Maid Café-Gil
Amikor már nem égek szénné

Tulajdonképpen megleptem saját magamat is, amikor úgy döntöttem, hogy márpedig én ide el fogok jönni. Valójában nulla logika volt az egész tervben, tekintetbe véve, hogy itt fogyasztanom kell valamit, én meg nemigen eszem emberi ételt. Mást meg ugye nyilvánosan nem illik és nem is túl biztonságos fogyasztani. Miközben letelepedtem a kiszemelt helyemre igyekeztem összerakni valamiféle elfogadható indokot, hogy miért is keveredtem én ide; és ugye a kiszolgáló személyzet ugráltatása nem éppen elfogadható indok.
Talán csak nem akartam egyedül lenni. Kezdtem lassan, de biztosan beleőrülni a magányba és nem szerettem volna elérkezni ahhoz a ponthoz, amikor unalmamban mészárolni kezdem az engem körülvevőket. Nem lett volna túl szép látvány, az biztos. Eltakarítani sem lett volna egyszerű, eltussolni a dolgot pedig már-már lehetetlen. Egyszóval ki kellett jönnöm a kastélyból és úgy kellett tennem, mintha én magam is normális ember lennék, függetlenül attól, hogy mi is vagyok valójában.
Mire letelepedtem a kiválasztott helyre, már eldöntöttem, mit is fogok csinálni. Végigfuttattam tekintetemet a menüsoron és csengettem. Államat a kezemre támasztva pásztáztam a tömeget ismerős arcok reményében, amit természetesen nem is volt olyan bonyolult találni. Négy éve koptattam már az iskola padjait –az más kérdés, hogy még csak harmadikos vagyok–, elég sok emberrel találkoztam, még ha csak futólag is. Nem vettem észre a szolgá(ló)m közeledését, így mikor végül felpillantottam akaratlanul is egy mosoly kúszott az arcomra.
-Kit látnak szemeim? –vontam fel a szemöldökömet és tetőtől-talpig végig mértem a kis Eridonost. –Tetszenek a szemeid!
Nem is olyan régen volt, hogy összefutottam Gillel a faluban. Sállal takarta el az arcát, de én voltam olyan szemtelen, hogy megszabadítsam tőle. Remek a memóriám, ő pedig tehetett bármit, használhatott bármilyen varázsszert, önmaga maradt. Jelenleg próbáltam visszafogni magamat és ismét lepillantottam az étlapra.
-Mit ajánlanál? –érdeklődtem csevegő stílusban, de felpillantva az általam ismert fiú idősebb kiadására megvillantottam egy ragadozómosolyt.

Maid Café
Leonie, Niki, Runa, Lagger

Úgy viselkedik, mintha a lehető legtermészetesebb állapot lenne, hogy Leonie-t a földön heverészve találja az asztal alatt, hogy a lánynak egyetlen mozdulatába kerül teljes káoszt okozni maga körül, hogy körülöttük mindenféle szolgálók tüsténkednek, és a Vörösön az egyetlen, aki igazán értékeli Keith erőfeszítését. Kimázolt arcán a világ legbékésebb mosolya terpeszkedik, ahogy szétnéz a Caféban.  
- Tetszik a virágod. - Mondja vigyorogva megpöccintve az élő ékszert, mikor a lány felfedezi, és nyomban kezelésbe is veszi az elvarázsolt haját. Aztán amint túljutnak a hagyományos-fogdossuk-meg-egymást-egy-kicsit szakaszon, a lány az érkező vendégeknek kezd integetni, Keith pedig - noha ez igazán nem az Úr dolga lenne -  segít a pincéreknek kármentesíteni a Leonie-sújtotta területet, nyilván azért, mert ő a legkegyesebb úr. Most kivételesen Leonie ellentéte, ő a pattogós-pörgő izgalmában egy pillanatra se kímél senkit, legfőképp nem a most érkező fekete hajú, szép pincérlányt, aki akarva-akaratlanul megkísérli szétválasztani őket.
- Köszönöm, inkább itt maradnék. - Feleli a legudvariasabb hangnemben, a szokásosnál némileg mélyebben búgó hangon, barátságosan mosolyogva a pincérlányra, majd elegánsan félreáll, hogy kihúzhassák neki a széket.
- Kedvesem, hol hagytad a modorod? - Kérdi csevegve Leonie-től, aki Leonie módjára dobja le magát a székre, mellőzve mindenféle eleganciát. A társaságban egyértelműen a szék az, aki a legtöbbet szenved ma. Erre a gondolatra aztán megjelenik Keith arcán a bujkáló vigyor, amit jobb híján azzal leplez, nehogy kiessen a nehezen megszerzett figurából, hogy rávigyorog az Úrnő bocsánatáért esedező szolgálóra.
- Lábmasszázst? Nem tartom kizártnak. - Feleli immár azután, hogy feltételezhetőleg kihúzták számára a széket, és ő egy királyi hajhátradobással megtisztelte a társaságot azzal, hogy leül.
Egy pillanatra az őszinte érdeklődéssel tekint fel a körülöttük álló szolgálókra, hogy erre vajon mi a válaszuk, aztán elmerül egy kicsit a menüsorban. Sajnos azonban a döntés túl nehéznek bizonyul.
- Hozzanak ki mindent. A kávéba tejet és három kanál cukrot kérek, a tea legyen zöld, lehetőleg Gyokuro, a gyümölcslé száz százalékos, két deci narancs és körte, a szénsavas ásványvizet üvegben, a forrócsokira rakjanak két kiskanálnyi fahéjat és vastag habot, kérem igyekezzenek sok öntetet tenni a somlóira, muffinból csak a márványt eszem meg, a brownie legyen dupla csokis. A muffinhoz mintás marcipán evőeszközöket szeretnék, a szendvicsbe kérem ne rakjanak salátát, ellenben az ecetes uborkával, sonkával, hagymával, majonézzel, ketchuppal, rántott hússal és rákkal kérem ne spóroljanak, bár talán ezt egy ilyen helyen mondanom se kell. Az omlette rice-ba dupla tölteléket rakjanak, és a sztracsatellás-csokoládés-kekszes fagylaltkehelyhez egyéni díszítést, ha már nagylelkűen felajánlották. No, igen, igen, és gyümölcssaláta helyett 12 darab epret szeretnék, cukrozva. Tudom, hogy nem fognak csalódást okozni. - A rendelés végeztével nagyot bólint, majd kedvesen átnyújtja a menüsort annak a szerencsétlennek, akinek őket kell kiszolgálnia.
- És drágám, te mit kérsz? - Kérdezi ártatlanul pislogva az Úrnő felé, aki azt imént Gazda-gazdasszony párként emlegette őket. Keith nem rontja el a játékot - ám amint a pincér elindul, hogy elkészítse a rendelésüket, még utánacsenget.  
- Jaj, kérem várjon, módosítani szeretnék. Krumplis lángost nem kérek, a somlóit  pedig csomagolják be, nem vagyok túl éhes. Köszönöm.

Katherine-sama

Sejtette, hogy a lányt nem tudja megtéveszteni, azonban nem úgy tűnt, hogy nagyon zavarná a változás - ehelyett tetőtől talpig végigmérte, amivel elérte, hogy Gilbert enyhén elvörösödjön. Nem szokta meg, hogy így nézzenek rá és nagyon, nagyon furcsa érzés volt, ami zavarba hozta. Próbálta gondolatban nyugtatni magát  tudta, hogy Kath szeret másokkal szórakozni, főleg gyengéiket kihasználva játszadozni, talán pont ezért is támadt fel benne a dac. Nem ellenséges, inkább kicsit harcias hang szólalt meg benne, ami arra buzdította, hogy vegye fel a képzeletbeli kesztyűt.*
- Köszönöm, úrnőm.-*Hajolt meg újra, az eddigi legkifogástalanabb megmozdulását produkálva, lassan pedig arca is visszanyerte eredeti színét. Elfogadta a kihívást, elvégre ahhoz elég furcsa volt, hogy egy pillanatra se féljen a lánytól, bár minden oka meglett volna rá. Félelem helyett azonban inkább beszállt ebbe a játékba, ezúttal passzív ellenállás helyett megpróbálva kihasználni a feladott labdákat, hűen a megszemélyesített figurához. A könnyed hang nem tévesztette meg- ez még csak a kezdet volt, a véget pedig a felé dobott görbe érzékeltette.*
- Mivel kezd hűlni a levegő, egy forró teát, talán Irish creamet, ha nincs ellenedre a krémes, karamellás íz. Mellé pedig valamit, ami édességében mosolyodhoz hasonlatos.-*Valószínűleg ennek hallatán jópáran óriási szemeket meresztenének, de vegyük figyelembe, hogy ifjú kamikazénk nem kicsit fantasyrajongó és rengeteg képregényt is összeolvasott, így van miből merítenie. Igaz, általában nem tudná összegyűjteni a bátorságát, hogy bármi hasonlót mondjon ki, most azonban elég erőteljesen dolgozik benne a csakazértis, és titokban, valahol mélyen, még élvezi is. Ha más nem, a hangja elárulhatta, mert már megszokta annyira, hogy gond nélkül használja ki.

Maid Café-Gil

Engem átverni felér egy lehetetlen küldetéssel. Mindenből tudok olvasni; gesztusok, lélegzetvétel, szívdobogás; a kivételesen jó memória pedig csak tovább segít abban, hogy átlássak az embereken. Tulajdonképpen annak az esélye, hogy éppen ez a fiú fog idetáncolni elém és úrnőmnek szólítani mikroszkopikusan kicsi volt, de hát, ha a sors citromot ad, ugye…
Nem akartam különösebben zavarba hozni őt, éppen csak elő vettem a valódi énemet, mivel vele szemben ezt megtehettem. Tisztában volt vele, hogy kivel –pontosabban mivel– áll szemben, mégsem hátrált meg. Egészen biztosan megtehette volna, hogy valaki mást küld maga helyett, mégis itt volt. Tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni, akkor a szívem legrejtettebb zugában tiszteltem Gilt, azért amiért úgy reagált akkor a téren, ahogyan. A legtöbb ember sikítós-elmenekülős bemutatót produkált volna, ő pedig szinte fel sem vette. Ez megnyugtatott és bizonyos fokig komoly biztonságérzetet szolgáltatott jelen helyzetben, a többi ember között is.
Elvörösödött. Hozzá szoktam már, hogy ilyen hatással vagyok az emberekre, de ez most jól esett, nem csak elsiklottam a tény felett. Majdnem felnevettem, de csak majdnem, helyette azonban továbbra is ott ült a görbület az arcomon.
-Említettem már, hogy sötétben milyen remekül látok? –célozgattam.
Ha valaki mással kerülök szembe, egészen biztosan nem kérem ki a véleményét a rendeléssel kapcsolatban. Rábökök az első italra, ami a szemem elé kerül és elkevergettem itt egy ideig, megpróbálok inni belőle, anélkül, hogy kiköpném, végül feladnám és visszasétálnék a körletbe. Így azonban kíváncsiskodni kezdtem és hallgatva a kínálatot akaratlanul is édesen felnevettem.
Ez már csak így ment, ha valaki nem akarta feladni a harcot és behódolni, minden esetre nagyon aranyos megjegyzést sikerült a végére szúrnia. Néha komolyan elgondolkozom rajta, hogy hihetetlenül jól taktikázik, vagy képtelen befogni a száját. Gyanítom az utóbbi.
-Tulajdonképpen minden íz ellenemre van, ami nem… elég speciális. –reménykedtem benne, hogy érti, miről beszélek, és nem kell kifejtősdibe kezdenem az udvar közepén. –Tudod mit, csinálj nekem egy marcipán rózsát. Az olyan édes lenne; virágot a virágnak. –javasoltam kuncogva.
Nem szándékosan csináltam, elvégre Gilt annak ellenére, hogy alig ismerem nagyon közel engedtem magamhoz már első találkozásunk alkalmával is. Én egyszerűen ilyen vagyok, és amikor a lehetőség adott, nem tudok ellenállni neki. Jelenleg itt voltunk.

Katherine-sama

Leküzdötte a késztetést, hogy a sötétséges megjegyzésre azzal feleljen, "És mondd, Legolas, tünde szemed mit lát?".
- Természetesen, úrnőm. Hogyan is felejthettem volna el, milyen pillantásod varázsa?-*Ha ezt egy 162 centis törpe cincogja, akkor valószínűleg Katherine helyben és nyomban lefordul a székéről, csakhogy megtörje az eddig uralkodó tévhiteket, miszerint vámpírt csak napfény és fakaró pusztíthat el, demonstrálva, hogy a nevetés is képes végezni velük. Azonban Tyki küllemével és a mély hanggal kombinálva már egyáltalán nem tűnt olyan viccesnek, sőt; a borostyán szempár pedig egészen játékosan csillant. Úgy tűnt, Kath vette a lapot, mert felkacagott, valószínűleg nem várta, hogy így próbál szembeszállni vele. Akárhogy is, szórakoztatta, és ez lett volna az inas fő célja, nemde?*
- Sajnálattal hallom, úrnőm. Röstellem, de semmi ízlésedhez méltóval nem szolgálhatok.-*Helyesebben, a kínálatban nem szereplő kéréseknek nem tehetett eleget, főleg nem ennyi ember szeme láttára. Eddig nem tudta, hogy a lány minden mástól undorodik, és valahol elég szomorúnak találta ezt. Mégsem úgy festett, mint akit letört a dolog, vagy már megszokta, mert témát váltott, egy különös kéréssel rukkolva elő, amire Gilbert újra elmosolyodott.*
- Ahogy parancsolod, úrnőm. Ha megbocsátasz.-*Hajtotta meg magát, hogy elsiessen a konyha felé, mert tényleg volt egy adag marcipán, dekorációs célokra előkészítve. A kézmosást követően ebből vett ki két adagot, egy kisebbet és egy nagyobbat, hogy egy tányér, egy kis kés és egy azonosítatlan tartalmú tubus kíséretében térjen vissza az imént elhagyott asztalhoz. Mindent lepakolt, majd ingének ujját felhajtva nekilátott, hogy elkészítse a rendelést- előbb a nagyobb, fehér gombócot osztotta el öt részre, hogy aztán kis rudakat hengergessen belőlük, a késsel vékony karikákra vágva. Ezeket formálta szirmokká, hogy elkezdje egyenként összeilleszteni és tovább alakítani. Két golyót előzőleg összegyúrt, ezekből nagyobb virág készült, s ahogy egyre több szirmot csinált meg, úgy vált egyre rózsaformábbá a kezdetben felismerhetetlen valami. Amint végzett ezzel a résszel, a kisebb, zöld marcipánt vette kezelésbe, a virágok alját és leveleket készítve belőle, a késsel mitnzáva fűrészesre a szélüket, hogy a végén az egészet elrendezze a tányéron. Utoljára pedig a tubus tetejét pattintotta le, amiben eperszörp rejtőzött. Ezzel csorgatta meg a rózsákat, némelyik sziromra csak egy-egy cseppet ejtve, mielőtt a szabadon maradt porcelánra nagy, cirkadalmas betűkkel felrajzolta volna Katherine nevét.*
- Parancsolj, úrnőm. Remélem, elnyeri tetszésedet.-*Helyezte a kész művet a lány elé, eltakarítva a maradékokat, hogy ne rontsák az összhatást.*
- Óhajtasz még valamit?-*Érdeklődött aztán, erőlködés nélkül játszva az odaadó szolgálót.

Maid Café
Keith, Runa, Lagger, Niki

Sajnos nem élhetne boldogan anélkül, hogy ne fogdosná és ölelgetné egyfolytában diáktársait, mert nála ez a szeretet jele. Mázli, hogy nem öreg bácsikából van, mert az kevésbé lenne elfogadható. De imígyen, hogy ifjú hölgyből rakták össze, senkinek nem lehet kifogása ellene. Ráadásul a tapizás mértéke egyenes arányban van a szeretet mértékével, úgyhogy Keith örüljön csak, ahogy örvend a vöröske feje is Herci dicsérő szavainak hallatán. Teljesen be van zsongva ezen a szépséges tavaszi napon, így nem csoda, hogy egy hajszálnyit jobban beleéli magát saját kis kusza érzéseibe. Mázli, hogy Robert Bowie ezt nem igazán veszi észre, elvégre sok koncentrálást és odafigyelést követel az úri viselkedés.
-Nem emlékszel? Kölcsönadtam neked. – Vigyorog rá Keith-re, és megpróbál nem beolvadni az asztal alá a srác egész lényétől, legalábbis nem olyan feltűnően végezni ezt a műveletet. Szerencsére Aramis éppen időben tereli el a figyelmét bocsánatkérésével.
-Áhh, semmi probléma Aramis! – Paskolja meg nevetgélve a lány karját, cseppet sem úrnőhöz méltóan, de csakhamar észbe kap, és jócskán túljátszva a szerepet, modorosan hozzáteszi. Még picinyke kacsóival is kényeskedve gesztikulál hozzá.
-De legközelebb, ha kérhetem, figyeljen oda mind a négy bal lábára, mert a végén még hármat el kell távolíttatnom belőlük. – Összevonja szemöldökét, és morfondírozva Keith-hez fordul. – Vagy csak a lopásért vágták le az ember kezét? – Visszanéz Laggerre, és további szavait ismét hozzá intézi. – Ne lopj! – A napi jó tanácsok letudva, jöhetnek a rendelések, és a kedves úr bizony nem fogja vissza a gyeplőt. Eleinte tátott szájjal bámulja őt, aztán tekintetét Runára emeli, csak azért, hogy megnézze, mennyire veszi ledérre a figurát a hölgyemény. Nem szeretne Mónika show-s pankrációt rendezni, de még bármi megeshet, ha szegény fekete leányzó félreérthető viselkedést produkál. Pedig valójában imádja ám a kis visszafogott, kissé zakkant levitást, csak hát… ez egy ilyen nap. Kicsit jobban próbálja megvédeni azt, ami nem az övé, mint ahogyan kellene.
-Ééén… - Hirtelen elakad a szava, és gyorsan kézbe veszi a menüt, mert eddig tökéletesen elfeledkezett róla, hogy rendelnie kéne. Hosszasan tanulmányozza a listát, végül hümmög egyet, és felpillant.
-Ugyanazt kérném, mint a Gazda. – De még mielőtt elmehetnének a szolgálólányok, gyorsan hozzáteszi.
-Csak én caffé lattét szeretnék, mondjuk egy levelet szállító hangyamintával a habjában. A tea pedig fekete legyen három cukorral és sok citrommal. Almalevet szeretnék, és a savas víz mehet bele fröccsnek. A forró csokit mogyorósan kérném sok-sok tejszínhabbal a tetején, és piros szívószál legyen hozzá olyan kanalas véggel, ha van olyanotok. A somlói tetején narancskarika, a muffin pedig nagy csoki darabkákkal legyen tele. Brownieból kerek formájút szeretnék, a fagyi kehelyben pedig három gombóc legyen, az mindegy, milyen fajta. Lepjetek meg. – Miután eddig majdhogynem egy szuszra darálta a rendelést, végre rápillant a lányokra és küld feléjük egy vigyort.
-A kehelyhez marcipán kanalat szeretnék. A szendvics legyen emeletes, minden mehet bele, kivéve a hagymát, és a tetejére tűzhetnétek valami szép díszt. Ez az omlette… omlette du fromage nincs? Mert csak azt ennék. No, mindegy. Akkor jó lesz a krumplis lángos – Alig bírja megállni, hogy ne röhögje el magát, miközben visszanyújtja a menüsort valamelyik szorgos felszolgálóleánynak. - Ennyi lesz, köszönöm. - Egy kegyes intéssel dolgára ereszti a személyzetet, s miután távoztak, izgatottan feltérdel a széken, s egész testével Keith felé hajol, hogy majd' felborul ismét.
-Tudod, mit csinálunk most? - Mivel úgyis jó sokáig fog tartani kihordani a rendelést, el kell szórakoztatniuk magukat. És mindenki mást is.
-Összegyűjtjük a csengettyűket, és zenélünk! - Összedörzsöli tenyereit, és már csúszik is le a földre, hogy laposkúszásban, lehetőleg feltűnésmentesen elindulhasson lelopkodni az asztalokra kirakott csengőket. Egyik fedezéktől a másikig osonva kezdi meg az akciót, miközben eszeveszettül próbálkozik azzal, hogy ne vihogjon túl hangosan. Még Hercire is vet egy sanda pillantást, hogy vajon követi-e őt az újabb őrületében... bár igazából nincs sok kételye felőle.

Maid Café- Leonie, Keith, Lagger, majd Leen és Niki

---

Nemsokára már ő is a rendes helyén van, miután Tykkivel kiszolgálták Keiko-t, illetve megeresztettek kölcsönösen egymásra egy-egy biztató mosolyt. Odakinn pedig díszes egy látvány fogadja: Leonie hol fetreng, hol már nem, Lagger a kezébe temeti az arcát amolyan "Ohh, God, why this?" effektussal, Niki számlát oszt máris, holott fogyasztás még sehol, végül pedig, de nem utolsósorban ott egy mohikánszerű, királyként tetszelgő hímállat is, pardon, gazda (aki talán feleséget jött fogni magának? Ajánlatos, hogy sok földje és jószága legyen ehhez!), aki nagy marokkal osztja a pecsétgyűrűket. Mit van mit tenni, jó szándékkal és eleinte őszinte örömmel köszönti őt meghajlással egybekötve, ám Leonie elég hevesen értelmezi a "szomszédos asztal" fogalmát. Mindjárt átfut az agyán a ráébredés, hogy ezt nem kellett volna. Meghajol Leonie irányába tiszteletteljesen és máris bocsánatkérést eszközöl a hibáért.
-Természetesen, Úrnőm. Bocsássa meg, kérem, a félreértést. Az Úr természetesen az ön asztalánál foglal majd helyet.- ezek után üti meg a fülét az a mély, búgó hang Keith részéről és hát mit ne mondjunk, szinte majdnem ugyanazt a hatást váltja ki belőle maga a hang, mint Boti jelenlegi külseje és a titokzatos Tykki-fiú. Egyedül az akadályozza meg a vörösödésben, hogy felnéz Keith arcára és máris elmegy a kedve a pirulástól. Csak szusszant egyet és mellé a legszebb protokoll-mosolyát bányássza elő, amit csak elő tud, végül kihúzza azt a széket a fiúnak és közben Laggerre akkora szemeket mereszt, amekkorákat nem szégyell, hogy mégis mi a fene történik itt? He?
Igazán csak akkor kezd megrémülni, mikor elhangzik, hogy hozzanak ki mindent.
--M-Mindent, Gazdám?- a pánik enyhe kifejezés arra, ami az arcára vésődik, de hősies egy lány. Szentül eldöntötte, hogy a mai napon nem mehet semmi sem rosszul. Ha minden, hát minden. Előkap a lehető leggyorsabban ruhája zsebéből egy kézi noteszt és egy ceruzát, s jegyzetelni kezdi a listát tömörebb kulcsszavakkal felruházva persze, mert nem gyorsírónő ő, hanem csak egy rém egyszerű iskoláslány, aki éppen szobalányosat játszik. A végére már kezd sajogni a keze, de mindent leír, Leonie rendelését viszont értelemszerűen Laggerre hagyja, hiszen a lány kezdte meg a Vörös Tornádó kiszolgálását, ő abba nem szól bele.
-Gazdám, a türelmét kérem, míg mindent elkészítünk. A lehető leghamarabb tálalom a teljes menüt.- ezzel megfordul és elindul vissza a sátorba, de út közben ügyel rá, hogy Lagger mellett haladjon el és a fülébe súghasson. Ja és még egy fontos infó: kasszás Nikit vonja maga után szépen, sőt könyörögve néz rá, hogy jöjjön.
-Hívjuk Matildát, hogy keresztanyáskodjon egy kicsit. Ide a maffia kell.- hiszen mi ez már? Ez a srác kikérte az egész menüt? Ez gyanús, ezt Matildának kellene kezelni, ha már ő a helyi Keresztanya. Na jó, nem gyanús, csak ő még bolond emberekkel nem találkozott- Leonie-t kivéve és persze a lány is a szeretnivaló bolond kategória királynője, de ezek szerint most akadt egy király is ugyanabban a mezőnyben.
Beslisszol a konyhába és csak remélni tudja, hogy egyszerre érkezik Aileen-nal, aki láthatóan Yar cselédje lett most. Ha nem is találja ott, mindenképpen bevárja a leányzót.
-Ez_hihetetlen. Leen... Ketten kikérték a teljes menüsort. Lagger mindjárt jön a maga adagjával, viszont ezt nézd.- azzal átnyújtja a két noteszoldalas listát a lánynak, közben Nikihez fordul kutyaszemekkel.
-Most mivel szórakoztassam őket? Masszázs? Vagy fel is olvashatnék. Van nálam egy Dosztojevszkij kötet. Vagy... Nem is tudom... Leen, zenét is kellett volna szerkesszünk!- na igen, utólag jutnak eszébe az embernek a jó dolgok, de a felsőbbéves kolleginának talán eszébe jut valami mentőöv. Vagy valami egészen más dolog, de az agyának forognia kell, ha már a kis gólya kezd besokallni egy teljes menülista-rendeléstől.

Maid Café – Yar, Runa

Oberoooon

Ha az idegességnek lenne olyan foka, amit ha valaki elér, felrobban, Mary már rég nem élne. Legszívesebben összetörne, szétzúzna mindent, ami a keze ügyébe kerül, jól elnáspángolna valakit - egy konkrét valakit -, és ordítana, ahogy a torkán kifér. Még a veszekedéshez is igen sok kedve volna, akár a legértelmetlenebb dologról. Bármit megtenne, csak hogy szabaduljon végre a tehetetlen dühtől. Mázli, hogy még nem bőgte el magát, jól is nézne ki... Nem mintha szégyellné, vagy ilyesmi, de akkor ha lehet még jobban belelovalja magát az egészbe, az pedig se neki, se a környezetének nem tenne jót - akár egy kilométeren belül van a legközelebbi élőlény, akár nem. Mert hiába Navinés ő, ha mérges, ott kő kövön nem marad. Márpedig a Bagolykő kő, és ha szét találja szedni... Nos, baj lesz.
Egy szó mint száz, mindenképp el akarja terelni valamivel a figyelmét, egy rövid időre legalább. Ennek érdekében, és reményében indul el a vadőrlak felé, illetve annak háta mögé. Akkor még nem is sejtve, hogy fájni fog. Érzi ugyanis, hogy valami erősen koccan a fejének, s ugyan egy halk "au", vagy bárminemű fájdalomjelzés sem hallatszik a lány szájából, se semmiéből - a koppanást leszámítva -, úgy hasogat a feje, hogy szinte káprázik a szeme. Bár csak szinte. Pedig erős lány ő, jól viseli a fájdalmat.
- Én tudom, de akkor mégis miért vágtál fejbe vele, hm? És ne takarózz azzal, hogy lopakodtam, mert egyáltalán nem jártam halkan! - kérdi s közli, már szinte kiabálva. Nem elég, hogy síkideg, még fejbe is kell vágni? Aztán még a másiknak áll feljebb!? Hát manapság már senkibe sem szorult semmi jóérzés? Marynek extra erős önfegyelemre van szüksége, hogy ne vágja sípcsonton a fiút egyből - bár ki tudja, még megteheti. Most azonban inkább magában számol el tízig, hátha megnyugszik egy kicsit, miközben jobb kezével még mindig a lüktető fejét szorítja.

Maid Café-Gil

Határozottan aranyos volt Gil, ahogy megpróbálta saját magát hozzászoktatni jelenlegi énjéhez és vele hasonlatossá válni. Nem mintha rosszul csinálta volna, de több alkalommal is megfordult a fejemben, hogy emlékeztetem –én még mindig én vagyok, és elég rosszul viselem az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket.
-Szó szerint. –villantottam meg egy gyors mosolyt.
Elbájolni valakit nem olyan egyszerű, mint az első ránézésre tűnik. Tudni kell az emberek nyelvén és nem kevés energiát fölemészt, hogy elültessem az agyában az én gondolataimat. Veszélyes játék, főleg ha egy olyan személy kezébe kerül, aki nem tud bánni vele, vagy éppen nagyon is jól tud. Egyik sem festene túl pozitív jövőképet.
Egy röpke pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy szerzek valahonnan egy kést, hogy aztán mindenféle különösebb hezitálás nélkül bele dőljek. Az én szemeimről ennyire mélyen azért nem kell elcseverészni, de ráhagytam. Ez általában így ment közöttünk. Ő fecsegett, rosszkor, rosszat, én meg eleresztettem a fülem mellett. Elvégre, ha nem akartam egészen véletlenül megfosztani a vérének tetemes mennyiségétől, akkor nemigen tehettem mást.
-Ez egyszer elnézem. –feleltem nagykegyesen. –Csak most és csak azért, mert rólad van szó. –mértem végig ismét egy féloldalas mosollyal.
A rózsa remek ötletnek tűnt, amíg csak hülyéskedtem vele és nem került elém egy Gil élő egyenes adásban, kezében egy késsel. Mostanában bizalmatlan voltam a szúró- és vágóeszközökkel szemben és csak a pillanatot vártam, hogy a fiú feldarabolja saját magát. Nem lepett volna meg, elvégre nem akárkiről beszélünk. Ha valaki képes megérkezése napján belerohanni egy vámpírba, akkor bármire képes.
Elnézegettem a fiút, miközben ügyeskedett a marcipánnal és arra jutottam, hogy ha valóban ilyen lesz a jelleme, mikor velem egy idős lesz, akkor a kastély nőnemű egyedeinek van mitől tartania. A következő generáció szívkirálya megérkezett… de majd én megnevelem, mielőtt még ostobaságokat művelne.
-Csodálatos lett, köszönöm! –lepillantottam a rózsákra és már most sajnáltam, hogy nem tudom megenni őket. –Ha tudtam volna, valami sokkal bonyolultabbat kérek. –jegyeztem meg elpillogva a válla felett.
Ez a kérdés nem ide való volt, mivel én egy teljesen más szemszögből néztem a dolgot. Elég sok mindent óhajtottam jelen pillanatban, de természetesen ezeket megtartottam saját magamnak. Felpillogtam az égre, ami szépen lassan sötétbe borult, majd vissza a fiúra.
-Mikor végzel itt? –bukott ki belőlem a kérdés nagyon magabiztosan és mindenféle kertelés nélkül.

Katherine-sama

Az egész helyzet szépsége abban rejlett, hogy ifjú barátunknak aztán halványlila segédfogalma sem volt arról, tulajdonképpen mibe is keverte magát, és buzgó lelkesedéssel fűrészelte tovább maga alatt az ágat. Ha fel is sejlett valahol benne, hogy talán ezt nem kéne, nem tulajdonított ennek különösebb figyelmet, gyerekes örömmel vetette bele magát a játékba. Mert számára leginkább annak tűnt, nem érezte sem tettei súlyát, sem az egész tétjét.
Az újabb végigmérésre már kevésbé futotta el a pír, dacosan tartotta magát és feladatának köszönhetően volt ideje leszámolni zavarával, amíg megjárta a konyha-asztal távot kétszer. Kath arcán mérsékelt elborzadás suhant át, ahogy előhúzta a kést, de csak egy finom mosollyal látott munkához, a virágokra koncentrálva. Ilyenkor se lát, se hall állapotba került többnyire, annyira összpontosított, hogy minden részlet olyan legyen, amilyennek megálmodta. Azt sem tudatosította, hogy figyelik, nem tudta zavarni a rajta időző pillantás, csak amikor kész lett, akkor nézett újra a lányra. Az, hogy a dícsérő szavakban egy csipet gúnyt se érzett, ismét hihetetlenül jólesett neki, boldog mosolyt villantott, egy egészen kicsi büszkeséggel hajtva fejet.*
- Köszönöm, úrnőm. Ha óhajtod, készíthetek még mást is.-*Felelte készségesen, elvégre, alapanyag maradt még bőven, csak a sötétség kezdett egyre sűrűbb lenni. Ahogy fogyott a fény, a zsebéből pár szál gyufát halászott elő, hogy meggyújtsa a pohárban odakészített mécsest- az apró lángra neki nagyobb szüksége volt, mint vendégének, de talán őt sem fogja zavarni. Nem félt Katherinetől, annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában volt vele, milyen veszélyt jelenthetne rá és a környezetére nézve. Képtelen lett volna szörnyetegként kezelni, mert úgy érezte, túl vérszomjon és egy nem kívánt erőn, minden érzése, minden gondolata emberi. Amikor farkasszemet nézett vele, nem érezte, hogy egy szörnyeteget figyelne, ő csak az íriszek különös, titokzatos zöldjét látta és mögöttük valamit, amit nem tudott megfogni vagy megfogalmazni. Kicsit elkalandozhatott, mert a kérdésre előbb csak némán pislogott, amíg agya megpróbálta felvenni az elvesztett fonalat.*
- Szerintem legkésőbb kilenckor, plusz gyors takarítás.-*Válaszolta, bár nem teljesen értette, miért lényeges ez- az utolsó vendégek iszogatták az italaikat, az üres asztalok eltüntetéséhez pedig már szép csendben hozzáfogtak a manók. Fogalma sincs, mennyi lehet az idő, de nem sok lehet már hátra. Szó helyett csak a tekintetével kérdezte, miért is fontos ez, hátha csak ő siklott el valami felett- nem lett volna szokatlan, ha valamibe beleélte magát, minden másra nagyon nehezen tudott csak helyet szorítani a fejében.

Érdeklődéssel teli szemekkel figyelem, ahogy Tyki díszíti a brownie-t. Gyorsan dolgozik, mivel a csoki nagyon folyik, ám annál precízebben, pontosabban. Végül kirajzolódik belőle egy macska, és egy gólem. Pár percig csodálom az alkotást, először nem is akarom megenni. Miután le hűtöm a teát, elkezdem lassan kortyolgatni, s már szinte az egészet megiszom, mire ráveszem magam, hogy megegyem a sütit. Egyszerűen isteni! Azt tudom, hogy megegyem manöken jól tudnak sütni, főzni, de ez a brownie mindenen túltesz. Szép lassan megeszem, egy kicsit még ülök, majd elmegyek a kasszához, s kifizetem az összeget. Egy ideig meg ténfergek a réten, aztán hazaindulok. Végül is egész jó volt a mai nap, nem bántam meg hogy eljöttem, és máskor is el tudnám viselni, hogy kiszolgálnak. Igaz, hogy nem nagyon tudtam barátkozni, de mégis jobb hogy eljöttem, mintha egész nap otthon gubbasztanék.  

Maid Café


Ezen a héten a legtöbb dolog a Maid Café körül zajlott. Igaz, hogy a rendezvény csak egy napig tart, de a kitett hirdetményeken keresztül azonnal elterjedt, mint a futótűz. Sokan beleélték magukat és biztosak voltak benne, hogy elmennek, de akadtak olyanok is, akik nem értették. Mire jó a kiszolgáló diákoknak, hogy bármit megtesznek a vendégnek? Ez volt a fő kérdésük. Én sem értettem, és nem tagadom, most sem értem, még is úgy döntök, hogy elmegyek rá, mert egy kis szórakozás nem árt. Egy aprócska terven gondolkozok, amivel nem hívom fel magamra a figyelmet annyira, de a kiszolgálóm arcán jókat lehet majd nevetni. Az meg, hogy Gazdámnak fog szólítani, csak egy ráadás.
Mégis csak egy ünnepélyes valami, így a fekete farmeromhoz, egy kék farmeringet veszek fel. Miután elkészülök, a Rét felé veszem az irányt. Ahogy megérkezek, azonnal a sok ember tűnik fel. Páran már kifelé igyekeznek, de még elég sokan üldögélnek bent is.  A kapuban néhány kiszolgáló-egyenruhát viselő emberke vár és a leendő Gazdájukat vagy Úrnőjüket figyelik. Pár percre megtorpanok, mert elbizonytalanodtam. Mi lesz, ha valamit még is csinálok és felhívom magamra az összes ember figyelmét? Mi lesz, ha kinevetnek és megutálnak, majd megalázóan bánnak velem? A legtöbbször ilyenkor visszafordulnék és a szobám menedékét választanám, de ez a mai nap más. Nem tudom miben, de az biztosan megvan, hogy tovább indulok a célállomásom felé. Egy nagy sátorban vannak az asztalok és a székek. Az egész eléggé világos hatást kelt, ami elég furcsa nekem, sohasem voltam ilyen. A legtöbb dolog sárga és fehér. Az emberek boldognak látszanak, a legtöbben egyedül vannak, de mindegyik körül legyeskedik egy pincér vagy pincérnő. A kapuhoz érve megállok, és mivel mindent megcsinálnak nekem, nem szólok semmit, csak várom, hogy észrevegyenek.

Mary

A zenészben életbe lépnek bizonyos anyai ösztönök, ha a hangszerét bántják. Ismertem persze kivételes embereket, az egyik kétbalkezes barátnőm hajlamos volt minden tíz méteres körzetben található tárgyba véletlen belevernie a gitárját. Az is igaz, hogy ez a cselló speciel nem az enyém volt, de ez ha lehet, még inkább felidegesített. A bennem lakozó úriember érezte, hogy bocsánatot kéne kérnem, és elsimítani a dolgot, elvégre a csellónak semmi baja nem esett, de a lány válaszreakciója, a hanghordozása és egyáltalán az arcberendezése meggyőzött arról, hogy nem kell mellőznöm a viszályt.
 - Szerinted a hobbim embereket arconcsapni bizonyos hangszerekkel? Menj a francba! - mondtam szinte még diszkréten. - Nem akartam neked esni, de tőled sem ártana egy kis szolidaritás. Igenis azon az állásponton vagyok, hogy néma kussban settenkedtél ide, nem mondom, hogy direkt, de akkor ne lepődj már meg, ha eltalálnak...
Szavakkal nem tudtam leírni, mennyire zavart a lány. Lehet, hogy rajta vezettem le azt a feszültséget is, amit nem ő okozott, de igazából már nem is érdekelt az egész. Lenyugodni másztam ki az isten hátára, nem vitatkozni a semmiért, hát magára vessen, aki utánam mászik. De komolyan, nem is értettem, mit keres itt a lány. Lehet, hogy bérgyilkos, és tényleg engem keresett, vagy virágot akar gyomlálni a szabadban. Az fel sem merült bennem, hogy esetleg hozzám hasonlóan kikapcsolódni akart. Azon kaptam magam, hogy elfehéredett ujjakkal markolászom a cselló nyakát, és kényszerítenem kellett magam, hogy lazítsak a szorításon, mielőtt szétroppantom a fát.
 - Egyáltalán mi a halált keresel itt?! - vágtam hozzá, és éreztem, hogy mostmár nehezen fogok tudni lehiggadni. Egy hang halkan suttogta a fejemben, hogy ezt a beszélgetést nem kéne folytatni, de mindegy volt már.

Maid Café - Yar (zárás), Park Min Woo

Maid Café

Az éjszaka nem tudott aludni. Próbált, de nem sikerült neki. Nagyon fáradt volt, de tudta kötelessége kimenni a rétre. Eredetileg kint kellene legyen, de mire odaér már bent kell kiszolgálja ügyfeleit. Elég fura ötlet. Próbál settenkedni, úgy tesz, mintha eddig is itt lett volna. Rejtőzködik az ügyfelek elől is, ami nem biztos, hogy sikerül neki. Nagyon rossz kedvében van, akárkit kell kiszolgáljon nem lesz része szíves fogadtatásban. Elvonult a pult mögé, ahova leült. Most sikerült elaludnia. Reménykedik, hogy ügyfelek nem jönnek.  

Pincérnő

*Rengeteg volt a mozgás. A pincérek csak úgy sürögtek forogtak és a vendégek is jöttek mentek. Tényleg sokan voltak, még sem láttam egy ismerős arcot sem. Igaz, hogy annyira nem vagyok ismerkedős típus, azért még is jólesett volna, ha látok ismerősöket. Különben nem is baj, legalább nem fed fel.
Miközben kint várakozok, egy lány jelenik meg előttem. Ő is pincér ruhában van, így nagy nehezen kilogikázom, hogy talán egy Pincérnő. Hosszú szőke haja és barna szeme van, ez elég ritka. Lehet, hogy idősebb nálam, de ez nem látszik, mert én vagyok a magasabb. Egy pillanatig büszkeség fog el emiatt. Majd beszélni kezd. Leolvasom a szájáról a sok nyálas szót, de nem ültetem ki az arcomra a gondolataimat. Nem lenne jó, ha azonnal megtudná az igazat. Inkább csak figyelek és egy apró mosolyt hagyok a számon, hogy ne ijedjen meg tőlem. Mivel a válaszra illedelmes lenne válaszolni, ami nem áll szándékomban, pár lépést teszek a sátor felé, hogy rájöjjön, oda akarok menni, még is furcsának nézzen. Most még nem tudja mi a helyzet, de majd lassan rájön. Ha rájön, hogy bent szeretnék helyet foglalni, elindul, és egy székhez irányít engemet. Félek, hogy kihúzná nekem a széket így inkább gyorsan leülök, és a kezembe veszem az étlapot, ami az asztalon van. Elég furcsa dolgokat képzelek el erről a helyről. Az egyik például, amit most megelőztem, de nem csak ez van. Lehet, hogy a cipőmet is megtisztítanák, vagy felcipelnének a kastélyba, félelmetes. Kisöpröm ezeket a fejemből és inkább kinyitom az étlapot és olvasni kezdek. Eléggé sok minden van benne, de a legtöbb dolgot elég egyszerűen el lehet készíteni. Egy dolgot nézek ki magamnak, amiről fogalmam sincs, mi lehet. Omlette rice. A neve jól hangzik, talán rizs lehet benne, amit szeretek, így visszafordulok a lányhoz és mutogatni kezdek.*
Szeretnék kérni egy Omlette rice-t. *Nem hosszú, de mivel az étel nevét nem tudom a jelbeszédben, csak elbetűzöm az ABC-n, így elég zavarba ejtő lehet. Egy halvány mosolyt ejtek rá, majd kíváncsian figyelem. Vajon mi lesz a reakciója, mert, hogy tud jelelni, az nagyon kicsi esély. Most már tényleg nem kéne egy ismerős sem, mert az könnyen lebuktatna, hogy tudok szájról olvasni és még beszélni is.*

Maid Café - szolgára várva

A gyakorlatban működésképtelen ötletnek tűnt számomra a meghirdetett Maid Café, nehezen tudtam elképzelni, hogy a szervezők élvezetet találnak abban, ha megalázkodhatnak. Arra is számítottam, hogy csak átverés az egész, és valami szívatás lesz a vége. Viszont ha mégsem, akkor meg kár lenne kihagynom. A szervezők közül különösen egy név keltette fel a figyelmemet, az illetőről abszolút nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmiben szívvel-lélekkel részt tudna venni.  
Elegánsan felöltöztem, majd elindultam a rét felé, ahol kialakították a helyszínt a Maid Café számára. Meg se kellett játszanom magam, alaptermészetemből fakadt, hogy úrként viselkedjek, akinek minden szavát szolgák hada lesi. Hangulatos kis sátrat állítottak fel, de persze semmi jelét nem mutattam annak, hogy bármi is tetszene. Közömbös arccal, fellengzős léptekkel mentem be a sátorba, mert kint nem láttam Nikit, pedig rá voltam a leginkább kíváncsi. Csalódottan ismertem fel, hogy ő csak pénztáros. Mégis mire számítottam? Naná, hogy a dolog legkönnyebb végét fogta meg. Mégse mondhatják, hogy kihúzó, de a kemény melót természetesen másokra hagyja. Mindenesetre a kasszához legközelebbi asztalnál foglaltam helyet, pont úgy, hogy szembe legyek Nikivel. Ha alkalom nyílik rá, tenni fogok róla, hogy ne úszhassa meg ezt az egész cselédkedést a pénztárgép mögé bújva. Csengettem, és vártam, hogy megérkezzen egy felszolgáló. Valamelyik levitás hölgyeménynek örültem volna talán a legjobban.    

Maid Café - Park Min Woo

Maid Café- Leen és Niki, majd Sharlotte(remélhetőleg), Leonie, Lagger és Keith

---

Nos a pánik erőteljesen elfogja a rendelési lista láttán, így nem csoda, hogy támaszként rögtön egy felsőbb éves társa, Niki keze után nyúl, Lagger ugyanis Leonie szolgálólánya jelenleg, de Niki még úgymond "semleges" zóna, hát valahogy őt is bele kell rángatni a dolgok közepébe. Laggernek is elmondja a szolid észrevételét, miközben elhalad mellette, s igyekszik úgy intézni, hogy csak a leányzó hallja, bár azt sem tudja megakadályozni, hogy Leonie-ék ne hallják és igazából csúnyát sem mondott senkire, szóval...
No de odabent rendesen pánikol, amint Leen közelébe jutott, lecsapja a listát és bizony rágni kezdi a körmét, mi legyen mégis? A vendégek közben jönnek-mennek, vannak elegen, vagy éppen ki tudja, de most még rájuk sem nagyon tud koncentrálni a hirtelen jött sokktól, amit ez a rendelés-áradat uszított rá. Bizonyára Lagger is mindjárt megjön a maga zsákmányával, Leonie rendelésével. Ő most még csak Keith listáját küldte pultra Leen szemei elé és az is elég szép alapos. Szerencsére Leen biztatása elég hamar hatással jár sőt a végére már hálásan mosolyog is a lányra. Leen pirulását észre sem vette mellesleg, mert még mindig a listára esik a tekintete minden tizedik másodpercben.
A szórakoztatás kérdésköre már komolyabb probléma, s kolléganője tanácsát meg is fogadja ezek után, miszerint inkább nem volna jó felajánlani csak úgy a "kérjen bármit" opciót Leonie-nak pont, mert lehet, hogy a lány kitalálja, ugorjon le az egyik toronyból bungee jumping formában. Nem tenné meg. Megbukna, mint szolgálólány, de nem tenné meg akkor sem. Marad akkor, hogy finoman felajánlja, amennyiben ereje szerint teljesíthető kérést tárnak elé, megteszi. Igen, ez így tiszta lesz! Viszont úgy fest, elvonta rendesen Leen figyelmét Yarról, de sebaj. Leen utolsó megszólalására még bólogat egyet és tényleg nagy mosollyal a képén, azután sóhajt és int Nikinek, hogy indul a dolgára.
Kisettenkedik a sátorból és odakint levadássza Sharlotte-ot, mert a lány is kintre lett beosztva.
-Uhm, ne haragudj... izé... Megkérhetlek nagyon szépen, hogy segíts nekem? Leonie és Utolsó Mohikán... vagyis a srác ott - mutat Leonie és Keith kettőse felé.- lerendelték az egész menülistát és egyedül nem fogjuk tudni kivinni Laggerrel. Segítesz, ha nagyon szépen megkérlek? Kérlek?- tényleg nagyon szépen kér ám. Ha kap segítséget, akkor Sharlotte-tal együtt indul vissza a sátorba tálcára tenni az első adag rendelést, azaz: kávé tejjel és három kanál cukorral, zöld tea, frissen facsart gyümölcslé (ezt Sharlotte-ra bízza, hogy két deci narancs és körte legyen a végeredmény valahogyan), egy üveg szénsavas ásványvíz szívószállal, forrócsoki két kiskanál fahéjjal és vastag habbal, valamint a szendvics, melybe nem tesznek akkor salátát, ellenben az ecetes uborkával, sonkával, hagymával, majonézzel, ketchuppal, és préselt sonkával (rántott hús nincs) bőkezűen bánnak. Sajnos rákkal sem készültek, de majd elnézést kér idejében. Ami pedig még következik második fordulóban, ha a manók elkészítették: a somlói vastag öntettel (amit csomagolnak majd), brownie extra csokival, márványos frissen sült, tűzforró muffin, ehhez marcipán evőeszközök, bár inkább csak foltosak semmint mintásak, mert már előre elkészítették ezeket. És amúgy még az omlette rice extra töltelékkel is készülőben van a manók keze alatt, de a következő fordulóban azt is meghozzák.
-Azt hiszem, hiányzik még a tizenkét szem eper cukrozva, meg a sztracsatellás-csokoládés-kekszes fagylaltkehely egyéni díszítéssel. Mi legyen az egyéni díszítés?- tanácstalanul fordul a lányhoz, mikor már a nagyját felrakták két tálcára az előbb felsoroltaknak. Amik még készülnek, azok készülnek értelemszerűen, nincs mit még tálcán keressenek. Ha a díszítés kérdését megoldották, akkor szállíthatják is kintre Keith és Leonie elé az adagokat. Pontosabban Sharlotte hátha segített és hátha Laggernek is a nagy teher cipelésében, mert azért Leonie is istenes listát mutatott fel.
-Gazdám, szíves engedelmét kérem: meghoztuk az első rendeléseket. Kérem, bocsásson meg, de van néhány ételünk, ami frissen készül, így még pár perc türelmet kell kérnem öntől. Addig is, kérem fogyassza kedvére az italokat, a szendvicset, az epret és a fagylaltkelyhet. Remélem, ízletesnek találja majd.- igyekszik nem túl sűrjen ránézni Utolsó Mohikánra, másképp megszeppenne a vakolat mennyiségén, mely az úriember arcán leledzik. Szemsarokból látja közben távozni az ázsiai leányzót (Keiko) is. Ha Keith nekilátott a fogyasztásnak, Sharlotte-hoz oldalazik egy kis tanácskozásra.
-Azt hiszem, megnézem, hogy állnak a manók a többivel. Kérlek kérlek, tartsd valahogy lekötve őket. Légyszi!- ismételten könyörgőre fogja a dolgot, sőt már felajánlani sem merte az előbb elgondolt "képességei szerint bármit teljesít" ötletét, mert ismételten csak megdermesztette ez a képtelen mennyiségű rendelés. Vajon Utolsó Mohikánnak hány gyomra van, amibe mindez belefér. Vagy éppen hány hólyagja? Jó kérdés. Egyikre sem akarja tudni a választ!

Maid Cafe Leonie, Keith és Várffy gazda

Miután Keith azt gondolta, hogy elegánsan lerázott, azzal, hogy majd együtt fizetnek, már szóra nyílt volna a szám, hogy megmagyarázzam neki, miszerint, ha ennyi mindent rendelnek, előre kell rendezni a számlát. Elvégre kikérem magamnak, hogy kikérnek mindent maguknak, aztán ebek harmincadjára jut a sok finomság. Némának kellett mégis, hogy maradjak, mert Runa magával rántott, szinte, és még ara sem maradt időm, hogy lelocsoljam őket egy kis vízzel, előétel gyanánt, meg elősegítendő a jó emésztést, nehogy megfeküdje a gyenge gyomrukat a krumplis lángos. Visszatértem inkább őrhelyemre a kasszához, annál is inkább, mert Yarista várakozott már, hogy lerója adósságát.
- Türelem, fizető pincért terem. - vigyorogtam rá, kiesve abból a szerepből, amiben benne sem voltam soha. Nem nekem találták ki ezt az egészet, de már elvállaltam, meg fogom tudni csinálni, a magam módján. Rendesen visszaadtam az aprót Yaristának, és illendően elköszöntem, kicsit még ki is kísérve a vendéget, aki megúszta szárazon.
- Legyen máskor is szerencsénk, gazdám! - mondtam negédesen, közben azt gondoltam magamban, hogy csak egy nap a szolga világ, és a szerencse forgandó.  Visszafelé mentem a sátorba, megtapogattam az oldalamon fityegő pisztolyokat, és máris éreztem a belém áramló bátorságot, és vitézséget, nincs akadály, és úr legyen a talpán, aki engem lealáz. Még el is mosolyodtam egy kicsit erre a gondolatra, mikor megláttam Leonie-t kúszni az asztalok alatt. ~ Mire készül? ~ fordult meg az agyamban a kérdés. Aztán rájöttem. A csengőkre fáj a foga, de abból nem eszik. Rendeltek elég kaját, a csengő úgysem ehető. Előrántottam a pálcámat, és előbb Keith-re küldtem egy ujjcsomózó átkot, majd teljes figyelmemet a vörösre helyeztem.
- Pofix! - kapta a lány a nyelvragasztó átkot, és a csengettyűre szegezett pálcámat, pedig egy Fixample hagyta el. Csak össze ne keverjem, hogy a csengettyű kapja a Pofixet, de nem, sikerült helyesen, mindent célba juttatni, de a megfelelő hatást, csak remélhettem. Ha minden jól alakul, akkor a csengettyűk a helyükön maradnak, legalábbis azon a pár asztalon, ahol Leonie ügyködött, az ő pofiját fixáltam, Keithnek, pedig keze nincs, amivel segíthetne neki. ~ Niki! Ez remek ötlet volt! ~ veregettem vállon magam gondolatban, ha már más nem teszi meg. A dicséret megilleti a dolgozót, a nehéz munkában, no nem? Teljesen elégedett voltam és a jó érzés hullámain ringatózva, szinte lebegtem. Lábaim nem is érintették a földet, miközben átjárt a mennyei boldogság....aztán nagyot koppantam, mikor újra landoltam a talajon, mert megláttam a sátorba lépni Várffy-t. ~ Nem, ez nem lehet igaz. Erről nem volt szó. Ezt nem csinálom. Senki nem kényszeríthet. ~ Körülnéztem a ponyván belül és kívül is, de mindenki el volt foglalva valakivel, a konyhában is folyt a munka, Leonie-ék rendelése okán, fullon működött a kajagyár. Aztán már nem néztem fel, csak a pénztárgép billentyűit stíröltem, közben éreztem, hogy a közelemben ült le, sőt velem szemben. ~ Mi legyen most? Jöjjön valaki! Ugye jönni fog valaki?! ~ Bementem mégis a konyhába, hogy kiküldjem azt a valakit, mert Várffy  nagyon rázta már a csengőt. ~ Hogy mitől képzeltem azt, hogy csak nézelődni jött, és nem akar semmi mást?! Tiszta hülye vagyok. Találnom kell egy megfelelő embert, aki kiszolgálja, mert én nem fogom, az fix. ~
Hirtelen nagyon melegem lett, a sátor alatt, meg a főzéstől is, sokkal nagyobb volt a hőség, mint kint. Szomjas is lettem, de sehol egy pohár víz. Viszont találtam valami löttyöt, amit egy hajtásra megittam. Néhány manó ijedten nézett rám, de megnyugtattam őket:
- Semmi gond, azt az egy italt, seperc alatt pótoljátok, nem igaz? - Furcsa érzések áradtak szét bennem. Ez, és a manók ijedelme, no meg a hablatyolásuk valami bájitalról, erős gyanút ébresztettek bennem. De mit nekem bájital, ittam már olyat. - fogalmazódott meg bennem. Egyre furábban éreztem azonban magam, és csodálkozva néztem az oldalamon fityegő pisztolyokat, undorodva le is vettem mindkettőt. Aztán lábaim Várffy asztalához vittek, sőt meg is szólítottam:
- Üdvözlöm itthon Gazdám! Remélem, hogy nem hajszolta túl magát ma?! Én örömmel gondoskodom majd a pihenéséről, ha szeretné! Azért vagyok, hogy szórakoztassam, meg persze, hogy felvegyem a rendelését, és teljesítsem a kívánságait. Mit parancsol Gazdám? - ~ Úristen, ez én vagyok? ~ Még harcolt a két énem egymással odabent, de már nem sokáig. Az egyik, teljesen átvette a hatalmat. Könnyű kitalálni, hogy melyik.

Maid Cafe
mindenki

Rohanva mentem végig a folyosókon, ki a rétre. Késésbe voltam, nagyon. Már vagy fél órája ott kellett volna lennem a megbeszélt helyen, csak hát egy kicsit elfelejtkeztem... mindenről. A megszokott edzés után ledőltem az ágyamra. Egy ideig dobáltam a kosárlabdám a plafonnak, aztán meguntam, és egy rövid idő után arra keltem, hogy elaludtam. Ez még nem lett volna baj, csak amikor feleszméltem, hogy már tíz perce lent kellene lennem. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán felöltöztem, végül a gitáromat és néhány pengetőt betettem a tokba. Még mellé gyűrtem pár papírt, hátha szükség lesz rá, aztán már rohantam is. Néhol átrepültem pár lépcsőfokot, hogy rövidítsek az időmön.
Kb. fél órát késtem. Kissé kifáradva álltam meg a csapatunk előtt, akik már nagyban dolgoztak.
- Sziasztok! -Köszöntem, úgy mindenkinek, aztán kértem egy pohár vizet Nikitől. Miután ezt elfogyasztottam elvonultam egy sarokba, ahol behangoltam a gitáromat. Az ugrálás nem tett neki jót, ráadásul a hangzavarban nehéz volt eltalálni, hogy mikor jó. Pár perc után végeztem. Kezembe vettem egy pengetőt, párat pedig a zsebembe tettem, hogy ha esetleg elejtenék egyet, vagy valami történne vele, akkor is legyen kéznél egy másik. Aztán felálltam, és kicsit közelebb mentem a tömeghez. Középtájon megálltam, aztán hangosan beszélni kezdtem.
- Jó estét mindenkinek! Eric vagyok, én fogom ma este a zenét szolgáltatni. Kívánságuk számomra parancs, egy csettintés, tapsolás, füttyszó, vagy bármiféle jelre önök előtt termek, és bármit eljátszok. Jó szórakozást kívánok mindenkinek! -Ezzel tettem egy lépést hátra, és a nyakamba akasztott gitáron játszani kezdtem egy green day számot. Kezdésnek megteszi, a többit úgy is kérik. Közben a tömeget figyeltem, hátha valaki odahív magához, hogy csak nekik játsszak. A játszott számokat énekeltem is, pár perc múlva pedig sétálni kezdtem az asztalok között, várva, hogy valaki kérjen valamit.

Maid Café - Niki

Csak nem akart senki kiszolgálni, hiába ráztam a csengőt. Kénytelen-kelletlen Niki jött oda az asztalomhoz. Hihetetlen, hogy a sors miket képes produkálni.
- Na végre, azt hittem már sosem vesznek észre. - eddig egyáltalán nem úgy mentek a dolgok, mint ahogyan elképzeltem, sokat kellett várnom a felszolgálóra. Viszont Niki szokatlanul kedvesen viselkedett, nem tűntek megjátszottnak, vagy erőltetettnek a gesztusai. Hm, talán mégis képes szívét-lelkét beleadni a felszolgálósdiba? Áh, ez lehetetlen.
- Először is szeretnék egy étlapot. Minél gyorsabban. - nem tudtam mi a menü, de igazából nem is akartam tudni, így miután megkaptam az étlapot, ki se nyitottam, csak flegmán ledobtam az asztalra. Az egész arra ment ki, hogy Nikit ugráltassam, és úgy érezze feleslegesen fáradozik. De ez még csak a kezdet volt.
- Nem is kell az étlap, meggondoltam magam. Azt rendelem, amit ajánlasz. - oldottam meg a rendelést a menüsor ismerete nélkül.
- Ami pedig a szórakoztatásomat illeti, kezdetnek egy zenés-verses produkcióra tartok igényt, melyben dicső tetteimet zengik. - halálosan komoly arcot vágtam a kérésemhez, nem röhöghettem el magam.
- Feltétlenül foglaltasson benne, hogy a párbajszakkörön miként döngöltem földbe az ex-iskolaelsőt. De gondolom ezt neked mondanom se kell. - adtam további instrukciókat, mindezt egy gúnyos mosollyal kísérve.        
- Vannak kétségeim, hogy képes leszel-e kielégíteni az igényeimet. - mértem végig egy lenéző pillantással a lányt. A külsővel semmi gond nem volt, a kétségeim abból adódtak, hogy már tapasztaltam milyen belső rejlik mögötte.
- Neki például tudnék örülni. - mutattam rá finoman egy csinos kis feketére, aki éppen a konyha felé igyekezett.

Maid Cafe - Várakozás

  

Maid Cafe Várffy gazda

A normális énemmel, nem értettem volna, hogy mit keresek Robika asztalánál, ebben a szerelésben, és kikértem volna magamnak, hogy megalázkodjak előtte, ám a bájital, megtette a hatását. Érdekes fordulatokat produkál az élet, és ez a szitu, több lett volna mint nevetséges, most még sem találtam benne kivetnivalót. Mikor az asztalához értem, mindjárt a nyakamba zúdította a panasz áradatát a késedelmes kiszolgálásról, és ne lepjen meg senkit, de teljes mértékben igazat adtam neki.
- Nagyon sajnálom gazdám. Minden az én hibám, bocsásson meg! A továbbiakban igyekezni fogok, hogy ne legyen panasza rám. - Megbánásom őszinte volt, eszembe sem jutott, hogy másképpen gondoljam, mint a gazda. Hogyan jönnék én ahhoz, hogy felülbíráljam egyetlen szavát is. Biztosan el is sápadtam, meg kicsit forgott velem az egész sátor, és Várffy gazda arca is sűrűn változtatta az alakját. Hol megnyúlt, hol kerekebb volt, de most ezen sem csodálkoztam. Ha ilyen, hát ilyen. Étlapot kért, mire gyorsan felkaptam az asztalról, ami mindegyikre oda volt készítve, és kinyitva a megfelelő oldalon a keze ügyébe helyeztem, várva, hogy érte nyúljon, és elvegye. Meg is tette, de nyomban el is dobta, mondván, hogy meggondolta magát, és tőlem várt javaslatokat. Meggondolta magát?! Semmi gond ezzel, talán jobban bízik az én ajánlásomban, mivel jobban tudom, hogy mi a legfrissebb, a legjobb, a leglegleg, mert neki csak az lehet a megfelelő, és büszke is voltam rá, hogy ennyire megbízik bennem.
- Köszönöm. Megtiszteltetés, hogy ajánlhatok. Ha éhes, az omlette rice-ot javasolnám, japán specialitás, frissen készül. Desszertnek pedig a brownie-t, néhány gombóc fagyival, az ön által rendelt ízben. A süti a fagyival, remek kombináció, ha még nem ízlelte, mindenképpen ajánlom. Ha nem haragszik, én gyümölcsöset választanék, mert annak a kellemes savanyúsága, kiválóan ellensúlyozza a csokis brownie erőteljes édes csokisságát, de persze ön választ, ebben is. Italnak egy limonádé hűsítené  megfelelően a nagy melegben, esetleg néhány levél mentával megbolondítva. Természetesen gondoskodom róla, hogy minden a legfrissebb, és a legjobb minőségű legyen, ahogyan az önnek kijár, gazdám. - A hosszú szónoklat végén még mosolyogtam is, persze csak halványan, nehogy azt higgye kinevetem, vagy valami hasonló, no meg a túlzott öröm kinyilvánítása nem illett volna szolgalétemhez, és a közérzetem sem indokolta volna. Kínosan ügyeltem rá, hogy ő ebből semmit ne vegyen észre, hiszen nem azért van itt, hogy az én  nyavalyáimat hallgassa. Neki csak jót és szépet szabad és kell kapnia, amíg igényli a szolgálatomat. A következő kívánsága ledöbbentett egy kicsit, de csak a másodperc törtrészéig tartott, aztán elgondolkodtam a kérésen, és kérdések tömege merült fel bennem. Szerettem volna, ha mindennel elégedett lenne, ezért bátorkodtam a vers formai részletei iránt érdeklődni.
- Ne haragudjon gazdám, de milyen versformában adjam elő a kívánt művet, milyen rímképlet és szótagszám lenne a fülének kedves, valamint a terjedelmét, ha lenne kegyes meghatározni! Nem akarok csalódást okozni, csak azért merészeltem rákérdezni ezekre. Óhajt-e gitár kíséretet, vagy csak simán énekeljem el  Önnek? - Bár nem mutatott túl nagy hitet irányomban, hogy bármit is képes vagyok megtenni érte, én nem hibáztattam, a bájital kikapcsolt bennem minden oda nem való érzést és gondolatot, ezért nem okozott nagyobb gondot, hogy más programokat, lehetőségeket is javasoljak.
- Van-e még más kívánsága, gazdám? Hozhatok ide önnek egy plusz napernyőt, ha bántja a fény, vagy segítek megszabadulni a cipőjétől, ha óhajtja. Meglátja, kellemesebb mezítláb. Sőt egy jakuzzit is beállíttatok önnek, ha parancsolja.- Fogalmam sem volt, hogy ha tényleg rendelne egy jakuzzit, honnan akasztanék le egyet, de a logikus gondolkodásom teljes csődöt jelentett, és csak egy gondolat fért meg az elmémben, mit tehetnék még, hogy kellemesebben érezze magát? A vendégnek minden óhaja szent, így azt is teljesen helyénvalónak találtam, mikor Runát akarta közelebbről is megismerni.
- Sajnálom gazdám, ha nem nyerte el a tetszését, ahogyan kiszolgáltam, jogában áll mást választani. Óhajtja, hogy kihozzam a rendelését (ha volt)? Szólok Runának, hogy álljon szolgálatára, ha megengedi. Távozhatok, gazdám? -

Maid Café- Rendelések, majd Amanda Úrnő

Utolsó Mohikán és Leonie tömeges rendelése elég szívbajt okozott nekik most így hirtelen. Lagger idegállapotára azért kíváncsi lenne most, de inkább nem akaszkodik a nyakába. Talán majd később megkérdezi, mi volt a véleménye erről. Lehet, Laggert nem lepte meg különösebben a két vendég bohókássága és grandiózus rendelése. Mindegy is, Sharlotte-hoz szép kis könyörgést intézett, hogy kösse le Keith-t, illetve, ha igény van rá, Leonie-t is. A gazdasszony amúgy is hajlamos sok mozgást és őrültséget igényelni.
Beevickél a sátorba ellenőrizni azokat a rendeléseket, s közben fél szemmel Niki felé pillant, a kassza irányába.... ám Niki sehol. Megáll, jobban körbe néz... és leesik az álla attól, amit lát. Egészen élethűen leírva: a felső ajka kicsit elválik az alsótól, mintha éppen szerelmesen sóhajtana, csak éppen a tekintete annyira meglepett, hogy az kész. Niki testbeszédéből egyáltalán nem az szűrődik le ebben a percben, hogy a lány az eddig látott vagány, belevaló stílusát hozná, sokkal inkább igazodott hozzájuk, ami hihetetlen kicsit a mai napon tapasztaltak fényében. Ez az állapota, mármint a csodálkozós, nem tart tovább pár másodpercnél, s mikor vége, elpirulva meghajol a vendég (Várffy gazda) és Niki irányába, aztán gyorsan besurranna a konyhába, csak éppen sikerül elbotlania és majdnem hasra esnie a saját lábában a nagy csodálkozástól.
Odabent már készen áll a második adag ennivaló Keith részére nevezetesen: a somlói vastag öntettel (amit csomagolnak majd), brownie extra csokival, márványos frissen sült, tűzforró muffin, ehhez marcipán evőeszközök, bár inkább csak foltosak semmint mintásak, mert már előre elkészítették ezeket, no és persze ott illatozik a frissen készült omlette rice is, avagy omu rice. A karórájára pillant, hogy ellenőrizze az időt, no és kérem csere idő van máris, azaz aki eddig kint volt, most jöhet be, aki meg bent, az pucolódhat kifelé. Aki meg kiszolgál még itt vagy ott, nos az maradhat éppen a helyén. Bár ezt az alkalmat ő részéről aljas módon igyekszik kihasználni és javukra fordítani.
-Hahó, lányok.- Marynek és Glynissnek szólt most. Ha a lányok odaérnek, akkor halálkomoly arccal eléjük rakja a tálnyi kaját és belekezd a magyarázatba.
-Volna egy nagy kérésem. Odakint a kedves gazda lerendelte az egész menüsort. Ki tudnátok vinni neki a második adagot? Ugyanúgy Leonie is az egész palettára szavazott. Esetleg, ha Lagger kér segítséget, segítetek neki? Meg szórakoztatni őket? Légyszi légyszi.- kezd az a sanda gyanúja támadni, hogy a mai maradék nap könyörgésekbe fog fulladni, de lassan tényleg elvész a részletekben és, ha nem szervez át egy-két dolgot, bizony romba dőlhet a café rendezvény. Ha a lányok beleegyeztek a dologba, akkor a kintiekre hirtelen négy maid is rászakad: Mary, Glyniss, Sharlotte és Lagger. Két olyan aktív embert csak le tudnak fárasztani ennyien. Vagy mégsem?
És ekkor megüti a fülét a csengőszó. Leen kiszolgál (vagy mit csinál), Niki is, Boti, Tykki szintén, az előbb érkezett Zsolt pedig olyan briliánsan bújt el előle, hogy nem látja, merre van. Tehát más választás nem lévén elpislog abba az irányba, ahonnan a csengettyűszó jöhetett, s lám, ott ül egy hölgyemény kissé mufurc arckifejezéssel, legalábbis ahogy felé siet, ilyesmit vél felfedezni vonásai között. Út közben az időközben befutott háztársának (Eric) is integet egy rövidet mosolyogva és főleg felmutatja a hüvelykujját, hogy hajrá a gitárral.
-Üdvözlöm itthon, Úrnőm.- szépen meghajol a vendég előtt kemény tartásban, arcán kedves mosollyal.
-Engedje meg, hogy szolgálatára legyek a mai napon. Rátekintett már az étlapra?- itt azért be is fejezi a beszédet, mert egy szobalány amúgy sem a szószátyárkodás híve. Talán már ezzel is messzire ment, ki tudja. Majd a kapott reakciókból leszűri, hogyan lenne optimális tovább működnie a kedves vendéggel szemben.

Maid Café - Niki

Nem stimmelt Nikivel valami, teljesen kivetkőzött magából, és így oda is volt a mulatság. Mindent megértően, tettre készen fogadott, csepp jelét sem mutatta az ellenállásnak. Csendben végighallgattam az általa ajánlott menüsort. Nagyon úgy tűnt, hogy ma nem fogom tudni kellemetlen helyzetbe hozni, bármennyire is szeretném. De most már abban se voltam biztos, hogy egyáltalán ő áll itt előttem, egyszerűen képtelenség volt, hogy Hegyi Nikoletta ekkora önuralmat tanúsítson. Kinéztem belőle azt is, hogy valamelyik kis talpnyalójával százfűlé-főzetet itatott, hogy helyettesítse.
- Kérek két fagylaltkelyhet. Az egyik legyen puncs és citrom, a másik csokoládé és pisztácia. - éhes nem voltam, de édesség gyanánt egy kis fagylalt jól esett volna.
A szórakoztatásomra rátérve viszont már kicsit megmutatkozni látszott Niki igazi énje. Csak lökte a dumát, kérdéssekkel bombázott ahelyett, hogy tudomásul vette volna a feladatát.
- Sok a szöveg. Itt csak én kérdezek. Elég világosan megmondtam, mi a kérésem. Innentől rajtad áll, hogyan oldod meg. Ezért vagy te a cseléd, én pedig a gazda. - számomra sokkal nagyobb csalósát jelentett egy értetlennek, bizonytalannak mutatkozó szolga, mint aki kevésbé jól oldja meg a feladatát, de legalább rögtön tudomásul veszi.
- A jakuzzi ígéretesen hangzik, majd később visszatérünk rá. - meguntam Nikit, sajnos nem úgy alakult a dolog, mint ahogyan elképzeltem. Szívatni szerettem volna, de nem sikerült. A más jellegű igényeimet meg nem tudta volna kielégíteni, hozzá egyszerűen nem volt gusztusom. Még szerencse, hogy akadtak itt más, szemrevaló cselédlányok is.
- A rendelésemet természetesen neked kell kihozni, és a verses-zenés produkció előadása is rád vár. A zenei kíséretet bízd Ericre. - mutattam rá a fiúra, aki az imént felajánlotta a vendégeknek, hogy muzsikával szórakoztatja őket.
- Áh, szóval Runának hívják. Feltétlenül küldd őt ide, szeretném közelebbről megismerni. Elmehetsz. - engedtem útjára Nikit, kíváncsian várva, hogy vajon teljesíti-e a kívánságaimat.

Maid Cafe Várffy gazda

- Két kehely, egy puncs, citrom, és egy csoki, pisztácia. - jegyzeteltem, nehogy valamit összekeverjek. Már így sem nézett jó szemmel rám a gazdám, nem akartam még jobban magamra haragítani. Úgy látszik nincs jó kedve, fáradt lehet, vagy csak ő is rosszul van, mint én. A világ, közepén a sátorral, egyre sebesebben pörgött, és én igyekeztem állva maradni, és megtartani az egyensúlyomat. Rohamszerűen jött a felforgató érzés, néha jobb volt kicsit, néha pedig nagyon kellett vigyáznom, hogy a gazdám nehogy valamit észrevegyen.
- Értem, gazdám, nem kérdezek, csak csinálom a dolgom. - mondtam kissé bizonytalanul. Esküszöm, hogy jót akartam, de el kell fogadnom, hogy ő a gazda, és én pedig szolga. Nincs is ezzel gond, majd jobban ügyelek, hogy tartsam a számat. Mindent megértettem a gazda által mondott instrukciókból, meghajoltam illendően, és eltűntem a konyha irányába. Leadtam a rendelést a két fagyi kehelyről, majd Runát kerestem a tekintetemmel. Meg is találtam hamarosan, egy rakás szendvics közül kukucskált ki. Odaszóltam neki.
- Runa! Várffy gazda téged vár, kiviszem majd a rendelését, meg énekelek neki, aztán gyere oda! Meg akar ismerni. - Míg készült a fagyi, és a díszítés, a lehető leggyorsabban visszasiettem gazdámhoz, aki már várt, útközben intve Eric-nek, hogy jöjjön velem! Ha jött, akkor menet közben mondtam el neki mit szeretnék, vagyis hát nem én, hanem a gazdám.
- Játssz valami nagyon szépet, én meg majd megpróbálok improvizálni rá. - mosolyogtam a srácra magabiztosan. Halvány szolga fogalmam sem volt, hogy mit fogok énekelni neki, csak azt tudtam, hogy muszáj sikerülnie. Izgatottan érkeztem meg gazdám elé, beálltam, ahova mutatta, ha mutatta, megvártam az engedélyét, én pedig rákezdtem. A lehető legszebb hangomat igyekeztem elővenni, és hittel, és átéléssel énekelni, teljék minél nagyobb öröme a gazdának a dalban, mert benne volt minden odaadásom.
A dal:
Varázsos személye vonzó, mint a mágnes
Ámul-bámul láttán Katalin és Ágnes.
Rajta sok, szép lány legelteti szemét,
Fess alakja gyűjti, sok tagú háremét.
Fut, liheg nyomában ezeregy cemende,
Ybl Miklós az, ki az Ő arcát tervezte.

Zajos siker övezte évzárón a lényét,
Orcáján mosolya adta az est fényét.
Legendás szorgalma tavaly gyümölcsözött,
Laza hajrában többeket legyőzött.
Első lett Ő, az egész iskolában,
Ráismersz? Nincs párja, széles e határban.

Remek góllövő, ő a kviddics gyöngye,
Ó! Szegény Nikit, párbajon legyőzte.
Bedobja a kvaffot, de a türcsit soha,
Erkölcsös jellem ő, a szerénység szobra.
Rájössz-e ki ő, kiről versem írom?
Tizennyolc sorkezdet elárulja titkom.

Nem is mertem felpillantani a zenés vers végén, csak elrobogtam a konyhába a fagyikért. Visszaúton, két kezemben egy-egy kehellyel, kicsit botladoztam a fűcsomók között, lábaim nem voltak olyan biztosak magukban, de én sem. A gyomrom, mint egy háborgó tengeren hánykolódó hajó, olyan volt, már régóta próbáltam féken tartani, de már éreztem, hogy baj lesz. Odaértem az asztalhoz, leraktam gazdám elé a két fagyi kelyhet, de ekkor már kitörőben volt a vulkán. Hiába nyeltem nagyokat, és a hajolgatás sem tett jót neki, nem beszélve a sok átélt izgalomról. Nem bírtam tovább tartani, és egy csendes öklendezéssel, a gazdám öle felé hánytam, mielőtt a szalvétát elhelyezhettem volna oda. Nem akarattal csináltam, véletlen volt. Hogyan is merészkednék arra, hogy direkt csináljak ilyet?! Ha nem jött közbe semmi, feltehetőleg, pont oda hullhatott a bájital maradéka, ahol eléggé kellemetlen látványt nyújthatna, ha az embernek elindulna a fantáziája. Ha nem történt valami csoda, vagy maga Isten nem nyúlt le jobbjával, hogy eltérítse a küldeményt, vagy egyéb hétköznapi dolog, mondjuk, hogy gazdám megérezve a veszélyt, félre ugrott, akkor célba is érhetett a csomag. Megrettenve, földbegyökerezett lábbal álltam ott. Az arcszínem gondolom a cékla és a halotti lepel között váltakozott, majd egyre inkább az utóbbi dominált, míg végül meg kellett kapaszkodnom a szék háttámlájában, majd végül leülnöm az asztalhoz, hogy ne essek el.
- Szörnyen sajnálom. - hebegtem, és más nem is jött ki a torkomon.

Vani

---

* Micsoda csuda klassz  dolgok történtek vele mostanában! Megjött Keith, aki valami nagyon mókás fiú, meg persze, ami legjobb, itt van LETTIIIIIIIIIIIIII! Annyira vicces volt, amikor éppen játszottak Kami bácsival és akkor kopogtak, az ajtó kinyílt és ott állt Letti! Egyből el tudta dönteni, hogy nem Vivien az, pedig sokan nem tudják megkülönböztetni őket. Ő bizony nem mondja el a titkot, hogy mi alapján lehet.  Először azt hitte, hogy csak látogatóba érkezik, viszont kiderült, hogy itt maraaad! Nagyon furcsa, hogy nem unikornisos lesz, hanem szfinxes. Riri unikornisos akar lenni, mert akkor az anyukája csomó unikornisos titkot elárulna neki, amitől ő lenne ott a legokosabb gyerek. Az iskolában is egész jól teljesít, már tud szótagolva olvasni. Azt mondta a tanító néni, hogy pár hónap múlva már úgy fog menni, mint a nagyoknak. A mai napra is elég sok leckét kaptak, át kellett másolni 10 szót, amiben” j” és „ly” volt, hogy megtanulják, hogyan kell ezeket helyesen írni. Az egyik buta fiú a vajat képes volt leírni ly-vel, pedig a tanító néni elmondta rögtön az elején, hogy a tejtermékeket nem úgy kell írni. De Milán akkor sem figyelt, csak játszott a kisautójával. A számolás sem nehéz, igazából nagyon tetszik neki az iskola, de olyan rossz, hogy nem alhatnak napközben. Még szerencse, hogy kimehetnek az udvarra játszani, mert ha nem lenne így, hát megőrülne. Azért büszkén hordja az iskolatáskáját, mert már nem óvodás, hanem elsős nagylány.
Ma a leckeírás után Letti sajnos nem ért rá játszani vele és az anyukájának is valami halaszthatatlan értekezlete volt Kahi bácsival, így megengedték neki, hogy kimenjen az udvarra játszani. Vitt magával krétát, a kedvenc labdáját meg egy rongybabát, úgyhogy biztos nem fog unatkozni. Ania babát nekitámasztotta a szökőút oldalának, rögtön mellé rakta le pöttyöst. Először rajzol egy édes kis házikót a kőre, majd mellé jó nagy felhőket meg napocskát is. Ezt hamar elunja, lebiggyesztett szájjal keres valami jó szórakozást. A nagyok mind elrobognak mellette, senki nem jön játszani vele. Sóhajtva felpattan és a szökőkút mélyére bámul, ami telis tele volt érmékkel. Neki sem kellett több, rájött, hogy mit fog játszani. Fogja a fehér krétáját és egy jó nagy négyzetet rajzol, majd elé kettőt, az elé egyet, megint kettőt és ezt addig folytatja, amíg 10 nem lesz belőle. Ugróiskolaaaaaaaa, ez az! Szépen, pontosan beleírja a számokat, ahogy tanulta, majd csípőre tett kézzel megcsodálja a művét. Nem is sokszor lett görbe a vonal, ez nagyon szép lett.  Kihalászik egy érmét a kútból, majd fél lábbal megáll az egyes számot viselő négyzet előtt és eldobja. Az érme a 4-esen landol, úgyhogy kicsit inogva, de elugrál a hármasig, majd lehajol érte, ami még inkább kibillenti az egyensúlyából,de csak talpon marad. Szépen visszaugrál a kiindulásig, majd újra eldobja a pénzérmét.*