Ijesztegetős hóka-móka

Már hetekkel ezelőtt a jelmezen gondolkodott. Zombi, vagy ijesztő bohócszellem?
Rengeteget törte a fejét az életbevágó kérdésen, végül a debilség és az egyediség győzött. Ki másnak lehetne ilyen bohócos, fátylas, szellemes, akármi öltözete? Így kicsit átalakította az egyik koktélruháját, indokolatlanul sok fehér alapozót és egyebeket pakolt az arcára, és felvett egy vörös parókát. Meghallgatta az igazgató beszédét, majd megindult a tömeggel egy irányba. Most ment először ki a faluba. Félt, hogy eltéved, de aztán rájött, hogy olyan sokan mennek a Halloween-i játékra, hogy ha akarna, se tudna eltévedni. Tulajdonképpen nem is tudta, hova akar menni, arra kószált amerre a lába vitte. Elment rengeteg füzérrel és denevérekkel díszített fa mellett, kivilágított boltok előtt. Aztán megpillantotta a temető falait. Lábujjhegyre állt, hátha meglátja, mi van odabent. Csalódottan huppant vissza. Nem igaz, hogy nem lát semmit, pedig ő aztán nem alacsony!
Ez a temető felkeltette az érdeklődését. Odasétált a kapuhoz, melyen riogató tábla  lógott. "Biztos a Halloween miatt rakták ki" - gondolta. Lenyomta a vaskilincset, és benyomta az ajtót a teljes testsúlyával. Amint nyílt az ajtó, hátborzongató sikoly tört fel a sírok közül.
- ÁÁÁÁ!!! - hangzott fel a viszhang a szellembohóc szájából. Szellemek alakja bontakozott ki előtte a sötétben. Lelkileg gyorsan felkészítette magát a további borzalmakra. Észrevette Mirát egy kínzópad mögött, véres menyasszonynak öltözve. "Jé, milyen cuki, még az oroszlánja is véres!" Odarohant Amirához, és a körülötte gyülekező csoporthoz.
- Jaj, de édes az oroszlánod! - közli álmodozó hangnemben a menyasszonnyal.
Az első feladat: keresni egy sírt, amin csak egy szám van. A Véres mátka a kezébe nyom egy ásót. Kalandra fel!
Elindult a sírok egyenletes sorai között. Jobban megszemlélte a díszletet: mennyi szép töklámpás! Honvágy fogta el. Odahaza apjával mindig faragtak Halloweenkor lámpást. Óvatosan megdörzsölte a szemét, nehogy elkenődjön a sminkje. Kirázta a hideg, ahányszor csak a sírokra pillantott. Már egy jó tíz perce csak keresgélt a számos sírok után. Hirtelen megfordult. A szeme sarkából látott egy hatost. Átvágott két sírkő között, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Igen, ez a hatos! Megragadt a gyalásót, és belevetette magát az ásásba. Nem esett nehezére, ugyanis a lovardában megtanult trágyázni. Újabb tíz perc múlva már a kezében szorongatta a ládikáját.
Felcsapta a láda fedelét, és fölé hajolt, hogy megnézze mit rejt. Azonnal el is húzta a fejét, mivel egy nagy adag konfettit kapott a képébe. Elnevette magát. Erre számíthatott volna... Visszatette a ládikát a helyére. Elindult visszafelé, miközben kiszedegette a parókájából a konfettiket.
Újabb feladat. Pergament és pennát kapnak. Silana gyorsan felírja a válaszokat, de az ötödiknél elakad. Mégis micsoda? Na sebaj, beírta egy randomra jött ötletét. Odaadja Amirának a lapot, és türelmesen várja, amíg mindenki készen lesz.
Ő kiadja az utasítást: Keressetek betűvel ellátott töklámpásokat!
" Na ez milyen abszurd! Először számos sírok, most meg betűs tökök? " - nevethetnékje támadt, de egy szimpla mosolyba fojtotta jókedvét.

Hali, ide is benézek!
Park, az olyan népszerû név lehet
, mint  Lee meg a Wang.
Nekem ez jött le

Jaj, bezavar a telefonom a rendes írásba...

Silana

Tökéletes karácsonyom volt, talán a legtökéletesebb amit eddig megéltem, na meg...hát mindenkinél boldogabb voltam. Az oka pedig, hogy a legszebb karácsonyi ajándékot kaptam a menyasszonykámtól, amit csak kaphattam volna. A kislányunk huszonnegyedikén jött világra, a kis csöppség pedig a Caroline Effi Elwood nevet kapta. Igaz, hogy koraszülött, de már egészséges, mint ahogy Laura is.
Kicsattantam a boldogságtól az elmúlt időszakban, főleg azután, hogy hazaengedték a lányokat. Az asszonykám nem igazán hagyja, hogy bárki is hozzányúljon a lányunkhoz, és hát kicsit hogy is mondjam...depressziós lett. Szörnyű, hogy amikor nem tartja Linnyt a kezében, akkor a tükör előtt szörnyülködik. Már az eszem megáll tőle. Mindegy, végül is tudtam milyen kis hisztis, és leginkább csak mosolygok rajta.
Ezen a csodás vasárnapon úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a babával amíg Laura pihen. Ráfér, mert eléggé kialvatlan. Én sem vagyok a toppon, de még mindig jobban vagyok, mint ő.
Elkészültem, aztán evés után "elloptam" a bébit. Babakocsi, és már indultunk is a minifaluban. Már szinte úgy ismerem a helyet, mint a tenyeremet, így azon kívül, hogy néha felpillantottam, végig Linnyt néztem.
A vége egyébként a sétának persze az lett, hogy amint elhaladtunk a cukrászda előtt, megkordult a gyomrom, a számban összefutott a nyál ahogy az itt készített csokoládétortára gondoltam.
Egy perc kellett hozzá, hogy a babakocsit behurcoljam a kis ajtón, majd mintha mi sem történt volna, odatoltam egy asztalhoz valahol középtájon, és a kabátom levétele után helyet foglaltam.

Ryan

Silana egyik nap kimozdult a kastélyból, hogy szemügyre vegye Bagolyfalvát. Eltervezte magában, hogy benéz minden lehetséges helyre. Nagyon érdekelte a sárkányos bolt, a hangszerbolt de legfőképpen a cukrászda. Rajong a csokiért, és ezt nem tudja letagadni. Régen, Egyiptomban, a sok csípős és furcsa ízek között mennyei felüdülés volt egy-egy trüffel vagy csokigolyó. "Valahogy mindig a hazámra terelődnek a gondolataim... De Magyarország is a hazám, félig magyar vagyok! Folyton ezen elmélkedek, inkább maradjunk a csokinál."
Ezért az első házikó amibe belépett a Czukorvarázs Cukrászda volt. Takarosan berendezett helyiségbe lépett, szépen elrendezett asztalokkal, hangulatos világítással. Ínycsiklandozó illatok terjengtek a levegőben. Megkocogtatta a zsebében csilingelő pénzt, és elindult az asztalok között.
Egy babakocsi!
Megszaporázta lépteit, és letérdelt a pici mellé.
- Szia picur! Milyen aranyos! Hogy hívják? - az első mondatot a babának címezte, a többit meg a mellette ülő férfinak. Valószínűleg az apja. Nem volt ideje rendesen megfigyelni a férfit, majd sort kerít rá.
- Mennyi idős? Öhh mármint a pici... Nem baj ha leülök?
A kínos szituáció miatt muszáj volt mozognia, ezért felállt és leült a férfival szemben.
- Udvariatlan vagyok, hogy be sem mutatkoztam. Silana vagyok. Silana Blueflower, uram - pajkosan uramozta a fiatalembert, mert nem volt túl öreg. Az illem, az illem. Amit ő nem nagyon ismert, de azért próbálta betartani.
Remélte, hogy sürgés-forgásával nem zavarta meg a picit.

Silana

Ne nézzen senki gondatlannak, természetesen egy pillanattal később miután leültem, máris a lányomhoz fordultam, hogy kicsomagoljam a meleg ruhákból. Azt hiszem Laura meg is ölne, ha bármi baja lenne Linnynek. A meleg öltözetben biztosan bemelegedett volna, és jó apaként ezt bizony nem hagyhattam.
Magunk körül kezdtem picit rendezgetni a dolgokat, amikor egy lány hangjára lettem figyelmes közvetlenül a babakocsi mellett.
-Két hetes -válaszoltam mosolyogva, és a kislányra pillantottam. Felkelt, azaz éppen nyafogott egy kicsit, és a kezeivel tornázott. Ettől mosolyra húzódott a szám. A lány nem várta meg a válaszom, persze amúgy is igennel feleltem volna, tehát csak a kezemet nyújtottam felé amikor bemutatkozott.
-Ryan Elwood, örülök a találkozásnak. Ő pedig a lányom, Caroline Effi Elwood -nagyon furcsa volt kimondani úgy a nevét, hogy egy teljesen ismeretlen személynek kellett ezt megtennem. Még csak a családtagok láthatták közelről, nem is kellene még nagyon idegenekhez vinni, de hát mi is úgy nőttünk fel, hogy körbevettek az emberek, és sokkal egészségesebbek lettünk mint a mai gyerekek. Rendben, talán nem kéne úgy beszélnem mint egy ötvenévesnek...
Elkezdtem nézni az étlapot, amit közben a pincérnő kihozott, habár már tudtam korábban is, hogy mire fáj a fogam. Felpillantottam.
-Mit kérsz? -kérdeztem Silanát. -A vendégem vagy, kérj bármit nyugodtan.

Ryan

Szemeit a kisbabán legeltette. Jó érzés volt ennek a kis teremtmények a közelsége. Egykeként nem tudta, hogy hogyan kell bánni az apróságokkal. Mindig is vágyott egy kistesóra, de az anyukája halála után nem számított semmi jóra. Pedig gondoskodni, segíteni és megölelni szerette volna. Vért a véréből. Mostmár sohase tudja meg milyen érzés egy testvér. Csakis a féltestvér, de még arra se számított. Erről ennyit. Elültette lelkében az elkeseredettség magját.
- Kettő? Olyankor már ki lehet vinni otthonról? - ezt nem sértésnek szánta, de igazán nem tudott semmit a csecsemőkkel kapcsolatban. Remélte, hogy a férfi nem bántódik meg rajta.
- Ryan. Milyen szép név! Egy ideig elgondolkodtam rajta, hogy így fogják majd hívni a jövőben a gyerekemet - elhallgatott. Kicsit elkomorult a tudatlansága miatt. A mag kihajtott. Hogy fog ő felnevelni egy gyermeket? Nem lesz rá képes... Sötét gondolataiból kibillentette a felé közeledő kéz. Tétován megrázta. Puha, vékony keze szokatlanul érdes tenyeret érintett. - Sajnos egyke vagyok, így nem nagyon értek a gyerekekhez.
- Caroline. Úgy tűnik az ön családjában örökletes a jó névválasztás - megnyomta az ön szócskát remélve, hogy ezzel kicsit sérti az önbecsülését, és ezért amaz felajánlja a tegeződést. Utálta az ilyesfajta korbeli megkülönböztetést, ráadásul nehéz összerakni egy rendes magázódós mondatot. Mintha E/3-ban beszélne hozzám ami szerinte enyhén bizarr volt. Bezzeg odahaza!
A pincérnő hozott számukra két étlapot. Silana örült, hogy neki külön hoztak. Nem tudta miért, de jól esett neki. Talán, mintha felnőttnek néznék.
- Tényleg? Nagyon szépen köszönöm. Talán egy Duplacsokis Kakaóálom megfelelne - nem szándékozott bunkónak tűnni, de alig volt nála pénz. Nem telt volna neki a mennyei csokitortára, pedig nagyon kedvelte az efféle finomságokat.

Kettes számú elégtétel

A múltkori büntetésben rosszul kellett volna magát éreznie. Ahhoz képest amit a muglisuliban kapott! Körmösök minden mennyiségben. Tetszett neki a játékos feladat, de azért a gombóc még mindig ott volt a torkában a másik bünti miatt.
Sajgott a karja, izomláz gyötörte, de kedvelte ezt az érzést. Megérdemelte. Ha már így alakult, nincs mit tenni. A múlttal nem szeretett törődni, fölöslegesnek tartotta azokon rágódni, amiket több mint egy hete tett.
A hétfő estéjét katona hurcolással töltötte. "Gondolkodjunk pozitívan: úgysem volt programom, Leonnal lehettem és még Mira is jól szórakozott. Mennyi ember szeret velem foglalkozni!" Hajnalban ért vissza a szobájába, és jelmezestül bedőlt a vetetlen ágyba.
Szinte az egész napot átaludta, mivel nem volt sok órája. Kellett neki a pihenés, mert ma éjjel is dolgozni fog. Nappal meg amúgy is jobban szeret aludni. Azt mondták rá, olyan mint egy bagoly. Nappal alszik, éjjel él. Este nyolc körül ébredt. Teljesen átállította a testi időjelzőjét, amelyik néha csilingelt a fejében, jelezve, hogy hahó, kelj már fel!
Felkelt, nagyokat ásított. A tükörben egy karikás szemű nindzsa-féleség látványa fogadta. Felkapott egy köteg ruhát és elrohant fürdeni. Órák hosszat áztatta magát a forró víz alatt. Imádta a vizet! Mire rávette magát, hogy leállítsa a víz csobogását és felöltözzön, észrevette, hogy tíz perce maradt minden másra. Semmi smink és ékszer nem volt rajta, úgy indult el a könyvtárba.
Gyors gyaloglásból futásba váltott, hogy időben odaérjen. Tíz előtt egy perccel berobbant a csendes helyiségbe. Sokszor őrültnek nézik, amikor csak úgy kedvtelésből hangoskodik. Az őrülteket pedig egy hajszálvékony kerítés választja el a zseniktől.
Amira egy székben ült, ölében az imádnivaló oroszlánjával. Hova készül ez ilyen ruhában? Diszkóba? Mit fognak csinálni? Egyre több kérdés merült fel benne, amikor meglátta a Mira öltözködésével szöges ellentétben álló pizsamás-mamuszos Leonie-t is. Újra az arany középutat választotta egy teljesen átlagos ruhával, szerencsére. Biztos ami biztos, jobban nézett ki most, mint a sállal a fején.
- Sziasztok! - köszönt vidáman. Az, hogy könyvtárban voltak, növelte a jó kedvét. Egy mondat visszhangzott a fejében. ~ Mindent elvehetnek tőlünk, családot, barátokat, értékeket, de a magunkba szívott tudásunkat és az emlékeinket örökre megtarthatjuk. ~ Ezért szokott tanulni és csintalankodni.
- Szevasz Leó! - feltétlenül szükséges volt köszönni külön ennek a tüneménynek.  Silana állatbarát lévén minden élőlényt kedvelt. (Kivéve a pókokat és egyéb undorító rovarokat.) Ezért odaguggolt és megsimogatta a jószágot. Halloweenkor is megsimogatta, ezért nem kérdezte meg újra, szabad-e. Ha leharapja a kezét, akkor... Akkor sajnos el kell majd kísérni a gyengélkedőre.

Eközben Silver a fürdőszobában toporgott. Végre sikerült kijutnia a fekete labirintusból, így újra levegőhöz jutott. Tudta, hogy egyedül van. Gazdája szagfoszlányait megérezve összezsugorodott, és követve az illat vonalát, utána indult. Egyenesen a könyvtár nyitott ajtaja felé.

Hello OFF! (Ez az első HSZ-em ide, tehát *taps*)
Akkor írok neked valami vicceset, hogy jobb kedved legyen:

Ivási szokások
Lemegy a TV stábja egy kis faluba, és betérnek egy paraszt bácsi háza tájára. Beáll a kamera, forog a hang, kérdezi a riporter:
- Jóska bácsi, kérem, a fővárosi nézők roppant kíváncsiak, hogy zajlik az élet itt vidéken. Elmesélné nekünk egyátlagos napját?
- Hogyne, kérem szépen. Aszongya, hogy reggel felkelek ötkor, felhajtok egy kupica szilvát...
- Állj, állj, állj, leállunk - hadonászik kétségbeesetten a riporter. - Jóska bátyám, mit gondolnának magukról a városiak ha megtudnák, hogy már kora reggel alkoholizálnak? Mondja helyette azt, hogy olvas valamit. Rendben?
- Rendben. Szóval reggel felkelek, átfutok gyorsan egy újságcikket. Reggeli mellé aztán átböngészem a napilapot. Kiengedem a jószágot, kimegyek dolgozni a mezőre, viszek magammal könyvet is, néha belekukkantok egy kicsit. Ebéd mellé elolvasok még egy fejezetet, aztán délután tevékenykedem a műhelyben, közben átlapozgatok egy magazint. Vacsoránál óvatosan átböngészek pár oldalt, utána meg átmegyek a könyvtárba, és együtt olvasunk a fiúkkal. A könyvtár aztán tízkor bezár, de mi átmegyünk még egy kicsit a Pistához, mert neki van otthon saját nyomdája.

Én ezen ma könnyesre nevettem magam. Amúgy mi a baj? :/

Büntiben, vöröskével és (pasi)hódító Napóleonnal

Leonie izomlázas kérdésére egy merev bólintást kapott válaszul. Nem akarta már a nap elején felidegesíteni a széken trónoló perszónát az "üres fecsegéssel".
Leo ugyancsak nincs jókedvében, mint a gazdija. Puha mancsából gyilkos karmok meredeztek, amik majdnem felsértették Silana bronzszínű arcát. Hát, igazán megnevelhetné, ha egyszer már egy ilyen ritka állatkája van. Silverrel azonnal el fog kezdeni gyakorolni, miután kiszabadult innen. Leonie-nak pitizni fog! Ő törődik és foglalkozik a háziállatával, nem úgy mint - pillantgatott Amira felé - egyesek.
Megforgatta a szemét, míg Amira leszidta őket. Lennénk? Többesszámban? Netán Leon is taperolta volna az oroszlánt? Itt mindenbe bele kell keverni a másikat? És még Leót védi. Tüntetően elfordult a diktátorasszony elől.
Ahogy a jókislányok szokták, engedelmesen leült a popsijára Leonie-val szemben.
- Hmm, hmm... - ennyit tudott kinyögni a gyöngybetűs részre. Úgy írt mint egy fiú. Várjunk csak!
Hogy mit keressen meg? Most bújócskáznak vagy mi van?
Komótosan felállt a székből, puszta tudatlanságól nem indult neki gyorsabban. Körbenézett és elindult a polcok rengetege felé. Hát persze! A Szabályzat! Ötször... Mira csak lusta volt rendesen előkészülni, vagy egyenesen élvezi a bolyongását? Lassan lépkedett a sorok között, keresve a könyvet.
Periférikus látásában valami megmozdult. Odakapta a fejét, és nyitva maradt a szája. A Szabályzat feletti könyvsoron terpeszkedett eredeti méretében az aprósága. Remélte, hogy Amirának nem tűnik fel az ezüstös villanás, különben neki annyi. De neki is itt volt védelmezőleg a házikedvence! Eltervezte fejében, hogy  Leonie tudtára adja: Nincsenek egyedül!
Megfogta a Szabályzat egyik példányát, és peckesen visszalépdelt a székéhez.
Egy éjjel alatt írják meg az egészet, méghozzá ötször? Normális ez? Persze őkelme a pálcáját használta még a lapok kiosztására is, nekik bezzeg nem lehetett varázsolni, legalábbis gyanította, hogy nem lehet.
Leonie megrohamozza a könyvespolcokat, és leemel egy könyvet. Neki lábujjhegyre kellett állnia, ami Silana orránál volt. Jaj, ez ledönti az összeset! Szerencse, hogy Silver eltűnt a katarzis helyszínéről. Felpattant a székéből és Leon segítségére sietett. Visszapakolta azokat, amik túl magasan voltak Leonie számára. Utána épp indult volna, amikor hirtelen ötlet által vezérelve szánt szándékkal kiverte a könyveket a törpilla kezéből.
- Haver, itt van Silver. Követett! Ja és óvakodj a fúriától! - súgta eszméletlenül halkan a vörös fülébe, miközben a többi könyvet is visszatették a helyükre. Bűnbánón lesüti a szemét, mivel tilos lett volna együtt mászkálniuk, de legalább a feketeség szeme előtt történt az akció. Ő maximum annyit látott az egészből, hogy ügyetlenül kiverte Leonie kezéből a maradék könyvet.
Mikor visszatért Leonie nyomában Mira a további büntetéseket sorolja, arcára kiül az elmebetegek szenvedélye. Kísértetházi buli, menő. Azért mégis inkább csendben üldögélt és türelmesen másolgatta a címlapot. Az első oldallal végzett, jöhet a következő. "Türelem, Sil! Ne siesd el, úgy csak összecsapnád!"
Éppen a második oldal felénél tartott amikor felpillantott. Leon a puskázók szellemével és szemtengelyferdülésével leste Sil lapját.
Ő próbált telepatikus üzeneteket küldeni neki, de mindhiába. Nem tanult okklumenciát, így fölösleges volt az egész. Az üzenetekben nagyjából ez állt: Mikor lesz már vége? Ne bámuld már! Most mi lesz? Álmos vagyok. Kötözzük le, és tűnjünk el innen...

Én meg most végeztem a büntis HSZ-emmel. *pacsi*

Valaki csokit emlegetett?! Itt a helyem

Nálam egy doboz bontatlan oreo van... szánjatok meg egy kicsit, és segítsetek elfogyasztani xD

Boldog névnapot! Odamegyek hozzád a kezemben egy milkával! ^^
*hoppanál egy tehenes csokival*

Szatyor, de milyen csinos szatyor!