Jamie
2013. augusztus 19. estefele

Valahogy az elmúlt félévben, olyan érdektelenül telnek a napjaim. Hogy őszinte legyek; semmihez sincs kedvem, olyan vagyok, mint aki jól végezte dolgát, ami részben igaz, mert megtaláltam Lizt, a találkozónk is sikeresnek mondható, és azt hiszem, hogy a mai ÁTV vizsgán is átmegyek. Mondjuk tanultam is rá rendesen.
A magyaroknak holnap valami nemzeti ünnep lesz tűzijátékkal és hasonlókkal, ahogy az elmúlt években észrevettem; nekik fontos ez a nap, mintha valami államalapításról, vagy miről szólna. Igazából nem vetettem bele jobban magam a magyarok történelmébe, mint amennyire muszáj. Ami igazából azt jelenti, hogy tudom a fontosabb ünnepek dátumát és úgy két uralkodó nevet. Nos, ez van. Én Angliában nőttem fel, ha valaki az angol történelemből kérdez, na, arra flottul válaszolok. Bár itt, Bogolyfalva fő utcáján sétálva, ezzel semmire sem megyek, a kánikulában, egy nappal a tizennyolcadik születésnapom előtt.
Hű, belegondolni is szörnyű, hogy már ennyi idő vagyok, holnap nagykorú leszek. Azt hiszem, hogy ez jó, vagy legalábbis annak kéne lennie. De így, előreláthatólag két választásom van; vagy egyedül töltöm, vagy a szobatársaimmal, akik talán azt se tudják, hogy holnap lesz, bár velük lenni meg mindig jobb, mint egyedül gubbasztani egy sarokban.
Egy nagy sóhajjal megállok, majd lassan körülpillantok a téren. Voltam már párszor ezen a helyen, de mindig csak átmentem rajta, sosem álltam meg, vagy mentem be egy boltba. Most viszont, ebben a pillanatban, hátizsákkal a hátamon, egy nappal a nagykorúságom előtt úgy érzem, hogy meg kell néznem, ki kell próbálnom. Sokan azt mondják, hogy fiatalkorban él az ember, akkor kell új dolgokat tapasztalni, hát legyen, én most csinálok valami újat.
Érdekes, ahogy megszületik az elhatározás és már követi is a tett, mert elindulok a legérdekesebb kinézetű bolt felé.
„Mátra Máguscsárda”
Nos igen, a neve adja a hely jellegét, de nem érdekel, határozott léptekkel indulok el felé, nem torpanok meg egy pillanatra sem, egészen az ajtóig. Az ajtó előtt megállok egy rövid pillanatra, majd végiggondolom a dolgokat. Ez nem rám jellemző, de nem is akarok rendszer csinálni belőle. Bemegyek, iszom egy vajsört, megvárom a tíz órát, hazaküldöm az ott lévő diákokat, már ha lesznek ott egyáltalán diákok.
Ahogy belépek, egyből egy kis kocsmaszerű helységbe kerülök, pontosan olyanba, mint amire számítottam. Egyből a pult felé veszem az irányt, azonban nem kerüli el a figyelmem, hogy néhány alsóbb éves is lézeng itt, jópár felsőbb évessel. Igazából nem akarom tudni, hogy mit isznak, így gyorsan lehuppanok a pult előtti székre.
- Szia - köszönök az ott álló fiúnak. Próbálok magabiztosnak tűnni, olyannak, aki nem csak holnap lesz nagykorú. - Egy vajsört kérek szépen - támaszkodom a pultra, miközben a kontyból kiszabadult vörös tincseim az arcomba hullanak.

Ruha

Kat<3
Örülök, hogy ízlik neki amit választottam. Szeretem azt hallani, hogy valamit jól csináltam vagy jól döntöttem valamiben. Megfelelési kényszer... Vagy valami hasonló.. Maximalizmus...igen! Mindig mindenben, mindenkinek a legjobbat akarom nyújtani. És szeretem hallani ha dicsérnek! Hát én már csak ilyen vagyok! Magamban elmosolyodom.
Kat biztatni kezd, azt mondja ez a pincér munkája és a belső fontosabb mint a külső.
-Persze, persze én is úgy gondolom, hogy  a belső fontosabb, de ő -intek a szememmel a srác felé.-Ő lehet nem így gondolja! Bár lehet, hogy igazad van és csak a munkáját végzi.-mosolygom egy kicsit bátrabban.
-Huh, de jó, hogy anyud, izé...-megzavarodom egy pillanatra, sőt el is szomorodom.-... anyunk  be tud vinni téged ingyen egy darabra, sőt a kulisszák mögé. Hát én a Romeó és Júliát láttam, de azt sem élőben. Nem is tudom láttam-e valaha színházban musicalt.-kicsit szégyellem a dolgot, de nem volt sok lehetőségem ott, ahol laktam.- Abban Mercutio a legeslegjobb, imádtam, ha eljönne és megkérné a kezem, igent mondanék!-nevetek a szavakon, amik elhagyják a saját számat. Valami furcsa dolog történik velem olyankor, ha olyan emberekről beszélek, akikért rajongok.
-A terveim? -elpirulok és lélekben felkészülök a kacagására, tuti ki fog nevetni.- Nos egyetemre Angliába menni, utána pedig Amerika és filmszínésznő leszek.-mosolygok félénken és lesütött pilláimon keresztül rápillantok és várom a reakcióját.
Sokan kinevetnek ezért, de ha másnak is megvalósult egy ilyenfajta álma akkor nekem miért ne?
- Peetának annyi jó jelenete van. Imádom az összeset! Nekem például az tetszett, amikor a hatodik körzetből jött morflingosokat nyugtatta, amikor haldoklottak. Az is a második kötetben van, az azért tetszett, mert a szivárványról beszélt és ugyanaz a színész játszott egy másik filmben, még mikor kicsi volt, és akkor neki mondták, hogy a szivárvány csak egy percig tart, meg se lehet figyelni, mégis milyen gyönyörű. -kis szünetet tartok.-Tudod, nagyon otthon vagyok a színészek témában, ugyanúgy  a magyar szinkronszínészeknél, sokat felismerek közülük, meg érdekel is a dolog. De visszatérve az is nagyon tetszett, mikor a harmadik kötetben Katniss mondta neki, hogy: "Festő vagy és pék, szeretsz nyitott ablaknál aludni, soha nem teszel cukrot a teádba és mindig dupla csomót kötsz a cipőfűződre" Aztán bebújik a sátrába, nehogy elsírja magát. Annál a résznél könnybe lábadt a szemem és összeszorult a torkom- fejezem be mosolyogva a nagyon hosszú, de tartalmas válaszom.
-Huh, Twilight... nem vagyok nagy fan, de szeretem Jaspert, Edwardos vagyok...bár, nem igazán, mert nem mélyedtem annyira bele, nem is választottam, nem tartottam fontosnak, de Carlisle nekem is tetszett. Ahogy Emmett sem rossz.-nagy levegőt veszek, annyi mindent meg kell beszélnünk.
Bólogatok és mosolygok, miközben felsorolja mi mindent olvasott. Helyeslek, de a nagy részéről még nem hallottam, sebaj, majd bepótolom.
-Fuh, nos... mindent meghallgatok, igazából jobban szeretem a filmeket a zenénél, a könyveket is jobban szeretem a zenénél.-vallom be és sejtem, hogy ez az első dolog amiben eltérünk. -Nálam a rangsor  a következő: 1.filmek, első helyen kétségtelenül és kizárólag, utána a könyvek és utána a zene.-mosolygok.- Úgy látom, te viszont nagyon szereted a zenét, miket hallgatsz?-kérdezem őszinte érdeklődéssel, mert szeretném minél jobban megismerni a tesóm, aki nemsokára a szobatársam lesz.

Vöröske

Már egy napja betöltöttem a tizenkilencet. Egyáltalán nem változott meg semmi, a fontosabb már egy évvel ezelőtt megvolt, és azt hiszem, nem is fogom számolni a koromat. Anyukám mondta mindig, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Na hát én azt hiszem, örökké tizenhat leszek, egyáltalán nem vágyok rá, hogy felnőjek.
Gyerek már van a nyakamon, asszony szerencsére nincs. Kéne a fenének valami boszi a konyhába, aki egész nap zsörtölődik! Ehh... A gyerek is már szobatiszta, ellátja magát, csak az zavar, hogy vedel mint valami kocsis. Egyszer úgy nyakon fogom érte vágni - vagy majd a nővére, rá jobban hallgat -, hogy nem kívánja többé az alkoholt.
Nem ünnepeltem meg a napomat, még a fülem is a helyén maradt. Otthonról kaptam egy kisebb ajándékot, de munka után olyan fáradt voltam, hogy még mindig ott hever az ágyam végében, csak a levél van felbontva. Minden a legnagyobb rendben van otthon, persze anyu rengeteget kérdezősködött a levélben. Nem értem őket...hiszen semmibe nem kerülne, hogy használják a kandallót, és meglátogassanak...de ők tudják. Ha akarják látni a kisfiukat, majd lépnek. Engem ellep a munka, és nem bánom, nagyon élvezem a csárda vezetését, és az emberek közötti ugrálást.
Nem mellesleg rengeteg szép lány tér be hozzánk, így történt ez a mai napon is.
Délutános műszakra mentem be, már csak fél óra volt hátra. Éppen a pult mögött szusszantam egyet, amíg az unokahúgom, Bogárka futkosott körbe a vendégek körül. Pislogás nélkül néztem végig, ahogy egy csinos, vörös leányzó megállt előttem, majd köszönt. Elvigyorodtam, majd összevontam a szemöldököm, és oldalra biccentettem a fejem egy kissé.
- Heló kisasszony - üdvözöltem kedvesen. Nem lepleztem egy pillanatig sem, hogy kósza tincsei, és a csinos kis pofija egyből levettek a lábamról. - Igazolni tudod, hogy átlépted a korhatárt? - huncutul mosolyogtam rá, és próbálkoztam úgy összerakni a mondatot, hogy megértse, mit szeretnék. Nem gyakori, hogy ilyet kérdezek a vendégektől, pláne nem magyarul. Valami iratot, amiből kiderül...a neve. Persze nem az érdekelt, hogy hány éves, látszott rajta, hogy nem tizennégy. Meg egy vajsört még az unokaöcsémnek is adok, abban nincsen semmi rossz.

Jamie
2013. augusztus 19. estefele

Hát ez nem jön össze, legalábbis a kérdés erre enged következtetni, de mintha valami hátsószándék rejlene a mögött, amire elmosolyodom. A pincérfiú - angol akcentussal - elkéri valamilyen iratomat. Egy rövid pillanatig farkasszemet nézek vele, majd egy nagyot sóhajtok és a hátizsákomból előveszem a személyigazolványom, ami természetesen angol, elvégre ott élek, ha éppen nem az  iskolában vagyok. Ahogy a fiú elveszi tőlem az kártyát meg kell állapítanom, hogy elég jól néz ki, sőt, nagyon jól néz ki. Korban valószínűleg felettem lehet egy, maximum két évvel. Abban is biztos vagyok, hogy az iskolában még nem láttam, ebből arra következtetek, hogy nem diák, vagy mestertanonc, és csak nagyon ritkán jár be.
- Na jó - sóhajtok egy nagyot, mert bár még mindig fent áll a sejtésem, hogy nem feltétlen a korom miatt kérte el a személyimet, azért ezt neki nem kell tudnia. - Holnap, vagyis nagyjából három és fél óra múlva betöltöm a tizennyolcat, szerintem ezen most ne problémázzunk - mosolygok rá kedvesen, miközben a fülem mögé igazgatom a hajamat, mert már zavarnak a látásban.
- Csak Ginnie - mondom neki mosolyogva, majd hozzáteszem, hogy kicsit értelmesebb legyen a mondat. - Nem szeretem, ha a teljes nevemen hívnak, valahogy kiráz a hideg a Virginiától, így csak Ginnie - nézek rá, miközben akaratlanul is eszembe jut, hogy régen mennyit csúfoltak a nevem miatt. Direkt úgy ejtették, hogy köpték. Persze, a gyermeki találékonyság határtalan, főleg akkor, ha arról van szó, hogy a társainkat kell bántani, legalábbis én így vettem észre. Persze, én sosem éltem ezekkel a „módszerekkel”. Mindig is csendes elfogadó gyerek voltam, és tűrő, mivel tűrtem mindent, amit mondtak és csináltak. Mondjuk ez már a múlt, a távoli múlt, így gyorsan elhessegetem az emlékeket, majd az előttem álló fiúra mosolygok.
- És benned kit tisztelhetek? - kérdezem tőle, miközben leülök az egyik székre, mivel egészen idáig a pultra támaszkodtam. Mondjuk, mióta az eszemet tudom sportolok így nem nagyon fáradtam el, de ez most nem fontos, nem támaszkodhatok egész este a pultra, az egy kicsit furcsán venné ki magát, sőt,inkább nagyon furcsán venné ki magát.

Vöröske

Végig a kis vöröskét néztem, mialatt a táskájából előszedte az igazolványát. Tetszett a mosolya, és ezalatt a pár pillanat alatt jobban szemügyre tudtam venni. Tetszetős.
Még rá sem tudtam nézni az igazolványra amikor közölte, hogy hogy is áll korban. Felvontam a szemöldökömet, majd a kártyára pillantottam, és elolvastam a nevét, meg az adatait. Felsóhajtottam, örülök amikor a saját anyanyelvemen beszélhetek, és ahogy megláttam, hogy ő is angol, elmosolyodtam - még jobban, mint eddig -.
- Mi késztet egy ilyen csinos lányt arra, hogy egy koszos kocsmában ünnepelje a legfontosabb születésnapját, Ginnie? - kérdeztem tehát angolul. Ha nem szereti, nem erőltetem a teljes nevét. Ha már szülinapos, és még helyes is, hát én nem azon leszek, hogy megbántsam, vagy elijesszem.
- Ó, milyen udvariatlan vagyok, Jamie vagyok, Jamie Wayne, és enyém a csárda - mosolyogtam büszkén, majd széttártam a karjaimat. Tudom, hogy nem nagy szám, de büszkeséggel tölt el, hogy sikerült eddig egyben tartanom a helyet, és egészen jól alakulnak az anyagi dolgaim is.
Mikor észbe kaptam, hogy nem csak bámészkodni kéne - bár volt miben -, felkaptam egy korsót, és teletöltöttem a híres vajsörünkkel, amit egy alátétre helyezve leraktam a lány elé.
Leült a pulthoz, ezt meg én egy elégedett mosollyal nyugtáztam. Nem akadt ki a pofátlanságom miatt, ami valljuk be, jó dolog.
- Van kedved velem ünnepelni a születésnapunkat? Tudod, az enyém tegnap volt, a tizenkilencedik. Van még otthon egy kis torta, amit az unokahúgom csinált, és körülbelül húsz perc múlva végzek... - vetettem fel teljesen ártatlanul a kérdést. Nem volt különösebb hátsószándékom ezzel a meghívással, csupán szerettem volna jobban megismerni, a csárdán kívül is.

Karsa úrfi<3
Vasárnap Este

 Egy év után végre visszatértem a helyre, ami annyira fontos nekem. Most már bizton állíthatom, hogy minden rendben van, ugyanakkor, végre azzá a személlyé váltam, amivé akartam. Többet nem fogok elsüllyedni a végzet tengerébe, nem fognak lehúzni a kezek a sötétségbe és nem adom át magam a teljes kétségbeesésnek. Megízleltem a szabadságot, megtaláltam önmagamat és erősebbé váltam lelkiekben. Mindezt nem tudtam volna megtenni úgy, hogy nem hagyom el ezt a helyet olyan váratlanul. És ha nem így tettem volna, akkor lassan, de biztosan megőrültem volna, és nemhogy előre haladok akkor, hanem elveszítettem volna mindent. És bizony akkor a gyötrelmek átfordultak volna fájdalommá. De ez most már csak feltételes módban van, hiszen nem történt meg és most már nem is fog. Hiszen sikerült összeszednem magam Londonban. Igaz, az nem az a kis falu, ahol felnőttem, de veszélyes is lett volna, ha odamegyek. De nekem is ez elég volt. Így most már visszatérhetek a Kastélyba, az otthonomba.
Bár, ha aznap nem jött volna el Ginnie, akkor lehet, hogy még tovább tartott volna, míg végleg elhatározom magam. Szóval, neki köszönhető az, hogy így döntöttem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt rá szükségem, hiszen igen is volt. Hiszen, amint megpillantottam az ajtó előtt, akkor tudatosult bennem igazán, hogy erős vagyok és képes vagyok rá. A döntésem akkor már véglegessé vált és ebben senki sem állíthatott meg.
És így érkeztünk meg mostanra, a faluba. Sikerült végre ideérnem, sikerült végre újra kezdenem mindent. Berobogott a vonat a pályaudvarra, leszálltam róla. Úgy éreztem magam, mint akkor, amikor először jöttem ide. Fiatalon, magányosan és gyengén. De mostanra ez megváltozott. Fiatalnak még fiatal vagyok ugyan, de már nem vagyok magányos és gyenge sem. Lassan lépkedtem a falu macskaköves útján, kezemben a cókmókjaimmal, emlékekkel a fejemben. Ennél nosztalgikusabb már nem is lehetett volna! Jó érzés volt újra itt lenni, újra az itteni levegőt szívni és kóborolni. Mivel nem ettem semmit, először is ennivaló után kellett kutatnom. Sok új hely nyílt, mióta elmentem, így találomra böktem. Az ujjam a Falatozó Gyorséttermen állapodott meg, így hát arrafelé vettem irányomat. Amint odaértem, megcsapott megannyi étel illata, ami csak még jobban fokozta az étvágyamat. Megszabadultam terhemtől és már rendeltem is.
- Jó estét! Egy sonkás, gombás pizzát kérek! – amint megkaptam a kívánt ételt, elindultam a tálcámmal ahhoz a helyhez, ahol az előbb megszabadultam a cuccaimtól. Jóleső érzés volt beleharapni a forró pizzába. Kiskoromban, minden hét egyetlen egy napján mi is csináltunk pizzát, így azóta is imádom. Hihetetlen, mennyit változtam, de ízlésben még mindig ugyanolyan vagyok. Az emberek változnak, változhatnak és van, hogy néha változniuk kell. Nálam az utóbbi állt fent, de most már elértem ezt a célom is.

Jamie
2013. augusztus 19. estefele

Mondanám, hogy meglep, amikor angolul kezd hozzám beszélni, de ez nem így van, mivel korábban is észrevettem már az angol akcentusát. Mondjuk, örülök is ennek, mert itt Magyarországon nem sok emberrel tudok az anyanyelvemen társalogni. Apa egyszer azon viccelődött velem, hogy már töröm az angolt. Persze, nem gondolta komolyan, de igaza volt, sajnos. Hát van ez így, amikor az ember másik országban tanul.
A kérdése meglep, ami szerintem kiül az arcomra, de hamar rendezem a vonásaimat, majd megint elmosolyodom, és gyorsan összefoglalom a történetet. Természetesen angolul a továbbiakban.
- Tudod a tavalyi tanév végén a legjobb barátnőm se szó, se beszéd lelépett az iskolából és az óta se jött vissza. Valahogy ez mindig a mi napunk volt. Mióta itt vagyok, a születésnapomat együtt ünnepeltük. Valahogy - vonok vállat -, nélküle ez olyan más. Meg nem is tudom, hogy a többiek tudják-e, hogy holnap van a születésnapom.
Mondjuk Liz bármelyik nap visszajöhet, elvégre azt ígérte, hogy idén megírja a vizsgákat és jövőre végzősként - az osztálytársamként - ismét az iskola diákja lesz, de az még nagyon messze van.
- Szép neved van, olyan különleges - mondom neki, amikor bemutatkozik, majd amikor közli, hogy övé a csárda elismerően bólintok, mert nem tudok rá mit mondani. Azt hiszem, hogy ilyesmihez nem szokás gratulálni. Mondjuk még nem volt olyan ismerősöm, aki közölte velem, hogy övé a hely, ahová betértem, szóval nem éppen tudom, hogy mit kell olyankor tenni, vagy éppen mondani.
- Köszönöm - mosolygok rá, amikor elém rakja a vajsörös korsót, amibe egyből bele is kortyolok. - Finom - mondom, miközben figyelmesen hallhatom az ajánlatát. Először nemet akarok mondani, aztán meggondolom magam. Egyszer élünk, és nem lehet ebből semmi baj.
- Kicsi ez a világ - nevetek fel. - Egyébként boldog születésnapot és szívesen felmegyek hozzád. Ó, nagyon kedves unokahúgod van - mosolyodom el megint.
Nos, legalább nem egyedül töltöm a születésnapom a szobában gubbasztva, de nem ám. És éjfélig büntetlenül kimaradhatok, azt hiszem, hogy most először örülök annak, hogy ez a prefektusok előjoga.

ECV<3

Az egész olyan, hogy megszöksz a megszokásból, hogy a még megszokottabba essél bele, de ezt akkor még nem is érzékeled, csak menni akarsz onnan, ahol a mindennapjaidat töltötted. Ez is valami hasonló. Kiszakadni az egyik otthonból a másik kedvéért, bár egyik sem szeret igazán. Fura dolog ez a többlakiság, és azt hiszem, igen minden bizonnyal, ezt már tizenéveskorom óta tapasztalom. Szeged, majd az elmegyógyintézet, aztán Pest, újból Szeged, ismét Pest, Mátra, Pest, Mátra, Pest, Mátra. Váltakoznak a helyszínek, csupán az emberek maradnak mindig ugyanazok - néha helyszínt cserélnek, beutazzák a világot, áttérnek egyik térből a másikba, de megmaradnak. Mindig megmaradnak, mintha követnének minket, vagy mi követjük őket tudat alatt? Képtelen vagy kötődni, mert amikor kötődtél, elszakadtál, elszakítottad a láncot, hogy jó messzire mehess, s ezzel csalódást okozva mindenkinek, akihez kötődtél. Vándormadár vagy. Vándorolsz, amíg bele nem döglesz, vagy amíg le nem nyugszol, esetleg meg nem öregszel hogy csak bottal tudsz majd járni, de az is benne van a pakliban, hogy elfogy a vicodin. Bár utóbbi eléggé lehetetlen, hál isten. Tudja, az a legnagyobb baja, hogy folyamatosan csak magával törődik. Ha kicsit is képes lenne kimutatni amit mások iránt érezz, és most csak a pozitív érzelmekre gondolok, egy új világ nyílna meg az ön számára, kedves Botond. Meglepődne. Dr. Nádori Pál szerint elviselhetetlenül énközpontú vagyok, vagy voltam, nem is tudom biztosan, hogy hogyan magyarázzam ezt a mostani viszonyunkat - ő néha mondd valamit a fejemben, néha elég szépen el is társalgunk, aztán elillan, mintha sosem bukkant volna fel a képzeletemben. Az anyám szerint bolond vagyok. De hál isten, az ő véleménye érdekel a legkevésbé.
- Jó estét, szép lányok! Egy szokásos, 'Pokol Tüze' pizzát szeretnék, köszöntem! - libbenek be a Gyorsétterembe, ami hetek óta, oké lassan egy hete, a törzshelyemmé vált. Szeretem, hogy a pesti hangulatot idézi fel bennem, bár nem is tudom miért, talán a pizza teszi, mert hogy itt végre élvezni lehet ezt a bizonyos tésztát. A kiszolgálók igazán jófejek, s ez az én számból de még a gondolataimban is nagy szó, bár amióta visszajöttem ide legutóbb, eléggé sokat fejlődtem kedvesség terén. Ki tudja mi ennek az oka; azért nem kell megijedni, nem viszem túlzásba.
- Igen? Jaa... állítólag valami lazacképű nézte ki magának a kérót, én még nem láttam, de ha nem is lesz százhúszszázalékos, akkor nem is fogom. Nem érek én rá a 'lehet' kategóriásokra - a most lévő kiszolgáló, ki a pult mögött áll, s éppen a rendelésemet várjuk, hogy kész legyen, az eladó vagy kiadó házamról kérdezz. Vannak olyan különleges kiválasztottak, akik tisztában vannak azzal, hogy már nem kell s meg szeretnék szabadulni tőle, bár ez nem éppen a megfelelő szó rá. Még mindig fontos nekem, csak már nem úgy, ahogy akkor, amikor beköltöztem. Talán soha nem kellett volna megvennem, tutifix, hogy el van átkozva azaz épület.
- Ja, nekem mondod!? Rengeteg hibbant járkál itt, pedig azt hittem, hogy Pest után már nem érhet meglepetés. Hát tévedtem - grimaszt is vágok, meg vigyorgok is egyet, a pizza időközben elkészült, tálcára fel, fizetek, tálca el, köszönés, s hely keresés. Hétvége van, vasárnap este, s mivel a holnapi hétfő még a hosszú hétvégébe beletartozik, így vannak vendégek szép számmal. Ó!
- Na mi van, Vane, veled is össze lehet futni a faluban? Mondd, hogy hiányoztunk! - a sok párnás helyen ül, s a mellette levő szintén párnás hely szabad, így gyorsan becsusszanok oda. A legjobb hely a Gyorsétteremben! Fenék a párnára, tálca az asztalra, baloldalon az eridonos, Bálint szeme a pizzán. Végre! - Imádlak! - érzelemmentes mély hangszín, ami éppen szerelmet vall a pizzának, igen, that's me. Bevalljam? Van bennem egy kis vicodin, na, nem tehetek róla, beleszállt a számba csak úgy magától, hihetetlen, mi? Én is így néztem, de hát makacs jószágok ezek a bogyók, bizony!
Na együnk, Botond.

Kat-Kat


Srácok, nagyon bonyolult lények. Kiszámíthatatlanok, az IQ-juk, nem áll olyan magasan, mint a nőknek, de mégis, elég villantaniuk egy kis mosolyt és elvarázsolnak. Lehet, hogy tudnak valamit, amit mi nők nem? Miközben ezeket a gondolatokat fogalmazom meg magamban, az én kis hugicám, még mindig tépelődik a helyzeten. Sohasem voltam még szerelmes, akiket pedig láttam, azoknak elvette az eszét. Mivel a tanulmányaim most fontosabbak, ezért nem is szeretnék egy darabig fiú ügyletekbe kavarodni.
-Biztos vagyok benne. De, miért nem beszélgetsz vele?-Teszem fel neki ezt az egyszerű kérdést. Ha, annyira akar vele beszélgetni, menjen oda és szólítsa le. Hiszen, a srác vagy diák, vagy pedig itt lakik a faluban. Ezen a helyen, mindenki közvetlenebb. Az újakkal azért, hogy beilleszkedhessenek, a régiekkel meg azért, mert már jó barátok. Közben tovább beszélgetünk Kattel. Nagyon fáj, mikor hallom a hangjában, a szomorúságot. Tisztában vagyok vele,hogy soha se fog elmúlni. De, talán, jobb lesz neki, ha megismeri őket.
-Amikor nálunk leszel, bevihetünk. Nálunk jobb is, mint a mugliknál, mert a látvány világban segít a varázslat-somolygok-de, a mugli színházak is bámulatosak.  A kedvenc mugli színészem Bereczki Zoltán és szerintem ő játszotta abban a felvételben Mercutiot.Az egyik legnagyobb rajongója vagyok és, ha egyszer megkérné a kezem, akkor szerintem belehalnék az ámulatba.-Jelentem ki határozottan. Rengeteg mugli színészt kedvelek, de ő kiemelkedik mind közül. A hangja, mint a puha bársony simogatna. Egyszerűen lélegzetelállító. A mozgása pedig, olyan könnyed és mégis tele van energiával. De, elég az ömlengésből. De, mit tehetek, ez van, ha az ember, pontosabban a varázsló lánya rajongó.
-Az tényleg nagyon szép jelenet.-Helyeslek,közben eszembe jut, ahogy a könyvben olvastam. Szomorú, de mégis olyan megható, ahogy Peeta kezében fekszik az egyik morflingfüggő, ő pedig mondja, hogy milyen festeni és, hogy mihez milyen színeket használ.
-Tényleg? Az melyik film? De, van azzal a színésszel még egy film. Az utazás a rejtelmes szigetre. Tök tetszett nekem. Láttad már?-Igazság szerint, nagyon megkedveltem a Peetát alakító színészt. Tehetséges és még helyes is. Pláne szőkére festett hajjal. Ilyenkor szokták az emberek kritizálni az ízlésemet, de már megszoktam.  Bár, helyesebb az a kifejezés, hogy ilyenkor is. De, nem érdekel, így vagyok pont jó és különleges. Nem szeretnék beállni a sorba és mások másolata lenni. Az már nem én lennék. Az Elisabeth című musicalben i van egy dal, aminek ez a címe és teljesen igaza van.
-Akkor te úgy vagy a szinkronhangokkal, mint én a musicalszínézekkel.-Szúrom közbe viccesen. Egyébként ez igaz. A kedvenc énekeseimet é musicalszínészeimet, bármikor, bárhol felismerem. Aztán visszatérünk, a Hunger Gameshez is. Én is elmosolyodom, mikor Kat idéz a könyvből. A harmadik kötet, számomra nagyon szomorú volt sokáig. Főleg Peeta miatt is. De,azért is, mert ez volt a finálé ott derült ki, hogy ki nyer, és nem csak egy helyen folyt csata. Viszont, a három könyv alatt nem egyszer dobogott a torkomban a szívem é nem egyszer hatódtam meg. Ebben a trilógiában az érzelmek széles skáláját át lehet élni. Ezért is olyan kiváló sorozat.
-Én se, ne aggódj, szívesen beszélgetek róla meg minden, de azért annyira nem szeretem, hogy posztereim meg cuccaim is legyenek. Viszont a Hunger Gamest! Nos, hát a szobámban az én felem tele van ilyen cucokkal.-Nevetek, mert ez teljesen igaz. Remélem el lehet intézni, hogy Kat a szobatársam legyen. Akkor nem egyedül képviselném Az éhezők viadalát a falamon.
-A filmekben is van zene.-Mosolygok. A családban is mindenki a filmeket szereti jobban. Kat biztos tőlük örökölte a filmek iránti vonzalmát.
-Akkor megtaláltuk az első dolgot, amikben különbözünk. Nálam a zene az elő, aztán egy hajszállal lemaradva a könyv és végül a filmek.-Ez nem is baj, valamiben kell különböznünk is. Az már túl unalmas lenne, ha semmiben sincs semmi vélemény eltérésünk. A kijelentésre felütöm a fejem.
-Nekem a zene és a tánc a mindenem. A kedvenc zenei stílusom, a pop és természetesen a musical. De, van egykét rockosabb szám is, amit szeretek, bár nem vagyok oda a stílusért. Még a klasszikusban is szívesen barangolok. A kedvencem a River flows in you. El is tudom játszani, csak adjatok egy zongorát.-Jegyzem meg viccesen.  Az a darab, mindig olyan, mint ha a lelkemből szólna. Mindig megfog, mikor hallom, de, amikor játszom az egy teljesen más érzés. Mintha dalban elmondhatnám az összes érzésemet, fájdalmamat.
-Szereted a táncot? Nem olyat, mint amit a bulikon nyomnak, hanem az igazi táncot. Tudsz hangszeren játszani?-Kérdezem. Hirtelen annyi kérdés jutott az eszembe, de visszafogom magam, hogy csak szépen lassan, egymás után tegyem fel, hogy esélyt adhassak neki a válaszadásra. Ekkor arra fele sétál a fiú. Beugrik, hogy én még nem is ettem, így míg, hagyom Katnisst válaszolni, addig harapok pár falatot a sütiből. Huh, de finom. Majd, leöblítem a falatokat a kakaóval.
-Voltál már szerelmes? Mit gondolsz a témáról?-Kíváncsi vagyok, hogy a tesóm vajon romantikus lélek, vagy már a gondolattól is rosszul lesz. Én személy szerint valahol a kettő között helyezkedek el. Aranyos, amikor párokat látok sétálni, de nem tudnám magamat elképzelni, ahogy egy srác kezét fogom és andalogva sétálunk az utcán. Kivéve talán eggyel.  Az álmaimban látott sráccal, Kelannal. De, ő egy másik birodalom tagja. Sajnos! De, majd egyszer eljön az én időm is. Apu mindig ezt mondogatja. Kellan gondolatára elpirulok, de remélem Kat nem vette észre. Hogy is magyarázhatnám meg ezt a valamit, mikor még magam sem értem teljesen az egészet. Nem baj, türelmesen fogom várni, hogy értem is el jöjjön az én világomban lévő nagy Ő...

Elisabethee:)

Úgy döntök nem fordítok több figyelmet a pincérsrácra, egyébként is, nem az én súlycsoportom, nem is tudom mire vagy inkább kire vágyok igazából. Imádom a barna haj barna szem párosítást. Talán majd egyszer a férjemnek is olyan lesz, vagy az enyémnél vakítóbb és tisztább zöld szem. Ábrándosan képzelődöm, miközben eszegetem a csokis tortát, ami lassan elfogy. Feljött a fiúk téma is. A szerelem. Ezt sem tudtam soha senkivel  megbeszélni, már nem mintha olyan sok dologról kellett volna beszámolnom, vagy olyan sokszor kerültem volna "olyan" kapcsolatba srácokkal... Lényeg a lényeg, ha akadt is pár nem tudtam tanácsot kérni senkitől és nem panaszkodhattam senkinek. Hogy miért nem? Anyu sohasem volt otthon, ahogyan apu sem . Milo vigyázott rám mindig, ugye mondanom sem kell miért volt ő teljesen alkalmatlan ezeknek a dolgoknak a megbeszélésére. Lily-t pedig más kötötte le... meg nem is voltam vele olyan jóban. Nem tudom, hogy a nővérem mennyire van otthon a témában, de végül úgy ítélem meg, hogy mindegy is, nem azért jöttem ide, hogy bepasizzak és tojjak a tanulnivalóra.
Így amikor Kat megkérdezi miért nem megyek oda hozzá inkább megrázom a fejemet:
- Majd talán később!-adok kitérő, de nem teljesen nemleges választ.
Mosolyogva hallgatom ahogy ő is dicsérően beszél Zoliról, az utolsó megjegyzésén pedig tiszta szívből nevetek.
- A Little Manhattan, Manhattan kicsiben, de sohasem voltam elragadtatva a magyar címektől, csak hogy egy példát említsek. Van egy sorozat, az eredeti címe Dr. Who.... és a magyar címe... -hatásszünetet tartok.-Ki vagy, doki? Bleeee!-elhúzom a szám és olyan képet vágok, mintha a szavak pengék lennének és fájt volna a kimondásuk. De mos komolyan emberek!! Annyira ki tudok ezeken néha akadni, néha  már már önmagamnak is túlságosan dühbe jövök, de ez van! Ha valakinek van egy munkája, akkor végezze társadalmilag elfogadhatóan.
Iszok egy kortyok, hogy lehiggadjak, valószínű Kat is észrevette mennyire felhúz az ilyesmi, kíváncsi vagyok mit fog hozzá szólni.
-Egyébként láttam az Utazás a rejtelmes szigetre, annak az első részében is ő játszik az Utazás a Föld középpontja felé, meg majd a jövőre készülő Utazás a holba, abban is szerepelni fog! -kacsintok sokatmondóan.- És igen, tetszett a film!
Örülök, hogy neki is van valami, amibe annyira belemélyedhet, hogy a témához kapcsolódó embereket felismeri. Ő a musicalszínészeket, én a színészeket meg a szinkronszínészeket. Olyan jó, amikor nézek egy filmet és nem kell utánanéznem, hogy ki a magyar hangja...Bár van egypár ami egészen hasonlít egymáshoz... Akkor mégiscsak segítségért folyamodok, hogy tanuljak belőle. Szerintem, ez az a téma, amit soha nem fogok megunni.
Örülök, hogy nem egy Twilight-mániákus a tesóm, valahogy nem olyan nagy durranás a film, nem mintha nem olvastam volna el a Sagát és nem néztem volna meg a belőlük készülő filmeket, de ez minden! Néhány ponton tényleg kevés benne a logika.
- Az jó, imádom azt a filmet, meg a könyvet is, a fecsegőposzátás kitűző remek kiegészítője a szobának!-mosolygok és tényleg örülök, hogyha beköltözöm nem kell majd számomra utálatos dolgokat bámulnom elalvás előtt a szemközti falon. Jó is lesz Peeta komoly arcára elaludni! A gondolatra mosolygok, amióta a nővéremmel beszélek egyre többet mosolygok.
- Persze, hogy van bennük zene. De némelyiknél, még milyen csodálatos zene! valamikor leszedem a filmzenéket! Akad olyan amelyiktől kiráz a hideg, zseniális aki ilyeneket tud írni, bár ma már a technikával minden megoldható!-magyarázom lelkesen, én személy szerint úgy gondolom, hogy a filmzene nagyon fontos, nélküle nem mindig van meg a feeling, ezért volt olyan furcsa, hogy az Éhezők viadalában-legalábbis szerintem- nem sokat ért a lagymatag, csöppet sem hidegrázós zene.
-Igen, megtaláltuk, de nem is baj, ha nem vagyunk tök egyformák, mindenki egyéniség és ez így van jól.-mondom komolyan majd kinézek az ablakon a  városban mászkáló emberekre.
-Huhh River flows in you-felszisszenek. Gyorsan meg is magyarázom, hogy miért, mert nem akarom, hogy azt gondolja hülyeségnek tartom a darabot.- Az egyik barátnőm annyit játszotta, hogy már meguntam, meg az Alkonyatban is benne van nem? Egyébként én is zongoráztam hat évig, balettoztam is, ha már így szóba jött a tánc, azt is hat évig.-mondom egy icipici büszkeséggel a hangomban.
- Tudok zongorázni, van egy gitáron, majd viszem magammal a szobánkba is, de azon nem igazán megy a játék, majd keresek egy helyet, ahol meg tudom tanulni, tudok furulyázni is, de az nem olyan nagy dolog.-újra kortyolok, majd a számhoz emelem a villám, rajta az utolsó falat tortával.
Szerelem... nos... nagy levegőt veszek, hogy megfelelő választ tudjak adni:
- Voltam már, de viszonzatlan volt, ami talán nem is akkora baj. Nem ez a legfontosabb még, inkább tanulok, persze ez nem azt jelenti, hogy nem érdeklődöm a srácok iránt, lásd az iménti példa.-bökök a szememmel a pincér felé.- Csak... ha nincs olyan aki minden  téren támogat, engem tart a legszebbnek, nem csal meg, és szán rám elég időt, akkor nem is érdemes...-fejezem be.- És mi a helyzet veled? Biztosan van egy fiú...-hümmögök mosolyogva.- Vagy tévedek?

Vöröske

Szomorú dolog, ha valakinek elfelejtik a születésnapját...bizony. Már akinek. Nekem ez most elég jól jött, talán éppen ennek köszönhetően az este folyamán többet is megtudhatok a vöröskéről.
Nem nagyon tudtam hogy reagálni, csak egy 'sajnálom' mosolyra futotta. Ez a vigasztalós dolog nem az én asztalom, jobban szeretem elterelni a figyelmüket az embereknek a gondjaikról.
- Véletlenül említsd meg - vontam meg a vállam vigyorogva. Én a volt sulimban szerencsére csak barátokkal voltam összezárva, így mindenki tudott mindenkiről...mindent. Szülinapokon a jó kis hideg vizes ébresztés volt a szokás, de aztán mindig adtunk egymásnak valami apróságot.
- Ohm, köszi - furcsán néztem egy másodpercig, hiszen nem az ő dolga a bókolás. Gyorsan túlléptem a dolgon, és inkább tettem a dolgom, amint eszembe jutott... Csúnya dolog megváratni a vendégeket, pláne az ilyen csinosakat, mint Ginnie.
- Egészségedre, szülinapos lány - kacsintottam rá olyan kis aranyosan. Igaza van, tényleg finom az itteni vajsör. Én sem változtattam rajta semmit, nem szeretném azt hallgatni, hogy mióta új tulaj van, nem is jó a vajsör.
- Köszi, most már az - utalok egy kissé arra, hogy mekkora szerencse, hogy betért. Örömmel hallottam, hogy elfogadta a meghívásomat, majd az órára pillantottam. Kereken tizenöt perc volt hátra. - Ő az unokatesóm - böktem a fejemmel a tálcával futkorászó Bogárkára, gondoltam biztos ismeri. - A kavicsba jársz, nem? - felvontam a szemöldököm, hátha tévesen ítéltem meg a helyzetet. Közben a mellette ülő idősebb hölgynek kitöltöttem a következő pohár whiskyét.
- És Ginnie, milyen közeledni a bűvös tizennyolchoz? - mosolyogtam rá kíváncsian, lopva az órára pillantva, mintha attól gyorsabban telnének a percek.

Karsa úrfi<3

 Nincs is jobb annál, amikor újult erővel nézel szembe a gonosszal. Persze, képletesen értve a gonoszt. Ez olyan érzés, mint amikor a föld felfrissül egy kiadós zápor után, vagy amikor megmártózunk a hideg vízben nyáron. Nincs is ennél felemelőbb érzés, és most én is megtapasztalhatom ezt azzal, hogy visszatértem ide. Új korszak, de mégsem. Mert ugyanakkor minden folytatódik ugyanúgy, de én mégis más lettem. Egy régi fejezet zárult le, és egy új nyílt meg előttem. Azt még nem tudom, hogy mások hogyan fogadják, de biztosan tudom, hogy bizony lesznek olyanok, akik elfogadják az új és mégis régi énemet. De az már csak a jövő zenéje, hogy a többség hogyan reagál majd. Mondhatni, annyira már nem köt le, hogy mások mit gondolnak rólam.
Viszont, azt is tudom, hogy ideje lenne, hogy végre úgy viselkedjek, ahogy kell. Nincs hamis mosoly – kivéve, ha a helyzet úgy kívánja -, nincs többé könnyhullajtás és nincs zavartság, se kétség. Persze, a titokzatos énemet megtartottam magamnak, mert az is egy fontos személyiség nálam. De azért tisztázzunk valamit. Nincs tudathasadásom, szóval nem váltok át egyik személyiségből a másikba. Plusz, skizofrénnek se vagyok skizofrén… legalábbis azt hiszem. Igaz, hinni a templomba kell, én meg nem járok templomba, szóval ezt inkább hanyagoljuk egy időre. Inkább valami érdekesebb téma kéne ide, mondjuk az, mennyire finom is ez a pizza és milyen hangulatos is ez a hely!
Egy éve voltam utoljára itt, szóval még szép, hogy ilyen véleménnyel állok elébe az új helynek, ami nem is annyira új, csak nekem az. Beleharaptam egy jó nagyot a még mindig forró pizzámba, majd jólesően sóhajtottam egyet. Ez az, ami igazán hiányzott nekem. Na jó, valljuk be, a barátaim hiányoztak a leginkább és a számomra fontos emberek, emlékek. De most újra itt vagyok, minden kezdődhet elölről, mert most már minden rendben.
Észre se vettem mennyire elbambultam, amikor is, egy ismerős mély hang ébresztett fel gondolatmenetemből. Jól ismertem ezt a hangot és a személyt is, akihez tartozott. Karsa. Jó öreg Karsa, akit valljunk be, a bátyámnak tekintek.
- Hmm… Hogy hiányoztatok-e? Fogjuk rá! – nevettem és újból beleharaptam az olasz ételbe. Rágás, rágás, majd lenyelés és újból belekezdtem mondandómba. Előtte persze még megjegyeztem magamba, hogy mennyire szereti a pizzát a fiú. Akárcsak én!
- Naná, hogy össze lehet futni velem, csak nehogy tömegkarambol legyen a vége - na igen, poénokba még mindig nem szűkölködöm, még  ha viccesnek éppen nem is lehet őket nevezni. – Mi újság veled Karsa? Megtaláltad az elveszett humorérzéked?
Hogy sértésnek szántam-e? Ugyan, dehogy. Egyszerűen csak csipkelődtem vele, mint mindig, hiszen Ő Karsa Bálint! Igenis nagyon hiányzott, ahogy minden más is, így megérdemlem ezt az aprócska és hülye kérdés, bár a választ már előre tudom. Vagyis, inkább csak sejtem.

Jamie
2013. augusztus 19. estefele

- Véletlenül? - mosolyodom el az ötletén, majd elgondolom, hogy bemegyek a szobába és megkérdezek valakit, milyen napja van. Azt válaszolja, hogy jó. Visszakérdez, hogy nekem milyen napom van, erre meg rávágom, hogy elmegy, elvégre ma leszek tizennyolc éves. Igen, egy elég „véletlen” lenne. - Nem rossz ötlet, de ha eltervezem, hogy véletlenül megemlítem, az már nem is véletlen, mert elterveztem nem? - kérdezem nevetve Jamiet, mivel már én is belebonyolódtam a saját mondatomba, ami látszik is rajtam.
- Nincs mit - legyintek a nevére tett megjegyzésre, ami láthatólag meglepte, de ez nem zavart, mert hamar túltette magát rajta, hamarabb, mint a legtöbben túlteszik magukat a meglepetésen.
- Köszönöm - mosolyodom el a megjegyzésére, majd a magasba emelem a korsót. - De inkább azt mondanám, hogy egészségünkre szülinapos fiú, bár te még dolgozol, úgyhogy egyelőre nem ihatsz - nevetem el magam megint, majd megint kortyolok egyet a finom italból.
Ahogy az unokatesója felé mutat követem a megadott irányt, és megpillantom Bogárkát, akit mondjuk csak névről, meg látásból ismerek. Azt hiszem, hogy tagja a színjátszónak, így talán ott váltottam vele néhány szót, de lehet, hogy még ott se. Őszintén nem tudom, de látásból tényleg ismerős a lány.
- De oda járok, jövőre leszek végzős - bólintok. - Az unokatesódat nem ismerem személyesen, de azt hiszem, hogy együtt vagyunk színjátszóban. Mindenesetre szimpatikus lánynak tűnik - mosolygok rá a fiúra, majd megvárom, hogy kiszolgálja a mellettem ülő idős nőt, majd visszatér hozzám. A kérdésén egy rövid ideig elgondolkodom, majd egy nagy sóhaj kíséretében válaszolok.
- Igazából azt hittem, hogy majd lesz valami változás, de semmi. Nem érzek semmi, csak azt, hogy még meg kell írnom pár vizsgát. Aztán ki tudja - vonok vállat. - Lehet, hogy ha betöltöttem a tizennyolcat, akkor másképpen fogom gondolni - mosolyodom el, majd követem a tekintetét, ami az órát nézi. Még öt perc, az nem a világ, de így is vánszorog az idő.
- És te? Te éreztél valami különlegeset tavaly, amikor betöltötted a bűvös tizennyolcat? - kérdezek vissza, hátha a válaszával már az idő is elmegy, ami hátra van, és mire befejezi a választ, indulhatunk is hozzá.  

Vöröske

Ő is belekavarodott a zagyva mondatba, mint ahogy én is. De nevetett magán, hát én sem tartottam vissza, jót kacagtam rajta. Komolyan, mintha zavarba jött volna, bár nem lett olyan vörös, mint a haja, tehát nem tudom...talán spontán vannak ilyen belekavarodásai.
Azon is jót nevettem, amikor hozzátette a köszöntéshez, hogy nem ihatok amíg dolgozok. Igaza volt, munkaidőben nem szoktam inni, bár máskor se nagyon, legalábbis nem mértéktelenül. Gondolom sokan azt várnák, hogy kocsmatulajként éjjel-nappal vedelek, de annak semmi értelme... A vajsör semmi, és az a pár pohár pezsgő vagy bor, amit az ismerkedős estéken a lányokkal elfogyasztok, szintén semminek mondható, épp hogy hangulatot ad.
- Majd talán később - vontam meg a vállam, és felhoztam a témát, hogy esetleg megünnepelhetnénk közösen a születésnapját, meg az enyémet. Örültem, hogy nem kellett hosszan győzködni, és még az unokahúgomat is ismeri. Csodálatos, akkor majd ki tudom őt faggatni, hogy Ginnie milyen. Persze csak az este után.
- Majd ha lesz valami iskolai darabotok, hívjatok el, szívesen megnéznélek előadás közben - villantottam rá egy huncut mosolyt.
Az idő elütése érdekében kérdezősködni kezdtem. Tapasztalatom szerint semmi nem változik a bűvös tizennyolccal, azon kívül, hogy ár senki nem szólhat ha alkoholt fogyasztunk.
Teljesen kiment a fejemből, hogy a suliban vizsgaidőszak van, így érdeklődve figyeltem őt, ahogy beszélt, és mesélt. Aztán visszakérdezett, de nem tudtam semmi érdekeset mondani, csak megráztam a fejem.
- Semmit. Örültem, hogy önálló lehetek, és ennyi - végül adtam egy rövidke választ is.
Nagyon gyorsan letelt az a maradék kis idő is. Ginnie bőven tudott végezni a vajsörével, én meg beszéltem pár szót az unokatesómmal, és a kötényemet a helyére téve léptem ki Ginnie mellé a pult külső felére.
- Indulhatunk, Hölgyem? - nyújtottam a karomat, hogy nyugodtan karoljon belém, és ha nem volt semmi más mondanivalója, egyenest kifelé indultam, hogy hamar hazaérjünk.

Jamie
2013. augusztus 19. estefele



Jamie is nevet rajtam, én is nevetek magamon, mert mért ne? Engem nem zavar, ha nevetnek rajtam, főleg úgy, ha tudom, hogy van min nevetni, mert az a mondat tényleg irreálisan értelmetlenre sikeredet. Ez van, mindenkinek vannak ilyen pillanatai, nekem most jött el egy ilyen.
- Rendben - bólintok, amikor a fiú azt mondja, hogy később. Gondolom, most azt várná, hogy meglepődjek, de nem teszem. Attól, hogy valakinek van egy csárdája, nem kell éjjel-nappal vedelnie, valamint nem is tűnik olyannak, aki folyton iszik. Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy egyszer, egyszer iszik egy kicsi bort, egy kicsi pezsgőt és ennyi. Ja, meg vajsört. De többet talán nem. Bár nem vagyok annyira jó emberismerő, így ezek csak elképzelések és találgatások.
- Jó - bólogatok lelkesen. - Ha odakerülünk, akkor majd küldök egy jegyet az első sorba - ígérem meg neki, bár van egy olyan sejtésem, hogy az unokatestvére mindenképpen meghívná, mert szerintem jóba vannak. Legalábbis én ezt sejtem, mert amikor az előbb megemlítette Bogárkát, rengeteg szeretet volt a hangjában.
Jamie válasza rövid, tömör és egyszerű a kérdésemre, de ezt meg is értem, elvégre sokan szeretnének önállóak lenni. Hogy őszinte legyek; én nem vágyom erre, mert most is elég önálló vagyok, tizennégy éves korom óta külföldön tanulok, magam osztom be a pénzem, és csak a szünetekben járok haza. Holnaptól ez sem fog megváltozni, nem fogok kiköltözni sehová, és nem leszek sem piás, sem láncdohányos, csak mert kiadják.
Az idő nagyon gyorsan telik, mire felocsúdok, már vége is a hátralévő öt percnek, a vajsörös korsóm is üres. Amíg Jamie az unokatestvérével vált pár szót addig én összepakolom a dolgaimat, majd kirakom a vajsör árát. Amikor a fiú megáll előttem, elmosolyodom, majd leszállok a székről és belekarolok.
- Persze, ahová csak szeretné Uram. Vezessen - mondom neki, majd kilépünk a csárda ajtaján a kellemes esti hidegbe.  

Leyla


Katniss kitérő válaszára megrántom a vállam. Ha nem, hát nem. Hiszen, ki vagyok én, hogy rákényszerítsek valami olyat, amit nem akar? Hagynom kell, hogy saját maga tempójában haladjon az ismerkedéssel. Ráadásul, én hogy is kezdtem itt? Alig mertem bárkihez is szólni. De, szerencsémre kaptam a mikulástól a ládikámat, meg aztán ott volt Alex, Odett, Niki és a többiek. Sokkal lógok nekik. Hirtelen, mint ha sötét szobában lámpát kapcsoltak volna fel eszembe jutott valami.
-Hallgasd meg!-Nyújtom oda neki hőn szeretett ládikámat. Még mindig gyönyörű. Minden cuccom elfér benne a tértágító bűbájnak köszönhetően és bomba biztos lopás ellen is. Nem mintha itt szükség lenne rá. Kívülről a nevem gyönyörűen bele van írva. Kinyitom immár a húgom kezében heverő kincsemet. A muzsika azonnal kiáramlik, ellazítva az izmaimat. Ez mindig beválik. Kíváncsian nézem a testvéremet, míg nem bekövetkezik az eredmény. A tartása elernyed, könnyedebbé válik. Mosolyogva figyelem, mert most látom először ellazultnak őt. Érdeklődve hallgatom az új információkat arról a színészről, akit Peetaként, majd pedig egy másik szerepben kedveltem meg.
-Ja ezzel, teljesen egyetértek. Nagyon gagyi!-Nevetek szívből. Nem tudom, hogy azon, mert tényleg elég béna a hangzása, vagy Kat cinizmusa ennyire megnyerő. Jó színésznő lenne belőle az biztos. Hiába, ő is azokból a génekből örökölt, amelyekből én is. Viszont észreveszem, hogy Katet mennyire bosszantja a dolog. Van, aki nevet és van, aki mérges az ilyenektől. Apa és anya esete. Általában apa nevet és anya mérgelődik. Vicces, ugyanezt eljátszani.
-Lesz harmadik része, mikor?-Csillan fel a szemem. Csak a másodikat láttam, de már tervbe van az első rész megnézése, de akkor ezzel együtt a harmadik rész is. Huh, hosszú egy levelet kell írnom otthonra. Hosszabbat, mint amikor nagy bevásárlás előtt listát írunk.
-Egyetértek. –Tényleg, úgy néz ki a szobám, mint egy Hunger Games őrültnek. Még igazuk is van. Tényleg a szó szoros értelmében imádom, de azért kiegészül egy kis Bereczkivel meg Narniával. Ebből kettővel nem lesz baj, az már kiderült, a harmadikat, meg nem lehet nem szeretni szerintem.
-Persze, képzeld el, ha mindenki egy klón lenne. A gondolat is borzalmas. Ketten buli, de amikor mindenhol csak magaddal találkozol, az elég hátborzongató.-Beleborzongok a gondolatba. Csak bábuk lennénk, egyen érzésekkel és gondolatokkal. Nem tudnánk egymásnak segíteni, hiszen mindenkinek ugyanaz lenne a hibája és a gondja. Szerencse, hogy különbözőek vagyunk.
-Én is már anyuék agyára mentem vele. Egyébként ez tévedés. Nagyon sokan azt hiszik, de valójában, amit a filmben játszanak annak a címe Bella’s dream. Megvan otthon a kottája, de még nem volt időm átbogarászni, itt meg még nem akadtam rá egy zongorára se.-Jegyzem meg. Bár, már abbahagytam a tanulást, a balesetem miatt, de attól még néha leülök játszani, de, ha érzem, hogy fáj abbahagyom.
-Nahát, én is meg szeretnék tanulni gitározni, de még nem találtam senkit, aki megtanítson.  Most viszont igen! Egyébként én is tanultam furulyát.-Minő meglepő. Az egész arcomon szétterül egy nagy mosoly. Még a hangszertudásunk is nagyjából egyezik, azzal a különbséggel, hogy ő még gitározni is tud. Kíváncsi vagyok, hogy szólna egy négykezes.
-Majd lenne kedved megtanulni velem egy négykezest? Izgalmas páros lennénk, mint látványban, mint játékban-Jegyzem meg humorosan, majd jelentősen rá majd magamra pillantok. Körbenézek egy kicsit, miközben nyelek pár falatot. A nyüzsgés most is jelen van. Tőlünk nem messze egy párocska turbékol, a másik oldalon egy diák éppen az anyagot magolja, bár nem tudom, hogy mennyit tud ebben a zajban felfogni a tanulni valóból.
-Teljesen egyetértek. Ilyenkor még felesleges, elveszi az időt a fontosabb dolgoktól.-Jelentem ki határozottan. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy jégkirálynő vagyok és apácaként szeretnék meghalni valami eldugott zárdában, csak annyit láttam az ezekből maradó fájdalmat, hogy félek, hogy én is a mosdóban fogom végezni egy százas zsepi csomaggal a kezemben. Kinek kell ez, mert nekem nem! Ám, a következő kérdésre megmerevedek. Erre most, hogyan válaszoljak?
-Igen.-Majd pár perc habozás után hozzá teszem.-és nem is. Ez egy nagyon kacifántos történet. –Hogy is magyarázhatnám el anélkül, hogy ne nézzen totál lököttnek? Hogy megtetszett egy srác, aki valójában egy másik birodalomban él, ahova az álmaimban léptem be, kétszer az egész életembe...

Katniss

Rufuska
A téren:

Kellemes az idő, persze ezzel a sráccal még inkább az. Amikor megkérdezi, hogy most érkeztem-e válaszolok neki, közben fülig ér a szám:
- Csak most, néhány nappal a Vizsgaidőszak előtt! Nehéz is volt megtanulni! Anyum erőltette, elvileg itt jobb nekem.-nem avatom be a miértekbe... még nem...
-Egyébként még én sem vettelek észre, kár!-húzom el a szám , de utána rögtön elmosolyodom.
-Köszi!-veszem el a meleg gyapjút és a még melegét őrző pulcsiba bújva kicsit felmelegszem.
Kicsit furcsán nézek rá, amikor felajánlja, hogy a hátán visz... Nem az oviban vagyunk! De csak mosolygok, dehogy is fogom megbántani azzal, hogy csípős megjegyzéseket teszek. Egymás mellet sétálunk az étterem felé.

Az étterem:
Itt már melegebb van és sok a bámulni való. Itt sem voltam még, de annyi helyen nem jártam, annyi mindent fel kell fedeznem még! Mondjuk, ez a srác nem is lenne hozzá rossz társaság. Ezen merengek, miközben elfoglalom a helyem, egy az ablak melletti asztalnál. Nem húzza ki a széket nekem, de nem is vártam el! Elvégre ez nem egy randi!
Szégyellem is, hogy ilyesmi eszembe jutott. Meg ha az is lenne némi sült krumpli és székkihúzás nem vesz le a lábamról. Meg kellene nevettetnie! És az sem ártana , ha el tudnék vele beszélgetni mindenféléről.

 - Egy hamburger, rengeteg sajttal és egy kóla!-mondom, aztán rámosolygok a pincérnőre, majd a különös fiúra.
- Nem mesélek! Mesélj te!-nevetek rá, és úgy teszek, mintha egy mérges cica lennék és felékarmolok.- Titok! Titok, miért jártam ott! -mondom titokzatosan, aztán belekortyolok, az előbb kihozott kólába.

A nagy találkozás

Az ember ritkán érzi úgy, mikor ránéz valakinek a cipőjére, hogy akár sátrazhatna is benne. Pedig Leonie-t mindig ilyesfajta tisztátalan – abban az esetben, ha Leon ismeri a víz fogalmát, mégis inkább tiszta – gondolatok kerítik hatalmukba, ahányszor csak ránéz Góliátra.
Legnagyobb sajnálatára az utóbbi időben ezt nem tehette meg, hiszen az úriember mintha direkt bujkált volna előle. Ami az ő esetében, lássuk be, nem lehetett egyszerű feladat, úgyhogy vöröskénk csakhamar megbocsátja neki bűneit. Még szentelt vizet is locsolna rá, de pechjére pont kifogyott a szelencéje.
-Leoooooon – ilyen visítással közelíti meg egy atombomba az áldozatát, de persze erről nem írnak a tankönyvek. A várt becsapódás azonban elmarad, mert hölgyünk azon nyomban megragadja a srácmaci kezét, és mindenféle magyarázkodás nélkül elkezdi rángatni a legközelebbi pad felé. Ott aztán felpattan az ülőalkalmatosságra, és onnan veti bele magát a rellonos nyakába. Óriás úr igazán hordozhatna a hóna alatt egy sámlit az ehhez hasonló esetekre.

Hipertérugrás: Érkezés a kocsmába
este tíz körül

-Az oké, hogy Te még mindig nagy vagy… - pislog fel pajtására jókat derülve, miközben lelkesen ráncigálja be őt Bogolyfalva legkétesebb hírű kocsmájába.
-De az nem létezik, hogy nem tudsz berúgni! Még az apukám is be tud rúgni, ha sokat iszik! Képzeld el, egyszer láttam az asztalon táncolni. Tudod, így… táncolni - és beugorva Leon elé, bemutatja higanymozgását, hogy mindenképpen érthető legyen, amit éppen mond. Sosem lehet egészen biztos benne, hogy a külföldiül remekül, magyarul pedig annál kevésbé beszélő medve mennyire érti meg hadaró és végeláthatatlan fecsegését, így amennyit csak lehet, el is mutogat belőle.
-Te menj előre, mert engem nem szolgálnak ám ki! Kérj nekem valami finomat. De én még soha nem ittam ám sokat! – teljesen be van zsongva attól, hogy most aztán nagyon rossz lesz, és megiszik némi alkoholos nedűt. Persze a lényeg itt azon van, hogy bebizonyítsák, a mackók is brummognak néha színeset.
-Úúú, ezen a helyen még nem jártam! Milyen klassz! Nééézd! Olyat kérek, amit az a néni iszik ott a sarokban – mutogat egy ráncos arcú boszorkányra, aki előtt egy kis pohárban valami nagyon füstölög.
-Olyat kaphatok? – immár csak suttogva mer beszélni, mert éppen a pult felé tuszkolja a kis óriást, és próbál mindeközben nagyon feltűnésmentes lenni a háta mögött. Hát… egy ekkora hát mögött jóval nagyobb dolgok is tűnhettek már el, mint ő. Valószínűleg Atlantiszt is meglelnénk, ha benéznénk mögé. S természetesen az sem megy olyan simán, hogy ide-oda cibálja a srácot, hiszen ha amaz nem akarna mozdulni, akkor Leonie bárhogyan kaparhatná a földet mellette, maximum csupán elültetni tudná magát vele.

Yetiné

Ó igen, újra a pöttöm kis vörös csajjal nyomulok az éjszakában. Úgy tűnik nem csak levakarhatatlan, hanem megunhatatlan is. Nem is értem, hogy miért nem szabadalmaztatta már valaki, hogy minden Rellonos mellé kell egy túlbuzgó Eridonos, aki szóval tartja a szótlanabbikat. Tehát most csak állok és hagyom, hogy örüljön nekem. Úgyis régen visított már csak azért -örömében-, mert engem meglátott. Szóval ki kell ezt élvezni.
Utána meg persze azt is, hogy folyamatos locsogással cipeljen el engem valahová, ahová benyitva némi kétségeim támadnak, de ki legyen én, hogy megszóljam. Megeresztek egy félvigyort, ahogy a lány kígyózni kezd, tánc címszó alatt, majd a pult felé taszigálás közben próbálom megérteni a sok rámzúdított karattyot. Nem könnyű, de azt hiszem eléggé hozzászoktam már, hogy megértsem, vagy legalább sejtsem, hogy mit kell hallgatni, és mit lehet, sőt kell a saját érdekemben figyelmen kívül hagyni. Mert a kicsi lány megtartotta jó szokását, és mutogatózik nekem továbbra is, így legalább megértem, amit nem tud elmondani az én nyelvemen.
-Üveg vodka, füstölög pohár.
Tessék, leadtam a rendelésemet. Egy hosszú pillanatig szerintem csak ezért bámult engem az eladó, miután a termetem miatt is jól végigmért a piciny termetével, majd kihúzva magát kiszolgált. Hogy honnan tudta, hogy nekem milyen pohár kell, fogalmam sincs, de nem túl bizalomgerjesztő, így némi fintorral a kis pattogó labdacs kezébe nyomom, aki mögöttem liheg a nyakam... helyett a vesémbe. Elégedetten kormányoz az asztalhoz, és lehuppan.
-Elégedett, törpegolymók?
Megeresztek egy kis félmosolyt, mert büszke vagyok rá, hogy nem csak megjegyeztem - habár az LLG-hez tartozik, és abból jó vagyok, szeretem, és ragad rám  - hanem ki is tudom mondani! Úgyhogy most már igazán reszkessen a kicsi lány, csak győzzön velem lépést tartani!
-Mind iszod?
Mutatok a poharára, és elhúzom a szám, jelezve, hogy akkor se innék bele, ha finom lenne. Nem iszok olyat, amiről nem tudom, mi van benne. Kétlem, hogy ez az előttem lévő hamis-vodka megközelíti a hazait, de hát az ember ilyen messze az otthontól nem válogat. Nem igaz?
-Na zdrovje!
Felé lendítem kissé az üvegem, koccintom a poharához, ami eléggé... Undorítónak tűnik, de csak mert kutyulták a keverhetőt, és meghúzom az üveget. Hát, üdítőnek sem rossz éppen, de ez a pár fokos kis gyümölcslétől berúgni nem hogy nem fogok, de még becsiccsenteni sem. Szegény kis Cukorborsó itt szemben. Első ivászata, és máris a lecsóban. Pont velem! Remélem, hogy nem akar majd lépést tartani velem, mert akkor pácban leszünk. Sebaj! Amíg én józan vagyok, semmi baj. Nincs elvetemült, aki megtámadna, és persze haza tudom szállítani a kicsi lányt. A másnapossággal meg majd egyedül elszámol, mert biza én nem tudok rajta segíteni... Illetve... nem akarok.

Katniss(ka)

Nathaniel Blackwood

Úgy csinálna valami meghökkentőt. Ez a vizsgaidőszak sosem volt a kedvence. Mindenki a könyvei felett görnyed, a levitások hajtanak, a navinések kevésbé érzik magukat nyugisnak és többet depiznek, a rellonosok pedig már egy hónapja a százfűlé főzetükkel vannak elfoglalva, meg azzal, hogy embereket keressenek – főleg levitásokat -, akik megírják helyettük a vizsgákat. A tanárok erre talán még nem jöttek rá, hiszen a puskázásgátló pennán kívül semmi másra nem fordítanak figyelmet, se tisztítótűz, se tisztítóvíz nincs, ami lemosná a főzetet és kiderülne, hogy egy megszeppent elsős írja a másodéves, fenyegetően fölé tornyosuló rellonos vizsgáját. Kérdezhetné a kedves olvasó, hogy akkor miért nem keresi eridonosok társaságát, de őszintén szólva, ilyenkor a legtöbb eridonos is kiakasztó. Lelkesedésüknek annyi és rájuk tör valami furcsa, megmagyarázhatatlan pánik. Ő is itt tart jelenleg.
Három vizsgája van kiírva az ötből. Egy kiváló van már a zsebében, de az nem volt nagy kunszt, önismeretből mindenki le tud vizsgázni, neki meg, állítólag még némi érzéke is van hozzá. Ezen kívül, ha jól látta a vizsgaidőpontokat a sárkánytan és a repüléstan van meghirdetve. Az lesz ám csak a vicces dolog! A sárkánytan még oké, valahogy átverekedi magát rajta, de mit kezdjen a reptannal. Nem vigasztalja, hogy négy éve tanul repülni, mert az elmélet még oké, tanulni képes, de a gyakorlat? Háh, az nem úgy megy. A kanyarokban rendszerint lecsúszik a seprűjéről kicsit, a fékezéseknél előbb áll meg ő, aztán a seprű, ezért ha nem tudja elbliccelni a duplaórákat rendszerint kéktől a lilán át a sárgáig mindenféle foltok megtalálhatóak a fenekén, mivel a seprű ilyenkor jól hátsón billenti. Szeretett volna mindig kviddicsezni, de nem állhat úgy oda az Eridonosokhoz, hogy helló, játszanék, de: elhagy a seprűm, kicsit lecsúszok és van némi tériszonyom, de azt már egész jól kezelem, ha nem látom, hogy nincs szilárd talaj alattam. Ha ráfeküdne menne, de sosem fekszik rá, mindig valahogy átszenvedi csak magát a vizsgán.
Ezen agyalva tér be egyik kedvenc helyére, a falatozóba, ugyanis lány létére nem játssza, hogy nem szeret enni és juj a vonalai. Pont nem érdekli. Imád nassolni, rengeteget enni, imádja a sültkrumplit és minél nagyobb egy hamburger annál értékelhetőbb. Épp azon elmélkedik, hogy mit kérjen, amikor meglökik, de nem finoman, szó sincs róla, hanem a pasas, aki távozik, durván nekimegy, annyira, hogy ezekbe a sarkakba, mert hát alap, hogy nem hétköznapian van felöltözve megbotlik, és egy sikítással ha nem is a földre, de egy ember ölébe pottyan, ami egy kicsit váratlanul éri, de gyorsan feltalálja magát.
- Helló, finom a pizza?
Igen, ennél bénábban kezdeni se lehet egy találkozást, de tényleg, pizzát is enne, most, hogy így a fiú tányérjára pillant.

Ruf.

Jópont, hogy belement, abba, hogy meséljen magáról. Az eleje érthető, sőt vicces, de a katicabogárnál vagy marika(??!) már kezdem elveszteni a fonalat és úgy gondolni, hogy nem is volt olyan jó ötlet ide beülni vele. Mániákus őrült lehet??? Najó.. tiszta hülye vagyok! Miért lenne, az? Kicsit leszidom magam, amiért ilyeneket gondolok. De végül is vicces a srác, megnevetett. Az asszonypajtás nagyon tetszik, de nem mutatom ki, csupán aprókat mosolygok. Vicces, cuki, ideális....Fejezd be, Katniss! Mondom magamnak és közben igyekszem látszólag közömbösen bámulni a nagy sötétséget az ablak túloldalán. Alig mozog valami odakinn.  Néha ráfordítom a pillantásom, na jó talán többször is, mint kellene... De olyan szép a szeme...! Katniss, fejezd ezt be de nagyon gyorsan!
Amikor elhallgat már a kólám felét megiszom, de nem bánnám, ha tovább hallgathatnám a hangját. Kihozzák a hamburgerem. Na és akkor most a srác elfelejthet! Én köszönöm szépen, de nem vagyok most másra kíváncsi, itt van nekem a gyönyörű emeletes csoda, a ketchup és majonéz tökéletes keveréke. Még gőzölög és az illata is csodálatos.
Ül valaki velem szemben? Dehogyis! Csak a hamburger és én! Ketten!
Amikor jó étvágyat kíván, mégis felmosolygok rá a hamburgerről, amit eddig minden bizonnyal csillogó szemekkel bámultam.
- Neked is, Rufus!-mondom ki a nevét, kíváncsi vagyok a reakciójára. Közben angyalian mosolygok rá.
- Izéé... hülyén hangzana, ha elmondanám!-adok kitérő választ, de úgy érzem ez nem helyénvaló, miután annyit koptatta a száját, nekem is jó lenne mondani valamit.- Nos... Mondjuk azt, hogy éreztem, hogy itt kell lennem.-mosolygok vissza és finoman megszorítom a kézfejét. Csak egy pillanatig tart, mégis, mintha történne valami! Valami megmagyarázhatatlan.
De csak egy pillanat és vége!
Elhúzom a kezem és újra teljes figyelmemmel a hambira koncentrálok.

Kat Nővéér♥

Amikor odanyújtja nekem a ládikát nem tudom mire vélni. Meg is kérdezem tőle:
-Ez micsoda? De pont ekkor kinyitja a fedelét és andalító dallam száll a füleim felé. Hihetetlen mennyire pihentető érzés. Katniss-re mosolygok és tudom, hogy most valószínűleg egy beszívott drogoshoz hasonlítok. De tehetek én róla?
Minden megszűnik, ahogy lecsukom a szemem és az erdőmre gondolok. Majd lassan a légzésem is egyenletessé válik. De hiába nővérem jó szándéka, még ezt is képes vagyok tönkretenni. Hirtelen pattan ki a szemem, mikor a nyugalmas képek közé Milo  mozdulatlan testének képe is bekeveredik. Zihálva kapok az üdítőm után, néhány csöpp az asztalra, sőt az ölembe csöppen, ahogy a szájamhoz húzom és a jéghideg italra számítva próbálom lehűteni magam. Pár perccel később megnyugszom, de mintha  a vendégek felénk kémlelnének.
- Csak... az erdőre gondoltam.-magyarázom zaklatottan.- Aztán bekúszott a képbe Milo és a szél, a halál... én ...-nem tudom folytatni, könnyek görögnek az arcomon.
De tudom, hogy Katniss meg fog nyugtatni, legalábbis remélem, de már így is elégé összeszedtem magam ahhoz, hogy válaszoljak arra amit mond:
-2014-ben. Még várnunk kell egy kicsit, de biztosan jó lesz.-szipogom.
-Oh, tényleg?-ez az új info eltereli a gondolataim és gátat szab a könnyeimnek. A Bella's Lullaby. Ismerem! meg is van kottán, de soha nem tanultam meg. Tudod, a zongora, ...nekem... nos nem vagyok szenvedélyes művész. Nem is igazán.. Najó, szerettem, de nem tudnék megtanulni egy darabot. Illetve lehet menne, csak soha nem próbáltam.-mosolygok rá bátortalanul. Egészen megvigasztalódtam.
- Persze, akármit megtanulok, ha van aki ösztönöz-kacsintok rá. Ha valaki, ő biztosan rá tud venni, arra,h ogy iparkodjak bármiről legyen szó. Másrészről kíváncsi lennék az emberek arcára, ahogy két iker játszik varázslatosan egy zongorán.
Jó érzés tölt el és kiiszom az utolsó csepp italt  a poharamból.
-Hmm, ez finom volt. Máskor is eljövök ide.-fejezem ki elégedettségem.
- Kacifántos? Hmmm, érdekes. Hallani akarom!-követelőzök viccesen miközben átkarolom a vállát.
Nem győzöm elégszer megköszönni őt, az égnek!

Mómi

Valószínűleg azért nincs még ilyen szabadalom, mert megugrana az elásva talált Eridonosok száma, de még a Rellonosok öngyilkossági kísérletei is sűrűsödnének. Aztán lehetne itt Miami helyett Bogolyfalvi helyszínelők, hatalmas nézettséggel tíz évadon keresztül. Mondjuk Leonnak ásó sem kéne hozzá, hogy eltűntesse Leonie-t, mert fél kézzel akkorára tudná csomagolni, hogy simán zsebre vághatná. Mázli, hogy ehelyett tűri a kishölgy minden idegőrlő mutatványát, és engedelmesen kikéri neki a vágyott füstölgő flattyot. Merthogy az ital ismeretlen kilétének és érdekes állagának hála más nevet nem tudna neki adni.
-Elégedett - már most megállíthatatlanul nevetgél, pedig még el sem kezdődött az este melósabbik része, ahol is meg kéne próbálnia józannak maradni Góliát mellett. Sajnos Dávid ma maximum ablakokat fog törni parittyájával.
-Ezt egyszerre kell meginni? De hát ennyit le sem lehet nyelni egy korttyal – bámul a flattyra kissé megilletődve. Számára inkább izgalmasnak tűnik a tartalma, ami legjobb tudomása szerint némi köcöllékből és egy csipetnyi kecenájszból áll. De tekintete csakhamar továbbsiklik Mómi üveges vodkájára. Ez az úriember bizony nem galacsinnal gurigázik, mint azok bogarak odakint.
-Egészségünkre! – derül fel egyből az arca, hogy nem kell tovább gondolkodnia a nagy kérdésen, mi legyen a pohár füstölgőjével. Mély levegőt vesz, és egy jó nagy kortyot lehúz belőle. A sűrű flatty leszánkázik a torkán, bár nem egészen biztos benne, hogy a helyes úton halad végig az ital, mert amilyen erős, akár saját járatot is marhatna magának a leány testében.
-Kkjrhmpa – próbál éppen tüzet okádni, ahogy egyszer Véda néni szobájában látta egy sárkányos képen.
-Szent püspökfalat! – nyúl rögvest a hallókáihoz. – Nem füstölög a fülem? Ez nagyon éget… valamivel le kell öblítenem. – S mielőtt még Leon bármit reagálhatna, megragadja az üvegét, és belehúz abba is, mintha víz lenne. Nézzük el neki, a nagy uraság olyan könnyedén hörpölt az előbb belőle, hogy vörös törpénk már azt hitte, sima tonikot kért magának pajtása. Hát nem! Ekkora tévedést még akkor sem követett el, mikor véletlenül a Déli-sarkra címezte a Télapó levelét!
A hatás nem marad el; krákogva kapaszkodik az asztal szélébe, hogy le ne boruljon, de szenvedése lassacskán vihogásba megy át.
-Fúúúúj! Te ezt rezzenéstelen arccal iszod? – mókásan fintorogva áthajol az asztalon, és rajta tenyerelve belebámul mackótestvér arcába.
-Figyeeeelj... Te tudsz pohárból pónit varázsolni? - egy gyors mozdulattal kihörpinti maradék füstölgő flattyát, jóízűen cuppant egyet, mintha tökéletesre érlelt whiskyt kortyolgatna, majd kitörli szeme sarkából a könnycseppeket, mert mégiscsak betyáros ez a cucc, és akkor ez most egy finom megfogalmazás volt. No, hát nem lesz a kedvence, de kell az üres pohár. S hogy Mómi megértse, mit akar, kisebb magyarázatba fog.
-Szóval ebből itt - meglóbálja a poharat az orra előtt. - Hókusz-pókusz, csiribú-csiribá! - integet néhányat láthatatlan pálcájával.
-Varázsolsz nekem egy pónit. Tudod, kicsi nyihahaa! - ezer wattos vigyort villant. És ilyenkor még nem ütött be az alkohol... Csak Leon már elég idős ahhoz, hogy bonyolult varázslatokat is végrehajtson, neki pedig nagy vágya, hogy mehessen egy kört egy pónival. Hát mikor máskor, ha nem most?

Katniss Leyla

A lány a hosszú történetem alatt egyszer se vágott közbe, tehát ez azt jelenti, hogy érdekelte, és lehet, hogy megnevetettem, mert azért néha mosolygott, amit jó pontnak tudok el, és miután kihozzák nekünk az ételeket, ő csak azzal van elfoglalva, de azért látszik, hogy aranyos, meg udvarias, mert a kérdéseimre válaszol és ő is jó étvágyat kíván nekem, és a nevemet is kimondja, tehát a memóriája is jó, ha ilyen hamar megtanulta a nevem.
-nem hiszem, hogy hülyén hangzana, azok után amit én elmondtam neked magamról, tehát hallgatlak.-mosolygok a lányra, és érdeklődve figyelem a választ, amire nem kell sokat várnom, hisz elmondja, hogy szerinte az, hogy ő ott volt amikor én is, az a sors akarata, és meg is fogja a kezem, én természetesen nem húzom el a kezemet, hisz valamennyire én is így érzem.
~Lehet, hogy a sors akarta, hogy találkozzunk.~ezeket a gondolatokat hangosan nem mondom ki, csak mosolygok rá, és figyelem, ahogy a "történések" után figyelme a hambira terelődik.
-Értem, aranyos vagy.-ahelyett, hogy elkezdeném enni a spagettimet, csak őt nézem, szinte elvarázsolt, olyan mintha Cupido meglőtt volna a nyilával és tudom, hogy nem jó dolog másokat nézni evés közben, de nem bírom levenni a tekintetemet a lányról, remélem azért nem zavarom ezzel, és inkább eltolom magamtól a kajámat, most valahogy jobban érdekel a lány, mint az evés.
-Most te mesélj magadról! Hogy szólíthatlak Katnissnak vagy Leylanak?-mosolygok Katnissra, de nem várom el, hogy azonnal elkezdjen beszélni, egyen csak nyugodtan.

Vagy Máté, vagy Viktor... passz

- És mi a neved?- vonogatja a szemöldökét a srác, akit.... akit akkor se fogok a pult mögé vágni, bármennyire is kecsegtető, és bármekkora kényszert is érzek eziránt.
Bájos mosollyal az arcom, nyúlok a kasszába, és kivéve a pultnak vágom.
- Na, ahhoz neked nincs semmi közöd, mellesleg.... feltartod a sort- még mindig angyali mosollyal az arcomon jelzem a delikvensnek, vagy magától lép le, vagy az állásom kockáztatva segítek neki. Valaki megköszörüli a torkát a hátam mögött, mire felnyögök. Arvid persze jó főnök, de imádom, hogy mindig a legjobb alkalmat fogja ki arra, hogy megjelenjen.
- Most mi van? Legalább nem toltam a képébe a lasagne-át- forgatom meg a szemem, mert nem hazudok, előfordult... egy párszor. Nem tehetek róla, alapjáraton jól kijövök az emberekkel, de mikor a potenciális egy éjszakás barátnőt látják bennem, na az kivágja a biztosítékot, meg amúgy is... a hangulatingadozásaim még a régiek.
Miután lecseng a sor, fáradtan dőlök a pultnak, szemeimmel a főnököt keresve, majd látva, mire készül, előzékenyen odamegyek, és segítek levenni azt a poharat. Isten ments, hogy Kon asztalán legyek tálalva, almával a számba. Na, igen, Arvid párja tipikusan az a srác, akivel nemhogy egy sötét sikátorban nem futnál össze szívesen, sehol.
Ha jobban belegondolok, igazából egy kezemen meg tudnám számolni, mikor mertem én Kon szemébe nézni, pedig még csak nem is Baziliszkusz, bár... ki tudja.
Noelnek se ártana megjelennie, de megszoktam, hogy jobb híján csak akkor látom, mikor műszak váltás van, csak ez így nagyon nincs jól, mert... a francba is, hiányzik. Főleg most, hogy nem tudom, mi lehet vele az erdőben történtek óta. Az is érdekes, ki az a betegállat, aki hagyja, hogy olyanok is tartózkodjanak a közelünkben, akik ilyen mértékű kárt tudnak tenni valakibe. Naná, fő a biztonság...

Lecsaphatatlan Törppilla

Azt hiszem, ha lenne nálam valami kamera, igen elégedett lennék. megörökíthetném a lánynak, hogy ma éjjel hogy nézett ki, és milyen egyéb fázisokon megy még keresztül. Igen szép tanulmányeset lenne az utókornak. Ám most be kell érnem a két szememmel, és azzal, hogy átélem ezt az egészet elsőkézből. Ez tuti egy felejthetetlen éjjel lesz. Mi az, ha nem ez?
Kis híjján megfulladok, ahogy próbálok egyszerre nyugtatásképpen inni, hüledezni a lüke Eridonoson, és elmagyarázni neki, hogy az ilyen kevert italok többségét bizony szép lassacskán kell meginni... Késő. Vajon részegen mennyire fog kibukni magából a kis angyalka? Mert hogy szemmeresztgető mutatványa után még az üvegemet is meghúzza, hogy aztán hörögve fuldokoljon az asztalon, látványosan majdnem elhalálozva... Ha most nem bukok le, hát sose. Még a szomszédban mélyen alvó ember is arról álmodik, hogy a szélvész vörike először iszik életében, és belehal...
-Nem... - nyögöm kissé megkésve. - Nem füstölög a fülem...
Kissé álmatag a hangom, mert a válasz csak az automatából zeng belőlem, ahogy összekapartam a magyar tudásomat, és mondani készültem, de ez a vodkaivós jelenet minden szenvedélyt kiölt belőlem, túlságosan el vagyok ámulva a kis tudatlanon.
-Ami én, az nem lötyi. - ne kérdezzétek, honnan szedek ilyen fura szavakat, állítólag ez az új szleng, én meg ugye jó diákként haladok a korral... - Nekem vodka töményen, van üdítő, csaknem málnás. Csak... nem. - tagolom a végén mégis külön a két szót.
Aztán újabb káprázatos ötlete támad a kicsi lánynak. Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint egy óvóbácsi, aki az utolsó ittmaradt kislánnyal kell játsszon, miközben otthon is várja hat saját gyerek. Azért türelmesen lapogatom meg finoman a fejét, nem akarom, hogy a poharába fejeljen, és válaszolok.
-Tudok gumimaci... - pislogok - Minimaci... - ujjaim közelítem, hogy értse egy kölyök méretű medve, nem pedig zsugorított -, van Nanuq - utalok a kutyákra, - és...
Egy pillanatra összehúzom a szemöldökömet, majd vállat vonva kezeimmel szolidan repkedni kezdek, hogy azért a bútorokban ne tegyek kárt, és párat csipogok is hozzá, jelezve, hogy madár is lehet a poharából, majd két kezem széttárva jelzem méretét. Aztán meg kezemmel egeret játszva cincogok, majd elégedetten belekortyolok az üvegembe. Talán egy kis citromot kérhetnék hozzá. Meg a tünci csajnak valami öblítő lét ahhoz a förtelemhez.
-Várj.
Intek neki, majd a pulthoz ballagva kikérem a vágyam netovábbjait, és visszatérve komolyan nézek a kicsi lányra.
-Póni nincs.
Szomorú vagy sem, de pónit nem próbáltam még sosem. Nem kellett. Egyszerűen nem jutott ilyen kézenfekvő dolog. A fene vigye el. Ha mégis akar, majd később, ha nem leszünk nyilvános helyen, esetleg a hátamon vagy a nyakamban viszem vissza a kastélyba, de ez minden...

Máté

Lehet, úgy tűnik, hogy ez a meló is csak púp a hátamon, de ez nincs így, csupán... vannak rosszabb napjaim. Na, ez is egy közülük, és mint egy ember, ezt kivetítem másokra is. Tudom, felettébb undorító szokás ez, de mit tehetnék ellene.
Megint nyílik az ajtó, és engem elfog a késztetés, hogy az érkezőhöz vágjak egy tányért. Komolyan, soha nincsenek elegen? Mázli, hogy Arvid valahol a közelben van, csak ez tart vissza attól, hogy ne küldjek mindenkit haza.
Aztán idesétál, miért is ne. Nem lehetne, hogy egyszer valaki meggondolja magát fél úton? Hol van ilyenkor Kon? és Arvid miért csak zárás előtt engedi ide? Általában akkor jön, gondolom a tulaj nem szeretné elriasztani a vevő körét. Pedig most nagyon jó lenne.
- Mi van? Hangosabban légyszíves, vagy tudod mit? Vedd el, elvégre ez egy önkiszolgáló- hívom fel a figyelmét, hogy nem feltétlenül kell engem csicskának nézni, látszólag mind a két keze megvan, én meg amúgy is csak a pénzt szedem el.
Persze kapcsolok, és egy bájos mosolyt küldök felé, de a vak is látja, hogy ez csak megjátszott. Marhára nem bírok jó pofizni az emberekkel, főleg, hogy túlnyomó többségüket élve elásnám, két mondatnyi "ismerkedés" után, de hát... ebben a szakmában muszáj.
- Nem mellesleg.. Olasz nap van, és emberek nincsenek az étlapon, megnyugodhatsz, nem fogsz vágóhídra kerülni, ha hangosabban beszélsz- forgatom meg a szemem, mert az ilyen emberekkel sose tudok mit kezdeni. Mármint... oké, bátorítani kéne őket, és a többi, csak az nekem nem megy. Ha nem tudják egyszerűen kinyitni a szájuk, fogom magam, és ott hagyom őket " aki hülye haljon éhen" címszóval, de pech, itt nem tehetem meg.
- Ide jársz a suliba? Még nem láttalak- biccentem félre a fejem, úgy teszem a számomra jelenleg fontos kérdést. Na, akkor ismerkedjünk... vagy mi a szösz.