38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 48 49 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2013. augusztus 12. 13:54 | Link

Sharlotte

Aki azt mondta, hogy egyedül a barom iszik, igaza volt. Barom, szamaras ökör lenne visszadobni Szöszi társaságát, ha már így egymás útjába akadtak ma este. Meg aztán az üzlet lezárva, kell a lazítás is, női társasággal még jobb. Már volt szerencséjük a trófeateremben és a szőke fürtök ott helyben bevonzották a szemeit. Szórakozni pont megtenné a kicsike, vagy ki tudja. Nem jós, hogy pikkpakk, kivágja magából, hogy pár szón túl közük lesz-e még egymáshoz vagy sem, de most itt ülnek és éppen egymásra csodálkoznak a maguk sajátságos modorában, hogy itt találják a másikat.
-Talán meggondolom, hogy sűrűbben jöjjek.- Biccent jelezve, hogy értette a célzást és meg is fontolja. Amíg Sharlotte nem akar tapadni, mint takony az orra, ez a dolog tető alá hozható, a gyakoribb találkák.
-Aztaa, Hamupipőkét tényleg hülyére dolgoztatják. Hogyhogy nem lázadtál még fel a rezsim ellen?- érződik a szarkazmusa, a vigyora is elég árulkodó tud lenni. Sharlotte dolga, hogy felveszi-e tőle ezt a viselkedést vagy sem. Az eddigiek alapján kétli. Beszéd közben félig a lány felé fordul és felhörpinti itala maradékát, majd a kérdésre kissé megingatja a fejét, végül hagyja, hogy szétterüljön a képén egy jóllakott, csibész óvodás mosolya.
-Tartalmasabbat tétre lenne értelme inni, nem? És barom iszik magában... Na?- Reméli, ennél jobban nem kell elmagyarázni, hogy a versenyivás gondolata ma esti kezdésnek egész tűrhetőnek tűnik számára, de egyedül semmi élvezet nincs benne, így Sharlotte összekaphatná magát, hogy beszálljon a buliba.
Az csöppet sem zavarja, hogy a lány mennyire iszik nőiesen vagy sem; éppen elég jó dekoráció ebben a poros lyukban ahhoz, hogy érdemes legyen figyelnie rá és megmozgassa pihenő agytekervényeit, amik eddig abban a hitben éltek, hogy a ma este már halálos unalomban fog eltelni. Most már csak Sharlotte válasza kell és ki is kérhetik azokat a töményebbeket, máskülönben köszöni, de marad a vajsörnél. Egyedül részegedni nem poén.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2013. szeptember 27. 20:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. augusztus 12. 15:35 | Link

Mihael

Értette a célzást a fiúcska, tehát csak egy elégedett mosoly ül ki pár pillanat erejéig arcára, mert valljuk be őszintén: ha jó a társaság, akkor ő is szívesebben jár le a csárdába. Nem a legkellemesebb hely, de ha van miért - meg amúgy ok nélkül is -, akkor szívesen átugrik egyet inni.
- Mert jól érzem magam, és még pénzt is kapok érte - már amikor, de lényegében igaz. Azt hitte, hogy ez nem épp neki való munka, de ha már elkezdte önállósítani magát, akkor abba az is beletartozik, hogy nem apuka pénzeli, hanem ha valamit akar, megveszi magának. Bár ilyen szempontból a tanulást nagyon mellőzi, az óráinak csak egy minimális részére jár be, és a háztartási munkák közül is csak azt csinálja, amit Alex nem hajlandó. De persze ettől függetlenül ijesztően aranyos mosolyát elő kell vennie, mert ő nem kóstol vissza a gyereknek. Most nincs meg az alaphangulat ahhoz, hogy mindenkibe belekössön, és ha erőlteti nem megy.
Hamar jön egy alapkérdéssel témát változtatva, de a kissé önelégült, csibész mosolyból nem tud konkrétat kiolvasni, csak sejti a választ, és végül is valami olyasmit kap, amit várt. Csak hasonló, de ez az ötlet még jobban tetszik neki, így  hasonlóképpen sejtelmes vigyora ül ki bájos pofijára.
- És milyen tétre gondoltál? - nagyjából egy hangyányit sem fontos, mert úgy is belemegy, most ilyen kedve van, vevő bármire, tehát amint valami reményei szerint határozott választ kap már jelzi is beleegyezését. Ha pedig csak behatárolja, hát akkor majd segít neki kicsit jobban összeszedni, miért ihatnak. Az pedig itt már teljesen lényegtelen, hogy egyébként fogalma sincs róla ki a srác, a nevét se tudja, csak a ház van behatárolva, a másik viszont ha figyelt, akkor a trófeateremből talán berémlik neki a neve, mert Amira ezt ilyen jól összehozta. Szeret apróságokon, és borzasztó hülyeségeken gondolkodni, amíg vár, de attól még a tengerzöld íriszeken leragadt tekintete nem vándorol sehova. Mosolyából látszik, hogy egyértelműen kedve van eljátszadozni most, iszik ő szívesen, és jól is érzi magát így, meg persze ezt még lehet fokozni, csak rajtuk áll.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. augusztus 19. 20:03 | Link

Jamie
2013. augusztus 19. estefele


Valahogy az elmúlt félévben, olyan érdektelenül telnek a napjaim. Hogy őszinte legyek; semmihez sincs kedvem, olyan vagyok, mint aki jól végezte dolgát, ami részben igaz, mert megtaláltam Lizt, a találkozónk is sikeresnek mondható, és azt hiszem, hogy a mai ÁTV vizsgán is átmegyek. Mondjuk tanultam is rá rendesen.
A magyaroknak holnap valami nemzeti ünnep lesz tűzijátékkal és hasonlókkal, ahogy az elmúlt években észrevettem; nekik fontos ez a nap, mintha valami államalapításról, vagy miről szólna. Igazából nem vetettem bele jobban magam a magyarok történelmébe, mint amennyire muszáj. Ami igazából azt jelenti, hogy tudom a fontosabb ünnepek dátumát és úgy két uralkodó nevet. Nos, ez van. Én Angliában nőttem fel, ha valaki az angol történelemből kérdez, na, arra flottul válaszolok. Bár itt, Bogolyfalva fő utcáján sétálva, ezzel semmire sem megyek, a kánikulában, egy nappal a tizennyolcadik születésnapom előtt.
Hű, belegondolni is szörnyű, hogy már ennyi idő vagyok, holnap nagykorú leszek. Azt hiszem, hogy ez jó, vagy legalábbis annak kéne lennie. De így, előreláthatólag két választásom van; vagy egyedül töltöm, vagy a szobatársaimmal, akik talán azt se tudják, hogy holnap lesz, bár velük lenni meg mindig jobb, mint egyedül gubbasztani egy sarokban.
Egy nagy sóhajjal megállok, majd lassan körülpillantok a téren. Voltam már párszor ezen a helyen, de mindig csak átmentem rajta, sosem álltam meg, vagy mentem be egy boltba. Most viszont, ebben a pillanatban, hátizsákkal a hátamon, egy nappal a nagykorúságom előtt úgy érzem, hogy meg kell néznem, ki kell próbálnom. Sokan azt mondják, hogy fiatalkorban él az ember, akkor kell új dolgokat tapasztalni, hát legyen, én most csinálok valami újat.
Érdekes, ahogy megszületik az elhatározás és már követi is a tett, mert elindulok a legérdekesebb kinézetű bolt felé.
„Mátra Máguscsárda”
Nos igen, a neve adja a hely jellegét, de nem érdekel, határozott léptekkel indulok el felé, nem torpanok meg egy pillanatra sem, egészen az ajtóig. Az ajtó előtt megállok egy rövid pillanatra, majd végiggondolom a dolgokat. Ez nem rám jellemző, de nem is akarok rendszer csinálni belőle. Bemegyek, iszom egy vajsört, megvárom a tíz órát, hazaküldöm az ott lévő diákokat, már ha lesznek ott egyáltalán diákok.
Ahogy belépek, egyből egy kis kocsmaszerű helységbe kerülök, pontosan olyanba, mint amire számítottam. Egyből a pult felé veszem az irányt, azonban nem kerüli el a figyelmem, hogy néhány alsóbb éves is lézeng itt, jópár felsőbb évessel. Igazából nem akarom tudni, hogy mit isznak, így gyorsan lehuppanok a pult előtti székre.
- Szia - köszönök az ott álló fiúnak. Próbálok magabiztosnak tűnni, olyannak, aki nem csak holnap lesz nagykorú. - Egy vajsört kérek szépen - támaszkodom a pultra, miközben a kontyból kiszabadult vörös tincseim az arcomba hullanak.

Ruha
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. augusztus 19. 20:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó|Csibe
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV


ex-csárdatulaj
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
Írta: 2013. augusztus 19. 21:01 | Link

Vöröske

Már egy napja betöltöttem a tizenkilencet. Egyáltalán nem változott meg semmi, a fontosabb már egy évvel ezelőtt megvolt, és azt hiszem, nem is fogom számolni a koromat. Anyukám mondta mindig, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Na hát én azt hiszem, örökké tizenhat leszek, egyáltalán nem vágyok rá, hogy felnőjek.
Gyerek már van a nyakamon, asszony szerencsére nincs. Kéne a fenének valami boszi a konyhába, aki egész nap zsörtölődik! Ehh... A gyerek is már szobatiszta, ellátja magát, csak az zavar, hogy vedel mint valami kocsis. Egyszer úgy nyakon fogom érte vágni - vagy majd a nővére, rá jobban hallgat -, hogy nem kívánja többé az alkoholt.
Nem ünnepeltem meg a napomat, még a fülem is a helyén maradt. Otthonról kaptam egy kisebb ajándékot, de munka után olyan fáradt voltam, hogy még mindig ott hever az ágyam végében, csak a levél van felbontva. Minden a legnagyobb rendben van otthon, persze anyu rengeteget kérdezősködött a levélben. Nem értem őket...hiszen semmibe nem kerülne, hogy használják a kandallót, és meglátogassanak...de ők tudják. Ha akarják látni a kisfiukat, majd lépnek. Engem ellep a munka, és nem bánom, nagyon élvezem a csárda vezetését, és az emberek közötti ugrálást.
Nem mellesleg rengeteg szép lány tér be hozzánk, így történt ez a mai napon is.
Délutános műszakra mentem be, már csak fél óra volt hátra. Éppen a pult mögött szusszantam egyet, amíg az unokahúgom, Bogárka futkosott körbe a vendégek körül. Pislogás nélkül néztem végig, ahogy egy csinos, vörös leányzó megállt előttem, majd köszönt. Elvigyorodtam, majd összevontam a szemöldököm, és oldalra biccentettem a fejem egy kissé.
- Heló kisasszony - üdvözöltem kedvesen. Nem lepleztem egy pillanatig sem, hogy kósza tincsei, és a csinos kis pofija egyből levettek a lábamról. - Igazolni tudod, hogy átlépted a korhatárt? - huncutul mosolyogtam rá, és próbálkoztam úgy összerakni a mondatot, hogy megértse, mit szeretnék. Nem gyakori, hogy ilyet kérdezek a vendégektől, pláne nem magyarul. Valami iratot, amiből kiderül...a neve. Persze nem az érdekelt, hogy hány éves, látszott rajta, hogy nem tizennégy. Meg egy vajsört még az unokaöcsémnek is adok, abban nincsen semmi rossz.
Utoljára módosította:Jamie Marcus Wayne, 2013. augusztus 19. 21:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. augusztus 19. 21:52 | Link

Jamie
2013. augusztus 19. estefele


Hát ez nem jön össze, legalábbis a kérdés erre enged következtetni, de mintha valami hátsószándék rejlene a mögött, amire elmosolyodom. A pincérfiú - angol akcentussal - elkéri valamilyen iratomat. Egy rövid pillanatig farkasszemet nézek vele, majd egy nagyot sóhajtok és a hátizsákomból előveszem a személyigazolványom, ami természetesen angol, elvégre ott élek, ha éppen nem az  iskolában vagyok. Ahogy a fiú elveszi tőlem az kártyát meg kell állapítanom, hogy elég jól néz ki, sőt, nagyon jól néz ki. Korban valószínűleg felettem lehet egy, maximum két évvel. Abban is biztos vagyok, hogy az iskolában még nem láttam, ebből arra következtetek, hogy nem diák, vagy mestertanonc, és csak nagyon ritkán jár be.
- Na jó - sóhajtok egy nagyot, mert bár még mindig fent áll a sejtésem, hogy nem feltétlen a korom miatt kérte el a személyimet, azért ezt neki nem kell tudnia. - Holnap, vagyis nagyjából három és fél óra múlva betöltöm a tizennyolcat, szerintem ezen most ne problémázzunk - mosolygok rá kedvesen, miközben a fülem mögé igazgatom a hajamat, mert már zavarnak a látásban.
- Csak Ginnie - mondom neki mosolyogva, majd hozzáteszem, hogy kicsit értelmesebb legyen a mondat. - Nem szeretem, ha a teljes nevemen hívnak, valahogy kiráz a hideg a Virginiától, így csak Ginnie - nézek rá, miközben akaratlanul is eszembe jut, hogy régen mennyit csúfoltak a nevem miatt. Direkt úgy ejtették, hogy köpték. Persze, a gyermeki találékonyság határtalan, főleg akkor, ha arról van szó, hogy a társainkat kell bántani, legalábbis én így vettem észre. Persze, én sosem éltem ezekkel a „módszerekkel”. Mindig is csendes elfogadó gyerek voltam, és tűrő, mivel tűrtem mindent, amit mondtak és csináltak. Mondjuk ez már a múlt, a távoli múlt, így gyorsan elhessegetem az emlékeket, majd az előttem álló fiúra mosolygok.
- És benned kit tisztelhetek? - kérdezem tőle, miközben leülök az egyik székre, mivel egészen idáig a pultra támaszkodtam. Mondjuk, mióta az eszemet tudom sportolok így nem nagyon fáradtam el, de ez most nem fontos, nem támaszkodhatok egész este a pultra, az egy kicsit furcsán venné ki magát, sőt,inkább nagyon furcsán venné ki magát.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. augusztus 19. 21:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó|Csibe
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV


ex-csárdatulaj
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
Írta: 2013. augusztus 19. 22:12 | Link

Vöröske

Végig a kis vöröskét néztem, mialatt a táskájából előszedte az igazolványát. Tetszett a mosolya, és ezalatt a pár pillanat alatt jobban szemügyre tudtam venni. Tetszetős.
Még rá sem tudtam nézni az igazolványra amikor közölte, hogy hogy is áll korban. Felvontam a szemöldökömet, majd a kártyára pillantottam, és elolvastam a nevét, meg az adatait. Felsóhajtottam, örülök amikor a saját anyanyelvemen beszélhetek, és ahogy megláttam, hogy ő is angol, elmosolyodtam - még jobban, mint eddig -.
- Mi késztet egy ilyen csinos lányt arra, hogy egy koszos kocsmában ünnepelje a legfontosabb születésnapját, Ginnie? - kérdeztem tehát angolul. Ha nem szereti, nem erőltetem a teljes nevét. Ha már szülinapos, és még helyes is, hát én nem azon leszek, hogy megbántsam, vagy elijesszem.
- Ó, milyen udvariatlan vagyok, Jamie vagyok, Jamie Wayne, és enyém a csárda - mosolyogtam büszkén, majd széttártam a karjaimat. Tudom, hogy nem nagy szám, de büszkeséggel tölt el, hogy sikerült eddig egyben tartanom a helyet, és egészen jól alakulnak az anyagi dolgaim is.
Mikor észbe kaptam, hogy nem csak bámészkodni kéne - bár volt miben -, felkaptam egy korsót, és teletöltöttem a híres vajsörünkkel, amit egy alátétre helyezve leraktam a lány elé.
Leült a pulthoz, ezt meg én egy elégedett mosollyal nyugtáztam. Nem akadt ki a pofátlanságom miatt, ami valljuk be, jó dolog.
- Van kedved velem ünnepelni a születésnapunkat? Tudod, az enyém tegnap volt, a tizenkilencedik. Van még otthon egy kis torta, amit az unokahúgom csinált, és körülbelül húsz perc múlva végzek... - vetettem fel teljesen ártatlanul a kérdést. Nem volt különösebb hátsószándékom ezzel a meghívással, csupán szerettem volna jobban megismerni, a csárdán kívül is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. augusztus 19. 22:50 | Link

Jamie
2013. augusztus 19. estefele


Mondanám, hogy meglep, amikor angolul kezd hozzám beszélni, de ez nem így van, mivel korábban is észrevettem már az angol akcentusát. Mondjuk, örülök is ennek, mert itt Magyarországon nem sok emberrel tudok az anyanyelvemen társalogni. Apa egyszer azon viccelődött velem, hogy már töröm az angolt. Persze, nem gondolta komolyan, de igaza volt, sajnos. Hát van ez így, amikor az ember másik országban tanul.
A kérdése meglep, ami szerintem kiül az arcomra, de hamar rendezem a vonásaimat, majd megint elmosolyodom, és gyorsan összefoglalom a történetet. Természetesen angolul a továbbiakban.
- Tudod a tavalyi tanév végén a legjobb barátnőm se szó, se beszéd lelépett az iskolából és az óta se jött vissza. Valahogy ez mindig a mi napunk volt. Mióta itt vagyok, a születésnapomat együtt ünnepeltük. Valahogy - vonok vállat -, nélküle ez olyan más. Meg nem is tudom, hogy a többiek tudják-e, hogy holnap van a születésnapom.
Mondjuk Liz bármelyik nap visszajöhet, elvégre azt ígérte, hogy idén megírja a vizsgákat és jövőre végzősként - az osztálytársamként - ismét az iskola diákja lesz, de az még nagyon messze van.
- Szép neved van, olyan különleges - mondom neki, amikor bemutatkozik, majd amikor közli, hogy övé a csárda elismerően bólintok, mert nem tudok rá mit mondani. Azt hiszem, hogy ilyesmihez nem szokás gratulálni. Mondjuk még nem volt olyan ismerősöm, aki közölte velem, hogy övé a hely, ahová betértem, szóval nem éppen tudom, hogy mit kell olyankor tenni, vagy éppen mondani.
- Köszönöm - mosolygok rá, amikor elém rakja a vajsörös korsót, amibe egyből bele is kortyolok. - Finom - mondom, miközben figyelmesen hallhatom az ajánlatát. Először nemet akarok mondani, aztán meggondolom magam. Egyszer élünk, és nem lehet ebből semmi baj.
- Kicsi ez a világ - nevetek fel. - Egyébként boldog születésnapot és szívesen felmegyek hozzád. Ó, nagyon kedves unokahúgod van - mosolyodom el megint.
Nos, legalább nem egyedül töltöm a születésnapom a szobában gubbasztva, de nem ám. És éjfélig büntetlenül kimaradhatok, azt hiszem, hogy most először örülök annak, hogy ez a prefektusok előjoga.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó|Csibe
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV


ex-csárdatulaj
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
Írta: 2013. augusztus 20. 17:15 | Link

Vöröske

Szomorú dolog, ha valakinek elfelejtik a születésnapját...bizony. Már akinek. Nekem ez most elég jól jött, talán éppen ennek köszönhetően az este folyamán többet is megtudhatok a vöröskéről.
Nem nagyon tudtam hogy reagálni, csak egy 'sajnálom' mosolyra futotta. Ez a vigasztalós dolog nem az én asztalom, jobban szeretem elterelni a figyelmüket az embereknek a gondjaikról.
- Véletlenül említsd meg - vontam meg a vállam vigyorogva. Én a volt sulimban szerencsére csak barátokkal voltam összezárva, így mindenki tudott mindenkiről...mindent. Szülinapokon a jó kis hideg vizes ébresztés volt a szokás, de aztán mindig adtunk egymásnak valami apróságot.
- Ohm, köszi - furcsán néztem egy másodpercig, hiszen nem az ő dolga a bókolás. Gyorsan túlléptem a dolgon, és inkább tettem a dolgom, amint eszembe jutott... Csúnya dolog megváratni a vendégeket, pláne az ilyen csinosakat, mint Ginnie.
- Egészségedre, szülinapos lány - kacsintottam rá olyan kis aranyosan. Igaza van, tényleg finom az itteni vajsör. Én sem változtattam rajta semmit, nem szeretném azt hallgatni, hogy mióta új tulaj van, nem is jó a vajsör.
- Köszi, most már az - utalok egy kissé arra, hogy mekkora szerencse, hogy betért. Örömmel hallottam, hogy elfogadta a meghívásomat, majd az órára pillantottam. Kereken tizenöt perc volt hátra. - Ő az unokatesóm - böktem a fejemmel a tálcával futkorászó Bogárkára, gondoltam biztos ismeri. - A kavicsba jársz, nem? - felvontam a szemöldököm, hátha tévesen ítéltem meg a helyzetet. Közben a mellette ülő idősebb hölgynek kitöltöttem a következő pohár whiskyét.
- És Ginnie, milyen közeledni a bűvös tizennyolchoz? - mosolyogtam rá kíváncsian, lopva az órára pillantva, mintha attól gyorsabban telnének a percek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. augusztus 20. 17:49 | Link

Jamie
2013. augusztus 19. estefele

- Véletlenül? - mosolyodom el az ötletén, majd elgondolom, hogy bemegyek a szobába és megkérdezek valakit, milyen napja van. Azt válaszolja, hogy jó. Visszakérdez, hogy nekem milyen napom van, erre meg rávágom, hogy elmegy, elvégre ma leszek tizennyolc éves. Igen, egy elég „véletlen” lenne. - Nem rossz ötlet, de ha eltervezem, hogy véletlenül megemlítem, az már nem is véletlen, mert elterveztem nem? - kérdezem nevetve Jamiet, mivel már én is belebonyolódtam a saját mondatomba, ami látszik is rajtam.
- Nincs mit - legyintek a nevére tett megjegyzésre, ami láthatólag meglepte, de ez nem zavart, mert hamar túltette magát rajta, hamarabb, mint a legtöbben túlteszik magukat a meglepetésen.
- Köszönöm - mosolyodom el a megjegyzésére, majd a magasba emelem a korsót. - De inkább azt mondanám, hogy egészségünkre szülinapos fiú, bár te még dolgozol, úgyhogy egyelőre nem ihatsz - nevetem el magam megint, majd megint kortyolok egyet a finom italból.
Ahogy az unokatesója felé mutat követem a megadott irányt, és megpillantom Bogárkát, akit mondjuk csak névről, meg látásból ismerek. Azt hiszem, hogy tagja a színjátszónak, így talán ott váltottam vele néhány szót, de lehet, hogy még ott se. Őszintén nem tudom, de látásból tényleg ismerős a lány.
- De oda járok, jövőre leszek végzős - bólintok. - Az unokatesódat nem ismerem személyesen, de azt hiszem, hogy együtt vagyunk színjátszóban. Mindenesetre szimpatikus lánynak tűnik - mosolygok rá a fiúra, majd megvárom, hogy kiszolgálja a mellettem ülő idős nőt, majd visszatér hozzám. A kérdésén egy rövid ideig elgondolkodom, majd egy nagy sóhaj kíséretében válaszolok.
- Igazából azt hittem, hogy majd lesz valami változás, de semmi. Nem érzek semmi, csak azt, hogy még meg kell írnom pár vizsgát. Aztán ki tudja - vonok vállat. - Lehet, hogy ha betöltöttem a tizennyolcat, akkor másképpen fogom gondolni - mosolyodom el, majd követem a tekintetét, ami az órát nézi. Még öt perc, az nem a világ, de így is vánszorog az idő.
- És te? Te éreztél valami különlegeset tavaly, amikor betöltötted a bűvös tizennyolcat? - kérdezek vissza, hátha a válaszával már az idő is elmegy, ami hátra van, és mire befejezi a választ, indulhatunk is hozzá.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó|Csibe
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV


ex-csárdatulaj
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
Írta: 2013. augusztus 20. 22:28 | Link

Vöröske

Ő is belekavarodott a zagyva mondatba, mint ahogy én is. De nevetett magán, hát én sem tartottam vissza, jót kacagtam rajta. Komolyan, mintha zavarba jött volna, bár nem lett olyan vörös, mint a haja, tehát nem tudom...talán spontán vannak ilyen belekavarodásai.
Azon is jót nevettem, amikor hozzátette a köszöntéshez, hogy nem ihatok amíg dolgozok. Igaza volt, munkaidőben nem szoktam inni, bár máskor se nagyon, legalábbis nem mértéktelenül. Gondolom sokan azt várnák, hogy kocsmatulajként éjjel-nappal vedelek, de annak semmi értelme... A vajsör semmi, és az a pár pohár pezsgő vagy bor, amit az ismerkedős estéken a lányokkal elfogyasztok, szintén semminek mondható, épp hogy hangulatot ad.
- Majd talán később - vontam meg a vállam, és felhoztam a témát, hogy esetleg megünnepelhetnénk közösen a születésnapját, meg az enyémet. Örültem, hogy nem kellett hosszan győzködni, és még az unokahúgomat is ismeri. Csodálatos, akkor majd ki tudom őt faggatni, hogy Ginnie milyen. Persze csak az este után.
- Majd ha lesz valami iskolai darabotok, hívjatok el, szívesen megnéznélek előadás közben - villantottam rá egy huncut mosolyt.
Az idő elütése érdekében kérdezősködni kezdtem. Tapasztalatom szerint semmi nem változik a bűvös tizennyolccal, azon kívül, hogy ár senki nem szólhat ha alkoholt fogyasztunk.
Teljesen kiment a fejemből, hogy a suliban vizsgaidőszak van, így érdeklődve figyeltem őt, ahogy beszélt, és mesélt. Aztán visszakérdezett, de nem tudtam semmi érdekeset mondani, csak megráztam a fejem.
- Semmit. Örültem, hogy önálló lehetek, és ennyi - végül adtam egy rövidke választ is.
Nagyon gyorsan letelt az a maradék kis idő is. Ginnie bőven tudott végezni a vajsörével, én meg beszéltem pár szót az unokatesómmal, és a kötényemet a helyére téve léptem ki Ginnie mellé a pult külső felére.
- Indulhatunk, Hölgyem? - nyújtottam a karomat, hogy nyugodtan karoljon belém, és ha nem volt semmi más mondanivalója, egyenest kifelé indultam, hogy hamar hazaérjünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ginnie Marrywather
INAKTÍV


Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence,
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 653
Írta: 2013. augusztus 20. 23:19 | Link

Jamie
2013. augusztus 19. estefele



Jamie is nevet rajtam, én is nevetek magamon, mert mért ne? Engem nem zavar, ha nevetnek rajtam, főleg úgy, ha tudom, hogy van min nevetni, mert az a mondat tényleg irreálisan értelmetlenre sikeredet. Ez van, mindenkinek vannak ilyen pillanatai, nekem most jött el egy ilyen.
- Rendben - bólintok, amikor a fiú azt mondja, hogy később. Gondolom, most azt várná, hogy meglepődjek, de nem teszem. Attól, hogy valakinek van egy csárdája, nem kell éjjel-nappal vedelnie, valamint nem is tűnik olyannak, aki folyton iszik. Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy egyszer, egyszer iszik egy kicsi bort, egy kicsi pezsgőt és ennyi. Ja, meg vajsört. De többet talán nem. Bár nem vagyok annyira jó emberismerő, így ezek csak elképzelések és találgatások.
- Jó - bólogatok lelkesen. - Ha odakerülünk, akkor majd küldök egy jegyet az első sorba - ígérem meg neki, bár van egy olyan sejtésem, hogy az unokatestvére mindenképpen meghívná, mert szerintem jóba vannak. Legalábbis én ezt sejtem, mert amikor az előbb megemlítette Bogárkát, rengeteg szeretet volt a hangjában.
Jamie válasza rövid, tömör és egyszerű a kérdésemre, de ezt meg is értem, elvégre sokan szeretnének önállóak lenni. Hogy őszinte legyek; én nem vágyom erre, mert most is elég önálló vagyok, tizennégy éves korom óta külföldön tanulok, magam osztom be a pénzem, és csak a szünetekben járok haza. Holnaptól ez sem fog megváltozni, nem fogok kiköltözni sehová, és nem leszek sem piás, sem láncdohányos, csak mert kiadják.
Az idő nagyon gyorsan telik, mire felocsúdok, már vége is a hátralévő öt percnek, a vajsörös korsóm is üres. Amíg Jamie az unokatestvérével vált pár szót addig én összepakolom a dolgaimat, majd kirakom a vajsör árát. Amikor a fiú megáll előttem, elmosolyodom, majd leszállok a székről és belekarolok.
- Persze, ahová csak szeretné Uram. Vezessen - mondom neki, majd kilépünk a csárda ajtaján a kellemes esti hidegbe.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó|Csibe
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. augusztus 22. 00:54 | Link

A nagy találkozás

Az ember ritkán érzi úgy, mikor ránéz valakinek a cipőjére, hogy akár sátrazhatna is benne. Pedig Leonie-t mindig ilyesfajta tisztátalan – abban az esetben, ha Leon ismeri a víz fogalmát, mégis inkább tiszta – gondolatok kerítik hatalmukba, ahányszor csak ránéz Góliátra.
Legnagyobb sajnálatára az utóbbi időben ezt nem tehette meg, hiszen az úriember mintha direkt bujkált volna előle. Ami az ő esetében, lássuk be, nem lehetett egyszerű feladat, úgyhogy vöröskénk csakhamar megbocsátja neki bűneit. Még szentelt vizet is locsolna rá, de pechjére pont kifogyott a szelencéje.
-Leoooooon – ilyen visítással közelíti meg egy atombomba az áldozatát, de persze erről nem írnak a tankönyvek. A várt becsapódás azonban elmarad, mert hölgyünk azon nyomban megragadja a srácmaci kezét, és mindenféle magyarázkodás nélkül elkezdi rángatni a legközelebbi pad felé. Ott aztán felpattan az ülőalkalmatosságra, és onnan veti bele magát a rellonos nyakába. Óriás úr igazán hordozhatna a hóna alatt egy sámlit az ehhez hasonló esetekre.

Hipertérugrás: Érkezés a kocsmába
este tíz körül

-Az oké, hogy Te még mindig nagy vagy… - pislog fel pajtására jókat derülve, miközben lelkesen ráncigálja be őt Bogolyfalva legkétesebb hírű kocsmájába.
-De az nem létezik, hogy nem tudsz berúgni! Még az apukám is be tud rúgni, ha sokat iszik! Képzeld el, egyszer láttam az asztalon táncolni. Tudod, így… táncolni - és beugorva Leon elé, bemutatja higanymozgását, hogy mindenképpen érthető legyen, amit éppen mond. Sosem lehet egészen biztos benne, hogy a külföldiül remekül, magyarul pedig annál kevésbé beszélő medve mennyire érti meg hadaró és végeláthatatlan fecsegését, így amennyit csak lehet, el is mutogat belőle.
-Te menj előre, mert engem nem szolgálnak ám ki! Kérj nekem valami finomat. De én még soha nem ittam ám sokat! – teljesen be van zsongva attól, hogy most aztán nagyon rossz lesz, és megiszik némi alkoholos nedűt. Persze a lényeg itt azon van, hogy bebizonyítsák, a mackók is brummognak néha színeset.
-Úúú, ezen a helyen még nem jártam! Milyen klassz! Nééézd! Olyat kérek, amit az a néni iszik ott a sarokban – mutogat egy ráncos arcú boszorkányra, aki előtt egy kis pohárban valami nagyon füstölög.
-Olyat kaphatok? – immár csak suttogva mer beszélni, mert éppen a pult felé tuszkolja a kis óriást, és próbál mindeközben nagyon feltűnésmentes lenni a háta mögött. Hát… egy ekkora hát mögött jóval nagyobb dolgok is tűnhettek már el, mint ő. Valószínűleg Atlantiszt is meglelnénk, ha benéznénk mögé. S természetesen az sem megy olyan simán, hogy ide-oda cibálja a srácot, hiszen ha amaz nem akarna mozdulni, akkor Leonie bárhogyan kaparhatná a földet mellette, maximum csupán elültetni tudná magát vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leon O. Langley
INAKTÍV


Just Don't Panic! ~*~ Góliát,Maci ~*~
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 151
Írta: 2013. augusztus 22. 01:34 | Link

Yetiné

Ó igen, újra a pöttöm kis vörös csajjal nyomulok az éjszakában. Úgy tűnik nem csak levakarhatatlan, hanem megunhatatlan is. Nem is értem, hogy miért nem szabadalmaztatta már valaki, hogy minden Rellonos mellé kell egy túlbuzgó Eridonos, aki szóval tartja a szótlanabbikat. Tehát most csak állok és hagyom, hogy örüljön nekem. Úgyis régen visított már csak azért -örömében-, mert engem meglátott. Szóval ki kell ezt élvezni.
Utána meg persze azt is, hogy folyamatos locsogással cipeljen el engem valahová, ahová benyitva némi kétségeim támadnak, de ki legyen én, hogy megszóljam. Megeresztek egy félvigyort, ahogy a lány kígyózni kezd, tánc címszó alatt, majd a pult felé taszigálás közben próbálom megérteni a sok rámzúdított karattyot. Nem könnyű, de azt hiszem eléggé hozzászoktam már, hogy megértsem, vagy legalább sejtsem, hogy mit kell hallgatni, és mit lehet, sőt kell a saját érdekemben figyelmen kívül hagyni. Mert a kicsi lány megtartotta jó szokását, és mutogatózik nekem továbbra is, így legalább megértem, amit nem tud elmondani az én nyelvemen.
-Üveg vodka, füstölög pohár.
Tessék, leadtam a rendelésemet. Egy hosszú pillanatig szerintem csak ezért bámult engem az eladó, miután a termetem miatt is jól végigmért a piciny termetével, majd kihúzva magát kiszolgált. Hogy honnan tudta, hogy nekem milyen pohár kell, fogalmam sincs, de nem túl bizalomgerjesztő, így némi fintorral a kis pattogó labdacs kezébe nyomom, aki mögöttem liheg a nyakam... helyett a vesémbe. Elégedetten kormányoz az asztalhoz, és lehuppan.
-Elégedett, törpegolymók?
Megeresztek egy kis félmosolyt, mert büszke vagyok rá, hogy nem csak megjegyeztem - habár az LLG-hez tartozik, és abból jó vagyok, szeretem, és ragad rám  - hanem ki is tudom mondani! Úgyhogy most már igazán reszkessen a kicsi lány, csak győzzön velem lépést tartani!
-Mind iszod?
Mutatok a poharára, és elhúzom a szám, jelezve, hogy akkor se innék bele, ha finom lenne. Nem iszok olyat, amiről nem tudom, mi van benne. Kétlem, hogy ez az előttem lévő hamis-vodka megközelíti a hazait, de hát az ember ilyen messze az otthontól nem válogat. Nem igaz?
-Na zdrovje!
Felé lendítem kissé az üvegem, koccintom a poharához, ami eléggé... Undorítónak tűnik, de csak mert kutyulták a keverhetőt, és meghúzom az üveget. Hát, üdítőnek sem rossz éppen, de ez a pár fokos kis gyümölcslétől berúgni nem hogy nem fogok, de még becsiccsenteni sem. Szegény kis Cukorborsó itt szemben. Első ivászata, és máris a lecsóban. Pont velem! Remélem, hogy nem akar majd lépést tartani velem, mert akkor pácban leszünk. Sebaj! Amíg én józan vagyok, semmi baj. Nincs elvetemült, aki megtámadna, és persze haza tudom szállítani a kicsi lányt. A másnapossággal meg majd egyedül elszámol, mert biza én nem tudok rajta segíteni... Illetve... nem akarok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csak semmi pánik! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül!
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. augusztus 23. 18:53 | Link

Mómi

Valószínűleg azért nincs még ilyen szabadalom, mert megugrana az elásva talált Eridonosok száma, de még a Rellonosok öngyilkossági kísérletei is sűrűsödnének. Aztán lehetne itt Miami helyett Bogolyfalvi helyszínelők, hatalmas nézettséggel tíz évadon keresztül. Mondjuk Leonnak ásó sem kéne hozzá, hogy eltűntesse Leonie-t, mert fél kézzel akkorára tudná csomagolni, hogy simán zsebre vághatná. Mázli, hogy ehelyett tűri a kishölgy minden idegőrlő mutatványát, és engedelmesen kikéri neki a vágyott füstölgő flattyot. Merthogy az ital ismeretlen kilétének és érdekes állagának hála más nevet nem tudna neki adni.
-Elégedett - már most megállíthatatlanul nevetgél, pedig még el sem kezdődött az este melósabbik része, ahol is meg kéne próbálnia józannak maradni Góliát mellett. Sajnos Dávid ma maximum ablakokat fog törni parittyájával.
-Ezt egyszerre kell meginni? De hát ennyit le sem lehet nyelni egy korttyal – bámul a flattyra kissé megilletődve. Számára inkább izgalmasnak tűnik a tartalma, ami legjobb tudomása szerint némi köcöllékből és egy csipetnyi kecenájszból áll. De tekintete csakhamar továbbsiklik Mómi üveges vodkájára. Ez az úriember bizony nem galacsinnal gurigázik, mint azok bogarak odakint.
-Egészségünkre! – derül fel egyből az arca, hogy nem kell tovább gondolkodnia a nagy kérdésen, mi legyen a pohár füstölgőjével. Mély levegőt vesz, és egy jó nagy kortyot lehúz belőle. A sűrű flatty leszánkázik a torkán, bár nem egészen biztos benne, hogy a helyes úton halad végig az ital, mert amilyen erős, akár saját járatot is marhatna magának a leány testében.
-Kkjrhmpa – próbál éppen tüzet okádni, ahogy egyszer Véda néni szobájában látta egy sárkányos képen.
-Szent püspökfalat! – nyúl rögvest a hallókáihoz. – Nem füstölög a fülem? Ez nagyon éget… valamivel le kell öblítenem. – S mielőtt még Leon bármit reagálhatna, megragadja az üvegét, és belehúz abba is, mintha víz lenne. Nézzük el neki, a nagy uraság olyan könnyedén hörpölt az előbb belőle, hogy vörös törpénk már azt hitte, sima tonikot kért magának pajtása. Hát nem! Ekkora tévedést még akkor sem követett el, mikor véletlenül a Déli-sarkra címezte a Télapó levelét!
A hatás nem marad el; krákogva kapaszkodik az asztal szélébe, hogy le ne boruljon, de szenvedése lassacskán vihogásba megy át.
-Fúúúúj! Te ezt rezzenéstelen arccal iszod? – mókásan fintorogva áthajol az asztalon, és rajta tenyerelve belebámul mackótestvér arcába.
-Figyeeeelj... Te tudsz pohárból pónit varázsolni? - egy gyors mozdulattal kihörpinti maradék füstölgő flattyát, jóízűen cuppant egyet, mintha tökéletesre érlelt whiskyt kortyolgatna, majd kitörli szeme sarkából a könnycseppeket, mert mégiscsak betyáros ez a cucc, és akkor ez most egy finom megfogalmazás volt. No, hát nem lesz a kedvence, de kell az üres pohár. S hogy Mómi megértse, mit akar, kisebb magyarázatba fog.
-Szóval ebből itt - meglóbálja a poharat az orra előtt. - Hókusz-pókusz, csiribú-csiribá! - integet néhányat láthatatlan pálcájával.
-Varázsolsz nekem egy pónit. Tudod, kicsi nyihahaa! - ezer wattos vigyort villant. És ilyenkor még nem ütött be az alkohol... Csak Leon már elég idős ahhoz, hogy bonyolult varázslatokat is végrehajtson, neki pedig nagy vágya, hogy mehessen egy kört egy pónival. Hát mikor máskor, ha nem most?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leon O. Langley
INAKTÍV


Just Don't Panic! ~*~ Góliát,Maci ~*~
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 151
Írta: 2013. augusztus 24. 20:47 | Link

Lecsaphatatlan Törppilla

Azt hiszem, ha lenne nálam valami kamera, igen elégedett lennék. megörökíthetném a lánynak, hogy ma éjjel hogy nézett ki, és milyen egyéb fázisokon megy még keresztül. Igen szép tanulmányeset lenne az utókornak. Ám most be kell érnem a két szememmel, és azzal, hogy átélem ezt az egészet elsőkézből. Ez tuti egy felejthetetlen éjjel lesz. Mi az, ha nem ez?
Kis híjján megfulladok, ahogy próbálok egyszerre nyugtatásképpen inni, hüledezni a lüke Eridonoson, és elmagyarázni neki, hogy az ilyen kevert italok többségét bizony szép lassacskán kell meginni... Késő. Vajon részegen mennyire fog kibukni magából a kis angyalka? Mert hogy szemmeresztgető mutatványa után még az üvegemet is meghúzza, hogy aztán hörögve fuldokoljon az asztalon, látványosan majdnem elhalálozva... Ha most nem bukok le, hát sose. Még a szomszédban mélyen alvó ember is arról álmodik, hogy a szélvész vörike először iszik életében, és belehal...
-Nem... - nyögöm kissé megkésve. - Nem füstölög a fülem...
Kissé álmatag a hangom, mert a válasz csak az automatából zeng belőlem, ahogy összekapartam a magyar tudásomat, és mondani készültem, de ez a vodkaivós jelenet minden szenvedélyt kiölt belőlem, túlságosan el vagyok ámulva a kis tudatlanon.
-Ami én, az nem lötyi. - ne kérdezzétek, honnan szedek ilyen fura szavakat, állítólag ez az új szleng, én meg ugye jó diákként haladok a korral... - Nekem vodka töményen, van üdítő, csaknem málnás. Csak... nem. - tagolom a végén mégis külön a két szót.
Aztán újabb káprázatos ötlete támad a kicsi lánynak. Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint egy óvóbácsi, aki az utolsó ittmaradt kislánnyal kell játsszon, miközben otthon is várja hat saját gyerek. Azért türelmesen lapogatom meg finoman a fejét, nem akarom, hogy a poharába fejeljen, és válaszolok.
-Tudok gumimaci... - pislogok - Minimaci... - ujjaim közelítem, hogy értse egy kölyök méretű medve, nem pedig zsugorított -, van Nanuq - utalok a kutyákra, - és...
Egy pillanatra összehúzom a szemöldökömet, majd vállat vonva kezeimmel szolidan repkedni kezdek, hogy azért a bútorokban ne tegyek kárt, és párat csipogok is hozzá, jelezve, hogy madár is lehet a poharából, majd két kezem széttárva jelzem méretét. Aztán meg kezemmel egeret játszva cincogok, majd elégedetten belekortyolok az üvegembe. Talán egy kis citromot kérhetnék hozzá. Meg a tünci csajnak valami öblítő lét ahhoz a förtelemhez.
-Várj.
Intek neki, majd a pulthoz ballagva kikérem a vágyam netovábbjait, és visszatérve komolyan nézek a kicsi lányra.
-Póni nincs.
Szomorú vagy sem, de pónit nem próbáltam még sosem. Nem kellett. Egyszerűen nem jutott ilyen kézenfekvő dolog. A fene vigye el. Ha mégis akar, majd később, ha nem leszünk nyilvános helyen, esetleg a hátamon vagy a nyakamban viszem vissza a kastélyba, de ez minden...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csak semmi pánik! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül!
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. augusztus 26. 01:11 | Link

Szüpürtyölés - Level 1

Még Leon az, aki meg akar fulladni? És akkor a kis törpintyó mit csinálhatna azok után, hogy ilyen ügyesen semmi perc alatt elfogyasztotta csodálatosan fantasztikus füstölgő katyvaszát? Igazán adhatnának valami használati utasítást, vagy legalábbis Orsó (a vetélő meg a tű) mondhatott volna egy kisebb szónoklatot a mértékletes ivászatról, mielőtt lerakja Leonie elé a poharát, hiszen ismerhetné már… a kishölgy csak úgy falja az életet. Ez esetben éppen vedeli. Ami viszont nem kevés hanghatással jár nála. No, nem az, hogy olyan hangosan ugrál a gigája nyelés közben, mint mikor a daráló benyeli a százas szöget, hanem alapjáraton is harsány természete egészen hangyányit felerősödni látszik.
-Ííííí, gumimaciiii? Mármint olyan, ami ugrál, mint a mesékben? Abból te lehetnél Tummi, én meg mondjuk, Sunni! Vagy te nem ismered azt a mesét? Mindegy is, mert itt úgysincs mugli TV, de ha egyszer eljössz hozzánk, akkor majd a mamánál megmutatom, jó?  - ragyogó mosolyát belevillantja a másik arcába, mire kap egy fejlapogatást bónuszként.  Azért az ilyen mutatványokkal tessék vigyázni, nehogy az este végére nyakmerevítő kerüljön a leányzóra; abban kényelmetlen lenne aludni.
-Jaahhahhajj! – kacarászik vígan a srác mutatványain, mert valljuk be őszintén, Leon a maga traktorkeréknyi méreteivel elég mókásan fest kismadarat meg egérkét játszva. Vöröskénk a székéről is majdnem leborul jókedvében, s még akkor is szemeit törölgeti, mikor Góliát lerakja elé a kísérőjét. Egy másodpercig nem foglalkozik vele, helyette megint áthajol az asztalon, és meglóbálja a poharát.
-Akkor legyen madárkaaa! – ha nincs póni, akkor nincs póni. Elvégre ez itt nem gyereknap, és valószínűleg a hely tulajdonosa sem örülne neki, ha beparkolnának ide egy talicska takarmányt a jószágnak.
-De várj, még ne csináld! – heveskedik, majd felpattan, s maga után húzva székét, megkerüli az asztalt, és levágódik pajtása mellé. Mégiscsak jobb ilyen szemszögből nézni a mutatványt.
-Jöhet, jöhet! – tapsikol egy ötéves gyerek módjára, s legalább olyan pirospozsgás arccal teszi mindezt, mintha belefejelt volna egy vödör pirosítóba. Kellemetlen, de az ő hófehér bőre könnyedén vált színt.
-Jaj, ne, mégse! – ragadja meg a másik kezét. Egy pillanatra elcsodálkozik annak méretén. Mert hát, no! Ebbe még mindig simán beleférne a feje, s ha Leon összezárná a markát körülötte, talán még az orra hegye sem látszana ki belőle.
-Szóval előbb igyunk egy kortyot, meeert végül is azért jöttünk, hogy bebizonyítsuk, te nem tudsz lerészegedni. De látod? Én simán tudom tartani a lépést veled! Nem is érzek semmit! Azon kívül, hogy az az izé még mindig mintha égetné a torkom. De most, hogy hoztad ezt a szörpöt, mi lenne, ha összekevernénk azzal – mutat itt a vodkára – és akkor sokkal finomabb lenne. Gondolom! Vagy nem? – immár kevésbé törekszik arra, hogy mutogasson is szavai mellé, mert amennyit és amilyen sebességgel ledarál egy szuszra, azt képtelenség lenne activityben tolmácsolni mellé.
-Mondjuk, igyunk arra… – miután olyan jól kitalálta magának, hogy a szörpjét összekeveri a vodkával, nyilván meg is valósította. – és arra is igyunk egyet! Meg erre is és erre! – minden égtáj felé belekortyol az italába. Vagy ezt nem így szokás? Mindenestre nagyon mókásnak találja saját játékát, mert jókat rötyög közben, míg végül Leon felé fordul.
-Most jöhet a madárka! – meglengeti karjait, lefordítva kívánságát, s előre nevet azon, milyen csodálatos lesz ez a varázslat.
-Szerinted, ha leutánozlak, én is meg tudom csinálni? – kérdi izgatottan, miközben belehajol az úr aurájába, majd nevetgélve megpaskolja annak feje búbját, pont, ahogy ő szokta.
-Utána meg én adok majd neked valamit, jó?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leon O. Langley
INAKTÍV


Just Don't Panic! ~*~ Góliát,Maci ~*~
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 151
Írta: 2013. augusztus 26. 12:55 | Link

Vörös (E)RibizlI-DON

Vinnyogó hangok érkeznek a pöttöm csaj felől, én meg kissé összeráncolom a homlokom. Lehet, hogy ezt a denevér frekvenciát valaki kibírja, de hogy az én fülem kissé irritálja... Talán a jó megoldás, ha folyton tele van, nem? Aztán meg a szemöldökeim felszaladnak, hiszen sosem néztem ilyesmit, és nem tudom, mi az a napos gumimaci, meg milyen... Inkább csak vállat vonok.
- Megyek hozzánk? - felemelem a szemöldökömet - Nagy vagyok.
Hogy ezzel arra célzok, hogy nem férnék be a hobbitféle-lány házába, vagy hogy nagyfiúként már nem nézek meséket, vagy hogy pizsipartikra nem járok már senkihez... Nos, azt döntse el ő, hogy mit értek az utolsó mondatom alatt. De legalább jól szórakozik a kicsi lány a mutogató-produkciómon. Elnézően nézek rá, hiszen lehet, hogy még nem részeg, de hát ő józanon is elég... Félreérthető állapotban szokott lenni.
A kérdést eldöntötte, végülis neki a csip-csip tollborzalom kell. Én ajánlottam, nincs kibújás. Előveszem a pálcámat, de mielőtt még integetni kezdhetnék vele, sikongva ül át mellém, hogy jobban lásson. Újra nekilendülök, elképzelem a pittyegőt, mire egy pici babakéz jelenik meg a képben, újra leállítva. Kissé türelmetlenül nézek le rá, hogy döntse már el, hogy kell-e neki állatka vagy sem, mert így elég macerás lesz, és bár részeg nem, de irritált még lehetek...
És lám, újabb vakmerő ajánlat a kicsi csajtól, amit csak nyomokban értek, egyrészt mert hadar, másrészt mert az ujjai úgy tűnik kezdenek becsiccsenteni, mert ,,hadarnak". Végül csak vállat vonva olyan két kupicányit öntök neki az üvegemből. Nem mintha spórolnék, vagy zsugori lennék, egyszerűen csak nem kell, hogy hamarabb berúgjon, minthogy jól szórakozzak ma este.
Így a kicsi lány nekiáll inni az égtájakra, amitől az üveg nyakára kell fojtanom a mosolyomat. Aztán újra indítványozza a varázslatot. Kérdésére csak rápillantok, amolyan végigmérőn, hogy vajon mit tud megcsinálni és mit nem, majd vállat vonok, amolyan ,,meglátjuk" stílusban. Egy buksi patt-patt után végül előveszem a pálcát, és mielőtt még újra leállíthatna, az üres pohara vörös-narancs tollakat növeszt, talpából lábak lesznek, formálódik, csipogni kezd ahogy csőre nő, és végül egy kicsi hosszú tollú, Eridon-pinty lesz belőle. Hangos trillával reppen a csivitelő Leonie hajára, majd onnan a vállára, hogy süketre énekelje talán.
-Mit kapok?
Szemtelen tekintettel nézek végig a vöröskén, hogy vajon melyik zsebébe dugta a nekem való ajándékot. Csak remélem, hogy nem kutyakaja Nanuqnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csak semmi pánik! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül!
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. augusztus 27. 01:01 | Link

Plüssleszbelőle-fiú

-Hát azt… - a nagy rizsázásban rájön, hogy kifelejtette belőle a borsót. Meg azt az apróságot, hogy Leon még mindig nem tud magyarul, így most vakarhatja ám bőszen a feje búbját – no, nem a srácét -, hogy mégis mi a rózsaillatú légfrissítőt akar mondani azzal, hogy ő nagy.
-Ezzel nem mondtál sok újat – egy másodpercnyi agyfagyás után ismét felvihog. – Nagy vagy! Mármint úgy is, hogy király! Tudod, korona meg jogar és országalma – mutogat bőszen mindent, amire kapacitása van apró kacsóinak.
-De amúgy is óriásiii! – mutatja kezeivel fürtöske méreteit. Már az első perctől kezdve imádta, hogy ilyen nagy ez az úriember itt mellette, hiszen ránézésre igen hasonlatos egy ölelgetni való bölényhez, akit legszívesebben berakna a többi plüssállatkája mellé, és esténként mesét mondana neki, meg jól összenyálazná éjszakánként, mert rosszabb alvás közben, mint abban a mugli filmben – Egyik kopó, másik eb – Hooch. No, de hiába is kezdené el magyarázni, hogy nem egy nyúlüreg méretű kalyibában laknak a családjával, nehéz lenne bebizonyítania itt helyben az igazságot, meg aztán jóval érdekesebb dolgok is történnek, amire érdemes odafigyelnie.
Egyből hangot is ad mérhetetlen örömének és csodálkozásának, ahogyan kigúvadt szemekkel végignézi a pohár madárkává alakulását. Talán többet kéne órán figyelnie, és akkor nem lenne rá ekkora hatással egy-egy varázslat.
-Aztaaa! Nézd! – kacarászva tekergeti a fejét, hogy lássa a vállán hesszelő madárkát, ami olyan szép eridonos színvilágban leledzik, hogy Leonie haza fogja vinni, és minden egyes társának körbe fogja mutogatni, ez egészen bizonyos.
-Köszönöööm! – veti bele magát Góliát nyakába hirtelen felindulásból. Remélhetőleg a „podár”-ban volt annyi lélekjelenlét, hogy felreppenjen a levegőbe, mert vöröskénknek csakhamar sírásra görbülne a szája, ha egy trancsírozott tollassal kéne szembenéznie, mikor elengedi áldozatát. Amit nem éppen most fog megtenni, mert olyan jó Leont, vagy legalábbis a felét – amennyit átér belőle – szorongatni. Szívét elárasztja a béke és szeretet, legalább annyira, mint agyát a borgőz, izé… flattyfüst. De egyelőre nem vészes, csupán szeret. Roppantmód!
-Óóó, igen! Kapsz is valamit! – vigyorog bele a másik arc… mellkasába, amit épp felér így ültében. Vajon még sosem ajánlottak fel toronydarus munkát a srácnak? Mármint ő lenne a daru, nyilván.
-No, várj csak, mert itt kell lennie a zsebemben valahol! – vihorászva kotorászik az említett rejtekben, de csak nem találja, amit szeretne. Rögvest felpattan a székről, és pajtása felé nyújtja szoknyája zsebét. Mert bizony, ha eddig nem lett volna említve, egy piros, hatalmas virágokkal díszített ruhát, s mellé egy citromsárga harisnyát vett fel.
-Kereeeesd meg! – nyávog neki, bár azt elfelejti hozzátenni, mit is kéne kutatni abban a bizonyosban.
-Vagy várj csak! Nem is fér bele a kezed! Belefér? - nevetve fogja meg Leon sütőtárcsa méretű kacsóját, és még jobban mulat, miközben hozzáméregeti a zsebéhez.
-Te hogyan szoktál a sütis bödönbe belenyúlni? - őszinte érdeklődéssel próbálja elképzelni, micsoda szenvedés lehet az élete ennek a bazi nagyra nőtt gyerkőcnek az élete. Bár az is lehet, hogy náluk lavórban tartják az édességet.
-Hahha, esküszöm, te olyan vicces vagy! - ismét csak Mómi nyakában köt ki, hogy agyonölelgesse. Holnap valószínűleg már a gyengélkedőn fog feküdni az uraság, mert herótot kapott ettől a sok szeretettől.
-Huhh, neked nincs meleged? - megtapogatja az arcát, mármint a sajátját, s csak ekkor tűnik fel neki, hogy az arcán konkrétan csirkét lehetne sütni, olyan forró. Gyorsan vissza is ül saját székére, miközben poharáért nyúl, hogy igyon egy kis hűsítőt a forróságra. Ümm... hát van még mit tanulnia.
-Madááár! - örvendezik közben az asztalon csipogó tollast figyelve. - Van egy madaram! Mi legyen a neve? Te adsz neki név! - mutogat derűsen az állatkára. Ha így örül egy madárnak, képzeljük csak el, mit művelt volna egy póni láttán...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 15. 18:29 | Link

Annyi mindennel megtanultam együtt élni. Fájdalommal, csontig hatoló félelemmel ébredve inden egyes nap, imádkozni azon életekért, melyek valahogy kapcsolatban állnak velem. Tudni, hogy mindenki mondhat magáról bármit, csak egy ügyes mosoly kell hozzá és meggyőző szöveg.  Azzal a tudattal, hogy senkiben sem bízhatsz, hisz mindenki a hátad mögöztt elárulhat. És most a legrosszabb: valami nélkül élni. Mindig olyan nyálasnak tartottam azt a dumát, hogy majd nem lesz értelme az életednek meg ilyenek, de ezt egy nagyon kemény lecke alatt muszáj volt megtudnom: igaz. Az üresség érzete, hogy nem vagy önmagad majd a kérdés: ki is vagyok én valójában?.. Elizabeth elment. Megint elvesztettem ,magamból egy darabot. Mire végzek az iskolával már egy óriási roncs leszek, semmi több.
Stop! Elég az önsajnálatból, túl kell tennem magam ezen is, ahogy eddig mindenen, és sikerrel fogok járni. Tudom. Csak idő kell..
- Egy egoista vadállatot.
Nevetem el magam kényszeredetten arra, hogy Beth mit veszített. De a hangsúlyokból eléggé az jön le, hogy neki sem felettébb rózsás a helyzete ezen a téren. Majd megkérdem tőle, most úgyis azt mondaná, hogy nem fontos.
Elfogadja a kezem, ami egy kis eufórikus érzéssel tölt el. Szorosan mellettem lépked nyakig belemászva a ruhájába, én meg fedetlen testtel az éjszakába. Átkarolom a nyakánál, még jobban magamhoz húzva ezzel. Úgyis pokolra kerülök.

20 percnyi könnyed csevegést követően elérünk a célhoz. Leginkább a nyárról beszélünk, a testvére felől kérdezek, és lassan megtaláljuk a közös hangot. Kinyitom (kib*szom) az ajtót, megvárom, hogy bemenjen majd ismét a keretébe helyezve azt követem a lányt. Ha egy asztalt szemel kimagának, akkor megkérdem, hogy mit kér inni és aztán megyek a pulthoz, de valahogy könnyebb megoldást nyújtana, ha a pultra ülnénk fel. Egy-egy arc végigmér minket, elvégre elég szokatlant látványt nyújthatunk: valaki, aki afrikai időjárás szerint és egy másik, aki szibériai szerint öltözött fel.
- Akkor lenne egy .. két kalinka kakaóval 1:2 arányban.
Adom le a rendelést, és ha a lány az asztalos verziót választotta, mondom az ő kérését is, bár az egyik vodkát ő kapja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 15. 19:21 | Link



Nem tudom, hogy hogyan jutottam el idáig, régen nem ilyen ember voltam. Sokkal kedvesebb, életvidámabb, közösségkedvelőbb, vagyis sokkal navinésebb, mint most, ezért is kerültem anno abba a házba. Nem kell félreérteni, imádtam a háztársaimat, nagyon is, közülük kerültek ki a barátaim, ott volt a nővérem, most a húgom is velünk van. Egyszerűen csak nem voltam olyan, mint például Emma, nem tudtam mindig a dolgok pozitív oldalát nézni, valahogy számomra a negatív sokkal szembetűnőbb, és elfogadhatóbb volt. Szerettem egyedül lenni, a művészeteket, és volt egy bizonyos antiszociális hajlamom, amit sem én, sem a közvetlen környezetem nem tudott hova tenni. Megváltoztam, ezt kár lenne tagadni, és az ember, aki visszanéz rám a tükörből már régen nem egyezik meg a régi énemmel. Korábban, az elmúlt egy hónapban, amikor temérdek időm volt járőrözések alkalmával gondolkozni, átrágtam magamat az egészen, és valóban, alig ismertem már magamra, a gondolatok is idegenek voltak számomra, meg a hozzáállásom is mindenhez.
Minden esetre most valamilyen szinten talán sikerült kiszakadnom a gondolataim, saját magam örvényéből, tényleg szükségem volt erre a levegőváltozásra. A kastély csak a bezártság, a saját életem metaforájaként működött, nem tett jót az amúgy is gyászos hangulatomnak, de a falu éppen az ellenkezőjét jelentette. Itt volt élet, szabadság, nagy tér, és a késői időpont miatt kevés diák mászkált lent, ami egyet jelentett azzal, hogy szabadon tehettem bármit. Itt nem voltam prefektus, nem voltak elvárások felém, és kevesen tudták, hogy ki vagyok. Na meg persze itt volt az egoista David társasága.
- Annak tartod magad? - kérdezek vissza az arcát tanulmányozva, valóban érdekel, hogy mit gondol saját magáról. Egy szakítás után hajlamosak vagyunk magunkat okolni mindenért, és olyan dolgokat beleképzelni az egészbe, amik nincsenek ott. Velem is volt már így, szerintem mindenkivel. Sokkal egyszerűbb mást hibáztatni, mint saját magunkat, ugyanakkor valamiért mégis szinte mindig az utóbbi történik.
Én nem tartom Davidet vadállatnak, még ha a dolog egoista része tagadhatatlan is. Tudom, hogy van múltja; de hát kinek nincs? Mindenki tett olyat, amire ma már nem büszke, minden normális embernek voltak sötét pillanatai. Mivel rellonosról beszélünk, ez főként igaz. Nem látok rá okot, hogy miért is kéne távolabb húzódnom tőle, így nem teszem, mikor átkarol, a kezemet a derekára helyezem.
Néha nekem is jár, hogy jól érezzem magamat!

Meglehetősen jól elszórakozunk, amíg a csárdába érünk. Átrágjuk a témákat, amiket az elmúlt közel fél évben elhanyagoltunk, beszélek Zoéról, megtárgyaljuk, hogy mi is történt velünk a nyáron. Nem azért nem teszek fel kérdéseket, mert nincsenek, akadnának, csak éppen nem akarom elrontani a könnyed hangulatot, ami végre közöttünk uralkodik.
Megköszönöm, ahogy előre enged, és belépve az ajtón a pult felé indulok. Szétnézve az asztalok nagy része foglalt, nem akarok szűkösködni, és talán még a pultnál számíthatunk a legnagyobb privát szférára. Plusz előny, hogy nem kell az italokért szaladgálni. Amíg David rendel, én leveszem a kabátomat, és felakasztom a fogasra, ahol még csak egy-két hasonló ruhadarab lóg, minden esetre elégedettséggel tölt el, hogy nem csak én vagyok ennyire fázós.
- Kakaóval? - felvonom a szemöldökömet, ezzel a párosítással még nem találkoztam. Mi a vodkát általában narancslével ittuk, néha citrommal, kakaóval még sosem próbáltam. Valahogy a két ízvilág ellentétesnek tűnt a számomra, de bíztam Davidben. Remélem, nem fogom megbánni.
- Remélem nem mérgezel meg - nevetek, ahogy megkapjuk a két italt. Felülök az egyik bárszékre, és teljes testemmel a srác felé fordulok, várom, hogy ő is elhelyezkedjen, és folytathassuk a beszélgetést ott, ahol abbahagytuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 15. 20:04 | Link

Még javában a földön feküdtünk, mikor eljött a döntő pillanat, egy barátság fordulópontja. Legalábbis azzal, hogy elmondom a véleményem magamról, számomra mélyebbül a kapcsolat, és remélem ezt valamennyire érzi a hezitálásomon. Nem hagyok neki annyi időt, hogy kezdje a ha nem akarod, nem kell elmondani visszahúzódást. Felállok, felé nyújtom a kezem, és mikor elindulunk, akkor válaszolok neki.
- Nem vagyok jó ember, de szerintem erre már rájöttél. Én.. nekem.. Zora, én .. Hogy is mondjam.. Kívánt meg a helyzetem olyan tetteket, amiket nem mindenki tudna ép ésszel feldolgozni. Én.. öltem embert... Ha nem teszem, nem élnék. Olyan reflexeket tanultam meg, amikkel bánthattalak volna. De.. Erről inkább később, rendben?
Meg-megállva mégis elmondtam az egyik szörnyű igazságot magamról. Ezért tartom magam vadállatnak, hogy ha beülünk valahova vacsorázni felmérem a kijáratokat, hogy hány ablak van, milyen gyorsan lehet menekülni. És félelemmel az ereimben rá tudok támadni bárkire, főleg sötétben.
A sétánk a kiszemelt célig nem folyt ilyen nyögvenyelősen, szerencsére. Örültem is neki rendesen, mert vele mindig olyan jól el lehetett beszélgetni anélkül, hogy megterhelő lett volna. Tudtuk, hogy mit mikor kell abbahagyni, és nem erőltetni tovább, akàrmiről, hacsak egy poénról is volt szó.
Lassan elértük a csárdát és egy percet sem tétovázva léptem be utána.  Szerencsére a pultos verziót választotta, de ebben a tömegben asztalt keresni..Előbb találtunk volna tűt a szénakazalban. Letette a kabátot a prefektus, majd amint visszajött már rendeltem is az első menetet.
Mindenki úgy néz rám, mikor először meghallják a kakaós vodkát, mintha  hirtelen 9 fejem nőtt volna 12 kar mellé. Zora sem ivott még ilyet, nem is csoda, első ilyen nemű rendelésemkor a csapos is már mattrészegnek nézett.
- A legjobb. A lengyelek tejjel isszák, nekem az nem jött be, de ez., Itatja magát. Nem érzed a vodka utóízét, csak a kakót.
Felülünk a műbőr kör alakú bárpultra azt követően, hogy kikapjuk a két teletöltött poharat. Nem hiába, mit tegyek, itt ismerik a szokásomat és az ízlésemet. Biccentek a pultos felé, aki egy mosoly után megy tovább a dolgára, ami akad bőven.
- Oké, figyelj.
Itt, hogy nyomatékosítsam az amúgy nem életbevágó mondandómat, egyik kezem a combjára tettem, de mindössze addig, amíg be nem fejezem.
- Ez egy teli whiskyspohár. Első húzásra legalább a feléig ki kell innod, rendben? Akkor háromra. Harom!
Adom neki az instrukciókat, majd a vezényszó elhamngzása után megvárom, hogy elkezdje inni, majd én kiiszom a felét a pohárnak. Egy pillanatra megrázom a fejem, majd tekintetem rögvest a lányra emelem. Míg mustrálom az eredményét, addig oda se nézve üvöltök a pultosnak, hogy két fél pohár Baileyst hozzon.
- Nos?
Érdeklődöm a vodka iránt.
- Mikor először ittam ilyet, nekem annyira ízlett, hogy egy litert megittam belőle. Az eredménye sem maradt el, kis képszakadás, de azóta nem nagyon iszom mással a vodkát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 15. 20:50 | Link



Szerintem egy kapcsolat éppen az ilyen apró mozzanatoktól tud rendesen elmélyülni. Persze, szükséges hozzá az is, hogy megbízzunk a másikban, vagy, hogy néhány alap dologgal tisztában legyünk a személyről, de ezek az őszinteségi hullámok azok, amik meghatározzák egy kapcsolat mivoltát. Nem mondom, hogy kis dolog, hogy David megbízik benne annyira, hogy elmondja magáról a véleményét, tudom, hogy ő sem egy olyan egyszerűen kezelhető ember, aki könnyedén megnyílik mások előtt. Főleg így nem, hogy már vagy fél éve alig láttuk egymást. Mégis megteszi, és ezzel valamilyen szinten meglep, bár igyekszem nem kimutatni az érzéseimet. Abból mindig csak a baj van, ezt már réges-régen megtanultam. Aztán jön maga a vallomás. Tudtam, hogy van múltja, azt is, hogy nem éppen egyszarvúktól, és szivárványoktól hemzsegő, mégis letaglóz amit, és ahogyan mond. Könyörtelen őszinteséggel, amiért valahol belül hálás vagyok, nem kenyerem a köntörfalazás. Elmondja, hogy valójában mit is gondol saját magáról, és még néhány plusz információval is meglep a zűrös múltjából. Lehet, hogy minden épeszű ember hanyatt-homlok menekülne a közeléből egy ilyen monológ után, én mégsem teszem. Van benne valami, ami vonz, az egész... sötétség, ami benne él a múltja miatt. Néhány percig némán, nyitott szájjal nézek fel az arcába, emésztem a mondandóját, majd feltűnik, hogy reagálnom kéne rá valamit.
- Rendben. - Az ígéret, miszerint később még inkább beavat, nagyon is kecsegtető, még annyira sem akarom itt hagyni, mint az előbb. Tovább sétálunk, egy kis ideig csendben, majd elkezdünk beszélgetni az alap dolgokról, mintha nem éppen az előbb vallotta volna be nekem, hogy ölt már embert, és, hogy szörnyetegnek tartja magát. Magamat is meglepve nem zavar a dolog, azt hiszem, hogy elég meglepetéssel találkoztam már ahhoz az életben, hogy ne lepődjek meg az újabbtól. Azonban az, hogy ezt érzem, hogy még inkább a közelében szeretném magamat tudni, már annál inkább megrémiszt, nem tudom, hogy honnan jön a sötétség utáni vágyam. Régebben ez nagyon nem volt rám jellemző.
A csárdába beérve aztán még könnyedebb lesz a hangulat, a szó gyorsan a furcsa italkülönlegességre terelődik, és már csak az agyam hátsó zugaiban motoszkálnak gondolatok David múltjáról. Sosem ittam még ilyet, de hát minden újra nyitott vagyok, ki tudja, még akár finom is lehet, és megeshet, hogy új kedvencet avatok. A pultos természetességéből azt a a következtetést vonom le, hogy a srác nem először rendel itt ilyen furcsaságot. Kérésére ráfigyelek, az érintését most nem érzem annyira hirtelennek, vagy helytelennek, mint körülbelül egy órája a stégen tettem. Ennyi kellett, hozzászoktam a társaságához, és tudtam, hogy mit várjak
Kissé morbid ötletnek tűnik, hogy a feléig kiigyam a whiskey-s poharat, sosem voltam az a nagyivó. Nem vetettem meg az alkoholt, de nem is volt szokásom minden hétvégén kocsmázni járni. Régen jutottam már hozzá bármi nemű italhoz, ezért előre féltem tőle, hogy a kakaós vodka milyen hatással lesz rám. Minden esetre megvárom, hogy David háromig számoljon, majd igyekezek nem gondolkozni, és egy húzásra megiszom kicsit több, mint a felét. Meglepően nem olyan rossz, mint amire számítottam.
- Furcsa... de nem rossz - válaszolom vigyorogva a kérdésére. Bár valóban nem hétköznapi az ízösszeállítása az italkeveréknek, határozottan van valami sajátossága, és úgy összességében már az egészen finom határát súrolja. Elgondolkozok rajta, hogy milyen okosak a lengyelek, és mire felpillantok, már az első kakaós vodka sztoriját meséli.
- A képszakadást azért szívesen kihagynám. - Mosolygok, ahogy mesél. Nehezemre esik elhinni, hogy ez a srác ugyanaz a sötét, és rejtélyes múltú, aki az előbb még kint az utcán véleményezte önmagát nem éppen pozitívan, pedig így van. Mikor feleszmélek, már előttünk is van a következő kör ital, ezúttal egy kicsit könnyebb, de attól még alkohol.
- Csak nem le akarsz itatni? - Nézek rá fel nevetve, de úgy őszintén nem csodálkoznék rajta. Mégsem bánom, hogy itt vagyok vele, és belevetjük magunkat az ivászatba, kell most ez nekem, és abból, amit látok, abból, amit mondott, neki is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 15. 21:43 | Link

Igencsak sok dolog kavargott a fejemben, mikor csetelni kezdtem egy parányi darabkáját annak a történetnek, hogy miért tartok ott, ahol tartok. Az emberek nagy többsége egy ilyen kis részletet meghallva hanyatt-homlok menekülnének azzal a felkiáltással, hogy itt egy gyilkos. Volt már rá példa, egyszer, de azóta nagyon megválogatom, hogy kinek mit mondok el.
Gyilkosság. Annyi ember ízlelgeti ezt a szót a szájában és teremti meg magának a tökéletes gyilkolás körülményeit, de a valódi életben, mikor megteszed, nem ez jár a fejedben. Nem állsz ott sátáni kacajjal az esőben, hogy végre megöltem az ellenségemet, véletlenül sem A penge olyan könnyedén csúszik bele az ember húsába, mintha az vajból lenne. Eleinte nem történik semmi és váod, hogy majd fejbelőnek. Farkasszemet nézel a másikkal majd valami melegséget kezdesz érezni a kezeden. Lenézel, és még mindig görcsösen markolod a nyelét aszúrószerszámnak, mikor meglátod, hogy az egész kezed csuklóig véres. Meleg érzés, ami azonnal visszazökkent a való világba. Elereszted, hátrálsz két lépést, mialatt az előtted álló térdre esik. Olyan vigyor ül ki a szájára, mintha épp most nyert volna meg egy meccset. Fogai közt kibuggyan a vér, majd oldalra dől, miután kihúzta magából a tőrt. Eldől, eleinte kicsi, majd egyre nagyobb vértócsa gyűlik köré. Megfordulsz és rohanni kezdesz, menekülni akarsz a tudat elől, hogy gyilkoltál. Az ember meleg vére kezd kihűlni a kezeden és észreveszed, hogy a pólódra is tapadt a véréből.. Sosem tudtam lemosni a kezemről az első gyilkosság vérét.
- Kösz.
Felelem neki, mert mialatt lassan elmondtam neki azt a kis részt, ezek az emlékek újrajátszódtak bennem. Vártam, hogy kitépi magát a kezem közül, hozzám vágja, hogy micsoda állat vagyok, de nem tette. El sem tudja képzelni, hogy mennyire hálás vagyok neki ezért. Gyorsan témát váltottam, szerencsére ő sem tért ehhez vissza, sőt! Na ezzel meg ő lepett meg: átkarolta a derekam. Nem fog elmenni. Rég éreztem ilyen meleget,mint abban a pillanatban. A csodálkozó arckifejezését és a percnyi szünetet alig vettem észre a mondatom befejezte és a verbális reakciója között, de.. nem erre számított. Nem csoda, senki sem erre gondol, mikor megkérdezi, hogy miért vagyok ilyen negatív véleménnyel magamról.
50 perccel kéőbb már a bárban ülünk felszabadultabb beszélgetés közepette, és igen, átment a vizsgán a barátságunk.
A kakaós tanácsadás közbeni érintkezéstől már nem ijedt meg. Míg leittam a felét az italnak az járt a fejemben, hogy ő alkalmanként nem ért engem, én meg őt, jeleneg legalábbis.
- Na, ennek örülök!
Adok egy gyors puszit az arcára pisztán annak az elismeréséért, hogy megitta a felét. Legutóbb nem volt nagy iszákos, de most egy levegőre többet megivott mint én. Nem rossz.
- Reggel egy bevásárlóközpont mosdójában keltem fel egy hatalmas plüss maci tásaságában.
Fejeztem be végül, hogy mi volt a következő pillanatkép, ami a képszakadás után elért.
- Leitatni? Ugyanmár, én soseeeeee csináltam ilyet.
Nyilván nem hiszi el, nyiván hazudok neki, tudja is. Mármint itattam már le lányt, de hogy mennyire akaratból, azt nem tudom.. Én csak vettem a piát, ártatlan voltam! Meg részeg..
- Tudok a nyelvemmel a cseresznyeszárra csomót kötni.
Hívtam ki ezzel egy párbajra, miután kiittam a vodka végét és kezembe vettem a likőrt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 16. 16:10 | Link


Nem vagyok olyan, mint a többi ember, soha nem is akartam hasonlítani rájuk. Lehet, hogy éppen azért, mert szaladgál kint a világban még egy személy, aki ugyanolyan, mint én, és így nem vágytam a hasonlóságra másokkal. Imádtam, hogy Zoéval teljesen egyformák voltunk, a világ minden pénzéért sem váltam volna meg ettől, ahhoz túl sok minden köt hozzá. Régebben is imádtunk egyformaságunkkal az embereket őrületbe kergetni, ez mostanáig kitart, már ha éppen akad időnk egymásra. A gondolatra, hogy ez mostanában eléggé ritka esemény, egy kissé mindig elszomorodtam, nem tudtam, hogy mi lehet az oka. Hiába voltam biztos benne, hogy ott van, jól van, és mellettem áll, kellett volna, hogy megerősítsen ebben a tényben, amire a havonta egy találka nem volt elég. Akkor megtárgyaltuk az életünk nagy dolgait, és mentünk mindketten utunkra, volt más teendőnk is bőven.
David története belül akármennyire is ledöbbent, nem érzek félelmet a srác iránt. Nem vagyok képben az egész történettel, nem tudom, hogy miért tette, amit tett, és nem szokásom az ítélkezés - sem a dolgok teljes ismeretében, sem nélkülük. Biztosan volt rá oka, ebben nem kételkedem, nem egy pszichopatának ismertem meg, aki csak úgy szórakozásból gyilkolássza a gyanútlan járókelőket. A mérhetetlen sötétség - és talán undor saját magától - az arcán szintén ebben erősít meg. Látom rajta, hogy nem tud ugyanúgy gondolni saját magára, hogy ő teljesen tisztában van vele, mit tett. Nem tudom, hogy mi oka volt rá, de hiszek benne, hogy volt. A gyilkosságokról sem tudtam többet, egész életemben igyekeztem elkerülni a szélsőséges helyzeteket - lehet, hogy éppen ezért tartottam itt -, lehet, hogy ideje lenne valamiféle izgalom után nézni, amire David társasága jelenleg úgy tűnik, hogy a tökéletes kezdet. Az biztos, hogy mellette nem lehet unatkozni.
Csak bólintok, mikor megköszöni, nem gondolom, hogy hálának tartozik nekem érte, hogy nem rohantam el, vagy nem kezdtem faggatózni. Lehet, hogy mások megtették volna, de ők nem én vagyok. Sosem szerettem, ha számomra idegen emberekhez hasonlítottak. Én én vagyok, ebből kell kiindulni, nem pedig abból, hogy mások hogyan reagálnának egy-egy helyzetben. Mindenki más, más a felfogásunk, máshogy cselekszünk, reagálunk a dolgokra. Hiába lepett meg az egész történet, eszembe sem volt elszaladni, inkább valami furcsa megnyugvást éreztem a közelében, legyen ez akármennyire is hihetetlen, vagy éppen egyesek szerint beteg.
A kocsmában ülve már nem lepődök meg a hirtelen érintésétől, ahogy a puszitól sem, csak rámosolygok válaszul. Az egyetlen egy dolog, ami talán egy kicsit furcsa nekem, hogy David ilyen múlttal tud ennyire felszabadult is lenni, szinte teljesen megváltozik, és - legalábbis látszólag - maga mögött hagyja a múltját. Ilyenkor olyan nekem, mint bármely normális korombeli, kívülről úgy tűnik, hogy semmi problémája nincs, élvezi az életet.
- Ne már - nevetek fel, ahogy befejezi a történetét. El tudom képzelni, hogy milyen lehet egy bevásárló központban felébredni egy kiesett éjszaka után, és ráadásul egy plüssmacival, amiről feltételezem, hogy fogalma sem volt, hogyan került hozzá.
- Persze, persze, én meg ma jöttem le a falvédőről - vágom rá. Ránézve Davidre, és igyekezve nem gondolni a múltjára, egy olyan fiút látok, aki amikor csak lehetősége van rá, lányokat itat le. Hiába mesélt Beth-ről, vannak dolgok, amik sosem változnak. Ezek a rossz szokások...
- El tudom énekelni svédül a János bácsi a csatábant - kontrázok rá, miután én is lehúzom a maradék vodkát. Hogy ezt a tudományt hol tanultam, részben magam sem tudom, de rémlik valami egy gyerekkori nyári táborról, amikor Zoé megismerkedett egy svéd fiúval, és nem volt jobb dolgunk, mint megtanulni tőle ezt a buta dalt - természetesen az anyanyelvén. Kezembe veszem a Baileys-es poharat, és David felé emelem, várva, hogy hozzákoccantsa a sajátját.
- Az esténkre! - Elvégre mi másra is ihatnánk, itt, a csárdában ülve?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 17. 15:54 | Link

Különösen indult a kis beszélgetésünk. Egy nem várt támadással még sose sikerült ilyen jó embert leterítenem. Mindketten meghökkentünk, ő egy hangyányival talán jobban, mint én, de hogy ezt követően egyikünk se volt álmos, arra mérget tudnék venni. Lassan egymásra hangolódtunk, kóstolgattuk a másik határait a legutóbbi találkozásunk óta. Fél éve már a legutóbbi rendes, hosszabb ideig tartó beszélgetésünknek, de már akkor megragadott valami ebben a lányban, elvégre mégis elmondtam a legrémisztőbb dolgot magamról. Félnie kellett volna, nem pedig még jobban hozzám bújnia, mert lehet hogy csak nekem, de ez a két dolog teljesen ellentétes. Az sem mindennapi, hogy lefestem neki a véleményem a belsőmről, és az sem, hogy ő azt követően, hogy ezzel tisztába lett, nem oldalaz el mellőlem. Mindegy, hogy tegnap találkoztunk utoljára, vagy hónapokkal ezelőtt, a viszonyunkon nem rontott semmi. Elfogadtuk egymást, és ez ma derült ki lényegében. Félelmetes érzés volt pusztán maga a gondolat csírája, hogy valaki mellém áll azzal a tudással és emlékfoszlánnyal, amit megosztok vele. Ezidáig csak Elizabeth volt képes erre, ami azért valljuk be, nem a túlnyomó többség. De ahogy Betsy, Zora sem egy tömeggyártmány, akkor sem, ha van egy ikerhúga.
Még láttam a szemeiben a kérdéseket, amiket szívesen feltett volna - gondolom - ezzel kapcsolatban, ám lenyelte őket és mással kezdtünk foglalkozni. Vajon ő együtt tudna élni a tudattal, hogy emberi lény halt meg a kezei által? Rengetegen nem képesek, ezért van viszonylag sok tudathasadásos ember. A test, ha valamit nem akar elfogadni, úgy reagál, hogy elájul, összeesik. Az elme menekülni próbál, csak végső esetben omlik össze. Ez az egyetlen kiút annyiak számára, a skizofrénia. Az agy külön tudatot teremt a gyilkosnak és a régi önmagának, mert képtelen megbírkózni azzal, hogy ölt. Az egyik én nem tud a másikról, ellenben hiheti , hogy az egy valóságos személy, így tudnak végülis kommunikálni.
Én nem engedhettem meg magamnak, hogy két személyiségem legyen. Muszáj volt elfogadnom, bár mindig jóval azon a határon túl helyezkedett el ez a cselekvés, amit megtehettem, és azért sok mindent megengedtem magamnak. A gyilkolás, ahogy az erőszak a nők ellen, mindig taszított és undorodtam tőle. Ez a kettő nem akartam lenni, az elsővé mégis azzá kellett válnom. Ha meghasadt volna az elmém, nem élem túl a múltamat. Halott lennék. Mára már belém marta magát ez a tudat, és jóval inkább együtt élek vele mint elfogadtam volna.
Gyilkos vagyok. De nem akarok annak tűnni. Hamar képes vagyok témát és arcot váltani, mert ez is hozzám tartozik. Mindez én vagyok.
Az első körünk előtti szabályok felvázolásánál nem kapja el az arcát, nem söpri le a kezem a combjáról. Ezerszer más, mint a többi ember. Mielőtt nem tudta az önarcképem egyik darabját, biztos lelökte volna a kezem, de most tudja, és mégse teszi. Együtt tudna élni ezzel. Ő sem adná fel a harcot.
- Nem az volt életem legjobb ébredése, gondolhatod.
Nevetek rá a lányra, bár tudom, hogy mindkettőnk gondoltai ugyanott járnak. Valahogy még mondani akarok neki dolgokat magamról. Igen, én David Agresszív Köcsög Benett a múltamat akarom valakivel megosztani.
- Esküszöm, általában isznak maguktól, ha eléjük rakom a poharat.
Ez igaz, ebben nem volt csipetnyi füllentés sem, és ekkor jött a briliáns ötletem..
- Gondolom nem akarod most elénekelni, ahhoz még nem ittál eleget. De tudod mit? Igyuk meg ezt a nőies vackot, amit nem tudom hogy pontosan miért kértem, és maradj itt. Az esténkre!
Odakoccintottam a poharam és egy suttyra megittam a Baileyst. A fene tudja, hogy miért épp erről az italról neveztem el a bestiámat..
Lecsusszantam a székről, rámosolyogtam a lányra és mentem intézkedni. A pultosnak vázoltam fel a tervem itt-ott kiszínezve, néha Zorára terelve a pillantást. Szélesre húzta a száját, majd ment is megkérni minden asztalnál ülőt - egy vajsör ellenében - , hogy vigyék arrébb a bútorokat, hogy középen egy kisebb kör kialakulhasson. Ekkor már Zora mellett voltam és figyelemmel kísértem a történéseket. Végül nagyjából még a kör is létrejött, a zenegépből pedig megszólalt Kylie Minouge és Nick Cave egy korábbi felvétele, melynek címe: Where the wild roses grow. A lányra emeltem a pillantásomat, felé nyújtottam a kezem és már húztam is a körbe.
Nem tudok táncolni, ez hamar kiderül, de nagyon igyekszem nem a lábára lépni. Mindkét kezem a derekára teszem, és tényleg oda, semmi tapi. Közel hajolok a füléhez, míg szívverésem egyre gyorsul.
- Tudni akarod? Elmeséljem?
Suttogom a fülébe. Tudja, hogy mire gondolok, biztos vagyok benne és annyit mégnem ivott, hogy ne tudná. De azért egyre jobbak vagyunk: rajtam még mindig nincs póló, mondjuk honnan is lenne, rajta meg remélhetőleg már nincsen a pulóver, hisz van mi bentről melegítse. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogok ebből kihozni, márcsak mert Zoráról nem tudom előre megmondani, hogy mit fog csinálni.
Lassan elindítom az első lépést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 17. 20:12 | Link



Szó, ami szó, nem számítottam rá, hogy ilyen estém alakul, amikor elindultam a kastélyból kiszellőztetni a fejemet. Ez is csak egy példa rá, hogy ha nem megyek sehova, az életemben semmi sem fog történni. Bár nem ezt vártam, hanem egy csendes merengést, és önmarcangolást ettől az éjszakától, az, hogy összefutottunk a sráccal, megváltoztatta a tervemet, de nem panaszkodtam. Kellett a változás az életembe, kellett az izgalom, és ez határozottan egyet jelentett Daviddel. Nem éppen a sötét múltjára célzok - ami önmagában sem elhanyagolható dolog -, sokkal inkább arra, hogy ő nem hagyja, hogy magamat emésszem, sőt, még megfordulni sem engedi a gondolatot a fejemben, hiszen érkezésem pillanatában letámadt. És ezt nem is tehette volna jobban. Hogyha nem ilyen hirtelen eseménnyel kezdi meg a találkozásunkat, lehet, hogy nem kötöttünk volna ki itt, és egyszerűen csak beértük volna néhány szóval, mint azt az előző fél évben is tettük. Most látom csak, hogy mekkora hiba volt, érzem, hogy kell ő az életembe.
Aztán ott van a sokk is, amit a kis - közel sem kerek - története okozott, és amit most próbáltam eltemetni az agyam egyik rejtett zugába. Persze, hogy lettek volna kérdéseim, érdekelt, hogy mi vezényelte és kíváncsi voltam a körülményekre is. Meg természetesen arra, hogy mit érzett ezzel az egésszel kapcsolatban. Nem volt nehéz kitalálni, hogy nem ugrándozott az örömtől - legalábbis kívülről nem tűnt pszichopata gyilkosnak -, de az ő szájából is hallani szerettem volna, hogy ne csak a feltevéseimre hagyatkozzak. Rápillantva majdnem biztos voltam benne, hogy még folytatni fogja, fog mesélni róla, hogy mi történt és hogyan történt, valamint, hogy mi a következménye. Hiszen hosszú még az este, és egyikünk sem úgy néz ki, mint aki nagyon sietni akar vissza az iskolába. Nagyon nem.
Nem akartam nagyon belefolyni a dolog lelki vonatkoztatásaiba, mégsem tudtam teljesen megálljt parancsolni a gondolataimnak. Eddig is éreztem, hogy van valami Davidben, amiről nem tudok, pedig kellene, de fogalmam sem volt róla, hogy mi. Így viszont, hogy legalább egy részletével tisztában vagyok, új értelmet nyert minden, például az is, hogy mit jelentett neki, hogy nemet mondott a lány. Feltételezem, hogy Beth tudta, éppen ezért Davidet nagyon rosszul érinthette, hogy nem lett eljegyzés a dologból. Nem ismerem őt, az indokait sem, így nem tudom, hogy mi vezérelte erre a döntésre. Ugyanakkor azzal tisztában vagyok, hogy mit veszített Davidben, ismerem már a srácot annyira.
Mivel már régen nem kapott a szervezetem alkoholt, már ezt a keveset is érezni kezdtem, kissé mintha felbátorodtam volna, és valószínűleg ez is szerepet játszott benne, hogy a gesztusok nem érintettek érzékenyen, sőt. Tetszettek.
- Hát elhiszem. - Mosolygok, és a gondolataimat visszaterelem a mai esténkhez, elvégre nem a múltban kell élni, és nem feltevésekre kell hagyatkozni. Majd elmondja David, amit tudnom kell, követelőzni nem fogok. Nem hiszem, hogy bármilyen elvárásaim is lehetnének vele szemben, hiába ismerjük egymást. Sosem kedveltem a követelőző embereket, igyekeztem is elkerülni őket.
- Szóval eléjük rakod a poharat - mutatok rá megint vigyorogva. Felénk, hogyha egy férfi italt vesz egy nőnek, és elé rakja a poharat, az azt jelenti, hogy akar tőle valamit, ha mást nem, leitatni. Lehet tagadni, hogy nem ez a fő cél, de a végén úgyis ivás lesz a dologból, és hopp, a csaj már részeg is.
- Jól gondolod - bólintok, és elhatározom, hogy ha lesz beleszólásom a dologba, nem is leszek olyan részeg. Úgy érzem, hogy a mai este minden pillanatára emlékeznem kell, hiszen olyan dolgok hangzanak el, amiknek hatalmas súlyuk van. Persze, egy kis felszabadultság belefér, de azért a bevásárlóközpontban ébredésig ha lehet, nem szeretnék eljutni.
Lehúzom én is az émelyítően édes italt - sosem voltam oda érte, hiába vagyok nő -, majd felhúzott szemöldökkel figyelem, hogy mit tervez a srác. Amikor már a bútort kezdik el pakolni sejtem, hogy semmi jóra nem számíthatok. Nem szerettem a szereplést soha, azt meg főleg nem, hogyha rám irányult minden figyelem, és ezen sokat még az elfogyasztott alkoholok sem segítenek. Mire feleszmélek, David már a kialakított körbe húz, és szorosan előttem áll. Ahogy közel hajol, megrezzenek egy kicsit, suttogásától végigfut a hátamon a hideg. Csak bólintok a kérdésére, ha valami, hát ez motiváció, hogy bírjam ki, hogy mindenki ránk figyel. Na meg a közelsége sem utolsó.
Belekezdünk hát a táncba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 18. 01:09 | Link

A csárdába menet mindketten tudtuk, hogy nem egy átlagos estére kell számítanunk. Átkaroltuk egymást, holott nagyon jól tudta, mi vagyok. Hogy a francba nem vettem észre eddig ezt a lányt, nem értem magam..
Belépve az ajtón már tudtam, hogy ezen az estén el fogom mondani neki. Nemcsak , hogy alkohol nélkül is késztetést éreztem erre, de tudtam, hogy ő képes lesz befogadni a gondolataimat. Levette a kabátját, még én eldöntöttem, hogy a számomra eddigi legjobb ízű alkohollal kínálom meg. Ha már lúd, legyen kövér.
Nem tudom, hogy józanul is megfogta-e volna a kezem, hogy bevezessem a figyelem középpontjába, de így két nagyobb pohár után jött velem, és nekem is kellett a folyadék, hogy táncolni kezdjek gyakorlatilag egy kocsma közepén. Láttam Zorán, hogy feszélyezte a dolog, hogy minden egyes szempár ránk tapad, végigmérik őt is, engem is, külön-külön és együtt is. Ez is része volt valahol a dolognak, hogy maga mögött hagyja-e a jelent, hogy megmutassam neki a múltam. Az apró bólintása után még nem kezdtem bele rögtön, hagytam, hogy felkészüljön. Lassan lépegettem ide-oda, a legjobb tánctudásomat bevetve. Arcom a lány jobb fülénél maradt, ajkaim pedig efölött. Magasabb voltam nála egy fejjel, így nem volt kellemetlen ez a pozitúra. A dalból elment már egy perc, mikor ismét szólásra nyitottam a számat.
- '91 augsztusában születtem Oroszországban Borisz Rodwalski néven. Az anyám magas, szőke hajú nő volt barna szemekkel, apám fekete hajú szigorú arccal és szemüveggel. 3 éves voltam, mikor Amerikába menekültünk, akkor lettem David Benett. 16 voltam, mikor a szüleimet a szemem előtt ölték meg, a nagyszüleim halálát nem láttam, de ugyanazon a napon volt. A 3 húgommal Oroszországba küldtek minket vissza valami rokonhoz, aki nem is vér szerinti. A két idősebbik lány jártak ebbe a suliba, de .. nem tudtam őket megmenteni. Borzalmas érzés tudni valamit, aminek akkora súlya van, hogy megkeseríti az életedet. 18 évesen menekültem ide, Magyarországra. Egy este elkaptak engem meg egy haverom. Nem tudták, hogy melyikünk kicsoda, olyan részegek voltunk. Végül egy székhez kötözve józanítottak ki minket, ő pedig azt mondta, hogy ő én vagyok. Megölték. Akkor gyilkoltam először, hogy én ne haljak meg, mert akkor meghal Ginny is. A legkisebb húgom.
Ilyestájt hangzott el az utolsó szó a zenedoboz ősrégi hangfalaiból. Megtapsoltak minket, én kicsit elemeltem a fejem a lánytól és bólintottam a pultosnak. Az fülig érő vigyorral rakta be a másik számot, amit arra az esetre kértem, hogyha nem tudnám befejezni ennyi idő alatt,vagyis részletesen mesélek neki. Anna He - Running after my fate. Kevésbé táncolós zene, mégis megint a derekára teszem kezeimet, ám most arcom a másik oldalára teszem.
- Azóta még kétszer kellett.. Embert ölnöm, hogy ne égessenek halálra. Gondolom feltűntek a sebek.. Lassan kezd összeállni a kép, igaz? Hogy kik ezek és miért szomjaznak az életünkre? Fogalmam sincs, az elsőre a választ homály fedi. A volt KGB, a mostani kivégzőgárda, egy szervezet, nem tudom. Csak azt, hogy amiért el akarnak kapni, az mindössze egy információ. Ezért az egész, aminek a keresztjét hordanom kell.. Apám is rájött és rám hárította a felelősséget, hogy kezdjek vele valamit. Szép történet. 9 élet múlt rajtam, és egyiken se tudtam segíteni és még vagy 5 ember életét rövidítettem meg, csak hogy én egyedül ne haljak meg. El tudod képzelni az érzést? Ha nem hordanál egy maszkot, csupán egy gyilkos vagy aki képtelen volt megmenteni a családját. Hát ez vagyok én..
Még fél perc volt hátra, és igyekeztem nem elhúzódni a lánytól. Egyik kezemmel végigsimítottam a hátán, míg mélyeket sóhajtottam, hogy valaki mégis tudja az egészet. Ha el akar menni, megteheti, nem rohanok utána, de soha többé nem fogok tudni bízni senkiben sem. Vajon mit fog mondani? Vagy lesz még kérdése?
Nem tudok mit tenni ezzel. Nem futhatok el a sorsom elől, bármennyire is akartam vagy akarnék bármi áron.
Utoljára módosította:David Benett, 2013. szeptember 21. 13:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 19. 18:44 | Link


Tény és való, nem erre az estére számítottam, és még a vége közelében sem járunk. Úgy gondoltam, hogy majd kiszenvedhetem magamat, egyedül, valahol a faluban, csak, hogy a kellő környezetváltozás meglegyen, aztán visszamehetek a Navine-szárny biztonságos falai közé, vagy talán elindulhatok egy éjszakai járőrözésre. Hát határozottan nem így történt, aminek magamat is meglepve örülök. Nem gondoltam, hogy bárki ismerőssel össze fogok futni az este folyamán, azt meg főleg nem, hogy még beszélgetésbe is kezdek velük. Hogy akkor már a közös ivászatot, és életünk - azaz pontosabban az ő élete - legsötétebb dolgairól való hosszas csevegést nem is említsük. Az, hogy itt voltam, a sráccal, valami hihetetlenül pozitív hatással volt rám. Előtte csak néhány ember volt képes elérni nálam, hogy kiszakadjak a saját gondolataim közül, és azt tegyem, amit minden normális húszéves tenne. Davidnek mégis sikerült, nem vagyok benne biztos, hogy hogyan. Talán az, hogy a saját életéről, tetteiről mesélt annyira lekötött, hogy nem jutott már időm és energiám a saját szánalmas "mi lett volna, ha..." kezdetű kérdéseimre. Ami egyáltalán nem baj, fogalma sem volt róla, hogy mennyire hálás voltam neki ezért. Nem éreztem magamat ennyire felszabadultnak már jó ideje - mióta pedig megkaptam a prefektusi jelvényt, főleg nem. Időm sem jutott magamra, és bármennyire szégyelltem, a barátaimra sem. Ez is közrejátszhatott abban, hogy már majd' fél éve nem beszéltünk hosszasabban.
Ebben az időszakban nem vágytam a társaságra, nagyon is elvoltam a saját kis világomban, ahova keveseket engedtem be, ha pedig mégis megtettem, ugyanolyan szörnyen végződött, mint az általában a dolgaimra jellemző volt. Így hát jobbnak láttam tartani magamat, a feladataimat elvégeztem, tettem, amit kellett, még néhanapján Zoéval is beszélgettem, de úgy különösebben nem vettem részt a közösség eseményeiben. Nem akartam emberek között lenni, és ebből az érzésből egy kicsi kérsz még mindig bennem van. Mégis, most látom, hogy mennyire kell a társaság. Ha valakivel vagyok, én is teljesen megváltozok, máshogy viselkedek, és még a gondolataim is az adott helyzettel együtt mások. Kellett ez, a változás, segített. Ezért akartam alapból kimozdulni végre a kastélyból, és meg is lett az egésznek az eredménye.
Régen volt már, hogy bárki is rávett a nyilvános szereplésre. Kiskoromban előfordult, hogy egy-két óvodai vagy iskolai fellépés alkalmával nekem is részt kellett vennem a dologban, de már akkor sem élveztem - sőt, ha jól emlékszem, még a hisztit is kivágtam majdnem minden egyes alkalomkor -, később pedig még inkább a hátteret kedveltem. Szerettem meghúzódni, és figyelni az embereket, eseményeket. Mégis, David rávett, hogy a csárda közepén, ahol minden egyes szempár ránk szegeződik, táncoljak vele. Na igen, a probléma egyedül az, hogy utoljára szerintem a drága ex-férjem vett rá erre az elvetemültségre. Még az iskola előtt táncoltam otthon, élveztem is a dolgot, aztán a kastélyban folytattam, de egy idő  után véget ért, és mára kiestem a rutinból. Igyekszem óvatosan lépkedni, egy kissé felbátorít, hogy látszólag a rellonos sem profi táncos, így nem kell félnem tőle, hogy elrontok valamit. Várom, hogy megtegye, amit ígért, és folytassa a mesét, majd mikor megteszi, igyekszek minden szóra odafigyelni. A koncentrálásban azonban nem segít, hogy a füleimnél van az ajka, és ilyen közel állunk - vagyis táncolunk - egymáshoz.
Hallgatom a meséje első részét, teljesen át tudom érezni, hogy mennyire szörnyű helyzetben volt akkor. Empatikus jellememnek hála, rögtön megcsap egy testvér esetleges elvesztésének fájdalma, nekem ők a mindeneim. Ráadásul David abban az időben még jóval fiatalabb volt, mint én vagyok most. El tudom képzelni a fájdalmát, a tehetetlenségét, és a választási kényszert; ölj, vagy téged ölnek. Ahogy az első szám véget ér, nem szólok egy szót sem. Mereven nézek egy pontot valahol a csárda falán, és összepréselem ajkaimat. Meg sem hallom a tapsot, ahogyan a következő számra sem kapom fel a fejemet. Nem tudom, hogy mire várok: a történet folytatására, vagy arra, hogy legyen vége, de ha már eljutottam idáig, hogy rávettem a mesélésre, hallani szeretném az egészet.
Mikor folytatja, szemeim akaratlanul az említett sebeire kúsznak, amik kilátszanak a pólóból. Ezúttal még a zene vége előtt befejezi a történetet, amiért hálás vagyok neki, nem tudom, hogy el tudnék-e viselni még több szörnyűséget az életéről. Nem szántam Davidet, tudtam, hogy azzal semmit sem érnék el, egyszerűen csak mélyen együtt éreztem vele, kezdtem megérteni, hogy mit miért tett, hogy miért ilyen. Észre sem veszem, ahogy kicsordul egy könnycsepp a szememből, a homlokomat a rellonos vállának döntöm, amíg a szám véget ér. Eszemben sincs elfutni, nem vagyok a menekülés híve. Olyan információt tudtam meg, amire gondolni sem mertem, és tudom, hogy neki is nagy erő kellett hozzá, hogy mindezt elmesélje nekem.
- Azt hiszem, hogy kellene egy ital - szólalok meg halkan, és egy kissé elhúzódok. Rá bízom, hogy mit rendel, eddig is jól sikerültek az italválasztásai, én pedig - miután minden asztal visszakerül a helyére, egy félreeső box felé indulok el. Közel sem fejeztük még be a társalgást, de jelen idegállapotomban szükségem van valamire, ami ellazít - legalább annyira, hogy tudjak beszélni Daviddel mindarról, amit az imént elmesélt nekem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 21. 11:08 | Link

Zora

Sosem gondoltam volna, hogy Beth végleges elveszítése ilyen keserű lesz. Nemet mondott és egyedül hagyott a tengernyi kérdésemmel, melyeket nem fogok feltenni neki. Az egyetlen, ami vígasztalt, hogy jól döntött. Velem az élete tele lett volna veszéllyel, bizonytalansággal, félelemmel és mint tudjuk, a személyiségemen van kifogásolni való. A saját érdekében helyesen válaszolt, és nem értettem, miért lepett ez meg engem annyira. Hisz ezer akadályt küzdöttünk le, vagyis én visszafogtam magam ő meg mindig visszafogadott, de egy jó ideje nem néztem másra, csak mint potenciális ember, akit sértegethetek vagy bunkózhatok vele. Más emberré tett az a lány,inkább hálásnak kéne lennem nem totál letörtnek. Mellettem senki sincs biztonságban, és persze egyrészt önvédelemből nem engedek magamhoz közel embereket, de másrészt mert nem akarom, hogy bárki is részese legyen ennek a rémálomnak, amit az életemnek kell neveznem.
Csodálatos emlékekkel ajándékozott meg Elizabeth. Olyanokkal, ami számomra felért a borzalmas múltam ellentétes pontjával. Mindig kész volt kiállni mellettem még akkor is, ha tudta, hogy nem nekem van igazam. Sosem támadt rám, és lassan én is felhagytam ezekkel a dolgokkal, hogy ugrok neki mindenkinek. Megmutatta, hogy az életben vannak szebb dolgok az egyéjszakás szerelemnél és az alkoholizálásnál. Tudta, ki vagyok, és nem fordított hátat akkor sem, mikor újra vissza akartam magam könyörögni.
Valahogy ezek jártak a fejemben, mikor a stéghez kimentem, bár nem mind volt ennyire szelíd. Tudtam, hogy ez lesz velünk de nagyon reméltem az ellenkezőjét. Ch, persze, én bolond, hogy hihettem egy percig is, hogy engem választ a tiazta jövő helyett?!
Zora a lehető legjobbkor jött, és bár érdekes vizekre evezte a beszélgetésünket, nagyon jól oldotta bennem egyre jobban a feszültséget. Nehéz beszélnem róla, hogy honnan jöttem és ki vagyok, ám olyannyira felértékeltem a lányt - nem hiába- hogy elmondtam neki egy szeletkét a személyes poklomból. És nem úgy viselkedett, mint várom mindenkitől. Vagy az az egy első volt kivétel,hogy elpucolt, vagy Beth és Zora különlegesek.. Inkább ez utóbbi.
Bő másfél órával a találkozópont után a csárdában túl két pohár alkoholos italon táncra invitáltam a lányt. Én közben, míg a pultossal tárgyaltam, szerváltam egy pólót a talált holmik polcról, mégse táncolhatok félig csupaszon! Kissé szánalmasan festhettem, mert vagy egy mérettel nagyobb volt, mint én, de nem ez lesz a legszembetűnőbb Zorának. Éreztem rajta a vonakodást, ahogy a rivaldafénybe vezetem, de jött velem, bátran. Eleinte a szívem egyre hevesebben vert, hogy mikor fogja magát hanyatt-homlok menekíteni a kezeim közül. Elindult a zene, feltettem a kérdést melyre néma választ kaptam. Annyira nyugtatóan hatott rám a közelsége; a kellemes, hozzá illő illat, melyet a haja is árasztott, de főleg a bizalma irántam. Mielőtt belekezdtem volna a mesébe egy darabig komolyan megfordult a fejemben, hogy alakulhatnának köztünk a dolgok másképp is. Ám erre az esély nagyjából a nullával egyenlő, mert .. még ha nem is akad ki a mutatója, akkor is: ki akarna magának egy ilyen barátot, akinek a kezéhez emberi vér tapad? .. Furcsa, nem is Beth jutott először eszembe. Hisz úgyis el kell engednem, és minél előbb, annál jobb. De Zora.. Neki az igazat akarom elmondani magamról. Sosem volt semleges, akármennyire is barátként tekintettünk egymásra, szerintem az a kis szikra mindig megvolt köztünk.. Vagy csak én vagyok beképzelt.
Nagyot sóhajtottam a Navinés fülébe, mielőtt belekezdtem a mesébe. 7-8 perc alatt vázoltam neki mivoltomat egy szünettel tarkítva, amikor nem úgy tűnt a lány, mint aki nagyon hallani akarná a folytatást. De félúton mégse hagyhatom abba, nem igaz? Hát felvettem ismét a fonalat és végigmondtam az egészet.
És tessék: ismét marad. Fejét vállamnak dönti, a maradék irányítást teljesen az én kezembe adja. Nyilván megijesztettem. Lehunyt szemmel várom meg a dal végét,mikor ismét felzendül a józanító taps. Mindketten más érzelmekkel hagyjuk el a parekettet, mint amikkel ráálltunk, ám ezeket le nem tudnám írni. Az első, amit meghallok tőle, jóra enged következtetni. Elengedem teljesen Zorát, majd lassított felvételben visszakerülnek az asztalok a helyükre, társam meg egy nem túl feltűnő boxnál foglal helyet.
Nagyon ráijesztettem. Betsy sem tudja ilyen részletesen, akármennyit faggatózott, sosem árultam el ezeket. Miért? És neki miért igen? Persze, világos a válasz, de..
- Haver, mit mondtál neki?
Hallom a kérdést, miután rendelek két jägermeistert meg két nagy vadászt. Mögülem kérdezték, és csak egy idő elteltével méltatom a tagot a pillantásommal. Tagbaszakadt izomagy acélbetétes bakanccsal. Egyedül van. Vállat vonok, és visszafordulok az italokra várva. Izomállat azonban megropogtatja mindkét vállam azzal a felszólítással, hogy kérdeztem valamit!
- A kettőnk ügye, semmi közöd hozzá.
Erre olyat lekevert, hogy lefordultam a székről a földre. Ezer örömmel felkeltem volna, hogy lapos palacsintát csináljak a tagból, de eszembe jutott a lány, aki vár rám. Így sincs a legjobb állapotban, és ha még egy balhét is túl kéne élnie ma..
- Csak meséltem neki valamit.
Palikám felszed a földről, ad egy zsebkendőt, mert fel se tűnt, hogy felszakította az arcom az egyik gyűrűje. Elnézést kért és utasított, hogy ne forduljon elő ilyen még egyszer. Megígértem neki, felnyaláboltam a négy poharat, a zsebkendőt a kezemben szorítottam, míg lepakoltam mindent annál a boxnál, ahol Zora helyet foglalt. Mellé ülök le és az egyik erősebbik alkoholos italból iszok két kortyot, míg a másikat a barnaság elé rakom.
- Jäger, asszem ez jó lesz.. Te..... Nem félsz tőlem?
A kérdés teljesen őszinte volt. Nem szoktam sokat kérdezősködni, de ha valamiért megteszem, arra valóban kíváncsi vagyok.
Nem merek a szemébe nézni. Még nem.
Utoljára módosította:David Benett, 2013. szeptember 21. 20:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 22. 14:38 | Link



Sok ember alakította a múltamat, mint mindenki másnak, én mégsem tudnék kiemelni egyetlen egy személyt, és azt mondani, hogy igen, ő volt a legnagyobb hatással rá, hogy így alakult az életem. Persze, nem panaszkodok, elvégre úgy gondolom, hogy én még a szerencsésebbek közé tartozok. Egyben van a családom, él anyám, apám, és van három csodálatos testvérem, köztük egy ikrem, aki nélkül létezni sem tudnék. Még a barátaimra is azt mondom, hogy igenis imádom őket. Mégis hiányzik valami, ami feldobná a hétköznapjaimat, és kirángatna a szürkeségből. Mindig is ott volt bennem ez a hiányérzet, és ennek a betöltésére kerestem az embereket, csak hát az én szerencsémmel mindig mellényúltam, nem is kicsit. Sokszor nagyon lelkes voltam, és mindenféle gondolkodás nélkül belevágtam dolgokba, amik aztán szörnyen végződtek. Tizenkilenc évesen férjhez menni nem tartozott a legbölcsebb döntéseim közé, elválni pedig még annyira sem. Most, visszanézve látom csak, hogy mennyire felelőtlen voltam. De a pillanatban magától értetődőnek tűnt a döntés, és akartam, nagyon is. Senki sem tudott lebeszélni róla, még Zoé sem, aki szinte végig a kapcsolatunk ellen volt, mégis mellettem állt, bármit tettem. Nélküle nem is tudtam volna végigcsinálni, és bár így is szörnyen éreztem magamat utána - még egy évet is ki kellett hagynom az iskolából -, majdnem még egyszer belesétáltam teljesen ugyanabba a hibába. Ebben is csak a nővérem józansága akadályozott meg, na meg még egy-két tényező.
A válás után próbáltam úgy hozzáállni mindenhez, még magához az élethez is, hogy még egyszer ennyire felelőtlen nem lehetek, és legalább ez a boldogító tényező hatásosnak tűnt. Tudtam, hogy még egyszer eszemben sem lesz egy rövid kapcsolat után férjhez menni, és beleegyezni bármibe is, amit előtte nem gondoltam át ezerszer. Egyszer éppen elég volt végigmenni az egész procedúrán, ami a válással jár, és ezzel együtt szenvedést okozni mindkettőnknek.
Bármennyire is próbáltam tagadni, az egész élmény gondolata még mindig ott motoszkált a fejemben, és nem hagyott nyugodni az elmúlt tanév alatt sem, holott próbáltam magamra vállalni olyan feladatokat, amelyek nem hagynak időt a töprengésre, és a 'Mi lett volna, ha...'-kezdetű mondatokra. Több-kevesebb sikerrel azt kell mondanom, hogy bevált a dolog, egészen addig, ameddig közel nem kerültem egy teljes mértékben hasonló esethez. Onnantól aztán a fejemben elszabadult a pokol, múlt-jelen-jövő együttesen voltak jelen.
Aztán éppen jókor jött a Daviddel való találkozás, kiszakított önsajnálatomból, a saját életemből, és adott egy lehetőséget rá, hogy végre ne csak a saját problémáimmal foglalkozzak. Ahogy elmesélte a történetét, felnyitotta a szemem előtt, hogy mennyivel nagyobb dolgok is történnek a világban az én szerelmi drámámnál, és, hogy mennyire felesleges a múlton tengődnöm, nem tudom megváltoztatni. Sokkal érdekesebb a jelen, vagy az esetleges jövő, kezdtem ráébredni, hogy mekkora jelentősége van az 'Élj a mának'-elvnek. Most pontosan ezt csináltam, a rellonosra koncentráltam, nem másra.
Ryan óta senki sem volt képes rávenni, hogy szerepeljek bármilyen kis mértékben is, most Davidnek mégis sikerült. Úgy húzott a csárda közepére, mint derült égből villámcsapás, és bár visszakozhattam volna, nem tettem. Kíváncsi voltam rá, hogy mi történt vele, amiért ennyire gyűlöli saját magát, és a választ megkaptam egy kis táncért cserében. Ennyiért simán megérte.
Miután meghallgatom, hogy mit miért tett, hogy mi történt vele, kell egy kis idő, hogy feldolgozzam a dolgot, ezért is igyekszek egy kis időt szerezni azzal, hogy megkérem, hozzon még valamilyen italt. Ameddig ő a pulthoz ér, én pillantásoktól kísérve igyekszek minél előbb az egyik boxhoz jutni, a szememből kicsorduló könnycseppet pedig egy türelmetlen mozdulattal törlöm ki szememből. Arcomat tenyerembe temetve könyöklök az asztalra, és csak a hangos csattanásra kapom fel a fejemet. Mire felfogom, hogy mit látok, a tagbaszakadt férfi már fel is húzza Davidet a földről, ahová minden bizonnyal ő küldte az előbb. Nem tudom, hogy mi történhetett, egy szót sem hallottam, hiszen éppen elég nagy távolságban volt az asztalunk a pulttól.
Ahogy a srác visszatér az italokkal, felfedezem, hogy az arcán egy csíkban folyik le a vér. Még mielőtt az alkoholhoz nyúlnék, kissé remegő kézzel fordítom magam felé az arcát, és törlöm le róla a vért egy zsebkendővel. A seb környéke is eléggé vörös, és meg van dagadva, ez arra enged következtetni, hogy a tag nem éppen gyengéden bánt vele.
- Mi történt? - kérdezem, de nem engedem el az arcát, tenyeremet finoman rásimítom, és elgondolkozok az előbbi kérdésén. Hogy féltem-e? Igen. De nem tőle. Ennyi rémtörténettel sem tudta elérni, hogy féljek tőle, és bár igen, kiborított a történet, de közel sem az, amit David tett. Sokkal inkább, az, amit vele tettek. Szörnyű volt belegondolni is, hát még átélni.
- A tagtól jobban félek, mint tőled - válaszolom neki halkan, majd elengedem az arcát, és én is belekortyolok az alkoholosabb italba. Kell most, hogy egy kicsit ellazítson, hiszen a beszélgetésünknek még nincs vége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 48 49 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed