Jay

Reggel kilenckor éppen átölelve aludtam Angyalkával, amikor egy rendkívül erőszakosan kopogtató bagoly verte az ablakot. Nagy nehezen feltápászkodtam, és a még alvó Szerelmem arcára nyomtam egy puha csókot, majd az ablakhoz siettem. Szerencse, hogy Roni a nappali kanapéján alszik és nem hallja a kopácsolást, mert már házőrzői kötelességének eleget téve, ezres hangerővel ugatni kezdett volna.
-Mi az isten!?
Dörmögök az orrom alatt, majd mikor az ablakot kinyitottam, berepült a madár, én pedig összerezzentem, mert csak egy fekete alsónadrágban voltam. A bagoly levelet hozott. Azt hittem anyám aggódó szavait tartalmazzák majd, de nem. Meglepő módon a volt feleségem invitált találkozóra, és az őszintét megvallva, fogalmam sem volt, hogy miért. A levelet a földre dobom és félkómásan visszafekszek Angyalka mellé....

...Délután egy óra. Elisabeth elment a suliba, én pedig felöltözveülök az ágyam sarkán és a kezemben forgatom a levelet. Kettőkor a csárdában. De mégis mi a jó Életet akarhat tőlem Janey? Csak nem történt valami? Bevillan akaratlanul is egy nap. Mikor átjött teljesen megtörve Lola halála miatt, mikor az én vállamon sírta ki magát. Mikor minden olyan zavaros lett a bortól, amit megittunk, a mértékre fittyet hányva. Még nem éltem Elisabeth-tel, de Janey-t csókoltam úgy, ahogyan azt akkor már nem szabadott volna. Az utolsó együttlétünk volt, és a képei halványan leperegnek a fejemben. Sóhajtok egyet, zsebembe süllyesztem levelét, és lerobogok a lépcsőn. Lekapom a kulcsom, kilépek az ajtón és sietek is a csárdába.

Belépve azonnal keresem a lányt, hamar meg is találom egy eldugottabb helyen, ahogyan azt írta is. Ez valahogyan még jobban vészjósló.
Az asztalhoz sietek és lenyomok Janey arcára két puszit. Már egyáltalán nem furcsa találkozni vele. Mind ketten új és boldog fejezetet nyitottunk életünk könyvében, a régi lapokról pedig csak a szépekre emlékszünk.
-Szia. Siettem, ahogyan csak tudtam.
Mondom, hiszen engem is feszít az idő a stúdióm körüli forgatag miatt.
-Van valami probléma?
Nézek rá kissé ijedten, mert én emlékszem arra, amire Ő valószínűleg nem és valljuk be: ez elég indok arra, hogy magamban üvöltsek.

Jay

Tulajdonképpen észre sem veszem, hogy idegességemben az ujjaimmal dobolok az asztalon, de mikor a lány kusza mondatait meghallom, a döbbenettől minden mozdulatom megakad, és azt hiszem jó pár másodpercig levegőhöz sem jutok.
Ha akarnék sem tudnék megszólalni a lány mellett, hiszen csak hadarja a mondandóját és én azt hiszem kezdek egyre jobban kiborulni. Hogy terhes? Jézusom, még csak az hiányzik a mostanra normalizálódott életemből, hogy a volt feleségemtől legyen egy közös gyerekünk. Pedig azon a napon megtörtént az, minek eredménye sok esetben lehet ez.
A pultos közben hozzánk ér, és én egy pohár whisky-t kérek tőle, mert azt hiszem, csak ez segíthet most rajtam. Janey is kikéri a maga rendelését, és pár perc leforgása alatt kihozzák nekünk.
Megfogom a poharat és egy húzásra ledöntöm a whisky-t, majd hangosan az asztalra csapom az üres poharat és jelentőségteljesen sóhajtok egyet. Aztán Janey-re nézek, és hosszas némaság után végtére is megszólalok. Az indulataimat megtanultam kezelni és nem fogom rávetíteni azt a haragom, hogy végre minden rendben, és mikor Ő feltűnik, minden össze is omlik. Mintha vonzaná a bajt és gondot.
-Ugye de. De igen, mikor össze voltál omolva, jócskán ittunk mind a ketten, és bár a részletekre nem túlzottan emlékszem én sem, azt biztosan állíthatom, hogy igen, együtt voltunk, igen...-itt elakad a hangom és közelebb hajolok Janey-hez- szeretkeztünk.
Mondom ki végül a szót, amit mindenki tabuként kezel, de igaziból senki nem tudja, miért is. Aztán hátra hajolok, és idegesen beletúrok a hajamba.
-Mindketten új életet kezdtünk, új házasságaink küszöbén állunk, és Te jössz azzal, hogy terhes vagy. Esküszöm, ezt nem hiszem el! Hogy a Sors mindig összedob valamit, ami ismét kettőnkről szól, mint régen.
Mondom, majd egy kisebb sóhajtás után Janey-re nézek  megértőn, hiszen neki sem könnyebb a helyzete.
-Jó, figyelj! Én azt mondom, semmi pánik. Kell csinálnod először is egy tesztet. Minél előbb. Még egyáltalán nem is biztos, hogy egy új Élet lapul a szíved alatt, pánikra semmi ok.
Mondom, persze magamban ismételten csak üvöltenék, és a hirtelen haragomból felindulva itt helyben széttörnék mindent, semmit és senkit nem kímélve, de uralkodok mindezeken, így csak nyelek egy nagyot.
-Jó lenne, ha nem halogatnád a tesztet, hanem felelősen szembenéznél a félelmeiddel. Igaziból csak egyszer voltunk együtt, nem törvényszerű, hogy ha terhes vagy, a gyerek tőlem van. Csak csináld meg a tesztet és ha pozitív, akkor ráérünk akkor tovább gondolni a dolgot.
Te jó Isten! Igen, tudom, egy ideje családot akartam, na de nem a volt nejemtől, emberek! Elisabeth-hez fűztem az életem és most itt ül előttem Életem első, igaz nagy szerelme, aki lehet, hogy az én gyermekemet várja? Ez túlsok, túl sok..
-Most, ne haragudj, de mennem kell.
Nem, nem akarok itt tovább maradni, nem akarom most látni Őt. Talán egy jó darabig nem.
-Minél előbb keress fel az eredményekkel.
Mondom, majd kiteszek az asztalra pénzt az italokra és a borravalóra, felhúzom a zakóm, és elindulok. Egy pillanatra visszalépek Janey-hez és a füléhez hajolok.
-És ne merd eltitkolni, ha Tőlem van a gyerek.
Mondom neki, kissé feszülten, aztán sebes léptekkel hagyom el a lepukkant csárdát. Az ajtó pedig hangosan csapódik be mögöttem.

Elisabeth

Áh, a csárda. Tökéletes hely ez olyan számára, aki jelen esetben, legszívesebben szembeköpné saját magát azért, amiért Ő a következő ember, aki megbántotta és fájdalmat okozott Elisabeth-nek. De nem tehetek róla, ez nem alakulhatott volna másképpen, mert még fájdalmasabb kimondani az igent úgy, hogy az tulajdonképpen nem.
Úgy döntök este kicsit legurítok némi alkoholt a garatra. otthon tele vagyok piával, de az hogy nézne ki? Egyedül, otthon iszok. AZ alkoholizmus egyik tünete, szóval ezt elpalástolva úgy vélem, sokkal jobb, ha emberek közt iszok. Akkor kevésbé vagyok beborulva. Felkapom a szűk szabású farmerem, egy elegáns cipőt, egy fehér trikót és egy fehér inget, ami kellőképpen megfeszül a karjaimon, kigombolom három gombját, felkapok egy szövet kabátot, és leviharzok a csárdába, hogy teljesítsem a kitűzött célt: inni.
Beérve, körbe sem nézek, az első eldugottabb asztalnál leülök, és intek a pincérnek.
-Whiskey-t tisztán. A legminőségibbet.
Utasítom, az csak bólint, és elviharzik a rendelésért, majd kisvártatva ki is hozza azt, én pedig egy húzással leöntöm.
-Még.
Mondok csak ennyit, s ismét eltűnik a felszolgáló, majd visszatér egy újabb pohár bánatölővel.
Azt is lehúzom, aztán magam elé bámulva, az ujjaimmal kezdek dobolni az asztalon.

Elisabeth


Nem részegedek le többet. Soha. Felelőtlen lenne, főképp magammal szemben, ezt már nem tehetem meg. Felkapom a fejem egy igen ismerős hangra, tudtam, kinek a szájából cseng elő. A mintás nacis lány felém fordul, és kissé ingatag léptekkel indul meg, majd újra tölti a poharamat, én pedig egy hajtással kiiszom azt ismét. Sajnos a múltbéli életemnek hála, jól bírom az alkoholt, elég sokat kell innom, hogy elveszítsem a fejemet. Annak az Ifensnek ez volt egyetlen haszna a jelenre nézve.
Ránézek Elisabethre, így még nem nagyon láttam. Sőt! Egyáltalán nem láttam.A kis angyali, bájosan mosolygó, szépséges hölgyből egyszerre csak áramlik a pia szag. Lassan eltűröm a tincset, ami zavarja, és ránézek.
-Elisabeth, teljesen részeg vagy! Miért csinálod ezt?
Vonom kérdőre és igazából totálisan értetlenül állok a szituáció és a történtek előtt.Aztán felállok és a lány mellé lépek.
-Na, gyere, haza viszlek!
Nyújtom ki a kezem, hogy belekapaszkodhasson. Első tervem az volt, hogy lerészegedek, de aztán már nem vagyok a régi, és képtelen lennék megtenni azt, meg Elisabeth-et látva, ha én is felöntenék a garatra, nem tudom, ki vinné haza és ki védené meg a haza vezető úton.
Szörnyű szembesülni azzal, hogy miattam taszította magát ilyen mélységekbe, de innen már csak felfelé vezet az út.

Elisabeth

Teljesen berúgott. Igen, a beszéde inkább szánalmat ébresztő, mind sem vicces, éd a legszörnyűbb, hogy mindez miattam van.
-Na jó, nem érdekel!
Mondom, és fogom, a pulthoz sietek, rendezem a tartozásom. Ezt követően ahhoz az asztalhoz lépek, ahol Eli cuccai vannak, felkapom Őket, majd visszamegyek hozzá, és feladom Rá. Végül én is felöltözök, intek a pincérnek, és felkapom a lányt. A pincér megértően és segítőkészen kinyitja nekem az ajtót, én pedig biccentéssel köszönöm ezt meg, s köszönök el, egyben.
-Akkor most haza megyünk!
Jelentem ki, és ha a lány kapálózik fogom és a vállamra dobom, aztán csinálhat amit akar, fejjel lefelé.
Természetesen nem hagyhatom ilyen állapotban egyedül, hogy bolyongjon, így fogom és a hotel felé veszem az irányt, ahol már várja az ágya és a cuccai. Útközben csak annyit látok, hogy néha dühöng, néha pedig be-be alszik. Meg kell hagyni nagyon aranyos látvány így részegen is, de azt hiszem holnap meg fogja köszönni Nekem, hogy nem hagytam, hogy ájulásig igya magát. A hányás így sincsen teljesen kizárva. Mondjuk arra próbálok felkészülni, hogy ne az én nyakamba zubogjon az egész, így folyamatosan figyelem a lány vonásait és mozdulatait. Ha öklendezni kezd, ledobom. Neeem, nem dobom le, de nyilván nem a karomban tartva várom végig, hogy beterítsen egy kis jóval.

Violetta


Nehéz nap volt ez a mai. Így az esti órák tájékán, úgy döntök, hogy ideje megpihennem, és erre az egyik legalkalmasabb mód a Teaház. Rengeteget dolgoztam az elmúlt időszakban, kijár egy kis lazítás. Egy feszesebb fehér farmert , egy fekete szűk szabású pólót és egy fekete magas szárú sportcipőt húzok fel, hajamat felzselézem, és kellemes illatba öltöztetem mindezt.
Hűvös idők járnak, de mindig is jól bírtam a hidegebbet, sőt már-már infantilis rajongásba fordult a tél iránti mérhetetlen nagy szeretetem, így a nyár folyamán engem nem sokan fognak a falakon túl látni. Nem bírom a hülye  kánikulát, mikor legszívesebben a bőrömet is ledobnám magamról. Hozzáteszem: csontvázként, bőr nélkül is ellenállhatatlan lennék...
Azért egy szürke kötött pulcsit a vállamra dobva lépek ki a házból. Mostanság a zenét igencsak kitöröltem az Életemből, így azzal a reménnyel indulok a Teaház felé, hogy némi alkotói tevékenységbe kezdhetek hónapos kihagyások után.
Fütyörészve sétálok egyre beljebb a falu felé, közben néhány ismerős arcot vélek felfedezni, akiknek csupán csak biccentek. Néha magam is elcsodálkozok azon a hatalmas változáson, amin átmentem, mióta Magyarországon élek, az iskola, majd  a falu határain belül. Hogy már voltam nős, és hogy voltam ismét vőlegény, persze egyikre sem gondolok vissza meleg szívvel, hiszen Janey-vel aló házasságom éretlen és dependens viszony volt csupán, míg a jegyességem egyszerűen katasztrófába torkollott. De ez vagyok én: nézz szembe vele, drága Ifens, a kötöttségek nem Neked valók. Nem hiszem, hogy mostanság bárki meg fog tudni zabolázni, vagy ha sikerülne is, csupán egy könnyed játék erejéig tehetné meg. Amolyan megújult-régi Ifens ez most. Kevésbé bunkó, de határtalanul önelégült, makacs, és szabad.
Ezen gondolatok mellett nyitok be a Teaházba, ahol ismét biccentek a kiszolgálóknak, majd az egyik sarokba huppanok. Mikor a kis felszolgáló mellém rebben, mosolyogva adom le a rendelésemet.
-Jó erős fekete tea, egy csöppnyi citrommal, cukor nélkül, a lehető legforróbban, mihamarabb.
Kacsintok Rá, majd az el is tűnik, én pedig gondolataim fölé emelkedhetek...Ismét...

Violetta


Észre sem veszem, hogy az étterem ajtaja nyikorgó hangon nyílik ki és nyilván  való valaki be is lépett azon, mert nem sokkal ezt követően egy hozzám közeli asztalhoz tartozó széket húznak ki. Persze a tér érzékeléséhez csak a hangokra hagyatkozok, így aligha vonhatok le megfelelő tényállásokat.
Nem nézek fel. Valahogy nem tud érdekelni, ki fia-borja tért be ide. Csak agyalok, csak görcsösen erőltetem a dallamok megpendítését a fejemben, de ideje belátnom: ma nem fogok nagy hangzásoknak teret adni, mert a mély gondolataim máshol járnak. Egészen máshol. Még a volt menyasszonyom körül lebegnek és a fájó, viharos elválásunk szülte sebeket próbálja sürgős léptekkel enyhíteni. Persze eltelt idő, és én léptem ki belőle, de néha rám törnek a gondolatok, az a sok szép emlék, és olyankor igen gyötrelmes szabadulni a fojtó magány keserű lététől. Korlátaimmal és eddigi Életemmel azonban, a hibákkal együtt, tudom; szembe kell néznem. Hogy végre lezárhassam mindezeket. Csendben, végleg.
Aztán a felszolgáló zökkent ki, dallamos hangján elsuttog valamit, melyet egy mosollyal erősít meg, de a szavak már nem értek el a tudatomig. Nem érdekel. Leteszi elém a kért teát, majd ismét motyog valamit. Felnézek rá, s mintha érteném, biccentek a fejemmel, pedig voltaképpen nem figyeltem. Egy cseppet sem. Így akár a halálos ítéletemre is rábiccenthettem volna. Mikor a kisasszony távozik, belekortyolok a forró italba, majd visszateszem a helyére. Éppen, mikor a csészét visszarakom, tekintetem egy lány tekintetébe botlik. Kerekded arcocska, szőke hajzuhatag, és gitár. Észre sem veszem, hogy tán percek is eltelnek úgy, hogy a szemem le sem veszem a lányról, de aztán lenézek a teámra. Szemre való hölgyemény, és ha a régi mivoltomat előtérbe engedném, minden bizonnyal már ott is ülnék mellette és pofátlan stílusomban, egyáltalán nem visszafogottan hangot adnék szépségének, de a szélsőség ebbéli megnyilvánulása már nem rám vallana. Így ismét kortyolok egyet a teába, majd előveszem a nálam lévő számláimat, egy papírt és egy tollat, majd összeírom az ehavi rezsi-kiadásokat. Addig is lekötöm magam valamivel, és nem percekig bámulom az előttem üldögélő teremtést.

Violetta

Ezzel is idő előtt végzek, így már nem is tudom, mi az, amivel le tudnám kötni a figyelmemet a lányon kívül. Ismét lassan, kimérve végig nézem, majd akaratlanul is a szemeibe akadok, és egy félmosolyra húzom a számat. Hátra dőlök, beletúrok a hajamba, majd miután tekintetemet ismét elfordítom az ismeretlen lányról, a mosoly is eltűnik az arcomról.
Az utolsó kortyot is kiiszom a csészémből, majd határozott mozdulattal leteszem azt. Felállok, összeszedem a dolgaimat, és tán úgy tűnhet elindulok a teaházból, de mikor a lány asztalához érek, a háta mögött megállok, kaján vigyorral megszólalok:
-Ifens. Leülhetek a bájos hölgy mellé?
Mikor a lány a hangra felém fordul, rákacsintok, és mihelyst megengedi, hogy leüljek mellé, helyet is foglalok. Miért vagyok ilyen biztos a dolgomban? Mert le sem vette a szemét rólam, nem hiszem, hogy visszautasítaná magányos estéjén az én nagyszerű társaságomat. Aztán megpillantom a gitárt és természetesen nem tudok sokáig ellenállni a kísértésnek.
-Szabad?
Mosolyodok el, és mire a lány észbe kapna, már a combomon is van a hangszer és játszani kezdek rajt egy ismert számot. Nem hiszem, hogy a bent lévőknek zavaró lenne, mert a játékom és hangom is...mondjuk ki; magával ragadó, de azért próbálok a lehető leghalkabb és legdiszkrétebb lenni.
Egyre jobban élem bele magamat a dalba. Mindig is ilyen voltam, könnyen magával ragadnak a dallamok, és ahogy énekelek, hosszabb időre a lány szemeibe nézek, észre sem véve, hogy egyre hangosabb a játékom.

Zene

Violetta


Csak egyre hangosabban énekelek. Élvezem a zenét, azt, hogy általa mindig ki tudom zárni a világot, hogy általa minden olyan egyszerű és megoldott lesz hirtelen. Hogy mindig kicsit újra élhetem az emlékeimet. Egészen más utakat járok be vele, és néha ez már-már megrészegít. Becsukott szemmel énekelek, a hajlítások, rekesztések pedig pont ott vannak elrejtve, ahol azoknak lenniük kell. Elég régóta foglalkozok ezzel, nem okoz gondot, sőt. Aztán elmosolyodok, mikor meghallom a lány tisztán csengő hangját, ránézek és mosolyogva kacsintok rá, majd jön a refrén és már úgy énekeljük együtt, mintha mindig is együtt dolgoztunk volna. Egyre jobban mosolygok. A refrént követő második résznél pedig csak gitározok, és hagyom, hogy a lány énekeljen, hiszen hamar észre veszem, hogy ismeri a dalt. Ennek pedig nagyon örülök, mert az egyik kedvenc előadóm énekli. Violetta dalába csak néha aláénekelek, hogy minél színesebbé tegyem a dalt, majd a refrénnél ismét hallható lesz mély orgánumom.
Lassan véget ér a szám. Nem is foglalkozok a környezettel, csak a zenére és az előttem ülőre összpontosítok. Ahogyan közeledek a vége felé, finoman elhalkítom a hangom, végül néhány akkorddal le is zárom azt. Az eredeti szám zongorázva van, de nagyon könnyű volt átírnom a gitárra és meg kell hagyni remek kis produkciót nyújtottunk úgy, hogy nem is ismerjük egymást. De a dallamok közelebb hozhatnak két embert, mint a szavak.
Csak elmosolyodok arra, hogy mindenki tapsban tör ki, majd csak csendben mosolygok a lány szemeibe, és ismét lefogok egy akkordot.
Ez a dal csibészebb, dallamosabb, játékosabb, pörgősebb, mint az előző, és egy nagyon régi szám. Remélhetőleg ezt is ismerni fogja az előttem ülő. Bár nem nagyon érdekelt a környezetem, de meg kell hagyni, felszabadultabb lettem a tapsot követően, és már teljes produkcióval szolgálhatok.

Zene .

Violetta


A pörgős számra több embernek a lába megmozdult, ami nem is meglepő. A taps mellett ez a másik felemelő érzés. Ha a hétköznapokba belesavanyodott emberek szívét egy kicsit megdobbantod, ha kizökkented Őket a problémáikból, s ezáltal magadat is. Néha az a legjobb, ha csak kizárod a múltad, a jelened, és a jövődbe egy kicsit sem gondolsz bele. Felpattansz egy hangjegyre és hagyod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Baj a zenéből sosem lehet.
Lassan véget ér a szám, és csak mosolygok a tapson, de a szememet nem veszem le a lány tekintetéről. Ismét csend emelkedik felénk. Már régen zenéltem, így nehéz tőlem megszabadulni. Az is lehet, hogy az előttem ülőnek kezd elege lenni abból, hogy hangszerét sajátomként használom, de csak úgy jönnek a gondolatok és emlékek, velük együtt pedig a dallamok. Ismét az egyik kedvencemhez térek vissza és mikor csend emelkedik felénk, csak egy akkord kíséretében lesz hallható mély hangom:

If you ever leave me, baby,
Leave some morphine at my door
'Cause it would take a whole lot of medication
To realize what we used to have,
We don't have it anymore.

Hangom lágy, a lelkek mélyéig hatoló. A dalszöveg ismét a szerelem árnyabb oldalát idézheti, és tán úgy is hathat, mintha Violettának énekelném, de ez így is van rendjén. A zene mindig is közelebb hozta az embereket. Figyelem emelkedik rám, én pedig csak énekelem a dalt, hatalmas beleéléssel, néha becsukom a szemeimet is, és úgy adom bele minden gondolatomat.


A szám végéhez közeledve a szokásos módon, magamhoz és a dalhoz méltóan fejezem be, majd a taps közepette csak mosolyogva kacsintok a lányra, és felé nyújtom a hangszerét is.
-Köszönöm.
Suttogom oda neki, még mindig mosolyogva, majd pedig beletúrok a hajamba, és összefonott kézzel dőlök hátra a széken.

Zene .

Violetta


Csak mosolygok a lány válaszán, majd belekezd egy számba és a mosoly töretlen lesz arcomon. Csendben figyelem a lány minden rezdülését, ahogyan a hangja cseng, és ahogyan a szemei megcsillannak minden egyes hang után és ez a legfelemelőbb benne. A tapsvihar után, félmosollyal nézek Violettára és elismerően biccentek egyet, majd csak halkan suttogom neki:
-Gratulálok, Kedves!
Kacsintok rá végül, aztán ismét körülölel minket a teaház moraja, ami némiképpen mindig visszaránt a realitás talajára, egy racionális világ túlontúl kocka, szabályos eszméi közé, amik sosem fértek meg igazán a zene dallamos, kalandos létével.
Aztán finoman veszem ki a lány kezéből a gitárt, ami ismét a combomon pihen. Aztán mosolyogva a lány tekintetébe fúrom a sajátomat, ismét kacsintok és belekezdek egy nagyon régi és szintén nagyon ismert számba, amit minden bizonnyal Ő is dúdolni fog. Az eddigiek is nagyon jól álltak a stílusomhoz és hangomhoz, de ez valahogyan nagyon jónak hat, így a moraj ismét szűnni látszik, és mindenki tekintet ránk szegeződik.

I walk this empty street
On the Boulevard of Broken Dreams
Where the city sleeps
And I'm the only one and I walk...

Néha a gitár és a lány között cikázik a tekintetem. Ismét Violettára emelem, és rá kacsintok, majd némi akkord után felcsendül a második rész is, még nem a dalnak ismét vége szakad, én pedig mosolyogva szólalok meg.
-Most építek egy stúdiót. Gibson a szerelmem. Marshall erősítők. És miegymás.
Aztán előkapok a hátsó zsebemből egy névjegykártyát, melyen a címem is szerepel.
-Keress meg!
Kacsintok rá, átnyújtom a gitárját, és amilyen gyorsan idejöttem, olyan gyorsan távozok, az ajtó már csukódik is. Miért történt mindez így? Mert így van meg az igazán kerek varázsa, s ha Violetta bármit is szeretne, fel fog keresni.

Manóm


A hely, ahol meglátott. Ahol megláttam. Ahol a szavak helyett a zene emelt minket egészen más magaslatokba. Ahol beleszerettem abba a kerek kis pofiba, abba az utánozhatatlan mosolyba, és azokba az igencsak rakoncátlan tincsekbe. Ahol belenézhettem abba az elbűvölő szempárba, aminek csillogása felbecsülhetetlen. Kinyitom előtte az ajtót, majd én is belépek, és a legközelebbi asztalhoz sétálunk, ezt követően leülünk. Kihúzom neki a széket, majd mikor lecsüccsen, betolom, végül jómagam is helyet foglalok.
-Szóval megismerted, az én elbűvölő Húgom...
Forgatom meg szemeim vigyorogva, hiszen Kath a testvérem, és pontosan jól tudom, hogy milyen kiállhatatlan modorú tud lenni. Pont, mint a bátyja.
-Nos, nem mondtam, mert azóta nem találkoztunk. Igen, nem rég kiderült, hogy van egy Húgom. Vagyis még Eli-vel voltunk otthon, mikor az is kiderült, az anyám, nem az édesanyám. És rá pár héttel bekopogtatott Kathrine. Aminek kifejezetten örülök. Le sem tagadhatnánk, hogy tesók vagyunk.
Mosolyodok a Kedvesemre, aztán egy felszolgáló terem mellettünk és szakítja meg a beszélgetést.
-Caesar salátát kérek szépen, és narancs levet. Te, Édes?
Simogatom meg a lány kezét, és várom, hogy Ő is leadja a rendelését. Mikor ez megtörténik, a pincér el is tűnik, mi pedig folytathatjuk a beszélgetést.
-Eszméletlenül ideges vagyok. Ez az egész baba projekt, Elisabeth-tel. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy így születik a világra egy apróság. Annyira felelőtlen dolognak érzem ez, Elisabeth részéről. Hiszen munkája sincs, tanul, és...egyébként is.
Totálisan kikészít a gondolat, hogy apa leszek, és hogy Elisabeth az anyja. Egyszerűen nem tudom ezt megemészteni már.

Jay


Tulajdonképpen elég régen találkoztunk, és mióta a viszonyunk normalizálódott meg kell hagyni, egészen jól tudunk segíteni a másikon. Lelki tanácsokat adunk, néha felsegítjük azt, aki elesett, s ha éppen mind a ketten a földön vagyunk, egymásba kapaszkodva állunk fel. Jobb kapcsolatot aligha kívánhatnék az ex-nejemmel. Boldog vagyok. Fájón boldog. Azt hiszem megtaláltam Életem Szerelmét, akit senkiért nem hagynék el, bár túlontúl nagy szavaknak hihetnétek ezt pont tőlem, de boldogságom egy nagyobb öröm árnyékolja be. Másnak legalábbis hatalmas vidámságot csempészne a lelkébe, nekem azonban ez nem több, mint fájdalom. Elisabeth nem sokára szül, és én ennek nem tudok örülni. Lesz egy gyerekem, aki nélkülem fog felnőni, akinek talán sosem lesz igazi apa-képe, és aki, mikor értelme majd nyiladozni kezd, messzemenőkig fog elítélni azért, hogy az anyját elhagytam, nem is a legszebb módon.
Janey-vel megbeszéltük, hogy ma délután besütizünk, elvégre is az édesség telítve van boldogsághormonokkal, így azt hiszem ez rám fog férni. Felhúzok egy térdig érő farmert, egy magas szárú sportcipőt. egy fehér trikót, amin egy fekete tigris díszeleg, hajam felzselézem, némi parfümöt magamra fújok és sebesebb léptekkel indulok be a falu felé, mert meg kell hagyni, egy hangyányit késésben vagyok. Ha picit gyorsítok a megszokott tempómon, akkor simán odaérek időre. Hamar befordulok és már a cukrászdánál találom magam, ahova határozott mozdulattal lépek be. Biccentek a felszolgálónak és egy takaros, igen csak szimpatikus asztalkához ülök. A pincér már mellettem is terem, én pedig egy barackos süti és kávé kikérésével hamar le is rendezem a rendelést. Érzem, remek társalgás elé nézek, régen beszéltem Janey-vel, régen láttam, és igen, tagadhatatlanul mindig fontos lesz nekem, és ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Mert olyan mentünk mi át, ami ritka. Egymást formáltuk azzá, amik most vagyunk.

Jay

Nyílik az ajtó és megpillantom első szerelmem, egykori nejem, valahogy teljesen más fényben, mint a megszokott. Egyből kiszúrom, a haja is benne van a pakliba. Mikor odalép hozzám, a puszit viszonozom, majd mosolyogva szólalok meg.
-Remekül nézel ki, Janey!
Így is van. Jól áll neki a hajszín, a mosoly, és az, hogy bár tudom, az Élete nem a legegyszerűbb, így is sugárzik. Aztán hamar rám terelődik a téma.
-Hát. Van egy húgom, nem sokára apa leszek és  van egy jegyesem.
Kicsit tömören fogalmaztam, Igen talán túl rég beszéltünk, és sikerült olyan dolgokat felsorolnom egymás után, amik igazán sokkolóak tudnak lenni, főleg így egyszerre.
-Bogolyfalván voltam, de a rengeteg történés olyan szinten szívta le az energiámat, hogy képtelen voltam társas Életet élni. Ha végig nézem, gyerekem lesz Elisabeth-től, de Violettával házasodok össze. Ki akarnak ilyen Életet? Lesz egy kislányom, de nem én nevelhetem fel.
Kezdek bele abba a szívfájdalmamba, amin nem tudok túl lendülni, bár vannak időszakaim, mikor határozottan úgy érzem, sikerült megküzdenem ezzel a gondolattal. Aztán mindig felüti a fejét a lelkemben és rá kell jönnöm, csak ideig- óráig tart a nyugodtságom. Miután ezeket rázúdítottam az ex feleségemre, kis csend után felnézek rá és megkérdezem tőle, Vele mi a helyzet, titkon remélve, hátha jobb és letisztultabb híreket ad majd. Mindeközben a rendelésem is megérkezik, a felszolgáló pedig Janey-hez fordul kérdőn, Ő esetleg kér-e valamit.