Adria
A szokásostól eltérve a fekete taláros alak akit követünk, néhány ajtóval hamarabb kanyarodik le, de pár méter megtétele után se tűnik úgy, mintha véletlenül fordult volna éppen a cukrászdába a csárda helyett. Persze ennek alapvetően rengeteg oka lehet; itt nem árulják a kedvenc italait, viszont sokkal kisebb az esélye, hogy ételmérgezést kap a süteményektől, vagy esetleg nagyobb nyugalmat akar és olyanokkal találkozna a kocsmában, akik ezt semmiféleképpen nem akarnák biztosítani neki. Így vagy úgy, havasan, vizesen az ablak melletti kicsiny asztalhoz telepszik és hamar le is adja a rendelését egy citromos, csokis finomságra, meg egy csésze rumos teára.
- Áhm. - Nyugtázza elégedetten néhány perc múlva, mikor a pincérnő felszolgálja neki a rendelését. Ez épp elég nyomós indok ahhoz, hogy lerakja vastag, bőrkötésű, régi könyvét és előrehajolva kevergetni kezdje a teáját, miközben furcsán üres tekintettel hol a vidáman cseverésző vendégeket, hol a hírességek virgonc képmásait kezdi bámulni. Nem kifejezetten tűnik úgy, mintha fejben is itt lenne, talán még mindig a könyvön rágódik...vagy a napján, vagy a tervein, vagy akármi máson, ember legyen a talpán, aki ebből a zárkózott fapofából bármilyen gondolatot is ki tud olvasni.
Ebben a fényben jobban látszik, hogy a korához képest megviselt arca, viszont most nem különösebben tükröződik rajta az az arrogáns ellenszenv, amivel az emberek elsőként találkozni szoktak. Persze ez mindig becsapós, sok iskolatársa okosan nem is alapoz ezekre a múló, békésnek tűnő ábrándos pillanataira.