatatlan dolog, ami nem hagyja, hogy elforduljak. – Szépek a szemeid. –jegyeztem meg mosolyogva, és hogy ne vegye észre azt, hogy majdnem belepirultam, inkább belekortyoltam a vajsörömbe. Te jó ég, hogy ebből még mi lesz.

Jay


Tulajdonképpen elég régen találkoztunk, és mióta a viszonyunk normalizálódott meg kell hagyni, egészen jól tudunk segíteni a másikon. Lelki tanácsokat adunk, néha felsegítjük azt, aki elesett, s ha éppen mind a ketten a földön vagyunk, egymásba kapaszkodva állunk fel. Jobb kapcsolatot aligha kívánhatnék az ex-nejemmel. Boldog vagyok. Fájón boldog. Azt hiszem megtaláltam Életem Szerelmét, akit senkiért nem hagynék el, bár túlontúl nagy szavaknak hihetnétek ezt pont tőlem, de boldogságom egy nagyobb öröm árnyékolja be. Másnak legalábbis hatalmas vidámságot csempészne a lelkébe, nekem azonban ez nem több, mint fájdalom. Elisabeth nem sokára szül, és én ennek nem tudok örülni. Lesz egy gyerekem, aki nélkülem fog felnőni, akinek talán sosem lesz igazi apa-képe, és aki, mikor értelme majd nyiladozni kezd, messzemenőkig fog elítélni azért, hogy az anyját elhagytam, nem is a legszebb módon.
Janey-vel megbeszéltük, hogy ma délután besütizünk, elvégre is az édesség telítve van boldogsághormonokkal, így azt hiszem ez rám fog férni. Felhúzok egy térdig érő farmert, egy magas szárú sportcipőt. egy fehér trikót, amin egy fekete tigris díszeleg, hajam felzselézem, némi parfümöt magamra fújok és sebesebb léptekkel indulok be a falu felé, mert meg kell hagyni, egy hangyányit késésben vagyok. Ha picit gyorsítok a megszokott tempómon, akkor simán odaérek időre. Hamar befordulok és már a cukrászdánál találom magam, ahova határozott mozdulattal lépek be. Biccentek a felszolgálónak és egy takaros, igen csak szimpatikus asztalkához ülök. A pincér már mellettem is terem, én pedig egy barackos süti és kávé kikérésével hamar le is rendezem a rendelést. Érzem, remek társalgás elé nézek, régen beszéltem Janey-vel, régen láttam, és igen, tagadhatatlanul mindig fontos lesz nekem, és ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Mert olyan mentünk mi át, ami ritka. Egymást formáltuk azzá, amik most vagyunk.

Munkatárs
- zárás utáni utómunkálatok-

I-I-I wanna give you
One last option
I-I-I wanna give you
One last chance
I-If you're looking for the
Main attraction
Just hold on tight and
Let me do my dance
If you want it I'm gonna be
Va va voom, voom
If you got it, you got it
You got that boom, boom
If you want it, I'm gonna be
Va va voom, voom
If you got it, you got it
You got that boom, boom
Éneklem, miközben a poharakat törölgetem. Ez igazából már bevett szokás, mostanság Arvid se néz rám ferde szemmel, ma meg főleg nem, mivel főnökömnek halaszthatatlan dolga akadt, így rám maradt a zárás. A gebasz csak annyi, hogy nem hagyott itt kulcsot, és valami fura oknál fogva nálam sincs. Oké, nem szoktam én mindenhová magammal cipelni, csak akkor van nálam, mikor tényleg biztos vagyok abban, rám hárul a felelősség.
Ezért is üzentem gyorsan Noelnek, hogy nem érdekel, ha neki sincs kulcsa, hozza el, mert nem fogok strázsát állni egész éjszaka.
Amúgy a napnak ezt a részét szeretem a legjobban. Csak én... meg a youtube - megfűztem az ex-rellonost, hagyja már itt, kivételesen be is adta a derekát-, így most furábbnál furább számokat hallgatok, adózva a mugli élvezeteknek. Azt se tudom, eddig, hogy bírtam ki, például Nicki Minaj nélkül.
- Va va voom, voom- ilyenkor aztán tényleg nem törődök azzal, vajon ki nézne hülyének, egy árva lélek sincs már. Hála a jó égnek. Annyira azért nem vagyok kibékülve az emberiséggel, hogy a kötelezőnél is tovább viseljem őket. Még magammal sem vagyok tisztában, az kéne még, hogy mások lelki szemetese legyek. Amúgy most nem agyalok, vagyis de... Nicki vajon hogy oldotta meg, hogy vattacukor rózsaszín haja legyen? És az nekem miért nem megy? Úgy van, jelenleg ez a legnagyobb problémám, így ki is jelenhetjük.... kikapcsoltam, az agyam Offon, és ez így is van jól. Persze az érzéseimmel sincs másként, már jó pár napja eltűntek, és én marha büszke vagyok magamra, amiért sikerült ezt elérnem. Az üresség jó, szeretem, a sok hülyeség meg hiányzik, mint púp a hátamra. Hogy a régi lettem-e? Talán... kicsit... nem hiszem, hogy annyira más lettem ez idő alatt, pedig történt egyes más. Nem mindenkit akarnak megölni a szülinapján, így mondhatni tök kivételesen érzem magam. Talán épp ez adta meg a kezdőlöketet ahhoz, hogy új világnézet után keresgéljek, vagy az, hogy a számomra fontos emberek felszívódtak. Noelbe is csak néha botlok, szökő évente egyszer, és míg eleinte piszkosul fájt ez, az meg még jobban, hogy hallottam, Biával szívesebben lóg, mára már csak azt tudom mondani, egészségére. Vagy mégse? Mi ez a hülye szúró érzés, mait ilyenkor érzek?
Csak a csattanásra eszmélek fel, a pohár széttörik a kezem között. Hurrá, nem is tudom, mi hiányzott még mára. A víz alá tartom a vérző kezem...
- Va va voom, voom- és a számnak is vége, így gyorsan az elejére tekerem... megint. Szeretem Nicki Minajt.

Kollegina


Halkan fütyörészve, egyik kezét zsebre dugva, másikkal a kulcskarikával játszadozva közelíti meg az éttermet. Nem zavarja túlzottan Ophelia üzenete, miszerint azonnal tolja le szebbik felét - vagyis a hátsót - az étterembe, és méltóztasson kulcsot is hozni magával, különben egész este ott fognak strázsálni, míg másnap Arvid meg nem érkezik, ezt pedig ugyebár egyikőjük se szeretné. Semmi érdemlegeset nem szakított meg Oph, éppenséggel az üvegház növénypopulációjával volt elfoglalva - ha már ott lakik, muszáj rendben tartania a környezetét, nemde? -, néhány túl nagyra nőtt példányt rakott át egy méretesebb cserépbe, hogy legyen helyük nőni. Mióta se Ly, se Oph nem lakik a környéken, egyedül kell megbirkóznia a feladattal, de nem bánja túlzottan, szeret a zöldségekkel bíbelődni, és néha még Wickler is felbukkant, Noel pedig egészen megkedvelte a flúgos botanikust. Érdekes dolgokat mesél, a fiú tudásának nagy részét a témában ő kupálta ki, és szemmel láthatóan a legkevésbé sem zavarta, hogy a srác lényegében ott lakik. Elmondása szerint ő is ezt tenné, ha nem fájna hozzá túlzottan a háta.
Letett hát arról, hogy a mai estén önjelölt kertész lesz, és úgy, ahogy volt - atlétában-rövidnadrágban, nyakig földesen, csak a kesztyűt hagyva maga mögött - megindult a munkahelye felé, hogy felszabadítsa a lányt az őrségállás alól.
 - Hát ez meg mi? - kérdezi egy fintorral, miközben leteszi a kulcsot az egyik pultra. Nem Oph énektudásán húzza az orrát, de nem igazán jön be neki az ilyen stílusú zene, szereti, ha a szöveg tartalmas. Vagy ha nincs szöveg, de igényes a hangszerelés - nem feltétlenül klasszikus, inkább filmzene, azokat bírja, régebben ilyesmire futott, de most már ugye elég esélytelen, lévén nem működik az mp3 lejátszó kastélyon belül. Kár érte, zene nélkül futni kínszenvedés.
Ha már itt van, úgy dönt, besegít egy kicsit, és gyorsan elrak néhány megtörölt poharat a megfelelő helyre, vetve egy pillantást arra is, Oph mit csinál a mosogatónál.
Talán már meg sem lepi a vízzel vegyülő vér halványpiros színe.
 - Nehh. Keresek fertőtlenítőt, kell lennie itt valahol - jegyzi meg, miközben elkezd kutakodni az egyik szekrény mélyén, ahol az elsősegély-doboznak kellene lennie. Ideje lenne már megtanulnia sebet meg csontot forrasztani, neki is jócskán szüksége lenne rá, de amíg ez várat magára, Oph kénytelen beérni a mugli módszerekkel.
 - Siker - jelenti ki diadalmas mosollyal, ahogy előhúzza a kérdéses dobozt és felcsapja a tetejét, de nem nyúl bele, ahhoz egyelőre túl koszos, több bajt okozna, mint hasznot.
 - Segíthetek? - néz a lányra, elvégre tisztában van vele, hogy Oph egyrészt utálja, ha hozzáérnek, másrészt mostanában valahogy nem találták meg a közös hangot - amilyen ritkán találkoztak, nem csoda -, és még Noelnek is ki kellett tapogatnia, hogy pontosan hányadán állnak. Ismeretségüknek nem tett túlságosan jót a mód, ahogyan válaszolt a lánynak, ezzel ő is tisztában van, de...de nem vállalhatta magára egy újabb személy terheit, elég van az ő vállán. Rosszabb lett volna, ha megteszi, és akkor hagyja cserben, amikor Ophnak sokkal jobban szüksége lenne rá, mert az még erősebbet üt, így még egészen kíméletes volt. Lehet, hogy ez mentegetőzés, de a tény, hogy folyamatosan ingázik, és lényegében csak dolgozni, meg gyakorlatokra jár be, önmagáért beszél. Most már könnyebb, megszokta, adaptálódott - akkor még nem vette ennyire egyszerűnek a helyzetet, és bár nem élte meg nagy érzelmi nyomásnak a dolgot, fizikailag kimerítő volt. Most jobb.

Kolléga

Már majdnem sikerült beleélnem maga a zenébe, és táncikálni, mint a rossz filmekben szokta a személyzetes szőke, de Noel feltűnése sikeresen megszünteti a késztetésem erre a klisére.
- Nicki Minaj. Vastag száj, vattacukorrózsaszín haj, és eszméletlen hang... jobb, mint az enyém- vonok vállat, mert valahogy elkerülte a figyelem a tipikus él a hangjában, aminek az kéne sugallnia, nekem jobban tetszik, mint neki. De ha már volt kegyes lejönni, és megmenteni az éjszakázástól, én is megkímélem, így levéve a fülest a lapiról, Linkin Park Burn it Downjára váltok, mert az a másik nagy kedvencem. Oké, zenei ízlésem finoman szólva is.... színes. Konkrétan bármit meghallgatok, örülök, hogy hallok zenét, így ezen nem kell meglepődni.
- Na a másik favorit- osztom meg vele, holott korántsem biztos, hogy ez őt érdekli, mindenesetre, csak nem maradhatok csöndben. Persze a légkör más sokkal... nem is tudom, hogy fejezzem ki magam. Talán kimértebb lettem, vagyis neki ez jöhet le, pedig csak ügyelek arra, ne csináljak magamból hülyét.... sokadszorra is.
- Kösz- mosolygok rá hálásan, ahogy látom, besegít. Ezt mondjuk soha nem várnám el tőle, jelenleg az én reszortom ez, és sose kérnék meg rá senkit, hogy segítsen, bár gondolom, ezzel most nem mondok újat. Aztán végigmérem, és felkacagok.
- Hazavágott a mandragóra?- mert mi másra gyanakodhatnék, mikor csupa sár? Amúgy is gonosz növények azok.
- Nem vészes- legyintek az épp kezemmel, igazán megszokhatták már, hogy nekem folyton folyik a vérem. Most mit csináljak, sok van. Persze ő már keresi a fertőtlenítőt, mire csak a szemem forgatom, nem is tudom, miért.
Megütközve nézek hol rá, hol  a kezére. Nem értem mire fel ez a nagy önzetlenség, mikor én kértem, hogy segítsen - jó, lehet nem úgy, ahogy azt kellett volna-, hárított. Aztán vállat vonva nyújtom oda a kezem. Kivételes emberek egyike, akiknek fenntartás nélkül hagyom, hogy hozzámérjenek. Tényleg nem sokan vannak.
- A nyaklánc után ez nem is annyira gáz- motyogom magam elé, aztán mire észbe kapok, mit mondtam már késő.
- Szülinapomra kaptam valakitől egy nyakláncot.... vélhetőleg nem akarta, hogy megéljem a tizennyolcat- a hangom komor ugyan, de igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy végül is már mindegy.
- Serennek sikerült leszedni... három hét után- ezzel le is van tudva a dolog. Azt már nem akarom elmesélni, mit szenvedtem össze odáig, gondolom még most is rám van írva, hogy nem klappol valami, de ez sem izgat különösebben.
- És veletek mizu? Rég láttalak. Bianca hogy van?- kérdezem csevegő hangnemben, aztán az utolsó poharat a helyére rakva, megyek a hűtő felé, amiből kiveszek egy Gyrost.
- Kérsz te is?- fordulok felé, mert nem lennék jó munkaerő, ha nem tartanám szem előtt másokat.

Oph

Csak megrázza a fejét a leírást hallgatva, próbálva kitörölni elméjéből a képet, ami ezek alapján megjelent lelki szemei előtt. Nem, határozottan nem volt kíváncsi erre a nőre, úgyhogy hálásan fogadta, amikor Oph zenével örvendeztette meg őket.
 - Ez már sokkal jobban hangzik - bólint, ezt az együttest szereti, kedvencei közé tartozik. A többi számukban előforduló rapes részek idegesítik, de ezzel hajlandó kiegyezni, elvégre hála a jó égnek nem erre épül a zene váza.
A köszönetet hallva megvonja a vállát, igazán nem nagy dolog elpakolni néhány poharat, majd vigyorogva bólint a kérdésre.
 - Olyasmi. De véres küzdelem árán legyőztem minden zöldséget! - jelenti be diadalittasan, elvégre az apró győzelmeknek is örülni kell.
Lesújtó pillantással válaszol a megjegyzésre, de leküzdi a késztetést, hogy közölje Ophal, hogy akkor nyugodtan vérezzen tovább. A lány kisugárzása nem sok pozitívval kecsegtetett, ő pedig nem élvezte volna, ha rúg bele még egyet.
 - Akkor bemosakszom - vigyorodik el nem sok jót sejtetően a bólintást látva, majd felemelt kézzel a mosdókagylóhoz lép ő is, mozdulataival megszólalásig hasonlítva egy sebészre, aki nagyműtétre készül. Eleget látott már ilyet, hiszen anyja is ezt a munkát űzte valamikor régen, és azt többnyire megengedte Noelnek, hogy a fertőtlenítésig elkísérje és megnézze, hogy kell csinálni - túl kíváncsi volt a gyerek ahhoz, hogy könnyen le lehessen pattintani.
Nos persze ez akkor volt még, amikor anyjának volt munkája, és nem azzal töltötte a napjait, hogy a hálóban fekve a plafont nézze, néha nagy erőfeszítéssel a másik oldalára fordulva, vagy felemelve egy poharat.
Miután kellően tiszta lett, elővette a fertőtlenítőt meg némi kötszert, és igyekezett minél gyorsabban teljesíteni a harci feladatot, amit a seb kitisztítása, néhány gézlap ráhelyezése és kötszerrel való rögzítése jelentett.
 - Milyen nyaklánc? Mit csinált? - teszi fel automatikusan a kérdést, fürkész pillantást vetve a rellonosra. Nem vájkál - igaz, ebben a tekintetben sem szokta türtőztetni magát, nem tehet róla, érdeklik az emberek -, de nincs is rá szükség, Oph magától folytatja.
Egy pillanatra végigfut a hátán a hideg hallgatva a történetet, nem is a tények miatt - az emberi aljasság már nem sokszor lepte meg -, inkább a lány hangjában csendülő mélységes közöny az, ami borzongásra készteti. Minden porcikájában érzi, hogy a másik már-már haldoklik, nem fizikailag, azt könnyebben viselné talán...de fokozatosan tűnik el belőle minden, ami érzéseket vált ki belőle, és ez a tekintetében tükröződő üresség az, ami egy pillanatra megriasztja Noelt, hiszen szinte bőrén tapintja a jeget, ami körülveszi a másikat.
Ha Oph így folytatja, mindent elveszít, ami emberré teszi.
 - Rohadék - fejezi ki a véleményét egy egyszerű, de annál érzékletesebb szóval. - Megkeressük? - kérdezi harciasan, és fel sem merül benne, hogy esélye sem lenne egy olyan mágus ellen, aki hasonló nyakláncot tud bűvölni. Noelnek mindig is volt valami halhatatlanságérzete, nem tudja felfogni, hogy a veszély nem csak az adrenalinlöketről szól, hanem tényleg meghalhat.
 - Velünk? Hatökör lettem? - vigyorog. - Nincs egyébként semmi említésre méltó. Csak az üvegház forrósodik az idővel, meg lehet dögleni, de Swati bírja. Swati amúgy a denevérem, találtam a barlangoknál egy reggel, aztán úgy döntöttem, hazaviszem. Mondjuk eleinte nem díjazta túlzottan a dolgot - jegyzi meg, ennél a pontnál felemelve a kezét, ami tele van félig gyógyult karmolásnyomokkal -, de mostanra megszokta a társaságot. Ha egyszer eljössz, megmutatom - ömlik belőle a szó, mint általában. A neveléséből valahogy kimaradt az a részleg, amikor közlik vele, hogy hogyan kell csendben maradni, de ez talán a legártalmatlanabb hiányosság, amit elkövettek felmenői. Vagyis inkább amit nem követtek el, lévén az egyik olyan volt, mint a népmese - hol volt, hol nem volt -, a másik pedig alig emlékeztet most már emberi lényre.
 - Nem tom. Tusázik, gondolom Maurice nembácsi válogatott szörnyekkel próbálja megetetni - vonja meg a vállát - Bia úgyis nyer, efelől nincs kétsége -, tekintetében némi kérdéssel. Nem nagyon van hozzászokva, hogy más emberek hogylétéről nála érdeklődnek, ennyire soha nem volt társasági lény, hacsak nem épp gallyra vágta az illetőt. Biát persze nem bántotta...bár lehet, Oph hallott róla, hogy ő mentorálja, ez elég köztudott tény manapság mindenkinek, aki olvas Edictumot.
 - Ha van - csillan fel a szeme a kaja gondolatára. Nála nem kérdés, hogy kér-e, inkább csak az, mennyit.
Közben elpakolja a maradék néhány poharat és tányért, legalább ennyivel kevesebb munkájuk lesz később. Szeret itt dolgozni, egy pillanatig sem bánja, hogy ma már bőven véget ért a munkaideje - Ophal pont váltották egymást -, ahányszor Arvid megengedte, hogy ő is, meg a húga is ingyen egyenek, ez a minimum. Nadia most már rendszeresen ide jár azzal a felkiáltással, hogy náluk borzalmas a menza, valószínűleg azzal a hátsó szándékkal, hogy többet lássa a bátyját, nem volt hozzászokva még, hogy ennyi időre el legyen szakítva tőle.

Noel

- Meghiszem azt, nem hiába éltek túl közel két generációt- ha jól tippelek annyit biztos, és melyik banda ér el ilyen sikert? Ami jó. Nekem tulajdonképp a rappel sincs sok bajom, szerintem ha nem lenne, olyan érzésem lenne, hogy valami hiányzik.
- Behódoltak?- csak a mihez tartás végett. Ha már egyszer legyőzi őket, akkor az a minimum, hogy felemelt.... gyökerekkel viselik a vereséget, bár mondjuk azt épp nem nézném meg, mármint... sok kiálló gyökér, vagyis... abból van elég a kastélyban, nem is kell az Üvegházba menni.
- De ha tényleg semmi... hidd el, volt már ennél rosszabb is- és még csak nem is hazudok. Holmi vér, némi seb, mi ahhoz képest, mait három héten keresztül éltem át? Tényleg, mintha fertőzött szúnyog csípett volna meg... rossz helyen.
- Oké, Dr. Rainsworth, azért nem egy agyátültetés lesz- forgatom meg a szemem egy halvány mosoly kíséretében. Igen, ennyire még képes is vagyok. Annyit harcoltam azért az ürességért, ami most körülölel, hogy még belegondolni is rossz, de megérte, most nem érzek fájdalmat, nem szorítja semmi a mellkasom, és nem akarok hisztirohamot se kapni, sőt.... ez a sztoikus nyugalom az, ami nekem való, és mivel békés vagyok, attól se kell tartanom, hogy olyanná válok, amilyenné nem szeretnék.
- Azt nem tudom, Seren szerint, nem volt kispályás az illető. Viszonyítási alapom meg nincs, de kb olyan lehetett, mint ha random átkoznának Crutiatussal- vonok vállat, készségesen beszélek neki erről, mert már annak is vége... elmúlt és ez a lényeg, nem? Akkor mit őröljem magam rajta. Oké, a tény, hogy van valaki, aki nem szívesen lát egyben, nem valami megnyugtató, de majd nem nyitok ki semmit, amit nekem címeztek.
- De már elmúlt, viszont... látnod kellett volna, még én se tudtam, mikor jön a "roham", egy csomó órát meg büntetőfeladatot megúsztam vele- vigyorgok elégedetten, mert annak ellenére, hogy akkor a legkisebb bajom volt az, hogy milyen órákon nem voltam, vagy mit nem csináltam meg, most már ezt is tudom értékelni.
- Höh, nem szívesen futnék össze azzal, aki ilyet meg tud csinálni, gyanítom nem sok esélyünk lenne, na meg...., ha akar valamit, úgyis tudja, hol talál- vonok vállat kifejezéstelenül. Először sem én kerestem, így feltételezem, nem okoz neki gondot megtalálni, ha hiányoznék.
- Költözz a pincébe, ott ilyenkor hűs van. Két szobatársba került ugyan, de úgy érzem ez a szükséges rossz, a rellon jó hely, és a klubhelyiségben lévő kanapé is nagy- vigyorgok rá, persze nem kötelezem, egyszerűen csak felvázolom neki, hogy most sokan ölni tudnának azért, hogy rellonosok legyenek.
- Mindenképp... hmm... szerinted Lillával jól kijönnének? Ő is rákapott a csipkedésre, komolyan, behalok, ha most kezd kamaszodni- morgok egy sort, aztán csak elmosolyodok. Mintha kb gyerekekről dumálnánk nem is állatokról.
- Azzal meg szerintem látogasd meg Uffot. Fáj bevallani, de érti a munkáját- és hát nem tudom, egy denevérkarmolás lehet fertőző? Mindenesetre jobb lenne elkerülni... asszem'.
- Dehogy, Benji lealázza, ahogy mindenki mást is... én vagyok a mentora- húzom ki magam büszkén, és persze egyből elkapott a versenyláz, na nem mintha Noelnek vagy nekem bármi közünk is lenne a verseny kimeneteléhez, de ez akkor is poén.
- Jah, egy csomót itt hagytak, meg alig voltak, pedig esküszöm, csak vagy háromszor üvöltöttem le fejeket. Dicséretreméltó, de nem értékeli senki- tény, hogy kettőnk közül én viselem rosszabbul az emberi faj azon kategóriáját, aki két rendelés között elregéli, hogy amúgy holnap pinkszoknyát akar felvenni, és társai. Nem tudok velük mit kezdeni. A taplókkal már inkább, még csak rosszul sem érzem magam tőle, hogy úgy beszélek velük, ahogy ők velem.
Betuszkolom a mikroba a kaját, és mihelyst ehető állapotba kerül, a pultra is "dobom".
- Azért röhej, hogy majd' egy hónapja láttuk egymást utoljára, holott elméletileg ház és évfolyamtársak vagyunk, nem?- vagy ez csak engem foglalkoztat, gondolom igen, de na.

Oph

Egyetértően bólogat, a Linkin Park tényleg jó. Napi zenemánia megtárgyalva.
 - Ó igen. Visítás helyett engem dicsőítenek - jegyzi meg áhitatos arccal, elvégre mi sem természetesebb, mint a nagy Noel Rainsworth nevét zengeni az üvegházban, ahol lassan reped az üveg a nagy hangzavartól. Hogyne.
 - Nem-e? - mereszti a szemét Ophra. - Ápolónőkérem, engem félreinformáltak, de súlyosan! - háborodik fel a nemlétező alakkal szemezve, tekintetével tehát jobb híján a levegőt szurkálva.
 - Nem kéne ennyire természetesnek venni ezt az egészet - jegyzi meg. Nem akarja a lányra erőltetni a gondolatait, csak közli a véleményét, amivel azt kezd a másik, amit akar. - Nem, inkább nem szerettem volna látni... - válaszolja a szófordulatot hallva. Hangzásra sem túl kellemes, egyébként sem élvezi nézni, ahogy mások szenvednek.
 - Nem feltétlenül kell elé állni, de lehet jó volna tudni, hogy ki az - javasolja, vagy legalábbis ha magából indul ki, ő tuti felforgatná a fél világot utána, akárki legyen is az, hogy legalább tudjon róla.
 - Mellesleg meg inkább ne akarjon semmit - közli, vetve egy furcsa pillantást Ophra, amiért ennyire lazán veszi. Nem maradt benne semmi küzdeni akarás?
 - Kamaszodó kanári? Ez jó - mosolyodik el. - Nem hiszem egyébként, hogy bármi bajuk lenne egymással, bár kétlem, hogy világraszóló cimborákat faraghatnánk belőle - jegyzi meg. Nem, nem ők fogják a Csőrike és Szilveszter koncepcióját átírni új szereplőkkel és új karakterkapcsolattal.
 - Nekem nincs bajom a szobatársakkal, de nem vagyok túl közkedvelt - vonja meg a vállát. Nem kifejezetten zavarja, ő vidáman szekál tovább mindenkit, csak épp sokan nem díjazzák a humorát. - Plusz nem nagy élmény egy prefektussal lakni együtt. Szerintem meggyőződésük, hogy folyamatosan az ajtó mellett strázsálnék, nehogy kilopózzanak este, pedig bőven lesz*om - teszi még hozzá. Ha tehetné, visszaadná egyébként a jelvényét, de nincs pillanatnyilag senki a helyére, így kénytelen viselni, hiába unja. Sokkal viccesebb volt, amikor még volt valami tétje, hogy merre járkál az éjszaka közepén, ráadásul nem nagyon hiányzik neki a plusz feladat. Igaz, nem kérte a jelvényt se, egyszer csak ott volt az asztalán egy levéllel, hogy másszon be a házvezetői irodába, ahol egy meglehetősen kész helyzethez állították, és máig sem értette, milyen kimondatlan teszten kell keresztülmennie annak, aki rellonos prefektus lesz. Átkozási ráta? Ütőkészség? Valami hasonló lehet, ha magából indul ki.
Uff felvetésére nemlegesen megrázza a fejét, noha semmi baja a gyógyítókkal összességében - néhánnyal már volt dolga, nem zavarják -, ez a példány nem lett a szíve csücske.
 - Nem nagyon hiányzik, hogy folyton bámuljon - jegyzi meg egy szájhúzással, ugyanis az egyetlen alkalom, amikor személyesen találkozott Uffal, a kviddicspályán volt, amikor is a gyógyító, ha nem akadt dolga, végig Noel arcát fixírozta. A fiú megszokta már a kéretlen figyelmet, de ha van rá lehetőség, elkerüli inkább.
 - Amúgy is, ha valami bajom lenne, az most már kiderült volna, nem tegnapiak - teszi hozzá. Nemcsak Oph nemtörődöm sebek terén, és Noel úgy van vele, ha azt a sok évvel ezelőtti balesetet képes volt elviselni, mindent kibír. Igaz, akkoriban majdnem beleőrült a fájdalomba - a gyógyítók szerint kész csoda volt, hogy nem tette -, de itt van, és semmi baja.
 - Azt lesheted - vigyorog, elvégre a kitartás fontos.
Az előkerülő kajának egész gyorsan neki is lát, már egészen négy órája nem evett, ez szörnyű, pótolni kell. Egyetértően bólogat, tényleg csoda, ha csak ennyi idióta vetődik be - az ő kedvence az a típus, aki mindenre rákérdez, a biztonság kedvéért háromszor-négyszer, és lehetőleg a legegyértelműbb dolgokra.
 - Hát ja. De valószínűleg az én hibám, folyton rohanok valamerre, aztán ott van a húgom is, Nad, meg haza is kell járnom, szóval elég könnyű elkerülni - mondja, és tényleg, a folyosókon többnyire noelhurrikán tombol - pillanatok alatt átrohan a helyiségen, embereket borítva fel, tárgyakat kavarva fel a levegőbe, megkezdett tábla csokikat ragadva magával.

Pajtikám  

Szerda. Már megint egy szerda esti nap. Hihetetlen, hogy már több, mint 7 napja megint tanulni kezdtem, szinte iszonyúnak mondható. Leot elnyelte valamelyik elkárhozott tag az iskolában, Daniellet inkább nem zargatom, bár amúgy sincs kedvem, Kristóf és Amira úgy festenek, mint egy nagy rakás sz..szappan, Beth nincs itt, tehát a pénztárcám és az öngyújtómmal kézen fogva ügettem le a csárdába. Hosszú szárú farmernadrág, egy koszos szürke ing, könyékig feltűrve alkotta az öltözékemet, kalapomat a nem túl barátságos emberek miatt fent hagytam Baileys társaságában.
Gondolataim elcsatangoltak, miközben beszabadultam a csárdába, kikerültem egy verekedést és a köré sereglett kis csoportot, majd leültem a pulttal szembe. Nem indítottam valami jól az előző hetet, és a helyzet azóta is változatlan, tehát nincs más hátra, mint előre. A pultos megkérdezte, hogy mivel szolgálhat, mire az egyik Jim Bean-os üveg előtte szállt le egy pohár társaságában. Ezekre böktem a fejemmel, és mire rájött, hogy ezt én csináltam, már töltöttem is magamnak, bár nem két gyűszűnyivel. Megmondtam, hogy a végén fizetek majd mindent egybe,  így mihelyst tele töltöttem a poharat, már el is vette előlem az üveget. Vállat vontam egy féloldalas, kaján mosollyal együtt, hiszen úgyis kiszolgálom magam ha akarom. Kezembe vettem a poharat, kettőt kortyoltam belé, ezzel pedig a felét ki is ittam. A whsikey végigmarta a torkom, majd egy kellemes utóízt adva csábított, hogy a többit se hagyjam magára. Mindeközben megfordultam, és az egyre jobban összecsődülő tömeget fürkésztem a verekedők között. Még két ilyen pohár, és azt hiszem én leszek a gyűrű közepében, ahogy magam ismerem. Belekortyoltam ismét a hűsítő italba, de most már egy cseppet sem hagyva az alján. Az egyik nem épp bizalomgerjesztő alkatú pofa a tömegből rám meredt, valamit sugdosott a mellette állónak, mire mindketten engem fürkésztek Álltam a tekintetüket, hisz talán valami izgalmas is lesz az este folyamán. Előre nem gondoltam, hogy milyen igazam lesz..

Pajtás  

Egy újabb hétköznap este, amikor nem tudok magammal mit kezdeni. Viktor tanul - vajon tényleg tanul vagy csak azt mondja? -, így ismét magamra maradok egy jó nagy adag önsajnálattal és magánnyal, just for fun. Unalmamon már csak egy dolog segíthet és úgy hívják: Mátra Máguscsárda.
Nem mondhatnám, hogy az alkoholba fojtom bánatom vagy hogy alkoholista lennék, de azért néha nem árt a kikapcsolódás is a sok önsajnálat és tanulnivaló mellett. Kikapcsol, felszabadít és ha csak kevés időre is, de levetkőzhetem a problémáimat. Olyan terápiaféle, mondhatjuk azt is.
Egy korsó vajsörrel a kezemben becsüccsenek a csárda egyik eldugott sarkába. A legjobb hely az objektumban, mert én látok mindenkit, de nem mindenki lát engem. Tökéletes rejtek- és leshely, nem mintha bárki után is leskelődnék, de hát na. Néha jól esik az ember lányának legeltetnie egy kicsit a szemét, ha betéved egy-két jó pasi. És így történik ez most is...
Összehúzott szemekkel nézem, ahogy egy számomra igencsak ismerős alak téved be és foglalj a el rögtön a helyét a bárpultnál. David. Kissé kezd komikus lenni a helyzet, hogy az arénán kívül mi csak itt vagyunk képesek összefutni. De ha mi összefutunk, akkor ott kő kövön nem marad.
Korsómat felkapva billegek oda hozzá és támasztom meg a pultot. Arcomra egy széles vigyort varázsolok.
 - Üdvözletem, Mr. Bean - röhögök fel hangosan. Lehet, hogy nem volt olyan jó poén, mint akartam, hogy legyen, de ez mellékes dolog. Még kettőt iszik a férfi és nem is fog emlékezni rá.
 - Kicsit érdekes, hogy csak itt találkozunk mindig - hangot adok a gondolataimak, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lenyomok egy puszit az arcára. Már erős whiskey-szagot áraszt, hát mi lesz itt később...

Pajtikám : DDD

Az ember annyira el tud lazulni egy olyan ismerős helyen, ahol mindig szívesen várják. Hát igen, ez a kellemes áporodott, dohos, alkoholos büdös fojtogató szag, egyszerűen csodákat tud tenni a tüdőmmel, a bárpult mögött lévő szekrényen lévő italok pedig a májamban teszik a jótékony hatásukat..
A két gyanakvó ürge egészen addig engem mustrált, ameddig egy lány alakja ki nem bontakozott a sötétből és közeledett felém. Nem is kicsit mosolyodtam el, ahogy Dorie kecses alakja pont felém ringatózott. Talán kissé már szélesebb volt a mosolyom, mint akartam volna, mert azért egy pohár whiskey azért az mégiscsak egy pohárka, na. Sőt, az a béna poén is annyira jól hangzott, hogy vele együtt én is a kelleténél hangosabb felnevettem, de még az sem érdekelt, ha leint a lány.
Már épp válaszolni készültem volna, mikor közelebb hajol, felcsillan a szemem, és egy puszit nyom az arcomra. Ösztönösen a dereka felé nyúlna a kezem, ám valahol a combját érintem, egészen fent, hátul.  Adok a leányzónak én is egy puszit, ám kezem - az a pár ujjpercem - ottmarad fenntartva ezzel a személyes kontaktust.
- Doriekácska .. hú, ennél jobbat is ki fogok majd találni..de szerintem igazad van. Ez a sorsunk, hogy mi mindig ilyenkor fussunk össze. Tehát hogy kerül magácska ide?
Miközben nagyban löktem már neki a beszédet, a pultos megjött. Igen, valahogy én is biztonságosabbnak látom - a pénztárcámnak - , ha nem most akarom kamatoztatni a telekinetikus tudásomat. Még elpazarlok véletlenül egy üveg valamit. Így aztán rendeltem két teljes pohár vodkát kis kakaóval vegyítve.
- Mielőtt elkezdenéd szidni a kakaós vodkát, előbb kóstold meg. Életembe nem ittam még olyan finom alkoholos dolgot, pedig én nem tegnap kezdtem ezt a szakmát. De tudod mit? Fogadjunk valamiben, hogy ízleni fog, mert valami kegyetlenül jó. Mondjuk a következő kört állom én, ha semennyire sem ízlik, rendben? De ha ízlik, akkor az egészet megiszod 2 perc alatt. Megegyeztünk?
Már nyújtottam is felé a kezét, hogy fogadja az ajánlatomat. Azt persze azért nem közöltem vele, hogy mekkora pohárral rendeltem a fickónál, mert nem valami felessel..

Pajtás

Én a két fickót, aki Davidet méregette nem is vettem észre, hiába meresztgettem minden irányba a szemeimet, amíg még a helyemen ültem a sarokban. Most viszont látom, hogy néha-néha felénk sandítanak, de annyira azért nem érdekel a dolog. Sokkal inkább lefoglal a férfi jelenléte, nameg a keze pár centivel a hátsóm alatt. Nem zavar, ó nem, azt hiszem, a múltkori ivászatunk során már sikerült egymás majdnem minden egyes négyzetcentijét végigtapogatni. Csak néhány fontosabb részlet maradt ki, nade ami késik, nem múlik, szokták mondani.
 - Doriekácska? Ez... fenomenális, ha szabad megjegyeznem - jót vigyorgok rajta, majd megvonom a vállam, szokásomhoz híven - Unatkoztam, ennyire egyszerű. Sajnos nekem nem akad minden napra alvómaci, mint egyeseknek.
Meg sem kell szólalnom, már rendeli a piát a pultostól és nem tudom figyelmen kívül hagyni a vodkás akcióját. Nem szeretem a vodkát, az az egyik olyan ital, ami alattomos és hirtelen üt. David is pontosan tudja, hogy ki nem állhatom.
- De csak a te kedvedért kóstolom meg. A nem ízlik opción belül lehet egy olyan alpontot is beírni, hogy a fejedre borítom? Vagy esetleg megiszod az enyémet is... választhatsz. Csak a móka kedvéért - kacsintok rá, közben ujjaim felvándorolnak a karjára és a vállát végigszántva körbefonom nyakán az egyik karom. Szép estének nézünk elébe, és talán úgy tűnhet, hogy csak támaszkodás céljából tettem így, ez nem igazán így van. Tudniillik nem ittam még annyit, hogy bármi problémám legyen az egyensúlyom megtartásával. David amúgy sem nézte eddig sem jó szemmel, ha vajsört ittam, így a másik kezemmel a félig üres korsót kicsit arrébb csúszatom a pulton, hátha valaki megtalálja, akinek aztán tök mindegy, hogy mit iszik.
- Na és mit terveztél mára, drága? Totális részegséget?

Pajtikám  

Nem is emlékszem már, hogy hány emberrel ittam én itt, ezen a szent helyen.. Bár azért vannak emlékezetesek, mint mikor Emmával holtrészegek lettünk, vagy mikor Lucassal szanaszét vertük egymást, és a Dories eset sem az utolsó helyen végzi a ranglistán. De minket valahogy mindig itt boronál össze a sors, akármennyire akarjuk vagy épp sem. Ivópajtik lettünk, ez már csak így megy.
- Akkor legyen Dorus-morus. Vagy inkább Dorcus?..Választhatsz.
Míg pár szóban elmesélte, hogy hogy került ide, addig agyam gyártotta a szebbnél szebb neveket, és azok közül is csak a legjobbakat böktem ki mindenre válaszul, amiket eddig mondott.
No persze, az a vodka.. Az az egyetlen alkohol, ami íztelen és szagtalan, ezért könnyen csúszik le az ember torkán, és nem egy sör alkoholtartalmával bír. Emike elég frankón ki tudja ütni magát az ilyennel, ám azért nem árt megjegyezni, hogy két pohártól már nekem is görbék lesznek a szemeim. De ez remélhetőleg egy ilyen este lesz, és ami a legjobb benne: várhatóan nem egyedül leszek.
- Neeem, ilyen eshetőségre nem kerülhet sör. Vagyis sor. Tudom én, hogy ízleni fog az, mert az illata és az íze is egészen olyan, mint a kakaóé, az alkoholos utóízt pedig ismét elnyomja a kakaó. Csak a végső hatás lesz garantált..De ha nagyon nem akar lecsúszni, akkor megiszom.. Vagy beléddöntöm.
Közlöm vele bátorítóan a tényeket, hogy ez bizony nem az a langyi kis iszunk-egy-két-sörikét este lesz. Ránevettem a lányra, mert a zsigereim eléggé azt súgták, hogy tetszeni fog ez a móka. A combján lévő kezem végigsimította a formás hátsóját, míg az ő keze a nyakam köré tekeredett, az enyém pedig a derekát vette körbe.
- Ohóó, ha te azt tudnám, életke! De .. igazság szerint teljesen igazad van. Totál részegséget. De nem egyedül.
Vártam, hogy közbe az ölembe üljön, mert eléggé megkívánta a helyzet, ha csak nem akarta kitörni a derekát. Idő közben megjött a két vizesméretű pohárba töltött vodka kakaóval megspékelve, az egyiket pedig a szabad kezemmel Emi felé toltam, aki - szerencséjére - eddigre már túladott a vajsörén. Ugyanezzel a mancsommal a sajátom felé nyúltam, megvártam, hogy a mestertanonckám is a kacsójába vegye az alkoholt, majd egy koccintást követően megint lehúztam ebből is egy szuszra vagy 2-3 nagy kortyot is.
- Legalább ennyit neked is meg kellene innod ahhoz, hogy esetleg a maradékodat megigyam, cica.
Adtam a helyzetjelentést, míg visszahelyeztem a pultra a poharat és adtam a lány orrára egy puszit. Még eléggé önuralomban vagyok, még ha nem is annak tűnik, de a folytatásban ez nem sokáig marad meg így.

Niki és Runa - csapó kettő.

Pajtás

Nekem is akadt már egy-két szép történetem eme csodálatosan büdös helyen pár emberrel. A legszebb dolog az volt, amikor Seren alkoholmámorban bealudt az egyik asztalnál, Konráddal csak röhögtünk, aztán valahogy - a mai napig sem tudom hogyan - az ágyamban ébredtem reggel. Egyik fiúról sem tudtam semmit, de mentségemre szolgál, hogy épségben előkerültek mindketten. Na az szép volt.
David újabb csodálatos találmányait hallva ismét hangosan felröhögök. Már kezdtem elfelejteni, milyen érzés is ez. Az átlagos hétköznapjaimon nem kenyerem a vigyorgás, általában savanyú képpel mászkálok odabent és még az élő fába is belekötök, persze csak képletesen. Néha egészen kiállhatatlannak tartom még én is saját magam, de hát mit lehet tenni?
 - Tudod mit? Inkább hagyjuk, Mr. Bean, nem megy ez ma neked - vigyorgom bele a képébe miközben ő az összes eszébe jutó lehetőséget előadja. Maradjunk a cicánál, az már egyszer bejött, rövid, egyszerű és könnyen megjegyezhető.
- És honnan tudod, hogy szeretem a kakaót? Úgy emlékszem, az nem szerepelt a múltkori italaink között - nézek rá kicsit bugyután felhúzott szemöldökkel és próbálok komolyságot erőltetni magamra, de nem jön össze, ismét elröhögöm magam - jó, megkóstolom. De aztán remélem hazaviszel, ha már leitatsz.
Mikor megláttam, már akkor teljesen biztos voltam benne, hogy ez nem az aféle langyi sörikés este lesz, hanem itt durva lerészegedés lesz a vége a dolognak és bár nem ezért jöttem eredetileg, egyáltalán nem bánom a dolgot. Néha ki kell engedni a fáradt gőzt, nemdebár?
- Ahhoz nekem nem kell sok, te is tudod. Lehet, hogy nem leszek olyan élvezetes ivópartner, ha hamar kicsapom magam.
Mivel a helyzet úgy kívánja meg - vagy mi kívánjuk meg -, belehuppanok az ölébe. Mostmár amúgy is mindegy nem? Totálisan nyilvánosan tapizzuk egymást, akkor adjunk már nagyobb okot is a pletykára. Kényelmesen befészkelem magam az erős karok közé, majd elkapom a felém nyújtott poharat és egy jó nagyot belekortyolok. Nem akarok vonakodni, még a végén úgy tűnne neki, hogy nem vagyok nyitott az új dolgokra. Pedig dehogynem, amennyiben azok a javamat szolgálhatják.
 - Eddig jól teljesítek, drága uram? - kérdezem mélyen a szemébe nézve - Egyébként nem rossz a cucc. Hogy találtad ezt ki?
Meg lehet inni és meg is fogom inni, de a vodka az azért vodka és továbbra sem fog a kedvenceim közé tartozni. Azért lehúzok még egy kortyot és már érzem, ahogy az alkohol szép lassan melegíteni kezd belül. Itt még baj lesz.
Az orrpuszin pedig már nem akadok ki. A múltkor még igencsak idegen volt az érintése, mára ez már a múlté. Azóta történt már egy s más.

Pajtikám  

Leszólta a nagy név-adó tehetségemet, pedig már épp kezdtem belejönni. Egy pár pillanat erejéig még igencsak erőltettem az agyam, hogy valami frappánsat válaszoljak, aminek a vége az lett, hogy ránéztem és dőlt belőlem a nevetés. Az én megszólításomra nem tudtam mit mondani, ez neki jobban megy. Nőknél ez a kényszeres név adogatás reflexből jön, én meg erőlködhetek, nem fog eltűnni semmi se a lábam közül. Bár nem mintha olyan rendkívül akarnám, sőt..
- Az a nagy harci helyzet, hogy..évek óta utánad koslatok, szaglászok utánad, minden vizsgapapírodat megnéztem, az eddigi összes szobatársnőddel beszéltem, sőt, még a konyhás manókkal is, hogy mit szoktál inni. Így aztán minden egyes rejtett titkoddal tisztában vagyok, Mucus, szóval innen voltam benne biztos, hogy nem kérsz borsot a kakaós vodkádba, mert a borsot utálod.
Jól esett valamit összehalandzsázni neki, gondolkodás nélkül folytak ki a számon ezek a szavak. A végére, hogy bebiztosítsam a sikert, az egyik szemöldököm kérdőn felvontam, és kicsin múlott, hogy ki nem szakadt belőlem ismét a röhögés azon, hogy hazaviszem-e. Neeem, más terveim vannak vele.. Például egy tóba fojtom.
- Haza, persze! Angliáig elviszlek holnap reggelig. Csak aztán meg ne lepődj, ha holnap Ukrajnában ébredünk fel valahol Csernobil közelében..Hátha elvétem az irányt.
Nem is értem, nem szokásom ennyit beszélni, és nem hiszem, hogy az alkohol ennyire megoldotta a nyelvem. Pusztán csak nagyon jól érzem magam a lány társaságában, ennyi az egész. Meg hát az, aki belemegy velem egy ivós játékba, ...
- Ahhoz, hogy én leigyam magam, vagy hogy te? Amúgy meg voltál már kiváló ivópartnerem, ha nem csal az emlékezetem..
Befejezetlenül hagytam az utolsó mondatot. Mindketten emlékszünk arra az estére, nem fogom neki elmagyarázni. De nem is kell.
Egy rugóra járt az agyunk, mert ahogy közelebb húztam magamhoz, már ült is az ölembe. És ha már lúd, legyen kövér, véletlenül sem engedtem el a derekát a lánynak, még így sem, hogy jobbára a hasán pihent a kezem. És ez még mindig semmi például ahhoz képest, amikor Emma felállt a pultra, sztriptízelt, és végül magába nyakalt még vagy egy jó adag magyaros Fütyülőst. De jó irányba haladunk.. talán még sztriptíz is lesz belőle.
Lényegtelen, nagyon előreszállt a fantáziám, de ahogy letettem a vodkás poharat magam elé, önelégülten vettem észre, hogy azért a másiké sem teli már.
- Tökéletesen szívem. Most a maradékot húzóra!
Jelentettem ki, nyomatékosítva a szavaimat pedig kicsit próbáltam megcsiklandozni a hasát. Remélem bevált ez a terv, mert már azon jár az agyam, hogy mi lesz a következő itóka. Megvártam, amíg teljesen kiüríti a poharát, és amennyiben ez sikerült, mindkét kezem köré fontam és megszorongattam jelezve, hogy nagyon ügyes kislány volt.
- A következő kör: metaxa és gyömbér. Kíváncsi lennék, hogy meddig bírod, bár úgysem mész bele a játékba..
Fordultam hozzá, mihelyst leadtam a rendelést. Valóban érdekelt, hogy az én gyomrommal ő meddig képes versenybe szállni, de az már pozitív jel önmagában, hogy hétköznap itt van, és - talán - legyűrt egy pohár kakaósvodkát.
- El kéne szívni egy cigit.
Jegyeztem meg, vagyis mondtam csak úgy a vakvilágba, míg a szemeiben fürkésztem valamit.

Pajtás

A kitatlált tündérmeséjétől csak még jobban röhögnöm kell, egyszerűen nem tudom visszafojtani.
 - Ez igazán könnyfakasztó történet volt, David, remélem azért, hogy a mocskos kis hálószobatitkaimat nem fecsegte ki senki, különben még ma éjjel el kell tennem valakit lábalól és őszintén szólva jelenleg van jobb programom is - vigyorgok rá, mint az a bizonyos vadalma.
A következő mondatán is hangosan felröhögök. Komolyan mondom, holnapra izomlázam lesz a hasamba, ha ez így folytatom, már pedig nincs kedvem megszenvedni minden egyes mozdulatnál.
 - Akkor még mindig jobban járok, ha itt alszom a pult alatt - én is felvonom a szemöldököm ismét, hogy láthassa, nem csak ő tud olyat. Még hogy Anglia meg Csernobil. Adok én neki olyat, hogy ketté áll a füle, még ha már így is két felé áll... nem számít.
Én is elég régen éreztem magam ilyen jól bárki mással. Úgy érzem, David az az ember, aki mellett nem kell búskomor idiótának lennem, mindig megnevettet és eltereli a figyelmemet az aktuális vagy éppen már a totálisan nem aktuális problémáimról, amit röviden csak úgy hívnak, hogy múlt.
- Hogy én. Tudom, a te gyomrod sokat tapasztalt vén harcos már - kacsintok rá. Tudom, hogy bírja az italt, de vajon meddig? Mindig én ütöm ki magam hamarabb, esélyem sincs megvárni azt, hogy ő is csatt részegre igya magát. Nem szállhatok vele versenybe, nem vagyunk egy súlycsoport.
Tökéletesen beleolvadok a fiú karjaival, nem igazán lehetne onnan kirobbantani. Keresve se találhattam ennél jobb ülőalkalmatosságot a környéken. Egyik kezemben a vodkás pohár, másik kezem pedig körkörös mozdulatokkal cirógatja a mellkasát. Minek elsietni a dolgokat? Ráérünk.
- Igenis, kapitány - ezzel lehúzom az egész pohár kakaósvodkát és mikor végzek, lecsapom a poharat az asztalra egy fintor kíséretében. Hiába mondják, hogy majdnem olyan, mint a víz, azért a vodka az vodka marad és az ízét továbbra sem szeretem.
 - Ez csúnya lesz... - jegyzem meg inkább magamnak, mint a fiúnak a következő rendelést hallva. Úgy tudom, a piákat nem szabad keverni, márpedig lesz itt minden az elkövetkező órákban, ha David így halad.
- Menj csak, én nem dohányzom, ha ezt esetleg nem sikerült volna kinyomoznod rólam.

Pajtikám ((:

Egészen jól esik megnevettetni a lányt. Komolyan, nekem okoz fizikai boldogságot és agyi mámort az a nevetés. Csilingel, gyönyörű, nem durva, úgy illik a kinézetéhez. Igazán kár, hogy ilyen ritkán hallani, pedig ez aztán be tudja aranyozni az ember napjait.
- A pult alatt? Hogy mindenféle furcsa alak bemásszon hozzád, mi?
Nevettem rá megint, mert valahogy nem esett már nehezemre elképzelni a helyzetet, amint Emandoriera, elsős mestertanoncra másnap reggel furcsa firkálások keretében talál majd rá mondjuk a házvezetőjük. Hát már a gondolattól is kirázott a hideg, de talán Alexa megkegyelmezne rajtam, hiszen ismer..
- Ne is mondd! A gyomrom az egy dolog, de volt olyan buli, ahol meg voltam győződve arról, hogy két májam van, és az egyiket el akartam adni a szervkereskedőknek, de sajnos egynek sem találtam meg a telefonszámát.
Löktem tovább a beszédet. Igen, az az este sem volt rossz, és nagyon haragudtam mindenkire, hogy köcsögök, nem segítenek ilyen névjegyet keresni, hogy szervkereskedelem. Az egyiknek emiatt még neki is ugrottam, így másnap nem voltam valami festői látvány.. De ezt most miért is mondtam el pontosan? Na mindegy, olyanokat mondok el neki, amiket amúgy nem szokásom.
- Ügyes kislány. Le a kalappal!
Adtam hangot elismerésemnek, hogy végül húzóra magába döntötte a vodkát. A fintor, akárcsak kicsivel korábban az enyémre, az ő arcára is kiült, lenyelte az utolsó kortyot is, majd aprót rázott a fején, ami talán fel se tűnt neki.
- Challange accepted.
Kezdtem simogatni a derekát, míg úgy vettem, hogy belemegy a játékba. Nyilvánvalóan nem azért mondta, hogy ez csúnya lesz, de nem ellenkezett, tehát..
- Hülye, fel nem kelek innen egy rohadt cigiért! Akkor már inkább leszokok róla, ha fel kéne kelnem, hogy cigarettázhassak valaha is.
Ismét elmosolyodtam, majd kikaptuk a metaxát. Nem tudom Emi hogy van ezzel, de nálam már kezdenek egy kicsit borulni a fények. Nem baj, metaxát neki, és minden jobb lesz. Lehúztam ezt is, és belülről szinte már izzott a testem. Felnéztem a lányra, aki remélhetőleg már itta azt a vackot. A nyakába pusziltam, majd óvatosan lábra állítottam és elnavigáltam magam kis kitérőkkel a zenegéphez. Maxra erősítettem, megkerestem, majd elindítottam a következőt: Krewella - Live For The Night. Visszabattyogni indultam Emandoriehoz, hogy a következőt ő rendeli, mikor az elején gyanúsan méregető két fazon az utamba álltak. Súlyukat tekintve voltak vagy kétszer akkorák, mint én, de karba font kézzel, mint holmi testőrök, nem hagyták, hogy elérjem a célom. Rájuk emeltem a tekintetem. Nem kellett volna.
- Az a te kur*ád?
Tette fel a kérdést, amint az arcára pillantottam. Hirtelen nem is tudtam mit mondani, de tisztán éreztem, ahogy kezd az agyam egyre több adrenalint pumpálni a szervezetembe. Kezeim ökölbe szorultak, szemeim erősen lehunytam, körmeim belevájtak a bőrömbe, és nem sokkal később, mikor elengedtem őket, kis véres nyomokat a tenyeremen.
- Azt kérdeztem, hogy a tiéd-e!
- Mondd még egyszer!
Üvöltöttem rá a tagra, aki erre akkorát lekevert, hogy a gyűrűje végigszántotta az arcomat, és hátra is tántorodtam. Pillanatok alatt minket vett körbe az ez előtti tömeggyűrű, résnyi helyet sem hagyva menekülési útvonalnak.

Rosszfiú  

- Ahány furcsa alakot én már magam mellett találtam - széles vigyorral a fejemen kissé megvonom a vállam. Na jó, nem teljesen igaz, hogy olyan sokat, de akadt egy-két ember, akin a jóhiszeműek elcsodálkozhatnának. Nem kezdem el felsorolni a neveket, mert lényegtelen, de maradjunk annyiban, hogy kedvenc fogásom a durva rellonos.
A szervkereskedős dumára válaszul csak nagy szemeket meresztek rá, mint aki nem akarja elhinni, amit hall. Hogy hiheti azt az ember, hogy két mája van? Szép vagy nem szép, de tulajdonképpen Davidből még ezt is kinézem.
Agyam már nem terhelem mindenféle fölös gondolkodással, az alkohol már kifejtette áldásos hatását odabent. Minden porcikámat forrónak érzem, az arcomról nem tudom levakarni azt a vigyort, nyilván a fejem is a vörös több árnyalatában játszik és ha akarnék se nagyon tudnék messzire elbóklászni a környéken. Ezért nem jó ötlet Daviddel együtt inni, mert abból sosem sül ki józan állapot.
- Szóval... Metaxa? Sosem ittam még ilyet, de még csak nem is hallottam róla - mormogom magam elé megint, nem kifejezetten a férfinak. Hangosan gondolkodom már, ilyenkor előfordulhat a dolog, nem szándékos.
Felpillantok rá, mikor felcsattan. Nem igazán értem, máskor nem jelentett gondot neki felkelni cigizni, ha meg az a baja, hogy éppen az ölében ülök és emiatt nem akar, hát megvárnám. Nem nagy kunszt.
- Te tudod - nézek rá bocsánatkérően és lenyomok még egy puszit az arcára, immáron a tökéletes koordinálás hiányában elég közel kerülök a szájához.
Lehúzom én is azt a metaxizét, azonnal érzem, ahogy végigperzseli az egész nyelőcsövem, majd megállapodik a kakaósvodka és a vajsör maradványai között a gyomromban. Már csak remélni merem, hogy nem fognak összeveszni odabent, mert akkor lesz csak az igazi ihaj-csuhaj.
Még észhez sem térek az újabb alkoholbevitel utáni összerezdülésből, már a saját lábamon állok, David meg a zenegéphez botorkál, hogy betegyen valamit. Már éppen elkezdeném élvezni csukott szemmel a muzsikát, amikor hangos üvöltözés csapja meg a füleim. Az a te k*ád? Csak ennyit hallottam az egészből, aztán a következő pillanatban már csak a hátratántorodó Davidet látom és az üvöltését hallom.
 - Mi a francot csináltok?! - ordítok én is, majd megindulok feléjük, amennyire az állapotom engedi futva, bár én totál úgy érzékelem, mintha percek telnének el, mire odaérek a körgyűrűhöz. Kis termetemnek köszönhetően sikerül befúrnom magam a történések helyszínére és értetlenül pislogok felváltva a vérző arcú Davidre és a két tagra.
 - Most ez jól esett? - kérdezem tőlük szinte sikítva, az adrenalin, ami közben az én testemben is jócskán termelődött, nem hagyja, hogy nyelvem összeakadjon önmagával és így nagyjából értelmes mondatokat tudok összerakni. Agyam most kezdi csak felfogni, hogy a nem éppen kedves megszólítású hölgy az előbbről én volnék...

Pajtikám

- Haha.
Közöltem vele annak hallatára, hogy milyen alakokkal találkozott ő már ezen a szent helyen.  Sok jelzővel illettek már az elmúlt évek során, de a furcsa elég ritka volt, így az én értékrendemben dicséretnek számított.
A szervkereskedős poénomra nagy szemeket meresztett, de nem hiszem el, hogy ő nem csinált valami baromságot, mikor a kelleténél kicsivel jobban felöntött a garatra. Vannak még jobbak is, pl amikor egy szekrény üveges ajtaját leszereltem, táncoltam vele és feleségül akartam venni, vagy egy alkalommal egyszarvúnak képzeltem magam, bár ott nem az alkohol volt a fő bűnös..
- Ooh, az még hagyján, ha metaxa, de majd amikor minderre megiszunk egy-két pohár mókusvért, na onnantól már pazar lesz a buli.
Nevettem rá. Nem olyan nagyon piás, mint amilyennek hittem, ha a metaxának még a szagát se érezte soha. Fél perccel később pedig rájöttem, hogy semmi kedvem felkelni innen és roncsolni a tüdőm, elég ha egy éjszaka alatt csak a májam szenved maradandó károsodást. Meg egyébként is, olyan kényelmesen ülök, plusz jó érzéssel tölt el Emi közelsége, szóval cigi fiam, ezt most bebuktad.
Ezt a piát már szinte egyszerre döntöttük le, a lány arca egyre pirospozsgásabb lett, mintha túlzott volna a pirosítójával. Na én se mondhatok ám semmit, mert nekem ilyenkor nem az egész arcom lesz vörös, csak foltokban. Ha jól emlékszem négy helyen jelennek meg nálam, de hogy hol.. Mintha a járomcsontom mögött és egy centivel lejjebb is, de fogalmam sincs.
Emandoriera néztem, míg lekászálódtam, és kellemes érzéssel töltött el, hogy nem csak én érzem magam olyan enyhén lazának. Ő is össze-vissza mosolyog mindenre és mindenkire, sőt, úgy keresztbe állnak a szemei, hogy csak na. Megpusziltam valahol az arcán, fogalmam sincs, hogy hol, majd elindultam a kis utamra. Jobban tettem volna, ha inkább cigizni megyek ki..
Tehát eltelt egy perc is aközött, hogy felálltam és hogy megint bajba kevertem magam. Józanul is hasonló módon cselekedtem volna, bár akkor a reflexeim kissé stabilabbak lettek volna..meg a koordinációm is. A pajtim utat törve magának, esett be hozzánk a kör közepére. Valami olyat akartam mondani neki, hogy maradjon ki ebből az egészből, meg hogy le tudom rendezni, ám mihelyst feltette az illetőknek a második kérdését, gyomorszájon találtak. A védekezéshez túlontúl le voltam lassulva, és olyan pontosan eltalálta a sebemet, hogy összegörnyedtem. Vettem pár mély levegőt, mialatt nagyon erősen próbáltam nem tökéletesen szétesni. Felpillantottam, míg mélyeket sóhajtoztam és felmértem a terepet. Nem tudom, hogy a lány mondott-e valamit, teljesen kizártam a külvilágból. Ketten vannak ellenem=esélyem sincs. Nyilván varázslók, szóval a plusz pont megint nekik jár. Az egyik óvatlan pillanatban az egyik hátrafordult, hogy mondjon valamit a tömegben állók valamelyikének, ekkor ugrottam annak, aki engem tartott szemmel. Először az orrát találtam el, és valahogy sikerült úgy ráugranom, hogy hátraesett a földre. Amennyi időm még volt homlokkal megint az orrának estem, amiből elkezdett elég rendesen folyni a vér, a füleit pedig a két ellentétes irányba kezdtem húzni. A jól bevált módszerek, eddig a legtöbb esetben bejöttek.. De persze,csak ha egy ellenfelem volt. A másik, mihelyst észrevette ezeket a történéseket, rögvest orron gyűrt, mire hátraestem, és még csúsztam is egy kicsit. Több, mint biztos, hogy eltört az orrom, és ahogy ott feküdtem hanyatt a földön félig-meddig oldalra felkönyökölve, jött az ihlet. Egészen Doriehoz csúsztam, majd nagy nehézségek árán sikerült két lábra küzdenem magam. Ingott alattam a talaj, így a lány kezébe kapaszkodtam. Lejjebb csúsztattam a kezem, ujjaim az övébe fontam, és..
- Emberek, ő a menyasszonyom. Szóval ha megbocsátanátok...
Utat fúrtam a tömeg közt remélve, hogy nem követnek. Ha mégis, akkor jön a pszichokinetika, bár ilyen helyzetben még sosem használtam. Remélhetőleg elértük a pultot, és bár a szándékom az volt, hogy most ő rendel, két nagy adag gin tonicot rendeltem meg egy jeges törölközőt az orromra. Az ingem nyaki része véres lett, sőt, fázni sem fáztam, de véletlenül sem vettem le az inget.
- Ne haragudj. Sajnálom, nagyon felhúztak.
Kértem elnézést, mialatt kihozták a rendelt cuccokat. Ám a lány kezét nem engedtem el egy pillanatig sem.

Pajtás ^^

- Te a kedvenceim közé tartozol még a furcsák között is - imponálok neki még egy kicsit és egyáltalán nem érdekel, hogy a férfiak dolgna csapni a szelet a nőknek és nem pedig fordítva. Mondjuk nem mintha én ezzel a dumával akarnám felszedni őt, csak egy kicsit had hízzon a mája, táplálom a már nyilván így is egészségtelen önbizalmát.
Nem igazán sikerül olyan sokszor felöntenem a garatra, nekem az alkohol csak a gátlásaim oldásában szokott segíteni, nem abban, hogy totális idiótát csináljak magamból. Nagyon ritkán fordul elő, hogy én leiszom magam a sárga földig, de kétség kívül elég érdekes, hogy ezt áldalában a fiú oldalán teszem. Nem is értem a dolgot...
 - Vérfarkaslé nincs esetleg? Tudod, a mókus nem az én súlycsoportom - röhögök fel ismét a gyengére sikrült poénomon. Ez ma nem az én napom nyelvfordulatok terén, de az biztos, David még nálam is gyengébben teljesít ma ilyen téren.
Azt, hogy a szemeim keresztbe állnak, egyáltalán nem vettem észre, a látásom egy nyolcvan éves emberével vetekszik most, hogy az érzékeim eltompultak és a reakcióidőm is eléggé megnőtt. Szerintem ha most fejbevágnának, holnap reggel észrevenném, vagy talán még akkor sem.
Azonban mikor David galibába keveredik, azonnal pattanok. Hogy hogyan jutok el odáig, én sem tudom, csak azon kapom magam, hogy bent állok a körben, mint a cövek és nem tudok megmozdulni, miközben a két melák nekiesik ivópartneremnek. Nem volt elég a pofon, utána szépen gyomorszájon találják, nekem pedig már a könnyeim potyognak, de még mindig nem tudok megmozdulni. Nem azért sírok, mert még nem láttam ilyet vagy annyira de nagyon szeretném ezt a férfit, egyszerűen ezt is az a fránya vodka és metaxa teszi. Ilyenkor az embernek felszínre törnek túlzott érzelmei; eddig nevettem, most pedig sírok. Milyen kevés választja el a két dolgot egymástól. De én nem akarok sírni, mert akkor gyengének látszom.
Letörlöm csupasz csuklómmal könnyeim tengerét az arcomról, hogy láthassak is valamit az incidensből és nagy sóhajjal nyugtázom, hogy immáron David van felül... egy darabig. Aztán kap még egyet az arcába és ömleni kezd a vér az orrából. Ekkor ébredek fel ebből a rémálomnak vélt állapotból.
Érzem, ahogy a fiú megkapaszkodik bennem, amikor mellém áll, aztán elképedek a következő mondatán. Tudtam, hogy jól hazudik, nade ennyire? Bár az arcomra nem ül ki, de belül egy nagy mosolyra húzódik szám és most legszívesebben megveregetném a vállát, de egyikőnk sincs olyan állapotban, hogy ezt most problémamentesen megtegyem.
Nem reagálok semmit sem a férfiakhoz intézett szavaira, valószínűleg így járok a legjobban. Csak bólintok egyet és csúnya, nagyon csúnya szemeket meresztek rájuk. Tudok harcipukkancs lenni, ha arról van szó, ezt egy-két ember érzékelte már, arról meg ne is beszéljünk, hogy aurortanonc vagyok. Csak egy mozdulatból telne kivenni a pálcát a farzsebemből... már ha nálam volna, persze.
Szorosan a fiú ujjai köré fonom a sajátjaimat, ahogy kifelé vonszol a körből. Még mindig hátrafelé nézek, hátha követnek bennünket, de nagy meglepetésemre nem teszik. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet ez az ivós este, vagy jobban járt volna David is, ha a zenegép helyett cigizni megy ki. Rossz döntések rossz helyen, ez már csak így megy.
 - Nem haragszom - mondom neki komoran, amikor kiérünk a bárpulthoz, még mindig kézen fogva. Valahogy nem is akaródzna elengendi a kezét.
 - Majd én - nyúlok a jéghideg törülköző felé, amikor kikaptuk a rendelés - és mivel sikerült így felhúzniuk, ha megkérdezhetem? Az, hogy engem örömlánynak titulálnak nem ér ennyit, már megszoktam - végignézek rajta komor tekintetemmel. Az inge nyaka totál véres, az arca fel van dagadva szépen és az orrából még mindig csordogál a vér.