Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Napja megszokottan, teljesen átlagosan telt. Felkelt, elsétált a kastélyig, majd délelőttjét és délutánjának elejét óráin töltötte, mint minden hétköznapon. Ezután hazament, ahogy az történni szokott, és ott unatkozott, vagy éppen lefoglalta magát. Egész egyszerűen csak élte az életét, amíg csak nem felfedezni vélte, hogy baglya kopogtat az ablakon. Meglepődve ugyan, de kinyitotta. Ötlete sem volt, mit hozhatott, és miért éppen az ő állatkája. Izgatottan vette el a fehér borítékot és nyitotta is ki azt.

Csak ennyi állt a papíron, se címzés, se utalás, ki is írhatta. Szeme gyorsan végigfutott a mondaton, agyáig viszont először nem jutott el az információ. Arcára kiült a meglepődés, el sem tudott ilyet képzeni, de megtörtént. Természetesen őt is a kíváncsisága vezérelte, mint sokakat, éppen ezért eldöntötte, hogy elmegy. Semmi veszélyt nem látott a dologban, tud magára vigyázni, véletlenül sem kell félteni. Aki félti, annak van rá oka, de feleslegesen nem kell.
Az időpont előtt negyed órával készülődésbe is kezdett, láthatatlanul akart elmenni otthonról, anélkül, hogy bátyja észre vegye. Nem is lenne nagy baj, hiszen csak annyit kell mondania, hogy 'Elmentem sétálni', azt is teljesen megértené a fiú, hiszen ez nála természetes.
Fekete farmere látszott csak barna csizmája felett, hiszen fekete kabátja térdig ért. Végül sikerült hang nélkül távoznia, lépteit szaporábbra vette. Sietett, bár nem volt késésben. Időre ki is ért, és rögtön az üzenet feladóját kezdte keresni szemével. Nem látott senkit, kezdett fel-alá járkálni. Egyre jobban be, a rét közepére, tekintete futkározott mindenfelé. Veszélyt egyáltalán nem érzett, sokkal inkább azt, hogy eredeti helyzetéhez képest lejjebb került, és még bokáját is fájlalta. Amint kicsit feleszmélt, rájött, hogy egy sokkalta sötétebb, na meg szűkebb helyen is van, a fentiekhez képest. A kijáratot természetesen megtalálta, de nem tudott kijutni a gödörből.
- Ó, hogy a... - hangzott egy kicsit hangosabban, mint akarta. Próbált megnyugodni, és a dühét elüldözve tisztán látni a helyzetet. Akkor azonban nem sikerült neki, valahogy aggasztotta, mi is lesz azután.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egész kellemes helyzetbe csöppent. Normális napja után egy titokzatos levél miatt naivan elindult a semmibe. Az idilli helyzetet már csak a sötétség tudta fokozni. Szrencsére egy kis mozgástere akadt, de a fájdalom, amit lábában érzett, nem engedte neki, hogy örüljön. Mégis, az volt a legkisebb problémája.
~ Jaj, hogy miért kellett nekem ez? Miért jöttem ide? Maradhattam volna otthon is, nem kellett volna a levéllel foglalkoznom. Már mindegy, kész, megtörtént, de akkor most hogyan jutok ki? Nem tudom, mi történik egyáltalán, kitől jött a levél? Valaki szórakozik velem. Ezt nem hiszem el, lehetetlen ~ hangzottak fejében kétségbeesett gondolatai. Kellemesen elunatkozhatott volna, de lefoglalta az, hogy vészesen ki akart jutni. Próbált is felkapaszkodni, de még ha sikerült is volna, lába akkor is gátolta mozgását.
Lassan kezdett is beletörődni, hogy nincs megoldás, ott kell éjszakáznia, aztán reggel lesz valami, amikor halk neszt hallott. Fentről jött, így kicsit megkönnyebbülten majdnem kérte is volna a segítséget, de az elmaradt. Helyette, közelebbről is megismerhette az idegent, szó szerint. Bárki is, annyi biztos, hogy ráesett, nem is akárhogy, meg, hogy fiú. Utóbbiról csak azután vett tudomást, hogy feleszmélt.
- Dehogy... nem zavarsz... Ugyan, éppen azon gondolkodtam, hogy milyen egyedül vagyok - nevetett fel kissé. Ezt persze a kérdés miatt, a helyzetért nem rajongott annyira. Mind a ketten próbáltak valahogyan mozogni, normális helyzetbe kerülni, de csak rosszabb lett. Meg kényelmetlenebb is, a szó minden értelmében. De továbbra sem volt a toplistás problémái között, bár már közel állt hozzá. Tévedett, ez az a csodálatos, idili kép, amit már fokozni sem lehetne. Vagy de, mondjuk esővel, viharral. Ha van olyan szerencséjük, akkor ilyet nem kell átélniük.
- Tehát akkor, hogyan tovább? - kérdezte ugyanolyan poénkodó hangnemmel, mint kezdte, bár belül nem azt érezte, amit mutatott. - Egyébként Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - mutatkozott be, hiszen kicsit sem vallott volna udvariasságra, ha ezt kihagyja. Közben tovább gondolkodott, saját kérdésén is, valamint a helyzeten, és annak sajátos iróniáján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem volt elég neki, hogy kiment a rétre, bár ezzel a ténnyel semmi problémája sem akadt. A következő feszültségnövelő tényező az volt, hogy beleesett egy gödörbe, amiről azt sem tudta, hogyan került oda. Jobban átgondolva arra jutott, hogy biztosan csak szívatja az, aki a levelet is küldte neki. Aztán végül még társaságot is kapott, amivel ugyancsak nem lett volna baja, de a helyzet már nem volt annyira kedvére való. A feszültségoldás valamely módja neki is eszébe jutott, de valahogy nem tudott koncentrálni a dologra. Viszonylag megkönnyebbült, mikor ráeszmélt, hogy a másiknak is megfordult a fejében, meg még kamatoztatja is. Azzal, ahogyan ez megnyilvánult, viszont semmit sem tudott kezdeni. Akaratlanul is egy mosoly kúszott fel arcára, bár inkább olyan semmitmondó, mint a köszönetet nyilvánító.
- Köszi, jól vagyok. Igazából a bokám fáj, de azt még akkor csináltam magamnak, mikor beestem ide – nevet kicsit fel, és nyugtatja meg a fiút, hogy nem ő okozta. - Te jól vagy? Mondjuk, rám estél, nagyon nem üthetted meg magad – nevetett kicsit ismét. Agya tovább kattogott, végigvette a lehetőségeket. Az is megfordult fejében, hogy ő járatta vele a bolondját, a levél is tőle van, de felmerült az, hogy akkor miért is esett bele a gödörbe? Hamarosan erre is talált megoldást, de inkább elvetette, mert egyiküknek sem lett volna túl jó, ha tovább agyal a dolgon. Megtanulta már, hogyan kell leplezni az érzéseket, gondolatokat, vagy a szemmozgást, de ez utóbbit abban a helyzetben nem sikerült kiviteleznie. Egyrészt, mert ahhoz közel volt a másik, másrészt, nem is igazán látott mást, csak a fiú fejét, látástere ott elakadt.
- Én is szeretek ismerkedni, de nem így... Bár így is örülök az új ismeretségnek, csak hát... - nevetett fel – De jó, hogy mondod. Hogyan is fogunk kijutni innen? Én már ezen agyalok, mióta itt vagyok, de semmire sem jutottam... Így pedig még nehezebb is lesz – nem tudta abbahagyni előző tevékenységét. Komolyra kellett volna váltania, de valahogy azt a helyzetet már nem tudta sehogyan sem értékelni. Annak már vége, még az esőt is kibírta volna. Mindig is tudta, hogy lehetetlen helyzetek összehozásában megfelelő társsal kitűnő, de ilyet életében nem képzelt volna. A következő kérdésen egy kicsit elképedt magában. Nem a "hölgy" szóra, hanem fiatalságának feltételezésére. Természetesen ezt sem tudta dühösen felfogni, nevetett volna, de nem tette.
- Hát igazából... várj. Nem te küldted a levelet? - tette fel kérdését már egy kicsit meglepődött arccal, amint eljutott hozzá a lényeg. Ellenkező esetben biztosan tudná, hogy mi az ottlétének oka, de akkor minek kérdezne rá? Akkorra már ezernyi kérdés úszkált fejében, amikre szépen sorjában próbált válaszokat adni magának, de sajna nem sikerült. Mindig volt valami, amit nem tudott, vagy nem értett, és ezen önkéntelenül is nevetett. Nem zavarta volna az sem, ha hülyének nézi Zsolt, de a szituációt ismerve, ez aligha fog bekövetkezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azt nem mondhatja senki, hogy Sharlotte nem imádja az extrém helyzeteket, de az akkori már túlment azon a határon, amit még megszokott normalitással és hidegvérrel el tudott viselni. Kezdte elveszíteni az utolsó épeszű gondolatait is, valami különös oknál fogva mindet elfelejtette. Talán a hideg, a szituáció okozta feszültség, vagy valami más okozta, de azt akkor képtelen lett volna megmondani.
- Semmi baj - nyögött ki valamit. Tényleg nem volt dühös a fiúra, amiért ráesett, sokkal jobban foglalkoztatta a kijutás - Hidd el, én is - nézett rá. Igazából sokat nem látott, és még pálcáját sem érte el, hogy valami fényt tudjon csinálni, tehát helyzete abszolúte kilátástalannak minősíthető volt. Megfordult fejében, hogy Zsoltot kérje, szedje elő a saját pálcáját, vagy akár az övét, vagy valamit csináljon, de azonnal el is felejtette, mit akart mondani, amint hozzákezdett volna, így tovább törte inkább fejét. A feszültségoldás tovább folytatódott, bár sokat már azzal sem törődött, csak nézett fel, amennyire tudott a gödör szájához, és az árnyalatbeli különbségeknek hála, látta az eget. De az túlságosan távolinak bizonyult, akkor még a mélységet sem tudta megállapítani.
A fiú kijelentésével furcsa, de egyetértett. Igaz, bár akkor nem tudta elképzelni, ahogyan tegyük fel pár hét múlva összefutnak, és vidáman beszélgetnek. Elkeseredésében egy mosoly csúszott fel arcára, de azt nem lehetett látni abban a korom fekete lyukban.
- Egy kicsit, de kibírom - vágta rá hirtelen. Igaz volt ugyan, amit mondott, de csak akkori állapotára. Azt nem tudta, negyed óra múlva hogyan fog vélekedni, bár jól bírja a hideget. 0 fok körüli hőmérsékleten még szoknyában látogatott el a tavacskához, és nem lett baja, sőt. Igazából nem is érezte a hideget.
Visszatértek emlékei, bár egyik sem segített rajta, szinte semmit.
- Igen, kaptam - mondta, amint eljutott hozzá az információ is - De... szerinted ki szórakozik velünk? - kérdezte meg, mert egyáltalán nem tartotta viccesnek a tréfát. Hátha a fiúnak van ötlete, bár nem számított az akkor, csak a kijutás.
Hirtelen összerándultak szemei, ahogy azt érezte, hogy valami arcára cseppent. Pislogott párat, mert azt hitte, csak képzeli, de továbbra is érezte a nedvességet, ami csepp formájában legördült arcáról. Aztán jött még egy, de nem érte el, hogy megnézze mi az.
- Valami csöpög. Várj... ez nem tőled jön? Jesszusom, te vérzel? - emelte kicsit fel hangját, és egy pillanatra rémült képet is vágott. Szerencséjére a sötétség azt is elfedte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szinte természetesnek tűnt már a helyzet. Hiszen, csak egy levél volt, csak megjelent, és csak beleesett a gödörbe, meg csak úgy ráesett valaki. Minden csak úgy megtörtént, bár a 'nincsenek véletlenek' nézete mellett akkor is kiállt. Épp ezért erőltette magára a nyugodt arckifejezését, mert hát próbálta elfogadni, hogy az van, ami, és nem tud tenni ellene. Vagyis tud, csak éppen akkor elméje még be volt borítva egy bizonyos köddel, amit a felmerülő kérdések ezrei okoztak, és ettől nem látta meg az egyébként nagyon egyszerű dolgokat sem.
- Nem is biztos, hogy ellenségek, szerintem csak szivatni akartak minket. A miértjét már nem tudom a dolognak. Szerintem biztos, hogy nem valami fontos ügyben hívtak ide minket, meg amúgy is, hogyan került ide ez a gödör? - váltott át hirtelen felháborodott hangnembe, bár ezt nem a fiúnak címezte. Igazából a kérdés is 'költői' volt, mert a másiknak se lehetett fogalma, hogy mégis hogyan került oda, de egyszerűen muszáj volt megkérdeznie. Ezt kimondva a köd ritkulásával már erősen gondolkodóba esett, miképp lehet majd az a kijutás. Első gondolata egyértelműen a küldő segítség volt, de azt el is vetette. Nem tudtak senkit hívni, és nagyon valószínű, hogy nem járnak ilyenkor a réten csak úgy emberek. Maximum aki kitolt velük, de abban bizonyára nincs annyi, hogy ki is szedje őket onnan, tehát nem lenne értelme kiabálni sem.
Megzavarta pár csepp valami, ami arcán landolt, és ezt azonnal szóvá is tette, amire kicsit bizonytalan választ kapott, határozott hangsúllyal. Igen, az ilyeneket nagyon szereti, de azért a kérésnek eleget téve megpróbálta behajlítani valahogy a jobbnak látszó kezét, és kihúzni maga alól. Egy kicsi erőlködés után nagy sóhaj keretében sikerült ezt megtennie, majd el is indította végtagját abba az irányba, ahol vélhetően a fiú feje volt. Onnan jött a hang, így ott kell lennie. Ott is volt, és ahogy gondolta: nem épp száraz. Bizonyára Zsolt fájdalmat érezhetett, mikor hozzáért, mert az tényleg egy seb volt.
- Hát, szerintem vérzik a fejed. De én nyugodt vagyok - mondta már nyugodtan. Tényleg nem ijedt meg, csak először lepte meg a dolog, hogy még ez is, csak rátesz egy lapáttal. Kezét visszarakta maga mellé, valami viszonylag kényelmes pózba, majd sóhajtott egy nagyot, hogy sikerült ez is.
- Nos, van ötleted, hogyan fogunk kijutni? - tette fel egyszerű kérdését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Játszani?! Remek ötlet, mondhatom. Mert aztán azzal előrrébb leszünk – förmedt rá hirtelen a kérdést hallva. Ott, azon a ponton már elveszítette türelmét, pedig egyébként nagyon sokáig tud várakozni valami Isteni szikrára, de akkor az már sok volt neki. Játszani, csodálatos. Örült, hogy Zsolt nem látja, hogyan néz rá, mert akkor aztán az ellenszenvét bizonyára díszcsomagolás nélkül kapta volna meg. A sötét kedvezett neki, ilyen szempontból legalábbis, mert másféleképpen nem látta jó oldalát a dolognak.
- Bocs, nem akartam lekiabálni a fejed – váltott aztán vissza kedves hangra, mikor mérlegelte, mit csinált. - Egyszerűen csak egy ilyen helyzetben nagyon nincs kedvem játszani, és tudom, hogy csak  a feszültséget szeretnéd oldani, de nekem ez már mindenhogyan sok- sóhajtott egyet mondandója végén, majd szemét is lehunyta, hogy tisztábban lásson, át tudja gondolni a lehetőségeket, még egyszer, és utoljára is, mert erejéből már csak ennyi telik. Csukott szemekkel kezdte körbetapogatni a gödört belülről, már amennyire kezei elértek, és próbálta feltérképezni azt, lelki szemeivel látni azt, amit az éjszakai leplei alatt nem lehet.
Akkor jött az a pillanat, mi olyan lehetett talán, mikor a feketeségben kigyúl a fény, és iránymutatóul szolgál az eltévedt 'lelkek' számára, most éppenséggel neki. A falban található horpadás - vagyis nevezzük mélyedésnek – talán megoldhat mindent. Igen, jobban átgondolva is erre jutott, majd már át is ültette a gyakorlatba ideáit. Amennyire csak tudott, abba az irányba, azaz jobbra kezdett el csúszkálni, jobban mondva vonszolta arrébb magát, majd kezeit is kihúzta a fiú alól. Még mielőtt túlzottan heves érdeklősét mutathatna Zsolt az iránt, hogy mit csinál, úgy gondolta körmondatokba elmagyarázza neki.
- Figyelj, itt ez a mélyedés, ha ide behúzódok, aztán a másik irányba kinyújtom a lábaimat, fel tudok állni. Onnan pedig már viszonylag egyszerű a kijutás – hadarta a semmibe, mert már nem igazán tudta merre is van a fej, amihez a szavakat címezte, de érdeklődése akkor másfelé ágazott, így nem is foglalkozott a dologgal, hanem inkább elkezdte húzni magához a lábait, amint elhelyezkedett a mélyedésbe. Nyújtotta is előre, ahol hely volt a fiú mellett, és miután letette őket elkönyvelhette, hogy számításai beváltak. ~ Na akkor innen hogyan tovább? ~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Az ötlete végül is sikeres volt, de felénél leragadt, tehát a lyukban ülve merengett a folytatáson tovább.
- De fáj a lábam. Csak ha ezzel foglalkozok, nem megyünk semmire – fordította a hang irányába fejét. Nem túl kedves hangnemben beszélt, de ez abban a helyzetben érthető is volt. Tűrőképessége elég jó, de ott valahogy cserbenhagyta, és egyre jobban kezdett eluralkodni rajta az a szörnyű tehetetlenség érzése.
- Látni nem látom, de hallom őket – válaszolt egy fokkal lágyabb hangon. Inkább el sem gondolkodott a kérdésen, mert fájt volna a feje, de kicsit megkönnyebbült, mert tényleg eljutott a füléig az a nesz, amit lépeknek lehet nevezni.
Zsolt kiabálása után nem sokkal közeledtek a hangok, majd egészen közelről, a lyuk kijáratától hallott egy ismerőset. Az már beszédhang volt, és örült is neki, de a következő kijelentést egyszerűen már minősíteni sem tudta.
- Ha az lenne, amit gondolsz, nem kiabálnánk segítségért. Meg különben sem, nekem barátom van – mondta már nyugodtan. Nem hitte volna, hogy bárki is arra téved olyan késői órán, de megtörtént, és ez nekik jó. Sőt mi több, talán életmentő. Vagy ha nem is, egy kis büntetéstől megment.
- Jó, akkor segítenél? - kérdezte, majd a választ szinte meg sem várva támasztotta meg egyik lábát az üregben és próbált feljebb jutni, hogy a lány kezét elérje. Amint belekapaszkodott, már kisebb súly nehezedett a végtagjaira, és könnyedén fel tudta magát tornászni az egy jó lábával, és a két kezével rásegíteni a dologra, hogy felhúzza magát. Kisebb erőlködések után már a lyuk szélén csücsülve fújta ki magát és vett mély levegőket, hogy megnyugodjon.
- Köszi – nézett a megmentőjére, majd vetett egy pillantást le a sötét gödörbe, ami arra célzott, hogy a bennlévőt is ki kéne szedni. A Hold fényénél már viszonylag jól lehetett látni, így arcmimikájával segíthette a kommunikációt.
- Nos, azt hiszem akkor most kiszedhetnénk Zsoltot is – vetette fel ötletét, amint lábait kiemelte, majd a lábra állással próbálkozott. Sikeres művelet után hirtelen ötlete támadt, miszerint ő most elmegy segítségért. Az cseppet sem érdekelte, hogy alig képes járni, de segítség az kell.
- Vagy tudod mit? Inkább szedd ki te, én megyek segítségért. És vigyázz rá, nagyon szédül, meg vérzik a feje - nézett még vissza, majd lassan, bicegve elindult egy irányba. Még azt sem tudta, hova fog menni, vagy kit fog hívni, csak ment a feje után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szinte forgatókönyv szerint, akkor is ugyanúgy szokásos teendőit végezte, meg a nyakába szakadt rengeteg plusz munkát. Ez természetes, hiszem mondhatni ajándék a menühöz, hogy kétszer annyi dolga legyen. Ebben persze minden közrejátszik, de azért azt sikerült észrevennie, hogy levele érkezett. A kis fehér Józsi - azaz a bagoly - pár perce már zörgette az ablakot, de aztán meglátta és be is engedte rögtön. Annál nagyobb meglepődés volt a levél tárgya. Már megint valahova kéne mennie, hát oké. Mivel most feladó is volt, és azt még ismerősének is mondhatja, fogalmazzunk úgy, nyugodtan indult el. A papírlapot otthagyta szobájában, anélkül is tudta, hogy a vadőrlakhoz kell mennie, hatra. Azért ettől függetlenül határtalan tanácstalansággal indult el, mert ötlete sem volt, miért kellene pont akkor, pont oda mennie, vagy egyáltalán mit akar a levitás. Fogjuk rá, hogy jó idő volt, de ennek ellenére azért egy bőrkabátot felvett, hogy ne fagyjon át. E melkett farmert viselt, magassarkúval, ahogy azt szokta. Hajával különösebben nem csinált semmit, nagyobb probléma volt feltűnés nélkül lelépni. Alex mellett még teljesen egyszerű, ha egyedül lenne. De a kislány figyel rá, sok mindent anélkül nem tud csinálni, hogy testvére ne tudjon róla. Most azonban sikerült. Elég sokat hezitált is út közben. Hannával együtt rengeteg felelősség is nyakába zúdult, és lehetséges, hogy jogokat is ad, de ugyanúgy egy tucat kötelességet von maga után, feladatok tömkelegét. Vagyis legalább szólhatott volna, hogy elmegy, nehogy már probléma legyen abból is. De ő csak a szokásos procedúra keretein belül hagyta el a házukat. Szép tőle, valljuk be. De már mindegy is, kiérve a találka helyszínére, már az időjárás viszontagságai érdeklik jobban. Kellett volna valami melegebb ruházat, mert ha a fiú nem jelenik meg hamar, akkor odafagy. Igaz, fagypont felett volt a hőmérséklet is, de ez neki nem sokat számított, ilyenekre amúgy is képes. Addig pedig unalmában az élet és világ nagy dolgairól szóló gondolatait félretéve próbált egy kicsit a tanult anyagokra, az órákon elhangzottakra koncentrálni, vagyis ismételni fejben egy keveset, miközben valami fagyoskodó eltévedt turista látszatát keltette. Persze azon a környéken olyan aligha van, de bizonyára hasonlíthatott hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Sok kedve igazándiból nem volt agyonfagyni, valamint agya is csak a kistestvéren kattogott. Meg nem bánta, de furcsa érzése volt, amiért megtette.
Csak állt egy darabig, aztán elkezdett lépegetni erre-arra, mászkálni fel-alá. Addig sem érezte annyira a hideget. Bár sokat nem kellett várnia, Zsolt elég hamar feltűnt. Tényleg várta már, hogy jöjjön, és el is mosolyodott. Ahogy közelebb ért és köszönt, már még inkább várta, mert rögtön a tárgyra akart térni. Előbb azonban meglepődésének tárgya inkább a rózsa, az ölelés, meg úgy az egész. Próbálta nem mutatni, de valőszínűleg elég nehéz volt, vagy nem sikerült.
- Öhm... szia. Köszi, jól. Te? - köszönt aztán ő is. Arckifejezését nem kontrollálta, csak egy hirtelen pillanatban váltott olyasmire, amit pókerarcnak mondanak. Már kérdezett is volna, és vette hozzá a levegőt, mikor a másik megszólalt. Ekkor következett a megdöbbentség, ami eléggé kiütközött rajta, ezt viszont így akarta.
- Mi van? Hiszen te hívtál. Mit szeretnél? - kérdezte szinte már felháborodva. Ugyan7gy elkezdett fel-alá járkálni, és erősen gondolkodni, mert ezen rendesen kiakadt. Tényleg egy képtelen hwlyzet, bár hogy jó lenne? Dehogyis. Ez a negatív fajtából. És mily' ironikus, hogy először is így találkoztak, hogy ismeretlen levelet kaptak. Így viszont már annyira sem vicces, mint akkor volt. Igaz, az is inkább szörnyű volt, mint hogy bárminemű humort fel lehessen benne fedezni, de ez egy fokkal jobb helyzet. Idegességében haját fogta, és tűrögette, annyira nem akart idegbetegnek tűnni. Érzéseit, gondolatait azonban nem tudta elrejteni, mert végképp tehetetlennek érezte magát, és csak egy játéknak, akivel valaki ott a függöny mögött kedve szerint szórakozik. Ez pedig nagyon nem tetszett neki.
- Figyelj, én nem írtam neked levelet, te írtál nekem. Ha pedig nem,akkor nem tudom mi van, de nagyon nem tetszik - állt meg egy pillanatra és nézett rá mondhatni dühösen. Persze nem rá, de másra nem tudott jelen pillanatban nézni, és különben is hozzá beszélt. Ez neki már sok volt, nem igazán tudta feldolgozni. Ezért tűnt el, lépett le. Hát igen, de már mindegy.
- Na akkor most mi legyen? - tette fel az egyszerű kérdést, fejét fogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Hiába magyarázta ő, hogy nem küldött levelet, a másik - mint várta - ezt nem igazán értette meg. Zsolt csak azért is azt állította, hogy ő a levelét Lottétól kapta. Lehet ugyan, hogy a feladó neve helyén ez állt, de azt egészen biztos, hogy semmiféle levelet nem írt. Viszont kapott.
- De nem írtam, fogd már fel, kérlek - mondta még megerősítésképpen, hátha észhez tér, vagy valami hasonló. Talán elindulhat a megvilágosodás útja felé, bár mint aztán kiderült, neki is leesett a tantusz. Megszólalására a lány csak röhögni tudott. Persze,k optimisták. Attól még nem lesz jobb.
- Hát bocs, de valahogy nekem nagyon nem tetszik - mondta már összefont kézzel, eléggé idegesen. Ez persze csak pillanatnyi kifakadás volt részéről. Dühe ugyan nem csillapodott, de azért megpróbálta türtőztetni magát. A fel-alá járkálást újra elkezdte, mivel meg volt győződve róla, hogy ez segít. Hogy miben, az neki is rejtély, de valamivel talán enyhíthet a problémákon. Ezután következett persze az, hogy megkérdezze, mi is lesz most. Kicsit másféle választ kapott, mint várt, és abban a pillanatban meg is állt, de csak másodpercekre.
- Tudod, nekem igazából... - fejezte is be a mondatot, amint eljutottak agyáig a következő mondatok. Leginkább az utolsó pár szó ragadt meg úgy fejében, hogy azt nem tudta hova tenni. Arckifejezése megint csak váltott, most a meglepődöttség, és az értelmetlenség látszódott rajta. A hatás kedvéért még oldalra is döntötte a fejét, és szépen lassan kezdte el emelni tekintetét a fiú felé, majd mikor ez megvolt felé is fordult.
- He? - kérdezte egészen egyszerűen. Egyszerűen elképesztő, hogy mik vannak. Neki ez tényleg sok volt idegileg, meg sietnie is kellett. Vagyis nem kellett, de ő időközben eldöntötte, hogy gyors lesz és hamar hazamegy, amint csak lehet, mert úgy kisebb az esély, hogy észrevegyék, hogy lelépett. Vagyis valószínű, hogy ilyen szerencséje nem lesz, de annyira nem jár rosszul, talán.
- Mi van? - nyomatékosította még gondolatait, mert tényleg nem értett semmit. Először a levelek, igazi feladó nélkül, most meg ez. Erős gondolkodásba is kezdett, aztán ahogy felfogta, hogy mi is van, megdöbbent képet vágott egy pillanatra, majd érdekes mosollyal kezdett el alig láthatóan hátrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nehezen ugyan, de sikerült megvilágosodni a levitásnak is. Annyira nem is kattogott már rajta, vagyis olyan szinten nem, de ugyanúgy zavarta. Csak nem látta értelmét tovább idegeskedni, ez van. Legközelebb egészen biztos, hogy senkinek, semmilyen körülmények között nem fog kimenni sehová, csak ha a levélben felismeri a személy kézírását, és meg volt beszélve személyesen is. Másképp nem, nincsen neki ehhez kedve állandóan.
Ez azonban nem elég probléma neki, még jön itt Zsolti a hülyeségeivel, a bókokkal. Elég zavaró volt az ölelés, a puszi és a rózsa is, aztán erre még rákontráz.
- Ó, hát annyira durva talán nem volt - néz ki magából érdekesen, ami azt sejteti, hogy nagyon durva volt, legalábbis neki. Meg a hangosan gondolkozás, ez akkor is ugyanolyan rossz. Képtelen volt felfogni, hogy ilyeneket gondoljon róla, de hát a tények azok tények. A további megnyilvánulások ugyanabban a stílusban és szándékkal hangzottak el, ugyanaz maradt a véleménye is.
- Kérlek, én nem pocsékolom az időt. Lenne dolgom elég - tájékoztatom tovább. Nem is hazudok, hogy elkerüljem az ittlétet, tényleg elég sok dolgom lenne, meg amúgy is haza akarok már menni. Erre azonban nem kerül sor olyan normális keretek között, mint én azt szeretném.
- Sétálni? - kérdezett vissza felháborodva. - Ja, hát.. menjünk - váltott is rögtön, amint eszébe jutott, hogy ha sétálnak simán elmenekülhet. De azért a szorító közelségből megpróbált távozni, és a szemkontaktust is kerülte, egészen egyszerűen arrébb lépett párat. Egy erőltetett és zavart mosoly jelent meg arcán. Már abszolút minden baja volt, és visszacsinálta volna az egészet, de semmiség, megoldja. Tehát akkor séta. Legjobb ha ennek a résznek is a faluközeli részén.
- Mondjuk... arra - mutatott egy irányba az elképzelései szerint. Még mosolygott is hozzá, mert aztán tényleg nem tudhatja a fiú, hogy mit akar Lotte. Maximum sejtheti, de amennyire kábult állapotban van, biztos nem tűnik fel neki. Addig pedig csak tette szépen egymás után lábait, a távolságot megtartva, a kommunikációt sem erőltetve, és a megfelelő pillanatra várva. Magassarkúban volt ugyan, de tud benne futni, ahhoz megfelelő a terep. Most még nézelődni is volt ideje, ilyenkor szép a természet. Hiába is beszélgetés - vagy ki tudja mi - céljából kérte Zsolt, hogy sétáljanak, neki nem volt kedve kezdeményezni, inkább elkerülte volna. Ha viszont muszáj lesz, majd akkor csinál valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szinte kényszeresen benne van, hogy kezdjen magával valamit, de a helyzet úgy hozta, hogy ez nem fog menni, vagy nehezen. Mikor viszont a sétálás lehetőségét a fiú felhozta mondjuk úgy felcsillant a szeme, és helyeselt is. Persze csak a hátsó szándék, ami neki kedvez, az áll mögötte, méghozzá a menekülés. Nem szép dolog, de ez érdekelte legkevésbé. Zsolt válaszán még nevetett is volna, de már nem ment neki, csak egy nagyon is erőltetett vigyor. Tehát csak ment előre szótlanul, várva a megfelelő pillanatot. Persze túl sokat várt volna, ha még csendet is akar, az nem jött össze. Vagyis egészen pontosan egy kicsit sikerült csendben haladniuk, és tartani azt a szerinte szükséges távot, ami úgy minimum sokkal több mint egy méter, de amint egy kicsit nem figyelt és a környezetét kezdte kémlelni, figyelni a fákat és a természetet - mert az ilyenkor olyan nagyon szép... -, elkövetett egy hibát. Kezénél a levitás kezét érezte, hozzá is ért egy cseppet, amire fejét és tekintetét is hirtelen oda kapta. Majdhogynem fel is háborodott, de csak egy csúnya pillantással jutalmazta az egészen, és kezét elrántva onnan, a másikkal összefonta maga előtt.  
Talán a köszönésen kívül az első számára értékelhető megszólalás most hangzott el a késő délután folyamán a másiktól. Olyasfajta "Köszönöm Istenem" érzés futott át rajta, elképesztően megkönnyebbült.
- Hát nem tudom mit vártál - vetette azért csak úgy oda neki. A mosolya már igazi volt, de még röhögnie is muszáj volt kijelentésként álcázott kérdése után. - De nem kell hazakísérned, eltalálok odáig egyedül is, kösz - egészíti még ki az előbbieket, ugyanazt a valljuk be, kissé gúnyos hangsúlyt használva. Még így is visszafogta magát, vagyis örülhet, mert egyébként durvább lett volna. Tehát még körülnézett, hogy merre is van az az arra, és tett is egy-két magabiztos lépést abba az irányba, majd azért még hirtelen megfordult sarkán és lépegetett vissza a másikhoz. Nem akart ő semmit, csak egészen egyszerűen felemelte az addig maga mellett tartott rózsát, és stílusosan visszanyomta a fiú kezében.
- Ja, és azt hiszem ez is a tiéd - fűzte még hozzá, majd hasonló laza mozdulattal fordult el, és indult meg előre, hogy aztán kiérhessen az útra. Tényleg nem volt neki szüksége a virágra, csak zavarta volna, meg nem kell, hogy Alex félreértse, vagy bármi. Elég makacs, nincs erre szüksége.
- Szia - kiáltott még vissza jó pár méterről, az 'a'-t jól elnyújtva. Már jó távol volt, és fogjuk rá, hogy addig egészen nyugisan lépdelt, akkor viszont elkezdett gyorsítani, ami átment kocogásba, majd futásba, hogy gond nélkül eltűnhessen, és elfelejthesse végre a történteket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Néha napján azért neki is akad szabadideje, még ha mostanában elég sok dolga van, extra feladatok, a házimunka, meg persze a tanulás, ami nagyon az alap dolgok között van. De ha már hétvége, és végzett mindennel, akkor miért ne térhetne vissza egy kicsit régi énjéhez, és kezdhetne csak úgy sétálni, mint régen?
Ruházata egyszerű, rövidnadrág, fekete felsővel, a magassarkú, ami elengedhetetlen, de most nyitott, szandálszerű, darabot viselt, a jó időre és a napsütésre tekintettel pedig a napszemüvege is elengedhetetlen kellék. Haja csak úgy össze-vissza állt, nem foglalkozott vele, csak ment. A faluba annyira nem akart, ott ilyentájt elég sokan vannak, meg olyan hely sincs, amire ő vágyott. Azt tulajdonképpen nem tudta, mit akar, csak valami mást, mint a megszokott, éppen ezért indult el a kastély felé, és útja szépen lassan a Fénylő Lelkek udvarára vezetett. Meglepetésére nem volt egyedül, de nagyon ismerős volt neki a fiú, csak először nem ugrott be, honnan. Megszokottan mosolyogva közeledett, ahogyan gondolkodott, ki is lehet, majd aztán beugrott, hogy kviddicsezik, és talán Caius lehet a neve, de ebben nem volt biztos. A különös ülőpozícióval nem sokat foglalkozott, hiszen annyira nem meglepő.
- Heló! - köszönt pár méter távolságból, persze egyre közeledve, majd ahogy a padhoz ért, a másik oldalára ugyanúgy feltelepedett, mint a másik, könyökével térdén támaszkodva, és fejét felé fordította.
- Mi járatban erre? - tett fel egy eléggé közvetlen, de furcsa kérdést. Abban sem volt igazán biztos, hogy a fiú tudja, hogy ő kicsoda, még hogyha ő maga már tisztában van vele, hogy a mellette ülő az bizony terelő a Főnixeknél. A játékosokat csak megjegyzi még, akkor is, ha elég sok embert kell memorizálni a kinézetre és névre mostanság. Ennél többet egyelőre nem kívánt kérdezni, közölni, vagy bármit csinálni, mert az már rajta áll, hogy vevő-e a beszélgetésre, akar-e társalogni, vagy bármi, mert akkor majd folytatja természetesen, de addig csak vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Kissé meg is lepődött a lány, hogy Caius is tisztában van vele, mégis kicsoda, amire szinte természetesen el is mosolyodott, miközben közeleddett, majd elhelyezkedett a padon, utána még egy kérdést intézve a fiúhoz. Végül is majdnem ugyanaz az ok, amiért itt vannak, a jó idő.
- Igen, én is imádom ezt a jó időt, a természetet, de leginkább sétálni. Hogy szabadidőm is van egy kicsit eljöttem otthonról - válaszolt őszintén. Az otthonról szó lehet egy kicsit furcsa, mert hát a faluban lakik, de ha érdekli miért van, biztosan meg is kérdezi majd a fiú. Idő közben azonban ahogy gondolkodik újabb információk jutnak eszébe a másikről, méghozzá, hogy eridonos, meg az is, hogy elviekben ő ezévtől mestertanonc. Nos, egy remek téma, meg érdekli is a dolog.
- Milyen mestertanoncnak lenni egyébként? - hangzott következő kérdése. Boztos jó a szabadság a szabályok terén, meg hogy ők azok a bizonyos "nagyok", és még ha neki ez messze is van, azért kíváncsi, mások hogy állnak hozzá a dolgokhoz. Amíg pedig a választ várta, végre volt ideje végigmérni játékostársát úgy igazán, mert eddig tekintete mindig másfelé futkározott. Vagy a szemkontaktust kereste, vagy az eget kémlelte, de most már megnézhette. Nem egy csúnyaság, sőt, viszont ő maga már foglalt, tehát minden ilyesfajta gondolatát próbálta félretenni, és a bal karján nyugvó motívum társgazdájára koncentrálni. Sokszor találkozik helyesebb egyedekkel, de ez nem jelent semmit, neki ott van a francia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nos, igen, ahogy a jó időre terelődik első sorban a szó, felmerül, hogy nemrég még tél volt, azaz elvileg tavasz, csak az időjárás máshogy gondolta. Most pedig, valljuk be, nyárias idő van, még ha egy kicsit a szél fújdogál is, de nem ott, így  elég meleg a levegő. A gondolatokkal teljes mértékben egyetért, éppen ezért csak mosolyog, majd elég hamar másfelé is tereli a témát, méghozzá a mestertanonc létre kérdez, milyen az. Találkozott, és beszélgetett már tanoncokkal, de valahogy ez a téma még ha egy kicsit fel is merült, annyira nem jött át neki. A laza, de lényegre törő beszámolót hallva pedig tényleg úgy érzi, hogy jó lehet. Igaz, hogy a saját torony, saját szoba dolog annyira nem fogja meg, hiszen a majdnem saját ház az ugyanilyen érzés lehet, de tovább mosolyog, ahogy azt a fajta életformát elképzeli.
- Most kezdtem a harmadikat, bár már nem itt kellene tartanom, az az igazság - vallja be az igazat, bár nem teljesen, azt nem teszi hozzá, hogy végzősnek kellene lennie. jó, bukott, ez akkor nem érdekelte, meg most se igazán, ez olyan mellékes dolog, a kora attól nem változik. - Igazából a végzős évemet kellett volna kezdenem... - tette még azért hozzá, hogy képben legyen, de mindezt boldogan, hiszen nem bánta meg, és véletlenül sem akarja, hogy bárkinek ez legyen a véleménye. Az pedig, hogy ki mit gondol erről, az már annyira nem izgatja.
- Tehát igazából csak egy év van köztünk, vagy annyi se - vonta még le azt a bizonyos dolgot, ami úgy szembetűnő lehet a fiúnak is. Azt nem tudta pontosan mennyi idős lehet, ennyire azért nincs tisztában minden kis részlettel, de ha már tanonc, akkor 18 lehet, vagy annál idősebb.
- Tényleg, mennyi idős vagy? - kérdezett is aztán rá, nem csak a sablon kedvéért, hanem ha már így elgondolkodott rajta, eljutott odáig, hogy érdekelje is. Az is igaz, hogy ez egy eléggé lényegtelen információ, de más most nem igazán jutott eszébe, talán majd jön az, csak kicsit később.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A srácnak is elég hamar leesett, hogy bizony kétszer bukott, a megnyugtató szavai viszont a lányra szinte semmiképp sem hatnak, hiszen nem igazán tudja érdekelni. Bár az, hogy szerinte ez nem probléma, talán egy kicsit megnyugtatja, hogy mégse az az első gondolata mindenkinek, hogy ezt mégis hogyan csinálta, vagy csak szimplán szerencsétlen? Nem, csak egyszerűen nem volt az a tanulós fajta.
- Azért én abbahagyni nem fogom. Ha idáig eljutottam már végigcsinálom - tette azért még hozzá, mert ez az igazság. Ha már anyjának nem is bizonyíthat, legalább apja legyen vele tisztában, hogy megváltozott. Azaz, tartsa legalább fent ezt a látszatot, mert az igaz ugyan, hogy változott, csak nem a jó irányba.
Következő témaként felmerülhet a kor, vagyis ahogy gondolkodik, muszáj megkérdeznie, majd a válaszon az eridonossal együtt nevet. Nem azon, hogy nem tudná, mennyi idős, csak így jött ki, és ahogy ő nevet, szinte kényszeresen érzi, hogy neki is muszáj.
- Konkrétan fogalmam sincs, milyen szakon, de maradni szeretnék MT-ként. Vagyis ez a mostani véleményem, aztán majd lesz valahogy - válaszolt teljes nyugodtsággal, továbbra is mosolyogva. Végül is, aztán lehet, hogy mint bátyja, elég lesz neki elvégezni ezt, de legalább csinálja végig, ez az elsődleges szempont. - Amúgy szerintem nincs miért aggódnod, jó terelő vagy - mosolygott tovább. Ezt nem csak a sablon kedvéért mondta, amennyit látott a fiú játékából, arról tényleg csak pozitívat tud mondani, persze mindenkinek van hova fejlődni, neki is, elképesztően sokat, de most tényleg nem csak úgy magyaráz a semmibe.
- Őrző vagyok, ettől az idénytől már főállásban - válaszolt, csak nem a legtömörebben. Lerendezhette volna egyetlen szóval, de azért még hozzá tett pár információt. Azt bizonyára tudhatja, hogy hol, vagy ha nem, majd kérdez bizonyára.
- Jól kijössz a többi Főnix-szel? - hangzott egy alapvető kérdés, vagy annyira mégsem tán. Mindenesetre őt sok minden érdekli, ami lehet, hogy fura néhány embernek, de például hogy az ember milyen viszonyban van a csapattársaival, az annyira nem is meglepő dolog, ha felmerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Legutoljára talán a tanulmányai folytatására vonatkozó lelkesítést apjától hallott, és az nem volt a kedvence, nem ösztökélte semmire, ez azonban merőben más volt, mint az. Saját elhatározása is volt ugyan, de ha már egy másik diáktársai jó véleménnyel van róla, akkor rossz nem igazán lehet.
- Loise? Őt ismerem - egészítette ki. Vagyis már amennyire, látásból is, meg összefutottak már a folyosón is, beszélgettek, de azért annyira mégsem. Ettől függetlenül nevetett a fiúval együtt, ahogy belegondolt a dologba. Jelenleg olyan ember számára nincs, akit ilyenre kérne, de talán lesz majd, vagy ki tudja.
- Persze, tisztában vagyok, hova mehetnék majd, csak dönteni nem tudok. A kviddics is érdekel, a fotográfia - bár azt még nem tanulom -, esetleg a riporter szak, meg még egy csomó más is ezek mellett, de remélem mire oda jutok sikerül választanom - magyarázta igazán lelkesen, mármint a helyzethez késpest. A fiú következő szavai azért egy kicsit megnyugtatták, nem csak ő olyan, hogy több dolog is érdekli, aztán a tudás a visszatartó erő is lehet. Mondjuk nála ez annyira nem lenne fontos, ha valami érdekli, akkor abból összeszedi magát, az biztos.
- Nekünk mostanában volt edzésünk, és ugyan még csak a tavalyi idényben csatlakoztam hozzájuk, azt kell mondjam mi is jól megvagyunk. Talán ha van két ember, akit edzéseken kívül nem ismerek, de mindenkivel jóba vagyok, és habár annyira nem, mint ti, de kezdünk összeszokni, főleg az újakkal - reagálta le egészen egyszerűen. Velük is olyasmi a helyzet, mint a Főnixekkel, tehát úgy igazán ezt kiegészíteni nem tudná. Az az igazság, hogy nem is akarná, nem jut eszébe semmi, meg kicsit mintha olyan érzése is lett volna, hogy mennie kell, ennyi elég volt, eltelt az idő. Egy határozott mozdulattal állt fel ott a padon, majd úgy csinált, mintha leporolná magát, persze feleslegesen. Ugyanolyan lazán ugrott is le, majd 180 fokos fordulatot véve nézett ismét Caiusra.
- Azt hiszem én most megyek. Remélem még összefutunk. Szia! - köszönt el mosolyogva, kissé hirtelen. Azzal sarkán fordult el ugyanúgy, ahogy előtte, és indult is  viszonylag lassan. Talán hat-hét méteres távból nézett még egyszer vissza, jobb kezével intve egyet, majd eltűnt, és indult haza, remélve hogy a két jómadár nem művelt semmi katasztrofálisat a házban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Akármekkora káosz is uralkodott fejében, ha már elvállalta a pincérlánykodást, akkor még kitörő örömmel, hazaérése után rögtön át is vedlett a megfelelő ruhába, persze azért stílusához híven, egy kicsit tán a kihívó öltözetet aggatott magára, de ez érdekelte legkevésbé, csupán ment végezni a dolgát, út közben pedig a semmibe meredve gyakorolta a mosolygást, és a kedves beszédet, ami miatt akár hülyének is nézhették a falusiak, mert nekik úgy tűnhetett magában beszél, meg így is volt majdnem.
Amint elért a rétig, gondolatai egyre érdekesebb fordulatokat vettek, előtörtek az emlékek, de ekkorra már szépen magára erőltette a mosolyát, és így vonult a sátorig, hiába is járt tűsarkakon, már ilyen terepen is gyakorlott. Közelebb érve vette észre a három jelenlévőt, melyből egy rokona, amire tényleg automatikusan egy pillanatra igazi lett az a görbület arcán, majd a teljesen ismeretlen, valami mangafigurára igazán hasonlító fiút, és még egy lényt, aki valahonnan ismerős is volt neki, többször látta már órákon, ja igen, jóslástan. A neve nem volt meg, de azt lényegtelennek tartotta, így csak közeledett.
- Sziasztok! - köszönt is először, majd végignézve a többieken egy kérdő pillantást is vetett a semmibe, mert eddig bármiről is volt szó, arról ő lemaradt, bár biztos megismétlik majd esetleg, hacsak még nem is hangzott el. Annyi biztos volt, hogy ők pincérek lesznek, vagyis személy szerint pincérnő, és a hamarosan érkező vendégeket kell majd kiszolgálnia, de a részletekkel nem volt tisztában, egyáltalán, homály az egész. Kezdetnek azonban elég, a továbbiakban pedig biztos volt benne, hogy kapnak még információkat a dolgokról, addig pedig félmosollyal tekintgetett körbe, várva, hogy történjen valami.
Aztán érkezik még valaki, ő is totál ismeretlen, de nem baj, megereszt felé egy lelkes sziát, aztán hallgat a továbbiakban, amíg a magyarázatot is kapnak, szuper. Ekkor veszi elő menülistát, vagyis elvileg az, meg az ételek és italok megnevezéséből azonnal megítélhető.
- Remek... Akkor én megyek is ellenőrizni mindjárt, de előbb megmondhatnád, mi van a köszönésekkel - igen, tényleg, valami rémlik neki ekkor már, de a világért sem tudna visszaemlékezni, mi is, tehát muszáj segítséget kérnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem is kellett várnia szinte, a mellett, hogy még egy ismerős arc érkezett, akinek szintén egy mosollyal és sziával köszönt a valahonnan ismerős lány elmagyarázta, mi van. Szépen csendesen végighallgatta, tudatosította önmagában, a köszönés és üdvözlés résszel pedig úgy volt, hogy nem olyan nehéz, meg hát ki lehet bírni, tehát csak bólintott.
- Rendben - mosolygott is hozzá, talán tényleg, nem erőltetve, vagy csak nagyon jóra sikerült. Azzal már ment is, hátat fordítva és az asztalok felé indulva. Szépen sorban haladt, mindegyikhez külön odament. Na nem mintha nem látta volna kicsit távolabbról is, mi a helyzet, de így érezte jónak és biztosnak. Igazából egy örökkévalósággal is felért számára, mire az asztalsorok végére ért, de nem volt különösebb dolga, mindenhol ott volt minden, csak megigazgatta, ha úgy látta. Akkor pedig vissza kellett verekednie magát az egészen, ami már azért gyorsabban megvolt. Kerülhetett volna, de logikája most azon a szinten ragadt, ahol volt, mikor eljött, tehát átvágott, és egy sóhaj keretében tért is vissza a többiekhez.
- Huh, kész. Mindenhol van csengő is, meg a menülisták is a helyükön - közölte a tényállást egészen egyszerűen. Nem volt ebben semmi különös, tényleg, majd érkezett még egy személyzeti tag is, aki elviekben a pénztáros. Csak nézte egy darabig, amíg körvonalazódott neki a kép, vajon ki az. Jesszus, Niki. Órán kívül nagyon régen látta már, de ő is megkapta a sziát, és egy héthatáros vigyort, ami akkor, abban a pillanatban nem az álarcának része volt, hanem belülről jött. Úgy látszik mégse annyira passzív a leányzó, nem hagyja minden hidegen, még ha nagyon másra is koncentrál - amit egyébként szeretne elfelejteni. A barátok, rokonok - vagyis akikért bármit megtenne - láttára azért ő is megenyhül, kicsit talán inogni látszik az a fal, amit valódi énje köré von.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egy ideig még élvezheti azt a bizonyos unalomnak nevezett dolgot, ami egyébként sokszor rátör, és imádja is, vagy sétálással kezeli, de mivel most dolga van, így nem csinál semmit, csak nézte ki mit csinál, amíg az egyik lány nem jött hozzá oda egy könyörgésnek is nevezhető monológgal, vagyis csak segítséget kért, és persze ő meg szívesen csinált mindent, ha már úgysem akadt külön páciense. A hallottakra egy kicsit elképedt magában, de az ismeretlen lánynak a mosolyát kamatoztatta.
- Persze, természetesen. Ja és a Mohikán az Keith, bár itt Gazdám... - és azzal már indult is a másikkal együtt be a konyhába, a dolgaikat intézni, mert most hirtelen aztán elég sok lett, és tényleg hirtelen. Ahogy készültek a kért dolgok, vagyis ugye szinte minden, sőt, minden, pakolta is szorgosan tálcára, majd már csak egy újabb kérdés zökkentette ki.
- Egyéni díszítés? Fogalmam sincs, most teljesen őszintén... Sok-sok dekorcukor... Csokiöntet van? Vagy nem tudom... - tanácstalanul állt a dolog előtt, de akkor még feltűnt neki, hogy a facsart gyümilé sehol. Te jó ég, mi lesz itt.. Na jó, nem kell kétségbe esni, viszont egy kicsit talán idegesen kapkodott a narancs és még valami, vagyis valószínűleg körte után, mert azt látta meg hamarabb. De hogy ebből hogyan lenne neki üdítő, az már más kérdés, tehát átváltott abba a bizonyos üzemmódba, amit otthon sokat gyakorolt: hol feltűnik, hol eltűnik. Ilyenkor keres valamit, most nevezetesen gyümölcsfacsarót. Nem kellett hozzá sok idő, bár egy perc biztosan beletelt, mire visszaért eredeti helyére és nekidobta magát a munkának. Hirtelenjében meg sem fordult fejében, hogy varázslattal csináljon bármit, csak tette, amiről úgy gondolta, hogy jó lesz. Persze a rendelés még további jó sok dologból állt, és ez csak a kezdet, tehát még észrevett olyat, hogy a kehelyhez nem normál kanál kell, hanem marcipán. Nos, ez remek, de legalább nem nehéz beszerezni. meg volt ott még a krumplis lángos, de az a manók dolga, nekik kicsit már sok lenne, és mikor már szépen a tálcákra van pakolva az ételek nagy része, észreveszi, hogy az eper nincs a helyén, így egy gyors mozdulattal ezt is odahelyezi a többi mellé, majd szépen az egyik tálcát óvatosan megfogva indul is a lánykával egyetemben. A vendégekhez odaérve ő nem szól, és próbál is csendben maradni, csak szépen lerakja a cuccost, amíg Runa beszél, addig ő hátrált és megint jött a lány. Kérésére csak bólintott, majd indult is, és asztaluk előtt megállva pukedlizett illedelmesen, tőle szokatlanul.
- Üdvözlöm itthon Úrnőm, Gazdám. Remélem jól érzik magukat, én most azért vagyok itt, hogy szórakoztassam Úrnőmet és Gazdámat, tehát óhajuk parancs, bármit kérhetnek, de kérem gondolják meg mi legyen az. Állok szolgálatukra, tehát ha bármire szükségük van, kérem mondják csak - csak egy kicsit furcsa a beszéd és viselkedés részéről, főleg hogy a lányt nagyon-nagyon jól ismeri, talán a kelleténél is jobban, és eléggé jóban is vannak, no meg a fiúcska is az ismerősei közé tartozik, így már magában röhög a helyzeten, de neki most ezt kell tennie, erre vállalkozott. Addig pedig csak csendben vár, kezét maga előtt összekulcsolva, aranyosan nézve, meg valami tiszteletet sugározva, ahogy az idő közben érkezőket és minden mást figyel egyszerre, többek között Ericet. Nem is kicsit meglepődik a jelenlétén, de csak egy mosoly erejéig, mert megint eszébe jut minden negatív dolog, amit tett, én nem kellett volna, de csak nézte és hallgatta, nem igazán foglalkozva ezzel. Annyira persze nem bambult el, hogy a páciensekre ne figyeljen, tekintete ide-oda járt közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Annak, hogy már felfedezte újra a természetet, semmi köze sincs a friss levegő szükségletéhez, a madárcsicsergéshez, vagy ahhoz, hogy összefuthat bárkivel. Nem, neki mindez nem számít, habár a kicsinek igen, de jómaga csak azért indult el, mert sétálni még mindig imád. Szinte már függőséggé alakult ez nála, a személyiségéhez tartozik. Nem lenne meg nélküle, mert ilyenkor gondolkozik a legtöbbet az ékszakai plafonbámulást nem számítva, ilyenkor mérlegel és hoz meg döntéseket - sokszor meglepő és spontán döntéseket.
Már tudta, hová megy, előző nap rengeteg időt töltött el ott, és megtetszett neki. Ott más nem volt, csak ő, és szerette volna megmutatni a kicsinek. Biztos volt benne, hogy a nyugalom neki is jót tenne, bár a reakciójában már kételkedett. A jó hatás mellett ott van még az is, hogy Jace nem egy csendes gyerek, ezen viszont szeretnének változtatni Lotti és a testvérei együtt.
Belegondolnia is furcsa, mennyit foglalkozik a babával, hiszen ez egy anya dolga, csak a lánykát nem így ismerték meg. Egyáltalán nem, hiszen nem tanult, csak a pyromágiát, és ez mondjuk nem változott, de a felelősség halvány szikráját sem lehetett érezni senki felé, de még önmagáért sem.
Azt is le kell szögezni, hogy a régi valójától így sem szabadult meg, mert minden más a helyén maradt. Ugyanúgy képes bármi felelőtlent megtenni, de csak ha a babának abból nem lesz kára. Már ő van nála az első helyen, és soha nem is kerül lejjebb.
Valami hihetetlen, mennyi fájdalmat képes feledtetni, mennyit pedig újra előhozni a kicsi, mégis szín tiszta boldogsággal, és visszafoghatatlan vigyorral tud csak ránézni. Furcsa számára, hogy valaki másnak is ő legyen az első, hogy az a valaki tőle függjön, és hogy ez nem egy olyan kapcsolat, amit bármikor eldobhat. Az anyaság megszakíthatatlan kötelék, egy ilyen törékeny apróságot óvni, és felnevelni, az ő dolga. A végsőkig képes kitartani, és erre szüksége is lesz majd.
Jelenleg még nagyon is élvezi a helyzetet. Azt is, hogy a fiúcska nem tud még járni, és így cipelheti mindenhová akár kézben is. Arra jutott, hogy a faházba is egyszerűbb lesz így.
Könnyűnek bizonyult megtalálni a nagy fát, mert az útra emlékezett. Jace baljában, jobb vállán táskája, amiben minden bent van, amire hirtelen szükség lehet. Csak felérve konstatálta, hogy nincs egyedül, mert addig másra nem igazán figyelt, csak a kis srácra.
- Öhm.. Zavarunk? - kérdezte rögtön a fiút, mert hogyha esetleg magányra vágyna, akkor mennek máshová. Igen, most már képes tiszteletben tartani mások vágyait és szükségleteit, noha ez most mégis kivételes, mert nem leplezi, és tényleg el fog menni igenleges válasz esetében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Rengeteg féle reakcióval szembesült már, ami viselkedéséből eredett, de ez most nem az volt, ami teljesen természetesnek hatott. Abban a rengetegben sokaktól kapta már meg ezt a fajta hozzáállást, de nem ez az élethelyzet volt, és akkor ő is tett ezért. Most semmit.
Mégis más volt. Azt a fajta ijedtséget nem látta még senki szemében, mint a fiúéban, ahogy rájuk nézett. Mintha hátrált is volna, az már Lotti ledöbbenése után lényegtelen volt számára. Persze arcán nem látszott ez, kifejezetten jól színészkedik, de szeméből mégis tisztán ki lehetett olvasni, hogy most nagyon nem ért mindent. Ez pedig zavarta.
Az a teljes zavartság viszont még nem állt be, csak állt ott, és úgy hallgatta végig a számára már érthetetlen mondatot az előbbi után. Hát egy másik hozzáállással biztos teljesen természetesen hatna a lányra is, ami elhangzott, és ahogyan elhangzott, csak az a gúnyos fintor, a hanglejtés, és az ijedtség neki nem összeegyeztethető.
- Most mondd már el, ennyire jól színészkedsz, vagy mi volt ez?! - kérdi visszafogott érdeklődéssel és meglepettséggel hangjában. Még az elmúlt egy évben "verték" bele, persze nem szó szerint, mert nem bántotta senki, hogy a kérdéseket fel kell tenni, mert nem lesz válasz. Holott ő inkább maga egyedül jönne rá, most viszont érzi, hogy ez úgysem menne. Csak találgatni tud, annál pedig kíváncsibb, hogy megelégedjen ennyivel. Mindenesetre még ott a lehetőség, hogy nem válaszol a fiú a kérdésre, vagy kitér, de már nem hagyja csak úgy a témát.
Tényleg felkeltette az érdeklődését, amit azért kevés dologról lehet elmondani, mert gondolkodás nélkül tesz elég sok dologra. A különböző személyiségek viszont  nagyon is érdeklik. Valószínűleg a srác sem egy egyszerű eset, de ezt csak ebből gondolja.
Addig pedig nem is megy sehova, csak  testsúlyát helyezi át a másik lábára, és igazítja meg a közben amúgy is mocorgó csöppséget kezében, mert egy helyben állni és tartani azért egy idő után elzsibbasztja a karját.