Endre & Áki

Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ezt kellene csinálnom. Mármint nem arra gondolok, hogy a csonttá fagyni a főutca közepén, amennyiben nem mozdulok valamerre, hanem, hogy a csárdába menni. Mármint, az egy rossz hely, nem túl bizalomgerjesztő vendégekkel tele, nem az én helyem. Ebből következik, hogy nem kellett volna, hogy megforduljon a fejemben, hogy odamenjek. De mégis megfordult. Elvégre miért mondom, hogy valahová nem akarok menni, ahol még sosem jártam, mert azt mondtam magamnak, hogy nem akarok oda menni. Néha már magam sem tudok kiigazodni a percenként változó világnézetemen és döntéseimen. Mostanában nagyon elegem van abból, hogy kiszámítható, megfontolt és logikus legyek. Nem is voltam mindig ilyen, csak valahogy az évek során így kellett viselkednem, hiszen prefektus vagyok, példát kéne mutatnom. Csak éppen azt nem tudom már, hogy mi az amit azért csinálok és mondok, mert úgy akarom, és gondolom, és mi az, amit azért, mert azt hiszem, hogy azt kell tennem, mondanom. Frusztráló.
Abban azonban holtbiztos vagyok, hogyha még sokáig tyúklépésben araszolgatok az úton, jégtömbbé fogok fagyni. Talán öltözhettem volna rétegesebben, mint hogy egy vastag leggings, csizma, póló, hosszított kardigán meg persze télikabát van rajtam. Ez az igen elrettentő lehetőség végülis arra ösztönöz, hogy gyorsabban szedjem a lába a csárda felé, ahol remélhetőleg meleg van, vagy ha nem, hát egy vajsör majd átmelegít.
Tehát az egyik oka a kis kiruccanásomnak, az, hogy kirúgjak a hámból, csináljak valami tőlem szokatlant, a másik pedig az, hogy Ákost csekkoljam. A múltkor, talán az egyik edzés után, vagy már nem is emlékszem, mikor, futólag váltottunk pár szót. Ezalatt a rövid csevej alatt, szóba jött valahogy a csárda, meg hogy Ákos lehet, hogy majd lenéz oda a hétvégén, mire én megjegyeztem, hogy talán lemegyek vele. Egyszóval nem volt éppen egy komoly megbeszélés, később sem egyeztettünk, de eljött a hétvége. Én pedig - mint a mellékelt ábra mutatja - tényleg úgy döntöttem, hogy le kéne menni a csárdába. Kerestem is a srácot a navinében, de nem találtam, úgyhogy végül egyedül indultam a csárda felé. Ha esetleg Ákos is ott lenne, nagyon örülnék, ugyanis totál egyedül nem szándékozok sokáig ott maradni.
Kipirosodott arccal lépek be a koszos helyiségbe. Mert ez az első, amit megállapítok róla; a kosz. A második a bűz. Az emberek és maga a helyiség annyira nem köti le a figyelmem. A pulthoz megyek, és veszek egy vajsört, majd a pultot támasztva, az italomat kortyolva kezdem az embereket fürkészni, hátha ismerőst látok. Vagy legalább egy aránylag szimpatikusnak tűnő személyt, akit megközelíthetek, ha a pultnál ülő nehézsúlyú ivóbajnok le akarna szólítani. Szerencsére erre nem kerül sor, mert nagy meglepetésemre meglátom Ákost az egyik asztalnál. Nem is tudom, miért futott át rajtam a meglepetés, őszintén szólva nem hittem, hogy ő tényleg itt múlatná az idejét. Azonnal a fiú felé indulok, és csak menet közben veszem észre, hogy áll az asztalán nekem éppen háttal valaki. Ahogy megkerülök egy másik asztalt, az új szögből már látom a csávó profilját is, és Endrére ismerek benne. Megfordul a fejemben, hogy hátulról ráijesztek vagy valami, de inkább elállok ettől az ötletemtől.
- Sziasztok! - köszönök neki vigyorogva, megállva Endre mellett.

Endre & Áki

Nem tudom hová tenni az Endre arcára kiülő meglepettséget, de nagyon remélem, hogy hamarosan én is megtudom, mi folyik itt. Endre közben leül az asztalhoz. ~ Milyen udvarias...~ Jegyzem meg egyelőre csak magamban, mert ha józan vagyok és jókedvű, nem szokásom szóvá tenni az ilyen apróságokat, hogy egy fiú nem enged maga elé valahol, vagy történetesen leül az asztalnál egyetlen üres székre.
Endre kérdését hallva értetlenül nézek előbb rá, majd Ákosra siklik a tekintetem. Azt hittem, ő tudni fogja mire akart utalni Endre, mert ott volt a hangjában, hogy valami konkrét dologról beszél. Ákos viszont nagyon szépen kikerüli a választ. De ez a tény számomra eltörpül amellett, amit mondott. Ugyanis Endre eddigi megnyilvánulásaiból egyáltalán nem úgy tűnt, hogy most találkoznak először.
- Ákos, Ő Endre; Endre, Ő Ákos - mutatom be egymásnak a két fiút vigyorogva.
- Igaz, azt már neked is mondtam, hogy kviddicsezek, nem? - fordulok egy pillanatra Endréhez, majd újra Ákosra fókuszálok.
- Le fogjuk nyomni a Főnixeket! Ha olyan formában leszel, mint a múltkori edzésen, egy gólt se fognak dobni! - váltok át lelkesítő üzemmódba, és tartom a jobb tenyerem, hogy lepacsizzak Ákossal. A nagy lelkendezésben pedig valahogy, úgy rákoncentráltam Ákosra, hogy Endre szavai valahol eltűnnek az éterben, vagy inkább mintha száz méterről hallanám őket. Még mindig nem értem miért rákvörös Ákos, de nagyon szeretném tudni. Aztán a srác feláll, de nagyon úgy tűnik, hogy a menés már nem biztos, hogy menne neki. Nagyon úgy tűnik nekem, hogy a srác valami erősebb piát választott a kelleténél, vagy ami még elég valószínű, hogy nem bírja az alkoholt. Ettől függetlenül nagyon lovagiasan felajánlja, hogy majd ő hoz egy széket magának, én meg csak üljek le. De eszemben sincs hagyni, hogy még a végén Ákos beessen itt valamelyik asztal alá.
- Jaj, hagyjad, megoldom - intem le egy mosollyal. Elég egy fél lépéssel eltávolodnom Ákosék asztalától, hogy a legközelebbi üres széket elérjem, és Ákosé mellé húzzam, mivel az az oldal volt közelebb a szék eredeti helyéhez is. Én is leveszem a kabátomat meg a kabátomat meg a sálam, és leülök a frissen szervált székemre. Mivel Ákos amúgy is fura most nekem, nem fogom a jeleit, hogy ne üljek mellé.
- Jaj, Endre, bocsi, mit mondtál az előbb? - fordulok hozzá a vajsörömet kortyolva, mert még rémlik, hogy valamibe belekezdett, csak nem figyeltünk rá. Választ várva magamban gyorsan megállapítom, hogy mégiscsak jó ötlet volt idejönni.  

Fiúk

Miután gyorsan bemutattam a fiúkat egymásnak, Ákossal azonnal a kviddicsről kezdek beszélni, mivel jószerével ez az egyetlen közös témánk. Nem tudom, hogy a fiú miért van ilyen zavarban, meg miért ilyen önbizalom hiányos szegény. Nekem is szoktak szerencsétlen pillanataim lenni, ha olyan a társaság, de hát nem hinném, hogy mi Endrével rátettünk volna még egy lapáttal Ákos zavarára. Én biztos nem akartam semmi ilyesmit tenni. A kviddicset sem értem, hogy miért kell kimagyaráznia, ahhoz képest, hogy még nincs valami sok tapasztalata igenis nagyon jól játszott, és különben egész tanulékony. Vagy csak még nem ismerem őt eléggé?
Leülve az asztalhoz, próbáltam utólag helyre hozni, hogy nem figyeltünk Endére, de a fiú leintett. Már eddig is ott motoszkált bennem, hogy ez nem volt szép dolog, de Endre arckifejezését látva aztán legszívesebben elásnám magam. Amúgy sem indult a legeslegjobban az ismertségünk, és hiába, hogy a kísértetházban tett látogatás óta jóban lettünk, azért félek, hogy ez a barátság túl törékeny. Én pedig nem akarok rosszban lenni Endrével. Már épp kezdenék bele, hogy de tényleg ne durcizzon a fiú, és "bocsibocsbocsi", de Ákos közben rákérdez, hogy honnan ismerjük egymást.
- Endre bátyjának az esküvőjén találkoztunk - válaszolok a kérdésére mélyen Endre szemeibe nézek, igyekszem tekintetemmel üzenni, hogy "Bocs, hogy bunkó voltam" és hogy ha egy mód van rá ne vágjon már ilyen fancsali képet. Aztán meghagyom a lehetőséget, hogy ha szeretné, Endre részletezhesse a megismerkedésünk körülményeit. Aztán a vajsörömet iszogatva hallgatom a fiúkat, meg nézem, hogy Ákos kiönt egy adag sört. Még jó, hogy nem hozzám intézi a szívószálas a kérdését, mert is tudom, mit mondtam volna neki. Így csak elkerekedik a szemem a hallottak miatt, amit viszont csak a szemben ülő Endre láthat, és ő sem sokáig, mert igyekszem rendezni a vonásaimat, és kevésbe fennakadni Ákos kérdésén. Ami azért nagy művészet, mert eléggé viccesen fest a lelki szemeim előtt megjelenő kép, amin Ákos szívószállal issza a sört. Tudom, hogy nem szép dolog, hogy lényegében megmosolygom az ötletet, de nem bírok magammal. Remélem Ákos nem veszi észre, vagy ha igen, fel vagyok készülve a mentegetőzésre, hiszen én nem akarok senkit megbántani.
Arra, hogy Ákos miképpen tünteti el a ragacsos folyadékot nem nagyon figyelek, csak az tűnik fel, hogy nem sokkal ez után valami kemény ütközik a combomnak. Felvont szemöldökkel pillantok le, és látom, hogy Ákos bökte nekem a pálcáját. Még jó, hogy a pálca teljesen jó állapotban van, mert egy ilyen felelőtlen böködéssel még akár kárt is tehetett volna bennem. Ákos zavaros magyarázatát vigyorogva hallgatom, ezért nem róhat meg senki, ez a helyzet egyszerűen vicces.
- Igen, holnap - biztosítom Ákost, aki ezek után még magyaráz valamit a nagymamája fájós lábáról. Na ez az a pont, ahol hivatalosan is megállapítom, hogy Ákos kicsit fura. Egyáltalán nincsen vele bajom, csak kicsit fura. Az időközben kiürült söröskorsó oldalán babrálok az ujjammal, csak a csapattársam kérdésére kapom fel a fejem. Kíváncsi vagyok, na. Magamtól pedig sosem szegeztem volna neki ezt a kérdést Endrének. De egy futó pillantás után újra a korsómra nézek. Nem akarok nagyon tolakodó lenni, és végképp nem szeretném, hogy Endre azt higgye, pletykasóvár vagyok, mert tényleg nem vagyok az. Csak egészséges kíváncsiság, meg baráti érdeklődés van bennem.
Ha Endre a pult felé veszi az irányt, még gyorsan megállítom, mielőtt - ha rövid időre is - kettesben hagyna minket Ákossal.
- Endree, ha szépen megkérlek, hozol nekem is forralt bort? - nézek rá csillogó szemekkel, és hajlik a kérésemre, átadok neki pár sarlót. Ha meg nem, akkor elintézem magamnak a dolgot.

Endre & Áki

Elsőre szinte el is hiszem, hogy Endre komolyan beszél, mikor felhozza, hogy milyen csinos is voltam. Szeretném, ha elhihetném, de egyrészt ennél már jobban ismerem Endrét, másrészt meg nekem is megvannak a saját emlékeim az esküvőről. Nem úgy tűnt, mintha Endre tényleg azzal lett volna elfoglalva, hogy hogyan nézek ki, tekintve, hogy amikor először találkoztunk a faluban, nem is tudott hová tenni. Ezért aztán nem értem, miért kellett ezt megjegyeznie. Mindenesetre elpirulok a bók hallatán, amit még ráadásul Ákos is elismétel. Miközben Ákos a sört véletlenül sört löttyint az asztalra, meg megbökdös a pálcájával, én igyekszem telepatikusan gyorsan kérdőre vonni Endrét az előbbi miatt. A telepatikus beszélgetéssel, csak ott a bökkenő, hogy valójában nincsenek ilyen képességeim, így nagyon remélem, hogy Endre veszi a lapot tekintetem és arckifejezésem alapján is. Nem igazán várok tőle választ, csak szeretném, ha tudná, hogy mennyire értékelem ezt a szükségtelen megszólalását. De ennyi is az egész, azon kívül, hogy nem értem Endre logikáját, nem számít az egész.
A fiúk megtárgyalják a szívószál dolgot, majd Endre kitér hozzá intézett kérdés elől. Még jó, hogy ezek után Ákos végül nem teszi fel nekem is ezt a kérdést. Ugyanis én sem szeretem megbeszélni - ha nem muszáj - hogy éppen kivel nem vagyok, viszont valamiért képtelen vagyok ilyen egyszerűen hárítani a személyes kérdéseket, mint Endre. Ezek után Endre feláll, hogy igyon még valamit, meg hozzon nekem egy forralt bort, ha már ilyen szépen megkértem rá.
- Váó! Áki, nagyon cuki a pólód! Miért pont Nadine? - fordulok vigyorogva a fiúhoz, miután Endre a pult felé vette az irányt. Nem nagyon veszem tudomásul a háztársam fészkelődését, meg zavart arckifejezését. Mióta itt vagyok ilyen, és amúgy is tudom, hogy nem nehéz őt zavarba hozni. Szóval már akkor felfigyeltem a nem mindennapi ruhadarabra, amikor Áki levette a pulcsiját, de akkor éppen volt más téma, így nem akartam közbevágni. Azóta kerestem a megfelelő szót a pólóra, ami se nem volt férfias, se nem túl gyerekes, bolondos volt inkább és cuki. Igen, mert a 'cuki' szó mindenre jó, sokan a falra másznak tőle, de akkor is univerzális.
Ezután visszatér Endre, a forralt borommal együtt, amit meg is köszönök neki. Az italomat kortyolom, miközben Áki elkezdi magyarázni, hogy dárcozni szeretne. Ez a kérdés nem az én asztalom, én most vagyok itt először, úgyhogy kérdően nézek Endrére, hármónk közül ő tudja a legjobban, mi van itt és mi nincs.
- Felőlem játszhatunk - vonom meg a vállam. Attól nem félek, hogy esetlen beégetném magam a játékban, és nincs is bennem annyi alkohol, hogy megnehezítse a célzást. A bortól kicsit kipirul ugyan az arcom, de ez a mennyiség még nem fog a fejembe szállni. Ellenben Ákos elnézve nagyon úgy tűnik nekem, hogy bármit is ivott, erősebb volt egy vajsörnél. Az ő kezébe már nem biztos, hogy hegyes végű dolgokat kellene adni.
- Öhm... Tudtommal nincs.  - válaszolok kissé megütközve Ákos semmiből jött kérdésére. Furcsa most hallani így beszélni Ákit, akit egy visszahúzódó fiúnak ismertem meg. Azzal meg aztán végképp nem tudok mit kezdeni, hogy csak úgy megjegyzi, hogy mellesleg én is jól nézek ki, meg hogy biztos foglalt vagyok. Nagyra nyílt szemekkel pislogok, de nem is kell máshogy reagálnom, mert Áki megint témát vált. Most a helyről hadovál, amit annyira nem tudok követni, de nem is érzem nagy veszteségnek. Én egyáltalán nem érzem varázslatosnak a csárdát. Szeretnék válaszolni Áki kérdésére, de hiába pillantok a karomra, nincs nálam óra. Nem úgy készültem, hogy majd hagyom magam olyan tényezők által korlátolni, mint az idő.
Aztán Áki, bejelenti, hogy elmenne oda, ahová a király is gyalog jár, úgyhogy én gyorsan kiengedem őt. Még utána nézek, ahogy a falba kapaszkodva eltántorog a mosdóig.
- Nem kéne visszavinni a kastélyba... vagy valami? - fordulok Endréhez. Nem nagyon jön be ez a szitu, hogy Áki a jelek szerint eléggé felöltött a garatra, és értelmes beszélgetést már nem nagyon remélhetek tőle, Endre meg nem úgy tűnik, mint aki nagyon élvezi a társaságunkat. Két lehetőséget látok, hogy hogyan érezzem magam én is jobban, az egyik, hogy Áki kap egy vödör hideg vizet az arcába, hogy kijózanodjon, a másik egy üveg Kalinka.
- Áh, semmit. - válaszolok a visszatérő Ákinak. Aki ezek után átkiabálva a helyiségen, rendel egy újabb kört, majd rám vigyorog. Egy halvány mosolyt küldök felé. Nem vagyok benne biztos, hogy még innunk kéne. De a fenébe is! Nem pont azért jöttem, mert nem akarok azzal foglalkozni, hogy mit kéne és mit nem?!

Endre &Áki - zárás

Hiába, hogy Endre nagyon magabiztosan próbál megnyugtatni, hogy Ákossal minden rendben lesz ha kimegy a hidegre, ettől még aggódok a csapattársam miatt. Egyelőre ugyanis nem vagyunk odakint, bár én már nem bánnám ha arrafelé vennénk az irányt. Illetve komolyan megfordul a fejemben, hogy jobban tenném, ha inkább én is elengedném magam, és kérnék valami töményet. De mindezek helyett csak a forralt boromat iszogatom. Nem lenne okos dolog, ha ahelyett, hogy támogatnám Ákost csak én is kiütném magam. Egyébként sem vagyok az í típus.
Közben Endrének meg aztán a visszatérő Ákosnak hála megvilágosodok én is, a fiú pólóján lévő kis hiba ügyében. Így már teljesen érthető, és tényleg csak egy betűben különbözik a Navine-től, de nekem elsőre mégis a női név jutott eszembe róla. De ez a tény már teljesen jelentéktelenné válik amellett, hogy Ákosnak már kisebb bonyodalmat okoz a beszéd is. ~ Majd támogathatjuk felfelé a kastélyba... Remélem hányni nem akar. ~
Ezek után Endre bejelenti, hogy távozik. Erre aztán igencsak szúrós, szemrehányó pillantásokat küldök felé. Elfelejthetem a többes számot a gondolataimból, mert ezek szerint csak én fogom visszatámogatni Ákost. Majd. De egyelőre kettesben maradunk, ami jelenleg egyáltalán nem jön be. Nem mintha bajom lenne Ákossal, csak jobban szeretem ha józan és lehet vele értelmesen beszélgetni. De hát mit csinálhatnék? Elköszönök Endrétől és visszafordulok Ákos felé. Furcsa dolog így látni őt eléggé kifordulva magából, most nem igazán hasonlít visszahúzódó, aranyos önmagára. Egy darabig még vicces volt, de már nem az.
- Az! Ezért még számolok vele - motyogom Endre után nézve, aki éppen elhagyja a helyiséget, nem hiszem, hogy Ákos rendesen odafigyelne a szavaimra.
- Igaz. Majd legközelebb darcozunk. - hagyom rá a fiúra. Örülök, hogy meggondolta magát, és nem nekem kell lebeszélnem róla.
Eléggé meglepődök, amikor a fiú felpattan az asztaltól, a szavaira meg aztán csak még jobban merednek a szemeim, és elpirulok. Nem értem miért kellett ezt ilyen nagy őszinteséggel közölnie, de lényegében a fiúnak igaza van. Eszem ágában sincs a közeljövőben csókolózni vele, bár, hogy egy másik helyzetben miképp reagálnék, azt nem tudom...
- Nem szeretnék úgy járni, úgyhogy kísérj! - mosolygok a fiúra és én is felállok.
- Szerintem ezt majd ne emlegesd az edzésen. És egyébként sem azzal büntetnélek - jegyzem meg vigyorogva, miközben magamra veszem a kabátomat, és a nyakam köré tekerem a sálam. Ákos is összeszedi magát, némi segítséggel a részemről, ugyanis a jobb keze sehogy sem akarja megtalálni a kabátja ujját, de végül mind a ketten menetkészek vagyunk. Anélkül kijutottunk a csárdából, hogy Ákos akár egy széket is fellökött volna, majd a tél hidegben elindultunk a kastélyba.

Ákica<3
[tanévkezdés utáni első szabad hétvége]

Ákica<3

Ákica<3

Ákica<3

Ákica<3

Ákicamica<3

Ombi
szilveszter este

Ombi

A csárda vendégeit elfigyelve eszembe jut az emlék, amikor először jöttem ide. Akkor valahogy sokkal mocskosabbnak, veszélyesebbnek, taszítóbbnak tűnt ez a hely, de azért jól éreztük magunkat Endrével meg Ákossal. Akkor kicsit feszélyezve éreztem magam, és nem nagyon tudtam mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy Ákos kicsit kiütötte magát, de így utólag csak egy szép emlék az egész. Azóta már mindkét fiút elnyelte az univerzum. Fura, hogy már majdnem egy éve történt az is.
Olyannyira sikerül elmerülnöm a nosztalgiázásban, hogy nem is veszem észre időben a felém tartó srácot, zavartan pislogok fel rá, mikor felfogom, hogy hozzám beszél. De gyorsan összekapom magam és egy kíváncsi szemöldök rándítás mellett én is megeresztek felé egy félmosolyt, miközben ő leül velem szemben. Fürkésző pillantásokat vetek rá hosszú szempilláim mögül. Megállapítom, hogy nagyon elegánsan van felöltözve. Én - mivel kedvem sem volt igazán a bulizáshoz - az öltözködést most kivételesen gyorsan elintéztem és csak az egyik kedvenc téli összeállításomat kaptam magamra. Egy zöld-fekete kockás szoknyát fekete harisnyával és egy ízlésesen dekoltált egyszerű bordó  fölsővel.
A magabiztos fellépés ugyan jelentősen dob a srácon, de azért még mindig fiatalabbnak tűnik nálam pár évvel. Tovább fixírozom, miközben ő ráérősen kortyolja az italát. Az én kezem is a korsóra téved, de végül nem iszok bele, csak az ujjaimmal dobolok az oldalán. Tartogatom még az utolsó cseppeket. Bár nem tudom, minek.
Néhány pillanatig csak az köztünk lévő asztallapot figyelem, amíg keresem a megfelelő választ. Nem akarok belemenni abba, hogy miért jöttem ide egyedül, erre valószínűleg nem is kíváncsi. És végképp nem szeretném magam úgy feltüntetni, mint akinek nem lenne kivel tölteni az éjszakát, mert ha akartam volna igazából akárkit megkereshettem volna. Csak...nem tudom, miért nem tettem.
- Nem tudom, megbízhatok-e benned... - nézek fel rá a tervek szerint nagy kétségek között gyötrődve. De minthogy nem vagyok egy nagy színész, vidáman csillogó szemeim elárulnak.
- Én most egy szupertitkos bevetésen vagyok - fejezem be némi hatásszünet után, komoly arckifejezést erőltetve magamra. Fogalmam sincs hová fogok ezzel kilyukadni, nem szoktam ilyesmit csinálni, de ha már elkezdtem, nincs megállás.
- Tudod, csak figyelem a gyanús alakokat - még bólogatok is hozzá mély meggyőződéssel, körbehordozom a tekintetem a termen, mintha csak minden sarokban  veszély leselkedne, majd végül a velem szemben ülőn áll meg a pillantásom.

Szilveszter - Ombi

Szilveszter - Ombi

Szilveszter- Ombi

Ombi