Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a kultikus filmek terén és azok filmzenéivel jobban tisztában vagyok, mint a magyar mugli rappel. De itt a lehetőség megismerni - Milyen együttes? - teszem fel a kérdést, majd szélesen elmosolyodok amikor elismeri, hogy sikeresen megleptem. Jómagam nem szeretem őket, mármint a meglepetéseket, jobb az, ha mindenről teljesen tisztában vagyok és a dolgok terv szerint haladnak. Viszont a napokban kifejezetten jókedvű vagyok, ami okozhatja indokolatlan viselkedésem. Azért a tudat, hogy nem fagyoskodik itt régóta, megnyugtat. Szemöldököm kíváncsian felugrik, ahogy a cetliért nyúlok. Leolvasom a nevet, közben Hunor felteszi a kérdést. - Hm. - összecsukott ajkaim mögül jön a hang. - Én hallottam már róla, de nem tudtam, hogy ő az, akit keresni kell - jegyzem meg mellékesen, majd ahogy felteszi újabb kérdését elfoglalom mellette a helyet. - Köszönöm - emelem meg a cetlit, majd a pulóverem zsebébe rejtem a cipzár mögé - Mostanában sűrűek a napjaim, de azt hiszem lesz még lehetőségem jelentkezni - fordulok felé oldalasan, lábaimat keresztbe teszem. - Nem igazán. - hunyorgok a bújkáló napra pillantva. Azért kisüthetne. A tejfelszőke tincsek alatti kék szemekbe nézek - Mi az amire a legkíváncsibb vagy? - hiányoztak az edzések, és mivel mások annyira nem örültek, ha a sportról beszéltem, vártam már ezt a délutánt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy kicsit beszélek neki a bátyám jóvoltából a nyáron megismert együttesről. Ő mindig járt fesztiválokra, de idén először elég nagynak ítélt, hogy én is menjek vele. Talán igaza is volt, hogy eddig nem vitt. Az önpusztító tevékenységeiben nem vettem ugyan részt, de jó pár új magyar együttest megismertem. Az alternatívok tetszettek a legjobban, mint például a Quimby, akinek a Magam adom dalát daráltam az előbb. Nem annyira gyors, de eddig nem foglalkoztam rappel, úgyhogy néha elakadok még a versszakokban vagy elrontom a ritmust. De a gitáralap már megvan hozzá.
- Megmutatom, majd ha kész és érdekel - ajánlom fel, miután mindezt elmeséltem neki is.
Még mindig nem tudom elképzelni, ahogy Róza színpadon szerepel, hiszen leginkább kviddicsezni és tanulni látom (no meg oldalról a vetítő fényében, moziestek alkalmával). Elgondolkodtatnak az ilyen sokoldalú emberek, nem tudom, hogyan van mindenre elég idejük. Időnyerőt tudtommal nem adnak arra, ha sok a hobbid.
Kérdésére előre dőlök kicsit, úgy fixírozom a mellettem ülő arcát, államat saját vállamnak támasztva. De igazából nem látom őt: fogalmazok.
- Hát a legkíváncsibb arra, hogy hogyan élik túl az emberek a 60 kilométer per órával suhanó gurkóval való találkozást.
- De igazából azt szeretném tudni, milyen az iskolai kviddics belülről? Fontolgatom, hogy jelentkezzek, de még azt sem tudom, milyen poszton. Otthon mindig az voltam, amiből éppen hiány volt a pályán. Tanács kéne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A Quimbyt ismerem, de a dalt amelyikről beszél még nem hallottam. Csak bólogatok visszajelzésként ajánlatára és biztosítom róla, hogy érdekel amin dolgozik. Várakozón nézek rá, amikor kiböki első kérdését.
 Lejátszottam ugyan egy szezont, de tartottam tőle, hogy olyat kérdez, amire nem fogok tudni választ adni. – Sok mindentől függ. Leginkább, hogy milyen az a találkozás. – nem mindegy hol éri a játékost az a gurkó, valamint, hogy van e olyan lélekjelenléte és ereje, hogy a járgányán maradjon – A terelőtől is függ, aki elüti, és aki veled van, elvégre azért is csapatjáték. De ha szükséges a játékvezető megállítja a meccset, így nem lehet végzetes baj a pályán. – töprengek pár pillanatig visszagondolva korábbi emlékemre, amikor Volkov kénytelen volt így tenni. – Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk. – talán ez az egyszerű és naivnak tűnő válasz a legigazabb.
 Kicsit fészkelődök ültömben, amint felhúzom törökülésbe lábaimat, teljesen Hunor felé fordulva. Nem tudom az én tapasztalatom elég e ahhoz a tanácshoz amire szüksége van, de egy pillanatig csöndben átgondolom a minél pontosabb választ. – Feldobja az adrenalin szintet - mosolyom nem is lehetne őszintébb – főleg azért, mert az emberek , akikkel nap mint nap összefutsz, a pályára lépve átkattannak. - Lehet, hogy jóban van az ember valamely ellenféllel, de az ott nem sokat számít. - Csapattagnak lenni szuper – másfél éve sosem hittem, hogy ez a mondat elhagyja a számat. A csoportmunkákat is gyűlöltem, mert mindenki más lelassított vagy visszafogott a munkával, netán volt olyan gügye, hogy elhitte én megcsinálok mindent helyette, aztán lapulok. A kviddiccsel más volt a helyzet – Elsősként kerültem be, de teljesen fair play volt az egész szezon alatt. Passzoltak, ha úgy látták pozícióban vagyok, edzéseken is bevontak, tanácsokat adtak, tudtam a csapattársaimtól tanulni. – ahogy beszéltem róla egyre inkább hiányzott a szezon. – Nyilván vannak nézeteltérések, de melyik sportban nincsenek? – teszem fel a kérdést.
 Hajamba kap a szél, amitől megborzongok. Felnyúlok a kapucniért, ami a homlokomra hajolva védi a fejemet – Ha jönnél, talán fogónak tudlak elképzelni – mérem fel pillantásommal – de érdemes más tanácsát is kikérned – ismerem be. Azért még hozzáfűzöm, hogy én örülnék, ha csatlakozna, még akkor is, ha maga a játék el tud fajulni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Róza egész részletesen elmeséli, hogyan ne halj bele a gurkóütközésbe. Bár a kérdésem költői volt - mindig elintéztem a "varázslat" magyarázattal -, most engem is végigvezet a gondolatmeneten. Mi nem játszottunk igazi versenygurkókkal otthon sosem. Mák, hogy mágusok vagyunk, így nem gond egy csont beforrasztása vagy fog visszanövesztése... de azért fájdalmas!
"Szemfülesnek kell lenni és odafigyelni rájuk" - hangzik a naiv poén, horkantva felnevetek. Könnyű azt mondani! Pláne, amikor a pályán két ember pontosan azért van, hogy téged kiiktasson.
Eztán elmeséli, milyen élmény volt neki elsősként a csapatban, és hogy milyen játszani a többiekkel. Próbálom elképzelni, hogy a pályára érkező iskolatársak egy pillanat alatt átváltanak egy másik személlyé.
- De gondolom nem fajulnak a tettlegességig a nézeteltérések...? - vetem fel.
Miközben beszél, végig a száját nézem. Nem csak Rózával van így. Azt hiszem, semmi baj a hallásommal, valahogy mégis szükségem van arra, hogy az emberek száját figyeljem. Udvariasságból azért feljebb emelem olykor a tekintetem, belenézek a világosnál is világosabb kék szemekbe. Megkérdeztem egyszer Pollit, de azt mondta, nem észrevehető, hogy az emberek száját bámulom a szemük helyett. Amúgy is olyan zavarba ejtő mással farkasszemet nézni.
Csak egy pillanatra kalandozom el, ezután az engem legjobban érdeklő kérdéshez jutunk: Milyen pozícióban játszhatnék?
- Pont fogó? - tényleg meghökkenek Róza meglátásán. Ez a legfelelősségteljesebb pozíció. Legtöbbször az egész meccs azon a 150 ponton múlik. Nem biztos, hogy el tudnám viselni a nyomást. Másfelől... elég menő lenne.
- Hát az biztos, hogy terelőnek elég satnya vagyok - viccelem el. Felidézem az alkalmakat, amikor őrzőként vagy hajtóként játszottam. Nem mondanám, hogy bármelyikben különösebben sziporkáztam volna, de hát ezek nem rendszeres edzések voltak, csak alkalmankénti meccsek a tesóm haverjaival.
Felerősödik a szél. Így igazán embert próbáló repülni.
- Mennyit kell gyakorolni, hogy egyáltalán megfontolják a felvételemet? A ti csapatotok tart toborzókat, vagy folyamatos a jelentkezés? Bírod még a kérdésáradatot? - mosolygok rá bocsánatkérőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem bánom kérdéseit, de ha kérdez igyekszem mindet, magamtól telhetően hasznosan megválaszolni. Főleg, hogy tanácsra van szüksége. Szeretnék segíteni neki, de eszemet nem tudom mikor volt valaki utoljára kíváncsi a tanácsomra. Nevetését pedig újabb kérdés követi - Nem, de lehet megfordul egy kettő fejében - válaszolom teljesen komoly arccal, aztán előhívom mosolyomat - Hunor, nem nyírjuk ki egymást sem gurkókkal, sem sehogy. De attól még kemény sport. - bólintok határozottan. Még örülhetek, hogy a seb a fejemen nem látszik a sűrű hajam miatt, főleg most, hogy lófarokban van.
Nevetésem hangosan felcsendül vicces megjegyzésén. Nem tudom megállapítani, de remélem nem vagyok érzéketlen. - Na igen, a testalkatod miatt is gondoltam egy fogóra. Bár, nem tudom milyen szemeid vannak - karomat széttárom, majd felmutatok a levegőbe - majd ott kiderül - mondom, mint valami kihívást. Helyezkedni kezdek, ami nem is baj, mert érkezik a további kérdés zuhatag. Bólintok - Azért vagyunk itt. - amúgy sem bírom, ha haszontalanul telik az idő. Lizával mindig kitalálunk valamit, a Tökfejékkel is legalább zajlott valami, de mondjuk egy olyan tanóra, ahol konkrétan felolvassák, amit magamtól is megtehetek tejesen fölösleges.
A kérdései remekelnek. Kezdjük ott, hogy én repülni sem tudtam, úgy hoppantam ide - Ismételtem amit repüléstanon vettünk, aztán egyre többet jártam ki gyakorolni. De én hátránnyal indultam, szóval nekem sokat kellett gyakorolni. - válaszolom meg első kérdését, majd visszább a homlokomra húzom a szökni készülő kapucnimat - Az idény előtt jelentkeztem, szerintem akkor érdemes. Igaz, most változások is lesznek nálunk. - töprengek - Ha már biztos leszel, akkor utána járok most hogyan mennek pontosan a dolgok. - kérdőn pillantok rá, hogy ez így jó lesz e neki is. A tekintetem az égre merészkedik. - Szeretnél felmerészkedni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy kicsit megüt a megjegyzése, hogy ne aggódjak már annyira, nem nyírják ki egymást az ellenfelek - sem a pályán, sem azon kívül. Úgy tűntem, mint aki ezen görcsöl? Biztosan egy gyáva féregnek alaknak tart. Pedig tényleg nem. Mármint, az csak olyan szarkasztikus kérdés akart lenni a gurkóval. A másik meg csak érdeklődő... Mindenki tudja, hogy félek a szellemektől. Vajon anyámasszony katonájának ismernek az emberek? Vajon tényleg az vagyok?
Aggyal felfogom, hogy túl sokat tépelődöm, de mégsem tudok ellene semmit tenni - most sem. Annyira belelovalom magam ebbe a gondolatba, hogy töketlennek tűnök Róza szemében, hogy nehéz visszazökkennem.
A szél őt szembe, engem hátba kap, fellibbenti a csuklyámat. Megigazítom, méginkább a fejemre húzom, de egy rakat tincs mindig kikandikál alóla. Megzabolázhatatlan haj.
Zavaromban persze teljesen hülyén kezdek viselkedni, és ezt tudom is magamról, csak remélhetem, hogy kívülről nem tűnök annyira furának. Elsütök egy poént a satnya alkatomról, amikor meg a fogó-kvalitásomat forszírozzuk, hirtelen előre dőlök és tágra nyílt szemmel az övébe nézek.
- Mint a sasé!
Mondom, teljesen hülyén kezdek viselkedni. Megsorozom még néhány kérdéssel, de talán jobb is lesz, ha kezdek magammal valami mást, úgyhogy kapva kapok a seprűre pattanás lehetőségén. Ennél hülyébbet még reptemben sem csinálhatok magamból.
- Persze! - vágom rá, pedig a cudar idő nem sok jót ígér. Térdemre csapok, felállok és a lejáró felé veszem az irányt.
- Odalent láttam egy ládát elöl hagyva.
Onnan beszerezhetjük a labdákat, és a tárolóban láttam a gyakorló seprűket is.
- Milyen változások? - kanyarodok vissza a korábbi beszélgetéshez, és a jelenetváltással igyekszem visszapaszírozódni egyszerű önmagammá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Izgatott leszek a repülés gondolatától. Az utóbbi időszakban annyi minden mást keleltt csinálnom, hogy nem jutott rá időm. Hiányzott már. Lelkesen szinte ugrok fel helyemről, hogy aztán Hunor mellett haladva megközelítsük az eszközöket.
 Nincs annyira vészes időnk. Hűvös van, szürke az ég, de nem ködös, és nem is fest úgy, hogy alkonyat előtt ránk szakadna. Na nem mintha értenék a meterológiához, de a szél sem fújt túl erősen. Mindenesetre fura érzés fog el - Szerintem egyelőre maradjunk meg a kvaffnál - vetem fel az ötletet, kapucnimat ledurva a fejemről.  Hangosan nem ismerem be, csak magamban érzem a bizonytalanságot a többi labda kapcsán. Jó lesz nekik még a lábádan pihenni. - A játékvezetőnkkel kapcsolatban, de többet szerintem még s... - megakadok, hiszen kezem alatt a fa tároló ajtaja nem akar mozdulni. Nincs bezárva, hiszen felső részénél rés van - Beszorult. - állapítom meg a helyzetünket. Feltűröm a pulóverem ujját, majd erősen nyomni kezdem az ajtót, de az éppen csak mozdul. - Nagyszerű. - motyogom az orrom alatt - Megpróbálod? - fordulok Hunor felé. - Addig idehozom a kvaffot!- hátrálok sietősen. Remélem mire visszaérek már mehetünk is fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

kicsit praktikusabban - cipzár fel, nyaklánc nincs
A hűvös hajnali levegő elsőre kifejezetten rosszul esik a tüdőmnek, a kapun kilépve nem tagadom, elgondolkozok azon, hogy visszafordulok még aludni - vagy még egy pulcsiért. Végül aztán megacélozom magam, és az átriumban végzett nyújtást kárba veszni nem hagyva indulok meg sebes léptekkel az épülettől kicsit távolabb lévő, már sokunk által alaposan kitaposott ösvényre. Még korán van, egyelőre senkit nem látok errefelé. Ettől még nem biztos, hogy első lennék, emlékeztetem magam, ahogy lépteim megereszkedett fűszálakat hagynak maguk után. Még nem kezdek el futni, várom, hogy szemeim teljesen kinyíljanak, pulzusom rendesen meginduljon, és elmúljon ez a kora reggelekre jellemző félkómás állapot, mely minduntalan vissza próbál csalni a kényelmes melegbe.
Ráfordulok az ösvényre, pár lépés után pedig fokozatosan növelni kezdek a tempón, egy idő után ösztönösen váltva át kocogásba. A halk dobbanások, szuszogó lélegzetem és ruhám súrlódása az egyetlen amire odafigyelek, egyébként engedem, hogy izmaim össze-összehúzódjanak, elernyedjenek. Fejem kiürül, ahogy a hideg levegő kizavarja belőle az álmot, szemeimből kitörlöm azt az egy-egy könnycseppet, melyet az ősz odacsalt. Nem gondolkodok, legalábbis ha mégis teszem, nem tudnám megmondani, hogy min, lepillantok lábam elé, majd hosszan csak előre tekintek, élvezem, ahogy fokozatosan válik egyre könnyebbé a mozgás, a légvétel. A nap lustábban dereng, mint ahogyan én kikászálódtam az ágyból, és a füvön is dér ül még - van abban valami különleges, hogy előbb vagyok talpon magánál a természetnél. Az ösvényen itt-ott mintha lábnyomokat vélnék felfedezni, ám azt nem tudhatom, hogy nem tegnapról maradtak-e még itt. Találgathatnék, nyomozva a rejtély után, de helyette inkább ismét feljebb tekintek, hagyva, hogy saját lábnyomaim eltapossák az idegeneket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem tudom, milyen átszerveződés lehet a kviddicsben, nem sok információ jut ki a tárgyalóikból. Mindenesetre most sem fog kiderülni számomra, mert Róza megakad a mondat közepén.
- Ez fura - közelebb állok az ajtóhoz. Vagyis inkább a lányhoz, mert éppen köztünk áll, és taszít egy újabbat a szertár bejáratán. Teljesen beszorult.
- Ühüm - egyezem bele, és elengedem a kvaffért igyekvő Rózát, fél kezem meg már a farzsebemnél jár. Előhúzom a pálcám.
- Alohomora - próbálkozom először, de előre tudom, hogy nincs értelme, mert nem a zárral van gond.
Meglököm az ajtót. Ahogy gondoltam.
Ujjaimmal pördítek egyet a pálcán. Pördítek még egyet, de csak olyan átkok jutnak eszembe, amik az ajtó jelentős részét is vinnék magukkal. Volkov nem lenne rám büszke.
- Hát oké, akkor legyünk muglik - mormolom, és hármat hátralépek. Elrugaszkodom, és futólépésben nekirontok jobb vállammal a deszkáknak.
A vártnál jobban fáj, de a tároló megadja magát.
- Siker! - kiáltok fel, de nem tudom, hallótávolságon belül van-e a lány. Kitárom a szertár ajtaját, és bal kezemmel a jobb vállamat masszírozva besétálok a gyéren megvilágított helyiségbe. Azért a repülésben nem fog akadályozni. A seprűk bal oldalt sorakoznak, rögtön felmarkolok annyit, amennyit tudok. Ismerem az iskolai seprűket, lehet, hogy nem lesz szerencsénk az elsővel.
Hét nyéllel a kezemben indulok kifelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Hű. Mint a komoly urak – nézem, ahogy olvassa, lapozza azt az újságot, tényleg úgy, ahogy kell, nem pedig ahogy én szoktam, hogy megfordítom és elolvasom a hátoldalát, aztán kész is, ennyi érdekelt. Nem nagyon politizálok, a sport sem nagyon hoz lázba, a bulvár meg ezek főleg nem, jó, mondjuk ez az újság nem is olyan. Ez kicsit más, másabb, van benne minden, de mégsem olyan komoly, mint amit tényleg a komoly emberek olvasgatnak, mert abban nincsenek nagyon arról sorok, ki kivel jön össze vagy hasonlók. Nem nagyon szerepelek benne ilyenekben, szerencsére, mert rettentő kínos lenne ki is magyarázni, hogy mégis mi a franc igaz belőle és mi nem. Nem nekem való az a hasáb, meghagyom az állandó szereplőknek. Vagy valami olyasmi.
Hagyom is, hogy lapozgassa, addig rendezkedek, lehet dugtam a táskába képregényt, nekem az való, fogalmam sincs, mert mire odaérnék, addigra kész horror lesz az egész és előjön a rém, aki csak egy apró állatka, semmi több és mégis, még nekem is hevesen ver a szívem, mondjuk, lehet attól, hogy Petya ennyire megijedt és hangot is adott neki. Ez már csak ilyen, ahogy oldalamra fogok és szusszanok egy nagyot, amint elhárult a „vész”.
- Semmi gáz – mert előttem aztán nem kell szégyellni, ha berepül ide valami tollas, én sem leszek nyugodtabb, sőt, rosszabb, szóval látott már ő is így engem eleget, hiába próbálom ezt magamból kinevelni, mert nevetséges, amint eljutok oda, hogy felsétálok a baglyokig, kinyitom az ajtót, csak az a következő emlékem, hogy a lépcső aljában zihálok. Nem megy ez nekem.
- Na, halljam az izgalmat – pakolok tovább, miközben ropit halászok elő és letelepszem mellé, kényelmesen, magam mellé pakolva a táskát, hogy kéznél legyen. Elhelyezkedek, szememmel az újság lapjára sandítok és kibontom a sósat, hogy rágcsálva figyeljem, mi is az az izgalmas.
- Hűha. Furcsa dolgok, ez tényleg izgalmasnak hangzik – bólogatok, megállok még a rágásban is, ahogy folytatja a sorok olvasását, egy bizonyos pontig. Azt hiszem épp, hogy csak nyelnie kell, inni vagy csak simán egy hatásszünet, aminek gondolatára közelebb is hajolok.
- Mi az? – pislogok, mert nem értem, min akadt ki ennyire. Mi a baj. Egyszeriben elfehéredik az arca, mintha pánik kergetné, mint engem amikor… aztán… - Petya, Petya, mi a baj? – ő elejti az újságot, én meg a ropit dobom rá. Közelebb kúszok, hogy finoman ragadjam meg a vállát, biztosítva arról, itt vagyok, csak semmit sem értek. Nem engedem el, de látom, hogy mindjárt kiborul és én tehetetlen vagyok. A gyomrom rándul görcsbe, amikor felveszem a lapot és olvasom ott, ahol abbahagyta. Aztán, nekem is lassan össze áll a kép.
- Megmentette a nőt a… Helvey… ő nem a…? Ő nem az a haverod, ugye? – de nagyon úgy néz ki. Tudom én, hogy van egy idősebb srác, aki nagyon speciálisan van itt, se mágia, se semmi és nagyon jóban vannak, mesélt róla, vagy épp hogy mikor mi történt. De hogy… ezek szerint vérfarkas? – Biztos csak elírták, nyugi, nyugi. Mély levegő, tudod – visszadobom a lapot a földre és próbálom valahogy megnyugtatni szegényt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy dalt dúdolok, amit fogalmam sincs mikor tettem utoljára. A labdát halvány mosollyal ajkaimon a kezeimbe veszem, visszacsukoma  láda fedelét és fejemet azon töröm, honnan ismerős ez a dallam. Nem rémlik, de éppen amikor idegesíteni kezdene, Hunor hangja megüti a fülemet. - Ügyes vagy - villan pillantásom arcára, ahogy igyekvő léptekkel közeledek felé, majd értetlenül szuggerálom a kezében lévő seprűszámot. – Jönnek mások is? – kérdezem őszinte kíváncsisággal végigmérve a darabokat – Már értem – teszem fel a kezemet elmosolyodva – nem a legfrissebb darabok.
Elveszem a legszimpatikusabb járgányt, majd a vonalhoz sétálok vele, és a vörös bőrrel a hónom alatt. Még egyszer végigmérem az eget az időjárást fontolgatva, de csak nem fog esni! Mindesetre a kapucnimat fél kézzel megigazítom, hogy a lehető legkönnyebb legyen majd a seprűn a fejemre húzni azt. Semmilyen bűbájt nem alkalmazok a ruhámon, habár a cipőmre ráfér majd egy suvickol később.
 – Emlékszel az első repülésedre? – kérdezem Hunortól, miközben lassan emelkedni kezdek és vele összehangolódva, mellé érve követem mozgását. Kissé feljebb húzom a fa elejét, hogy hamarabb kerüljünk egy vonalba a karikákkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Könyvem és jegyzetem felsőtestemhez ölelve gyorsítok már eleve igyekvő lépteimen. Kivételesen nem azért a nagy rohanás mert időre oda szeretnék érni valahova, sokkal inkább azért, mert kezeim közül csúszni kezd a füzetem és a könyvem kupaca. Éppen csak elérem az udvarban a padot, hogy lecsúsztassam őket rá. A mai napom még sűrűbb, mint a korábbiak. A holnapi napom sem fog különösebben máshogy zajlani, ahogyan az azutáni sem, és a naptáram kezd egyre inkább fodrosodni. Egy pillanatnyi időt sem akarok magamnak hagyni, hogy fölösleges időpocsékolásként teljen, mert azt türelmetlen, elkalandozott gondolataim követik és arra nincs szükségem. Tényekre van szükségem, ahhoz azonban a válasz üzenet kell a családomtól. Már ha még egyben van egyáltalán. Gyűlölöm, hogy üzengetve kell megbeszélnünk, márpedig nem kértek haza, én meg csak azért sem megyek. És tessék, megint ezen töröm a fejem! Helyette inkább vászontáskámba lesek. Valahogy csak bele tudok még illeszteni egy-két füzetet. Kényelmesen elhelyezkedem a padon, de fel is ugrom elhúzott szájjal. Hideg. Nem meglepő, lehettem volna okosabb. Húzok egyet meglazul copfomon, ahogy meglátom közeledni a háztársam nyúlánk alakját. Amikor tekintetünk találkozik, intek neki, de pillantásom tovább szökik, és azonnal kíváncsiság csillan meg benne. – Sziasztok – apró mosoly jelenik meg szám szélén, ahogy előrébb dőlve lesem meg az állatot. Hallottam már róla, de még nem találkoztunk a kaméleonnal, sőt eddig semmilyen kaméleont nem láttam élőben.– Mi járatban erre? – nézek fel a fiú arcára. - Ugye tudod, hogy egy kishaver közlekedik veled? - teszem fel költői kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Látszik, hogy meghökken a csokornyi seprűn, és már nyitom a szám, hogy megmagyarázzam, de mire belekezdhetnék, leesik neki is, miért hoztam ennyit.
Odanyújtom neki a zsákmányt, ő kiválaszt egyet, a maradékból pedig én is kihúzok egy szimpatikusat. Amelyiknek a legépebbnek tűnnek a farokvesszői. A többit ott hagyom a falnak támasztva egyelőre.
A kisebbik bátyám Szalamandra-Szentegyeden repülőseprű-készítést tanul egy mestertől. Most először látom meg a potenciált a szakmájában, és nekem is kedvem támad hozzá.
- Fel lehetne újítani ezeket a csoffadt tüzifákat - utolsó gondolatomat hangosan is kimondom, azzal fél lábamat átvetem a seprűn, és álltamban elrugaszkodom. Megindulok fölfelé, és meglepődve tapasztalom, hogy se jobbra, se balra nem hord a járgány. Megsarkantyúzom, és egy rövid sprint után, pár méterrel később éleset fékezek.
A fékező bűbáj megkopott, de nem annyira lomha, mint Jólsep-R 7 létére számítottam.
- Ez nem is rossz! - kiáltom át Rózának vidáman.
Együtt emelkedünk a karikák magasságába, már rég elhagytuk a ványadt seprűket. Odalent látom a két Eridonost lobogó kapucnival a pálya túloldaláról a szertár felé ballagni.
- Az első repülésemre? - utalok vissza Róza kérdésére. - Hát... lehettem vagy három éves, úgyhogy amire emlékszem, szerintem csak azért, mert a szüleim annyiszor elmesélték már. Karácsonyra kaptam egy gyerekseprűt, mert akkoriban mindenképpen repülni akartam, és a bátyámét nem bírtam el. Nagyon vicces volt, van róla fotó!
Látom magam előtt a képet, ahogy teljes hároméves erőmmel próbálom felhúzni a seprűt, ami persze meg sem mozdul.
- Szóval ahogy megkaptam az első sajátot, egész karácsony este nem akartam róla leszállni. Hisztiztem, hogy a seprűn lebegve akarom megenni az ünnepi vacsorát.
- Te emlékszel a tiédre?
Közben nyújtom a kezem a lány felé, hogy dobja a kvaffot. A szél hullámokban borzolja a hajamat, de még nem olyan erős, hogy a seprűt is dobálná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Most, hogy újra seprűnyelet fognak kezeim jövök csak igazán rá milyen jó ötlet volt Hunortól, hogy kijöjjünk. A lábaimat stabilabban helyezem a tartóra és némileg lassítok, hogy ne legyen akkora menetszelem, hogy se ne halljak, se ne tudjak tőle megszólalni. – Abszolút! – válaszolom Hunornak, kissé jobbra húzva a seprű orrát. Kissé „pöfékelve” akarja tenni, amit szeretnék, de egy laza dobáláshoz megfelel, nem megyek le másikért, hiszen annyival jobb egyik sem lehet. Helyette a történetét hallgatom, miközben kényelmesen haladunk a karikák irányába. Elképzeltem a fiút három évesen a nagy kék szemeivel és a szöszke hajával, ahogy egy varázslócsalád tagja és megjelenik előttem egy karácsonyi kép. – Látnom kell majd rólad egy ilyen fotót! – mondom neki határozottan, majd elcsendesedek, hiszen folytatja. Jobb karom eközben mozog és a vörös bőrt legurítja egészen a combomig, hogy aztán kényelmesen tenyerembe fogjam. Na, ez az érzés a levegőben, amibe kapaszkodtam tavaly és ami most is felbukkan, csak a helyzetet nézve kevésbé intenzíven. Attól még örülök neki, azt hiszem. Halkan nevetés hagyja el ajkaimat a történet folytatásán – Képzelem, nem csodálom, szerintem én se szálltam volna le róla – főleg amilyen kitartóan tudok ragaszkodni – Persze. Tavaly, repüléstanon. Kissé lekezelően gondoltam rá, hogy ez valóságos, de utána felültem és az elméletre hagyatkozva megtettem az első körömet a többiekkel. - Amit csináltam, nem volt nagy szám, de tekintve, hogy előtte a létezéséről sem tudtam büszke vagyok az eredményre. - Igaz, majdnem nekimentem egy srácnak, de túléltük mindketten – vonom meg vállamat és Hunorra lesek. Elmosolyodok mozdulatán, bal kezemmel erősebben ráfogok a nyélre - Na, de kezem jár, nem a szám – mondom hangosan, ahogy a kvaffot felé, némileg elé dobom, hogy rágyorsítson. Én is így teszek miközben figyelem elkapja e a passzomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Valahogy mindig elfelejtem, hogy Róza mugli származású. Talán mert olyan keményen tanul és olyan tehetséges, hogy a tanórákon abszolút nincs hátrányban.
Rövid ideig elnevetgélünk első repülésünk történetein, de aztán kezdődik a munka, végül is ezért jöttünk.
Nyújtom a kezem a kvaffért, de a mesterlövész nem adja olyan olcsón. Ha ki akar velem szúrni, korábban kell felkelnie!
Visszafordulok a seprűm nyeléhez, lejjebb nyomom az orrát és előre is hajolok, hogy a hulló labda útjába kerüljek. Elkapom a levegőben.
Egy rövid ideig vigyorogva pörgetem a kezemben a labdát, és visszakormányozom magam Rózával egy szintbe. Mit csináljak vele?
Végül amilyen erősen csak tudom, megküldöm felfelé, hogy egy jó magas ívben repüljön a lányhoz. Ha akarja, elébe megy, ha akarja... hát, meglátjuk, ebben a szélben az ölébe hullik-e.
Én addig is folytatom utunkat a karikák felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Megfigyelem mozgását, így tekintetem kezeit, vállát, és néha elpillantva a kvaffot lesik. El fogja kapni, így visszább veszek, hogy ne kerüljünk olyan távol egymástól, ha passzolna, hosszú legyen. Mosolyogva az égre emelem a tekintetem, amíg örül magának, igaz, vele együtt én is, hiszen a csapaton kívül még nem igen voltam így kint, játszani, csak úgy. Jó volt látni, hogy ő is jól szórakozik. De az örömködésnek hamar véget vetek, elvégre várakozom, mi lesz a következő lépése. Furfangos a fiú! Olyan ívbe indul meg a labda fel, hogy megkapaszkodva ráhasalok erre a katasztrofális seprűre. Komolyan, ha végeztünk mást sem hallgat majd tőlem, csak kritizálást, mert ez a járgány, ez... hagyjuk is. A vörös bőr szeli a levegőt, ahogy jobb kezem előre nyúl érte és tenyeremnek pattan, elsőre nem kapom el, de haladva előre, karommal átfogva a testemhez tudom húzni. A szívem heves dobogása kissé lassul, ahogy biztonságban tudom. Újra előrébb hajolok, és ahogy dobó távba kerülök, pontos passzt igyekszem adni a fiúnak, beszámítva, hogy a szél szórakozhat velünk. A menetszél miatt nem tudok odakiáltani, így azzal jelzem neki: várom a rádobást, hogy ahogy csak bírok a karikákhoz igyekszem, hogyha érkezik a labda, ne kelljen lebénázni összeszedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Gondolataimba merülten lépdelek előre komótosan. Rajtam a téli hosszú kabát, vállamon Kamcsi karmának biztonságot kereső szorítása. Bármennyire is kapaszkodik belém, nem tesz kárt a szövetben. Ha így tenne, valamelyik bűbájjal könnyedén meg tudom javítani az anyagot. Ezúttal nincs időm, se kedvem arra, hogy a birtokig vigyem le, a hideget egyébként se viseli jól, de meggyőződésem szerint szüksége van egy kis friss levegőre ahhoz, hogy amennyire csak egy kaméleon tud, felélénküljön. De a legfőbb szempont természetesen az, hogy ne gémberedjen el a szárnya. Erre a testrészére kell a legjobban ügyelnem.
Kisétálok a boltívek mögül. A terep megfelelő arra, hogy egy kicsit szabadon tudjam őt engedni. Az időjárás nekünk kedvez, kissé enyhébb napunk van az ilyenkor általában elvárhatónál. Egy háztársam kivételével valamennyi diák a bent tartózkodást választotta, s a kerengő félhomályából sem tűnik úgy, hogy figyelne az a bizonyos szempár. Tehát nincs itt. Elmúlt. Erről néha még mindig megfeledkezem, olyan furcsa érzés, hogy végre megkönnyebbülhetek, hogy el se hiszem igazán.
Integetek Améliának, de nem számolok azzal, hogy beszélgetni is fogok vele, amíg fel nem teszi ő a kérdését. Láthatóan zavarba jövök tőle, de nem ő az első, akire nagy hatást gyakorol a háziállatom. Azt hiszem, büszke gazdájaként egy ideig ettől függetlenül nem fogom megszokni az ezzel járó népszerűséget.
- Remélem nem zavarunk a levegőzésben. Egy kicsit kihoztam, hogy repüljön. Képzeld, a múltkor beverte a fejét a körlet plafonjába... Azóta félek a kastélyban reptetni - tördelem zavartan az ujjaimat, aztán megveregetem Kamcsi hátát, aki néhány centire a levegőbe emelkedik, de egyelőre még a közelemben marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Második alkalommal nem nehezíti meg a dolgom, egyszerű passz következik. Elkapom a labdát, és nem vesztem közben szem elől Rózát sem, látom, ő rágyorsított, míg én a kvaffot vártam. Nincs már ötven méter a karikák és köztünk, még egy passz belefér. Hadd élje ki a hajtó-örömöket - gondolom magamban, és felgyorsítok én is.
Már emelem a kezem, hogy dobjak, amikor a seprűm kettőt rángat. Az orrára csúszom, és jobb híján Róza felé hajítom a labdát, hogy két kézzel kapaszkodhassak. Annyira előre kerülök, hogy megindulok lefelé seprűstül, és kell egy másodperc, hogy visszatornásszam magam hátra.
Szent egek! Nem volt nagyon időm megijedni. Mire eljutna a tudatomig, hogy lezuhanhatnék, már megoldottam a problémát. De azért utólag belegondolva...
Reményeim szerint Róza azóta már karikákra dobott, némileg alulról érkezem hozzá, kezemmel okét mutatok. Minden príma, csak megbokrosodott a tüzifám egy pillanatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hajam lobogása mögöttem mutatja a sebességet, amivel robogok a seprűn a karikákhoz, azonban figyelmem ide oda zizzen köztük, Hunor és a kvaff között. A kvaff, ami éppen csak el lett dobva, de tőlem jóval arrébb. Hirtelen balra rántom az orrát, nagy ívet veszek a vörös bőrhöz, amit ezúttal pontosabban elkapva lassítok tekintetemet Hunorra szögezve. Fogalmam sincs mit kellene tennem, néhány bűbáj ugrik be megoládsképpen, de mire ügyetlenül próbálok a pálcámért nyúlni a sípccsontomhoz, a fiú már stabilabban üli meg azt a fránya seprűt, jóval alattam. Ahogy keze jelzi, minden rendben, halk nyugodt sóhajt engedek ki ajkaim között, ami után a leheletem táncol előttem. Megragadom a fát, hurokban átfordulok, és a seprűre hasalva átszelem a lemaradt távokat. Fél kezemmel ráfogva a kvaffra, felegyenesedek, még a lábam is elemelem kicsit, ahogy lendületből dobom át a karikán a bőrt. Felmérgeltek ezek a seprűk, így aztán tényleg nem semmi lesz, amit Hunornak hallgatnia kell, amint talajt érnek lábaink. Remélem azért legközelebb még lesz kedve kijönni ide, főleg jó időben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A hideg levegő csípte az arcát, miközben kék csíkos sáljába próbálta temetni. Nem volt annyira hűvös, de azért kellően elég volt ahhoz, hogy kipiruljon tőle az arca. Még kesztyűt is húzott, úgy szorította magához az elnyűtt könyvet, miközben jobbjával a pálcamozdulatot gyakorolgatta. Huss és pöcc, igaz? Annyira egyszerűnek hangzik!
Felsóhajtott, miközben egy pillanatra visszanézett a távoli kastélyra. Olyan óriási és ódon volt. Hideg. Egyedül minden olyan hideg volt. Most, hogy az előkészítős társai sem voltak itt, Zalán sem jöhetett csak úgy meglátogatni őt. Pán meg... Pánt az ágya melletti ládájában kellett tartania. Mégsem rohangálhat egy plüss hippogriffel a táskájában! Tök ciki lenne. És hát. Emiatt mostanéban igen keveset szól hozzá. Talán megsértődött.
Vitte a lába előre. A kviddicspálya szélén járt, miközben jobbjával továbbra is a pálcamozdulatot próbálgatta, szemével azonban egy feljáratot keresett a lelátóra. Persze, hogy ő is csak a sima aréna kapuját találta meg először, nem pedig a nézőknek szántat. Pedig ő aztán tényleg nem akart mást, csak egy kicsit szélvédett helyre menekülni. Hisz nem is lenne olyan hideg, csak az a fránya szél ne fújna ennyire.
Összeszorította ajkait, miközben felcsillant a szeme, ahogy kiszúrta a jó húsz méterre levő bejáratot. Fürge léptekkel indult el, még pálcáját is elrakta, hogy ne legyen útba. Annyira koncentrált a célra, hogy észre sem vette a felé repülő labdát, hogy aztán puff, nagy koppanással a fejéről visszapattanva a földön landoljon.
Nekidőlt az aréna falának, majd óvatosan megrázta a fejét. Kissé kótyagosnak érezte, de nem volt vészes az ütés. Az előtte guruló labdát figyelte mozdulatlanul, míg várta, amíg visszatértek a színek a világba. Fura egy labda, meg kell mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Leengedem a kezem. Nem dobott rá. Ezek szerint végignézte a hattyú halálát. Azzal nyugtatom magam, hogy nem készülhettem fel a seprű hirtelen hangulatingadozására. Mondjuk markolhattam volna erősebben...
Bravúros rádobást mutat be. Nem csoda, ilyenkor, őrző nélkül biztosan jó szórakozás karikára dobni. Nem nagyon sűrűn játszottam hajtót otthon, de sosem őrző nélkül. Általában engem állítottak be védeni, ha nem volt elég ember.
Nem hiszem, hogy fél óránál többet játszunk még ezután. Amikor elkezd szemerkélni az eső, akkor még nem adjuk fel, csak jobban meghúzzuk kapucnink madzagját. De amikor egyre sűrűbben esik, takarodót fújunk.
- Hát... mit tudtál meg a mai alkalomból? - kérdezem bizonytalanul Rózát, miután berohantunk a szertárba, és az eső ellen bemenkítettük a maréknyi seprűt és a labdás ládát is. Én nem sokat. Őrző nélkül megy a gólszerzés, illetve el tudom kapni a labdát, ha dobják.
- A reflexeim asszem rendben vannak.
De azt eddig is tudtam.
- Illetve a gyakorlóseprűk kiválóak és főleg megbízhatóak - nevetek fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Amíg kint tudtunk lenni és a szürke felhők ránk nem kezdtél engedni könnyeiket, addig teljesen jól elvoltunk. Jól esett csak rádobálni kicsit, még ha nem is volt benne túl nagy kihívás, passzolgatni, gyakorolni megfordulásokat a seprűvel, és remélni, hogy se ő sem én nem fogunk zuhanni. Az eső sem veszi el a kedvemet a folytatástól, és csak örülni tudok a kapucnimnak, de az most ide kevés. A gyengélkedőről nem tudok teljesíteni a következő hetekben, ha most nem állok két lábbal a talajon. Ahogy leszállunk, kézbe kapom a seprűt és kissé morcosan méregetem. Nem ő lesz a kedvencem.
- Hogy bizonyos passzaim még pontatlanok, ha megzavar az eső. Emellett, hogy a förtelmes seprű ellenére is mennek bizonyos megfordulások és, hogy legközelebb valamelyikünk beáll örzőnek – sorolom a választ mielőtt visszakérdeznék. – Jó reflexek – megveregetem a vállát, majd igazítok a kapucnimon, mielőtt a szememet forgatnám halk nevetésem mellé. – Fhú, innen a kastélyig fogsz hallgatni, csak szólok! Nem a seprűm múlott, hogy rajta maradj ahogy elnéztem… Még egy ilyen isten verte…
 - és ahogy mondtam, Hunor a kastélyig kitartóan hallgatott, minden érvemmel és okoskodásommal karöltve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ahhoz képest reggel mennyire lassan tudtam követni Lizát és Hunort a croissant felett elkalandozva, és habár az órák segítettek a figyelmemet helyre rázni, nem voltam az igazi. Most a pályán teljes koncentráció hiányával, egy U2 dalt dudorászva didergek, a hidegtől a fába kapaszkodó ujjaimmal. Ez volt a probléma, az elgémberedett ujjak, amelyek nem tudták a vörös bőrt a megfelelő irányba elküldeni. Annál inkább erőteljesebben suhant lendületesen szelve a levegőt. A többi hajtó először utána indult, majd belassítottak, amikor egyértelművé vált, ezt bizony ügyetlenül elküldtem a messzibe. Összeszűkült szemeim kipattannak, ahogy meglátom az alakot, aki felé kíméletlenül tart a kvaff. Balra rántva a seprű orrát, gyorsítva igyekezem le hozzá, amíg a többiek felküldenek egy másik labdát folytatni az edzés maradék öt, tíz percét.
 A menetszéltől esélytelen megszólalnom, de lassításra késztet, hogy nem szeretném végig szelni a pályát egy rossz landolással. Kiáltanám én, hogy vigyázzon, de addigra visszapattan a labda szegény fejéről. Elhúzott szájjal csapom a talajnak a lábam, ahogy elnyújtott léptekkel sietek felé – Basszus – az őszinte reakció kibukik ajkaim közt, ahogy a seprűt gyorsan a földre fektetem - jól vagy? – fürkészem egyre közelebbről az első éves lányt, ahogy tisztes távon lefékezek előtte. A háztársam, akit néha még itt-ott láttam is, amikor elrángattam tekintetem a könyvem soraitól, vagy gondolataimat az ábrándozástól. – Nem számítottam erre kószálókra, és teljesen használhatatlan vagyok ma, igazán nem volt szándékos – elkezdem és abba is hagyom a magyarázkodást. Nagyokat pislogva mérem fel, vajon rendben van e a barna, elvégre éppen a fejét érte az ütés – Lehet le kellene ülnöd egy kicsit – felpillantok a lelátóra, na de mire oda felcammogunk… ekkor eszembe jut – Van arrébb egy pad, messzebb a játéktól – mutatok a fölöttünk röpködőkre – Gyere, odakísérlek. – biccentek – Amélia vagyok, háztársak vagyunk, igaz? – beszéltetem, miközben figyelem, nem e kell neki segítség. Magamban persze csakis azon töprengek, mégis miért császkált erre az elsős?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tavaly kezdtek először érdekelni a mágikus állatkák, amikor Lizával a vízesésénél az átlátszó cseppek között legjobb barátnőm mesélt nekem az ott úszkáló állatokról. Majd Sári elemi állatával való találkozás, és persze a könyv a hippogriffekről, mind felkeltette az érdeklődésemet, de sosem láttam még repülő kaméleont. De már hangzásra is csodásnak képzeltem el, és nem tévedtem sokat, mert Benett állatkája egészen elképesztő kis figura volt. Hihetetlen még mindig volt min elcsodálkoznom a kastélyban. – Cseppet sem – ingatom a fejemet el sem fedve vizslatásomat, majd tekintetem tovább suhan és nagyokat pislogok fel a fiúra. – Nem csodálom – közlöm és visszanyelem a halk nevetést, ami elő akart bukni. Igazán nem lenne illendő. – De úgy tűnik itt tökéletesen elvan – figyelmem az éppen meginduló kaméleonra terelődik, aki bizony tényleg repül. – Milyen magasra megy fel? Mármint akkor tovább haladt volna akár a körlet magas plafonjánál is, igaz? - illesztem össze az információmorzsákat - Régóta meg van különben? – buknak ki sorra a kérdések. – Szólj, ha sok vagyok, nem mindig tűnik fel. – emelem, majd ejtem alá mindkét vállam. Újra erősítek a copfomon, és pillantásom az állatkára ragadva követi annak mozgását. Kishaver, most aztán szívesen lennék a helyedben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elérkezünk az év azon szakaszához, ami mindig a legszebb pillanatokat okozza nekem a kastélyban. A tájat már szinte mindenhol hó fedi, én pedig három pulóvert is felvettem a kötött, díszesebb darab alá, hogy ne kelljen kabátot húznom. Ez az egyik kedvencem ez a ruhadarab, mert nem is az a „csúnya pulcsi”, amit ilyenkor a lányok szeretnek magukra aggatni, hanem olyan fiúsan bájos. Anyától kaptam tavaly, amikor a téli szünetben otthon voltam, azóta pedig nem igen volt lehetőségem hordani. De majd most! Világos és sötétkék csíkos nadrágom már szinte mindenhol havas, mert az előbb hóangyalt is csináltam, és a felső réteg is kissé elázott, ám ez a legkevésbé sem érdekel. Kacagva egyenesedek fel, hogy leporoljam magam, miközben kék szemeimet Pollira emelem. Alapvetően nincsenek hatalmas méretű szemeim, de a hóról visszaverődő, fehér fény szinte kiégeti retinámat, így hunyorogva tekintek barátomra.
– Nem találtam szenet amúgy – rántom meg vállamat, majd a vörösszín vödörhöz botorkálok, hogy megmutassam mik azok, amiket sikerült beszereznem. Majdnem teljesen belemászok, és miközben beszélek a lányhoz, úgy veszem elő a díszítőelemeket. Felé mutatom minden egyes beazonosítás után. – Van rééépa… megbűvölt, harapós műfogsor, egy fakard – itt feltekintek rá sűrűn gesztikulálva. – Hogy meg tudja védeni magát, ugye – majd visszabújok a vödörbe. – És még sálat is hoztam neki, mert nincsen csúnyább egy takonykóros hóembernél – csacsogok a már jól megszokott módon, miközben szemem hamiskásan felcsillan. Végül matatok valamit a pitli mellett, és amikor felegyenesed, egy jó keményre gyúrt hógolyóval fordulok háztársam felé. – Csak először bemelegítek – nevetek fel, és küldöm felé barátságos rosszasággal a megmunkált labdát. Hátha véletlenül eltalálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A levegőt szikázó feszültség tölti meg, a csendet pedig vágni lehetne. Egyikünk sem szól, de annál több érzelem és gondolat cikázik bennünk és köztünk. Nem tudom ő mire gondol pontosan, és ő sem tudhatja, hogy én mit gondolok. Azt viszont mindketten érezhetjük, hogy valami nagyon kellemetlen, de különleges helyzetet teremtettünk. A fal azonban nem omlott le közöttünk, továbbra is ott tornyosul a feszültség. A feszültség azokból a falakból, amit mindketten magunk köré építettünk. Mert az biztos, hogy ebben hasonlítunk. Ugyanazt az áthatolhatatlan falat húzta maga köré, amit egykor én is, és amit a mai napig nem sikerült teljesen lebontanom. Mert ezt a falat nem lehet kívülről áttörni, Belülről kell megnyitni, beengedni rajta másokat. Ez viszont egy hosszú, nagyon hosszú folyamat. Íme, itt állok én, és bár sokat fejlődtem, mióta a Bagolykőben vagyok, az elmúlt öt évben nem sikerült teljesen lebontanom azt a falat. Talán sosem sikerül teljesen.
A könnyek viszont áttörnek a falon. Nálam legalábbis. Mintha égetnék az arcomat, ahogy lassan lefolynak rajta. Ahogy pedig a kezembe hajtom a fejemet, mintha egy buborékba kerülnék. Egy buborékba az egész faházzal. Mert Domonkost ki akarom zárni, ám nem tudom. Hiába érzem, hogy utálom, nem tudok rá nem figyelni. Talán az empátia? Nem tudom. Mindenesetre része a buboréknak, és tudom, hogy egyikünknek sem lenne jó, ha most felállnék, és otthagynám egyedül.
Hallom a fiú lépteit, minden levegővételét. Hallom, hogy mennyire bizonytalan. És hallom azt is, ahogy megszólal. Nem erőlködik nagyon. Nem tudom azonban figyelmen kívül hagyni a bocsánatkérését. Lassan kifújom a levegőt, és felemelem a fejem. A szemeim pirosak, arcomon pedig csillognak még a könnycseppek.
- Semmi baj - hangom nagyon halk, és kicsit rekedt is. - Én meg sajnálom, hogy beletapostam az emlékeidbe. Tudom, hogy milyen rossz. Bocsánat - egy-egy könnycsepp még mindig lecsordogál az arcomon. Ám ez nem gátolja meg azt, hogy a köztünk lévő fal repedezni kezdjen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Volt olyan időszak, amikor sokan beszéltek rólam a hátam mögött. Ha nem is én voltam a legismertebb diák, bizonyos pletykák végigjártak a hálókörletek szobáin, kis híján pedig a tanári kar füléig is. Azóta viszont úgy érzem, hogy ismét a háttérben vagyok. Nem bánom. Nem éppen az iskolaelső címemmel forogtam ennyire közszájon, jobb is, ha elfelejtik az emberek az okokat. De amikor tudatosul bennem, hogy mások figyelme általában a kaméleonom miatt szegeződik rám, egy nagyon picit frusztrálni kezd. Ha nem ülne a vállamon, vajon levegőnek néznének-e?
Természetesen meglepő volna, ha pont az egyik háztársamat zavarnám a fejszellőztetésben. Ha így lenne, a legrosszabb esetben is annyit tudnék tenni, hogy átmegyek az udvar másik végébe. De fellélegzek, hiszen maradhatunk.
- Mármint mit? - ráncolom össze a szemöldökömet egy pillanatra. Értetlenül állok halk nevetése előtt, mintha valami borzasztóan kínosat mondtam volna, de mégsem tűnik gúnyolódónak. - Igyekszem a kedvében járni. Egy kis változatosság talán még neki is jót tesz - vakarom meg a fejem, és hagyom, hogy fejmagasságban repdessen egy kicsit. Nem szeretném zavarba hozni Améliát azzal, hogy rögtön a nyakára-fejére reptetem, mert tudom, hogy sokan félnek az állattól, és csak távolról tartják érdekesnek. Ezért Kamcsi ráérősen rászáll az egyik közeli padra, aztán tovább repked egy kicsit, de sose megy túl messze tőlem.
- Sosem figyeltem, hogy meddig tudna felmenni. Jobb, ha nem feszegetem a határát. Szerintem csak ügyetlen volt, mert egyébként nem szeret túl sokat repülni, ahhoz túl lusta, hogy messzire szálljon. Még valamilyen ünnepi ajándék volt, bő egy éve talán, tudja fene - nevetek fel az idő múlásán. - Nem vagy sok. Még. Neked van állatod? Mi újság amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kicsit megszédült az ütéstől, de az istenért sem vallotta volna be. Merlinre esküdött volna, hogy ő bizony jól van, így hát csak ennyit válaszolt:
- Nem gond, jól vagyok - és azzal a lendülettel meg is kellett kicsit kapaszkodnia. Megrázta volna a fejét, hogy magához térjen egy kicsit, de annyira kongott, mintha az agya ki akart volna esni. Fura volt, de nem volt olyan rossz.
- Igen, láttalak már a toronyban én is, - Hagyta, hogy elvezesse és segítsen neki a lány. Amélia, mint kiderült. Hol a modorod, te lány? Hát ki fog bemutatkozni? - csendült fel a fejében Zalán intelme. Óvatosan lehuppant a padra, csak úgy mint korábban bármikor, mire belehasított egy kicsit a fájdalom a halántékába.
- Léda vagyok, örvendek. - Mert a jó modor áldás, nem igaz? Hát ha másra nem is, erre megtanította az anyja. Na meg Zalán.
- Jó erősen passzoltok egymásnak - fogta meg a fejét, majd nézett fel a pályán folyó játékra. Hallott már róla, hogy seprűn repülve van egy játék a varázslóknál, de nem tudta volna megmondani, hogy is hívták. Az előkészítőben olyan sokat nem foglalkoztak ilyesmivel.
- Mi a lényege a játéknak? - Mindig ezt csinálta. Meggondolatlanul, a társalgástól függetlenül, bármilyen körülmények között tudta feltenni akár irreleváns kérdéseit is. Ha valami érdekelte, akkor nem állíthatta meg senki, hogy utánajárjon. És a levegőben repkedő, labdákat dobáló emberek elkápráztatták. Hogy tudnak egyszerre ennyi mindenre koncentrálni? Nem félnek, hogy leesnek? Tekintetét Améliára emelte. Nem, ő inkább attól félt, hogy neki lett valami baja.
- Köszi, hogy segítesz. - Nem szokta meg, hogy ennyire pozitívan álljanak hozzá első látásra az emberek. Talán nem jó a kisugárzása, vagy furcsán nézett ki, de az emberek mindig olyan különösen néztek rá. Amélia viszont nem. Talán csak nagyobb volt az ijedelem - ahogyan Anya szokta mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Mindig előttem van a kép, hogy a kaméleon kis buksiját a plafonnak koppintja, szemei meglepetten járnak mindenfele. De most ahogy elnézem, teljesen jól van - már nem mintha értenék hozzá – ahogy a levegőben megközelíti a padot. - Hogy ezek után félsz a kastélyban reptetni  – utalok vissza korábbi szavaira.
 Aprókat bólintok miközben beszél, és elmerengek vajon én mit reagálnék egy állatnak ünnepi ajándékként. Nem rajongok a meglepetésekért és egy állat érkezésére, mint felelősség, mindenképpen jó lenne felkészülni…  közben persze, mennyire szuper lenne kapni egy kedvencet! A kaméleon gazdája szavait alátámasztva nem lófrál el, marad a közelünkben – Így legalább nem kell aggódnod, hogy elveszik, még akkor sem, ha kihozod a levegőre – mosolyodok el. - Ó, a nevét még nem is kérdeztem – sandítok fel a háztársamra.
 A nemrég felfogott lófarkam balra, majd jobbra lendül, a fejrázásom ritmusára. – Nincsen, sajnos. Régóta szeretnék egy kutyát, de otthon a könyvesboltunkkal egybekötve élünk, így a szüleim már a gondolatot is elutasították – megvonom a vállam. – Különben nagyon szeretem az állatokat, a mágikus lények pedig főleg érdekelnek szóval, ha majd megtehetem biztosan lesz - ezt határozottan állíthatom. De azért mégis, a magam tizenöt évével és az anyagi helyzetünkkel nem is tudom hogyan férhetne bele. Pedig, ha mágikus is lenne, akkor sem aggódnék, rengeteg hely van, ahonnan segítséget kérhetnék a gondozásában.
– Éppen azon vagyok, hogy kitaláljam, melyik napomon lehetne benézni a városba, mielőtt még hazautaznék az ünnepekre – válaszolom a pillantásomat Benett-re emelve. – Szeretnék ajándékot nézni, meg persze jó lenne némi itteni édességet is magammal vinni a szünetre. – mosolyodok el. Bár ne ódzkodnék ennyire a hazalátogatástól, de a nasimmal átlendülhetek rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A hó megjelenése mindig vegyes érzelmeket vált ki Pollikából. Egyrészt szereti nézni a kövér hópelyek táncát az ablakból, a havas táj látványa pedig a meleg kastélyból megbabonázza. Otthon is szép, de ez az első tele a Bagolykőben, és az itteni táj egészen más. Másrészt élvezi, ahogy a friss hó ropog a talpa alatt, valamiért kellemes érzést vált ki belőle a hangja. Azonban a hideget meg a vizes ruhákat gyűlöli. Emiatt jól beöltözött vízlepergetős mugli ruhákba, kabát, orkán nadrág, meleg csizma, kesztyű. Minden, ami kell, hogy ne panaszkodja végig ezt a nagyszerű programot, amit Petyával elterveztek maguknak. - Petya, csupa víz leszel! - Majdnem, minden. Hangja kissé aggodalmaskodó, de elismerősen pillant a hóangyalra. Régen nem csinált már ilyet, mert utálja, ha csurom vizes lesz.
Figyelme azonban hamar elterelődik a nedves ruhákról, amint Petya mutogatni kezdi, hogy milyen klassz dolgokat hozott. - Nem baj, majd... kavi..cs...áh, nem fontos. - Ilyen vastag hórétegben aligha találnak köveket, amiket be tudnának illeszteni gomboknak. Annyira természetes volt a számára, hogy azok mindig találhatóak a természetben, hogy el is felejtette. - Ezek a fogak valami zseniálisak! - Emeli ki Petyus kezéből megbabonázva a játékfogsort. Arcán széles vigyor terül el, ahogy vizsgálja a kis eszközt, alig várja, hogy berakják és működés közeben lássa. - Tudod mi lenne a j..?- Kezd bele, hogy elmesélje elméletét egy vámpírnak öltözött hóemberről, azonban a kiselőadásában megzavarja egy jól irányzott, kemény hógolyó, ami a vállán éri. Döbbent sikoly hagyja el a száját, azonban az első lefagyás után gyorsan reagál. Elhajítja a fogsort, ő maga is a friss hó után nyúl, hogy a vastag kesztyűjével sebtében bénán meggyúrt, esetlen, puhácska hógolyót küldjön válaszul háztársának egy újabb harci visítás kíséretében, hogy aztán félig leguggolva kezeivel lapátolni kezdje a könnyed havat a fiú irányába. - Hóvihar! - Nem nyúl mélyen a réteg alá, épp csak hogy érezze Petya a törődést.