Maid Café

Maid café

Pár napja mikor a faliújságon megláttam a plakátot, kivirultam, és egészen máig le nem lehetett törölni a vigyort az arcomról. Maid café - egy remek alkalom arra, hogy barátokat szerezzek.
Ma viszonylag korán keltem - bár legszívesebben aludtam volna még. Megreggelizek, majd a ruháim közül kikotorászom a kedvencem. Egy kék, ujjatlan ruha, a derekán egy vastag fekete övvel. Hajamat a szokásos módon, két copfba fogom össze, s az egyikbe azt a virágos csattot tűzöm, amit tegnap vettem a Leányálomban.
Mikor elindulok még mindig ott van az arcomon az a vigyor, ami egész héten végigkísért, és szerintem néhányan hülyének is néznek, de engem ez most nem igazán érdekel. Mióta bekerültem a iskolába ez lenne az első rendezvény amire elmegyek, és ezért vigyorgok, mint a tejbetök.  
Mikor odaérek a rétre,ki kicsit döbbenten veszem észre hogy még nincs itt senki.
~ Vajon túl korán jöttem? - ezen gondolkodom, míg el nem érek a sátorig, ahol látok néhány ismerős arcot, de inkább nem megyek oda hozzájuk, hiszen nagy valószínűséggel ők, mint pincérek vannak itt. Ezért inkább kicsit eltávolodom a sátortól, és leülök a földre. Kezemet összekulcsolom a lábamon, s az államat a térdemre fektetem, így figyelem tovább hogy jön-e valaki még.  

Lily

Először kicsit morcosan reagáltam, hogy megzavartak, de végül összeszedtem magam és előveszem egy kedvesebb arcomat. Szegény lány nem tehet róla, hogy pont vele  futott össze, bár lehet, hogy ezt később még bánni fogja. Minden esetre én megpróbálom most az egyszer a lehető legjobbat kihozni magamból.
- Kedves, hogy ezt mondod, viszont én hallottam elég rendesen. -Felelek határozottan. A zenével kapcsolatban mindig próbálok pontos lenni, ami elég nehezen megy, mert amúgy szörnyen szétszórt vagyok. Nem is tudom, hogy miért van türelmem a hangszerekhez. Szerintem ez ilyen első látásra/hallásra szerelem dolog.
- Én büszke Rellonos vagyok! - Mondom vigyorogva, majd a hatás kedvéért még meg is ütögetem a mellkasom. Vicces, hogy az embereknek mindig meg van a véleményük a rellonosokról és rögtön be akarják skatulyázni őket. Tudom, hogy vannak sokan közülünk, akiket ez nagyon zavar, de én nem igazán szoktam vele foglalkozni. Nekem is megvan a véleményem egy-két emberről, hát akkor nyugodtan gondoljanak rólam is azt amit akarnak. Bár szerintem elég szemétség úgy véleményt mondani, hogy nem is ismerjük a másikat, de ez mindenkinek a maga dolga.
- A zongora az nagyon jó! Én is játszottam, amíg otthon laktam. Itt sajnos nem nagyon van rá lehetőségem, meg nincs is szerintem zongora. Amúgy énekelsz is?-Rögtön lelkesebben figyelek a lányra, amikor elárulja, hogy zongorázott. Ráadásul ő biztos nagyon profi, hiszen zeneiskolában tanult. Nekünk sajnos soha nem volt erre pénzünk, de a zeneimádatom miatt mindig megoldottam valahogy a képzésemet.
Úgy látom Lilyt is érdekli ez a téma, hiszen eddig minden megszólalása a zenével kapcsolatos volt.
- Igazából nem nagyon tudom ezt pontosan meghatározni, de szerintem körülbelül 3-4 éve és nem tanultam sehol. Magamtól kezdtem el, aztán könyvekből meg hallás alapján képeztem magam. Persze ez nem olyan jó, de nem nagyon volt más lehetőségem és gitározni meg mindenképp meg akartam tanulni. -
Mindig nagyon sajnáltam, hogy a szüleim nem biztosítanak nekem lehetőséget arra, hogy rendesen megtanuljak játszani, de ennél sokkal erősebb volt bennem a kíváncsiság és az elhatározás, hogy márpedig én gitározni fogok!
- Na és te mióta zongorázol? -
A következő kérdésével elég érzékeny pontot sikerült eltalálnia, de megpróbálom leplezni. Remélem nem nagyon fog feltűnni neki, hogy elbizonytalanodok, mert utálok erről beszélni.
- Nem... nincs testvérem. Neked?-

Maid Cafe

Szóval van ez nap. Valami made… made in China? Nem, várjunk! Sokkal inkább made in Japan. Pont, mint a Deep Purple koncertalbuma a Smoke on the Water című remekbeszabott nótával az élen. S ha már ismét előjönnek a régi szép idők előadói, ki mást lehetne egyből felemlegetni, mint őrült Keith-t. Tulajdonképpen eszébe sem jutott volna, hogy ide jöjjön, ha a szőkeség nem ír neki az imént egy levélkét erről a mókáról. Teljesen kiment a fejéből, hogy látott egy hirdetést róla a minap, pedig akkor még azon is gondolkodott, hogy be kéne állni felszolgálni.  Most pedig egészen el volt azzal foglalva, hogy egy lépcsőn csúszdázzon a kastély nyugati szárnyában, szóval egészen bizonyos, hogy magától nem talált volna ki. Így viszont…
-I don't care if Mondays black
Tuesday, Wednesday - heart attack
Thursday, never looking back
It's Friday, I'm in love – Hangosan énekel, miközben kacarászva lohol le a rétre. Vörös lobonca és virágos ruhája csak úgy lobog utána menet közben. Már alig várja, hogy lássa… a sátrat. Természetesen csak a sátor meg ez a fura rendezvény érdekli, így mikor megérkezik, nem is azért rohan kétszer keresztül a terepen, hogy valaki után kutasson, hanem szimplán fel akarja mérni a terepet. Egészen hangulatosra sikeredett a placc.
-Hahó! Szia! Helló! – Integet vidáman mindenkinek, s oly’ nagy hévvel, hogy egyből nekimegy egy asztalnak, és majdnem felborítja azt. Hoppá, hoppá. Vajon itt létezik feketelista? Ciki lenne már az első percben rákerülni rongálásért. A végén még nem kap majd úrnő megszólítást. Mekkora borzalom lenne már egy ilyen szép délutánon, mikor mindenki más kiélheti uralkodói vágyait… Pedig nyilván a kis vörös is azt kívánja, hogy mindenki a kedvére akarjon tenni, és körbezsongják. Szíve mélyén mindig szolgálólányokat akart, mint egy igazi hercegkisasszony. Apropó, a herceg még azért hiányzik a képből...
Kiugrándozik a napsütötte asztalokhoz, hogy végül ott keressen magának helyet, hátha még ma sikerül ropogósra sülnie a napon. Közben a lehető legfeltűnőbben vizslat végig minden pincért és pincérlányt. Tulajdonképpen… hova is csöppent? A legkevésbé sincsen tisztában a japánok furábbnál furább hóbortjaival. Éppen ezért, hol egy felszolgáló, akinek az a dolga, hogy felvidítsa magányos perceiben, és válaszolgasson minden kérdésére?

Leon king  

Két gyepízlelgetés közepette próbál nem sírni, kinyögni pár szót és még feltápászkodni is. Valljuk be, a nők tényleg sokoldalúak. Egyszerre több dolgot is tudnak csinálni, erre ő a legszebb példa: kertészkedik, kommunikál és hangutánoz is. Na jó, azért ideje összeszednie magát, nem? Ennek értelmében végre kikormányozza az arcberendezését a füves róna ágyékából és Leonie felé néz... jó könnyes szemekkel. Szegény Leonie, most ijedezhet, hogy tudta rekord idő alatt megríkatni ezt a kis levitás sziszát. Elföldelni még éppen nem kellene, mert rúg a gyerek, meg szívja az értékes oxigént is és nem biztos, hogy Leonie törzsfőnöknek maradna elég ideje eltüntetni a nyomokat. Mert hogy visítana és az elég nagy hangzavart tud okozni. Az egyetlen eset, amikor szabadjára meri engedi teljes hangerejét.
-Igen, csak ne skalpolj meg!- teljesen komolyan vette, hogy Leonie indián, sőt már várja, hogy előkapja a kisbaltáját és elkezdje lefűrészelni a homlokáról a bőrt a hajjal együtt. Azért, mikor földről kezdenek beszélni a fogai közül, diszkréten végignyalogatja a nyelvével mind a harminckettőt, hogy biztos legyen.
-Nem is tudom, talán.... De, neeeem, nem ez a lényeg, hanem, hogy éppen fel akarsz lógatni, nem emlékszel?- kezd gyanakodni, hogy talán mégsem egy vérbeli indiánlánnyal van dolga. Erre azonban rá kell kérdezni, igaz? Na akkor kérdezz, Runa!
-Te.... igazi indián vagy?- vagy nem? Vagy igen? Vagy hogy is van? Nem tudja, ezért van szüksége a válaszra. Hugo Boss közben bánatosan huhog rájuk odaföntről és szerencsére nem áldotta meg még Leonie csodás vörös haját, de ha sokat molesztálják még, azaz dobálják ide-oda, valószínűleg valakire magasról fog csinálni, hogy prózaiak legyünk.
-Elestem. Ötödjére.- feleli nemes egyszerűséggel megvilágítva fűnyalásának okát, közben meg ugye Hugo hullik, mint a szemét a kalapról és nemsokára ismét az ő karmai... khm, kezei között landol a drágám ezúttal már súlyos mélabúsan huhogva mindkét flúgos lányra.
-Ne.... De gyógynövénnyel sem tudom meggyógyítani. Vagy igen? Te tudod, mit kellene csináljak Hugo-val? Tudod talán?- megfordult az állás, most ő mászik bele a törzsasszony képébe szinte mániákusan izzó szemekkel, hogy ugyan bizony vajon Leonie képes gyógyítani? Vagy csodát tenni? Hugot-t meghúzza egy franciakulccsal és kész? Szerencsére hamar lelohad a kedve már attól is, hogy vöröske rögtön rámegy a vadőr-témára. Már mondani, hogy még nem járt ott, de ahogy említette, pont oda készült, ám erre nincs érkezése. Egy adott ponton zavarossá válik a gondolatmenet, de azon kapja magát, hogy Leonie már rángatja is a vadőrlak irányába és holmi kertben tartott farkasokról szónokol neki. Ismételten végigfut a gerincén a hidegrázás és ennek hangot is ad még idejében. Remélhetőleg.
-Farkas van a kertjében? Láttad már? Forduljunk vissza, naaaa, tényleg forduljunk vissza. Meg fog enni minket. Ahogy a mesében. Naaaa. És jön a kisgömböc és az is megesz minket! Te jó ég, már kétfelé vagyunk felporciózva? Téged megesz a farkas, engem meg a kisgömböc! Nem akarooooom!- megint visít- a változatosság kedvéért ugyanazon a hangerőn. Leonie vajon rájött, hogy egy kissé agyalágyult leányzóval van dolga? Vagy nem zavarja, mert ő is eléggé.... szabadosan értelmezi a normális fogalmát?

Alig fogtam fel, hogy én megérkeztem, egy hurrikánféle látomásként Leonie berobogott, kishíján felborítva az asztalt. Kezdtem azt hinni, hogy lesz valami terrorista akció, aminek az eridonos az előfutára, bár nem voltam biztos a dolgomban. Az asztal egy ideig egyensúlyozott a borulás és az állás köztes állapotában, én pedig azon gondolkoztam, alá ugorjak-e, mint valami megmentő. Mielőtt azonban odavetődhettem volna, a gravitáció kudarcot vallott, és az asztal visszalátt eredeti helyzetébe. Leonie ezután már nem talált okot arra, hogy tovább mellette maradjon, elkóricált a napfény felé, és egy ott található asztalhoz huppant le, mellőzve, hogy ezt is megtaszítsa. Gondoltam, elérkezett az én időm, odavonultam hozzá, hogy na, én akkor most itt cselédlány vagyok, hidd el, vagy nem lesz jó vége. Alázatosan pukedliztem az évfolyamtársam előtt, remélve, hogy ezzel nem túlzom el a szerepemeg, és belefogtam a munkába.
 - Szép napot, úrnőm - mondtam, rebegtetve a szempillámat. A lány még nem tette le a tomporát a székre, éppen csücsült lefelé, úgyhogy gyorsan ottermettem, mert bizony az éles memóriámba volt vésve, hogy ki kell húznunk a vendégeknek a székeket, mert az úgy járja. Arról már nem kaptam instrukciókat, hogy be is kell-e tolnom Leonie-t, mint az óvodásokat, akiknek nem ér le a lábuk a talajra, de sejtettem, hogy a vendégek ezt elintézik majd maguknak. Viszont nem ez volt a legnagyobb bajom, ugyanis rádöbbentem, hogy talán nem akkor kellett volna kihúznom a széket eredeti helyéről, amikor Leonie már majdnem leült. Nagyon reméltem, hogy észbekapott, és nem fog a gyepre esni az én hibámból. Nem csak azért, mert az elég kínos volna, hanem mert megvolt a lehetősége annak is, hogy esetleg kirúgnak a kétbalkezességem miatt. Bár nem tudtam, hogy az alkalmazottak kirúgása tervbe van-e véve, de gondoltam, jobb félni, mint megijedni.  

A rövid eligazítás alatt befutnak még ketten és Gilbert meglepett pislogással veszi tudomásul, hogy van rajta kívül még egy pincér, ráadásul Sebastian Michaelis képében, aki épp kezet fog vele. Gondolatban megjegyzi, mennyire ijesztő lenne ez a gesztus az eredeti karakterek közt - egy démon és egy enyhén pszichopata noah kombója biztosan nem a maid café kellemes, napsütötte teraszát és hangulatát vetítené előre. Ezek után az emberek eloszlanak, ki-ki a maga dolga után néz és megérkeznek az első vendégek is, bár az egyikük bátortalanul távolabb, a réten ül le és csak messziről nézegeti a sátrat. Egy darabig csendben figyeli a jelenetet, de mintha a többieknek nem tűnne fel - lehet, hogy ő is csak beképzeli izgatottságában, mert félelemmel vegyes lelkesedéssel várja, hogy kipróbálhassa magát. Végül a benti részt két "kollégájára" hagyva elindul, egyenest a fűben tanyázó leányzó felé. Igyekszik megőrizni a hidegvérét, ügyelve a mozdulataira, hogy minél élethűbb és mulatságosabb legyen, hogy mindenki élvezze a délutánt. Megáll mellette, tiszteletteljes távolságot hagyva és mivel így inkább ijesztő lenne fölé magasodva hajolni meg, féltérdre ereszkedve hajtja meg magát, rámosolyogva.*
- Köszöntelek, úrnőm! Kérlek, engedd meg, hogy asztalodhoz kísérjelek.-*Sosem látta ezelőtt a lányt, talán elsős lehet, de szimpatikus és igazán szép virágot tűzött a hajába. Amennyiben nem tévedett, udvariasan az egyik szabad asztalhoz vezeti, az előírtak szerint kihúzva a széket és kezébe adva a menüt.*
- Ha bármivel szolgálhatok neked, csak parancsolj velem.-*Talán kicsit archaikusabb a kelleténél, de ez valahogy az öltözékével jár, nem teljesen szándékosan válogatja a szavait, de így érzi jónak.

Maid Cafe, Leonie, Lagger

Fő a konyhában az étel, a bárban a pia a fő, nálam meg fő a kötelesség, ezért megigazítottam a tölténytárnak álcázott, tartalék vizes palackot az oldalamon, megtapogattam a pisztolyomat, mi kell még? Minden megvan, indulhat a mandula. Nem voltunk még elárasztva vendégekkel, de csak most nyitottunk, nem is lehet elvárni, hogy az emberek hanyatt-homlok rohanjanak, amint meghallják a hírt. Neeem. Előtte öltözzenek fel például és hasonlók, de aztán uzsgyi, irány a Rét! Leonie is abszolút így gondolhatta, mert már messziről láttam, ahogy rohant, hogy jó helyet kapjon. Tényleg helyes, ha iparkodik, mert pillanatok alatt elfogynak a jó helyek. Reméltem, hogy idejében meg tud állni, és nem lepkehálóval kell összefogdosnom a szétszéledt részeit. Igen, Leonie nagyon szétszórt. Volt már egy fél vendég a vörös ciklon előtt is, de aztán inába szállt a bátorsága, amit egy percig sem csodáltam, elvégre eléggé rémisztően néztünk ki, pláne én, a pisztolyommal a két oldalamon. Ami ugyan vízi, de megtévesztésig igazinak látszik.
Ott tartottam, hogy Leonie befutott, aztán meg kifutott, mint a tavalyi modellek, végül mégis talált egy stabil asztalt, előzőleg néhányat kipróbálva, majd lehuppant egy strapabíró székbe, akarom mondani lehet, hogy a földre, ha Laggernek sikerült kirántania alóla. Remek ez a lány, alkalmazni kéne! Gondolom, a szolgálati öltözékéből, hogy már megtörtént. Úgy éreztem, hogy eljött az én időm, meg itt az ideje, hogy lefoglaljam magam, mert kicsit unalmas itt a préri közepén, ezért elindultam én is az eridonos asztala felé. Fürgén kerülgettem az asztalokat, hogy lecsapjak az első vendégre, aki még nem törzsvendég, mivel van keze és lába is. Mikor odaértem, udvariasan az asztalra helyeztem a számlát, a kezem ügyébe meg a pisztolyt, és kedvesen rámosolyogtam Leonie-ra.
- Íme a számlája Úrnőm. 389 galleon lesz. Visszaadni sajnos nem áll módunkban, mert a múlt héten, erre a hétre a Mágus Minisztérium, egyöntetűleg betiltotta. Kezemet jól láthatóan a pisztolyon nyugtattam, meg magamat is, hogy ne kelljen használni és Leonie fizessen. Ja, hogy még nem is rendelt?! Hát azt nem mondta senki, hogy csak utána kell kivinni a számlát.

Maid Café

Komótosan sétál le a rétre. Ha már későn indult el, akkor már kiélvezi a szép időt. A falu egyik eldugott boltjában talált megfelelő ruhát magának, amit egy- két vörös szalaggal feldobott, hogy ne legyen olyan régimódi. Haját is egész rendesen sikerült lelapogatnia, bár sok időt eltöltött a tükör előtt, emiatt is sikerült elkésnie, úgyhogy azt is szintén piros szalaggal összefogta, és már el is hagyta a klubhelyiséget. A réten már messziről látszott a dekoráció, a narancsszínek pompája hamar feltűnt, melyek egyik kedvenc színe, úgyhogy már elégedett. Már látja, hogy társai sürgölődnek hozzá hasonló ruhában, így csatlakozik a csapathoz. Már kapott előre információkat, így képben van, nagyjából mit kell csinálni, a menü is a fejében, úgyhogy nem izgul.
Belép és köszön a többieknek. -Sziasztok! Hova menjek? -Kérdezi rögtön, hogy hol van szükség rá. Aztán, hogy ne lábatlankodjon, be is áll üdvözölni a vendégeket.

Maid Café- Keiko Sama- sama  

---

Befut ő is sikeresen és rögtön bele is csap a lecsóba. A mai napra többé-kevésbé félretette a nyámnyila énjét, igyekszik majd nem bőgni, sőt biztos benne, hogy nem lesznek ilyen problémái, mert beleélte magát már jó előre a szerepbe. Ettől még persze, miután sorban az összes érkező pincérjelöltnek kioszt egy-egy menülistát és egy leosztást arról, ki hova van beosztva, kell az a bátorító pillantás Leen részéről, hogy rendben, folytathatja. Ezt meg is kapja, tehát nekiáll vázolni a rövid haditervet, bár beesik éppen a végére Lagger, de ez nem egy probléma. Először is akkor a köszönésre kérdezett rá... Hmmm, Alex-barátnő! Na szóval már nyitná a száját, de szerencsére a cosplayes fiú megelőzi méghozzá micsoda szép japánsággal. Részéről le van nyűgözve tőle legalább egy percre és nem mellesleg szépen el is vörösödik, mert az úrfi éppen Tyki Mikknek öltözött be, az egyik kedvenc rosszfiújának az animék és mangák világából. De ezt inkább most nem hangoztatja és igyekszik nem is túl feltűnően végigméregetni időről időre a végzősnek tűnő hímet.
Ennél már csak az lesz jobb, mikor Boti is betoppan. Ennyi kellett szegény Runácskának: olyan paprikavörös lesz a jóképűsödött végzős láttán, hogy majdnem az orra vére is elindul folyni. Kénytelen pár percre elfordulni, másképp tényleg elindulna az az orrvérzés. Két ütemes pofontúrával igyekszik magát helyre rakni, azaz páros tenyérrel csattogtatja végig az arcféltekeit, végül fellélegezik és úgy, még mindig vörösen, de némileg már higgadtabban fordul vissza a gyülekezethez.
Visszakanyar: tehát Leen megtartja a köszönésről az eligazítást, a végén részéről kap a lány egy bólogatást, hogy szerinte is ennyi volt, aztán odamegy Laggernek magyarázni, miről maradt le az elején.
-Itt van a menülista éééés mi kint leszünk a többiekkel a nyitott részen. Lényegében csak ennyiről maradtál le, na meg őőő... mindjárt le lesznek ellenőrizve azok a csengők is. - vágja ki magát kissé sután a szorult helyzetből, ugyanis fogalma sincs Sharlotte nevéről, magyarán, hogy Sharlotte az Sharlotte. Látásból megvan majdnem mindenki (Tyki pont nem), de nevek terén már bajosabb a dolog.
Végre Hegyi Niki is bepottyan közéjük, így megenged magának egy ismételten nagy sóhajt a megkönnyebbült fajtából, meg egy vékonyka mosolyt is, ami nála persze elég szélesnek számít. Arra sem kell sokat várniuk, hogy megérkezzen első vendégük az "Oszolj!" kimondatlan, de talán érthető hangulatváltás után. Lagger máris kezelésbe veszi a borogató-nagy slunggal érkező- hurrikán Leonie-t, vagy ahogy ő elkönyvelte "A Vörös Tornádót" . Leonie igazi vidám katasztrófa és még a katasztrófa tény ellenére sem tud most szörnyülködni azon, hogy majdnem padlót, azaz füvet fog a lány. Lagger szerencsére azonnal lecsap rá, ráadásul a megszólalása majdnem tökéletes, de elsőre mindenképpen rendben van, amin ő meg elégedetten mosolyog egy sort. Viszont ahogy kicsit arrébb irányítja tekintetét a párosról a tekintetét feltűnik neki odébb egy ücsörgő leányzó (Keiko) szép kék, ujjatlan ruhájában, két copfba fogott hajában. Nem rest hát elindulni felé, mert mi van, ha ide jött, csak éppen... hát ki tudja, mi történhetett? Mielőtt azonban elérné őt, már ott is terem Tykki (ismételten elpirul!), sőt már le is zadarta a meghajlás-szolgálatai felajánlása részt, viszont ettől még most már nincs értelme, hogy ő célt váltson. Szépen megáll tehát Tykkitől fél lépéssel hátrébb és meghajol a lány felé ő is.
-Üdvözlöm itthon, Úrnőm. A Maid Café kedves vendégeként üdvözölhetem?- mosolyog mosolyog, közben fülig vörösödik, mert a beszédstílusára rá sem ismer hirtelen. Annyira beleélte magát a szerepbe, hogy ez már természetesen jött, mint a levegő, aminek egyrészt örül, másrészt meg zavarban van tőle. Ha Keiko nyitott az üdvözlésre és követi őket, elvezetik a sátor és a kint asztalegyüttes helyszínéig, majd ő részéről körbemutat, sőt bizonyára Tykki is produkálni fogja magát és pincéri képességeit:
-Kérem, válasszon, hova óhajt ülni, Úrnőm: a sátor hűvösébe, vagy a napfényre inkább?- közben rendíthetetlenül mosolyog, kezeit elöl tartja egymáson, feszes testtartást őriz meg és úgy amúgy teljesen igyekszik egy rendes szobalány viselkedését ötvözni egy igazi pincérlányéval. Keiko akármelyik asztalt választja (feltéve, hogy követte őt persze idáig), lesz ott egy menükártya az italok és ételek listájával, ahonnan válogathat.

Menülista

-teák (különböző ízekben, csak kérd és olyat kapsz )
-forrócsoki
-kávé
-gyümölcslé (akárcsak a teáknál változatos ízekben, kérni kell és olyat kapsz )
-ásványvíz

-somlói
-gyümölcssaláta(egyénien is összeállítható vagy standard mi válogatjuk össze)
-muffin
-brownie
-fagylaltkelyhek különböző kiszerelésekben és kérésre egyéni díszítéssel
-marcipánból készült kés/villa egyik szett, (ezek mellett hagyományos evőeszközöket is találtok )

-szendvics
-krumplis lángos
-omlette rice (japán specialitás)

Maid Café

Miközben itt ülök a fűben, és figyelem a sátorban történő eseményeket, halkan elnevetem magam azon, hogy egy vörös hajú lány majdnem felborítja az egyik asztalt. Ezek után az egyik pincérnő teljes higgadtsággal szolgálja ki. Belegondolok, hogy én biztos nem lennék képes higgadt maradni, nem is lennék jó pincérnő.
Pár perc múlva látom, hogy az egyik pincér közeledik felém, s mikor közelebb ér, akkor veszem csak észre, hogy ő nem más, mint Tyki, akit én nagyon imádok. Alig bírtam ki azt hogy ne vörösödjek el. ~ Úr isten, Tyki fog kiszolgálni. Ezt el sem hiszem! - gondolom magamban.
Mikor ideér elém, féltérdre ereszkedett, és megkéri hogy hadd vezessen az egyik asztalhoz.
- Ö-öhm... É-én...- dadogok, mert semmi mást nem tudok csinálni.
Ekkor jelenik meg egy másik pincérnő, aki megkérdezi, hogy a Maid Cafe-ra jöttem-e. Persze ezt udvariasan tette meg, és mellette meg ott volt az az "Úr nőm" kifejezés is ami nagyon is tetszett nekem. Így hát szék egy mély levegőt, s úgy felelek:
- Igen, arra jöttem.
Felállok, és elindulok a két pincér után, akik egyenesen a sátor felé vezettek. A sátorban lévő egyik asztalhoz megyek egyenest, ahonnan felveszem a menükártyát, és belenézek, hogy mit is lehet kapni.
- Kérnék egy kis teát, meg brownie-t - szólalok meg, mikor végre eldöntöm mit szeretnék kérni, közben barátságosan mosolygok a két pincérre.

Maid Cafe
Leonie, Niki

Annak ellenére, hogy a LLG órai aktivitása kimerült abban, hogy elvarázsolt papírrepülővel üzeneteket küldött Leonie-nak, nyögdécselve elterült a padon, miközben vicces rajzocskákat gyártott a pergamenére és a kint sátrat építő embereket bámulta lustán pislogó szemekkel, meglepő gyorsasággal pattan fel kicsengetéskor, hogy a hátsó sorból startolva elsőként lépjen ki a teremből, megnyerve ezzel a tanárnő rosszalló tekintetét. Persze mire a tanárnő egyáltalán ránéz, ő már hármasával szedi a fokokat a lépcsőházban, hogy minél hamarabb odaérhessen a találkozóra, és ahogy a levélben is írta, végre "felrázhassa magát," ebből az élethez méltatlan punnyadtságból.  
Ajtó ki, ajtó be, csapódás, ordibálás, rohanás, táska le, szekrény ki, ing a földön, konyakos bonbon a szájban, nézzük, mit is lehetne felvenni erre az akármire. Gilbertet már tegnap megkörnyékezte ezzel kapcsolatban, mert nagyjából annyit tud a japánokról, hogy hasonlítanak a kínaiakra, okosak, gyorsak, a nők gésák, a férfiak meg nindzsák. Gilbert azt mondta, ezt az álláspontját ne terjessze a rendezvényen...hüm.
Szóval ő most Úr. Persze, ez egyértelmű, de egy úr mégsem léphet ki emberek közé akármiben, ha a szolgálók beöltöznek, neki is meg kell tennie a minimumot. A köpeny ötletét hamar elveti, talál jobbat, meg persze Leonie-nak is vinni kell valamit, már ha hagyott valami használhatót Keith szekrényében, miután az egyik látogatása során kifosztotta a srácot.
A különleges alkalom tiszteletére felrak még magára két pecsétgyűrűt, még kettőt a zsebébe csúsztat, egy gyorsan száradó mágikus kencével pedig gondoskodik róla, hogy a haja egy igazi uralkodó bozontja legyen, noha ő ezt még hátrafésüli a speciális merénylet tökéletesítése végett - hosszú ujjai a sminkkészlet felé nyúlnak. Szokatlan művének utolsó ecsetvonásait már csukott szemmel is képes feldobni, még úgy is, hogy eddig szemben volt a vászon, és nem ő maga volt az. Biztos benne, hogyha valóban uralkodó lenne, a lehető legfeltűnőbb megjelenést produkálná, ezért igyekszik most is alkalmazkodni önmagához. Cipő nem kell, indulás.
Érezve előkelő eleganciáját jól ki is húzza magát, legfőképpen mikor a rét területére ér. Elképzelhető, kissé szokatlan a stílusa, de aki nem jönne rá magától, hogy ez a kigombolt inggel együtt is az ő uralkodói ünneplője, annak elég ránézni csalókásan mosolygó arcára; úgy néz, mint egy büszke király.
Persze ahogy az előre gondolható, elég meglátnia Leonie-t, hogy kiessen ebből a kegyes-felsőbbrendű szerepből, hamarosan ugyanis úgy integet felé, mintha évek óta nem látták volna egymást, bár a kimázolt arcán ülő furcsa vigyortól Leonie jogosan érezheti úgy, hogy eddig még nem is ismerte igazán a srácot.
- Csak, hogy ideértem...még hintó se jött értem. - Panaszolja egy szép meghajlás után finnyásan vigyorogva, aztán elneveti magát és előveszi a különböző ékszereket, amiket a zsebében hozott. Nagyjából ekkor veszi észre maga mellett Nikit, aki mellől talán még jobban kirí, mint az átlagdiákok közül.
- Már végeztél? - Kérdi összevont szemöldökkel, mikor felméri az Úrnője előtt heverő számlát. Meg se várja a választ, már rázza a fejét, és a fura pisztolyos lány felé fordul. Felveszi a számlát, hogy visszaadja neki.  
- Majd együtt fizetünk. - Közli vele szélesen vigyorogva, majd teljesen logikátlanul a kezébe nyom egy pecsétgyűrűt, mintha borravalót adna.

Maid Cafe

---

Egy kicsit Runa, majd Violetta úrnő (:P)

 Indulhat a móka, vagy legalább is így, hogy eligazításon is részt vett, már csak a vendégek hiányoznak. Egy pillanatra tekint Runára, kinek arca épp most változott igen érdekes színűvé, igencsak meglepve ezzel őt. Pislogva tekint rá, kérdő arcszerkezettel és felé fordulva intézi felé a szavait.
- Minden rendben? Kicsit pirosabb vagy a kelleténél? - mivel nem egoista, nem köti magához, semmi ilyenhez, talán csak melege van, hiszen egy igencsak szép napot fogtak ki a Cafe-ra, nem kell tartaniuk attól, hogy megfagynak. Reméli, hogy nincs a lánnyal komoly gond, ha megosztja vele, akkor meghallgatja, a továbbiakban nem akaratoskodik.
Persze sok ideje nincs fecsegni, mert szép lassan érkeznek a vendégek is, akiket ezidáig vártak. A lelkes csapat az elsőkre már le is csap, mire ő kettőt pisloghatna, így, még a háttérben várakozva igazgatja meg ruháját, figyel tovább, hogy mikor toppan be valaki, akihez ő sétálhatna oda. A szobroskodást nem sokáig kell művelnie, remélte is, hogy nem kell megaszalódnia a napon, mint valami kőszobornak. Szép lassan érkezik egy lány, akire még senki nem csapott le. Így, a feladat az övé marad, időben lép is, hogy ne kelljen tovább állnia és bámulnia. Kihúzza magát, és kimért, komótos léptekkel indul meg az eddig amúgy csak látásból ismert lány felé. Háztárs, így rémlik neki, szóval még könnyedebb a dolog, de nem zavarná az sem, ha máshol lenne. Egyhamar a közelébe ér, elé lépve áll meg, távolságot tartva, és arcára szelíd mosolyt húz.
- Üdvözlöm, Úrnőm. Engedje meg, hogy az asztalához kísérjem. - szólalt meg tőle eddig szokatlan, tisztelettudó hangnemben, meghajolva mutatva felé a szerepe által vállalt gesztust és tiszteletet, miközben finoman a lány keze után nyúlva fogta meg azt és csókot lehelt a kézfejére. Elengedve egyenesedik ki végül, fordul meg, és hátratekintve erősíti meg a lányt egy pillantással - bár, jelenlegi vörös íriszei cseppet sem a legbékésebb árnyalatúak -, hogy nyugodtan követheti.
- Erre, kérem. Kövessen. - azzal lassan megindult az egyik árnyékosabb asztal felé, megállva húzta ki neki a széket és felé tekintve várta, hogy a lány leüljön rá, és az menüt átnyújtva kezdhesse meg a rendelését.

Maid Cafe

Keiko-sama

A színre lépésével kisebb kavarodást sikerült előidézni- Runa is észrevette a jövevényt, csak épp másik oldalról készült lecsapni rá, így a végén csaknem egyszerre invitálták asztalhoz. Szegény lány teljesen megszeppent, leginkább habogott, bár Gilbertnél sem sokon múlt, hogy elkezdjen dadogni, végül azonban sikerült valahogy elkerülni a katasztrófát. Amikor megkapják a rendelést, újabb meghajlás a távozás előtt.*
- Ahogy óhajtod, úrnőm.-*A konyha felé indulva, már hallótávolságon kívül szólítja meg Runát, rémes zavarban, mert csak most merte annyira elengedni magát, hogy az előbbiek kijöjjenek rajta. Nem olyan szörnyű baki, de elég kellemetlen, mert egyáltalán nincsenek összeszokva, így nehéz közösen játszani a szerepüket.*
- Nagyon sajnálom ezt a zűrzavart. De akkor osszuk fel a feladatokat, amíg további vendégek érkeznek. Vihetem én a browniet?-*Kérdezi reménykedve, mert a díszítésre már van ötlete, nem is kell sok hozzá, csak valamilyen csorgatható akármi és fantázia. Ha megkapja a lány beleegyezését, akkor a manókhoz fordul, rövid magyarázás után egy szögletes helyett kerekre vágott, tenyérnyi brownie szelettel induljon vissza, az okvetlen szükségesnél jóval nagyobb tányéron. Aki ismeri a maid cafék szokásait, tudja, hogy ez a hely a dekorációnak van fenntartva. Mindenesetre, a desszertes villával együtt óvatosan teszi le a vendég elé, pici magyarázatot fűzve hozzá.*
- Parancsolj, úrnőm. Bocsásd meg, hogy megvárakoztattalak. Ha megörvendeztetlek ezzel, engedd meg, hogy még élvezetesebbé tegyem, némi díszítéssel.-*Félig meghajolva marad, amíg engedélyt vagy elutasítást nem kap - a karjára vetett törlő takarásában két kisebb, megbűvölt tubus rejtőzik, egy csokoládéval és egy karamellel. Ezekkel rajzolna a tányérra, amit csak a lány szeretne.

Maid Café - Yar

Maid Café- Keiko-sama & Tykki később pedig Keith-sama, Lagger, Leonie-sama és Niki

---

Boti kérdésére nem számított, így csak felpislog rá, de azon perc még egy tónussal vörösebb lesz, úgy hogy inkább elkapja a tekintetét, le a földre. Az biztosabb.
-N-N-N.... S-Semmi baj. Tényleg... Hidd... Hidd el!- nyökögi alig érthetően, s a végén megpróbál rámosolyogni a fiúra, de csak egy zavart példányt tud kipréselni magából. Gyorsan inkább menekülőre fogja a dolgot és nemsokára már kint van a sátor előtt, sőt kiszúrja a közelben ücsörgő leányzót is, hát arra indul.
Bizony egyszerre érnek oda Tykivel és talán mondanunk sem kell, hogy elpirosodik a látványtól (látni lát, legfeljebb kicsi még az értelmezéshez), viszont nem felejti el, miért is vannak itt. Ergo meghajol és a lehető legtiszteletteljesebben viselkedik Keiko irányában, beinvitálja a Maid Caféba és akkor ezek szerint a lány bent akar leülni, rendben. Ugyan az nem az ő territóriuma, de most kivételesen az elsőnél még bemegy, s miután a rendelés elhangzott, mosolyogva meghajol Keiko felé, mialatt Tykki biztosítja őt, hogy a rendelés fel lett véve.
Tykki mellett indul el ő is a manók része felé, s már miután eltávolodtak egy kicsit, kifújja a levegőt megkönnyebbülten, ám amint meghallja a mély basszust, összerezzen és csak bátortalanul bólogat egy sort Tykkinek, hang azonban, az előbbi bátorság, sehol sincs. A teák egy külön, hosszabb asztalon helyezkednek el, odalép hát, hogy ügyködjön egy sort azon a teán. Mire a borwnie tálalásra kész, ő is megvan. Zöld teát választott a rend kedvéért, mivel Keiko nem mondta meg, mifélét parancsol egészen pontosan. Szerencsére nem a hashajtós verzióból szereztek be, mert akkor mobilvécét is kellett volna kérelmezniük.
-Úrnőm, a teája.- miután Tykki végzett a díszítéssel, ezekkel a szavakkal ő is leteszi szerzeményét Keiko elé, majd ismét meghajol felé.
-Kellemes időtöltést kívánunk, Úrnőm. Amennyiben igényli a szolgálatainkat, kérem csengessen értünk.- rámutat egy apróbb kézmozdulattal az asztalon levő kicsinyke csengőre, majd ismét meghajol a lehető legszívélyesebb és -őszintébb mosolyával, Tykkire is villant egy ajakgörbületet, aztán egy picit közelebb lép pincértársához.
-Kimegyek, mert ott a helyem rendesen. Sok szerencsét. Eddig minden remek volt.- úgy érzi, egy kis biztatás mindkettejükre ráfért persze csak halkan, hogy a vendégeket ne zavarják.
Miközben kifelé megy a sátorból, fél szeme sarkából meglátja Leen és Yar kettősét. Yarról a legintenzívebb emléke a sárkány és a tabló, meg a téves szerenád Vécsey professzornak, amitől mai napig rákvörösre tud gyúlni az arca. Nem, le kell nyugodnia, vagy Boti megint rá fog kérdezni, mi a helyzet az egészségével, azt meg nem akarja. Bár, ahogy kiér a sátor elé és arra pillant, amerre a fekete hajúvá avanzsált mestertanonc van, ismét csak úgy érzi, hogy a vér a fülén fog kifolyni. Gyorsan megrázza loboncát és alaposan körbenéz a továbbiakban. Lám, Laggernek talán elkél a segítség a furcsa fazonnal, aki Leonie mellé becsöppent. Arra veszi hát az irányt amint a kimaszkírozott, pecsétgyűrűs férfiú elé ért, meghajol előtte a protokoll szerint.
-Üdvözlöm itthon, Gazdám. Engedje meg, hogy a szolgálatára legyek. Parancsol helyet foglalni esetleg a szomszédos asztalnál?- arra mutat, pont a Leonie mellett levő asztalra, még a széket is kihúzza, hogy biztassa a kedves urat, aki elmenne egy utolsó mohikán csatába is ezzel a festménnyel az arcán. Közben azért kérdőn pislog Nikire, hogy ugyan mi a helyzet a számlával meg ezzel a népcsoportulással itt mégis?

Miután elmondom, hogy mit szeretnék rendelni, nézem , ahogy mindketten eltávoznak. Pár perc múlva jön is Tyki kezében egy tállal, amin a brownie van. Leteszi elém a tálat, és engedélyt kér, hogy díszíthessen. Én csak némán bólintok egyet, s egy - talán kicsit bátortalannak mondható - mosolyt küldtem felé. Mire végez a díszítéssel, a másik pincérnő - asszem Runa a neve - is megérkezik, kezében a teával. Letette elém, majd elmondja, hogy ha szükségem van valamire, akkor nyugodtan csengessek. Meghajol,majd elmegy a sátron kívülre. Belekortyolok a teába, de villámgyorsasággal teszem is le, mert egy kicsit túl forróra sikeredett, és megégette a nyelvem. Azonnal nyúlok a pálcámhoz, hogy egy kicsit le hűtsem.

Maid Cafe
Aramis, Niki, Keith, Runa

Szinte hihetetlen, hogy micsoda kedvességgel rajongják itt körbe az embert. Egyből ketten is betalálják, sőt Aramis, a hű védelmezője rögtön azzal kezdi, hogy kirántja alóla a széket. Na persze. Ne legyünk olyan naivak, hogy azt hisszük, hölgyünknek képes figyelni az ilyen apróságokra. Olyan lendülettel akart levágódni az ülőalkalmatosságra, hogy lehetetlenség volt már megállni, és majdhogynem lyukat fúr a földbe. Tulajdonképpen ásó nélkül elültette saját magát, most már csak az kell, hogy valaki megöntözze, nehogy elhervadjon.
Még félig az asztal alatt fetreng, és arra sincs ideje, hogy elcsodálkozzon a fűszálak gyönyörű csillogásán és fantasztikus illatán, vagy azon, hogy épp az imént úrnőzték le… Lagger cipellőin kívül megjelenik egy másik pár is. Mivel olyan piha puha a pázsit ezen a szép napon, nem siet a felkeléssel, helyette inkább vigyorogva rábandzsít az orra alá tolt számlára. Áhhám, szóval ez ilyen előrefizetős dolog? Perkál, aztán egész nap élvezheti a korlátlan fogyasztást, akár még a sátorállványt is elfogyaszthatja, ha kedve van hozzá? Remek. Ennél már csak egy eset lehetne sokkal, de sokkal jobb…
Hopp… újabb valaki furakodik be a képbe. Mégpedig egy cipő nélküli hobbit láb. Talán egy felet kevesebb szőr van rajta, de Leonie tudja jól, hogy a gyűrűk őrzője így is ő. Nincsen fétise, mégis hosszasan bambulja a lábfejeket, majd lassított felvételben szemügyre veszi a többi tartozékot is. Áhhám, egy térd meg egy másik is, áhhám… izé… igen, egy has, egy mellkas, ühhüm, és még feje is van! De milyen!
-Keiiiiith! – Olyan elánnal pattan fel, hogy borítja a széket és az asztalt, amik közé volt szerencséje becsúszni, de észre sem veszi. Helyette lelkesedéstől csillogó tekintettel produkál valami pukedli és meghajlás keveréket, ahogy egy úrnő biztosan nem köszöntené az urat, de sebaj.
-Aztaaa! Ez.. úú… mi… váá! – Fejezi ki véleményét, miközben végigtapizza a srác haját. Ha nem ismerné már több mint egy hónapja, még meg is lepődne rajta, amiért így néz ki. Vagy várjunk csak! Hiszen így is egyfolytában le van döbbenve Keith-en, ahogy most a királyinak szánt stíluson is.
-Óóó, pedig mondtam, hogy küldjenek eléd egy hintót. – Rosszalló pillantással illeti Nikit és Aramist, amiért azok ilyen hanyag ellátásban részesítik őket. – És még le is akarnak nyúlni – Vigyorodik el a számlára pillantva, de hogyan is tudna haragudni, mikor a szőkeség gyönyörűen elhessenti Niki próbálkozását. Különben meg éppen most állított be Yarista, aki felé eszeveszettül elkezd integetni, s csak azért nem rohan oda hozzá, mert a friss és ropogós levitást egyből betámadják a felszolgálók. Ehh, de lelkes itt mindenki. Túl lelkes! Mire visszafordul a kis társasághoz, már Runa is belibben a képbe, és éppen helyfoglalásra bíztatja a gazdáját.
-A szomszédos asztalhoz? Miért? Nem! – Vágja rá Keith helyett, talán kicsit hevesebben, mint kellene, de mivel alapjáraton is mindig túlpörög, ez igazán nem tűnhet fel senkinek. Addig még oké, hogy a feketeség lengén van felöltözve, (chh.. céda!) meg imponálóan gazdámoz, mert ez benne van a szabályokban, amiről egyébként Leonie-nak halovány pukkantása sincsen, de hogy még külön asztalhoz is ültesse őket! Bizonyára rá akar mozdulni Keith-re! Maga sem érti, miért, de egy apró rész a bensőjében alakot ölt, és egy fél pillanat erejéig megvadulva fúj a lányra. Mázli, hogy csak múló pillanat, mert megrázva a fejét már vigyorog is tovább.
-A gazda meg a gazdasszony egy asztalnál szoktak ülni, nem? – Jókedvűen megrántja a vállát, minek is reagálta túl... ellenben most magának húzza inkább ki a széket, hogy levágódjon rá.
-Miért beszéltek amúgy ilyen furcsán? - Valaki igazán felvilágosíthatná már, hogy mi ez az egész banzáj itt. - Most akkor, ha ők a szolgálók, lábmasszázst is vállalnak? - Morfondírozik halkan Keith-nek, de még elég hangosan ahhoz, hogy a leányok meghallják, ha ott ácsorognak körülöttük.

Maid Café
Egyedül, aztán Glynnis

Idővel meg-megérkezik a személyzet többi tagja is, köztük Lottéval, az unokatestvérével ~ ...ez még mindig olyan hihetetlen... ~, és egyik szobatársával, Laggerrel. Mindkettőjüket egy széles vigyorral, meg egy hali/sziával üdvözli, és már figyel is Alieenre meg Runára. Néha bólint egyet-egyet, inkább magának, mintsem a beszélőknek. Idő közben még egy animefigurára emlékeztető fazon is betoppan, aki egy idősnek tűnik Tykivel - mert feltehetőleg a sárga szeműt így hívják. Ki tudja, talán összebeszéltek, és egymáshoz öltöztek. A kiosztott menülistával kezében áll, hallgatja a többieket, a fejleményeket várva. ~ Vagy beszerezhetnénk egy-egy példányt a házak jelképállatából, és beöltöztethetnénk bohócnak. Igen, a vendégek vagy sikítva menekülnének, vagy imádnák. ~ gondolja magában a piros szemű ötletére reagálva. Persze hangosan semmiképp sem mondaná ki, annyira nem őrült, ellenben arcán egy jó széles vigyor lelhető fel ezekben a pillanatokban, mikor lelki szemei előtt megjelenik az előbbi gondolatához kapcsolódó kép. Szerencsére - legalábbis remélhetőleg - még épp idejében kap észbe, és takarítja el arcáról azt a hosszúra sikeredett görbületet, hogy aztán ismét a többieket vizslassa. Másodperceken belül érkezik meg még egy felszolgáló hölgyemény, aki ugyan nem öltözött animefigurának, mégis furcsa jelenség. Leginkább a pisztoly miatt, ami nála van.
Hamarosan megérkezik az első vendég is, ki vörös hajából, és hirtelenségéből ítélve csak Leonie lehet. Mivel a lány kint foglal helyet, Mary egy helyben állva figyeli, ahogy Lagger dolgát téve megy ki hozzá. Csak ez után szúrja ki a földön ücsörgő lányt, akihez Runa és Tyki is odamegy. Utánuk is érkezik egy-két vendég, de vagy kintre megy, vagy Mary kapcsol későn, így továbbra is a helyén ácsorog. Megjelenik viszont egyik pincérlányuk, egy vörös hölgyemény, kit Mary csak látásból ismer.
- Szia! - mosolyog rá. - Hát... Mind kaptunk egy menülistát, bár nem tudom, miért. Az asztalokon is van a vendégek számára. Neked itt kell maradnod a sátorban, azt mondták, ide vagy beosztva. Ja, és a vendéket meghajolva, Úrnőm illetve Gazdám megszólítással kell fogadni, attól függ, fiú vagy lány, illetve nő vagy férfi az illető. És szórakoztatni kell őket. Röviden ennyi... Amennyiben új vendég érkezik, ki kell szolgálni. Jaaa! És az asztalon lévő kis csengőt ha megcsengetik, jelzik, hogy menni kell. Meeeg... Mit hagytam ki? Ja igen! Délután váltjuk egymást, a kintiek jönnek be, a bentiek ki. Na, ennyi, legalábbis ennyit tudok. Meg még annyit, hogy az italokat mi is megcsinálhatjuk, a kajarendeléseket viszont Alieennek kell leadni. - adja meg ő a választ, hisz mindenki más szétszéledt, vagy épp kicsit messze van tőlük. Ezután ismét a környéket pásztázza barna íriszeivel, hátha ezúttal hamarabb kiszúr egy vendéget, mint a többiek - ami nem lenne nehéz, hisz már több bentinek van vendége, mint nem.

Maid Café - Leonie, Leen

Maid Café
Botond - hű szolgá(ló)m

Maid Café - Yar

Keiko-sama, Runa, majd egyedül

A bólintást egy mosollyal köszöni meg, közelebb hajolva a tányérhoz, de úgy állva, hogy Keiko is láthassa, hogyan alakul a kép. Először három smartiest helyez a sütemény mellé, utána lát a csokoládés részhez- gyorsan dolgozik, mert elég csorgós, de pontosan is, így  csakhamar kusza görbék egész sora van a fehér porcelánon. Ezekből kezdenek kibontakozni lábak, tappancsok, két függőleges pupillájú szem, fülek, bajszok és valami furcsa, gömbölyű akármi, tollas szárnyakkal. A végeredmény egy kicsit nagy fejű cica a tányér alsó felén, aki gyanakvással vegyes türelmetlenséggel pásztázza a környéket, miközben a brownie mellől rejtekéből előkandikáló lényben pedig Timcanpyra ismerhet az, aki látta már. Az apró, aranyszínű gólem rendszeresen válik macskák martalékává, ezért ötlött fel benne, hogy egy viccesen aranyos képbe belekomponálja. A smartiesok egyébként a cica szemei és Tim teste, kihangsúlyozva ezeket.*
- Parancsolj, úrnőm!-*Egyenesedik fel, Keiko felé fordítva a kész művet. Ekkorra fut be Runa is a teával, ami tökéletes időzítés, hiszen a vendég eddig nem unatkozott, most pedig már a teljes rendelése az asztalán van. Innentől a lány veszi át a szót és a stafétát, Tyki pedig mindössze alkalmazkodik a forgatókönyvhöz- a szinkronmeghajlás úgyis látványosabb, majd mielőtt távoznának, még egyszer kedvesen rámosolyog Keikora. Mielőtt elválnának, még megdicsérik, amitől szabályszerűen felragyognak a szemei és mosolya hatalmasra szélesedik.*
- Ganbarimasu.-*Azaz megtesz minden tőle telhetőt, hogy ez így is maradjon. Nagyon ritkán dicsérik meg bármiért is, úgyhogy most kimondhatatlanul lelkes és boldog, még egy ilyen apróság miatt is. Runa ezek után elhagyja a sátrat, míg ő annak bejáratához húzódik, hogy szemmel tartsa a belépőket és fogadja a következő vendégeket.

Maid Café-Mary

Mivel később ért be, már az első vendégek kiszolgálásra kerültek, így csak mosolyogva várakozik a következőkre, hisz tudja, nemrég kezdték csak el, így a vendégek is lassan szállingóznak az elején. Nézelődés közben egy lány lép mellé, aki segítőkészen tájékoztatja, mi a felszolgálók feladata. Ebből már ismerős volt neki egy része. - Szia neked is. Köszi a tájékoztatást. Én is furcsállottam, minek menükártya  a kezünkbe, mivel én megtanultam az egészet. Gondolom, hogy ne üres kézzel álljunk a vendégekhez. Bár ez nálam nem jelent gondot. -veszi elő combjára csatolható tokjából a fegyvernek látszó tárgyat. De közelebbről megnézve láthatóvá vált,hogy csak az alakja hasonlatos hozzá, viszont mivel fogaskerekekből áll a cső része, így gyanítható, hogy másképp funkcionál, mint egy pisztolynak kellene. A cső végéből egy helyesebb tárgy áll ki, ami akár veszélyesebb lehetne, de látható, hogy csak könnyű műanyagból készült. -A szórakoztatással nem lesz gond-kacsint a lány felé, meglebegtetve kezében nem szokványos kiegészítőjét. Majd kissé megilletődve néz a lányra, mikor kiejti a vendégek hivatalos megszólítását. ~Mi vagyok én rabszolga?~gondolja magában, de aztán gyorsan rendezi a vonásait és lazábbra veszi a helyzetet. -Ez a megszólítás vicces lesz, nem tudom kibírom- e nevetés nélkül.-teszi még hozzá. -A nevem Glyniss. A tied pedig...-várja, hogy a lány befejezze, mert lehet tudnia kellene kivel van egy csapatban, de még csak névről ismerte őket, látásból nem.  

Sokmindenki

Balszerencsémre Leonie nem bizonyította magáról, hogy kiválóak lennének a reflexei, mert tökéletes harmóniával seggre ült. A tenyerembe temettem az arcomat, és már előre láttam, hogy le leszek hordva minden szemétnek. Előre sajnáltam magam, amiről az egyik rokonom jutott eszembe, aki ilyen esetekben minden egyes alkalommal elmesélt valami "káposztáskő" történetet, aminek az a lényege, hogy egy fiú elmegy a jegyese családjához ebédre, és leküldik a lányt valamiért a pincébe, ahol a csaj meglátja a káposztáskövet - fogalmam sincs, mi az a káposztáskő, tényleg - és elkezd sírni, mert elképzeli, hogy a jövendőbeli gyerekük is lemegy majd a pincébe, és ráesik a kő. Az anyja meg az apja i utánamennek, és amikor elmeséli nekik, már hárman sírnak, aztán lemegy a srác is, megkérdezi, hol a probléma, és amikor megtudja, min hisztiznek, sikítva elrohan. Hát talán én nem túloztam el ennyire a dolgot, de Leonie nem ordította le a fejem. Amikor felemeltem a kobakomat, hogy szétnézzek, hirtelen a társaág nagyon megszaporodott, Niki, Runa, meg valami rémisztő csávó is ácsorgott ott velünk. Ügyet sem vetettek a baklövésemre, már a számláról volt szó. Már majdnem megkérdeztem, hogy "mennyi ideig voltam eszméletlen?", mert az egész nagyon hasonlított egy hosszúra időzített képszakadáshoz. Máris végeztek volna? Nem tartottam kizártnak, mert Leonie már nem a földön gubbasztott, és valami számláról is szó volt. Tétován megvakartam a fejecskémet, aztán eszembe jutott, hogy a szolgálólány imidzshez nem illik, ha nem kérek bocsánatot.
 - Jahmm, úrnőm, ne haragudjon az iméntiért - mondtam zavartan. - Bátorkodom tájékoztatni, hogy a társaságban csak én vagyok ilyen négybalvégtagos.

Maid Café-Gil

Kipattantak a szemeim, mintha csak egyet pislantottam volna. Ez már csak így ment. Minden alkalommal meghaltam egy kicsit. Valószínűleg, ha valaki ebben az állapotomban talál rám, akkor már ásnák is a síromat. Valójában kicsit ijesztő volt belegondolni, hogy ott vagyok teljesen egyedül és gyakorlatilag bárki végezhet velem, ha úgy tartja kedve. Ez volt az oka, hogy nem a saját pihe-puha ágyikómban pihentem le. Meg a napfény. Két elkerülhetetlen, de fájdalmasan gyűlölt dolog a szememben.
Az ébredés után első utam a szobámba vezetett. Hallottam a kékek által szervezett Maid Café-ról és eszem ágában sem volt kihagyni az alkalmat, hogy egy kicsikét ugráltathassam őket. Nem mintha menthetetlenül fensőbbséges lennék, csupán szerettem volna egy kicsit úgy tenni, mintha még mindig a régi Kath járkálna az iskola falai között, márpedig az emberi Katherine egyetlen alkalmat sem hagyna ki, amikor másokat irányíthat. Nem hiába lettem rellonos.
Pár pillanat alatt letusoltam, felöltöztem és kifésültem a hajamat, majd elindultam kifelé a körletből. Szépen lassan kezdtem hozzászokni új tempómhoz, az erőmhöz és igyekeztem úgy viselkedni, mint bármelyik másik ember. Tanulmányoztam őket egy picit, hogy ez még könnyebben menjen. Az emberi életem szépen lassan feledésbe merült számomra. Nem akartam emlékezni. Rengeteg alkalom volt, amikor hibáztam, rossz döntést hoztam és ezzel az életemet vakvágányra tereltem. Minden erőmmel azon voltam, hogy az ilyen eseményeket elfeledjem –a többi már adta magát.
Kiléptem az iskola kapuján és célirányosan a sátor felé fordultam. Be kellett vallanom, hogy kitettek magukért. A díszítés, a hangulat, az emberek. Akárcsak egy hétköznapi parti, de itt valami sokkal többről volt szó. Oldalt foglaltam helyet, mindenkitől egy kicsit távolabb, de természetesen Yaristát azonnal sikerült kiszúrnom. Nos, ilyen a formám. Ha szerencsém van, ő már nem vesz észre engem.
Lepillantottam az asztalra és megráztam a csengettyűt.

Katherine-sama, estefelé

Az emberek jöttek-mentek, lassan sötétedni kezdett- azt nem tudta, pontosan meddig is kaptak engedélyt a kávézó üzemeltetésére, úgy saccolta, legfeljebb kilencig húzhatják, ha utána még el is kell pakolni, szóval ez lehetett az utolsó nekifutás. Mindenesetre, mostanra már a sátron kívüli részen ténykedett, a "műszakváltásnak" köszönhetően. Jól érezte magát, talán ezért sem volt igazán fáradt, dacára a több órás szaladgálásnak és ácsorgásnak. Összeszedte az előző vendég után megürült asztalról az edényeket, hogy a konyhában leadja a manóknak és kérjen egy pohár vizet. Csak annyi szünetet engedélyezett magának, amíg ezt megitta és elcsent egy muffint, mert lassan hangosan korgott a gyomra és nem akarta megkockáztatni, hogy majd hajlongás közben bődüljön fel, mint egy éhes oroszlán. Az egész alig tartott két percig és már ment is vissza, odakintről pedig csengőszó hallatszott, így arra vette az irányt. A sátorból kilépve könnyű volt felfedezni az új vendéget, aki az egyik félreeső asztalhoz telepedett le, de csak amikor közelebb ért, akkor ismerte fel. Mindenesetre, udvariasan megállt előtte, meghajolva, igyekezve nem kiesni a szerepéből.*
- Okaerinasaimase, Goshojin-sama! Szólítottál, úrnőm. Mivel szolgálhatok?- *Felnézve mosollyal állja a lány pillantását, talán egy egész picit kihívóan is. Megtehette volna, hogy félútról visszatáncol és másra hagyja a kiszolgálását, mégis fejest ugrott ebbe, logika vagy különösebb megfontolás nélkül. Nem tudja, mit várhat Katherinetől, de nincs sok választása, egyelőre tartania kell magát a szerepéhez, akár ráismer, akár nem. Meglepte, hogy itt látja, bár már megszokhatta volna, hogy általában a legvalószínűtlenebb dolgok is megtörténtek, ha minimális esély volt rájuk.