Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Gyerünk! Most mutasd meg, ki a fasza gyerek! – Üvöltözöm, számból csak úgy fröcsög a nyál, szemeimben pedig valami nagyon nem evilági tűz lobog, amely bármelyik pillanatban képes lenne felperzselni Masát. Elég csak egy rossz mozdulat, egy aprócska baklövés, s a lány talán alulról szagolja legközelebb az ibolyát.
A kérdés azonban még mindig adott: mégis mi a fészkes fenét tett a levitás ex prefektus, hogy most méregtől remegő kezeimben pálcámat szorongatva állok előtte, miközben úgy vicsorgok, mint valami veszett kutya? Úgy gondolhatod, hogy ez csak egy a tipikus, Theon-féle kirohanásokból, azonban most sokkal több van a dologban, mint azt a helyzet elárul. Had mesélem el. Ehhez azonban vissza kell ugranunk az időben, körülbelül egy hónappal, a napra, mikor Benettel összekaptam.
Hetek, sőt hónapok óta valami baj volt a kapcsolatunkkal. Valószínűleg még mindig az én agresszív viselkedésem és kihasználó természetem utóhatásait nyögtük, mégis arra képtelen voltam, hogy beismerjem, hibáztam. Szóval csak nehezítettem a helyzetem azzal, hogy csont részegre ittam magam éjjelenként és csak… léteztem. Magamba zárkóztam, s bár másoknak azt kommunikáltam, hogy minden oké, valójában semmi sem volt jó. Elena volt az egyetlen ember, aki valamit elkezdett sejteni. Először benne sem bíztam meg, mert miért is tenném, sok tapasztalatom van az efféle helyzetekben, ám miután napok múltán sem adta fel, kicsit feloldódtam a környezetében. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy megbíztam benne, inkább hívjuk ezt egyszerű… tiszteletnek? Hálának? Neeem, egyik sem fejezi ki jól, mit is éreztem a nő iránt. Leginkább egy anyához hasonlíthatnám. Egy szülőre, akit sosem kaphattam meg, szóval végső elkeseredésemben megragadva az utolsó kis fényt az alagút végén, elkezdtem vakon elfogadni mindent, amit a HVH a szobámba hozott, vagy a teremben órák után a kezembe csúsztatott. Akkoriban már a szexuális életem sem volt felhőtlen, hisz akárhogy próbálkoztam – és elhiheted, nagyon is erőszakos voltam akkoriban -, nem ment. Fiú, lány, vámpír, manó, megnevezhetsz bármilyen nemet és fajt, látta már az ágyam lepedőjét elég közelről, ám egyiket a másik után hajítottam ki, hogy aztán a fürdőbe zárkózva beszélgessek el a kicsi Theonnal. Szóval mikor Elena feltünt egy újabb bájitallal, mint aki életében először lát ilyet, ugrottam az üvegcséért, majd gördítettem le az egészet a nyelőcsövemen. Kérdés nélkül. Hatalmas hiba, most már én is tudom.  
Először nem történt semmi érdekes, talán csak a szám lett egyről a kettőre szárazabb, azonban miután lekaptam egy random gyereket a folyosón, aki meg kell hagynom, nagyon is jól nézett ki, s már benne voltunk a tutiban, visszafelé a szobámba menett egyszer csak… elhánytam magam. Jól olvastad, behánytam a szex gondolatától. S ha ez még nem lenne elég, a kicsi Theon sem reagált semmire, én pedig az újabb csók gondolatától is ideges lettem, majd hánytam és így tovább.
Szóval ma reggel elmentem nagy nehezen a suli dokihoz. Bájitalmérgezés. Ennyit fogtam csak fel a rövidke látogatásból, ugyanis olyan gyorsan viharoztam ki a gyengélkedőből, hogy eskü az árnyékomat is ott felejtettem.
És így érkeztünk el ide, a jelenbe, ahol a táskám a földön hever, a cuccaimmal körbevéve a füvön, miközben én pálcát szegezek Masára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Nem, ez a C-dúr Toccata. - Az a-moll zongoraversenyből már tanult, így ideje volt valami újat választani és a felajánlott lehetőségek közül még ez tűnt a legvonzóbbnak. Elég nehezen barátkoztak össze, így nehezen boldogult vele, de néhány hét alatt mondhatni betörte a darabot annyira, hogy ne érezze magát kész katasztrófának ha gyakorlásra adta a fejét. - Ne aggódj, bőven van még időd megtanulni. - Neki legalább volt valamiféle motivációja. Sári néha ezért vesztette el az érdeklődését, mert csak úgy céltalanul zongorázgatott, mindenféle végső cél nélkül. Csak azért játszott, mert szeretett zongorázni.
Jót kuncogott Polii vágyán. Más vele egykorú lányok magasabbak szerettek volna lenni, vagy kicsit nagyobb kebleket szerettek volna, de a kislányt úgy tűnt csak az érdekelte, hogy az ujjai megnyúljanak végre. Nem akarta elkeseríteni azzal, hogy vannak emberek, akiknek egyszerűen nem fog lapátméretűre nőni a tenyerük és ez jól is van így. Ő csak az áldáss genetikájának köszönhette, hogy ilyen hosszú ujjai voltak, bár ezzel együtt járt, hogy magasabb volt az átlagos lányoknál és véknyabb. Olyan igazi kifutómodell alkat volt ő.
- Ha nem így gondolnám, nem mondanám. És igen, a fehér virág jó ötlet. - Ő egyelőre nem tervezte bővíteni a magáét, így a lány kérdésére csak megrázta barna fürtjeit. Nem, neki határozottan tetszett így is. Nem volt túl csicsázva, egyszerű volt, de nagyszerű.
Képtelen lett volna ellenállni egy ilyen tündéri kérésnek, így hát ügyelve arra, hogy ne tegye tönkre a munkáját finoman a fejére helyezte. Elnézte a méretezést, mert nem volt tökéletesen jó a fejére, épp csak hogy jó volt rá. A kikandikáló szára beleakadtak a hajába, de legalább elképzelései szerint jól nézett ki. - Nem kell tükör, ha elhiszed nekem hogy nagyon cuki vagy - dicsérte mosolyogva. Tényleg jól állt a kislánynak ez a virágos téma, anélkül is bájos volt, de ezzel meg végképp.
- Ne aggódj, nem fenyeget és nem, nincs baja azzal, hogy elvettük a virágait - magyarázta türelmes és higgad hangon, míg arra várt, hogy a kis darázs elhúzzon tőlük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

  Tetőtől talpig végigmér, nem igazán esik jól, hiszen úgy jön le ez számomra, mintha valami csodabogár lennék, vagy leprás. Gyorsan túlteszem magam rajta, és figyelek rá, amit mond.
- Nem kevés idő kellet hozzászoknom nekem is a kastélyhoz. Főleg úgy, hogy muglik közt nőttem fel, mielőtt ide felvételt nyertem. Valahogy ez vonz ebben az épületben már, hogy kiszámíthatatlan. Mindig megtud lepni valamivel. Persze a korai időben bosszantó volt, hogy eltévedtem a szeszélyessége miatt. -
 Nem hinném a külső döntené el melyik házba tesznek minket itt a suliban, de jól esik, hogy ezt mondja. Ezek szerint nem csak belsőleg vagyok Levitás.
- Van jó pár, amik közt van olyan, ahova már nem mehetek a házváltás miatt, de valamit valamiért. Levitában is vannak jó helyek, bár még nem fedeztem fel mind, de ahol voltam, az tetszik. Szerintem onnan is kerül ki olyan helyiség, ami kedvenceim közé fog emelkedni. Viszont vannak a négy ház által látogatott helyek közt is kedvencek. Ilyen a lélekszóba, társalgó. A szabadban is van nem egy. -
 Megakad a figyelmem, hogy szívesen szabályt szegne, és kimenne tíz után. Meglep, nem vitás, mert nem néztem volna ki belőle. Ilyen, amikor külső alapján mondunk véleményt a másikról. Viszont felkelti az érdeklődésemet, hogy netalántán társa legyek a dologban.
- Meglep a kis lázadó hozzáállásod, de vonz engem is a gondolat, hogy egy kicsit csibészkedjek veled. Elfogadom a kihívást. Egyeztessünk időpontot a vizsgaidőszak utánra. -
 Kacsintok a lányra mondandóm befejeztével. Nem gondoltam volna magamról sem, hogy ilyen hamar belemegyek ilyen dologba. Sohasem voltam egy mindent szabályt mindenáron betartó diák, fogékony vagyok azokra a dolgokra, amiben egy kicsit emelkedik az adrenalin szintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ian

A muglik közt nőtt fel információtól, pupilláim kitágulnak, és előbújik gyermeki, ártatlan lelkesedésem. Lassan közelebb avászkodok Ianhez, majd mellé telepszek, fittyet hányva arra, hogy ez neki kellemetlen, vagy sem. A kíváncsiságom evisz más irányba.
-Akkor...akkor neked vannak...vannak mugli barátaid? És mondd csak..játszottál esetleg videójátékkal is?
Mire észreveszem magam, kissé zavarba jövök, szemeim rögtön lesütöm, és kimászok a fiú aurájából.
-Bocs...bocsánat, csak tudod engem ezek a dolgok úgy érdekelnek. Közelről nem volt alkalmam megismerkedni velük. Inkább csak hallomásból.
Ian közben a kedvenc helyiről beszél, amit mint zöldfülű ittlakó, figyelemmel hallgatom. Lélekszoba. Na, az meg mi a manó. Először csak bólogatok, mondván értem, igen, nota bene, de aztán annyira hajt a kiváncsiság, hogy nem bírom magamba tartani.
-Lélekszoba? Az...valami pszichológus szoba? Közben persze csak remélem hogy nem mondtam valami eget rengető hülyeséget. Hát, maximum jól kinevet, talán még túl is élem.
A kis méltatlankodó ördögmanó kipattan a fejem mögül, és neki is kezd méltatlankodni.
-Mi az hogy meglepő? Tán nem nézed ki belőlem, hogy szeretek a tilosban járni?
Arcom hirtelen durcássá válik, de ahogy végiggondolom, végülis lehet benne igazság, így megenyhülök.
-Jól van na. Végülis... Lehet hogy jó kislányos fejem van. Szóval benne vagyok. Persze ha kibírod a társaságom.
Kacsintok, majd hátra dőlök. Tudom, hogy néha gyerekesen nyers tudook lenni,  vgy tapintatlan, de soha nem a rosszindulat vezérel. Sebbel-lobban csinálom a dolgaim, és néha csak későn veszem észre, hogy pár ember elesett. De mindig felsegítem őket, becsszó!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

  Kissé meglepődök, mikor a mugli világot említve nagy érdeklődést tanúsít, és nagyon közel húzódik hozzá. Az utóbbit nem bánom, csak meglepett hirtelen.
- Igen, vannak barátaim a varázstalan emberek közt, mondhatni csak közülük került ki eddig. Azért itt is kezdenek ilyen kapcsolataim kialakulni. Játszottam videójátékkal is, elég sokat. Látom érdekel a mugli világ ezen tárgyai, de vannak ennél érdekesebb dolgok is ám. -
 Kacsintok a lányra, eleresztve egy mosolyt mellé. Kissé visszafogja magáz, mikor észreveszi, hogy nagyon közel jött hozzám. Elvitte Lizát a hév. Ha érdekli, akkor mesélek róla. Lélekszoba kelti fel most az érdeklődését.
- A lélekszoba jó hely, és nincs köze ilyen pszichológus dolgokhoz. Szerintem tetszene neked. El kell jönnöd velem oda, ha van kedved. Nem akarom lelőni a poént, mert akkor nem lesz olyan meglepés a szoba titka. Van egy kis bája, azon kívül, hogy jó hely, és szeretek ott beszélni az emberekkel, így veled is ott. Lenne még pár hely, ahova veled elmennék szívesen. -
 Legyen egy kis meglepetés benne, próbálom felkelteni a lány érdeklődését, kíváncsiságát a szobával kapcsolatban. remélem ez sikerült is.
- Nem kételkedek a bátorságodban és vagányságodban, csak első ránézésre nem ezt gondolja az ember, ez van. Bejön ez a kislányos cukiság is ám nekem, attól, hogy vagány vagy. -
 Mosolyodok el az utolsó mondatomon, viccelődve kicsit rajta, amin remélhetőleg nem vesz sértésnek tőlem, de csak érti a helyzetből. Meg nem olyannak méz ki, aki mindenen fennakad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Helyeslően hümmögve hagyja jóvá a művet. Schumann nem tartozik különösebben a kedvenc német zeneszerzői közé, olyan semmilyen, közülük inkább Bach, akit igazán kedvel. – Ha már Toccata… egyszer hallottam nagyzenekari feldolgozásban, hegedű szólóval Bach d-moll Toccata és Fugáját orgona helyett… hangos volt… nagyon. – Teszi hozzá bizonytalanul, ez a rész iszonyatosan zavarta a koncert során, főleg atimpani, a pergődob meg a cintányérosok. Meg a kürt és a harsona. – Nagyon. – Nyomatékosítja újból, hogy Sári is érezze át, hogy min kellett átmenjen egy jó koncert élményért, viszont jó műkedvelőként megtette. – De nagyon tetszett.  Fülvédővel. – Súgja oda a végén szemét lesütve. Azért lehet ciki egy picit zenészként így végig ülni egy koncertet, de sírva kirohanni határozottan rosszabb lett volna. Annyira nem látszott, mert szerencsére nem olyan feltűnő, mint amiket a mugliknál látott hordani, a varázslóknál egészen kis eszköz képes eltaszítani a külvilág zaját.
- De mi van, ha nem tudok annyi akkordot lefogni, amennyit kéne? – Dünnyögi lemondóan még mindig a kicsiny kezeit vizsgálva. Szerinte a technikát lényegben tudja, az ujjai szépen hajlanak, a kisujját képes a tenyere közepéhez érinteni anélkül, hogy a többi ujja egy millimétert is elmozdulna, csak hát a hossz. Tudja, hogy rosszabb is lehetne a helyzet a mélységével, de akkor is bántja. – Nincs erre valami bájital? Vagy ilyen eszköz? Tudod… hogy befogod a végét és… húzza, amíg alszol? Mint a fogszabi? Csak zongoristáknak? - Mindenki azt mondta neki, hogy nincs ilyen, de azért meg szokott kérdezni pár szakmabelit, hátha csak őt akarják ettől megkímélni, mert hisztisnek tartják hozzá. Oké, hogy már a szúrós pulcsin is kiakad meg a gyapjú sapkát sem veszi fel, de na. Ez más, igazán kipróbálhatnák.
A fehér virágokra nagyon vigyázva óvatosan illeszti be a művébe őket, mert úgy látja, hogy ezek a szirmok kicsit könnyen törnek. Nem tudja, hogy mitől függ, hogy némelyik olyan könnyen lepereg, némelyik virág meg napokig olyan, mint a frissen vágott.
Vékonyka ujjaival megigazítja Sári haját, hogy mindenhol tökéletesen álljon. Nagyon jól esik neki a lány kedvessége, a bal füle helyett a szemöldökének válaszol. – Te is. – Csipogja 28 fogának jelentős részét megvillantva. – Van az a svéd ünnep, volt valami film is róla, még nem láttam. Az is így nyáron van. Nem? – Fogalma sincs, hogy miért nem engedték a szülei megnézni nekik, olyan szép fehérben volt mindenki, festői tájon játszódott, virágkoszorút hordtak az emberek. Pedig általában egész sok mesét meg filmet meg szoktak nézni a húgával.
A darázs nem tágít, Polkában pedig nő a feszültség, mert valamiért őt nézte ki magának. Talán a félelemből táplálkozik, talán jobban szereti a könnyű prédát, esetleg az zavarja, hogy ő vett el több virágot, nem tudni. -Nhe bántss! – Nyöszörög kezeit idegesen rángatva a szokásos legyezés helyett, amitől a darázs zúgása is hangosabbá válik, röppályája pedig közeledik Polli kezeihez, egy ponton súrolja is az állat teste a lányfejét, aki erre azt hiszi, hogy itt a vég és egy éles sikollyal jutalmazza az érzést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ian játszott ilyen játékokkal, és sok mugli barátja volt. Érdekesebb, érdekesebb. Vajon mi lehet érdekesebb? Biztos ismer számtalan izgi dolgot. Olyanokat, amikről én lehet még csak nem is hallottam. A szívem kissé hevesebben is ver, de leállítom gyermekes izgatottságom.
-Érdekesebb? Na és mi az az érdekesebb?
Jó, persze hogy azért érdekela dolog. Szívesen elmerülnék jobban a muglik világában. Hiába, számomra az ő mindennapjaik olykor érdekesebbnek tűnnek, mint amilyenek az én hétköznapjaim. Bevallom, mostanában többször érzem azt, jó lenne, ha történne velem valami izgalmas, ami kicsit felrázná a szürke napjaim. Nem tudom, az is lehet, hogy a vizsgaidőszak miatt látom így a helyzetet, de igaz, ami igaz, jól esne valami, ami kicsit feldob. Ian beszél nekem a lélek szobáról. Talán pont arra van szükségem. Ettől a gondolattól, és ahogy Ian azt mondja, szerinte tetszene nekem, elmosolyodok.
-Oké, rendben. Lelőni a poént? Hú, így tényleg felcsigázol!
"Lenne még pár hely, ahova veled elmennék szívesen"
Kedves Iantől, hiszen még csak most találkoztunk először. Talán tényleg egy új baráttal hozott össze a sors. A fiú közvetlensége miatt egyre távolabbnak tűnik az Angliából kapott bagoly, Melanie, és az egész perpatvar, versengés, vagy micsoda, ami közöttünk zajlik. Visszatér a rendbontó-jókislány dologra, kissé ércelődve, de érzem, hogy ezt is kedvesen teszi.
-Kislányos cukiság mi?
Körbe nézek, mi a a valami, ami elég kemény hogy eltaláljam, és elég puha ahhoz, hogy semmi kárt ne okozzak benne. A kispárna. A kispárna tökéletes. Felkepom, és megcélzom Iant. a párna talál, én meg nevetek.
- Szóval? Mikor megyünk abba a...lélek szobába?
Igen, a dolog annyira tetszett, hogy akár most rögtön elindulnék. De talán mégsem most rögtön kellene indulni. Újra helyet foglalok a kényelmes puffban. Lábaim keresztbe rakom, és úgy várom a fiú válaszát, mikorra is tegyem szabaddá magam miatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Nem véletlenül nem járok túl gyakran nagyzenekaros koncertekre - ingatta a fejét kicsit talán lemondóan. Ha nagyzeneakari feldolgozásra vagy művekre volt kíváncsi akkor ott volt neki a YouTube, ahol bármikor túlzott halláskárosodás nélkül részesedhetett az élményben. Személyesen leginkább a szóló koncerteket, vagy maximum a kvartetteteket, kamarazenekarokat kedvelte. Egy megfelelő akusztikájú teremben utánozhatatlanul jól szóltak. - De elhiszem, hogy nagyon jó volt. - A fülvédős részt mintha meg sem hallotta volna, úgy engedte el a füle mellett. Mit számított az, ha az élmény maga pozitív volt? A körülmények már igazán mindegyek voltak.
- Hidd el, hogy idővel tényleg jobb lesz. - Mást nem igazán tudott mondani, legalábbis olyat nem, ami nem vette volna el a kedvét teljesen a folytatástól. Mert persze ott volt a lehetőség, hogy egy millimétert sem fognak nőni a kis ujjacskái, ugyanakkor ha reménykedett még mindig jobb volt, mintha feladta volna az egészet, mert Sári telebeszélte butaságokkal a fejét. Ráért még csalódni. - Egyébként szerintem nem éri meg ilyenekkel kísérletezni. - Beleavatkozni a természet rendjébe nem tűnt túl ideális megoldásnak. Ő a saját bőrén, vagyis izmain tapasztalta, hogy mi történik akkor, ha túlfeszítik azt, amit nem kéne.
- Köszönöm! - Olyan édesen mosolygott Pollira, mint ahogy a kislány is rá. Kicsit zavarba jött, mert nem igazán volt képben a svéd ünnepekkel, pedig úgy tűnt, igazán illene ismernie ezt az eseményt, ha már a kislány is jobban képben volt mint ő. Felkeltette a kíváncsiságát, így fontolóra vette, hogy esetleg a későbbiek folyamán utána néz majd.
Valamit tennie kellett, mert úgy tűnt, a barátnője és a méhecske közötti indulatok kezdenek elszabadulni. néhány ügyes csapkodó mozdulattal ügyelve arra, hogy Pollikát még véletlenül se üsse meg elhajtotta a bogarat tőle. Azzal azonban nem számolt, hogy a kis sárgacsíkos fullánkja az ujjába fúródik ijedtében. Néhány másodpercre leblokkolt, azt sem tudta mit csináljon. Aztán elért az agyáig az éles fájdalom és kétségbeesetten kezdett pislogni a kislányra, hátha okosabb mint ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Az nem kifejezés – szusszantok egy nagyot, mert nem, nem szeretnék én megégni, vagy épp a hajam pörkölni le, mert bár van rá mágia, de iszonyú büdös és kellemetlen dolog. Minden gyerek megkapta, hogy nem szabad játszani a tűzzel, én pedig betartom, betartanám, csak éppen most eléggé szívok vele, meg az élet is megszívat. Jó, volt már rosszabb is, nyugtatom magam mindig, ha valami nem sikerül, de a hirtelen okozta sokkhatás sosem jó. Sőt mi több, elsöpri minden nyugis gondolatom.
- Én igyekszem – kicsit mégis elkeseredett a hangom. – De már nem tudom mire „kapcsol” be. Meg sok a hülye, akik felhúznak kicsit és akkor… sikerül. Nem tudom, pontosan mi hozza ki, ha nyugodt vagyok, ha nem – rázom meg lágyan a fejem mellé. – Igen, de azt mondják nincs bajom. Trükkös valami, ami majd elmúlik. Azt mondták, vigyázzak és kaptam egy tégely kenőcsöt azért, hogy ha mégis megégetném magam, akkor kezeljem azzal – tehát, lényegében kicsit a nesze semmi, mégis azért valamit segítettünk elv lép életbe. Ez van, ennek is örülhetek, hogy nem valami kóros nyavalya ütött ki rajtam és mehetek tovább, rosszabb helyre, esetleg megint vizsgálatokra, amiből kicsit elegem is volt már egy életre. Tudom, hogy nem könnyű így, de abban biztosak ott is, hogy el fog múlni, amint az a vacak minta is.
- Igen, mindig firkálok a kezemre, főleg jegyzeteket – viszont azok se másztak le róla, vagy a virágok, akármi miatt lett mondjuk zöld a kezem, mint valami pázsit. A szavaira elgondolkodva ráncolom a homlokom, gondolkodom, majd most az egyszer, nem is hagy annyira cserben az eszem, mint hittem.
- Ó, hogy… ó – pislogok magam elé, mint aki most kapta volna meg élete felfedezését, sőt mi több, felrázták valamiből. – Volt valami… találtam, ott volt a padon. Olyan szép mintája volt, gondoltam óra végén leadom a tanárnak, hogy valaki elhagyta. Aztán mire feleszméltem, már a kezemben volt és azzal írtam, rajzoltam. De a jegyzeteim normálisak, szóval, nem értem – pislogok kicsit rá, hogy mégis mi lehet ebben az összefüggés, akkor a papíron is lenne nyoma, tutira. Annyira nem értek én ezekhez, mint szeretnék. Mármint, szeretem a bűbájokat, meg a bájolt tárgyakat, de ilyen komoly dolgot sosem tettem össze.
- Lehet elszúrtam és most valaki szívat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

melegem van

Lúzer felirat? Hol? Kinek a homlokán, mi? Valamiről azt hiszem lemaradtam. A mélyről kifújt levegőt, az erőlködve kipréselt mosolyt tiszta szívnyugalommal írom a büntetőmunka számlájára, igazán fel sem merül bennem, hogy az én közeledésem váltotta ki belőle. Hát ugye a kerti munka nehéz munka, az ember leizzad, fújtat, görnyed, árnyék csak mutatóban van, ellenben a harminc fok befigyel... nem csodálom, ha nincs kedve a bájcsevegéshez és inkább inna egy forró, nem, jéghideg limonádét valamelyik árnyékos padon, egy hűvös, kőfalú folyosón. Nos igen, azért ilyen frusztráltan biztosan nem vagdosna az ember ágakat jókedvéből, úgyhogy a büntetőmunka igencsak kézenfekvőnek tűnik - és meg is ütöm vele a jackpotot. Csak bólintok, mintegy tudomásul véve, hogy eltaláltam és megerősít, de nem kérdezek rá, hogy mit tett amiért ezt érdemelte. Nem is tapintatból, szimplán csak eszembe sem jut. - Egy icipicit - bólintok, s ügyeskedem át magam a gyepre. A mutatvány már csak azért is szép, mert a saját lábamba (vagy a fű szélébe? esetleg egy kavicsba? annyi minden lehetséges!) akad a másik lábfejem, s ugyan nem zakózok, de egy berregő-fújtató véletlenül mindjártelesek hang kiszökik ajkaimon, s karjaimat oldalra kicsapva találom csak meg újra egyensúlyomat, miután úgy dobbantok be a lány mellé, mint rinocérosz az utolsó, még nem kiszáradt pocsolyába. Cuccaimat majdnem elejtem, így inkább le is dobom a fűbe, ne legyenek útban. Henlo, megérkeztem.
- Ezt itt meg itt és itt - mutatok a fa ágán a megfelelő pontokra - kell levágni, és akkor szebb termést fog hozni, mert nem a picikbe megy el a tápanyag, hanem a nagyokba és így a gyümölcsökbe is - hadarom el gyorsan amit emlékezetből fel tudok idézni, s bár magyarázatom nem tűnik túl szakszerűnek, vagyok elég határozott ahhoz, hogy látszódjon, nem csak a világba beszélek. Elvileg.
- Á, csak meguntam odabent tanulni. Te? - kérdezek vissza, majd rögtön homlokon csapom magam - hülye vagyok, büntimunka, ne is mondj semmit. - Hangyafogsornyit kinevetem magam, mielőtt felkapnék egy metszőollót én is, hogy besegíthessek. - Minden rendben? Fáradtnak tűnsz - kérdezek vissza ezúttal én, s kíváncsian figyelem az arcát. Van benne valami furi, de nem tudnám megmondani mi. De á, biztos csak a meleg teszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Hallod, ide tök sok mindent fel lehetne cuccolni – nézek körbe, mert amúgy mindig is tökre szerettem volna egy faházat, csak aztán sosem olyan helyen éltünk, ahol kellő méretű fa akadt hozzá. Most meg már elvileg „kinőttem” belőle, gyakorlatilag, tökre, mint ahogy múltkor a neten is néztem azt az építős műsort, simán el tudom képzelni, hogy a lakóházam egy fa tetején lesz. Nem ott lesz majd, de képzelni lehet. Kint a zöld közepén, tök zen lenne. – De tuti akik idejárnak… nos, inkább nem mondom ki mit csinálni, összebarmolnák – húzom el a számat, hogy lakat alá nem tudnánk tenni ezt a helyet, mert sokan vagyunk a suliban és ott mindig minden közkincs. Kár érte, mert felhozhatnánk a társasokat, az ő dolgaiból is és még simán ilyen lámpássort is el tudnék képzelni. Ez van, majd találunk valamit, ami nem a szoba és csak a miénk.
Nassolnivalót azért hoztam, meg társast is, mert miért ne játszunk, ha már itt vagyunk, mióta írtam anyának, többször is küldött egy-egy félét, hogy próbáljuk ki. Ez elvileg valami stratégiai cucc, sima mugli dolog, semmi mágia, tele van kártyákkal meg minden, de bontatlanul pihen még a táskában, együtt nézzük majd át, hogy jó lesz-e nekünk. A múltkori tökre bejött, a végére már egészen jól megoldottuk a rejtélyt, igaz, ahhoz több fő kellett, de megoldottuk. Most ehhez elég lesz kettő, ha jól néztem a dobozt.
- Ahh, azért azt hittem, hűvösebb lesz – jár a szellő, a levegő, de még nem az igaz. Kora ősszel lesz az, néha reggel már érezni, hogy közeleg és csíp picit, de tegnap mondjuk már hajnalban is sok volt a meleg, nemhogy nap közben. Sose szokom meg. Ledobom hát magam, lepakolok és kényelmesen elhelyezkedem. Hoztam inni is, limonádét meg vizet, később jól fog jönni, jó hideg mind még. Petya közben elhozta az Edictumot is, mindig átlessük, de folyamatosan csak fura szerelmi sokszögek meg egyebek vannak benne, már lassan én se értem, ki kivel kavar. Mint valami tévés műsor.
- Írnak valami érdemeset, vagy megint valaki becsajozott? – nem irigykedem én arra, sőt, majd lesz nekem is. Ha meg nem, így jártam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Úgymond jampiskodva, kezemben egy húsz oldalú dobókocka kulcstartót lóbálok, noha kulcs nincsen hozzá. Félig nyitott szájjal rágózva, megjátszott férfias fintorral nézek szét a faházban. Elismerő görbe kerül hamarosan ábrázatomra, miközben Eli ki is mondja, amire gondolok. Csak bólogatni tudok, majd idővel elhagyom a teátrális viselkedést, és máris az egyik ablak mellett termek. Hosszú ujjaimmal a párkányt markolva hajolok ki rajta, hogy az alattunk elterülő zöld területet kezdjem el vizsgálni. Egyre jobban dőlök kifelé, arcomra gyermeki vigyor ül ki. Sőt még kacarászok is néhányat, miközben azt veszem észre, hogy egyre csak dől a világ, s éppen mielőtt elveszíthetném egyensúlyomat egyenesedek ki, és kitágult pupillákkal fordulok barátom felé. Ő szerencsére nem sok mindent vett észre a mutatványomból, mert nézelődött és helyezkedett, így kissé zavartan krákogva sétálok mellé, hogy jelentőségteljesen ráfoghassak a vállára, és megszorítsam azt.
– De akkor sem hagyhatjuk, hogy rossz kezekbe kerüljön – szólal meg belőlem a hősjelölt. Felsőtestemet kihúzom, pocakomat kitolom és szemeimet a szokásosnál jobban összeszűkítem. – Mit gondolsz? Mit csinálnak itt… azok, akik idejárnak? – idézem Elijah-t. Hüvelyk- és mutatóujjammal összecsípem államat, így egy kis vágatot varázsolva rá, majd szájamat elhúzva sétálok az egyik sarokba. Egy párna van hanyagmód odahajítva, ezért boldogan elmosolyodva rúgom arrébb, hogy egy számomra kedvező helyre tehessem, amikor a párna megmozdul. Közelebb hajolok. – Eli… - suttogom, majd néhány másodperc elteltével egy mókus szalad ki alóla szélsebesen. – Á! – sikoltok fel, akár egy kislány, és máris barátom mellett termek, akinek úgy markolok rá alkarjára, mintha egy sárkányt láttam volna. Szaggatottan veszem a levegőt, és széles tenyeremet színpadiasan terítem szét mellkasomon.
– Azt a k… – pihegek. – Hát erre nem számítottam – kacagok, majd inkább Elit követve csücsölök le. – Miket hoztál? – kérdem, miközben farzsebemből előkapom az Edictum legújabb számát, és amolyan Kisvajda módon kezdem el olvasgatni azt.
– Egyelőre semmi – vonom meg a vállam, és tovább bújok a sorokat. Ehhez a számhoz nem tettem sokat, mert az iskolai dolgaim miatt nem jutottam el a szerkesztőségbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A faház máris sokkal kisebbnek tűnik. A nap elbújt egy kósza felhő mögé, eltakarva az éltető, aranysárga sugarakat és nem hagyva mást, csak szürke, komor színeket. Mintha egy pillanat alatt veszett volna ki az élet a kis építményből és az egész világból. Pontosan akkor, mikor a lány megszólalt. A fejhallgatóból olykor kihallatszik egy-egy erőteljesebb passzus, de erőtlenül hal el az összes leütött hang. Nem figyel rá, eddig sem tette és már az eddig betöltött óriási szerepétől is meg lett fosztva; már csak tehetetlenül pihen a nyakában, míg Domonkosnak ismét szembe kell néznie a rideg valósággal, ami elől az ódon falak közül menekült ide.
Feketéi résnyire szűkülve figyelik a megszeppent lányt, hogy végül egy halk sóhajjal, erőnek erejével engedje el a feszültséget, amit az imént keltett benne életre. Biccent egyet összeszorított ajkakkal és tekintetét elszakítja az arcáról, hogy a falra függessze újra. Mégis mit csináljon a részvéttel? Visszahozza a testvérét? Nem. Tettetett sajnálattal fordul felé mindenki, látja a szánalmat a tekintetek kereszttüzében, de senki sem gondolja komolyan. Hogyan is tehetnék? Senki sem érezheti azt a lelket szaggató, égető fájdalmat és ürességet, ami benne uralkodik.
Engedd, hogy megértsék. Engedd, hogy segítsenek, Dom.
Kezeit suta mozdulatokkal dugja a zsebébe. Egyetlen egy ember van, aki képes megérteni a fájdalmát itt, ahol olyan egyedül van. Egyetlen ember, aki tényleg ismerte a testvérét, akivel Teó nem csak az udvariassági formulák miatt volt kedves, hanem beengedte az életébe is. Ezáltal mindkettejük életébe. De ő most nincs itt. Most egyedül kell szembenéznie az egész világgal... és Betti szavaival, ami újra és újra feszültséget von a tagjaiba.
Élesen szívja be a levegőt és szorítja össze a szemét. Legszívesebben sarkon fordulna és kimenekülne a fullasztó térből, de... ez volt a mentsvár. Ez volt az a hely, ahova ketten jártak, elzárkózva minden és mindenki elől. Teó még azelőtt megtanult egy lakatoló bűbájt, mielőtt órai anyag lett volna, így tényleg kettesben uralhatták a teret. Ha meghallottak valakit, aki be akart jutni, lélegzetvisszafojtva tapasztották feketéiket az ajtóra, míg zsörtölődve odébb nem állt, hogy végül a nevetésük tölthesse be a faház belsejét...
Hirtelen csapja tenyerét az évek alatt simára koptatott fára, elrejtve a kíváncsi tekintet elől a csillagokkal tűzdelt koronát. A csattanás hangja erőteljes visszhangot vet a hirtelen beállt csöndben.
- Közöd sincs hozzá! - rekedt hangja élesen hasít a levegőbe, tekintetét haragosan emeli ismét a lányra. Szinte hallani véli ismét Teó gyengéden megrovó szavait, de nem engedi felszínre törni azt a tudatában. Nem akar beszélni róla, nem akar se boldog, se keserű emlékeket megosztani illetéktelenekkel. Ez az ő küzdelme, senki másé. Egyedül van a saját démonjaival szemben.
- Őket is a szemed láttára ölték meg!? - gondolkodás nélkül buknak ki belőle a szavak, ahogy ráförmed Bettire. A falnak támasztott keze immár ökölbe szorulva feszül a sima fának. Mellkasa gyors ütemben emelkedik és süllyed, majd ahogy ráeszmél, hogy mit is mondott, hirtelen reked benn a levegő. Feketéit hatalmasra tárja, úgy mered a lányra, az arcára, a kósza könnycseppre. Nem tud megmozdulni, a végtagjait mintha ólomba öntötték volna.
Dom... mit művelsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Sejtette, hogy nem ő fogja feltalálni a spanyol viaszt, de már a ténytől, hogy legalább próbálkozott hasznos tippekkel ellátni a másik lányt kicsit jobban érezte magát. Mert őt az ilyen apróságok is boldoggá tették, ha már csak próbálkozott, még ha sikertelenül is.
- Kipróbáltad már, hogy tudod-e akarattal irányítani? Tudod, mint az elemi mágiát - tette hozzá, ha esetleg a lány nem értené mire akar kilyukadni. Úgy már esetleg tudott volna néhány hasznos tippet is adni, nem csak általános igazságokat osztogatni.
- Mindig azt mondják, nem tesz jót, szóval lehet, hogy jobb lenne ha leszoknál róla. - Volt egy időszaka, úgy kilenc éves kora körül, amikor az iskolai teendőket, házi feladatokat és egyéb fontos dolgokat a karjára írta fel. Az anyukája természetesen mindig rászólt, hogy fejezze be, mert egyszer kék marad a karja, vagy bőrrákot kap. Az ilyen és ehhez hasonló kedves megjegyzések egy idő után megtették a hatását és leszokott erről a rossz szokásról és igyekezett másokat is erre buzdítani. Persze, elismerte hogy szép tudott lenni, mikor valaki unalmában valami szépet rajzolt a szabad bőrfelületekre, de ennek ellenére ő már nem kísérletezett ilyenekkel.
- Itt bármi megeshet igazából. - Simán kinézte volna egy rosszindulatú rellonosból, hogy a saját szórakoztatására ilyen kis "csínyeket" eszeljen ki a többi diák ellen. Abba bele sem gondolt, hogy ehhez milyen mértékű mágikus képesítés lenne szükséges. Az túl sok erőfeszítést igényelt volna, amihez akkor és ott se kedve se energiája nem volt sok. - Nem tudsz valakit, aki ki akar szúrni veled? - érdeklődött kíváncsian. Egyrészről izgalmas pletykának ígérkezett, másrészről lehet hogy könnyebben eljutottak volna a probléma forrásáig, ha lett volna néhány gyanús célszemély.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Én csak edzeni jöttem le, még örültem is, hogy viszonylag üres a pálya, most viszont már nem teljesen ez a helyzet. Valaki nem fogná meg a gyereket és vezetné el innen? Légyszi? Anyu? Igibá? Azt hiszem nem sok ember van, aki egy hasonló helyzetben olyan hatással lenne rám, mint Theon, ha bárki más állna így előttem, megijednék, ha egy idegen, esetleg rablósisakkal, konkrétan talán még félnék is. De itt? Itt az első amit érzek, az a gerincemen végigszáguldó idegesség, és harag. Olyan gyorsan felkapom a vizet, hogy pislogni sincs időm, csupán seprűm nyelét szorítom hirtelen szorosabban. - Neked meg már megint mi bajod van? - szűröm fogaim között a kérdést, miközben tekintetem az arca, és a pálca között jár. Sajátom a bal alkaromra szíjazva hever, csak be kéne nyúlnom bő kviddicses talárom alá, és ott lenne, de egyelőre jobbnak látom nem megmozdulni. Amennyire ideges, még a végén megpróbál elátkozni, elrontja a bűbájt, aztán ki tudja, hogy abba a valami random hablatyba nem halnék-e bele. Komolyan nem kéne ennek a gyereknek pálcát adni a kezébe, de rögtön, kérem, én már a kényszerzubbonyt is javaslom! És ő a prefektus, tőlem meg elveszik a jelvényt. Szépen vagyunk mondhatom.
Nem jut eszembe, hogy a bájitalról van szó, amit Elenával készítettünk, mégpedig azért nem, mert azóta, hogy azzal kísérleteztünk számtalan nap is eltelt már. Ez az egyik indok. A második, hogy nem tudtam róla, hogy ténylegesen fel is lett használva, a harmadik meg igazából ebből is következik, eszembe sem jut, hogy a rellonos éppen velem társítaná ezt a galád tettet, és hozzám jönne sírni miatta. Mondanám, hogy őrjöngeni, de az hozzá képest túlságosan drámai, a sírni pedig pluszba kevésbé férfias, így picit már ettől is jobban érzem magam. Persze fejben szapulni a másikat nagyon nagy dolog, kifelé kéne cselekednem vagy mondanom valami olyat, amitől eltakarodik a dolgára és engem békén hagy, de haladjunk egyelőre csak szépen sorjában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kényelmesen hever a földön, élvezi az egyenetlen talajt, ami hol göröngyként nyomódik derekának, hol gödörként süpped be háta alatt. Talán zavarná, ha nem ez lenne a megszokott, talán furcsa lenne, ha nem ez a békés elpilledés lenne minden, amire általában vágyni tud.
- Azt hiszem róla már hallottam - húzza el a száját, épp csak ki nem mondja: szerencsétlen fickó. Nagyon sok mindennel nincs még tisztában, sok mágiával kapcsolatos titok előtte, de ugyanúgy olyanok is, melyek a mugli világnak képeznék szerves alapját - ahogy az ember a kettő közé keveredik, nehéz mindkettőből harapnia. Betti egyetértése egy olyan kis feszültséget tüntet el a vállaiban, melyről talán eddig észre sem vette, hogy ott vannak. Nem szereti a véleménykülönbségeket, veszekedéseket, eltérő gondolatokat, szeret egy vágányon lenni beszélgetőpartnerével, és semmivel sem okot adni a veszély bevonzására. Ösztönös, reflexszerű meglapulás, azaz inkább rossz érzés, egy figyelmeztető jel, amit nem szokott figyelmen kívül hagyni.
Egyik csillagot simítja végig a másik után a mesét hallgatva, ez jobban illik hozzá, a csendes figyelem, a vágy ugyanis megvan benne, hogy mások körül legyen, de könnyebb, ha beszélni nem kell. Sokat változik, változott az elmúlt időben, az emberek, akik körülötte vannak mind segítenek ebben, mégis néhány dolog túl mélyről fakad ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztatható legyen. Talán nem fog hosszas történeteket mesélni egyik pillanatban, de két év múlva is emlékszik majd, ha megtisztelted azzal, hogy elárultad neki hogyan hívják a szüleid aranyhalát. Nem vagyunk egyformák.
- Akkor ha választanom kéne, nimfa lennék - mosolyodik el lágyan, majd felnézve ötletel - nimfa a Holdon, az ottani kövekben. - Hiába vett el tőle oly sok mindent, nem tudja hibáztatni azt a nagy kerek dolgot az égen.
- Egyáltalán nem - siet biztosítani a lányt arról, hogy értékesnek tartja mondandóját. - Én nem ismerek ilyen mondákat, de nagyon örülök, ha hallok, ha mesélsz róluk. - Arca a másik felé fordul, mosolya így jól kivehető. - Persze, csak ha te is szeretnél. Ha választhatnál, hogy milyen mitológiai lény, vagy alak lennél...? - nyitva hagyja a kérdést, felvont szemöldökkel fürkészve a levitást. Tovább szeretné gördíteni a társalgást, kérdezni, hogy Betti érezze, tényleg nem csak "tűri" a beszélgetést, mégis, inkább visszadobja a labdát, hogy csendesen figyelhessen tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nyögve bólogat Sárinak. Igaza van, ő sem szívesen jár ilyen helyekre, de az egy egészen ritka alkalom volt, amit hiba lett volna kihagynia, mert egy olyan szólóhegedűs lépett fel, aki ritkán jön Magyarországra. Csak a zongoratanára ismeretségei által jutottak jegyhez, olyan hamar elkapkodták. Jó volt, jó volt, de azért sokszor nem látogatna el ilyen hangerejű rendezvényekre. – Azt nem tudtam eldönteni, hogy élveztem-e, hogy lüktet odabent vagy nem. – Feleli nevetve. Akkor nem volt ilyen vicces neki sem, mert néha egészen kellemetlen volt a lüktetés a mellkasában, amitől legszívesebben sírt volna, néha meg egészen kellemes. A basszust nagyon nem szereti közelről.
- Csak félek, hogy nem fog menni minden később. Már most is limitál. – Sóhajtja a baljával a jobb mutatóujját húzogatva, mintha csak a növésre akarná bíztatni, de az csak nem hallgat rá. Legalábbis nem ilyen hamar. Már arra is gondolt, hogy valami bűbájjal elmókol, de bízik annyira a saját képességeiben, ráadásul még az is lehet, hogy szélesebb is lenne, amivel nem nyerne semmit, csak csúnyább volna a látvány. – Hátha növök még. – Azt mondják neki, hogy még úgyis növésben van, meg hogy a magasságához képest lehetne még rosszabb, így is egészen átlagmagasságú emberhez mérhető az ujja, úgyhogy még szerencsés is. Bele sem merne gondolni, hogy mihez kezdene, ha még kisebbek volnának. Valószínűleg inkább megtanulna énekelni vagy valami.
Jelenleg azonban a rövid végtagoknál, sőt az annál is rövidebb ujjaknál is nagyobb trauma számára a csíkos szárnyas fenyegető jelenléte. Valamiért úgy döntött az apró, de annál zajosabb szárnyas, hogy nem kíván megválni a társaságuktól, amitől Polli roppant feszélyezve érezte magát. Arcát mancsival védve próbálta meg a látványtól elzárni magát, ám a hangos zúgás egyértelműen jelezte a veszély közelségét. Nyöszörögve hisztizve rugdos kicsiket a fűben tehetetlenségében, amikor hirtelen csend lesz. Először bátortalanul kukucskál ki Sári irányába, majd, hogy biztonságot érez elveszi a kezeit. – Na, csak elment. - Csipogja barátnőjére nézve, amikor észreveszi, hogy valami nincs rendjén. Az előbb még túlzottan magával volt elfoglalva. Tekintete mereven áll meg a fullánkon a lány ujjában, a fejecskéjében pedig összeáll a kép, hogy miért lett csend. Belement? – Jujujujujujujujuj! – Összegzi a látottakat kétségbeesett hangon. Jobb kezével idegesen fel-le csapkod, ahogy próbálja kitalálni, hogy mi legyen. – Ezt csak így ki lehet venni? Nem vagy allergiás? Lefagyasszam? Mit csináljak? – Fejében nagyon durván cikáznak a gondolatok, sosem találkozott még ilyen problémával. Annak biztosan ki kell jönnie onnan, de nem tudja, hogy hogyan. Bele tud ez törni, mint a szálka?
Alsó ajkába harapva közelebb hajol, hogy jobban szemügyre vegye, mit tud tenni, arca fájdalmas grimaszra húzódik a látványtól. Bocsánat kérően pillant fel Sárira. – Sajnálom. -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Jó lenne nekünk egy hasonló hely, de itt, az iskola területén nehezen leltünk eddig olyat, a szobánkon kívül, amit úgymond tényleg csak mi használnánk. Gondoltam arra, hogy mondjuk gyakorlásnak, mágiával valami tákolmányt emelek, hátha, de sem a saját, sem pajtásom életét nem untam meg, így aztán kitartóan kutatok mindig. Aztán lesz ami lesz, igazából itt is nagyszerűen el tudunk játszani valamely társassal, vagy csak simán chill és dumálunk, de ugye, tuti valaki nevetgélne mászna ide, mert itt szoktak smárolni és jól kinéznek minket aztán. Előre fintorgok erre az egész jelentre, pedig nem is történt meg, plusz semmi bajom sem a lányokkal, sem pedig a csókkal, csak inkább a helyzet „kínossága” az, amely kicsit fura. Mert nem vagyunk elsőévesek, minek játszunk olyan vacakokkal – szerintük. Én már elfogadtam, hogy nem vagyok átlag, szóval, lógva lehet hagyni, köszönöm. Épp elkapom Petya lendülésének utolsó mozzanatát, amikor abból lép felém és kezét érzem vállamon, amely mosolyt csal a fintor helyébe, bólintok hát.
-Igazad van. De nem hiszem, hogy egyszerű lenne. Ugye nem tudunk itt ülni mindig – mert így is látni rajzocskákat a falon, még ha a tipikus, városi graffitik egyikét sem, vagy épp cigicsikkek, azokat lent láttam a földön, legalább kipöckölik, semmi olyat. Vagy tök rendesek és összepakolnak maguk után.
- Huh hát... Sok mindent. Isznak, cigiznek, smárolnak és a többi. Egyszerűbb csendes helyen, ide lehet egy prefi se jár ki – vonok vállat. Vagy kijárnak ők is mulatni, ez már csak ilyen. Helyezkedek kicsit, nem akarok semmibe se belenyúlni, óvatos vagyok. Épp az egyik nasit bontanám ki, amikor Petya sutyorgását hallom meg. Pislog fordulok oda, időm nincs közelebb menni, de látom.
- Azta.. Mi.. – és ennyi, Petya felsikolt, belőlem is kivált egy meglepett kiáltást. A mókus előugrik, ott sincs, engem jobban Petya hangoskodása riasztott meg, az a kis állat meg ma miattunk nem alszik. Észre se vettem, hogy a karomra markolt, mert annyira a mókus pontjára nézek meredten, majd elnevetem magam, hamar csatlakozik hozzám ő is.
- Erre én se. Azt hittem, kisegér – nem félek én attól sem, csak ha nagyon bambulok és hitetlen, akkor zavar meg. Petya is megnyuszik végül.
- Ahh, miket – nézek az ellátmányunkra. Van mit. – Hoztam egy rakat sós rágcsát, innivalót hozzá. Van cukorka is, de savanyú – tekintve, hogy nem eszek édességet, mert nem szeretem. – Illetve anya küldött egy kártya alapú társast. Megnézzük? – pakolok is ki, minek csak beszéljek róla ugyebár. Innen nézek fel rá.
- Vágom, akkor csak a szokásos pletykahad – legyintek egyet, semmi különös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Kicsit pislogva figyelem, hogy akarat. Nekem arra van akaratom, hogy ez elmúljon, hogy ennek vége legyen és többé ne kelljen attól rettegnem, hogy leégetem valamimet. De még irányítani is… Kicsit lehet, hogy lehetetlennek tartom, kicsit talán olyannak, amit nemhogy nem tudnék, de nem is akarnék megtenni. Mert ha nagyon akarom, akkor lehet, rosszul sül el. Mégis, el kell gondolkodnom azon, amit mond.
- Hát, bevallom neked… nem. Igazából eddig végig pánikot éreztem, ahogy csak a bőröm bizsergett vagy valami, apró szikra és aztán… érted – pillogok felé, hogy remélem tényleg érti, hogy mire akarok kilyukadni. – Az elemi mágia… az is ilyen? Mármint felgyullad valaki keze? De jó, hogy sosem fog ez veszélyeztetni – látványosan borzongok meg, mert ha mondjuk ez az lenne, vagy mondjuk egyszer kitörne belőlem, akkor lehet kifutnék a világból. Óvatosan, a normális kezemmel simítom félre kusza tincseim, kócos a hajam, fésülködni sem mertem. Csoda, hogy van rajtam minden ruha, ami csak kell. Szerencsém volt. Sóhajtok egy nagyot, majd megcsóválom a fejem lágyan. Mosolyt engedek magamnak. Leszokni róla, jó lenne, csakhogy, nem olyan egyszerű.
- Ahh, sajnos sok dolog kimegy a fejemből és hiába a notesz, ha sose tudom merre teszem. Erre kellenek a firkák, de saját tollal sosem volt gond – tudom, hogy nem tesz jó a tinta, meg a firkák sem szépek, de hasznosak. Annyira nem firkálom magam tele, mint most. Ez.. – Ilyeneket nem is szoktam, csak késztetés jött és mire letettem a tollat, a minta kész volt – húzom el a számat, hiszen, úgy néz ki, meg lettem „bűvölve”. Na ez eléggé kínos, ami azt illeti. Egyre ostobább leszek és ez bosszant.
- Eghen. Eléggé vicces kedvükben vannak néha egyesek. De ez… tudod, hiába kerestem a tollat, hogy leadjam, sehol nincs, elnyelte a föld. Vagy valaki épp szenved vele – nem lenne öröm, mivel azonban nem rajtam lesz újabb minta, így teljesen mindegy már.
- Hah, nem tudok én olyanról, de ugye, mivel a legtöbb ember nem egyenes, így ezt a kört buktuk – fintorgok egy sort. Ugye a sunyi emberekről nem kell senkinek bemutatót tartanom. – Nem tudok, bár tudnék, már leátkoztam volna. Szerintem önjelölt humorista lehet, aki ezt viccnek gondolta. Csak tudnám, mikor múlik el… - sóhajtok ismét egy nagyot. – Ne haragudj, nem akarok neked panaszkodni – talán fáradt vagyok, hogy elnézést kérek, de… belefér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Talán tényleg illetlenség, hogy Petya csak így betört kettejük meghitt pillanatába, azonban az érkezése mindent felborított. Layla hirtelen két tűz között találta magát, s tudta jól, akármelyiket is választja, megégetik majd a lángok, mégis úgy véli, hogy mivel az eridonos valóban csak jött és megy pillanatokon belül, neki is kedvez, utána visszatér Nate-hez, ekkor pedig majd neki. Arrébb lépve követi iskolatársát és még egy utolsó pillantást vet barátja felé, bár hozzá kell tennem, a navinés semmit sem érzékel abból a feszült légkörből, ami kialakult.
Megigézi, ahogy íriszei elvesznek Péter lélektükreiben és hirtelen zavarba jön. Mindig is így nézett rá a fiú, vagy ez valami új? És mintha nőtt is volt, elvégre első találkozásukkor még csak egy csöpp embernek tűnt, most viszont... Fogalma sincs, mit kéne tennie, így háta mögé rejti kezeit és talpán előre-hátra dülöngélve várja, hogy kiderüljön, miért is érkezett. - Ajándék? - meglepetten szaladnak fel szemöldökei, elvégre nincs születésnapja, mégis mindketten valami aprósággal kedveskednek neki. Megilletődötten mosolyodik el és hol a dobozra, hol Petyára pillant. Eltelik pár másodperc, mire bontogatni kezdi azt, hogy végül megpillantsa a poharat, melyet a gondos csomagolás rejtett. Óvatosan kiveszi belőle és megforgatja vékony ujjai között, hiszen tud angolul. Ettől függetlenül nem szakítja félbe az eridonost, mert az ajándék épp attól a gesztustól válik becsessé, amivel adják, s ha a gesztust szavakba lehet önteni, azt mindig érdemes kellő figyelemmel és odaadással hallgatni.
- Hűű, hát nem is tudom, mit mondjak - arca azonnal jóval sötétebb árnyalatot vesz fel, mint eddig bármikor, és tekintetét, bár Petyán akarja tartani, képtelen rá, így a pohárra írt szavakra fókuszál. Ezután hangzik csak el az igazán zavarba ejtő mondat, amire kis túlzással megrogynak térdei. Íriszei majdhogynem remegnek, ahogy fejét megemeli, hogy úgy adhasson választ erre a felkérésre, ahogy illik. - Nagyon szépen köszönöm az ajándékot és nagyon szívesen piknikeznék Veled. Ha ez randi, akkor nekem ez lesz az első, de biztos vagyok benne, hogy veled jól fogom érezni magam - gyermeki, kislányos ártatlansággal felel a szinte már felnőttes komolyságra, mely egyértelművé teheti, hogy igenis nagy hatással van rá ez a kérdés. Szomorú vagy sem, arról meg is feledkezik, hogy legjobb barátja, Nate, épp ott áll tőlük néhány lépésre és, ha nem is hallja, de rá vár. Mégis csak randija lesz, ez hatalmas szó! - Nagyon aranyos vagy - azzal közelebb lép és egy apró puszit nyom a fiú arcára, hogy ellépjen tőle és lángoló arccal fordítsa figyelmét cipőjének orra felé. Igen, az lesz a legjobb, ha a ruhadarabot tanulmányozza még egy ideig, akkor zavara is tán messze száll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem számítottam rá, hogy szavaim ilyen agresszívvá teszik majd. Persze mindenkiben máshogy dolgozik a gyász. Míg én visszahúzódóvá, zárkózottá váltam, Szofi hisztis lett, Dominik pedig ingerlékenyebbé vált. Ennek ellenére megijedek a heves reakciójától. Következő szavaim üresek, hiába gondolom komolyan. Talán érzi, hogy mellette vagyok, segíteni akarok. Ellenben a részvét szavakban kifejezve nem jelent semmit. Csak üres mondatok, melyeket az emberek udvariasságból mondanak a kínos helyzet kitöltése érdekében. Furcsa felismerni, hogy most a másik oldalon állok. Most én vagyok a zavarodott másik, aki nem érti, mi zajlik le Domonkos lelkében. Aki nem tudja mit mondjon, mit tegyen, amivel kimenti magát. Furcsa érzés most a másik oldalon állni. Annak idején én is gyűlöltem ezeket az embereket. Meggyőződésem volt, hogy nem tudják miről beszélnek, és nem is érdeklem őket. Hosszú időbe telt megértenem, hogy segíteni akarnak, csak nem tudják hogyan. Nem tudják, mi zajlik bennem legbelül, min megyek keresztül.
Zavartan szám szélébe harapok, ahogy a falra csap. Aha. Szóval ezek személyesebbek mint gondoltam. Teljesen igaza van. Pontosan tudom, hogy egy mély sebet téptem fel újra. Egy emléket, amihez a legkevésbé sem volt közöm. Ami csak az övé és Teójé. Ami összeköti őket. Emlékszem, sokan azt akarták, meséljek nekik szép emlékeket a szüleimről. Merthogy az majd segít, majd nem szomorkodni fogok tőle, hanem szépen emlékszem majd rájuk. Magamban persze elküldtem mindet melegebb éghajlatokra, és leráztam mindenkit, aki ezt kérte tőlem. Az első pár évben, pláne hónapban, a szép emlékek a legfájdalmasabb sebek. Azok, amikről tudja az ember, hogy soha többé nem él már át hasonlót. Magamba roskadok a felismeréstől, hogy én is olyanná váltam, mint azok a távoli rokonok, ismerősök, akiket a hátam közepére sem kívántam abban az időszakban. Aztán összeszedem kicsit magam, hogy ismét megpróbálkozzak beszélgetni a fiúval.
A hirtelen reakció azonban széthasít bennem valamit. A szavak jelentése lassan tudatosulnak bennem. A döbbenet, az empátia nehezedik rám. Könnyeim már nem csak saját sebeim miatt potyognak. Nem ismertem a teljes történetet. Honnan ismertem volna? Most viszont egy hatalmas pofonként ért a dolog. A babzsákon ülve a tenyerembe temetem az arcom, a könnyeim már patakokban folynak, a vállamat pedig rázza a zokogás. Nem tudom elképzelni mit érez Domonkos. Ő sem tudja, én mit érzek. Nincsen joga üvölteni velem ezért. Már nem tudok neki válaszolni. Nem is akarok. Ha azt hiszi, neki nagyobb a fájdalma, mint az enyém, nagyot téved. Könnyeim egyik fele azonban érte hullik. Nem tudhatom, milyen lehet látni, ahogyan az, aki a világon mindennél kedvesebb számodra, eltávozik. Csak a mély fájdalmát ismerem, azt tudom elképzelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Amilyen kínos, legalább olyan fájdalmas is volt az egész helyzet, bár utóbbiról nagyobb részt Lili egymaga tehetett, mert nem volt az a nyugton maradós típus, vagy ahogy Bence fogalmazott, igazi kis sajtkukac volt, és mivel ez az egész helyzet csak tovább ingerelte amúgy is izgő-mozgó természetét, sok jó nem származhatott belőle, ha még túl sokáig itt rostokolnak. Márpedig a tréfa kiötlői, úgy tűnt, nem kívánnak megkegyelmezni a két levitás jómadáron. Nem volt mit tenni, ki kellett törniük innen. Szó szerint.
- De ha netán meghalnánk, szeretném, ha tudnád, hogy... - kezdett bele Lili egy drámai beszédbe, de a végére idegesen elnevette magát. - Inkább csináljuk úgy, hogy túléljük!
Felszívta magát, majd a srác felé fordulva rányomkodta valahogy a fejére a sisakot (kellett nyújtózkodnia rendesen), és mielőtt belekezdtek volna az akcióba, összeszorított fogakkal, és behunyt szemmel (nem mintha kevésbé lett volna így sötét), arca elé préselt egyet a kitömött, puha védőfelszerelések közül, és úgy várta a végzetes golyóbist. Ám ahelyett először egy puha puszi érkezett, ami sokkal váratlanabbul érte, mintha egy kemény vasgolyó rendezte volna át épp az álkapcsát. Mindenesetre annyit biztosan tudott, hogy sokkal kellemesebb élmény volt ez, mint amire számított helyette.
Azt persze nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy hova szánta Bence, és jelenleg nem is ért rá ezen morfondírozni, mert az előtte álló, valamelyest őt védő srác felrúgta a ládát, és a következő pillanatban félrerántotta a lányt. Az esés nem volt kellemes, ismét fel kellett jajduljon, de mégis, úgy képzelte, hogy ez a kis fájdalom bőven kellemes ahhoz képest, amit a gurkó okozhatott volna.
- Azt hiszem, sikerült! - jelentette ki megkönnyebbülten, mikor fény áradt be az ajtó maradványain át, melyet egy lelkes, és talán kissé túlbuzgó vasgolyó kilyuggatott nekik.
Most, hogy végre látta, nyomban Bence nyakába is borult, megölelgetni. Nem volt semmi hátsó szándéka, vagy akár oldalsó, vagy bármiféle, egyszerűen csak örült, hogy élnek, és megúszták pár kék folttal. Az pedig levitás szín, szóval: okuk panaszra? Semmi!
Miután Lili sikeresen összeszedte magát, javasolta Bencének, hogy fogja meg azt a golyót, mielőtt levadássza a fél erdőt az éjszaka, ő maga pedig elfutott a pálcájáért az öltözőbe, abban a reményben, hogy talán képes egy épkézláb reparot elkövetni az ajtón. Aztán ha mindez megvan, talán lezártnak is tekintheti ezt a nem mindennapi estét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mióta Soma elutazott, azóta nem találtam a helyem a kastélyban, a társasági életben sem vettem részt mostanság. A tanulás se ment igazán, nehezen tudtam összpontosítani, ráadásul mugliismeret tanársegéd lettem. Minden erőmmel azon voltam, hogy összeszedjem magamat, nem akartam csalódást okozni, ha már ide kötött minden. Tudtam, hogy fontosak a tanulmányaim a jövőmet illetően, noha régebben egyáltalán nem érdekelt a dolog. Úgy látszik, ahogyan telt-múlt az idő, komolyabbá váltam, bár Soma mellett is megkomolyodtam valamelyest. Nagyon hiányzott a fiú, sose gondoltam volna, hogy elválnak útjaink, ráadásul úgy, hogy mindez tőlünk független módon történik. Egy darabot a szívemből magával vitt, sosem fogom elfeledni, legbelül pedig reménykedtem benne, hogy egyszer majd csak megjelen előttem, és közli velem, hogy végleg visszatért, aztán folytathatunk mindent ott, ahol abbahagytuk... a szívem legalábbis ebben hitt, az eszem viszont figyelmeztetett rá, hogy erre vajmi kevés esély van a jelen helyzetet illetően. Ma nem volt kedvem a szobámban a négy fal között ücsörögve tölteni a napomat, friss levegőre vágytam, ezért úgy határoztam, hogy teszek egy sétát a réten. Arra gondoltam, hogy ott biztosan nem botlok bele majd senkibe, bár abba is belegondoltam, hogy nem biztos, hogy jót tesz, ha magamba fojtom a bánatom, és tovább agyalok ezen az egészen. Végül üzentem Bencének, hogy találkozzunk a réten, szerettem volna kicsit könnyíteni a lelkemen, és rá mindig számíthattam mindenben. Ő már átélt egy komolyabb szakítást, így biztosan megérti, mennyire fáj ez most nekem, még akkor is, ha náluk más miatt ért véget a kapcsolat. Bence még nem is tudta, hogy mi történt, úgyhogy úgy éreztem, hogy itt az ideje felvilágosítani őt, hogy már nem fog együtt motorozni Somával. Emlékszem, hogy legutóbb azt üzente meg a fiúnak, hogy mehetnének már egy kört a járgánnyal... biztos, hogy őt is megérinti majd Soma elutazása, hiszen jó barátok voltak. Szokásomhoz híven kicsivel előbb megérkeztem a megbeszélt helyszínre, egész kellemes idő volt, bár kissé hűvöske, ennek megfelelően választottam ki az öltözetemet is. Fel-alá járkálva vártam a fiúra, miközben magamba szívtam a friss levegőt. Reméltem, hogy Bencének jobban alakultak a dolgai a bálon, hiszen azóta nem is találkoztunk, mivel eléggé magamba zárkóztam egy kis időre a történtek miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem nagyon volt kedvem kimozdulni ma a szobából, még rengeteg tennivalóm volt. Ugyanis jó szokásomhoz híven nemigen kezdtem még el a kipakolást, most is az utolsó pillanatra hagytam. Nem szeretem sem a kicsomagolást, sem a becsomagolást, ha tehetem, csak úgy nagyjából egymásra hajigálom a dolgokat, meg mondjuk arra figyelek, hogy a hasonszőrű ruhaneműk ugyanoda kerüljenek. Egy jó órát pakolásztam már, mert a könyveket viszont nem lehet csak úgy bevágni egy helyre "könyvsarok" címszó alatt, szóval a szortírozás nem ment túl gyorsan. Főleg, hogy közben ránéztem mindig a telóra, meg mentem még egy kört a Varázslatos Theszrál-ban. Tudjátok, hogy van ez... még egy kör, ez lesz az utolsó. Persze akkor kinyithatsz valami szuper bónuszt, amit meg ki kéne próbálni, de közben látod a ruha és könyvhalmot, szóval nem olyan egyszerű ez az egész. Tulajdonképpen Dana üzenete mentett meg a további pakolástól, aki kérte, hogy menjek ki a rétre hozzá dumálni. Hát, már hogyne mennék, kedves barátném! Sokkal jobb veled találkozni, mint ezt a fárasztó melót csinálni. Persze "megkérhetnék" egy fiatalabb levitást, hogy ugyan segítsen már benne, de már nem hiszem, hogy ilyen irányba meg tudnék változni. Szóval gyorsan összekaptam magam - mentem még szigorúan 5 kört a játékban - és már kaptattam is a rét felé. Elkezdődött az új tanév, a diákok megtelítették élettel a sulit, régi barátok találkoztak, új szerelmek születtek - legalábbis gyanús volt nekem Farkas Petra, hogy tavaly még más csőrére volt ragadva -, és az üres kastély újra megtelt hangokkal. De gyorsan elhagyom az idilli környezetet és hamarosan meg is látom a réten kolbászolni a szőkét. Hát a szünetben sem csúnyult meg, ami azt illetti, végül is ha belegondolok, hogy milyen csajok vesznek körül, még szerencsésnek is érezhetem magam, nem? De.
- Helló Danadana dan, még szép hangod van? - vigyorgok felé, miközben lerövidítem a távolságot köztünk, egészen nulláig, amikor is átölelem az én kis barátomat. Még két puszit is kap a miheztartás végett, ami a kissé hűvösebb időben még nekem is jól esik. Végül kikapcsolom a mágnest és hátrébb lépek, hogy megcsodálhassam a mindig penge csajszit.
- Na, mi a helyzet? - kérdezem és kíváncsian várom, hogy volt-e valami ok, hogy találkozzunk, vagy csak már nem bírta a hiányomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Helló Bencus! - üdvözöltem a fiút szintén egy nagy öleléssel és persze viszonoztam a két puszit is. Nem tudtam egy kicsit nem elmosolyodni a mondandóján, hiszen, amikor a társaságában voltam, vagy épp rosszban sántikáltunk, mindig jó kedvre derültem, nem volt ez alól kivétel a jelen pillanat sem, akármennyire is rossz hírt akartam vele közölni. Kicsit sikerült neki jobb hangulatra derítenie egy kis idő erejéig, azonban ez a pillanat nem tartott ki oly sokáig, mint általában, mert komolyabb témáról volt szó.
- A hangom ugyanolyan, a helyzet viszont kritikus - haraptam be az ajkaimat a válaszom közben, miközben a földet bámultam.
- Nos, az a stájsz állt elő, hogy Somával szakítottunk. Pontosabban el kellett utaznia, hogy a kis húga mellett lehessen, mert az apjánál helyezték el a testvérét... nem tudom, mit tudsz az egészről, de a lényeg az, hogy az apja egy erőszakos, gátlástalan ember, az anyukája pedig sajnos már nem él - összegeztem a dolgokat a legjobb tudásom szerint.
- Ja, és Amerikába utazott, nem is igen jön az országba látogatóba. Emiatt úgy döntöttünk, hogy jobb, ha vége az egésznek, nem érdemes húzni-vonni a dolgot, mert annál fájdalmasabb lesz az egész... sose gondoltam, hogy ez lesz a vége a kapcsolatunknak. Sőt, arra sem számítottam, hogy egyáltalán befejeződik, és semmit sem tehetünk érte... ez annyira igazságtalan - panaszkodtam a fiúnak szomorú arccal. Annyit sírtam már az elmúlt időszakban, hogy most végre anélkül sikerült elmondanom a dolgokat, hogy könnyre fakadtam volna, szerintem ki is száradtak már a könnycsatornáim. Mindenesetre jól esett, hogy újból kiadhattam magamból a keserűségemet, és kicsit újra feloldódhattam ezáltal. Kíváncsian vártam, hogy Bence mit reagál erre, abban biztos voltam, hogy nagyon meg fog lepődni a dolgon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Régen voltam annyira nyugodt, mint most, hiába járunk tilosban, az este csöndje, hogy nincsenek körülöttem sokan, nagyon relaxáló tud lenni. Csak fekszem a füvön, és az sem zavar, ha rám másznak a hangyák, vagy muslincák repkednek körülöttem. Csak hallgatom a szelet meg a baglyokat. Zinára nézek, és csak bólintok a kijelentésére. Sejtettem, hogy Prométheusz neve ismerős lesz számára, hiszen a görög mitológia egy igen híres alakja. Persze hírnevet számára nem a hőstettek hoztak, hanem szerencsétlen sorsa. Melyet szerintem nem érdemelt meg. De ez csak az én véleményem.
Egy pillanatra eltérünk a témától, de gyorsan vissza is kanyarodunk a görög történetekhez. Ennek ellenére egy pillanatra mintha elcsípném Zina arcán a megkönnyebbülést, melyet egyetértésem kifejezésével okozok neki. Felnézek a Holdra, elképzelem, ahogy nimfák járkálnak rajta, megbújnak a kövekben.
Aztán rajtam van a megnyugvás sora, ahogy Zina biztosít róla, hogy nem untatom. Nem szeretném álomba ringatni a történeteimmel.
- Szívesen mesélek, ha érdekelnek a történetek. De ígérd meg, hogy szólsz, ha sok vagyok! - kérem tőle. Nem szeretnék túlzásba esni, mert ha érdekli is a görög mitológia, a végtelenségig biztosan nem hallgatná. - Nem szeretném, ha unnád a dolgot. Csak akkor mesélek a tényleg érdekel - majd kezemet a fejem alá teszem, és ismét a csillagok felé fordulok. A fényes pontocskákat nézve gondolkozom el a kérdésén. - Szívesen lennék főnix - felelek kis gondolkodás után. - Szerintem nagyon csodálatos lények. De akár egy sellő bőrébe is szívesen belebújnék. Vagy Pallasz Athéné lennék. Ő a görög mitológiában a bölcsesség istennője - az istennő utólag jut csak eszembe, pedig mióta foglalkozni kezdtem ezekkel a történetekkel, ő a kedvenc mitológiai alakom. - Na és te? - kérdezek vissza. Már mondta ugyan, hogy nimfa szívesen lenne, de kíváncsi vagyok, kik vagy mik jutnak még eszébe, kiket ismer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nekem a kávé. Az a minden. Azt pedig, amit a kastélyban adnak, nem szeretem. Így hogy van lyukasom, meg engedélyem a szabad közlekedésre, gyorsan le is megyek a faluba, hogy beszerezzek egy jókora adaggal. Főleg, hogy mostanság nem igazán alszok jól, és ez már a szemeimen is kezd meglátszani. Mintha elvonási tüneteim lennének. Jó, nem tudom azt állítani, hogy olykor-olykor nem hiányzik...
Most viszont a koffein az, amiért a szervezetem üvölt. Mégis, ahogy meglátom az üvegház felé sétáló srácot, a pulzusom minden dopping nélkül repked fel száz fölé.
Kicsit felgyorsítok, hogy elé tudjak vágni, és elállni az útját, hogy aztán dühösen mérjem végig. Pedig csak gondolkodok, azt latolgatom, megéri-e ez nekem, mert hát, még egy alkalmam nem lesz... egyikre se. Döntök.
- Nyomorult - ahogy "köszönök", már veszem is le a papír pohár fedelét, hogy a benne lévő langyos löttyel jól nyakon öntsem. Még ezért is utálom, rá kellett pazarolnom ezt, és be kell érnem az ittenivel, de... ennyivel lógok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

M Á C S A IHEY-HO || nézz rám

Tudván, hogy ma a macskagyökér nem létező izgalmairól lesz szó gyógynövénytanon, eleve nincs káprázatos jókedvem, de mikor meghallom a mögöttem gyorsuló ikszlábak közeledtét, tudom, hogy vége az életemnek - legalábbis mára. A mögöttem csattogó csaj egész egyszerűen képtelen befogni, vagy ha szökőévente egyszer mégis sikerül neki, akkor meg úgy duzzog az ember mellett némán, hogy az hirtelen-nyomban nemcsak a saját születését, de még a kozmosz létrejöttét is megbánja.
Hosszú, elnyújtott sóhajjal állok meg, és türelmet erőltetve magamra, várakozóan nézek le a boszorkányra, kezdjen csak bele, hátha akkor a két óra közötti szünet elegendő lesz arra, hogy az első mondat végére érjünk.
Aztán...
- MI A... - kiáltok fel dermedten. Karjaimat ösztönösen széttárom, arcomat előredöntöm. A kávé gyors ütemben csöpög előrelógó barna tincseimből, csurog végig frissen borotvált arcbőrömön, le a nyakamon, be a pólóm alá. Az érzéstől kiráz a hideg, hangom halkan csendül fel újfent. - ...p*csa.
Összeszűkült szemekkel nézek fel, tekintetem az ostoba tyúkéba fúrom, mellkasom túl lassan, túl nyugodtan jár fel és alá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Még így is jobban járt. Az az ital, amit rá pazaroltam tényleg finom, és nagyon szívesen megittam volna. De tényleg. Viszont ezt a helyzet szülte. Verekedni nem szeretek, átkozódni nem szoktam, és tényleg Merlin mentse meg azt, akire ilyenkor pálcát szegezek. Megrázom a fejem, ugyanolyan összeszűkült tekintettel meredve Romhányira.
- Gyors leszek és érthető - biztosítom róla, hogy nem szándékozom sokáig az időm pazarolni rá. Bár könnyebb lenne ezt eszközölni, ha nem lenne nyomorult közös óránk, és nem lennénk tanulótársak.
- Veled ellentétben nem vagyok egy retardált, szóval, ha azt mondod, fogjam be.. megteszem... komolyan.. hiszti nélkül - tudom, hogy ez furcsa, és nem kicsit megrengető, de ez az igazság. Tudom, nem mindenki bírja azt, ha fecsegek, sőt aláírom azt is, hogy valakit ez kimondottan zavar, de könyörgöm, attól, hogy szőke vagyok, még értem ám az emberi beszédet.
- Lógsz nekem egy kávéval - igen, a hangom is számonkérő, és teljesen csalódott vagyok, amiért ezt kellett tennem. Mint mondtam, az ő hibája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

M Á C S A IHEY-HO || nézz rám

Aszondja gyors leszek. Hát azt megnézem, cicám. Őszintén szólva nekem már azelőtt nevetnem kell, hogy egyáltalán belekezd a szentbeszédbe; és bár a hangomat áthatja némi cinizmus, mégis úgy tűnik, annyi emberség még belém is szorult, hogy meghallgassam a misst, ha már ilyen félreérthetetlen módon hívta fel magára a figyelmem.
- Érdekes - felelem, míg kiegyenesedek, aztán cinikusan folytatom. - Én hülye meg azt hittem, hogy a velem ellentétben nem retard emberek képesek anélkül is felfogni, ha valakit nem hoz lázba a mondadójuk, hogy azt konkrétan a szemükbe mondanák. Ennyit az elegáns, finom neveltetésű úriemberségről.
Ciccegek egyet, kettőt, azután a fejemet csóválva közelebb lépek a kis Mácsaihoz.
- Itt van a lattéd, tessék, nyald le - válaszolom kihívó, rekedt hangon, és még a fejemet is oldalasan felemelem, hogy ha él az ajánlattal, jobban hozzáférjen meztelen nyakamhoz. A pillantásomat továbbra is rajta tartom, figyelem az arcát, minden rezzenését. Ha-ha. Kávé, mi? Te meg lógsz nekem egy tiszta pólóval, kis furkászagyú.