Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Odett
A kocsmáros ezekben a percekben a lehető legjobb társaságnak bizonyul, akinek a fiú bármiről mesélhetne, mindegy volna, a lényeg, hogy galleonjainak nagy részét továbbra is odahordja hozzá, amiből már jócskán bevásárolhatott az asszonynak virágcsokrokból, sav-a-júj cukrokból és ugráló csokibékakupacokból. Endre többször nekiindul az egyszerűen nők címet viselő témának, de valahogy egyszer sem jut a végére, a megoldásra pedig biztosan nem itt fog rádöbbenni. A kocsmáros segítőkész, és valamennyire érezhetően át is látja a navinés fő gondját, de hozzászólni, és érdemi-minőségi gondolatokat már nem igen képes adni a fiúnak. Beszélgetnek, a nagy hasú férfi közben kiszolgál, és ez így megy, míg oda nem fúrja magát egy lány, - feltehetőleg diáktárs - és kér egy vajsört. Endre rápillant, és amikor látja, hogy beszélgetőpartnere éppen végez a leányzó kiszolgálásával, ő maga is kér egy kupával, aztán már folytatná is szavainak felgöngyölítését, amikor a vajsörével forduló Odett megakad Endre vállában. A fiú a hideg lötty érzetére lehunyja a szemeit, és igyekszik kivárni, míg türelme visszatér, csak aztán nyitja ki újból szürkéit, hogy megrázva fejét a lányra nézzen.
- Ez igen - kezd bele, de nem tud haragudni, hiszen a lány jobban megrémült, mint amennyire ő maga felhúzta magát. - Csak a drága és finom italodat sajnálom, ne izgulj.
Nevetni kezd, és pálcáját előhúzva a ruhájára irányítja annak hegyét, és halkan megszólalva, kiejti a megfelelő igét:
- Evapores! - ahogy elhangzik a varázsszó, úgy szárad fel a nedvesség ruhájáról, és a fiú kedves mosollyal teszi el jóságos munkaerejét. Ennyi az egész, nincs mit sajnálni, csupán a kilöttyent és a levegőben eltűnt italt, amit már soha, senki nem ihat meg. Szomorú dolog, de túl kell tennie magát ezen, és ha már így hozta a sors, hogy egy újabb boszorkánnyal ismerkedhet meg, hát igyekszik nem elszalasztani a lehetőséget, és leereszkedve a bárszékről, egy asztal felé mutat.
- Ráérsz? - kérdezi udvariasságból, és elindul egy szabad asztal felé. Reméli, hogy a lány nem vár társaságra, főleg nem fiúéra, mert ha igen, akkor a szituáció még kínossá is válhat. Ennek reményében várja meg, hogy a lány helyet foglaljon, majd vele szemben ő maga is elhelyezkedik. Leveszi dzsekijét, és a szék támlájára dobja. Pulóverben kényelmesebb, és ha a társaság még alkotni szeretne valamit az este folyamán, legalább a nagyon szeretett, nagyon menő és nagyon drága bőrkabát maradjon ki belőle.
- Hogy-hogy betértél a csárdába? - kérdezi érdeklődve, és koccintásra nyújtja kupáját, majd egy Egészségedre italköszöntés után mélyeket kortyol az amúgy nem annyira szeretett sörből. - Nem szoktalak itt látni.
Pedig ez nagy szó. Mondhatni, hogy Endre már, mint törzsvendég van számon tartva itt, aminek a kedves nem igazán örül, de ettől eltekintve ez még így van. Elgondolkodik a fiú, csűri-csavarja agyát, de nem ugrik be a lány arca, szinte biztos benne, hogy nem látta erre eddig.
- Araczki Endrének hívnak egyébként - mutatkozik be két korty között, illendően, és még tipikus, hosszú, széles mosolyt is biggyeszt neve után. Odett talán ismeri név alapján, talán nem, azt soha nem lehet tudni.
|
|
|
|
|
Bánfai Odett Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 43
Összes hsz: 548
|
Amikor közli velem, hogy ez igen... nos akkor már láttam a vesztemet. Elképzeltem magam előtt, ahogy leugrik a bárszékről, majd azt egy határozott mozdulattal ellöki. A szék nekicsapódik valaminek és darabjaira törik. Ezután a szemei kidüllednek, és vérbe kezdenek úszni. Fogait csikorgatja, és vicsorít hozzá. Mindemellett pedig az izmai kidagadna, a haja pedig égnek áll. Ilyen kinézettel kezd el haladni felém, de olyan lassított felvételbe, mint ahogy a filmekbe szokták mutatni. Én eközben hátrálni kezdek. Felborítok három széket, neki megyek egy boszorkánynak, aki megátkoz, miközben a véres szemű fiú csak felém tart ökölbe szorított kezekkel, miközben dörmög mellé olyanokat, hogy: Most meghalsz! Neked véged!. Végül pedig nekimegyek még valaminek, seggre ülök, ő pedig. Hát inkább nem folytatom, mert sok a vér, és 18-as karikát is átlépő jelentek következnek. Már majdnem elindult a meleg lötty a lábam szárán, amikor is.... csak az italt sajnálja. Arcomon egy halvány mosoly jelenik meg, ami egyre szélesebb, és szélesebb, és szélesebb lesz. Hamarosan hangot is kiadok magamból kuncogás formájában, ami átvált nevetésbe, végül pedig éktelen röhögésbe török ki. Szerintem az előbbi stresszhelyzetet úgy tudom csak lereagálni, hogy röhögőhörcsögöt, akarom mondani röhögőgörcsöt kapok. Pszichológia az egész, de most nem kezdem el ecsetelni. Látom, hogy a fiú egy egyszerű varázslattal helyreteszi, amit én elrontottam, de nem tudok megszólalni. Amúgy nekem eszembe se jutott volna, hogy ezt egy egyszerű pálcamozdulattal el lehet tüntetni. Mennyire okos, azta! A kérdésre miszerint ráérek-e, csak biccentek, hogy igen, de a nevetéstől rendes választ nem tudok adni. Már a könnyeim is ömlenek a szemeimből, a hasfájásról már ne is beszéljünk. Levegő után kapkodok, ami kisebb-nagyobb sikerrel sikerül is. Követem a fiút, majd az egyik asztalnál lehuppanok a székre. A nevetésem már csillapodik, így végre nem mindenki engem bámul olyan nagyon csúnyán. Én is követve a fiú példáját leveszem a kabátomat, és a támlára teszem, ezután pedig koccintok vele. - Egészségedre! - A fiú kérdése közben én iszom egy kortyot a sörből, majd mit sem törődve, hogy az orrom alatt ott a sör habja, válaszolok neki. - Igazából fogalmam sincs. Talán kellett egy kis adrenalinlöket. Azt pedig itt bőőőőőven megkapom... - nézek körbe a helyiségbe, így utalva a sok rossz arcú alakra. - Ezek szerint, ha jól sejtem, akkor te igen sűrűn szoktál ide járni. Ennyire adrenalinfüggő vagy, esetleg szimplán szereted a veszélyeket, vagy nem akarsz tovább élni, és arra vársz, hogy...-Nem fejezem be a mondatot, hanem inkább egyik kezemet vízszintesen elhúzom a nyakam előtt. Ezzel elmagyarázva, hogy mire is gondolok. Hamarosan a bemutatkozást is letudjuk, így már nem kell esetleg, Hé öcsi!-nek vagy Hé szépfiú!-nak szólítanom, ha azt akarom, hogy rám figyeljen. - Nagyon örülök Endre. Én Odett vagyok! -Széles mosolyát én is egy olyannal viszonozom, ha nem szélesebbel. - Melyik ház becses képviselője vagy? -Nem mernék most tippelni, szóval nem mondok inkább semmi butaságot.
|
|
|
|
|
Silana Blueflower
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Silana
Tökéletes karácsonyom volt, talán a legtökéletesebb amit eddig megéltem, na meg...hát mindenkinél boldogabb voltam. Az oka pedig, hogy a legszebb karácsonyi ajándékot kaptam a menyasszonykámtól, amit csak kaphattam volna. A kislányunk huszonnegyedikén jött világra, a kis csöppség pedig a Caroline Effi Elwood nevet kapta. Igaz, hogy koraszülött, de már egészséges, mint ahogy Laura is.
Kicsattantam a boldogságtól az elmúlt időszakban, főleg azután, hogy hazaengedték a lányokat. Az asszonykám nem igazán hagyja, hogy bárki is hozzányúljon a lányunkhoz, és hát kicsit hogy is mondjam...depressziós lett. Szörnyű, hogy amikor nem tartja Linnyt a kezében, akkor a tükör előtt szörnyülködik. Már az eszem megáll tőle. Mindegy, végül is tudtam milyen kis hisztis, és leginkább csak mosolygok rajta.
Ezen a csodás vasárnapon úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a babával amíg Laura pihen. Ráfér, mert eléggé kialvatlan. Én sem vagyok a toppon, de még mindig jobban vagyok, mint ő.
Elkészültem, aztán evés után "elloptam" a bébit. Babakocsi, és már indultunk is a minifaluban. Már szinte úgy ismerem a helyet, mint a tenyeremet, így azon kívül, hogy néha felpillantottam, végig Linnyt néztem.
A vége egyébként a sétának persze az lett, hogy amint elhaladtunk a cukrászda előtt, megkordult a gyomrom, a számban összefutott a nyál ahogy az itt készített csokoládétortára gondoltam.
Egy perc kellett hozzá, hogy a babakocsit behurcoljam a kis ajtón, majd mintha mi sem történt volna, odatoltam egy asztalhoz valahol középtájon, és a kabátom levétele után helyet foglaltam.RyanSilana egyik nap kimozdult a kastélyból, hogy szemügyre vegye Bagolyfalvát. Eltervezte magában, hogy benéz minden lehetséges helyre. Nagyon érdekelte a sárkányos bolt, a hangszerbolt de legfőképpen a cukrászda. Rajong a csokiért, és ezt nem tudja letagadni. Régen, Egyiptomban, a sok csípős és furcsa ízek között mennyei felüdülés volt egy-egy trüffel vagy csokigolyó. "Valahogy mindig a hazámra terelődnek a gondolataim... De Magyarország is a hazám, félig magyar vagyok! Folyton ezen elmélkedek, inkább maradjunk a csokinál." Ezért az első házikó amibe belépett a Czukorvarázs Cukrászda volt. Takarosan berendezett helyiségbe lépett, szépen elrendezett asztalokkal, hangulatos világítással. Ínycsiklandozó illatok terjengtek a levegőben. Megkocogtatta a zsebében csilingelő pénzt, és elindult az asztalok között. Egy babakocsi! Megszaporázta lépteit, és letérdelt a pici mellé. - Szia picur! Milyen aranyos! Hogy hívják? - az első mondatot a babának címezte, a többit meg a mellette ülő férfinak. Valószínűleg az apja. Nem volt ideje rendesen megfigyelni a férfit, majd sort kerít rá. - Mennyi idős? Öhh mármint a pici... Nem baj ha leülök?A kínos szituáció miatt muszáj volt mozognia, ezért felállt és leült a férfival szemben. - Udvariatlan vagyok, hogy be sem mutatkoztam. Silana vagyok. Silana Blueflower, uram - pajkosan uramozta a fiatalembert, mert nem volt túl öreg. Az illem, az illem. Amit ő nem nagyon ismert, de azért próbálta betartani. Remélte, hogy sürgés-forgásával nem zavarta meg a picit.
|
|
|
|
|
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Katkó és a távozó Endró ~ Minden rendben van, látom, hogy ők is jól érzik magukat. ~ Visszafelé tartok az asztalunkhoz, és most jövök rá, hogy nem is válaszoltam eddig semmilyen kérdésre. Minek is tettem volna? Kell egyáltalán? Illik, talán illik, szóval most összeszedem magam, és közben elérem a régi székemet, beszuszakolódom Katkó mögött és lecsüccsenek vigyorogva. - Na, szóva’ dágáim az va’, ho Endricek etanáta, ez Nadine akar lenni, csah Apám csinátatta a póót. De ige’, nekeis tesszik, ezér’ hordóm é sígy mé’ egy kis piko…piki…pokio…pikentóriája is van az egésznek. – vigyorgok, a beszéd nem annyira megy, de ez nem gátol meg abban, hogy folytassam. Mivel már nagyon biztosan ülök, csak hallgatom a figyelmeztetést, amit Endre mond. - Jó, nem iszok többet főnök… vagy, apa? – felröhögök, mert szerintem igen vicces, hogy Endre az apámnak képzeli magát, és most én is annak. Milyen jó fejek lennénk pedig, együtt járnánk kocsmázni és megbeszélnénk a dolgokat, meg nyomatnánk a "Darcot". Meg a biliárdot, mert abban is béna vagyok, és ha már itt élnénk nagy békességben az majdnem, hogy kötelező. Mármint jónak lenni ezekben a játékokban. Este meg két pofa sör mellett Apa segítene megírni a leckét bűbájtanból. Ezek aztán igazán jó kedvre derítenek, intek „apának” aki elmegy tőlünk. - Te se igyá’ már többet, mer’ izé, tuod. – ingatom a fejem jobbra-balra, és még egy kacsintást is beleviszek e szép manőverbe. Mivel kettesben maradtunk e szép hölgyeménnyel, illetve én maradtam vele együtt, felkönyökölök az asztalra és felé fordítom vigyorgó tökfejemet. - Milyen gonosz má’, hogy itt hajott, mi Kadi? – teszem fel a kérdést és egyre jobban azon gondolkodom, hogy meg kéne csókolnom. ~ Mert miért ne? Szinte úgy lángol a szeme, hívogat, hogy menjek közelebb a számmal és tapasszam az övére. Má’ nem az övére… érted. ~ Vitatkozom magammal, de persze nem merek cselekedni. Mert ha innék még két sört, megtenném, de ha nem ittam volna egyet oda is tudnék menni, így aztán marad a várakozás. - De amúgy meggondoltam téged, vagyis magam. Nem vagyok olyan jó a Darcba, még kinevetné, azt akkor aztán vége a dógoknak, igaz? – réveteg tekintetemben alig-alig látszik értelem, viszont remekül csinálom az egészet, úgy érzem. Teljesen jól vagyok, semmi sem akadályoz meg abban, hogy most már visszamenjek a kastélyba…minek is? Mindegy, volt ott valami dolgom… Felpattanok, majd Katkóra nézek. - Figyejj, mivel nem akarsz megcsókolni, talán vissza kéne kísérnélek tégedet, különbeh még úgy járz, mint Janó, a medve, akit elraboltak a mókusok, aztán nem ment haza és kiírták, hogy vége. – még a mutatóujjam is felemelem figyelmeztetésképpen. Hogy a mese így volt-e már nem tudom, meg, hogy a szereplők is ezek voltak-e, azt sem, de mintha valami ilyesmi lett volna. - Szerintem későn van, és még elkésünk, aztán megbüntethecc, mer’ repektus vagy. Én meg nem bírom a fentrőtámaszt. – a vállaim automatikusan vonódnak meg, és várom, hogy elinduljunk innen… oda. *Ákos beszéde szándékos elírásokat tartalmaz, mert részeg. Kérem ne javítsátok.*
|
|
|
|
|
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV
'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
|
Sharlotte Hmm... Azért arra kíváncsi lennék, hogy mégis miért olyan közkedvelt ez a hely. Úgy látszik, többen is szeretnek ide lejárni az iskolából, ami arra következtet, hogy többen is szeretnek titokban alkoholt inni. De lehet, hogy csak én gondolom így. Inkább azt nézném ki a legtöbbjükből, hogy még nagy dobra is veszik. Hiszen, miért is titkolnák ezt a fajta tevékenységet? Biztos azt hiszik, hogy ezzel még menőbbek, akárcsak a muglik Világában, pedig egyáltalán nem az. Én sem azért jöttem, hogy ezzel nagyzoljak, különben is csak egy vajsör lett ennek az egésznek a vége, aminek majdnem a fele, az asztalon landolt. Szerencsétlenség, naivság, hülyeség. Ha ez a három szó nem lenne rám jellemző, nem is én lennék ez a személy. Bár, hozzávehetjük az őrültetés a többit. Vicces, ugyanakkor elkeserítő számomra, hogy még én magam is így látom a személyiségemet. Talán el kéne beszélgetnem valakivel, de az is lehet, hogy szimplán csak abba kéne hagynom néha a vitát önmagammal és olyanokra figyelnem, amik körülöttem történnek. Dolgok, amik jelentősek lehetnek számomra, mégsem veszem észre őket. Plusz le kéne szoknom arról, hogy újabb kérdéseket teszek fel önmagamnak és döntések elé állítom magam. Vagy csak szimplán pofon kéne vágnom magam. Igen, talán ez lenne a legjobb megoldás és észhez térnék végre. De akkor miért nem tettem meg eddig? Talán azért, mert annyira hozzászoktam mindenhez, hogy egyszerűen már nem vettem észre és csak úgy elúszott minden előttem, mint egy jelentéktelen kis semmiség. Bah... Ideje, hogy megálljt parancsoljak magamnak. Amikor a lány bemutatkozott, elmosolyodtam és belekortyoltam az italomba. Igazán üdítő volt, ráadásul még meleg is, aminek a hatására én magam is felmelegedtem kicsikét. Igen, ez kell most nekem. Ez segít abban, hogy kicsit tisztán gondolkozhassak, de lehet, hogy nem. Az sem baj. Néztem, ahogy a lány szimplán lehajtja a nedűjét és elmosolyodtam. Úgy látszik, a mai fiatalok jól bírják az alkoholt. Na jó, én magam is fiatal vagyok, de egyáltalán nem iszom és erre büszke vagyok. Éljek, én! Mentegetőzését hallgatva elnevettem magam, és csak azután szólaltam meg. - Ugyan, hagyd már! Egyáltalán nem hiszem, hogy alkoholista vagy. Különben is, ha az lennél, akkor már rég az asztal alatt feküdnél, ahogy minden egyes nap - ujjaimmal a poharamon kopácsoltam. Én úgy látom az alkoholistákat, ahogy leírtam a lánynak, hisz én már csak tudom, milyenek ők valójában. A nagyanyám - amikor még élt -, ha nem engem ugráltatott, akkor bizony whiskeyt iszogatott. Fáj bevallanom, de igenis hiányzik. Senki nem tudja igazán, hogy milyen kapcsolat volt köztünk. Igazándiból, még én sem tudom, pedig azóta rájöttem egy, s másra vele kapcsolatban. Tudom, hogy szeretett, de mégis engem okolt, amiért anya meghalt. De most már késő gondolat. Legalább együtt lehetnek. Amint visszaért Sharlotte, rögtön jött a szokásos kérdés. - Eridonos vagyok, ízig-vérig piros - nem szóviccnek szántam az utolsó két szót, mégis az lett belőle. Ez van, ha az ember túl sokáig gondolkozik valamin és egyszer csak, valamit kinyög. Ez az én szerencsém. Remélem, hogy most már nincs sok ebből a szerencsétlenségből és az időből sem, hogy végre kilépjünk 2012-őt és belépjünk 2013-ba. - És te, melyik házba jársz? - kérdeztem én is. Nem tudtam eldönteni igazán, hogy melyik házba is járhat, de a Levitát és az Eridont már kapásból kizártam. A Levitát azért, mert nem igazán olyan, mint a többi kék, az Eridont meg, tudjátok miért. - Egyébként, hogy-hogy egyedül töltöd a Szilvesztert? - hogy miért kérdeztem? Nem tudom, hiszen ezt a kérdést akár magamnak is feltehettem volna, de választ nem hiszem, hogy tudnék adni rá.
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Endre &Áki - zárás Hiába, hogy Endre nagyon magabiztosan próbál megnyugtatni, hogy Ákossal minden rendben lesz ha kimegy a hidegre, ettől még aggódok a csapattársam miatt. Egyelőre ugyanis nem vagyunk odakint, bár én már nem bánnám ha arrafelé vennénk az irányt. Illetve komolyan megfordul a fejemben, hogy jobban tenném, ha inkább én is elengedném magam, és kérnék valami töményet. De mindezek helyett csak a forralt boromat iszogatom. Nem lenne okos dolog, ha ahelyett, hogy támogatnám Ákost csak én is kiütném magam. Egyébként sem vagyok az í típus. Közben Endrének meg aztán a visszatérő Ákosnak hála megvilágosodok én is, a fiú pólóján lévő kis hiba ügyében. Így már teljesen érthető, és tényleg csak egy betűben különbözik a Navine-től, de nekem elsőre mégis a női név jutott eszembe róla. De ez a tény már teljesen jelentéktelenné válik amellett, hogy Ákosnak már kisebb bonyodalmat okoz a beszéd is. ~ Majd támogathatjuk felfelé a kastélyba... Remélem hányni nem akar. ~ Ezek után Endre bejelenti, hogy távozik. Erre aztán igencsak szúrós, szemrehányó pillantásokat küldök felé. Elfelejthetem a többes számot a gondolataimból, mert ezek szerint csak én fogom visszatámogatni Ákost. Majd. De egyelőre kettesben maradunk, ami jelenleg egyáltalán nem jön be. Nem mintha bajom lenne Ákossal, csak jobban szeretem ha józan és lehet vele értelmesen beszélgetni. De hát mit csinálhatnék? Elköszönök Endrétől és visszafordulok Ákos felé. Furcsa dolog így látni őt eléggé kifordulva magából, most nem igazán hasonlít visszahúzódó, aranyos önmagára. Egy darabig még vicces volt, de már nem az. - Az! Ezért még számolok vele - motyogom Endre után nézve, aki éppen elhagyja a helyiséget, nem hiszem, hogy Ákos rendesen odafigyelne a szavaimra. - Igaz. Majd legközelebb darcozunk. - hagyom rá a fiúra. Örülök, hogy meggondolta magát, és nem nekem kell lebeszélnem róla. Eléggé meglepődök, amikor a fiú felpattan az asztaltól, a szavaira meg aztán csak még jobban merednek a szemeim, és elpirulok. Nem értem miért kellett ezt ilyen nagy őszinteséggel közölnie, de lényegében a fiúnak igaza van. Eszem ágában sincs a közeljövőben csókolózni vele, bár, hogy egy másik helyzetben miképp reagálnék, azt nem tudom... - Nem szeretnék úgy járni, úgyhogy kísérj! - mosolygok a fiúra és én is felállok. - Szerintem ezt majd ne emlegesd az edzésen. És egyébként sem azzal büntetnélek - jegyzem meg vigyorogva, miközben magamra veszem a kabátomat, és a nyakam köré tekerem a sálam. Ákos is összeszedi magát, némi segítséggel a részemről, ugyanis a jobb keze sehogy sem akarja megtalálni a kabátja ujját, de végül mind a ketten menetkészek vagyunk. Anélkül kijutottunk a csárdából, hogy Ákos akár egy széket is fellökött volna, majd a tél hidegben elindultunk a kastélyba.
|
|
|
|
|
Lévai Vivien
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Inedra Kedves Naplóm!
Túléltem aNem! Apa aztLényegtelen! NemrégNem megy ez nekem. Elhajtottam a tollat, ami hangosan koppant a szemközti falon és becsúsztattam a naplómat a rejtekhelyére –a fiókomba, ahol egy szemfüles sárkány őrizte. Fogalmam sincsen, miért éppen sárkány, de valahogy örző-védő szerepében ez tűnt a legmegfelelőbbnek… amikor öt éves voltam és még tízig számolni is komoly nehézséget jelentett. Felsóhajtottam és odamásztam az ablakpárkányra. Befészkeltem magamat és az utcát kezdtem bámulni. Nem tudom, mi vonzott, talán csak úgy akartam tenni, mintha nem lennék annyira egyedül, mint amennyire éreztem magamat. Minden egyes nap reménytelenebbnek tűnt az előzőnél. Apa egyre többet tűnt el, Benjivel nem volt alkalmam hosszabban beszélgetni és Zoé óta senkivel sem találkoztam. Határozottan unalmas volt az életem. Fel kellett volna dobnom valamivel, de sajnos nem vagyok egy akcióhős, sőt még csak szuperhős sem, tehát letehetek róla, hogy hirtelen betörik az ajtómat és végre felpörög az életem. A gondolat hirtelen jött, de a legutóbb is nagy segítséget nyújtott az édesség, amivel Zoé meglepett. Ettől az új ötlettől vezérelve kaptam fel a kabátomat és írtam egy cetlit apunak, hogy ne keressen, majd miután azt felragasztottam a hűtőre kiviharzottam az ajtón. A jeges szél az arcomba csapott, de nem érdekelt, csak meneteltem előre. Szerettem volna egy rövid időre átlagos tinilány lenni. Csak egy kicsit úgy tenni, mintha az életem egyébként nem állna a feje tetején. Belöktem a cukrászda ajtaját és azonnal az egyik üres sarok felé vettem az irányt. Kabátomat a székemre akasztottam, fekete hullámaim pedig a vállamra csusszantak. Felemeltem az étlapot és kizártam minden mást az agyamból, csak arra koncentráltam, ami épp előttem állt –nevezetesen az evésre, amit jó lenne néha nem elfelejteni.
|
|
|
|
|
Inedra Pote
INAKTÍV
Picciotto
RPG hsz: 73
Összes hsz: 1740
|
Vivien Szabad hétvége Ücsörög. Egymagában ücsörög azon az átkozott padon. Semmi mást nem csinált az egész szünet alatt csak unatkozott és olvasott. Kezdte úgy érezni magát, mint egy öregasszony. Tennie kell valamit, különben belehal ebbe. Bár a múltkori szobás dolog után kicsit fél még kimozdulni a birtokról, de most szüksége van valamilyen más légkörre. Az, hogy kirabolták és felforgatták a szobáját, pont elég ok arra, hogy kicsit magába forduljon. Így hát felkapta magát és elindult volna, ha a kabátja nem akad be a pad egy kiálló deszkájába. Azzal a lendülettel, ahogy felpattant, vissza is huppant és szépen ki is szakadt a kabátja zsebe. Mivel már ez sem igazán tudta meghatni inkább továbbment, bár még ő sem tudta hova. Úgy gondolta, lenéz egy kicsit a faluba, hátha talál valami érdekeset, vagy valakit akivel lehet beszélgetni. Végigsétált a kis utcán, egészen le a térig. Nem tudta merre menjen tovább. Először a Pillangó varázsba akart bemenni, de azt már egészen unta. Na jó, nem unta, csak már többször volt ott mint máshol. Így útja inkább a cukrászda felé vezetett, csokira volt szüksége. Belépett az ajtón, és annyi édességet látott,mint még soha. Gyorsan körbenézett, üres helyet keresve magának, meg is akadt a szeme a helyiség sarkától nem messze. Gyorsan átszelte a helyiséget, de ahogy elment az egyik asztal mellett, a kiszakadt zsebe beleakadt az asztalba, és rántotta magával az egészet. Ahogy rántotta magával az asztalt, úgy esett vissza ő is a földre. Reménykedett benne, hogy semmit nem tört össze, bár mintha fél szemmel úgy látta volna, hogy az asztal még üres, és egy feketehajú lányka ül a széken mellette. Inedra azonnal összekapta magát, már amennyire tudta, és megpróbált felállni. - Jajj ne haragudj, annyira sajnálom. Mostanában ilyen béna vagyok.Amint kicsit leporolta magát, észbe is kapott. - Bocsi, Inedra vagyok a bénák bénája. - mondta nagy zavarában, miközben felállította az asztalt.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Ma egészen nyugodt nap van a cukrászdában. Vannak vendégek, de nem kell rohangálnia, tud figyelni a tanulmányaira. Egyre jobban közeledik a vizsgaidőszak, ő pedig egyre kevésbé érzi magát felkészültnek a dologra. Tudja, és tudja, hogy tudja, de ez bizony nem elég. Nagyon nem elég, ahhoz, hogy tudja az is kell, hogy magabiztosan és ne remegő lábakkal sétáljon be a terembe a vizsga kezdete előtt néhány perccel.
A falnak dőlve olvas, minden második mondat után felpillantva, nem kér-e valaki valamit. Nem szép dolog, hogy így megosztja a figyelmét, de nem teheti meg, hogy csak az egyik dologgal foglalkozik, míg a másikat elhanyagolja.
Az újabb ajtónyitódásra felpillant és elmosolyodva tapasztalja, hogy ismerős érkezik. A kérdésre csak bólint egyet, a könyvet becsukva pedig a pulthoz lép, melynek másik felén Mary foglal helyet.
- Vannak mini tortáink, aranyos mintákkal, nagyon finomak, laktatóak és sokféle ízben kaphatóak. Szerintem a mézeskalácsos a legfinomabb, ha valami sósabbra vágysz, akkor vannak pogácsák, meg mindenféle bagettek, amiket össze lehet állítani, hogy mit kérsz beléjük. Ez most ilyen újdonság, a főnökasszony ki akarja próbálni, hogy mennyire lenne kelendő a dolog. Szerintem azt is érdemes megkóstolni.
Büszke magára, hogy eszébe jutottak a szendvicsek, az előző párosnak elfelejtette ajánlani őket, pedig a lelkére kötötték. Sokkal egyszerűbb lenne pedig kiírni a táblára, hogy ez az újdonság, jöjjenek, egyenek, mint, hogy rajta múlik a dolog, és ha elfelejti, esélyes, hogy a nyakát szegi.
- Szeretném elkerülni a vizsgaidőszakot, de nagyon. Nem érzem még magam elég felkészültnek a dologhoz.
Ezen kívül nincs vele sok, illetve egyetlen apróság mégiscsak, de ez nem esemény, inkább egy hatalmas nagy bocsánatkérés.
- Sajnálom, hogy a múltkor otthagytalak a bálon, de mire észbe kaptam már a folyosón voltam, és valahogy nem is tudom, teljesen összezavarodtam.
A bűntudatos arc mellé, halvány pír is jár, mely inkább Áronnak szól, aki még mindig képes nagyon erős érzelmeket kiváltani belőle. Lesüti egy pillanatra a szemét, majd felpillantva a lányra elmosolyodik.
- Szóval, mit adhatok? Ruci: http://www.polyvore.com/cgi/set?.svc=twitter&id=67758616
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Mesélő bácsi
A mai nap elég unalmasan telik, olyan furcsán zavaró ez a nagy tér. Ma már háromszor cserélte le az asztaldíszeket, kijavította azt, amelyik valamiért hibásnak mondott volt. Mindegyikben kicserélte a gyertyákat újakra, a régieket pedig dobozba rakta, hogy később - ha még kellenek - tudják őket használni.
Valamikor kettő felé történt az első komolyabb változás. Nyílt az ajtó és egy férfi jelent meg. Első pillantásra szélesen elmosolyodott, és már indult volna felé, ám amikor a férfi arcát teljesen meglátta megtorpant. Egy fél pillanatra azt hitte Áron az, de nem lehet Áron, hiszen ez a férfi jóval idősebb és mégis úgy hasonlít rá, mintha a rokona lenne. Hirtelen köszönni is elfelejtett, de aztán kinyögött egy csenevész "jó napot!"-ot. A férfi helyet foglal, ő pedig két perc múlva követi, hogy felvegye a rendelést.
~ Még a hangja is olyan, mint Ároné.~
Zavart mosollyal lép vissza, hogy elkészítse a kért dolgokat. Kicsit zavarban van, mert akárhányszor Áronra gondol beleremeg az egész teste és gyorsabban kezd el verni a szíve. Tálcára pakolva a dolgokat vesz egy mély levegőt, és elindulva igyekszik nem megbotlani a dolgokban. Szépen lapakol, majd elindul vissza, azonban három lépés után megtorpan és visszalépve lehuppan a férfival szemben lévő helyre, kicsit összehúzva a szemeit, tüzetesebben megvizsgálja.
- Láttam önt néhány fényképen. Ön Szendrődy professzor édesapja ugye?
Mondaná, hogy Márton és hívná Áront is a saját nevén, a professzorozás nélkül, de fogalma sincs, hogy a férfi mennyire akarja felfedni a családja előtt, hogy ők egy párt alkotnak. Ha semennyire, akkor nem kellene veszekedést vagy bármit szítani, ha meg igen, akkor majd biztos sort kerít rá. Mindenesetre illetlenség lenne, csak így, mindenféle bemutatkozás nélkül a férfire törni, így gyorsan hozzáteszi.
- Széles Veronika vagyok, a tanársegédje.
Ruci: http://www.polyvore.com/cgi/set?.svc=twitter&id=67758857
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Veronika - Hmm... "mondja" Mary a sok finomság hallatára. - Igazán jól hangzik. - Teszi hozzá egy vigyor kíséretében. Mikor Veronika a vizsgaidőszakról panaszkodik, Mary a következőt veti fel a lánynak: - Mi lenne, ha a műszakod lejárta után elmennénk egyet korizni? Akkor felszabadulnál egy kicsit, közben nem izgulnál annyira, és utána tanulnál egy jót? Akkor talán nem fogsz annyira ezen görcsölni, és kicsit elengeded magad! - reméli, hogy Veronika rábólint a dologra. Elvégre, mit árthat? Folyton csak tanul, lehetetlen, hogy ne verődött volna a fejébe az egész. Csak izgul szegény. És ha kicsit elengedi magát, nem izgul majd annyira, és utána frissen, kipihent aggyal ismételheti át, vagy tanulhatja meg azt a kicsit, amit még nem sikerült. - Ugyan, semmi gond. - mosolyog bátorítóan a lányra. És látva a pirulást, hozzáteszi: - Viszont ha mindenképp szeretnél kiengesztelni, azzal tudsz, ha mesélsz, ki ez a srác? - egyáltalán nem szemrehányásnak szánta, sőt! Veronika, mint ahogyan a bálon is megállapította, nagyon jól nézett ki azzal a sráccal. És Mary örült, ha Veronikát örülni látja. Nem tudta miért, de örült neki. Mary nagyon megszerette Veronikát, ő olyan igazi barát volt számára. Olyan barát, amilyen még nem volt neki. Aki mindig mosolygott ha meglátta, aki soha egy rossz szót nem szólt hozzá, aki mindig kedves volt, és akit tényleg érdekelt a hogyléte. Persze, voltak Marynek korábban is barátai, de előbb-utóbb mindig kiderült, hogy nem igazi barát, megszakadt a kapcsolat, vagy épp internetes volt, és soha az életben nem látták egymást. Összesen két tartós, személyes barátsága van. A két személy pedig a tíz évvel idősebb nővére, és a fél évvel fiatalabb unokahúga. Hmm... Nem igen tudok dönteni... Tudod mit? Rád bízom magam. A döntés a tiéd, megbízom az ízlésedben! - vigyorog rá Mary. Aznap nagyon sokat mosolyog, tök jó napja van. Hogy mi az oka? Azt nem tudja. Csak azt, hogy imádja a sulit, a mágiát, és most már Bogolyfalvát is!
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
ElizabethA kocsma az a hely, ahol alkoholt lehet találni. Egyszerű megállapítás, mégis nagyon lényegre törő, vagy éppen hasznos. Miért is? Ha már más nincs, az alkohol segít felejteni. Nem feltétlen kell alkoholba fojtani bánatod, de végső esetben megteszi. Ezért volt számára kissé kedvelt hely a csárda. Mert segített neki,mást nem tudott volna mondani. Nem szereti úgy egyébként, mert tele van mindenféle sötét alakokkal, de hogyha más szemszögből nézi, akkor más véleményre jut. Ezen, és sok más gondolat közepette húzza le már második whiskey-ét, ami után kicsit mentegetőzni is kezd. Miután a lány szavait hallgatta, rájött, hogy azért kicsit tényleg túlreagálta, mert az alkoholista az már más fokozat. Ő csak jól bírja az alkoholt. Ezen észrevételét egy mosollyal konstatálta, majd már el is tűnt egy üveg "csodáért". Visszatérve egy szokásos kérdéssel lepte meg a lányt, amire szinte már várt választ kapott. Azután a visszakérdezés, erre is várt.
- Navine - mondta a végére elhalkulva. Már egyáltalán nem volt odaillő. Az a jó tanuló, okos, kedves, mindig pozitív és aranyos gyerekek helye. Ebből ő már csak kedves és talán az intelligenciából sem vesztett. De ki tudja. Mindegy is, a lényeg, hogy nem tartotta már megfelelőnek a helyet, de attól ugyanúgy szerette. Ízig-vérig sárgának érezte magát, még különcsége ellenére is. Egykoron tökéletesen megfelelt annak a képnek, de már nem. Ahogy ezt végigjátszotta fejében, feleszmélésképpen töltött magának egy pohár itókát, és összeszedte gondolatait a következő kérdésre.
- Igazából kértem a bátyámat, de nem akart ide velem jönni - nevetett fel kicsit, és talán már jókedv is volt mögötte. Nevetséges indok, meg kell hagyni, de ha nem akar jönni, nem fogja erőltetni a dolgot. Jó így, talán jobb is lesz. Annyira nagyon tapintatlan nem akart lenni, de muszáj volt visszakérdeznie.
- És Te? - kérdezte meg végül az 'é' betűt elnyújtva, majd belekortyolt az italba. Még mindig ugyanaz az íz, illat, de már összebarátkozott vele, mondhatni, és még egy darabig nem akarta megunni a sajátos ízvilágot. Majd amikor már érzi, hogy elég lesz.
|
|
|
|
|
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Grace folytatás... Kezem újra az üvegért nyúl, amit alig pár másodperce tettem le, miközben elnézek az ünneplő társaság felé. Lehet, hogy azért ilyen felhőtlenül boldogok, mert már annyira berúgtak, hogy semmi sem számít a világon? Vagy azért mert tényleg van okuk ünnepelni. Vagy... túl sok a vagy. Mindig több lehetőség van mindenre, sőt gyakorlatilag a lehetőségek száma végtelen. Egyes esetek kivételével persze. Ha tőlem megkérdeznék, hogy mit ünneplek így egyedül magamban, azt mondanám, hogy az unokahúgom születését, ugyanis karácsony napján hivatalosan is nagybácsi lettem. Bár ez tökéletes hazugság, ugyanis hidegen hagy a baba. Nem tahóságból mondom, de ugyanúgy nem érzek iránta semmit, akár a többi ember iránt. Laura kedvéért majd mosolygok és gratulálok, na meg persze most iszom rá, de csak elméletben. Gyakorlatban meg azért iszom, hogy fogyasszam a készletet és holnap kegyetlenül másnapos lehessek. Alaposan az üveg fenekére nézve kortyolgatom a kesernyés italt, hogy aztán újra visszakerülhessen az asztalra. Cigarettámból egy nagyobb slukkot elpusztítok, miközben a velem szemben egyedül ücsörgő lányra téved a tekintetem. A lányok általában nem járnak sehova egyedül. Mindig párosával járkálnak, kivéve amikor valamelyiknek randevúja van, vagy máshol találkoznak, esetleg az egyik lány mélyen maga alatt van. Bár nem, akkor is kettesével járnak, mert az egyik vigasztalja a másikat. Ez az ötlet kilőve. Akkor a drága lánynak vagy randevúja lesz, de kötve hiszem, mert egy ilyen hely nem éppen ideális ahhoz, hogy az egyik szerelmet vallhasson a másiknak. Randevú lelőve. Az előtte lévő pohármennyiségből ítélve szál egyedül jött ide és úgy is marad. Számat rágcsálva egy ideig bámulom a lányt merő udvariatlanságból, majd kinézek az ablakon ismét és orromon keresztül kifújom a cigaretta füstjét. Ami ebben a helységben van, az már nem szimpla füstfelhő, ez már lassanként alakul át füstfallá, vagy füstfüggönnyé. Szemeimet már eléggé csípi ez a gomolygó füst, holnapra valószínűleg két vörös golflabda lesz a helyükön. Kellemes lesz ezekkel pislogni. Az üveget magamhoz véve kezdek neki egy aprócska helyzetváltoztatásnak a padon. Hátamat a falnak vetem és lábaimat pedig fölpakolom a padra. Ha esetleg, merő véletlenségből elaludnék, akkor inkább így tegyem. Az ünnepelő társaság egyre zajosabb, már egy hamiskás éneklésbe is belekezdtek és nem akarják abbahagyni, a többi vendég persze forgolódik, néhányan pedig zúgolódnak, hogy ez kocsma, nem pedig karaoke bár. Felvont szemöldökkel hallgatom az énekért járó reakciókat - vagy reklamációkat - és fejemben nem nagyon helyre tenni, hogy egy kocsmában miért ne lehetne énekelni. Ha csöndre és sherryre vágynak menjenek könyvtárba. Az üveget szorongató kezemmel kócos szőke hajamba túrva vakarom meg a fejemet, mintha tényleg nagyon elmerülnék ebben a gondolatmenetben, bár magamban már lezártam. Lehet, hogy ebből még lesz egy szép kis verekedés? Akkor a szemben ülő kisasszony jobb, ha gyorsan távozik onnan, mielőtt ő is belekeveredik.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
OdettAzt gondolván, hogy lesétál a faluba, beül egy italra, és közben megbeszéli nőügyeit a csapossal, badarságnak bizonyul. Belemelegszik ugyan a szövegelésbe, és a csapos feltartásában is rendkívül jó, aki munkakörének kielégítése helyett legfőképpen a fiatal férfiúval törődik. Ápolja annak lelkét a megértő tekintetével, és ízlelőbimbóira is odafigyel a kiadott vajsörök mennyiségével. Igaz, hogy az utóbbiban jobban jeleskedik az úr, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ez így van rendjén. Endre napját végül egy bolondosabb diáktársának megjelenése dobja fel, és egy pillanatig sem habozik, hogy ezt ki is élvezze.
- Végre valaki, akivel élvezet az ittlét - elismerő tekintettel löki korsóját a lányéhoz. Jó érzését és emelkedett hangulatát széles vigyorral köszöni meg mókás partnerének, Odettnek.
A koccintás örömére a sörből mélyet kortyoló levitás prefektus habbajusszal az orra alatt fog bele Endre kérdésének megválaszolásába, amit a navinés egy pillanatra összezáródó szemekkel kísérel meg nevetés nélkül kibírni. Hallgatja társaságát, igyekszik figyelmes partner maradni, de szürkéi csak a habot látják, szinte szemeznek a fehér réteggel, és már mutogatásba is fog saját szája felé, hogy ezzel segítsen az adrenalinkereső bolondgombának.
- Van egy kis... hab a szád fölött... - mutat saját borostás arca felé, miközben a szemben csacsogó orra alját nézi. - Itt.
Nehézkesen tér vissza a beszélgetés mezejére, pörgeti az emlékeit pár másodperccel ezelőttig. Erőlteti elméjét, hátha segítségére siet, de csak az adrenalin, és a csárdatársaság szavak rémlenek fel, amiből talán az egyiket ki sem ejtette a levitás.
- Itt mindenféle ember megfordul, néha olyan érzésem van, mintha varázstalanok is jelen lennének, és távolról figyelnének minket - mondja a lánynak, s nyugtalan pillantást vet jó néhány rossz arcú férfira. Vannak 'elméletei' a muglikról, amiket nem szívesen mesél el másoknak, így most is inkább elhessegeti maga elől őket, majd megtisztultan, már mosolygósan néz vissza Odettre. Azután a mosolyból nevetés fakad, hiszen a levita ház egyik prefektusának mimikahasználata és kezeinek gyakori beszélgetéssegítése mellett nem lehet komoly arccal kibírni.
- Nézz körbe - kortyol egyet a megszokott, ám de nem szeretett ízvilágból, majd a kocsmában időző varázslókra és boszorkányokra mutat. - Már magáért a társaságért érdemes benézni ide egyszer-kétszer... nemrégen még majdhogynem minden délután itt voltam, sokszor hajnalban vánszorogtam fel, vagy amikor társaságban voltam, akkor egymást segítettük vissza a kastélyba.
Szavait mosoly követi, és amikor Opheliára gondol, a nevetés sem marad el. Igaz, hogy alig emlékszik arra az estére, de azzal tisztában van, hogy sok butaságot csináltak akkor éjjel.
- Már nem járok le sűrűn - folytatja mondandóját, és a korsójára szegezi tekintetét. - Prefektusbarátnő, tudod.
Keveset árul el, a szavak továbbgöngyölítéséből végül csak ennyi lesz. Reméli, hogy az asztal másik oldalán ülő leányzónak ennyi is elegendő, és nem merülnek el a partnerkapcsolat kivesézésében. Endrének nincs hozzá elég ereje, ideje és kedve. Nem szeretné, ha szavai más hatást keltenének Odettben, mint ahogyan ő azt valójában gondolja, így éppen annyit említ, amiből ami ha kell, leszűrhető.
- Kedves Odett, én a Navine házat népszerűsítem, több-kevesebb sikerrel - hajt fejet a lány előtt szavai végén. - Szerinted illek a házamba?
Már elgondolkodott álmatlan éjszakáin ezen a kérdéskörön, és egyszer sem jutott dűlőre magával és a Navinével kapcsolatban. Nem hitte, hogy másik házba jobban illene, mégis néha annyira kilógó egyednek érezte magát a sárgák között, hogy az elgondolkodásra ösztönzi.
|
|
|
|
|
April Violet Grace Hamilton
INAKTÍV
anorEXia.
RPG hsz: 7
Összes hsz: 18
|
Füst volt, nem is értettem, hogy tudok megmaradni a helyiségben, hiszen nekem már az is a tűrőképességem határán van, ha egyvalaki közterületen dohányzott... Egyszerűen gyűlöltem a cigarettát, de most már mindegy volt, abban a helyzetben, akkor és ott ez sem tudott érdekelni. Kortyoltam az asztalomon lévő italból, és hallgattam a muzsikálást... igyekeztem nem gondolkozni. Valaki nézett engem. Csak egy pár perc után vettem észre, kezdtem teljesen elveszíteni azt a tulajdonságom, hogy mindig megfigyelem, ki, vagy mi van a környezetemben. Ahogy a sejtett irányba fordultam, egy szőke, kócos hajú fiút láttam, emlékeim szerint szintén rellonos volt... noha én a faluban leledzésem miatt nem túlzottan sokat járok a klubhelyiségbe. Visszabámultam rá, figyelmesen végigmértem őt. Egy idő után elég kellemetlenné vállt, hogy nézett. Elfordítottam róla a tekintetem, abban a hitben, hogy ő is ugyanezt fogja tenni, aztán mindenki szépen, csendben iszogat tovább magában. Nem akartam belemártózni az esetleges ügyeibe, amiért iszik. Különben is, miért nekem lenne ahhoz bármi közöm...? Amikor visszafordultam, hogy szemem sarkából meglessem a srácot, ő még mindig engem nézett. Finoman felvontam a szemöldököm, mire elfordult. Lábaimat az asztal alatt keresztül fontam, és én is kibámultam a párás üvegen. A társaság mögöttem egyre zajosabbá vállt, engem ez nem kifejezetten zavart, de a kocsma többi vendégét, akiknek alacsony a tűrőképességük, bizony igen. Kár volt, hogy mellettem kezdtek el balhézni. Egy pofon csattant, én felugrottam, és arrébb vonultam, víve magammal az italomat is. Ahol pár minutummal ezelőtt még ültem, odaesett az egyik éneklő varázsló egy átok következtében. Király. - Nem hiszem el, hogy már inni sem ihat nyugodtan az ember... - motyogtam, majd körbenéztem. Egy darab szabad helyet sem láttam igazság szerint. Behunytam a szemem, és sóhajtottam egyet. Végül a fiú mellé zuttyantam le, mit sem törődve azzal, hogy esetleg nem örül neki. Csak kortyoltam egyet a poharamból, és a kialakuló káoszt néztem békésen. Természetesen, ha kell, meg fogom védeni magam, de egyébként még csak úgy beleátkozni a tömegbe is lusta lennék.
|
|
|
|
|
Bánfai Odett Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 43
Összes hsz: 548
|
Endrétől valami bókfélét kapok, vagy legalábbis egy kis kedveskedő mondatot. Élvezet velem az ittlét… Hát igen, dobtam a szomorúságot és király lettem. Nem mintha szomorú lettem volna, de ezt így szokta mondani az egyik barátom. Le is szögeztük vele, hogy mi ketten királyok vagyunk. Vagyis én királylányka. A Drága Bálint így is hív, nem képes kimondani a nevem. A többi barátomnak pedig pindur vagyok a magasságom miatt. De nem tehetek róla! Anya alacsony, apa sem túl magas, akkor ne várják el, hogy én meg 2 méteres legyen. Másik pedig, hogy az ő hibájuk, hogy a mai pasik szinte mind a 2 méteres magasságot érik el. Koccintás után válaszolok, de úgy veszem észre, hogy Endre nem nagyon figyel rám oda. Valami más köti le a figyelmét, és nem tudom, hogy mi. Eléggé idegesítő, amikor én mondom a magamét, ő meg le se kakil. Ezen sikeresen sikerült felhúznom magam. Végül Endre csak kiböki, hogy mi szúrja a szemét. Lesújtó tekintettel nézek rá, majd … - Zavar?! ... Így jártál! - Nem akartam én bunkó lenni, de ez így kicsúszott a számon. De, hogy Endre csőrét ne piszkálja az a kis hab, előbb kidugom a nyelvem és amit elérek az lenyalom, majd lejjebb húzom a pulcsim ujját, a többit azzal törlöm le. Remélem így már megfelel az úrnak. Körbenézek a helyiségben, amikor a mindenféle emberről kezd beszélni, többek között a varázstalanokról is. Ekkor elég érdekes arckifejezés suhan át rajta, ami azonban ennek ellenére is feltűnik nekem. - Nocsak. Esetleg bajod van a muglikkal? Aranyvérű vagy?! –Komoly, rezzenéstelen arccal nézek rá. A leggyengébb pontomat találta el ezzel, ugyan is az egész családom varázstalan, csak bennem jött ki ez a vér. Se anya, se apa, se húgom nem képes varázsolni, szóval én totálisan sárvérű vagyok. Bár ezzel nem szoktam dicsekedni. Nem hiányoznak nekem a csúnya, lenéző tekintetek. Mikor Endre arra kér, hogy nézzek körbe, akkor ismét körbetekintek, de még mindig semmi változás, majd miután végigmondta amit akart, elég gyorsan letudom a válaszadást. - Ühüm… meg...teljesen! - Sose voltam az a típus, aki azért jött le a faluba, hogy jól berúgjon aztán utána ne találjon vissza a suliba. Nem értem, és talán sose fogom megérteni, hogy mit élveznek ebben az emberek. Nem azt mondom, hogy nem vagyok bulizós, mert az vagyok, de nincs szükségem alkoholra ahhoz, hogy jól tudjam érezni magam. De mindegy. Én ilyen vagyok, Endre meg olyan. Két külön világ. Bár azt szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Endre rátér arra, hogy mostanában nem szokott lejárni, mert prefektus a barátnője. Amikor a korsóját kezdi el nézegetni olyan, mintha szomorú fejet vágna. - Ja, tudom, Bea! De ha ennyire bánatos vagy emiatt, akkor mi a bánatnak vagy vele?! Hallottam a zűrös dolgaitokról. –Hogy ne tudnék én mindent, amikor az Edictumba írogatok, ahol van pletykarovat és paparazzi is. Ha az ember lánya oda bekerül, akkor nincsenek titkok előtte. Már ezért is érdemes volt bekerülni. Az év cikkírója címről már nem is beszélve. Ami igaz, hogy titkos, de ennek ellenére én mégis büszke vagyok rá, és dicsekszem vele. Hadd tudják csak meg, hogy ki írja azokat a cikkeket! A házas kérdésemre is érkezik válasz és egy kérdés is. Felvont szemöldökökkel nézek a fiúra, majd feltűnően méregetni kezdem. Iszok egy korty sört, majd csendben tovább bámulom. Végül oldalra biccentem a fejem, egy nagyot sóhajtok és válaszolok neki. _ Há’ honnan tudjam!? Nem is ismerlek! -Ennyiből nem lehetett leszűrni, hogy milyen jellem. Oké az, hogy iszogatni szokott járni eléggé rellonos beütést kelt, de ez még semmit sem jelent. - Szerinted én illek a Levitába?! -Hah… kölcsön kenyér visszajár! Erre válaszoljon valami okosat akkor a nagyfiú! A kérdés mellé szempilla rebegtetést társítok, összefonom az ujjaimat, majd az asztalra könyökölök, végül pedig államat az összekulcsolt ujjaimra helyezem.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Habcsók
Fájdalmas arcvonásokkal nyugtázza, ahogyan az asztaltársul jutott leányzó eltünteti szája felől a habot. Az első felvonás, amikor nyelve bukkan elő résnyire nyitott ajkai közül, mi tagadás, nincs ellenére a fiúnak, de amint előhúzza, - ezzel nyújtva és koszolva egyszerre az anyagot - pulóverét, és azzal törli le a maradék, nyelvével el nem érhető részt, Endre minden örömét letöri. Isten ad és elvesz. Endre megszólalni sem tud az előző jelenet hatására, így a levitás prefektus nyugodtan beszélhet, hallgatósága figyelemmel és döbbenettel teli lesz. A varázstalan emberekről gyártott titkos elméletei általában nem az ő zavaró jelenlétüket szokta minősíteni, így Odett kérdéséről rögtön a rosszul lekommunikált érzelmei és gondolatai jutnak eszébe. Csak, mint a kedvessel eltöltött medencés pillanatoknál, itt sem rosszmájúan értette, amit mondott, csupán sorban kiestek torkán a hangok.
- Szóval - kezd bele hátradőlve a székén, jobbjával az egyre fogyatkozó korsóját piszkálva. - Te nem vagy aranyvérű. Én, minthogy Araczki, vagyis nemesi eredetű vezetéknevem van, ősmagyar származású, aranyvérű tanonc vagyok itt jelen.
Mivel a lány arca a mosolygós, bolondos vonásait ledobta magáról és komoly, szikár berendezkedésre cserélte azokat, Endre biztosra vette, hogy itt vér fog folyni. Bal kezével megszorította zsebében lapuló pálcáját, és csak remélni merte, hogy nem kell egy prefektus ellen használnia. Otthon azt tanították neki, hogy az aranyvér a legfontosabb, az egyetlen igazi kincs a jövőt nézve, és hogy bármi áron meg kell védeni. Igazán becsülte családjától kapott, és majd az ő véreire továbbadni vágyott ajándékát, és most, hogy Odett még szinte őt nézi le érte, az ő arcát is megkeményítette.
- Félreértesz - csóválja meg párszor a fejét, majd belenéz a lány szemeibe. - Nagy tisztelője vagyok a mugli művészetnek, és alapjában véve nem gondolom, hogy bármit is meghatároz a vérünk. Viszont, úgy hiszem, méltón lehetek büszke a családomra, és arra, hogy a vérem tiszta.
Reméli, hogy szavait tiszteletteljesnek érzi Odett is, és megérti, hogy nem a varázstalan embereket nézi le, hanem inkább az aranyvérűeket óvja, és tiszteli külön őket, hiszen alig vannak már olyan tiszta családok, mint amilyenek az Araczkiék is. Még szerencse, hogy Andrea tiszta származású. Hirtelen jut eszébe testvérének újdonsült arája, akit eddig nem kedvelt túlzottan, és most sem repdes érte, de öröm az ürömben, arany folyik az ereiben.
- Odett, hé - szólítja meg a levitást, hogy erősen figyeljen oda rá egy pillanatra. - Engem nem zavar semmilyen vértípus, lehetnél akármilyen, ha kedvellek, úgy is kedvelni foglak. Nem tudom Beus aranyvérű-e, de nem is érdekel, szerelmes vagyok belé, és nem azzal kezdtük az ismerkedést, hogy Hahóka, mutasd a véred...
Lehet, hogy többet beszél erről, mint amennyi elvárható, de biztosra akar menni abban, hogy Odett nem érti félre mondanivalóját. Pálcáját sem szorongatja már, nyugodni látszik, és korsójából is gyorsan kiissza a maradék italt.
- Hogy miről hallottál?! - engedi el nyugodalmát máris, hogy összeszorított ajkakkal, és a gyorsan jött idegességtől ráncos homlokával nézze a szemben helyet foglaló levitást. - Nem tudom, hogy mit beszélnek a nagyon okos és túl unalmas élettel megáldott emberek, de nekem elhiheted, hogy Bea és köztem nincsenek zűrök.
Felhúzza előbb még ráncba szaladó szemöldökeit, és értetlenül simít végig homlokán, majd arccsontjain. Nem érti, hogy a friss kapcsolatukról miért kell már pletykákat szőni, egyáltalán kiknek nincs jobb dolguk ennél?!
- Azért vagyok vele, mert szeretem, azért járunk, mert együtt jobb, mint külön! - teszi még hozzá, remélve, hogy ezzel rövidre tudja zárni a témát. Eddig sem volt kedve erről beszélni, de most még annyi sem maradt. - Komolyan kíváncsi vagyok, hogy ki hall nem létező dolgokat, hogy aztán továbbadhassa azt boldog-boldogtalannak.
Túl dühös, és túlságosan haragos ahhoz, hogy kellő figyelmet tudjon arra fordítani, mit mond Odett az ismeretről, tudásról és hasonlókról. Sokkalta jobban érdekli az, hogy a pletykák már keringnek, pedig még csak most kezdődött el a Beával közös szál az életükben.
- Levitás vagy? - kérdezi egy pillanatra felülemelkedve előző gondolatain, és még ajkait is lebiggyeszti döbbenetében. - Minimum rellonosnak gondoltalak.
|
|
|
|
|
Bánfai Odett Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 43
Összes hsz: 548
|
Ahogy észreveszem Endrénél is kényes részre tapintottam a véres dologgal. Látja rajtam, hogy kezdek pipa lenni, de az első mondatával nem sokat segített a helyzetén. Ő már Araczki, nemesi származású, ősmagyar, meg aranyvérű, blablabla. Rezzenéstelen arccal figyelem, talán kicsit érdekes tekintettel, majd a mondata után elég rendesen bokán rúgom az asztal alatt. - Jaj bocsi... véletlen volt! - Már csak az hiányzott volna, hogy az orrát is jól felemelje az égnek. Most úgy festhet, hogy az irigység beszél belőlem, pedig nem! Egyszerűen csak negatív élményeim vannak az aranyvérűekkel, így senki ne várja el, hogy szeressem őket. Mindegyik nagyra tartja magát, azt hiszik, hogy ők... a spanyolviaszt. Nem szeretem ezt. Nem tetszik ahogy élnek, viselkednek. Mintha nem is a 21. században élnének, hanem még le lennének ragadva valahol a régi időkben. Se TV, se internet, se semmi. Atya ég, ez számomra elképzelhetetlen! A bokarugdosás után hallgatom tovább az úrfit, és komoly arccal figyelem minden szavát. Reméltem, hogy végre elhallgat és befejezi ezt a témát, de nem! Csak mondta és mondta és mondta, én pedig csak figyeltem, meg bólogattam, hogy Oké, értem!. Felfogtam, hogy nincs baja velem, a véremmel, szimplán csak a saját vérét imádja. - Endre! Hallgass el vagy elhallgattalak! ..... Remek módszereim vannak rá! - Arcom még mindig komoly, de orrom alatt már ott lapul a szokásos sok wattos mosoly, mely nagyon felszínre kívánkozik már. Eszembe jutnak a módszereim, és ezek mindig megnevettetnek, főleg amikor visszagondolok egy már megtörtént kipróbálásra. Azok az arcok. Sose fogom elfelejteni őket! A vérről rá és Beára terelődik a szó, ami eléggé felzaklatja. Kifejti nekem, hogy mennyire utálja a pletykákat. Én is utálom, éppen azért igyekszem megakadályozni, hogy keringjenek rólam. - Nyugalom! A suliba még falnak is füle meg szeme van. Nem tudod elkerülni. Ha valaki összejön valakivel, akkor az úgyis bekerül az újságba. Én is benne voltam múltkor. De ha nem csináltok semmi extrát, akkor nem kell félni attól, hogy újságsztár leszel. -Igyekszem lehűteni Endre kedélyeit, és valami oknál fogva egyik kezem az ő kezére teszem, miközben magyarázok neki. Amikor észreveszem, hogy mit is művelek, akkor hirtelen elkapom a kezem, nyelek egy hatalmasat, és ijedt arccal bámulok rá, hátradőlve a székben. Hoppá... Jobbnak láttam áttérni a házas dologra, bár nekem közben Csongi jut az eszembe, hogy mennyire jó lenne ha most itt lenne. Nagyon hiányzik! Csak ne lennék ennyire bújós fajta. El tudnám viselni, hogy egész nap vele legyek és ölelgessem. Bár az egy idő után nagyon sok. De amióta nem láttam, egy nap simán beleférne! - Rellonosnak!?!!! Miééééééééért?!?!?!- Majdhogynem kiabálva kérdezem. Tenyereimet rácsapom az asztalra, és hatalmasra nyílt szemekkel, leesett állal, előredőlve bámulok rá. - Ugye most viccelsz?! Nagyon messze állok én azoktól a kis izéktől! -Teljesen elképedve csóválom a fejem, majd elkapom a korsó fülét és majdhogynem kiiszom az egészet, ami még benne van. Erre muszáj volt inni! Én és a rellon, hah... jó vicc, bár sértő is. Nem vagyok gonosz! Kedves vagyok és vicces, meg barátságos.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Mary - Akkor legyen egy szendvics? Mit kérsz bele?
Ez lesz az első szendvics, amit ő készít, és nagyon örül neki, hogy olyan embernek csinálhatja, akit nagyon megszeretett. Miközben készül a finom ebéd felvetik, hogy a műszak végén elmehetnének korcsolyázni. Imád korcsolyázni és ez remekül hangzik. Nagyon szívesen elmegy bárkivel, bármikor. Jégre termett lány. Nem zavarja olyankor se a hideg, se a szél. Amikor korcsolyázik az ember, akkor valahogy minden más háttérbe szorul.
- Még legalább egy óra, mire végzek, ha ráérsz nekem teljesen jó. Nagyon szeretek korcsolyázni és idén még csak egyszer jutottam el.
Ami hatalmas hiba, hiszen a korcsolyapálya ott van a szülei munkahelye előtt, ezen kívül már majdnem a fele elment a télnek, és ha így folytatja, idén nem fogja kiélvezni a pálya adta lehetőségeket. Sajnálná, mert tényleg ezzel csempészne valami kis sportot az életébe.
- Huh…jó. De ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni.
Mary az első, akinek beszélni fog Áronról és ez nagyon meghatározó a későbbiekben is. Tudja, hogy számíthat előítéletekre, nem is kevésre. A szendvics kész, így a lány elé teszi, majd egy kis hezitálás után bele is fog a mondókájába. Nem olyan nehéz az.
- Áron, mármint így hívják, Áron, ő három évvel idősebb nálam. Ide járt ő is a Bagolykőbe, levitás volt. Nem is nagyon vettem róla tudomást, tudod, ő is csak egy fiú volt, akinek nem volt jó hírneve sosem, de tényleg nem fogott meg. Annyi rémlik, hogy egyszer kiütött az első kviddicsmeccsemen. Elegem is volt belőle, meg a kviddicsből is.
Miközben beszél, ujjaival akaratlanul is a pult márványmintázatát rajzolja át, többször is. Zavarban van, de ez most mégis, valahogy jól esik neki. Jó érzés beszélni róla, végre valaki megtudja a történetet, rendesen.
- Majdnem egy éve találkoztunk újra. Nem tudtam ki ő. Beszélgettünk, említette, hogy szeret fotózni és egyből lelkes lettem, mert én is nagyon szeretek. Mesélte, hogy ő fotográfus és kértem, hogy tanítson meg. Ebből lett az, hogy beadta a pályázatát az iskolába később, hátha alkalmazzák és tanár lehet itt. Közben elég jó barátok lettünk. Sokat találkoztunk, beszélgettünk és nekem mesélte el először, hogy tanár lett, és felkért a tanársegédjének. Nagyon élveztem, csak közben valahogy megváltoztak az érzéseim. Áronról tényleg azt érzem, hogy olyan, mintha a másik felem lenne. Ha valamit nem értek nem néz teljesen hülyének, legalábbis nyaltan nem. Tényleg nagyon sokáig ő volt a legjobb barátom és a barátság valamilyen formában meg is maradt, csak, nála is több lett. Egy ideje már együtt vagyunk, csak senkinek nem mondtuk. Ő szerette volna nyíltan, de én féltem a dologtól, de azt hiszem, már nem félek. Csak a szüleimtől…és Adorjántól. Azt hiszem ő még nem fogta fel teljesen, viszont haragudni nem haragudhat, és nem mondhat rólam csúnyákat, mert ő is beleesett a diákjába. Az sokkal durvább is volt, mert a lánynak már vőlegénye volt, de elhagyta miatta. A családja meg szépen kitagadta. Tudod a lány indiai és ott ez nem annyira szokás.
|
|
|
|
|
Molly Jefkins
INAKTÍV
sok nyelven beszélő, zenész :D
RPG hsz: 16
Összes hsz: 25
|
Mary Glotter Kedden volt a szülinapom. Mivel még nem volt időm megünnepelni úgy döntöttem, hogy elmegyek valahova. Bárhova, ahol vannak emberek. Minden évben hagyományszerűen az ikertesómmal ünnepeltem meg ezt a napot. Most viszont nem így volt. El kellett mennie innen, ezért csak levelezni tudunk. Hiányzik! Nélküle olyan elveszett vagyok. Szilveszterkor megfogadtam, hogy változtatok ezen a tulajdonságomon. Nem leszek ilyen félénk, odamegyek másokhoz. Szerencsére, ha más kezdeményez, akkor könnyen tudok vele beszélgetni, csak ne nekem kéne kezdenem. De itt ez nem olyan könnyű. Mindenkinek vannak barátai, ismerősei itt, akikkel elvannak, csak kevesen jönnek oda hozzám. Akivel jóba vagyok, már azzal is régen találkoztam. Majd felkeresem őket valamikor. És új barátokat is szeretnék. Délután négy óra lehetett. Felöltöztem, aztán elindultam sétálni. Nem tudtam pontosan hova menjek. Egy eldugott kis helyet keresek, ahol nincsenek sokan. Ott talán könnyebben tudok ismerkedni. A főutcán sétálva megláttam egy kis helyet. Koszosnak tűnt, és az ajtaja előtt nem túl kellemes szagok keveredtek. ~Végül is egy próbát megér, maximum tovább megyek.~ Gondoltam, aztán beléptem az ajtón. Titkon reméltem, hogy az, amit kintről láttam csak megtévesztés volt, de tévedtem. Belülről is barátságtalan volt. Nem a legpompásabb hely megünnepelni a szülinapom, de mindegy. Leültem egy bárszékre, és vártam, hogy odajöjjön valaki, aki kiszolgál. A férfi magas volt, és elég testes. A fogadóhoz hasonlóan ő sem volt túl barátságos. Kicsit félve, de kértem egy vajsört, amit hamar meg is kaptam. ~Hát akkor boldog szülinapot nekem…~ Gondoltam, és beleittam. ~Bárcsak jönne ide valaki…~
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Molly Mivel már annyi mindent bejártam Bogolyfalván, úgy döntöttem, bemegyek a csárdába, és iszom valamit. Már úgy is majd szomjan haltam... Mikor bementem, körbenéztem. Megláttam egy magányosan üldögélő lányt, és úgy döntöttem oda megyek hozzá. - Szia! - köszöntem mosolyogva. - Szabad ez a hely? - kérdeztem a mellette lévő székre mutatva. Miután leültem, kézfogásra nyújtva jobb kezem, bemutatkoztam. - Mary vagyok, Mary Glotter. - a lány nagyon kedves volt, és a neve is nagyon tetszett. - Egy vajsört kérek. - mondtam a pincérnek, aki épp akkor jött ki, és nemsokára hozta az italt. - Te is a bagolykőbe jársz? - fordultam Mollyhoz, és fogtam bele a szokásos érdeklődésbe. - Hányadikos vagy? Hány éves, ha megkérdezhetem? Melyik házban vagy? A suliban, vagy a faluban laksz? Mármint év közben. ~ Nagyon kedves lány ez a Molly. Remélem összebarátkozunk. ~ gondoltam, és belekortyoltam a vajsörbe. Igazán finom volt... Közben figyeltem arra, amit a lány mondott.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Odett
Hogy fontos kérdés-e a vértípus, vagy a gyökerek? Nézőpont kérdése. A navinés fiatalnak sokat jelent magyar származása, és büszkén dagadó mellkassal gondol arra, hogy családfájukban egyetlen varázstalanra sem lehet rábukkanni. Ettől függetlenül felmenői között nincs elmebajos, degenerált, rokonai nem kötöttek házasságot testvérrel, szülővel, csemetével - ahogyan az napjainkban elhíresülni látszik több aranyvérű család személyes történetében. Endre szülei szerencsésnek mondhatják magukat, hogy házasságuk szerelmen alapszik, nem kötelezettséget teljesítettek a gyűrű oltalmában. Csöndesen figyeli Odettet, nem szól, nem sértődik meg, még arcára sem rajzolódnak ki érzelmei, amikor tompa fájdalmat kezd érezni lábaiban. Odakap bal kezével, majd szúrós szemekkel néz a magát színésznőnek képzelő levitásra. Még, hogy nem gonosz?!
Endre nem habozik, az asztal alatt csúsztatja ki előzőleg már megtapintott pálcáját, és a rúgás vélhető irányába célozza az unikorniscsődör magot rejtő varázseszköz hegyét.
- Rictusempra! - suttogja, hogy a csárdában meglévő zajban ne érthesse ki senki, még a leányzó sem, aki a rúgás, na meg a navinés fiú kedvessége végett, erőteljes csiklandozásban fürödhet a következő percekben. A negyedéves elvigyorodik, majd vállát megvonva hozzáteszi: - Ó! Ne haragudj, véletlen volt!
Ez a kis szeretgetés remélhetőleg lezárja a kettejük között zajló színpadias küzdelmet, és ha a levita ház egyik gyöngyszeme is úgy gondolja, akkor szavak nélkül léphetnek a vér értékén, és az azok közötti különbségeken túl. A lány szavait meg sem hallja, anélkül is elhallgat, hiszen nem érdeke, hogy bármivel is felbosszantsa amúgy kedvesnek tűnő asztaltársaságát. Inkább kiissza az utolsó pár korty ízt a korsójából, és rámosolyog Odettre, amiért ő igyekszik nyugtatni őt.
- Féltem a kapcsolatunkat - mondja halkan, és hozzátenne még ehhez a rövid kijelentéshez több mást is, mégsem beszél tovább. Nem bízik a szemben ülővel, hiába levitás, hiába kedves, tart attól a fiú, hogy ebből a találkozásból még valami rossz fog kisülni. - Ennyi az egész.
Az edictum hallatán, még úgy is, hogy maga az újság nevét nem említette meg a partner, Endre megrázza a fejét. Nem szereti a pletykától úszó folyóiratokat, és nem is olvassa őket. Sok rosszat hallott már róla, főleg háztársaitól, így amennyire csak teheti, kerüli az olyan helyzeteket, amikből bárki is forró újságcikket tud kovácsolni.
- Mi kellett ahhoz, hogy benne legyél? - kérdezi őszinte kíváncsisággal, hiszen a válasz nagy segítségére lehet az újságból való kimaradásra. - Remélem az Araczki Endre név egyszer sem kerül bele, rossz volna visszahallani bármit is, főleg nem létező dolgot magamról.
A nagy nyugtatgató akció végére még Odett keze is a fiúéra kerül, amit a navinés jó néhány pillanatra nem tud hova tenni, így hol a levitás arcára, hol az egymáson pihenő kezekre engedi szürkéinek fényét.
- Minden rendben - szól a lánynak, aki mintha pírban úszna, és ő maga is visszahúzza jobbját, egészen hátradőlve recsegő székén. Biztosan szeretethiányban szenved, vagy csupán ennyire érzékeny és kedves, hogy mindenkivel azonnal kialakít egy bensőségesebb kapcsolatot. Gondolatban tisztázza a jelenetet, majd hatalmasra tágult pupillákkal mered a hangos társaságra, aki mint valami tigris tápászkodik az asztalon.
- Hey! - nevet fel Endre, és széles vigyorral nézi a lányt. - Ne haragudj, de elég rellonos stílusod van. Szerintem nem állsz olyan messze tőlük, de figyelj, most látlak életemben először, ha ismernélek, biztosan másképpen gondolnám.
|
|
|
|
|
Győri Barbara
INAKTÍV
Mother of Dragons
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
|
Dobrai Vanda. Az Istvánnal való találkozásom óta pár óra telt csak el. Felkavart, ez az igazság. Annyi idő után újra látni, és még mindig azt érezni, mint tizennyolc évesen... Nem túl jó. Igaz, utána egyszer sikerült csak hasonló érzéseket táplálnom férfi iránt, az egy fél évig tartó kapcsolat volt. Ez az esemény feljegyzésre került a lila kemény kötéses naplómban. Elfogott az az érzés, hogy tegyek ellene, ideiglenesen legalább. Sosem ittam túl sokat, már egy pohárka is a fejembe tud szállni. Ez kellett nekem, ezt követően pedig egy kiadós alvás. Másodszori tusolás következett, főként időhúzás céljával. Mit akarok én itt, egyedül egy ekkora házban? Titkon reméltem, hogy majd legalább Ákos bekopog így az első itt töltött napom estéjén, hogy pezsgőt bontsunk, de őt már lefoglalja a családja. Számomra a munkám volt egészen idáig az első, ezekben az időpontokban is legtöbbször a kapkodás volt porondon, mintsem a csárdába készülődés. Lassan de biztosan felkészültem az első bepillantásomra a kocsmába. Amíg még itt éltünk, édesanyámék nem engedték, hogy bemenjek a sötét alakok közé. Még Ákosnak sem örültek, ha kiderült hol járt. Fekete ruhákat öltöttem, mindössze a nadrágom volt méregzöld szaténanyagból. Bokacsizmában, sállal és kesztyűvel léptem ki a kis birtokom kapuján. Lassan haladtam, elméláztam a szomszédaim házain. Minden bizonnyal alig lakik a régiek közül ott már valaki. Talán egy nap, amikor lesz kedvem, átmegyek párukhoz süteménnyel, mint a filmekben. Az jó pont, igaz? Ez a Máguscsárda semmi olyannal nem szolgált, ami meggyőzött volna róla, hogy itt a helyem és törzshellyé fog válni. Elhúztam a számat a töménytelen mennyiségű kosz és piszok láttán. Ha nem teszem az ujjam az orrom alá, száz százalékig eltüsszentettem volna magam. Na de ha egyszer bejöttem, nem kellene kifordulni egy az egyben az ajtón. Odaléptem a pulthoz, és megvártam, hogy a kiszolgáló felfigyeljen rám. - Egy vajsört kérek - hangom annak ellenére, hogy korántsem voltam biztos a hosszú ideig tartó ital elfogyasztásában, határozott volt. A közelben leültem egy szabad asztalhoz, lassan pedig levettem a meleg kabátot, és a kesztyűt.
|
|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
[Barbara]Ez ma nem igazán az én napom volt. Reggel eltörtem a kedvenc bögrémet, ami ha boszorkány lennék, fél perc alatt helyre tudnék hozni. De nem vagyok, így mély búcsút kellett vennem tőle, miközben a kukába dobtam. A bögrét még az exemtől kaptam, mint ahogy a kutyámat is. Délelőtt folyamán nem csak a bögre, hanem sok más dolog is kipottyant a kezemből. Szerencsére ezek nem voltak törékenyek. Ebédre kutyultam magamnak egy adag wellington pulykamellet, de túlzottan sós lett. Ennek ellenére megettem, mivel nem olcsó étel, de vagy egy liter teát megittam mellé. Délután jobbnak láttam nem csinálni semmit, így egész nap csak hevertem a kanapén, olvasgattam, Dongóval játszottam, majd elszaladtam a postámért. Teljesen kiborultam amikor megláttam az a flancos borítékot. Nem mertem kinyitni, nem akartam látni, hogy mi van benne. De kénytelen voltam. Legrosszabb rémálmom beteljesült. Egy esküvői meghívó díszelgett benne, mellette pedig egy levél. Dávid kézírása, és az ő neve állt a meghívón. Megnősül. A levél kiesett a kezemből miután elolvastam, majd szépen csendesen elsírtam magam. Most tudatosult bennem, hogy tényleg, végleg vége. Valahol legbelül még reménykedtem, hogy mi majd kibékülünk, és minden úgy lesz, mint régen. De nem! Tévedtem! Letöröltem a könnyeim, majd még egyszer átfutottam a levelet, melyben Dávid megírta, hogy nagyon sajnálja, de ő most boldog, és nekem is ezt kívánja, és nagyon reméli, hogy nem haragszok rá, és elmegyek az esküvőre. Nos nem rosszból, de azt lesheti. Nem fogom végignézni, ahogy elveszi azt a nőt. Úgy döntöttem, hogy erre inni kell egyet, szóval letusoltam, tettem vettem, majd kabátomat felhúzva indultam meg a csárda felé. A mai ruhaválasztásom egy bordó denevér ujjú pulcsira esett, alá egy fekete pántos topp került, ehhez egy fekete, bőrhatású cicanacit társítottam, végül egy fekete szögecses bokacsizmával zártam az öltözetemet. Szintén szögecses táskám lóg az oldalamon. Így lépkedek be a csárdába, majd azonnal a pulthoz lépek. - 2x2 cent Bacardit kérek és egy korsó vajsört. -A pultos biccent, majd hamarosan érkezik a két rövid, majd a sör is. Az egyik adag rumot ott helyben lehúzom, majd megfogom a másik két italt, és asztal után nézek. Az egyiknél egy fiatal lányt pillantok meg, akiben az új szomszédot vélem felfedezni. Odalépkedek hozzá, majd megállok az asztal mellett. - Szia! Gond lenne ha csatlakoznék? Te költöztél be abba a hatalmas házba, ugye? -
|
|
|
|
|
Bánfai Odett Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 43
Összes hsz: 548
|
A kis bumburnyák csak nem bírt magával. A bokarugdosást megbosszulta, és én jártam rosszabbul. A drága az asztal alatt elővette a pálcáját és „megátkozott”. Hirtelen elkap a röhögés, mivel olyan érzésem támad, mintha csiklandoznának mindenhol. Szörnyű érzés és nem tudok ellene semmi sem tenni. Csak röhögök, és már mindenki engem figyel. De egyszerűen nem tudom abbahagyni. Már folynak a könnyeim és a hasam is elkezdett fájni. Szinte már visítok, mivel képtelen vagyok kulturáltan röhögni. - Fejezd be!!!! -Nagy nehezen kinyögöm ezt a két szót, de alig lehet érteni a nevetéstől. Bár nem kell megerőltetnie magát, hogy rájöjjön, mit akarok, vagyis mit nem akarok. Ha végre megenyhül a szíve, és befejezi a kínzásomat, akkor rátérünk az edictumra. Megtudom, hogy félti a kapcsolatát. Igazat megvallva meg is értem. Majd egy kérdést intéz felém. Ennek hallatán egy széles mosoly fut végig arcomon. A szám a fülemig ér a mosolygás közben. - Semmi extrát. Összejöttem az étterem szakácsával, Csongival. Kapcsolatom lett, amit megemlítettek az újságba. Vagyis akkor még csak ismerkedtünk, de már látszott, hogy lesz valami. -Röviden és hosszan is ennyi a történetem, és van egy érzésem, hogy Endre sem fogja megúszni a népszerűséget, mint ahogy egyik párocska sem. A nagy nyugtatás közben a kezem Endréére téved, amit eléggé kellemetlenül élek meg, és ez látszik is rajtam. A fiúnak se nyeri el túlzottan a tetszését, ő is elhúzza a kezét és hátradől, de nem haragszik rám. Szerencsére ezen gyorsan túllépünk a ki hova tartozik dologgal. Én kitörök magamból, mint koszos malac az ólból, mikor meghallom, hogy rellonosnak hitt. - Nincs rellonos stílusom! Nagyon is messze állok tőlük! …… Az igaz. –Rendesen visszaülök a székbe, de duzzogóra fogom a dolgot. Karjaimat összefonom, ajkaimmal csücsörítek, és duzzogó arcot vágok. - De miért?! -Remélem Endre érti a kérdést, és rájön, hogy az érdekel, hogy miért hitt rellonosnak. Mit látott bennem, ami rellonos? Nem értem, egyszerűen nem értem! Megkapom a választ, majd még egy kicsit beszélgetünk. De nekem megárt az egyszerre lehúzott rengeteg sör. Elkezdek csuklani, és picit szédülni. Szóval megkérem Endrét, hogy segítsen visszajutnom a suliba. Szerencsére készségesen felgyalogol velem.
|
|
|
|
|
Molly Jefkins
INAKTÍV
sok nyelven beszélő, zenész :D
RPG hsz: 16
Összes hsz: 25
|
Mary GlotterA vajsörömet kortyolgattam, amikor jött valaki. Hallottam, hogy köszön, de azt hittem, hogy másnak. Ezért nem nagyon figyeltem rá. Az utána következő kérdésnél azonban biztos lettem benne, hogy nekem szól. - Szia! –köszöntem én is viszonozva a mosolyt. – Persze, ülj le nyugodtan! –Válaszoltam egy bólintás közepette. A mosoly nem hervadt le az arcomról. Örültem, hogy valaki idejött. - Én pedig Molly Jefkins vagyok. –Feleltem továbbra is boldogan. –Igen, én is a Bagolykőbe járok, 16 éves vagyok, és elsős. A navinébe lettem beosztva, ami illik is rám, és a suliban lakok. És te? Próbáltam minden kérdésére válaszolni, de ez kicsit nehéz volt. Ennyi kérdés egyszerre! Azért, remélem sikerült mindenre választ adnom. Megvártam, amíg mindenre válaszolt, aztán új kérdést tettem fel. - Merről jöttél ide tanulni? Az egész családod varázsló? A választ hallgatva belekortyoltam a vajsörömbe. Emlékszem, amikor először ittam ilyet. Robert bácsinál, titokban. Akkor nem ízlett, de most ezt kívántam. És már egészen ízlik… bár azért nem ez lesz a kedvenc italom. Hosszú hullámos hajamat előrehúztam a bal vállamra, és megigazítottam a kékvirágos csatot. Végignéztem magamon. Különös, nem mindennapi látványt nyújtottam. Egy olyan lány, aki törődik a külsejével, és vidám, színes és egy kicsit elegánsabb ruhákban jár, sört iszogatva… Fura. De ez most így jött ki. Majd legközelebb figyelmeztetem magam, hogy a helyhez illően öltözzek fel. Cipőm orrával halkan a pultot rugdostam, mert nem ért a lábam, és ez zavart. A koromhoz képest elég alacsony vagyok, de ez általában nem zavar. A legtöbb esetben leér a lábam, csak itt nem. Miért kell a bárszéknek ilyen magasnak lennie? Miközben ezen gondolkodtam, figyeltem Mary válaszára.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Veronika - Jöhet. Hmmm... Mindegy, azt is rád bízom. Mindent rád bízok! - mosolyog Veronikára Mary. Mint mondta, teljesen megbízik Veronika ízlésében. - Ühüm, persze ráérek! Azalatt még megeszek pár ilyen szendvicset... - teszi hozzá Mary. - Én korcsolyacipővel még sosem koriztam, csak csúszkáltam a jégen, de mindig ki akartam próbálni. - ez így is volt. Mary tényleg mindig is ki akarta próbálni a korcsolyázást, de sosem lehetett... Görkorizni is csak egyszer volt alkalma, azt is csak akkor, amikor az édesanyja a közelben sem volt. Ő, mármint az édesanyja, ilyen szempontból mindig is túlságosan féltette. Amiért Mary hálás is volt, de azért ha mindig mindentől megóvja az anyja, hogy szerez minimális tapasztalatot felnőtt korára? A válasz: Sehogy. Muszáj kockáztatni. És hát ennél nagyobb bajban, amilyenben most van úgysem lesz egy jó ideig, vagy talán soha az életben, az biztos. És ezt pár esés sehogy sem fogja tudni felülmúlni. - Megígérem! - mondta komoly képet vágva, jobb keze szíve fölé téve, bal keze pedig fölemelve. Ami bár lehet egy kicsit - vagy nem is kicsit - túl színpadias, de akkor is komolyan gondolta. Közben elkészült az ínycsiklandozóan finomnak ígérkező szendvics, ami be is váltotta ígéretét. - Hát ez remek! - néz Veronikára Mary. Tényleg nagyon ízlik neki, ilyen finomat még soha nem evett. Miután ezt megállapította magában, Veronika belevágott a mondandójába, amire Mary feszülten figyelt, mivel nagyon érdekelte a dolog. Amikor Veronika a kviddicses részhez ért, Marynek bevillant valami: ~ Pillanat... Veronika mondott valamit erről a bálon... ~ gondolta Mary. ~ Csak egy kviddics meccsen volt, és akkor is egy idősebb, szőke Levitás srác húzta előtte az agyát, majd verte meg a meccsen... És a bálon mindketten megállapítottuk, hogy szemét volt... ~ vonta fel szemöldökét Mary, viszont a gondolatmenetet félbe hagyta, és tovább figyelt a vele szemben lévő lányra. Félő volt, ha tovább gondolkozik ezen, elveszti a fonalát annak, amit a lány mond neki. Szerencsére eddig sikerült gondolkodás közben is figyelnie rá. Igazán érdekes volt amit mesélt. Mire végzett, én is a szendvicsemmel. - Hmm... Ez igazán érdekes... És hogy döntesz, végül elmondod a szüleidnek? Vagy inkább titokban tartod még egy kicsit? Habár, ha rám hallgatsz nem tartod titokban sokáig, mert még a végén lebuktok, és úgy nagyobb baj lesz. Vagy épp abból lesz a hiszti, hogy milyen sokáig titkoltad... Meg azért Áronnak is biztos jobb, ha ő eleve nyíltan szeretné. És ahogy elnézlek, neked is jobb lenne. - mosolygott rá Mary, és kicsit megbillentette fejét. - Minden esetre, én nagyon szorítok nektek. Ami pedig a félelmed illeti, csak annyit tudok mondani, hogy nagyon okos lány vagy, és elég idős, hogy eldöntsd, mit is akarsz, és hogy tényleg akarod-e. És ezt a szüleidnek is be kell látniuk. Ahogy mindenki másnak is. Amennyiben nem sül el jól a dolog, legalább szereztél egy kis tapasztalatot, és amilyen hibát elkövettél ebben a kapcsolatban, nem fogod a következőben. Ha, lesz ilyen egyáltalán. - kacsintott Veronikára Mary.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Molly Örültem, hogy a lány mosolyog. Ezek szerint nem kíván elküldeni melegebb éghajlatra, ami igen csak megnyugtató volt számomra. Valami okból kifolyólag főképp idegesíteni szoktam az embereket, és bár idő kérdése volt, hogy a mellettem ülő lánnyal is hasonlóképp legyen, örültem, hogy eddig sikerült ezt elkerülnöm. - Igen, én is a suliban lakom! És képzeld, én is Navinés elsős vagyok! Bár én csak 14 éves. - tűnődtem el. Biztos csak egy évvel később, azaz 15 évesen kapta meg a levelet, mint anno Veronika. - Pákozdi vagyok. Ott nőttem fel. Nem, a családomból senki sem varázsló. Én vagyok az egyedüli. Tudtommal. Legalább is eddig. Persze mi is titkoljuk, csak a szüleim, a nővérem, és édesanyám szülei tudnak róla, senki más. Pedig igazán népes család vagyunk... Még az unokahúgom sem tudja, pedig neki mindig mindent elmondhattam. De ezt nem lehet. Tiltja a törvény. Viszont reménykedek, hogy jövőre neki is megjön a levél, hogy felveszik, és akkor majd nem kell tovább titkolnom! - mosolyodtam el önkéntelenül. Belekortyoltam a vajsörömbe, ami nagyon finom volt, majd én is megkérdeztem: - Na és a te hova valósi vagy? És a családod? Nálatok vannak varázslók, esetleg az egész család az? Idő közben észrevettem, hogy végigmérte magát, és valamiért én is. Először őt. Igazán csinos lány volt. A kisugárzása, meg viselkedése alapján is nagyon kedves, aranyos. Aztán én is lenéztem magamra. Rajtam csak egy egyszerű sportcipő, egy farmer - nem csőfarmer, mert azt ki nem állhatom -, és egy világoskék, elöl cipzáros pulcsi. Meg egy kabát is, de azt idő közben levettem, mivel odabent meleg volt ahhoz. A hajam egyenes volt, de ez nálam mindig változó. Nem szántszándékkal persze. Olyan mintha a hajam maga döntené el, mikor milyen... Vagy egyenes, vagy hullámos, vagy göndör. Amikor egyenes, mindig derékig érő, csak mikor göndör, akkor rövidebbnek látszik, és fel is szoktam kötni lófarokba. Most is így volt. Bár alapvetően nem szoktam túl sokat törődni a külsőmmel. Belekortyoltam a vajsörömbe, és közben a lányt hallgattam. Igazán szimpatikus volt, reméltem, én is neki.
|
|
|
|
|
Győri Barbara
INAKTÍV
Mother of Dragons
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
|
Dobrai Vanda. A franciatanárnőm már réges-régen megmondta; Barbi, tündérmesék nincsenek. Meg kell dolgoznod azért, ami az álmod. Nem adtam fel, én el is értem minden álmomat, és a magam elé kitűzött céljaimat. Boldog vagyok, jól élek, nem tagadom, hogy el vagyok kényeztetve. És hogy ez hogy jött a képbe? Tündérmese és elkényeztetett szőke hercegnő. A tündérmese az én kis fejemben annak idején a csárdáról más volt, nagyban más. A díszes berendezés és tisztaság mellett tökéletesen csillogóra törölgetett poharak és az idő múlását nem megmutató berendezések kaptak helyet. Ehhez képest ahogy ott ültem a koszfészekben, előttem az asztalon egy pohárral, amin még látszódtak az előző használatkor rajtamaradt ujjnyomok, azt éreztem, a kislánykori tündérmese egy bazi nagy csalódás. Puff, ennyi volt a csárdáról alkotott tökéletes kis képzeletem. Habár nem mondom, lehet én vagyok a kényes és elkényeztetett. Ettől függetlenül azt elvárnám, hogy legalább a kosz mellett arra adjanak, hogy a poharakat nem csak hébe-hóba öblítik le. Elő kellett vennem a vadi új hófehér zsebkendőmet, valamivel kénytelen voltam letörölgetni a DNS mintákat. Ami alatt ezen ügyeskedtem, megjelent az asztalom mellett egy nőnemű lény. Felpillantottam rá, majd vissza a pohárra. Az egytized másodperc alatt amíg ránéztem, fel sem tűnt, hogy nem akar tovább menni, hanem megszólít. - Heló! Csak nyugodtan - kedvesen rámosolyogtam a lányra. Körülbelül annyi idősnek tűnt, mint én. Bólintottam, ezzel felelve a kérdésre. Gondolom híre ment, és nem olyan kis lakásba költöztem, hogy ne vették volna észre. - Itt laksz Te is? - megvártam, hogy leüljön, csak ezt követően kérdeztem vissza. Tekintetemet nem különösebben vettem le róla, csak amíg felemeltem a fényesre törölgetett szélű poharamat. Párat kortyoltam a vajsörből, és meg kell hagyni, az ital kárpótolt a hely mocskosságával szemben. Nagyon eltalálták, tetszésemnek rövid hümmögéssel hangot is adtam. - Mellesleg Győri Barbara vagyok, kihez van szerencsém? - kezemet a lány felé nyújtottam. Valamelyest megörültem, hogy sikeres volt az első találkozás eddig.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
Mary - Rendben, ha van valami, amire allergiás vagy, még most szólj. Nem akarlak egy szendviccsel kinyírni.
Elég rosszul is jönne ki a dolog, ha most fogná magát, és ő lenne bogolyfalva szendvicses gyilkosa. Előtte még szeretne élni, szeretne családot, gyerekeket, ki tudja, később talán még alakulhat olyan furcsán az élete, hogy ezzel keresi majd a kenyerét. Reméli persze, hogy nem így alakul majd. Most, hogy már nem titkos a szerelme, nem remél szöktetést, titkos esküvőt, de, mint minden lány, ő is álmodozik az esküvőjéről, gyermekeiről most is. Kék szemű szőke fiúcskákról és lánykákról. Persze ezeket nem közölte még Áronnal, tudja, hogy emiatt nagyon könnyen megfutamodhat.
- Tényleg? Nos, kedves Mary, akkor ma addig nem jövünk le a pályáról, amíg meg nem tanulsz koricipővel korizni. Hányas a lábad? Hátha jó rád valamelyik cipőm, vagy az anyukámé.
Elmosolyodik azon, ahogy a lány megígéri, így aztán egy kis bátorságot is nyer. Reméli, hogy tényleg nem lesz annyira vészes, hiszen nagyon sok mindennel védekezik, persze Mary nem biztos, hogy tudja, ki is Ali, Adorján oké, mert a házvezető-helyettesük, de az Alis sztori a tavalyi év szenzációja, és mostanra egészen elfelejtették az emberek.
- Tényleg ízlik? Na, ez remek! Akkor már bátran merem készíteni. Ajándék. Te vagy az első kóstolóm, szóval ez az ajándék szendvicsed.
Örül neki, hogy ízlik, még egy kis bíztatás, amivel rá tudja venni magát, hogy beszéljen és szerencséjére. Nem tudja, hogy mit mondott volna akkor, ha a lány negatívan állt volna hozzá. Akkor lehet, hogy egy kicsit összeomlott volna. Most fontos számára minden támogatás. Ilyen helyzetben még nem nagyon volt.
- Szerintem hamar fel fog tűnni nekik. Apukám szerintem sejti. Van valami furcsa a viselkedésében. Mostanában akármikor bejön hozzám körbenéz, mintha a szekrényben bújtatnám a szeretőmet, pedig csak egyszer fordult elő.
Az egy vicces jelenet volt. Nem számított rá, hogy bárki hazajön és szegény Áron a szekrényben landolt, a szerencsétlen mozdulatoknak köszönhetően felhasadt szemöldökkel, amit utána ápolgathatott.
- Furcsa, hogy nyíltan szeretné. Tudod, neki nagyon sok lánnyal volt már dolga…úgy.
Erre nem igazán tud jó szót, de reméli, hogy Mary érti a dolgot. Közben nyílik az ajtó, amin besétál egy vörös hajú, szeplős, magas lány. Nem ül le, hanem mosolyogva elindul feléjük.
- Sziasztok. Én váltalak ma. Megyek is öltözni.
- Remek. Köszi.
Kap egy puszit az elhaladó vöröskétől, majd mosolyogva visszafordul a lány felé.
- Ő Kincső, eridonos, én szereztem neki a munkát. Ez azt jelenti, hogy húsz perc múlva szabad vagyok. Áronra visszatérve, én… remélem, hogy nem lesz más. Tudom, ő az első és még annyi mindenki jöhet, de ez olyan különleges, már az első találkozásunkkor éreztem, hogy valami más, valahogy már akkor közel éreztem magamhoz és nem tudom elképzelni azt, hogy ne így legyen. Furcsa lenne, ha egyszer vége lenne, azt hiszem.
|
|
|
|
|
