Pajtikám (;

- Reméltem is.
Tette alám a lovat, ez tetszett. Megajándékoztam még egy puszival és egy azt követő ölelgetéssel.
- Nem vagyunk ma formában, be kell vallanom.
Poénok terén nekem is volt már jobb napom, de az övéi még elmennek. Most így belegondolva elég érdekesen ragoztam, de most ez kit érdekel? Fel sem tűnik neki.
Ahogy a balsorsom felé ballagtam, eszembe jutott Beth egy pillanatra. Csak mint gondolatfoszlány jelent meg előttem, de megdobbantotta a szívem és önkéntelenül is elmosolyodtam. Vele is játszottunk már részegesdit, de őt sosem illették olyan jelzővel emberek, mint az imént Doriet. Felszabadította bennem a vadállatot, akit eddig láncon tartottam. Egy egész láncreakciót indított be, mint mikor a hegy tetejéről elindul egy kis kavics, és az aljára érve a fél hegyet magával vitte az a kődarab. Értelme sem volt ennek a két - mugli szavakkal élve - motoros állatnak nekimenni, de nem hívhatnak így senkit. Vagyis Emit nem. Így végeredményként egy törött orral, felsértett arccal, véres kézzel és inggel hagytuk el a terepet. Elég szépen leolvadt a mosoly a pofájukról, mikor közöltem velük a hölggyel való nem létező kapcsolatomat. Dorie csak bólogatott, és gondolom mosolygott is, bár nem igazán mertem rásandítani. Ellenben ő végig hátrafelé nézett, ám jelzés híján megnyugodtam: nem akarnak többet. A tömegbe összeverődött emberek lassan szétszéledve ismét elfoglalták előbbi törzshelyeiket, ahogy mi is visszamentünk a pulthoz. Leadtam az igénylést néhány cuccra, és mire elnézést kértem az iménti viselkedésemért, a zene is elhallgatott, amit betettem.  Kezem elindult a jeges törölköző felé, ám készséggel felajánlotta segítségét, amit elfogadtam. Bár talán inkább leintett, hogy hozzá ne érjek ahhoz a rongyhoz.Amint az anyag először hozzáért a bőrömhöz, kicsit megrándultam, bár inkább a meglepődöttségtől, hogy valami nagyon hideg mint a fájdalomtól. Ekkor jutott eszembe a hasam. Mikor Kristóffal csépeltük egymást, mindkettőnknek előnye volt, mert ismertük a másik gyengéjét. Én tudtam ,hogy neki a keze ő meg azt, hogy nekem a hasi sebem. Az ingen keresztül végighúztam rajta az ujjaimat, de semmi baja nem lett. Csak úgy sajgott, mint az istennyila. Fogtam a gint, és azt is a feléig lehúztam. Kezdett enyhülni a fájdalmam.
- Em, ezerszer többet érsz, minthogy bárki is ilyennek nevezzen. Honnan tudja, hogy ki is vagy valójában? Csak mert jól nézel ki, és velem ittál, ez már rögvest ezt jelenti? És a többiek? Mert a szavaidból az csengett, hogy nem először neveztek ilyennek. Ők tudnak rólad bármit is? Hogy mit éreztél, mikor cselekedtél, vagy milyen cél vezérelt? Már nem azért, de rohadtul fogalmuk sincsen arról, hogy ki vagy, akkor meg ne merjen így nevezni. Főleg előttem ne.. Igyál!
Vágtam le neki egy monológot, és közöltem végül, hogy ne egyedül igyak még többet. Nem józanodtam ki ettől a kis csetepatétól, de a látásom tisztább lett. Szám félmosolyra húzódott, mert ha nem issza azt meg, akkor bizony fogom a törölközőt a kezéből, és szépen megtörlöm vele őt is, végig. Meg egyébként is, már kezdett leszállni a haragom, az adrenalin szintem is csökkent.

Pajtás  

A puszit és az ölelést szívesen veszem, ritka alkalmak egyike, amikor valaki ilyen őszintén közeledik felém. Remélem, hogy nem is fogok csalódni benne.
 - Te nem vagy ma formában, édesem - javítom ki mondandóját, mert igen is, feltűnt a dolog és annyira azért ne szóljunk le engem, a Mr. Bean talán még mindig viszi a pálmát ma.
A kis közjáték után a bárpultnál állunk ismét, bal kezem még mindig elveszik az ő nagy mancsában, a jobbal pedig igyekszem minél óvatosabban letörölgetni a vért az arcáról. Megszokhattam volna már, hogy David mindig belekeveredik valamibe, sokszor hallottam már a zűrös ügyeiről, de mikor együtt voltunk, még nem volt rá példa, hogy ilyen történjen. Most viszont megtörtént és mit ne mondja, elég szépen helyben hagyták. Nem is tudom, mit gondolt, amikor egy jelzőért cserébe nekiugrott a két fickónak. Az alkoholnak bizony vannak árnyoldalai is, nem csak jótékonyak és ha nem figyelünk oda eléggé, ez lehet a vége.
 - Senki sem tud többet annál, mint amit tudni vél - na jó, ez most elég intellektuálisra sikeredett és totálisan semmi értelme; még mindig az alkohol - nem hagyom, hogy tudjanak rólam bármit is, David. Én nem az vagyok, aki kiteregeti az életét mindenféle jöttmentnek. Annál már túlságosan is többet bántottak. Inkább megvonom a vállam és továbbállok vagy kap az illető egy szép rontást az arcába. Semmit sem tudnak rólam és ez így van jól.
Bólintok egyet, ahogy visszatér a parancsolgató éne a fiúnak és a pohár után nyúlok. Talán már nem kellene annyit innom, de az előbbi nagy riadalomra muszáj lesz. Nagyot kortyolok a gintonicból, majd visszateszem a poharat az asztalra és újból az arcát kezdem törölgetni. Jól elintézte magát, az biztos és még csak pálca sincs nálam, hogy rendbehozzam.
 - Mondd csak, nem folytathatnánk ezt - bökök az italok felé - máshol? Nem igazán érzem itt jól magam.
Nem arról van szó, hogy nekünk kellene megfutamodni innen vagy valami ilyesmi, csak még mindig érzem a tarkómon a figyelő tekinteteket. Inkább megspórolnék egy újabb balhét, ha lehetséges, mert ennyi mára bőven elég volt. Viszont a fiú társaságáról sem mondanék le egykönnyen, túlságosan is összefortunk itt a percek során.

Pajtikáám

Elég jóra sikeredett az este...pardon, éjszaka eddigi része. Ivászat egy távolról sem ismeretlen lánnyal, amire a legkevésbé a mértékletesség a jellemző. Nem éreztem magma kényelmetlenül, bár szerintem ő sem, toltuk a poénokat, bár azt is inkább ő. Tulajdonképpen mindenen röhögtem, egy idő után meg főleg.
De mivel ilyen a természetem, muszáj volt zűrbe keverednem. Mágnesként vonzom magamhoz, bár már megszokhattam, hogy ahova én beteszem a lábam, és nem okvetlen csak egy kenyérért tértem be az üzletbe, ott előbb-utóbb valamiért a figyelem középpontjává válok, akár akarok, akár nem. A kisebb nézeteltérést lerendezve leülve a pulthoz, már pazarul éreztem magam. Annyi alkohol csörgedezett az ereimben és szívódott fel a gyomromban, hogy képtelen lettem volna komolyabb érzelmek kinyilvánítására. Jött a tonic, már ment is, ahogy Dorienál is. Már nem fájt a sebem, sőt, kezdtem megint felhőtlen hangulatba lenni. Azért a válaszára összpontosítottam, és legnagyobb meglepetésemre megértettem, hogy miről beszél. Nem csak a szavak jelentését ismertem fel, hanem az érzést, amit leírt, habár meg kell hagyni, elég furcsán írta körbe.. Kissé tán értelmetlenül. Bólogattam egyetértőn, mikor pedig a végére ért a válaszának, hálásan pillantottam fel rá az átvéresedett törölköző alól, amivel törölgette az arcomon csordogáló vért.
Egy másodperc alatt megéreztem, hogy az a tonic pont jókor jött, átestem a kábulaton és átadtam magam az ösztöneimnek. Az a David Benett uralta a testem, akit igyekszem leszorítani, de két pszichoanalitikus ponton mindig előtör belőlem: álmomban és mikor a részegség mámorában élek.
- Pincér! Két párolt bakancsot és négy adag lóherét. Hozzá egy hatalmas nagy üveg őő.. mit is, angyalkám? Jaa, igen, becherovkát!
Adtam le a rendelést..ja, nem, üvöltöttem ezt a pult mögött álló személynek, és egyáltalán nem értettem, hogy mit nem ért ezen, minek kell annyira csodálkozni. Megsürgettem egy kicsit, mire eltűnt, én meg valahogy elővarázsoltam a pénztárcámat a zsebemből. Kitettem a pultra valamennyivel többet a kelleténél, és mikor visszatért a tag egy becherovkával és két banánnal, akkor meg én néztem rá mint borjú az új kapura. Bakancsot kértem, de ezek a banánok is megteszik.
- Menjünk életem!
Nem engedtem el a kezét, így  pakoltam be a zsebeimbe a banánt, a másikban pedig a piácskát fogva mentem ki az ajtón. Út közben valakit megtaszajtottam, és ráripakodtam, hogy húzza el a belét, mert most megyek az esküvőmre. Amint kiléptem az éjszakába, a nyakamba hullott néhány csepp eső. Nem tűnt fel, hogy pusztán szemerkél az a vacak, nem. Odarántottam magamhoz a lányt, hogy most aztán táncolunk, mert ének az esőben. Tiszta sor. Amelyik mancsomban a pia volt, azzal fogtam meg a derekát, a másikkal meg valahogy próbáltam úgy megfogni a kezét, ahogy mondjuk egy bécsi keringőben szokták. Ez nem igazán ment, így felhagytam ezzel a marhasággal. Elindultam valamerre, amerre gondoltam, hogy az a szállás felé vezető út. Letekertem nagy nehézségek árán az üvegről a kupakját, amit egy szemetesbe ki is akartam dobni. A farmerom zsebében landolt, de a kukának nagyon megörültem.
- Leo, haver, hogy a francba kerülsz te ide? Aztán miért nem ittál a nejemmel? Te rohadék, utállak!
Öleltem meg a kukát, majd  hagytam is ott a retekbe. Ittam abból a vacakból, majd visszamentem a lányhoz, a kezébe nyomtam és addig egy tapodtat sem mozdultam, amíg legalább 4 nagy kortyot nem ivott belőle.

//folyt. : fő utcza //

Márk



ruha

Sharlotte

Márk

Sharlotte

Márk

Sharlotte

Márk

Sharlotte

Noel

- Alap- bólintok fapofával. Mi sem természetesebb, minthogy Noelt dicsőítik, azt is megmerem kockáztatni, ha tudnának, oltárt is emelnének neki.
És kész. Felnevetek, már ki tudja mióta most először, persze ez sem olyan, minta filmekben. Nem lett minden színesebb, nem látom szebbnek a világot, sőt az üresség még mindig jelen van, hála az égnek, csak ez... vicces volt, előfordul.
- Úgy tűnik, de ha az minden vágyad, felajánlom én az agyam, lehet a végén okosabb is leszek- vonok vállat, mert amúgy nekem oly' mindegy.... lényegében minden. Igen, most tartok a magasról teszek az életre korszaknál, és felettébb jól esik.
A kijelentése után rámeredek. Talán percekig fixírozom, talán csak pillanatokig, aztán egy halvány mosollyal az arcomon megrázom a fejem.
- Oké, most már tényleg fogalmam sincs, mit vársz tőlem. Mikor utoljára komolyan vettem valamit, elfutottál, mondván, téged hagyjalak ki belőle, ami mellesleg jogos, én se szeretném, ha más a nyakamba varrná a gondjait. Most, hogy le*rom, mert lehet, még fel se fogtam, vagy mert tényleg olyan rohadt szerencsétlen vagyok, hogy már-már természetes, ha valaki meg akar ölni, ez a baj. Most mégis mit tegyek Noel? Bőgjek egy halom zsepivel, és siránkozzak, hogy miért utál engem valaki ennyire- megjegyzem fogalmam sincs, ahogy arról se, ki az illető-, attól mi lesz jobb, vagy rosszabb? Nézd, hazudnék, ha azt mondanám, marha király volt, konkrétan az időérzékem cserben hagyott, a varázserőmről nem is beszélve, a két roham közti időben attól rettegtem, hol kap el a következő, nem mertem sehová menni, és nem mertem senkit megkeresni ezzel, mert féltem, pont attól, amit te mondtál. Hogy nem akarják végignézni a szenvedésem. Két hetembe telt rávenni magam, hogy elmenjek Serenhez... de vége, leszedtük, elmúlt...- vonok vállat, mert ennyi. A hangom is csak tényközlő, semmi él nincs benne, ami az érzéseimre enged következtetni, ja, mert jelenleg azok sincsenek, vagyis de... vannak, csak marha mélyen, és ez így van jól.
- Az első gondolatom az apám volt, még evidens is lenne, hisz nemrég őt kerestem, vagy valami hasonló, de azt se tudom, varázsló-e- kuncogok, de szerintem kínomban. Hazudnék, ha azt mondanám, nem visel meg. Mások ódákat tudnak regélni a családjukról, ki tudja, hány generációig visszamenőleg. Én az apám nevére nem emlékszem, hogy anyámról már ne is beszéljünk. És mikor látom, hogy meg kéne adni a vértípust.... nos, nagyon meg vagyok lőve, mert halvány lila gőzöm sincs, így általában beírom, hogy 0.
- Ja, ezzel én is így vagyok, de a nyakláncért se én könyörögtem neki, ki tudja, hogy még mit akar, vagy tud. Igazából nem értem az egészet... én nem vagyok olyas valaki, akit feltétlenül el kell tenni láb alól, vagy hasonlók, mondhatni a fáradtságot nem érem meg, így nem is értem, hogy ki az a betegállat, akinek ÉN szúrom a szemét- forgatom meg az enyéimet. Ha én lennék Voldemrot utódja, tuti, nem egy hozzám hasonló valakit akarnék eltakarítani az útból, mit érnék vele?
- Ki tudja? Lehet, a kanári meg a denevér párosítás lesz a kóser- vonok vállat vigyorogva, mert mondjuk erre én se látok sok esélyt, főként, mert nem tudom elképzelni az egészet. Még Discoveryn se nyomattak ilyeneket.
- Ugyan már, szerintem minden rellonos rejtett vágya, hogy veled lakjon együtt.... egyszerűen csak félnek tőled- nézek a szemébe, mert ezt látom a legreálisabbnak, ugyanis a prefi szinte minden büntetési módot megmutatott már a kíváncsi szemeknek, ami számomra vicces volt ugyan - olyan tortúrákat éltem át, hogy ezek tényleg csak poénnak számítanak a szememben-, másokat viszont erősen megijeszthet. Rellon ide, vagy oda, az emberben ott a túlélési ösztön... legalább is a nagy átlagban.
- Én szeretem, hogy prefik vagytok... így mások is elnézőbbek a jelenlétemben- vigyorgok, erősen utalva arra, hogy jócskán kihasználom ezt az apróságot. Igazából, eddig mindig letudtam a dolgokat annyival, hogy az illetéktelenek megmondtam, hogy engem vagy ő, vagy Lyra fog megbüntetni, és hát... nem láttam ellenvetést a szemükbe. Az már egy másik történet, hogy az illetékeseknek erről elfelejtettem szólni, gondoltam, úgyis megtudják majd.... előbb utóbb.
- Ohh igen, a pálya... már el is felejtettem, pedig életem pár legboldogabb órája volt- vonom össze a szemöldököm, mert tény, hogy azóta se éreztem annyira... önmagamnak magam, de hát... ez van.
- Te tudod- vonok vállat, mást nem igen tehetek. Elrángatni nem fogom, meg kije vagyok én, hogy osszam az észt? Főleg, ha nekem osszák, én is ignorálom. Höh, marha jók vagyunk.
Én is kajálni kezdek, hmm észre se vettem, hogy éhes vagyok, az ilyesmi nálam gyakran előfordul. Van mikor egyenesen rám szólnak Sofiék, hogy hoppá, nem ártana enni is.
- Ááá engem meg az illúziómágia köt le, mikor épp nem más, szóval ugyanolyan saras vagyok, mint te- vigyorgok rá, mert mit tehet egy diák unalmában... tanul, vagy ez nem így működik? Sorry, sorry.

Runa, Dorota

Az már egyértelmű volt, mikor Runára néztem, hogy nem vele kellett volna elkezdenem ezt a kalandot, hiszen ha őszinte akartam volna lenni magamhoz, bevallottam volna, hogy nem akarok én apunak sem barátnőt, sem feleséget, viszont ez az egész herce-hurca, jó mókának ígérkezett. Ru arcán csak az aggodalom tükröződik, túl komolyan veszi ezt az egészet. Remélem, hogy megnyugszik majd, és ha jönnek a lányok, ő is élvezni fogja a helyzetet, de nem így történt. Azzal a hatalmas szívével, még egy bibircsókos vasorrú bábát is a keblére ölelt volna, még akkor is, ha az közli, hogy épp arra készül, hogy ropogós sültet süssön belőlünk. Nem szimpatizált a szelektálási módszereimmel sem, pedig az tökéletes volt. Minden kérdés a helyén volt, mindnek funkciója volt.
- Apa emiatt nem fog kitagadni, hisz a nagybátyád, de mi most végül is egy idegent keresünk mellé, és az legyen minden szempontból tökéletes! Reptanból meg a szóbelin behozod a gyakorlati hiányosságaidat – legyintettem egyet az aggodalmaskodására. Ami aput illeti, alaptalan volt, ám, ami a reptant afelől voltak fenntartásaim, ismerve Markovits professzor szigorát.
Befut az első jelölt, de azután hamarosan ki is fut. Nem is bánom, apu mellé egy erősebb idegzetű hölgy való. Megijedni néhány egyszerű kérdéstől?! Nem kár érte. Ám a hölgy távozásával megérkezik Runa menetrend szerinti szemrehányása. Igazság szerint már vártam, hogy mikor fakad ki. Eszter távozása kihozta belőle, ami eddig nyomta a szívét. Figyelemmel végighallgatom, hátradőlve a széken, majd csak mikor kiadott mindent magából, akkor nyitom szóra a számat.
- Oké, rendben van! Legyen neked igazad! Nem vitázom. Próbáljuk másképp ki a dolgot, de akkor a következő hölgy kikérdezése a tiéd! Én nem szólok bele. Ha neked tetszeni fog, akkor összehozzuk apuval. - Azzal a mondat végére a pontot, a kérdőívem szétszakításával teszem fel, ezután karba font kezekkel figyelem az ajtót, az újabb jövevény reményében. Ám csak egy idősödő hölgy lép be a nyíló ajtón. Nem is akarok hinni a szememnek, amikor a néni, meglátva a zöld vattacukrot, elindul az asztalunk felé. Mielőtt megérkezett volna, odasúgom Runának.
- Ezt ki hívta ide? Úgy emlékszem eleve kihúztuk a listából, mert túl öreg. Akkor meg mit keres itt? -
Az öreg hölgy, aki éppen a nagymamám is lehetett volna, fura akcentussal egy kérdést intéz felénk.
- Férfi?! Hirdetett?! Nincs itt olyan. Nem tudom, hogy miről beszél – felelem gondolkozás nélkül, aztán egy óriási adagot letépek a zöld vattacukorból, és a számba tömöm. Észbe kapva, hogy most hallgatnom kell, Runára mutatok két kézzel, majd a nénire, én pedig szótlanul elmerülök a limonádém élvezetében. ~ Tiéd a pálya húgi! ~

Jeff
Kinézet

Az utóbbi időben teljesen elvoltam merülve a dolgaimban, amelyek elég kettősek. Boldog vagyok Ádámmal, hihetetlenül boldog. Na, de azért én még házas vagyok és nem tudom, hogy mit is kellene tennem. Válni vagy maradni és tartani ezt a jelenlegi helyzetet? Ez nehéz döntés. Örülök is, hogy most kicsit inkább másra kell koncentrálnom. Persze, ha Ádámmal vagyok akkor teljesen gondtalan tudok lenni, eszembe sem jutnak a problémák, csak élvezem a szabadon töltött órákat.
És ha már pasikról van szó, meg férjekről, akkor itt van a volt férjem is, akivel a kapcsolatunk jobb, mint amikor együtt voltunk. Vannak olyan emberek, akiknek a szakítás jót tesz, mi ilyenek vagyunk. Most is, mint két barát ülünk le majd egyet sütizni. Néha össze szoktunk ülni beszélgetni, egymásnak tanácsot adni. A Legutóbbi apróbb veszekedés, már ha nevezhető annak elsimult, na meg persze a Gergővel való kapcsolatom is ismét tökéletes anya-fia kapcsolat.
Kellemes nyári nap van, éppen ezért egy könnyed ruhát vettem magamra a találkához. A hajamat felkötöttem, amely ismét szőke, talán még Jeff nem is látott szőkén, hiszen amikor megismert, akkor már fekete volt a hajam, majd vörös, és barna, most azonban visszaváltottam az eredeti hajszínemre. Mondjuk úgy, hogy vissza a gyökerekhez. Az életem egy teljesen új irányt vett. Anyuka vagyok, többszörös. Az életem már nem olyan, mint régen és én sem vagyok olyan, mint régen. A rosszabbik énem megkopott, nincs alkalmam kiereszteni, hiszen a gyermekeim körében anya vagyok, Ádám mellett egy istennőnek érzem magam, Vincenttel pedig már szinte semmilyen kapcsolatom sincs. A boltban pedig nem szoktam játszani a gonoszt.
A házból kellemes tempóban indulok el és sétálok el a falu központjába, ahol a főutca egyik forgalmas ajtaját veszem célba, a cukrászdát. Tristanra most Brigitte vigyáz, neki is van egy kisöccse így nem tartok attól, hogy bármi baja is lenne a pici fiamnak az ő kezei között.
Az üzlethelyiségbe belépve körbetekintek, meg is pillantom a keresett személyt, akihez odasétálok, egy kellemes mosoly, két puszi és egy szia, majd leülök vele szemben.
 - Mi újság veled Jeff? Mostanság nem nagyon hallottam felőled. Nem voltál Bogolyfalván talán? -
Teszem le a kardigánomat a háttámlára, amit csak biztonságképp hoztam magammal, ugyanis innen majd a boltba megyek és mire onnan hazakerülök, talán esni fog. A táskámat felhelyezem az asztalra, a kezeimet összekulcsolva helyezem az asztalra a tekintetemet pedig Jeffre emelem várva meséjét.

Jay

Nyílik az ajtó és megpillantom első szerelmem, egykori nejem, valahogy teljesen más fényben, mint a megszokott. Egyből kiszúrom, a haja is benne van a pakliba. Mikor odalép hozzám, a puszit viszonozom, majd mosolyogva szólalok meg.
-Remekül nézel ki, Janey!
Így is van. Jól áll neki a hajszín, a mosoly, és az, hogy bár tudom, az Élete nem a legegyszerűbb, így is sugárzik. Aztán hamar rám terelődik a téma.
-Hát. Van egy húgom, nem sokára apa leszek és  van egy jegyesem.
Kicsit tömören fogalmaztam, Igen talán túl rég beszéltünk, és sikerült olyan dolgokat felsorolnom egymás után, amik igazán sokkolóak tudnak lenni, főleg így egyszerre.
-Bogolyfalván voltam, de a rengeteg történés olyan szinten szívta le az energiámat, hogy képtelen voltam társas Életet élni. Ha végig nézem, gyerekem lesz Elisabeth-től, de Violettával házasodok össze. Ki akarnak ilyen Életet? Lesz egy kislányom, de nem én nevelhetem fel.
Kezdek bele abba a szívfájdalmamba, amin nem tudok túl lendülni, bár vannak időszakaim, mikor határozottan úgy érzem, sikerült megküzdenem ezzel a gondolattal. Aztán mindig felüti a fejét a lelkemben és rá kell jönnöm, csak ideig- óráig tart a nyugodtságom. Miután ezeket rázúdítottam az ex feleségemre, kis csend után felnézek rá és megkérdezem tőle, Vele mi a helyzet, titkon remélve, hátha jobb és letisztultabb híreket ad majd. Mindeközben a rendelésem is megérkezik, a felszolgáló pedig Janey-hez fordul kérdőn, Ő esetleg kér-e valamit.

Jeff


 - Köszönöm! De te elég ramatyul festesz. -
Csak őszintén, látom Ifensen, hogy bizony nagyon, de nagyon nincs rendben nála semmi sem, ezért is terelem egy szót egyből rá. Na, meg azért, mert én nem nagyon tudok mit mesélni, amit tudnék azt meg titokban tartom.
 - Uhh... -
Hirtelen csak ennyit tudok kinyögni a tömény mesére, hogy mi is van vele. Egy húg, egy gyerek és egy feleség, aki nem Eli kicsit tömény fordulópont. Nagyon lemaradtnak érzem magam Jeff életében. Pár pillanatig hallgatok, ekkor fejti ki kicsit bővebben a dolgokat. Még pár pillanat hallgatás, de aztán végül is megszólalok.
 - Huh, hát elég sok minden történt veled. Gondolom anyukád lánya, és nem az apád egy elveszett gyereke került elő. -
Kezdem a legegyszerűbbel, majd azért folytatom én tovább is a mondandómat, bár erre nem könnyű bármit is mondani. Biztos nagyon nehéz lehet neki, hogy a gyermekétől távol kell élnie, még ha az éppen egy faluban lakik is majd vele.
 - A kislány csodás dolog, és biztos Eli megengedi majd, hogy sok időt tölts vele, hiszen a kicsinek is érdeke az, hogy legyen egy apja. Annak pedig örülök, hogy megállapodsz, de ki is ez a Violetta? Még nem hallottam róla. Nem sietitek el egy kicsit a dolgokat? Elivel egyébként biztos, hogy esélytelen a jövőtök? Mármint érted a gyerek miatt, és annyira szeretted őt. Ezt még azért át kell mindenképpen gondolnod. -
Odanyújtom a kezemet és megfogom az övét bátorításképpen. Egy bátorító mosolyt is küldök neki, bár ez biztos nem fogja őt igazán megnyugtatni. Sajnálom, hogy amikor kezdene révbe érni az élete, éppen akkor történik valami, ami felhőssé teszi a felhőtlen boldogságát.
 - Én éldegélek, most éppen nagyon boldog vagyok. Trsitan szépen növekszik, Gergővel is ismét rendben van a kapcsolatunk. Szóval boldog anyuka vagyok. -
Igen, boldog anyuka, de nem boldog feleség vagyok. De boldog szerető annál inkább. Ádám jelenléte bearanyozza az életemet, mondhatjuk, hogy ő az én cikeszem.

~Jamie~

Új hely... új emberek... semmi ismeretség. Ennek tudatában szálltam le a vonatról Bogolyfalván, vagy mi ennek a varázslófalunak a neve. Eddig nem valami nagy durranás, de meg kell szoknom a helyet. Addig biztosan, ameddig nagykorú nem leszek, és ki nem járom az iskolát. Ez is mekkora kicseszés már. Most kezdhetném az RBF évemet, erre visszapaterolnak harmadikba, mert itt másképp működik a tanítási rendszer. Nem valami felüdítő hír, de nem tudok mit tenni ellene. Inkább az ismeretlen Magyarország, mint a nagyi csipkedése.
Az egyik ládámat lebegtettem magam előtt, a másikat pedig húztam magam után, így keresve meg azt a helyet, ahova el lettem irányítva. Valami csárdába kell mennem a kulcsokért, mert Jamie dolgozik, és ezért nem tudott kijönni elém. Morgolódhatnék, hogy senki nem fogad az érkezésemkor, de legalább így csendben fel tudom dolgozni, hogy itt fogok élni. Majd megszokom ezt a helyet, vagy nem, de ha esélyt sem adok, akkor alapból el van veszve a dolog. Ami még itt tart, az nem más, mint az a furcsa képesség. Apa azt mondta, hogy az iskolában van egy tanár, aki tudhatja, hogy mi is ez, és képes nekem segíteni. A lepakolás után mennem is kellene oda, de nem fogok. Nem szeretnék még bemenni az iskolába, egyedül meg aztán végképpen nem. Időközben megérkezek ahhoz az épülethez, ahova mennem kellett. Külsőleg nem egy főnyeremény, de kitudja, hogy bent milyen. Lenyomom a kilincset, belebegtetem a ládámat, és behúzom magam után a másikat is. Hát, belül sem valami eget-rengető, de Apu mondta, hogy Jamie nem olyan gazdag, mint én. Vállat vonva mentem oda a pulthoz, letettem a cuccomat a földre, és felültem a székre. Alig, hogy helyet foglaltam, valaki megragadta a vállamat. Reménykedtem benne, hogy Jamie az, de a hangból ítélve, meg a bűzölgő szájszagból is, arra jutottam, hogy ez bizony nem az unokatesóm. Megfordultam, de a látvány eléggé förtelmes volt. A férfi hullarészegen kezdett kioktatni. Nem igazán értettem, hogy mit is magyaráz, de annyit sikerült megértenem, hogy itt nem fognak kiszolgálni kölyköket. Vitatkoztam vele egy sort, mire pálcát ragadott, csak hogy én gyorsabb voltam, és lefegyvereztem, és a saját pálcámat a torkának szegeztem. Érdekes egy első nap, de nem én kerestem a bajt, és inkább egy ember szívja meg, sem, mint az egész csárda.

Unokaöcsém

Eljött a várva várt nap, az unokaöcsém érkezése. Kaptam nem olyan régen egy baglyot, miszerint Leonard, apám testvére szeretné, ha gondját viselném a házasságon kívül született fiának. Húztam a számat egy ideig, mert az, hogy egyedül lakok, számomra borzasztóan jó érzés. Nincs gondom Elliottal, sőt, kedvelem az unokatesómat, de mégis... Belementem persze, hát hogy mondhatnék nemet erre, de előre megmondtam, hogy nem fogom átvenni az apja szerepét.
Még Ell érkezése előtt az unokahúgom segítségét kértem. Ő jobban ismeri, hiszen az ő öccse, szóval segített kitalálni, hogy mi legyen a házzal. Arra jutottunk, hogy az első pár napban még a nappaliban, a kanapén fog aludni, aztán gyorsan együtt összeállítjuk a saját ki otthonát a kert végében. Bogár szerint ez közelebb hoz majd minket egymáshoz és jó muri lesz. Hát úgy legyen!
Készen voltam az érkezésre, de mivel a csárdában munka volt, és nem volt más, aki besegített volna, kénytelen voltam azt mondani, hogy jöjjön be. Még egy vajsörrel is készültem neki, hiszen abban olyannyira kevés alkohol van, hogy szinte lehetetlen egy korsótól berúgni.
A farmerom zsebében lapultak a kulcsok, amiket direkt a számára csináltam. Kell a kapuhoz is, meg a bejárathoz, így a másolatokkal együtt négy kulcs várta, hogy az új lakó megkaparintsa őket.
Telt az idő, és ahogy a falon lustán ketyegő órára pillantottam, egy szusszanással vettem tudomásul, hogy a gyerek vonata már pár perce befutott, és nemsokára ő is betoppan.
Kíváncsi voltam, mekkora, és milyen lett. Már vagy három év eltelt azóta, hogy utoljára láttam.
Éppen a hátsó asztaloknál vettem fel a rendeléseket amikor a már megszokott balhék zaját hallottam. Odakaptam a fejem, hogy kiket kell szétszedni, és először nem is akartam hinni a szememnek. Elkáromkodtam magam, szépen magyarul, és pár lépéssel ott termettem az unokaöcsém mellett. Pálcaintéssel kaparintottam meg a pálcáját, majd azt a fehér kötényem zsebébe rejtettem.
- Csak nyugodj meg, oké? - tudtam valami képességről, amit még nem tud kontrollban tartani, így inkább szavakkal - persze az anyanyelvünkön - próbáltam lenyugtatni. A pálcám hegye az idősebb, és jócskán ittas férfira fordult, míg a szabad kezemmel Elliot vállát fogtam meg, és húztam el onnan egészen a pult mögé, ahol is leültettem egy kisebb székre.
- Mégis mi volt ez? Meg sem érkezel és már balhézol? - egy kicsit felidegesített, még a mosolyom is lefagyott az arcomról. Az előkészített vajsört a kezébe nyomtam, és odaszóltam a már türelmetlenkedő vendégeknek, hogy várjanak egy percet.
- Igyál - utasítottam, és még egy figyelmeztető pillantást küldve felé elindultam, hogy kivigyem a rendeléseket.

~Unokabátyó~

Nem sok kellett ahhoz, hogy közvetlen a torkának küldjek egy átkot. Egyetlen egy szerencséje volt a részegnek: az meg nem más, mint hogy a pálcám eltűnt a kezemből. Mondanom sem kell, hogy eléggé felbosszantott, és már készültem volna kiabálni, mikor Jamie lépett oda mellé. Elsőnek nem akartam felismerni, de mikor megszólalt, hogy nyugodjak meg, már tudatosult bennem, hogy tényleg ő az. Búcsúzóul be akartam mosni egyet az idegennek, de elhúztak onnan, méghozzá a pult mögé, és le is ültettek. Az arcomat a tenyerembe temettem, és mélyeket lélegeztem, hogy meg tudjam magam nyugtatni.
– Belém kötött, meg ki akart hajítani, mondván, hogy taknyosokat nem szolgálnak ki. Mégis mit csinálhattam volna? Ha hagyom magam, tovább fog kötözködni, és akkor meg... –nem tudtam befejezni. Tudtam, hogyha nagyon felbosszant, akkor az a valami a védelmemre fog kelni, és akkor lerombolom az egész helyiséget. Akkor Jamie még mérgesebb lenne, mint most és tuti nem fogadna be magához. Végül is, ki akarna egy olyan sráccal egy fedél alatt lakni, aki érzelmileg instabil, és bármikor a fejére robbanthatja a tetőt!? Ép eszű ember biztosan nem, és már így is sokat köszönhetek Jamienek.
– Sajnálom... –húztam el bocsánatkérően a számat, és elvettem a korsót egy köszönőmmel megtoldva. – Menj, a vendégek várnak. Én megleszek arra a pár percre, ígérem. –mindezeket persze angolul mondtam, nem kell senkinek sem tudnia, hogy miről is beszélünk, meg vele gondtalanul tudok ezen a nyelven kommunikálni. Nyugodtan kortyolgattam az italomat, legalább addig sem azzal vagyok elfoglalva, hogy bemossak annak az ittas embernek. Most biztosan jót röhög, hogy a tulajdonos lecseszett engem, de szívesen megnézném a képét, mikor kiderül, hogy rokon vagyok. Igaz, ahhoz sincs semmi köze.

Unokaöcsém

Már maga a gondolat sem dobott fel túlságosan, hogy Elliot szabadon fog garázdálkodni a házban amíg haza nem érek. Hacsak Bogi nem megy éppen haza. És akkor erre rátett még egy lapáttal, hogy alig két perc alatt - mert körülbelül ennyi ideig nem figyeltem az ajtóra - balhézni kezdett. Változott sokat, de a saját unokatesómra mindig emlékeznék, tehát nem volt kétség, hogy ő az. Le is állítottam őket, a részeggel meg nem is foglalkoztam többet, felesleges megmagyarázni neki bármit is, még a végén tényleg nagyobb baj lesz.
- Jó, nyugi, hűtsd le magad - megcsóváltam a fejem, és vettem egy nagyobb lélegzetet. Tudom milyen amikor belekötnek az emberbe, de nem az a módja, hogy egyből leátkozza. Azt hiszem kicsit más a vérmérsékletünk. Én inkább pörgök, és nem az erőmet fitogtatom. Aztán lehet, hogy Ell sem, de most nagyon úgy tűnt.
A bocsánatkérésére megráztam a fejem. Egyszerűn még nem tudtam lenyelni a békát, szerettem volna kicsit megráncigálni, hogy miért nem maradt nyugton a fenekén. Pár pillanat alatt kitöltöttem a rendeléseket, és nem szívesen, de otthagytam annyi időre a gyereket, amíg kivittem a poharakat. Nem szeretem varázslattal intézni ezeket az ügyeket, meg jól is esik sürögni-forogni az emberek között.
Páran távoztak a fizetés után, többek között az a nem éppen józan férfi is, aki indulás előtt még egy nagyon sötét pillantást vetett az unokaöcsémre. Valószínűleg nem tetszett neki, hogy ott ült a pult mögött, ahova senki másnak nincs engedélye belépni, mint nekem, meg az alkalmazottaknak.
- Itt is vagyok. Mesélj, milyen utad volt? Tetszik a falu? Tudom, hogy nem ehhez vagy szokva...de egy idő után tetszeni fog. Nem olyan rossz ám - bátorítóan mosolyogtam rá, hátha egy kicsit jobb kedve lesz.
- Kérsz még valamit? Vagy szeretnél már hazamenni? - utóbbi kérdésnél előkotortam a zsebemből a kulcsokat, és a kezébe nyomtam egy röpke magyarázattal.

~Unokabátyó~

Könnyű azt mondani, hogy hűtsem le magam, de megtenni már nehezebb. Nem akarok több balhét, ezért csak bólogatok Jamie szavaira, és csendben iszom tovább a vajsört, még ő kiszolgálja a többi vendéget. A részeg férfi közben távozik, de a tekintete nem tetszik, de fékezem az indulataimat. A vajsör többet ér annál, hogy a fejéhez vágjam a korsót.
– Az út unalmasabb volt, mint a roxforti. Az égadta világon senki nem volt a vonaton, akivel beszélgetni tudtam volna. A faluból meg nem néztem meg semmit, egyenesen idejöttem. Jobb? Úgy, hogyha bejövök ide, hogy meglátogassalak, hallgassam minden részeg barom szavait, hogy nem fognak kiszolgálni? Röhej... –csóváltam meg a fejemet. Tudom, hogy nem rajta kellene levezetnem a feszültségem, de mégis ő lett az áldozat.
– Van valami harapnivaló? Esetleg segítsek leszedni az üres asztalokat? –elvettem a kulcsokat, és a zsebembe süllyesztettem őket, de még vártam valamit, hogy visszaadjon: a pálcámat. Anélkül úgy sem fogok kimozdulni innen, ezt szerintem ő is nagyon jól tudja. Varázsló a pálcája nélkül nem ér semmit sem, és ha Jamie nem akarja, hogy a képességemmel felfordulást okozzak, akkor vissza fogja adni. Amint megkapom, felkelek a székről és a mosogatóhoz sétálok. Kiiszom a maradék italomat, és elmosom a korsót, majd kiteszem száradni.
– Te hogy vagy? Jól érzed itt magad? –visszaülök a helyemre, és próbálok mosolyogva nézni az unokabátyámra. Régen láttam, sokat változhatott ő is, de most majd mindent meg tudunk beszélni. Lehet, hogy nem ebben a pillanatban, hanem majd otthon, de akkor is tudunk majd beszélgetni. – Vagy inkább majd este beszélünk otthon? Most úgy is láb alatt lennék. –fel is kelek, és kisétálok a pult mögül, a ládáimhoz. Még nem indulok meg, csak akkor, ha Jamie is úgy akarja.

Unokaöcsém

Jól látszott rajta, hogy ideges, és felhúzta magát az őt ért támadáson, de azért szerintem egy kicsit eltúlozta. Megmondhatta volna, hogy a tulaj rokona, és nem kell egyből leátkozni senkit.
- Igen, ilyenkor nem sok korodbeli jön ide. A nővéred azt mondja, kevés év közben az átiratkozás -vontam meg a vállam. Számíthatott volna rá, hogy a vonatút nem lesz a legkellemesebb, kánikulában meg főleg. Igazat megvallva örültem neki, hogy unatkozott, mert inkább teljen így az út, mint hogy már ott is átkokkal dobálózzon. - Ez az első napod. Nekem sem volt zökkenőmentes, elhiheted. Segítünk benne, hogy jobb legyen, azért vagy itt - széles mosollyal az arcomon borzoltam össze a haját. Hátha átragad rá is valami a jókedvemből.
- Harapnivaló...öh... - forogni kezdtem és kapkodtam a fejem jobbra-balra, hátha meglátok valamit, de csak egy csomag ropit sikerült kiszúrnom. Ideje lenne valami mást is beszereznem. Azt a csomag ropit a kezébe nyomtam, majd megráztam a fejem. - Nem, dehogy, megoldom - vágtam rá, közben meg megkapta a kulcsokat is. Úgy tűnt vár még valamire, így hát tapsoltam egyet, furcsán bámulva őt. Aztán a fejemhez kaptam. - Óh! A pálcád - kicsit belezavarodtam, a dolgokba. Kivettem a kötényem zsebéből a pálcáját, és figyelmeztető nézéssel visszaadtam.
Ell máris önállósította magát. Vigyorogva figyeltem ahogy rendet rakott maga után, miközben a pultnál ülőknek töltöttem az italokat.
-Én remekül, minden a legnagyobb rendben. Vannak jó csajok, hamburger, meg csendes a környék - válaszoltam röviden és tömören, majd a hajamba túrva ránéztem, ahogy kisétált a ládáihoz. - Jobb lenne. Estig legalább körbe tudsz nézni, érezd otthon magad, csak ne csinálj rumlit, meg semmi rosszat. Aztán ha hazaérek, dumálunk - bólintottam, és mivel kimentem az asztalokhoz, még indulása előtt megveregettem a vállát. - Az 52-es a miénk.

~Unokabátyó~

– Ezt úgy mondod, mintha tehetnék arról, hogy át kellett iratkoznom. Igaz, én nem akartam a nagyiékkal maradni, de akkor sem tehetek róla… –halkan sóhajtottam a kijelentés után. Választhattam: vagy a nagyiék és Roxfort, vagy apáék és Bagolykő. Az utóbbit választottam, mert nem ismerem túl jól az apámat, és így lehetőségem lesz rá, hogy ezt bepótoljam. 15 év sok idő, rengeteg beszélgetés és kaland, ami pótlásra vár.
– Tudom, ebben a reményben jöttem ide. Nagyiék úgy is csak arról traktáltak volna, hogy lépjek túl a dolgokon, mert ez az élet rendje… de én erre… képtelen vagyok. –soha nem értettem az öregek észjárást. A saját leányuk halt meg, és azt kérik az egyetlen unokájuktól, hogy lépjen túl a halálán. Ez nem megy egyik napról a másikra, ráadásul nem egy fejlődő kamasznál, aki pont abban a korban van, hogy az érzelmei ingadoznak. Úgy sem fogom tudni egykönnyen megemészteni a történteket, ezt senki nem várhatja el tőlem. Nehéz lesz így Jamieéknek, de inkább bezárkózok, sem mint felfordulást csináljak.
Harapnivalóként egy csomag ropit kaptam, amire csak elmosolyodom. Szeretem a ropit, és addig elég lesz, ameddig haza nem érek. Közben Jamie furán néz rám, mert még mindig várok valamire, ami nem más volt, mint a pálcám. Szemeket forgatva vettem el tőle, és tettel el a zsebembe, megígérve, hogy egyhamar nem átkozok le senkit sem.
– Csajok? Gondolom minden este másik fordul meg az ágyadban. –nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak el rajta. Kinézem belőle, de erről majd este beszélünk, mert nem hagyom ennyiben a témát. – Oké, nem fogok. Max eszek valamit, és szerintem le is fekszek aludni. Jó munkát, és kitartást. –mosolyogva búcsúztam el tőle, majd kihúztam a két ládámat a csárdából, és kint az egyiket ismét magam előtt kezdtem lebegtetni, így haladtam hazafelé.

Eric
ruha

Lotte

A szokásostól eltérően időben indultam el a Cukrászda felé. Fekete-fehér kockás inget, és bordó nadrágot viseltem, kalappal, és napszemüveggel. A megbeszéltek szerint négyre kell a cukrászdában lennem. Így, hogy fontos, és kevésbé kellemes dologról kell beszélnem vele, gondoltam gyorsan lerendezem, és később azt csinálok, amit akarok. Már ha Lotte jól fogadja, és nem fog a cukrászda közepén hisztizni. Nem tudom, hogy fog reagálni, de lehet nem a legjobb helyet választotta ehhez a beszélgetéshez.
A szokásosnál gyorsabb tempóban sétáltam, ami talán az idegességnek köszönhető. Tény, hogy kissé ideges vagyok, de mondjuk ez normális. A fejemben összeállítottam pár lehetőséget, hogy mit fogok mondani, de egyik se tetszett. Mindegyik nagyon sablonos volt, így inkább kiürítettem a fejem, és gondoltam majd improvizálok.
A cukrászda küszöbét átlépve Lotte-t kezdtem keresni, de mivel nem láttam, inkább leültem egy asztalhoz. Különös érzés előbb érkezni, ez velem ritkán fordul elő. De talán ha sokat várok, megértem, hogy miért is utálják, ha elkések. Bár ez nem jelenti azt, hogy mostantól pontos leszek. Nem kellett sokat várni a lányra, aki hátulról támadott. Direkt figyeltem az ajtót, de a lány nem onnan jött, ami kicsit meglepett. Talán csak nem vettem észre.
- Szia. -Viszonozom a köszönését, egy nagyon halvány mosoly kíséretében. Nem jött oda megölelni, vagy ilyesmi, így én sem tettem.
- Nem kérek, köszi. -Felelek. Úgy viselkedik, mintha itt dolgozna. Vagy csak udvarias akar lenni? Ezt nekem kellett volna megkérdeznem. Kicsit megrázom a fejem, hogy ezek a gondolatok elmenjenek. Ez jelen pillanatban nem létfontosságú dolog, így inkább most hagyom.
- Beszélni akartál velem. Hallgatlak -Néztem a lányra. Lehet, hogy ez bunkóság volt, és nekem kellett volna kezdenem, de ő hívott ide, biztos valami fontosat akar. Nekem végül is mindegy, hogy mikor avatom be a dologba. Meg érdekel is, hogy miért akart velem beszélni.  

Nikim és Dorota

Bizony meglehet, hogy Niki a rossz partnert választotta ki ehhez az akcióhoz. Runa hajlamos mindentől szívrohamot kapni és mindenkinek mindent megengedni. Megeshet, hogy tényleg hozzáadna egy Vasorrú Banyát Ádámhoz, csak mert az cuki és kedves volt vele és ő sem akarná megbántani, hogy szépség terén nem a banya a nyerő.
-Úgy gondolod?- ő és a repüléstan... Egyáltalán minek vette fel? Mert hülye maximalista gyogyós? Markovits professzor majd egy szép bukó jeggyel fogja értékelni az "igyekezetét", már látja előre lelki szemeivel a szörnyű tényt.
Na de visszakanyar a jelöltekhez. Az első hölgynek hamar inába száll a bátorsága (szerinte) érthető okok miatt, amiket nem rest megosztani Nikivel sem persze csak a maga visszafogott stílusában, ahogy azt szokta. Szerinte ezek kényes pontok, hogy Ádám mennyire "elérhető" a nőknek, meg hogy ők milyen kérdéseket tesznek fel a jelölteknek. Ám arra nem számított, hogy őszinteségi rohama eredményeképpen rögtön rászakad a kérdezés felelőssége. Nyel egy nagyot és már dadogva próbálná közölni, hogy ez annyira mégsem frenetikus ötlet, mikoron is egy nagyi-korabeli néni lép be az ajtón és félreérthetetlenül kezd masírozni feléjük. Unokanővére döbbenetét osztja, azonban válaszolni képtelen, bár titkon egyetért Niki hirtelen stratégiájával, hogy azonnal letagadja a párkereső akciót. Ki akarna egy anyja-korabeli nőt feleségül venni? Ennyire lököttnek vagy magabiztosnak még a nagybátyját sem gondolja. Ezzel együtt nevetésszerűen felhorkan Niki ártatlan hangvételű tagadására, meg a látványra, ahogy unokanővére enni kezdi a zöld vattacukrot. Azért köhög párat utána, hogy ne legyen olyan feltűnő a dolog, bár ha feltűnt, ezen már nem lehet segíteni (nem is akarna nagyon) .
-Ha a lakatost keresi, ő két bolttal arrébb van.- hirtelen indíttatástól vezérelve követi unokanővére stratégiáját, mert egy ilyen koros hölggyel ő sem tudna mit kezdeni, de hogy a nagybátyja bottal sem őiszkálná meg, abban olyan biztos, mint Marie Antoinette lefejezésében.
-De pontosan milyen hirdetésről is van szó?- avagy hogyan játsszuk tovább a hülyét? Niki, veregesd magad vállon- ez a Runa a te behatásod eredménye.

Eric

Tris

Joe

Én tényleg időben el akartam indulni, de a problémák már a hálószobaajtónál kezdődtek.
A hajléktalanszálló - közismertebb nevén Gólyalak - nem az a helyiség, ami méltán felszegelhetné az ajtóra a kellemes ciánkék "tiszta udvar, rendes ház" táblát, főleg nem a fiúfronton, ahol ezúttal valaki irdatlan mennyiségű mindenízű drazsét hagyott a negyven foknak elfogyasztásra. Az időjárás meg is tette a magáét, és az említett édességipari műremek hamarosan folyékony állagúvá vált, amivel semmiféle probléma nem lenne alapvetően, amíg csak géniuszunk ágyát díszítené - no de mikor elkezdett mozogni! A délután nagy részét hősiesen fegyverzetbe ugorva (konyháról lopott műanyag villákkal és késekkel felszerelve) töltöttük, hogy eleget téve az evolúciós hívásnak, csapatban próbáljuk levadászni a mozgó szubsztanciát.
Öt óra tíz perckor pedig, mikor a lilás anyag hullámba rendeződve folyt az őt követő fiúbanda elől körbe-körbe - akik indiánüvöltéssel próbálták növelni a hatékonyságot -, ráébredtem, hogy nekem bizony tíz perce a pult mögött kellene állnom.
Csatlakoztam az indiánüvöltőkhöz, de a trutymó helyett a folyosó irányába vetettem magam, és rohanni kezdtem, hogy valamivel csökkentsem a késés mértékét, úgyhogy meglehetősen ziláltan esek be a cukrászda üvegajtaján.
- Bocsi a késésért - lihegem kifulladva, miközben gyorsan keresek valamit, amivel elfoglalhatom magam - nem kell sokáig kutatni, ugyanis rengeteg a vendég, úgyhogy az állás megfordul, és inkább a munka üldöz engem, mint én őt. Maryvel megegyezünk, hogy még marad egy kicsit, mert a nyári meleg csak úgy vonzza az embereket, és egyre többen telepednek le az asztalokhoz, hogy kérjenek valami hűsítőt, ketten pedig nem lehet kiszolgálni ennyi embert.
Beállok a pult mögé, s amíg nem érkezik újabb rendelés, gyorsan feltöltöm a hiányzó szelet sütiket és mikor Mary visszatér az elvégzendő feladatokkal, nekilátok a két epres turmix megkomponálásához - igen, ez ennyire komoly feladat -, tekintetemmel a másik pincért keresve. Joe?
Valami hideg folyik végig a hasamon.
- Hogy az erkling vitte volna el még gyerekkorában azt, aki ezt kitalálta! - szitkozódok félhangosan, mégis miért kellett ilyen alakúra csinálni ezt a poharat?! Egyébként is ronda, és mint láthatjuk, nem is túl praktikus (mert egyértelmű, hogy a pohár hibája az egész, nem az enyém.)Próbálom menteni a menthetőt egy suvickussal, de a siker nem maradéktalan - szó szerint -, mégis kénytelen vagyok beérni ennyivel egyelőre, mert rohanás van.