38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Pethő Csongor összes hozzászólása (13 darab)

Oldalak: [1] Le
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2012. október 31. 22:51 Ugrás a poszthoz

Panaszkodós Kisasszony.

Bevallom őszintén, szeretem a Halloween-t, bár inkább csak nézni, mint részt venni benne. Mosollyal tölt el, ahogy Rózsa néni édességekkel és süteményekkel felszerelkezve várja a kis rémisztgetőket. Ahogy ilyenkor a falu és lakói jelmezbe öltöznek, megelevenítve egy éjszakára a legfélelmetesebb rémtörténeteket. Apropó rémtörténetek! Én is majdnem a részese lettem egynek a mai nap folyamán, erről később mesélek, de előbb el ne felejtsem, hogy vinnem kell haza sütit Abigélnek. Bizony, az én kis unokahúgommal fogom tölteni a Halloween-estét. Azt nem tudom még, hogy kísérnem kell-e édességet gyűjteni, hm, de talán már ő kinőtt ezekből a gyerekes dolgokból. Vagy nem? Mindenesetre azt kijelentette, hogy rémmeséket fog nekem olvasni, forró kakaót fogunk inni és sütit eszünk. Azt hiszem, ennél jobb programot keresve se találhatok ma estére.
Ma még bejöttem dolgozni, hisz ilyenkor kissé megnő a forgalom a Pillangóvarázsban, a főnökasszonynak szüksége van rám. Na meg persze imádom, hogy ezen a napon az a szokása, hogy hirtelen felbukkan valahol, valamilyen jelmezben és ijesztgetni próbálja az alkalmazottait. Ráadásul idén a gyerekeit is bevonta ebbe a játékba. Néha áldom a sorsot, hogy ilyen jó értelemben idióta főnököm van. Éppen emiatt telt ma jól a napom, vidáman főzőcskézve, egészen addig, amíg...
Nem gyanakodtam, miért is kellett volna?
A hús nyugodtan sercegett az olajon, a kés ütemesen haladt kezemben a zöldségek apróra szeletelése közben. Egy lábasban víz bugyogott. Hamarosan bele kell tenni a tésztát.
Ahogy a bevonuló és előttem megálló pincérre néztem, ledermedtem. Nem is kellett megszólalnia, valahogy rögtön sejtettem, hogy miről van szó. Az olyan tökéletességre törekvő szakácsok mint amilyen én is vagyok, legrosszabb rémálma, ha panasz miatt hívják ki őket a vendégek. Meghallgatom a pincért, aki hozzáteszi, igazán nem nagy dologról van szó, ne vegyem a lelkemre. Én mindenesetre ideges lettem, ám gyorsan cselekedtem. Levettem magamról a koszos kötényt, s határozottan a vendégtérbe sétáltam. Útközben igyekeztem felkészülni, hogy egy nagy darab, kötözködő férfival fogom szembetalálni magam, akinek a kis adag étel még csak a kezdet volt.
A valóság azonban mást hozott. Egy lányt. Az idegesség teljességgel elpárolgott, ahogy mellé léptem, és ránéztem, szám féloldalas mosolyra húzódott.
- Egy ilyen kis lányba nem is fér annyi étel... - jegyeztem meg legelőször is, remélve, hogy a lány nem veszi sértésnek. Aztán persze eleget tettem az udvariasság szabályainak.
- Pethő Csongor vagyok, a főszakács. Üdvözlöm hölgyem! Úgy hallottam, panasza akadt az étel mennyiségével kapcsolatban. Ezúton is elnézését kérem, és szeretném meginvitálni Önt a konyhába, hogy saját maga merhesse ki a megfelelő adagot. Mit szól hozzá? - néztem rá kérdőn. Egyébként igen, a vendégekkel szemben mindig ilyen nagylelkű voltam. Főleg, ha szimpatikusnak tűntek.
Utoljára módosította:Pethő Csongor, 2012. október 31. 22:53
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2012. november 4. 18:42 Ugrás a poszthoz

Odett

Ajjaj, úgy látszik a kislányos megjegyzésem elűzte a pillanatnyi derűltséget a kisasszony arcáról, amit talán a megjelenésem okozott nála. A szúrós tekintet, na meg az ezt követő felháborodás csak még nagyobb mosolygásra késztetett.
- Ó, valóban? Nos, ha tényleg meg tud enni egy ilyen kislány akkora mennyiségű tésztát, akkor nem bánom, a ház vendége vagy! - egyeztem bele a kihívásba, ám még mindig "hiszem, ha látom!" pillantásokat vetettem a lányra. Egyébként meg remélem, a többi vendég nem hallotta a beszélgetésünket, és senki más nem fog felbátorodva ajánlkozni, hogy ő is megeszik ám három nagy tál tésztát, ha ingyen van! A főnökasszony annyira jó hangulatban azért nincs ma, hogy elnézze azt, ha mindenki a ház vendége lesz. Ám úgy láttam, mindenki mást elfoglalt a saját családi, ünnepi vagy üzleti ebédje. A felém irányuló pillantásokat pedig igyekeztem gondosan elkerülni.
- Nos, akkor Bánfalvi Odett, a vendég... kérem kövessen! - azzal el is indultam vissza, a konyha irányába. Ha nem lettem volna biztos abban, hogy a lány követ, a csípkelődő megjegyzése biztosított volna erről. A kérdései hallatán pedig muszáj volt felnevetnem.
- A kor és a tehetség nincs összefüggésben egymással. Nem vagyok kezdő. Igaz, hogy van még mit tanulnom, de a munkámat igyekszem a lehető legnagyobb precízséggel elvégezni. - magyaráztam neki, miközben elértük a konyha ajtaját. Ekkor megfordultam.
- Persze problémás esetekre nem mindig vagyunk felkészülve... - újabb féloldalas mosoly, majd belöktem a konyhaajtót, így Odett szeme elé tárulhatott a sürgés-forgás, ami ilyenkor ebben a helyiségben történik.
- Üdvözöllek a birodalmamban! Gyere szorossan mellettem, ne nyúlj semmihez, és vigyázz, hova lépsz! - adtam ki az utasításokat komoly pillantásokkal kísérve. A végére azért odabigyesztettem egy mosolyt, s elindultam a tésztás edény felé. Útközben felkaptam egy tiszta tányért is. Az edényből szedtem egy jó nagy adagot, háromszor annyit, mint szokásosan. Bőven tettem rá a húsos szószból, s egy villa társaságában a lány elé toltam a tányért.
- Ennyi megfelel? - kérdeztem tőle csípkelődve. Lássuk, tényleg meg bírja-e enni...
Utoljára módosította:Pethő Csongor, 2012. november 15. 20:35
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2012. november 15. 21:09 Ugrás a poszthoz

A kislány Tongue

Komolyan nem kerültem még ilyen helyzetbe azelőtt. Nem csak arra gondolok, hogy eddig az étel minőségére, se a mennyiségére nem érkezett panasz, szóval emiatt egyszer sem kellett elhagynom a főhadiszállást, hogy megküzdjek a vendéggel. Emlékszem, egyszer régebben volt egy eset, mikor egy idősebb hölgy kikelt magából, de az a pincér udvariatlanságának volt köszönhető. A pincérsrác természetesen már nem dolgozik itt. Nekem szerencsére eddig csak dicséret jutott, bár ezt a mostani esetet sem érzem komoly fenyegetésnek a hírnevemet illetően. Az egész inkább csak megnevettet. Nem a gúnyos értelemben, komolyan vidámmá tesz. Főleg, ahogy kiakad a kislányozás miatt. De nem fogom ám ezzel húzni az agyát többet, nehogy tényleg dührohamot kapjon, és felrobbantsa az éttermet, vagy valami! Aztán a főnökasszony majd rajtam veri le az egész balhét.
A konyha többi dolgozója se nagyon került olyan helyzetbe, hogy egyszer csak megjelenek egy vendéggel a munkaterületen. Nem is csodálkozom, hogy első pillantásra értetlenül álltak a jelenet előtt. Fogadok, hogy az új szakácstanoncnak még az is eszébe jutott, hogy a lány valamilyen fogyasztóvédelmis, és már azon izgult, vajon mibe fog belekötni. Ám a munkatársaknak hamar leesett, hogy én ura vagyok a helyzetnek, csak egy elégedetlenkedő vendéggel meg az én problémamegoldásommal állnak szemben.
Szóval, ugorjunk az izgalmasabb részekhez.
- Itt edd meg, kérlek, hogy szemtanúja legyek én is a nagy mutatványnak. - válaszoltam a kérdésre, s ezzel egy időben egy széket is odatoltam a kisasszony mellé, amire aztán felpattant. Miután jeleztem neki, hogy én nem óhajtok enni, mivel: "munkaidőben csak sütök-főzök, és maximum kóstolok!", várakozó pillantásaim közepette nekilátott.
Odett és a spagetti izgalmas küzdelmének lehettünk szemtanúi, kedves hölgyeim és uraim! A vége felé, néhány pillanatig úgy tűnt, a lány feladja. Ám hiába, minden reménykedésemmel ellentétben, a spagetti tényleg eltűnt! Pár hitetlen pislogás után aztán elismerően bólintottam, bár kedvem lett volna csalónak kikiáltani Odettet, csak, hogy még egy kicsit bosszanthassam. Nem tettem. Nem akartam magamra haragítani.
- Egészségedre! - Egy picit még beszélgettünk ezután. A lány persze cukkolt, hogy mégis neki lett igaza, én ezt csak mosolygással nyugtáztam. Majd elbúcsúztam a lánytól. Ahogy a konyhaajtóból figyeltem a távozó spagettigyilkost, úgy éreztem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy én vele találkoztam. Erre a gondolatra hümmögtem egyet, majd visszatértem a munkához.
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2012. november 17. 18:58 Ugrás a poszthoz

Ophelia

Elgondolkozva, lassú, ráérős léptekkel, zsebre dugott kezekkel közelítettem a játszótér felé. Arcomon néha álmodozós mosoly, a másik percben pedig gondterhelt ráncok jelentek meg. Most azonban igyekeztem a feladatomra koncentrálni, ahelyett, hogy túlelemezgettem volna azt, amit már ezerszer túlelemezgettem.
Kék szalagos, virágos könyvjelző. Őt kellett megtalálnom. Unokahúgom, Abigél ugyanis ma délután arról küldött baglyot nekem, hogy elvesztette a kedvenc könyvjelzőjét, ami nélkül nem tudja folytatni az olvasást - voltak ilyen heppjei, igen. Felvázolta a helyzetet, miszerint a szobájában nincs, a termekben sincs, de eszébe jutott, hogy tegnap kint volt a játszótéren, és ott olvasta is a könyvét. Mivel azonban neki a mai nap halaszthatatlan dolgai akadtak (megkeresni azt a madarat, amit múltkor a szobaablakában látott), ezért rám hárult a feladat, hogy átfésüljem a játszóteret.
Én pedig, mivel jófej nagybácsi vagyok, munka után rögtön bele is vágtam az izgalmas kalandba. Ó, ez ironikus (vagy szarkasztikus? sosem tudom, melyik melyik...) megjegyzés volt, úgy érzem. Nem annak szántam, félreértés ne essék! Nagyon imádtam Abigélt, az összes dilijével együtt, és mindig szívesen segítettem neki, akármit is kért tőlem. Így semmiféle morcosság nem volt bennem most sem, hogy egy könyvjelzőt kellett megmentenem. Sőt, a séta jót is tett nekem most. Az este már leszállt, sötétedett, az utcai lámpák égtek már, mire elértem a célhelyszínt. Megálltam, hogy felmérjem, hol is kéne kezdenem a keresést. Eszembe jutott megint egy fontos részlet: Abigél hintázott.
Pillantásom a hintában ücsörgő lányra esett, ahogy elindultam a kiszemelt irányba. Próbáltam megfejteni, ismerősről van-e szó, vagy sem. Menet közben azért néha a lábam elé is néztem, olykor megálltam, ha nem voltam benne biztos, hogy mindent alaposan megszemléltem magam körül. Egyelőre semmi, így végül tényleg elértem a hintákhoz.
- Helló! - köszöntem az ismeretlennek. Már láttam azt is, hogy egy fiatal lány, és, hogy dohányzik. Ejj-ejj. Morcosnak is tűnt, de azért ha már itt volt...
- Nem láttál itt valahol egy kék, szalagos, virágos könyvjelzőt? - néztem rá segítségkérően.
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2012. november 18. 19:43 Ugrás a poszthoz

Ophelia

Igazából már a kérdés feltevése pillanatában rájöttem, hogy a "kék, szalagos, virágos könyvjelző" elég furcsán hangzott az én számból. Aztán a lány arckifejezése meg is erősítette ezt a sejtésemet. Persze, nem tettem hozzá, hogy igazából nem is nekem kellett az említett dolog.
Kicsit zavarban is éreztem magam, ám még mielőtt magyarázkodni kezdhettem volna, a lány felajánlotta a segítségét. Kicsit furcsállottam, amit cserébe kért: mondjam el neki, hogyan juthat el a kastélyba. Amikor először megpillantottam őt, közelebbről, rögtön az ugrott be, hogy ő biztosan egy diák a kastélyból, aki tett egy kis sétát a faluban, vagy akármi. Igazából annyira részletesen nem merültem bele a gondolatban, de a lány diák mibenléte megragadt a fejemben. Ehhez pedig automatikusan társítottam, hogy biztosan ismeri az utat el-vissza, jobbra-balra. Most kicsit meglepett a dolog, hogy a feltételezésem mégsem volt helytálló.
Mindenesetre egyelőre nem firtattam ezt.
- Áll az alku! - bólintottam, majd körbenéztem.
- Mi lenne, ha én a hintáktól jobbra, te pedig balra néznéd meg? - pillantottam rá kérdőn, vajon neki megfelel-e ez a felállás. Az én részemről aztán neki is láttam a keresésnek, lassan haladva. Közben néha az ismeretlenre pillantottam. Fúrta az oldalam a kíváncsiság, igen. Benéztem egy elhagyott homokozó-vödör alá - nem ott lapult a könyvjelző -, majd kiegyenesedtem, s tekintetemmel megkerestem a lányt.
- Kérdezhetek valamit? - nem vártam meg a válaszát.
- A Bagolykőbe jársz? - egyelőre ennyire voltam kíváncsi. Reménykedtem benne, hogy nem tart tolakodónak, hogy itt kérdezgetem őt. Vagy rossz embernek, aki fiatal lányokat környékez meg mindenféle ostoba indokkal, hogy aztán jól elrabolhassa őket. Hm, remélem, ez nem is fordult meg a fejében, elvégre nem nézek én ki rossz fiúnak.
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. január 9. 19:12 Ugrás a poszthoz

Odett

Mondtam már, hogy hihetetlen szerencsés vagyok, amiért irtó jófej főnököm van? Biztosan említettem. Elég sokszor megbizonyosodtam már erről a tényről. Most is neki köszönhetem, hogy nem kellett sokat gondolkodnom, hova is hívjam Odettet randira. Igen, randira. Mindig elönt a kellemes bizsergés, amikor csak rá gondolok. A randinkra. És Odettre. Az ünnepekben szerencsére volt időnk találkozni párszor, de nem sokszor maradhattunk kettesben, meg olyan igazi romantikázós dolgokban sem volt részünk. Emiatt is gondoltam úgy, itt az ideje valami szuper dolgot szervezni a kislánynak.
Zoey persze, ahogy tudomást szerzett, hogy randizgatok valakivel - jó érzéke volt ahhoz, hogy ilyeneket megtudjon, anélkül, hogy én akár egy szót is szóltam volna -, nem telt el úgy nap, hogy ne kérdezgetett volna tőlem mindenféléket. Így kiszedte azt is belőlem, mire készülök, és nyomban felajánlotta a Pillangóvarázs teaház részlegét. Én pedig némi "jajj, nem kell ám" és hasonló ellenkezések után elfogadtam az ajánlatot.
A mai nap tehát korábban zárt a teaház, én pedig már jóval Odett érkezése előtt elkezdtem a készülődést. Odett persze nem egészen tudta, mi is lesz ma este, csak annyit ígértettem meg neki, hogy idejön hozzám a munkaidőm leteltével, és majd lesz egy meglepim számára.
A készülődést nem tudtam teljes mértékben magam végezni, néha felbukkant Zoey is, és megigazított egy-egy általam már elhelyezett gyertyát, vagy titokban elhelyezett egy váza virágot az egyik asztalon, aztán mégis levette onnan, hogy az már túlzás lenne. Pedig sietnie kellett volna, mert épp színházba készülődött a férjével, vagy ilyesmi. Szerencsére a hatodik "el fogsz késni, Jonathan mérges lesz!" kijelentésem után, mosolyogva belátta, hogy boldogulok egyedül is. Azért annyit még megtett, hogy egy pálcasuhintással tűzre lobbantotta az összes gyertyát.
Mosolyogva figyeltem a nagy művet. Sok-sok kisebb-nagyobb gyertya, egy alacsony asztal középen, körülötte párnák, az asztalon mindenféle friss gyümölcsök, meg egy kisebb edény, amiben olvasztott belga csoki volt. Szerencsére némi varázslatnak köszönhetően a csoki a megfelelő állagú maradt, hosszú ideig, és így nem kellett újraolvasztással meg kavargatással bajlódni. Gondoltam, hogy beszerzek egy csoki-szökőkutat, de azt a hirtelen ötletet követő következő percben már túlzásnak gondoltam, így maradt a tálka.
Sóhajtottam egy nagyot, végignéztem minden részleten, majd gyorsan felsuhantam az öltözőbe, hogy valami elegánsat húzzak magamra.


Ruha
Utoljára módosította:Pethő Csongor, 2013. január 9. 19:17
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. január 9. 21:55 Ugrás a poszthoz

kisOdett <3

Miközben öltözködtem, eszembe jutott, hogy Odett valószínűleg a századik felpróbált ruhájában jelenik majd meg. Mert hiába nem árultam el neki semmit a meglepiből, biztos voltam benne, hogy nem hisz abban: csak egy egyszerű hazakísérésről van szó. Tuti kiöltözik, és tuti egész nap ezzel vacakolt. Míg én a szekrényemben talált első inget, egy mellényt, meg egy passzoló nadrágot hoztam magammal ma. Jót mosolyogtam ezen, miközben egyre jobban izgultam, vahon tetszeni fog-e Odettnek a teaház; nem tartja-e elcsépeltnek, unalmasnak, esetleg túl nyálasnak? Nem stresszeltem azért túl magam. Nem olyan lánynak ismertem meg, akinek az ilyen dolgok ne nyernék el a tetszését. Ha meg valami nem tetszik neki, kap egy kis pizzát, és rendben lesz minden.
Öltözés után lerobogtam a lépcsőn, rápillantottam az órára - húha, mindjárt itt lesz. Megálltam, nem messze a bejárattól, és vártam, közben pedig szórakozottan a karkötőmmel játszottam, amit Odett-től kaptam karácsonyra. Fél szemmel az ajtót, fél szemmel az előkészített díszletet figyeltem.
Végül betoppant Odett, azzal a cuki és lelkes mosolyával, amit annyira szerettem. Viszonoztam a csókot, közben jó szorosan magamhoz öleltem, mintha csak ezer éve láttam volna utoljára.
- A Kisasszony sem panaszkodhat! Sőt, gyorsan el kell rejtenem, nehogy egy errejáró szemet vessen magára! - Nevettem el magam, miközben egyik karommal átkaroltam Odett derekát, és egy puszit nyomtam az arcára.
Határtalan örömmel töltött el a lány reakciója.
- Nem, ez a másik barátnőmnek készült, a te meglepid fent van az emeleten... - hm, azt hiszem ez egy elég bénára sikerült viccelődés volt, de sosem voltam túl jó a humor terén.
- Nem ám! - helyesbítettem gyorsan, még mielőtt megdobálna a magassarkúival.
- Miattad készült, persze. Tetszik, ugye? - pillantottam rá, ahogy beljebb vezettem a helyiségben. A teaházban a szokásos szerint kellemes füstölő-illat terjengett, és a gyertyák nagyon dobtak a hangulaton - ezt így gondolatban még egyszer megállapítottam magamnak.
Hellyel kínáltam Odettet, majd mikor leült, én is ugyanígy tettem. Nem szembe vele, hanem mellette, hogy a közelében lehessek.
- Na, és ez hányadik ruha, amit felvettél, mielőtt idejöttél? - nem, nem bírtam megállni, hogy ne húzzam ezzel egy kicsit. Remélem, jól burcizik emiatt, mert olyankor nagyom aranyos!
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. január 21. 19:20 Ugrás a poszthoz

Odettem

Aprót kuncogtam a kis durcázásán, az pedig újfent örömmel töltött el, hogy tényleg tetszett neki mindez, amivel készültem.
- Megérdemled! - Mosolyodtam el. Ujjaink összefonódtak, a puha bőr érintése áramütésként ért, mintha az eddigi érzéseim: a kellemes izgatottság, a szívdobogás és elvarázsolódás nem lett volna elég, most minden sokkal jobban felerősödött. A csókja pedig csak hab volt a tortán.
Hirtelen fordult velem minden. Egy másik világba csöppentünk. Tudjátok, ezek azok a pillanatok, amikor mindegy mi van körülöttünk, az ember azt érzi, hogy csak ő és a mellette ülő, nevető angyal létezik a földön. Szinte megbűvölve néztem Odettet. A szívem nagyot dobbant minden egyes mosolyán és kacagásán. Arcvonásait most minden eddiginél részletesebben láttam. A mélybarna őzikeszemekben el tudtam volna veszni, s talán most el is vesztem. Tudjátok még mit imádtam nagyon? A kacagását, és a gödröcskéket a szája sarkaiban, amik akkor jelentek meg, mikor mosolygott.
Furcsa volt az egész. Mintha egy filmben lettem volna. Minden lelassult, és valahonnan mintha zenét is hallottam volna. Valami szerelmes számot. Nem igazán tudtam arra figyelni, amit mondott, csupán hangfoszlányok értek el hozzám. Bársonyos hangok, mint valami földöntúli zene.
Végül csak a kérdése jutott el hozzám úgy, hogy kizökkentsen ebből az elvarázsolt állapotomból. Hogy mit terveztem mára? Nos, az jó kérdés. Nem tudom, ez az információ törlődött a gondolataim közül, és az agyam ellenkezett, hogy én most ezen a kérdésen gondolkodjak, pedig azért volt egy forgatókönyvem az estét illetően; a gyümölcsök sem hiába várakoztak az asztalon.
Csak elmosolyodtam, hüvelykujjammal végigsimítottam Odett kézfejének szélét; a keze még mindig az én összezárt tenyeremben pihent. Másik kezemet pedig mindeközben felemeltem, ujjaimmal szórakozottan játszadoztam a lány egyik hajtincsével. Nem sokáig. Próbáltam tűrtőztetni magam, tényleg. De aztán a gondolataimat elöntötte a vágyakozás. Közelebb húzódtam Odetthez. A puha arc hozzásimult az enyémhez. Mélyen magamba szívtam hajának vattacukorra emlékeztető illatát, miközben az előbb a hajtincsével játszó kezemmel végigsimítottam a lány karján. Orrom ezután Odett bőrét célozta meg, hogy kapjon egy keveset a puha arc érintésének élvezetéből.
Bőrömön éreztem a lány meleg lélegzetét. Ahogy én, úgy minden bizonnyal ő sem tudott nyugodtan levegőt venni.
Mikor újra kinyitottam eddig lehunyt szemeimet, és a kicsilány őzikeszemeibe pillantottam, ott volt végem, megint.
Lassan közelítettem a számmal ajkaihoz. Előbb egy kis puszit adtam, majd még egyet, aztán hirtelen magamhoz húztam. A puszi pedig heves csókba váltott át. Kezeim hol a lány nyakát, hol a hátát, hol a karját simogatták. Bennem pedig egyre hangosabb lett, hogy többet, többet és többet akarok! Ahogy tudatosult bennem ez, hirtelen abbahagytam mindent, ellöktem magam Odettől. Győzött a lelkiismeretem, ami azt sugallta, ezt nem szabad.
- Öhm... - Tekintetem az asztalon lévő gyümölcsökre tévedt.
- Mit szólnál egy kis csokihoz és gyümölcshöz?
Utoljára módosította:Pethő Csongor, 2013. január 21. 19:23
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. január 24. 17:36 Ugrás a poszthoz

Odett


Tiszta hülyének érzem magam, vagyis nem egészen, csak idegesít ez a folyton felmerülő hezitálás bennem. És, hogy ezzel Odettet is bizonytalanná teszem. Na tessék, az iménti kérdése is ezt támasztja alá!
- Nem, nem! - Vágtam közbe amint lehetett, hogy egy percig se gondolja tovább azt, hogy ő tett valami rosszat. Jobb kezemet felemelve, és végigsimítva ujjaimmal arcán, próbáltam nyomatékot adni szavaimnak. Álla alá tettem kezemet, felemelve fejét, hogy a szemembe nézzen, és én is az övébe.
- Te nem csináltál semmi rosszat! Ezt verd is ki a fejedből, rendben? - Határozott voltam, és őszintén beszéltem. S amint valami beleegyező jelet mutatott felém, hogy nem emészti magát a történtek miatt, leeresztettem a kezem, és egy puszit nyomtam az orrára.
Biztosra veszem, hogy a magyarázatom nem volt túl kielégítő a lány számára. Nekem sem lett volna az. Lényegében meg sem indokoltam azt, miért húzódtam el hirtelen, úgyhogy nem lehettem biztos benne, hogy Odettet megnyugtatta az iménti kijelentésem, miszerint ő nem tett semmi rosszat.
Mindenesetre ahelyett, hogy tovább magyarázkodtam volna, kezembe kaptam egy villát az asztalról, beleböktem egy szép piros eperbe, majd jól megforgattam a csokiban. bal tenyeremet a villás kezem alá tartottam, nehogy a csoki Odett ruhájára csöppenjen, a lány felé irányítottam az édességet, és reméltem, el is fogadja ezt tőlem. Ha nem teszi, akkor majd az én számban fog landolni az édesség.
Nem várakoztatom ám sokáig Odettet, főleg nem hagyom kételyek között, úgyhogy az újabb csokis gyümölcs adag elkészítése közben ismét megszólalok.
- Tudod, csak azt akarom, hogy minden jó legyen, neked... - Ez alkalommal egy banán darab kerül a villára.
- Hogy ne csak arra emlékezz, hogy letámadtalak... nem mintha nem szeretném legszívesebben kihagyni a többi eltervezett programot, és rögtön rátérni a lényegre. - Fél szemmel Odettre pillantok, incselkedő mosollyal számon. A banán immáron a csokiban úszkált vidáman.
- Ámde én olyan ember vagyok, aki azt az elvet vallja, hogy egy jó randinak meg kell adni a módját. És különben sem kell sietni, miénk az egész épület, egész éjjel. - Kezemet ismét felemeltem, és az előbbi módon, a lány felé irányítottam a banánt.
Reméltem, hogy most már tényleg látja ő is, miért húzódtam el valójában, és eltűnik az arcáról az a pici csalódott szomorúság, ami még ott bujkált a mosolya mögött.
- Hogy áll a kisasszony a tánccal? - Tettem fel aztán nemsokára a kérdést.

Utoljára módosította:Pethő Csongor, 2013. január 24. 17:41
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. január 27. 16:25 Ugrás a poszthoz

K.Bka Cheesy

Úgy érzem, kicsit jóra sikeredett az éttermes teadélután. Akarom mondani: "teadélután", így idézőjelek között. Minden volt ott, csak tea nem. Alapból nem vagyok az a nagy ivó, néha-néha koccintunk egy-egy sörrel a Pubban a munkatársakkal, vagy baráti estéken... de nagy ritkán jutok el a részegség fázisáig. Mivel ma estére nem voltam beosztva, így a munkatársak úgy gondolták, nem utasíthatom vissza a "na még egy pohárral" kérésüket. S bár tényleg nem ittam sokat, mert idejében eljöttem onnan arra hivatkozva, hogy Rózsa néninek még el kell intéznem valamit... kissé nehézkes volt a hazatalálás.
Kezdjük ott, hogy az első kereszteződésnél kapásból rossz irányba fordultam, de ez igazából fel sem tűnt nekem. Jókedvűen fütyörészve lépkedtem. A macskaköves út aztán egyik-pillanatról a másikra (legalábbis az én érzékelésem szerint) átváltott fehérségbe és ropogásba. Megálltam, és pár percnyi gondolkozás után úgy döntöttem, követem a hóba vájt lábnyomokat. A józan énem megkérdezné tőlem: mi a fenének? Lehet, bennem is van valami családi zizzent-vonás, ami Abigélben is felfedezhető, és amit annyira imádok. Ő még józanon is simán követné idegenek lábnyomait. Remélem, csak józanon teszi. És nem iszik. De nem, Abi nem olyan mint a többi lány. Ő jó.
Én pedig próbálok úgy lépkedni a hóban, mintha józan lennék. Egy kicsit megy, de mindig van egy lépés, amit eltévesztek, és ami félrecsúszik.
Lassan sötét lesz, de azért remélem, van a temetőben közvilágítás. És tényleg, a temetőben vagyok. Átfut az agyamon a felismerés: én még nem jártam itt. Szerencsére. Aztán egy újabb felismerés: egy hógolyó repült el mellettem, súrolva vállamat. Nevetés.
Hunyorítva nézek magam elé, hogy kiderítsem, ki volt az. Az alak távolodóban, amit én nem hagyhatok, így hirtelen ötlettől vezérelve lehajolok, kezembe fogok egy kisebb kupac havat, gyorsan összetapasztgatom kissé a kezemmel, miközben lefagynak az ujjaim, mert a kesztyűm (remélhetőleg) a kabátzsebemben figyel.
- Héééj - hó! - Kiáltok fel, majd nevetve a saját jó kis havas poénomon, eldobom a hógolyót. Vagy célba talál, vagy nem. Vagy megver érte az illető, vagy nem. Egyelőre nem érzem veszélyben magamat. Nem tudom, ez most jó jel vagy sem.
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. január 27. 17:41 Ugrás a poszthoz

Odettke.

Felnevetek.
- Ajj, pedig épp azt terveztem, hogy a következő falatnál brümmögök meg zümmögök... - Jelentem ki, de rögtön hozzácsapom a "ne vedd ám komolyan ezt a kijelentést"-nézést a mondandómhoz. Isten ments, hogy az anyukája jusson eszembe rólam! Főleg most.
A sóhajtástól és a szemforgatástól komolyan megijedek, várom, hogy kitörjön az Odett-hurrikán és leüvöltse a fejem, amiért ilyen szerencsétlenkedős vagyok. Na jó, ez csak költői túlzás volt, nem ennyire vészes a helyzet. Ám azért engedelmesen elengedem a kezemből a villát a lány jelzésére.
- Értettem, főnök! - Jegyzem meg viccesen, mosolyogva. Hiába én vagyok az idősebb, azért most rá kell jönnöm, hogy Odett valamiben felnőttebben viselkedik, mint én. Bár lehet csak amiatt, mert nem ő a pasi, az idősebb pasi, és nem ő van ebben a helyzetben, amiben én. Mindenesetre az tény, hogy néha túlságosan maximalista vagyok dolgokban, és manapság már nem csak a munka terén törekszem arra, hogy minden tökéletes legyen és ne ejtsek hibát. Néha ebből vissza kell venni. Hagyom, hogy puszit adjon a nyakamra, hogy megcsókoljon. Visszacsókolok. Majd még egyszer. Aztán hagyom beszélni.
- A kisasszony ezzel egy világot tört össze bennem. - Szipogok színpadiasan, megbántott fejet vágva. Ám ez az ál-durcázás nem tart sokáig. Felpattanok a helyemről, megfogom Odett kezét, és ha kell, de erőszakkal is talpra állítom.
- Nyugi! Nem kell táncolnod! - Jelentem ki, még mielőtt kinyithatná a száját.
- Csak egy pörgés, na! Nem fog fájni! Egy kicsit... - Emelem fel egyik kezét, hogy tudjon egyet fordulni. A kedvemért ezt igazán megtehetné, aztán tényleg hagyom! Igaz, ha nagyon ellenkezik, egy kicsit csalódva, de leengedem majd a kezem, és a jelenet ugyanúgy folytatódik tovább, mintha mosolyogva pördülne egyet a kedvemért.
A folytatásban pedig: magamhoz húzom, és megcsókolom. Jobb kezemmel közben végigsimítok a hátán, lefelé, egészen addig, míg a kezem elér. Majd óvatosan félretűrőm a haját, hogy hozzáférhessek a nyakához. Apró puszi. Majd még egy. Ám még mielőtt tovább mennék, ott hagyom egy pillanatra Odettet, hogy a teaház bejáratát jelentő függönyhöz lépjek. Azt sokat sejtető mosollyal elhúzom - és ezután már csak találgatni lehet, mi is történt odabent a gyertyafényben.
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. június 13. 21:01 Ugrás a poszthoz

Janey


A mai nagyon nem az én napom, ahogy a tegnapi vagy a tegnapelőtti sem volt az. Már nem is számolom, mióta tart, csak arra az egy napra emlékszem, mikor elkezdődött. Minden alkalommal, mikor csak eszembe jut, kedvem lenne teljes erőmből a falhoz vágni egy tányért. Ám még mindig van bennem annyi önuralom, hogy ne tegyem.
Elvégre, teljességgel érthetetlen ez az egész reagálásom a történtekre. Nem most kellett volna kiborulnom, hanem sokkal-sokkal régebben. Odetthez még nem is kötődtem annyira, mint annak idején... á, nem is akarom még gondolatban sem kimondani a nevét. Lehet csak annyi a magyarázata ennek, hogy a sok minden eddig halmozódott, és most bumm, mindennel együtt zúdult rám.
Kívülről mostanában biztosan sokszor mogorvának tűnhetek, vagy legalábbis tutira nem vagyok lélekben jelen az idő nagy részében. Az még a jobbik eset, ha sikerül elterelnem másfele a gondolataimat, akár így, akár úgy. Mostanában elég gyakran megfordulok a csárdában is például, ahelyett, hogy otthon legyek esténként, és Rózsa nénivel vagy Abigéllel töltsem az időt. Abi miatt is bűntudatom van, hogy ennyire nem foglalkozok vele már. De most egyszerűen nem bírok örülni a kis dolgainak, és türelmem sincs hozzá, hogy eljárogassak vele ide-oda. Nem is érdekel!
A konyhapultra támaszkodva, lehunyt szemekkel azon agyaltam, miért nem lehet egyszerűen kikapcsolni a gondolatokat és az érzéseket. Aztán csak úgy lenni a semmiben, és, ha eleget voltam ott, majd visszakapcsolni mindent.
Gondolataim össze-visszaságába furakodott be valami ismerős hang, s mikor ráeszméltem, mi is történik, villámgyorsasággal zártam el a tűzhelyet az éppen kifutó víz alatt. Óvatlanságomban és szétszórtságomban pedig csupasz kézzel fogtam meg a fedőt, hogy felemelve azt megnézzem, mekkora kárt szenvedett a tészta. Ezt a mozdulatot rögtön megbántam: ahogy megmarkoltam a fedőt, úgy dobtam is ki a kezemből, az pedig hangos csörömpöléssel vágódott a földre.
- A ro... - Csúnya beszéd. Közben pedig bedugtam a kezem a csap alá, hogy egy kis hideg vízzel enyhítsem a fájdalmat. Igen, én továbbra is csak a legszükségesebb esetekben használtam a pálcám, helyette mugli módszerekhez folyamodtam világ életemben. Ennek is megvan a miértje.
És ekkor lépett be Janey, akit rögtön észre is vettem. Tudtam, miért jött, emlékeztem rá, hogy mára beszéltük meg a találkozót.
- Ráérek. - Sóhajtottam, ahogy végignéztem a romokon. Ezzel már nincs mit tenni.
- Gyere, hátrébb megyünk... ott van egy kis szabad tér, ahol most nem dolgoznak. - Mutattam a konyha egy távolabbi része felé, és el is indultam, hogy mutassam az utat a dolgozó szakácsok között.
- Na, és mi a helyzet? Felkészültél? - Mostanra sikerült annyira lehiggadnom, hogy rámosolyogjak Janeyre. Hisz ő tanulni jött ide, ez pedig nekem egy jó alkalom, hogy eltereljem a figyelmem; és - ha csak udvariasságból is, de - derűt erőltessek magamra.
Pethő Csongor
INAKTÍV


cakeboy.
RPG hsz: 17
Összes hsz: 19
Írta: 2013. június 23. 14:42 Ugrás a poszthoz

Janey

Mialatt a konyha hátsó része felé igyekeztünk Janeyvel, azon gondolkodtam, mikor volt utoljára ilyen nehéz magamra erőltetni egy kis mosolyt. Mostanában néha azon kaptam magam, hogy egyszerűen már a főzés sem érdekel. Nem tud lázba hozni, mint régebben. Vagy megnyugtatni. Pedig nekem ez volt az életem, sőt még mindig az! Csak most kicsit elveszett valami, ami én vagyok.
Megint ilyeneken filozofálgattam, amit nem nagyon szerettem magamban. Elvonja a figyelmem minden másról. Igazából most is kedvem lett volna inkább hazamenni, bezárkózni és zenét hallgatni. Fortyogni magamban. De nem akartam megszegni az ígéretemet, és másnap átpasszolni Janey-t. Úgyhogy engedtem, hogy elterelje a gondolataimat.
Megmosolyogtam.
- Láttál az előbb, én is ügyetlen voltam. Megesik. - Válaszoltam, miközben egy ronggyal letakarítottam a konyhapultot, ami előtt megálltunk, és ami a munkaasztalunk lesz az elkövetkezendő órában. Vagy akár többen. Nem beszéltem meg az időtartamot a lánnyal, az úgyis egyénfüggő, kinek mennyi idő kell egy étel elkészítésének a megtanulásához.
- Bár azért a konyha felgyújtását tényleg próbáld elkerülni, az ártalmas az egészségre! - Na jó, ez béna volt. Hagyjuk a viccelődést és társait inkább.
- Meg kell ennem nekem is? Ajjaj. - Néztem aggodalmasan Janey-re, ám valójában nem tartottam attól, hogy valami nagyon ehetetlent sikerül összehoznunk. Szerintem csak egy kis gyakorlás kell neki, az alapok jó elsajátítása, ennyi.
- Akkor jól meg kell gondolnom, mit is főzzünk... - Folytattam, és látszólag a gondolataimba merültem. A fejemben lévő szakácskönyvet lapozgattam. Nagyon egyszerűt nem szerettem volna. Tejbegrízt, rántottát biztos tud készíteni. Inkább valami olyasmi kellett, ami szintén egyszerű, de több lépésből áll, és azért oda is kell rá figyelni.
- Rakott krumpli. Megtanulunk szeletelgetni, hámozgatni... nem bent hagyni a kaját a sütőben, és nem felgyújtani a konyhámat. Mit szólsz? - Vázoltam fel a terveimet, és ha Janeynek is megfelelt, rögtön fel is tettem neki a következő kérdést.
- Akkor...hogyan állnál neki?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Pethő Csongor összes hozzászólása (13 darab)

Oldalak: [1] Fel